Hogy volt?

Love Island 1x01 - Nulla kémiám van bennem feléd

2019. szeptember 04. 18:43 - Dzsudibí


1.png

Kicsit megkésve, de törve a legkevésbé sem, ezennel ünnepélyesen megnyitom a Love Island hogyvoltozását, máris 3 részt rövid időn belül, egyben letolva. Ezt is csak azért így, hogy mindenkinek felálljon, azoknak is, akik várták, hogy legyen mán hogyvolt, és most majd jól lenyugodhatnak a picsába, hogy tessék, van, meg azoknak is, akik abban lelik napi 3 percnyi boldogságukat, hogy elégedetlenkednek akkor is, ha azon a bizonyos kákán nincs egyetlen kibaszott csomó sem, hogy mi a faszért hármat egyben, ez így szar és összecsapott, és kimaradt belőle, hogy a Józsi a pálmafa árnyékában túrta az orrát és Szopina se mosott kezet szarás után. Azon műveletlen taplótahó népek kedvéért, akiknek meg fingjuk sincs, mi fán terem az a Lávájlend: olyan, mint az Éden Hotel és a VV egy tetszőlegesen választott szórakozóhely budijában fogant szerelemgyereke, vagyis Cipruson vagyunk, nem Tétényben, mindenki együtt lakik, párba kell állni, de nem tudjuk mikor, és a közönség is belepofázhat, hogy dobják be középre Pókmajmot, amikor már nagyon leült a páré (de legalábbis hazaküldhetünk vagy védettséget adhatunk, ha Pókmajom nem érne rá). Na de vágjunk is bele, mert kurva sok van még hátra.

screen_shot_2011-04-08_at_5_37_56_am.png

Ha hihetünk a bevezető kisfilmnek, akkor ÉH Lali személyesen takarította ki a kecót, mielőtt a lakók megérkeznek, akik között van építész, meg dj, meg taxisofőr, meg testépítő ofkorsz, meg olyan lány, akinek a pontos foglalkozása ezek alapján nem derül ki, de biztos ami biztos, vonaglik a kamerának, majd lesz valami alapon. Lali is elmondja, amit már tudunk, hogy párokat kell alkotni, vagy szevasz, akinek nincs párja, húzhat haza fapadossal, és érkezik helyette valaki más, a végén 20 milla a nyeremény, amit ha minden jól alakul, akkor vihet haza a páros, szóval gondolom itt is valami ÉH-es csavar lesz majd. Engem most még kicsit frusztrál, hogy Lali magázódik itt nekem, de tegnap két 15 körüli kislány is jónapottal köszöntött a lépcsőházban, pedig a szakállam legalább két árnyalattal sötétebb, mint sixxnek.

03.png

07.png

010.png

Két fürdőruhás bigével nyitunk, akik most még nagyon örülnek a másiknak, egymás idomainak kölcsönös elismerése után megtudjuk, hogy egyikük Xénia, azaz Nia, aki dj, és akivel olyan az élet, mint egy hullámvasút, amiből bármikor kieshetünk. Ennek ellenére, az a férfi, aki őt választja, nagyon boldog jövő elé néz, mert idézem „a háziasság, a szeretet, és MINDEN ami bennem van, az egy férfinak alapvető szükséglet.” Self-branding ötös, a pms-hez kötődő hisztériarohamainak elviselését főzéssel kompenzálja, csóri ember, ahogy ő foglalja össze. Egyébként ő nem csak a szerelmet, hanem barátságokat is keres, a csajok tartsanak össze, gondolom ezek után ő lesz az első, aki majd mindenkire húzza az száját, hogy küldjük haza a vérbe, mert utánunk 5 perccel érkezett, és mi voltunk itt előbb.

szept_-04-2019_14-49-00.gif

2.png

3.png

4.png

Következő versenyzőnk Karola, akitől szintén nagyon szeretnék egyet idézni:

„2000-ben második hónap (gyengébbek kedvéért február, a szerk.) kettedikén (másodikán, mindegy, a szerk.) születtem 22 óra 20 perckor, és 2022-ben második (mindegy) hónap huszonkettedikén (mondhatott volna huszonmásodikát is) 22 éves fogok lenni (leszek, mindegy) 22 óra 20 perckor.”

