Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egynyári kaland 4x01 – Szent Iván éjszakája

2019. május 02. 11:00 - szde

Elérkeztünk az utolsó évadhoz, ami a megszokott hat résznél kettővel lesz több, és megint a Balatonon játszódik, csak most az északi part helyett délen, méghozzá Földváron.

Luca adna elő valami dalmagzatot a jelen lévő Zsófinak, Bencének és Csónakosnak, amikor a kempingben lévő motorosok nekiállnak Tankcsapdát bömböltetni. Megjegyzem, nem annyira hangosan, de Zsófika felháborodik, és mivel Csónakos nyuszi, Bence megy oda bandához, hogy egy jó öt méterről odaüvöltse, hogy „Hangos!”. Majd amikor közelebb megy, Ökörapáti Tibije beléköt, de egy törölközős odaugrik elé, Luca is bekapcsolódik a veszekedésbe. Törcsi szerint a komoly italok és komoly zenék élvezetéhez el kell érni egy bizonyos kort, a reklamálók meg ugye még gyerekek. Főleg a szakállas Csónakos. Bence kiprésel Törcsi hatására egy sajnálomot, mire folytatódik a zene, és nem kell Luca kornyikálását hallgatni.

vlcsnap-2019-04-28-17h56m57s685.png

vlcsnap-2019-04-28-17h59m04s732.png

vlcsnap-2019-04-28-17h59m55s075.png

Törcsi Zsófi új hapija, aki nem tud arról, hogy Bence és Zsófi egy pár voltak, és jó lenne, ha ez így is maradna, mert különben a nyár pszichoanalízissel fog telni, ugyanis Törcsi pszichológus, és ezt túlbonyolítaná. Mondjuk ez is egy jó kapcsolat, hogy nem akar beszélni az exekről, de Bencus jófej, és nem fog szólni egy szót sem. Miért érzem azt, hogy ez még a részben megváltozik… Törcsi még kicsit rend- és tisztaságmániás, enyhe hipochondriával megfűszerezve. Zsófit annyira beindította a pasas hőstette itt a vadon kellős közepén, hogy szexelne, de a falak vékonyak, kint meg dekkolnak a többiek. Zsófi meg hangos.

Másnap reggel Luca és Csónakos Lakótársról beszélgetnek, aki nem úgy tűnik, mintha le akarna jönni. Erre Luca felhúzza magát, kicsit gyorsabban tömi magába a joghurtot, majd visszakérdez, hogy Encsi mikor jön. Nem fog, mert a lány megtalálta a helyét, van munkája is, ami az álommeló, érdekes, egy év alatt ilyen buzgómócsing lett belőle? Csónakosék kapcsolata amúgy szilárd, nem másznak egymás nyakára. Luca be a házba, ahol rácsukja Zsófira és Törcsire az ajtót, majd felhívja Lakótársat, akinél épp van egy nő. Aki tud Lucáról, de Lakótárs szerint nincsen köztük semmi. Ja, és a slusszpoén, a srác nem fog lemenni, mert a másik bandájával van dolga, de azért igyekszik.

vlcsnap-2019-04-28-18h01m09s875.png

vlcsnap-2019-04-28-18h01m36s953.png

vlcsnap-2019-04-28-18h01m45s920.png

Zsófika élvezi a vadont, kezdve a  közös fürdővel, ahol nincsen meleg víz – nyáron – ráadásul pont két méretesebb hölgy mellé áll be fogat mosni, akik közül az egyik a hónalját borotválja. Visszatérve a házba felveti a pucoló Törcsinek, hogy mi lenne, ha inkább visszaköltöznének a civilizációba, mert ez így elég volt a vadonból. Csónakos eközben munkaidőben Encsivel facetime-ol, akinek nyilván dolga van, de a galériában zajlik az élet, így nem is figyel arra, hogy Tibiék előző este majdnem lemészárolták őket. Kínos pillanatok, Csónakos meg rájöhetne, hogy MUNKAIDŐN KÍVÜL hívja a nőjét, ha teljes figyelmet akar.

