Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 38X08 – All Kinds of Crazy

2019. április 17. 11:00 - Laura Ingalls

nyito_5.png

Én még ilyen részt nem láttam. Végig ment a szervezkedés, ki-kivel van mit csinál, mit nem csinál, miért nem csinálja, vagy ha igen akkor miért nem? Az őrület pedig a tanácson csúcsosodott ki, de kezdjük a legelején:

22. este, tanács után. Vata csendesen ül a táborban a tűz körül. Wardog a riportban értékel: Lauren, Kelley és ő most jó helyzetben vannak, Kama szétesőben, ha minden így marad, ebből akár még valami is lehet. Bárakár. Puppet Master Ronnak betalált a szavazás, félrehívja Gavint, hogy kérdőre vonja sértődötten WTF? Elégedett vagy a döntéseddel? – kérdezi Ron kissé színpadiasan, de a hebegős választ nem halljuk már, mert Ron elriportozza, hogy vér s verejték van abban, hogy Kamát erőssé tegye, annyi lett volna a feladat, hogy egyenként kiszavazzák Lesut. Most otthon mindenki hülyének fogja nézni őket. Kama éléről a tápláléklánc aljára került, valószínűleg őt szavazzák ki legközelebb - mondja csalódottan. Gavin elnézést kér Rontól, de nem akarta, hogy kijátsszák. A riportja szerint most büszke magára, Eric kiszavazása nagy húzás volt, ő akart lenni aki az első ütést beviszi és így már fel tud mutatni valamit, ha megkérdezik mit tett ő a játék alatt? Gavin készen áll rá, hogy hátat fordítson Kamának és Wardog, Kelley, Lauren, Victoria és Julia társaságában új szövetséget formáljon.

01-14.png

David és Híradós Rick is felállnak a tűz mellől, Davidnek beszéde van Rickkel, ugyanis a tanács bár úgy alakult ahogyan David tervezte, de Híradós Rickkel nem egyformán szavaztak, mert Rick nem volt hajlandó belátni, hogy melyik a - David szerint - jó irány. Az előző részben úgy tűnt nagy a törés, mondhatni szakítottak, de most David úgy látja muszáj Rickkel együttműködnie ahhoz, hogy tovább jusson a játékban. Ott van a felezett rejtett védettség, amit csak Rickkel közösen tud felhasználni, tehát mindenképp érdemes együtt maradni, hogy a megfelelő időpontban felhasznált idollal mindketten játékban maradhassanak és esetlegesen felrázzák a dolgokat. Beszélgetés közben Híradós Rick teljesen megszelídülve mondja, hogy egy oldalon állunk, csak máshogy szavaztunk. Mi legyen most, hogyan tovább – kérdezi Davidtől. Ezzel meg is volt a békülés, David azt mondja, hogy először ki kell köszörülni a csorbát Ronnal és Julie-val. Ez Ricknek könnyű lesz, mert velük szavazott.

03-02.png

Eric Zombielandben. Kemény volt a tanács – mondja. Persze, minden tanács kemény, ahol téged vernek át. Bezzeg amikor a többieket kiszavazták, akkor könnyű volt vigyorogni, most Eric is megkóstolta a saját gyógyszerét. Végre én is láthatom milyen Extinction – folytatja – mert eddig annyit tudtam, hogy nehéz és nincs mit csinálni. Most meg azokkal vagyok együtt, akiket tegnap kiszavaztam. Szívás. Az Extinction egy másik kávéház. Nincsenek jutalmak, nincs esély pizzát nyerni! A játékban milliónyi dolog köti le a figyelmed, de itt? Egy lassított felvétel az egész…Nincs s e m m i . Szóval elég könnyű rábeszélni magad, hogy vond fel azt a vitorlát és minden szenvedésnek vége. Eric eléggé maga alatt van, Joe is így látja, egyelőre őt csalogatja leginkább a szakadt fehér vitorla. Aztán Eric végül mégis arra jut, hogy nem adhatja fel, mert Tűzoltó és több erő és kitartás van benne, mint az átlagban és ezekből a tapasztalatokból erőt tudnak majd meríteni a gyerekei. Igen, Eric is hős, mint mindenki az Extinctionön, szuper lélekmelengető ahogy felülkerekedik saját gyarlóságán. Lapozzunk.

