Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terror: Gyalázat 2X03 – Kitartás

2019. szeptember 05. 18:00 - Bruti

Az újonnan épített gyűjtőtáborban vagyunk, ahol már egy fokkal kulturáltabb körülmények közt élhetnek az ide kényszerített japán-amerikai állampolgárok. A haza úgy gondolta, hogy ha már elvették a szabadságukat, otthonaikat és vagyonukat, akkor legalább egy mozgó mozit vigyenek nekik a táborba. Levetítenek valami remek westernt, amit a helyi japán hangmérnökök szinkronizálnak hangalámondással (esküszöm, már csak ezért is érdemes belekukkantani a sorozatba). Chester persze megint képzelődik, az öreg Yoshida halálát látja a képsorokon, így inkább kioson a vetítésről. A film után a barakkjához kíséri Luzt, majd megkeresi a saját helyét. Hogy miért nem lehetnek együtt, azt nem tudom, mert ahogy elnézem Chester szállása is koedukált, és Luzt nagyon nem szívlelik a társbérlők.


vlcsnap-2019-09-04-22h41m35s858.jpg

Bár anno elvették tőle, de Chester valahonnan mégis szerzett egy fényképezőt és azzal kattintgat, mikor érkezik a csaja, aki próbál igazán erősnek mutatkozni. Amíg sétálgatnak, feltűnik Yuko szellem, és a háttérből figyeli őket. Chesterék új feladatot kapnak, erős kerítést kell építeniük az új táborvezető őrnagynak. Összefutnak két új sráccal, meg pár japán származású katonával, akik hiába „ellenségek” de a nehéz nyelv miatt, minden tolmács jól jön a hadseregnek. Chesternek mindjárt beindul az agya, de a társai előtt persze tagadja, hogy segítene a kormánynak. Amíg Msr. Nakayama a férjével álmodik, az öreget tényleg meghozzák a börtönből a társaival. Nakayama igen rossz bőrben van, Észak Dakotában elég rendesen elbántak vele, ráadásul a lábujjai is megfagytak. De mentálisan sincs minden rendben, iszonyúan megviselte a fogság, és valamiért retteg a reflektorok fényétől, így a fia idegességében szétveri az egyik lámpát.


vlcsnap-2019-09-04-22h43m23s130.jpg

Reggel Chester és Luz hoz reggelit az apjának, de az kissé agresszívan reagál a lányra. Végül az öreg Yamatoval tudnak beszélni, mert ő van a legjobb állapotban a visszatértek közül. Furuyanak is teljesen elmegy az esze (vagy Yuko szállja meg). A reggeli alatt elkezdi fojtogatni a saját fiát, és csak nehezen bírják leállítani. Bezárják egy cellába, ahol Chester meglátogatja egy üveg szakéval. Furuya esküdözik, hogy nem volt önmaga, megszállta valami szellem, majd ő is rákezdi, hogy el kell mennie innen, mert ő lesz a következő.


vlcsnap-2019-09-04-22h36m30s789.jpg

A srác próbálja megbeszélni a fiatalabbik Yoshidával a fura ügyet, de az nem nagyon hisz a szellemekben. Közben Luzzal egy kis baleset történik, így rohan hozzá. Az orvos nagy nehezen megvizsgálja, így mindenki lenyugodhat, a baba rendben. Az viszont már másik kérdés, hogy esett el Luz? A fiú kikérdezi, mert már minden gyanús neki, mióta szellemek ólálkodnak körülötte. És nem véletlenül. Éjjel Furuya ücsörög a cellájában, mikor jön az egyik őr, feltűnően darabosan lépkedve kiviszi az erdőbe. Láttuk már ezt a mozgást Furuya feleségénél is, szóval nincs kétségünk, hogy Yuko megszállta a katonát. Lelöki a földre emberünket, majd eltotyog, helyébe érkezik Yuko. Hanyatt löki Furuyát, ráül a mellkasára. Kiderül, hogy ezek ketten már találkoztak valahol, és Furuya csinált vele valamit. Mondjuk lenne ötletem, hogy mit, de egyelőre nem derül ki, mivel Yuko egyszerűen kiharapja Furuya nyelvét, amitől az valamiért meghal.

vlcsnap-2019-09-04-22h37m40s387.jpg

vlcsnap-2019-09-04-22h37m51s969.jpg

Reggel egy baseballozó gyerek talál rá a hullára, és az a hír járja, hogy látott egy kimonóba öltözött lányt is a közelben. Chesternek sem kell több, kezdi összerakni a képet. Az öreg Yoshida, mielőtt megölette magát, azt üvöltözte, hogy meneküljön innen. Az özvegye szerint körbeveszi a gonosz. Luz csak úgy elesik a szél miatt. No, ez több a soknál, így azt találja ki, hogy jelentkezik tolmácsnak. Egy tiszt leteszteli a tudását, először egy műszaki leírást, majd egy katona levelét kell lefordítani. Az érdekesebb a levél, hiszen furcsa stílusban íródott, afféle japán vers. A fordítás után majdnem elhajtják, mikor rájön, hogy ez igazából valami kód lehet, amit az első szótagokból kell összeolvasni. Ez már tetszik a tisztnek is, így megkapja a melót.

vlcsnap-2019-09-04-22h38m34s395.jpg

Már csal Luznak kell beadni, hogy miért állt be hirtelen a seregbe. A szellemes sztorival nem mer előrukkolni, így marad az, hogy pénzért és hármójukért csinálja, amire már a lány is rábólint. Még táncolnak is kicsit, de nincsenek egyedül, Yuko egy ablakból figyeli őket borús arccal. Reggel az apjának is elmondja a hírt, de az nem repes az örömtől. Mióta visszajött, az öreg már nem akkora hazafi, csak bambul maga elé és nagyon úgy néz ki, hogy az ágy szélén szeretné kibekkelni a háborút. Ezt ő „kitartásnak” hívja, és elzavarja a fiát. Chester elbúcsúzik a családtól, az anyja levág egy tincset a hajából (ha, aknára lépne, legyen mit eltemetni) és beszáll a kocsiba.
Miután elmegy Luz az anyósa segítségét kéri, mert vérezni kezdett. Nakayama néni ajánl neki egy bábát, aki állítólag érti a dolgát. Luz fel is keresi, de ez nem lesz túl jó ötlet, mivel a bába nem más, mint Yuko…

Címkék: the terror
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása