Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 38X12 – Utálom a bújócskát!

2019. május 12. 16:00 - Laura Ingalls

03-09_nyito.jpg

A túlélőinknek ma kilóméterhiányuk volt. Vagyis egyeseknek volt, mások meg mentek utánuk: sokat szaladgáltak az erdőben, sokat szaladgáltak a reward challenge-en és sokat szaladgáltak a védettségi játékon is. Mielőtt azonban elkezdik, lássuk mi történt az előző tanács után:
Táborba visszaérkezéskor kis tanácskozás, jópofizás Híradós Rickkel, hogy ügyes volt és együttes erővel ejtették ki Ront. Gavin picit rosszul érzi magát Ron miatt, de én nem aggódom túlságosan érte, reggelre kutya baja sem lesz, sőt Rickre koncentrál már most, mert az előnyök és rejtett védettségek királyának vesznie kell. Rick azt mondja a többieknek, hogy Extinctionről küldték neki az idolt, de hogy ki, azt nem tudja. Ezzel altatja őket, hogy rajta kívül senki ne keressen rejtett védettséget a szigeten. Úgy tűnik a játékban lévők azt hiszik, hogy tényleg minden Extinctionről jön.
A fekhelynél Victoria, Lauren, Aurora és Gavin veregetik egymás hátát, hogy ezazmegcsináltuk! Aurora úgy érzi, végre része egy szövetségnek. Most már igazán kieshetne Híradós Rick is, Aurorának ez minden vágya. Még szerencse, hogy nincs ott Tibi bácsi és ez nem a Három Kívánság.

02-34.jpg

Aurorával ellentétben Rick nem tervezi a kiesését, sőt, a nap első sugarai előtt kel és keresi a következő rejtett védettséget. Tudja, hogy muszáj megtalálnia, mert különben vége a játékának. Csak úgy tud eljutni a legjobb háromba, ha minden lehetőséget megragad. Míg Rick keres a többiek megbeszélik a tűz mellett, hogy vajon aggódniuk kellene-e emiatt, hogy Rick megint kint van a dzsungelben és keres. Lauren elmondja a riportban, hogy tudja, hogy Rick nem mond igazat és a szigeten találta a védettséget, hisz Lauren is talált már egyet. Ezért biztos benne, hogy nem igaz, hogy minden előny az Extinctionről jön. A többiek szemét is próbálja felnyitni, hogy Rick helyben találta az idolját, de hiszik is meg nem is. Lauren ettől függetlenül elmegy Rick után. Megpróbálja kiszedni belőle, hogy ugye itt találtad a Vata szigeten a nyakláncot, ugye? Nekem elmondhatod, úgyis tudom! Rick azt mondja, hülye lennék neked elmondani, nem mész innen dolgodra? Lauren végül megunja Ricket őrizni, Rick meg folytatja a dzsungel szétkapását és Breaking News! Dán-dándán-dáán: Rick újabb rejtett védettséget talált. A riportban mesélve elérzékenyül, nagy szüksége volt rá az biztos. Bevallom szurkoltam neki, hogy megtalálja.

04-23.jpg

05-35.jpg

Játék, jutalomért. A feladat: egy labdát kell feldobni egy akadályra a játékosoknak. Amíg a labda az akadály tetejéről legördül, nekik a labda alatti részen kell átszökdécselni és a végén elkapni a leeső labdát (majd mutatom). Aztán ismétlés. Majd átássák magukat a homokban egy farönk alatt és végül a két labdát fel kell dobniuk egy állvány tetejére. Aki leghamarabb végez, elviszik egy helikopteres repülésre a sziget körül és a végén természetesen hatalmas zaba valahol a sziget belsejében egy mamanucai resortban. Felkészülni, vigyázz, rajt!