03-31_edge.png

03-34_eric.png

05-38.png

A 23. nap reggelén a Vata táborban Híradós Rick és Julie beszélgetnek. Híradós Rick meglepődött az előző esti tanács eredményén, de már túltette magát rajta és arra koncentrál hogyan erősíthetné meg a kapcsolatát Julie-val és Ronnal. Julie este sokkot kapott és kicsit hisztérikus a helyzetével kapcsolatban. Daviddel, Ronnal és Rickkel beszélgetnek a kútnál arról kit húzhatnának be maguk mellé. Julie szerint inkább pl. Wardogot kellene, mint valamelyik Kamát, bennük nem bízik. Juliát emeli ki, hogy szerinte a végéig el tud jutni annyira jó stratéga. Ha a Kama 6-ot vesszük akkor ő és Ron alul vannak, szóval Julie készen áll váltani, hogy egy másik szövetségnek legyen az alján. Majd sírva fakad. Oh boy. 23 nap után nem ő irányít és sír a kútnál, sír a riportban, mint a gyermek, akinek elvették a játékát. Ez a survivor, buckle up!

07-57.png

08-19.png

Gavin Juliával beszélget a folytatásról. Szerinte Victoriával együtt a három Lesuval kellene összeállni (Wardog, Lauren, Kelley) és kiszavazni Davidet. Julia a riportban elismeri, hogy David nagy stratéga, de sokkal jobban aggasztja, hogy a három Lesuval működjön együtt. Túl erősek és összetartóak hárman együtt és nem úgy tűnik, hogy hamarosan szét lehetne őket szedni.

09-35.png

Védettségi játék. Újabb statikus kihívás, bár ez talán összetettebb, mint az előző kettő volt. A feladat: egy kb. 15 fokos szögben álló gerendán állnak a játékosok, kezükben egy íj formájú eszközt tartanak, amin egy golyót kell egyensúlyozni. Aki lelép a gerendáról vagy elejti a labdát kiesett. Ez utolsó állva maradt játékos védettséget nyer, a többiek közül este valakit kiszavaznak. Start!

11-40.png

David részt vett korábban ezen a challenge-en, nincsenek jó emlékei. Az első aki megmozdul Gavin, de szépen megtalálja az egyensúlyát újra. Nagyon meleg van, Jeff nyomasztja is a játékosokat, hogy milyen jó lenne egy kis árnyék… Az első kieső Wardog, aztán Julie. Majd a játékosoknak le kell csúszniuk a gerenda elejére és mikor újra elhelyezkedtek folytatódik a challenge. Nem sokkal ezután Ron és szorosan követve őt Rick is kiesik. Majd Aurora és Victoria csatlakozik a kiesettekhez. Amint Rick kimondja a padon ülve, hogy Lauren nagyon jó az ilyen versenyekben Lauren azonnal elejti a labdát. Gavin, Julia, David és Kelley vannak még versenyben. Gavin sokat mocorog, mégis Kelley esik ki. Majd az eddig tökéletesen mozdulatlan Julia is elejti a labdáját. Végül hiába kell Gavinnek sokat gépészkednie, mégis David veszíti el a kontrollt és Gavin nyeri a védettséget. Kb. 8 éves kora óta vágyott erre a pillanatra és a szülei, a testvére és a felesége lebegtek a szeme előtt, ahogy biztatják, hogy meg tudja csinálni. Good for him!

Gavin nemcsak a védettségnek örül, hanem annak, hogy Davidet győzte le és ő lesz az oka annak, hogy David este hazamegy. Azért ehhez Davidnek is lesz egy-két szava. A játék után a táborba visszaérve a játékosok szétszélednek, kis csoportos megbeszélések kezdődnek. David, Rick és Julia maradnak a táborban. Ez lehetőséget kínál Ricknek, hogy beszéljen Juliával arról, hogy rossz ötlet lenne a három Lesut egyben hagyni, mert az első naptól kezdve együtt vannak és együtt szavaznak, hogy történhetett ez, hogy még mindig játékban vannak? Később Gavinnek és Victoriának is előadja ugyanezt.
Közben a három Lesu is összeült. Kelley felveti, hogyha most kiszavazzák Davidet, fennáll a veszélye annak, hogy Kama a következő szavazásra újra összeáll és hármójuk közül szavaznak ki valakit. Lehet jobb lenne Ront kiszavazni, ezzel Julie-t teljesen elidegeníteni mindenkitől. Lauren elmondja Juliának, hogy Ron jó stratéga, még mindig vannak szövetségesei, Davidnek viszont senkije sincs, inkább Ronra kellene utazni este David helyett.

18-59.png

19-36.png

20-38.png

Juliával rossz lóra tett, mert ezzel még inkább abba az irányba lökte Juliát, hogy egy Lesut kell kiszavazni este, méghozzá Kelleyt. Julie, Victoria, Ron és Aurora társaságában veti fel az ötletét és azt, hogy Kama szavazzon megint együtt. Nagyon esetleges az egész délutáni megbeszélés, mert Julie paranoiás mióta kimaradt az előző szavazásból, nem igazán hisz senkinek, nem bízik senkiben, Ron meg pityeregve teátrálisan előadta (amit én egyáltalán nem veszek be), hogy ő most csak utas lesz, nem akar irányítani, csak azt szeretné, ha újra bíznának benne és azt teszi amit mondanak neki. Gavin kimaradt ebből a beszélgetésből, de őt is beavatja Victoria. Gavin azzal érvel David ellen, hogy David egy challenge beast, nem szabadna játékban tartani. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én még nem láttam Davidet nagyon vadulni. Tény, hogy ügyes, de az is tény, hogy mindig van valaki, aki ügyesebb nála. Gavinnek nem tetszik az ötlet, szerinte zsarnokság van, mert nem csinálhatja azt amit eltervezett.

21-08.png

22-40.png

Tanács előtt rizs-vacsora. Mindenki csak bámul maga elé, senki nem mer a másik szemébe nézni, senki sem beszélget. Davidnek ez feltűnik és a szenzorai azt jelzik, hogy ez csak egyet jelenthet, hogy beszéltek róla a háta mögött és este ki fogják szavazni. Jelzi Ricknek, hogy este fel kell használni a rejtett védettséget. Egyetértenek benne, hogy David van veszélyben, ő fogja felhasználni.

23-51.png

Vacsora után Kelley ugyanezt tapasztalja. Mindenki a Kamából furcsán viselkedik. Julia úgy bólogat és jelel Kelleynek, mintha benne lenne a tervben, de amikor Kelley Wardoghoz fordul, az azt mondja, hogy nem beszélt Juliával. Kelley nem érti mi történik. A többiek elkerülik, nem néznek rá, nem beszélnek, Victoria fáradhatatlanul kaparja, vakarja fel a bográcsból a beleégett rizsszemeket. „Megőrülök tőletek” – motyogja a bajsza alatt Kelley. Úgy érzi jó esélye van rá, hogy szerezzen este néhány szavazatot.

25-10.png

Tanács. (Jelezném, hogy még kb. 16 perc hátra van az adásból és már a tanácson vagyunk. Mi lesz itt???) Szevasz Julie! Mesélj milyen egy blindside jó és rossz oldalán állni? Jeff, az előző tanácson a rossz oldalon álltam és nagyon rossz érzés, az egész játékom a feje tetejére állt és senkiben sem bízom. Bitches. Aurorától azt kérdezi Jeff, hogy mi volt az előző szavazás következménye. Aurora azt mondja, hogy egy blindside-nál nagyon fontos, hogy bizonyos emberek ne tudjanak róla, különben nem fog sikerülni. Előzőleg főleg olyan emberek fogtak össze, akik korábban kimaradtak a döntésekből. Nem az számít kivel szavazunk, hanem hogy mi a végső célunk. Wardog erre picit paranoiás lesz. Kelley viszont a délutáni tábori magatartás miatt paranoiás, mintha a Kama megint összeállt volna. Erre reagálva David elmondja, hogy reggel a víznél látott egy nagy minnow (fürge csellének írja a translate, de halakból hülye vagyok) rajt, ám megjelent egy cápa és sokukat megette. David úgy érzi ma este Kama a cápa és valamelyik Lesu lesz az egyik halacska. Ez tényleg megtörtént? – kérdezi Jeff. Igen – mondja fapofával David. Majd beismeri, hogy csak a hatás kedvéért mondta.

