Hogy volt?

SWAT 2x21 – A gyanú árnyékában

2019. május 08. 09:00 - szde

Darryl úgy néz ki, hogy állandó szereplő lesz, mert megint itt van, munkája is lett, korán kel, az iskolába meg Hondo-mama jön érte, aki mindig kedves vele, mert ez Hondo-ról nem mondható el. Annyira. A csipetcsapat bevetésen, Hondo telefonhívást kap, ami aggasztja. A tag, akit keresnek, már régóta menekül előlük, de az utóbbi időben nem figyelt eléggé, és itt az esély, hogy elkapják. Az épületet nem ürítették ki, mert akkor oda lenne a meglepetés ereje, Hondo meg idegesen indul meg előre. Bemennek a kapun, Chris lelövi a villanyt, majd az épületbe sétálnak egymás után.

vlcsnap-2019-05-05-11h34m08s538.png

vlcsnap-2019-05-05-11h34m13s783.png

vlcsnap-2019-05-05-11h34m22s018.png

Nappal van, Tan mellkasát meglőtték, érkezik Jess és Hicks, hogy elszeparálják a csapattagokat, akik egymással és a szemtanúkkal sem beszélhetnek. Hondo megint a telefonján lóg, és nem hajlandó ügyvéddel kommunikálni. Hicks és Jess az emberekkel beszélgetnek, senki sem örül a vizsgálatnak, én meg itt tekerem vissza a filmet, hogy valami kimarad nekem, mert nem emlékszem, hogy miért lennének bajban. Úgy néz ki, ezt majd összerakják nekünk, mindenki szemszögéből.

Jimmy-nek nem kell önként információt szolgáltatnia, még Hicksnek sem, van egy halott civilünk is, és végre az elsőévados börtönös rész óta megint fel tudják valamivel csigázni az érdeklődésemet, hogy mégis mi történt. Hicks sem tudja elképzelni, a vizsgálatban sem bízik, ahogy Jess sem, akit amúgy a rendőrségi akciók igazgatójának neveznék ki, de ha kiderül, hogy véletlenül meghalt egy tag az egyik csapata akciójában, akkor fuccs a pozíciónak. Ami után akár még rendőrfőnök is lehet, nőként először Los Angelesben.

vlcsnap-2019-05-05-11h34m26s112.png

vlcsnap-2019-05-05-11h34m47s313.png

vlcsnap-2019-05-05-11h34m58s922.png

vlcsnap-2019-05-05-11h35m08s975.png

Hondo a szekrényen vezeti le a dühét, majd a kihallgató-szobában már nyugodtan válaszol a nyomozó kérdéseire. Bementek, kint is voltak még rendőrök, akik fedezték őket. Deac látta, hogy Hondo telefonál, azt nem tudja, hogy személyes volt-e, de komolynak tűnt. Hatást nem gyakorolt rá, és Deac megszánt egy dolgozó anyát. Chris szerint a nő hangos volt, a fentiek is hallgatták, az egyik lakásban veszekedés van, az ott lakó férfi azt hitte, a barátnője hívta ki rá a zsarukat, de ahogy a kutyával rendelkező pornófilm-gyártó is rettegett, hogy elviszik. Csodás környék, nem hiába, hogy a keresett személy is ott lakik.

Victort egy másik lakásban lakó tag lőtt meg, nem direkt, hanem amikor ledobta a fegyverét és megadta magát, az elsült, mivel ki volt biztosítva. Hondo a sérült embere láttán nem gondolta újra a tervet, és követte a protokollt. Hondo hívása saját állítása szerint nem befolyásolta, mert már régóta rendőr és előtte katona volt. A célészemély, Bakir elfogása még büszkeséggel is járt volna, mert éppen ő a legkeresettebb Los Angelesben, miután megölt egy családot. A hívásra visszatérve: az anyukája hívta, Darryl-t meglőtték, miközben kiszállított. A műtőben van, de az asszonnyal nem állnak szóba, és ez csak rosszat jelenthet.

vlcsnap-2019-05-05-11h35m17s813.png

vlcsnap-2019-05-05-11h35m21s281.png

A kórházban Hondo-anyu képeket néz a fiáról és Darryl-ről, Hondo meg inkább élne az ügyvéd lehetőségével, meg is érkezik Ed, a rendőrség által biztosított védő. Luca passzív, és ha továbbra is a székének két lábán támaszkodik, el fog esni, ráadásul agresszív is, szerinte ő így működik együtt. Deac-kel a harmadikon voltak, az egyik lakásban egész erdő van, elfogták a célszemélyt, Deac szerint be volt kerítve a tag.

