Az első rész alaposan felforgatta a lelkünket, a baleset mellett azt is láthattuk, hogy reagálnak a politikusok a helyzetre: kiderült hogy a SzU hírneve az első, az emberek meg valahol a lista végén állnak és félinformációkból dolgozik mindenki. Az első résznél nem került szóba, de gyanítom a szemfülesek (akik a tévés vetítéssel egyidőben követik a sorozatot) kiszúrhattak bizonyos személyeket, eseményeket, amelyekről nem írnak a hivatalos források vagy nem a hivatalos történések/idővonal szerint lettek megjelenítve. A készítők éltek az alkotói szabadság adta jogukkal, maximálisan tiszteletben tartva az eseményeket, személyeket, de több dolgon is változtattak. Szerencsére ezek egyáltalán nem vonnak le semmit se a sorozat értékéből, sőt talán még hozzá is adnak valamit. Máris egy ilyen extrával kezdünk, Minszkben (Fehéroroszország) járunk és a helyi Atomenergetikai Intézetbe látogatunk el. A dátum április 26., reggel 08:30, vagyis már 7 órával járunk a baleset után. Szól a rádió, egy íróasztalnál pedig egy középkorú hölgy alszik, a kollégája ébreszti kávéval. Ezen a szép szombat reggelen csak ők ketten vannak bent, kis munkamániások. A pasas kinyitja az ablakot, szellőztetni is kéne ugye, de ahogy bejön a levegő, azonnal megszólal a sugárzásmérő. 8 miliröntgen, nem náluk van a hiba, hanem odakintről jön. Amerikai támadás, hangzik a nem is olyan költői kérdés. A hölgy (Emily Watson kiváló alakításában) azonnal mintát vesz egy vattapamaccsal az ablakról, irány a labor, ellenőrzi, amit ilyenkor kell, majd közösen megdöbbennek az eredményen a kollégával. Jód 131, és ez nem katonai anyagból származik, hanem ipari felhasználású, U-235-ös, amit a reaktoroknál használnak. A tudós hölgyet Uljana Komjuknak hívják és felhívja az első lehetséges jelölt erőművet, a 240 km-re lévő ignalinait, ott is érzékelték a növekedést, de őket aztán ne utasítgassa semmire. A második jelölt a csernobili, az 400 km-re van, ám túl messze, hogy ekkora értéket mérjenek, ahhoz egy robbanás kellene. Felhívja őket is, a kicsengés közben gyorsan bekapják a kollégával a jódtablettákat és töprengenek, hogy atomhulladék szivárog vagy bombát robbantottak-e. Ez utóbbiról nekik is lenne infójuk, akkor esetleg űrprogram, mindegy is igazából, mert a telefont odaát sajnos nem veszik fel.

Menjünk Pripjatyba, a kórházban a tipikus katasztrófahelyzettel szembesülnek az orvosok és a nővérek, semmiből sincsen elég, hogy mindenkinek jusson. A folyosók tömve vannak a sérült emberekkel, és végre van két ismerős arc, Akimov és Toptunov is eljutottak a kórházba, az ellátásukra várnak, de tudjuk mi lesz a vége az ő történetüknek. Behozták a tűzoltókat is, a Doktornő intézkedik azonnal, a felszerelésüket le kell vinni az alagsorba, ezek sugárfertőzött ruhák. A kórház bejárata előtt a családtagok tolonganak, mindenki keres valakit, Ludmilla is itt van köztük. Néhány szerencsés hozzátartozó átjut a kordonon, Ludmilla is eljut az ajtóhoz, majd mehet keresni a férjét. Közben a nővérek sorra hozzák le a tűzoltók felszerelését az alagsorba, lám, lám, a ruha bizony az ő kezeiket is megégette. (Ezek a tűzoltó ruhák ma is megvannak a pripjatyi kórház alagsorában.) Moszkva, Legaszov prof. a folyosón várakozik, hogy bejusson a vezetői meetingre, ahova parancsolták. Egy titkárnőféle jön ki, sajnos a vezetőség még másról tárgyal, hiába no, ilyen a bürokrácia, de hozott neki egy kis olvasnivalót és szólítani fogja, ha jöhet. Ez a csernobili első jelentések egyike, a prof. figyelme egy adott ponton döbbenetté változik, most jön rá, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondolnák. Jön végre a titkárnő, most jött el az ideje, Legaszov döbbenete szinte kézzelfogható.

