Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x02 - Máris megvan az első kieső

2019. szeptember 04. 20:47 - Dzsudibí

6_1.png

Máris játékkal csapunk bele a közepibe, van itt pörgő kerék, lufibomba, trükkös kérdések és csókok is, óriási szerencse, hogy nem én jelentkeztem a játékba, mert én kurvára nem értettem meg a szabályokat, a lényeg, amit tudnunk kell, hogy most majd sok mocsok fog felszínre kerülni a szerelmet Cipruson hajszoló gyökerentyűink múltjából. Már az elején rögtön kiderül, hogy Ákos aznap, amikor összejött egy nővel, még két másikat is megfektetett (igen, az az Ákos, akiből én nemhogy 3, de 1 nőt sem néztem volna ki). Mentségként annyit hoz fel, hogy fiatal volt és bohó, de azért sok megbánást nem tanúsít, ami Helgának rögtön szemet is szúr. Nia az egyik szakításakor apró darabokra szaggatta a faszitól kapott ajándékait, majd ezzel dekorálta ki az említett ex lakását, amire pedig külön büszke, hogy mindezt Valentin napon tette, ezt mondjuk meg is értem. Parázs vita alakul ki arról, hogy akinek műmelle van, kevesebbet ér-e azoknál, akiknek természetes domborulatai vannak, fenti állítás pediglen nem férfi, hanem Karola szájából röppen fel, amivel máris szerez magának két műkebelbarátot, Niát és Sylvi 2.0-át. Niával nem tart sokáig a fasírt, hazatérésük után békülésük jeleként összedörgölik mű és igazi melleiket, és szent a béke.

sylvi_pofa.png

Erik először Sylvi 2.0-val megy randizni, amiből sok dolgot nem tudnék kiemelni, annyira nem történik semmi. Azok kedvéért, akik nem látták az említett részt: annyi szenvedély van ebben a néhány percben, mint egy rutinszerűen beiktatott vakbélműtétben, a tartalom pedig röviden ennyi - szúrnálak, teccek? teccesz, de a Gábor. Majd a második randi következik Niával, amiből időben valamivel többet kapunk, tartalomban nagyjából ugyanannyit, annyi különbséggel, hogy itt nincs Gábor, aki az igaz szerelem útjába álljon, és ezek ketten szerintem még szettelni fognak majd valamikor később. Mármint úgy értem legalább 24 órát várni fognak.

In the meantime Patrik fűzi Helgát, mert érzi, hogy Erik Niát fogja választani, és akkor neki kampec, Helga pedig hajlik rá, hogy Ákost rövid úton hazaküldje. Jön az üzenet, Eriknek választania kell most, rövid felszopó után Niát választja nagy meglepetésre (NOT), Nia annyira visszafogja magát, amennyire emberileg lehetséges, azaz nem ugrik fel diadalmasan középső ujját mutatva Patriknak, hogy megszabadultam tőled te pondró, csak vigyorog, mint akit baszni visznek, Patrik rendkívül sportszerűen sok boldogságot kíván nekik.

0.png

1_2.png

2_1_1.png

2_2.png

2_2_1.png

3_2.png

4_2.png

5_2.png

6_1.png

Azonban senki nem dőlhet hátra, máris csörögnek a telefonok - ja igen, merthogy mindenkinek van külön szponzor telója, amiről gondolom a kimenő hívások le vannak tiltva, csak az értesítéseket kapják, és romantikus szelfiket lőhetnek. Pölö ilyeneket.

10_1.png

11_1.png

Az üzenet szerint mostantól mindenki szingli, kivéve Eriket és Niát, és jön a második párválasztó, ezúttal hölgyválasz, amelyik fiúnak pedig nem jut asszony, az mehet is azonnal haza. Nia kicsiny szívét bűntudat gyötri, azonnal célbaveszi Helgát, hogy meggyőzze, válassza Ákos helyett Patrikot, mert a haja mindkettőnek botrány, de azért Ákosnak még mindig egy paraszthajszállal szarabb. Ákos eközben Helgát gyűri, hogy valahogy tartsák bent Patrikot, nem sejti még, hogy az asszonynak hasonló tervei vannak, csak ezzel Ákost küldi majd a lófasz kevésbé napos oldalára. Hamar el is érkezünk a párválasztóhoz, Sylvi 2.0 Gábort választja, Mekis Tibit, Karola Tícit, majd jön az este egyetlen kérdőjele, azaz Helga. Hoszzú hosszú indoklás után kinyögi végre Patrik nevét, Ákos legalább olyan csalódott arcot vág, mintha Helga 10 évnyi boldog házasság után cserélte volna le.

