Hogy volt?

HÁZASODNA A GAZDA - 2X01 / 1

2019. június 19. 18:15 - nёmere

Hét éve már, hogy lement az első évad, akkor négy teljesen különböző, de a maga módján érdekes karaktert sikerült beválogatni a műsorba, akik aztán nem jártak sikerrel, de ennyi idő alatt, úgy tűnik, begyógyultak a sebek, és nekiesünk a következő szériának! A koncepció ugyanaz: a most bemutatott gazdák közül azok folytatják, "akikre" a legtöbben jelentkeznek, majd ők is kiválogatnak néhány szerencsést, akik közül majd kikerül az a három még szerencsésebb, akikkel aztán összebútoroznak, hogy végül kiválaszthassák azt az egyet, aki talán az "igazi". Az előző széria is fenn van itt, a Hogyvolton, lehet mazsolázni, ám most lássuk a mostani főszereplőinket, hiszen házasodna a gazda!

hg_01.jpg

Lilu helyett Anikót kapjuk műsorvezetőnek, aki bekocsikázva fél Budapestet megállapítja, hogy mindenki a telefonját bámulja, sok a magányos lélek, aki nem találja meg a párját, és egy frappáns átvezetéssel a témánál is vagyunk, hogy most van nyolc melegszívű, ám magányos vidéki gazda, akik sikeresek, élik az életüket, de nincs senkijük, ugyanolyan magányosak, mint amazok a nagyvárosi forgatagban és ez fog most megváltozni...vagy valami ilyesmi.

Első gazdánk Marci Martfűről, aki családi vállalkozásban keresi a betevőt, juhok és marhák garmadájával körülvéve; fiatal, erős, jókedélyű, imádja az állatokat. Van nagy föld, teleültetve mindennel, amiknek én csak a felét ismerem, mindez 900 hektáron, rengeteg boci, a gazda fejből lenyomja a statisztikát: miből mennyi, mekkora, micsoda; azon sem csodálkoznék, ha név szerint is fel tudná őket sorolni. Lakott már nagyvárosban, de a kaposvári (!) tömeg (!) nem neki való, itt kevesebb az ember és több a nyugalom. Ez mondjuk, tény. Neki nincs más élete, nincs nyaralás, nincs dorbézolás, csak a gazdaság, amikor tud az állatokkal van: ha dolog van, azért, ha nincs, akkor meg azért.

hg_02.jpg

Amikor Anikó megérkezik, épp egy nagy csarnokban felállított kordon mentén felsorakoztatott, birka türelemmel (höhö) álldogáló barikba tölti a kukactalanító valamit, ami így félbemarad, én meg nem mondanám, hogy melyiknél hagyta abba, néhány Dolly bajban lesz így a legelőn. Anikó begurul a piros szappantartóval a gépmonstrumok közé, nehezen találta meg a 2000 nm-es hangárt, a csajoknak majd jobban küldje el a google map linket, légyszí. Szép nagy minden, de egyből kiszúrja a sátorponyványi pókhálókat, ám Marci ravasz: a pókok alvállalkozók, azért vannak ott, hogy ne legyen sok légy, nem azért mert rumli van. Ancsi bekajálja. Én is.

hg_03.jpg

A srác bemutatja a gépeket, a néhány száz lóerős trakeszre Ani lecsap: mennyivel megy? Marci nem akarja letörni szegényt, hogy hát lejtőn lefe hátszélben kb 40 kavics / újhold, hanem jó tanárbácsi módján kidomborítja a verda erősségét: elhúz egy házat. Mindent elhúz. Mindent is. Növénytermesztés, állattenyésztés is van, kell a kraft. Kinn az udvaron álldogál egy hmm..."egyedi" traktor, Anikó le is fikkantja, hogy ügye erre a romhalmazra csak akkor ül fel, ha biztosan senki nem látja, mire kiderül, hogy Marci egyik barátjáé volt, aki már nem él, és azért vette meg, hogy megőrizhessen valamit a srácból. Huuuuu, Ani, ebbe most nagyon randán belefutottál

