Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 8x02 - A Hét Királyság lovagja (18+)

2019. április 27. 09:40 - sixx

vlcsnap-2019-04-27-01h31m27s151.png

Szolg.közl.: sok vót a hét. Meaculpa. Nem mondom, hogy nem lesz még ilyen, mert lesz.

Deres all the way

Ha valaki aszitte, hogy majd ebben a részben lesz olyan történés, ami előrébb tekeri a westerosi történelem valíriai acélpánttal megerősített, korhadó kerekét, azon még Vas-szigeteken is röhögnek, pedig ott utoljára akkor volt ilyen frivol a hangulat, amikor egy névtelen kalóz egy nagy zsák importált tököt küldetett Theon születésnapjára. Az évadnyitóhoz képest persze jobban állunk, de ez olyan, mint annak örülni, hogy Szabó Zsófi helyett ÉNBP Lali vezeti az RTL Éden hoteljét.

Jaime Lannister tetemre hívásával kezdünk, kapja az ívet szépen Danytől, aki a fater legyilkolását kéri számon rajta, majd Cersei árulását is a nyakába varrná (sereget ígért a nővéred, erre jött egy db. mozgáskorlátozott csóka, wtf), Sansa meg a biztonság kedvéért előjön a faterral, akit Jaime az utcán fogott el,  elegánsan átugorva azt a rész, hogy az őt is 3 évadon át (képletesen) szopató Kisujj állt a csalárd húzás mögött (is). Jamie erre nem lerogy, hogy az életéért könyörögjön a break után, mert nem az NBC-n vagyunk, hanem aszongya, én a családomat védtem, oszt ha nem tetszik, el lehet menni a faszba. Ami meg Cerseit illeti, ki volt az a barom, aki bevette, hogy jön? Hát, Tyrion. Jamie őszintén nem érti, hogy lehetett ekkora lúzer az öccse, és baszki, ha a karja helyén durván megfaragott aranykezet hordó, jobb híján a nővérét kúró faszi sajnál, akkor nem jó neked.

Jaime seggét természetesen Brienne menti meg, aki nem jár, vagy lép, hanem vonul, ezúttal ki a terem közepére, és mesél, engem többen is meg akartak pocsékolni, de Jaime megmentett, erre cserébe levágták a karját, szóval annyira nem egyszerű a helyzet. Ja, és te, Sansa, meg kussolj, mert ha nem kapok tőle kardot, páncélt, és nem esküszik meg az anyádnak, hogy téged épségben eljuttat Deresbe, akkor te most Flea Bottomban cidázol a répalevesért, baszki, nem szőrmekabátban májerkedsz a várfalon. Dany látja, hogy itten nem lesz lefejezés, Havastól sem kapja meg a várt támogatást, és amikor Sansa meg Brienne-t jelöli meg Jaime kezesének, már bólint is Szürke Féregnek, hogy add vissza a kardját, úgyis mindegy. Megkönnyebbülünk.

Dany kifelé menet szeretné elkapni Havast egy körre, de hiába, ettől berág, és lebassza Tyriont, hallod, te nem a tanácsadóm vagy, vagy mi a tököm? Hogy nem láttad előre, hogy Cersei megint leszar mindenkit? Tyrion hebeg, aztán később Varysnak meg a leprátlanított Ser Jorah-nak elismeri, hogy ja, önteltsége kábé idáig vezetett, de hát úgyis mindegy, mert mind meghalunk ebben a koszfészekben.

Az udvaron Gendry úgy kovácsolja a valíriai acélkardokat meg az oibszidián fokosokat, mintha nem lenne holnap, és baszki, nincs is. Addig nyugodt a napja, míg Arya, aki eleinte távolról csorgatja a nyálát a kovácsfelsőtestre, oda nem megy, izé, flörtölni, mer' asszem, ez, amit csinál, azt ő annak hiszi, kívülről viszont csak annyi látszik, hogy Gendry dolgozna (v.ö. JÖNNEK A KIBASZOTT ZOMBIK), Arya meg célba dob a feje mellett, hibátlanul, majd pengét követel magának. Brant a kertben hagyta valami gyökér, szét ne fagyjon már szerencsétlen. Merev tekintete most Jamie arcát vizslatja.

Közjáték: a színész, Isaac Hempstead Wright egy talkshow-ban elárulta, hogy azért néz ilyen üvegesen, mert vagy hat dioptriás a szeme, a forgatáson a szemüveg ugye kizárva, a lencsét meg nem teszi be, így szó szerint fogalma sincs, ki áll előtte, míg meg nem szólal.

Jamie szerette volna megtudni, hogy miért nem köpte be, mire Bran pragmatikus választ ad: holtan nem lettél volna hasznunkra. És ugye, ha nem löksz ki az ablakon, akkor én ma is Brandon Stark vagyok, a nyikhaj, nincs Hodor, Havas sose tudja meg, ki az anyja, ésatöbbi. Jamie visszamegy a várba, hogy Tyrionnal is legyen egy közös jelenete, és hogy felmehessenek a várfalra, ahol megbeszélik, hogy úgyis megdöglenek, ráadásul Deresben, és nem az ágyban, valami csajt szopatva. Hát ja, akarna a tököm meghalni Ózdon januárban. Jamie a várnép kiképzését irányító Brienne-t és Podrickot figyeli, majd lerongyol a megmentője mellé, és aszongya, legyen a főnöke, mert neki már csak egy keze van..

 

Dany Ser Jorah-tól kap tanácsokat, köztük azt is, hogy Tyriont csak nem kellene ilyen hebrencs módon arrébb tenni, mert okos. A tanácsláda bezárása után Dany átmegy Sansához, csajos estét tartani, amiből egy momentum a lényeges: Dany hívathatja magát boldogságos ifiasszonynak vagy királynőnek magát, északon egy Targaryen nem lesz úr, az kurvaisten. Sansa mindezt olyan eltökéltséggel mondja, hogy Dany ráébred, baszki, zombik, Éjkirály, Cersei, és a végén csak fel köll jönni északra, hogy ezt a veres fruskát móresre tanítsam. De nem tudja végigmondani, mert megjön Theon, és ezzel egyrészt teljes lesz a heréltek kórusa a várban, másrészt ugye Sansa és Theon most fut össze mittudomén mióta először, és spongyát rá, hogy elfoglalta Derest, ne rágódjunk a múlton. Ölelkezés, szem nem marad szárazon.

 

page_1_17.jpg

page_2_19.jpg

Odakünn az udvaron Ser Hagymalovag Davos levest mér és lelkesít (ha én, az ujjatlan, béna csempész túléltem a Fattyak csatáját, bárki túlélhet bármit), Szegfű, meg kimondja azt a mondatot, amivel halálra ítél minden gyereket és nőt Deresben:

A kripta a legbiztonságosabb hely Deresben. Ott leszünk mi is kicsi Samuval.

Lehet készíteni a zsebkendőket, ha van isten, Samu Jr. zombi lesz, ÉS AZ APJÁNAK KELL LEVÁGNIA, DE KÉPTELEN, ÉS LEERESZTI A KARDOT, MIRE ODAUGRIK SER DAVOS, ÉS LEGYAKJA A KISKLAMBÓT, DE EZEN SAM ANNYIRA FELBASSZA MAGÁT, HOGY LESZÚRJA. Bárcsak. Mivel ez egy ilyen felvezető rész, van idő egy scouse akcentussal beszélő, összeégett arcú kislyányra is, akitől Ser Davos kis híján katatón állapotba kerül, na nem azért, mert nem érti, amit mond, bár ez is lehetne az ok, hanem azér', mert eszébe jut Shireen hercegnő és Stannis Az Év Apja Baratheon és aki nem tudná, hát Stannis a saját gyerekét megégette máglyán, MONDOM, HOGY MINDENKI MEGHAL, AKI A KRIPTÁBA MEGY. A kislány oda megy, de harcolni. Dead. Fucken' dead this one.

vlcsnap-2019-04-26-23h29m13s305.png

Folytatódik a Trónok Harca Mind Meghalunk, Szervusz Faszszopó Világ 09-Turné: Havas és Sam összefut Tormunddal, a lángpallosos félszemű arccal, meg Eddel akivel még a Falon bandáztak össze vagy 8 éve, most meg ő a Lord Commander az Éjjeli Őrségben, bezony. Havas számot vet: mennyi időnk van? Reggelig. Oké, akkor haditanács, hátha lesz valakinek szarabb terve az Irány a kripta!-mozgalomnál.

