2019 májusában mialatt a fél világ a Trónok Harca kudarcán kesergett, az HBO szép csendben bemutatta a Sky brit tévécsatornával közös minisorozatát a csernobili atomkatasztrófáról és a fogadtatás elsöprő erejű volt. Még a legszőrösszívűbb kritikusok is hajlandóak voltak a 10 csillagból 9-et, de még inkább 10-et megadni a sorozatnak és nemcsak azért, mert valós eseményeken alapul és kegyeletből is muszáj felpontozni, hanem azért mert megérdemli. Megérdemli, mert a történetvezetés, a színészek munkája, a CGI mágia, a korabeli politikai, emberi hangulat bemutatása tűpontosra sikerült. Őszintén remélem, hogy a 2020-as díjkiosztó szezonban jó pár díjat bezsebel, mert a vélemények alapján nagyon érik sokaknál az Év sorozata cím az eddig látottak alapján. Ha esetleg valaki véletlenül tévedt ide és fogalma sincs mi fán terem ez e a történet, vagy épp a fiatal olvasók közé tartozik, akinek Csernobil csak egy szomorú érdekesség a történelemkönyv lapjain, azok számára jó kiindulás lehet a 20. század egyik legnagyobb  ipari katasztrófájának a wiki oldala, de a google segítségével számos más infót is lehet találni. Visszautazunk az 1980-as évek közepére, amikor Oroszország Anyácska egyre lanyhuló erővel, ám még mindig szorosan ölelte keblére a vasfüggöny rossz oldalán elhelyezkedő baráti országokat, köztük szerény kis hazánkat. Szintén a fiatal olvasók kedvéért, ekkoriban a szélessávú, korlátlan hozzáférésű internet még csak sci-fi írók és a tudósok vágyálmaiban létezett, valamint nem voltak közösségi oldalak se, ahol az  infók akadálytalanul terjedtek volna. Ez utóbbit a szovjet pártállam se igazán szerette akkoriban, meg is lett az eredménye. Nem lehetett #nuclearplantisburning szelfizgetés az égő erőművel vagy nem jöhetett létre a #PrayforChernobyl kampány a katasztrófa után, mint ahogy manapság ezek segítségével kb. egy óra alatt bejárná a világot egy ilyen jelentőségű esemény híre.  Ennyi bevezető után csapjunk is a lovak közé, nem tudom, hogy így írásban mennyire fog visszajönni, de a sorozat, elég rendesen kikészíti a nézők lelkét, hiszen csak gondoljatok bele: ez nem egy amerikai rendező agyszüleménye, hanem a kőkemény rögvalóság, ami akár sokkal rosszabbul is alakulhatott volna.

Egy lakásban kezdünk, egy férfi beszél az igazságról és annak a következményeiről. A felirat szerint 1988. április 26-án (2. évfordulója a robbanásnak) járunk, Moszkvában. A férfihang szerint Anatolij Gyatlov volt a fő bűnbak, de igazából bárki más is lehetett volna. Gyatlov eleve egy öntelt ember, aznap este is ő volt a főnök, és hát nem volt sok barátja, a megfelelő helyeken biztosan nem. Gyatlovot a jó öreg munkatáborba küldték 10 évre, de hát ez nem is igazán büntetés, sőt, voltak nála nagyobb halak is, de az aznap esti tetteiért halált érdemelne. Meglátjuk az urat is, aki beszél, őt Jared Harris alakítja nagyszerűen. A hangja egy magnóról szólt, éppen visszahallgatta az elmondottakat. Jöhet a következő rész, miszerint a munkatábor csak látszatbüntetés, kirakatper volt, az illetékes elvtársaknak ez volt a normális, pedig Csernobil esetében semmi se normális. A robbanás után sokan sok mindent tettek, ő maga is kivette ebből a részét, de a tettek többsége igazi őrültség volt. Amiket most elmond, azokat le fogják tagadni, és akihez ez az üzenet szól, megtesz mindent, hogy kiderülhessen az igazság, és ez a végszava a hatodik kazetta felvételének. Az öregúr beteg, a zsepijén vérfoltok vannak a köhögése után... Hat darab kazettát csomagol össze, az ablakon kinézve ott az a bizonyos fekete autó, benne megfigyelőtisztjével. A kazetta csomagot a szemét közé rejti, ezt viszi le a panelház mellett álló kis zsákutcában lévő kukához. A kazettákat gyorsan elrejti a szellőzőjáratban, és szerencsére pont annyi időt töltött lent, hogy a megfigyelőnek ne tűnjön fel a vacakolása, aki így nem látott semmi fontosat. Az öreg még utoljára körbenéz az utcán, és mintha elhatározott volna valamit. Visszatér a lakásába, enni ad a macskájának, elszívja az utolsó cigijét. Ezután felveszi az öltönyét, majd egészen egyszerűen felakasztja magát, az óra szerint két éve pontban ekkor robbant az erőmű, hajnali 01:23:45-kor.

