Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x03 - Mekis máris bőg

2019. szeptember 05. 08:00 - Dzsudibí

 És akkor ahogy ígértem, rögtön itt a harmadik rész is, a gyengébb képességű olvasók kedvéért rögtön az elején tisztáznám, hogy a cím ne tévesszen meg senkit, ez nem a lóvé island, mert itt a legjobb esetben is csak 20 milliót fognak akasztani, amin aztán majd lehet osztozkodni kétfelé, tehát ez a love island, ékezetek nélkül, ahol vetésforgóban 10 fiatal váltja egymást, hogy kamerák előtt találja meg élete szerelmét, mely szerelem aztán egy 8 másik emberrel megosztott közös hálószobában teljesedhet majd ki újra és újra a ciprusi éjszakák óvó sötétjében. Reggel Tibi és Mekis fetrengenek az egyik kültéri alkalmatosságon, miközben a két kültéri alkalmatossággal odébb fetrengő Niáról és Erikről értekeznek. Tibi félti Eriket, meg fogja égetni magát Niával, és olyan aggódó tekintettel mered a párosra, mintha attól tartana, hogy Nia bármelyik pillanatban leharaphatja Erik gondosan pumpált mellizmairól valamelyik bimbóját. Mekis csitítja olyan irritálóan selymes hangon, mint amit a különösen veszélyes pszichiátriai betegek számára szoktak tartogatni az ápolók, - Nyugi Tibi, Erik fosna a fejedre ellenkező esetben, az a lényeg, hogy mi itt vagyunk egymásnak, bennem bízzál, senki másban - duruzsolja haját csavargatva, majd még hozzáteszi - Mi sokáig el tudjuk vinni ezt a játékot együtt, annyira jól nézünk ki együtt. - Tibi feje továbbra sem mutat megnyugvást. 

7_2.png

1_4.png

2_4.png

3_4.png

Tíci gyúrás közben nyíg Gábornak, Karó hónalja szőrös, és a bőre se olyan, hogy bele tudna szeretni, Gábor megértően bólogat. Tíci rátér a lényegre, neki Sylvi 2.0-ra fáj a foga, de amíg Gábor őt akarja, nem fog rárepülni, mert bros before hoes, csak szóljon, ha már ráunt, mert akkor Tíci szolgálatkészen átvenné a helyét. Gábor feje tanulmány, és hogy meneküljön a helyzetből, sürgős elsővállazós gyakorlatokkal menti ki magát a beszélgetés további részei alól. A villa egy másik pontján ezalatt gyűlnek az első viharfelhők, Erik napkrémezi szolgálatkészen Nia csupasz hátát, aki közben gondosan igyekszik Erik szájába rágni, hogy neki tér kell, nem szereti a nyomulást. Erik nem kíváncsi Nia tanácsaira, ő neki senki nem mondhassa meg, hogy hogyan közeledik valaki felé, Nia egyre durcásabb, de Eriknek sem tetszik Nia reakciója, szerinte Nia egy kész használati utasítást akart magához adni, és - itt jön a lényeg - folyamatosan magáról beszélt, ahelyett, hogy csillogó szemekkel hallgatta volna, ahogyan Erik teszi ugyanezt. Nia sértődötten balra el, Erik depisen markolássza a párnákat Nia hűlt helyén.

8_1.png

9_1.png

10_3.png

4_4.png

5_4.png

6_3.png

Bevágás: a fiúk eljátszák Leonardo DiCaprio és Matthew McConaughey ikonikus jelenetét a Wall Street Farkasából, és ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy RITMUS, a kurva életbe már, mi lehet olyan nehéz azon, hogy valaki tartsa a kibaszott RITMUST.

szept_-05-2019_07-15-46.gif

Nia Erikkel, Helga pedig Patrikkal mehet randira a villán kívül. Értsd: kibasznak nekik egy pörköltfoltos abroszt a parton a sziklákra egy üveg pezsgővel, oszt enjoy, Helga a tengert pásztázza pezsgőzés közben, nem tudni, hogy elkapta a pillanat romantikája, vagy Ákost keresi a távolban, attól félve, hogy leugrott a visszafelé tartó hajóról, és egy uszadékfán evezve jön vissza a szigetre bosszút állni, hogy átbaszták a palánkon. Patrik eközben a saját mondandóján röhög a legjobban (szándékosan nem viccet írtam), megkockáztatom, lehet, hogy Patrikot kicsit még akadályozza is Helga jelenléte, és sokkal jobban érezné magát, ha saját magával randizhatott volna. In the meantime a szikla másik oldalán Nia és Erik kisimítják kapcsolatuk szaténlepedőjén a napolajozás közben esett ráncokat.