Na, kérem, északon is van terepasztal, ez is pöpec, külön kis zombihadosztályok is vannak rajta, nem mintha irigyelném a helyi Triált, elég egysíkú lehet a megrendeléslista a sok farkasmakettel. A terepasztalhoz odaengednek mindenkit, aki arra jár, sok komor ember mond okosakat mellette. A Nagy Terv: a zombikat mind az Éjkirály csinálta. Azaz, amint elfogy CGI-büdzsé, azonnal kinyírjuk, és lehet menni délnek. Oszt szokott egymagában kódorogni? Nem. És ha mutatunk neki valamit, amire fáj a fagyott foga? NemBran az akit az éjkirály akar. NemBran elmagyarázza, hogy őt egy afféle soha el nem romló, hatcsillió tetrabyte-os SSD-nek nézik, amin rajta van a világ emlékezete HD-ban. Namármost, és le akarják törölni, mer akkor mindenki emlékezetének is lőttek. Asszem. A terv? NemBran a kertben várja a támadást, őrzői Theon és kalózai, és az asztal mellett senki nem kiált fel, hogy bazdmeg, ne már, EZ nektek terv? Ó, ne már, hogy a bajaimból legyen még, Dany Tyriont is a kriptába parancsolja,

ahová a Starkok több ezer éve temetkeznek, és ahol egy komplett élőhalott-hadsereg várja, hogy hívják.

És akkor búcsú, Missandei és Féreg Szárszóra menne szívesen, de hát ha Dany Ide akart jönni, ide jöttek. A várban Tyrion és Jamie azon röhög, hogy Tywinn kitérne a hitéből ha tudná, hogy Deres védőiként hullanak majd el, mire megérkezik Brienne, aki Jamie-be szerelmes és Pod, akit nem enged inni, Ser Davos, aki fázik és Tormund, aki elmeséli, honnan az Óriásvész név, de előtte tesz egy utolsó kísérletet Brienne elcsábításásra. (Onnan, hogy tízévesen kinyírt egy óriást, majd befeküdt az ágyába, az óriás óriásnője meg aszitte, gyerek, és három hónapig szoptatta.Véreb és Arya a falon, ezek ketten most is olyan faszák, mint eddig, spinoffot követelek. Aztán Arya lemegy a várba, megkeresi Gendryt és magára húzza, mert még szűz, és ha most köll meghalni, legalább megdugva történjen. Gendry elmeséli neki, hogy a vörös rébéket a vére érdekelte, mert hát ő is egy trónkövetelő, hiszen Robert király fia balkézről. Aztán dugás.

Vissza Brienne-ékhez, ahol kiderül, hogy Brienne nem lovag, és ettől Tormund ideges lesz, mert miért nem az, csak mert nő? Aha. Hát ez faszság, mondja a vörös, ha én király lennék, lovaggá ütnélek. Jamie megjegyzi, hogy lovag is lovággá üthet mást, és ő az, szóval térdre, s lőn, Jamie sokat látott kardja által lovaggá lesz ütve Brienne, aki mostantól Ser Brienne of Tarth nevet kapta, de amit igazán akar, azaz Jamie szerelmét, azt nem kapja meg. És a jelenetben ez ott van benne a két színész arcán, mert Jamie csak rájön végre mi az ábra, és NCW ezt úgy odateszi a képernyőre, hogy beszarsz. Lezárásként Pod énekel. Szépen. Ed Sheeran elmész te a faszomba. Libabőr.

page_3_10.jpg

page_4_5.jpg

Közjáték: Az udvaron a kis Mormont-lány osztja ki unokatesóját, Jorah-t, aki a kriptába akarja küldeni, majd jön Sam, és ad Jorah-nak egy rendes kardot, valíriai acélból, hogyne legyen teljesen szar a napja.

És a zárójelenetben Dany csapágyasra hajtja a szopórollert, mert a kriptában Havas elmondja neki, hogy ő az unokaöccse, egyben a trón egyenes ági örököse, és Dany ugyan - valahol joggal - fakenewst kiált, hiszen a történet forrása Havas legjobb haverja meg a fogadott öccse erősen megkérdőjelezhető képessége a testen túl az időben és térben való utazásra vonatkozóan, de ő is sejti, hogy ezzel azért nem viccelne senki. De mire sikerülne ezt megemészteni, mehetnek fel mert megjöttek a zombik.

page_5_4.jpg

Valar fucking morghulis.

118 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

,, 2019.04.27. 09:54:42

Jóvót, sixx.
De Jaime is szerelmes Brienne-be, csakszólok:)

Cymantrene 2019.04.27. 10:03:33

Nna. Végre valami.
Mon'juk megértem az alkotói válságot, én is megkönnyeztem kötelességtudóan, de azért nem ez a kedvenc epizódom.

Leadfoot 2019.04.27. 10:18:53

Kicsit sok volt itt a mindmeghalunk, kb. két percenként elmondta valaki. Jobb esetben nem kéne elmondani, mert érződne a feszültség.
Na mindegy. A lovaggá ütés nyálasságán kívül elment ez a rész, a zombisereg érkezése meg kurva jó jelenet.

Amúgy én annak örülnék, ha húznának egy martinosat, a következő epizódban MINDENKI meghalna, aki most Deresben van, az évad maradéka pedig arról szólna, hogy Cersei (elefántok nélkül) harcol az Éjkirállyal. Majd a végén zombiHegy nyírja ki Cerseit vagy az Éjkirályt.

Amúgy Arya CGI vagy body double volt? Az előbbire tippelek.

polkupyörä 2019.04.27. 10:54:39

Köszönjük, Sixx, meg szeretünk megminden. Már kezdtem csendesen befordulni, de helyreállító a világ rendje. :)

lilcsi manó 2019.04.27. 11:40:49

Jaime nem a nagypapat nyirta ki hanem Dany apjat
De kulonben koszi a hogyvoltot, nekem mar ez is a sorozat resze :-)

Ugy tunik egyedul gondolom ezt de sztem nem lesz olyan sok hulla mint amilyen sokat var mindenki
A kriptaban meg mar csak regi csontok vannak azokat is fel lehet tamasztani? Az ejkiraly eddig csak friss hullakat tamasztott fel

Cérnahuszár 2019.04.27. 11:59:57

segítsetek kicsit, pontosan mekkora most danny serege? 8000 makulátlan és....?

ellepank 2019.04.27. 12:00:10

Szerintem az egyik legjobb rész volt eddig, nem úgy persze, mint a Hardhome vagy a Fattyak csatája, de az majd úgyis a kövi dolga lesz. Viszont itt tök jó volt, hogy még (utoljára) megmutattak kicsit mindenkit, kellett az így a csata előtt.
Az össznépi iszogatós+lovaggá ütős jelenetek nálam mindent vittek, még ha kicsit ellaposodott házibuli feelingje is volt a dolognak. A Brienne-Jaime kapcsolatot szerintem is kicsit félrevitted sixx, látszik, hogy nem egyoldalú az, a kipakolt háttérvideókban is elmondják a készítők meg a színészek.
Nem volt a hogyvoltban, de volt az a Tyrion-Bran beszélgetés, amit direkt nem mutattak végig, ott elképzelhető, hogy T megtudott valami fontosat a másokról, amit talán fel tudnak használni később.

