Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 38X05 – Kama, Manu és Lesu esete a védettségi játékokkal – Dupla rész!

2019. március 27. 13:00 - Laura Ingalls

60-57_reem_duhos_1.jpg

60-55_ha_budos_vagy_mosakodj_meg_v2.jpg

Híradós Ricket kiszavazták Lesuból előző este. Ő azt hitte irány haza, megeszi a jól megérdemelt hamburgerét és kipattint a hűtőből egy hideg sört mellé. Ehelyett tűzifát gyűjt Extinctionön – fejkendősen, mint Irénke néni – és olyan emberek között van, akik kicsattannak a boldogságtól, hogy Rick kiesett. Ráadásul szájukba van rágva, hogy szenvedni fogtok gyökerek, mert ezen a helyen SHEMMI sincs. Ám ez Híradós Ricket nem töri meg, sőt megerősíti és túl fogja élni az ismeretlent és ezt a nihilt ami itt van, felülkerekedik mindenen ami eztán szembejön vele. Ha nem bánjátok, ma mindkét részben tematikÁsan írom le mi folyik Zombielandben, utána megyünk tovább szépen sorban. Szóval másnap (13. nap) Chris a parton botorkál, tűzifát keres és egy ládikát talál közben, amit odavisz a többieknek, térkép van benne mindenkinek. A térkép egy megoldandó rejtvény, amit Híradós Rick fejt meg leggyorsabban.

nyito_2.jpg

19-02.jpg

Két fához vezeti el őket a térkép, ahol találnak majd remélhetőleg valami hasznosat. Reem felveti, hogy menjenek együtt. Chris és Rick egyetért. Keith a szemét forgatja. Megvárja amíg Reem megfőzi a rizsadagjukat, kiszedi neki és amikor a többiek nem figyelnek elindul nélkülük. A kis sunyigyökér. Riportozáskor bevallja, hogy egyedül nem jött volna rá, hogy mi a megoldás és köszöni szépen, de a többieket nagy ívben leszarja. Mellesleg. Mire a többiek észreveszik, messze jár a parton. Felkapja mindenki a cipőt és szitkozódva utána rohannak. Chris annyit mond, pont ezért szavaztuk ki. Keith felér a szikla tetejére ahol az egyik fa van, de nem boldogul – megint Istent szólongatja – közben a többiek beérik és Chris az aki hamarabb a fához ér. Néhány bambuszpálcát talál és egy „gyakoroljatok” feliratú papírt. Közben Híradós Rick a másik fához ment, ő egy előnyt talál. Egy plusz szavazatot adhat valakinek, amit a következő törzsi tanácson lehet felhasználni. Kíváncsi vagyok ki fogja megkapni.

19-48.jpg

22-25.jpg

Vissza a fősodorba. Első számú jutalom játék: előbb kötélpályán bújnak át a játékosok, majd kislabdákat kell kiszabadítani, aztán egy másik akadály alatt kell kúszni-mászni, aminek a végén megint kislabdák vannak, amikkel aztán célba dobnak (egy madzag két végén 1-1 labda van, ezt kell majd ráhajítani egy vízszintes lécre), az első két csapat jutalmat kap: az elsők PBJ szendvicseket (PBJ=Peanut Butter & Jelly=mogyoróvajas lekváros) édes péksütikkel, egy veknivel, 1-1 üveg mogyoróvajjal és lekvárral és 2 üveg jéghideg tejjel, a második helyezett PBJ szendvicseket. A sárgáknál Julia, a kékeknél Aubry ül kispadra, a többieknek START!

02-01_reward_1.jpg

02-55_jutalom.jpg

03-13_pbj_orom.jpg

Az akadályokon szinte egyszerre érnek át a csapatok és kezdik meg a labdák kikötözését. A sárgáknál Julie-t emelik magasba a többiek, a kékeknél Victoriát, a zöldek Davidet próbálják. A két lány ügyesen dolgozik, de David nem tud egyensúlyozni, többször leesik, nem tudják megtartani a többiek. A sárgák és a kékek már kúsznak, míg a zöldek az első labdákat próbálják megszerezni. A sárgák és a kékek odaérnek a dobáshoz, a zöldeknél Lauren állt fel Wardog nyakába és próbálja behozni a lemaradást, miközben Jeff ordítja, hogy teljes katasztrófa… Mind a négy csapattagnak célba kell találni, a kékeknek van 2 pontjuk amikor a zöldek odaérnek a végére (megint Laurennek köszönhetik) és a sárgák is szereznek egy pontot. A kékek vezetnek hárommal, a sárgák kettővel állnak, a zöldeknek eddig nem megy, sem Lauren, sem David nem érzi a dobást. A kékeknél Victoria nem tudja behúzni az utolsó pontot, a sárgák végeznek először. Közben már Kelley és Wardog is szerzett pontot, a kékeknél még mindig Victoria próbálkozik. Szerencséjére Lauren nem tud jól dobni, így a kékek kapják a PBJ szendvicseket. A zöldek az összeomlás szélén. Kelley kicsit Davidet hibáztatja, egyenesen azt mondja, hogy három nőnemű van a csapatban és Wardog. Könnyű egy embert kiszedni, pedig Kelley sem brillírozik és Wardog sem főnyeremény. Én úgy látom David mindent belead és bizonyos feladatokban ügyesebb, mint Kelley, vagy Wardog.

