Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 38X04 – Kellene nekem egy táncpartner

2019. március 20. 15:00 - Laura Ingalls

A mai részben a készítők megpróbálják felkavarni a törzsek körül az álló vizet. Lesz nevetés és sírás. Valaki táncpartnert keres, mások egészen mást keresnek. Az is kiderül lesz-e valamelyik szárnyasból kappanzsíros tejszínnel gyúrt, fokhagymás vajban pácolt borsos tyúkbél torta, à la Kolumba és röpke betekintést nyerünk az Extinctionön lakók lelki világába is. 

egy_nagy_denever.jpg

Chris mit sem sejtve csónakázik a sötétségben Extinction felé, aztán jön a meglepetés. Reem és Keith kárörvendve fogadják. Tőlük aztán ne számítson együttérzésre, hogy átverték a pajtásai. Keith élvezi a helyzetet és vigyorogva mondja Chris arcába, hogy nem szomorú (a kiesése miatt) és kérdezi Christ, hogy milyen érzés? (Kis pszichopata…) Chris őszintén válaszol, hogy elárulva érzi magát. A másik kettő hangosan nevet rajta és szarkasztikusan kérdezi Keith, hogy ilyen mikor elárulnak? Nem is tudtam… Chris csendesen tűri a piszkálódást. Mit is tehetne? A másik kettő meg végre szórakozik, mert napok óta semmi sem történt velük. Reemet megkeményítette az elmúlt 5 nap, olyan kemény, mint a kád széle, meg is mondja a riportban, hogy cudar világ vár Chrisre, mert 1.: ez az Extinction, 2.: szívfájdalom nélkül szavazta ki őket egymás után, ergo azt csinál amit akar, ők nem foglalkoznak vele – azon túl, hogy szívják a vérét.

01-33_chris.jpg

01-46_reem.jpg

Újabb csodás nap virradt a Manu törzsre. David tüzet gyűjt, a többiek álmosan figyelik. Wendy jelenik meg, vidáman beszöcskézik a táborba. Mondják neki, hogy vékonyabb a dereka, nos igen „survivor diéta”. Elriportozza, hogy tudja, hogy sajátos módon játszik, de még nem szavazták ki, szóval nagy gond nem lehet. Sőt. Visszarakta a helyére a tűzgyújtó szerszámot, amit aztán David talált meg, a többiek meg is lepődtek, hogy előkerült és csodás terve – hogy anélkül nem tudnak a társai tüzet gyújtani és csirkét ölni - így rejtve maradt (bár az akció olyan szempontból sikertelennek bizonyult, hogy egy szárnyast ennek ellenére elfogyasztottak a többiek). Tehát Wendy elégedett, Kelley viszont egy kis kanál vízben meg tudná fojtani, amiért eldugta a kovát. Bizony, mindenki tudja mi történt és a közhangulat abba az irányba mutat, hogy ha még egy védettségi játékot elveszít a Manu törzs, akkor Fairwell BolondWendy. Ő erről mit sem sejtve diskurál Daviddel, elhintve neki, hogy a „Mesteri Tervet” még ezután fogja véghez vinni (értsd: elengedi a tollas barátait). David értetlenkedve mosolyog, kérdezi Wendytől – aki magát Wild Cardnak tartja – hogy nyerni akarsz te is, ugye? Persze! Akkor jó’ van. Még soha nem láttam hozzád hasonló játékost… Én sem.

02-53_wendy.jpg

03-19.jpg

03-40.jpg

A 9. napon ismét Jeff színe elé járulnak a törzsek. A sárgák először látják a Chris nélküli Manut, teljesen felbolydulnak, WTF? Jeff rá is kérdez, miért ez az erős reakció? Ron árulásnak látja Chris kiszavazását, mert egy erős játékosról van szó, aki gyakorlatilag a hátán vitte a törzsét a challenge-eken. Lauren szerint könnyű ilyeneket mondani úgy, hogy Ronnak fingja nincs arról mi zajlik a kékek táborában. True. Jeff igazat ad és nagyon profin fűz rá a játék kiszámíthatatlanságára azzal, hogy mindenki dobja el a kendőjét, újra osztjuk a törzseket. Háromfelé! A betyárját, minden játékos azonnal felébredt. Jeff tálcákon viszi az új kendőket, húzás, feszült topogás, muti! Halk sikongatás, mert szörprájz! Mindenki a sajátjaival maradt, kivéve WildCard Wendyt. A korábbi sárgák egy része sárga maradt, másik részük kék lett Wendyvel kiegészülve. A korábbi kékek pedig zöldek lettek. Ilyen sem volt még. Irány vissza ki-ki a saját táborába! Az új Lesu törzs (zöldek) térképet is kap, rájuk csapatépítőként táborépítés vár a 9. napon, milyen vidám program az korgó gyomorral. Búcsúzóként annyit mondanak az újdonsült kékeknek „Sok szerencsét a csirkékkel!”. Annál több kell oda, amíg WildCard Wendy játékban van.

04-26_chris_kiesett.jpg

05-23.jpg

06-05.jpg

06-06.jpg

06-07.jpg

06-15_stunned.jpg

06-16_stunned.jpg

Régi-új Kama: Aurora, Julie, Julia, JoeyÖmézing és Ron. A táborba visszaérve rövidke kis törzsi tánc, majd harsány csapatkiáltás után Joe igyekszik megszilárdítani kapcsolatát Ronnal. Azzal a Ronnal, aki az első nap óta azt vallja, hogy a visszatérő játékosoknak már volt egy esélye, tehát semmi keresnivalójuk nincs a játékban. Joe elmondja amit ilyenkor kell, őszinte (engem meg is venne kilóra) hangosan gondolkodik Ron előtt, hogy vajon a játék folyamán ki akarhatja őt (Joe-t) kiszavazni, Ron biztosítja, hogy ő biztosan nem, majd grimaszol egyet:

09-11_nem_akarlak_kiszavazni.jpg

Nem értem ezt Joe hogy nem veszi észre? Ron bólogat, egyetért, pacsizik, majd elárulja nekünk, hogy mielőtt elindult a kúthoz Joe-val, megkérte Juliát, hogy kutassa át Joe táskáját sietve. Esze ágában sincs Joe-val szövetségre lépni, csak meg akarta tudni van-e rejtett védettsége, mert ha elveszítik a következő védettséget, ki akarja szavazni rögvest, ugyanis Joe nem juthat el a merge-ig.

08-03_kama.jpg

08-27.jpg

09-26.jpg

A zöldeknél vagyunk. Az új Lesu törzs tagjai: Lauren, Kelley, David, Rick és Wardog. Esélyeket latolgatnak az új táborba érkezve. Szerintük a másik két törzs felhígult, határozottan van esélyük megverni őket a challenge-eken, de a második helyre odaérnek mindenképp, ami elég ahhoz, hogy ne menjenek tanácsra. Összetartónak tűnnek ők öten, bár Rick azt mondja ez egészen addig marad így, amíg el nem veszítenek egy védettséget, mert akkor erős fejvakarás lesz, hiszen Wendy nincs már ott, mint feláldozható. Arról beszélgetnek miközben feltérképezik az új szigetet, hogy WildCard Wendy nagy valószínűséggel mindet elmond új pajtásainak a megboldogult törzséről. Kelleyt rosszul érinti az újra kezdés, szívás az egész és még a legerősebbeknek is nagy próbatétel. Laurent látjuk, aki rossz bőrben van. Nem tud enni, hányingere van és folyamatosan szédül. Éhezik és nehezen bírja. Ilyenkor erre rátesz egy lapáttal, hogy nincs mit csinálni, hiányoznak az otthoniak és ha nem rázza meg magát gyorsan, akkor hamar a játékostársai radarjára kerülhet.

