Hogy volt?

Lucifer 4x03 - O, Ye of Little Faith, Father

2019. július 25. 10:00 - Szencsike

Kinley atya megfogadta Chloe tanácsát és elment Luciferhez, igaz, ebből semmi jó nem fog kisülni. Lucifernek egyáltalán nem szimpatikus, még a bocsánatkérése is gúnyos, mert nem kínálja meg őt piával. Kinley előbb magáról mesél, a Vatikán nyomozója, Lucifer részéről ez olyan, mint egy elkaszált sorozat. Az atya sokat utazik, hogy démoni jelek után kutasson, és tudja, hogy Isten valóban létezik és a Gonosz itt jár a Földön. Lucifer már várja a szokásos „maga az ördög” dumát, de Kinley szerint ő nincs a gyanúsítottak listáján. Meglepő, de miért akar a nyomozóról beszélni? Sajnos Decker kisasszony úgy hiszi, hogy Lucifer valóban gonosz entitás, kb. egy hónapja találkoztak és ekkor nyomta fel Lucifert. Szerencsére Lucifer jól fogadja a hírt, ha voltak is problémáik, azt már rég lerendezték, a nyomozóval tiszta lapot nyitottak, nincs problémájuk. Ha ez igaz, akkor csak figyelmeztetné őt, hogy Chloe ugyan jó ember, de azzal a szándékkal jött Rómába, hogy visszaküldje a Pokolba az Ördögöt. Bármit is élt át, az alaposan megrázta őt, Lucifer jobban tenné, ha odafigyelne. Az atya elmegy, cseles volt az öreg, kissé átalakította a történteket, de még így is feladta Lucifernek a leckét.

1.png

Chloe vidáman kezdi a hétfőt, ellentétben Ellával, totál másnapos, vasárnapi mise helyett bulizni ment, nehezen indult így a hét első napja. Chloe összerakja a korábbi infókat, Ella már egy jó ideje nem jár a templomba, és ezt ő is csak megerősítheti, kissé válságba került a kapcsolata az égiekkel. Chloe tudja mit érez, neki is volt egy ilyen időszaka, de azóta rendezte a dolgait ez ügyben. Ekkor Dan egy jókorát kiabál, állandóan hívogatják. Chloe megkérdi mi a gond, hát Dan egy papírt szed le a falról, Chewbacca hangutánzó versenyt hirdetett valaki az ő telefonszámával és most ezért zaklatják. A hülye poén elkövetője Lucifer volt, Dan személyes kínzásként éli meg Lucifer minden tettét. Chloe hiába mentegeti Lucifert, Dan szerint ő egy rossz ember, ezen nincs mit vitatkozni és nem is hallgatja tovább Chloe érveit, aki mintha saját magát is győzködné azzal, hogy Lucifer igyekszik jó emberré válni. Lucifer lemegy a Luxba inni, a pultnál ott találja Ámenkát, aki megosztja vele a nagy hírt: Linda terhes. Ez még Lucifert is meggyőzi, hogy ez a fontosabb probléma jelenleg. Lucifer tudomása szerint egy mennyei nem ejthet teherbe halandót, Ámenka azon csodálkozik, hogy mindez nem Luciferrel történt, ismerve a kalandokban gazdag múltját. Lehet van megoldás, Ámenka felvidul, lehet Linda titokban angyal, de Lucifer szerint az reálisabb, hogy Ámenka elvesztette a szárnyait és halandóvá vált, már-már emberivé, és így jött össze a gyerek. Lucifer jót röhög, Ámenka megszívta, de az angyal boldog, igaz, halvány fogalma sincsen, hogy mihez kellene kezdenie. Lucifer aztán tudja a választ, de ha már biztatni kell a tesót, biztosan jobb apa lesz, mint a saját Édesapjuk, hisz ő sose foglalkozott velük. 