07-22.jpg

Nagy lendülettel indul mindenki, Gavin és Aurora elsőre át tudnak juttatni 1-1 labdát. A többiek próbálkoznak, Lauren azt kiáltja ez nagyon nehéz és igaza is van. Gavinnek a második nehezen akar összejönni, esik-kel. Ahogy rohan a guruló labda alatt mindig beleakad a lába a keresztben kifeszített kötelekbe és újra és újra elesik a nagy sietségben. Közben Victoriának és Ricknek is sikerül az első labda, Aurorának már a második, szaladhat ásni. Aztán Rick, Victoria, majd Gavin is elkapja a második labdáját. Julie és Lauren a pálya elején dobálóznak, míg a másik négy a pálya végén dobálja a labdát. Gavinnek sikerül elsőként az állvány tetejére feldobni az első labdáját, röviddel ezután Victoriának és Aurorának is sikerül, ám Gavin ügyes és hamar felvarázsolja a második labdát is, övé a jutalom. Kit viszel magaddal? – kérdezi Jeff. Victoriát, mert kiböjtölte, nem választották ki az ilyen jutalmakra és elég nehezen bírja már a kiképzést. Ok, de választhatsz még valakit. Igen? Mivel bárkit választok a maradék úgyis dühös lesz rám, legyen Lauren. Rick meglepődik – és kicsit rá is játszik a helyzetre - mert Aurora az, aki a leghosszabb időt töltötte el bármilyen jutalom nélkül és ezt Julie is megtámogatja egy „megdöbbentő, hogy nem Aurorát választottá”-val. Aurora meg pityereg, semmi gond, csak nagyon éhes vagyok, ez csak egy játék. Hát persze, hogy csak egy játék, de az is világos Gavin kivel van jóban ebben a játékban és Aurora most rájött, hogy mégsem része Gavin, Victoria és Lauren szövetségének.

A két lány és Gavin tehát körberepülték a Mamanuca-szigeteket, csodákat láttak, meg Aurorát ahogy a Vata strandon aszalódik a napon fekve. Evés közben megbeszélik, hogy hárman a döntőig, Rick esik ki legközelebb, meg kell akadályozni, hogy védettséget nyerjen. Ha mégis nyer? Akkor Julie-ra szavaznak. Igen ám, de Lauren más véleményen van, ő szeretné Julie-t játékban tartani, közel kerültek egymáshoz (persze és biztos nincs emögött semmilyen hátsó szándék). Egyelőre ezt megtartja magának.
A jutalom után a táborba visszatérve Victoria első dolga, hogy elhívja Aurorát és elmondja neki, hogy nagyon sajnálja, hogy nem lehetett velük és biztosítja arról, hogy semmi sem változott, ők négyen együtt míg világ a világ (de legalábbis még néhány napig a legjobb négyig). Aurora kívülállónak érzi magát, de úgy érzi nincs más választása, mint Victoriával és a másik kettővel tartani.

11-51.jpg

12_35.jpg

13-25.jpg

14-34.jpg

Edge of Extinction, 32. nap. Levél jött: többet kellett elviselnetek, mint terveztétek, de kiálltátok a próbát. A visszatérés küszöbén álltok. Itt vannak a levelek amiket magatoknak írtatok a játék előtt. Enjoy! Mielőtt Eric elkezdett olvasni egyesek vigyorogtak, mások jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymással, vajon ez az? Most megyünk vissza? Nem, nem ez az, most megnézhetitek mit írtatok le egy hónapja magatoknak. Új játékosok esetében sok jelentősége nincs, Chris is fogta a fejét, hogy a tökéletes játékról írt, aztán meg mi lett belőle. Ericnek és Juliának jó kis emlékeztető volt, hogy miért is van a szigeten. Aubry, Joe és David is tudott olyat írni, amit jó volt elolvasni és végül mindenki pótanyukája Reem is rájött valamire: amit a játék előtt írt magának annak köze sincs ahhoz, hogy végül mit visz haza magával. Neki aztán igazi megvilágosodás lehetett az elmúlt 29 nap.

6 nap van hátra – mondja a 33. reggelen Rick a tűz mellett. Úgy néznek ki ők hatan, mint egy kosár csipás macska, épp elkezdődött a nap. Rick feltápászkodik és elindul. Idolt keresni megy? – kérdezi a többieket Victoria. Rick mosolyog a bajsza alatt, bóklászik a fák között, mint aki nagyon keresi azt a bizonyos nyakláncot „majd pihenek a 40. napon” de most mindent belead a játékba. Rick megy az erdőben, a többiek meg követik, őrzik, nehogy rejtett védettséget találjon. Amikor kicsit leszakítja a többieket neki iramodik és nevetve fut előlük, Rick játszik és nagyon jól szórakozik. Elbújik az egyik fa belsejében és hangokat ad ki, majd ráijeszt Aurorára. Lauren kifejezetten utálja a bújócskát és Rickkel most pontosan ezt játsszák. S amíg Ricknek örömet okoz és feltölti, hogy hülyére veszi a többieket, addig ők teljesen elfáradnak attól, hogy Ricket hajtják és azon agyalnak vajon van-e védettsége.