hg_04.jpg

Marcinak van egy gigacuki drótszőrű tacsija is, aki majd munkakutya lesz valamikor, egyelőre azonban csak lapos kúszásban merészkedik oda hozzájuk a kenel rácsához. Ani szerint vele már lehet csajozni. Meghiszem azt! :) Bár rácsok nélkül jobb lenne. A bocikhoz már a sárdagasztó Hillux viszi ki őket, mivel Ani piros púderes dobozával gondolom nem jutnának messzire. A kocsi csak azért fontos, mert a boci "csajok" egyből körbeudvarolják a járgányt, a két emberre magasról tesznek, hatalmas a szerelem; az egyik talán a visszapillantót is lemasszírozza róla.

hg_05.jpg

Útközben odafelé kiderül, hogy Marci elvált, a volt felesége nem érezte a csikidámot a tanyán, majd amit később más csajoknál próbálkozás címszóval csinált, arra a “béna” egy nagyvonalúan elnéző jelző lenne. Marci számára fontos a tisztesség, becsület, kedvesség szeretet., mert az egész világ jobb  lenne, ha ezekhez tartanánk magunkat. Ő egy olyan lányt szeretne, aki szereti az állatokat, természetet, legyen vidám, és ha a gazda megkérdi, hogy mi a baja, ne mondja, azt, hogy "Semmi!". Good luck, Marci! Kiérve a legelőre kiderül, hogy a tehenek elég cukik, de hát nagyok, és a szitun az sem segít, hogy a 700 kg-os Lekvárka üget oda üdvözölni őket, a “csajok” a már említett jóképű néma idegennel vannak inkább elfoglalva. Anikó nem tágít Marci 4 cm-es körzetéből, nehogy megegyék vagy úgy megszeretgessék, mint totyót. Marci rossz tulajdonsága, hogy makacs, és "biztos nem tökéletes", de bízik benne, hogy most megtalálja, akit keres, az sem baj, ha van már gyerek, ő is minyimum sokat akar.

hg_06.jpg

A következő versenyzőnk Niki, Pilisszentkereszten nőtt fel, és középsuli után csinálta azokat a dolgokat, "amit a huszonévesektől elvárnak", bármit is jelentsen ez. Ezt most tényleg nem vágom, mire gondol. Szóval, ő ezt nem akarta, és minden vágya egy saját tanya volt, ahol a lovai legelnek, így végül vett egy földet, ahol sehol senki, odagurított egy mobil házat, és a lovai ott legelnek a domb oldalában. Bakker, tényleg csak ennyi lenne? :)

hg_07jpg.jpg

Anikó műanyag papucsban és hosszú szoknyában baktat fel a bekötő úton (vajon szándékosan szúr ki mindig magával, vagy a kreatív team ötletei ezek?), szerencsére térerő van, szól Nikinek, hogy ott áll a kapuban, és milyen jó, hogy mondta korábban, hogy nem lehet kocsival kimenni, biztos elakadt volna. Eztán az oda menni nem tudó autók közül elmegy négy mellet, Niki beengedi, kezdődhet a tárlat vezetés. Hozzá is jár alapcsomagban két nagyon aranyos kutyus, úgy tűnik, ez szakmai követelmény, az egyik nem is tágít tőlük, mindig ott sertepertél néhány simiért. A saras ló, Sir Lancelot után megsasolnak egy vadiúj kiscsikót is, felrobban a cukiság bomba. Számomra mondjuk nem derül ki, hogy egészen pontosan mit csinál Niki, mire van a sok ló, de ez láthatóan Anit nem érdekli, a lány kuckójára kiváncsi.