Tycho.Brache 2019.04.27. 12:47:54

Szerintem a 3. részben kiderül, hogy Hollywood nyert vagy Martin. Remélem, az utóbbi, akkor viszont nem halhatnak meg túl sokan hétfőn, mert különben nagyon sok lesz a három hosszúnak ígért rész lenyomni a Hegyet meg az Arany Hordát. Erre utal az is, hogy Varys és Tyrion is látja, hogy balhé van a főnökök között, és az egész sorozat szellemiségének esszenciája lehet, ahogy ezek ketten helyezkedni kezdenek az új térképen. Varys nyilván már bemadarazta Derest, beleértve a kriptát, mivel ezek a nekrofil északiak állandóan odalent sugdolóznak. Tyrionról meg gyorsan kiderült, hogy mégsem annyira zokni agyilag, mint két évad óta mindig, márpedig mire való az újra kinőtt agy, ha nem gondolkodni. Meghalni agyatlanul is lehet. A legszebb lenne, ha egyik az ultira, másik a betlire tenne. Nélkülük szerintem csak egy szirupos hollywoodi happy end várható, azt meg ekkora nemzetközi hype mellett nem engedheti meg magának az HBO, mert kidobják a nézők az irodaablakon az otthoni dobozt.

Falatkányi 2019.04.27. 12:47:57

köszi! De Dany apja volt az őrült király @sixx!

,, 2019.04.27. 13:03:25

@ellepank: mindennel egyetértek, nálam is top jelenet volt a kandallós, és nagyon kellett nekem, hogy még egyszer így utoljára együtt legyenek, borozgatva, a tűz körül, csupa kedvencem, így kell várni a halált. Azt h nem egyoldalú a kapcsolat, én is írtam sixxnek, meg is vagyok lepődve, hogy másnak ez nem jön le.
(ui: a nevedről nem tehetek róla, de Cersei jut eszembe, I really wanted those...):)

lilcsi manó 2019.04.27. 13:04:59

@Cérnahuszár: es talan 40ezer dothraki, ha jol emlekszem
Kerdes mennyien hajoztak at a Keskeny tengeren
Ott vannak meg a Volgy lovagjai is

Leadfoot 2019.04.27. 13:13:13

@lilcsi manó: A Tarly-seregből is csatlakoztak páran, nem? Mikor Sam családja meg lett égetve sárkányilag. De lehet, hogy rosszul emlékszem, majd valaki megmondja.

csillagporszem 2019.04.27. 13:24:13

Szerintem is jó rész volt, sokkal jobb, mint az első és jobb mint a 7. évad részei.
Sansa és Theon egyébként most futottak össze először azóta, hogy Theon végül csak segített a csajnak megszökni az elmebeteg Ramsaytől. Még jó, hogy örült neki Sansa, csak ők tudják egymásról mit művelt velük az az őrült :)
Aryas jelenet volt az egyetlen amit én kihagytam volna, de Brienne lovaggá ütése gyönyörű volt, megkönnyeztem és gondolom hamarosan búcsút is inthetünk neki, ahogy Theonnak is, Szürke Féregnek is és még kitudja kiknek, de ebben a háromban vagyok nagyon biztos aztán majd kiderül :)

ellepank 2019.04.27. 13:26:51

@,,: tényleg! mondjuk szeretem az elefántokat, de azért nem ANNYIRA :D

Alhazred 2019.04.27. 15:02:34

@Leadfoot: valahol olvastam, hogy valaki olvasott egy interjút miss williamsszel, amiben bizonygatja, hogy egyik se, hanem ő maga.

victor vacendak 2019.04.27. 15:53:08

Bírnám, ha a nagy spekulációkkal ellentétben mindenki életben maradna...

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.27. 16:03:49

Annyira biztosra veszi mindenki Theon halálát (amúgy eredetileg én is), hogy elkezdtem gyanakodni, mi van, ha nem... az mindenesetre még hasznos infó lehet, hogy ő is ismeri a Deres alatti rejtekutakat és vészkijáratokat (még Maester Luwinnal volt egy ezzel kapcsolatos beszélgetése).

Tehéntőgy 2019.04.27. 16:38:38

@Tycho.Brache: Ezen szvsz felesleges aggódni, a Sansa-Jon-Dany háromszöget ki kell játszani, és ki is fogják. Ugyanígy Tyrion és Jaime is szembe kell hogy találkozzon még Bronnal. Ezek a szereplők mind túlélik majd a deresi csatát, nincs az az isten, hogy ne.
Aki biztosan meghal az Szürke Féreg, meg Ser Jorah is esélyes, hiszen az ő útja most már a végéhez ért, valyriai kardos westerosi lovag lett, visszanyerte a becsületét, és önzetlenséget tanult.
Bran-Éjkirály-Theon Greyjoy vonalon bármi megtörténhet.
@Cérnahuszár: Nehéz megmondani. Valószínűleg az elitcsapatait 1:1-ben elvitte északra (sárkányok, makulátlanok, dothrakiak). Pillanatnyilag az uralmát elismeri Észak mellett a Völgy is, Yohn Royceot mutatják is pár jelenetben, vagyis a néhai Kisujj hadereje Deresben maradt, ez bonyolíthatja a képletet. (Kérdés, hogy egy esetleges későbbi Jon-Dany hirig esetén ők -vagy épp a kis Robin Arryn odahaza- hová állnának. A Fattyak csatája kivételével eddig az Arrynok hadereje kimaradt a háborúból, és a Völgy nem volt hadszíntér sem.)
Ehhez jön Jon révén Észak teljes ereje (ami azért mostanra már igencsak megviselt lehet) + a befogadott vadak + ami esetleg az Északi Őrségből még megmaradt.
Lehet még Danynak mindenféle Nyaktól délre begyűjtött katonája, Tarlyék térdet hajtó excsapatai, ilyesmik, mellé állt vazallusok, de valakivel azért gondolom őriztetni is kell, ami a kezén van, annyira azért aligha bíztak Cerseiékben, hogy mondjuk Kaszter-hegyet ne védje senki.

Cérnahuszár 2019.04.27. 17:08:01

@beebeer: azonnalnézzutánavagy megkopaszodok
mert kitépem a hajam XD

Cérnahuszár 2019.04.27. 17:09:17

@victor vacendak: haha, jönne melisandre és feltámasztana mindenkit, és az éjkirály infarktust kap

Cérnahuszár 2019.04.27. 17:10:15

@pethő.anni: akkor nem a kriptába dugnák el a harcképteleneket
nem lesz itt rejtekút

Billy Hill 2019.04.27. 17:37:04

Az éjkirályt csak XIV. Lajos tudja legyőzni...

Indriq 2019.04.27. 17:49:03

vagy sárkányon elviszik Brant Királyvárhoz, és az Éjkirály kihagyja Derest :)

Cymantrene 2019.04.27. 18:01:24

@Tehéntőgy: tényleg, a Royce-ok még meccselhetnek egyet. A legislegeslegelső részben a főnökgyerek, akit elkaptak, az valami Royce-pereputty volt. Van.

Tejjelkifli 2019.04.27. 18:18:23

Na, csak annyit, hogy a Jaime-Brienne plátói dolog nem egyoldalú szerintem sem. Csak az a pár másodperc, míg Jaime és Tyrion ülnek a tűznél, bejön Brienne és Podrick, Jaime felpattan, elrebeg egy "My Lady-t", Tyrion meg ahogy ezek után rápillant....És akkor ebben benne sincs az, ahogy Zúgó ostroma előtt beszélgettek, meg néztek egymásra, abban számomra minden benne volt....

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.27. 18:24:32

@Cérnahuszár: ahogy olvasgattam itt-ott, meg néztem/hallgattam, elég sokan osztják ezt az elgondolást

Tejjelkifli 2019.04.27. 18:31:13

@Tejjelkifli: ill. amikor Királyvárból elküldi megkeresni Sansát, felfegyverezve, felvértezve. Akkor sem úgy néz utána, mint egy Tyrion, vagy egy Bronn után. Lehet, az is befolyásol, hogy könyves Jaime álmodik is pucér Briennel, meg a medencés-monológos jelenetnél merevedése is van, amit egyébként nem tud hová tenni magában....