A párok visszatérése után drámai üzenet kavarja fel a villaszlessziget-lakók életét: jön Szilvi, aki azt szeretné, ha Tibi vezetné körbe, és miközben Mekis döbbent arcát mutatják, aláfestő zenének vészjóslóan drámai szintis technot kapunk. Mekis annyira kiakad az üzenet tartalmán, mintha legalábbis Szilvi meztelen képeket küldött volna magáról Tibinek, olyannyira, hogy önmagát nem is Kittinek, hanem Mekisnek hívja, megsejthette, hogy hogyan fogjuk a hogyvolton emlegetni. Mialatt Mekis egy tükörben Hófehérke mostoháját megszégyenítő tempóban mantrázza magának a tükörbe, hoyg ennél szebb már nem is lehetne, a medence partján Tibi váratlanul Karónak kezdi csapni a szelet, és közli, szerinte ők együtt fogják befejezni a játékot. 

20_1.png

21_1.png

22_1.png

23_1.png

szept_-05-2019_06-40-07.gif

Megérkezik Szilvi, aki önmagában elég magas, de neki ez nem elég, ezért még rábasz két lapáttal egy magassarkúval, és aki a kisfilmje alapján már gyerekeket és családot szeretne, és reméli, álmai tenyészcsődörét a szigeten kaparja majd össze magának. Aranyos. A Tibivel távozó Szilvit vizslatva Mekis közli Niával, hogy "nem az én stílusom", ami női nyelven annyit tesz, a kurva anyját de hosszúak a combjai, és a segge is jó, faszom, mégis a csöcskidobós felsőmet kellett volna ma felvennem. A rövid bemutató után együtt ülnek le, hogy kivallassák Szilvit, akinek első ránézésre Sylvi 2.0 volt nagyon szimpatikus, mert gyönyörű. Mekisnek újabb találatot visz be, szerinte jobban nézett ki a kisfilmjében, amire Mekisnek csak ennyi a válasza:

33_1.png

szept_-05-2019_06-41-06.gif

Szilvi nem tudta, ki kinek a párja, mielőtt bejött, de Mekis pofavágásai alapján hamar leesik neki, hogy Tibivel vannak együtt, rá is kérdez, hogy emiatt van Mekis kiakadva? Mekis tikkelő szemekkel és kínvigyorral az arcán közli Szilvivel, hogy dehogy van ő kiakadva, hát máris legjobb barijának érzi Szilvit. Jön az üzenet, welcome party Szilvi tiszteletére, ömlik a pezsgő mindenhonnan. Hamar kiderül, hogy Szilvi a kor elvárásainak megfelelő táncokban (értsd tekergőzés) elég jól teljesít, amit a fiúk és lányok tátott szájjal figyelnek, egy valakit kivéve. Igen kedves feleim, jól sejtitek, Mekis sajnálkozó tekintettel követi Szilvi performanszát (ami a maga nemében tényleg kurva jó), majd a riportban ki is fejti, hogy nem vót ez semmi, olyan, mintha egy faléc táncolna. A buli további részében Mekis nyíg különböző embereknek arról, hogy ő milyen különleges, és ez a Szilvi egyébként is mekkora genny már, és a Tibi jobb lesz, ha összekapja magát, mert lesz itt nupagagyí. 

34_1.png

36.png

szept_-05-2019_06-42-59.gif

szept_-05-2019_06-43-44.gif

szept_-05-2019_06-45-13.gif

szept_-05-2019_06-41-56.gif

Nia tanácsára Mekis megpróbálja megbeszélni a történteket Tibivel, de elakad a lemez annál a résznél, hogy Tibi azt mondta, hogy szimpatikus neki Szilvi, ami Mekis szerint egyenlő azzal, hogy Tibi szerelmes Szilvibe, és az első adandó alkalommal dobni fogja érte Mekist. Mekis tehát jól közelíti meg a problémát, és ezen az egy szón rugózva tologatja egyre messzebb és messzebb magától Tibit. A riportban még sírás is van, én meg hiába üvöltöm, hogy szedd már össze magad te szerencsétlen, mert nem hallja. 