Pasija nincs, de van törpenyula, amit tényleg egy mondatban foglal össze, mintegy összefüggésként tálalva, illetve magát intelligens nőként aposztrofálja, mivel nem szokott a szájában turkálni. Hát jó.

5.png

6.png

Újabb autó érkezik, a 20 évvel ezelőtti Body Szilvi Sylvi száll ki belőle, Zsófinak hívják, modell ÉS terápiás lovasoktató. Szereti a természetes dolgokat, ezért csak a melle van megcsináltatva, semmi más, jó, meg van csillogós műkörme, de azon kívül tényleg semmi más. Ja, meg a háromcentis pillák, meg a tetkó és a vastag alapozóréteg. De tényleg ennyi na. 

9.png

7.png

10.png

Ezután fut be Kitti, akinek teljes neve Mekis Kitti, kurva nagy. És akkor minden könnyen ítélkező kapaszkodjon meg a fotel karfájába, mert Mekis táncosnő, de nem adja magát könnyen senkinek. Saját meglátása szerint ő egy szépen festett vászon, akihez egy nagyon nagyon NAGYON erős keret kell, és én ennél nem is szeretnék többet hozzátenni.

11.png

Következő bige Helga, akinek a seggétől össze fogjuk magunkat szarni, éppen ezért most még nem is mutatják, és aki 10 hónapja szakított, ami sok idő, így már készen áll arra, hogy megállapodjon ÚJRA.

Az 5 lányt nem hagyják sokáig együtt pácolódni, jön Lali, aki bejelenti a kanok érkezését. Először ők fognak válogatni a lányok közül, de a húspiaci árukészlet segítheti a fiúk döntését azzal, hogyha első látásra megtetszik neki az érkező kan belső értékei alapján, akkor egy lépést előre lépve bíztathatja a kiszemelt kant arra, hogy őt válassza.

16.png

17.png

 Első kanunk Tibi, akinek mindene nagy, de legfőképp – na, kitaláljátok? – persze, hogy a szíve. Kedvenc filmje a Titanic, olyannyira, hogy egyszer szeretné kipróbálni Jack szerepét, vagyis valakit annyira szeretni, hogy az életét adja érte. Kedves Tibi, ezt valóban csak egyszer lehet kipróbálni. A csajok Tibit látva toporzékolva törölgetik a habos nyálat szájuk széléről, de érdekes módon csak Mekis Kitti lép előre, Tibi meg egy úriember, Mekis Kittit választja.

18.png

19.png

Második kan Ákos, akinek az isten tudja, mi a fasz történt a hajával, pedig állítása szerint fontos neki a külseje. Másfél éve nagy kanállal élvezi az életet, amiről nekem rögtön ezer dolog ugrott be, például hogy milyen nehéz lehet nagy kanállal kiverni, de én már csak egy ilyen beteg állat vagyok. Ákos haja annyira megzavarja a lányokat is, hogy senki nem lép előre, Ákos így kissé csalódott arccal Karolát választja, akinek szintén nem őszinte a mosolya.

21.png

22.png

Harmadik Gábor, akire már Bódy Sylvi 2.0 és Nia szájában is megindul a nyálelválasztás, és akinek a hátánál már csak az arca nagyobb. Többszörös kick-box bajnok, 2 évig sünként tevékenykedett, de aztán inkább taxis lett. A mellizma már megszokásból, magától ugrál beszéd közben is, de azt szeretné, ha a következő nő az életében már nem a testéért szeretné, hanem meglátná az érzelmes oldalát. Nia felszólítás nélkül ugrik máris ki a sorból, Gábor pedig őt választja.

23.png

24.png

Patrik egy hormonbajszos hippi, aki magát 9/10-re értékeli. Amúgy senki félre ne értse, ő 10/10, de azt csak akkor éri majd el, ha boldog lesz egy nő mellett, aki röfögve röhög. Patrikért sem Helga sem Sylvi 2.0 nem lép előre, továbbmegyek, olyan látványosan fintorognak, hogy Patrik fejében valószínűleg átfut, hogy ha siet, még eléri a kompot visszafelé. Végül Nia mellett dönt, aki nagyon boldog, csak az arcának felejtette el elmondani, Sylvi 2.0 pedig olyan tekintettel méri végig a mellette elhaladó Patrikot, mintha egy különösen undorító nemibetegség lenne.

szept_-04-2019_14-49-56.gif

25.png

26.png

Tícián az utolsó, aki olyan mint mi, csak kicsit jobb, és akinek ami a szívén, az mindig a száján jön ki. Tíci Karolát választja, úgyhogy Gábor mellé repül a kispadra Ákos, de nem sokáig, mert a fiúk párosodnak a futottak még szinglik közül, Ákos választhat először, aki Helga mellett teszi le a voksát, így Gábornak marad Sylvi 2.0.

