Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 8x06 - A Vastrón (18+)

2019. május 27. 06:00 - sixx

vlcsnap-00050_18.png

Na.

Az atomháború után vagyunk, a 36. században, az emberiség szívós munkával eljutott a kőbaltától a feudalizmusig, aminek persze az lett az eredménye, hogy kiskirályok és kiskirálynők uralták a vidéket, és annak volt a legnagyobb pöcse, aki rég elfeledett, de a XXI. századi mérnöki munkának köszönhetően még mindig működőképes tömegpusztító fegyvereket birtokolt, illetve melléjük a Tudást, amivel használni lehetett ezeket. És ez a Tudás sem feltétlenül organikus, leginkább önként jelentkező szerencsétlenek kellettek hozzá, akik a családjukról való gondoskodásért cserébe kísérleti nyúlként püfölték, nyomogatták, buherálták az ősöreg szerkezeteket addig, míg egyszer csak meg nem semmisült velük együtt a fél megye.

Az egyik ilyen kiskirálynő, a beltenyészet (értsd: közvetlen rokon kúrja a másikat) végett legendásan félhülye Taligás-klán éppen soros szőkenője, Kalészi, ráadásul a megbuherált acélhengereket felszerelte a kor legextrémebb közlekedési eszközének számító, mutáns kárókatonára, Kloppra, és afféle statuálási célból elrepült a korábban Manchesterként emlegetett vár fölé, ahol a feléje a kezét rázó (tudósok sokáig vitatni fogják még, hogy az ökölbe szorított kéz kinyújtott középső ujja, és a kéz üvöltve rázása az _valóban_ ellenséges gesztus-e vagy csak nagyon örül a gazdája) lakosság láttán zabos lett, és a fejükre dobta a M47A1 Napalm Incendiary feliratú tartályokat.

Erre a fenti faszságra azért van idő, mer' ez jutott eszembe a nyitójelenetről, amiben Tyrion, Havas és Ser Davos bóklászik Királyvár, vagyis inkább a Vörös Torony melletti kerület üszkös romjai között, és igen, van szénné égett kisgyerek és sokkos állapotú túlélő is, utóbbinak a hátáról nyúzta le a bőrt Drogon leheletének a széle, jajmár. A három, nagyjából normális szereplő olyan arcot vág mindeközben, mint akik nem tudják eldönteni, hogy akkor most a székrekedés miatt van görcsben a belük, vagy a seggükbe feldugott húskampó okoz váratlan(?) komplikációkat. Ez a mászkálás egyébként rém látványos a maga horrorpornó mivoltában, és továbbra sem vagyunk híján a hirosimai párhuzamoknak sem.

Tyrion a Vörös torony bejáratánál otthagyja Havasékat, és lemegy a föld alá, hogy beomlott pincéken és érintetlenül maradt sárkánykoponyákon átvergődve feljuthasson abba a terembe, ahol két testvérét is agyonvágta a deus ex tégla. Namármost én nem akarok minden kurva jelenetet széjjelszedni, de ha már a sorozat két rém fontos karakterét búcsúztatjuk, akkor 1) ne egy réteg habszivacs tégla legyen már rajtuk, hanem több, 2) hordjuk már egyenletesen szét az egész díszletben azt a kurva törmeléket, mert amit most látunk, azt sugallja, hogy bazdmeg, ha 4 lépéssel arrébb állnak, megússzák. Mindegy, morzsoljunk el egy könnycseppet Tyrion teljesen irreális gyásza láttán, hiszen Cersei személyében egy oly nőt sirat, aki a saját apjával egyetemben évek óta az elemésztésén dolgozik és ezt az sem ellensúlyozza, hogy Jamie ikeröccse alapvetően egy jó faszi volt, leszámítva a királygyilkosságot, gyermek-megnyomorítást meg rokongyiklolászást, de hát fiatalság, bolondság, spongyát rá, na. Jegyezzük azért meg, hogy Peter Dinklage ebben a jelenetben is remek, a látványvilágra meg egy szavunk nem lehet.

Havas és Davos tovább császkálnak, és egy csapat Makulátlanba ütköznek, akik a Missandei halála óta kissé megborult, az évek során behízott szopottgombóc fejet növesztő és kísértetiesen az originál Ronaldóra hajazó Szürke Féreg társaságában igyekeznek éppen Lannister-hadifoglyokat kivégezni (a genfi egyezményt még nem találták fel, a könyörület szó nem szerepel a képes szótárban). Havasnak ez nem tetszik, ezt így most hogy, kérdi kedvesen a színjátszást a bekatizott kisvárdai drogdíler keménykedésével immáron részek óta összetévesztő Féregtől, akinek az arcizmainak remélem van külön Wikipédia-oldala. Féreg világképe egyszerűbb Bayer Zsolténál is, két fajta ember van, aki velünk, meg aki ellenünk, ők ellenünk = halál. Havas Danyt emlegeti, nem kéne megkérdezni erről, hm? Féreg rámutat, hogy a parancs odafentről jött, majd szakszerű mozdulattal elvágja az egyik Lannister torkát. Havas dúl-fúl, és elindul a királynőhöz, bemószerolni a hadseregparancsnok elvtársat.

Havas, ígértének megfelelően megy Danyvel beszélni, hogy ha egy mód van rá, ne nyírjon már ki mindenkit. Odaér valami romhoz, aminek nagy lépcsője van, hogy látványilag el lehessen adni a jelenetet, és ami előtt ott áll vagy húszezer Makulátlan, meg annyi dothraki lovas barbár, amennyivel ügyes vezérek hont foglalnának, ha muszáj lenne, és ezzel nem is lenne bajom, HA EZEK MEG NEM HALTAK VOLNA A HARMADIK RÉSZBEN MIND, de hát kinda forgot, ugye, Mr. Benioff, mikor volt az mán. Arya is előkerül, oldalról hesszeli Havast, a lova, ami az előző rész végén szimbolizmusilag a segge alá került, sehol, tudom, tudom, kinda forgot. Havas a lépcsőhöz érve elindul felfelé, és kiderül mire kell a lépcső menten, mert a tetejin megjelenik Dany talpig fekete bőrben, mintha Marilyn Manson új klipjének forgatására castingolták volna be, és mögötte Drogon széttárja szárnyát, hogy kapjunk egy ilyen képet, tessék:

untitled_11.jpg

Jó, a feliratot én tettem rá, mert az HBO slendrián volt, de anélkül is érthető valahol, EZ A NŐ A SETÍTSÉGET HOZZA EL IDE, VIGYÁZNI KELL VELE, MER A HALÁLNAK AZ ANGYALA! Maga felvétel bravúros, csak éppen az ilyen, Népszava kalapáccsal agyba szuszakolt üzenetek azok, amiktől nagyon messzire szaladok. WTF, Szürke Féreg már a lépcsősor tetején van, ezt így hogy, baszki, amikor Havas maga mögött hagyta, még pont Lannistereket gyilkolt, ezek szerint a GoT teleportja ilyen kis távolságra is használható?

Dany beszédet mond, összefoglalom: idejöttünk / nem szeretnek / hódítókat ritkán szokás / le is szarom / megyünk tovább / felszabadítunk mindenkit / ami a Királyvárban működött, fog másutt is / aki nem áll be, meghal / mindenki leszophat, ENYÉM A KIBASZOTT VASTRÓN. A beszéd végére odaér Tyrion is, a földre dobja a kis kezes jelvényét, és sittre megy, mert Dany valamiért nem égeti meg ott helyben, mint Varyst, akit dettó áruláson kapott (Tyrion árulása = kiszabadította Jaime-t), de kinda forgot, oszt jól van. Dany el, Arya odalép Havashoz, és:

page_1_20.jpg

page_2_22.jpg

Havas persze saját jogán itten egy főfasz, mármint Dany udvarában, így akkor látogatja meg Tyriont, amikor akarja, és amikor dramaturgiailag szükséges, és most ilyen pillanatokat élünk, a vívódásét, Havas szereti Danyt, de látja, hogy a nője/nénikéje kattant, és ez nem jó, viszont van benne egy eredendő kötelességtudat, és az arra sarkallja, hogy hű maradjon, viszontdeámbár legbelül baszkurálja az igazságérzete, ami azt ugatja neki, hogy baszki nem akarsz király lenni, jól van, de legalább akadályozd már meg, hogy egy sárkányos szőkenő elevenen égessen el itten mindenkit. Szóval ez a dilemma, amihez Havasnak külső segítség kell, mert ő nem tud dönteni - igaz, az első hat évadban hozott ilyen döntéseket, de kinda forgot, szóval rendben van. A beszélgetés vintage Trónok harca mellesleg, Tyrion sziporkázik józanul is, beismeri, hogy látnia kellett volna, hogy Danyben el fog törni valami, de nem látta, és ez az ő keresztje. És tulajdonképpen azt mondja Havasnak, hogy baszki, ha te nem ölöd meg, akkor baszhatjuk, meg Westerost is, mert ez mindenkit meg fog itten ölni, köztük téged is, macskabajszos barátom, mert veszélyes vagy rá a Tragaryen véreddel, érted.

vlcsnap-00073_7.png

Elindul hát Havas a végzetét beteljesíteni, mert neki ez jutott, a trón helyett, legalábbis egyelőre. A Vörös torony maradványai közül a legfontosabb a trónterem a Vastrónnal, oda tart Havas, és újabb képi bravúrt kapunk, mert miért ne, amit elsőre hókupacnak vélünk (tél van), az sárkány, Drogon megszagolgatja Havast és továbbengedi, kurva menő az egész, tessék:

page_1_21.jpg

page_2_23.jpg

page_3_13.jpg

Ugye? Odafent Dany éppen a második(?) évados prófécia beteljesülését éli át, azaz ott lesz a trónteremben, a vastrónon, nagy lépés ez a lánynak, aki húszig sem tud számolni, de kis lépés a westerosi történelemnek. Havas szakítja meg az idillt, csókolom Dany néni, ezek a Kill 'Em All-tervek ezek validak? És tényleg te mondtad, hogy Szürke Féreg végezzen ki mindenkit? Dany ettől kissé idegbeteg lesz, baszki, Havas, én itten emlékezek gyerekkorra meg faszom, te meg ünneprontasz, igen, én mondtam. Havasban itt szakad el valami, KISGYEREKEK ÉGTEK EL, TE SZERENCSÉTLEN, HALLOD? Dany Cerseire mutogat, baszki, ő használta őket pajzsnak, szóval nem az én bajom. Havas tesz még egy próbát, te, bocsáss meg Tyrionnak, hallod? Meg mindenkinek, aki ellened vétkezett, hadd lássák, hogy nagylelkű vagy. Dany inkább megy smárolni, mert érted, pinával sok mindent el lehet intézni, de ó jaj, az övé nem medzsikpina, és Havas ölelkezés/smárolás közben szíven szúrja (nem megy tele a szája vérrel???), mert Benioffék nem tudták, hogy kéne ezt lezárni, hát szúrja le bazdmeg, oszt kalap. Dany a földön, Havas remegve nézi, én azt várom, hogy jöjjenek a Makulátlanok, és 6764 darabra szaggassák, de Drogon jön, és ahelyett, hogy szénné égetné Havast, kicsit megböködi Danyt, mint egy kutya, és eskü, sír, majd eltüzeli a vastrónt, felkapja a halott anyját, és elhúz keletnek.