10-35_lesu.jpg

11-09_lesu.jpg

11-40.jpg

12-11.jpg

12-18.jpg

Az új Manu: Aubry, Victoria, WildCard Wendy, FireFighter Eric és Gavin. Wendy körbevezeti őket a Manu tárborban: Helló Turiszt du biszt in Manu… for e litel máni Áj vill só jú zisz bjútiful sziget (Emil Rulez után szabadon). Na jó, nem ezt és nem pont így mondta, de valóban tartott az újaknak egy röpke kis idegenvezetést, hogy mit hol találnak, mi van, mi nincs: strand, tűzhely, fekhely, levél helye, cápák helye, halak helye, mi helyünk. Majd a parton ülve ismerkedés. Egyetértés abban, hogy a Kama szigeten nem volt ennyire szép a part. Erre Wendy elmondja, hogy hát lehet a part pazar, ám a korábbi Manu törzs szívás volt. Csillogó szemekkel nézik a többiek WildCard Wendyt és isszák a szavait: ne mond már! Mesélj szegény Wendy, mi volt a baj? Jajj, hát utálatosak, bántottak. Ne mááár! Ki náluk a vezető? – kérdezi Eric. Kelley! Öregem, olyan mint a keresztapa! És Wendyt nem érdekli a régi törzse, az sem, hogy ebben a törzsben ő áll a tápláléklánc alján, örömmel, dalolva meséli el a régi törzse titkait. Aubry megállapítja, aranybánya a csaj. Elmondott nekik mindent a többi játékosról, a kialakult viszonyokról, ki-kivel-merre-hány méter.

13-14_manu.jpg

13-28.jpg

13-39.jpg

13-41.jpg

13-43.jpg

13-46_manu.jpg

14-22.jpg

Aztán rátérnek az étkezésre. Húsevők lévén előkerül a csirke kérdés. Megettétek már mindet Wendy? Nem, van még néhány, de szuper horgászfelszerelésünk van! Wendy mentené a menthetőt és a többiek veszik az adást, de nem értékelik. Tudod mi ad sok energiát? Ha megesszük a csirkéket. Kis szünet. Tojnak egyáltalán tojást? Még nem, de fognak! Gondolod? Már hogyne gondolná, csak hagyják már békén azokat a szegény jószágokat!
Bent a táborban a fiúk azt beszélik hogyan kell levágni egy tyúkot, közben hatásvadász zene szól, Wendy fejét látjuk közelről, a feszültség nőttön nő. Aztán leszáll az este és BolondWendy elindul, hogy kiszabadítsa Kolumbát. Vagyis Utolsó Oroszlánszagú Wendy fényt kapott éjjel és azt mondta „Én ezennel a szárnyasok tartását érvénytelenítjük!”, majd szépen szabadon engedi Kolumbáékat és ünnepli magát a sötétben: megcsináltuk!

15-45_mentoakcio.jpg

15-48_w.jpg

15-53.jpg

Viharos szél támad éjjel, majd’ leszakítja a szakadt vitorlát a rúdról Extinctionön. Kemény éjszakájuk volt. Esik az eső, Keith be van fordulva. Bámulja a vitorlát, fel kellene vonni. Minden gondját megoldaná, étel, zuhany, puha ágy. Reem odamegy hozzá, megkérdezi mizu. A gyerek csupa keserűség, azonnal elkezdi savazni Christ. Reem csitítja. Hidd el bűntudata van, neki is fel kell dolgoznia ami történt, Keith tudja, de nem érdekli.
Chris úgy érzi csapdába esett, ott ragadt Extinctionön két emberrel akik utálják, belebukott a játékba. A félelmei, hogy fél a kudarctól, attól, hogy nem csinál valamit tökéletesen, szüksége van a megerősítésre, ezek mind oda vezettek, hogy kudarcot vallott a játékban. Ezeket feldolgozni és elfogadni része az utazásának – mindezt aláfestésként halljuk, mert közben azt mutatják, hogy Chris elindult halat fogni. Hiszen mindenért meg kell dolgozniuk, ahogy az extinction üzenet mondta. Sikerül neki két pici halacskával visszatérni és megosztja az utálkozó társaival. Reem megmondja neki, hogy ma jobban szeretlek, mint tegnap. Keith meg tömi a halat, „Chris csodás vagy” - mondja. Pedig egy órával azelőtt még látni sem akarta Christ… Chris viszont eldöntötte, hogy gondoskodni fog róluk, hátha ők is gondolnak majd rá, mert egyelőre nem lehet tudni, hogy ők hárman egy törzsként versenyeznek majd, vagy egymás ellen.