2.png

Chloe és Lucifer nekikezd az új ügynek, igaz Chloe aggódik, hogy mégse beszélték meg az új randit, Lucifer pedig nem találja a laposüvegét. Gyanús, kerüli a választ a randiról, viszont Chloe azért aggódik, mert túl sokat iszik, talán nem kéne ennyit piálnia. Nyugi, nem tud úgy berúgni mint az emberek, ez is egy előnye az angyali oldalának és a piát meg csak simán szereti. Ez jó, de mások ezt nem tudják és csak a folyamatos ivást látják. Mit aggódik, hogy mit gondolnak mások, Lucifert nem is érdekli, Chloe se gondolkodjon ezen és megvan a kis üveg is végre. Ella már a holttest mellett várja őket, sokkal jobb színben van mint korábban. A halott egy 29 éves nő, Susan, rakétatudós volt, a szomszédja találta meg, valaki hátba szúrta szerencsétlent. A nyomok alapján Susan ismerte a támadóját, az asztalon kint van két pohár, egy friss csokor virág, Ella nagy bölcsen kijelenti, hogy mindig azok bántanak igazán, akikben megbízik az ember, őt a tequila készítette ki. Az egyetlen tanút Oscarnak hívják, Susan barátja volt. A nő jó ember volt, de sajnos nem tud sokat mondani, ugyanis most érkezett El Salvadorból, Susan vette volna fel a reptéren, de a nő nem jött el, hát ő jött el ide és Susant holtan találta. Még az anyaországból ismerik egymást, ugyanabban az utcai bandában voltak, a Los X-ben. Lucifer elismerően vigyorog, bandatagból tudós, szép váltás. Oscar segített neki, hogy kikerüljön ebből a világból, a drogozást is beleértve. A bandával se tartotta a kapcsolatot, hiszen itt L.A.-ben szép élete volt. Megköszönik Oscar segítségét, majd Lucifer újból felhozza a korábbi témát, tényleg nem érdekli, hogy ki mit gondol róla. És ha Chloénak bármilyen kérdése vagy gondolata van vele kapcsolatban, nyugodtan beszélhetnek, hacsak Chloe nem beszélt erről már valakivel. nagyon látványos az utalás, ám sajnos Chloe letagadja, hogy bárkivel beszélt volna és sietősen lelép. Ez bizony nagy baj, Lucifer tudja, hogy hazudott neki.

3.png

Doktor Lindánál egy páciens kesereg, aki ráadásul pont egy anyuka és a lehető legrosszabb dolgokat mondja el, milyen is egy 3 éves gyerek anyjának lenni. Sajnos az újdonsült anyukává váló Lindát ez nem nyugtatja meg, viszont legalább beront Lucifer, most ő jön. A nő épp félidőnél jár, de Lucifer szerint Linda gyermeket vár, pihennie kell, nem mások ostobaságát hallgatnia, szegény Linda nem is igazán tud mit mondani. A nőt sikerült kipaterolni, Lucifer gratulál, egy életre szóló kötelezettséget vett a nyakába a babával, de Linda nem akar munka közben a terhességről beszélni. Akkor ezek után Lucifer bele is vág a saját problémájába, mit kell tenni, ha valaki elárulja? Ő megbüntetné az illetőt, kénköves mennykő, esetleg nyilvános megszégyenítés Youtube-on, viszont most Chloéról van szó. Bizony, Chloe hazudott neki, sőt, lehet vissza akarja küldeni a Pokolba. Mindezt egy tök idegentől tudta meg. Linda felveti a logikus kérdést, Chloéval megbeszélte mindezt? Dehogy is, ezek után simán hazudhat tovább. Linda biztos benne, hogy van rá magyarázat, és ha valakit árulással vádolnak, onnan nincs visszaút. Lucifer nyomozza ki, mi az igazság, csinálja okosan. A rendőrségen Ella és Dan összevitatkoznak azon, hogy vajon mennyit ért Susan élete. Ella szerint óriási dolog, hogy meg tudott változni, Dan szerint mindez felesleges volt, hiszen megölték. Ella ezt a morgolódást betudja a Charlotte-hatásnak, neki is hiányzik és ha Dan beszélne valakivel vagy csak egy ölelést szeretne, akkor ő itt van. Dan viszont nem kér az Ella-féle vallási blablából, amit egy halálesetkor lehet elmondani, mert ez nem is érdekli őt. Őszintén szólva már Ellát sem, de ott lóg még a kis kereszt a nyakában. Mivel Ella jelenleg nem tud mihez kezdeni a hitével, hát leveszi, nincs értelme ragaszkodni hozzá. Dan zavarba jön a hirtelen váltástól, nézzék meg inkább az ügy aktáját, Susan lakásában egy különleges virágot találtak, amit csak kevés helyen lehet kapni, és épp Susan főnöke vásárolt egy ilyen csokrot a gyilkosság napján, Anders Brody. Ezt el kell mondani Chloénak, Ella pedig szó nélkül otthagyja a láncát az asztalon.