19-51.jpg

20-35.jpg

20-52.jpg

Védettségi játék. A feladat: először egy szó-kirakós betűkockáit kell a játékosoknak egyenként végig csúsztatni egy asztalon bele az asztal végén lévő kosárba. Majd a kockákat tetszőleges mennyiségben két kézi tartó guriga segítségével össze kell fogni, átmenni velük egy libikókán, majd egy másik akadályon és letenni egy asztalra. Mikor az összes kocka átkerült az asztalra a betűkből ki kell rakni egy 6 szavas mondatot. Az első megnyeri magának a 35. reggeli ébredést a játékban, míg valakitől a többiek közül 34 nap után elbúcsúzunk. Aurora végig kínlódta Jeff magyarázatát, mint megtudjuk azért, mert utálja a szó-kirakósokat és mindent ami szavakhoz kapcsolódik (kivéve a beszédet...) és szinte sírva nyöszörög, hogy annyira akar nyerni és annyira szar ez a challenge! Rick ennek természetesen örül, mert ha mindenki utálja az ilyen kirakóst neki elég középszerűnek lenni ahhoz, hogy nyerjen. Meglátjuk. Start!

21-45.jpg

22-22.jpg

Az asztalos betűcsúsztatós részt Lauren teljesíti először, aztán Rick, Aurora és Gavin. Lauren kezdi el először a középső szakaszt a betűkockák átszállítását az akadályokon, de a libikókán elejti őket, ezzel egy időben Aurora és utána Gavin is elindul az első adag kockájával. Gavin csak ötöt visz, kevéssel is beéri, biztosra akar menni. Aurora a második akadályon elveszti az első adag kockát. Ugyanígy jár Gavin és Rick is. Lauren az első, aki átér az asztalhoz az első adag (6 db) kockával. Szépen lassan kezdenek ráérezni a feladatra, mindenki asztalán gyűlnek a betűk. Híradós Rick viszi át leggyorsabban a betűit, ő kezdi meg elsőként a puzzle-t, szorosan utána Aurora és Lauren következnek. Lassan Victoria és Julie is megérkeznek, Gavin le van maradva, sajnos túl sokáig tart mire ötösével átviszi a betűket. Kopognak a betűk a táblákon, mindenki nagyon akarja a védettséget. Aztán Rick hirtelen rájön valamire, gyorsan pakolja egyik betűt a másik után és „Jeff, Jeff, Jeff!” kiáltja. Jeff ellenőriz és megerősít, Rick nyerte a védettséget. Egyedül Rick boldog, el is mondja Jeff kérdésére válaszolva, hogy este kiesett volna, ha nincs ez a nyaklánc a nyakában.

Rick egyetlen lehetséges partnere most Julie, meg akarja próbálni játékban tartani. Julie is tudja, hogy Rick után első számú esélyes az esti kiesésre és a védettségi játék után elvonulnak ketten, hogy kitalálják van-e egyáltalán mit kitalálni. Közben a másik négy egymást nyugtatja, hogy nincs semmi gáz, minden megy tovább ahogy megbeszéltük. A parton Rick és Julie úgy döntenek este Aurorára szavaznak és abban reménykednek, hogy a többiek is ellene fordulnak este. Julie-nak ez azért kevés és megpróbál Laurennel beszélni. Elmondja, hogy ők Aurorára szavaznak és Laurennek is így kellene tennie, mert Aurorának nagy esélye van védettséget nyerni, egy esetleges tűzgyújtásos párbajt megnyerni, vagy momentán a végén nyerni. Lauren eddig is így látta, hogy több esélye van Julie-val szemben nyerni a végén, szóval ezt elmondja Gavinnek, hogy jobb lenne inkább Aurorától megválni. Gavin viszont nem dönt Victoria nélkül, aki mikor meghallja, hogy Lauren Victoriával vagy nélküle is Aurorára akar szavazni rájön, hogy Lauren szívesebben ülne az utolsó háromban Julie-val, szóval egyértelmű, hogy Julie-nak kell kiesnie este. Rick azt mondja indulás előtt, hogy szeretné kicsit megizzasztani a többieket és előhúzni valami trükköt a tarsolyából, hogy legalább ő jól szórakozzon ma este. Mindjárt kiderül sikerült-e kifőzni valamit.