Törcsi és Zsófi beköltöztek a hotelbe, aminek medencéje is van. Nem mintha kábé öt percre lennének a Balatontól. Zsófi máris lemegy csobbanni, ahol az úszómester Márk a 2. évadból, akivel főhősnőnk megcsalta Bencét. Zsófi folytatja a már megszokott bénázást, és megcsípeti magát egy méhecskével, Márk meg betereli az elsősegélyhez, hogy leápolja a sérülését. Álljunk neki, le a bugyival, és istenem, a csaj elhiszi, őt sem érte semmilyen baleset. Fullánk kiszedve, viszont lehet elkéstek – és el kell távolítani az egész fenekét a lánynak, aki ezt beveszi. Márk is röhög, meg én is, hogy Zsófika semmivel sem lett okosabb.

vlcsnap-2019-04-28-18h03m30s751.png

vlcsnap-2019-04-28-18h03m53s896.png

Luca végre kezd rájönni, hogy a zenei karrierje sem fog beindulni, mert nincsen Lakótárs, és a Turisztika OKJ sem pálya, mert utálja a turistákat. Csónakos szerint a dalolászáshoz nem kell Lakótárs. Közben befut a kempingbe az amerikai zászlóval ellátott kocsi, amiből Gáborka száll ki cowboynak öltözve. Közben a szállodában Törcsi a ruháit vasalja, majd megszemléli Zsófi sérülését, mire a lánynak kedve támad egy kis szerepjátékhoz. Törcsi lezuhanyozna, és nem érti, miért baj az, ha megtiszteli annyira a lányt, hogy ápoltan, kielégítő higiéniával közeledik feléje. Zsófi szerint a pillanat elszállt, és igaz, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbszer vannak ilyen helyzetek, meg hát az is zavarta kicsit Törcsit, hogy nem ő kellett, hanem a „doktor úr”, ami azt jelenti, hogy hiányol Törcsiből valamit, amit ebbe a szerepbe projektál bele. Gáborkáéknál este bográcsozás lesz, és a problémát nem beszélik meg, így ez Zsófi szerint igen.

Luca felveszi egyedül a dalát, ami kevésbé borzalmas, mint az előző évadban felcsendülő, de a hangja még mindig nagyon fáj, és ezerszer is a Tankcsapda. Gáborka és Bence kint gázt (?) cipelnek, előbbi minden mondata félig angol, például:

- Kint minden olyan nagy, you know.

- Inkább az a kivétel, ha valami not so big.

vlcsnap-2019-04-28-18h04m38s933.png

vlcsnap-2019-04-28-18h04m59s894.png

Bence mégse ment el a hajóra, mert addig tökölt, amíg másvalakit választottak, de azzal rendszeresen beszél, és csak szexsztorijai vannak.

Never give up, my friend. (Gáborka)

Gáborka majd segít Bencusnak, és with his help, hipp-hopp becsajozik, ahogy tette ő ezt Boglárkával. Aki éppen tereget Kökénnyel, a barátnőjével, utóbbi sztorizik arról, hogy egy fotóssal hogyan nem lett kapcsolata, mert elhányta magát a második randin. Ezt csak Csónakos hallja, mert Boglárka lelépett. A lány zavarba jön, és gyorsan bemenekül a lakókocsiba.

vlcsnap-2019-04-28-18h05m11s819.png

vlcsnap-2019-04-28-18h06m56s768.png

Luca a parton, a bokrok mögül valaki figyeli. A srác nem más, mint Csónakos haverja a kurzusról, ahol csodálatos csajozási tippeket adtak nekik. A táborban Boglárka kerítőnőt játszik, Csónakos foglalt, de Bencének nincsen senkije. Milyen jó ötlet. Eközben Csónakos a haverjával, hívjuk mondjuk Lacinak, mert még nem hívták sehogy, mondja el, hogy Encsival nyitott kapcsolatban élnek, tehát azzal szexelnek, akivel akarnak. Később Csónakos egy sütivel akarja megvesztegetni a húgát, hogy elmenjen Lacival a páros bulira, még azt is felajánlja, hogy Lakótársat lecsalogatja a Balatonhoz.

