Hogy volt?

Love Island 1x10 - Hesteg tipitapi

2019. szeptember 11. 13:25 - Dzsudibí

Rajmi és Kitti ébredésével nyitjuk a reggelt, Rajmi majdnem egészen sokáig gyászolta Karót, éjszaka már Helgát ölelte volna, de aztán meggondolta magát, hogy még korai, számol be a fetrengő lánynak, aki el van ájulva új párjától, és sokkal jobban bízik benne, mint Patrikban. Szegénykém, úgy hiszem, ő a bizalom szót keveri a krónikus sunaviszketéssel, mert bízzon a jeti egy olyan emberben, aki néhány órája még egy másik lány vállán zokogott szerelmesen. 

Napi kvízjátékunk keretében egy eredeti fénymásolt Dzsudibí aláírást sorsolunk ki azok között, akik jól tippelnek. Mai kérdésünkhöz tartozó feladvány:

Rajmi: Jó reggelt! Jól aludtál?

Helga: Igen.

Rajmi: Én is. Nem túl sokat. 

Helga: Nem?

Rajmi: Hát annyira nem. Meg nem túl jól.

 

További reggeli pillanatképek a szomorúan izmait pumpáló Tibiről, a szerelmesen évődő Tíciről és Sylvi 2.0-ról, Patrik faszigazításáról, és Nia maszkjáról, amin megint csak felbaszom magam, de én már csak ilyen píszi ember vagyok, hát mi a kurva élet van ezekkel, hogy nem tudnak arra a 10 percre elvonulni, amíg magukra kenik ezeket a kurva maszkokat, hanem levonulnak benne reggelizni? Eszem megáll, komolyan. 

ke_pernyo_foto_2019-09-11_4_58_55.png

szept_-11-2019_10-21-35.gif

Akinek esetleg tegnap nem lett volna elég A Kari-Tibi-Rajmi szerelmi háromszögének, majd Karola távozásának drámája, az ne aggódjon, mert jut még belőle mára is (akinek esetleg igen, az ugorjon). Tibi látványosan szenved két húzódzkodás (vagy hogy a tökömbe hívják amit csinál) között, Szilvi sündörög körülötte kedvesen, de Tibi rámordulva elzavarja. Mert ugye tegnap megtanultuk, hogy a medve nem játék, Tibi meg még kevésbé. Ez a Patrik gyerek viccesen néz ki a simára nyalt serkenő bajuszkájával, de azért mégiscsak szimpatikus nekem, mert legalább ő elismeri, hogy Tibi húzása nem volt szép, de mindenki más is ugyanezt csinálta volna, akiben van egy minimál kurázsi. A másik kellemes csalódás Szilvi, aki messze kimagaslik a lányok közül értelmi képességeit tekintve, még ha ebben az esetben ez nem is jelent túl nagy versenyt. Elegánsan és intelligensen kezeli, hogy Tibi fosik a fejére, mert az egyetlen dolog, amit most tehet, hogy higgadt és kedves Tibivel, aki aztán majd vagy lecseréli, vagy nem, mindenesetre nagyban javítja saját esélyeit azzal, hogy nem borítja rá a fekvőpadot a medvére Tibire, hogy egy másik nő után sírdogál.

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_03_00.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_03_04.png

Üzenet. Újabb izgalmas, az agyat és a szellemet egyszerre megmozgató játék következik, a lányoknak tapogatózással (elnézést, hesteg tipitapi) kell eldöntenie, melyik fiúnak van a legjobb teste. Tícinek van annyi önkritikája, hogy ő köszöni, Tibi mellett inkább nem szeretne állni. A fiúkat előre küldik a sziklára, ahol - beszarsz - van külön pálya TIPITAPI felirattal, édesfaszom. A pálya szélén az új csávó várja őket, aki egy jelentőségteljes faszdombvakarással üdvözli új barátait. Új csávót Máténak hívják, derül ki a kisfilmjéből, és életművész (vagyis gondolom otthon lakik anyukával, aki ugyan basztatja, hogy keressen már magának valami tisztességes melót, de azért mégis megfőzi vasárnaponként a Mátéka kedvencét, a húslevest csirkelábbal, mer mégiscsak olyan jó gyerek ez a Mátéka), illetve van egy baszom nagy gyémánt tetkó a szíve fölött, ami nemcsak egyedi, de legalább kurva randa is. Máté hajlandó felállni törökülésből néha egy-egy szép lányért, és odatenni magát, de ahhoz nagyon nagy mellekkel kell rendelkeznie, mert egyébként saját bevallása szerint is kibaszott lusta. Aki ennyiből még mindig nem tudta megállapítani biztosan, hogy Máté minden nő álma-e, vagy igen, annak tessék.

szept_-11-2019_12-36-09.gif

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_22_00.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_21_58.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_22_01.png

A srácok sincsenek elájulva egyelőre Mátétól, de nincs idő ezen lamentálni, mert érkeznek a lányok a tipitapira (csak ismételni tudom magam, édesfaszom). Sylvi 2.0 itten a legélesebb kanál a fiókban, mert azonnal kiszúrja, hogy 7 tapogatós lyuk van, pedig a fiúk hatan vannak, hát akkor ez kérem csakis úgy történhetett, hogy van még ottan valaki, aki vagy egy véletlenül odatévedt kecskepásztor, vagy egy új fiú, vezeti le az egyenletet, a közönség egy emberként ugrik fel üvöltve éljenezve Sylvi 2.0 zsenialitását. A fiúk pár fekvővel még rádörrentenek bicóra, aztán indulhat a móka, Andi kezd, aki szemérmesen a kamerának beszámol, hogy ő csak a fiúk hasáig mert tapizni, mert ő nem mert ODA alulra nyúlni, nehogy OLYAT fogjon meg, amit nem kellene, én meg jót röhögök magamban azon, hogy ugyanebben a helyzetben Dzsudibí hogyan fogalmazott volna. 

Napi játékunk második fordulója, helyes válasz esetén az eredeti fénymásolt Dzsudibí aláírás egy fénymásolt példányát nyerhetitek.

Mekis ágyéka igencsak bizsereghet már, nyálát csorgatva használja ki a játék adta lehetőségeket, a végén még repetázik is egy kicsit. Sylvi 2.0-ról is megtudunk egy kicsit többet annál, mint amire én pl speciel kíváncsi lennék, Tibi ugyanis a lábát tartja oda a lánynak, aki ettől kiborul, mert a tesója mindig a szájába dugdosta a hideg talpát. És akkor itt most hagyjunk meg mindenkinek két percnyi időt, amíg csak tücsökciripelést hallgat.

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_48_48.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_49_23.png

szept_-11-2019_12-37-08.gif

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_50_39.png

szept_-11-2019_12-59-47.gif

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_50_48.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_51_45.png

szept_-11-2019_12-38-09.gif

ke_pernyo_foto_2019-09-11_5_53_03.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_00_39.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_01_38.png

A játék harmadik helyezettje Erik, második Gábor, első pedig Patrik. A fiúk elvonulnak, marad Máté, akit a lányok kikérdezhetnek, ám már az első kérdésnél elakadunk, milyen lányok jönnek be Máténak? És akkor itt egy másfél órás kiselőadást hallhatunk arról, hogy há legyen jó a csöcse, de az arca is legyen szép, barna haj, kreol bőr, barna szem, meg persze a segge, de a cici, és a segg, de főleg a cici. Ja, és a segg. Éljenek a belső értékek, ugye. Eközben a fiúk otthon kupaktanácsot tartanak, meg kell roppantani ezt a Máté gyereket, senkinek nem szimpi, a beszélgetést úgy igazán csak elenyésző mértékben zavarja meg a nézők számára, hogy valamelyik kan elment pisálni egyet, és a mikroportját a csészéhez tarthatta, így lágy csurdogálás kíséri a diskurzust. 

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_01_39.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_02_05.png

Reklám után Máté félrevonja Sylvi 2.0t, Tící idegei jobban feszülnek, mint Tibi válla. Sylvi 2.0 szerint Máté 6/10, de Tíci is csak egy hetest ér el nála ugyanezen skálán, ráadásul Máté szemei külön elbírálás alá esnek, és 8/10-es pontszámot kapnak, mert Sylvi 2.0 szereti a szemeket (nyersen? vagy főve?), így mostmár két külön testrészről is ismerjük pontosan, hogy Sylvi 2.0 milyen rzelmeket táplál irántuk. Később még Tíci is tiszteletét teszi Máténál - viheted a nőmet randizni, én nem leszek ideges - mondja ezt tikkelő szemekkel, miközben nettő 15 kilométert tesz meg Máté előtt sasszézva 3 perc alatt. Elmondása szerint ő maximálisan megbízik Sylvi 2.0-ban, és nem tart a konkurenciától.

szept_-11-2019_12-39-30.gif

Helga és Rajmi randira mehetnek, a low budget jegyében kapnak egy tukános gumimatracot, kizavarják őket a tengerhez, oszt szórakozzatok parasztok. Romcsi pancsi, aztán komoly beszélgetés a parton, miközben a tukán tüntetőleg az ellenkező irányba néz, Rajmi szerint itt még érzelmek is kialakulhatnak Helgával, Karola meg valahol most sírja le a maradék highlightert az arcáról.

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_16_24.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_16_38.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_16_46.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_6_17_26.png

Máté tovább tapogatózik, ezúttal Tibit és és Szilvit környékezi meg, hogy áll mostan az ő kapcsolatuk? Tibi szerint működik, mégha nem is teljesen jól fizikai állapotban, és nekem rögtön eszembe jut az egyszeri bajusz őrmester, akit felkérnek, hogy nyilatkozzon a híradónak az előző esti késelésről a sarki kocsmában, és ő majd megszakad, hogy valami kacifántosat tudjon mondani, szép, ízes, idegennek hangzó szavakkal, de végül csak annyi sül ki belőle, hogy a "sírtett ellen a bűncsálekmíny álkövetísékor egy élös, szúrrásra alkalmattos tárggyal a bűnálkövető több ízben bűncsálekmíny álkövetísét vitte véghöz", vagy valami ilyesmi. A szokatlan megfogalmazás Máténak is feltűnik, vissza is kérdez, hogy mégis mi a büdös francot jelent, hogy fizikai állapotban nem teljesen? Hát azt, világosítja fel Tibi tudálékos arccal, hogy jó barátok Szilvivel, de irányából nulla, azaz nagy kerek zéró vonzalmának mértéke. 

ke_pernyo_foto_2019-09-11_12_50_18.png

Azt est leszálltával Máté Mekist veszi célba, és ugyan kezdetnek csak annyit kérdez, mennyire érzi Mekis erős párnak magukat, Mekis mégis valahogy azt hallja ki mindebből, hogy Máténak komoly tervei vannak vele, és azonnal hárít, az ő szíve foglalt, ő Patrik párja, és Máté hiába is próbálkozik, Máté meg hiába próbálja leállítani, hogy oké, csak ismerkedünk, nem a kezedet kértem meg, már késő. Mekis közli vele, hogy neki egyébként sem jön be Máté, mint pasi, mire Máté közli, hogy neki sem jön be Mekis feje, és ezzel magára is szabadította Mekis teljes haragját. Mekis a riportban elmondja, Máté úgy néz ki mint egy kobold (jól megmondtad neki kisaranyom!), nem egy szép ember, ezért Szilvivel lennének a legjobb pár, mert Szilvi sem egy szép ember, nem is érti, ezek ketten mit keresnek itt, a szépséges emberek VIP szerelem szigetén. 

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_27_03.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_31_21.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_31_23.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_32_02.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_37_16.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_41_48.png

Mekis Helgának is megvallja, hogy neki tetszik Patrik, aki pofávágással és fintorgással hozza Mekis tudtára, mi erről a vonzalomról a véleménye. Szerinte Patrikban nem szabad megbízni, ami igen meggyőzően tud hatni éppen az ő szájából. Mindenesetre Mekis bizakodó, most úgy is a lányok választanak majd, csak nehogy jöjjön valami csavar, oszt ráfaragjon. Máté ezalatt Niától kap tanácsokat a párválasztásra vonatkozóan, itt csak az érzelmek vihetnek el a végéig, a taktika nem, mondja őszintére gúvadt szemekkel, Máté már csak nekünk vallja meg négyszemközt a riportban, hogy tök jó, hogy ennyi tanáccsal ellátták, de nem fogja őket megfogadni, mert attól csak megkavarodna szegény feje, inkább megy továbbra is a maga útján. Hát sok sikert hozzá kedves kisbarátom, eddig is milyen jól bevált. A végén Tibor, a medve bocsánatot kér Rajmitól, hogy átbaszta a palánkon, ami egészen szimpatikus lépés egy olyan embertől, aki úton útfélen a nőnemű párja orra alá dörgöli, hogy mennyire nem tartja vonzó jelenségnek.

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_42_24.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_43_46.png

ke_pernyo_foto_2019-09-11_9_24_25.png

407 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2019.09.11. 13:48:31

Krónikus sunaviszketés - jár a pacsi!

mérges nokedli 2019.09.11. 13:53:24

@Dzsudibí köszönöm, feldobtad a napom, párszor hangosan felröhögtem, a kedvenc részem egyértelműen az életművész szó lefordítása a pórnép számára :) EKG! :)

huhujje 2019.09.11. 13:55:14

Az epizód tanulsága pedig az volt, hogy Rajmi a korábban gondoltakkal ellentétben nem csak szimpatikus, de a többiek közé is kiválóan beillik. Ha élne, Einstein is újrafogalmazná a relativitással kapcsolatos gondolatait: Nézd Mátét egy percig és egy órának fog tűnni, majd nézd Rajmit egy óráig és mintha csak egy perc telt volna el. Én amúgy Mekis párti vagyok, bár eléggé tufa, ha felidegesítik. Második kedvencem Nia. Valamiért bejönnek a nagyszájú nők, asszem. Zsófi a resting bitch face-ével kikerget a világból, Helga meg lehet, hogy nem hülye, de nem is kedves. A szépségkirálynő semmilyen, Szilvi pedig normális, az alakja is rendben van, még a haja is, de arcra szintén nem fogott meg. A srácok közül IIT tűnik a legnormálisabbnak, bár talán túltolja a nagy öreg szerepét. Gáborban mindenképp becsülöm, hogy annak ellenére, hogy egy körbepörgő rúgással le tudná rendezni a stáb 80%-át egyszerre, nem ugrál feleslegesen. Ellentétben Ticivel, aki túlmozgásos, és ezért nem szívesen ültetnék senkit mellé a repülőn, de azért mégis inkább menjen most már haza, Mátéval együtt, aki teljesen életképtelennek tűnik. Patrik oké, őt legalább messziről is meg lehet különböztetni a többiektől, teljes ellentéte Eriknek, aki egy anyátlan kisgyerek benyomását kelti. Rajmi még 1-2 nap, és jól beilleszkedik, bár nem tudom utána lesz-e bármi, amiért érdemes lesz majd bevágni. Lehet, hogy nem, és ezzel meg is nyeri majd a játékot, a'la Survivor, ahol mindig a borostás személyiedzők (vagy mik) vitték a prímet.

Theriad 2019.09.11. 13:57:09

Nagyon jó lett, köszönjük az összefoglalót. :)

Mellesleg a koboldok jópofák, szóval Kitti a 28 (!) éves, éretten gondolkodó(?) NŐ, aki ismeri a saját értékeit("") ezt a jelzőt az én olvasatomban mellélőtte.

Regina Falange 2019.09.11. 13:59:47

Koszi Dzsudi! Jobb volt a hogyvolt mint az adas maga. Az elegge uncsi volt, meg az uj fiu ellenere vagy eppen azert IS. A tokvakaros kepek/gifek undik, meg jo hogy a musorban nem lattam hogy ennyit nyulkaknak magukhoz a fiuk. Viszont Strici megint ugy mutatkozott be az ujfiunak, hogy Tojas...

Qqts 2019.09.11. 14:00:21

Szorakoztato volt, hogy valaki Mekis arcaba mondta, hogy nem tetszik neki.
Tetszett, ahogy mindenkit kokemenyen kritizalok Kitti hogyan viseli, ha rola alkotnak velemenyt. Kintrol kifejezetten vicces, bent valoszinuleg a hajamat tepnem tole :))

Tibitol nem szep, hogy Szilvinek masodpercenkent a tudtara adja, hogy nem teccő’, viszont korrekt, hogy nem kergeti hiu abrandokba.
Kivancsi vagyok meddig turi ezt Szilvi. Vajon mikor elegeli meg es mondja Tibinek, hogy nem talalja rossz faszinak, de nem kell hasra esnie sajat magatol. Erti a dolgot, de ha elmondja megegyszer o lesz, aki a medence aljan szunyokal.

Regina Falange 2019.09.11. 14:08:39

@huhujje: Muhaha es totalis EKG! Vagy totalis vastudo, vagy teljes egyetertesem...
A megfejtes pedig a fenymasolt Dzsudibi alairasert: b vagyis nem, es megint csak b.)

hereverő heverő 2019.09.11. 14:15:48

@É2I: ööööö... hova pacsi, ilyen esetben?