A Kama törzs tagjai boldogan tömik magukba a mogyoróvajas-lekváros szendvicseket, de mégis ott lóg a levegőben, hogy JoeyÖmézing tehet arról, hogy minden kihívást megnyernek - eddig egy vereségük volt - és amint lehetőség adódik ki akarják szavazni. Joe nem hülye, tudja, hogy nincs biztonságban és mindent megtesz azért, hogy ne JoeyÖmézinget a Legyőzhetetlent lássák benne, hanem egy hasznos játékostársat. Tűzifát gyűjt, tüzet rak, sürög-forog a táborban, vizet hoz, gyümölcsöt szed, halászik stb. Amíg Joe halat fog, Julie felveti Ronnak és Juliának, hogy még a merge előtt meg kell szabadulni Joe-tól - kvázi azt javasolja, hogy veszítsék el a védettséget. Meglepő módon Ron az, aki a riportban úgy nyilatkozik, hogy Joe egy igásló, mindent megcsinál, miatta nyaralnak 12 napja Mamanucán, hülyék lennének elküldeni. Julie-nak pedig azt mondja, hogy Joe miatt nyerik sorra a versenyeket, miatta nem voltak még tanácson és nélküle valószínűleg veszítenének. Julie szerint Joe nélkül is túlélnék és nyernének. Mondja ezt az a Julie, aki ránézésre is egy rakás szerencsétlenség, a hasznavehetetlen játékosok mintapéldája, a kihívások felén a kispadon ül és a kirándulás kimerül neki abban, hogy elsétál a városi parkba. Egy fakockát nem adnék a kezébe, mert azt is képes elrontani. (Egyébként teljesen logikus, hogy Joe-tól meg akar szabadulni, mindössze annyi a szerencsétlen ebben, hogy nem tud mit felmutatni ennek a gondolatnak a megtámogatására.)

08-50_pbj.jpg

10-41_julie.jpg

10-56_joe.jpg

Manu is szendvicsezik. Végre egy kis energia. Ennek ellenére nagyon éhesek. Megint témánál vagyunk: csirkék. Ezek a lököttek ahelyett, hogy elmennének befogni legalább egyet, azon sajnálkoznak, hogy Wendy miatt nem eszik meg őket, ott élnek közöttük. WTF???
Aztán előkerül, hogy nem voltak eddig tanácson, nem kavarta fel semmi az állóvizet. Aubry kicsit unatkozik, szeretne partnert találni, akivel tervet gyárthat, mi legyen ha… Ennek ellentételezéseként Victoria, Tűzoltó Eric és Gavin megbeszélik, hogy inkább Wendyvel lennének az egyesülés után, mint Aubryval. A terv az, hogy Victoria lányszövetséget ajánl Aubrynak, hogy Wendyvel együtt szavazzák ki mondjuk Ericet és ha esetleg tanácsra kerül sor Aubry biztonságban fogja érezni magát, nem használ rejtett védettséget (ha van neki) és ők simán kiszavazzák. Victoria nagyon meggyőző, Aubry odavan az ötletért, nem is sejti, hogy Victoriának eszében sincs Aubryval eljutni a merge-ig.