Ugrás vissza a robbanáshoz, 1986. április 26., hajnali 01:22 perc, egy perccel vagyunk a robbanás előtt. Szokatlan módon nem az erőműből követjük az eseményeket, hanem az ukrajnai Pripjaty városban vagyunk, ahol az emberek most alszanak utoljára békésen. Mi egy panellakásba megyünk, és ott egy fiatal szőke hölgyet követünk, a neve Ludmilla. Ébren van, épp végzett a mosdóban, mikor megismerjük őt. Ha körbenézünk, akkor akinek vannak emlékei a '80-as évekbeli szovjet mintára berendezett lakásokról, az boldogan mosolyoghat, tuti biztos, hogy ez a berendezés nosztalgikus emlékeket idéz fel, kis hazánkban is ugyanez a stílus uralkodott. Ránéz a békésen alvó férjére, majd kimegy a konyhába egy kicsit. A lakásból pont rálátni az erőműre, ami az éjszakai kivilágításban pompázik. Egy váratlan pillanatban, két egymást követő fényjelenséget látunk ott, majd jön a BUMM! A hang és a lökéshullám elér a városba is, Ludmilla a félkómás állapotból hirtelen teljesen éber lesz. Döbbenten néz az erőmű felé, a hangra a férje is felébredt, az asszony riadalmát látva ő is kinéz az ablakon, az erőműből egy hosszú fénycsóva tör az ég felé.

Akkor menjünk az erőmű irányítóközpontjába, az egyszerű almunkatársak a rendkívül szigorú tekintetű Gyatlov főmérnök elvtársat szólongatják. Az egyik mérnök hozza hírt a turbinacsarnokról, tűz van. Gyatlov két almunkatársat hibáztat, ők robbantottak, ők hibáztak. Jön az azonnali kárenyhítés, ezt bekapcsolni, azt kikapcsolni, vízzel oltani a magot, ám egy riadtan beszaladó mérnök szerint nincsen mag, mert az robbant fel! Gyatlov kiküldi, sokkot kapott, de ő látta, ahogy lejött a fedél és lángol a kémény. Nem, ez RBMK-reaktor, ez nem robbanhat, Gyatlov Akimov mérnök elvtárstól követeli, hogy támogassa, szegény pasason látszik, hogy szívesen ellent mondana, mert érzi, hogy nagy a baj, de meg kell erősíteni a főnöke szavait, talán a tartály lesz a gond. A generátorokból el kell vezetni a hidrogént, és a magba kell szivattyúzni a vizet. A tűzhöz pedig hívják a tűzoltókat. Gyatlov mi sem természetesebb higgadtsága megrémiszti a kollégáit, majd a főnök elhagyja a vezérlőt. Keresztül halad az épületen, a robbanás olyan erős volt, hogy kitörtek az ablakok, és ami a legrémisztőbb, a földön füstölgő grafit darabokat lehet látni.