@Qqts: Szerintem Izom és Sörényes már megbeszélték ezt kettecskén, this is the beginning of a beautiful friendship. Nekem valahogy az a kényszerképzetem, hogy addig fognak egymás körül sündörögni kényszerből, míg egyszer csak rádöbbennek, hogy már hiányzik nekik a másik.

Nethooligan 2019.09.11. 14:16:11

Kezdem sajnálni Szilvit. Még a saját párja is megmondta neki kerek-perec, hogy lecseréli, ha beesik egy neki tetsző liba, más meg nagyon szóba sem áll vele a fiúk közül, igaz ő sem erőlteti, mintha IzomTibibe be lenne építve egy Szilvimágnes, úgy vonzódik hozzá.
IzomTibi ha nem viszi el az érzelmes szíve, akkor jól járhatna vele, simán végig tudnák vinni a játékot együtt. Egyébként talán még Patrik lehetne az ő párja, amennyiben a kackiás bajusza nem akadályozná abban, hogy észrevegye, hogy ő itt mint pasi senkinek nem fog bejönni, és ezért Szilvivel akár egymásban megbízva totál érzelem nélkül végig is vihetnék a játékot.
Az a gyanúm, hogy Szilvi arra már rájött, hogy kicsi a valószínűsége, hogy utána fog itt epedezni bármelyik kan, nem is buta (legalábbis ehhez a játékhoz tuti nem, sőt pillanatnyilag a legértelmesebbnek tűnik a bent lévők közt), szóval kíváncsi leszek rá.

A nagyarcú újfiút (mi is a neve?) eddig talán csak Szilvi nem küldte még haza a bent lévők közül, tehát neki nagyon más alternatívája nem lesz, hacsak be nem dobnak hirtelen 1-2 új lányt. Hacsak valamelyik pár össze nem rúgja a port hirtelen, neki semmi esélye nem lesz bent maradni, de még csak el sem jut majd odáig, hogy egy másodpercre legyen párja a párválasztás hülyesége miatt.

Egyszerűen nem értem mi a jó abban, hogy azok választanak, akik kevesebben vannak, és nem azok, akik többen, hogy tuti kénytelen legyen döntést hozni valaki, akit többen is választanak. Ezt ha még nem ment le a műsor, azonnal meg kellene változtatni. Persze ha már rég fel van véve az egész, vagy a licence ezt így írja elő, akkor erre esély sincs.

Chuck Νorris 2019.09.11. 14:19:26

tényleg elég halovány volt ez a rész. pár megjegyzésem azért van.
Helga
A leginkább zavaró nekem Helga, Rajmihoz való dörgölözése, remélem csak taktikai, és nem az izlése diktál. mindenesetre nagyot esett a szememben.
Picit ugy érzem, a Karola esetnél, mintha felébredt volna hamupipöke álmábol hogy - jajj hát itt simán ki lehet esni. látszott hogy eléggé megdöbbentette a dolog, talán meg is ijedt, és emiatt elkezdett kinyilni a többiek felé, szövetségeseket gyüjteni , smuzolni a szellemi aljanéppel :)
Tibi
röhejes lett a Tibi is hogy karolát siratja, jo hogy nem talált hamut, mert még azt is a fejére szorná, két gugolás között.
Már az elején feltünt, hogy érzelmileg nem beton, de lehet még annál is rosszabb. (vagy ennyire jó szinész? ááá neem) Egyre jobban azt érzem a Love nem az ő játéka lesz.
Uj Muki
hát érdekes egy gyerek, igaza volt Ticikének, a testfelépitése teljesen amorf, hatalmas felsötesti izmok, a vékony alsotestéhez képest, eléggé bénán néz ki.
az antréja sem igazán sikerült, de a Kittivel való "szerelmes" etyepetyéjén nevettem, szerintem az volt az adás fénypontja. :D
.
szerencsére amit nem vettem észre a müsorban, azt dzsudibi potolta, rácuppant az összes faszvakarós képre, és olyan finomságokat is megmutatott, mint Nia tipitapi öröme. kösz! :)

Nethooligan 2019.09.11. 14:20:07

Dzsudibí én előre sajnáltalak, hogy fogsz tudni erről hogyvoltot írni, de magasan megugrottad. Jobb lett, mint az adás volt. :D

Theriad 2019.09.11. 14:21:02

@Qqts: Igen, én is erre próbáltam utalni, Kitti egyáltalán nem következetes, és rossz természete van. Én a gép előtt is falra tudnék mászni tőle.

Qqts 2019.09.11. 14:28:37

@hereverő heverő: szerinted a bezartsag osszehozna oket? Erdekes teoria. Foleg Strician es Zsofi osszeborulasa ota, mar barmit elkepzelhetonek tartok.

@Nethooligan: Szilvi kezeli a legerettebben a visszautasitast. Szimpatizalom! Remelem bent marad meg.

@huhujje: Egyetertek, Helga egyre antipatikusabb.

@Theriad: Kitti egy elkenyeztetett liba. Lehet, hogy az influenza es a 600 kulonfele gyogyszer altal kivaltott gyogyszermergezes az oka, de eskuszom megmosolyogtat, ahogy affektal meg kicsit azt erzem, hogy o egy masik bolygorol jott :)))

Theriad 2019.09.11. 14:36:33

@Qqts: Szeretem az affektálós nőnemű ügyfeleket. Általában addig nézek rájuk meredten, kicsit csodálkozó tekintettel, faarccal, amíg lekonyuló szájjal rá nem ébrednek, hogy (nem ők a világ közepei) picsogás helyett a lényegre vagyok kíváncsi.

Chuck Νorris 2019.09.11. 14:40:03

nálam most Kitti az első, Andika? uncsi. Helga? Rideg. Nia? ribi. Szilvi? nem tetszik. beles
Zsófi? nem tudok indokot miért ö lenne az első :), marad Mekis.

hereverő heverő 2019.09.11. 14:50:55

@Nethooligan: és @Qqts: Szilvi tök értelmes nő, és Izomban is több agy van mint szteroid. Minnél többet beszélgetnek annál inkább megismerik egymást, annál inkább szimpatikus lesz nekik a másik. Főleg, hogy együtt is kell aludni, Szilvi reggelit fog csinálni Izomnak, időnként megsimogatja és elmennek medencézni a tukánnal (most visszanézve a Rajmi és a Helga nem hozta vissza villába amikor megjöttek a nagy romantikus csapaterősítő tréningről). Szóval néma undorral ezt nem lehet végigcsinálni, még akkor sem ha Szilvit egyébként nem keseríti el Izom visszautasítása.
Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, hogy később leányrablás lesz. Ha valami kan meglátja, hogy Sörényessel jól lehet masírozni a pénzesláda felé, akkor kiválasztja párnak, oszt Izom még eléri a reptéren Karót.

Qqts 2019.09.11. 14:51:58

@Theriad: nem-nem eloben en sem viselem az ilyen tipusu embereket.
Igy tv-n keresztul, sok-sok km tavolsagbol...Naaa igy szorakoztat.

Alapvetoen emberkozpontu es tarsasagi leny vagyok, de tobbek kozott ilyenek miatt hagytam ott a front office-t

Theriad 2019.09.11. 15:03:14

@Qqts: Egyelőre még nincs annyi tapasztalatom, hogy itt tudjam hagyni, de megértelek.

Qqts 2019.09.11. 15:05:50

@hereverő heverő: szerinted a jelnleg bentlevok kozul barmelyik tul lat a futykosen? Akarom mondani, nekik most az elsodleges cel megfarkalni vkit odabent es csak utana a 20/10 millio
Amig nem uritik ki a zsakot, nem tudnak tisztan gondolkozni. Meg Tibi sem...ha hajlando lenne felretenni az egojat vegre es emelt fovel viselni, hogy egy hatarontuli kislany MAJDNEM dobta rajohetne, hogy tenyleg nem jarna rosszul a Nagyhajuval :)

Qqts 2019.09.11. 15:08:40

@Theriad: 3 ev szemelyes + elotte par ev CC utan koszonom, de nagyon boldog vagyok a hatterben :)))

megvagyhadnagy 2019.09.11. 15:11:37

@Chuck Νorris: Helga szerintem ennyi idő alatt rájött, hogy a bent lévő kanok közül senki nem közelít felé, így aztán örül, hogy rajmi (kényszerből bár), de kiválasztotta. Amíg nem jön új, neki tetsző faszi, muszáj lesz adni a szépet rajminak.
Egyépként a tegnapi epizód legnagyobb beszólása Ticié volt az új fiúnak címezve: ebből nagyon hamar repülőtér lesz. Vagy valami ilyesmi :)

Theriad 2019.09.11. 15:16:18

@Qqts: Én pont három hete voltam kitelepülve egy fesztiválon a céggel, és azt vettem észre, hogy a standolók zöme (beleértve minket is) nem követi a piaci igényeket. Műfogsorra lenne a legnagyobb szükség.:D

Amúgy Tibi is a határon túlról érkezett.:)

hereverő heverő 2019.09.11. 15:34:35

@Qqts: Na erre nem tudok rájönni, de tényleg sokkal inkább a párkeresés (inkluzíve dugás) jár a fejükben mint a tattika. Mindegyik azt gondolja, hogy 3 nap alatt örökszerelmet építenek ki a jó bulákkal/jó pasikkal, aztán majd ezzel végig is fogják tolni a játékot, soha senki nem fogja tőlük elhappolni szívszerelmüket míg világ a világ. És amíg ez a mentalitás, addig a szerkesztőknek nyert ügyük van ha beküldenek még egy-két Rajmit vagy Andikát. Viszont ezzel az új Mátéval alaposan mellélőttek ha azt hitték, hogy mindenkit le fog uralni a hülye dumájával. A narrátor minusz 200-at mondott, de én megkockáztatom az abszolut nullát is, mert innentől lehetne bármilyen jó fej, az lenne a vélemény, hogy "nem őszinte, csak megpróbál jó arcnak látszani" Mondjuk nem járnának messze a valóságtól, mert a Rajmi is meg Szilvi is sokkal intelligensebben csöppent bele a társaságba. Na ez a csóka tényleg a farkával gondolkodik, mint a dinók.

hereverő heverő 2019.09.11. 15:35:38

@Theriad: Miért, kemény volt a főtt kukorica?

Qqts 2019.09.11. 15:50:01

@hereverő heverő: amikor az uj fiuval torteno elso talalkozasrol faggatak oket es Patrik az illemszabalyokrol beszelt, akkor tenyleg elhittem, hogy megemliti a pocsvakaraszast. Marminthogy, amikor talalkozom egy csapat vadodegennel, akkor nem vakargatom a tokom....deeee neeeem, ha vaki kozben bofogott volna egy “sziat” nekik ori-barik lettek volna.
Mate karaktere szerintem Ticianeval egyenlo. Mokas, hogy osztja neki az eszt, hogy nem megyunk ra mas nojere, amikor lattuk, hogyan kerult kozelebb Zsofikahoz.

Szerintem ez egy ilyen bakancslista feleseg naluk, 1. Bejutni a musorba 2. Bent maradni tobb, mint 1 napig 3. Elsokent megdugni/megdugatni magam vkit/vkivel 4. Megnyerni a milliokat

hereverő heverő 2019.09.11. 15:57:37

@Qqts: nem hiszem, szerintem inkább bekerülni, benn megismerni tuti pasikat-nőket, elbódulni. A milliók eszükbe se jutnak, mert Lali azt mondta, hogy ez egy játék, és ezt csak úgy lehet megnyerni, ha megtalálod a szerelmet. Hát most mind azt keresik, kivéve a Helgát.
Mert az a nyugtatóját keresi, hogy elviselje ezeket a kanokat.

Qqts 2019.09.11. 16:00:42

@hereverő heverő: oooolyan hulye vagyok. Eddig sosem probaltam eroszakkal szerelembe esni, az mindig csak ugy jott. Ha ezt tudom biztosan maskepp alakul az eletem :)))

hereverő heverő 2019.09.11. 16:09:28

@Qqts: na ezért nincs még 20 milliónk. Pedig olyan szép pasi vagyok, alacsony, kövérkésen kisportolt (leginkább dreher-izomra gyúrok), és a hajnyírásra is egyre kevesebbet kell költenem, viszont belém szerettél-e már?

Qqts 2019.09.11. 16:16:40

@hereverő heverő: a kerdes is sert. Mar akkor langoltam az irantad erzett szerelemtol, amikor meglattam az dlso orias plakatot a Love Island-rol!!

Orulok, hogy nem riasztott el a mukorom meg a tetko...muszempillam, pothajam es bolticsecsem nincs, de a 20 milliobol potolhatjuk a hianyossagokat! :)))

AMUGY a bakancslista elmeletet IzomTibi es Gaborek miatt alkottam meg. Gabor ugye bedobta Nianak, hogy lehetnek elso dugi-pajtik (durva, hogy 20 eve a realityk kezdeten az volt a nagy pukk, hogy egy amugy a valo eletben is egy part alkoto paros hokmecolt, ma meg mar verseny van, hogy ki lesz az elso). IzomTibi meg egy nap utan reklamalt Karolanak, hogy nem csoroztek meg...

Theriad 2019.09.11. 16:30:59

@hereverő heverő: Lehetséges, de az otthoni. :D

Nethooligan 2019.09.11. 16:39:01

@hereverő heverő: Szerintem Szilvit elkeserítette/elkeseríti a visszautasítás, de van annyi esze (és persze önuralma), hogy felfogta, ha ezért nekiáll hisztériázni akkor hamar a repülőn találja magát. Talán tényleg abban bízik, hogy ha együtt vannak IzomTibivel, akkor ha nem is örök szerelem, de normális kapcsolat kialakulhat köztük, és nem kapja meg naponta 2x, hogy "ha jön egy jó csaj lecseréllek".
Nem hiszem, hogy Szilvit bárki is kiválasztja, ő hazaküldené IzomTibit. (Már persze, ha az általunk teljesen ismeretlen szabályok engedik, hogy valaki olyan párt válasszon, aki már elvileg elkelt.) Egyrészt szerintem már össze is pakolta a cuccát az előző párválasztó előtt, erre Izom bent tartotta, rajta kívül mindenki más teljesen ignorálta a csajt, másrészt mint írtam is, Izomba be lehet építve egy Szilvimágnes, így hacsak nem extra gyökér vele szemben, ő ott lesz neki. Kivéve persze, ha valaki új pasi rá nem megy Szilvire és körbe nem udvarolja, mert akkor gondolom hamar el tudná felejteni az izomkötegeket. :D

Nethooligan 2019.09.11. 16:44:16

@megvagyhadnagy: Szerintem pedig ott van neki Izom, mint örök B-terv és viszont, beszéltek is erről többször is. Mondjuk azt nem tudom, hogy komoly volt-e a kiakadása, amikor hazaküldte Karolát, vagy csak színészi teljesítmény akart lenni. Nekem nem tűnt túl meggyőzőnek, de ha tényleg kiakadt, akkor is simán el tudja neki magyrázni izom, hogy Karó megbízhatatlan volt, azért dobta.
Szóval szerintem amíg nem érzi veszélyben magát Rajmi mellett, addig ellesznek, végtére is tőle legalább nincs hányingere, mint Patriktól volt, de ahogy úgy érzi, hogy valami nem stimmel nekifut egy új faszinak. Hogy az most újonnan érkező, vagy az örök B-terv Izom, az jó kérdés.

Nethooligan 2019.09.11. 16:50:39

@Qqts: Nagyjából szerintem is hasonló lehet a bakancslista, de a 3. pont a a dugni, és talán csak a 4., hogy mindezt elsőként, de van akit ez nem érdekel szerintem, csak dughasson.
Pillanatnyilag kizártnak tartom, hogy a bent lévő 6 pár + 1 emberből kettőnél többnek megfordul egyáltalán a fejében a 20 milla napközben a semmittevés közepette. A kieséstől is inkább azért félnek, mert akkor utazhatnának haza a jólét helyett.
Persze félre ne érts, valószínű az összes ölni tudna a 20 milláért, csak éppen ez eszükbe sem jut, két szalmaszálat nem tesznek érte keresztbe. Élik világukat, fűzik egymást, hogy minél hamarabb dugásig jussanak, és talán unalmasabb pillanataikban felrémlik bennük, hogy de kell az a pénz, nehogy már kiessek.

Qqts 2019.09.11. 16:58:33

@Nethooligan: hozzatesszuk, hogy az a 20 csak 10, ami maximum oneronek eleg egy 40nm-es panelhoz...haaat valahol megertem, hogy jelenleg a kufirc a prior :D

Van der Waals 2019.09.11. 17:04:18

Helló!