35.png

37.png

Reggelinél a változatosság kedvéért Nia és Erik újra összebalhéznak azon, hogy ki vág bele többször a másik mondandójába. Független megfigyelőként én úgy látom, ez a páros tankönyvi esete annak, hogy mi történik, ha két olyan embert akarsz rávenni a kölcsönös kommunikációra, akiket csak a saját mondandójuk érdekel. Mekis aludt egyet a tegnapira, és ma úgy találja, hogy új párra van szüksége, mivel 

"Tibivel egyáltalán nem vagyunk egy összhangba."

amit Niának már úgy fordít le, hogy neki igazából nem is tetszik neki Tibi. Nia már ennél kicsit okosabban, bár cseppet sem burkoltan közli Szilvivel, hogy Eriknél kár próbálkoznia, mert 1. Erik az övé, 2. Kikaparja a szemét, ha mégis megteszi, 3. Erik az övé. Hát mára ennyi, holnap Szilvi randizni viszi Tibit, amit gondolom Mekis majd tök lazán kezel, mint eddig is, de erről már nem én tudósítok majd, mert valamikor aludnom is kell.  

szept_-05-2019_06-37-53.gif

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 08:05:30

Köszi a gif-eket :-)
Lehet, hogy az Igazi Szilvi vendéglátós állása kötődik a tánchoz?

vernal 2019.09.05. 09:01:13

Nia az insta fotói és egyéb megnyilvánulásai alapján a "DJ világ" könnyűvérű cafkája. Úgy pózolgat mindenét mutogatva, mintha 18 éves lenne. Nem nézem a műsort, hogyvoltból fogok csak informálódni, de az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy pózolgatáson kívül másban is egy picsáskodó 18 éves intsamodell szintjét hozza.

É2I 2019.09.05. 09:01:59

Meg ide is egy up!

É2I 2019.09.05. 09:19:46

Ez a tánceváty igazi kurvára utal, igaz ilyen műsz.rba nem a szende szüzek szoknak gyünni. Bár, ha mégis beesik egy, azt b....ák meg elsőnek, kb. egy órán belül :D

É2I 2019.09.05. 09:23:25

Easter Egg:

#Hello Lovis land

Meg van a szponzor :P

Chuck Νorris 2019.09.05. 10:23:09

ez volt a legjobb rész a 3bol, nevettem a két fúrián, Mekisen és Nián, ahogy kombináltak az uj csaj miatt. Amugy nem tudom Mekis miért volt kiakadva, szerintem még mindig ö a legformásabb csaj benn, és táncosnöként ö is mutathatott volna dolgokat, ahelyett hogy sápitozik.

cascade 2019.09.05. 12:01:15

Lehet, hogy én egy másik műsort néztem? Ez az új jövevény, a Szilvi szerintetek szép? Na jó, nem szép, hanem, csinos? De legalább jól néz ki? Különösen a fején hordott szénakazallal?
Szerintem ő Hamupipőke mostohája és Szörnyella de Frász közös gyermeke lehet, némi csípőficammal súlyosbítva ami időnként rángatózásba torkollik, de ezt ügyesen valamiféle táncnak álcázza.
Eddig azt hittem, hogy a VV-knél lejjebb már nem lehet.
De lehet.

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 12:07:04

@Chuck Νorris: Mekis mentálisan nem bírta a stresszt, ahelyett hogy Tibihez dörgölőzne mindenével (ahogy Tiborr el is várná és ahogy Nia próbálta rávezetni) játssza a sértődött áldozati bárányt és a párját kéri számon. Rosszul játszik, könnyen lehet az első kieső csaj.

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 14:32:27

Remélem egyszer lesz randi helyszín a zátonyra futott teherhajó a festői ciprusi tengerparton :-)

bElannaTorres 2019.09.05. 14:34:28

Köszi a hogyvoltokat, jók lettek!
Szerintem is rosszul játszik Mekis, egyszerűen buta ehhez az egészhez. Szilvi sokkal okosabb, a másik akit most még nem sajnálnék ha menne Karó , meg sylvi2 is uncsi még. most megy be majd még egy lány

Treff Bubi 2019.09.05. 15:26:00

Mekis bejön, kicsit a fiatal Csisztu Zsuzsára emlékeztet, meg egy kis Sean Young is van benne.