Este a partin érkeznek a férfiak meghívottaikkal, Luca „elsőre megteszi” kategóriába kerül. Nagy a buli, mint ne mondjak, „csak az nem ér oda, aki feladja” és sokan „nemes vadakkal” tértek vissza. Mindenki mondja el, hogyan sikerült „szert tenni a zsákmányra”. Az első tag egy anyja korú nővel jött, és egy pillanatra sem felejtette el, hogy „a nem csak egy késleltetett igen”. Öhm, oké. Laci jön, aki bevallja, hogy csak szánalomból jött el vele Luca, aki magához ragadja a szót, Csónakos mosolyogva figyeli. Luca kiakad, jogosan, talán most egyszer értek vele egyet: az egyik nő a fiával jött, ketten pénzt kaptak a részvételért, az egyikük pedig nem is nő, hanem férfi.

vlcsnap-2019-04-28-18h07m18s950.png

vlcsnap-2019-04-28-18h07m25s301.png

Törcsi nem tud leakadni arról, hogy a barátnőjének egy barbár kell, mert ő már lelépett az evolúció ezen fokáról, és nem akar ezen az úton visszafordulni, bármennyire is szereti Zsófit. A lány egy csókkal némítja el a pszichológust, Boglárka meg nagyban főz, és mesterien egymás mellé ülteti Bencét és Kökényt, aki kínosan mosolyogva veszik ezt tudomásul.

Lucáéknál a rendező megköszöni a lánynak, hogy a páros programot törölni kellett, de hát megmutatta, hogy milyen nőket kell messzire elkerülni. De hát pontosan az ilyen nők – mármint az olyanok, akik nem tudják női princípiumukat megélni, és ezáltal férfigyűlölők lettek – elkerüléséről fog szólni a következő modul. Vidámabb téma, Csónakos előadást tart arról, milyen jó lett az élete. Ami amúgy szar, lépjünk is tovább, mert ezzel a szervező sem tud mit kezdeni. vlcsnap-2019-04-28-18h09m06s431.png

vlcsnap-2019-04-28-18h10m15s316.png

vlcsnap-2019-04-28-18h10m19s642.png

A kempingben tabuznak a vendégek, Kökénynek az életöröm szó jut eszébe, ha táncot lát, Bencének a szex, a megoldás amúgy Brazília lenne, amit mindketten szeretnek, de még egyikük sem járt ott. Zsófinak ez nem tetszik, de ők jönnek Törcsivel, és kitalálja, hogy autópálya a szavuk. Újra Kökényék jönnek, mert az Boglárka háza és akkor az ő szabályai szerint játszanak. Zsófika tudja a választ, de pontot rabolni csak idő lejárta után lehet, egyhuzamban tud többet is, ami már Törcsinek és Kökénynek kínos.

Nagy a buli Csónakoséknál, Luca és Laci lelépnek. Bence következő szava: legtöbbünk itt látja meg a napvilágot és összetett szó. Kórház, mondja játékon kívül Zsófi, mert Kökény kiszállt. Bencus segít: itt kértem meg a kezed. Nőgyógyászat, vágja rá Zsófika, abba meg ne menjünk bele, hogy a babák a szülészeten születnek. Törcsi itt kapcsolódik be, hogy mégis mit történt ott. Este nem is áll szóba a barátnőjével, aki most bezzeg akarna lelkizni. Majd másnap, most lefekszik aludni.

vlcsnap-2019-04-28-18h11m32s989.png

vlcsnap-2019-04-28-18h12m15s181.png

vlcsnap-2019-04-28-18h12m47s247.png

vlcsnap-2019-04-28-18h13m01s986.png

Csónakos felhívja Encsit, hogy elmondja, nem lesz elérhető, mert nagy a pörgés, és nagyon hiányzik neki a lány és vele akar lenni. A kempingben Luca és Laci átbeszélik, hogy mennyire elcseszett ez a világ, a pasik csak a szexről akarnak beszélni, kit, mikor, hol, milyen pózban. Elcsattan egy csók is, amit még több követ.

Kökény összefut Csónakossal, majd belefutnak fiatalokba, akik a partra rohannak le, és mindketten csatlakoznak, bár utóbbinak annyira nincsen kedve. Viccesen táncolnak, de legalább jól érzik magukat, miközben Luca és Laci megbeszélik a csókmaraton közben, hogy mindketten szüzek. Ruhák le, Luca benyúl Laci alsónadrágjába, de nem így akarja elveszteni, ez nem neki való. Laci sem, de ha egyszer elveszti, akkor egy olyan lánnyal akarja, mint amilyen Luca.

A parton Csónakosék tovább táncolnak, majd közel kerülnek ahhoz, hogy elcsattanjon köztük az első csók, de Csónakos kihátrál, mert késő van. Zsófi a hotel bárjában inná le magát, és elképzeli, ahogy Márkkal meztelenül fürdőznének a medencében. Innen folytatjuk jövő héten.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása