Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 4x03 - Rég elveszettnek hitt dolgok

2019. május 06. 13:00 - Szencsike

Sammyvel kezdünk, meglóg a szállodából,  a kis lógós Rubyval találkozik, míg Dean édesdeden alszik. Eközben Dean szegénykém azokról a szörnyűségekről álmodik, amik a Pokolban történtek vele. Felriad és ott találja maga mellett Castielt. Az angyal figyelmezteti, nem mehet így tovább, majd a mutató és a középső ujját ráteszi Dean homlokára, aki ezek után egy padon ébred, egy rendőr kelti fel, el kell mennie. Deannek kell pár pillanat mire észhez tér, kiveszi a dzsekije zsebéből a mobilját, de hiába van egy város kellős közepén, semmilyen jelet nem fog. Beül egy kis étterembe, mellette ül egy jóképű, sötét hajú fiatal srác (Matt Cohen alakításában), tőle kérdi meg, hol van. A srác az étterem nevét mondja, ám Deant az állam és a város érdekli. Lawrence, Kansas, hoppá, a szülővárosa. A srác látja rajta, hogy nem teljesen tiszta fejben, nehéz éjszaka állhat az asztaltárs mögött, így meghívja őt egy kávéra. Dean előveszi a mobilját, az asztaltárs jót nevet, talán az Enterprise-on használhatja a fura eszközt... A pultos, egy hippi alak, úgy öltözik mint a '70-es években, erre Dean elsüti a Sonny és Cher szakítottak dumát. A srác csodálkozik, ezt nem is tudta, Dean erre már körülnéz, minden vendég nagyon retro külsejű, az újság ott van a szomszédjánál, a főcím Nixon elnököt említi, a dátum pedig 1973. április 30. Bejön egy idősebb úr, barátságosan üdvözli a fiatalembert, akit John Winchesternek szólít és nemrég jött haza Vietnámból. Dean rájön, hogy az apját látja, John se igazán tudja hova tenni, hogy így megbámulják, elbúcsúzik a fura szomszédjától és elmegy. Dean pedig kezdheti törni a fejét, hogy hova került.

1.png

Dean követi Johnt, ám az egyik sarkon befordulva Castielbe botlik. Számon kéri rajta, hogy visszautaztatta a múltba, az angyal elismeri, ezt tette, de csak azért, hogy végre megértsen valamit. Egy kocsi ekkor nagyot fékez mögöttük, Dean a hang irányába fordul, ám mire visszanéz, Castiel eltűnt, nem most fog tőle válaszokat kapni. John egy autót akar venni, és sikerült kinéznie magának egy Volkswagen kisbuszt, '64-es évjáratút. Kis hippi lelkű, ifjú John... Dean megszólítja őt, ne azt a kocsit válassza, nyugi nem követi, csak erre járt. Meg akarja köszönni a kávét, kissé nehezen indult be a reggele. Viszont szívességért cserébe szívesség jár, ne a VW-t válassza, hanem ezt a szép, '67-es fekete Impalát mögöttük, ez való neki. Az apja sokat tudott a kocsikról, ezért is mer neki tanácsot adni. John is kezd elcsábulni, a VW vásárlást megígérte valakinek, de Dean rábeszéli őt az Impalára, ha vigyáz rá, ez még negyven év múlva is hasítani fog. John kezd szerelmes lenni a drágaságba, meg is köszöni Deannek az ajánlatot, bemutatkoznak, Dean kezet foghat a saját apjával, egyébként neki Dean van Halen-ként mutatkozott be. Elkezdi kérdezgetni Johnt, hogy őt rázta a hideg reggel, talán a másnaposság, ő nem érzett semmit? Semmit, furcsa szagokat se érzett, nem, semmit, marhacsonkítás történt esetleg? De ez már sok az értetlen Johnnak, Dean jobbnak látja, ha elmegy. Visszajön a kereskedő, John meggondolta magát, az Impalát választotta, csak egy baráti tanács kellett neki.

2.png

John begördül a lányos ház elé, a postaládán a Campbell név szerepel. A házból egy csinos szőke lány szalad John karjaiba, Dean tisztes távolból figyeli őket. A barátnő, Mary (Amy Gumenick), csodálkozik, hogy nem a VW-t látja, hiába, Johnnak az Impala lett a másik szerelme, megdicséri az új kocsit.  Bizony, Dean a fiatal anyukáját látja, és igazi kukkolóként még a randijukra is elkíséri őket, az ablakon keresztül figyeli a fiatal párt. Sőt, nem túl egészségesen, de az is eszébe jut, hogy az anyjuk nagyon jó csaj, ezek után tuti a Pokolra kerül, hivatalosan is. A fiataloknál azonban szürke fellegek árnyékolják be a boldogságukat, Mary édesapja bizony nem kedveli lánya választottját, John szerint azért, mert ő csak a pórnép gyereke, egy átlagos szerelő. Mary biztosítja őt arról, hogy ez nem igaz, egyszerűen csak túlfélti a lányát. Mary kimegy a mosdóba, John pedig előveszi a gyűrűs dobozkát. Mary nem a mosdóba ment, hanem ki Deanhez. Tudja, hogy követi őket, miért? Dean válaszolni se tud, Mary nindzsaként csap le rá, és alaposan elveri a fura zaklatójukat. Viszont Dean lefogja Maryt, és meglátja rajta a karkötőjét, ezüst, és mindenféle védelmező jelkép van ráfüggesztve. Deannek fel kell ezt dolgoznia, de Mary a vadász a családban, John pedig a tudatlan mugli.

A fiatal pár hazatért, nem lesz dugás, Apuci túlfélti a pici lányát ugye. John elhajt, Dean pedig előbújik egy fa mögül. Tisztázták a dolgokat, két vadász, gyakorlatilag szinte egy család. Mary nem hívná be az új barátot az apja miatt, Dean ragaszkodik hozzá, hogy megismerje őt, sokat hallott róla. Ha a korábbi néhány utalásból nem jött volna le, Campbell Papa (Mitch Pileggi) bizony valóban egy rémes alak, szinte levizsgáztatja Deant a Vadászati tanulmányokból, hogyan ölünk vámpírt: fakaróval vagy ezüsttel? Egyikkel se, le kell vágni a fejüket. Hála az égnek jól felelt a legény, de Samuel papa ettől még elzavarja, nem bízik más vadászokban, hagyja békén a családját! Szerencsére a felesége normális nő, ő megszavazza a bizalmat Deannek, maradhat vacsorára, be is mutatkozik, Deanna. Hát igen, tedd túl magad rajta, hogy róluk neveztek el titeket a szüleitek. A vacsi alatt kiderül, hogy Dean lehet Samuel papától örökölte a nagyszájúságát, mert vissza tud szólni az öregnek. Papuskát az is érdekli mit keres itt, hát Dean kivágja magát azzal, hogy azt hitte Johnt üldözi valami. Papuska csak legyint, John Winchester egy egyszerű civil, akit a Papa a tudatlansága miatt lenéz. Mary visszakérdez, járjon egy Dean-féle vadásszal? Dehogy, isten ments, érthető Dean tiltakozása, nem fedte a fel a titkos családi kapcsolatukat. Viszont a Papuska épp dolgozik valamin, a Whitshire-farmon elkapta a kombájn a gazdát. Baleset, de az összes gabona tönkrement, ha démoni ómen, akkor ki kell deríteni mi történt. Deannek szembesülnie kell azzal, hogy internet nélkül bizony lassabb a nyomozás, napokba telik, mire postán megkapják például a meteorológiai jelentéseket, de a felajánlott társulásból Papuska nem kér.

Másnap reggel Mary és Samuel megérkeznek az áldozat házához. Samuel mint pap, Mary mint a rendes kislánya, aki támogatni jött az áldozat családját. A lány nem is érti, miért kell ide, Samuel a családi üzlettel jön, nekik ez a dolguk. Mary észreveszi az áldozat fiát a fánál ácsorogni, ő odamegy, Samuel bekopogtat. Lám, ott van Dean, szintén papnak öltözve, mint felettes atyaként mutatja be a gyászoló özvegynek Samuelt. Látszik, hogy az öregnek nem megy neki a barátságos kikérdezés, mert az asszony kissé mérgesen reagál a fura kérdéseire. Dean Maryhez megy, ő több sikerrel járt a fiúnál, mert elmeséli mi történt az apjával. Ivott, sokszor verte az anyját, majd kb. egy hete egy fura hittérítő jött el, aki megoldást kínált az összes gondjára, aztán az apja meghalt. A hittérítő nem kért semmit,  vagy legalábbis nem most, de 10 év múlva mindenképp jelentkezni fog. Mary arrébb sétál Deannel, hivatalos, a srác eladta a lelkét és nem is tud róla. Megkérdik a sráctól hogy nézett ki a hittérítő, egy teljesen átlagos külsőt ír le, de a szemei, azok nagyon furcsák voltak. Lehet csak megtévedt és csak a fény játszott vele, de mintha sárgának látta volna a szemeit. Nohát, csak nem az a bizonyos Sárgaszemű garázdálkodik itt?

8.png

Otthon Dean elmondja, hogy ez egy sárgaszemű démon, se Papus, se a Nagyi nem hallott még sárgaszemű démonról, felőlük bármi lehet. Nem, ez egy veszélyes démon, Samuel is jobban tenné, ha biztonságba helyezné a családját, mert Dean családját egy ilyen ölte meg. Most pedig ő fogja megölni, ehhez felkeresi Daniel Elkinst, nála van a Colt. Ja, a legendás fegyver Samuel szerint csak esti mese, de mivel tiszteli a felesége véleményét, hagyja magát rábeszélni a Coltra. És tudja esetleg hol lesz a démon? Persze, nála van az apja naplója, összeírta az összes lehetséges ember vs. Sárgaszemű találkozást, ez alapján az apja egyre többet tudott arról, hogy miért kellett a feleségének, Dean anyjának meghalnia. Ott van a Whitshire-farm is, de ez alig pár napja volt, honnan tudta? Jövőbe látó volt, és lám, másnap a démon Haleyvillebe megy egy bizonyos Liddy Walshoz. Dean oda megy, viszont Samuel és Deanna lazán őrültnek nézik, Dean tudja ezt, de attól még megteszi és elintézi a rohadékot. Dean elbúcsúzik Marytől, és mond egy kis kortesbeszédet John mellett, végül is az élete függ tőle. Amúgy milyen ember? Mary egy igazi rendes fickóként írja le, háborús élmények ide vagy oda, még mindig hisz a boldogságban. Egy vadász tökéletes ellentéte, neki ez a legfontosabb. Azt is tudja, hogy talán már másnap meg fogja kérni a kezét, és az apja meg fog ettől őrülni. De Maryt mindez nem zavarja, szereti Johnt, megszökne vele, ha kellene. Sőt, számára ez az egy lehetőség, hogy elszakadjon ebből az életformából, mert gyűlöl vadásznak lenni. Családot és biztonságot akar,  és azt, hogy a gyerekei sose keveredjenek bele ebbe a szörnyű életbe. Deannek lesz mit megemészteni, megígérteti Maryvel, hogy 1983. november 2-án nem fog kikelni este az ágyból, bármi történjék is. Fura ugyan, de Mary megígéri.