16-42.jpg

16-55.jpg

17-08.jpg

17-37.jpg

18-42.jpg

A 10. nap reggelén Tűzoltó Eric észreveszi, hogy az ebédnek/vacsorának/bárminek szánt szárnyasok felszívódtak. Sejtik, hogy Wendy volt. (Wendy közben terelgeti a dzsungelben Kolumbát és társait, hogy messzebb kerüljenek a tábortól.) Eric riportozik, hogy nagyon nem fasza ami történt, amikor meghallja az állatok hangját. Kissé feszülten mosolyogva azt mondja, ha elkapja őket, azonnal le lesznek vágva, Wendy bekaphatja.
A táborban arról beszélnek, el kellene kapni a csirkéket. Wendy nyöszörög, hogy neeeee. Rosszabb lenne, mint tanácsra menni. Pardon? Biztos rosszul hallok… Victoria is azt mondja, hogy Wendy inkább kiszavaztatná magát, csak ne öljék meg a csirkéket. Az ilyen emberben nem bízhatsz meg, az ilyen embert szoktuk kiszavazni. Egyet kell értenem. (Bár szórakoztató az biztos.)

20-17.jpg

20-34.jpg

20-49.jpg

11. nap, védettségi játék. A feladat: át kell másznia a csapatoknak kettő háztetőt formázó akadályon kötelekkel a kezükben. Utána a köteleket összekötve és ráerősítve egy nehéz ládára a ládát át kell húzniuk egy hosszú akadályon, majd kinyitni a ládát és a benne található lécekkel kirakni egy kirakóst. Az első két törzs védettséget nyer, az utolsó este tanácsra megy.

21-01_ch.jpg

21-58.jpg

22-15.jpg

Jeff jelére indulnak a játékosok. Mivel esik az eső, sorra csúsznak le a vizes háztető formáról, egyedül Eric a kékeknél tud első nekifutásra megkapaszkodni a tetején. A kékek mind átmásznak mire Joe a sárgáknál felér az első akadály tetejére. A zöldeknél végül az addig támolygó Lauren menti meg a napot, neki sikerül fent maradni. A második akadálynál Joe azt találja ki, hogy létrának használják egymást és egymáson keresztül másznak fel a tetőre, mert nekifutásból nem sikerült. Végül mindhárom csapat ezt a taktikát követi és megint a kékek érnek át először, majd a sárgák és végül a zöldek. A ládák húzását kis különbséggel kezdik a csapatok. Előbb a sárgák és a kékek, végül a zöldek is elkezdik kiszedegetni a ládából a kirakós léceit. A sárgáknál Joe és Ron, a kékeknél Aubry és Eric, a zöldeknél Kelley és David rakja ki a puzzle-t. A többiek kívülről segítik a kirakós kirakását. Wendy annyira, hogy beáll Aubry helyett, hogy jobban menjen a munka. Elsőként Kama (sárgák) fejezi be a kirakót és kiabálva szurkolnak Manunak (kékek), hiszen két napja még egy törzs voltak. Szorosnak tűnik a vége, de Manu végez másodikként (aztán lelassítottam és látszik, hogy a zöldek messze voltak még a megoldástól). Nincs tehát új a nap alatt, a zöldek mennek tanácsra, immár negyedik alkalommal.

