Ebben a részben életképekben mutatják be, mi is történt, igaz az idővonalon jelentősen gyorsítunk. A szigorúbb nézők szóvá tették, hogy nem feltétlenül mutattak be mindent, de legyen ez a legkisebb gond, a rész hozza a megszokott színvonalat. Elsőként az evakuálás egy jellemző pillanatát látjuk, egy tanyán kezdünk, egy katona egy idős hölgyet akar elvinni a veszélyzónából. A kint várakozó kocsin már többen is ülnek, felnőttek, gyerekek vegyesen, de az új utas csak nem akar jönni. A néni nyugisan feji a tehénkéjét, szegény katona hiába pöröl vele, a nénit nem érdekli. 82 éves, egész életét ezen a tanyán élte le, átélte az orosz történelem legnagyobb válságait, és mindig jöttek a katonák, hogy el kell mennie neki és a családjának. A családja meghalt, ő túlélte a háborúkat, éhínségeket, most ez a kis nyikhaj itt egy láthatatlan ellenségről hadovál, valami sugárzásveszélyről, ugyan már, ő itt marad. A katona is nehéz helyzetben van, el kell menniük, de a mamika békésen feji tovább a tehenét. A katona végül előveszi a fegyverét, kibiztosítja, mamika lélekben már a biztos halálra készül, de nem ő lesz az áldozat, hanem a boci. Ennyi, indulás, nincs kivétel. Most jelezném előre, hogy az állatvédők számára egy kifejezetten nehéz epizód következik.

Kijev, 1986 augusztusa, Ludmilla beköltözik egy panellakásba, a pocakja szépen kerekedik, de a legnagyobb feladat még bőven előtte van, ebben a tök ismeretlen városban, egy totálisan felborult élettel. Vissza az evakuációs zónába, mérik a sugárzást, ahol csak lehet, valahol alacsony, van ahol magas, főleg ha szennyezett tárgyat találnak. Pripjaty, a prof. a neki kiutalt kis szobájában sorra szívja a cigiket, de a feladata ettől sem lesz könnyebb. Viszont hívja a kötelesség, mennie kell az erőműbe, megjött egy fontos katonai fővezér, Nyikolaj Tarakanov tábornok, ő lesz most a legfontosabb segítőjük. Borisszal közösen megtárgyalják mi is a helyzet, szerencsére a pasas nem becsüli le a feladatot, sőt, egészen jó kérdéseket tesz fel. Elsőként, miért nem fedték be a magot? Megtennék, de nem férnek hozzá, mert túl sok a szennyező törmelék, a reaktorból származó grafitot kéne visszajuttatni a magba. Aki csak a közelébe megy, az meghal. A prof. fogja a képeket, és megmutatja melyik szinten mi a helyzet, mindegyik szintnek szép női neveket adtak. Az első Kátya, ott csak 1000 röntgen óránként, ha valaki két órát marad az végzetes. A következő Nyina, 2000 röngten, itt már egy óra is halálos. A Fővezérnek beugrik egy használható ötlet, az afgán háború alatt buldózereket használtak, itt működne? Borisz szerint nem, nehezek, lezuhannának. A prof. holdjárókat javasol, csak át kéne őket alakítani. Orosz tervezésű Lunokhod STR-1, ólomszigeteléssel könnyedén mozognának a tetőn. Borisz sommás véleménye szerint ha embert nem is küldtek a Holdra, de legalább a tetőre tuti nem fog senki se felmenni. Legaszov is nyomatékosan kijelenti, hogy embert nem küldhetnek fel a tetőre, csakis robotot. Fővezér a harmadik szintre kérdez, az lenne Mása drága, 12 ezer röntgennel, még ha tetőtől talpig beburkolnák a megfelelő védelemmel az illető embert, kb. két perc elintézné, hogy a várható élettartama a felére csökkenjen le. Ha három percet maradna, egy hónap múlva már temetés. Ide még robotot se tudnak felküldeni, ekkora sugárzás azt is tönkreteszi. Minél bonyolultabb a szerkezet egy villanykapcsolónál azt Mása annál könnyebben elintézi. Borisz szerint ez jelenleg a világ legveszélyesebb helye. Ezek után a három szakértő feladata lesz megbeszélni, hogy mi legyen ezekkel a területekkel.