Amikor 2001-ben a World Trade Center katasztrófája történt, ott is a tűzoltók értek ki a legelőször a helyszínre. A sorozat egy igazán szép gesztust tesz a csernobili tűzoltók emlékére, bejátsszák az eredeti hangfelvételt, ahogy az erőmű értesíti őket, hogy tűz van, jöjjenek, le a kalappal a készítők előtt. A felvétel szerint a 3-as és a 4-es blokk között volt a robbanás, az összes létező vezetőt és elöljárót fel kell kelteni. Megyünk vissza Ludmilláékhoz, a férje, Vaszilij tűzoltó, hivatalosan szabadnapos lenne, de behívtak mindenkit, sőt még Kijevből is jön erősítés. Az asszony szerint fura a tűz színe, lehet vegyi anyagok? A férje szerint a tető lángolhat, kátránnyal van lefedve, sokáig ég és büdös lesz, de csak ennyi. Ismét az erőmű, hihetetlen, de alig két perccel vagyunk a robbanás után, 01:25 van. Most több olyan rész is jön, ahol sok-sok mérnök találkozik egymással, sajnos nem biztos, hogy tudom, ki kicsoda, ha tévednék, hogy ki találkozott kivel, mint kit, ki halt meg, akkor előre is bocsánat. A kioktatott mérnök, Perevozscsenko a doziméterért megy, egy munkatársa azt hiszi háború van, hiszen az a rész, ahol őt érte a robbanás, elég megroggyant állapotban van. A doziméter 3.6-ot mutat, ennek talán ennyi is a maximuma, nem mér nagyobb értéket. A jobb eszköz a széfben van, ám egyiküknek sincsen hozzá kulcsa. De sokkal fontosabb, hogy Perevozscsenko arca mintha lángolna, olyan piros. P. elmegy Kodemcsukért, a kollégát elküldi Sasenkóhoz a 604-esbe, de azonnal ki kell üríteni az épületet. Mi a kollégát követjük, ő szembetalálkozik valakivel, aki rögvest lehányja vérrel, a sugárzás máris hat. Az irányítóközpontból kiküldött két kolléga most ért el erre, nekik a reaktorcsarnokba kell bejutniuk.

P. a romokon vág keresztül, mire eljut egy lépcsőhöz, ott jár egy nagyobb darab kollégája, ő megy tovább keresni Kodemcsukot, mert P. már a hányásnál jár. Egy Viktor nevű kolléga meg van, de gyakorlatilag alig él, vérben ázik mindene a sugárzástól, még elnyöszörgi, hogy merre tovább, de a fényekből és a szálló pernyéből látjuk, hogy szinte a robbanás helyének a szomszédjában járunk. Ez a kolléga eljutott a robbanás helyéhez is, döbbenten nézi a berobbant területet. Gyatlov visszafelé tart az irányítóba, látványosan nem akar tudomást venni a zűrzavarról. Ő elvégezte a munkáját, leengedte a panelokat, de a kollégák rácáfolnak, nem ereszkedtek le teljesen. Akimov gyakornokokat küldött le, hogy nézzék meg, ők rohantak a folyosón. Itt is Kodemcsukot hiányolják, egy másik mérnök, Sztoljarcsuk is hibát jelent, nem működik a panelja, nem lát semmit. Gyatlovot nem érdekli, ha kell, akkor ő maga menjen le és kézzel irányítsa a szivattyúkat, ugyanis a magba kell vizet szivattyúzni. Mivel Sztoljarcsuk Akimovtól várt volna valamilyen tiltakozást, kénytelen elindulni. Akimovék megmondják, hogy a doziméter csak 3.6-ot mutat, Gyatlov nem aggódik, magas, de nem veszélyes. Akimov és a társa összenéznek, nem nyugtatta meg őket a főmérnök, de Akimov csendben megjegyzi a kollégájának, hogy ők biztosan nem hibáztak, de nem a felelősséget akarja hárítani, inkább csak tényeket közöl.