Az epizód második fele azzal kezdődik, hogy Tyriont párhetes sitt után végre bíróság elé állítják, a láncai végét Szürke Féreg fogja, aki megtorlást akar, mert neki már csak ez jutott, se fasz, se csaj, se muter, se haza, legalább valakit megölhessen már végre, ugye. Tyrionról egy tanácsszerűség dönt, amiben Sansa Stark, Brandon Stark, Arya Stark, Yara Greyjoy, Ser Brienne of Tarth, Ser Davos Seaworth, Gendry Baratheon, Samwell Tarly, Yohn Royce, Robin Arryn, Edmure Tully és az új Dorne-i herceg ül. Namármost nekem volnának itten kérdéseim, Samu, Gendry, Brienne és Davos mi a tökömet keres itt? Az, hogy Gendry Baratheon gyerek, az mennyire bizonyított is? Szóval nem értem én ezt az egészet, ahogy azt sem, miért nem mondj azt Sansa, hogy helló, a kisfickó a férjem, mer' nem annullálták a házasságunkat, vagy azt, hogy miért nem áll fel a Dorne-i herceg, mint legmagasabb rangú nemes, és zavarja el a picsába Férget?

page_1_22.jpg

page_2_24.jpg

A kirakatper azzal indul, hogy Sansa odaszól Féregnek, hogy hozzad csak ide Havast, és ebből lesz egy kis szájkarate Yara Greyjoy és Sansa között, Yara Havas vérét ontaná, Arya halkan odaszól hogy a hátadra varrom a kisajkadat, ha így folytatod, és Davosnak kell felállnia, hogy széjjelcsapjon, annak a Davosnak, akinek fogalma sincs, hogy működik ez a kasztrálásbiznisz, és javasolja Féregnek, hogy telepedjen le a Makulátlanokkal és alapítson dinansztiát Harrenhallban. Tudod, kinda forgot. Féregnek nem kell az alamizsna, neki Havas vére kell. Tyrion, aki pont úgy néz ki, mint egy rendszerkritikus orosz nagyregényíró a Gulágon, mondana valamit, mire Féreg kis híján a Holdig rúgja, ne pofázzál, bazdmeg, rab vagy, kuss. Tyrion nem fogja be, sőt, átveszi az irányítást, de kajakra, érted, EGY RAB, AKIT FELSÉGÁRULÁS MIATT ÉPPEN ELÍTÉLNÉNEK, javasolja, hogy ha nincs uralkodó, aki dönthetne Havasról, akkor válasszanak egyet. Most.

vlcsnap-00141_2.png

Én itt engedtem el az epizódot, és innentől egy sitcomnak tekintettem, aminek remek volt, kezdve Edmure Tully felajánlkozásától (leszek én király) és megszégyenülésétől (üjjé' mán le) Bran, a Megnyomorított királynak kikiáltásán és Sansa sunyi kiugrásán az öccse hatalma alól (felség, észak külön királyság lesz) át Yara szívásáig, aki eleve csak azért szállt be a háborúsdiba Dany oldalán, hogy a Vas-szigetek függetlenek legyenek, de hát kinda forgot. Ahogy az is el van felejtve kinda, hogy VAN EGY JOGOS TRÓNKÖVETELŐ, ÚGY HÍVJÁK, HOGY AEGON TARGARYEN ÉS HAVAS JONKÉNT ÜL A SITTEN ÉPPEN, vagy az, hogy ha neki nem kell a trón, akkor azt a Dorne-i hercegnek kellene kapnia, akinek nevet is lusták voltak írni Benioffék. És nagyon jókat röhögtem azon, hogy Bran, a Megnyomorított megtette alkirálynak Tyriont, aki így megúszta a bitót, Havast meg száműzte a Falra, amiről kinda forgot, hogy már nem áll.

vlcsnap-00143_1.png

De itt még nem volt vége a viccparádénak, a Makulátlanok elhajóznak és Havas csak elmegy északnak, pedig nem kellene neki, gondolom, hiányzott neki Szellem és Tormund. Arya elmegy nyugatnak, mert arra nem tudja senki, mi van és most nekem TÉNYLEG azt kell elhinnem, hogy Westeros 10 000 éves (?) történelmében, amiben volt egy jelentős sárkányos időszak is, senki nem ment nyugatnak hajóval vagy sárkánnyal? Na, mindegy. Az is rém vicces, ahogy Sam feltalálja demokráciát, majd bekussoltatják, az meg pláne, hogy Bran, a Megnyomorított pontosan tudta, hogy ebből ez lesz, mégis hagyta, hogy Dany elégessen KISGYEREKEKET, mert csak így juthattunk oda, hogy kecske is, káposzta is.

Valahol egy sötét szobában kb 2 évvel ezelőtt:
- A főnök azt kérte, varrjunk el minden szálat, találjuk meg a folytatásban minden életben maradt karakter helyét a történetben.
>2 perccel később<
- Kész vagytok, mindenki megvan?
- (kórusban) Igeeeeen!
- (Valaki a háttérből) Várjatok, Podrick még kimaradt!
- Áhh, faszom, kurva Podrick, tudtam, hogy meg kellett volna etetni valami zombival, most itt szopunk vele. Jó, ötleteket gyorsan, mit csináljunk vele? 8ra haza akarok érni, az asszony ma fasírtot csinál.
- Csináljunk belőle lovagot, és legyen ő Bran the Broken kerekesszékének főtologató felelőse!
- Nagyon király, legyen így, szép munka emberek, jó pihenést!

(DzsudiB így látta a munkamódszert)

De az igazi poén a végére maradt, amikor is a kistanácsban ott ül Bronn, a zsoldos pénzügyesként, pedig őt az első évadban Tyrion tanította számolni, és amikor már azt hiszem, hogy ez a végső pofon, amit Benioffék kimérnek ránk, Havas megérkezik a Falhoz, és Tormundék és a végre megsimogatott Szellem társaságában mosolyogva indul északnak, a kamera meg a hóból előbújó zöld növényre svenkel, és nesze, ennyi volt a télnek. Ami az első évad óta közelgett, és kb. két hétig tartott.

Itt a vége a sorozatnak és a hogyvótoknak is, amikkel az utolsó évadban kibaszottul elúsztam, de ettől még remélem, tetszettek szeretni őket. Köszönöm a megtisztelő figyelmet, van/lesz még fasza hogyvót a blogon, tessen olvasni azokat, szeptemberben Love Islandnak hívott Éden Hotel 4 lesz az RTL-en, akkor jövök majd írni én is.

Címkék: 18+ trónok harca
96 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cymantrene 2019.05.27. 06:50:52

Hát, Azor Ahai csak lebökte Nissa Nissát, visszaverve a sötétséget.
Vagy mi.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2019.05.27. 06:51:54

Tetszett, és örülök hogy megjelent, de annak is hogy vége. Fárasztó volt nézni az utolsó évadot.
" Namármost nekem volnának itten kérdéseim, Samu, Gendry, Brienne és Davos mi a tökömet keres itt? "
Benoffék leegyszerűsítették, szerintük ők a megmaradt nemesi családokat képviselik,kellett a létszám is, hogy többnek nézzen ki a nemesi tanács, mint csupa Stark és rokonaik. Mások nem élték túl, vagy ha igen, nem a győztes oldalon, úgyhogy ők nem számítanak, csitu van.

Lunara 2019.05.27. 07:08:02

3 dolog tetszett a részben:
1. Tyrion gyásza nekem szívszorító volt (miután elengedtem hogy ha másfél méterrel arrébb állnak Jaime-ék, még vígan élnének), a nővérével nem volt jó viszonya, de a testvére volt, és benne volt a jelenetben hogy mennyire egyedül maradt ezután.
2. Brienne könyves jelenete
3. Szellem
Minden mást jó volna elfelejteni.

Kár ezért a sorozatért, és a legfájóbb, hogy valószínű könyvben sem kapunk már hozzá normális befejezést. Ha meg is jelenne az utolsó kettő, az 5. könyv színvonala alapján sok jó azoktól sem várható :(

Leadfoot 2019.05.27. 07:53:22

Aki a Dany + sárkányszárnyak jelenetet megálmodta, az biztos nagy rajongója a Fekete hattyúnak, csak hát ott egy... khm... csöppet jobban volt megcsinálva.