4.png

Anders Brody milliárdos üzletember, aki épp valamilyen jótékonysági rendezvényt tart a kikötőben. Lucifernek ez újabb ok, hogy belekössön, talán kompenzál, Chloe szerint mindjárt jönnek a kis férfiasságra vonatkozó viccek. Lucifer most nem viccel, egyszerű bűntudat vezérelheti, mert megbántott valakit. Chloe felfedezni vél néhány hasonlóságot Luciferben és Anders Brodyban, gazdagok, híresek, a pénzüket meg szórakozásra verik el. Lucifer szerint Chloénak is bűntudatot kéne éreznie, viszont Chloe arra kíváncsi, hogy jótékonykodott-e már valaha? Lucifer  sok Charity nevű jogászhallgató diáklány tandíját kifizette, szóval igen. Megtalálják Anders Brodyt, a széplélek épp egy vizespalackot igyekszik kihalászni a vízből, talán mégse az az áruló típus. Lucifer nagy bölcsen kijelenti, hogy azok lesznek árulók, akikben megbíznak, Chloe remélhetőleg érti a célzást. Lucifer egyenesen kérdőre vonja Anderset, hogy megölte Susant, miért tette? Chloe árnyalja a képet, de Anders állítólag nem is ismeri Susant. És a virágok, na ekkor Anders menekülni akar, de Lucifer megfogja, a nyaka köré tekeri a hajó kötelét, és ugyanekkor útjára engedi a hajót is. Anders megijed, hogy itt fog meghalni, úgyhogy beismeri, hogy ismerte Susant és tényleg elárulta őt, de az ügyvédei nélkül egy szót se fog szólni.

6.png

Mézi ülésezik Lindánál, nagyon rápörgött a terhesség témára, igaz, annak a véres és fájdalmas verziójára. A Pokolban a szüléssel is kínozták a bentlakókat, ha tényleg olyan az igazi szülés, akkor sose fog rendbe jönni utána  a vagina. Ez nagyon biztató, Linda még nem szeretne foglalkozni ezzel a kérdéssel, ugyanis a szülés még messze van. Mézinek rengeteg kérdése lenne, de ahogy elhangzott, még nagyon sok idő van hátra és mindjárt jön az újabb beteg. Nem, most Linda ebédideje van, és most még a pasikat csekkolja a Tinderen, de pár hónap múlva a mellszívóval fog szórakozni. Még ezt is használták odalent, férfiakon is kipróbálták, Linda köszöni, de ennyi volt a beszélgetésük, túl sok az infó. A rendőrségen megvolt Anders vallomása, de sajnos Lucifer közreműködése miatt nem állították maguk mellé Anderset. Meg különben is, árulás, ez nagyon kemény vád, miért kattog Lucifer ezen ennyit? Semmi különösebb oka nincs, csak általánosságokban, Chloe már elárult bárkit is? Szerencsére Ella hívása megakasztja kis mesedélutánt, aki biztosan állítja, hogy nem Anders Brody a gyilkos, ugyanis van egy másik halott, Anders pedig őrizetben volt, mikor megtörtént a gyilkosság. Egy férfit hátba szúrtak, az áldozatot Davidnek hívták, autószerelő volt, és micsoda véletlen, ő is a Los X banda tagja volt. David is sokáig a rossz úton járt, de négy éve elkezdte a sulit, lett rendes munkája, hasonló sztori mint Susannál. Dan is pont ezért mérges, újabb értelmetlen halál. Chloe szerint a banda lehet a kulcs, esélyes egy leszámolás Dan szerint. A Los X a drogbizniszben utazik, és nem kispályások, betonbiztos bírósági végzés kell, hogy utánuk nyúljanak. A végzésre pár napot kell várni, Dannek meg le kell higgadnia. Lucifer viszont nincs sehol.

