Mindenki örömére egy évnél is hosszabb szünet után visszatér kedvenc kalandhősünk a blogra. „Másfél évig csend volt, oly nehéz volt az élet ... Úgy várjuk már az új találkozást”, idézzük ide az ismert könnyűzenei felvételt a legendás Skorpiótól. Ami köztudottan felálló farokkal rohangál, ebben időnként hasonlít rá a poszt írója. Olyan kalanddal folytatjuk, ami annak idején nem volt része az eredeti tévésugárzásnak, ezért öreg Indys bookend sincs hozzá. Hasonlóan a Chapter 10-hez, ez is mozifilm hosszúságú, így ismét két részre bontva ismertetjük az eseményeket. Lesznek itt kérem repülőgépek, repcsik, göbzik és röpzajok minden mennyiségben! (Rapülők nem lesz, mert az egy másik műfaj.)

Akárcsak a Chapter 4 két filmjét, az eredeti sugárzásban ezt a részt is a 3. évad epizódjának szánták, de mivel a sorit még a 2. évad vége előtt elkaszálták, George Lucas a megmaradt epizódokból néhányat elpasszolt a Family Channelnek, amiket tévéfilmként 1994 és 1996 között sugárzott a csatorna, köztük ezt is. A cím alapján valami huszadrangú ponyvaregényre gondolhatunk, sólyomemberek támadása, micsoda marhaság, mondhatná bárki, de nem egy igazi Indy rajongó! Légiriadóval kezdünk, de nem az Első emeleten, hanem Párizsban: hatalmas Zeppelin úszik be a légtérbe, a légelhárítás lő rá, de nem sok sikerrel, a németek sorra oldják ki és dobják le a bombákat a városra. Remy és Indy egy elsötétített lakásból figyeli a támadást, közben Indy ismét levelet ír Ned barátjának, ebből megtudjuk, hogy 1917. február 2-a van, és nem mellesleg összefoglalja benne, mi történt velük az utóbbi időben, nagyban segítve ezzel a hogyvoltíró munkáját. Az afrikai hadműveletek után barátaink átkérték magukat a Párizsban működő belga hírszerzéshez, de rá kellett jönniük, hogy sem az oktatás, sem a módszerek nem túl hatékonyak, Remy feje többször is lebillent egy-egy szeminárium alatt. Amikor nem alszik, akkor meg „Éhes vagyok” szövegű titkosírásokat küldözget barátjának. Át kell kerülni a francia titkosszolgálathoz, az biztos menőbb, dönti el Indy.

Sikeresen hamisít néhány hivatalos papírt és pecsétet, és máris kész a jelentkezés, amit Remynek kellene kézbesítenie. Ő azonban aggódik, ha ezért börtönbe kerülnek, onnan nem tehetnek semmit a háború mielőbbi befejezéséért. Hamarosan behívják őket személyes elbeszélgetésre, a francia ezredes gratulál nekik a kitűnő ajánlásokért – különös tekintettel a hivatalos levél alján szereplő hamisított aláírásra. Hőseink arca megnyúlik, már látják magukat a tömlöcben sínylődni, ám ekkor a tiszt elmosolyodik és kijelenti: jó helyre jöttek. Majd feltesz pár fontos kérdést: Remy Baudouin hadnagy tud-e főzni? Defense százados ért-e a repülőkhöz? Mivel mindkét kérdésre igenlő a válasz, a tiszt közli velük új feladatukat. Remy a brüsszeli Café Noir tulaja lesz, ami a belga hírszerző hálózat központja. Indyt átmeneti időre visszaküldik a frontra, ahol fényképes felderítést fog végezni, amíg nem találnak számára megfelelő feladatot. Fogunk-e még találkozni?, teszi fel egymásnak a kérdést a két barát búcsúzáskor, de erre persze nincs válasz.

Indyt az amerikai önkéntesek által alapított Lafayette repülőszázadhoz osztják be. Teherautón kísérik oda, útközben a francia katonáktól megtudja, hogy ezeknek az amcsi kovbojoknak nincs ki a négy kerekük, röpködnek azokkal a veszélyes gépekkel, amiknél sokkal biztonságosabb hely a lövészárok. Ebben lehet valami, mert a táborba belépéskor Indyt elsőként a század kabalaállata, a Whiskey nevű nőstény oroszlán köszönti hangos morgással.