Cérnahuszár 2019.04.27. 18:34:59

@pethő.anni: végülis nem lehetetlen egy újabb logikátlanság, mint amikor sansa lebacta havas jont hogy nincs elég sereg, miért nem csinál jobb haditervet
de azt elfelejtette megmondani hogy ő tud szerezni arryn sereget ami oldalba támadhat.
most beraknak mindenkit a kriptába, hogy aztán az utolsó pillanatban előszedjék hogy van titkos útvonal is ahol talán elmenekülnek a gyengék talán nem. Nem ám előbb, hogy legyen mindenkinek ideje tényleg kiérni

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.27. 18:41:56

@Cérnahuszár: hogy sokan osztják az elgondolást a másik kommentedre írtam: "haha, jönne melisandre és feltámasztana mindenkit, és az éjkirály infarktust kap"

Cérnahuszár 2019.04.27. 18:51:12

@pethő.anni: jaaaaa XDDDDD
pedig ezt viccből írtam, legyen totális őrület címmel

tényleg.
Az hogy van hogy az éjkirály tök jól elvan a szívében az obszidiánnal, (ha már infarktus) de a holtjait ki lehet nyírni vele?

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.27. 18:55:06

@Cérnahuszár: de visszatérve a kriptára, én amúgy tartom magam ahhoz az elgondolásomhoz, hogy valójában nem ezen a szinten, hogy akkor most biztonságos vagy nem biztonságos lesz érdekes a helyszín az epizód végére, hanem mert a történetnek valamilyen újabb rétege (akár az Éjkirály motivációiról, akár a Starkok múltjáról) fog itt kiderülni

Cérnahuszár 2019.04.27. 19:01:45

@pethő.anni: fú szerintem meg az istenerdőben, amikor megpróbálja brant elkapni.
kiderül milyen skillje van még az éjkirálynak és brannak is.
ott ki kell bökni a készítőknek azt amit nem kötöttek az orrunkra, mert qva idegesítő hogy csak azt látjuk hogy kitették a sereget a zombik elé, semmi védelem, semmi stratégia, és csak hentelés lesz értelmetlenül

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.27. 19:36:54

@Cérnahuszár: szerintem több jel utal a kriptára
viszont a varsafá(k)nak is tuti lesz még valami nagyon fontos szerepe, és nem csak azért, mert felülről tök olyanok az ágai, mint azt Éjkirály üzenetei
lehet - és most én jövök egy elborult baromsággal - egy jól megtervezett pillanatban az arc hamm, bekapja Brant, Jon meg az Éjkirály meg csak néznek egymásra, hogy ez mivót :DDD

Van amúgy még egy nagyon érdekes kérdés: kinek mondta Bran a trailerben, hogy minden útja és minden, amit tett ide vezetett - haza. Most ugye annak áll a zászló, hogy biztos Theonnak, de szerintem az tök nagy időpazarlás lenne, ha még ezek után ilyen szájbarágós jelenet zajlana kettejük közt, miközben várják az Éjkirályt (+ Theon identitászavarának - most akkor ő Stark vagy Greyjoy - feloldását már legalább három jelenetben lezártuk.) Mi van, ha Bran az Éjkirályhoz beszél?

Apropó Bran és a beszélgetés. Azt ugye láthattuk a 7. szezon végén, hogy hiába a mindentudás, Háromszemű Hollónk nem tud szelektálni, nem feltétlenül tudja a tárolt információkat megfelelő ok-okozati rendbe rakni, kellhet hozzá egy külső segítség. Ugyebár Samnek kellett szólnia, hogy tessék rákeresni a memóriatárban a titkos esküvőre. Ezért lehet érdekes Bran és Tyrion beszélgetése, mert ha Tyrion ügyes kérdésekkel guglizott Bran fejében, akkor mindenki másnál, még Brannél is tisztább képe lehet arról, hogy mi a fene zajlik itten.

,, 2019.04.27. 19:53:00

Már csak másfelet kell aludni

Cérnahuszár 2019.04.27. 20:51:54

@pethő.anni: bran tud szelektálni, de ha nem tud arról hogy volt esküvő, miért is keresne olyat?
az események között mászkál az időben, de ezek nem az ő fejében vannak sztem.
csak egy képessége van hogy elmenjen ide-oda.

tyriontól én is várok valamit, mert oka volt annak hogy őt jobban beavatta bran, amig a többieket lerázta amikor kérdezték mi is ez az egész

Charlie100 2019.04.27. 21:08:04

Elvileg Királyvárban még kell lennie télnek, havazásnak és rombolásnak. Dany Quarth-i álmában/látomásában ott sétált a romos trónteremben, ahol havazott. Szóval a télnek illetve az Éjkirálynak el kell odáig érnie.
+ Királyvárban nincs hó, de ugyebár az Éjkirály hozza a telet.
Kiváncsian várom az írók fantáziájából mi sül ki a következő részre.

ellepank 2019.04.27. 21:39:49

@Charlie100: Van most egy nagyon népszerű teória, hogy az éjkirály 'suprise bitches!!' módon kihagyja deresben a bulit, és viserionnal kinyírja egész királyvárt meg az arany kompániát, hogy aztán a déli meg az északi seregével kétfelől tudja támadni danyéket. Na az péládul nagyon illik ehhez a látomáshoz. Így viszont Cersei szerepe elég jelentéktelen lenne, ami nem lenne logikus, tekintve, hogy 6/1 részből teljesen kihagyták és valószínű a következőben sem lesz benne.

Cérnahuszár 2019.04.27. 21:41:01

@Charlie100: én is erre gondoltam sokáig,
de aztán beugrott hogy danny a dothraki szerelésében mászkált ott, utána bement egy másik ajtón is ahol a sátorban volt drogo meg a fia, szóval lehet hogy ezek egy lehetséges jövő képei voltak, ki tudja melyiket választja

zlcsik 2019.04.27. 22:44:04

Pár érdekes kérdés azért még foglalkoztat.

- tárgyalóképesek-e a Mások, azaz megérhetjük, hogy mondjuk Cersei kamatyolásilag lecseréli Euront/Jaimet az Éjkirályra?

- megtudjuk valaha, hogy Benjen nagybácsi miért lett amolyan félzombi, és miért nem egész?

- kimarad az a hatalmas ziccer, hogy a szerelmespárok kicsit megváltozott színben lássák viszont a kedvest, vagyis Szürke Féreg vajon kibelezné zombiMissandeit, Arya zombiGendryt, Jaime zombiBrienne-t? Jó, Arya tuti.

- ha odabent Deresben tudják, hogy biz van már zombisárkány is (a Keleti Őrségből menekültek csak elmondták), valamiféle haditervet erre nem kellett volna készíteni?

- nem a legjobb harcosoknak kellene fogadniuk a csapdába csalt Éjkirályt (hiszen ha kinyírják, elvileg kampec a holtaknak is) erre odaküldik Theon hülye vikingjeit?

Ha tudjátok a válaszokat, kérlek, segítsetek!

Treff Bubi 2019.04.27. 23:57:23

Csak nekem tűnik úgy, hogy Arya mellbimbóját kisatírozták a jelenetben? Abból a szögből szerintem már látszódnia kellene valaminek belőle.

Nyugdíjas Szektor 2019.04.28. 00:26:21

@Treff Bubi: Gondolom benne volt Williams kisasszony részletes szerződési feltételeiben, hogy azt nem mutathatják. Szerencsére Miss Emmanuel nem volt ennyire alapos :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2019.04.28. 01:22:24

@zlcsik: "- tárgyalóképesek-e a Mások, azaz megérhetjük, hogy mondjuk Cersei kamatyolásilag lecseréli Euront/Jaimet az Éjkirályra?"

Ha csak a létező leghalványabb esély is lenen rá akkor Cersei valószínűleg azonnal széttenné a lábait az Night King méretes jégcsapjának. :)

De a NK és a serege jelenleg Search and Destroy üzemmódban van. Nem lehet velük tárgyalni. :)

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.28. 03:02:29

@Cérnahuszár: lehet, hogy nem a szelektálás (annak hiánya) a legszerencsésebb kifejezés, de a lényeg, hogy kell egy kérdező/kontextust teremtő személy, akinek segítségével helyükre kerülnek a mozaikdarabocskák

@ellepank: az egyik leggyakrabban használt ellenérv erre (illetve e teória variációira*) hogy fura lenne, ha a minden idők csatájaként (de nem szükségszerűen a legutolsóként/ mindent eldöntőként) beharangozott epizódból kihagynák ezt a szereplőt
illeve, hogy a trailerben és az egyik promófotón Jon hóesésben néz döbbenten valamit, szóval ott kell lennie az Éjkirálynak Deresben is
*én olyan teóriával is találkoztam, hogy az Éjkirály királyvári támadása miatt fog az Arany Kompánia az őellene harcba beszállni (és magasról leszarni Cerseit), és hogy majd a Folyóvidéken lesz a végső ütközet (ahogyan a legtöbb mindent eldöntő csata is volt Westeros történetében)
mindenesetre tény, hogy valamiért jól a szájunkba rágták az előző szezon utolsó részében, hogy 1 millió a főváros népessége

prof. med.univ. doktor 2019.04.28. 08:40:43

Olvastam redditen vagy hol, hogy nem is Bran lehet az érdekes, hanem ÉK-nak van felesége, aki six feet undernél is mélyebbre van eltemetve Deresben. Érte jön el, aztán ketten gyaknak tovább.