Na és a makulátlanok honnan tudták meg, mi történt? Miután Drogon elrepült, berontottak a trónterembe (ex-trónterembe), és Havas elmesélte nekik?
És persze nem kínozták halálra azonnal a királynőjük gyilkosát, mert csak. De még a dotrakiak se, akik olyanok lehetnek, mint a hidra feje (levágsz közülük egyet, és lesz hét új), mert csak ez magyarázza, hogy a véres csaták után egyre többen lesznek.
Ha pedig már a dotrakiaknál tartunk: az szép és jó, hogy Szürke Féregék elhajóznak, de velük mi lesz? Letelepednek Westerosban, és elkezdenek cukorborsót termelni?
Ja, és Jontól elveszik a kardot, ha Tyrionhoz megy (mit csinálna, megöli?), de a királynőhöz simán bemehet felfegyverkezve.

Ebben az epizódban egy jó volt: Peter Dinklage játéka, de az nagyon.

Pinky A Máffin 2019.05.27. 08:32:25

Ha már ennyi minden kinda forgot, azt is megemlíteném, hogy a Dothrakiaknál, aki megöli az aktuális khalt, akkor automatikusan ő lép a helyébe, de hát kicsire nem adunk a nagy meg nem számít, bár lehet, hogy miután megtanultak osztódással szaporodni, ezt a szokásukat el is hagyták :D Ami nekem tetszett a befejezéssel kapcsolatban, ez a kiderült, hogy Jon igazából Aegon Targaryen, és ennek pont annyi jelentősége van, mint a légyszarnak, Martin simán meglépte, hogy úgy hullottak, a fő karakterek mint a legyek, senkinek nem azért volt épen pozitív vagy negatív élete, pillanatai a sorozatban, mert neme, vagy király, vagy trónörökös és valahogy nekem ez nagyon tetszik, hogy amit mindenki várna, hogy mekkora világ szenzáció lesz, hogy Jon igazából egy Targaryen, és közbe meg mégsem.

_z_ 2019.05.27. 08:35:50

Sixx, köszönöm szepen az egesz evados közvetitest! Ugy latszik megiscsak lehet szarbol ostort fonni, es meg ha nem is csattog, de legalabb flattyog :)!
A sorozathoz inkabb nem füzök semmit, tul sokaig tartani szamba venni a hibakat, es ertelme se nagyon lenne. Amennyire örültem anno annak, hogy elkezdödött, annyira örülök most annak, hogy vege van...

lilcsi manó 2019.05.27. 08:46:00

Sirnivalo volt ez resz komolyan :-(
Amikor Bronn es Davos huzzak egymast a kistanacsban az volt az erzesem hogy mar nem is a tronok harcat nezem hanem annak a parodiajat, jo is hogy nem keszult 10 resz belole

Az hbo-nal senki nem szerette ezt a sorozatot, amikor megneztek az utolso reszt nem szoltak h ez egy szar es ne adjuk mar le??

Amugy nagyon koszi a hogyvoltokat, jo volt olvasni!

polpetti 2019.05.27. 09:05:39

Sixx, köszi szépen. :)
@Cymantrene: szerintem nem volt AA, simán kimaradt minden prófécia, mert minek.
Más: rengeteg szereplőn követtek el erőszakot az írók, de az megvan, hogy Ser Joraht életben akarták hagyni, hogy Danyt elhagyva ő is a Falon kössön ki, aztán ellovagoljon Jonnal meg Tormunddal északra? Ha ez megvalósul, Jorah karaktere lett volna a legjobban kiforgatva és megerőszakolva.

Duke Silver 2019.05.27. 09:10:16

köszi a több éves munkát a sorozattal sixx! A sorozat hanyatló szinvonala miatt már csak a hogyvoltok tartották bennem a lelket.
Egy két megjegyzés:
- Mintha Tyrion a kölcsön fogalmát magyarázta volna Bronnak a 3. évadban, mikor a faterja kinevezte öt Master of coin-nak.
- Tormund azt mondta, hogy megvárják,míg lemennek a tél szelei, mielött visszamennek --> lehet ez az idö le is telt. Annyira össze volt csapva ez az egész, hogy könnyen kimaradhatott ott akár egy többhónapos idöszak is.

Steve the Great 2019.05.27. 09:22:38

"Ja, és Jontól elveszik a kardot, ha Tyrionhoz megy (mit csinálna, megöli?), de a királynőhöz simán bemehet felfegyverkezve." - Pl. bent hagyja a rabnál a fegyvert. A királynőhöz meg miért ne mehetne be fegyveresen a leglojálisabb hűbérese és/vagy szeretője?

Cymantrene 2019.05.27. 09:37:16

@polpetti: Vicc vó't :-)
De legalább volt bökés.

Snedronningen 2019.05.27. 09:44:16

Ebben az a vicces, hogy Martin most pánikszerűen újraírja a könyvet, amit emiatt még skáig, talán sohanem fogunk látni, mert a felzúdulásból látja, hogy az ötletei nem jöttek be a nézőknek...

_sélli 2019.05.27. 09:49:15

Katasztrofa lezaras... teljesen Lost feelingem volt. Magyarazat, ertelem nulla. Tele logikai bukfenccel. Sajnalom mert egy zsenialis sorozat volt...!
Mostantol Chernobyl!

Gunsmoke 2019.05.27. 10:24:52

@Snedronningen: Nem Martin ötleteivel volt a baj, hanem az egész kivitelezésével. Ahhoz, hogy egy történetszál hiteles legyen és logikusan el lehessen jutni A-ból B-be, minden részletet aprólékosan ki kellett volna dolgozni és a karaktereknek következeteseknek maradni. Szerintem például tök jó ötlet volt Cersei tégla általi halála, épp azért, mert annyira nevetséges és szánalmas az egész (miért előírás az, hogy egy főgonosznak katartikus halált kell halnia?). Azzal sincs bajom, hogy bár Havas lenne a jogos trónörökös, mégsem ő lett a király, és az is logikus, hogy Dany valójában nem a megmentő messiás, hanem pont olyan zsarnok, mint az összes többi hatalommániás trónkövetelő. Nem, ezek szerintem nem rossz ötletek, hanem igen is hozzá tartoznak a Trónok harca világához és ezeket tuti el is mondta Martin Benioff-éknak, de a két szerencsétlennek már nem volt annyi esze, hogy ezeket a szálakat felépítse és a végkifejletig el tudja vinni a történetet, ezért az egész hiteltelenné és nevetségessé vált. Az hézagokat, amikről pedig fogalmuk nem volt a legnagyobb fasszságokkal töltötték ki. Szerintem Martinnak kifejezetten jól jött az egész, mert így a sallangokat és hülyeségeket valóban el tudja kerülni, és remélhetőleg szállít majd egy jó befejezést is.

Sixx-nek köszi az egész évados hogyvolt-ot, mindig jókat szórakoztam rajta, és a podcastot is, ahol nem tudom milyen András olyan qrva jókat mondott benne, hogy, ha még nem történt meg, sürgősen komolyabb pozíciót kellene adni neki a kult rovatban.

sixx · http://comment.blog.hu 2019.05.27. 10:26:35

@Gunsmoke: Zsuppán András, rovatvezető :)

Snedronningen 2019.05.27. 11:00:55

@Gunsmoke: persze, ebben nincs vita közöttünk, hogy bármi lehet működőképes ötlet, ha fel van építve, és az adott világ keretein belül logikus. Inkább arra gondoltam, hogy manapság a marketingesek szétstresszelik magukat az olvasói/nézői/rajongói/fogyasztói vélemények miatt, hogy jaj itt most van egy negatív vélemény, gyorsan le kell cserélni a színészt, kivágni egy szálat, visszavonni egy terméket stb, mert jaj, az internet népének nem tetszik. Gondolom most a WoW szerkesztői és a kiadó marokszám szedi a nyugtatókat, betűnként vizsgalja át a történetet, és a lelket szekálja ki GRRM-ből, hogy hú, meg ne bántsa a rajongókat. Ez pedig valahol szomorú. Talán ezért nem jön a könyv, mert a nyomás miatt nem merik kiadni és talán éppen háromezredszer íratják át Martinnal. A sorozat hibája is a kritikátlan fan-service volt, ettől lett logikátlan sok történetszál, vagy csaptak agyon karaktereket miatta, és félő, hogy a sorozat tapasztalatai és a rajongói elvárások figyelembvétele, és a kiadó marketingeseinek a pánikja a könyvet is tönkreteszi majd.

Alhazred 2019.05.27. 11:05:34

szar befejezés volt nyilván, de végre vége, valahol ez is egy megkönnyebbülés. különben is, itt a chernobyl, meg a catch-22, utóbbira igen kíváncsi vagyok.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.05.27. 11:55:53

A kedvencem a királycsinálós rész volt.

- És akkor mindenki mondjon igent, aki Brant a Nyomit akarja királynak!
- Igen.
- Igen.
- Igen.
...
-Igen.
- Izé, tesó, tisztellek-böcsüllek, meg tudom, hogy ez most kurvakínos, de most akkor az van, hogy az Észak az külön királyság marad, vágod?
- Mi? Ja, ok...

A maradék 15 választófejedelem meg egy emberként vág wáttdöfákk fejet, élükön Yarával, hogy ja, bazki, ezt így is lehet???