27-46.png

28-02.png

Jeff Híradós Rickhez fordul, aki őszintén (taktikusan) elmondja, hogy a buli szíve Gavin, Aurora, Julia és Victoria voltak délután, akiknek a válaszára mindenki várt, de azok négyen szándékosan hagyták eltelni az időt úgy, hogy nem adtak egyértelmű választ. Jeff Julie-hoz fordul, aki most is sírva fakad, szét van csúszva a nő, nem bírja a bizonytalanságot. Teljesen kiborul, hogy biztos benne, hogy nem az fog történni amit neki mondtak, megint blindside lesz a szavazás vége. (Engem kiakasztott ez a sok hiszti, mert ha 18 éve nézi a survivort tudhatná, hogy ez a játék ilyen. Minden kiszavazásnál becsapott valakit, 3 napja meg őt csapták be, na bumm! Huszoniksz nap alatt mindenki felkötötte a gatyáját és igyekezett megfordítani a helyzetét, míg Julie mást sem csinál csak sír és hisztizik. Gratulálok.) Julie odáig megy el, hogy holnaptól szabadon igazolható, mert már senkiben sem bízik, azzal szavaz, aki többet ígér. (Én most szavaznám ki a többiek helyében…)

29-11.png

29-43.png

Jeff azt mondja Julie-nak, hogy érthető, hogy ennyi idő után elfáradt a játékban, a nézők biztosan meg fogják érteni és nem tartják emiatt bolondnak. Majd jelzi, hogy egyes társai nevetgéltek a kiborulása alatt és ezzel Juliához fordul, hogy „Tudom, hogy együtt érzel Julie-val, de elmondanád, hogy a játék szempontjából mi volt olyan vicces?” Mire Julia azt válaszolja, hogy Kelley fordult oda hozzá, hogy rendben vannak-e és erre válaszolt, hogy igen és ezután nevetgéltek. Ezen Rick meglepődik és én is, hogy most WTF? Nyílt tanács? Rick mondja is, hogy ezek szerint Juliáék a három Lesuval vannak. És innentől kezdetét veszi az őrület, Aurora azt mondja, hogy Lesunak eszébe sem jut, hogy Kama is csinálhatja azt amit Lesu, hogy túllépve a nézeteltéréseken együtt szavaz a mai tanácson. Erre Rick úgy reagál, hogy persze, erről az összetartásról biztosan tudna mesélni az előzőekben kiszavazott három Kama tag. Aurora nem hagyja annyiban és ráerősít, hogy igenis tudnak együttműködni. Amíg Jeff Wardogot kérdezi Juliát mutatják, hogy jelzi Aurorának, hogy lebuktatja őket, de Aurorát ez nem érdekli.

32-04_inkabb.png

Rick meglovagolja amit Aurora mondott és rámutat, hogy úgy tűnik van egy Kama keménymag, van az 5 Lesu és marad a borravaló Ron és Julie. Vagyis heten vannak a négy Kamással szemben, tehát bárkit kiszavazhatnának a négyből. Julia is beszáll, hogy arról volt szó, hogy Lesu nem tud közös nevezőre térni, miket beszél most Rick? Rick viszont tovább üti a vasat, hogy Aurora erősködött annyira, hogy Lesu nem bír együtt szavazni, akkor nézzük meg! Valóban teljesen nyílttá és élővé válik a tanács. Zavar támad az erőben, annyi állítás hangzott el, hogy már senki sem biztos abban ki-kivel van.

32-42.png

32-43.png

32-43_1.png

33-31.png

Elkezdődnek a megbeszélések, Wardog Aurora nevét súgja Ronnak, Jeff közben be is fejezi a kérdezősködést, mert nézni sokkal jobb, hogy mi történik. Kelley felpattan és súg valamit Aurorának, Rick és David, majd David és Kelley is egyeztetnek. Ron magához hívja Ricket és Davidet, Rick közben azt mondja Kelleynek, hogy egy fegyverszünet sokáig repíthetné mindkettőjüket. Kelley Gavinékkel egyeztet, Julie azt mondja Wardognak, hogy Ron és ő Lesuval szavaz, Julia vagy Aurora neki mindegy. Teljes a káosz. Julie Gavinnel és Juliával veszekszik, hogy ő kiszállt, nem érdekli mit mondanak neki – mindeközben a zsűri csak a popcornt hiányolja, napok óta nem érezték ilyen jól magukat. Hát még akkor, amikor meghallják, hogy Kelley David kérdésére válaszolva elmondja Davidnek, hogy őt akarták kiszavazni most. Eközben Julie még mindig ki van kelve magából, majd felkiált, hogy készen állok rá, hogy csapatot váltsak és átrohan David, Kelley és Rick mellé.