,, 2019.04.28. 09:09:01

@prof. med.univ. doktor: én ezt abszolút elvetem, szerintem a sztori innentől egyenesen fog tovább haladni, a mitológiát már nem építik tovább semmilyen új elemmel, 7 évadig volt idejük megalapozni. Ez az évad a szálak elvarrásáról szól, csak olyasmit fog érinteni a hátralevő pár rész, amit eddig a szánkba rágtak vagy legalábbis említettek.

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.28. 11:01:54

@prof. med.univ. doktor @,,: : az az egyik kedvenc teóriám volt hosszú ideig. Amikor megláttam a kriptás treasert (Jon, Ary, Sansa), gondoltam is, hogy na, helyben is vagyunk, biztos azért találták ki ezt, hogy a Stark gyerekek a saját szobraikat látják, mert mögötte van (a Starkok által) befalazva Éjkirályné.
Ez ugyebár azzal (is) jár(hat)na, hogy kiderülne, az Éjkirály a rendes csávó, a Starkok és társaik meg a rosszak.
Viszont mióta elkezdődött az új szezon, mintha háttérbe szorult volna ez az elgondolás.

Aztán ott van még az a kérdés, hogy nem lesz-e Gillynek és kicsi Samnek nagyobb szerepe? Mert azért a Trónok harca nem olyan sorozatnak tűnt, ahol azért él túl 6 évadot egy nő meg egy kisgyerek, mert egy másik szereplő "tartozékai". (Itt is eléggé bonyolították a szálakat a teóriák, hogy Craster elvileg Targaryen, ráadásul az előző Háromszemű Holló gyereke.)

Most egyébként az tűnik a legkedveltebb teóriának, hogy az Éjkirálynak az Erdő Gyermekeivel van leszámolnivalója (mert hogy azt tették vele, amit tettek), és mivel Bran az utolsó kapocs (a már nem létező) Erdő Gyermekeihez, ezért fontos az ő számára. És Királyvár is azért lenne fontos, mert az ottani Istenerdőben történt, ami történt.

,, 2019.04.28. 11:25:47

@pethő.anni: amúgy nem rossz teória, csak sztem ellentmond a sorozatlkotói logikának egy ilyet felvezetés nélkül behozni az utolsó pillanatban.
Az erdő gyermekei engem is foglalkoztatatnak, a racionális gondolkodásom azt mondja, hogy nekik kell tudniuk, hogy lehet visszafordítani a varázslatot, lehet h ebben tényleg lesz szerepe a varsafának. Nekem tetszene, ha visszatérnének emiatt az Isle of Faces-re (azt hiszem erről a helyszínről beszélünk)

GolanTrevize 2019.04.28. 14:20:35

@Treff Bubi: döbbenet, hogy csak az 50. komment környékén tette fel valaki a legfontosabb kérdést! ugyan ki a faszt érdekelnek a stratégiák, mikor a fő kérdés, hogy hova lett arya mellbimbója?

Treff Bubi 2019.04.28. 17:24:53

@GolanTrevize: Igenis fontos, mert mi van, ha valójában az Arcnélküli embert láttuk, csak hibásan másolta le Aryát? (teljes test maszk, azért ez nyilván szuperhaladó szint) :)

nota19 2019.04.29. 07:51:46

Na kedveseim, hát ez is megvolt. Egyelőre próbálom rendezni a gondolataimat. Kussolok, nyugi.

lilcsi manó 2019.04.29. 13:34:18

En csak annyit mondok "Not today"

Cérnahuszár 2019.04.29. 17:33:41

aztaqvahétszentségit.
addig egy betüt nem írok amig sixx ki nem teszi az új összefoglalót

lilcsi manó 2019.04.29. 19:10:41

@Cérnahuszár: akkor lehet varhatsz vele szombatig ;)

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.29. 19:54:22

Na akkor én is idepottyantom gyorsan, hogy:
Ezígyakkormosthogy?
(Aztán majd megfelelő helyen és időben részletezem.)
Ja, a zene (az a zene) hajnal óta nem megy ki a fejemből (és egyáltalán nem bánom).

nota19 2019.04.29. 20:16:30

@pethő.anni: nekem is volt ilyen élményem, nem is egy. Meg: miértnemárugyan.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.04.29. 20:17:11

Azért ez a rész feltette az ire a pontot, kiváló volt!

Hagrid 2019.04.29. 21:29:31

Csendben megjegyzem, hogy amennyire emlékszem, az Arany kompánia régen a Targaryenekhez hű sereg volt, akik száműzetésbe vonultak. Tyrion nem lett hülye, ha jól számol, az utolsó pillanatban a kompánia át fog állni egy csettintésére Dany vagy Jon oldalára.

Raven! 2019.04.29. 21:55:18

Kemeny lett a Matildka...

Charlie100 2019.04.29. 21:57:32

Volt egy pont amikor azt hittem hogy az Éjkirály megöli Danyt, majd feltámasztja saját csajának.

nota19 2019.04.29. 22:24:10

@adamskij: szerintem is, de motoszkál bennem pár kérdés,a mire egyelőre nem kaphatok választ, mivel itt fel sem lehet tenni. Remélem Sixx gyors lesz.

nota19 2019.04.29. 22:26:00

@Hagrid: ezt már én is felvetettem, de leszavaztak-

nota19 2019.04.29. 22:33:33

@nota19: esetleg annyi kiegészítés, hogy a Golden Company a Blackfyre trónkövetelőket támogatta. Akik persze szintén a Targaryen vérvonalból származtak.

Califax 2019.04.29. 22:35:18

Azt vártam, hogy végre végre kiderül hogy mi a lóf..... akar az Éjkirály, erre meg Arya...

Hagrid 2019.04.29. 23:13:23

@nota19: Sebaj, majd a végén örülünk, hogy minekünk lett igazunk. :D Addig mérgelődök a mai rész hibáin...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.04.30. 05:10:09

@nota19: inkább abban lehet bízni, hogy Tyrion és Davos tesz egy látogatást Braavosban az Iron Banknél. bár nekik meg kapóra jön, hogy bárki is ül Westerosban a trónon, nyakló nélkül veszi fel a hiteleket.
a Golden Company eddig nem tört meg szerződést, szóval itt az ideje, biztos lesz valami csavar.

,, 2019.04.30. 07:14:49

@Hagrid: és erről a sorozatban volt szó?

Hagrid 2019.04.30. 07:23:07

@,,: Mikor Danynek évadokkal ezelőtt Westeroson túl a hazatéréshez kerestek szövetségest, akkor úgy rémlik, említették az Arany kompánia eredetét. Nem 100% persze, de valamiért dereng.

,, 2019.04.30. 07:28:12

@Hagrid: akkor így elképzelhető...

Zsoofka 2019.04.30. 08:43:24

@Charlie100: Ugyanezt írtam én is az egyik face oldalra... Erre azt kaptam: miért? mit vártam? megisznak közösen egy csésze teát? Hát pl - de egy sztorit mindenképp....