Jess szerint a csapata nem követett el hibát, a drogosok adtak nekik rossz alaprajzot, és kicsit kevesebben védi Hondo-t a kelleténél, amit diszkrét távolságból Hicks is figyel. Majd később, amikor kettesben nézik Hondo kihallgatását, rá is kérdez, hogy volt-e köztük valami. Jess először tagad, majd csak egy pillantással ismeri be a tényt.

vlcsnap-2019-05-05-11h35m52s107.png

vlcsnap-2019-05-05-11h36m06s369.png

Jimmy kihallgatása nem megy fényesen, és bármennyiszer is mondják el, hogy az áldozat csak 23 éves volt, meghalt, ezen nem tudnak változtatni a többiek. A nő még Jimmy kirúgására, majd visszahozására is rákérdez, mert nem nagyon vannak a SWAT-nál második esélyek. Jimmy szerint csak nézeteltérésük volt. Az áldozatot nem hallották, Jimmy-ben pedig a helyszínen felmerült, hogy ők ölték-e meg.

Hondo az anyukáját hívja, Darryl még mindig a műtőben, kétszer találták el, a tettes pedig nem kapták el. Darrly igazi anyja nem hívta még vissza, és lehet, hogy elveszítik a kissrácot. A kihallgatást vezető nyomozó úgy döntött, hogy a csapat a hibás, ezt el is mondja Jess-nek, aki nem boldog. Hondo visszatérve a kihallgatóba, siettetné a kérdéseket – ahogy tette ezt a rajtaütésnél, jön a válasz. Hondo kiakad, és ha nem kap több kérdést, akkor elmegy.

vlcsnap-2019-05-05-11h36m20s760.png

vlcsnap-2019-05-05-11h36m48s625.png

vlcsnap-2019-05-05-11h36m55s704.png

Az öltözőben Deac magát okolja, hogy megemlítette a hívást, Luca szerint már előre tudják a válaszokat. Luca bízik a kiképzésben, Victor kicsit ellentmond neki, majd Chrissel karöltve négyen elmennek a helyszínre. Ahol ott van a dolgozó anya, és elmondja, hogy a kutyás tag be szokott menni a nők lakásába, mindenféle ürüggyel, de szerinte csak a fehérneműit nézte át. Mivel az ürügy a tűzjelző javítása és cseréje volt, Deac megnézi, és kamerát talál benne – akkor talán az áldozatéban is van.

Luca szerint nem tudják, mit tartalmaz a felvétel – bizonyítékot. Deac szerint, ha hibáztak, tudniuk kell, mit. Victor levideózza, ahogy Deac elmondja, milyen felfedezésre tettek szert, és kiszedi a kamera előtt a tűzjelzőbe rejtettet. HQ-n közösen tekintik meg a felvételt, amin látszódik, hogy a célszemély ölte meg az áldozatot. Így Jimmy-ék felmentve, Hondo meg a kórházban, a csapat többi tagja pedig Jimmy-től tudja meg, hogy a vezérük gondoskodik valakiről.

vlcsnap-2019-05-05-11h37m13s136.png

vlcsnap-2019-05-05-11h37m27s508.png

Jess szeretné elmagyarázni Hicks-nek a dolgokat, ezzel a nő csak csökkentette az esélyeit, hogy feljebb jusson a férfiak dominálta ranglistán. Hicks viszont jófej, és elfelejti ezt a beszélgetést. Jimmy beszélne a csókról Chrisszel, de ő nem nyitott rá. Jimmy szerint közös pillanat volt, a lánynak azóta is bűntudata van – többször meg nem fog megtörténni, mert összeköltözött a párjaival. Jimmy és Chris meg csak csapattagok. Jimmy szerint barátok is, de ezek után a lány nem akar a barátja lenni.

A kórházban Hondo a jelvényével tör utat magának, a kórteremben Darryl lélegeztetőgépen van, de legalább életben, Hondo pedig elsírja magát.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása