Messziről indítunk – hét évvel korábbról. A látszólag teljesen kipucolt agyú Elijah leszáll a buszról egy porfészekben. Gőze sincs, honnan jött és hová tart, csak azt tudja, hogy ennie kell. A buszsofőrnő irányba állítja: pár sarokkal lejjebb van egy étkezde, hajrá! Elijah szemügyre veszi a chipsautomatát, de nincs aprója, viszont nagyon éhes és elég elkeseredett – szinte észre sem veszi, hogy átütötte az üveget. Azt már annál inkább, hogy a szétvágott, véres keze szinte azonnal meggyógyul… Feltűnik egy fickó, aki jobb falatnak tűnik, mint egy zacskó chips, és puszta ösztöntől vezérelve nyakon harapja – majd miután túljut az első döbbeneten, rájön, hogy nem hagyhatja elmenni, úgyhogy megöli. Immár van kocsija (egy bólogató Jézussal a műszerfalon), van másik ruhája, és bár az „E” betűs mandzsettát nem ismeri fel, de legalább a napfénygyűrűjét az ujján hagyja…
Egy héttel később már New Yorkban van. Épp egy sikátorban végez a soron következő zsákmánnyal, amikor valami furcsát hall: egy női hangot, ami szépen és kedvesen nyugtatgat valakit. Elijah a hang irányába indul és meglát egy másik vérszívót, aki dolga végeztével gyengéden lefekteti áldozatát. A nő persze észrevette, hogy figyelik, és nem rajong a közönségért. Amikor a fénybe lép – ezúton üdv Jaime Murray-nek! – szinte megkövül az ősi láttán (tuti, hogy találkoztak már korábban). Elijah szintén nem hisz a szemének, mivel eddig azt hitte, hogy ő az egyetlen, és kérdések özönét zúdítja a nőre: kik ők? többen vannak? honnan jöttek? A vámpír azt hiszi, Elijah csak játszadozik vele, de a férfi olyan kétségbeesetten kérleli, hogy végül megenyhül.
Egy étkezdében kötnek ki, ahol a nő rövidre zárja a főkérdést: mindketten meghaltak, de valaki útközben úgy döntött, hogy érdemesek az életre. Vámpírok, de nem a népmesei értelemben. Elijah semmire sem emlékszik, de nem érti, hogy a nő miért elégedett ezzel az élettel (gondolom a gyilkolás zavarja), és megkérdi van-e gyógymód? Aztán elmondja, hogy hat nappal ezelőtt egy buszon ébredt, éhesen, és táplálkoznia kellett. Ugyan mi ebből az ajándék? Erre a nő ráüt az asztalra és hosszú, bővített mondatokban ecseteli, hogy ez az emberek számára csupán zaj – nekik viszont zene, mert mindent hallanak. Mondjuk az gáz, hogy elégnek a napon! Elijah-nak azért nem történt baja, mert van napfénygyűrűje. A nőnek nincs, jobb szereti az éjszaka tisztaságát… és kezd leesni neki, hogy az ősi tényleg nem kamuzik.
Elijah emlékszik egy férfira, aki a nevét mondja, de egyiket sem tudja felidézni – a mandzsettagombokból ítélve talán E-vel kezdődik a neve. Végre a nő is bemutatkozik, Antoinette-nek hívják, és fizetéskor egy nagy köteg pénzt vesz elő, miközben Elijah feszengve számolgat egy marék aprót az asztalon. Később szobára mennek (nem úgy!), az ősi megmutatja lepukkant szállását, ahol kábé az egyetlen díszítőelem a bólogató Jézus – mázli, hogy az áldozatainál volt némi pénz, különben már felkopott volna az álla. Ja, hogy még nem igézett meg senkit? Hát, akkor lesz mit tanulnia! Előkerül egy doboz is, amiben a levetett cuccai vannak: a mandzsetták, az öltöny és egy kártya, ami nem a saját írásával azt mondja: NE NÉZZ VISSZA!