34-00.png

34-07.png

34-44.png

34-46.png

35-10.png

35-13.png

35-21.png

35-35_zsuri.png

35-48.png

36-02.png

36-07.png

36-11.png

36-17.png

36-23.png

36-29.pngEzután Aurorával is vitatkozik egy sort, majd Ron kerül valamilyen döntési helyzetbe, mert kéri Wardogékat, hogy ne kelljen „ezt” csinálnia (bármi is legyen az) és magához hívja Julie-t. Közben Victoria David nevét mondja hangosan, aki nyilván hallotta és Victoriát már nem érdekli, mert káoszba fulladt a tanács. Aztán szépen lassan lenyugodnak a kedélyek, mindenki leül a helyére és kezdetét veszi a szavazás. A végén Jeff rákérdez a rejtett védettségre. Rick jelentkezik, hogy biztos ami tuti ez után a káosz után felhasználnám a két fél idolt a haveromra Davidre. A szavazatok: David, Kelley. Utóbbi fogja a fejét. Majd Julia. És megint és megint és megint Julia. Úgy tűnik Julia lett a végére a kiválasztott. A survivor 9. Kiesője és a zsűri 6. tagja: Julia.

36-52.png

37-11.png

39-42.png

40-37.png

41-00.png

Julia nem keserű, mosolyogva távozik. Ahogy Rick, David, Kelley és Wardog is mosolyog. Míg Aurora, Ron és Julie olyanok, mint akik citromba haraptak. Julia természetesen marad, folytatja a játékot. A jövő héten még mindig tart a sorok rendezése és az este után lesz is mit rendezni.

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tar 2019.04.18. 21:35:46

"Gavin azzal érvel David ellen, hogy David egy challenge beast"

Én nagyon kedvelem Davidet, szorítok neki és őszinte meggyőződésem, hogy már pusztán a GenX vs Millenials-ban bemutatott fejlődése miatt megérdemelne egy győzelmet (nem is szólva arról, hogy - véleményem szerint - ezt a fejlődést tovább fokozta ebben az évadban), de a "challenge beast" -ségnek a közelében nem jár.
Nagyjából ő a leggyengébb játékos ebből a szempontból, pont ezért olyan értékelendő, hogy az évadjaiban ennek ellenére milyen sokáig eljut.

Laura Ingalls 2019.04.22. 19:58:29

@tar: az előző poszthoz írtam, de nem jelent meg, hogy elképedek mennyire jól emlékszel a különböző évadokra! :O nekem sajnos nem megy, pedig minden részt láttam én is. :)

Én is jónak tartom Davidet. Bár lehet a hogyvoltokból ez nem derül ki, de szorítok neki. Korábban nem volt a szívem csücske, de ebben az évadban megkedveltem. :) és igenis jó a versenyeken, de sajnos mindig van valaki aki eggyel jobb. :(

tar 2019.04.22. 20:44:37

@Laura Ingalls: Ne aggódj, ált. én is csak a különösen nagy csavarokra emlékszem (Russel évadjaiban - kivéve a Redemption Island-et - azért nem kevés ilyen volt), de Samoa abból a szempontból is különleges számomra, hogy én pont azzal az évaddal kezdtem a Survivor nézést. Tökvéletlenül kapcsoltam oda és éppen egy érdekes kinézetű, kopasz, szakállas kis hobbit beszélt a kamerába arról, hogy hogyan fogják kiszavazni a következő versenyzőt - azóta itt ragadtam :)