Katonai sátorváros következik, a harmadik rész végén láttuk a sorozást, az új husik megérkeztek az állomáshelyükre. Mi egy fiatal srácot, Pavelt követjük, ő is tágra nyílt szemekkel figyeli a hihetetlen helyszíni állapotokat. Védőruhába öltözött katonák, hányó katonák, és ez csak a belépéskor. Szerencsére vodka van bőven, a körülményekhez képest a katonák igyekeznek jól érezni magukat. Pavel megkapta az egyenruhát, mehet a szálláshelyére, ott két 40-es éveiben járó társa fogadja, az egyik egy csendes örmény, Garo, a másikuk a nagy dumás Bacso. Megkínálja vodkával az új srácot, de Pavel szerint ez még korai lenne. Kis naiv... Bacso kikérdezi az ilyenkor szokásos alapinfókat, járt-e Afganisztánban? Szegény Pavel csak a katonai autószerelő műhelyt tudja felmutatni eredményként, Bacso a fejét fogja, kifogytak az emberekből... Bacso tart egy gyors idegenvezetést, kajálda, zuhanyzó, árokásó csapat, favágók, kitelepítők meg a többiek. Bacso nagy ember lehet a táborban, egy Janek nevű fazontól kap egy tojástartót, és kiadja az ukázt, Pavel vele van, ne baszogassa senki. Rendes tag ez a Bacso, a tojástartó meg egy ólomlemez, ezzel védik magukat odalent ne buggyanjon meg a férfiasságuk. Szegény Pavel mit sem sejtve a ruha alá venné fel, de a ruha fölé kell. Pavelt a vadászokhoz osztották be, ők felelnek az állatok likvidálásáért. Ők is sugárfertőzöttek, meg kell ölni őket. Zömében csak háziállatokkal fog találkozni, ők még örülnek is az embereknek. Lője le őket, hozza el a teherautóig, aztán elviszik egy dögkútra őket, betonnal betemetik a tetemeket, majd piálnak. Vodkából annyit ihat, amennyit akar, és majd kap 1000 rubelt, de előbb fegyvert kell szerezni. Pavelen látszik, hogy ez lesz számára az igazi mélyvíz.

Moszkva, Uljana elment a Lomonoszov Egyetemi Könyvtárba, hogy ott folytassa tovább a kutatást. Böngészi a cédulakatalógust, de csak összejön a szakirodalmi lista, jó egy oldal. Sajnos a doksik mindegyike engedélyköteles, a könyvtáros hölgynek megmutatja a Központi Bizottságtól kapott engedélyét, hogy kikérheti ezeket. A hölgy hívja az Elvtársat, aki leellenőrzi a listát. A könyvtárosnak már rutinja lehet abban, hogy vágjon semmitmondó arcot egy ilyen ellenőrzéskor, és a visszakapott lista erősen lerövidült, Uljana mindössze egyetlen egy tételt kaphat kézhez. Feltenném a kérdést, hogy vajon milyen alapon húzta le ezeket a listáról a mindössze alig 30-nak kinéző, talán semmilyen tudományos végzettséggel nem rendelkező Elvtárs úr, de ha valami titkos, hát akkor titkos... Vissza a zónába, a mezőgazdasági földeket feltúrják, a termények is fertőzöttek, azoknak is menniük kell. Az erdő földjeit helikopterekből kiszórt homokkal fedik le. A városban a sorozat poszterén is látott pillanatot nézhetjük, locsolóautóval tisztítják a város minden szegletét és mérik a sugárzást. Menjünk az erőműbe, az egyik szinten elhelyezték az átalakított holdjárót, a műveleti csapat a beindításra vár. A jelek jók, van kamerakép, a bekapcsolás után fut a diagnosztika, eddig jó. Borisz elámul, hogy ezt küldték volna fel a Holdra, Legaszov elgondolkodva megjegyzi, hogy nem pont ezt. Borisz pikírten megjegyzi, hogy tudja, hogy nem pont ezt, ez aranyos volt. Fővezér szerint ez a gép is a raktárban állt, van még belőle kettő, Kátyát és Nyinát le tudják ezekkel takarítani. Másához a Központi Bizottság kitalált egy másik megoldást, külföldről hoznak egy gépet. Amerikai? Ugyan már, dehogy is, jön egy jó kis nyugatnémet rendőrrobot, még elintézni is igazi élmény volt, ha átjött az irónia. A technikusok jelentik, hogy működik a gép, bekapcsolják és szerencsére tényleg működik! Ezen még Legaszov prof. is elmosolyodik, Borisz alig hisz a szemének, hogy mosolyogni látja őt, és ha ez nem elég, jöhet az ölelés is!