A strici gyerek nem evolúciós játékot játszik ezzel a tojás vagyok dumával? Amikor tojásként kezded és minden sikeres bemutatkozással egy szintet lépsz az evolúcióban (tojás- tyúk- kacsa- lúd- hattyú vagy más verzió). Csak nem guggol hozzá a kiváló játékos.
A szerkik helyében adnék egy esélyt vv Csokinak!

hereverő heverő 2019.09.11. 17:09:26

@Qqts: Meg vagyok tisztelve. Megnyugtatlak, nekem sincs se műhajam, se műszempillám, se bolti csöcsöm.

@Nethooligan: Persze, hogy elkeseríti, minden nőt elkeserít a visszautasítás. Azaz minden embert, de jelen esetben még azért is rosszul eshet neki, mert pontosan tudja, hogy odabenn a külseje miatt nem akarja őt senki párnak. Le a kalappal boglya előtt.
Abban valószínűleg igazad van, hogy ha bemenne egy Izom2 aki nem túl átlátszóan csapná neki a szelet akkor imádott Tiborja nézhetne C terv után.

Nethooligan 2019.09.11. 17:14:50

@hereverő heverő: Szegény Izom lassan már a ZS-tervnél fog tartani, ha így folytatja... Aztán megnyeri Helgával a lét. :D

Nethooligan 2019.09.11. 17:16:10

@Qqts: Lehet általánosítás és lenézés, de ezeknek a bentlakóknak kint is kb. a kufirc lehetett az első (és utolsó) gondolat, ami a fejükben járhatott. :)

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 17:24:22

Köszi a hogyvoltot, jó lett! A napi kvízjáték is bevezetése is tetszett :-)

És hajrá Miss Sörény! :-)

hereverő heverő 2019.09.11. 17:26:49

@Nethooligan: Ezért kellett volna először 6 pasit beküldeni, aztán közölni, hogy kedves uraim, ez itt a mindenki találjon párt játék, óvszerautomata a WCben található. Azokat az arcokat pólóra kellene nyomtatni.

Búcsúzom mára, holnap veletek ugyanitt.

bel ami 2019.09.11. 17:31:18

Ugrál, mint majom a fán,
essen már ki Ticián!

Regina Falange 2019.09.11. 17:58:24

@Van der Waals: Ha igy lenne, mar tyukot kellett volna mondania, mert mar ketszer tojas volt. De amugy az otlet nem rossz! VV Csoki beveteset mindig minden korulmenyek kozott tamogatom!

mézescsók 2019.09.11. 18:19:58

Ma a nők választanak?
Felpezsdítené a játékot, bár nem történik meg, ha Szilvi Tibi helyett az új csávót választaná. Tudom, hogy nem teszi, de eljátszottam a gondolattal. Amúgy Szilvi-Tibi kapcsolatáról a VV valamelyik szériájából Edina és Laci románca jött elő. Az is felkavarná az állóvizet, ha lenne olyan szabály, hogy az új játékos nem szórható ki. Félreértés ne essék, a pasas nem szimpatikus, de a dolgok jelen állása szerint mindenki választja a mostani párját és megy tovább a dagonyázás.

cascade 2019.09.11. 19:04:43

@Qqts: És még a 10 is legfeljebb csak nyolc az adózás után.

Kentacsdisz 2019.09.11. 19:38:56

Matéka eléggé vágta, hogy mik történtek az első héten, kinek ki volt a párja.. látta az összefoglalókat?

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 19:44:52

@Kentacsdisz: Arra célzol, hogy az életben maradását növelendő kapott egy kis szerkesztői felkészítést?

Post Modern Prometheus 2019.09.11. 20:27:53

Hali,
Nekem úgy rémlik, hogy eddig mindegyik új beköltöző mondta, hogy nézte őket "kintről", úgyhogy valószínűleg a napi öfit a potenciális beköltözők is látják.
@Pácsó Ármándó: @Kentacsdisz:

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 20:31:29

@Post Modern Prometheus: De valamelyik azt is mondta, hogy nem tudta ki kinek a párja. Persze kamuzhatott is.

Post Modern Prometheus 2019.09.11. 20:39:11

@Pácsó Ármándó: vagy nem figyelt eléggé, vagy olyan párokra gondolt, akik nem elég dominánsak/figyelemfelkeltőek/nincsenek elég képernyőidejük, így az ember 30s alatt felejti el, hogy ők ki-kinek a kicsodája :D [pl én sem emlékszem, hogy a Kitti kinek volt a párja, pedig eskü figyeltem :D

Pillecukor 2019.09.11. 20:39:41

Én úgy tudom, hogy a bemutatkozó videókat látta Szilvi, ő mondta, hogy nem tudta ki kinek a párja.

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 20:51:07

@Post Modern Prometheus: Igazságos Izom Tibinek volt Kitti a párja.

@Pillecukor: Lehet, hogy az okosabbaknak kevesebbet mutatnak, a tufáknak meg többet? :-)

Kentacsdisz 2019.09.11. 20:54:41

Szerintem az utolso 2 napot mar nem latjak

Pillecukor 2019.09.11. 20:55:42

Lehet, hogy kavarni akartak, hogy bent maradjon az új srác.

Pillecukor 2019.09.11. 21:23:39

Azért ez a Helga elég pletyis :)

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:24:42

Helga az ügyeletes esti faszverésfigyelö központ vezetöje :)

Pillecukor 2019.09.11. 21:26:54

Ennek a Máténak olyan buzis a hanghordozása!

Post Modern Prometheus 2019.09.11. 21:26:54

micsoda vágási bakik :D hol van pezsgős üveg, hol nincs, snittről-snittre változik egy jeleneten belül :D [rapid randis jelenet]

Pillecukor 2019.09.11. 21:30:14

Andika már halálosan unja a bájgúnárt :)

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:32:24

Andika kezd besokallni a bájgunárra. következö párválasztásnál a reptérig hajitja :)

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 21:32:34

@Pillecukor: Lehet, hogy Erik igazi párja Kitti lehetne? Ő bírja a dicséretet :-)

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:34:46

@Pillecukor: már a kalandjuk elején megjosoltam,. nincs nö aki kibirná ezt a nyomulást.

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:36:13

@Pácsó Ármándó: nem a dicsérgetés a gáz, hanem hogy elszivja a levegöjét :)

Pillecukor 2019.09.11. 21:39:24

@Pácsó Ármándó: Kittinek már mindegy, Patrik is jó :)

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 21:45:38

@Pillecukor: Patrik ideális B-terv lehet sokaknak, kivéve HaLLgát :-)

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:49:00

csak nekem tünik ugy hogy zsófika egyre belesebb? :)

GildorInglorion 2019.09.11. 21:53:51

Lávájlend Mindjárthányok Máté :D

Pillecukor 2019.09.11. 21:54:39

@Chuck Νorris: Zsófi már az elején is beles volt :)

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:55:23

na kinyitják a dugólakot

Pillecukor 2019.09.11. 21:56:44

@Chuck Νorris: Tibinek és Szilvinek adnám :)

Chuck Νorris 2019.09.11. 21:58:59

a tokakirálynö most kitombolhatja magát

Pillecukor 2019.09.11. 21:59:47

Andi: örültem, hogy te nem örülsz :)

Pillecukor 2019.09.11. 22:00:59

@Pácsó Ármándó: Ők voltak a legjobbak és legszórakoztatóbbak a feladatnál

Chuck Νorris 2019.09.11. 22:03:43

@Pillecukor: ahogy néztem, inkább odzkodtak a csajok töle, talán szilvinek és kittinek lett volna mindegy hol alszanak :)

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 22:04:59

@Pillecukor: És ők mit csináljanak a dugiszobában? :-)

Szoba kilátással 2019.09.11. 22:08:54

@Chuck Νorris: pedig még a kávéhoz sm kapnak cukrot

Akkor ma nem lesz kiválasztás, csak szoba szory első rész

Szoba kilátással 2019.09.11. 22:10:07

@Pillecukor: Andiéknak kellett volna adni, másnap a csaj rápattant volna gyemántkára

Regina Falange 2019.09.11. 22:18:57

En azt hittem Strici es Zsofi kapja a dugiszobat, vegulis ok mar kezimunkaztak.

Pillecukor 2019.09.11. 22:19:44

Szegény kis bájgúnárt most komolyan megsajnáltam! :)

Regina Falange 2019.09.11. 22:22:44

@Pillecukor: En az osszes pasit megsajnaltam. Komolyan. Ezeknek a csajoknak semmi es senki sem jo. Karakan ferfi?! Az milyen? Aki odacsap?

Szoba kilátással 2019.09.11. 22:24:41

Patriknak adjanak szemüveget az kihúzza a kancsiságát, vagy ne mutassak közelről

Regina Falange 2019.09.11. 22:24:59

Nnnnna. Azt nem mondtak, hogy a szavazasnak ez a tetje....!! Hogy valaki kiesik... Ezt nem is ertem.

Pillecukor 2019.09.11. 22:25:28

Nahát! Ez érdekes, vajon mennyi szavazat érkezhetett, amikor csökkent a nézettség? :)

Pácsó Ármándó 2019.09.11. 22:28:31

@Szoba kilátással: Álarcot is és akkor a macskabajuszt sem látjuk :-)

Pillecukor 2019.09.11. 22:30:05

Az utolsó etapban hova tűnt az új kandúr? Elbújt egy sarokban a sebeit nyalogatni?

Pillecukor 2019.09.11. 22:31:18

@Regina Falange: Amilyen mértékben elégedetlenek a csajok, még szóba jöhet az új pacák is :)

enzo23 2019.09.11. 23:31:56

Rakjatok már egy Továbbot ezekbe a trash cuccos posztokba légyszi.... kösz.

Nethooligan 2019.09.12. 00:14:59

@Regina Falange: hát a szabályokról (pl. párválasztás) sem tudunk semmit, majd pont ezt mondanák el? Ez számomra így teljesen érthetetlen húzás, nem is akarnak ezek nézettséget.

@Pillecukor: én nézem, igaz utólag felvételről, de tegnap akár szavazhattam volna, mert még ment az adás amikor mondták, hogy szavazzunk. Eszem ágában sem volt, totál nem érdekel egyiknek sem a szerelmi története. Mondjuk ha azt mondják, szavazzunk ki essen ki, akkor sem szavaztam volna.

Viszont ezek szerint nemhogy vége nincs a játéknak, de csak egy-két nap csúsztatás van. Vagy rohadtul kamu a szavazás, de abból botrány lenne, ha kiderülne, szóval nem hiszem.

bElannaTorres 2019.09.12. 01:27:41

Erik nem normális, Andinak is volt egy olyan megjegyzése hogy ha megmondja neki hogy sok, akkor ingerült lesz. A csaj meg az egész játékhoz túl félénk, van is egy olyan érzésem hogy ők repülni fognak.
Dugószobára még nem volt szükség, minden csaj örült, hogy niát mondhatják és így megússzák. Már reméltem hogy jön majd valami jó fej pasi, erre beküldenek egy ilyen mátékát

vicces lenne ha bekuldenék vv Hunort :)))

Tibi egész okosan kijött ebből a kis átbaszósdiból, ő remélem marad, lányok közül meg feljött nálam Kitti mert rajta lehet röhögni

Regina Falange 2019.09.12. 07:40:53

@Nethooligan: Na igen, ha tudom, hogy kiesesre megy ez a szavazas, “kinek a szerelmi tortenete erdekel” vagy mi, akkor en is szavaztam volna. Nem mintha az eddigi barmely valosagshow-s szavazasomnak lett volna ertelme... :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 07:57:14

@hereverő heverő:

"....Szilvi tök értelmes nő, és Izomban is több agy van mint szteroid. Minnél többet beszélgetnek annál inkább megismerik egymást, annál inkább szimpatikus lesz nekik a másik. Főleg, hogy együtt is kell aludni, Szilvi reggelit fog csinálni Izomnak, időnként megsimogatja és elmennek medencézni ...."

Sokat képzelsz Tibikéről, ő is seggfej, az első alkalommal pattintja ha bejön egy új csaj.

Mekkorát kacagNÁK ha Tibit és Szivit dobnák ki, mert kevés szavazatot kaptak, megnézném Tibor arcát :))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 08:02:38

@Nethooligan:

Eddig én se szavaztam, le se töltöttem az rtl 24-et, meg általában felvételről nézem én is, mondjuk tegnap pont néztem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 08:04:43

Azért Szilvi megérdemelne egy revansot, szét oltják azzal mennyire nem szép.
Egy tanulóhetes kvíz játékot bedurrantanék nekik, kiderülne mennyire sötét az összes, talán vissza vennének az arcból.

78Fredo 2019.09.12. 08:13:35

Végre a szerkik belecsaptak az állóvízbe. Mondjuk 2 kieső az kemény. Tippjeim: Szilvi és Erik.
Szilvi azért mert sírt az összefoglalóban, Erik meg azért mert a fiúk közül ő a legkevésbé nézhető (nem csinál semmit a középkori hősszerelmes szerepen kivűl)

mérges nokedli 2019.09.12. 08:16:16

Engem tegnap a 3. blokkban a kókuszos résznél Helga és Rajmi megvett kilóra. Pont ugyanígy sírtam volna a röhögéstől, ha én élem ezt át :) :) :)

Erikkel szerintem nem lehet megértetni, hogy mi az ami túl sok a viselkedésében, mert támadásnak veszi... Amikor a hajóroncsnál voltak randin, Andi már akkor mondta neki, hogy adjon egy kis teret, erre tessék.....

Szegény Szilvi meg nem csúnya, csak rossz a viszonyítási alap odabent. Nem az a sablon feje van, ez tény, de azért lássuk be, nem a magyar átlagot tették be ide, ha körülnéz az ember a 4-es 6-os villamoson nem ilyen merítést lát. Én már egészen megszoktam amúgy, a fogai talán picit zavaróak, de ezen kívül nincs gond vele. Remélem hosszútávon nem fogja lelkileg megviselni, hogy folyamatosan azt éreztetik vele bent, hogy nem elég szép, és puszán emiatt már nem is elég jó...

hereverő heverő 2019.09.12. 08:21:54

Na lóreggelt.

A tegnapi adásból nem sok maradt meg nekem, inkább néztem a Vuelta összefoglalót, izgalmasabb volt mint a lóvésziget. Máte faszán belekezdett a szigetlétbe, minden csajszi rajong érte, így kell ezt. Azt sajnálom, hogy van esélye bennmaradni a szavazással, az RTLnek meg jár a faszkorbács, hogy most mondják miért kell szavazni. Mondjuk nem fogom vizesre sírni a párnám, bárkinek is kell hazajönnie - de ez így piszokul nem fair senkivel szemben sem. Sem a nézőkkel, sem a párokkal.

@szociál: Szerintem pedig pont a legjobb páros lehetnének. Az tényleg seggfejség Izomtól hogy minden alkalmat megragad arra, hogy Szilvit emlékeztesse: nem azért vagy velem, mert tetszőgeci, hanem mert ki akartam baszni Karóval. De ezt ők őszinteségnek hívják, legyen nekik. Szerintem, és csak innét a képernyő ezen feléről nézve Boglya pont az a nő, aki en bloc a lényében szép, nem csak külsőben.
Mondjuk amúgy az ilyen ráérzést és nyitást bárki felé (mármint hogy a Szilvi több a külsőnél) pont a félkegyelmű Striciánból nézem ki, Izom meg olyan mint az öszvér, elhatározta, véghezviszi - de tartom a véleményem, alakul ez még ha hagynak nekik időt.

Én a baszobácskát is nekik adtam volna, bár az kibaszás (höhö) a többiekkel akiknek nagyon viszket már ott lenn. Majd uzsoráért kiadják a kecót egy órára.

Nethooligan 2019.09.12. 08:38:35

@szociál: ezután sem fogok szavazni, ezek után meg pláne nem, hogy kamu kérdéseket tesznek fel, nem azt, amit ki akarnak hozni belőle.

Kíváncsi leszek azért kik fognak kiesni. Én abban sem vagyok biztos, hogy egy fiú egy lány. Egyébként nagyarc Mátéra lehetett szavazni, vagy ő ezt most simán megússza?

Nethooligan 2019.09.12. 08:42:22

Az egyébként sokat elmond a tegnapi adásról, hogy arról szinte senki nem ír semmit.
Mondjuk sok minden nem történt a hestegcsingiling rapidrandi és a kókuszos játék maradt meg bennem, más nem, csak az előzetes. :)

Nethooligan 2019.09.12. 08:45:32

@78Fredo: lehet, hogy Szilvi azért sírt, mert lekoptatta Izom. Összeállt mással, mondjuk Mátéval. :D

mérges nokedli 2019.09.12. 08:47:32

@Nethooligan: vaaaagy mert kiesett Tibi ;) (bár ne legyen így, annak nem örülnék)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 08:54:22

@78Fredo:

Eriket azért tartják bent, mert egy féltékeny kretén, és hülyét csinál magából, az ő párosuk azért jó mert a szépségkirálylány ki fog akadni, és borít mindent :))
Kittit és a kis bajuszkát fogják kitenni a szerkesztők, nem a nézők, rohadtul leszarják szavazol e, ezt is ők döntik el , ők ölik bele a pénzüket, az illúzió hogy bármiről is tudnánk dönteni mi nézők :)

@mérges nokedli:

Erik egy beteg állat, tipikus az a fajta aki még a nőt is megcsapja ha felmerül más pasival találkozik, vagy csak beszél, az ilyen féltékeny kreténekből kijön az állat, itt nem fog mert kamerák vannak.