David nekem azért a szívem csücske, mert a GenX vs Millenialsban, nagyon-nagyon lentről indult nálam, idegesítő, folyamatosan aggodalmaskodó, nagyon nem oda való, kis szerencsecsomag volt, de kitartott, küzdött, harcolt, minden ellene szóló esély ellenére egyre tovább jutott és ezzel szép lassan fokozatosan kivívta az elismerésemet, majd lassan a tiszteletemet - nagyon drukkoltam azért, hogy ő nyerje meg és ha az utolsó kiszavazáson nem ejtik ki (a'la Yau-man), akkor szerintem meg is nyerte volna, mert nagyon úgy tűnt, hogy a játékostársai is hasonlóan látták, mint én.
No, ezért gondolom azt (persze nem kicsit elfogultan :), hogy már pusztán a fentiek miatt is megérdemelné a győzelmet.
A legutóbbi epizódig amúgy ebben az évadban nem láttam igazán kiemelkedő játékost (sok nagyon jó húzás volt, de olyan igazán, a többiek közül messze kiemelkedő játékost én nem tudtam volna megnevezni), de most a legutóbbi epizód után azt mondom, hogy - bár számomra valahogy elég ellenszenves, de a teljesítménye alapján mégis - eddig Wardog az idei szezon "sztárja".

enzo23 2019.04.23. 14:08:39

Hú, nem voltam egy ideig, a legújabb részt még nem is láttam, de ehhez muszáj kommentelnem.
Még gyorsan annyit posztreakcióként, hogy a minnow-s idézetnél David nem azt mondta, hogy csak kitalálta, hanem hogy ezt sz*rás közben figyelte meg :D

Szóval:
Tyű, hát sokszor mondtam már, de erre most tényleg ráillett a kifejezés, hogy ennél őrültebb tribal nem volt még a műsor 37 és fél szezonja alatt. (Pedig még idol is alig került elő!)

Na de menjünk sorban:
1. Ronnál tényleg volt egy ilyen “szektavezető” érzésem, ahogy az ujjával kihívta Gavint beszélgetni a tűztől (amikor visszaértek az előző tanácsról).
2. A KamaSix fiatal fele a rész elején belengetett egy együttműködést a Kelley-Wardog-Lauren “háromfejű szörnnyel”, amit szanaszét adtam volna, mert végre igazán egy oldalon állhatott volna a két kedvencem (Vic és Wentworth) :)
3. EoE sidenote: Reem-nek azért respect, hogy már mióta ott dekkol, és ilyen sokáig bírja.
4. Immunity:
– David neve előkerült, mint folyton top4-be kerülő challenge beast. Na az nem semmi! :D
– Milyen sok a statikus challenge (konkrétan eddig mindhárom az volt), pedig nincs is Joe, aki miatt esetleg vissza kéne venni a dinamikusakból.
– Nagyon furcsa volt, visszatekerve is megnéztem: Julia konkrétan eldobta az íjat, úgy esett ki, nem a labda esett/gurult le. Persze nem tudjuk, milyen fájdalmat érzett, csak meglepődtem rajta kívülről nézve.
5. Tényleg számít a visszatérőség: Davidnél előkerült a “spidey sense”, Kelley meg a kis apró jelekből vette le, hogy valami nincs rendben. Ha nem lett volna a tribal, megszavaztam volna az epizód legjobb jelenetének, ahogy az elvileg vele szavazók furcsa viselkedését (Julia, Aurora, Vic, Gavin) felsorolta és közben be is mutatták, ahogy szép lassan beüt neki a paranoia.