Azért egy tiszt is előkerül, Raoul Lufbery, és körbevezeti Indyt. Hősünk Harold Green hadnagy mellé lesz beosztva, aki kitűnő pilóta, remekül lehet mellette fényképezni a gépből, közli Indyvel. Ez elég nagy csapás, mert hősünk valójában utál repülni és azt hitte, itt csak elemeznie kell az elkészült fényképeket. Green bemutatja pár pilótának, régi ismerős is van köztük: Hobey Baker, akit Indy az egyetemről ismer. Greentől még megtudjuk, hogy a feladat enyhén szólva qrvára veszélyes: alacsonyan repülnek ellenséges területen és közben kell fényképezni; még egy fotós sem bírta nyolc napnál tovább ezt a fajta feszkót. Szép kilátások.

Másnap a reggeli készülődést egy dugóhúzóval érkező gép szakítja félbe, oldalán halálfejjel, ő Charles Nungesser, a legnagyobb ászpilóta, közlik Indyvel. Azt hiszem, lelőttem Richthofen öccsét (az meg ki a fene lehet?), jelenti be a felkötött karú Nungesser, a többiek nagy ovációval fogadják a hírt, majd mindenki beáll egy csoportképre. Hamarosan eligazítás, amin Indy megkapja első feladatát: 40 km-rel a német vonalak mögött kell képeket készítenie az ellenséges csapatösszevonásokról, két másik gép addig elterelő hadműveletet végez. Beindítják a repülőket, a táborban maradók + Whiskey sok sikert kívánnak a küldetéshez.

A célterület fölé érve Indy a nyitott ülésből kihajolva elkezd képeket készíteni a gép oldalára erősített kamerával, hát ez valóban nem egy életbiztosítás, főleg úgy, hogy lentről ágyúval lövik őket, fentről meg ellenséges gépek érkeznek géppuskatűzzel. Nesze neked Willkommenskultur! Pár találat éri is a gépüket, Green kiküldi a szárnyra Indyt, hogy nézze meg, nem esett-e baja a futóműnek, mert akkor nem tudnak majd leszállni. Indy nem örül a feladatnak, de azért kimászik, közben Green mindenféle manővert végez a géppel, hősünk kis híján lezuhan. Szerencsére a kerekeknek nem lett bajuk, ám ekkor hátulról rájuk tapad egy német gép és egy sorozattal tönkreteszi a hajtóművet. Indyék kényszerleszállnak egy mezőn, a gép rövid gurulás után orra bukva áll meg, a két amcsi gyorsan kimászik és igyekszik elbújni a közeli erdőben, de az érkező német katonák elfogják őket.

A német gép is leszáll, Green felismeri a pilótát: Manfred von Richthofen báró az, az egyik legismertebb és legsikeresebb német ász, nyakában a legmagasabb rangú német (porosz) kitüntetéssel, a Pour le Mérite-tel.

A sebesült Greent kórházba viteti, Indyt meg meghívja a német táborba ebédre. Persze előtte még „megskalpolja” az amerikai gépet: késsel kivágja a vászonburkolatra festett tolldíszes indiánfejet, a Lafayette század jól ismert szimbólumát, és helyette felfest egy másik jól ismert szimbólumot, az O1G-t.

A német parancsnokságon udvarias hangulatban folyik a beszélgetés, többek között vadászatról és a harci gépek kihívó festéséről. Indy felveti, hogy a németek akár vörösre is festhetnék a gépeiket, az is harci szín. A Richthofen testvérek kissé nehezményezik, hogy előző nap Nungesser eltalálta Manfred öccsének, Lotharnak a gépét. (Tessék, itt a válasz a korábbi kérdésemre.) Manfred ezért kihívja légipárbajra a halálfejes amcsi pilótát másnap reggelre, öccse vállalja, hogy az üzenetet eljuttatja a Lafayette századhoz. Ebéd után Indynek irány a hadifogolytábor, Manfred meg arra utasítja egyik őrmesterét, hogy a repülőjét fessék át vörösre. (Nyilván ezért kapta később a Vörös Báró elnevezést.)