@hereverő heverő:

Pont ez a baj hogy nincs agya, és nem tudja felfogni hogy a rút kiskacsával végig tudná vinni, igaz nem lángolna a szerelem, mondjuk ezért nem is érdemelnék meg a serleget.
Stricián Zsófi párosból kinézem hogy tényleg egymásba habarodtak, Zsófi tanult a Sárkányok anyja esetéből.

@Nethooligan:

Mi volt a kérdés ?
Biztos nem az melyik párost szeretnéd haza küldeni.
Este kiderül mit variáltak ezek.

Nethooligan 2019.09.12. 08:59:43

@mérges nokedli: elsőre nekem is az jutott eszembe, amikor megláttam az előzetesben. Gondolom direkt nem a szavazás bejelentése után vágták be.
Ha úgy mutatják, hogy előbb szavazás, aztán sírás, mindenki azt hiszi, hogy Izom kiesestt, így meg kb csak találgatni lehet. Aztán ugye az is lehet, hogy nem azért sir.

Nethooligan 2019.09.12. 08:59:59

@mérges nokedli: elsőre nekem is az jutott eszembe, amikor megláttam az előzetesben. Gondolom direkt nem a szavazás bejelentése után vágták be.
Ha úgy mutatják, hogy előbb szavazás, aztán sírás, mindenki azt hiszi, hogy Izom kiesestt, így meg kb csak találgatni lehet. Aztán ugye az is lehet, hogy nem azért sir.

Nethooligan 2019.09.12. 09:00:12

@mérges nokedli: elsőre nekem is az jutott eszembe, amikor megláttam az előzetesben. Gondolom direkt nem a szavazás bejelentése után vágták be.
Ha úgy mutatják, hogy előbb szavazás, aztán sírás, mindenki azt hiszi, hogy Izom kiesestt, így meg kb csak találgatni lehet. Aztán ugye az is lehet, hogy nem azért sir.

Nethooligan 2019.09.12. 09:00:30

@mérges nokedli: elsőre nekem is az jutott eszembe, amikor megláttam az előzetesben. Gondolom direkt nem a szavazás bejelentése után vágták be.
Ha úgy mutatják, hogy előbb szavazás, aztán sírás, mindenki azt hiszi, hogy Izom kiesestt, így meg kb csak találgatni lehet. Aztán ugye az is lehet, hogy nem azért sir.

Nethooligan 2019.09.12. 09:04:57

@szociál: valami olyasmi, hogy kinek a szerelmi történetére vagy kíváncsi. Én pl azt hittem az előzményekre, ezek szerint nem árra irányult a kérdés.

Hú, komoly, hogy 4x ment el az előző, annyira nem volt fontos és érdekes. :D

Berborosz 2019.09.12. 09:05:17

@78Fredo: Egy pár fog kiesni, nem két ember.
Szilvit sírva mutatták, igaz. De nem olyan amatőrök a szerkik, hogy így előre jelezzék a kiesőt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 09:07:28

@Nethooligan:

Én örülnék ha melák Tibor kiesne , már annyira pózol hogy jobban rókázok tőle mint Eriktől :))
Csámpás szemű Johnny Depp meg végig tolná, ugrálnék :ugral :))

Regina Falange 2019.09.12. 09:10:15

@szociál: Valami olyasmi volt a kérdés, hogy kinek a szerelmi tortenete erdekel? En mar a kerdest se ertettem. Mi az hogy szerelmi tortenet? Mikor? Hol? Es nem is parra, hanem szemelyre kellett szavazni. Azt nem tudom, hogy Matera lehetett-e mar szavazni, remelem egyebkent hogy igen, mivel annyira nem erdekelt a dolog, hogy szavazzak is.

megvagyhadnagy 2019.09.12. 09:10:43

@Berborosz: Nem lehet, hogy Szilvi egyszerűen besokallt a sok oltogatástól? Előbb utóbb elfogy a türelem, ha ennyit szarozzák az embert.

Nethooligan 2019.09.12. 09:13:02

@Berborosz: ezt nem mondták, hogy egy pár esne ki, csak azt, hogy a két legkevesebb szavazatot kapó. Ha egy pár esne ki, akkor azzal maradna az állóvíz. Bármelyik más esetben felbolydulna a vila. Legyen az két pali, két nő, vagy egy-egy, de másik párosból.

Nethooligan 2019.09.12. 09:15:54

@megvagyhadnagy: szerintem is csak annyi történt. Gondolom Igazságos Izom Tibor megmondta neki sokadszorra is, hogy ha bejön egy csaj, ő kereshet mást, és besokallhatott tőle.

Thats What She Said! 2019.09.12. 09:34:38

Ezt most remelem olvassa az RTL. Azért manapság igen ciki, hogy mennyire el van baltazva ez a musor. A szabályok nincsenek előre tisztázva, ( pl párválasztásnál ...) , a programok borzalmasan unalmasak és semmitmondoak. A szereplők egy kaptafára lettek válogatva, nyilván ezt nézi szívesen a magyar ember...( nem!) Ez a szavazás dolog is kiábrándító, nem az a baj, hogy utólag közlik mi a tét , hanem a kérdés értelmezhetetlen, és a vonatkozó személyek kiléte is az. Elvileg ez megvásárolt musor, hogy lehet így elbszni?! Egy összetákolt valami az egész. Esküszöm egy gimnazista média szakkoros stáb különb műsort készít mint ez.. csak azért nezem mert a műfajt szeretem, de a véleményem megvan.

hereverő heverő 2019.09.12. 09:45:10

@megvagyhadnagy: Még mutatták is, valami méhecskés játékban Rajmi szó szerint azt mondta neki, hogy Tibi egy rendes úriember, és sokkal szebb lányt érdemelne mint Szilvi. Ezt mosolyogva viselte, de ettől én is besokallnék, pedig se lány nem vagyok, se szép úriember

Chuck Νorris 2019.09.12. 09:47:35

kronologiailag igy hangzott az elözetes.
volt valami játék -
1 Rajmi elmondta a fiuk elött szilvi jelenlétében, - szerinte Tibi talán szebb lányt érdemelne...
2 a virágnak öltözött Szilvi közbevág - ó köszönöm szépen a kedves szavakat...
3 bánatos szilvi bevágás
4 Lali bejelentette a szavazást, és hogy a két legkevesebbet kapó PÁRKERESŐ kiesik.
tehát lehet két fiu is akár, (elvileg)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.09.12. 10:13:52

Kittinek legalább vannak tiszta érzelmei. Pl. Gyűlölet és rosszindulat. Basszus nekem akkor is ez a csaj a legszimpatikusabb. Elgondolkodtam most hirtelen, hogyan is szocializálódtam :)
Helgától falra mászok, volt egy ilyen kolléganőm (csak nem ennyire dizájnos)...
Nia... talán havernak jó lenne...
Szilvi, tökéletes haver kategória
A királynő... nekem teljesen rendszeridegen ....

oké, kívülről mindegyik a 7/10+-os kategóriában vannak, de belül valami nem oké, ahogy látom őket.

Nekem lehet, hogy jobban bejöttek volna ha nem ennyire "szép embereket" válogatnak össze.

introverted22 2019.09.12. 10:19:48

Ha valóban páros fog kiesni, akkor azt sajnálni fogom, mert szerintem nagyobb sztori lenne így is megbontani párokat. Sajnos Mátéra nem lehetett szavani, így őt még kénytelenek leszünk elviselni egy ideig. Remélem, hogy a Nia-Gábor, Kitti-Patrik páros marad, mert ők legalább élvezik, hogy ott lehetnek. Tici-Zsófi párosért nem fájna a szívem, sőt. Helga érdektelen, de Rajmit sajnálnám már most elveszíteni. Tibi meg Szilvi szintén nem lenne jó, mert náluk meg kíváncsi lennék, hogy lesz-e belőlük együtt, vagy külön valami.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.09.12. 10:21:55

@szociál: A férfiak(?) közül nekem is a Patrik a kedvencem. Annyira anti karakter, hogy más gyönyörű.
A Tibi még mindig jobb, mint a nyálgápek. A Karolás húzás kemény volt, de nekem bejött. Nem mertem volna meglépni a helyében, de valószínűleg ez volt a helyes döntés... már ha akar valamennyi gerincoszlopot magának az ember!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.09.12. 10:22:19

@szociál: A férfiak(?) közül nekem is a Patrik a kedvencem. Annyira anti karakter, hogy más gyönyörű.
A Tibi még mindig jobb, mint a nyálgápek. A Karolás húzás kemény volt, de nekem bejött. Nem mertem volna meglépni a helyében, de valószínűleg ez volt a helyes döntés... már ha akar valamennyi gerincoszlopot magának az ember!

introverted22 2019.09.12. 10:40:23

@Brigante: EKG :D valószínűleg én is pont ugyanúgy szocializálódtam ahogy te, mert hasonlóan látom a csajokat. :D

Chuck Νorris 2019.09.12. 10:49:53

tippjáték
ki lesz az első, aki már a negyedik párját fogja gyürni benn? :)
1 - Nia (Patrik, Erik, Gábor)
2 - Helga (Ákos, Patrik, Rajmi)
3 - Tibi (Kitti, Karola, Szilvi)
4 - Patrik (Nia, Helga, Kitti)
.
ezen nevettem. Tícián - (Lakatos Tícián) 19 volt boxoló
ez a foglalkozása, volt boxoló, 19 évesen

Qqts 2019.09.12. 10:56:48

@hereverő heverő: hat ezt igy nem lehet bemondani, foleg, hogy mi mar elkotelezodtunk egymas mellett a 20 millioert! Szep ember vagy, mert mi szepek vagyunk es ezert erdemeljuk mi a milliLYokat! Meg trúláv meg szivecskek meg minden.

Szilvi pityergesen egyaltalan nem csodalkozom. Nyilvan tudja magarol, hogy nem o a legszebb bent, de azert termeszetes formas mellei vannak es a vekony testalkatahoz kepest formas a feneke is. En nem vagyok egy siros fajta, de ha 24 orabol 20-at hallgatnam MINDENKITOL, hogy nem vagyok szep en is megborulnek. Szerencsetlen lanynak van lelke is. Mellesleg a viselkedese, szemelyisege megszepiti. A legjobbfej (azt osztan jol megfogalmaztam) csaj odabent.

hereverő heverő 2019.09.12. 10:59:58

@Brigante: és @introverted22: Mátétól nekem ökölbe szorul a talpam, Strici jól mondta: hiába mondod neki, hogy ne menj oda, ő akkor is oda fog menni - az más tészta, hogy Strici a Zsófit félti tőle, még akár fizikai csörték árán is. Mondjuk ez a védelem szimpatikus, de jobban kellene bíznia a párjában, amennyiben az tényleg pár. És ugyebár nem ártana megismerni annyira azt a párt, hogy tudjad: az ilyen pöcsfejek lepattannak róla.

Külsőleg nekem a Nia tetszik leginkább, főleg smink nélkül. És egyébként is kellemes csalódás, sokkal elevenebb a nő mint hittem. Mekis dettó, úgy látszik jót tett neki Rózsa Sándor jelenléte.
Helga eszes de rideg, Szilviből semmit nem láttunk még pedig szerintem ő lenne a legérdekesebb nő odabenn. Andi és Zsófi pedig kislányok még, nyaralgatnak és itt be is fejeződött a létük.

És ne feledjük: lehet hogy egymás között baromira másként viselkednek, egészen más jön le nekünk mint nekik. Pl. ahogy levették, hogy Andinak már rém sok a bájgúnár Erik mindenkori jelenléte. A kókuszos jeleneten én is fetrengtem, nem csak a Rajmi :)
És ha már Rajmi: nyitogatja rendesen a Helgát, még ha nem is látjuk de tök szivesen vannak egymással, érdekes páros lesznek.
Izom Tibor most belesüppedt a van párom-kivárom mocsárba, egyre érdektelenebb.

Az RTL szereksztőinek jópont a castingért, végre normálisabb embereket sikerült összehozni, végre nem a bazmegeci tesó minden második szavuk. Ellenben ne menjünk el a tény mellett, hogy mi is, a szereplők is méretesen át lettek kúrva a szavazással, Máté benn marad annak ellenére, hogy nincs párja és mindenki utálja (még ő maga is), és egyszerre két ember megy haza, hogy páratlanul legyenek. Úgyhogy szeretném, ha ezért a szereksztőket análisan inzultálná a második ukrán front összes tüzérlova, vazelin nélkül.

Qqts 2019.09.12. 11:04:04

@introverted22: szerintem is az volna erdekes, ha nem egy part hajintananak ki. Szerintem erre van is esely, egyreszt mert kulon lehetett a fiukra es kulon a lanyokra szavazni, masreszt mert Lali musorvezeto ugy fogalmazott, hogy a legkevesebb szavazatot kapo 2 jatekos.

Matera nem lehetett szavazni. Aminek en orulok. Jo nezni, hogy a “kiskepu” mennyire nem kell senkinek es sertetsegeben, hogy probal visszavagni a lanyoknak :))) vicces lesz, hogy a bent maradas erdekeben vmelyik lany kenytelen lesz ot valasztani :)))

Chuck Νorris 2019.09.12. 11:08:17

amugy kikerestem Love Patrick Ninjázását ha valakit érdekel :)
a két csobbanás 1.01.20 nál, ill 1.53.50 nél. nem sokat mutattak belöle szal senki ne várjon hosszu perceket :)
tv2.hu/ninjawarrior/271450_ninja-warrior-2018---1.-adas.html
érdekes hogy itt sokkal szálkásabb (gondolom a ninjára készülvén, leadott némi tömeget, vagy azóta szedett fel? ki tudja

hereverő heverő 2019.09.12. 11:09:33

@Qqts: Nem fogják kiválasztani, még akkor sem ha egy fiú, egy lány megy haza. Akkor az egyedül maradt tagok fognak összeállni egy párrá, Máté meg nyilvánosan leszopja magát

Chuck Νorris 2019.09.12. 11:12:21

@hereverő heverő: Nia pár nap (de lehet óra) után, miindig talál valami problémát a párjában. Patrick nemteccik, Erik nyomulós, Gábor papucs, a jó isten se tudna a kedvére tenni :)

Qqts 2019.09.12. 11:13:03

@hereverő heverő: este kiderul, en el tudom kepzelni, hogy vmi csoda folytan meg az altalam felvazolt forgatokonyv is bekovetkezhet. :)))

introverted22 2019.09.12. 11:13:31

@Qqts: Nem feltétlen, csak akkor kell őt is bevonni a sztoriba, ha két fiú esik ki, és nem lesz más. Ha 1fiú 1 lány, akkor ő marad továbbra is szingli, mert ezek inkább egymás közt osztanak új hálótársat, semmint vele kezdjenek. ha meg két lány megy ki a maradék 4 a másik 6-ból választ, ő akkor is szingli marad....

Qqts 2019.09.12. 11:17:45

@introverted22: Karola kiesesekor meg voltam gyozodve rola, hogy Szilvi megy haza. Erre tessek.

Most miattatok varom az esti adast! :)))

hereverő heverő 2019.09.12. 11:25:10

@Chuck Νorris: Ezért marad örökké szingli. Bár most Gábor papucs (lúfaszt az, de ez most mindegy) de amint kijönnek onnét és a rózsaszín köd eloszlik már ő se fogja annyira keresni Nia kegyeit, mire lemezlovasunknak pont az eddigi ajnározás fog hiányozni, sakkmatt.
Szóval becsukott szemmel keresni az igazit nem túl kifizetődő, nah.

@Qqts: Máté csak két esetben marad a villában: ha ő választhat elsőnek lányt vagy ha belefullad a medencébe.

hereverő heverő 2019.09.12. 11:27:34

@Qqts: Én az este miatt várom az adást, de megelőlegezvén a jól megérdemelt pihenést most kipukkasztottam egy Staroprament.

Qqts 2019.09.12. 11:27:48

@hereverő heverő: is-is nem jatszik?
Az elsokent kivalasztott lany a ceremonia hatralevo reszeben (amig a tobbiek elmondjak kivel folytatjak) belefojtja a medanszieba?

hereverő heverő 2019.09.12. 11:36:49

@Qqts: Neem, mert a tukán még mengmentheti.

De most komolyan, esélyes, hogy Máté benn marad. A szerkik nagyon arra húzzák a műsort, hogy Máté kiválasztja Zsófit, mit lép erre a simlis szemcsi egyetlen T-cián. Mert kell a feszkó, a dráma, a cselszövés, Máté meg eléggé antipatikusz személyiszég, nagy arcsza van, meg a nőket isz szemminek nészi, tehát megosztó pöcfej aki mindezt a drámát tálcán szállítja. Meg a konfliktuszt isz.