11-21_pbj_manu.jpg

12-38_csikin.jpg

14-50.jpg

A Lesu törzs bajban van. A kihívásról visszaérve David felveti Wardognak, hogy menjenek el halat fogni, mert enniük kell valamit. Wardognak nincs energiája és soha nem horgászott/halászott még, szóval köszöni szépen nem. David belenyugszik. És még David a haszontalan? Aki a 40 kilójával fáért megy, tüzet gyújt, rákot, kagylót keres és próbál halat fogni? Ő legalább tesz azért, hogy jobb legyen, a másik három meg – mintha ismernék a magyar munkamegosztást - fetreng, nézi és panaszkodik. Sőt, míg David rákot gyűjt, a parton fekve szidják a háta mögött. Nem csoda, hogy nem haladnak sehova. David szerint annyira a kihalás szélére került a törzs, hogy semmi jelet nem kapnak már odafentről, a jelek nem keresik őket, mert azt hiszik, hogy a zöldek rég halottak. David úgy gondolja, hogy kell legyen egy rejtett védettségi nyaklánc a szigeten, mert új helyre mentek. Keresi mindenhol, de egyelőre nem találja meg. Lauren biztos benne, hogy David a következő kieső közülük. Wardog viszont azt veti fel Kelleynek, hogy ha csak hárman lennének (Laurennel) akkor nem bízik benne és attól tart Lauren ellene fordulna, ezért neki és Kelleynek még most kell megszabadulni Laurentől. Kelley lát benne rációt, ennyiben hagyják a dolgot.

15-31_david.jpg

Védettségi játék. Vizes feladat: egy a tengerben lévő platformról át kell úszni egy másikhoz, felmászni a tetejére, majd a vízbe ugorva lentről kiszabadítani két bójasort. Ezekkel elúszni egy harmadik platformhoz, amit egy kötél segítségével húznak a játékosok az utolsó platformhoz, ahol ki kell rakniuk egy négy elemből álló bójapiramist. Az első két törzs védettséget nyer, az utolsó este tanácsra egy. A sárgáknál meglepetésemre Julie, a kékeknél Victoria ül a kispadon. Start!

24-15_v1.jpg

A sárgáknál Aurora kezd, a kékeknél Eric, a zöldeknél Kelley. Eric szabadítja ki elsőként a bójákat, őt Aubry követi a kékeknél. Aurora nem tudta kiszabadítani a sárga bóját, így Joe ugrik a vízbe és igyekszik behozni a lemaradást. Aubrynak sem sikerül, így Gavin a harmadik kék a vízben. Kelley még mindig próbálkozik, de sikertelenül. Eközben Joe megszerzi a sárgák első bójáját, Julia ugrik a vízbe, hogy felhozza a második bójasort. Kelley feladja és elvergődik a rögzített tutajhoz, hogy Lauren próbálkozhasson helyette. Ezzel egyidőben Gavin felhozza a második bóját, Wendy úszhat a többiekhez, hogy aztán mehessenek a végállomáshoz. Amikor a kékek kezdik kihúzni a tutajt Julia addigra ér a második bójával a sárgákéhoz, ezzel Ron úszhat hozzájuk. A kékek elkezdenek dolgozni a kirakóson, röviddel utánuk a sárgák is, a zöldek viszont még mindig a vízben. Laurennek sem ment a bójával, Wardog jön. Nagy nehezen ő végül felhozza az elsőt. Utána David próbálkozik, nem megy neki sem. Lauren ugrik vissza a vízbe és könnyű szerrel hozza fel (az addigra már meglazított kulcshoz csak hozzá kellett érnie) az utolsó bóját. A zöldek is megérkeznek a kirakós részhez, a másik két csapatnak sok ideje volt gondolkozni, de nem jöttek rá a megoldásra. Aztán hirtelen a semmiből Joe megoldja a sárgáknál és próbálnának súgni a kékeknek, de David rájött a megoldásra, kezébe veszi az irányítást és megnyeri a védettséget a csapatának. Este a kékek mennek tanácsra.

Visszaérve a táborba Aubry, Victoria, Gavin és Eric megegyeznek, hogy este Wendy megy haza. Majd Aubry félrehívja Victoriát, hogy valamelyik fiú menjen haza, avassák be Wendyt. Rákérdeznek mit gondol, kivel szeretne játszani, mit gondol arról, hogy kiszavazzák valamelyik fiút. Wendy csak mosolyog és kb. semmit sem mond. Aubrynak nem tetszik, hogy nem foglal állást, nem tartja megbízhatónak. Ha Wendy nem tud döntést hozni akkor, amikor a kiesés szélén egyensúlyoz, akkor hogyan lehetne vele hosszútávon együttműködni? Tehát az esti szavazat Wendy. Indulás előtt Aubry rejtekhelyet keres az idoljának, amikor borítékot talál a táskájában. Híradós Rick neki adta a plusz szavazatot. Aubry örül, de teljesen elbizonytalanodik, mert nem tudja hogyan játsszon ezekkel az előnyökkel, szinte úgy érzi, hogy ki lesz szavazva este. Azt reméli nem lesz semmi gond és pozitívan zárul az este.