hg_08jpg.jpg

A lány egy apró mobilházban lakik, amiben víz-villany van, de ezekhez kell az aggregátor; ez mondjuk a szomszédoknak is jó, hogy nem léteznek, mert lehet, átrepülne egy vasvilla, ha Niki egy csillagos nyári vasárnap este 11-kor bekapcsolná a mosógépet. És hát ott a páratlanul romantikus kandalló is (mi fával fűtünk, és amikor a februári szakadó esőben kell fát vágni,majd végigcaplatni vele a házon, az minden, csak nem romantikus, de gazdasszonyunk ezt biztos jobban megoldotta, mint mi). Ani nagyon odavan a kis lakért, és olyan elégedetten bólogat, hogy tetszik neki, hogy egy percig azt hittem, ki is veszi. Niki el tudja képzelni, hogy egyszer majd máshol éljen, de most itt van dolga, ezt kell felvirágoztatnia.

hg_09.jpg

Naplementés faggatás következik, kiderül Niki nagyon romantikus, vágyik szerenádra, de még májusfája sem volt, és már meg is kérték a kezét, de az nem volt cseppet sem romis, a pasitól annyi tellett, hogy egy közepes vacsi után rákérdezzen, mi a terve az elkövetkezendő 20-30 évre, de elég nagy kosarat kapott, bár elvileg vele költözött volna ki. Utána csak puhosokkal hozta össze a sors, ám neki olyan férfi kell, aki odébb gurítja a bálát, és segít a tanyán, akivel lehet haladni, és tartani valamerre. Nem kell sárm, meg szőke ló, csak végre legyen érett férfi! Anikó elköszön, messze áll a kocsija, hosszú az út, és mivel Niki nem kérdezi meg, hogy kivigye-e, most már biztos, hogy ez vicc.

hg_10.jpg

Átreppenünk a Guthi erdőbe, Misihez, alias Szilágyi Mihályhoz (a nagyjaink mindig visszatérnek), van neki 200 hektáron gyümölcsöse, saját telepítésű erdeje, akác fái (ezzel most cselesen elkerültem, hogy akáca, vagy akácja), amire ugranak a méhészek, és szántóföld, ami bio, ami még nem az, az meg majd az lesz. Ő a gazdaság vezetője, mindent ő csinál, nem azért, mert ő tud mindent a legjobban, hanem, mert mégis de: oltványt gondoz, trakeszt vezet, nézi, ahogy a többiek fóliát szúrnak le a földbe, szóval, ő a master. 

hg_11.jpg

Nikivel ellentétben ő már kijön Aniért, egyrészt, mert gavallér, másrészt Ani ebben a csukában 2 méteren belül megfulladna a sárban, és hát műsorvezető mégiscsak kell, harmadrészt maradt néhány Ranger raktáron, amiket el kellene adni, és ha a kövi néhány perc nem győzi meg a leendő, még pick-uptalan tulajokat, hogy ez kell nekik, akkor semmi. Anikó két ujjal fogja meg a kissé koszos kilincset, "hol jártál Misi?", hohó, ha tudnád mi vár rád, visszafordulnál a szkafanderedért!

hg_12.jpg

A progi a bio alma, bio barack, bio bio ültetvények megnézése, aztán a saját kilátó! Ani még nem tudja, hogy ez nem a János-hegyi, ahol kerülgetni kell a piaci legyekként rajzló segwayeseket, hanem egy kőkemény nyírségi ékkő, amiért bizony meg kell küzdeni! És ekkor elkezdődik az off road. Átmennek egy nyakig érő dagonyán, ami még mókás, de aztán Misi közli, hogy ezután lesz rossz az út. Persze el is akadnak. Amíg mozog, addig nincs baj. Misi szerint. Anikó már kicsit bánja, hogy nem a Kálvin-téri presszók minisorozatot vállalta el, úgy kapaszkodik elfehéredő ujjakkal a könyöklőbe, mint szulák a szederre. Nem tudom, hogy ez sárdagasztás igazából mennyi ideig tartott, de a végére Anikónak már nem is olyan fontos az a kilátó, ám Misi nem adja fel, nem az a fajta, amit ő elhatároz, az úgy lesz, és aztán a járgány ki is viszi őket a gyurmából. A külső kamerás csávó biztos elszívott néhány cigit. Misi nyugodtan konstatálja, hogy baj mindig van, azokat meg kell oldani, a sárban mégsem maradhattak. Ezzel nehéz vitatkozni.