Qqts 2019.09.12. 11:40:55

@hereverő heverő: nem mellesleg, az nekunk is erdekesebb, ha nem ellaviroznak bent, hanem kenytelenek interakcioba kerulni egymassal.

A starohoz meg egi!

introverted22 2019.09.12. 11:45:36

@hereverő heverő: Izgalmasabb, meg minden, de hát ide azért jönnek, hogy szerelmet találjanak.. Ha szétbaxxák azokat akik beszerelmesedtek 2 nap alatt, akkor hogy lesz itt komoly érzelem? Mert hát itt az az elsődleges célja mindnek, nem a 20 misi.

megvagyhadnagy 2019.09.12. 11:46:35

Amúgy nagyon frusztráló, hogy ez a Zsófi lyány nem nyitja ki a száját, amikor beszél. Szinte nem is mozog a szája, alig érteni miről beszél.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 11:57:52

@Chuck Νorris:

Lehet Lakatos a volt foglalkozása és Boxoló Tícián a neve :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:04:41

@hereverő heverő:

"...Az RTL szereksztőinek jópont a castingért, végre normálisabb embereket sikerült összehozni, végre nem a bazmegeci tesó minden második szavuk. .."

Ez az egyetlen pozitívum szerintem is, még Stricián is tud összetett mondatokban beszélni néha, és nem bátyázik meg tesózik, és lehet nem figyeltem de az "úgymond" se nagyon hagyta el a szájukat :)
Látszik hogy nem egy dögkútból merítenek, az alját a VV-re tartogatják, lávájlendre meg a normálisabbját.
Pumped féle haveri kör úgy cseszné el a Lávájlendet mint a sicc.

hereverő heverő 2019.09.12. 12:04:48

@Qqts: itt most @introverted22: -el értek egyet, nekem nem hiányzik, hogy bárkik üvöltve hányjanak egymás arcába, csak mert mindekettő full ego és tesztoszteron. Mondjuk a komoly érzelmeket is marhanagy kérdőjelekkel tudom csak elképzelni, hiszen jó ha egy hete ismerik egymást, abszolut nincs idő a benyomásoknak és érzéseknek leülepedni, nincs hely félrevonulni és elgondolkodni. Ha ki is alakulnának valós érzelmek, azok sekélyesek lesznek hisz annyi személyes impulzus éri őket a másik fél és a másik tizegynéhány ember felől. Nincs lehetőségük mérlegelni, érlelgetni ezt a "kapcsolatot".
Mindenesetre akkor is inkább a nevetős lamúr, mint a kajaköpködős veszekedés.

flydomi 2019.09.12. 12:05:20

"hestag": :)) Egy ilyen musor mindig a semmirol szol,es egykaptafakrol. :))

"hestag": Egy ilyen musorba max 1-2 normalis embert valogatnak be. :)) Vagy meg annyit sem. :))

"hestag": Az osszes csajt lex.patttttttatnam,hatso kapuba utnem,es vegen mouthfullba tolnam. :)) Mert megerdemlik. :)) erre jok,az igaz szerelemre!!! :))

flydomi 2019.09.12. 12:05:32

"hestag": :)) Egy ilyen musor mindig a semmirol szol,es egykaptafakrol. :))

"hestag": Egy ilyen musorba max 1-2 normalis embert valogatnak be. :)) Vagy meg annyit sem. :))

"hestag": Az osszes csajt lex.patttttttatnam,hatso kapuba utnem,es vegen mouthfullba tolnam. :)) Mert megerdemlik. :)) erre jok,az igaz szerelemre!!! :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:07:53

@Chuck Νorris:

"..Nia pár nap (de lehet óra) után, miindig talál valami problémát a párjában. Patrick nemteccik, Erik nyomulós, Gábor papucs, a jó isten se tudna a kedvére tenni :) "

Bejönne Statham, arra meg aszondaná túl kopasz :)
Komolyan mondom csak bajuszka féle gyógyegereket pakolnék be a játékba ezeknek, nem izompacsirtákat :)

Qqts 2019.09.12. 12:09:14

@hereverő heverő: en sem az artikulalatlan orditasra vagyom. Hanem arra, hogy picit kuzdjenek egymasert. :)

@flydomi: #kínosakommented

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:16:42

@Qqts:

Pedig hogy feldobná a műsort Aurélijó, ráadásul ő nem is káromkodott ,csak üvöltött mint aki belelépett egy medvecsapdába.

Qqts 2019.09.12. 12:17:44

@szociál: a hideg raz a sractol. Nem is ertem miert nyerettek meg vele azt a vackot. Bloooeeee

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 12:19:46

@szociál: AuréliJó nem jó, mert kihelikopterezi magát a LoveVillából és mexökik :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:20:16

@Qqts:

Abból az évadból kivel nyeretted volna meg, Iza földműves haverjával ? :)
Többi se volt egy Stefán Hóking prof.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:22:24

@Pácsó Ármándó:

Ezeknek a csajoknak pörgethetné, mert ehhez vannak hozzá szokva, csak az agyukat játsszák :)

Kíváncsi lennék erre a garnitúrára hogy viselkednének a VV-ben, tuti jelezték nekik hogy ez nem egy valóvilág, ez izlésesebb műsor, itt ne anyázzátok szét a műsoridőt :))

Qqts 2019.09.12. 12:23:33

@szociál: pszichopata Simonnal :DD

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 12:24:21

@szociál: Andi megijedne "tőle", Nia kinevetné, Helga undorodna tőle, Kitti meg beleülne :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:24:22

@Qqts:

Azok a körmök, te jó ég, ő nagyon beteg volt :O

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 12:25:02

@Pácsó Ármándó:

Mindegyik bele ülne, csak szerepet játszanak, hogy ne legyenek egyformák :))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 12:25:20

@Qqts: Az volt a Madzagosgyerek? Őt bírtam :-)

Chuck Νorris 2019.09.12. 12:30:55

@szociál: a volt boxoló kedvelt szava az érted? és a vágod! :)

A casting szerintem se rossz, de egyelöre hiányolom a hosszutávu memóriában elraktározható karaktereket.
Jó, Tibire biztos emlékezni fogok két év mulva, de a többi fiu eddig eléggé semmit nem csinál, és a lányok is többnyire csak döglenek a sminkszobába bámulják magukat, nagy életük nincs. bár belegondolva a farmbol, survivorbol, éden 3-bol, is csak 3-4 ember maradt meg, lehet ezt a számot a love is kitermeli a végére.

Szoba kilátással 2019.09.12. 12:32:10

Rajmundka mehetne a picsába a beszólása után, nemcsak fizikai verbális erőszak is van, nem kéne ezt rtl nem propagálni - kittike is repülhet vele - vagy legalább a műsorba ne vágnák be ezeket a kijelentéseket, mert nem vicces, hanem káros

Nethooligan 2019.09.12. 12:32:24

@Qqts: Külön lehetett a lányokra és a fiúkra szavazni? Akkor tuti egy lány, egy fiú megy haza.
Máté pedig még marad, ha rá nem lehetett szavazni. Sajnos...
Bár akkor ő kapta a legkevesebb szavazatot, szám szerint nullát, tehát irány a reptér! :D

hereverő heverő 2019.09.12. 12:33:35

@Chuck Νorris: Nekem a hosszútávú memóriámban olyan karakterek raktározódtak el, mint:
- Helga feneke
- Nia cickói
- stb stb stb.

Na meg az itteni szövetségesem @Qqts: mindene

Nethooligan 2019.09.12. 12:38:53

@hereverő heverő: Nagyarcú Máté ebben is kilóg, tőle már most több káromkodást hallottam, mint eddig az egész műsor alatt.
Nem vagyok álszent, nem halok bele, ha hallok pár k**vát, meg b***meget, de egészen jól elvoltam nélkülük. :)

Qqts 2019.09.12. 12:40:46

@szociál: haaat fura figura volt, de tetszett, ahogy kiakadt a tarsai ostobasagan :D

@Pácsó Ármándó: lehet, azert annyira nem maradt meg, de bogaras volt az tuti :))

@Szoba kilátással: Rajmund emlekeim szerint kulturaltan fogalmazta meg a velemenyet. A vilag nem arrol szol, hogy mindig, mindenkirol csak szepet lehet mondani. Az sem vezetne jora.
Mindemellett sajnalom mar szegeny lanyt, hogy mindenki ezzel vegzalja. Nem szep, szerintem sem, de mar tulzas, hogy mindenki ugy erzi, hogy ezt kozolnie kell vele.

Büszke_troll 2019.09.12. 12:46:06

@hereverő heverő:
Tessék Nia cickói, csak hogy megmaradjon:
tinyurl.hu/1SIO/

Nethooligan 2019.09.12. 12:47:11

@hereverő heverő: valószínű így lesz, csakhogy szerintem nem lesz párválasztó.
Ráadásul kizártnak tartom, hogy véletlen ne úgy jöjjön ki a szavazás, hogy a két hazatérő emberrel két pár essen szét.

Kíváncsi vagyok, hogy kire (azaz kiknek a szerelmi történetére) nem kíváncsiak annyira az emberek. A lányoknál Helga vagy Szilvi a tippem, a paliknál talán Erik vagy Gábor. Mondjuk ez csak azért, mert egyelőre ők tűnnek a legérdektelenebbeknek.
Ha tőlem kérdezték volna ki menjen haza, akkor Szilvi és Erik húzna a "régiek" közül. :D

Qqts 2019.09.12. 12:47:50

@Nethooligan: ugy emlekszem igen, bar nem szavaztam

@hereverő heverő: akkor most megcsavargatom a hajam :)))

Nethooligan 2019.09.12. 12:54:42

@Qqts: én sem szavaztam, és mintha a szavazásra buzdító percben sem említették volna. Sőt amikor néztem úgy tűnt, hogy csak 1 játékosra lehet szavazni. Persze lehet tévedek, elvégre nem csak a szabályokat, de ezt sem igazan mondták el érthetően, az appot meg le sem töltöttem.

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 12:55:18

@Qqts: Ha esetleg az éjjel túl puha lenne a Heverő vagy nagyon böknének a rugói esetleg megtuddnád, hogy más csaj is ráheveredett, akkor tudnék neked ajánlani egy B opciót :-))

hereverő heverő 2019.09.12. 12:58:28

@Büszke_troll: Ez csak egy darab, Nián kettő van. Vagy három, de a harmadikat csak éjjel hordja és most kölcsönadta a Gábornak.

hereverő heverő 2019.09.12. 13:01:29

@Pácsó Ármándó: Azért még nem vagyok annyira öreg, hogy éjjel túl puha legyen. Kikérem a magam és a Pfizer Viagra nevében!

Nethooligan 2019.09.12. 13:03:17

Na visszanéztem.
A kérdés pontosan így szólt: Ön melyik párkereső szerelmi történetére kíváncsi leginkább?
Aztán vagy-gyal felsorolták a 12 embert, majd azt mondja, hogy "válassza ki az ön számára szimpatikus választ" és még azt is, hogy a szavazás ideje alatt 1 érvényes szavazatot tud elküldeni.
Szóval egyrészt szó nem volt kiejtésről, sőt! Másrészt egyetlen emberre lehetett szavazni.

Az előzetesben pedig azt mondja a műsorvezető, hogy "annak a két párkeresőnek, akik a legkevesebb szavazatot kapták, ma haza kell menniük"
Ez alapján viszont akár két fiú vagy két lány is hazamehet, de akár egy pár is.

Az más kérdés, hogy valamiért úgy gondolom, a szavazás alapján egy fiú és egy lány fog távozni, és még véletlenül sem egy pár.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 13:03:49

@Chuck Νorris:

Nem tudom milyen castongról esnek ki vagy kerülnek be, lehet a Survivorból pottyantak ki, mert a fiúk fizikálisan bírnák a megpróbáltatásokat....lehet tennék be nekik egy két survivoros játékot, ne a gyúrástól fáradjanak el, hanem a feladattól :)
Vagy legyen néhány nap koplalás, csak bab, és rízs, ez kihozná az állatot egyesekből, ezzel a szoros kötelékek is meglazulnának.
Kellene olyan csavar a műsorba amitől kihozzák őket a komfortzónájukból.

@Qqts:

Lehet taktikából mondják neki, hogy feladja a játékot.
Mondjuk elég nagy seggfejség.

Nethooligan 2019.09.12. 13:07:19

@Qqts:
"En nem vagyok egy siros fajta, de ha 24 orabol 20-at hallgatnam MINDENKITOL, hogy nem vagyok szep en is megborulnek."

Na de neked ilyet nem mondanánk, mert szép is vagy és szimpatizállak is téged!
Most már csak valahogy el kell csábítsalak a párodtól, mert minden megtörténhet és semmi sem biztos, szóval ti tuti nem vagytok egy erős pár. :D

Qqts 2019.09.12. 13:10:36

@Pácsó Ármándó: B! B!B!B! Bééé!

Jegyeztem :))

hereverő heverő 2019.09.12. 13:11:13

@Nethooligan: Küzdj meg érte @Pácsó Ármándó: val, te már csak C-terv vagy :)))

Nethooligan 2019.09.12. 13:12:36

@Pácsó Ármándó: Ki bírja azt a sort kivárni? Mire sorra kerülnék, már a csomagom is megkapnám Ferihegyen. Szóval beállok én a sorba, csak az elejére. Valahogy szerzek védettséget is, hogy esélyem is legyen! :D

Qqts 2019.09.12. 13:12:39

@Nethooligan: megkapsz! Megkapsz, hat persze, hogy megkapsz :))))

Qqts 2019.09.12. 13:14:11

Kedves HV forumozok,

Hizelgo a kozeledes, de egyszerre max 3mal birok el :)))

A tobbiek legyenek kedvesek tepjenek sorszamot :))))

Viccet felreteve, zavarba hoztok fiuk :))

Nethooligan 2019.09.12. 13:14:26

@hereverő heverő: Neked C, de Qqts-ról beszéltem. Lehet, hogy még ő sem tudja, de én vagyok neki az A-terv. :))
Te is megkaphatod nálam a C-terv státuszt! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 13:15:02

@Nethooligan: @Pácsó Ármándó:

Én úgy tudom nem nunija van, szóval előre engedlek titeket :)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 13:16:02

@hereverő heverő: Azért figyeled, hogy felpörögtek az események!? Nem lehet csak úgy heverészni egy kapcsolatban :-))

Gia 2019.09.12. 13:16:34

Most olvastam,hogy a csóró Lali azért látszik keveset,mert a külföldi szériában is alig szerepel a műsorvezető.Micsoda szerencse..☺ Biztos nem szakad bele a szövegtanulásba..

Nethooligan 2019.09.12. 13:20:46

@szociál: Az tiltott a pénzszigeten, azaz izé, szerelemszigeten? :D

Nethooligan 2019.09.12. 13:21:44

@Qqts: :)))))

Majd kint megkereslek... Ja, már kint vagyok! :D

hereverő heverő 2019.09.12. 13:21:48

@szociál: nem értem versengenek, hanem @Qqts: ért. Róla pedig csak annyit tudunk, hogy van tetkója és műkörme de nincs se póthaja, se pótmelle. A műköröm pedig eléggé determinál, bár láttam már Karón varjút. Illetve gumitukánt.

Qqts 2019.09.12. 13:22:14

@szociál: Faszos-Csibe lennek? Ez nekem is uj :)))
@Nethooligan: visszanezni csalas! En emlekezettbol mondtam a fals infot :)))

@Pácsó Ármándó: Hevero egybol felismerte a bennem rejlo X-et, eztet sosenem fogom nekije elfelejteni es szimpatizalom ot ezert es talan orokeletre tisztelem es szeretem is, mert mi man ezt megbeszeltuk vagy egy egesz napja!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 13:23:51

@Pácsó Ármándó: @Nethooligan:

Bár a mai világban már divat hominak lenni, szóval meg se szólnának érte titeket, legyetek bátrak :)

Én maradnék a ZS terv :P

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 13:25:23

@hereverő heverő:

De ő csak egy béka, nem látod ? :))
Én meg egy madár :P

@Qqts:

F*szos béka, nem csibe :))

Qqts 2019.09.12. 13:26:34

@szociál: khm...Káméleon! Kámélejon vagyok! :)))

hereverő heverő 2019.09.12. 13:27:45

@Qqts: Na ezért vagyunk mi jó pár. Én bízom benned, és lám, nem alaptalanul! Drága, tegnap már néztem is egy frankó borhűtőt az előszobába, csak 40ezer, és pont befér majd a cipőspolc mellé.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 13:28:53

@Qqts:

ja tényleg, akkor fiú is ,meg lány is, ha megijedsz fiúvá változol :))
Amikor pont berakná Heverő fiúvá változnál :))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 13:30:25

@Qqts: Teljesen tiszteletben tartom ezt a pillanatnyi elképzelést, hiszen a Kölcsönös B -re szól kedves és nagylelkű ajánlatom :-)

Nethooligan 2019.09.12. 13:30:51

@Qqts: Én is csak azért néztem vissza, mert már annyiféle változatot olvastam, hogy kíváncsi voltam mi is hangzott el. :)

Mondjuk az nem jelent semmit, mi hangzott el, mert majd úgy is azt csinálnak a szerkesztők, amit akarnak.