28.png

29.png

Senki nem dőlhet hátra azonban, mert jön Erik, aki nem csak a külsőjére ad, hanem a belsőjére is. Utóbbit nem fejti ki bővebben, így marad a kínzó kérdés, hogy beöntéssel, vagy egyéb úton gondoskodik-e belső szépségéről. Neki nem jut most még pár, majd gondolom később, addig is akkor összefoglalva az eddig történteket képekben:

Helga és Ákos

31.png

Mekis és Tibi

32.png

Sylvi 2.0 és Gábor

33.png

Nia és Patrik

34.png

Karola és Tícián

ke_pernyo_foto_2019-09-04_11_04_25.png

Ismerkedés, puhatolózás, medencézés, a lányokról pedig lekerül a párválasztás gördülékenységét szolgáló centi vastag sminkréteg is. Tíci hamar a helyére teszi Karolát, neki a legfontosabb egy nőben, hogy az ne viseljen rúzst, illetve adjon a külsejére, de – egyelőre – Karolánál utóbbi rendben van, csak tartsa magát a jövőben is, és akkor nem lesz baj. Nia megvallja Patriknak, hogy

„Nulla kémiám van bennem feléd”

és én szeretném azt hinni, hogy sejtem, mire gondolhatott. Van este bulika is, ahol Erik az angolna máris ráúszik Niára és Sylvi 2.0-ra, amit Gábor nehezményez, Patrik meg vagy leszarja, vagy máris láthatatlan lett a kamera számára.

 Reggel Erik félrehívja Niát, aki szimpatikus neki, de Niának elvárásai vannak, nem is kevés, fejti ki Eriknek, miközben a reggelijének 93 és fél százalékát nyitott szájjal, ízesen csámcsogva fogyasztja el. Külön aranyos, ahogyan Patrik és Ákos megbeszélik, hogy azért ez a Tíci kurvára kilóg a bandából, miközben tegnap este óta csak olyan jeleneteket láthattunk, ahogyan ezek ketten a társaságtól legalább 20 méteres távolságra ülnek, és a kutya le nem szarja őket. A végére jön az üzenet, hogy Erik két lányt választhat randipartnerének, Sylvi 2.0-t és Niát viszi majd, de már csak a második részben.

szept_-04-2019_14-50-59.gif

szept_-04-2019_14-51-50_1.gif

 

33 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lynette21 2019.09.04. 19:18:50

Hajj de jo kis hogyvolt! Vegre vegre! Koszi Dzsudibi!

Orbán Béláné, Erzsike 2019.09.04. 19:18:56

Juhhhéj! De nagyon vártam már! Köszönöm

Charlie100 2019.09.04. 19:35:54

Hurrá! Reméltem, hogy lesz "hogyvolt"-ja egy ilyen deep trash realitynek! :)))

Pillecukor 2019.09.04. 19:51:07

Én is napok óta csekkolom :)

Cordelia Sanderson 2019.09.04. 20:02:31

Már kezdtem aggodni, hogy lemarad a hogyvolt erről a mestermurol :)

Qqts 2019.09.04. 20:14:01

juhej! Varjuk a masik kettot is

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.09.04. 20:19:16

Üdv újra itt! Köszi Dzsubi, kezdettnek jó volt :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.09.04. 20:23:03

az miért van, hogy az összes szereplot már láttam valahol ...?