Odabent a pártvezetés ülésezik, és itt van Gorbacsov elnök elvtárs is. Legaszovnak jut egy üres szék az asztal vége felé, és a kevésbé fontos párttagok után, csak hogy érezze a törődést. Felszólal Borisz Scserbina elvtárs (akinek itt a sorozatban minden szava arany, és Stellan Skarsgård nagyszerű alakítással tolmácsolja ezeket), mi a helyzet az erőműben címmel. Mivel Borisz elvtárs csak a történtek kilúgozott verzióját ismeri, így elmondja, hogy NINCS NAGY BAJ, folynak a mentési/helyreállítási munkálatok, a sugárzás veszély is átlagos, mint egy mellkasröntgen, de biztos, ami biztos kirendelték a katonaság vegyvédelmiseit is Pikalov vezérezredessel az élen. A külföld nem tud semmit, dicséret jár a KGB-nek is a tökéletes titkolózásért. Gorbacsov megnyugszik, ha mindenki tudja a dolgát, akkor mehet minden tovább, ülés berekesztve. Legaszov küzd a lelkével, de szerencsére erőt vesz magán és felszólal. Borisz a lehető legszenvtelenebb hangon utasítja, hogy majd négyszemközt beszélhetnek, de Legaszov mondja tovább. Megkéri a tanácstagokat, hogy lapozzanak oda, ahol egy kődarab miatt megégett kezű tűzoltóról írnak. A kődarab valójában grafit, ami kiszóródott a földre! Borisz szerint ez csak törmelék, Legaszov szerint grafit a reaktormagban található, vagyis nem robbanhatott be az üzemzavarvédelmi tartály, ha grafitot találtak odakint. És ha a grafit kint van, akkor a reaktormag nyitva van! Legaszov még a számokat is kijavítja, a 3,6-os érték, amit az igazgató kiküldött, az nem egy mellkasröntgen, hanem kb. 400-nak felel meg, és a csernobili doziméterek többsége csak ekkora értékig mér, ők pedig ezt a mért értéket küldték meg, de valójában ez sokkal magasabb lehet. Ha igaz, amit a jelentésben olvasnak, akkor kb. 4 millió mellkasröntgennek megfelelő lehet az érték. Borisz rendreutasítja, ne hisztériázzon, ám Legaszov a tényeket mondja. Közbeszól végre Gorbacsov is, ugyan nem ismeri a vendéget, de láthatóan igyekszik megcáfolni a párttagok jelentését, miért? Legaszov bocsánatot kér, és hangot vált, az elnök pedig hajlandó figyelni rá. Legaszov tart egy kis fizikaórát, mi is pontosan az RBMK-reaktor, hogy is működik egy ilyen. A részletekbe nem mennék bele, de a legfontosabb, hogy a radioaktív részecskék, amiket ő golyóknak nevez, kikerültek a levegőbe és a szél, az eső széthordja a levegőben és belemossa a talajba. Ezek a részecskék sok száz, ha nem ezer évig fognak égni. Gorbacsov felteszi az egymillió rubeles kérdést, mindezt azért, mert egy kődarabot emlegetett a jelentés? Borisz vigyorog, most megvagy, és a prof. készséggel el is ismeri, hogy igen, pusztán ennyiből gondolja. Nem tudom, a valóságban hogy volt, de Gorbacsov józan esze működött és hallgat rá, Scserbina elvtársat kiküldi Csernobilba, nézze meg, mi a helyez és jelentsen. Viszont Borisz napja alaposan el lesz szúrva azzal, hogy viheti a profot is, hiszen kettejük közül a prof. ért az erőművekhez és ezt maga Gorbacsov dörgöli az orra alá.

A két jómadár elindul Csernobil felé, egy szép katonai géppel. Borisz biztos zokon vette az elnök beszólását, hogy nem ért az erőművekhez, hát tessék, Legaszov világosítsa fel szépen. Legaszov szerint ez bonyolult, Borisz pedig úgy gondolja, hogy azért lehet bonyolult, mert Legaszov ostobának tartja őt. Hát nem, átfogalmazza a kérést, szépen elmondja neki vagy kidobatja a gépből a katonákkal. Ismét jön egy kis fizikaóra, hogy a nézőket is tanítsák egy kicsit, maghasadással történik az energiatermelés, nagyon nem mennék bele részletekbe, nehogy elírjak valamit, de Borisz legalább megértette a lényeget. A grafit az a fűtőrudak borítása, ez egyfajta szabályzóként működik. Borisznak a kis tananyag elég is volt, innentől már boldogul Legaszov nélkül is. Pripjaty kórház, Ludmilla a férjét keresi, de csak Mihailt, a kisbabás apukát találja, pecsenye piros az arca, és ami a legrosszabb, hogy ott van vele a kisbaba is. Egy nővér szól rá, hogy menjen a közeléből, ha nem akar megbetegedni, így Ludmilla megy tovább. Eljut egy irodába, ott egy katonaforma pasas és egy nővér adminisztrálnak, és kiderül, hogy a férjét elviszik Moszkáva. Ludmilla vele akar menni, de a kijárási tilalom ugye. A katona neve Burov őrnagy, hivatkozzon rá a kilépőpontnál és jobb ha siet. Bizony, Vaszilijt és a társait már a helikopterbe pakolják be, hiszen már viszik is őket.