Gyula_80 2019.04.30. 09:55:56

A zene nagyon rendben volt. Kifejezetten szeretem, amikor ilyen westworldösre sikerül. :)

GENERATI 2019.04.30. 11:21:22

Na e 0803-ból szerintem egyik legnehezebb lesz hogyvoltot írni :D mennek és kardoznak, sárkányok repülnek mint egy denevér, mindenki meghal, 8 nem, Éjkirály meghal, Bran egy fos aki vargozik végig, Melisandre wtf, the end :D

Gyula_80 2019.04.30. 11:35:56

@GENERATI: Emlékezz arra a részre, amiből képregény készült ;)

GENERATI 2019.04.30. 11:41:28

@Gyula_80: akkor itt lesz 90%-nyi sötét képkocka, meg néhány a fő(bb) szereplők haláláról, meg hogy Éjkirály úr miért nem törte ki azonnal a nyakát, ha olyan érzelemmentes, mire várt annyit? :D

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.30. 12:47:49

@GENERATI: két mém örvend nagy népszerűségnek a sötétség témában:
az egyiken négy tökfekete képkocka: vigyázat, spoilerveszély felirattal/képaláírással,
a másikon meg örök hála Melissandrénak, hogy 100%-kal javította fényviszonyokon,

GENERATI 2019.04.30. 14:08:22

@pethő.anni: jaja, jók a mémek nagyon :D Melisandre nekem wtf, de jópár dolog is pluszban... nekem amúgy nem tetszett, annyira beharangozták, hogy legnagyobb ever stb, aztán.. na majd a 10 fős sereggel, sárkányok + kriptában levők nekimennek a Kompánia+ Vasflotta+Lannister seregnek...

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.30. 14:56:24

@GENERATI: szerintem az epizód maga az első képkockától az utolsóig gyönyörűen volt megkomponálva látvány, cselekményvezetés és zene tekintetében is
csakhogy ha az összképet nézzük, hogy hogyan kapcsolódik ez az egy rész a nagy egészhez, akkor totál blődnek hat, hogy miért úgy alakult, ahogy

,, 2019.04.30. 17:06:21

Úristen ez a zene, most hallgatom.... már láttam 2x a részt, de legszívesebben újranézném csak emiatt
www.youtube.com/watch?v=k1frgt0D_f4

nota19 2019.04.30. 17:12:35

@pethő.anni: ez persze nagyon vicces, de igazából sötét szobában néhány jelenet kivételével nem volt gáz. Teljesen követhető volt. Az S4E9 ugyanez volt.

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.04.30. 18:01:36

@nota19: nyilván, nem feltétlenül kell egyet is érteni benne foglaltakkal ahhoz, hogy valamit poénként kezeljünk.
A sokadik jutyubos reakcióvideó megnézése után nekem egyértelmű, hogy nagyon ügyeltek a készítők arra, hogy minden, a kisebb-nagyobb jelentőségű, de nevesített szereplők esetében sorsdöntő pillanat egyértelműen kivehető legyen.
Ugyanakkor pont ezekből a nézői videókból az is látszik, hogy a legtöbben ugyanott tanácstalanodnak el, ugyanazon jelenteknél bosszankodnak, hogy nem látták, hogy akkor most kivel (jajj, talán csak nem egy kedvencével?) történt valami (pl. kit vittek földre, kit sodortak/rántottak le a várfalról, stb) - nyilván ezek a jelenetek szándékoltan voltak így komponálva.
Viszont jó alapot szolgáltatnak a néző habitusától függően a kelletlenkedésre vagy a poénkodásra.

nota19 2019.04.30. 18:29:37

@pethő.anni: mondom, hogy szerintem is vicces. Azon is lehet, sőt azon lehet igazán nevetni, amit szeret az ember. Ez a hogyvolt is remek lett.
Azt továbbra is tartom, hogy sötét szobában a legtöbb jelenet egyértelmű volt. Mindamellett volt nem is egy, amit másodjára sem tudtam kivenni, akkormostmelyikmelyik, kikivel, kiazésmiért, stb.
A szándékosság szerintem is garantált volt.

Cymantrene 2019.05.01. 12:03:21

Ez elég megúszós rész lett, ez a csatázós.

VT 135 2019.05.01. 13:25:24

A 8x03 lett a sorozat Last Jedi-je. Aki érti, az érti...

,, 2019.05.01. 14:54:03

Na jó, én beírom, nem várok szombatig, az index címlapon amúgy is kint volt tegnap egy spoileres beszámoló (amúgy nem is értem, nem erre való a hogyvolt? ráadásul minőségben közelében sem járt sixx írásainak)
nekem tetszett, még azon is gondolkodtam, hogy talán ez az egyik kedvenc epizódom a 8 évadból, az utolsó 10 perc az mindenképpen a legjobb jelenetek között van. A zene, a képi beállítás és a csavar tökéletes volt. Én mindenre számítottam már, csak Aryára nem, arra gondoltam, hogy Bran fog valamit csinálni, vagy az Éjkirály letérdel Bran elé, vagy akármi, de hogy Arya.... Rohadt jó volt szerintem. Imádtam Aryát.
A csatában volt egy csomó kiszámítható dolog, azt is sejteni lehetett, hogy Mel felbukkan, hogy a szépen világító kardok mind kihunynak, hogy mészárlás lesz, vesztésre állnak, hogy az Éjkirály feltámasztja a holtakat stb stb.
Ja és a kripta:) hát az nagy poén volt, mikor Varys megszólalt, hogy "de legalább a kriptában vagyunk", felröhögtem:)
Ami tetszett még: alapvetően jól mutatták be a csatát (már amit látni lehetett), Jaime és Brienne , Lyanna Mormont, Jorah, minden Aryás jelenet, Theon
Mi nem: a levegőben kolbászolás a sárkányokkal, az úgy nem tudom mire volt jó, alig lehetett látni a sárkányfájtot, fogalmam sem volt, h melyik sárkány bántja a másikat éppen...
Ezen spórolhattak volna, oszt inkább hoztak volna Cerseinek 1 db CGI elefántot...
Ja és Sansa, az a savazás amit a kriptában lenyomott Danyről, gusztustalan volt, felfordul tőle a gyomrom. Az ilyen nem való uralkodónak, de embernek sem alig tudom nevezni... éppen az ő seggét védve hal meg több ezer ember, ő meg savaz. hát baszki.

lilcsi manó 2019.05.01. 17:15:08

@,,: Sansa ugyanolyan nagykepu picsa mint regen volt, hiaba szenvedett annyit

nota19 2019.05.02. 07:27:26

@,,: egyetértek. Végre valaki, aki nem fanyalog. Nekem is nagyon tetszett, bár voltak benne érthetetlen megoldások. De, hogy Arya. Szerintem zseniális húzás volt. Sokan azon szenvednek, hogy hogyan ért oda. Hát ez nagyon egyszerű, csak végig kell gondolni. Nyilván nem akkor ért oda.

Cérnahuszár 2019.05.02. 08:40:30

@nota19: azok szenvednek rajta, akik nem tudják beemelni a tudatba hogy arya assasin lett. Ők meg csinálnak efféléket. De ha ragaszkodnak ahhoz hogy még mindig kislánynak lássák, hát úgy tényleg csak az értetlenkedés marad, meg a kombinálás hogy bizos így meg úgy.

GENERATI 2019.05.02. 09:55:10

@pethő.anni: ezzel egyet tudok érteni :) de ebből kiindulva, feláldozták a kontinuitást, a 7 évadnyi felvezetést a művésziesség oltárán... :-/ egyrészt egyetlen rész alatt feldolgozták a zombi sereget, másrészt újra meg kell erőszakolni magunkat (így van oszt' kész) alapon, hogy ne 10 embere legyen a továbbiakban hanem gondolom "előjön" vagy 8-10.000 hirtelenjében... + warg-Bran + kb semmi megdöbbentő szereplő elhullása +

nota19 2019.05.02. 13:09:12

@Cérnahuszár: ez is igaz, de én inkább a víztáncos kiképzésére gondoltam. "Halk, mint egy árny, gyors, mint a kígyó". Mindezeknek végre lett jelentősége. És persze az assasin kiképzés, amit mondtál, és amiért szintén rinyáltak sokan, hogy az egésznek nem volt értelme. Most lehetett látni, hogy ezeknek a dolgoknak milyen jelentőségük volt. Nekem nagyon tetszett, hogy a különböző történések összefüggései kiderültek. Pl. a tőr. Az előző évadban adta oda Bran Aryának, és láthattuk Sam könyvében, amikor a mások legyőzését kutatta. Az a tőr ez volt, nem ugyanolyan, hanem EZ. Így végülis nem volt annyira váratlan Arya. Persze előtte én sem gondoltam volna erre, csak most lettem ilyen marha okos. : ) Biztos vagyok abban is, hogy maga Martin is ezt a megoldást fogja választani (ha végre megírja a könyveket), ez szerintem nem D&D ötlete, annyira jól meg lett alapozva az eddigi könyvekben is.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.05.02. 13:36:05