32-08.jpg

32-39.jpg

Tanács. Rick, mi volt a védettségi játék után a táborban? – kérdezi Jeff. Kicsit megzavarta a többieket, hogy nyertem – Julie-t kivéve, mert nem ez volt a terv. Julie, ketten vagytok a világ ellen? Igen Jeff, nagyon úgy néz ki, Ron kiesése után se kutyám, se macskám. És akkor ez azt jelenti ma te fogsz kiesni? Igen, mert Híradós Ricken kívül senki nem szólt hozzám a verseny után. Aurora, ez nyílt titok? Igen, ez az. Meg az is, hogy azt akarom a Híradós menjen haza. Tök jól játszik és a végén bármelyikünk veszítene ellene, még jó hogy ki akarom ejteni. Jeff Victoriához fordul: nem veszélyes ez, hogy mind Rickre vagytok kihegyezve? Nem veszítitek el a fókuszt a játék egészét illetően? Nem mondanám, ez szimplán közös cél hogy Ricket eltávolítsuk, mert tényleg megverhet mindannyiunkat. Ezt Gavin is megerősíti és elregélik, hogy Rick hülyére vettek őket az erdőben a kommandós-bújócskás-terepfutóversenyes mutatvánnyal. Egyik pillanatban még előttem állt, aztán hátat fordítottam egy másodpercre és mikor visszanéztem már nyoma sem volt. - mondja Gavin. Puff! Magiiic!

34-55.jpg

35-07.jpg

35-20.jpg

35-57.jpg

Amikor a legjobban kellek nekik, nem tudnak megtalálni – mondja Rick – miközben én rengeteg érdekes dolgot találok – vigyorog hamiskásan. Aurora 90 %-át figyelmen kívül hagyja annak amit Rick mond, mert olvas a sorok között. Nem úgy volt, hogy nem szereti a szavakat, csak akkor amikor beszélni kell? Mindegy. Rick, mondj már valamit erre, hogy mindenki körülötted pörög! Mit lehet erre mondani, így van. Egyébként jelezném, hogy van itt négy ember aki irányítani akarja a játékot, bár zárójelben jegyzem meg, hogy ez igazából három, mert Aurora a négyes alján van, csak kívülálló. S ha már irányítás, most szeretném visszavenni kicsit, ezért arra gondoltam, hogy ezt a kis csini rejtett védettségi nyakláncot odaadom a szavazás után Julie barátnémnak, mert kiemeli a szeme színét. Szóval mi együtt szavazunk valakire a másik négyből, úgyhogy szabad a vásár, ennek ismeretében tessenek dönteni. Bitches. Gavin hisz Ricknek, most nem férne be egy zabszem az biztos. Laurent is sikerült elbizonytalanítani. 90 %-os Aurora nem ül fel az indulni készülő vonatra, majd meglátja hogy tényleg elindul-e. Rick azt mondja azt hisztek amit akartok, de egy idolt már felhasználtam Davidre és ha Julie-t most bent tartom, a következő szavazáson már 3-3 lesz az állás, mert valaki visszajön Extinctionről. Ezt kell megfontolni. Rick mindent egy lapra tesz fel mióta visszatért a játékba a zombiktól. Felszabadító érzés, hogy egyedül van, nincsenek szövetségesei és mindent megtesz, hogy játékban maradjon. Akkor lássuk a szavazást!

36-50.jpg

37-18.jpg

Rejtett védettség? Valaki? Rick morzsolgatja a papírt, a csomagolást, a nyakláncot, majd sóhajt egyet, mintha mi sem történt volna. A szavazatok: Aurora – Julie – Aurora, 2-1. eddig tiszta sor, ám a következő is Aurora. A 14. kieső és a zsűri 11. tagja: Aurora. Hogyan engedhettetek a fordított pszichológiának? – kérdezi Aurora.

41-08_inkabb.jpg

41-25.jpg

Aurora búcsúzóul sok szerencsét kíván, meg azt, hogy ejtsék ki Ricket. Még mindig. Jövő héten finálé, dupla résszel ahogy megszokhattuk. Visszatér valaki a zombiktól és lemeccselik kié lesz a cím és a lóvéka. Szerintetek ki tér vissza Extinctionről? És ki nyeri a játékot?

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2019.05.12. 19:15:13

Rick nagyon elvolt a részben, szaladgált meg bujkált emberek elől :D de legalább élvezi a játékot + talált egy idolt, jól csinálja. Ügyes volt az is tőle, hogy azt mondta, az EoE-ről jönnek az idolok, de Lauren átlátott a szitán (akinek szintén van egy idolja még, amit használhat, ne feledjük!) A tribal is nagyrészt róla szólt, elég nyíltan meg lett beszélve minden, egyedül az volt kérdés, hogy tényleg beblöfföli-e az idolhasználatot Julie-n – végül így is tett (szép húzás!), amit csak Aurora sejtett eléggé, viszont így meg ő távozott az EoE-re. Maradnak öten, akikből kettőnek idolja van, ha egy harmadik nyeri az immunity-t, viszonylag leszűkül az érvényesen szavazhatók köre :D (persze korábban jön vissza valaki, az megkavarhatja az egészet)
(Nem jön jól ez a jövő heti finálé nekem, sanszos hogy legkorábban vasárnapra tudom csak megnézni.)