WICKEDWITCH 2019.05.27. 11:56:43

Sziasztok!
Először is köszi a hogyvoltokat, azok legalább maradéktalanul tetszettek! :)
Így egyben az utolsó évadról:
Tetszettek:
1. azok a jelenetek a csata előtt/alatt/után, amikor olyan karaktereket hoztak össze, akik már rég találkoztak, vagy elszámolnivalójuk volt egymással.
2. maga a csatás rész(8/3) is tetszett, a marhaságok (vár ELÉ kirakott katonák, dothrakiak nekimennek a holtaknak stb.) ellenére. Dünnyögtem közben néha, de azért végig lekötött, pedig engem a csatajelenetek nem szoktak érdekelni.
3. amikor Drogon elolvasztotta a Vastrónt a picsába. A sárkánynak volt a legtöbb esze az egészben. :)

Az engem legjobban bosszantó faszságok:
1. Rhaegal halálának egész jelenete. El se kezdem sorolni a baromságokat, amiket elkövettek, hogy megszabaduljanak egy sárkánytól, és megpróbálják alátámasztani Dany megborulását, amit egyébként végkifejletnek el tudok képzelni (már Mereenben is fel akart szabadítani mindenkit, akár akarta az illető, akár nem), de kurvára összecsapták a végére.
2. Cercei halála. Ő nem érdemelte meg, hogy Jaime karjában haljon meg. Jaime megérdemelt egy ilyen véget, de Cercei nem. Ennek így olyan hatása volt, hogy a két királynő küzdött a trónért, és ő veszített, pedig azt érdemelte volna, hogy beledörgöljék az orrát a sok szemétségbe, amit 8 évadon át elkövetett, és aztán Arya kibelezze. Vagy utána omoljanak rá a téglák, nekem mindegy, de ez így neki nem járt.
3. Bran lett a király. WTF?! Deres nem kell neki, mert ő a Háromszemű holló, de a Hét, bocsánat Hat királyság trónja igen? Alapból nem egy ördögtől való ötlet, hogy a legbölcsebb(?) ember kerüljön trónra, de szerintem ez totál karakteridegen húzás volt. Ő ennél sokkal "spirituálisabb". Még tanácsadónak talán elmenne...
4. Az, hogy Jon elment északra, az oké, de ahogy elment az nem oké.
5. A "királyválasztó" gyűlés egy az egyben röhejes volt.

Most így hirtelen ennyi. :) Összességében örülök, hogy végignéztem, mert voltak olyan dolgok, amelyek miatt megérte, de sajnálom, hogy az írók így elbaszták már legalább Dorne-tól kezdve. :(

bullseye 2019.05.27. 12:11:00

Asszem ez lehetett a vizsgamunkájuk a Star Wars-hoz, végtére is az is arról szól mostanság (is), hogy látványosan jelenetek meg jellemfejlődési szintek között átrángatják a főszereplőket, ha kell a leghülyébb és logikátlanabb módokon.

bontottcsirke 2019.05.27. 12:43:17

Még Mágenheim doktort beleírhatták volna a sorozatba. Vagy legalább a mentőstáskáját otthagyhatták volna valamelyik részben.

a Nanga Parbat rabjai 2019.05.27. 12:47:28

Havasból pont olyan nudli szarházit csináltak, mint Parisból a Trójában...tuti a Star Warsba is betesznek egy ilyen karaktert!

body_andras 2019.05.27. 12:53:12

El lehet menni Westerosból! CSAK TESSÉK! ;)

NAR 2019.05.27. 12:55:04

Havas Jon nyomott egy "lopott könyveket" (by Tankcsapda) Dany-n...

Egyébként meg a királyválasztás tényleg "érdekes" - tetszik, nem tetszik, ilyen középkorban az a király, akinek a legnagyobb a hadserege. A Stark seregek megsemmisültek (háromszor is, a vörös násznál, a fattyak csatájában és a holtak ellen), az Arryn-seregek a halottak ellen, a Baratheon-seregek szétszéledtek északon, a Tyrell és Tully seregeket Jamie nullázta le, a Lannisterek és a Grayjoy-ok meg ott égtek Királyvár alatt: következésképpen egyetlen épkézláb sereg marad, a dorne-i (mármint ha eltekintünk a respawn-olt Makulátlanoktól és dothrakiaktól, akik elhajóznak). Ezek után Bran királlyá választása eléggé "érdekes"...

Az a szónoklás a lépcső tetejéről, mellette a gigászi zászló - eléggé III. birodalmat igéző képi világ volt.

triplat 2019.05.27. 13:18:46

Havas meny Dany- hez hó borít mindent. Hava csak úgy legyilkolja a királynőt sehol senki. Pedig a lépcsőnél áll a teljes sereg de oda már nem küldenek senkit. Pedig néhány bérgyilkos azért feltűnik néha a sorozatban. Minek is őrség. Aztán megtörténik a csoda legyikolásszák a terhes asszonyt. Pedig mindenki tudta,hogy gyereket vár. Hát ki az a féreg aki le tudná gyilkolni a saját gyereke anyját? Azután tyrion ott áll a tanács előtt.
Az előbb még tél volt. Most meg ősz !!!! Sárgák és barnák a fa levelek. Na ne már!!!

Steve the Great 2019.05.27. 13:27:10

"Aztán megtörténik a csoda legyikolásszák a terhes asszonyt. Pedig mindenki tudta,hogy gyereket vár."
Ki az a mindenki? Tudomásom szerint Dany a vérmágiás próbálkozás óta meddő.

"Azután tyrion ott áll a tanács előtt.. Az előbb még tél volt. Most meg ősz!!!!"
Közelebbről meg nem nevezett hosszúságú ideig börtönben volt. Azért ahhoz is kellett idő, hogy minden tanácstag összegyűljön.

mbm 2019.05.27. 13:28:27

@Leadfoot: Az speciel full karakterazonos, hogy Havas Jon nem próbált meg lelépni vagy hazudni. Az persze hülyeség hogy Féreg nem koncolta fel azonnal.

Leadfoot 2019.05.27. 13:34:52

@_sélli: A Chernobyl-t én is melegen ajánlom annak, aki még nem látta (spoiler alert: felrobban a reaktor).

Leadfoot 2019.05.27. 13:37:17

@Gunsmoke: Egyetértek, az nem baj, hogy Jon nem lett király. Elvégre alap, hogy tök mindegy kinek a kije vagy, itt a végén úgyis az erősebb kutya baszik. De azért legalább megemlíthették volna, mikor azon tanakodnak, ki is legyen a király.

BrigiNémeth 2019.05.27. 13:37:59

Én amin még súlyosan elakadtam, az az időjárás volt. A csata, amiből éppen szart sem lehetett látni a sötétségtől és "hóvihartól". A következő Királyvár, ahol még a szálló pernye rendben volt, de nem tudom, hogy mikor vált havazássá az apró fehér bizbaszok kavargása a levegőben, de Dany megölésére kétségtelenül inkább havazásnak tűnt már, mint "pernyézésnek". Aztán Tyrion tárgyalására visszatért a mediterrán hangulat és a verőfényes napsütés, amitől kis pavilonokkal kellett óvni a megmaradt elitet. Érthetetlen.
És hát tényleg, hollywoodi megoldásokkal volt tele az évad :(

VT 135 2019.05.27. 13:45:33

@sixx:
Csatlakozom a kartárs véleményéhez (miközben hangosan röhögök a flattyogon :D ). Köszi! Ráadásul akármekkora gagyi lett a vége felé, a régi GoT-os Hogyvoltok továbbra is klasszikusok maradnak és minden alkalommal öröm visszaolvasni őket! Legjobb talán a Rideghon-os volt - kezdve Tormund panaszkezelő irodájával -, de sok másik is kötelező olvasmány lehetne.

"Sixx, köszönöm szepen az egesz evados közvetitest! Ugy latszik megiscsak lehet szarbol ostort fonni, es meg ha nem is csattog, de legalabb flattyog :)!"

Tehéntőgy 2019.05.27. 14:03:25

A dorne-i hercegi cím az Westeroson semmivel nem előkelőbb, mint a Völgy Védelmezője, vagy a Deres Ura stb. Nincs köze a westerosi lovagi kultúra feudális rangsorához, csak az Essosból Dorne-ba bevándorló rhoyniak hozták magukkal a szokást, hogy az uralkodójukat hercegnek címzik.

Treff Bubi 2019.05.27. 14:03:53

A téglákra én nem akadtam ki, egy házomlásnál nyilván nem egyenletesen teríti be a törmelék a talajt, és azért nagyobb esély van arra, hogy rád is jut belőle, mint hogy nem.
A végén a tanácskozás tényleg állati kellemetlen volt a poénkodással, szinte a Fekete Viperát idézte. Nem lepődtem volna meg ha betoppan Rowan Atkinson és odanyög valami pikírt megjegyzést.

Snedronningen 2019.05.27. 14:16:51

@Treff Bubi: sőt, azoknak, akik azért szomorkodnak, hogy Cersei nem szenvedett eleget: ha valakit így temet be a házomlás, na, az szenved nagyon sokat. Az jár jól, akinek a fejére esik, és gyorsan meghal. Jamie a halántékán lévő sebbel hamar meghalhatott. De akit így, félig temet csak be, az szívás: kijönni alóla nem tud, a súly és a belső sérülések előbb-utóbb megölik, de eltwrt egy darabig. Így, hogy Cerseit nem érte fejsérülés, és még a mellkasán sincs tégla, hogy hamarabb kiszoruljon belőle a szusz, volt ideje elgondolkodni az életéről és a gazságairól.

mafos 2019.05.27. 14:18:34

Állítólag azért volt szar, mert amikor kiszivárogtak a rengeteg dokumentum, kitudódott a befejezés, amit kitaláltak, és ezért lett ez. De szerintem sokan nem olvasták el a kiszivárgott befejezést, az mi lett volna, tudja valaki?!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.05.27. 14:28:51

@BrigiNémeth: A kettő között hónapok teltek el, Tyrion körszakállához közben hozzánőtt a teljes arcszőrzete, ahhoz a hosszhoz meg kell egy jó fél év, ha nem több.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.05.27. 14:30:07

@Snedronningen: Ki tudja, talán még ki józanodott, de akkor kurva másnaposnak kellett lennie... szar halál, na!

triplat 2019.05.27. 14:34:22

@Steve the Great: De havas elvonul északra ott meg kibújnak a növények? na most akkor a tél után jött még egy tél csak lemaradtunk róla? Mindenkinek kellet tudnia hogy Dany terhes. Ugyanis varys emberei etették és ruházták, mérgezték. Egyiknek sem tűnt fel, hogy nem megy rá az xxs es ruha? A királynő már napok óta nem eszik. Mégis akkora a pocakja mint aki megevett egy malacot??? Ezt nem hiszem.
varys ezt tuti világgá kürtöli. És elmondja havasnak, hogy megfogja királynak. (De havast ez hidegen hagyja?????) De tyrionnak biztos elmondja. És akkor tyrion a legnagyobb g.enyláda a sorozatban. hagyja hogy havas kivégezze őket anélkül, hogy szólna. Miközben ezzel az információval megmenthetne mindenkit. Különben az egész évadnak nincs semmi értelme. na akkor Havas vagy tyrion a legnagyobb genny. vagy akkor minek ez a gyerek szál??? Akkor nem is volt terhes???