7.png

Lucifer épp elkapta Anderst, szépen, udvariasan négyszemközt beveti a képességét, mit akart Susantól, amiért nála járt. A nő megbocsátását akarta, ugyanis Anders megtudta, hogy Susan veszélyeztetett fiataloknak segít, és ő maga is drogos volt, ez viszont ártott volna a cég hírnevének. Ezért Susant kivonta a NASA-projektből, gyakorlatilag lefokozta a nőt. Vagyis az előző élete miatt bűntette meg, viszont Anders utólag volt okos, megnézte az aktáját, példás dolgozó, évek óta tiszta, minden drogteszten átment és Anders bocsánatot akart tőle kérni, ám már halott volt, mire odaért. A nagy vallomástól annyira megkönnyebbült, hogy megöleli Lucifert, segített neki rendbe tenni a lelkét. Chloe látta mi történt, Lucifernek dicséret jár, és mivel a bírói végzésre várnak, hát lehetne egy közös program este. Legyen, mivel Chloe nem tudja, hogy Lucifer tudja, érdekes este lesz. Linda, Ámenka érkezett hozzá, ugyanis végre feltalálta magát és elment egy bababoltba vásárolni. Hozott Dr. Spockot, egy könyvet a kakiról és egy másikat a sírásról, igaz ebben Linda jó lesz, hiszen a betegei is sírnak. Szegény Lindának ez még túl korai, nagyon rendes Ámenkától, hogy így foglalkozik vele, de Linda nem azért mondta el neki, hogy apa lesz, hogy bármire is kényszerítse ezzel. Tudnia kellett róla, hát elmondta, de ennyi, Linda régóta a saját útját járja, a babával sem lesz ez másképp, Ámenkának nem kell vele maradnia, csak mert jön a baba. Szegény Ámenkát váratlanul érte ez az elutasítás, elfogadja, amit Linda mondott, nem is zavar tovább.

8.png

A rendőrségen végre lesz egy Trixie-Mézi jelenet, a csajok késeket válogatnak. Mindegyik kés nyele cuki állatfigurás, Mézi a kisbabának akarja az egyiket ajándékba. Trixie pedig majdnem olyan mint egy baba,  jól jöhet a tanácsa. Sőt, hogy a jövőbe is tekintsenek, hány éves volt Trixie, mikor vadászni tanult? Sajnos nem járhatják alaposabban körbe a témát, ugyanis Dan meglátja, hogy egyetlen gyermeke késekkel játszik és ez tilos. Kisbabának lesz ajándék, de ez sem jó érv Dannek, nincs késes játék Trixie-vel. A gyerek mehet előre, de Mézinek sikerül átadnia a kiválasztott ajándék kést neki, Dan nem vett észre semmit. Mézi érzi, hogy Dant nagyon felpaprikázta valami, ja, az ügy, várni kell a bírói végzésre, miközben a gyilkos talán újra lecsaphat. Mézinek van egy ötlete, amivel segíthet. Lucifer elment Kinley atyához, a pap aggódik, Chloe tett valamit? Semmit, sőt, nem is fog tenni semmit, ha mégis, az egy jó nagy bocsánatkérés lesz. Kinley reméli a legjobbakat, de esetleg kérdezzen rá a fiolára. Egy kollégája adta Chloénak, aki mindenáron el akarja űzni az Ördögöt. Van egy szertartás is, amivel az Ördögöt örökre vissza lehet küldeni a Pokolba és Chloe ismeri a részleteket. Cseles, remélem meggyónja, hogy hazudik a nagyobb jó érdekében. Lucifer szerint ez hülyeség, túl sokszor nézték meg a Vatikánban az Ítéletnap című Schwarzi-filmet. Kinley állítja, hogy ez a kis fiolányi méreg megöl egy átlagos embert, ha rossz célpontnak adják be, Lucifernek is óvatosnak kell lennie. Persze, persze, nem hisz neki, részéről a téma lezárva, vállon veregeti az atyát, majd távozik. Kinley úgy törli le magáról Lucifer keze nyomát, mintha valami mérgezőt söpörne le. Megjött egy másik atya is, Hoffman atya, Kinley biztos benne, hogy a csapda készen áll, ugyanis a prófécia valódi.