Feltűnt, hogy 25 percnél mennek tribalre, na mondom itt valami nem stimmel, de én is meglepi dupla kiszavazásra tippeltem volna.
Ehelyett amit kaptunk… hát én ilyet még nem láttam, hogy konkrétan állva beszélgettek percekig, külön kis frakciókat alakítottak külön oldalakon, ki lett mondva emberek szemébe (többszörösen is), hogy a rájuk szavazás volt a terv, leolvadások minden értelemben, Jeff is csak hátradőlve nézte, hát még a zsűri… bakker, posztert lehetne csinálni a legjobb arckifejezésekből :D Aubry amilyen fejeket vágott, meg ahogy mindkét keze a szomszédai térdén a sokktól…epic :D
Emellé még ráadásul annyi remek idézet is belefért a tribalba, amennyi máskor egy egész évadban van. David kishalas-cápás analógiája is zseniális volt, pláne amikor hozzátette, hogy szarás közben figyelte meg, erre jött Rick, aki a “te a kicsi vagy a nagy hal vagy?” kérdésre benyögte, hogy “I might be the poop” :DDD Az előző tanácsra visszautalásképpen továbbvitték a pilótás-utasos metaforákat is, Julia beszólt egyet Ricknek (“you’re such a passenger”), de Joe-tól a “Where’s the popcorn?” dumán is szakadtam :D Meg persze a “-What was the plan? -You” se volt semmi :D
Elképesztő volt, 10 másodpercenként meg kellett állítanom, hogy “mi az isten történik itt?”. Ilyen szépen még senki se ásta meg a saját sírját, mint Julia, aki előbb egy béna elterelésképpen hangosan kimondja, hogy Kelleyvel szavaz, aztán addig keverte magukat Aurorával egyre mélyebbre, amíg Rick ötlete nyomán kvázi újraegyesült a Lesu, hozzájuk csapva a teljesen megőrülő Julie-t (az “I’m ready to jump ship” kiabálás-futkorászás is mi volt már?) és Ron-t, meg valahogy Gavinéket is…áh, szerintem újranézem a fél részt.
Ha belegondolunk, végülis igazán volt elég alkalmuk megbeszélni a szavazatot, szóval nem csoda, hogy majdnem egyhangúan Juliára voksolt mindenki. És így most megint egy olyan játékos megy EoE-re, aki az előtte odakerülő (Eric) kiszavazásában vastagon benne volt. Kínos lesz :D

enzo23 2019.04.23. 14:09:30

Két részre szedtem a kommentem, mert egynek nem fért be.
Később visszanéztem, hogy is volt ez a tribal, szóval:

Julie kiborulása után Jeff megkérdezte Juliát, hogy min mosolygott, erre az elmondta, hogy Kelley “are we good” kérdésére reagált, ezzel kvázi nyíltan kimondva, hogy ők együtt dolgoznak. Utána Aurora mondta a volt Lesu-tagokról, hogy ők mintha még a nézeteltérésektől eltekintve is együtt dolgoznának, meg hogy bizalmatlanságot keltenek. Erre Rick felvetette, hogy hát végülis 5 Lesu plusz az “átvert” Ron+Julie az 7, ha Aurora annyira akarja, miért ne dolgoznának ők együtt :D
Julia innentől ebbe beleállt (“go for it”) meg beszólogatott, és ez csak egy megerősítette Rick tervét, közben a másik oldalon Ron+Julie is mondták, hogy nekik ez megfelel (teszem hozzá, a szimbolikus ültetés milyen fontos!).

A kaotikus járkálós részben pedig 4 dolog tűnt fel:
– Aurora gyakorlatilag nem csinált semmit azon kívül, hogy ki volt akadva.
– Kelley az elején Auroráékkal dumált (bízva még mindig a tervben?), és csak jóval később a Lauren-David-Rick trióval való beszélgetésnél tűnt úgy, hogy ő is Julia ellen fog menni.
– Ezzel szemben Victoria viszont, aki elvileg ugye Rick 7vs4 felosztása alapján Juliáékkal lenne egy oldalon, azonnal becsatlakozott a jobb oldalt ülőkhöz, mintha időben felismerte volna a lehetőséget.
– Gavint is be kellett húzni, ez a vágás alapján mintha akkor történt volna, amikor Julia Wardognak is odaszólt (“Shut up, Wardog!”), és erre Ron félrevonta őt (közvetlenül a “time to vote” előtt).
Tehát Julia és Aurora gyönyörűen ásták egyre mélyebbre a saját sírjukat.

Laura Ingalls 2019.04.23. 14:32:27

@tar: én sem érzek senkit kiemelkedőnek. Sokaknak volt egy-egy jó meglátása pillanata, de semmi extra. Valójában az évadot is egy erős közepesnek érzem. A merge után kapott egy kis lendületet, de még nem tudom eldönteni mennyire szeretem. :p

@enzo23: értettem az altesti poént, de nem tudtam éppen akkor frappánsan megfogalmazni, direktben nem akartam leírni és inkább kihagytam. (Egyébként ha nem értek valamit addig tekergetem vissza amíg meg nem hallom mit mondanak, ha végképp nem menne keresnék egy angol feliratot - már ha van hozzá, gondolom van valahol.)
süti beállítások módosítása