Mr. Rocketfinger 2019.05.27. 15:09:03

1. a horda osztódással szaporodik, a 3. részben hírmondó is alig gyütt vissza a roham után.
2. az ostoba szőke odament Királyvár alá emberkedni egy focicsapatnyi (nem football, hanem SOCCER!!) makulátlannal, és csodálkozott, hogy kiröhögték, pedig volt neki úgy pár ezer, ahogy a kis Fidel Castro speech alatt mutatták őket, kb ennyien indultak el évekkel ezelőtt Essosból.
3. Tyrion Királyvár pincéjében konkrétan 3 db tégla alatt talál rá a tesókra, tehát ezek szerint ha nem is állnak arrább, de ha a karjukat felemelik, megússzák egy sima töréssel.
4. Yara hazament, kiülte otthon a hiriget, a tanácsban meg osztja az eszet?

nem is sorolom. de a leginkább kínzó kérdés:
MI A FASZ TARTOTT ENNEK AZ ELKÉSZÍTÉSÉN KÉT ÉVIG?

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.05.27. 15:12:41

@sixx: +1 Zs.András rovatvezető úrnak, nagyon kellemes meglepetés volt. és a podcastért is jár a dicséret, tetszett, hogy alaposan körbejártatok minden szöget, véleményt, témát stb.

szbszig 2019.05.27. 15:15:41

"a korábban Manchesterként emlegetett vár fölé"

Jól van, sixx... :D:D:D

2019.05.27. 15:21:04

Nem gondoltam, hogy sikerül ennyire elb...ni a befejezést, bár "ígéretes" volt az első öt rész: nem sok jót vetített előre. Miután a sárkány elrepült, onnantól olyan volt az egész, mintha egy Adam Sandler által írt gagyi sitcomot néznék...
Amúgy Bran "háromszemű hollóságának" mi a ferde f... volt a funkciója a történetben? Már azon kívül, hogy semmi... Mert Danyt anélkül is kinyírhatta volna, hogy Bran az egyik "szemtanúja" (haha) annak, hogy ő is Targaryen.

- Képzeld, Dany! Én is Targy vagyok!
- Ez nem igaz, Jon!
- De igaz! A legjobb haverom állítja, meg a haluzós féltesóm.
- Ja, akkor igaz...

B+!! Ennél még az is ezerszer hihetőbb és szilárdabb bizonyíték, hogy a sárkányok elfogadták.
De nálam a legnagyobb biztosítékkivágó ebben az évadban az "elfelejtette a Vasflottát..." volt.
Láttam-olvastam már egy-két fantasyt, de ez a "magyarázat" a legalja...

A hogyvoltok jókvoltak.
Köszönjük!!

Dr. Fred Edison 2019.05.27. 15:41:53

Pár megjegyzés a záró epizód(ok) miatt fanyalgóknak:

1)Téglahalál: Most komolyan azon akadtok ki hogy nem elég méltó a Jaime+Cersei duóhoz? Idáig nem azt tekintettük pont a sorozat erősségének, hogy a karakterek nem feltétlenül kapnak illő halált, sőt? Mert Ned fafejűsége miatti, végül mégis megalkuvó lefejezése nagyon méltó volt. Vagy ahogy Tywint a budin lenyilazta a fia. Vagy ahogy Robékat lemészárolták lakoma közben. Szóval azok vintage jelenetek voltak, itt meg: ÁÁÁÁ, nem ezt vártam .:-(((((
2)Arya lova: Ez is mi a faszom, mintha az valami kulcsjelenet lett volna úgy akadt ki ezen mindenki. Leszállt róla, megette, elajándékozta, elajándékozta aztán ették meg, ott parkol a sarkon túl, stb.
3)Dothrakik: Ezt valóban nem magyarázták túl, de nem is most derült ki hogy sokan megúszták. Az előző rész elején a terepasztal mellett elmondják/mutogatják hogy minden seregrész egyformán elfeleződött, incl. lovasság. Az hogy mi történhetett persze nem derül ki, de ha nagyon akarjuk meg lehet magyarázni. Pl. nem látjuk hogy mi történt velük pontosan, csak hogy a lángoló kardok kihunynak. Ez lehet mittomén attól is, hogy nagyon fújt a szél, vagy nem volt elég erős a varázslat hogy kibírja az éjkirály közelségét, stb. Lényeg nem látjuk őket meghalni, viszont pár embert látunk is visszatérni. Szóval lehet másfele még többen el tudtak menekülni. Az sem kizárt hogy nem a teljes lovasságot vetették be, a többit valahova eldugták tartaléknak, azok meg annyira unatkoztak hogy véletlenül végigaludták a csatát.
Oké ezt tényleg el kellett volna magyarázni, de azért tényként sem kell kezelni hogy "dehát mind ott haltak"

Amúgy szerintem az utolsó rész egész jó volt. Lehet hogy ha az évad elején tudom hogy ez lesz a vége akkor kurva nagy csalódás, de ahogy lejátszódott a történet a megmaradt lehetőségekhez képest korrekt befejezés volt. Legalábbis a királyválasztásig, azt szerintem is elbaszták kissé. Főleg Jon sorsa lett olyan semmilyen, és hogy a Fal mitől nőtt vissza az tényleg megmagyarázhatatlan. Az még oké lenne hogy esetleg egy másik szakaszt láttunk amelyik épen maradt, de mi a f* értelme van egy falnak amelyik közepén ott egy hadseregnyi lyuk?
Ja még annyi, hogy szintén sokan hangoztatták hogy az Aegonos sztorinak nem volt jelentősége. Szerintem ez azért nem igaz, abban hogy Dani így megbolonduljon jelentős szerepe volt annak hogy amikor ez kiderült, már nem érezte már annyira biztosnak a pozícióját, és radikálisabb eszközre kényszerült. Talán ez is volt a fő mozgatórugó, csak épp Benoffék ezt (is) elbaszták, és nem sikerült minket meggyőzni róla.

Összességében amúgy nem akarnám védeni a záró évadot, de messze nem értek egyet minden kritikával, és szerintem annyira nem is lett rossz mint amennyire sokan lehúzták. A legbosszantóbbak nekem inkább a fölösleges hülyeségek voltak, aminek a történet szempontjából nem volt jelentősége, és nem lett volna komplikált hitelesebben megoldani (pl. tök fölösleges Dothraki roham+egyáltalán kitolni az egész sereget a váron kívülre, vagy a sárkány kilövéssel, majd pusztítással kapcsolatos logikátlanságok)

Treff Bubi 2019.05.27. 15:46:52

@triplat: nekem az a teóriám, hogy a brutális "winter is coming" típusú telek mindig is az Éjkirály varázserejéhez kötődtek, és az ő pusztulásával ezek az időszakok is rövidebbek, enyhébbek lesznek.

2019.05.27. 15:47:52

@AntiChrist: * Mármint Jon anélkül is kinyírhatta volna Danyt...

polpetti 2019.05.27. 15:55:32

@triplat: te szerintem valami fanfictiont olvastál. Dany nem volt terhes.

Dr.Démonmac1 2019.05.27. 16:04:12

@triplat: "Havas meny Dany- hez hó borít mindent. Hava csak úgy legyilkolja a királynőt sehol senki. Pedig a lépcsőnél áll
Egy Sárkány campelt a bejáratnál, az egész kontinens legerősebb lénye.

" Aztán megtörténik a csoda legyikolásszák a terhes asszonyt. "
Csak cersei volt terhes, de őt a téglák csapták agyon.
Danynak nem lehet gyereke, az a korábbi részben kiderült.
.
"Az előbb még tél volt. Most meg ősz !!!! " Bizony, és mivel Winterfell északon van, Királyvár meg jócskán délen szekérrel /lovon nem 5 perc az út, hanem jó két hónap...

Félhang 2019.05.27. 16:05:30

Sixx, csak annyit írok: köszönöm ezt a kreatív humort! :)

Kiemelve amik a legjobban tetszettek:

„Az atomháború után vagyunk, a 36. században, az emberiség szívós munkával eljutott a kőbaltától a feudalizmusig…”
„vagy a seggükbe feldugott húskampó okoz váratlan(?) komplikációkat”
„ahol két testvérét is agyonvágta a deus ex tégla.”
„az évek során behízott szopottgombóc fejet növesztő és kísértetiesen az originál Ronaldóra hajazó Szürke Féreg”
„ott áll vagy húszezer Makulátlan, meg annyi dothraki lovas barbár, amennyivel ügyes vezérek hont foglalnának, ha muszáj lenne, és ezzel nem is lenne bajom, HA EZEK MEG NEM HALTAK VOLNA A HARMADIK RÉSZBEN MIND, de hát kinda forgot, ugye, Mr. Benioff”
„Arya is előkerül, oldalról hesszeli Havast, a lova, ami az előző rész végén szimbolizmusilag a segge alá került, sehol, tudom, tudom, kinda forgot.”
„viszontdeámbár „
„Tyrion, aki pont úgy néz ki, mint egy rendszerkritikus orosz nagyregényíró a Gulágon
:))

Dr.Démonmac1 2019.05.27. 16:05:57

@Snedronningen: "Jamie a halántékán lévő sebbel hamar meghalhatott" meg meg is szúrta őt Euron. :) Az a csodálatos, hogy eddig bírta...(el is felejtették a készítők)

victor vacendak 2019.05.27. 16:06:11

Mitől volt hó? Vagy fehér hamu? És csak bizonyos jelenetekben? Én még az utolsó rész alatt is azon pörögtem, hogy az ötödik részben hogy teleportálgattak Winterfellből King's Landigbe ide-oda, azon már meg sem lepődtem, hogy Dany-val elrepült a sárkány, tehát se gyilkos fegyver ujjlenyomatokkal, se holttest, mégis elfogják a tettest (aki nyilván őszinte vallomást tett, de bizonyíték hiányában még a vallomás alapján sem szoktak elítélni senkit). Ráadásul a Mad Kinget leszúró Jaime se ment böribe anno, bár lehet, hogy megvették a legfőbb ügyészt kilóra.