34-02_tanacs_elott.jpg

35-08.jpg

36-35.jpg

Rituáléval indul a tanács, hiszen négyen még nem jártak itt. A tűzbe mártják fáklyáikat, mely az életüket jelképezi a játékban, ha a tűz kialszik, a játék számotokra véget ér – mondja Jeff. Szevasztok, mi a helyzet? Nem sok semmi. Beszélgettünk délután ezzel is, azzal is, most meg jöttünk szavazni. Ahha. Wendy veled mi újság? Ki fogsz esni? Hááát…meglátjuk. Jeff mindenkit kérdez, hogy mi újság azzal, hogy Aubry visszatérő játékos? Gavin és Wendy dícsérik, Aubrynak jól esnek a kedves szavak. Az egész beszélgetés abba az irányba mutat, hogy a szavazás egyszerű és egyértelmű. Akkor lássuk. Jeff megkérdezi a szavazás után, van-e idol. Nincs. A szavazatok: Aubry, Wendy, Aubry, a survivor 5. kiesője: Aubry. Aubrynak leesik az álla: Srácok, hihetetlenek vagytok! - el sem hiszi mi történt. Tényleg sima szavazás volt, csak nem úgy ahogy Aubry számította. Idollal és plusz szavazattal a zsebében esik ki. Az út végén gondolkodás nélkül kapja fel a fáklyát, irány Extinction.

38-58.jpg

39-10.jpg

42-16_inkabb.jpg

42-42.jpg

Aubry a 14. nap reggelén még teljes sokkban van, megalázó volt a kiszavazás – olyan szempontból, hogy teljesen vakon volt és kitömve előnyökkel. Küszködik ezzel és azzal, hogy fogalma sincs mi lesz ott ahol most van, meddig maradnak, mi történik velük. Ahogy a többiek, Aubry is sírdogál egy keveset, majd egy „innen szép nyerni”-vel lezárja a témát.
Legközelebb a 16. napon látjuk viszont az Extinctiont. Újabb térkép jön a szenvedőknek. Ezúttal lyukak vannak a térképen. Elindulnak mind együtt, hátha találnak valamit. Nyema. Híradós Rick azt gondolja a parton, az árbóc körül van elrejtve valami, de téved. Reem arra gondol valahol a vízben lesz, elindul hát Keith-szel a nyomában – mert a kis nyomoronc Reem utánfutója. Reem óvatlanul felkiált, hogy „az meg mi ott?”, mire Keith megelőzi és kiemel a vízből egy dobozt. Megköszöni Jézusnak és megtudjuk, hogy ezzel - bizonyos csomókkal - hátráltatni tudja majd egyik ellenfelét amikor eljön az ideje. „Chris megdöglesz!” – álmodozik. Reem panaszkodik, hogy elszúrta. Híradós Rick és Chris kínjukban mosolyognak és Chris azt mondja „Mi a fene Reem? Csak úgy odaadtad másnak…”.

60-00.jpg

Reem idegállapotba kerül, hogy ő ilyet nem csinált, igenis akarta a dobozt, de Keith ért hozzá először és a szabály, az szabály. Azé a szajré aki először ráteszi a mancsát. Nekiesik Chrisnek, hogy miért mond ilyet, hogy Keithnek adta az előnyt, hogy veszi a bátorságot stb. és esküszöm egy pofont is lekeverne Chrisnek, ha nem lennének kamerák. Chris meg csak mosolyog, nem érti az egész fesztivált, Híradós Rick és Aubry is halványan mosolyognak, moziznak, végre esemény van. Reem teljesen kikészül, agyára ment a sziget. Egyértelműen ő bírja a legrosszabbul.

61-25_duhos_vagyok_2.jpg

61-44_reem_kiakad.jpg

Vissza a többiekhez, időben is visszaugrok egy napot. Tanács után vagyunk, következik egy újabb játék jutalomért. Előtte világossá válik, hogy Aubry útilaput kapott a talpaira. Kelley röhög, David megdöbben, Joe pedig levonja a megfelelő következtetést, Kama mégsem olyan erős, ahogy ő gondolta. Ha eddig nem, most már tudnia kell, hogy a pajtásai nem a pajtásai. A mai feladat: a játékosoknak asztalokon kell átugrálniuk, majd egy kart megrántva homokzsákokat kiszabadítani. Ezeket el kell juttatni egy keretbe, ahonnan egy játékos célba dob velük. Akiknek első és második helyen sikerül kipörgetni mindkét célpontot és leereszteni ezzel két zászlót, jutalmat nyernek. Az első kávét, teát, péksüteményeket, kekszeket, míg a második jegeskávét és kekszeket. A sárgáknál Aurora pihen. Start!