@,,: remek! :)
csatlakozom a hozzád és a többiekhez, akik szerint ez nem volt rossz rész, sőt, egészen tetszett. természetesen nem érdemes logikát keresni egy ekkorára nőtt fantasy sorozatban. nyilván azért haltak meg a dothrakik az elején, hogy ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, akkor ezzel mindenki számára az lett, mennyire félelmetes is az akkor még mindig nem látott ellenfél. (Sansa ugye hátrál is egyet a várfalon).
Amit hiányoltam: több halált. Samnek eleve a kriptában lett volna a helye, ott vitézkedhetett is volna; így egészen súlyos plot armour mentette meg. Jaime és Brienne közül valakinek meg kellett volna halnia (inkább Brienne-nek), ugyanígy Grey Worm-Missandei közül egyiküknek (inkább Grey Wormnak).
nekem a sárkányharc kifejezetten tetszett, bár itt is csak Viserion halt meg, Rhaegal és Drogon a 4. rész trailere alapján némi sérüléssel, de túlélték a küzdelmet. Tormund is kérdőjeles, ahogy Podrick vagy Davos is.
Jorah, Beric, Theon és Lyanna Mormont mind-mind szuper és igazolható halálok voltak, ahogy a végén Melisandre is.

jómagam a Team Sansa táborhoz tartozom, szerintem Sansa-Tyrion páros lenne a legfaszább kombó a hét királyságnak - de nem feltétlen a legideálisabb ember(ek) kerülnek uralomra Martin világában (pl: a Mad King is ölbe kapta az uralkodást, miután a sokkal tehetségesebb V.Aegon felrobbantotta magát és a fél Targaryen-házat Summerhallban).

Dany és Jon egyértelműen nem töltöttek be akkora szerepet a csatában, amekkorát akarhattak volna. szép tett volt a tűzzel irtás, de sem a csendben várakozó Walkerek (? ők mi az atyaúristenért nem avatkoztak be? talán ennyire féltek az obszidiántól és a valyrian steel pengéktől?) sem a Night King ellen nem tudtak érdemben beavatkozni.
ez szerintem foreshadowing: biztos nem Dany-Jon páros ül a trónra a hatodik rész végén, már ha egyáltalán marad még trón.

abban sem vagyok biztos, hogy Varys és Tyrion kitart Daenerys mellett.
szép szép a két sárkány, de egy külső fenyegetettség nélküli (se dothrakik, se walkerek, se freefolk) Westeroson semmi szükség négylábú szárnyas atombombákra.
szóval megerősítve látom korábbi sejtésem: a végkifejlet egy tolkieni, mágia és fantasy lények nélküli megoldás lesz.

Cerseit meg lehet, hogy csak két rész alatt, veszteségek mellett, de kíméletetlenül el fogják intézni. ahogy az első részben szerelmeskedtek, úgy fognak meghalni Jaimevel.

A tőr - cat's paw dagger - bizony ugyanaz a fegyver volt, végig vonult a történeten kezdve Brantől Arya ejtés-szúrásáig.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.05.02. 13:38:40

btw: még egy korábbi idézet jutott eszembe egy nappal a 3. rész után, egyenesen a második vagy harmadik évadból, Lord Tywin Lannister és az akkor cselédlányként szolgáló Arya között (Robb Stark ekkor győzött a Whispering Woodnál a Lannister seregek felett):
Tywin: Could Robb Stark be killed?
Arya: Anyone can be killed.
-> és pontosan, Arya ezzel a felfogással ugrott a sötétbe a Night King felé.

,, 2019.05.02. 13:50:07

@nota19: Arya a teljes kiképzését felhasználta szerintem, azt is beleértve, hogy a Hound mutatta meg neki, hogy hol van a szív:)

@adamskij: a dothrakiak jelenete nagyon hatásos volt, de hadászati (vagy hogy mondják ezt) szempontból vmelyik youtube-os videóaban is mondták, h mennyire volt vajon jó elgondolás a lovasságot bevetni elsőként a konkrétan nem is látható ellenséggel szemben. És említették, hogy a Boltonoknak voltak azok a jó kis masszív pajzsai, amiket a fattyak csatájában használtak, azokat nem lehetett volna újrahasznosítani?:) (Ezek ilyen kis apróságok, de nah. Ramseyt kár h megölték, nagyon hiányzott az ő kis rafinált és mocskos észjárása a csatában:))

Jaime/Briennre közben rájöttem, hogy miért vannak még mindketten életben, mert szerintem most Jaimenek választania kell, hogy melyik sereghez, pontosabban melyik nőhöz csatlakozik, Cerseihez v Briennehez. Szerintetek?

nota19 2019.05.02. 14:11:07

@,,: én semmit nem értek a harcászathoz, de laikusként is több mint furcsa volt, hogy a könnyűlovasságot teszik az első sorba. A rohamot pedig én úgy láttam, hogy senki sem vezényelte el. Még maga Jorah is csak késve csatlakozott. Dramaturgialiag értem az okát, de egyébként hülyeség volt, bár roppant hatásos volt a látvány. Szegény Szellem pedig, akit már ezer éve nem láttunk, ugyan mi a francért volt a lovasság mellett????? Inkább a várban lett volna a helye.
Nem akarok kötözködni, csak azt írom, ami a csata közben felmerült bennem. Attól még jó volt.
A sárkányok tánca nekem nagyon tetszett, csak az volt zavaró amit említettetek is, hogy nem lehetett kivenni melyik melyik.
Úgy gondolom, hogy a Walkerek azért nem avatkoztak közbe, mert nekik a Boss utasítása szerint csakis Bran kiiktatása volt a céljuk. Különben meg nélkülük is ment az öldöklés rendesen.
Jaime/Brienne. Hát nem tudom. Jaime nagyon tiszteli, és talán egy kicsit szereti is Brienne-t. De az ő élete szerelme Cersei. Jaime nagyon sokat változott, és lehet, hogy a szerelem és a (lovagi) kötelesség közül most az utóbbit választja. Először a szerelmet választotta, azért lett Aerys testőre, most itt az idő, hogy másképpen döntsön.
Én Adamskij kedves kommenttársammal vagyok, és a Sansa-Tyrion páros bejön nekem is.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.05.02. 14:26:27

hadászathoz én sem értek, csak megkedveltem a történelmi csatákat bemutató youtube csatornákat. mint említettem, egy tv show számára korhű középkori vagy ókori csata nem épp túl látványos és bemutatható, szóval ezzel simán indokolható a lángoló pengékkel éjbe rohanó lovasok.

amúgy meg színtiszta baromság.
eleve miért rohannál neki egy ismeretlen nagyságú ellenfélnek, akiknek nincs morálja, ami megingana? ahogy több helyen utaltak is rá, a könnyűlovasságot később, a csata hevében lehetett volna bevetni oldalról / körbevenni az ellent. kb. ugyanakkora veszteségeik lettek volna, csak nem lett volna látványos - illetve ilyet már láttunk a Battle of the Bastards esetén.

az is logikai bukfenc, hogy az Unsullied az árok elé sorakozik fel. miért nem az árok után? vagy miért nincs két árok? sőt, ha már lenne két árok és mind a kettőt külön-külön be lehetne gyújtani, majd közöttük sárkánylánggal irtani, akkor ugyanezzel az erővel áshattak volna még a külső árok elé letakart, obszidiánkarós mély csapdákat, árkokat. a köztük lévő átjárókat meg lehetett volna célozni a katapultokkal.

de nyilván a látvány volt a lényeg, azt meg a sárkányok, no meg Arya elvitték.

ui: Ghosttal kapcsolatosan egyetértek, neki a kastély sikátoraiban kellett volna vadásznia a holtakat.