Moszkva, 6-os kórház, Gyatlov kórterme. A mérnök elvtárs igazán jó színben van, a korábban látott önmagához képest, már az ablaknál cigizik. Uljana újból eljött hozzá, Gyatlov újból elküldi őt, de a nő nem tágít. Akimov megnyomta a vészleállító gombot, amire Gyatlov parancsot adott. Dehogy, Toptunov adta ki a parancsot, ez volt a két idióta legjobb döntése. Azt megtudná erősíteni, hogy a reaktor ennek következtében robbant fel? Honnan tudná azt Gyatlov, hogy felrobbant... Uljana megmutatja neki a bizonyító erejű képeket, Gyatlov csak egy aprócska pillantásra méltatja, mit érdekelje ez őt. Uljana lerak elé egy cikket, 1976-ban írtak az RMBK-reaktorok működéséről szélsőséges körülmények között. Sajnos a cikk szerzőjét kitörölték és két oldal is hiányzik. Államtitok, ez se érdekli Gyatlovot. A cenzúrázók nem törölték ki a tartalomjegyzéket, és a hiányzó részek a pozitív üregtényezőre és a vészleállító gombra vonatkozhatnak, segít ez felfrissíteni az elvtárs memóriáját? Gyatlov szinte kikéri magának, hogy belőle akar bűnbakot csinálni, ne mondja már, hogy az ő hibája! Nem az ő hibája, Uljana csak azt akarja tudni, hogy mi történt és talán segíthet Gyatlovnak is elkerülni a kivégzést. Gyatlov habozik, de belenéz az anyagba, ám szerinte a vészleállító és a pozitív üregtényező között nincsen összefüggés. Uljana is feleslegesen kérdezősködik, nem fog valódi válaszokat kapni, mert titkolózni fognak, Gyatlov pedig golyót kap a fejébe, ennyi. Uljana ennél többet nem tud tenni, el is megy.