Eljött az esti randi ideje, máris rosszul kezdődik, hiszen Chloe szerint nem biztos, hogy Lucifernek tetszeni fog és rengeteg hajléktalant látni körülöttük. Nézzük Dant, elment a Los X helyi képviselőihez, halálos nyugalommal besétált a bázisra és meggyanúsítja őket, hogy megölték Susant és Davidet és a főnökkel akar beszélni. Elcsattan néhány bevezető pofon, és végre megjelenik a főnök is. Tetszik neki a tökös zsaru, de a hulláját valahova el kell rakni, a társak lelőhetik Dant. Dan füttyent egyet, Mézi ugrik le a tetőről hozzájuk, ketten együtt szépen, ügyesen elintézik a bandát, a főnöknek muszáj beszélnie. A meccs azonban nem ér véget ilyen könnyen, még legalább tucatnyi bandatag jön erősítésként. Menjünk vissza a randira, Chloe az ingyenkonyhára hozta Lucifert, önkénteskednek egyet, jó móka lesz, Lucifer végre jót cselekedhet. Hoppá, Chloe csak nem meg akarja változtatni Lucifert, hát ebből nem lesz semmi! Lucifer nem marad itt segédkezni, és kérdőre vonja Chloét, hogy elhallgat előle valamit. Dehogy is, ám Lucifer a táskáját kéri, és megtalálja a kis fiolát. Chloe azt mondja, hogy parfüm, rendben, akkor Lucifer megihatja, erre azonban Chloe ráordít, hogy ne tegye. Lucifer elmondja, hogy tud Kinley atyáról és Chloe kis tervéről. Chloe bevallana mindent, ám Dan ekkor hívja fel, megtudta, hogy ki a gyilkos, aki épp szökni készül. 

12.png

Fagyos a hangulat Chloe kocsijában, Dan ismét telefonál, a gyilkos Oscar, Susan tanácsadója, ezt a Los X-től tudták meg. Chloe rákérdez a hogyanra, hiszen végzés nélkül beszélt velük, Dan ráfogja a szerencsére. Oscar Susant és Davidet is ismerte, Lucifer szerint világos, Oscar elárulta őket. Megérkeztek Oscar házához, Lucifer berohan a házba és kizárja Chloét, Oscart pedig egy széken ülve találja. Beismeri, hogy ő ölte meg Susanékat, Lucifer teljesen kiborul azon, hogy ilyen aljas módon viselkedett, hiszen bíztak benne! Oscar újra megtenné, hiszen David ismét lopni kezdett, Susan pedig újra drogozott, ismét felszínre tört a valódi énjük és Oscar ezt nem tűrhette tovább. Lucifer is készen áll, hogy megmutassa neki a valódi énjét, Oscar szinte várja, hogy megbüntesse, mutassa csak meg mindenkinek az igazi Lucifert! Lucifer meghátrál, valami nem stimmel, szerencsére nem jött elő az ördögi arca. Chloe is végre bejutott a házba, Oscar pedig ránéz a tükörre, és rájön, hogy valakinek csalódást okozott. Remélhetőleg Isten megbocsát neki, majd öngyilkos lesz, szó szerint a rommá tört szék lábába dől, fejjel, szájjal előre. Méziék, Dan végre kieresztette a gőzt, teljesen fel van dobva a bunyótól. Mézi bármikor vevő egy ilyen akcióra, elvárja, hogy rendszeres programjuk legyen, és jó látni Dan vadabb énjét. Dan egyetért vele, így sokkal könnyebb az élet, ezt Mézi is csak megerősítheti, a vadabb énjével messzire jut majd.