Csak annak örülük, hogy az elmúlt hetekben néztem végig az egészet, ha erre a szarra 8 évet vártam volna, szétvetne az ideg...

Dr.Démonmac1 2019.05.27. 16:08:33

@Mr. Rocketfinger: Nézd meg a "hogy készült" sorozatot a hbo-n.
A történetet ugyan szidhatjuk, de a stáb munkája, nagyon ott van.
A jó munkához idő kell.

Cymantrene 2019.05.27. 16:23:41

@Dr. Fred Edison: A Fal. Ha jól láttam, Jon most Fekete Várnál ment vissza, ahol nem lett semmi baja a Falnak. Az Éjkirály a Keleti Őrségnél omlasztotta le egy viszonylag kis részét, ott egy jól védhető szoros keletkezett. Bizonyos szempontból egyszerűbbé is teszi a védelmet, mert épeszű támadó ott akar majd átmenni a csapatok nagyrészével, tehát a védelem nagyrésze is oda koncentrálható.

DaveEr 2019.05.27. 16:25:09

LOL :D Sírok a röhögéstől! A képregény.... "meg fog ölni a varázspinájával" :D :D

WICKEDWITCH 2019.05.27. 16:31:44

@Snedronningen: szerinted Cercei elgondolkodott a gazságairól? :) @Dr. Fred Edison: A magam részéről nem a fizikai szenvedést hiányoltam, hanem hogy szembenézzen azzal a csajjal, akit az első évadban elválasztott a farkasától, és akinek a családját azóta szívatja. Ez lett volna a katarzis, nem maga az, hogy meghal. Aztán mondom, tőlem a tégla is ráomolhatott aztán. Egyébként főgeci-halál precedensek: Geoffrey, a Pöcs: mérgezés az esküvőjén szembenézve néhány emberrel, akit bántott, Tywin a budin szembenézve Tyrionnal, Ramsay a kutyáival Sansával szembenézve, Viseris a koronával. Most hirtelen ennyi jut eszembe. Szóval azért nem teljesen alaptalanul vártam valami hasonlót. :)

Steve the Great 2019.05.27. 16:35:26

@Innovált kutyák: Az a fal egyik végén történt, ők meg a másik végén vannak.

Steve the Great 2019.05.27. 16:40:39

@Dr. Fred Edison: "de mi a f* értelme van egy falnak amelyik közepén ott egy hadseregnyi lyuk? "
Szerintem egy egyszerű büntetőtáborként üzemel az Éjjeli Őrség, nem annyira a falat védik.

Cérnahuszár 2019.05.27. 16:53:33

@Dr.Démonmac1: a 6 rész igy készültjét és a színfalak mögötti epizódokat eltüntették.
Hült helye vagyon, tippem: a qva nagy tiltakozás miatt nem hergelik jobban a népeket

Cérnahuszár 2019.05.27. 16:57:55

@lilcsi manó: "Az hbo-nal senki nem szerette ezt a sorozatot, amikor megneztek az utolso reszt nem szoltak h ez egy szar es ne adjuk mar le??"

Szerintem az történhetett hogy elfelejtették beniofék háta mögé rakni a katonát aki sugdos a fülükbe: ne feledd, te is csak ember vagy. :(((((
Amikor isten lettél, és nem lehet azt mondani baszki ez faszság.

Lunara 2019.05.27. 17:03:30

@Cymantrene: Az igaz, hogy a Fekete Várhoz ment vissza, és ott áll a Fal, meg a keleti lyukat is biztos lehet védeni, de kitől? A Mások kihaltak, a Vadak meg cimbik lettek.
Tök értelmetlen volt visszaküldeni oda Jont (vagy akárkit), ez az "elfekvő fattyaknak" szöveg meg ugyanolyan logikátlan baromság, mint az utolsó 2 évad 90%-a.

Nekem nincs bajom azzal (sőt), hogy Jon ott kötött ki, nem a trónra való, nem is akarná, mást meg nem nagyon lehet kezdeni vele. De meg lehetett volna hihetőbben is magyarázni (pl. teljesen befordul mert meg kellett ölnie a She-Is-My-Queen-Now-And-Always szívszerelmét, és a bűntudata miatt önkéntes számüzetésbe vonul, ez még hű is lett volna a karakterhez). Az utolsó két évad amúgy nagyrészt ilyen volt szerintem, kicsit jobban kidolgozva/átgondolva nem is kellett volna annyira sok, hogy jó legyen, de nagyon nem jött össze az íróknak. Tele volt irreális, logikátlan és főleg karakteridegen húzásokkal, pedig a történet fő erőssége pont a karakterábrázolás volt.

lilcsi manó 2019.05.27. 17:58:49

@Cérnahuszár: jo hat gondolom szerzodesuk van amiben szabad kezet kaptak :-(

Cymantrene 2019.05.27. 18:27:20

@Lunara: A vadak csak átmenetileg cimbik. Az Éjjeli Őrség az utóbbi pár ezer évben csak velük huzakodott, zombikkal vagy pláne Másokkal nem volt dolguk.

lilcsi manó 2019.05.27. 18:41:04

@Cérnahuszár: szerencsere az elozmenysorozatot mar nem ok csinaljak, remenykedhetunk hogy az olyan jo lesz mint a GOT eleje :-)

Cérnahuszár 2019.05.27. 19:28:56

@lilcsi manó: nem tudom :( Még mindig bennem van a csalódás.
Tényleg megkaptam a gyomrost amit ígértek, csak épp nem azért érzem mert vége van, hanem azért hogy hogyan. Nem kaptam meg a TH élményt. Voltak korábban is hasbaakasztó fordulatok, hodor, vörös nász, egyebek, de azt érezte az ember hogy meg kellett történnie. Nincs fent a korona a művön.
Óvatos leszek, csak akkor nézem ha a fanok mondják hogy jó, nem a kritikusok meg készítők

perszepolisz 2019.05.27. 20:06:38

Nyilván nem volt szépen elmagyarázva, de nekem átjött, amikor Danyt senki nem védte a Vastrónnál. Ott szerintem azt akarták megmutatni, hogy oda már csak egy darab őr kell - Drogon - ő meg utasítás nélkül is tudja hogy kit lehet beengedni és kit nem. Havason kívül gondolom senkit nem engedett volna be.
Itt ugye azon lehetne filózni - ha nem lenne értelmetlen - hogy Drogon már akkor tudta-e hogy Havas akár meg is ölheti Danyt, vagy csak azért engedte be, mert ő is Targaryen. Mert ugye utóbb kiderült, hogy Drogon a legokosabb, leginkább érzékeny karakter.

Cérnahuszár 2019.05.27. 20:43:23

@Innovált kutyák: nézd az intrót, mutatja hol jöttek át a zombik, aztán megmutatja mennyire messze van deres meg a fekete vár
a földrész másik felén

Altaïr 2019.05.27. 21:13:31

@Leadfoot: A dottrákiaknál nem az a szokás, hogy aki megöli a vezért, az lesz az új vezér?

Lily1218 2019.05.27. 21:14:05

@Sixx: a képregény valami zseniális! Nagyot vesztett a világ, hogy nem te írtad a sorozatzáró forgatókönyvét! :) Köszönjük a sok éves munkádat!

Okkal csalódott mindenki, a legfontosabb szálakkal pl. Jon származása, jóslatok, Mások szándékai, Bran képességei, Arya bosszúja, stb. nem kezdtek semmit!!! (Amúgy: mi van Nymeriával???? )
@A LESBŐL TÁMADÓ RUHASZÁRÍTÓKÖTÉL: Igen!!! Nekem is ez jutott eszembe!! Sansa közli, hogy okés, legyél csak itt király, de a birodalom nagy részét inkább megtartom magamnak! Hogy a fenébe nem játszotta el ezt mindenki??? Min. Yarától vártam, hogy ja, ha ezt lehet, akkor mi is lelépünk, köszi! A végén meg ottmaradt volna Bran az üres és romos Királyvárral tök egyedül.
A nagybácsi olyan kínos volt, mintha egy Bagi-Nacsa paródiát láttam volna.
Már csak az lett volna még viccesebb, ha a végén Bran is felugrik a székből.
Amikor elhajóztak a Makulátlanok, eskü, vártam, hogy összeröhögnek a Starkok, na bevették, most már lehetsz király, Jon!

Az, hogy Dany se jobb, mint a többi hatalomért küzdő, igazából nem meglepetés. Martin nagy Gyűrűk ura fan, és annak egyik legnagyobb igazsága, hogy a hatalom mindenkit megront, legtisztábbakat is, aki eleve zakkant, azt még jobban.

Ami nekem a legnagyobb csalódás, hogy évekig azt hittük, az lesz a Mások szerepe, hogy ráébreszti az embereket, hogy elpusztítják a világukat, a fák kiírtásával, (én ettől is többet vártam, A Gyűrűk urában is szerettem az enteket), és arra, hogy a hatalomért való harcokban se
nyer, mindenki veszít, volt ennek egy üzenete éveken át, de ezzel sem kezdtek semmit.

A legnagyobb nyertes Martin lesz, aki levonja a tanulságokat, és most elkezdi újraírni az összes hátralévő könyvet. Már csak 10-20 év és megjelennek.