hg_13.jpg

Megérkeznek a 16 méteres (hmm) kilátóhoz. Ani kihord egy laza szívrohamot, hogy hogy néz ki a verda, Misi ezt a témát egy majdnem hiteles "Huha" kinyögésével le is zárja. Anikó végigméri a kilátót a szakadó esőben, "menjünk fel, ha már ennyit szenvedtÜNK érte" - "Hallod Dumbó, hogy dübörgünk?" Felmásznak, a kilátás csodás, és a panorámába csak belekúszik kb 100 méterre egy teljesen kiépített épület komplexum, deee oda biztos születni kell, onnan nem lehetett volna idejönni. Misi ide még soha senkit nem hozott, mert az nem járja ám, hogy mindenféle fehérnépet felcipel ide, azt ki kell érdemelni. Volt régen egy sztyuvi, akit majdnem, de aztán nem, mert a lány kiment külföldre. A gazda amióta a világ a világ, a gazdaságot szépítegeti, suli mellett, egyetem mellett is. Egyébként, egyenes, hűséges, ragaszkodó, soha senkit nem csalt meg, minek csapná be saját magát (is) bármilyen félrecsúszással. Misi a riportos részben bevallja, hogy szeret meglepetést okozni, viccelődni, ez talán azt jelentheti, hogy a 4.20.-as nyíracsádi járattal is jöhettek volna, ami ott áll meg a sarkon, de akkor Anikó nem öregedett volna egy óra alatt 20 évet.

hg_14.jpg

Megnézik Misi tanyáját is, ami azért van jó helyen, mert a bőgős (gímszarvas) és a barcogós (dámszarvas) helyek központi helye ez.. vagy csak utóbbié...ezt nem értettem pontosan... és egyébként egy nagyon kedves házikó is van ott, amit még az üknagypapája épített, ide jöhet majd a család, de nem megyünk be, mert az esőben jobb beszélgetni. Misi nem gurít akármivel, most vagy soha, ha egy országos merítésből nem lesz ara, akkor marad a barcogás. Ani már menne vissza a kocsijához, meg a 200 csatornás kábel TV-hez haza, Misi gazda bevallja, hogy visszafelé kicsit rosszabb lesz az út, mert az a rövidebb. Szerintem viccel. Lazán odaböki, hogy van traktor, ha gáz van, max az majd kihúzza őket. Az én matuzsálem kombimat húzta már ki IFA egy árokból, bizton állíthatom, hogy annyira nem Disney. Anikó meg vagy nagyon jó színész, vagy tényleg behúzták, teljesen kivan :) A gazda azt tudja ígérni, hogy jövendőbelije mellette nem fog unatkozni, minden percét igyekszik feldobni. Az biztos...

hg_15.jpg

Következő helyszín Szergény (Vas megye), Balázst itt ismerhetjük meg. "A" osztályú pedigree-s magyar tarkákat tart, amiket kicsi koruk óta nevel, ezért nem vágják le őket, hanem eladják, mert ő a saját bociból bizony nem eszik. Remélem, még senki sem mondta el neki, hogy mi lesz szegényekkel ezután. Gyerekkora óta szereti az állatokat, ez vitte az egyetemre is, most  meg a családi gazdaságot viszi a szüleivel együtt, állattenyésztés, növénytermesztés a profil. Nem szereti fényezni magát, így a barátaira marad a feladat, hogy elmeséljék, milyen jószívű, kedves, társasági ember, csak jót lehet róla mondani. A régi kapcsolatait sem tőle, inkább anyutól ismerhetjük meg, aki soha nem szól bele semmibe, a srác mégsem jut nagyon szóhoz mellette, viszont úgy tűnik, hogy kicsit meg is könnyebbül, hogy ezeket nem neki kell elmesélni. Mindegyikkel "elvolt", bemutatott néhány lányt, de jó lenne valami komoly, 70 évesen már nem tud szaladgálni az unokák után. Mármint, anyu. 

