Hogy volt?

Odaát 3x12 - Démonok márpedig vannak

2019. március 15. 11:00 - Szencsike

Bela, Bela, Bela, ez a nő a zabszem a tesók fenekében, amit talán sose fognak onnan kihúzni. Monument, Colorado, a tesók egy hotelszobába törnek be, fegyverrel a kezükben, a szoba sajnos üres, nincs már itt senki. Megszólal a szobatelefon, Dean felveszi, őt Bela üdvözli, a csaj már 2 állammal messzebb jár. A srácok a Coltot követelik vissza, ám Bela épp az ügyfelének viszi. Elhangzanak a szokásos fenyegetőzések, és sajnos Bela ismét túljárt a tesók eszén, ugyanis az FBI töri rájuk az ajtót, Bela megnyugodva teheti le a telefonját, egy ideig nyugodtan alhat. A tesókat pedig végre bilincsben viheti el az FBI menőjenője, Victor Henriksen.

1.png

Henriksennek a helyi erőkkel is meggyűlik a baja, a rajtaütésre túl kevés rendőrt tudtak adni, és elengedi a helyi részeget is, aki elfoglalja az egyik cellát, kell a hely. A seriff próbál tiltakozni, de itt most az FBI-os az úr, a két szökevény, akit behoznak, kb. olyan mint Hannibal Lecter és az őrült öccse, sátánisták, sírrablók, gyilkosok. A seriff vegyen vissza az arcából, mert most nem lehet hibázni. A titkárnői asztalnál egy kedves ismerős ül, Aimee Garcia, a Lucifer sorozat Ellája, itt most egy kedves, aranyos, istenfélő titkárnőt alakít, aki meghallja, hogy az új rabok sátánisták, nyúl is a keresztjéhez. A seriff kénytelen belenyugodni a másodhegedűs szerepébe, mostantól Henriksen diktál. Behozzák a rabokat, összebilincselték a lábukat is, csak szájkosár nincsen rajtuk, Dean máris beszól a fapofával őket figyelő Henriksennek és a helyi rendőröknek. Sammynek az tűnik fel, hogy a titkárnőnél, Nancynél van egy rózsafüzér is, vajon miért? A tesókat közös cellába rakják, össze kell hangolniuk a mozdulataikat az összebilincselt lábaik miatt. Ami még fontosabb, innen hogy varázsolják ki magukat?

 

Henriksen felhívja a főnökét, Stevent, megvan a fődíj, lehet vinni őket. Henriksen egy fegyőrökkel telezsúfolt busszal vitetné el őket a börtönbe, de a főnök mást akar. A tesók eddig mindig meglógtak előlük, ezúttal nem szúrhatják el, helikopteres szállítás lesz, ő is a gépen lesz, nemsokára meérkezik ő maga is. A kisvárosban azonban nincsen leszállóhely, Henriksen kiadja a parancsot a seriffnek, ürítsék ki a parkolót. Henriksen a tesók előtt se tudja titkolni az örömét, végre elkapta őket, este ünnepelni fog. Dean ezt nem venné biztosra, párszor már megszöktek előle, most is megtehetik. Hát persze, de ezúttal mindenre felkészült, és hamarosan irány egy szigorított fegyház Nevadában, ahol alkotmányellenesen is kicsinek minősülő ablaktalan, hangszigetelt cellában töltik a hátralévő életüket, egymástól távol. Henriksen most a rossz embereket kapta el, de hát neki lehet mondani, az apjuk csak átmosta az agyukat a szörnyekkel, amitől ők csak simán őrült gyilkosok lettek. Kintről már hallani az érkező helikoptert, Henriksen vigyorog, nemsokára elköltheti az ünnepi vacsoráját.