Vissza Oscarhoz, nagyon félhetett, ha erre az öngyilkosságra kényszerült. A lakás se lehet az övé, és Lucifer is zord. Oscar tudott a valódi énjéről, sőt, szinte látni akarta az ördögi arcát. Valakik még lehettek a házban, és Chloe a tükörre néz, ez egy megfigyelő tükör, Lucifer pedig egy vázát vág a tükörhöz, ott van mögötte a rejtett szoba két székkel. Ella meghozta az infót, kié a ház, a Katolikus Egyházé. Igen, Lucifer Kinley és Chloe összejátszását gyanítja, Chloe állítja, hogy erről nem tudott semmit, és most igazat mond. Chloe kész megmagyarázni mindent, de most Lucifer biztonsága az első, Kinley őt akarja. Tényleg, de vajon kitől kellene a legjobban félnie... A templomban a két atya  vitázik, Kinley mindenáron el akarja kapni Lucifert, és most bebizonyosodott, hogy nem riad vissza semmitől, és ez rémiszti meg legjobban a társát. Megjött Chloe is, tessék, ő tud mindent, de Chloe Lucifer mellett áll, jobb akar lenni. Kinley és Oscar El Salvadorból ismerik egymást, ugyanazon a plébánián dolgoztak. Kinleynek Oscar volt a feláldozható gyalogja, akit a csatába küldhetett a gonosz ellen, hiszen Oscar is a gonosz ellen küzdött. Chloe végre rájött, hogy ez Kinley személyes csatája, a Vatikán nem tud semmit a kis üzelmeiről. Kinleynek le sem esik, hogy ő itt a rossz fiú, ő csak elvakultan hisz abban, hogy meg kell szabadítani a világot a gonosztól, vagyis Lucifer Morningstartól és Chloe segíthetne neki. Nem fog, letartóztatja az atyát gyilkosságra való felbújtásért, ő azonban tudja, hogy ez veszett ügy lesz, nincs elég bizonyítéka ellen. Majd lesz, mindig lesz bizonyíték, és Chloe nem nyugszik, amíg meg nem találja. Szerencsére Hoffman atya kész tanúskodni Kinley ellen.