1. Ötletes volt a rewardon a labda feldobós-végiggurulós-elkapós-akadálypályás rész, ha jól értettem, zsírúj challenge ez is.
2. Megint nem jó ötlet rewardot nyerni, most Gavinnek kellett nehéz döntést hoznia…mondjuk nem lett hatása, de egyszer megnézném, hogy valaki mondjuk nagyon biztos abban, hogy elviszik, és direkt csak második lesz egy rewardon.
3. Végre kaptunk egy kicsit a nomád nyaralókról is, pontosabban ők kaptak levelet maguktól. Öööö…oké? Azt hittem, legalább valami előny lesz. Nem tudom, mit lehetne kezdeni így a szigettel, hogyha a Redemption Islanddé alakítás nem opció.
4. Immunity: Jeff hogy kihangsúlyozta a “tonight” szót, amivel segített a szópuzzle-ben, két lány reagált is rá halkan, Rick látszólag nem, de így is megnyerte.

#hétidézete Victoriáé:
“Jeff, I’m playing!” :D (Aranyszívem, kihagyták szegényt, egyemmeg :))

tar 2019.05.12. 20:00:30

@enzo23: "Rick nagyon elvolt a részben, szaladgált meg bujkált emberek elől :D de legalább élvezi a játékot + talált egy idolt, jól csinálja."

Jaja - én spec. Wardogot éreztem a legtöbb nagy dobást bevitt és legtöbbet játszó játékosnak (pl. Wentwoth kiszavazása), de ezzel faszán magára vonta a célkeresztet és gyorsan ki is ejtették.

Viszont Ricknek ez a halálfutása (2 rész óta szó szerint mindenki az ő fejét akarja) őt a középpontba helyezte és azzal, ahogy mindent bevetve küzd ez ellen (folyamatos idolkeresés és találás "percnyi pihenő nélkül", immunity győzelemek, stb ) ráadásul sikeresen, valóban nagyon nagy győzelmi esélyessé teszik ha döntőbe kerül.
Ráadásul a többiek minél inkább és feltűnőbben utaznak a fejére, annál nagyobb teljesítménynek tüntetik fel a bennmaradását a zsűri szemében, tehát ezzel még inkább alájátszanak. Nekem erről a szituról (6-7 szavazás során mindenki egy embert akar kiejteni, de az istennek sem sikerül) egy az egyben Mike Holloway és Ben Driebergen jut eszembe - meg is nyerte mindkettő :)

Costanza 2019.05.18. 00:14:36

hat ez a season annyira nem jott be..... :S

Laura Ingalls 2019.05.18. 10:04:02

@enzo23: igen, Victoriáról hajlamosak elfeledkezni amit annyira nem értek. O.o
Ebben a szezonban a tanácsok a legérdekesebbek, ez is nagyon fura, nem is emlékszem másik ilyen évadra. (Jó mondjuk az én memóriám ilyen szempontból elég "sajtos"...)

@tar: abszolút így van, már Jeff is többször kiemelte, hogy nem rossz ez, hogy mindenki folyamatosan Rickre koncentrál? És tényleg naggyá teszik a sztoriját és Ricket is, mert ha nem akarnák ilyen nyíltan kiejteni, már lehet rég kiesett volna, de így nem mer a fenekén ülni és mindent megtesz. Pont Rickből nem néztem ezt ki. A kissé elhízott, pocakos híradós, aki nagyokat nevet és sokat beszél. Ez volt ő az elején. Aztán fényt kapott és megértette miről szól a survivor és védettséget nyert, meg idolokat talált, meg előnyt használt fel értelmesen és legalulról dominál a többiek meg főnek a levükben. Szerintem nagyon ritka az ehhez hasonló fejlődés (és az is ritka, hogy valakit a szezon nagyobb részében nem csípek, aztán meg azon kapom magam, hogy hajrá-hajrá :D)

@Costanza: nem csodálom. :( Sokkal több volt ebben, mint ami a végére kialakult belőle. Nem tartom valószínűnek, hogy az Edge of Extinction csavar ilyen formában visszatér. Vagy bármilyen formában. Az utolsó poszt alatt nemsokára ki lehet beszélni ki mit gondol, a reunion külön kerül fel egy rövidebb összefoglalóban.

spájdernecc 2019.05.20. 12:03:19

@Laura Ingalls: nem kell mindenkivel egyetérteni :)

Nem rossz évad ez.
Úgyis tele volt már Parvati, meg Russel epigonokkal, van valami más.
süti beállítások módosítása