Nézzük meg Pavelt és társait, begördülnek a teherautóval a kijelölt városrészbe, elosztják a lőszert, de a kölyöknek még a fegyverét is alig sikerül megtöltenie. Bacso rendezi el, két szabályt jegyezzen meg, első: ne rá fogja a puskáját, ha csendes örményre céloz, az nem zavarja. A másik pedig, hogy ne hagyja szenvedni az állatokat! Addig lője, amíg el nem pusztul és ezt tartsa be! Házról házra járnak, mert ha elkezdik a lövöldözést, az állatok biztonságos helyet keresnek maguknak. Bacso fütyörészni kezd, majd felhangzik a kutyaugatás, sőt, már el is indulnak feléjük a kutyusok. Bacso és Garo kilövik az érkező szerencsétleneket, szegény Pavel meg minden lövésnél összerázkódik. Neki kell bemennie a házakba ellenőrizni, szegény srác rögtön az első épületnél egy zsemleszínű keverékbe botlik, menjen el a kutya, menjen, de a kutyus marad, így Pavel lő. Csak sajnos a lövés rossz volt, még él az állat. Szegény srác majdnem sír, mintha csak bocsánatot akarna kérni kutyustól, úgy lép oda hozzá. Bacso odaér hozzájuk, ő lövi le szegény állatot, látja, hogy mennyire kikészült a kölyök, most mondja utoljára: ne hagyja szenvedni őket! Pavelnek muszáj lesz erőt vennie magán, mert ez csak nehezebb lesz. Később egy kultúrház mellett töltik az ebédszünetet, virsli és kenyér a menü, a teherautó platóján már tucatnyi állat van. Pavel nem eszik semmit, Bacso eü. ivásra utasítja, talán az megnyugtatja. Bacso rendes pasas, egy tisztességes lelkifröccsöt nyom le Pavelnek. Az első alkalom mindig nehéz, főleg ha embert kell ölni, de most neki a kutyák jutottak, ezt se szégyellje. Bacso elmeséli, hogy ő Afganisztánban ölt először, az se volt kellemes, sőt, utána egy napig nem tudott lőni a puskájával. Viszont jön egy újabb nap, egy újabb alkalom, attól még ugyanaz az ember, aki volt, csak kiderült, hogy ezt is meg tudja csinálni. Garo most szólal meg először: az egész emberiség boldogsága. Ez a felirat díszeleg a kultúrház falán. Elég ironikusan hangzik ilyen körülmények között, Bacso végül indulást vezényel, folytatni kell a munkát.

Erőmű, a kis majdnem-holdjáró szépen végzi a feladatát, egész ügyesen takarít, és a felirat szerint 1986 szeptemberében járunk. Igaz a tetőn még jó sok törmelék van, amit le kell tolni. És végre jön egy újabb jó hír, megjött a Nyugat-német csodarobot, becsületes nevén Joker. Borisz és Fővezér elégedetten figyelik a sárga eszközt, Mását ez fogja letakarítani. Helikopterrel viszik Jokert a Mása-tetőre, a technikusok a kapcsolókat izzítják. Minden világít, minden jel megfelelő, kamerakép van, jöhetnek a próbalépések. Egy méter előre megvolt, de hátra... a kamerakép hangyafocit ad, nem reagál semmi parancsra, Joker tönkrement, ennyi, vége, semmi, meghalt, eltávozott, béke poraira. Borisz ezek után magából kikelve ordibál a telefonba, mindenkit elküld melegebb éghajlatra, mert most aztán alaposan elbasztak az illetékes elvtársak mindent. Odakint Legaszov és Fővezér is lemondóan hallgatja, ahogy Borisz anyázik és szétveri a telefont. Borisz ezek után már fapofával közli velük, hogy a SzU hivatalos álláspontja szerint nincsen nukleáris katasztrófa és a felelős elvtársak a propaganda értéket (2000 röntgen) mondták meg a németeknek, vagyis szerencsétlen Jokernek esélye se volt. Amúgy kéne egy új telefon, az összetört régit az ellátmányos tiszt kezébe nyomja. Most mi lesz, mindhármuk arcán ez a kérdés látszik.