15.png

Egy szép napon Linda ül a nőgyógyászati váróban, szó se róla, nem az a magabiztos nő, akinek mondta magát, a sok boldog, babát váró pár között. Szerencsére jön Ámenka, nem fogja őt egyedül hagyni, és igaz kissé túlkompenzál, feleségül kéri Lindát. A cél nemes, de a szándék rossz, így a válasz nem lesz, Linda értékeli a gesztust, de nem erre van szüksége. Leginkább az kéne neki, hogy valaki fogja a kezét és azt mondja, hogy minden rendben lesz. Ámenka megteszi ezt is és Linda végre megnyugodhat. Lucifer,  otthon borong, az se segít, hogy Chloe eljött és elmondta, hogy letartóztatta Kinleyt. Lucifert nem a pap érdekli, hanem az, hogy Chloe bántani akarta. Chloe megpróbálja neki elmagyarázni, hogy sokkolta, amit látott, és ehhez el kellett mennie. Rómában akadt össze Kinleyvel és már tudja, hogy nem kellett volna beavatnia, de akkor és abban a pillanatban úgy érezte, hogy Kinley megérti őt, tudja min mehet keresztül. Kinley vette fel vele a kapcsolatot és igen, valóban segített abban, hogy visszaküldje őt a Pokolba... De hát miért, Lucifer mérges, Chloe pedig magából kikelve ordítja, hogy azért, mert megrémült! Már zokog szegény lány, itt áll vele szemben az Ördög, és egész életében azt hallotta, hogy az Ördög a leggonoszabb lény a világon, és itt van ő, egy átlagos kis senki Chloe Decker, hogy dolgozza ezt fel?! Lucifer erre nem tud mit mondani, hátat fordít neki, Chloe pedig elismeri, hogy miután visszajött és újra találkozott vele, visszatértek a régi érzései, hogy igenis jól érzi magát Luciferrel és ő nem az a szörnyeteg, akinek leírják. És mi van ha mégis, hát Chloe a megváltozást javasolja, a pozitív jellemfejlődést, de megváltozhat-e az Ördög? Lucifer visszafordul és ezúttal az ördögi arcával néz vissza Chloéra, aki megborzongva fordul el. Alig mer ránézni, hogy tudná elfogadni akkor? Chloe próbálkozik, de jelenleg még nem tudja, hogy képes-e rá. Lucifernek ez elég egyértelmű válasz, nincs is miről beszélniük tovább, Chloe sírva megy el a lakásból. Nehéz ügy, ha Lucifer csak kicsivel türelmesebb lenne, akkor talán másképp alakulnának a dolgok, de hát nem én írom a forgatókönyvet. 

Kinley a börtönben imádkozik és Hoffman atya látogatja meg. Nem gondolta meg magát, Kinley ellen fog vallani, emberek haltak meg miatta, ez súlyos bűn. Jobb lenne, ha meggyónná a többit is, de Kinley nem érzi magát bűnösnek. Ő csak a prófécia beteljesülését akarja megakadályozni. Eszerint ha az Ördög a Földön jár és megtalálja az első szerelmét, elszabadul a gonosz. Hoffman atya szerint ez csak megszállottság, és van egy nagyon rossz híre, Kinleyt kitagadta az Egyház, egyedül maradt. Kinley szerint Chloe a prófécia szerinti szerelem, de legalább elszakította őt Lucifertől, talán nem történik semmi se. Hoffman rákérdez arra, hogy miből gondolja, hogy pont Chloe Decker az a bizonyos első szerelem? Kinleynek lesz min gondolkodnia, Hoffman imádkozni fog érte. Kinley biztos benne, hogy Chloe az első szerelem, ki más lenne? Nos, az a másik a beharangozott Éva (Inbar Lavit köszönthetjük), aki épp besétál a Luxba. Csinos, mosolygós, a bulizó forgatagot elég bátortalanul figyeli. A legelső szó, ami eszembe jutott róla, mikor először megláttam, hogy cuki (igaz mire elértünk a 10. részig, a nyávogós hangjától már a falra másztam, de annyi baj legyen), tényleg cuki a csaj. A mixertől egy almás martinit kér, stílusos, na ebben az évadban ő lesz minden bajok okozója, ha már annak idején miatta lettünk kiűzve a Paradicsomból, most se legyen másképp. A negyedik rész dalai.

Címkék: lucifer
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.07.25. 15:28:23

Ez az anti-klerikális vonal nagyon nem tetszett az új száriában. Az eredetiben az egyházat kifejezetten tisztelték (pl a 1/9 A Priest Walks into a Bar), és sokkal inkább a kisértés morális vonalát boncolgatták, vagy épp kipellengéreztek kamu prédikátorokat.

Talán ez volt messze a legrosszabb változás a Netflixes hatalomátvátel óta, a többi vonalon mind vitte tovább a dolgokat, Kinley alakítása is korrekt önmagában, (bár Dromos karaktere szerintem nem volt a szinész (McTavish) kedvence, vagy nagyon hirtelen adták be neki az új szereept)