9.png

Dean úton van, egyszer csak felbukkan az anyósülésen Castiel. Nem egy beszédes fajta az angyal, viszont Sammy miért nem jöhetett? Mert ez Dean feladata. Sammy a jövőben már biztos keresi őt. Egyáltalán nem. De ha mindezt megteszi, akkor a szüleivel és Sammyvel együtt elnyerik a happy endet? A jövő megváltoztatása miatt az is előfordulhat, hogy se John, se a tesók nem lesznek vadászok és mindenki meghal, akiket megismertek. Tisztában van a helyzet súlyával, de most a szüleiről van szó, most megtörheti az átkot. Castiel már rég eltűnt, mire Dean befejezi a mondatot. Dean betört a Colt tulajának a házába, ám sajnos lebukott. Daniel fegyvert fog rá, ám Dean meggyőzi őt, hogy nyomós oka van elvinni a Coltot, meg akarja menteni a családját. Ha végzett, Lawrence-ben, a Campbell-családnál megtalálja a fegyvert. Campbellék, esti programként apa és lánya a fegyvereket tisztogatják és szóba kerül, hova ment Dean. Mary nagyot ugrik Liddy Walsh nevére, ő a barátnője, meg kell menteni, ha a démon ott lesz! Mary rohan is a kocsiba, Apuska készüljön, indulnak! Samuel nem is érti, egyszer vadászna, máskor nem, ez valami női dolog?! Szerencsére Deanna nem kommentálja ezt.

Liddy Walsh, szegény lány most tudja meg, hogy rákos. Az orvos semmi jóval nem kecsegteti, de lenne megoldás. Liddy megmenekülhet, ha ad neki valamit, 10 év múlva eljön érte, nem fog hiányozni neki amit átad. A doki szemei besárgulnak, Liddy sikolt, majd beront Samuel és mellkason lövi őt. A démon meg se rezdül, és az erejével a falhoz taszítja Samuelt. Mary támadna, ám a démon könnyen kivédekezi, és bizony megtetszik neki Mary határozottsága. Beront Dean, nála a Colt, viszont a démonnál ott van Mary, a túsz. A démon azonban fekete füstként távozik, mielőtt bármi is történne. Később Mary elmeséli mit mondott neki a démon, azt, hogy tetszik neki. Vajon ez mit jelenthet a számára? Jön a papa is, Liddyvel rendben lesz minden, Mary hogy van? Hogy lenne, most akadt össze egy démonnal, és tovább hisztizve az autóhoz siet. Deannek jár egy dicséret Samueltől, hiába ment gallyra az akció. Viszont jobb lenne, ha négyszemközt beszélnének. Később Dean elmondja Samuelnek, hogy Mary meg fog halni. Samuel hiszi is, meg nem is, Dean kénytelen felfedni a lapjait, ő a jövendőbeli unokája, Mary és John Winchester fia. 1983-ban Maryt megöli egy sárgaszemű démon, lehet pont a ma esti találka miatt figyelt fel rá. Ezek az infók csak még jobban elképesztik Samuelt.

12.png

Mary John ölelésébe menekül, ő most akar megszökni, menjenek! John nem is érti, mi történt, de az asszony szava parancs. Odabent Dean tovább győzködi Samuelt, aki hála az égnek hisz a srácnak, igaz, viszket a tenyere, hogy megölje. Viszont a sárgaszeműt mindenképp meg kell találniuk, indulhatnak, a Colttal nyerők lesznek. Dean előveszi a naplót és a fegyvert is, Samuel nagyon méregeti azt, sőt, meg is akarja nézni. Dean nem adja ki a kezéből, nagyapaság ide vagy oda. De lehet őt próbálja megölni vele, Samuel szeme besárgul és székestől a falnak löki Deant. Sejti, hogy az időutazáshoz magasabb segítséget vehetett igénybe, sőt ha Mary hozzámegy a mihasznához, akkor lehet Dean az egyik kiválasztottja? Egy kis méregetés és szaglászás után rájön, hogy nem, akkor van egy kistesó is. Dean a kishúgra nem reagál, de az öcsire igen, hát működik a terve! Dean rájön, hogy nem is a lelkeket akarja begyűjteni, hanem a gyerekeket. Bizony, ehhez a tökéletes szülők is kellenek, mint például anyuci, erős, tiszta, megéri szaporítani az ilyet. Ha ő maga tudna szaporodni, akkor Maryvel simán kivételt tenne. Fujj, Deannek egy szerencséje van, a konyhából a nagyi hallgatózik és ügyesen mögéjük lopakodik. A sárgaszemű tovább mesél a tervéről, ha meglesznek a kiválasztott gyerekek, nem csupán egy szedett-vedett démonsereget vezetnek, ahogy Dean gondolta, egy sokkal drámaibb végjátékhoz kellenek. Az angyalok meg, meg se fogják találni, olyan jól tünteti majd el a nyomait. Dean így is, úgy is megöli, ha most nem is, csak jól jegyezze meg az arcát! Legyen, de az tuti, hogy a nagyapját nem fogja megmenteni, előveszi a tőrét és hasbaszúrja magát. Deanna ekkor sikolt fel, a Colt a földön hever, tőle nem messze, sajnos nem sikerült megszereznie és a konyha felé kúszik. A Sárgaszemű utoléri ott és eltöri a nyakát. Dean kiszabadul a szorításból, de mire a konyhába ér és felkapja a Coltot, addigra a Sárgaszemű megölte őt.