Qqts 2019.09.12. 13:31:13

@szociál: naaaaaa! Naaaa! Nem durvulunk, csak szepen udvarlunk ez az igaz szerelem titka

Qqts 2019.09.12. 13:34:19

@Nethooligan: most mert mondod?!

-Kerjuk szavazzanak, hogy piros vagy kek!

-kedves parkeresok, a nezok szavaztak. Ma bekoltozott volna vki, alde a azavazas ertelmeben, mar a bekoltozes elott kiesett.
#ertelmetlenszavazasok
#maradmindenaregiben

Nethooligan 2019.09.12. 13:34:25

@Qqts: Ha megbeszéltétek, akkor mindjárt más, gondolom az első párválasztóig ki is tart majd a megállapodás, utána meg maximum pityereg kicsit, mint Karó. :D

introverted22 2019.09.12. 13:36:17

@Nethooligan: Pont az fog kiesni, akit a szerkik ki akarnak szórni :D Szerintem tök mindegy, hogy hányan meg kire szavaztak. Nem ezen fog múlni :)
@Qqts: Én is Simonra szavaztam volna. Volt szerencsém egyszer a való életben is összefutni vele, pont olyan fura figura volt civilben is. Egy ideig a hogyvoltoknál is kommentelt és tök értelmesen lehetett vele beszélgetni, szóval valahol tényleg olyan volt, mint amit a VV-ben mutatott magából. Szerintem azért intézték úgy, hogy kiessen, mert nem tudták kontrollálni. A többi birkával ellentétben...

Qqts 2019.09.12. 13:36:26

@Nethooligan: haaaat, ha nem kuzd, repul ezt tudjuk. Zsofitol tanultam :D

Nethooligan 2019.09.12. 13:36:51

@Qqts: :))))))))

Valami hasonló volt ez a szavazás is.
Bár ebbe utólag bele lehet magyarázni, hogy akinek a legkevesebben kíváncsiak a szerelmi történetére, azt nem kívánják tovább látni a nézők. Persze csak akkor, ha a szerelmi történet nem más, mint ez a játék. :)

hereverő heverő 2019.09.12. 13:42:14

@Nethooligan: azt te nem éred meg szőrös fejjel, hogy én pityeregjek. Emelt fővel megyek a picsába, ha nem kellek - megérdemlem.

Qqts 2019.09.12. 13:43:27

@introverted22: valahogy igy gondoltam en is. Bar szerintem o onmagaban egy mokas, fura fazon.
Azt gondolom az ordenare tarsasag evadok ota kezelhetetlen, annyira extrovaltaltak es annyira egyszeruek, hogy alap dolgokat keptelenek betartani. Pl.: fogd be a szad, ulj le, mert elo musor es egy csomo mindent el kell mondanom

introverted22 2019.09.12. 13:48:51

@Qqts: Most már gyökérkiállítást van csak a villában. Értelemmentes embereket raknak be, mindig kell egy meleg, egy nagyonműanyag, egy tuja jó pasi, egy roma, egy határon túli, és valakik, akik a műsorért kb azonnal dugnak. Ennyi a recept, és innen meg azt csinálnak, amit akarnak. Már nincs komoly, hosszan tartó pszichológia játék, már senki nem vár el tőlük igazán semmit. Már nem is próbálkoznak stream-el, mert vállalhatatlan lenne vágás nélkül az egész társaság. Igazándiból nekem Attila óta ott nem volt kedvencem. Ő viszont nagyon az volt.

hereverő heverő 2019.09.12. 13:49:32

@Qqts: Saját maguknak castingolták azokat a gyökereket, mit képzeltek, hogy majd meghunyászkodnak amikor kérik tőlük? A VV hogyvoltokban annyiszor de annyiszor mondtuk, hogy még az egybites seggfejeket is lehet mozgatni ha lenne egy kis fantáziájuk, de nem, nekik ez kell, ez a valóvilág. Akkor meg tessék.
A szerelemszigetet ezért IS élvezem sokkal jobban

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.09.12. 14:45:49

@szociál: Ja, én is kíváncsi lennék, hogy a VV-ben hogyan működnének. Mondjuk normális kihívásokkal....

Alapból szimpi a banda nekem is (még a legunszimpatikusabb is jobb mint egy alap VV casting)

Qqts 2019.09.12. 14:48:58

@introverted22: @hereverő heverő: EKG!

Bar ezt is elronthatjak, hogy napkozben hagyjak oket dogleni. Vmi eszkozt adhatnanak nekik, amivel csinalhatnanak vmi szorakoztatot. Vagy vmi tematikat. Igazabol, egyelore atlahatatlan szamomra, hogy mikor lesz parvalaszto jelenleg ugy tunik eleg random az egesz, amitol nekem nem kiforrott az egesz, inkabb osszecsapott hatast kelt.

hereverő heverő 2019.09.12. 15:04:00

@Qqts: Mindegyiknél van eszköz amivel szórakoztató dolgokat csinálhatnak, és egyre inkább viszket is nekik.
Komolyabban, szerintem el tudják foglalni magukat, medencéznek, szelfizgetnek, ne adj isten beszélgetnek és sztorizgatnak napozás közben. Nyilván ez a nyaralós tespedés hosszú távon unalmas lesz, de egyelőre jól érzik magukat így. Hamar lettek nagy család, nem csoda, hogy Karola sírt amikor mennie kellett. Ha mi is szimpatikusnak érezzük őket ennyi idő után, szerintem ők ott összezárva sokkal inkább összemelegedtek már. Ez is a jó castingot dicséri, csak el ne kiabáljam mert aztán jönnek a Máté féle VV töltelékek.
És aztán ott vannak a napi játékok, a tipitapi, a festés, a pizzaseggelés (édesfaszom..) ami azért program, bárhonnét is nézzük. Nekem onnét már csak egy (sok) jó könyv hiányozna, aztán bánom is én a párválasztást, csak minnél tovább tartson a menyország! Mondjuk ez a szar konzervkávé nem pótolná azt az igazit amit én darálok főzés előtt, de valamit valamiért. Még azt is vállalnám, hogy időnként bekennek-bekenlek naptejjel.

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 15:05:21

@Qqts: Erre azt válaszolnák a szerkik, hogy direkt ilyen kiszámíthatatlan a forgatókönyv, hogy nehezebb legyen a "szerelmeseknek" alkalmazkodniuk.

Qqts 2019.09.12. 15:11:41

@hereverő heverő: konnyen egek, kell a naptej :D A konyv jo dolog, de nezoi szemmel unalmas. Akar egy tarsasjatek is szorakoztato lehetne.

@Pácsó Ármándó: ne a bentlakoknak adjanak infot, hanem nekunk :))

hereverő heverő 2019.09.12. 15:13:24

@Pácsó Ármándó: lufaszt mama. A szerelmeseknek is kellene egy előre látható szabályrendszer, amit mindenki ismer, a játékosok is, a közönség is. Így, ezekkel az összecsapott ad-hoc húzásokkal csak bizonytalanságot keltenek, a nézőben pedig haragot. Én igazságos versenyt akarok látni, nem azt, hogy egyszer erre lejt a pálya, másszor meg arra. Vagy mondják ki, hogy ez egy sokszereplős szappanopera mint az éjjelnappalbudapest és akkor nem fogom nézni mert a script nem érdekel. A krumplileves legyen krumplileves és ne döglött dakota közmondás.

hereverő heverő 2019.09.12. 15:14:29

@Pácsó Ármándó: És tudom, hogy ezt te is így gondolod, csak ezt még elfelejtettem fennebb beleírni a hszbe

Niké88 2019.09.12. 15:17:25

Valamiért nekem egy kissé uncsi ez most, pedig az Éden Hotel-eket csíptem. Háttérként azért bele-belenézek, de annyira egyformák, hogy a nevüket se tudom mindnek :))) A hogyvoltok viszont szokás szerint szuperek!! :)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 15:18:16

@hereverő heverő: A lófaroktól eltekintve igen, viszon attól tartok, hogy a szerkik valami "újat" akarnak itt bevezetni, hogy ne hasonlítson semmi előző realitys formátumra.

hereverő heverő 2019.09.12. 15:20:56

@Qqts: ez tök égő, nem?

Persze, hogy szórakoztató lenne, én komolyan röhögtem a kretén Erik pillantásán, amikor előbújt a tipitapi fal mögül. Meg előtte is a fiúk baromkodásain, a lányok reakcióin, a gifeken amit Dzsudi is brilliáns érzékkel berakott ide. Valószínűleg a társasjáték közben is marhulnának ugyanennyit. Csinálják ők a műsort, nem kell beleszólni. Figyelni kell, és ha unalomba kezd fulladni, vagy túlságosan két táborra szakadna a villa, akkor kell lépni. Addig meg tessék csak az eddigi szabályokhoz igazodni. És biztos vagyok abban is, hogy az olvasók se maradnának ki a bulikból és a társasozásokból.

hereverő heverő 2019.09.12. 15:24:01

@Pácsó Ármándó: jaja EKG. Nekem is volt ilyen érzésem, már amikor belengették Lalit (hogy a lófa..rok se maradjon ki) és hogy szavazni is lehet majd ám! A "kreatívok" úgy gondolják, hogy enélkül már nem is lehet tévét nézni. Mondjuk ha ki lehetne szavazni Marsi Anikót a tajgetoszra, már tölteném is az appot.

Qqts 2019.09.12. 15:25:06

@hereverő heverő: igen-igen. De ilyen jatekokra nem mindig rangatjak ki oket. Ezert gondolnam jo alternativanak a tarsast es ebben egyet is ertunk...viszont a parom egonek tart! Johet a B es a C terv!! :)))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 15:28:29

@Qqts: Azután meg kaucsuktukánon bejuttatod az infót a titkos AA+ os párodnak a Villába?! :-)) Gondoltak ezek mindenre!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 15:29:54

@hereverő heverő:

igazságos versenyt ? muhaha
Lásd survivor rtl verza :)
Nem kicsit nyerették meg a fiúval a legutóbb.

hereverő heverő 2019.09.12. 15:34:24

@Qqts: mármint az az égő, ha könnyen égsz, ennél többet nem fogok magyarázkodni.
De egyre jobban tetszel nekem, a fehér bőrű vörös hajú lányok a gyengéim. Kár, hogy jelen formámban kb esélytelen leszek B vagy C tervként, pedig tudok rajzoni ha festeni nem is.

Qqts 2019.09.12. 15:35:36

@Pácsó Ármándó: kaucsuktukaaaan :D nagyon jo!!
Vki reklamalt, hogy Helga es Rajmi nem vitte vissza a tukant, de hala az egnek tegnap elobukkant termeszetes elohelyen, a mödansziében :))

hereverő heverő 2019.09.12. 15:36:58

@szociál: ne is mondd, már amikor a halottak visszajöhettek már akkor ki voltam bukva. Meg most az F1-en, amikor hasraütés szerűen alkalmazzák a büntetéseket. Mondtam is a könyveslánynak, hogy többet nem nézek F1-et. Sajnos most a Vueltát nem látom élőben mert melózom, de este megint belefigyelek

hereverő heverő 2019.09.12. 15:41:31

@Qqts: én reklamáltam, üres kézzel jöttek be a házba. A tukán helyében én is a szabadságot választanám: végtelen tenger a nyamvadt medence helyett, majd a többiek elintézik helyettem. De aztán lekenyerezték egy rózsaszín flamingóval így hát visszatért.

Chuck Νorris 2019.09.12. 15:45:16

rájöttem mi lenne a legjobb a játékosoknak!
egy uj helység, a Megtisztulás szentélye :))
jobb mint a dugistzoba

Qqts 2019.09.12. 15:46:16

@hereverő heverő: csudakat! @Pácsó Ármándó: rajott a turpissagra. En tartottam vissza a GumiTukant, hogy aztan az aljara ragasztott cetlivel infot juttassak be a titkos favoritomnak.
Pacso, pacso...hamar lelepleztel :( uj tervet kell kiagyalnom :((

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 15:47:04

@Niké88: Egyetértek, az ÉH rendszere nekem is jobban bejött! Ha egy picit többet néznél belőle, meg tudnád különböztetni Gábort és Eriket :-)

@hereverő heverő: Vöröshajú? Ez biztos? Mrrt akkor hagynom kell a taTTikát és érzelemből kell játszanom, mint Tiborr! :-)

Qqts 2019.09.12. 15:48:12

@Chuck Νorris: az egy masik DLC-vel lesz elerheto :(
#szenteltviz
#gyontatoszek
#EA-Games

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 15:50:04

@Qqts: Vannak ötleteim, csak szerezz be lécci egy hosszú gumicsövet és egy lavór krémsajtot! :-)

hereverő heverő 2019.09.12. 15:52:08

@Pácsó Ármándó: nem tudom a haját, manapság már csak az a biztos, hogy a tehénszar a lapjára esik.

Noroka 2019.09.12. 16:01:50

ÉN Szilvit most már csak azért is benntartanám, beküldenék vmi normális hapsit akinek esete lehet.. vagy Szilvit azért vitték be, hogy így váljon unszimpatikussá a társaság jó része? ok, lehet nem minden férfi álma, de annál mindenképp jobb, mint amit az arcába kap ezek szerint napi szinten ezektől az amúgy konkrétan egy kaptafára készült arcoktól.

Qqts 2019.09.12. 16:01:57

@Pácsó Ármándó: yes, sir! Mas vmit hozhatok meg?

@hereverő heverő: imadom, amikor a hajam es a tehenszar egy mondatba kerul :D

hereverő heverő 2019.09.12. 16:03:09

@Noroka: EKG, mint nő sokkal többet érdemelne. Remélem 10 millával vigasztalódhat majd.

hereverő heverő 2019.09.12. 16:05:41

@Qqts: na ebből már sosem mosakszom ki többé, oda az örök szerelem, el is kullogok csomagolni. Tudtam, hogy pontot kellett volna tennem középre basszus.

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 16:09:08

@Noroka: Én Szilvinek (Miss Sörénynek)
drukkolok, egyetértek veled!

@Qqts: A többit majd a védett vonalon megbeszéljük! Vannak infóim arról, hogy a Máté Imádók Aktív Földalatti Akció Szervezete (MIAF@SZ) élénkel figyeli a hogyvoltok kommentszekcióját, ötletekre vadászva!

Qqts 2019.09.12. 16:10:11

@Noroka: tul idealistava tesz bennunket Hálivúd. Ha olyan sracot nem is raknak be, aki vegre oszinten kozeledne Szilvihez, legalabb az egyik parkereso a sarkara allhatna, hogy fejezzek be a lany felesleges vegzalasat.

Qqts 2019.09.12. 16:13:02

@hereverő heverő: uramatyam dehogy. Titeket receptre kellene felirni! Jelenleg kenyszer tavolleten vagyok, a heten kielvezem a tappenz adta szabadidot es iszonyat jokat derulok rajtatok :))

@Pácsó Ármándó: a betuszoert hatalmas virtualis pacsit kuldok! :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.12. 16:15:38

@hereverő heverő:

Tudom, múltkor remegett a szája széle és tikkelt is kicsit a szemecskéje, de azt a kék könyvet még akkor se tette le :)

hereverő heverő 2019.09.12. 16:19:36

@Qqts: Sajnos ahoz túlságosan egoisták. Mindegyik el van foglalva önnön szépségével, és nem látnak túl a simléderes napszemüvegen (fel kellene kötni azt a designert aki ezt kitalálta). Elmondták nekik, hogy ide csak csodaszép embereket várnak és be is válogatták a Mátét brávó. Ezért a Szilvi, aki nem is annyira sötét mint tetszőleges politikus és amúgy átlagon felül csinos már kilóg közülük. Ez szánalmas.

hereverő heverő 2019.09.12. 16:24:53

@Qqts: akkor mielőbbi gyógyulást.

Regina Falange 2019.09.12. 16:54:16

@Noroka: Mit is varunk egy olyan musortol, amit a szepvagy.hu hesteg elégszépvagy? szponzoral, ami egy olyan tarskereso, ahova csak ugy tud valaki regiszralni, ha azt a korabbi tagok beszavazzak a szepsege/kulseje alapjan...

Regina Falange 2019.09.12. 17:18:10

@OriginalBlackMamba: ugy ugy. Es itt a lenyeg: “A Szépvagy.hu egy zárt közösség, ahová csak az csatlakozhat, akit fotója alapján a meglévő tagok elég szépnek ítélnek. Természetesen az, hogy kinek mi a szép, ki kit tart vonzónak, nagyrészt szubjektív. Ezért a szépvagy.hu oldalon a már beszavazott, elég szépnek ítélt társkeresők dönthetik el, hogy kit választanak be maguk közé, és kit nem. A döntést a társkeresők kezébe adtuk, ők dönthetik el, kivel szeretnének ismerkedni.
Töltsd fel a legjobb fotódat, és tedd próbára a vonzerődet Te is!