Vaszilijék távoznak, ám Boriszék gépe ezekben a pillanatokban éri el a csernobili körzetet. Legaszov prof. döbbenten nézi az erőműből áradó füstöt, nagy baj van! Grafit van a tetőn, jókora robbanás lehetett, amitől megnyílt a mag. Borisz viszont kételkedik, mit lát ebből ilyen messziről, így a prof. azt kéri tőle, hogy nézze a fényt, éles, a radioaktivitás teszi. Fenét, jobban kell látniuk, szépen átrepülnek a sérült reaktor felett. A prof. nemes egyszerűséggel leboriszozza Boriszt, hogy ezt ne csinálja, mert egy héten belül meghalnak. Borisz a kéretlen tegeződés miatt ordít vele először, majd leszögezi, hogy itt ő parancsol, de a szupergyors halálra már ő sem tud mit mondani. A szegény pilóta is parancsra vár, hát tessék, Borisz megmondja a tutit, repüljön át felette vagy lelöveti! A prof. amolyan lábjegyzetként megjegyzi, ha átrepül a reaktor felett, másnap reggel már könyörögni fog a golyóért. A pilóta szerencsére az okosabbra hallgat, messzire elkerüli a reaktort. Menjünk vissza Minszkbe és irány a pártvezetés, Uljana bizony nehéz fába vágja a fejszéjét. A szombati nap ellenére a helyi mindenható elvtárs úr szolgálatban van, szegény titkárnő milyen lebaszást fog ezért kapni, hogy nem küldte haza a hívatlan vendégként érkező Uljanát. Ha van tipikus példa arra, hogy milyen egy inkompetens pártkatona, akkor ez a nagydarab, ostoba cipőgyári dolgozóból lett senkiházi atyaúristen megfelelő példa rá. Uljana hiába magyarázza neki, hogy NAGY A BAJ CSERNOBILBAN, és ezt a szép Minszk városa is meg fogja érezni, ha nem csinálnak semmit, de hiába. Az elvtárs megkapta a megfelelő emberektől híreket, és onnan azt jelentették, hogy nincsen semmi, ami miatt aggódni kéne. Uljana nem tehet vele semmit, de legalább a titkárnőnek ad egy doboz jódtablettát és egy jótanácsot, menjen el Minszkből.

Csernobil, a katonaság kialakított egy kisebb tábort, oda szállt le a moszkvai szuperduó. Az érkezőkre várva az erőmű igen tisztelt Fomin főmérnöke azért aggódik, hogy a katonaság a túlbiztosítással csak lejáratja őket. Brjukanov Scserbina ostobaságában bízik, a hülye bürokratának majd konyhanyelven elmagyarázza mi a helyzet, aztán menjen, akihez akar.  Legaszov a távolban marad, Boriszt Brjukanov, Fomin és Pikalov ezredes fogadják. Brjukanov a szokásos seggnyalással kezd, a munka szépen halad, és ami a legfontosabb, egy gyors felelősségvizsgálat is megvolt, kilistázta a megfelelő neveket, akik miatt megtörtént a baj. Borisz megnézi a listát, majd int Legaszovnak, jöhet ő is. Brjukanov és Fomin persze azzal indítanak nála, hogy milyen alapon állíthatja, hogy egy RBMK-reaktor felrobbanhat. Egy, mert ő ennek a szakértője, de ezt csak én mondom, álljon már ki érte valaki, ám  sajnos a prof. a jelenleg a nincs rá elfogadható választ mondja. A két főember persze alaposan kiosztja, szégyen lesz rá nézve, ha valótlant állít. Most végre arany pillanatok következnek, Borisz beveti a nagyágyút, miért látott grafitot a tetőn és szó szerint idézi azt a definíciót, amit Legaszov mondott neki a gépen róla. Brjukanov arcán a „bazmeg, ez mégse hülye” pillantás villan, Fominnak lepasszolja a választ, aki elegánsan ugyan, de megkérdőjelezi, hogy valóban jól látta-e amit látott, mert lehetséges, hogy az csak betontörmelék. Na, kellett csak beszólnia Fominnak, ez a látványos hülyének nézés biztos jele.  Akkor bizonyítsák be, hogy Legaszov téved. Pikalov javasolja, hogy a doziméterrel menjenek a reaktorhoz, rárakják az egyik teherautóra. Legaszov adhatja ki az utasítást, olyan közel kell menni a sérült épülethez, amilyen közel csak lehetséges, de talán még az ólomburkolat sem védi meg az önkéntest. Pikalov húz egy merészet, semmi hősködés vagy bármilyen kivagyiság nem látszik rajta, de ő fog bemenni. A két erőműves észkombájn tanulhatna tőle.