pocokman 2019.05.02. 14:58:14

@adamskij: Davost mutatták a legvégén, utánament a vörös papnőnek, hogy leszúrja reggel a csata után, de csak végignézte ahogy a nő meghal. Jó, lehet hogy offscreen elhalálozik a stáblista alatt valami fertőzésben :D

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.05.02. 15:13:21

@pocokman: :) jaja, meg is lepődött, hogy egy vén öregasszony esik össze.
Davosnak sincs sok motivációja már, jó helyre és társasághoz kerülne a Blackwater öblének alján.

nota19 2019.05.02. 15:44:48

És még valami. A trebuchet (hah, megint tanultam valamit). Ahogy Wun Wun is mondta egy másik csatornán a trebuchet jó. Lőhettek volna vele előzőleg is, volt ott golyóbis elég. Amikor a dothrakik rohamoztak már késő volt. Persze mindenképpen annyi volt nekik, de azok a golyóbisok azért írthatták volna az ellent rendesen.

dorcsimpi 2019.05.02. 17:15:57

@nota19: en is total hulye vagyok az ilyen hadaszkodashoz, de pl. sarkanyuveg szilankokat szoro robbanos cuccot nem tudtak volna kiloni vele? vagy valami tuzes-olajas robbanos szart? hat mar az egri csillagokban is milyen faszaul megoldottak, hogy ego olajat meg tuzet okado cuccot guritottak le a varbol. Benioffeknak biztos nem volt kotelezo hatodikban.

nota19 2019.05.02. 17:51:55

@dorcsimpi: :D.Én imádtam az Egri csillagokat.

mbm 2019.05.02. 19:09:27

@dorcsimpi: Puskapor nélkül nem nagyon lehet robbanó dolgokat kilőni. Maradnak az égő eszközök, de Deresben (Északon) tippre nincs sok olajforrás (és hóban, pláne abban a hóviharban nem is terjedne annyira hatékonyan a tűz). Futótüzet használhattak volna, de az ugye Cersei-nél van.

dorcsimpi 2019.05.02. 19:56:11

@mbm: jo, igaz, a puskaporhoz meg par szaz ev kellett volna. Vagy Samu a Citadel konyvtarabol csort konyveiben talalhatott volna valami hasznalhato molotov koktel receptet, ha mar mindenaron eletben akartak hagyni.

pocokman 2019.05.02. 22:23:38

@adamskij: Az még szerintem motiválja, hogy végre kapjon a birodalom egy értelmes uralkodót, ahogy az évadnyitóban mondta is (mikor Havas és Dany esetleges házasságáról ötletelt).

pethő.anni · https://hogyvolt.blog.hu/tags/Outlander 2019.05.03. 07:25:58

@pocokman: Davos jelenetei a kis úrnőkkel (Shireen és Lady Mormont) előrevetíthetik, hogy egy olyan esetben, ha Danynek és Jonnak kislánya születik, aki aztán árván maradva örökli a trónt, Davos akár még fontos tanácsadó is lehet mellette. Sőt, gyanítható, hogy a végére ő marad egyedül olyan, aki egyáltalán szóba jöhet egy Hand of the King/Queen pozícióban. (Varyssal ugyebár valami történni fog, s megvan rá az esély, hogy Tyrionnal is)

Apropó Davos és a kislányok: a 2. epizódbeli kislány egyesek szerint Qyburn madárkája.

csillagporszem 2019.05.03. 08:52:32

Szerintem is jó rész volt. Végig izgulatam az egészet, még akkor is mikor másodjára néztem meg és már tudtam mi fog történni. Este néztem sötétben, szóval még azt sem mondhatom el amit sokan, hogy nem lehetett látni semmit. Nappali fényviszonyok között rosszabb volt a helyzet.
A dothrakiakat szerintem egyértelműen azért küldték előre az írók, hogy Dany felkapja a vizet és felpattanjon a sárkányra, mert amúgy értelme nem volt ilyen könnyen feláldozni őket.
Meglepő volt Ayra, de örültem neki, egyébkènt is ő a kedvenc karakterem. Így volt értelme az életútjànak, értelmet nyert a kiképzése. Theont kiemelném még, hihetetlen Alfie Allen mennyire jó színész, megsirattam.
Érdekes lesz az utolsó 3 rész.
Tippre Cersei-t nagyon hamar kiiktatják és szerintem Jaime fogja. Ugye megjósolták neki, hogy egy öccse fogja megölni és mindig Tyrionra gondoltam, de katarktikusabb lesz, hogy a nagy szerelme végez vele. Remélem legalábbis, megérdemelné igazán. Aztán hogy mi lesz a trón sorsa nem tudom. Már szerintem mindenféle verzióra gondoltam és nem lesz nagy meglepetés bárki is ül bele. Aztán persze kitudja, remélem megtudnak majd lepni :)

,, 2019.05.03. 09:00:01

@nota19: Jaimeről azt tudjuk, hogy annak a nőnek a karjaiban szeretne meghalni, akit szeret....

,, 2019.05.03. 09:13:06

Már ha ez jelentőséggel bír egyáltalán.

nota19 2019.05.03. 09:13:42

@,,: én mindig is annak a híve voltam, hogy Jaime a valonqar (vagy valonquar, nem tudom) Cersei arra görcsölt rá, hogy Tyrion, ezért is gyűlölte annyira. Sok érdekes mondat hangzott el ezzel kapcsolatban, pl együtt jöttünk a világra, együtt is fogunk távozni. Brienne pedig tiszta, őszinte és becsületes, ezt Jaime biztosan értékeli, de nem hinném, hogy igazából bele is szeretne.
@csillagporszem: egyetértek Alfie Allen nagyon jó színész. Én nagyon megszerettem Theont, pont ahogy az elején utáltam. Sajnáltam, de neki ez a vég pont tökéletes volt.

nota19 2019.05.03. 09:21:58

@pethő.anni: ez nagyon jó ötlet. Bizony meglehet, hogy a kislány madárka. Én nem gondoltam volna rá, de teljesen logikus lenne. Az biztos, hogy valami kéme van Deresben.

csillagporszem 2019.05.03. 10:19:22

@nota19:
Szerintem se. Legalábbis a sorozatban nem jön át az, hogy Jaime olyan nagyon szerelmes lenne Briennebe. Emlékszem mikor a könyvet olvastam ezerrel drukkoltam, hogy összejöjjenek és láttam is rá esélyt, de ez valahogy nem jött át a képernyőn. Tiszteli a csajt azért ami, de nem hiszem, hogy lesz ebből több. Az igazi szerelme Cersei. Ugye mit meg nem tett érte. Az még persze nem teljesen jött át, legalábbis nekem, hogy mennyire csalódott most benne, látok rá esélyt, hogy megbocsájtana neki, de az biztos beteszi a kaput, ha megtudja, hogy Bronnal akarja megöletni és akkor remélhetőleg kiiktatja a sorozatból.

@,,:
“Jaimeről azt tudjuk, hogy annak a nőnek a karjaiban szeretne meghalni, akit szeret....”
Esetleg megöli Cerseit és közben öngyilkos lesz? :) Haldokolhatnának egymás karjaiban :) Vagy megölhetnék egymást. Kilöki Cerseit egy toronyból és az magávàl rántja.
Szerencse hogy nem én írom a forgatókönyvet :D

,, 2019.05.03. 10:31:05

@nota19: @csillagporszem: Cersei az egyik lehetőség, "együtt jöttünk a világra, együtt is fogunk távozni" (mondjuk erre nem is emlékeztem) de igen, a közös halállal így lenne egy kerete

Pinky A Máffin 2019.05.03. 12:32:42

@csillagporszem: "Esetleg megöli Cerseit és közben öngyilkos lesz? :) Haldokolhatnának egymás karjaiban :) Vagy megölhetnék egymást. Kilöki Cerseit egy toronyból és az magával rántja.
Szerencse hogy nem én írom a forgatókönyvet :D"

Én mondjuk ezt nagyon adnám így :D

fátum 2019.05.03. 18:24:35

Utolsó képregényhez annyit, hogy lóSZÍV volt az, nem lómáj. Egyébként az egész csillagos ötös. :-)
süti beállítások módosítása