44-43_j.jpg

46-06_jutalom.jpg

A csapatok az elején fej-fej mellett haladnak. A sárgák a dobás megkezdésére építenek ki egy kis előnyt, náluk Joe dob. Aztán a zöldek és a kékek szinte egyszerre kezdik a dobást. A kékeknél Gavin dob igen hatékonyan, a zöldeknél Wardog, de ő köszönőviszonyban sincs a célba dobással. Joe és Gavin ügyesen dobnak, először Joe, majd Gavin is leereszti az első zászlót. Wardogot Lauren váltja és vele ellentétben a lány eltalálja a célpontot, de túl késő, mert a másik két srácot kevés választja el a győzelemtől, az a kérdés kinek sikerül gyorsabban leereszteni a második zászlót. Joe itt is verhetetlen, a sárgáké a nagyobbik jutalom. Gavin pedig behúzza a második helyet és a kekszet a kékeknek.
Kelley rage-el a riportban, hogy JoeyÖmézing a vállán viszi a Kama törzset és féltékeny, hogy a sárgák gyakorlatilag két hete vakációznak, míg ő tátott szájjal botorkál a f.szerdőben, amikor pedig azt hiszi, hogy végre kiért, ráállítják a szopórollerre. Ilyen ez a filmes szakma.

A sárgák élvezik a jegeskávét, a muffinokat és a finom péksüteményeket. Julie nyelve mélyen Joe hátsójában, épp csak nem hajlong előtte, de a riportban ráerősít a korábbi álláspontjára, hogy ezzel csak altatja Joe-t, nehogy túlságosan veszélyben érezze magát (és nehogy azt gondolja, hogy Julie ellene van). Joe megkérdezi a többieket mit gondolnak Aubry kiszavazásáról. Aurora őszintén sajnálja. A többiek válaszát nem tudjuk meg. Azt viszont Joe riportjából igen, hogy az ő játékának nagyon rosszul jön Aubry kiesése, mert benne bízott, hogy együtt tudnak majd játszani. Megtudjuk, hogy Joe nagyon szereti ezt a játékot és nagyon nehéz neki feldolgozni azt, hogy amint beteszi a lábát a survivorbe ott villog a homlokán neonnal, hogy „fenyegetés” és nem számíthat senkire. Két hét után Joe-nál most törik el a mécses. (Amikor egy játékos ennyire erős fizikálisan és ilyen ügyes, valóban nehéz kapcsolatokat építenie. Úgy tűnik Joe eddig nem tudott rájönni arra, hogyan lavírozzon és taktikázzon, hogy a társai ne érezzék ennyire fenyegetőnek.)

51-17_eves.jpg

52-04.jpg

Joe-nak az a terve, hogy meggőzi a társait, hogy a Kama törzset a többi játékos túl erősnek tartja és a merge után meg akarnak majd tőlük szabadulni. Azt reméli a többiektől való félelem egyesíti majd őket. Először Juliára próbál hatni. Arról akarja meggyőzni, hogy Juliától is félnek a többiek, mert nagyon jól teljesít a kihívásokon és fenyegetést jelent a többiekre. Össze kell tartaniuk, ha nem akarják, hogy kiszórják őket. Joe elülteti a bogarat Julia fülében. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez Juliát Joe irányába lendítené, vagy inkább arra sarkallja, hogy kicsit másképp játsszon és inkább kevesebbet mutasson a versenyeken.

54-10.jpg

A zöldek teljesen szétestek. Kelley hangosan mérgelődik Joe miatt. David elképedve kérdezi: vajon milyen lehet Joe-nak lenni?
David megint javasolja, hogy menjenek rákot, ennivalót keresni, de megint nincs nagy lelkesedés a többiek körében. Lauren a riportban sír, hogy még a szar is szar és négy napja sír folyamatosan. Aztán bevágás, hogy a parton ülve panaszkodik Wardognak, hogy annyira éhezik, hogy fekete foltokat lát az éhségtől. Majd David kiabál a többieknek, hogy talált egy óriás kagylót, de egyedül nem tudja megmozdítani. A díszes társaság nem megy oda segíteni. Spórolnak az erejükkel. Gratulálok. Utána még Wardog előadja magát, hogy Laurent kellene kiszavazni legközelebb, mert ez az éhezős mutatvány nem tetszik neki. Kelley és David meghallgatják Wardogot, bólogatnak, majd amikor ketten maradnak a kútnál megbeszélik, hogy Wardog egy egoista barom, nem csinál semmit a táborban, a challenge-eken is béna és nem lehet vele együttműködni hosszútávon.

55-03.jpg

56-53.jpg

wardog.jpg

Védettségi játék. Feladat: felmászni egy létrán, majd egy zsákot ami egy kötélhez van erősítve át kell manőverezni egy bambuszakadályon. A zsákban lévő labdával célba kell dobni és lenyitni egy „ajtót”, ami után egy hagyományos csúsztatós kirakóst kell megoldani. Most Ron ül a kispadra a sárgáknál. Aki először fejezi be a feladatot, védettséget nyer. Így van, csak egy törzs nyer védettséget, a másik kettőre törzsi tanács vár.