Ahogy telik az idő, Elijah egyre több holmit szerez, csinosítja a lakást, jobb ruhái vannak, és talán kezdi élvezni az életet – Antoinette-tel. Aznap este meglepetéssel készül, ami amnéziásan, nulla élettapasztalattal elég bátor húzás, de meg szeretné hálálni a sok segítséget. Elmehetnek egy szép helyre, de ha a nő kicsapongásra vágyik, nos… arról is lehet szó. Végül egy rave-buliban kötnek ki, ahol Elijah úgy fest, mint Tiffany lámpa az őserdőben – de legalább jól érzi magát. Aztán egyszercsak a DJ int, és hirtelen mindenki rácuppan a szomszédja nyakára--- hoppá, ez egy vámpírparty! Ez lenne Elijah meglepetése, de úgy tűnik, nem talált telibe. Nagyon nem! Antoinette sietve távozik és a férfi egy kis francia büfénél talál rá, amint kedélyesen beszélget a tulajjal, miközben házi sütit majszol. Százéves recept, egyenesen Manosque-ból. (Véletlen lenne? Ugyan!) Elijah érzi, hogy valami nem stimmel – és nem is. Antoinette nem jár ilyen helyekre, ezek más vámpírok, mint ő. Kölcsönösen nem kedvelik egymást, sőt, mivel neki nincs napfénygyűrűje, meg is fenyegették, hogy kikötözik, és hagyják elégni a napon. Az ősi bocsánatot kér a tudatlanságáért, aztán sétálni mennek a parkba.
A nő mesélni kezd az életéről. A család, amely átváltoztatta, szigorú szabályok szerint élt, pont, mint egy kolostorban. Úgyhogy eljött tőlük. Éveken át küszködött, mire rájött, hogy a napfénygyűrű az oka: amíg nappal is kint jár, olyan, mintha ember lenne, pedig már rég nem az. Úgyhogy megszabadult a gyűrűtől és visszatért a családi szabályokhoz. Most boldog. Az ősit elgondolkodtatja és aggodalommal tölti el a történet: mi van, ha sosem fog emlékezni? Antoinette azt javasolja, hogy fogadja el inkább a mostani énjét. Már nem halandó emberek, meghaltak, neki például brutális halála volt: egy karóhoz kötözték, majd a faluja halálra kövezte. Talán éppen ezért érez együtt mindig az áldozataival, és figyel, hogy békésen haljanak meg. Ez amúgy mindenkinek jó: a rémült áldozat vére ugyanis félelemmel teli, Elijah pedig csak azért nem érezte ezt, mert fogalma sem volt, hogy máshogy is lehet… Szemléltetésként a nő elkap egy gyanútlan embert a parkban, és osztozik rajta az ősivel. A hatás szédítő, pont, mint valamiféle drognak.
Úton hazafelé Elijah-ról kiderül, hogy beszél franciául, és egy, a parkban felállított zongoránál időzve az is, hogy tud játszani. Aztán egyszerre megérzi, hogy valaki figyeli őket. És már viszik is az ősit, méghozzá Marcel, aki egy fához nyomja, és a nevén szólítja. Ugyan, mi a fenét keres itt? A főni közli, hogy el kell tűnnie a városból, mert egy bizonyos valaki nemsokára vissza fog térni (valószínűleg Rebekah). Elijah összezavarodik, kérdéseket tesz fel, de választ nem kap. Amikor Antoinette közbeavatkozna, Marcel őt is leoltja, és megfenyegeti mindkettejüket. Miután kettesben maradnak, az ősi rájön, hogy ennek a férfinak a hangjára emlékezett – már tudja az igazi nevét, és még többet megtudhat, ha megtalálja ezt az idegent. Antoinette pontosan érti a helyzetet, de nem akar részt venni a kutatásban, mert érzi a veszélyt, és ő nem így éli az életét. Úgyhogy búcsúzik.