Este, a csodahármas továbbra is ezen gondolkodik, egy jó kis pohár vodka mellett. Borisz kérdése: mi lesz, ha nem takarítják le a tetőt? Legaszov szerint akkor nincsen burkolat, ha nincs burkolat, akkor óráról órára egyre több és több sugárzást bocsájt ki, ami fertőzi a környezetet, de Borisz ezt a forgatókönyvet ismeri. Akkor legyen ólom, felolvasztják, ráöntik a reaktorra, mintegy bevonat. Fővezér szerint az ólomkészletet már rég felhasználták, Borisz javít, az épületben még van, mert szigetelőanyag, sőt a katonák is használják, mint burkolat odalentre. Na, ez az infó Fővezérnek is új, de a nagyobb gond az, hogy a forró ólom és a helikopter nem feltétlenül jó párosítás. Fővezér ötlete szerint kilőhetnék a grafitot, egyenesen bele a reaktorba, lőszerek vannak hozzá. Borisz szerint igazán klassz ötlet újra felgyújtani a tetőt, másodszor is könnyen és hatékonyan fogják eloltani, érezzük át az iróniát. Borisznak kell még egy robot, egy olyan, ami bírja a radioaktivitást, de Fővezér szerint ilyen már nincsen. És az amcsik? Ha nekik lenne, ők nem fogják önként átadni, ráadásul a Központi Bizottság már csak a büszkeség miatt se kérne tőlük semmit, úgyhogy robotok nincsenek. Legaszov eddig csak hallgatott, de ő mondja ki a legszörnyűbb megoldást: biorobotok. Embereknek kell takarítani a tetőt. Borisznak elment a kedve az ivástól. Nem tudom, hogy ez a része a valóságban, hogy történt vagy kinek jutott eszébe, de még így is, ezt a verziót se hallja szívesen az ember.

Pavelék egy faluban végzik ki az állatokat, a srácnak egyre könnyebben megy a feladat, lövés lövés után, szemrebbenés nélkül. Azon töri a fejét, hogy honnan szereznek kaját az állatok? Megeszik a csirkéket, aztán egymást... A következő állomás egy panelház lesz, itt lakásról lakásra kell járni, az egyikben viszont ott van egy anyakutya a kölykeivel. Pavelnek megerősödtek az idegei, de ez már nála is beteszi a kaput. Szerencsére Bacso utána jött, ezt most ő elintézi, bár rajta is látszik, hogy nem szívesen teszi ezt. Odakint Pavel csak a lövéseket hallja, meghúzza a vodkát. Irány a dögkút, a katonák már kiásott gödörrel várják őket, és itt szól a Fekete holló című orosz népdal, miközben azt látjuk, ahogy beburkolják betonnal az állatokat, Pavelék pedig folytatják a munkát. 1986. október, az erőműhöz megjöttek a biorobotok: ez már a sokadik transzport lehet, de Fővezér nekik is elmondja, hogy milyen komoly feladat vár rájuk. 90 másodpercük lesz odafent, az utasításokat maximálisan be kell tartaniuk, hogy saját magukat és a társaikat se sodorják veszélybe. Bemennek a 3-as épületbe, felmennek a lépcsőn a tetőre, de nem mennek azonnal ki. Várakoznak, kifújják magukat és lélekben felkészülnek a feladatukra: meg kell tisztítani a grafittól a területet, némelyik darab 40-50 kg is lehet, de mindegyiket le kell dobni a reaktorba. Tilos lenézni, amilyen gyorsan csak lehet, menjenek el a nyílástól. Ne essenek el, ne essenek bele a reaktorba, gyorsan és megfontoltan kell mozogniuk. Az eligazításkor megnéznek egy videót, mit, hol és hogyan kell csinálni, majd felveszik a védőruhát. Nagyon fontos 90 másodperc vár rájuk.