Közben a tűzoltóság is megérkezett, 01:30-at mutat az óránk. Vaszilij és a társai az előírások szerint készítik elő az oltáshoz a felszerelést, és mit sem tudva lélegzik be a szennyezett levegőt. Egy Misa nevű kollégája megfog egy jókora grafit darabot, kesztyűben volt ugyan, de ezt érezni fogja. Vaszilijnek fogalma sincsen, hogy mi ez, de dobja el, és segítsen a felszereléssel. Ő a fémes ízre panaszkodik, a társa már rázogatja a kezét. Az erőmű épségben maradt alagsori részén a gyakornokok összefutnak azzal a kollégával, aki látta a reaktorcsarnokot, és a vállán hozza a halott Perevozscsenkót. Nincsen se reaktorcsarnok, se mag, jobb ha visszafordulnak, de a gyakornokok el akarnak menni oda. Hárman mennek tovább, P.-t(?) otthagyták a folyosón, a sugárzás végzett vele. Odakint a tűzoltók megkezdték az oltást, Misa már javában ordít, megégett a keze. A mérnökhármas megérkezett a reaktorcsarnok elé, mindössze egy ajtó választja el őket a rémálomtól. A két gyakornok mindenképp bemegy, az ajtó beragadt, így a nagydarab társuk tartja azt nekik. Eljutottak a magig, végre a saját szemükkel látják, hogy a mag ég, ennek totálisan annyi, közben ők is pirosra sülnek. Ők rohannak vissza a biztonságosnak hitt irányítóba, Hodornak viszont annyi, vérezni kezd.

A városban felébredt a nép, csak a tűz fényeit láthatják, Ludmilla sokakkal együtt lement a térre, de több barátja a vasúti felüljáróhoz tart, onnan jobban látni. Katasztrófa turizmus már ekkor is létezett, Ludmillát is hívja egy ismerős kisbabás házaspár , de Ludmilla marad a panelnegyedben, itt biztonságosabb. Ugyan már, ez csak tűz, legyint Mihail, a feleségének elég egy szigorú pillantás, hogy a pasas tudja, a barinő férje épp ott olt, úgyhogy a pasas fogja a babakocsit és elindul a híd felé. Az asszonyka biztatja Ludmillát, hogy nem lesz baj, ügyes srácok a tűzoltók, haza fognak jönni. Ludmilla talán a lelke mélyén érzi, hogy valami mégse stimmel itt igazán. Az erőműben Gyatlovék számolgatnak, mi robbanhatott, mikor bejön a sugárfertőzött gyakornokuk, NINCS SEMMI a magnál, amit helyrehozhatnának. Gyatlovot a leengedett szabályzó rudak érdeklik, ám erre nincsen válasz, hiszen szerencsétlen szépen összehányja magát. Gyatlov kegyesen elküldi a gyengélkedőre, a másik gyakornoka pedig meghalt a kis kaland közben. Gyatlov szerint simán hallucinál, Akimov a szerencsétlen arcán kattog, de Gyatlov szerint csak a megrepedt kondenzátor csőből kifolyó szennyezett vízzel érintkezett, ez semmi. Itt az idő, hogy telefonáljanak, be kell hívni a nappali műszakot, a maghoz vizet kell pumpálni, mindenkinek be kell jönnie. Gyatlov elmegy a vezetőségnek telefonálni, Brjukanov igazgatót és Fomin főmérnököt kell felébresztenie, és ha Akimov továbbra is fogalmatlankodik itt neki, akkor bizony az ő feje fog lehullani először. Szegény Akimov kínjában csak bólogatni tud, majd nekikezd a telefonálásnak.