A Lafayette bázison hiába várják vissza Indyéket, azok csak nem jönnek, pedig a kísérő pilóták még látták, amint elindultak visszafelé. Hobey engedélyt kér, hogy újból felszállhasson és megkeresse őket, nem sokkal később észre is veszi a mezőn a sérült gépet. Ezalatt Indyt két marcona német katona kíséretében teherautón szállítják a táborba. Amikor egy parancsnoki személyautó a keskeny úton megelőzi őket, Indy kihasználja a kísérők pillanatnyi figyelmetlenségét és rövid bunyózás után átugrik a másik kocsiba. A tisztet némi gyomrozás után sikerül kilöknie, majd a sofőrrel kezd verekedni.

Azonban menekülni mégsincs sok reménye, mert egy német őrjárat tűnik fel és lövöldözve be akarja keríteni Indyt. Ekkor érkezik derült égből gumibotként Hobey, a fedélzeti géppuskával kicsit megszórja a németeket, majd leszáll és a németek folyamatos tüzelésére fittyet hányva gurulás közben felszedi Indyt. Mivel a gép csak együléses, hősünk a duplafedeles szárnyak közti drótokba kapaszkodva teszi meg a légiutat a Lafayette táborig. Brávó!

Nagy örömmel fogadják a visszatérőket, amikor ismét gépzúgás hallatszik: Lothar jön és egy térképtartóban ledobja bátyja párbajkihívását. A gond csak az, hogy Nungesser időközben Párizsba ment, Indyék kocsin indulnak utána az üzenettel. Rá is találnak kedvenc éttermében, haverjai és pár mademoiselle társaságában partizik, a háttérben természetesen kánkán szól. A pilóta megörül a kihívásnak, végre szemtől szembe találkozik régi ellenfelével. Természetesen senki sem kísérheti el, kivéve Defense századost, aki titokban csinálhat pár képet a nagy eseményről.

Másnap hajnalban mindkét gép megjelenik a kijelölt terület fölött, Richthofené vörösre festve, Nungesseré sötétszürkére. A pilóták udvarias intéssel köszöntik egymást, majd a két gép szembefordul egymással és indul a tüzérségi párbaj. Indy Hobey-val száll a táj fölött és szorgalmasan fotózza az eseményeket a hátsó ülésből. Az ellenfelek többször megszórják egymást a géppuskákkal, de eleinte nem tudnak sok kárt tenni a másikban. Néhány forduló után azonban Nungessernek sikerül a báró mögé kerülnie és eltalálnia a vörös gép motorját, Richthofen sűrű füstöt húzva maga után kénytelen elhagyni a terepet. Ám ekkor egy egész német kötelék tűnik fel az égen és lőni kezdik Nungesser és Hobey gépét is. Nungesseré füstölni kezd, kénytelen leszállni és végül az orrán landol, mi ez, valami sajátos amcsi taktika, kérdezem gúnyosan.

A német lövedékek Hobey karját is eltalálják, de a gép sértetlen marad és sikerül visszanavigálniuk a bázisra. Izgatottan előhívják a felvételeket, amiken jól látszik a Vörös Báró füstölgő gépe. Ennek aztán nem fog ürülni Richthofen, ha meglátja az újságban, vigyorognak egymásra Indyék.

Richthofennek végül sikerül a sérült repülővel elérnie a német bázist, ahol már várja Anthony Fokker, a holland származású híres pilóta és mérnök. Új modellt hozott bemutatni, a Fokker Dr.I-et, német nevén Dreideckert, azaz háromfedeles gépet. Olyan, mint egy repülő erőd és fordulékony, mint egy darázs, dicséri saját portékáját, a báró elégedetten simítja végig a gép oldalát.

A gép be is váltja a hozzá fűzött reményeket, mert az elkövetkező napokban a Lafayette század nyilvántartásában egyre több pilóta neve mellett olvasható az „eltűnt” vagy „fogságba esett” megjegyzés.

Közben megjelennek a légipárbajról készült fotók az újságban és nem okoznak  túlságosan nagy örömöt  a Richthofenek körében. Manfred kijelenti, a legközelebbi csatában majd a belga fotóst öli meg először, és csak utána a pilótákat. Keine Fotos mehr, abtreten!