Egy adott csoportot követünk végig, megvolt az eligazítás, az öltözés, a lépcsőn felfele összefutnak az előző csapattal, akik lefelé tartanak. Az újak nem mennek azonnal ki, a zárt előtérben meghallgatnak egy újabb eligazítást. Várni fog rájuk egy őrkatona, aki megkongat egy jókora fémrudat, ez a jel és máris jön ki a tetőn lévő csapat. A lapátokat egy hordóba kell dobni, visszajönnek ide, majd mennek a fertőtlenítőbe. Lapátolják le a törmeléket, ne nézzenek le, a jelre pedig jöjjenek azonnal vissza. Az őr visszaszámlálása után mennek is, és a sorozatot tévében követők végignézhetik a legjobb felvételét az epizódnak. A csapatból egy likvidátort követünk egyetlen egy kamerával, vágás nélkül, az egyetlen hang az a doziméter surrogása, hol erősebb, hol még erősebb és néha behallatszik a likvidátor ziháló lélegzete is. A likvidátor kilépés után körbenéz, jobbra, balra induljon? Ott a kisebb törmelékkel vagy a nagyobbakkal kezdje? Végül dönt, gyorsan felszed egy lapátnyi törmeléket és a nagy lendülettől elejti. Felszed egy újabb darabkát, ezzel a nyíláshoz szalad, ahová beleönti azt. Majd jön egy nagyobb darab grafit, de ezt egyedül nem bírja, jön a társa, ketten óvatos léptekkel mennek a nyíláshoz és dobják ki. A likvidátorunk a nyílás közelében marad, innen szed fel egy újabb adagot, azt is gyorsan leönti a nyílásba. Egy újabbat szedne fel, ám felhangzik a megváltó fémcsörömpölés. A likvidátorok futni kezdenek, de a miénk, akit figyelünk, egyik lába beragad a törmelékek közé. Szinte kirántja a lábát, majd lendületből tovább futna, de elesik, közben a doziméter harsogását halljuk. Sikerül felállnia, végre valahára visszajut az előtérbe és a légzésével együtt a doziméter hangja is lecsillapodik. Ám baj van, a lábán a csizma kilyukadt, az őr közli a katona elvtárssal, hogy befejezte. Majd jöhet a következő csoport...

Kijev városa, tél van, Ludmilla a pocakja alapján már mindenórás terhes lehet. Épp a közeli játszótéren üldögél, mikor egy kislány elveszíti a kesztyűjét. Amennyire a pocakja engedi, lehajol érte, erre nem most megy el a magzatvíz?! A kislány szól a közelben lévő anyukáknak, Ludmillának nagyon nagy fájdalmai vannak. Pripjaty, 1986 decembere. Uljana, az elhagyatott iskolában találkozik Legaszovval és Borisszal, itt biztonságban lesznek, nem hallgatja ki őket senki. Az új hírek szerint bíróság elé kerül a baleset, Brjuhanov, Fomin és Gyatlov lesznek a fő vádlottak, és a csodatriójuk pedig tanúskodni fog mint szakértők (a valóságban még többeket is megvádoltak, de se Legaszov, se Scserbina nem tanúskodott). A per előtt azonban lesz egy főpróba, Bécsben Legaszovnak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előtt kell beszélnie, hogy elmondja mi is történt. Na, ebben Uljana tud segíteni, elkészítette az esetleírást, néhol másodpercről másodpercre haladva. Megvan minden döntés, minden megnyomott gomb és kapcsoló. Gondatlanság, hozzá nem értés, biztonsági előírások megszegésében szinte mindenki bűnös, de a robbantásnak nincsen valódi vádlottja. Ez az utóbbi érdekes lehet, miért? Uljana elemzései szerint Toptunov igazat mondott, megnyomták a vészleállító gombot és a reaktor ekkor robbant fel. Elhozott erről egy cikket is, de az sajnos a cenzúra miatt hiányos. Legaszov bűnbánatos arcából kiolvasható, hogy ismeri ezt a cikket. Annak idején senki, még ő se gondolta, hogy megtörténhet egy ilyen robbanás.

Legaszov története szerint 1975-ben a leningrádi RBMK erőműben egy fűtőanyag-cső repedt meg, a mérnökök megnyomták a vészleállító gombot, de a reaktor teljesítménye nem csökkent, hanem egy pillanatra megnőtt. Egy bizonyos Volkov is feltette a kérdést, hogy mi történt, ő Legaszov kollégája volt és ő írta a cikket is. Ha egy RBMK reaktor alacsony teljesítményen üzemel, instabillá válik, ingadozó reaktivitással, a szabályzórudaknak ezt kellene kiegyenlíteniük. Ez rendben is lenne, de Uljana adatai szerint a csernobili erőmű a teszt miatt alacsony teljesítményen működött és szinte az összes szabályzórudat kihúzták, hogy növeljék a teljesítményt. Igen, ezzel Volkov is annak idején tisztában volt: ha a bór alapú szabályzórudakat kihúzzák, nem a bór kerül vissza először a reaktorba, hanem a grafitból álló hegye, ez szorítja ki a vizet és a gőzt. Ezért nő meg a reaktivitás, ahelyett, hogy csökkenne. Borisztól hangzik el a logikus kérdés, miért kellett megnyomni a gombot? A válasz végtelenül egyszerű és legalább ugyanennyire megdöbbentő: nem tudták, hogy ez veszélyes lehet.