,, 2019.05.27. 21:23:10

@Lily1218: "Már csak 10-20 év és megjelennek."
20 év múlva simán remake-et csinálnak a sorozatból is, ha addig még nem lesz IRL világvége

Leadfoot 2019.05.27. 21:36:42

@Altaïr: Igaz. De akkor miért nem estek neki a Makulátlanoknak, hogy kiszabadítsák a vezérüket? És miután szabadult, mentek vele a Falhoz?

Analitikus Marslakó 2019.05.27. 22:42:20

Nekem majd azt magyarázza meg valaki, hogy, ha valakit szorosan ölelsz (mert csókolod), akkor hogy a f@szomba tudod szíven szúrni szemből, deréxögben, egy kb. 30-40 cm-es penge- és 15-20 cm-es markolathosszúságú tőrrel?

Snedronningen 2019.05.27. 22:43:25

@Lily1218: igen, a könyvben pont az az extra izgalom, hogy mindenki az intrikálással van elfoglalva, közben meg jönnek a Mások és senki nem veszi komolyan.

Szerintem a sorozatban is hatásosabb lett volna megfordítani a két csatát: előbb az emberek meccseljék le, hogy kié a trón, aztán a kivérzett birodalomra, a megmaradt seregre, az új király(nő)re rázúdulnak a zombik, aztán hajrá, maradj talpon, ha tudsz! Végül persze ugyanúgy meg kehetett volna aryjázni az Éjkirályt, de mégis más lett volna az izgalomfaktor, ha ez az utolsó részben történik.

Ugyanígy ellenpontozhatták volna Drogon elrepülését azzal, hogy utolsó jelenetként nem zöldülő füvet kapunk, hanem a két vagy három évaddal ezelőtti Craster-bébit, mint eljövendő Éjkirályt, aki valahol a messzi északon, az örök télben cseperedik, mint fennálló fenyegetés. Volt ebben a sztoriban még lehetőség, csak nem használták fel, sajnos.

Snedronningen 2019.05.27. 22:45:29

@Analitikus Marslakó: ez jó :-) Pláne hogyan nem veszi észre a megcsókolás alatt álló asszonyszemély, hogy valamit tevékenykedik a másik fél, hiszen azt a tőrt ki is kellett húzni a tokjából.

zsofiaaagnes 2019.05.27. 23:07:13

Varys-t azért égették el, mert megpróbálta Danyt megmérgezni..

Dauda András 2019.05.27. 23:18:41

Hiányozni fog a sok spoiler miatt hisztiző Trónok harca rajongó. Mint a fürdős kurvák!
Na de már készíti az hbo az újabb adagot!

PussyTittyCity 2019.05.28. 01:17:17

Én személy szerint kifejezetten dühös voltam amikor vége lett a finálénak. A felségemmel az első évadnál jöttünk össze és az évek alatt igazi rituálé lett a trónok hétfő, ami sok hajnalba nyúló átteóriázott estét adott nekünk (mint itt szinte mindenki másnak is), és pont ezért fájt ennyire, hogy ilyen, a trónok harcához képest szinvonaltalan módon kellett lezárni a végét... Az utolsó pár részt már tényleg csak azért szenvedtük végig, mert mégis csak egy korszak zárult le, csak kár, hogy itt maradt utána a csalódottság. Szomorú, mert a sorozat amúgy tényleg zseniális volt.

Persze azért pár észrevételt én is bedobnék a közösbe a nagy fináléhoz:

Arya (és a ló) - annyi indokolatlan dolog történt már ebben az évadban, hogy ezt a jelenetet mindenki szimplán csak engedje el. Amúgy nem értem miért nem tudtak semmi értelmeset kezdeni Arya karakterével és miért kellett ilyen szerencsétlenné tenni, az éjkirály erőltetett halálán kívül pont annyit tett az eseményekhez mint egy darab kő (és nem az, ami agyon ütötte azt a két nyomorultat).

Cercei es Jamie halála - én is (mint sokan mások) valami grandiózusabb halálra számítottam, de igazából így utólag már tetszik, hogy Cercei ennyire nyomorúságos halált halt a vár legmélyén, főleg annak tükrében, hogy a nyolcadik évadban gyakorlatilag egy erkély volt. Jamie ahogy meglátta Euront a parton, rögtön tudni lehetett, hogy neki kampó, kérdés, hogy már ott a parton, vagy utána fenn a várban, már ha el jut odáig. Végül azért összejött a nagy randi, de még ezt is sikerült nevetségessé tenni azzal a marék téglával, de ez is már csak részlet kérdés.

Tyrion - valahol mélyen bíztam benne egy pillanatra, hogy a kőrakás alatt csak Jamiet találja meg, és abban a pillanatban Cercei nyakon veri hátulról egy téglával, de nem jött be, szép remények (pedig Cercei végre beteljesíthette volna a négy évad óta tervezett bosszúját). Amennyire zseniális karakter volt pont annyira lett a végére ő is egy szerencsétlen balfasz, de hát közönség kedvenc, így neki jöhetett a happy end.

Jon és Dany - hihetetlen, hogy képesek voltak a rendezők Jonból hat rész alatt akkora Jámbor Jacket csinálni mint a szél, egyszerűen semmi súlya nem volt a létének, a nagy leszúrást követően meg simán átugrották azt a kulcs eseményt ahol végre kifejthették volna a miérteket, és kapott volna még egy kis esélyt, hogy pár jelenetre újra színész lehessen. Ehhez képest két hét múlva már megint nyár lett, ő meg fullba nyomta a hobót és a bűnbánást. Amúgy egy kérdés, ami még most is felbasz: ha annyira erős az igazságérzete, hogy szó nélkül elviszi a hátán a balhét majd mit sem törődve a saját trón követelési jogával (amit amúgy egy évadig építettek fel, és talán az egyik legnagyobb katarzis élmény volt a sorozatban, majd egy "mi lenne, ha mostantól nem a vér hanem a választás döntene a királyról" mondattal rövidre is szártak, szégyen) szimplán vissza megy a falra (ami most már tényleg csak egy forever alone börtön csöcsök és napsütés nélkül), és oké, neki innen indul és végződik is a története, akkor MIÉRT LÉP LE AZONNAL AHOGY MEGLÁTJA THORMUNDOT ÉS ÁRULJA EL A SAJÁT NYOMORULT ELVEIT?? És nem, az nem egy nightswatch patrol volt, hanen szépen dezertált. De tényleg, legalább annyi kijárt volna az utolsó Targaryennek, hogy a trón helyett ő kapja a sárkány tüzet, de hopp, az ő bőre is teflonból van, és kapunk legalább egy kis katarzist, hogy még ha nem is a sárkányok apja, és nem is akar uralkodni, de volt értelme visszahozni a halálból, és nem hiába ment végig annyi csatán és áll most ott ahol. Bocsi mindenki, de nekem ez így minden csak nem okés. Dany bekattanása viszont várható volt, ezt legalább próbálták jól felvezetni, és voltak erre már jelek az előző évadokban is, így ezzel nincs bajom. Tüzesz szárkány, neked meg viszlát, bo-bo-bo-boldoggá te-te-tettél!

Stark dinasztia maradék - Sansa a legunszinpatikusabb karakter lett, főleg ezzel az olcsó gyíkember császtok észak kiszállt lépéssel, Bren pedig egy igazi gyökér. Pont úgy sikerült egy kis arrogáns fasszá tenni mint Lukeot a Last Jediban azokkal a piti poénokkal és arcoskodásokkal, egyszerűen ez így gáz lett.

Én egy utat fogadtam volna el, ha a végén megszűnik a hét királyság, és az a nagy csattanó, hogy ennyi év intrika és küzdelem után végül senki sem ül fel a trónra, és ezzel örökre lezárul egy kor, és mindenki a maga ura. De nem. És őszíntén, kár.

Benioff és Weiss, én köszönöm, de nem kérek spinoffot (és főleg nem egy új SW trilógiát).

Sixx, köszönjük, hogy a legvégéig kitartottál, sok kellemes percet okoztál az évek alatt!!!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2019.05.28. 10:06:01

Egy remek sorozat amit az utolsó két évadban szinte a feismerhetetlenségik szétbarmoltak.

Elméletileg lényeg az lett volna hogy sok kicsinyeskedő trónra-törő eltörpülne a havas északról jövő fenyegetés árnyékában. Erre az egész mitológiát (Night King, Bran, Három szemű) lehúzták budin kb egy rész alatt.

Ja meg ahogy a végén torkonszarták Bran egész karakterét az is "remek" volt. Miután évadokon át szövwgelt arról, hogy Bran tulajdonképpen már nem is létezik mert ő a Három Szemű Holló. Meg még Deres vezetését is elutasította, hogy ő már nem Bran és nem lehet az ura semminek... Erre legyen király mert miért is ne?

Tulajdonképpen kiderül hogy végig Cerserinek volt igaza, amikor végig a trónra tört.

Még az régi kamuleak is sokkal jobb lett volna annál, mint itt elénk raktak.

A kamuleak tartalma.

- Deresi csata. Nagy veszteségekkel + pár ügyes trükkel legyőzik a Derest ostromló sereget.

- Már éppen a sebeiket kezdenék nyalogatni, amikor feltűnik a Golden Company + Lannister sereg. Cersei termsézetesen geci volt és felküldte a sereget, hogy ha Jonék túlélik akkor nyirják ki őket.
- A Golden Company ostromolni kezd de feltűnik az IGAZI sereg a NK-val az élen és felszecskázza a G és Lannister sereget.
- Hőseink menekülni kényszerülnek az újra ostrom alá vett várból.
- A Holtak Serege továbbvonul és elpusztítja Királyvárat. A jonnéktől szenvedett veszteségeket A GC és Lan -sereggel + Királyvárral pótolják ki. + tényleg megjön a TÉL.
- Euron visszamenekül a Vas szigetekre. Theron megérkezik és még éppen ki tudja szabadítani a Yarát mielőtt holtak oda is elérnek. Elvisznek hajón annyi embert amennyit csak tudnak.
- Jon + a többiek rájönnek hogy itt nem lehetséges sima győzelem. Sasbérc (vagy hova az a bevehetelen erőd) vonulnak vissza a megmaradt sereggel + azokkal akiket még hadba tudtak szólítani + maradék Lannister stb seregek.
- És végül OTT kerül sor a végső csatára és a NK legyőzésére.