Elkészült  a teherautó, jól beburkolták ólommal, és Pikalov is sugárvédelmi ruhát vett fel. Hogy ne legyen egyszerű az útja, át kell hajtania egy lezárt kapun is. Közben megmutatják nekünk a profot a táborban, igyekszik nem látványosan összeomlani, hiszen egy embert máris a halálba küldhetett. Borisz ugyanitt csak járkál, Fominék csendben üldögélnek. Jön a hír, hogy visszajött, kint a katonák alapos zuhanyt adnak Pikalovnak és a kocsinak is. Az érték 15 ezer lett, Borisz reflexből Legaszovot kérdezi, és igen, az ítélet halálos, nyitva a mag, a sugárzás többszöröse a hirosimai bombának. Most járunk a robbanás utáni 20. órában, eddig kb. 40 bombával lehet számolni, másnapra 48 és növekszik, és akár az egész kontinensen is szétszóródhat a sugárzás, ha nem tesznek valamit. Borisz elküldi Fominékat, nincs többé szükség rájuk. Fomin utolsó szavai szerint Gyatlov a hibás, szánalmas...  Akkor oltani kell, Pikalov helikopteres oltást javasol, de Legaszov javít, ez nem hagyományos tűz, több ezer fokon ég a mag, a víz azonnal elpárolog. Akkor mégis hogyan, ám Legaszov szerint példátlan ami itt történik, nincsen jól begyakorolt séma egy ilyen esetre. Azért ez sokkoló, ki gondolta volna, hogy egy biztonságosnak hitt erőmű egyszer robbanhat is... Első körben a homok+bór kombinációt kéne kipróbálni, igaz, ez se veszélytelen. A helikoptereknek rengetegszer kell fordulni, és mivel nem repülhetnek a nyitott mag fölé, jó pár elpocsékolt találat lesz. Pontos mennyiséget se tud igazán mondani, de talán ötezer tonnával elindulhatnak. Evakuálni kell a környéket, legalább Pripjaty városát. Borisz viszont most szembesül azzal, hogy Legaszov előtte jár a vészhelyzeti megoldásokban, de neki kell ezeket a döntéseket meghoznia. Először is hozat Legaszovnak bórt és homokot. Kezd kialakulni köztük a kémia, nem?

Legaszov jobb híján a pripjatyi hotelban száll meg, ott máris szembetalálja magát a tudatlan átlagemberekkel, egy házaspárral, akiknek alig van infójuk. Mit mondhatna nekik, nincs semmi baj... A természet is már megérzi a sugárzást, látunk az erdőben egy elhullott szarvastetemet, és végre jönnek a helikopterek, április 27-ét írunk. A helikopterek valóban jöttek, de a valóságban csak sokkal később csinálták ezt a bór+homok oltást és valóban megtörtént a zuhanás. Elég drámai jelenetet látunk, ugyanis Legaszov irányítja őket, nem mehetnek egy bizonyos távolságnál közelebb a reaktorhoz, a szélnek kellene behordani az oltási anyagot. Sajnos az első gép túl közel megy és beleakad valami daru kábelébe és letört a rotorlapát és lezuhant. Legaszov és Borisz is tehetetlenül figyelik mi történik, de jelenleg nincs más megoldás, talán egy másik irányból meg tudják közelíteni a gépek a  reaktort. Moszkva, a Kurcsatov Intézet. Uljana ismét lehetetlen küldetésre vállalkozott, felhívja az ottani kolléganőjét, és mint barát a baráttal elbeszélgetnek, hogy van egy közös ismerősük? Épp meglátogatták a rokongyerekek, a 14 éves Szimka, és az 5 éves Borisz, talán nekik sikerül egy kicsit lehűteni a levegőt, a kedves orosz hölgy előtt pedig ott a periódusos rendszer (szilícium és a bór vegyjelei). Uljana meglátogatná a barátot, hiszen talán a gyerekek csak jobban felhevítik őt, de a kolléganő szerint most nem szükséges a látogatás és megköszöni a hívását, gyorsan le is teszi a kagylót. Biztos, hogy lehallgatják őket, legalább minél kevesebb infó derüljön ki. Uljana a kollégájának adja tovább a hírt, hogy a titkos beszélgetés alapján bórral és homokkal oltják a tüzet. Előkeresi a csernobili erőmű tervrajzait, valamit tud a nő, megy Csernobilba.