RzxN 2019.09.04. 20:52:00

@PeniValdes: A “Halálos kitérő”-ben játszottak mindannyian;)

Zoolooka 2019.09.04. 23:22:06

@PeniValdes: azért ,mert túl sok pornót nézel :D

FalcaoTheGodOfFutsal 2019.09.04. 23:34:09

En mondjuk @Dzsudibi-re azt hittem eddig, h nonemu :D

Vegre van trash es vegre van hv

okleveles naiv 2019.09.04. 23:43:47

Höhö, cool kis hogyvolt... :)

Chuck Νorris 2019.09.05. 01:39:53

adtam neki esélyt, de egyelöre nem ez a müsor amit várni fogok.
elsö benyomások: a legjobb csaj a mekis kitti, a legaranyosabb a szöke csaj (helga) a leggázabb a mücsöcsü Dj, Nia, aki szerintem beépitett ember.
a fiuknál a szlovák gyuros gyerek a legszimpibb, a ticián nagyon gáz.
ÉNB Lali egész türhetöen csinálta a dolgát.

PiszkosFreddy 2019.09.05. 05:13:43

Juhéjj ! Már nagyon vártam !
Ezekkel a műsorokkal (???) kapcsolatban az jut eszembe, amikor egy szépen kidekorált, izlésesnek, és gusztusosnak tűnő fagylaltozó mellett lelassítva már majdnem rendelnél egy nagy adag fagyit, amikor a pult felől megcsap egy penetráns, mindent átható erjedt hányás szag...

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 07:38:32

@FalcaoTheGodOfFutsal: Ne hagyd, hogy megzavarjon a szakáll, ott van Conchita Wirsli :)

mérges nokedli 2019.09.05. 07:42:07

Ohh, végre, már nagyon vártam hogy legyen hogyvolt :) Köszi @Dzsudibí!!

É2I 2019.09.05. 08:51:33

Yepp! Újra indult a HV!

Jó lett Dzsudi! Bár az első bekezdés full káromkodással lett megtöltve, de engem nem zavar , sőt bírom benned, hogy nem mimózáskodsz :D

A szakállal kapcsolatban elsőre kérdeztem volna, de aztán inkább nem :P

Kedvem is támadt visszanézni a műszart, de a HV-n - szokás szerint - biztos itt leszek.

Tartalom 2019.09.05. 10:41:07

Bikini? itt monokini is van az meg többet takar.

Zacskóstej 2019.09.05. 11:27:18

Foglalkozások...DJ, Modell (insta!!!),táncosnő..:D:D

hereverő heverő 2019.09.05. 12:24:46

Sziasztok HV-lakók

Köszi Dzsudi a hogyvoltot, reméltem, hogy lesz ilyen. Magát a műsort nem bírtam végignézni, a kalapos műmájer Rózsa Söndör bevonulásánál besokalltam, inkább átlovagoltam a NatGeora a rozmárok életét figyelemmel kisérni - azoknak sokkal komolyabb mellizmaik vannak és viszonylag kevesebb közöttük a plasztikázott műcica. De a hogyvoltot olvasni fogom, igérem!

evacat 2019.09.05. 13:12:19

Belekezdtem rögtön az elején.
Nehogymár ne tudjam ki kicsoda amikor majd a HV-ot olvasom.

FalcaoTheGodOfFutsal 2019.09.05. 14:23:58

@Dzsudibí: Bocsesz, akkor csak jol gondoltam... A szakallas humor viszont nem jott at, viszont biztos jol all :D

BarBwire 2019.09.05. 15:10:28

Visszaállt a világ rendje.

Pácsó Ármándó 2019.09.05. 15:39:27

@Dzsudibí: @FalcaoTheGodOfFutsal: Nem akarok beleszólni egy személyes beszélgetésbe, de az egyik méltán híres kalózos sorozatban volt egy szereplő akit Fekete Szakállnak hívtak, örömlány volt és ledér öltözetét meglebbentve nyilvánvaló lett, hogy miért hívták így :-)

iwen 2019.09.05. 16:00:49

Jaj de jó, hogy van végre hogyvolt, külön örülök neki, hogy Te írod, így nem csak az epizód nézése alatt, de a poszt olvasása közben is könnyesre röhögöm magam!

mikocami 2019.09.05. 17:04:32

Ez egy valami a tetovált buziknak és ribancoknak.

n3spr3ss0 2019.09.05. 18:32:53

Elképesztően prosztó, suttyó, primitív banda.

IKDFA 2019.09.06. 09:39:26

Itt a szereplőketl már csak a cikkiró múlja felül taplótahóságban.