Ne feledd, a párválasztásban a külső fontos ugyan, de nem minden. Ha nem választanak be, az nem jelenti azt, hogy kisebb eséllyel találod meg a párod. Legfeljebb azt, hogy a Szépvagy.hu nem a Te oldalad.”

hereverő heverő 2019.09.12. 17:24:45

@Regina Falange: OMFG. Mondjuk ennyi fotoshoppal mint a plakáton szereplő lány már én is szép leszek.
...
na jó, még ennyitől se.

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 17:39:25

@hereverő heverő: Soha ne add fel!
A számítástechnika rohamléptekkel fejlődik! :-)

hereverő heverő 2019.09.12. 17:41:21

@Regina Falange: De most komolyan, ez már az első lépés az árja fensőbbrendűseg felé. :((((( Őszintén remélem, hogy kurvagyorsan bazinagyot buknak.
Bár... az emberi hiúságra bizniszt alapítani jó ötlet, és azt is simán el tudom képzelni, hogy a beszavazósdi csak kamu és mindenkinek azt mondják majd, hogy 54,2 %-al bejutott. Lesz aki a nagy melle miatt, lesz aki a hosszú haja miatt, lesz aki meg a nagy izmai miatt. És lesz az olyan mint én, aki magasról.

hereverő heverő 2019.09.12. 17:43:04

@Pácsó Ármándó: ÁÁÁ, rajtam a NASA szuperszámítógépei is mésfél hétig dolgoznának, és az eredmény még akkor is csak jó közepes lenne.
Vannak itt a blogon akikkel már személyesen is találkoztam, vagy láttak képen - ők a megmondhatói.

masejtik 2019.09.12. 17:45:23

Helga s@egge mindent visz... játszanék rajta mint egy Stradivari-n, zenélne is ahogy kell...
Felőlem megkaphatja a 20 millát... olyan mindegy melyik fehérjehalmazhoz kerül.

hereverő heverő 2019.09.12. 17:48:21

wow, megint egy hozzáértő hipermacsó!

masejtik 2019.09.12. 17:52:55

@hereverő heverő:
Maradjunk a hozzáértőnél...:-))

Regina Falange 2019.09.12. 18:01:08

@hereverő heverő: En nem probaltam ki, sot nincs is ismerosom, aki kiprobalta volna, de szulettet par jo cikk es pszichologiai elemzes ezzel kapcsolatosan, amit elolvastam, de ennyi. Most gyorsan erre emlekszem:
wmn.hu/ugy/51109-tarskereso-szepeknek---de-miben-kulonbozik-ez-a-valo-elettol-

Nethooligan 2019.09.12. 18:01:09

@hereverő heverő: Jó, hát Helga segge szerintem is mindent visz, nincs azzal gond, ha más is így gondolja. :)))

Nethooligan 2019.09.12. 18:04:43

@Regina Falange: Ez nagyon beteg.

Vagy csak savanyú a szőlő (nekem)? :))))

Regina Falange 2019.09.12. 18:07:40

@Nethooligan: Dehogyis! Szerintem is beteg... De hat erre tart a vilag... Ugy nez ki. En meg mar oreg is vagyok, tarsat se keresek, szep se vagyok, ugyhogy nekem aztan mindegy.

MOUTHFEEL. 2019.09.12. 18:13:43

Nem lesz hogyvolt a 11. részről?

Nethooligan 2019.09.12. 18:14:50

@Regina Falange: Én is csak viccnek szántam a végét, komolyan a beteget gondoltam.
Azért szerencse, hogy nem keresek társat, így nem akarok regisztrálni és nem törik le a maradék önbizalmamat is azzal, hogy nem tartanak elég szépnek. :D

De egyébként tiszta Love Island és Szilvi. Biztos van, akinek ő szép, de az nem a villalakó "szépek" között található.

Nethooligan 2019.09.12. 18:17:22

@hogymi: Dehogynem. Csak azt ne kérdezd meg, mikor! :D

hereverő heverő 2019.09.12. 18:19:40

@Nethooligan: és @Regina Falange: Nem hiszem, hogy savanyú lenne, és szerintem is beteg, lásd fenn az árjás megjegyzésemet. És azt is remélem, hogy nem erre tart a világ, hiszen ahogy valamelyik cikkben írják is, egyre inkább terjed a #bodypositive #beyourself #teisilyenkisfingvagymintén stb. szemlélet. Akinek ez kell, menjen egot simogatni. Én meg öveg is vagyok meg Vanda is, engem nem érdekel. Minden nap cserélek zoknit (a balt a jobbal) és veszek fel új inget, mert én így érzem magam jól, mert nekem ezek az igényeim. Akinek tetszem, az ezért lájkol engem, akinek meg nem tetszem, az forduljon a NASAhoz a retusált képekért. Én még analóg vagyok.

Qqts 2019.09.12. 18:34:27

@Regina Falange: @Nethooligan: @hereverő heverő: mar onmagaban a honlap cime is egy vicc. Szepvagyokponthu ?! Ez komoly? Azt hittem ez csupan a nagykepu, bekepzelt emberek tarskeresoje, ezzel a hattersztorival meg hatborzongatobb az egesz. Agyrem, de komolyan

hereverő heverő 2019.09.12. 18:34:36

@Nethooligan: Fiatal koromban én sosem koslattam a lányok után, csak úgy léteztem ahogy létezni akartam. És mégsem voltam egyedül sose. Pedig mondhatni sokkal kevesebb önbizalmam volt mint ma, manapság egyre több helyről kapok olyan visszajelzéseket, hogy jó pasi vagyok, szellemes, humoros stb. (lófaszt, tök átlagos vagyok). Régen ilyen nem volt. Régen a lányok egyszerűen odajöttek vagy odamentem hozzájuk és léteztünk együtt.

Regina Falange 2019.09.12. 18:39:32

@hereverő heverő: Azt nem tudom hogy nezel ki (csak azt te mit gondolsz magadrol) de a humorod alapjan tutira szep vagy! Tudom ez is egy agg nezet a reszemrol, de nekem sosem a kulcsin volt a fonots, hanem a belbecs. ;) es a jó hümör! :)))

Regina Falange 2019.09.12. 18:41:18

@hogymi: Biztos az aktualis hogyvoltiro kuzd az elemekkel... es az unalmas resszel... Vagy csak siman elfelejtett hogy o jon, es masnak kell majd beugrani. Mar elofordult parszor.

hereverő heverő 2019.09.12. 18:42:52

@Regina Falange: Kifordítva mindenki rózsaszín :)

Nethooligan 2019.09.12. 18:45:59

@Qqts: hát az is. A háttérsztorival együtt főleg az.
Manapság ez is egy szubkultúra lehet, és nem szívesen keverednek a nem szépekkel.

hereverő heverő 2019.09.12. 18:46:41

@Regina Falange: de a valóságban is tök átlagos vagyok. @Qqts: nak hazudtam amúgy, mert különben nem jön hozzám párnak, de a valóságban egy tök átlagos, vézna pasi vagyok, és nem is vagyok kopasz, az is a kamuprofil része volt. Aki nagyon-nagyon keres a neten, az talál rólam képet a neten verseny közben, de szerencsére azon is csak a hátam látszik :)

Nethooligan 2019.09.12. 18:47:59

@Regina Falange: esetleg még nem volt ideje/érkezése megnézni a moston.
Egyiken sem lepődnék meg. :)

Nethooligan 2019.09.12. 18:50:50

@hereverő heverő: még kopasz sem vagy? Hogy lehet ezt túlélni manapság? :)))

Kopasz én sem vagyok, pont olyan a frizurám, mint Statham-nek vagy Willisnek. Bár Niának velük is tuti minden baja lenne bent 1-2 nap után, ha nem azonnal. :)))

hereverő heverő 2019.09.12. 18:54:42

@Nethooligan: hát igen, maradinak is érzem magam emiatt. Talán holnap megkérem az Eriket, hogy nyírjon már egy frankó taréjt nekem is

Nethooligan 2019.09.12. 18:56:55

@hereverő heverő: te is bent vagy ezek szerint? Vagy Erik a holnapi géppel érkezik haza? :)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 18:57:44

@Regina Falange: Igen, Heverő elég vicces figura! Bár én nem ismerem :-)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:00:13

@hogymi: Bármikor jöhet, én az egész órák környékén várnám, pl. 19.00, 20.00, 21.00, stb.

hereverő heverő 2019.09.12. 19:02:18

@Nethooligan: psszt, el ne áruld! A Helga ágyneműtartójában lapulok már egy hete, a WiFi jelszó loveisland2019 de lassan lemerül a laptopom és már kuuurvára kell pisilnem de sajnos most itt heverésznek felettem. Majd a tócsát ráfogom a Rajmira, lesz ami lesz.

Regina Falange 2019.09.12. 19:06:09

@hereverő heverő: Az de durva volt! Azert remenykedtem hogy bekuldenek egy profi fodraszt! Bar abbol amit mutattak, ahogy Erik fogta azt az ollot, nem hinnem hogy vegul o fejezte be a muveletet.
Pont most volt a konkurens csatornan, hogy holnapi tema ez lesz: az aputest vagy a szalkasitott test a divat?!

Qqts 2019.09.12. 19:06:31

@hereverő heverő: az egesz kapcsolatunk hazugsagokon alapult?! Nem is tudom mit mondjak... most igyal meg egy oszinteseg bajitalt kerlek es kerlek ird meg a valosagot.

En mindenben oszinte voltam es nagyon nevettem, amikor betalaltatok a vorossel. :D meg korbe is neztem, hogy van-e valahol egy rejtett kamera :)))

Qqts 2019.09.12. 19:09:44

@Regina Falange: szerintem nem lett rossz a vegeredmeny, en olyan bilifrizkot rittyentettem volna neki ahogy a nagy konyvben meg van irva :D

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:10:57

@Qqts: Ha nagy a szükség, közel a segítség! Ha valóban vörös hajú vagy (természetes vagy Garnier Color Naturals 660?) szeretettel javaslok neked egy B+os supportszintet kettőnk kapcsolatában :-)

Nethooligan 2019.09.12. 19:12:41

@hereverő heverő: ja hogy az ágyneműtartóban vagy? Pedig már éppen meg akartam kérdezni, hogy melyik srác vagy álnéven. A haj miatt és az önleírásod miatt Patrikra tippeltem volna. :)))

hereverő heverő 2019.09.12. 19:12:50

@Qqts: addig políroztam itt magam, hogy megnéztem, fenn van-e még a kép rólam - és nincs :) Megszünt közben az oldal. Úgyhogy csak egykor.hu/images/2010/original/balatonkenese-balotonkenesei-kepeslap-_2.jpg ezzel szolgálhatok, ezen nem látszom pedig rajta vagyok :)

Qqts 2019.09.12. 19:13:22

@Pácsó Ármándó: igazsag szerint padlizsanlila (sotet, de ha raesik a feny lilas) szinte festem es az par mosas utan veresre kopik. Ez van...maradhat?

Nethooligan 2019.09.12. 19:16:03

@Regina Falange: szerintem nem is lett rossz a haja. Igaz ezt én férfiként nem az én tisztem megítélni.
Nekem marad a Statham-frizura, küldhetnek hozzám bármilyen profi fodrászt. :)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:18:41

@Qqts: Ha kedveled, mindenképp maradjon :-)

@hereverő heverő: De ez még fiatalkori képed, nem? :-)

Nethooligan 2019.09.12. 19:19:23

@hereverő heverő: a postán állsz éppen sorba?
Durva ez a képeslap, csoda, hogy a Rózsabokor vagy a Balaton presszó nincs rajta. :D

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:20:19

@Nethooligan: Tiborr ezzel a rövidebb hajjal szerintem szépült, jobban áll neki.

Regina Falange 2019.09.12. 19:20:21

@Nethooligan: A Statham frizura szexi! Tibi haja is sokkal jobb lett szerintem mint volt. En csak arra utaltam volt, hogy szerintem nem Erik keze nyomat dicseri...

Nethooligan 2019.09.12. 19:22:14

@Regina Falange: valószínű, hogy nem ő fejezte be. Közvetlen utána Izom szemébe lógott a haja, azóta nem. :)

hereverő heverő 2019.09.12. 19:24:41

@Pácsó Ármándó: hát igaz, itt még fiatal voltam és kellett a pénz, mindent elvállaltam. Mást nem találtam, a kép pedig valahol 1990-91 körül készülhetett, ezt a vitorlát 1992-ig használtuk. A kép egyébként tükrözve van.

Regina Falange 2019.09.12. 19:26:07

@hereverő heverő: Huuuuu! Szerintem ilyen kepeslapom nekem is volt anno a kepeslapgyujtemenyemben...Csak aztan valahol valamelyik koltozesnel sajna elkeveredett a belyeggyujtemenyemmel, a szalvetagyujtemenyemmel es a csokipapirgyujtemenyemmel egyutt. :D

Nethooligan 2019.09.12. 19:27:19

@Regina Falange: nagy kár, a bélyeggyűjteményt megnéztem volna. :)

Qqts 2019.09.12. 19:29:22

@Regina Falange: oriasi! Remelem igaz is :)))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:29:36

@Regina Falange: Nálunk a csoki tűnik el, a papír marad :-)

@hereverő heverő: Hajjaj, egy balatoni hajós

Regina Falange 2019.09.12. 19:30:09

@Nethooligan: Jaja! Szerintem igy jobban jartunk, legalabbis en mindenkepp, mert igy szivesebben nezegetem Izom Tibort mint a hosszu loboncaval. Remelem ma nem o fog kiesni. Szurkolok nagyon.

hereverő heverő 2019.09.12. 19:30:09

@Regina Falange: Nekünk volt belőle egy poszter is - mármint csak a hajós @Nethooligan: képből. Egyébként baromira nics köze Balatonkeneséhez (bár én rendszeresen nyaraltam ott), a kép Tihanyban készült.

Regina Falange 2019.09.12. 19:33:44

@Qqts: Mire gondolsz? A gyujtemenyekre? Hogyne lenne igaz. Sok minden gyujtesevel probalkoztam anno. Volt dezodor gyujtemenyem, kiurult cgerattas doboz gyujtemenyem, es szinten kiurult femdoboz gyujtemenyem is. Ez ma total rohejesnek tunik tudom, de hat ilyenek voltak regen. Tok komoly.

Nethooligan 2019.09.12. 19:33:56

@hereverő heverő: olyan mint a szavazás, a kérdésnek nincs köze a végeredményhez. :)

Sejtettem, akkor még nem volt Marina Port, nem sokszor jöttek oda a hajók. Viszont legalább nem egy tengeren készült a kép, hanem a Balatonon. Szóval jó az. :)))

hereverő heverő 2019.09.12. 19:37:12

@Nethooligan: pontyosan, agyon is vágták az egész kikötőt a Marina Porttal. Ez a tény (mármint hogy a nagytőkések elkezdték kizsigerelni a Balatont) is közrejátszott abban, hogy otthagytam a vitorlázlst. De ez marha messzire vezet és baromira nincs köze a lóvé szigethez, ne offoljuk szét még jobban a posztot :)))

Nethooligan 2019.09.12. 19:37:25

@hereverő heverő: akár, de legalább a parti becsületsüllyesztők rajta vannak. :)

Nethooligan 2019.09.12. 19:39:40

@Regina Falange: na de miért? Jó is az a bélyeggyűjtemény nézés. Talán egyszer be is próbálkoztam vele, csak vagy rájött a lány, hogy nincs nekem, vagy nem szerette a bélyegeket. :))))

Nethooligan 2019.09.12. 19:40:59

@hereverő heverő: ennek már mindegy. Mármint a posztnak. :)))

Qqts 2019.09.12. 19:41:11

@Regina Falange: wooow az elozo 3 gyujtemenyrol mar hallottam, a dezodor gyujtemeny uj :))) igen a gyujtemenyek letezeseben ketelkedtem. Annyiszor repkednek itt legbol kapott megjegyzesek, hogy olykor vissza kell kerdeznem :))

@hereverő heverő: evszamokat hanyagoljuk, meg a vegen kineztem innen! :))

Most mar kezdek en is turelmetlenkedni a tegnapi resz hogyvolt-ja miatt!

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:42:01

@Nethooligan: Vagy csak a nyalós bélyegeket :-)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:44:14

@Qqts: Már készenlétben, Hatmancs írta.

Nethooligan 2019.09.12. 19:46:32

@Qqts: miért néznénk ki innen? Szeretjük a fiatal pipi... kaméleonhúst. :)))))

Regina Falange 2019.09.12. 19:48:20

@Qqts: Ja persze. Semmi gond. Tudod ilyen kiurult spay-s dobozok voltak. Limara, Impulse 8x4 stb... Bar ez jo reg volt, lehet hogy ezekrol meg nem is hallottal. ;)
Igen, en is varom mar a mai hogyvolt adagomat... Mert aztan meg mindjart a kezdodik a mai adag LoveIsland is!