63-14.jpg

Először a sárgák, majd a kékek szabadítják ki a zsákot, utoljára a zöldek. A sárgáknál Joe első dobásra meg tudja rántani a karikát, leereszkedik az ajtójuk. Szaladnak a puzzle-höz. Ezután Gavin is leereszti a kékek ajtaját. A sárgák és a kékek már javában dolgoznak a kirakóson mire Wardog megteszi amit a haza megkövetel és ők is becsatlakoznak az utolsó játékrészbe. A kékeknél Victoria és Eric, a sárgáknál Julie és Julia, a zöldeknél David és Kelley próbálják megfejteni a puzzle-t. Julie-t Joe váltja a sárgáknál. Ami jó ötletnek bizonyul, mert megnyerik a védettséget. A kékek és a zöldek mennek tanácsra, ahol a két törzsből EGY ember esik ki. Érdekes este lesz.

Manunál megegyeznek, hogy négyen együtt szavaznak és ha egyenlőség van, akkor a szerencsére bízzák magukat és köveket húznak (FYI: a játékosok mind húznak egy-egy követ és az esik ki aki eltérő színű követ húzott a többiekétől. Lutri, de megesett már, pl. Daviddel is.) Gavin a szerencsére bízza magát és reméli sem ő, sem Eric nem esik ki. Victoria viszont elriportozza, hogy ő nem fog követ húzni, hanem inkább arra szavaz akire a másik törzs szavazott, mert senki miatt nem fog kiesni ebből a játékból.
A zöldek is úgy vannak vele, hogy együtt kell szavazni és ha egyenlőség van, akkor kövek. Kelley azt javasolja, hogy Victoriára szavazzanak, mert a kékek rá számítanak a legkevésbé. Erre Wardog ellentmondást nem tűrően azt mondja, hogy Wendyre fognak szavazni, mert a másik törzs Wendyért nem fog belemenni a húzásba. Bár Kelleynek nem tetszik, hogy Wardog megint megmondja a tutit, de igazat ad neki, Wendy ésszerű döntés lenne.

69-07.jpg

71-20.jpg

Miután megegyeznek Wardog eltűnik kicsit. Rejtett védettséget keres, mert nem akarja a véletlenre bízni a dolgokat. Ez leesik a többieknek és ők is elindulnak. Kelley öszefut Wardoggal a fák között, mindkettő úgy csinál, mintha csak bóklászna és közben látszik, hogy ott van az idol Wardogtól egy méterre, de nem veszi észre. Kelley viszont kiszúrja, alig várja, hogy Wardog eltűnjön. Kelley gyors mozdulatokkal kioldozza a csomagot és a melltartójába rejti. Kis leleményes. A táborba visszaérve odasúgja Laurennek, hogy megtalálta az idolt, Lauren pedig jelzi, hogy neki is van egy. Később azt is megbeszélik, hogy nem hajlandóak Wardog miatt követ húzni, szóval ha a másik törzs Wardogra szavaz, ők is rá fognak a megismételt szavazáskor. A csajok bebiztosítva indulnak el a tanácsra.

72-45.jpg

74-28_1.jpg

Tanács. Mindenki fennen hangoztatja, hogy szikla szilárd a törzs, kizárólag együtt szavazunk, egyenlőség esetén követ húzunk. Wendy ül középen, jelezve, hogy neki ide is, oda is van kötődése. Az ő szerepe a téma és hirtelen elkezdenek sugdolózni a játékosok, Jeff beszélget valakivel, mellette meg megy a sutyorgás. Aztán miután mindenki megbeszélte a másikkal amit akart, szavazás. Rejtett védettség van-e? Lauren nem reagál, Kelley sem. Az eredmény: egyenlőség, 4 szavazat Laurenre és 4 Wendyre. Ilyenkor újra kell szavaznia a játékosoknak, kivéve a két delikvenst. Egyből elkezdődik a sugdolózás, egyesek felállnak, járkálás, gyors beszélgetések. Jeff kivárja míg végeznek és Kelleynek odaadja az urnát, szavaznak. Első szavazat: Wendy, majd Wendy és újra Wendy. A survivor 6. kiesője Wendy.
Egyhangú volt a szavazás, senki nem akart Wendy miatt követ húzni. Wendy olyan egyedien távozik ahogy játszott. Vigyorogva, nevetve, még Jeffet is megöleli.