Elijah-ban viszont elindul a hangya és mániákusan keresni kezdi az ismeretlen férfit – egyre elkeseredettebben és talán emiatt egyre brutálisabban (vagy csak mert Mikaelson). Vámpírokat mészárol, bejárja a várost, nulla eredménnyel. Mígnem egy vérfürdő közepén végre felbukkan Marcel, aki jóval erősebb nála. Kiderül, hogy Marcel írta az üzenetet is, mert Elijah megkérte rá. Ő akarta így! Ő tette ezt saját magával egy kislányért, aki a legfontosabb számára. Ha a múltját kezdi kutatni, annak az a kislány fogja megfizetni az árát, szóval inkább menjen, és építsen fel valahol másutt egy új életet, és ne nézzen vissza! Az ősi sokkot kap, de alaposan átgondolja a helyzetét.
Így köt ki végül Manosque-ban, egy bárban, ahol Antoinette zongorázik. A nő hűvösen fogadja, de amikor Elijah elmondja, hogy a múltja utáni hajsza csak szenvedéssel jár, mellesleg nagyon hiányzott neki Antoinette és a bocsánatáért esedezik, azért csak elmosolyodik. Nincs mit megbocsátani. És végre elcsattan köztük egy csók. (Jaj, szegény Hayley!)
Még mostanság is együtt vannak, együtt négykezeseznek ugyanabban a bárban, ahol egymásra találtak. Elijah pedig olyan szerelmesen néz a nőre, hogy a hogyvoltíró szíve belesajdul… Aztán azt mondja, hogy bárki is legyen ő, Antoinette-t akarja – ha ő is elfogadja. Azzal előhúz egy gyűrűt. Bakker, lánykérés! Antoinette nem felel, de a mosolyából, és ahogy pezsgőért szalad, nyilvánvaló, hogy mi lesz a válasz… Vagy mégsem! Miközben a konyhában kutat, Klaus kerül elő a semmiből, nyilvánvaló szándékkal. Bár azt elismeri, hogy Antoinette jól bánt a bátyjával, szóval köszönetet érdemel, de most ennek vége. Már nincs szükség a szolgálataira (hogy mi?), mivel hazaviszi Elijah-t. Az ellenállást elkerülendő, megigézi a nőt, hogy mondjon nemet a házassági ajánlatra, aztán lépjen ki a bárból és a tesó életéből is.
Antoinette mosolyogva megy vissza szerelméhez, aki érthető módon hiányolja a pezsgőt. A nő leül mellé a zongorához, és arra kéri, hogy játsszon vele, mert egy nem könnyű dolgot akar neki elmondani. Az első dallamok után Antoinette messziről indít: amikor idejött, azt hitte, soha többé nem látja a férfit és hogy el kell felejtenie. Aztán felbukkant, és ezek az évek számára is a legboldogabbak voltak. Az ősi kezdi sejteni, hogy valami nem stimmel. Na ja: Elijah-t ma utolérte a múltja. Egy férfi várja a konyhában, aki meg akarta őt igézni, hogy hagyja el, mert haza akarja vinni a testvérét. (Hoppá, valaki itt verbénát szed!) Elijah kiürítteti a helyet, és vállalja, hogy intézkedik. Antoinette bemondja a zárórát, és mindenki szedelőzködni kezd, az ősi pedig oltári zabosan visszaül a zongorához. Végül Klaus is belép a helyiségbe, elmondja, hogy ő Elijah Mikaelson, és a családjának szüksége van rá, ezért most visszamennek New Orleansba.