01:50, a városi kórházban járunk, és egy fiatal doktornő figyeli a távolban lángoló tüzet. A főorvos épp két szülésre váró anyukát vizsgál, még néhány óra hátra van a babák érkezéséig. Az is milyen már, hova érkeznek meg... A doktor úr elkészíti a feljegyzéseket és nosztalgiázik, hogy régen, ha egy ilyen csendes éjszakán lepihent, akkor egyszerre 10 nő kezdett el vajúdni. A doktornő oda se figyel, azon csodálkozik, hogy még nem hoztak be senkit se az erőműből. Talán mert nem akkora a baj, hogy jönniük kellene. A doktornő a jódtablettákra kérdez rá, a főorvos értetlenkedik, minek a jódtabletta? Jó, ez mondjuk elég fura, hogy egy erőműhöz legközelebb eső város kórházában ne lenne jódtabletta (a valóságban biztos, hogy volt), de ne rójuk fel, legalább drámaibb lesz majd a helyzet. Csörögnek a telefonok az illetékes elvtársaknál, a rekedt hangú nagyfőnök Brjukanov igazgató, őt leginkább az nyugtatná meg ilyen késő éjjel, hogy Fomin is legyen ébren, ha már neki is talpon kell lennie. Fomin már az erőmű előtt várakozik, mire Brjukanov megérkezik. A kopaszodó, szemüveges Fomin rögtön Brjukanov és a saját felelősségével kezdi, de be se tudja fejezni a kis mondókáját, mert Brjukanov szó nélkül rohan be az erőmű főépületébe. Ha valaki esetleg meglepődött, hogy katonákat lát ott, az azért van, mert a csernobili erőmű hivatalosan hadiipari erőmű volt.

Az óránk 02:30-at mutat, és a két széplélek az alagsori bunkerba megy tárgyalni, ott már Gyatlov várja őket. Meg se várják a mérnök jelentését, rögtön az oroszos Lebasz Lebaszkoviccsal indítanak, elbaszták az ellenőrzési gyakorlatot! Brjukanov a Központi Bizottságot és jó pár embert emleget, hogy nekik erről tudniuk kell, hogy baj történt. Gyatlov szerint Brjukanov nem hibás, az igazgató kikéri magának még csak a feltételezést is, ő épp aludt, hogy a picsába lenne ebben ő a hibás?! Jelentést kérnek a mérnöktől, a Fomin által eltervezett ellenőrzést hajtották végre, amikor megtörtént a baj, történt egy aprócska robbanás az üzemzavarvédelmi tartálynál, és ennek következtében tűz ütött ki a tetőn. Fomin elegánsan utal arra, hogy a balhét Gyatlov fogja elvinni, hiszen ő volt ott, amikor ez történt. A reaktor ép, sugárzás 3.6-os, még Brjukanov is tudja, hogy magas, de nem veszélyes. A két mérnök egyetért, hogy talán a hűtővíztől magas az érték, viszont jobb lenne, ha a Megbízható Dozimétert használnák, az ott van a széfben. Brjukanov kénytelen a városi bizottságnak is telefonálni, ők fognak majd irányítani. A lakosság eközben a hídról figyeli a tüzet és szívja be a sugárszennyezett levegőt. A kisbabás házaspár azon tanakodik, hogy mitől van ilyen fura színe a tűznek, a férj az égő anyagokra tippel. A felesége nevetgél, mit tudja az egyszerű vasúti munkás, mi van ott?! Egy haverja az erőműben dolgozik, és szinte szakértő a témában, ott csak atomok vannak, a tűzveszélyes anyagok el vannak zárva. A haver egyébként vízvezeték szerelő az erőműben, valóban sokat tud, de igazából ő se tudott semmit. A sugárszennyezett pernye pedig csak hullik és hullik felnőttre, gyerekre, idősre, kisbabára és mindenre, ami csak körülveszi őket.

Az erőműben az egyik mérnök megtalálja a haldokló Hodort, ő cigit kér tőle, így utoljára. Mindketten tudják, hogy itt a vég, az ép mérnökre a a tűzoltók oltási vize hullik. Ők is állják a sarat, kitartanak, bár többek arca már szépen kipirult. A tüzet körbezárták, most jöhet a tető, oda kell valahogy utat nyitni. Vaszilijt és néhány kollégáját a romok közé küldik, hogy fentebbről oltsanak, én csak azt tudom mondani, hogy hősök vagytok. Hajnali 03:30. Akimov és három társa az utolsó ötleteket dobják be, hogy mentsék, ami menthető, de ez ennyi volt, nincs mit csinálni. Akimov pánikol, ha nincs semmi ötlet, milliók fognak meghalni! Kézzel kell a szelepeket kinyitni, de sokkal több a kockázat, mint a nyereség: órákat kellene lent tölteniük és nincs ott semmi, amivel menthetik a helyzetet. Akimov és Leonyid Toptunov elindulnak a végzetük felé, megpróbálják a lehetetlent, a másik két társuk az irányítóban marad. A főbejáratnál már várakoznak a behívott munkások, ők is csak találgatni tudnak, hogy miért is robbant be a tartály. Egy mérnök odamegy Sitnyikovhoz, tőle kell elkérni a Megbízható Doziméter széfének kulcsát, de az a 2-es épületben van.