2019.09.05. 16:08:07

Ez az új csaj olyan szinten csúf, hogy elképesztő, Tré a feje, tré a csöcse, a segge meg lóg. Mérföldekkel alatta van az egyébként nem túl acélos felhozatalnak, mit keres itt?

mmixvii (mixi) 2019.09.05. 16:27:11

Sziasztok!

Nia tiszta Dina a VV8ból... csak nekem tűnik úgy?

Már a paradicsomrágásnál befigyelt a kolbászos kiflis rágcsálás emléke.

opati666 2019.09.05. 17:57:58

Jól gondolom, hogy ez egy "dugjon-mindenki-mindenivel" stílusú műsorfolyam lesz?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.09.05. 18:04:35

@opati666: mindenkivel mindenki? na arra kivancsi lennek

exelensz 2019.09.05. 18:35:16

Tessék mondani Alekosz és Őszinte ebben a műsorban van? Ha igen akkor nézem!

exelensz 2019.09.05. 18:36:45

@opati666: Homo erotikára is tettszik gondolni?

É2I 2019.09.05. 18:45:59

@exelensz: Egyemlőre (!) még azt nem vállalják be a kanálisok. Várják ki lesz majd az első -bár részemről kimaradhat....

Balambér Kovács 2019.09.05. 19:48:12

Este kilenc után felugrottam a haveromhoz.
A TV elött pakolászott egy bőröndbe.
- Te, ezt a sz@rt nézed?? - kérdem tőle.
- Á, csak pakolok is és utazom.
- Hova?
- Izlandra!
- Izlandra?? Minek?
- Az elöbb láttam a feliratot: Lóvé Izlandon!

(Nincs nénikém!)

exelensz 2019.09.05. 19:54:25

@É2I: Pedig egy kanálisba sok szenny belefér.(laktam mellette).

exelensz 2019.09.05. 20:42:15

@Balambér Kovács: Hát akkor a lator bácsikádat , azt! :)

Man on the Moon 2019.09.05. 21:08:50

Most akkor mi a különbség az ÉH és a Love Island között? Nekem úgy tűnik, tök ugyanaz, kivéve a közös hálószobát.

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 21:11:46

@Man on the Moon: Elvileg majd a nézők is beleszólhatnak, hogy ki essen ki, és ez már egy lényeges különbség.

etikette 2019.09.06. 11:24:10

Na jesztüdély! Tiszta éden hotel az egész...én csak és kizáròlag a narrátor srác miatt nézem pusztulok rajta

cascade 2019.09.06. 11:59:00

@etikette: Sokszor láttad már a kettős-keresztet és utána mindenféle szavakat, de nem érted, mire jó? Nos a # azaz a hashtag forradalmasította a közösségi média marketinget. Ismerd meg te is!

www.matebalazs.hu/hashtag-facebook.html

Pácsó Ármándó 2019.09.06. 12:39:18

@etikette: Ő volt Harry Potter magyarhangja, így rákereshetsz :-)

Chuck Νorris 2019.09.06. 13:59:29

SPOILER
megnéztem az 5. adást, hát ennek a minden páros felbomlik, kutyázzuk egymást-nak elég forgatókönyv szaga van. nem gyöztem kapkodni a fejem mi történik, az eddigi light-os répázáshoz képest, igazi viperafészek lett a Love bulika.

Pácsó Ármándó 2019.09.06. 15:55:15

@Chuck Νorris: TC váltani fog Zsófira, így Karolának is új pár kell. Például IzomTibi. De ő Szilvinek is kellene. Gábor felvesz majd egy lányt, ha üresen marad. Az kétséges, hogy Erik lecseréli-e már most Niát Andira, ha igen, akkor Niának ott lesz Patrik. Biztos kiesőnek eddig Kitti tűnik és ha egyforma arányban maradnak bent, akkor a másik kieső lány személye lesz a meglepi, mert Zsófin kívül bármelyik hazamehet. Jól meg van kavarva és ha a szerkik ügyesek, akkor nem mutatták azokat a beszélgetéseket, amelyekből jobban előre lehetne látni a leendő párokat :-)

Chuck Νorris 2019.09.06. 16:50:39

@Pácsó Ármándó: sok függ a választási sorrendtöl is, persze most se lesz kisorsolva, hanem ahogy a forgatókönyv diktálja
süti beállítások módosítása