Qqts 2019.09.12. 19:50:25

@Pácsó Ármándó: linkelned kerlek? Hiaba frissitgetem nem dobja fel nekem :(

@Nethooligan: par valasztoig nem lehet ennyire nyilvanvalo a dolog, nem helyes. Igy hamar kapok egy #repulojegy-et :))

Qqts 2019.09.12. 19:52:12

@Regina Falange: ha az illatukra nem is emlekszem, a flakonjaik derengenek :)

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 19:53:31

@Qqts: Nem azt írtam, hogy megjelent, hanem azt, hogy készenlétben van! Nem tudom linkelni, hamarosan meglátod a többiekkel együtt :-)

Qqts 2019.09.12. 19:58:12

@Pácsó Ármándó: bocsanat, teljesen idegallapotba kerultem, hogy lemaradtam az uj HV-rol. Ideje turelmet gyakorolni :))

Nethooligan 2019.09.12. 20:01:54

@Qqts: milyen jó nekem, hogy csak olyan 11 körül kezdem el nézni, addig csak lesz hv, így nem kerülök idegállapotba ilyen korán. :)))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:04:45

@Nethooligan: @Qqts: Őrizzétek meg normál vérnyomásotokat :-)

Qqts 2019.09.12. 20:05:40

@Nethooligan: teljesen adhoc jelleggel kapjuk a hv-kat. :( bar szerintem este 11 elott boven felkerul a friss adag es akkor nem is offoljuk szanaszet az elozot :))

Nethooligan 2019.09.12. 20:06:48

@Pácsó Ármándó: menni fog. Amikor a 2. rész utáni napon sem volt hv, na akkor nem sikerült, kezdtem teljesen pánikba esni, hogy nem lesz hv.

Qqts 2019.09.12. 20:08:39

@Pácsó Ármándó: most kell azt irni, hogy engem ne iranyiCCSA’?! :))))))

Nyugodt vagyok, bar lehet addig elmegyek a megtisztulo szentelybe :D

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:11:55

@Qqts: Hamarabb, mint 11 :-) De nyilván nem árulhatok el semmi konkrétat, tiszteljük meg a hogyvoltírót ezzel.
Maunika! Maga az? :-)))

@Nethooligan: Egyesek szerint én is :-))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:12:55

@Qqts: Menjél, de a kamerára vigyázz, a freccsenő vizet bírja ugyan, de jobb az óvatosság! :-))

Qqts 2019.09.12. 20:17:01

@Pácsó Ármándó: az idegallapotba voltam az tenyleg Maunikabol valo, de a ne itanyiCCSA’ az eredeti Karola idezet.

Enyje-enyje egy IP68-at azert megerdemelnek! :))

Nethooligan 2019.09.12. 20:17:17

@Pácsó Ármándó: az ÉH óta igénylem a hv-t. Sokkal érdekesebbé teszi azt a nagyon kevés dolgot is, amit tv-n nézek. (Persze csakis felvéve reklámok áttekerve.) :)

Nethooligan 2019.09.12. 20:18:49

@Qqts: gondolom hazafelé a pilótának is ezt mondhatta. :))))

hereverő heverő 2019.09.12. 20:19:50

Búcsúzom, talán még benézek, de nekem most sürgősen hazamennivalóm van (azaz lecsukom a laptopot a francba). Legyetek jók és szobatiszták

sziasztok hogyvoltlakók

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:20:27

@Nethooligan: A környezetemben nem sokan nézik, de a hv.-kban meg lehet beszélni a történteket a hasonszőrűekkel :-)

Nethooligan 2019.09.12. 20:35:44

@Pácsó Ármándó: Hát a B+ terved párja. :))))

@hereverő heverő: Szia, jó éjt!

Nethooligan 2019.09.12. 20:37:46

@Pácsó Ármándó: ezzel én is hasonlóan vagyok, sőt itthon asszony leis hülyéz, hogy mit nézek ezen a szaron.
Bezzeg a VV-t nézik, de azt meg én nem vagyok hajlandó. :)))

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:45:19

@Nethooligan: EKG és KGST meg FKGP! :-)
A vv-ket valahol Alekosz magasságában már nem követtem, teljesen más, mint ez, nem érdekel :-)

Qqts 2019.09.12. 20:48:28

@hereverő heverő: pa S jo pihenest

@Nethooligan: az en ferjem jol turi, bar en is hagyok teret az o agyloveseinek.

@Pácsó Ármándó: most mar aztan tenyleg tukon ulok az uj HV-t illetoen

Nethooligan 2019.09.12. 20:49:58

@Pácsó Ármándó: én az elejétől hanyagoltam az összes évadot. Még a Big Brotherbe néha-néha belenéztem, de rájöttem, hogy nem nekem valók ezek. Viszont az ÉH-t elkezdtem nézni a hogyvoltok miatt és az tetszett. Eddig ez sem rossz, mondjuk az elején voltak kétségeim, és még most is akad, de egyelőre követem.

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:52:26

@Qqts: Nem is mondtad, hogy fakír vagy! :-)
Türelem --> tornaterem!
A képek már benne vannak :-)
Amúgy elég nehéz lehet egy nap alatt valami olyat írni, ami tetszhet az olvasóknak országszerte. Melós! És ingyen és valszeg a napi suli vagy munka/család mellett.

Nethooligan 2019.09.12. 20:52:42

@Qqts: jól tűri, csak hülyének néz. Nagy ritkán mondja is, de mivel akkornézem, amikor már alszik, nincs belőle még annyi probléma sem, hogy ilyen miatt hanyagolom. :)

Na lassan kezdődik az 1x12, úgyhogy jó szórakozást, én most eltűnök innen, nehogy spoilerezzen valaki. :D

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 20:54:52

@Nethooligan: Ki fog ez alakulni, ebben bízom én is!

Qqts 2019.09.12. 20:56:23

@Pácsó Ármándó: jol van, jol van. Eskuszom nem sirgetni akarom, csak biztam benne, hogy a mai resz elott somolygok egy jot. No se baj, majd utana. :)

Regina Falange 2019.09.12. 21:00:20

@Pácsó Ármándó: En is ezert jarok ide. Senki nem nezi a kornyezetemben akivel dumalni lehetne ezekrol a fajta musorokrol, vagy senki nem vallja be hogy nezi...

Pácsó Ármándó 2019.09.12. 21:07:47

@Regina Falange: Egy csomó sorstársad van itt, látod :-)

Regina Falange 2019.09.12. 21:28:06

@Pácsó Ármándó: Jaja! Orulok nagyon :)))) Kedves sorstarsak!
Ez az Erik mekkora egy gyokerentyu!

Qqts 2019.09.12. 21:30:34

@Regina Falange: nekem kijott a szeem, mint a csiganak :D nagyon vakon van :D

Gia 2019.09.12. 21:38:17

Az elején,amikor még egy pár voltak, azt hittem Nia túloz Erikkel kapcsolatban.De ez tényleg beteg.Talán ha visszanézi a műsort akkor sem ad majd igazad a többieknek..

Regina Falange 2019.09.12. 21:41:39

@Gia: Ah. Tuti nem fogja belatni a hibait. Az ilyen ember csak okoskodik, meg sem hallja a masikat. Nem birom oket.

Chuck Νorris 2019.09.12. 21:44:24

gábor eléggé felszines, niáé a top test, ja, élö szövet a szilikonvázon

Regina Falange 2019.09.12. 21:44:52

Ezek a napszemuvegek buntetnek...
Patrik kezd kinyilni.

Regina Falange 2019.09.12. 21:45:48

@Chuck Νorris: Nem mert mast mindani. A porazos beszolas miatt mar igy is parkolopalyan van.

Chuck Νorris 2019.09.12. 21:48:16

csajok tornázhatnának, kittynek és niának is kezd gáz lenni a hátsója,

megvagyhadnagy 2019.09.12. 21:49:32

@Chuck Νorris: ...az a baj, hogy Helgáét ma még nem láttuk...:)

Gia 2019.09.12. 21:50:45

Nia nyilván azért vakaródzik a Gábortól,mert megtudta,hogy idézőjelben csak "egy taxisofőr".

Cnere 2019.09.12. 21:53:25

Rajmi megmondta a frankót. Most itt mindenki ájvékol, de amikor a Mátét koboldnak meg a Patrikot undorítónak mondták az mi volt? Ja hogy férfira lehet mondani bármit is?
Ettől függetlenül a Szilvibe azért beleszállni, hogyan néz ki, durva.

Gia 2019.09.12. 21:53:31

Rajmi ma taplótahó volt.Szilvi nem tehet arról,hogy hogy néz ki.Egzotikus.Pont. :-)

Regina Falange 2019.09.12. 21:53:37

En nem is ertem Gabor miert alazkodik igy meg Nianal. En sokkal tobbet neztem ki belole az elejen.

Chuck Νorris 2019.09.12. 21:54:14

@Regina Falange: nagyobb az esélye hogy nyerek a hatoson, mint hogy nia 3 napon át semmin se hisztizik :)

Qqts 2019.09.12. 21:54:51

Niat atkeresztelem Bütyökre, matol o Bütyi :))

A ferjem szerint Mate egy Rüszmeteg Tulok

Fetrengek :DD

Regina Falange 2019.09.12. 21:56:20

@Qqts: Hesteg szajbanturkalosMate fujjjj!

Gia 2019.09.12. 21:57:06

Nyilvánosan sminkelni kötelező?

Qqts 2019.09.12. 21:57:42

@Regina Falange: johet a vv-bol ismert hanyo-kontener :)))

Regina Falange 2019.09.12. 21:57:50

@Chuck Νorris: hisztizik/es/vagy keveri a szart

Chuck Νorris 2019.09.12. 21:58:26

@megvagyhadnagy: bánatomban én is a röpimeccsröl kiollozottakat lesem :)

Regina Falange 2019.09.12. 21:58:57

@Qqts: Iiiiigeeeen! Tenyleg! Mar majdnem el is felejtettem. Johet mmkk!

Qqts 2019.09.12. 22:00:06

@Gia: csak a nyilvanos arc maszk

Qqts 2019.09.12. 22:00:56

@Qqts: csak a nyilvanos arcmaszk utan*

Regina Falange 2019.09.12. 22:01:15

Most kivetelesen tetszett Mate feje. :)) Amikor mondta Rajmi hogy o 6 csajnak jon be.

Qqts 2019.09.12. 22:05:41

@Cnere: jogos-jogos. Bar burkoltan szerencsetlen lany napok ota hallgatja ezt. Hozzateszem en sem talalom szegenyt szepnek. Mar en is unom, hogy ezzel piszkaljak ot :(

Szoba kilátással 2019.09.12. 22:08:33

Nagy taktikus nia nem jön rá, hogy egy tuja nem bassza át, olyan pár, mint ő annál inkább

Cnere 2019.09.12. 22:15:49

Remélem a Lali megy haza

Chuck Νorris 2019.09.12. 22:17:01

ticián ebben a szemüvegben elég haha

Szoba kilátással 2019.09.12. 22:17:07

Erik és az inge a csávó a sid a jégkorszakból

Regina Falange 2019.09.12. 22:17:42

@Chuck Νorris: Ezt irtam fentebb. Az osszes rohadt kellek szemuveguk buntet...

Regina Falange 2019.09.12. 22:19:08

@Cnere: Haha! Lali aki Norbi. Mar el is huzott.

Cnere 2019.09.12. 22:21:39

regina: egyszer játszottam egy csapatban WOT-ot a Lalival :) mondtam is neki a chat-ben, hogy ő király az ÉNB-ben, mert én bírom az ilyen suttyó forma embereket
Még a pályára is emlékszem, a koreai volt. Mondjuk WOT-ban elég béna volt.

Chuck Νorris 2019.09.12. 22:23:50

ha most lenne a szavazás tuti nem szilvi és patrik esett volna ki sztem :)
az uj emberek, amennyit láttam a pasi joképü, de a csaj nem nagy eresztés.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2019.09.12. 22:24:30

@Chuck Νorris: ja, a szerkik próbáltak intelligens külsőt KÖLCSÖNÖZNI neki :D

Chuck Νorris 2019.09.12. 22:26:44

@Regina Falange: hááát rajta most nem segitett, nem lett okosabb ábrázata.:)

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2019.09.12. 22:30:36

egyáltalán nyilvánosak a szavazás eredményei? mondjuk mindegy is, úgy is lehet manipulálni. ha kis eszük lett volna, nem Patrikot rakják ki, hanem a Nyomkövetőt a Királyjányka mellől. úgy sem volt őszint a mosolya, amikor megtudta, hogy neki kell megszabadulni tőle...

huhujje 2019.09.12. 22:30:55

Tegye fel a kezét, akit a Zsófi 3 mp-nél hosszabb időre leköt, és ezért szívesen nézné továbbra is. Meg az is, aki még nem fél Eriktől, és nem akar rendőrt meg ügyvédet hívni.

Regina Falange 2019.09.12. 22:35:13

@Chuck Νorris: Az uj csavo ebbol a szogbol nekem kifejezetten nem tetszett. A csaj pedig olyan volt mint vmi pornos.
Nekem pont ma kezdett feljonni Patrik az Erikkel valo beszelgetes miatt. Es volt egy poenja is, de mar elfelejtettem mi volt az. Mindegy, hat igy jart. De Szilvit kifejezetten sajnalom.

Regina Falange 2019.09.12. 22:38:07

@huhujje: En nagyon kuldenem haza Eriket. De lehet a szerkik ugy gondoltak, van meg benne konfliktuslehetoseg. Ami a mai feltekenykedeset elnezve inkabb elobb mint utobb ki is fog derulni.

Cnere 2019.09.12. 22:40:05

Tibiről hullanak a nők kifele.

Regina Falange 2019.09.12. 22:41:20

@Cnere: En egeszen addig birtam Lali burajat, amig ezt a Szenzacios negyes c. musort nem nyerettek meg vele.

Regina Falange 2019.09.12. 22:42:45

@Cnere: Tibi visszakapta Kittit... Bar Lali azt mondta most mindenki szingli. Jelentsen ez barmit is vagy akarmit is...

mézescsók 2019.09.12. 23:32:58

Nekem Szilvi, Patrik nem fog hiányozni, mert egyik sem csinált semmit. Legfeljebb a külsejük miatt kerültek szóba. Mehetett volna nyugodtan a teljes férfinép, mert puha p....k. Na, jó...egyet villantott Tibi, amikor kigolyózta Karolát, vagy Rajmi, aki elég bunkón, de kimondta azt, ami kint és bent is elhangzott sokszor. egyaránt. A nők közül Kitti, Nia és néha Zsófi játssza a játékot (nem övék a szimpátiám, de ez van). Még akkor is, ha egyik-másik két hét alatt harmadszor találja meg az örök szerelmet.
Máté nagyon hülye helyzetbe került, egy sokk után jött be. Ő sem szimpi, de még keverheti a dolgokat. Használna neki, ha lejjebb venne az arcából.
Az új játékosokról pillanatnyi benyomásaim sincsenek, mert oldalról és tálcás pasit láttam, meg egy szőke női sziluettet. Szóval akár pornósok is lehetnek, akár atomfizikusok, és gyönyörűek vagy bűnrondák. Bizalmam egyelőre az övéké.

Nethooligan 2019.09.13. 00:04:13

@Regina Falange: Erikbeb semmi nincs, ő pszichopata, viszont Andi borítani fogja a bilit. Eddig semmit nem csinált, csak mosolygott, de kezd kiborulni a bájgúnártól.

Izom meg végre összeállhatna már Helgával, már jó ideje erre várok.

Van egy olyan érzésem, hogy Zsófin kívül az összes nő meg fog örülni és párt akar majd cserélni. Persze akinek maradt, mert bár papiron szinglik, de ez semmit sem jelent.

Nethooligan 2019.09.13. 00:08:04

@Regina Falange: ők csak akkor lesznek újra egy pár, ha mindkettő szarban lenne a nélkül. Patrik távozása után ők maradtak azok, akik nagyon nincsenek jóban egymással.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.13. 07:28:20

@Chuck Νorris:

Szerintem az RTL rakta ki őket, nem a nézők, végén sztem már sokan szurkoltak Patrik Deppnek.

@Regina Falange:

Eriknél nagyobb csicskát nem igen találni, nem veszi észre magát ez a legnagyobb gond, a csaja meg jó lenne ha végre kinyitná a száját, ha van egy kis tartás benne akkor elküldi a faxba.
Most hogy kiesett Szilvi és Patrik van esély kilépni a kapcsolatból, pláne úgy hogy mindenki látja mennyire megfojtja Erik alias Pélibarna.
Kövi szingli Erik lesz, már ismeri mindenki, nem kérnek belőle :))))

Qqts 2019.09.13. 07:35:19

@Regina Falange: EKG, Patrik nagyon jo modszerrel probalta felnyitni Erik szemet. Az mas kerdes, hogy Eriknel ez milyen rosszul csapodott le. Szegeny, keptelen beismerni, hogy vmit nem jol csinal.