Hajnali 05: 20-ra befutnak a bunkerba a városi elöljáróságok, hát egyik se atomfizikus, Brjukanov bazsalyog velük, nincs miért aggódni, és ez az értekezleti bunker túlélne egy amerikai atomcsapást is. Brjukanov elmondta a tényállást és természetesen tájékoztatott minden fontos embert, így a megfelelő riadóláncon keresztül a hír elérte Gorbacsov elvtársat is. Brjukanov szerint uralják a helyzetet, és ami a legfontosabb, a szovjet atomipar hírnevét sem fogja ez a kis üzemzavar befolyásolni. És hogy semmi se szivárogjon ki, a Központi Bizottság kivezényli a katonai rendészetet is, biztos ami biztos. Az egyik bizottsági tag a létszámukra kérdez rá, ez három-négyezer fő. Ez elég nagy létszám egy ilyen kis balesethez, nem? A józan ész egy apró jele végre, ám Brjukanovék elmismásolják a kérdést, de a tiltakozó tanácstag szerint hányó emberek és égési sérültek vannak odakint! A sugárzás csak az erőműnél van jelen, de minden rendben van. Fenét, evakuálni kell a várost, a levegő izzik! Gyatlov szerint ez a Cserenkov-hatás, alacsony sugárzásnál előfordulhat. Mielőtt nagyon belebonyolódnának, felszólal a városi tanács nagy öregje (Donald Sumpter alakításában), a becsült kora alapján talán magától Lenin elvtárstól tanulta a politika alapjait. A mondandójának tömör és velős lényege, hogy nem kell fosni feleslegesen, mert csak felbasszák a mindenható atyatúristeneket Moszkvában, akik felbasszák magukat azon, hogy a nagyszerű Szovjetunió valamiben hibázott, és a mocskos imperialisták úgy harapnak majd a hírre, mint kutya a csontra. Ez meg kell akadályozni, hiszen meg kell védeni a SzU. makulátlan hírnevét! A nép pánikolni fog, ha meglátják a hatóságokat, de ők csak a buta nép, akiket a karámban kell tartani. Le kell zárni a várost, senki nem fog elmenni, el kell vágni a telefonvonalakat, hogy ne terjedjenek el a hamis információk. Meglesz az elvtársak jutalma, ha most jól kezelik a helyzetet. Ja, egy kiadós sugárbetegség néhány héten belül, ha ez nem jön össze, akkor a rák megteszi a magáét később. Az öreg lelkesítő beszéde után mindenki tapsol, bár vannak kétkedők, gyanítom az ő jutalmuk a börtön lesz, ha működik a tanácsi besúgó hálózat, mindenki más meg lehet az életét menti a tapsolással, bár talán néhányan hisznek ebben, ki tudja, miféle pártkatonák ülnek itt.