A zöldek le vannak törve, mint a bili füle. Senki nem akar tanácsra menni, tényleg megrendültek. Az első sokk után úgy néz ki két párra szakadt a törzs. David és Rick Laurent szavazná ki, mert napok óta nem eszik, egyre gyengébb. Lauren és Kelley Ricket szavazná ki, mert hosszútávon nem tartják megbízhatónak. Aki a mérleg nyelve ebben a pillanatban: Wardog. David úgy érzi nincs itt az ideje kiszavazni Kelleyt (11 napja ezt mondogatja) és meg van róla győződve, hogy van rejtett védettsége, szóval legyen Lauren az esti jelölt. Lauren sejti, hogy felmerül a neve este, de a rejtett védettséget – ami nála van, nem Kelleynél – meg akarja tartani a merge-ig. A lányok úgy gondolják, hogy Wardog velük fog szavazni este. Ki is kérik a véleményét. Ugyanígy tesz David és Híradós Rick is, mindannyian próbálják Wardogot meggyőzni. Wardog pedig minden tapasztalatát felhasználja, katonait, pókert, jogi tanulmányokat és az lesz a döntő, ki az aki Wardog játékát hosszú távon előre tudja mozdítani, egy olyan táncpartner kell neki, aki segít majd megnyerni az 1 millió dollárt.

28-40_lehangolva.jpg

29-27_megrendultek.jpg

30-03.jpg

31-46.jpg

32-30_wd.jpg

Tanács. Jeff arra kéri Híradós Ricket tudósítson arról, mi van most a zöldeknél. Rögtönzött zene: „Lesu annál is rosszabb, mint amire számítottunk. Szeretet a törzsi tanácson, de vajon meddig tart? Jó estét kívánok, a nevem Rick Devens, Önök a Lesu Esti Híreket látják, ez talán az utolsó bejelentkezésem.” Ezzel a néhány sorral Rick mindenkinek mosolyt csal az arcára.
Jeff megkérdezi mi jó van a törzsben? Hogy szeretjük és tiszteljük egymást. Ennyi??? Hát jah… A challenge-ekben rosszak vagyunk, a táborunk rossz – mondja Wardog. Lauren elmondja, hogy nagyon kevés a rizsük, kevés az eszközük, nagyon fárasztó öt emberrel új tábort építeni, még kilencnek is nehéz volt. Kelleyt kérdezi Jeff, hogy könnyebb-e visszatérőként kezelni a megpróbáltatásokat. Kelley azt mondja ugyanolyan nehéz. Ahogy ültek az esőben lehangolva azonnal eszébe jutott Kambodzsa és egyáltalán nem könnyebb, sőt most még fokozottabban érzi a nyomást. Miért? – kérdezi Jeff. Mire Kelley elérzékenyül – a kőszívű Kelley! – és elpityeredik, hogy annyira közel állnak egymáshoz, sok mindenen mentek keresztül ilyen rövid idő alatt, ezért nagyon nehéz az este. S valóban, a játék legelején abba a helyzetbe kerültek, mintha az utolsó ötnél tartanánk és egymást kell kiszavazniuk, a különbség csak az, hogy érzelmileg még a kötődés résznél járnak és kimaradt az a cirka 32-34 nap amikor a sok keresztbe szavazás és esetleges árulások megtörténnek, azok a dolgok amik elősegítik, megkönnyítik a másik négytől való megválást.

33-05.jpg

34-02_jeff.jpg

34-06.jpg

34-12.jpg

35-39.jpg

Elbeszélgetnek arról mennyire közel kerültek egymáshoz, kinek mit jelent a játék. Mennyire komplex, nehéz érzelmileg, mentálisan, fizikálisan. Hogyan hagyják el a félelmeiket, a megszokott életüket és vállalnak olyan kockázatokat amiket egyébként soha. David elmondja, hogy a többiek talán még nem is tudják, hogy a játék okozta felismerések többet érhetnek a millió dolláros nyereménynél és az, hogy ő részt vett már egyszer a survivorben jobbá tette az életét és rájött arra, hogy ő nem részt akart venni ebben a játékban, hanem részt kellett vennie benne. Egyetértés van abban a kérdésben, hogy ez a tanács nem arról szól, hogy valakit elküldenek, mert nem közéjük való. Itt ma valakit kiszavaznak, mert muszáj. Nem lesz utána harag, ujjal mutogatás, vergődés, nincs blindside és azt követő hisztiroham. Aki kiesik ugyanúgy fogja sajnálni az egészet, mint akik kiszavazták őt. David azt mondja, ez a legkülönlegesebb tanács, amin valaha részt vett.
A szavazás szomorú és gyors. Jeff kérdésére Lauren végül nem jelez, nem használja az idolt.
A szavazatok: Lauren-Rick, Lauren-Rick. A survivor 4. kiesője: Rick.