Pripjaty, Borisz érkezik a hotelba, és büszkén jelenti, hogy húsz ledobásnál tartanak. Szegény prof. vállát sokkal súlyosabb gondolatok nyomják, a várost evakuálni kellene, de egy helyi orvos szerint ez nem szükséges, nem olyan magas a sugárzás. Borisz nem érti mit problémázik, ők is itt maradnak, ám Legaszov kimondja a szörnyű igazságot, 5 éven belül meg fognak halni. Borisz egész reakciója egy tanulmány, ebben a szent pillanatban jön rá, hogy ez most valódi élet-halál kérdés, számára is. Jó pár pillanat múlva csörögni kezd a telefon, Borisz a negyedik csengésre veszi csak fel, addigra sikerült visszaszerezni a határozottságát. A rossz hír amit kap, csak még jobban feldúlja, egy svéd erőmű érzékelte a sugárzást és beazonosították Csernobilt. Az amcsiknak műholdképeik vannak, nem titok többé, ami történt, legalábbis a nyugati országokban biztosan nem. A szél Németo. felé fúj, Frankfurtban már ki se engedik a gyerekeket az utcára, ez meg valahol Európa másik részén van, több ezer km-rel arrébb. Itt Pripjatyban pedig mintha nem is történt volna semmi, olyan nyugisan sétálgatnak az emberek, leszámítva a felhőt, ami csúnyán közelít a város felé. Látunk egy amerikai híradást, amiben bejelentik a balesetet, a nyugati világnak természetesen, kis hazánk és a szomszédaink ekkor még a boldog tudatlanságban tengették a napjaikat. Majd végre jönnek a buszok, amelyek elviszik a lakosságot Pripjatyból, 36 órával a baleset után.Buszra száll az idős, Lenin 2.0 is a városi tanácsból, na, az ő feje is egy tanulmány, vajon most tapsolnának neki az elvtársak? A szemfüles nézők kiszúrták, hogy a kórházban az édesanya, Ludmilla barátnője, ugyanaz a hölgy, akit a Trónok Harca 8x05-ben Arya is próbál megmenteni, itt is a gyerekéért küzdő anyuka szerepét kapta a hölgy. Miközben mindenki megy el a veszélyes területről, valaki be akar jönni, Uljana. Ha már letartóztatják az ellenőrzési ponton, akkor legalább egy magas rangú személyhez vigyék.