Közben leakasztották Sitnyikov mérnökelvtársat, ő csak a megbeszélés végét láthatja, amikor látványosan körbenyalják egymást a tanácstagok a távozáskor. Behívják, és ő már csak a vezetőségnek mondhatja el, hogy megvan a Csodálatos Doziméter, aminek 1000 röntgen a kapacitása. Az új érték a baleset helyénél az, hogy nincs érték, a műszer kiakadt a bekapcsolás után, akkora a sugárzás. A főnökség szerint Moszkva sajnálja a pénzt megbízható műszerekre és csak ilyen satnyát kaptak, ezzel se mentek semmire, ennyit a Csodálatos Eszközről. Sitnyikovék elkérték a tűzoltóságét, ez 200-ig mér, de ez is a maximumot mutatta. A főnökség látványosan értetlenkedik, hogy ez a műszer is téved, ő meg rosszul végzi a munkáját. Sitnyikov tisztelettel a hangjában jelenti, hogy körbejárta a 4-es épületet és grafitot látott a földön. Nem. NINCS. GRAFIT. A. FÖLDÖN. Komolyan, ezek úgy tagadják, hogy bármi gond lenne, mint a Harry Potterben Voldemort visszatérését. Csak az ő Voldemortjuk egy kibaszott atomerőmű, amit nem lehet szigszalagos sufnitunningal megjavítani... Fomin megkérdőjelezi Sitnyikov józan eszét, hogy állíthat olyasmit, hogy egy RBMK reaktorban a mag felrobbant, teljes képtelenség az ilyen. Sajnos Sitnyikov sem tudja, mitől robbanhatott, de robbant egyet, erre Fomin nemes egyszerűséggel lehülyézi őt, diploma ide vagy oda, ám Sitnyikov kitart az állítása mellett. Gyatlov már lesápadt, akkor majd ő felmegy a hűtőblokk tetejére, ahonnan rá lehet látni a reaktorra, megnézni. Viszont elhányja magát, az idegtől vagy a sugárzástól jó kérdés, de őt azonnal az orvosiba kell vinni. A két nagytudású főnök így Sitnyikovot és mellé egy szerencsétlen katonát nyomatékképpen felküldenek a tetőre, hogy majd jelentsen nekik szépen.

Akimovék eljutottak a szelepekhez, térdig gázolnak a vízben, és csak ketten vannak, hogy megnyissák a csapokat. Ez az igazi Mission Impossible. Sitnyikovék feljutottak a tetőre, már hajnalodik, de még így is minden csupa füst, a mérnök kimegy, ameddig lehet, de mire visszafordul, az arca pecsenyepirosra égett. Gyatlovot a kórházba szállítják, odakint teljes a káosz, egyre több a mentő, egyre több a beteg, talán most már ő is megérti, hogy nagy a baj. Szegény Sitnyikovval a kedves vezetői ordibálnak a bunkerben, ők még mindig nem hisznek neki. A kórházban végre megjöttek az első betegek, akiket a kedves doktornő várt. Moszkva, ezen a kora reggeli órán ébresztik fel az epizód elején látott urat, akinek a neve Valerij Legaszov, a Kurcsatov Intézet kutatási igazgatója. Maga Borisz Scserbina, a Minisztertanács elnökhelyettese és az Áram-és Energiaügyi Miniszter keresi telefonon, Legaszov vágja magát haptákba, mert jelenése lesz a csernobili baleset miatt. Scserbina csak annyit tud, hogy az üzemanyagvédelmi tartály robbant be és tűz ütött ki a tetőn, vagyis nincs nagy baj. A magnál szivattyúzzák a vizet, a sugárszennyezés 3.6-os. Ez nem jelent jót, Legaszov szerint evakuálni kéne, de Borisz elvtárs meg se hallja, Legaszovot csak szakértőnek kérték fel a balesetet vizsgáló bizottságba, kettőkor üléseznek, jöjjön el. Legaszov szerint ez máris túl késő, ám Borisz helyreteszi, ő az RBMK-reaktorok szakértője, nem pedig az, aki a parancsokat osztogatja. Borisz részéről a beszélgetésnek vége, Legaszov pedig még bocsánatot se tudott tőle kérni a tiszteletlenkedés miatt.

Csernobilban a helyzet változatlan, a füst messzire száll, Akimovék még a szelepekkel vacakolnak, de lassan nekik is végük lesz, de talán azzal  tudattal halnak meg, hogy nem ők a valódi felelősök. A reaktoron a sérülés súlyossága is egyre tisztábban látszódik, a füst pedig eléri Pripjaty városát, ahol a lakosság még csak elkezdi az új napot, úgy, hogy semmit se tudnak arról, mekkora a baj az erőműnél. Természetesen örök hála a város csodálatos vezetőinek, akik leginkább a saját seggüket féltik a pártban. A zárókép pedig egy ártatlan madárka halála lesz, aki vergődve múlik ki a sugárszennyezett levegő miatt.