Hogy volt?

A szolgálólány meséje 3x02 – Mary and Martha

2019. június 13. 09:00 - hektor_

June, akit a gazdacsere miatt Ofjoseph-re kereszteltek át, az új sétapartnerére való várakozás alatt olyan bölcsességekkel üti el az időt, mint Lydia néni szebb köntösbe bújtatott „haszontalan terhe a hasznos földnek” és „a gyengék elhullanak” szólás-közmondásai, még a vörös központbeli boldog békeidőkből. Új társával nem lesznek kebelbarátnők, a csaj egy álszent kis rüfke, köszönés után egyből kóstolgatni kezdi June-t a hírekkel, miszerint imádkozik érte, hogy visszafoglalják Chicagot, aztán

- Waterfordékért (…) és az édes kilányukért is imádkoztam. Nem is értem, mi ütött Ofjoseph-be!

- Én vagyok Ofjoseph.

Zseniális a vicc.

1.png

Elmennek a közértbe, ahol June Almával pletykál a konzervek közt, majd hazaérkezvén a mártájuk, Beth - akit egyébként még Nick zsírozott June előtt, csak mondom – közli, hogy a szolgálólánynak vendége van a szalonban, nem is akárki, ugyanis the empire strikes back: Aunt Lydia in dö hauz! Na igen, majd egyszer, amikor a Föld végleg elpusztul, mi már rég megettük egymást az éhségharcokban, a tengerek helyén maradt sugárszennyezett sivatagba már Mad Max sem merné betenni a lábát, két életforma lesz még szabadon: a csótányok és az ilyen Lydia nénik. Lawrence parancsnok szerint ellenőrizve vannak a néni által, ami nyilván így van, de jogos is, miután ebben a házban a Lázadók – Gileád meccs eddig 1:0-n cövekel. A néni kedvesen érdeklődik a lány beilleszkedéséről, viselkedéséről, meg ha már úgyis beszélünk, a múlt heti Ceremóniával hogyvolt, kérdezi fel a ház urát, de az félvállról terel. Mrs. Lawrence, aki holtbiztos hogy megjátssza a gyenge, félőrült feleséget, kikísérteti magát a férjével, ekkor a néni June-t emlékezteti jó polgári kötelességére, miszerint ha Lawrence-éknál valami nincs rendben, azt neki kutya kötelessége jelenteni. Kifelé menet A.L. még beugrana csekkolni a szolgálólány szobáját, viszont a lépcsőn összecsuklik, mint egy rossz kerti szék, June meg a segítőkészségéért áramot kap a gyomrába, és egy ítéletet, miszerint rég a Falon lenne a helye, ha Lydia nénin múlt volna. A parancsnok mindezt zsebredugott kézzel nézi a lépcsőről, majd a néni távozása után kedvencemmé lép elő az együttérzésével

Vajon milyen erős árammal működnek ezek a kütyük?

2.png

3.png

4.png

Luke nem játszik June babájával, gondolom mivel nem az övé, és az sem tetszik neki hogy Emily még mindig ott héderel náluk, holott van családja, akkor meg miért nem keresi meg őket? Az említett egyébként épp végigjárja a kanadai adófizetők pénzén fenntartott fancy közegészségügyes rendeléseket, makk egészséges, de óvatosan a baconnel, mert a magas koleszterinből még baj lehet.

5.png

A Lawrence rezidencián a márták összeesküvésére lép be a konyhába June, épp megbeszéli a két nő, hogyan fogják kiszöktetni a harmadikat - de betoppan a parancsnok is, aki függetlenül attól, hogy segít a lázadóknak, azt valamiért nem szereti, ha hülyének nézik. June utánarongyol és elmondja, amit a nők letagadtak: igen, szökni készül az Allison nevű márta, hagyjad má, jó? Jó, de a saját sírod ásod – mondja a férfi. June visszamegy parancsnokné teájáért, és eldicsekszik hogy nyugivan, libák, lepíszeltem a parancsnokot

- Komoly cumi lehetett. (Beth)