hg_16.jpg

Apuka várja már őket kinn a földeken, így ott kell hagyni a sült húst az asztalon, ugrás a trakiba. Misi verdája kicsit komfortosabb volt az ülésfűtéssel, itt most rugózós szék sem jutott Aninak, meg is jegyzi, hogy legközelebb bukósisakot is hoz, úgy inog a feje, nem több 50 kg-nál, így a fizika áldozata, annyira pattog. Balázs talán bókolni próbál, mikor megjegyzi, hogy mennyire vékony, a TV-ben sokkal "pufibbnak" tűnik. Kösz Bazsi, Anikót az első november elvinné a sztyeppén, de most miattad megint nem eszik majd három hétig. A gazda próbálja menteni a menthetőt, hogy leadott 16 kg-ot, mert hason fekve már nem ért le a keze a földre, de most kb meg akar állni. Aztán a kapcsolatok számba vétele közben jön egy kis matematikai anomália, hogy 18+6+2 az mennyi, de szerintem Anikónak csak azért nem jön ki a képlet, mert a trakesz zajában nem hallja, mit mond a másik, nem hiszem el, hogy ennyire nem tud számolni, vagy nem figyel. Balázs lezárja, hogy akkor inkább ne beszéljenek róla. Ani eztán rászáll a gazda fülbevalójára, de a srác ezt is hárítja annyival, hogy kiveszi, ha a lányt zavarja. Nem, Balázs, nem zavar, csak ne kellene mindent harapófogóval kiszedni belőled!

hg_17.jpg

A gazda a traktorral megpróbálja nem túllépni a fénysebességet, elzötyögnek a földjükig, ahol fater várja őket. Itt Anitól gyorsan megszabadul úgy, hogy most faterral zárja be a trakeszbe, és amíg ő felszabadulva, jön-megy, csinálja a dolgát, addig Anikó alig egyértelműen éppen kibeszéli apuval a fülkében. Balázs apukája nagyon közlékeny és nagyon laza, megbeszélik, hogy Úúristen, már 32 éves a srác, telik az idő, Bazsit nem kellett félteni eddig sem, nem fogadott cölibáust a komoly kapcsolatok után/előtt, de amióta komolyan gondolja a gazdaságot, azóta Cupidó másfele lövöldöz. Ezért gondoltak erre a műsorra, de amíg nem volt biztos,hogy bekerülnek, még anyának sem mondták meg, mert mi lesz, ha szájára veszi őket a falu (ők tudják, hogy ez egy országos TV adó?). Kicsit behízelgi magát Anikónál, de Bazsi rájuk nyitja az ajtót, végzett a széna szétszórásával, vége a pletyka délutánnak.

hg_19.jpg

Utolsó felvonásként még megmutatja a bocikat, szép jószágok, de magáról még mindig nem nagyon beszél, eléggé nehezére esik, tulajdonképpen, mindent, amit megtudtunk róla, azt mástól tudtuk meg. Azt viszont biztosan tudja, hogy milyen lányt szeretne: okos, értelmes, “dekoratív” (erre a vonatra Szilveszter gazda is megpróbált felülni anno, aztán végül a peronon maradt), szeresse az állatokat, a gazdaságot, végül a sor végére magát is odateszi, hogy az sem baj, ha őt is csípi. Anikó megpendíti, hogy ehhez kicsit össze kellene magát kapnia, gondolom, arra gondolt, hogy, ha itt lesznek a csajok, nem cipelhetnek mindig magukkal egy barátot, vagy anyut, hogy beszélgessenek helyette. Balázs tudja, megérti, de hát ilyen ez a magány, a configuration setup elcsúszik. Oldódik ő, akarja ő, csak az idő.

hg_20.jpg

Egyelőre ennyi, még van négy gazdánk ebben a részben, de az már egy másik HV lesz: egy öko-hölgy az erdő mélyén, egy cowboy annyi lóval, amennyi nincs is a világon, egy gazda, aki a többi jelentkezővel ellentétben hetekre ellóg bulizni, illetve egy nagyon fiatal gazda, akinek most indult meg a szekér.

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orsika29b 2019.06.21. 07:31:43

Nagyon jó kis írás, élvezet olvasni. Várom a következőt. :)