4.png

Megjött Steven Nagyfőnök, Henriksen magabiztossága azonnal szertefoszlik, amikor megkapja az utasítást, hogy intézze el a papírmunkát. A seriff és Nancy ügyesen leplezik a mosolygásukat, végre van nagyobb kutya is Henriksennél. Steven a rabokhoz megy, becsukja a cellasor főkapuját, nehogy bárki is tanúja legyen az eseményeknek. Steven előadja a szokásos „végre elkaptunk” szöveget, majd előveszi a fegyverét és vállon lövi Deant. Sammy azonnal ugrik, igyekszik kicsavarni Steven kezéből a fegyvert és lám, az FBI nagykutya nem is ember, hanem egy démon rejtőzik benne. Sammy elkezdi a démonűző szöveget kántálni, erős valaki szállhatta meg, mert nehezen adja magát. Figyelmezteti a srácokat, hogy hosszú éjszakájuk lesz, majd távozik a testből. A kiáltozást odakint is meghallják, azonnal rohannak a cellákhoz és elsőre egyértelmű a helyzet: Sammynél ott fegyver, Steven pedig halott. Sammy meggyőzi őket, hogy nem ők ölték meg, vér sincsen körülötte, nézzék meg a hulláját. Legyen, valóban se lőtt seb, se vér, mégis halott, mit tettek a fiúk?! Ők semmit, a nagyfőnök már hónapok óta halott lehet, mióta megszállta egy démon. Francokat, máris viszik őket Nevadába, Henriksen társa hívná a helikoptert, de semmi, csak zizegés hallatszik. A társ kimegy ellenőrizni a gépet, odakint azonban csak hullákat talál, adóvevőn jelenti a bentieknek, de ő maga is veszélyben van, felrobbantják a gépet. Szerencsére életben maradt, épp csak felfogta mi történt, amikor egy démon megöli őt.

5.png

Bent teljes a pánik, Nancy szerint se a vonalas telefon, se mobil nem működik, nincs net. A seriffnek meghaltak az emberei, csak ő és a helyettese maradt életben, akik az összes lőszert magukhoz veszik. Henriksen nyugodt, még akkor is, amikor elmegy az áram, a tesók a cellában már tudják, hogy nagy a gond. A seriff ki akar menni és letámadni azokat, akik megölték az embereit, de Henriksen átgondolta a helyzetet, és mindenki idebent marad. Azok, akik kint megtámadták őket,  ide akarnak bejutni, ostrom alatt vannak, nekik az a feladatuk, hogy megvédjék a helyet. A seriff is megnyugszik, szegény Nancy megriadt, de igyekszik bátor lenni, Henriksen megígéri, hogy kijuttatja őt innen. A cellában Sammy Dean vállvérzését ápolgatja, Henriksen tudni akarja, hogy kik az őrült haverok, akik ezt a mentőakciót szervezték. Nem a barátaik, sőt, őket is tuti el akarják kapni a démonok. Henriksen hallani sem akar erről, elutasítja ezt a lehetőséget, inkább tőle féljenek a fiúk! Henriksen elment, Dean továbbra is vérzik, ám ott figyeli őket az ajtóból Nancy. Sammy a lehető legudvarisabban kér tőle törölközőt Dean vállára és higgye el, nem ők a rosszfiúk itt. Nancy egy szó nélkül lelép, hát erről ennyit, de úgy tűnik a lány nem ijedt meg tőlük, hozott törölközőt. Nancy a rácson keresztül beadja azt, ám Sammy megragadja a kezét, Nancy sikítani kezd, erre berohan a seriffhelyettes egy jókora mordállyal, lelövi Sammyt, ha mozdulni merészel. Sammy nem csinál semmit, ők kimennek, még Dean se érti ezt meg miért kellett, de Sammy így megszerezte a lány rózsafüzérét.

6.png

A srácoknak nem tesz jót a bezártság, egyre zordabbak, igaz, Deannek bejön, hogy valaki rájuk vadászik, igazán menő. Sammy erre nem mond semmit, viszont jön a seriff, kinyitja a cellát, indulás. Jön Henriksen is, a srácok nem mennek sehová, a seriff Boulderbe akarja átmenteni magukat, az ottani SWAT-létesítményben el tudnának bújni. Egy fenét, mennek, Henriksen egyszerűen lelövi a seriffet. Ez már nem Henriksen, megszállta őt egy démon, Sammy a klotyóba nyomja a fejét, amiben ott libeg Nancy rózsafüzére, megszentelt a toalett vize. Sammy megkezdi a kiűzést, aminek a helyettes és Nancy is tanúja lesz. A démon feladja a küzdelmet, de sajnos már késő, jön az erősítés, majd elhagyja Henriksen testét. A FBI-os nem halt meg, nagyokat köhécselve felül és emlékszik mindenre ami történt, Dean bizony megmondta neki korábban. Most már Victorkának is el kell hinnie, hogy vannak démonok. Sammy és Dean szabadok, mit kell tenni a túlélésért? Felfestették a démoncsapdákat,  Dean vállát már Nancy kötözi, Henriksen és a helyettes rengeteg fegyvert hoznak. Dean máris tiltakozik, ez nem lesz jó, csak feldühítik őket, só kell ide! A raktárban van, akkor azt szórják ki az ablakok, ajtók el. Nancy nagyon kis csendes lány, de egész jól bírja. Gyerekként az istentiszteletek után az ördögről gondolkodott, de a szülei rászóltak, hogy ne vegyen mindent szó szerint, hát tessék, most itt hadakozik velük. Deannek kell a kocsija, az a lefoglalt gépek között van, de a helyettes óva inti, hogy kimenjen.