76-15.jpg

79-45.jpg

82-14.jpg

82-27.jpg

82-36_inkabb.jpg

84-09.jpg

Amikor eléri az Extinction táblákat csak addig olvassa, hogy ha jobbra mész a játékodnak vége, a többit meg sem nézi, hanem azonnal felkapja a fáklyát és elindul az ellenkező irányba.
A jövő héten elérkezik a várva várt egyesülés és kiderül mi lesz a sorsa az Extinctionön lévő játékosoknak. Tartsatok velem egy hét múlva is!

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2019.03.28. 01:48:12

Jó a képregényesdi az elején, tetszett :D

Szóval:
Elég király 2 rész volt, emlékezetes dolgok történtek, és két, az átlagnál jobb tribalt kaptunk. Soha rosszabbat!

Első fele:
1. Reward gondolatok: Lesunál tényleg elég rosszul jött ki, hogy csak 1 nagy férfi van a törzsben, bénáztak is rendesen. Olyan meg többször kéne, hogy mindenkinek kötelező egy bolo-t(?)/karikát/akármit rádobnia a célra, hogy ne vihesse egy ember a hátán a csapatot.
2. Tetszett a Kama montázs, hogy élelemszerzésben Joe-n kívül mindenki bénázik, és emiatt lehet hogy mégis benn kéne tartani a srácot :D
3. Imádom, hogy a csirkék már rendszeresen bezavarnak a játékosok soundbite-jaiba :DDD
4. EoE-n végre történt valami, vicces volt Keith “üldözése” a többiek által :D Az extra vote lehetősége is jó ötlet, hogy bele tudnak nyúlni a “főszálba” a kiesős szigetről.
5. Immunity: úristen, honnan hozta vissza a Lesu törzs, hogy végre ne kelljen tribalre menniük, te jó ég…wow, ez katartikus volt! Pedig még a sárgák próbáltak segíteni a volt csapattárs kékeknek, hogy másodikok legyenek…

Na és akkor a Manu törzsben történtekről:
Hopphopp, Victoria mégsem olyan butácska, okosan felhozta a “girl power” elterelő hadműveletet, ügyes! Wendy reakciója mondjuk WTF, annyira az lenne a normális viselkedés, hogy rákap az ötletre, de szegény olyan jótét lélek, hogy nem akart még erre se nagyon igent mondani. Konkrétan annyira megvezettek engem is a szervezkedéssel (Eric hazaküldése), hogy a tribalre már kiment a fejemből, hogy nem is ez a tényleges terv :D …hát még Aubry hogy meglepődött, egy tanulmány volt az arca a második rá érkezett szavazat felolvasásánál, látni lehetett rajta, hogy így harmadik évadában abszolút nem várt egy ekkora blindside-ot látszólag a semmiből. Ráadásul extrával a zsebében kiesni, az se semmi (bár ilyenkor amúgy nála maradhatna, ha úgyis EoE-re megy, nem??) Így utólag még érdekesebb az okfejtése, hogy nem tud előnyből játszani, és a számok rossz oldalán érzi magát elemében igazán.
Victoria kacsintása a végén meg… istenem, megzabálom ezt a lányt, annyira édes :3



Második fele:
6. Nem mutatják a megérkezést az EoE-re újabban, már Ricknél se láttuk, hogy fogadták, gondolom egyre kevesebb idő van rá.
7. Várható volt, hogy Aubry kiszavazása “felébreszti” a többi visszatérőt, hogy bizony ők is veszélyben lehetnek (khm, looking at you, Joe).
8. Újabb random ötlet: kéne egy retro, eredeti szabályos évad, semmi extra sziget, tribe swap, idolok és egyéb előnyök nélkül. Szerintem lenne sikere. Szerintetek?
9. EoE: Reem egy kicsit túlreagálta ezt a megtalálós dolgot, hogy felháborodott hogy Chris arra mert utalni, hogy ő odaadta Keith-nek az előnyt (amiről amúgy szerintem nem hangzott el, hogy azé, aki először hozzáér).
10. Wardog-ról kiderülnek dolgok szép lassan: meglepően béna tud lenni challenge-eken; Kelley jól mondta, tényleg van benne egy kis Tony Vlachos-vibe; nem hallgat meg senkit, hanem a saját ötletét próbálja nyomatni; nem képes segíteni a tábor életében, csak stratégiázik magában egész nap.
11. Kelley hogy kiszúrta az idolt Wardog mögött, szép! És már Laurennel tudnak egymás idoljáról, ez egy erős szövetség lehet post-merge is.