Legaszov szerint Volkov annak idején figyelmeztette a Kremlt, de a válaszból hiúsági kérdést csináltak, az orosz atomipar szent és sérthetetlen, a KGB letitkosította az anyagot, államtitok lett. Legaszov szerint ebből a hibából csakis akkor lehet robbanás, ha a mérnökök a katasztrófa-közeli állapotba terelik a reaktort. Ha ezt nézzük, akkor a mérnökök hibája, de ha tágabb képet nézzük, vagy legalábbis Uljana ezt is nagyon szeretné megtárgyalni. Bécsben mi lesz? Uljanának ki se kell mondania, hogy Legaszov igenis tárja fel a valódi igazságot a balesetről az államtitokká minősített résszel együtt. Borisz szerint ez lenne a legrosszabb forgatókönyv, ám Uljana ragaszkodik hozzá, hiszen még 16 ugyanilyen reaktor működik a SzU-ban, ki kell javítani ez a hibát! Ha nyilvánosságra kerül az infó, akkor a Központi Bizottságnak cselekednie kell. Borisz egy másik nézőpontból látja a dolgokat, hiszen ha Legaszov mindezt elmondja, megszégyenít egy olyan nemzetet, ami legendásan fél a megszégyenüléstől. Egy alkut még megpróbálhatnának a KGB-vel, Legaszov kihagyja ezt az infót a bécsi vallomásából, és cserébe elkezdik kijavíttatni a reaktorok hibáit. Uljana szerint ez is jókora őrültség, Legaszovnak ki kell használnia a kínálkozó lehetőséget a nyilvánosság erejét. Borisz szerint ez öngyilkosság, sőt, Legaszov egész családja veszélyben lesz, ha beszél. Borisz számtalan embert ismert, akik az asztalt verték az igazságért, de amikor elérkezett a mindent eldöntő pillanat, meghunyászkodva álltak be a sorba, és szajkózták a propagandát. Ha az erkölcsi meggyőződés és a család között kell választani, akkor sokan az utóbbit választják, mint a főbelövést. Uljana elmeséli mi lett Vaszilij Ignatyenkóval, az első tűzoltók egyike volt, akik az erőművet oltották, 2 héttel később meghalt, a terhes felesége pedig egyedül maradt. Nemrég született meg a kislánya, aki 4 órát élt összesen, ő szívta magába az anyját ért radioaktivitást. Még ez se számít, gyerekek halnak meg, hogy az anya élhessen. Muszáj lesz valakinek elmondani az igazat, hogy ne fordulhasson ilyen elő még egyszer.

Ismét ugrunk az időben, a katonák letakarították a tetőt, összesen 3828 ember vett részt ebben, Fővezér épp az utolsó takarítóbrigádot köszönti. Jó egészséget, hosszú életet kíván nekik és átvehetik majd a 800 rubelt. A katonák a Szovjetuniót szolgálom mondattal felelnek a kézfogáskor és a reaktor kéményére pedig kitűzhetik a vörös zászlót, jelezve, hogy végre kész. A katonai táborban Pavel sem az a naiv kölyök már, aki ideérkezett, már csak a szenvtelenség látszik az arcán. Egy kijevi kórházban a szülészeti osztályon a kórterem egy elkerített részén ücsörgő Ludmillával búcsúzik a rész. A többi kismama a babájával foglalkozhat, ő pedig ott van, egyedül, az üres bölcsővel...