1_3.png

2_3.png

3_3.png

4_3.png

5_3.png

6_2.png

7_1.png

Ő már nem is tudja olyan elegánsan kezelni a vereséget mint Patrik, de tegyük hozzá, hogy előbbinek nem is kellett hazahúznia 1 nap után. Helga mentegeti magát, Ákos nem tudta belőle kihozni a partíállatot, Ákos meg már hiába habog zavart arccal, hogy de hát nem ezt beszéltük meg. Ákos búcsúztatása, majd csendben nyugovóra térnek a szerelmesek, valahogy így. 

ke_pernyo_foto_2019-09-04_19_28_13.png

ke_pernyo_foto_2019-09-04_19_28_17.png

ke_pernyo_foto_2019-09-04_19_28_22.png

ke_pernyo_foto_2019-09-04_19_28_27.png

ke_pernyo_foto_2019-09-04_19_28_31.png

nia_segg.png

Másnap reggel a legtöbben még a szemöldöküket se rajzolták meg rendesen, de már fortyog a taktikai üst szarszagú tartalma, Tíci nem érzi a pezsgést Karolával, lehet, hogy mégsem ő lesz élete szerelme. Sylvi megértően bólogat, amire Tíci visszafogottan rá is moccan - "remélem egy olyan nő jön majd be, mint TE", Sylvi lemondóan néz maga elé, ilyen nő, mint ő nem terem minden bokorban, meg egyébként is a Gábor. De azért a Karót (értsd Karolát, nem egy palánták kitámasztására szolgáló faeszközt) bent kéne valahogy tartani. Az udvarlásnak Karó (lásd fentebb) vet véget hirtelen megjelenésével, Tíci balra el, Karó is érzi, hogy nem kerek a szerelmük Tícivel, mert ő nem az igazi Karót hozza ki a Karóból. És akkor ez az a pont, ahol már én is elvesztettem a fonalat, hogy akkor milyen kibaszott Karóról bezsélünk, amiben ráadásul van egy másik Karó is, éppen jókor, mert vége a mai résznek, holnap pedig érkezik az új NŐ. 

ylvi_tana_csol.png

9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cimili 2019.09.04. 21:02:41

Zavaros az egész, semmi izgalom, valahogy uncsi.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.09.04. 21:26:47

egyébként miért lett más a haja?

Pácsó Ármándó 2019.09.04. 22:36:34

Azt néztem, hogy Gábor amennyire macsó megjelenésű a csajok szerint, annyira nincs önbizalma. Teljesen depis lett, hogy "Csöccsárdás" Erik lecsapja a kezéről a lóterápiás Zsófit, aki amúgy első látásra beképzeltnek tűnik, (lehet másodikra is), de van humora :)
És hogy TiZiánó Vecellio milyen élvezettel küldi meg teljes erőből a vizeslufit a bepörgetett csaj felé :)
Ákos tényleg szobanövény volt, a Johnny Deep hasonmás verseny utolsó helyezettjének meg az volt a szerencséje, hogy Xéniát nem kapta el tőle a láz és ezt előre meg is mondta neki, volt ideje befűznie az eddig szintén semmit sem mutató Helgát, aki amúgy remekül felépítette párválasztási beszédét, hatásos csattanóval a végén.

Kábel Barát 2019.09.05. 07:06:25

Névnáci leszek. Sylvi = Zsófi.

Chuck Νorris 2019.09.05. 10:10:51

helga a legnormálisabb, nekem ö a kedvencem. Az az érzésem a bajszost is le fogja hamar pattintani :)

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 11:59:41

@Chuck Νorris: A Ciprusi Tolvajbajszost? :-)) Helga már hazaküldte a párját és ez nem egy életbiztosítás senkinek, kivéve ha szerelmesek lesznek egymásba, amihez szerintem Helga túl megfontolt.

sorozatfun 2019.09.05. 14:13:33

Csak azért olvastam el a hogyvoltot, hogy legalább aszon röhögjek egy jót, mert amúgy nem nézem... De még a hogyvolt is unalmas, de hát ha nem történik semmi, arról nehéz élvezetesen írni... Remélem hamar letűnik az egész...
süti beállítások módosítása