A galambpár a közeli folyóparton romantikázik, John a lánykérést vezeti fel, ám Mary most akar nagy vallomást tenni. John megállítja, ott van nála a gyűrű, ő mindenhogy szereti Maryt. A pillanat azonban megszakad, mert Maryt az apja rángatja ki a kocsiból, eljegyzésről aztán szó se lehet. John utánuk megy, kirántja Maryt az apja karjából, ám az öreg egyszerűen kitöri a nyakát és felvillantja a sárga szemeit. Nem csak John a halott, hanem az anyja és az apja is, megmutatja a hasi sérülést a lánynak. Mary megesküszik, hogy megöli őt, de ettől a démon csak még jobban lázba jön. Visszahozza Johnt, de kössenek egy alkut. A szülők halottak maradnak, de Johnt visszahozza, megkapja amit akar, a nyugis, kertvárosi életet. Cserébe 10 év múlva eljön elintézni valamit, ha senki sem zavarja meg, akkor nem esik bántódása senkinek. Keserű és magányos lesz vagy elfogadja az üzletet? Dean végre megérkezett, ám azt látja, ahogy Mary és az apja bőrébe bújt Sárgaszemű egy csókkal pecsételik meg az alkujukat. Sárgaszemű távozik az öreg testéből, néhány másodperc múlva John is magához tér. Castiel is eljött, Dean már nem tehet semmit, mire Mary visszafordul, addigra Dean eltűnt. Na, ezt Mary hogy magyarázza meg, hiszen ott fekszik a halott Samuel.

Dean, ismét a jelenben ébred, ott van mellette Castiel. Deant bűntudat gyötri, nem tudta megakadályozni az alkut, aminek az lett a vége, hogy az anyja azon a bizonyos estén bement a csecsemő Sammyhez, akit a Sárgaszemű épp a vérével itatott... Dean sehogy se tudta volna megakadályozni, mert a végzetet nem lehet megváltoztatni. Azért küldte vissza, hogy megtudja az igazságot. Miféle igazságot, Castiel Sammy üres ágya felé biccent, na hol az öcsi? Azazel valóban jól végezte el a feladatát, alaposan eltakarított maga után. Azt még az angyalok is tudják, hogy mi történt Sammyvel, de mi lesz ez a végjáték?  Deant csak Sammy érdekli, Castiel megadja neki a címet, ahol megtalálja, de figyelmezteti is, veszélyes ösvényre lépett az öccse. Állítsa le ő vagy az angyalok fogják megállítani Sammyt, és ez, azt hiszem már sejtjük, hogy nem lesz kellemes.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pinky A Máffin 2019.05.08. 09:37:04

Érdekes volt, mondjuk a fiatal Johnt alakító színész engem nem fogott meg, viszont a csavar, hogy anyut hozták be vadásznak az tetszett, semmi sem az, aminek látszik :D

Szencsike 2019.05.08. 09:57:46

@Pinky A Máffin: Nekem egész jól eladta a cuki hősszerelmest :) Ki gondolta volna, hogy a nagy fővadász anyu volt :)
süti beállítások módosítása