Elijah persze ellenáll: ő nem a testvére, és nem tartozik neki semmivel. Az ő helye itt van. Klaus persze megint csak hozza Klaust – jöhetsz szép szóval, vagy másként! Naná, hogy másként lesz belőle. Hiába dobja be az öcskös az #örökkön-örökkét, meg hogy a tesó nem élheti tovább ezt a tündérmesét, Elijah nem óhajtja hagyni, hogy tönkretegyék azt, amit felépített. Kisebb bunyó kerekedik, mire Klaus kijátssza a következő kártyát: tudja, hogy nem lehetnének egy helyen, de vészhelyzet van, Hayley eltűnt. Na ja, csakhogy ez a név sem mond többet a bátyónak, mint a Mikaelson…
Antoinette a konyhában lopakodik és egy halom férget talál a padlón, de inkább egy ládára koncentrál, amiből kihasít egy karónak való darabot – amit egy pillanattal később Klaus hátába döf. Ez csak néhány percnyi előnyt jelent, mondja, és kiderül, hogy pontosan tudja, hogy egy ősivel kezdett ki. És már itt is van az emlegetett vámpír. Elijah leszögezi, hogy nem-megy-sehova. És mielőtt az öccse tovább próbálkozna, közli, hogy tudja kicsoda Klaus, Rebekah, Kol, Freya, Hope és Hayley… és egyikük sem érdekli! WTF??? Ugyanis anno, amikor New Yorkban összefutott Marcellel, a főni kimondta a nevét, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy emlékezzen a kilétére, ha másra nem is. És akit szeret, az itt áll mellette!
Klaus kiakad, hiszen a tesónak hiányoznak az érzelmei, melyek az ezeréves családjához kötik, de a tesó rákontráz: Elijah Mikaelson az egész nyomorult életét azzal töltötte, hogy Klaust próbálta megmenteni saját magától. Csoda, hogy volt egy kis öröme egyáltalán. De az már nem az ő élete. Szereti a mostanit, az éjszaka csendjét, a zsákmánya ízét, minden hajnalt, amit itt tölt, ahol szeretik… És nem hatja meg Klaus könyörgése, beviszi a kegyelemdöfést: Elijah Mikaelson halott! Azzal kitöri a tesó nyakát, még Antoinette-t is meglepve ezzel.
Gyors pakolás és Antoinette már menekülne is. De Elijah fejébe szöget ütött valami: a nő tudta, hogy Klaus egy ősi vámpír, a karózást, az igézést… szóval tudott őróla is. Mióta szed verbénát? Az első találkozásuk óta tudta, hogy kicsoda a férfi, az ősi családról szóló történetek legendásak és jó sok ellenség van bennük. Viszont az üzenet az volt: „ne nézz vissza!”, szóval nem akarta bármivel is veszélybe sodorni. Sajnálja, hogy hazudott, de, ami azt illeti, nemcsak ő titkolózott… Touché! Hát igen, az ősiek nyomában vérontás és káosz jár – Elijah nem akarta, hogy a nő ezt az oldalát is ismerje. Erre Antoinette újabb bölcsességet húz elő a kalapból: mi döntjük el, hogy kik vagyunk, és milyenné válunk.
De ideje menekülni, még napfelkelte előtt el kell tűnniük, mert, ha Klaus rájuk talál… Csakhogy Elijah szerint nem fog utánuk jönni. Klaus számára a bátyja volt a vezérlőcsillag, aki átvezette őt a szörnyűségeken. Most viszont, a lemondása, és ahogy megtörte őt… a nagy Niklaus Mikaelson szemében kialudt a fény. El fog menni, és sosem jön vissza. Ekkor a nő rákérdez, hogy kicsoda Hayley. Hát, valaki, akit Elijah szeretett valamikor régen, egy másik életben. Ő viszont senkit sem tudna úgy szeretni, mint Antoinette-t… (hú, mekkorát tévedsz, barátom!) És hogy bizonyítson a nőnek, leveszi a napfénygyűrűjét, mert ő is az éjszakában akar élni, csakúgy, mint Antoinette. Bár a napfény nem végez vele, de egyértelmű a gesztus: all in! Megismétli a lánykérést, és most habozás nélküli igenlő választ kap. Viszont úgy érzi, kell még egy utolsó lépés, hogy maga mögött hagyhassa a múltat: hamuvá égeti a régi holmiját, méghozzá elég teátrális módon, saját magával együtt, mintegy búcsút intve Elijah Mikaelsonnak.
Az öltönyösnek igaza volt. Amikor Klaus magához tér, felhívja Freyát és hazudik neki: nem találta meg a tesót. Elijah elveszett. Ő pedig összetörve töprenghet azon, mihez is kezdjen most…
Facebook kommentek