Deant nem kell félteni, kirohant a lefoglalt kocsik parkolójába, már tölti is a zsákját a démonölő fegyverekkel. Viszont a démoni fekete felleg már közel jár, Dean szedi is a lábát, szerencsére az utolsó pillanatban bejut az épületbe és tudja figyelmeztetni a többieket. A felleg beborítja az őrs kicsi épületét, de a démoncsapdák és a só kint tartja a gonoszt. Dean ad a három potyautasuknak egy-egy láncot, ami megvédi őket a megszállástól, Nancy értük aggódik, de a srácoknak ott a csodatetkó, ezt még Victor is elismeri. A várakozás feszült pillanatait megtöri, hogy a városka lakói immár démonok hús-vér otthonaként az őrs elé vonultak. A helyettes is kinéz az ablakon, sajnos egy véletlen mozdulattal letöröl egy kis sót a párkányról, ezzel megtörve a folytonosságát. Dean egy kis gyorstalpalót tart Victorkának a vadászat alapjairól, a jetit kivéve minden létezik. Szembe kell azzal is néznie az FBI hősének, hogy lehet elvesztegette az életét, mert nem a valódi ellenségekre vadászott. És mi lesz most, győzhetnek egyáltalán? Lehet ez az utolsó csatájuk, de harc nélkül nem adják fel. Szóba kerül a család is, Deannek ott van Sammy, Victort csak néhány exfeleség várja haza. Lehet jóban lesznek még, de betört egy ablak!

Ruby törte be, mindenki lövésre készen áll, ám ő segíteni jött Sammy szerint. Kiengedi őt a démoncsapdából, a lány lazán elsétál a társaság mellett, tic tac kellene neki, valami büdöset nyelt le a verekedés közben, néhány kisebb karcolás ott figyel az arcán. 30 démon várakozik kint, őket egy igazi nagyágyú küldte, Lilith. A vetélytársának tarja Sammyt, és ez mintha Sammynek nem lenne hír, ő már tudta, Dean nem, mérges a bátyus, nagyon mérges. Dean szívesen ragozná még ezt a kérdést, de jobb lenne ezt később folytatni Ruby szerint. A lány kimondja az egyetlen megoldást, kell a Colt. Ellopták, remek hír, az egyetlen esélyüket veszítették el... Na jó, van még egy, ezzel garantáltan eltűnik minden démon a környékről, még ő is. Szegény Ruby nem túl elégedett, hogy neki kell takarítania. A varázsige különleges, ugyanis kell hozzá egy szűz. Dean nem hisz a fülének, szüzek nem léteznek! De igen, egy itt van köztük, Nancy. Deant maga a tény lepi meg, hogy még sose csinálta. A lány készen áll a feladatra, ám itt nem csak néhány csepp vérről van szó, Rubynak Nancy szívét kell kitépnie. Ez már konkrét emberölés, ez már senkinek sem tetszik, ha meg bejutnak a démonok, akkor majd megvédik. Ez meghozza a menetrendszerű veszekedést, ám Nancy felemeli a hangját, ebben neki is van szava, ha ezzel megmenti a kinti embereket, megteszi. Victor nem fog senkit se feláldozni, ha ezt megteszik, ők sem jobbak a kintieknél. Ez igazán winchesteri gondolat volt, fejlődik. Ruby szerint nincs más megoldás, Sammy se mond semmit, pedig Dean nagyon szajkózza neki a másik lehetőséget, de Sammy nem szól bele. Nancy döntött, Dean is, nincs szűzgyilkosság és most elbeszélgetnek Sammyvel.