Szerintem ez sokkal vállalhatóbb sztori lett volna még ha ugyanúgy Szuper Ayra győzi is le a NK-t aki legalább előtte fél Westeros bedarálásával villanthatott volna valamit.

Komolyan két évig fogatták EZT? Ja mert meg kellet várni a telet. Miközben egy kezemen meg tudom számolni hány jelenetben volt hó. És még azok a jelenetek is olyannak tűnek, amiket egy stúdióban simán le lehetett volna forgatni.
Deresi csata 55 nap? Mi volt ezen annyi?

Meg amúgy is...

Varys milyen leveleket küldött, miket intrikázott mielőtt kivégezték? Semmit?

Hol a picsában van a TÉL? Az elmúlt évszázadokban NK nélkül is eljött és ÉVEKIG tartott akkor is. Jó ezt mondjuk NK megölésével meg lehet magyarázni de jobb lett volna ha a kimerült kontinensre rászakad a tél. "Látjátok barmok egymással háborúzok, miközben talán előre kellett volna gondolkodni..."

Az elmúlt 7 évadban felépített mitológia ment kukába? Azor Ahai, Vörös Papnők, Mellisandre stb... a próféciák lófxxt se értek?

A menő WW szimbólumok + bizarr testszobrok meg úgy általában a természetfeletti szimbolika... Kuka?

Jon egy Targeryen... De minek ha ezt még csak egy büdös szóval sem említik a végjátékban? Nem merült volna fel, hogy ő legyen a király? Így mi értelme volt feltámasztani + mindenféle Azor Ahai jóslatot elnyomni róla?

A híresen barbár Dotharki harcosok mit szóltak hozzá hogy megölték Khaalesiüket? Az lenne minimum, hogy szörnyű bosszút állnak. Ebben nagyon jók. :) És általában HOVÁ TŰNTEK! A 3-ik rész óta úgy szaporodtak min a nyulak, erre mire újra történés lenne, megint eltűnnek? Lejárt az idézési idejük?

Ha Sansa a szarrávert/éhezett/zombult Északkal kiválhatott akkor a nyakas öntudatos, és persze nagyjából ÉRINTETLEN hadsereggel rendelkező Dorne miért marad? Ők akik kb mindig szabadok akartak lenni? Vagy Yara?

Olyan szinten lett elbaszarintva ez a sorozat az utolsó két évaddal, hogy azt szinte tanítani lehetne. Kb MINDENT kidobtak bwlőle ami Game of Throne-é tette...

Sixx írsz majd egy sorozat-összefoglalót is? Az utolsó évad hulladék lett de maga az egész sorozat megérdemelne egy lezáró cikket.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.05.28. 10:19:42

@Dr. Fred Edison: +1
értékeléseddel értek leginkább egyet.

a 7. évad 6/10
a 8. évad 5/10
az utolsó rész 8/10, az utolsó sitcom félóra nekem nagyon tetszett és emiatt emelkedik ki a GoT más fantasy sorozatok közül. kifejezetten jótékony, hogy a szereplők jelentős részének volt színházi tapasztalata
történet lezárása, szálak elvarrása 9/10 szigorúan szvsz

maradék kérdések:
-- Bran egyezményes uralkodóként és Sansa önálló királynőként csak akkor jöhetett volna létre, ha Észak és a Vale seregei mindenki mást legyőznek a kontinensen. Dorne minden bizonnyal továbbra is félig független tartomány marad, mint korábban is, csak erre nem tértek ki. Yara a Pyke-szigetekkel ugyanígy kiugorhatott volna és a jelen helyzetben nem sokat tudtak volna ellene tenni.
- miért van még night's watch? (vagy csak megtévesztés volt, hogy a makulátlanoktól minél hamarabb szabaduljanak) marad-e bármi szerepe a falnak, vagy csak egy határ marad Észak és az attól északra fekvő területek között?
- lesz-e még Night King: egyértelműen nem, a Children és White Walker fajok is kihaltak, Westeroson csak emberek maradtak. Drogon is egyedül maradt a sárkányok közül, a mágia szintje újra visszasüllyed a sorozat elejei szintre.
- túlélhette volna-e Dany a történetet? szerintem igen, ha otthagyja Westerost és Drogonnal, no meg csapataival együtt visszatér Essosra és ott próbál meg új birodalmat építeni.

Bran látszólagos visszavonulása és tétlensége csalóka, mutathattak volna még pár segítő látomást, pl Aegon hódítását, vagy még pár őrült Targaryent. ezekkel a rövid jelenetekkel lehetett volna magyarázni, vagy sejtetni a végjáték fordulatait.

a GoT világa meg túl jó és részletes, fordulatos ahhoz, hogy további sorozatok nélkül legyen vége. csak ellentétben más sorozatokkal nem a folytatás érdekes, hanem az előzmények. pl a Targaryen-dinasztia és hódítása, a Valyrian Freehold majd az essosi városállamok, Westeros korai története a children vs first men, first men vs andals, rhoynar betelepülés, stb.
szóval remek volt ez a jópár év, kösz szépen!

Charlie100 2019.05.28. 12:50:24

Nem kezdeném itt savazni a sok baromságot, logikátlanságokat amit sajnos az elmúlt pár évadban rendre elkövetnek.
Egy lényegtelen kérdés: Illyn Payne hóhérral mi lett? Arya listáján rajta volt, szerintem az egyetlen akinek haláláról nem tudtunk. Vagy ő ott volt a verebek felrobbantásakor? Nem láttam, lehet, hogy ez is a kindda forgot.

Charlie100 2019.05.28. 13:00:56

@Prof. William: tényleg pont ennyire szar lett az egész, ahogy írod! Ezt a kamuleaket én is olvastam, és valóban egy sokkal színesebb és logikusabb utolsó évadot rittyentettek hozzá, amiről ordít, hogy nem köpi szembe az egész GOT világot + annak felépített karaktereit. Hanem szépen továbbviszi.

Treff Bubi 2019.05.28. 13:34:58

@Charlie100: Payne akkor lett kuka, amikor a színész a betegsége miatt nem tudta folytatni a munkát, mást meg nem szerződtettek a helyére. Kinda forgot, igen.

Snedronningen 2019.05.28. 13:36:41

@Prof. William: valóban sokkal jobb lett volna így :-(

Charlie100 2019.05.28. 13:50:17

@Treff Bubi: Köszi szépen! Legalább ezt is tudom.

Cymantrene 2019.05.28. 15:15:41

@Charlie100: Off. A kamulea az olyan, mint az azalea?
;-)

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2019.05.29. 02:49:35

@VT 135: Kedves WC 135!

Először is köszi, hogy rendszeresen látogatod a blogomat (nem többen említették neked, hanem csak 2-en, és tudomásod volt a rólad írt cikkekről is , amikről természetesen mélyen kussoltál, most csak azért reagáltál rájuk, mert kínossá vált számodra, hogy mások is észrevették, szóval felesleges magyarázkodnod). Azt mondjuk nem tudom honnan az anyádból szülöd, hogy senki nem látogatja. Eddig is tudtuk, hogy a férfi-női dinamikához meg a pszichológiához sík hülye vagy, de már a matekhoz is? Az is vicces, hogy ezt egy olyan ember oldalán írod, aki letiltja a látogatások számát.

Lehet, hogy az oldalon nem érkezett reakció a bemásolt mangina hülyeségeidre, de más helyeken, ahol az írás szintén meg jelent, ott szerintem még anyád, sőt még az általad állandóan istenített normálisabb nők (akik majd veled együtt megmentik a nyugati világot a bukástól) is rajtad röhögtek. Legközelebb nézz utána a dolgoknak, mielőtt oltogatni próbálsz!

Szerinted nem vagy blue pilles, de aki red pilles, az pontosan tudja, hogy az vagy :).

VT 135 2019.05.29. 03:26:57

@Dr. Fred Edison:
"többit valahova eldugták tartaléknak, azok meg annyira unatkoztak hogy véletlenül végigaludták a csatát."
stb.
Te most próbálod Sixx-et überelni humorgombászásban? Nem rossz, de azért gyakorolj még, ifjú padawan! :)

VT 135 2019.05.29. 03:27:28

@Dr. Fred Edison:
"többit valahova eldugták tartaléknak, azok meg annyira unatkoztak hogy véletlenül végigaludták a csatát."
stb.
Te most próbálod Sixx-et überelni humorgombászásban? Nem rossz, de azért gyakorolj még, ifjú padawan! :)

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2019.05.29. 12:21:30

@VT 135: Te most már Sixxnek is nyalni akarsz? Hány embert akarsz még felszopkodni? És még van pofád neked ugatni a férfiasságról, mangikám? :)

,, 2019.05.30. 08:23:33

Remélem, Kit rendbejön <3

sixx · http://comment.blog.hu 2019.05.30. 14:26:15

@The Cortez: @VT 135: na, ezt most untam meg, másutt tessen folytatni.

,, 2019.06.07. 17:08:44

@sixx: nincs kedved a freefolkos gyűjtésről kirakni egy posztot? Többet ér, mint a remake-ért petíciózni
www.reddit.com/r/freefolk/comments/bvbz2l/fundraising_for_emilia_kit_and_more/

Bicepsz Elek 2019.06.29. 06:55:30

Maradjunk annyiban, hogy az utolso sorozatot osszecsaptak, mert mar ebbol tobb piz nem jon, ugyhogy nem koll energiat belefeccolni. A penz gyozott a minoseg(=kortalansag)felett.
süti beállítások módosítása