6.png

7.png

A szolgálólány úgy gondolja, jönnek neki eggyel, úgyhogy ráveszi az asszonyokat hogy Cora helyett őt vigyék, mikor kiszöktetik Allisont, amit csak azért nem értek mert a) elmondta Beth, hogy nem csempésznek embereket, akkor hogy b) minek kockáztatnák hogy egy ilyen hírhedt szolgálólány miatt lebukjanak, ahogy a szürke mártacuccban parádézik a piros gönc helyett c) June minek akar menni, amikor ő nyilvánvalóan nem szökik sehova? Mindenesetre kimennek kimennek a tisztítóba, és Allisont lerakják az egyik üres raktárban(?), ők meg hazalépnek, anekdotáznak a Kanadába szököttekről, közben Beth elregéli hogy ja, hát Allison kémiatanár ugye, így nem Kanadába megy, hanem Nyugatra az ellenállókhoz, bombát készíteni – látod, June, ilyen is van, míg veled meg csak többen vagyunk.

8.png

9.png

10.png

Este aztán kopogtatnak, Allison úgy tűnik, mégsem ment el bombázni, cserébe van nála egy másik nő lőtt gyomorsebbel. Letuszkolják őket a pincébe, ám ekkor előkerül Lawrence parancsnok, akinek Cora másodszor hazudik a szeme közé – nyilván az ő szemeiből ezért van már csak egy. Ismét kopognak, a Szemek azok, akik már itt szaglásznak a szökevények után, ezalatt a férfi felkérdezi June-t is, ő kimondja a tutit, de vitatkozni kezd mikor Lawrence közli hogy takarítsa el a pincéjéből – amennyire gyűlölöm egy gileádi létforma gondolatát is, legalább annyira dühít hogy ezek az ostoba tyúkok ilyen helyzetbe hozzák a parancsnokot, a ház népét, egymást és ugyebár saját magukat. Egy ilyen helyzetben nincs vita, baszki. Átgurítod az embert a kerítés alatt a szomszédba, felkötözöd egy fára, beállítod a függöny mögé – akármit, de valamit teszel, és a vita arról hogy denemár, na az pont nincs a listán. Meg Allisont is seggbe rúgnám, aki a Szemekkel a sarkában beállított ide. Lejön Mrs. Lawrence, aki a szalonba ülteti be a Szemeket egy italra, June-nak pedig most esik le hogy ez a nő benne van az egészben (még azt is el tudom képzelni hogy a parancsnok miatta ment bele a buliba), miután a falon lévő vérfoltot meglátva ennyit mond

12.png

Para percek a pincében: zseblámpák világítanak be az ablakokon, a meglőtt csaj meg az istennek nem akar kussolni, úgyhogy June befogja a száját, míg elmennek a fakabátok – de addigra a nő a földön kicsekkol. Allisont hazaküldik, a parancsnok megérkezik, és suttogó osztást ad a szolgálólánynak az önzőzésről:

Az ilyen nők, mint te, olyanok, mint a gyerekek. Túl sokat kértek. Mindent elvesztek, amit csak akartok, bármivel is jár!

Hozzáteszi még, miszerint hiba volt idevennie, és hogy takarítsa fel a holttestet. Később June Beth társaságában cipeli ki a hátsó kertbe a becsomagolt tetemet, de Lawrence meglátja őket az ablakból, és beparancsolja Bethet, úgyhogy a lány áshatja egyedül a sírját.

13.png

14.png

Közjáték: Luke végre megfogja a babát.

15.png

June sétapartnere csinos 30-as létére egy igazi rosszindulatú, kellemetlen satrafa – most a szökés ügyre reflektál az asszonynak, miszerint reméli hogy elkapják és kiszúrják a szemét annak a hálátlan dög mártának, akinek mindene megvolt, szolgálhatott meg főzhetett egész nap, mégsem volt elég neki. A szőke hallgatja egy darabig, aztán tökéletesen időzítve replikázik egy sztorival bizonyos Ofjohn-ról, aki meghalt közlekedési balesetben = a sétapartnere kiborult, és kilökte a busz elé.

17.png

18.png

19.png

A zárásban Emily végre felhívja a csaját, úgyhogy feltételezem, Alexis Bledel nem marad már sokáig a képernyőn.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.