38-35.jpg

38-55.jpg

40-39.jpg

41-00.jpg

David nagyon megdöbben, Rick tudomásul veszi az eredményt. Azzal búcsúzik, hogy nyerjenek valamit, szurkol nekik. Majd az út végén szó nélkül elolvassa az Extinction-döntésről szóló táblákat és megragadja a folytatást jelképező fáklyát.
Tartsatok velem jövő héten is, mert végre történés lesz Extinction szigeten is és beindul a szervezkedés a törzsekben.

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2019.03.20. 20:45:17

Nem semmi, ilyen tribal swap-et még sose láttam, és szerintem Jeff se. Még szerencse, hogy legalább lett egy új törzs, mert ha mondjuk csak mindenki visszamegy a saját helyére, az kínos lett volna (de ebből is látszik, hogy nincs újrahúzásos belemanipulálás). Röhögtem, hogy pont Wendy maradt egyedül a Manu törzsből a helyükön a csirkékkel…és hát aztán igazából nem is lett sok változás: a régi kékek szívnak (lásd: új tábor építése), aztán elbukják a challenge-et, és ugyanúgy ők mennek tribalre is :/ (pedig most már nagyon kíváncsi lennék, hogy a többiek hogyan szervezkednének)

Darabkákban a többi:
– Ahogy Chris kiesésére reagáltak az elején, azok a fejek! Priceless :D
– Ron komoly üzemmódba kapcsolt: behazudja Joe-nak, hogy “a legutolsó dolog lenne az, hogy rád szavaznék” (LOL, hihető), és vééégre flashback: Ron átkutattatja Joe táskáját Juliával…Joe ennyire naiv lenne tényleg??
– Lauren szegény rendesen kivan :( nem tud róla, de ha az EoE-n lenne, szerintem annyira kikészülne, hogy feladná (ezért is örülök, hogy nem ő esett ki)
– Abszolút legjobb jelenet a részben: “Wendy és a többiek” törzs, mindenki happy meg cuki, aztán valaki egyszer csak bemondja, hogy le kéne vágni a csirkét, Wendy arca elborul és kiengedi őket :DDD ja meg amikor Ericet soundbite közben zavarta meg a csirke :DD
– Challenge: az első fele elég királyság volt az esőtől csúszós A-frame-ekkel, meg az “emberi létrás” megoldással, ezt már nevezem kihívásnak. A rúd puzzle-t meg lehet hogy én megpróbáltam volna összerakni a földön, és úgy belerakni utána.
– A tribal előtt vicces volt, hogy mindenki Wardogot fűzte, kb. 2 érv mentén felépítve: “Lauren nem eszik” vs “Rick át fog állni a merge után”

Tribal: Rick hírolvasós bejelentkezése zseniális volt a tribal elején! Ezek után meg nagyon szomorúan családias volt a hangulat, tényleg érezni lehetett, hogy ez egy összetartó, sokmindent átélt, egymást szerető és tisztelő bagázs, ahol most legszívesebben senki nem akarna kiszavazni senkit. Végül Rick ment haza szenvedni, Lauren meg csodás módon ráérzett, hogy nem kell ellőni az idolt.

Apropó, ötlet #7304: kéne ilyen visszanyúlós szavazat, hogy a kieső ember nem egy választási lehetőséget talál, hanem egy pergament, amire felírhat egy nevet, és azt Jeff titokban belerejti a szavazatok közé legközelebb.
süti beállítások módosítása