Sammy bizony fontolóra vette, hogy rituálisan feláldozzák szegény Nancyt, Deannek ez az ötlet már csak azért se tetszik, mert szegény lány még sose szexelt! 30 démon van kint, ők vannak túlerőben, ám Deannek így is van terve. Egyszerűen beengedik a démonokat és megküzdenek velük. Később Dean, Sammy és Ruby azon veszekednek, hogy mennyire szar a tervük. A démoncsaj itthagyja őket, nem fogja végignézni, ahogy lemészárolják őket. Sammyben is csalódott, nem az, akinek hitte. Rubyt kiengedik az őrsről, a kinti démonok se állnak az útjába. Ruby távozása után kinyitják az őrs összes ajtaját, megszakítják a sóvonalat és démoncsapdákat, Dean, Sammy és Victor sótöltényes puskával várják a démonokat. Jönnek is, három a harminc ellen, nem egyszerű a menet, egyet kilőnek, máris 3 ugrik a helyére. A helyettes és Nancy a tetőn kuporognak, a lány a ramazurit látva megfogadja, hogy ha vége, rengeteget fog szexelni, csak nem a helyettessel, hiába reménykedett. Nekik viszont megvan a feladatuk, bezárják az ajtókat és sót hintenek a bejáratok elé. Odabent egyszer csak szünetel a harc, egy önjelölt démonvezető a falhoz csapja Sammyt és Deant. Ennek ellenére sikerül jelezniük Henriksennek, aki eljutott a rádiós szobába, és benyomja a play gombot, és megszólal a kiűző szöveg, Sammy előadásában. A démonok menekülni próbálnak, egyikük kijut és pont beleszalad a sót hintő Nancybe, de nem bántja a lányt. A hangosbemondós démonűzés hatásos, megvadultak a megszállt emberek, próbálnak kijutni az épületből, de az ajtókat bezárták és a sóvonal is visszatartja őket. Végül a démonok füstként kijönnek az emberekből, de sehova se tudnak elmenni, hatalmas fellegként keringenek a plafon alatt, majd elégnek. Hát ez bejött, megkönnyebbülten veszi tudomásul mindenki, még az áram is visszatért, az ájultan heverő emberek kezdenek magukhoz térni. A tesóknak ilyen egy átlagos munkanap.

Később az őrsön már a takarítás folyik, a tesók és Victor fegyverszünetet kötnek. Az tuti, hogy nem fogja elmondani a démoni sztorit az Irodának, úgyhogy részéről Sam és Dean Winchester halott. A helikopteren ültek, amikor az felrobbant, a két holttest szénné égett, nincs lehetőség az azonosításukra. Ez rendes dolog tőle, a tesók egy baráti kézfogás után mennek is. Később, még mindig a rendőrségen vagyunk, egy aranyos, 12 év körüli kislány és az édesanyja érkezett meg. Vagy legalábbis ezt gondolnánk róluk így első látásra, ugyanis semmi emberi nincsen bennük. A kislány egy testvérpárt keres, egyikük magas, a másik cuki. Nancy jót nevet a leíráson, Henriksen már kevésbé, a kislány neve pedig Lilith. A szeme elfehéredik, és hatalmas, fehér színű energiát áraszt magából. A srácok már rég egy motelban pihennek, mikor megérkezik hozzájuk Ruby. Kapcsolják be a tévét, a hírekben a rendőrségen történt „gázrobbanásról” beszélnek, ahol meghalt a seriff, a helyettese, Nancy, három FBI ügynök, Henriksen, a partnere és Steve, valamint két, a fogdában tartózkodó őrizetes. Ruby tudja ki volt, Lilith, ad nekik egy kis csomagot, ez megvédi a tesókat tőle, egy időre. Ennyit a nagy tervükről, ha meghozták volna az áldozatot, senki se kereste volna meg Lilithet, nem lenne ennyi halott. Legközelebb majd követik Rubyt, aki ezzel a végszóval távozik, a srácok pedig egyedül maradnak a lelkiismeretükkel és a bűntudatukkal.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.