Egy irodában Legaszov tervezget, Boriszt a felelősség súlya nyomja, még mindig nem dolgozta fel teljesen az eseményeket, meg kell emészteni, ha az ember hamarabb fog meghalni. Meghozzák Uljanát, tudja, hogy mit csinálnak most, de az oltással se mennek semmire. Sajnos az égő mag nagyon hamar, kb. két napon belül leolvasztja a biológiai védelmi vonalat, majd kb. egy hónap múlva jutna el a betonrétegig, majd ezek után a talajba, így számolt Legaszov. Uljana  azonban javít, valamit rosszul tud a prof, a víztározókról rossz infót kapott: a várttal ellentétben nem üresek a tűzoltók oltása és a sok megrepedt cső miatt, ez pedig  be fog robbanni, miután az első védvonal kiesett. Borisz meg csak csendben hallgatja a két tudóst, ehhez ő itt most kevés. Újabb híradó, ezúttal orosz, a legminimálisabb infókat mondják be: baleset, folyik a helyreállítás, a sérülteket ellátják, és felállítottak egy kormánybizottságot. Ezen a biztonsági ülésen Legaszov és Uljana már Borisz mellett ülhetnek, és végre a valódi helyzetet mondhatják el Gorbacsovnak. Sajnos az elnök is ideges, ugyanis telefonálgat mindenkinek, hogy enyhítse a károkat és hát az orosz hírnéven is csorba esett, csak úgy mellékesen. Boriszt szólítja, aki átadja a szót Legaszovnak, ehhez ő ért. Jó hír, hogy a bór+homok oltás megfékezi a tüzet, rossz hír, hogy ezzel a módszerrel egyfajta lávát csináltak, és hogy semmi ne jusson el a talajba, meg kell erősíteni az alsó betonréteget. Sajnos van rosszabb hír is, ezt már Uljana mondhatja. A víztartályok tele vannak, ami egy jókora nagy hőrobbanásban fog kiteljesedni, ha nem vezetik el a vizet, ami a hőtől robbanhat. Nagyjából 30 km-es körzetben megsemmisül minden, beleértve a csernobili erőmű három épségben megmaradt reaktorát is. Ha ez a robbanás megtörténik, kb. 200 km-es körzetben, beleértve Kijevet és Minszket, lakhatatlan lenne vidék, valamint kb. a teljes szocialista tömb országai közül (beleértve kis hazánkat is) jónéhány belerokkanna a következményekbe, a túlélő emberek sugárszennyezett ételeken és vízen tengődnének, amíg a rákos megbetegedések el nem viszik őket. Kb. 100 év, mire egyáltalán lakhatóvá válnának az egyes részek. Ez a nagy robbanás kb. 3 napon belül történne meg, de van megoldás. A vizet ki lehetne szivattyúzni, de első körben három embert le kellene küldeni, hogy kinyissanak bizonyos ajtókat, hogy eljussanak a szelepekhez, amik segíthetnek a szivattyúzásnál. Mivel három embert szándékosan küldenek oda le, ahol a sugárszennyezés a maximális, így kb. ők egy héten belül halottak lesznek, ezért is kell az elnöki engedély. Gorbacsov hirtelen köpni nyelni nem tud, és ugyan a szokásos politikusi választ adja, hogy tegyenek meg mindent, amit kell, de ezt legalább mély átérzéssel teszi. Borisznak meg elkelne egy pszichológus. Nem tudom, hogy mi volt a valóságban, mondják, hogy Gorbacsov sem feltétlenül tudott mindent (szándékosan titkolóztak előtte vagy épp elakadtak a hírek és több infó se jutott el hozzá), de itt legalább sikerült egészen emberinek bemutatni őt.

Április 28., reggel 09:30, Pripjaty csendes, mintha egy szellemvárost lehetne látni, sok holmi ott van, ahol a tulaja hagyta az evakuálás káoszában, legyen az egy családi otthon vagy közösségi tér. Legaszov és Borisz összehívták az erőmű dolgozóit, belőlük kerül ki az a három ember, akinek merülnie kell ajtókat nyitogatni. Önkéntes a feladat, kapnak jutalmat, 400 rubel évente, ha valaki az 1. és 2. reaktorból vállalkozna, előléptetik. Egy munkás megkérdi, hogy miért működik a többi reaktor, sőt ismer valakit, aki a felrobbant részlegen dolgozott, most haldoklik a tűzoltókkal együtt, ők meg ússzanak be?! Jó kérdés, Legaszovnak nincs rá értelmes magyarázata, a munkás meg csak folytatja, szaros kis 400 rubelért haljanak meg, ugyan már. Borisz végre magára talált, ugyanaz a határozottság mint korábban és tessék, lenyom egy istenes beszédet nekik:

 Jó pár nehéz pillanat eltelik, mire feláll az első jelentkező: Ananyenko. A második Beszpalov, a harmadik Baranov. Jó ég tudja, hogy a többiek mit gondoltak, de nincs idő lacafacázni, már viszik is őket, beöltöztetik őket a búvárruhába, és a '80-as években vagyunk, ezek a ruhák még rémisztően néznek ki, vastag rétegek, búraszerű fejvédő, amiben az ember csak a saját lélegzetét hallja. A három önkéntes elindul lefelé, csak az elemlámpa fénye és a doziméter duruzsolása kíséri őket. Ahogy egyre mélyebbre jutnak a fertőzött területen, a mérőke egyre hangosabb és hangosabb. A lámpák fénye szép lassan kialszik, mert a sugárzás kikezdi azokat, és nem marad már semmi, csak a sötétség...