A dupla törzses, de 1-re szavazós tribal remek ötlet volt, szerencséje is volt a készítőknek, hogy pont két 4-4 fős törzsre jött ki. Wendy személye külön érdekessé tette, tribal-ön persze pont beültették középre (hogy véletlenül se gondoljuk, hogy random lenne az ültetés a tanácson :D), és értékeltem, hogy most nem azonnal kavicshúzós volt, hanem 2.kör (revote), mert így lehetett már előre stratégiázni, hogy kiért húznának követ, kiért nem. Ahogy az várható volt, epikus mennyiségű sugdolózás kezdődött, és Lauren végül megint megúszta, ráadásul az idolja is megmaradt, nem semmi (logikus szabály: revote után már nincs idolozás, az úgy elég könnyű lenne). Wendy meg…hát én ilyen játékost még nem láttam, így örülni egy kiszavazásnak meg a fáklyaoltásnak, aranyszívem :) halálcuki, látszik rajta hogy ez élete élménye, egyszerűen nem lehet rá haragudni semmiért :)

#hétidézete: “We are like the last 4 dodo birds living on a remote island” :D /David/

Remélem valaki olvassa...

Laura Ingalls 2019.03.28. 10:21:52

@enzo23: el szoktam olvasni amit írtok, de kimegy a fejemből, hogy válaszoljak...
tök jó, hogy tetszett az eleje, nagyon bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban, de ha egy embernek tetszik, akkor már jó :D

ez előző poszthoz:
"kéne ilyen visszanyúlós szavazat, hogy a kieső ember nem egy választási lehetőséget talál, hanem egy pergament, amire felírhat egy nevet, és azt Jeff titokban belerejti a szavazatok közé legközelebb" <- ezt nem egészen értem hogyan gondolod. Ha ugyanaz a törzs megy legközelebb tanácsra, akkor lesz egy plusz szavazat? Vagy bárkinek a nevét felírhatja és akkor teszik bele az urnába, ha az az illető megy tanácsra a törzsével?

Sajnos az extra szavazat, amit Rick Aubry-nak adott elveszett. Ezt sajnáltam. Igyekeznek a készítők pörgetni a játékot, de nem jött be a Ron által az elején megtalált előny sem (3 szavazás erejéig érvényes idol) és most a plusz szavazat sem. A játékokat is változatosra csinálják most és szerintem is jó húzás volt, hogy két törzs szavazott ki egy játékost.

Hogy jó lenne-e egy "pucér" évad? Ez a játékosokon múlna. Ha olyanok játszanak, akik kiszavazzák az erőseket és a szimpatikus játékosokat maguk közül, mert a végén nincs esélyük ellenük, akkor nagyon hamar nagyon unalmassá válna. Szerintem. Valószínűleg ezért hozták be a készítők az előnyöket, mert ezek felkavarják az állóvizet. Ugyanakkor sok jó potenciállal rendelkező játékos vérzett el hamar egy-egy jókor felhasznált rejtett védettség miatt. A lényeg, hogy ez is, mint a survivorben minden két esélyes én úgy gondolom. Jó szereplőkkel, jó csillagzat alatt lehetne nagyon jó is, vagy akár teljes érdektelenségbe fulladó évad.

Most kezdem írni a mai rész hogyvoltját, nagyon izgi volt! :D

Butterske 2019.03.28. 18:17:46

Nekem tetszett az egész összefoglaló, nem csak az eleje. Alig várom a következőt.

enzo23 2019.03.28. 20:07:30

visszanyúlós szavazat: hm, ezt nem gondoltam át :D ja, mondjuk csak a saját törzséből szavazhat :D

extra szavazat + Aubry idolja: tuti hogy nem vihette magával az EoE-re?? az poén lenne pedig...

retro évad: egy próbát szerintem megérne, tudtommal nincs annyira veszélyben a műsor hogy ne férne bele egy kicsit kevésbé sikerülő szezon :) olyan szuperfanokkal kéne, akik jól rákészülnek az idolokra meg minden csavarra, aztán kapnak egy ilyen puritán körítést :D

mai rész: hú, még meg se néztem, de mindjárt, igyekszem!

Laura Ingalls 2019.03.29. 11:26:58

@Butterske: szupi, örülök. :)

@enzo23: egyébként ha tudná is használni azt a rejtett védettséget az Extinction után, szerintem akkor is elbénázná. XD Tényleg nagyon igaz, hogy akkor szavazzák ki az embert, amikor a legnagyobb biztonságban érzi magát (és sokan még hangoztatják is, hogy biztonságban vannak, pl. Aubry is).

enzo23 2019.03.30. 00:20:09

@Laura Ingalls: mondta is, hogy ő kisebbségben érzi jól magát, ennek megfelelően jó helyzetből rögtön pofára is esett :D
süti beállítások módosítása