Hogy volt?

SURVIVOR 38X03 – Az áruló mindig lelepleződik...vagy nem

2019. március 14. 13:00 - Laura Ingalls

Az előző rész vége kliffhenger volt, innen gördülünk tovább. Keith nyíg, aztán látjuk Reemet a sötétben és egy a távolból előbukkanó fáklyás alakot. Bizony ám, Keith a folytatás mellett döntött. Nagy egymás nyakába borulás, „ne haragudj Reem”, „oda se neki Keith”, majd a hideg zuhany. „Szeretnék egy jót aludni ma este” – mondja Keith. Reem teli szájjal röhög. „És enni is kellene valamit”- folytatja. Lázas vagy öcsi?„Nagyon kemény itt az élet kiskomám – mondja Keithnek Reem - nem ettem három napja, semmi sincs ingyen, meg kell dolgozni mindenért!” S ahelyett, hogy felrúgná a kis gyökeret a holdra beindulnak az anyai ösztönei és azt mondja a riportban, hogy eddig haza akart menni, de most már nem teheti, mert mi lesz itten a kiskölökkel nélküle - éhen hal - itt kell maradnia ÉRTE. Oh boy…

nyito_1.jpg

Másnap reggel palackposta az árbócnál (OFF: nem véletlenül írom így, megnéztem, 2016 óta hosszú „ó”-val van.) ON: térképet kapnak, minden rajta van: árbóc, roncs, lépcsők… Elindul a két fős csipet-csapat. Mennek, mendegélnek nagyon hosszan. Ott vagyunk már? Még nem. Reem és Keith egymástól függetlenül megállapítja, hogy marha nagy a sziget, fárasztó a keresés, nehéz, ki tudja meddig kell menni? Ki tudja… Aztán megtalálják a lépcsőket, sokáig másznak és magasra.Végül találnak egy urnát, RIZS van benne. Nem sok, de akkor is kaptak. Szomorúan veszik tudomásul, ezt mindig el kell játszani, ha rizst akarnak enni.

01-30_k_megerkezik.jpg

01-58_ketten.jpg

03-06_terkeppel.jpg

04-09_rizs.jpg

Jutalom játék. Kama mosolyogva konstatálja, hogy Keith esett ki a Manu törzsből. A mai feladat: először talicskát kell építeni, majd azt áttolni egy pályán, úgy hogy közben a pálya két pontján homokzsákokat pakolnak bele. A pálya végén szétszedik a talicskát és óriáscsúzlit építenek belőle, aminek segítségével 4 célpontot kell kilőni. Aki hamarabb végez jutalmat kap: komfort (párnák, takarók, függőágy stb.) vagy baromfik! Három „csikin” és egy kakas. Szerintem nem kérdés, hogy valamelyik törzsben csirkelakoma lesz a verseny után.
Kama kettővel többen van, így Aubry és Ron pihennek.

05-47_baromfik.jpg

A sárgáknál Julie, Tűzoltó Eric és JoeyÖmézing építik a talicskát. A kékeknél David, Híradós Rick és Wardog. A kékek hamarabb végeznek, szaladnak a pályára, de mégis a sárgák érik el korábban az első homokzsákos pontot. Gyorsan kicsomózzák a kis madzagokat és a begyűjtött zsákokkal szaladnak tovább. A kékek csak picivel vannak lemaradva. A második adag homokzsákot is a sárgák szerzik meg hamarabb és kevéssel előbb kezdik szétszedni a talicskát, mint a kékek. Sárga oldalon Aurora, Julia, Victoria, és Gavin, míg a kékeknél Lauren, Wendy, Wentworth és Chris rakják össze a csúzlit. A sárgák idétlenkednek, de annyira, hogy hiába voltak lemaradva a kékek, mégis hamarabb rakják össze a csúzlit. Náluk Chris lő és rögtön az elsőre eltalálja a ledöntendő lapátot. A sárgáknál Gavin lő…ne, neki nagyon nem megy. Julia váltja Gavint, szerez egy pontot a sárgáknak. Közben Chris kettőnél, majd háromnál jár. Sőt, a negyedik célpontot is kilövi, így Manu megnyeri az első challenge-et és viszik haza a szárnyasokat iziben.

A játék közben Wendy megsérült, kificamodott a bokája. Menet közben nem foglalkozott vele, vitte előre a lelkesedés, de a verseny után már rá sem tudott állni, a többiek segítettek neki visszamenni a táborba. Miután kényelembe helyezték a lányt és biztosították arról, hogy bármire lenne szüksége segítenek, rögtön a szárnyasok elfogyasztása a téma: mikor, melyiket, ki öli meg, maradjon azért, hogy tojás is legyen stb. Úgy tűnik Wendynek nem a bokája az egyetlen baja. Sírva hallgatja, hogy el akarnak fogyasztani egy csirkét vagy a kakast. Gonosz survivorok, hogy merészelnek éhezni egy hét után, szabadon kell engedni a csirkéket, azok semmiről sem tehetnek. Wendy előre eldöntötte, hogy ha csirkét nyernek, el fogja őket engedni, de ez a bokája miatt most nem kivitelezhető. Pardon??? Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mindig van egy bolond, aki meg akarja menteni az állatokat. Wendy Híradós Ricknek sír, hogy ez nem igazság. A férfi rámutat türelmesen és kedvesen, hogy otthon is megeszi, akkor mi a hiszti tárgya? Híradós Rick nem akar hinni a fülének, hogy a csaj az egész játékát kockáztatná a csirkék megmentéséért. Én sem.

11-25_wendy.jpg

12-26_csirkek.jpg

13-54_szeme.jpg

A sárgák a táborba visszaérve nincsenek túlságosan elkeseredve, mert a lényeg úgyis a holnapi védettségi játék. Victoria elmeséli, hogy akkor sem dől össze a világ, ha a védettséget nem nyerik meg, mert ő, Julie, Julia, Eric, Gavin és Ron nem szeretnék Aubryt és JoeyÖmézinget a játékban tartani. Ők már megkapták az esélyt, menjenek csak haza hamar. Ezen az sem változtat, hogy Aurora szimpatizál velük, mert így is hatan vannak hárommal szemben. A vízparton erről beszél Ronnal, hogy mi lesz ha elvesztik a védettséget, kit szavaznak ki a háromból. Victoria azt mondja Joe és Aubry egy pár. Majd fordul a kamera és Joe ott guggol mögöttük. Visszakérdez: mik vagyunk? Busted! Amúgy meg WTF??? Hogy nem látta Ron Joe-t, mennyire kell ehhez vaknak lenni? Victoria rezzenéstelen arccal, fahangon válaszolja, hogy: egy pár. És nincs jelenet, mintha mi sem történt volna, mintha Joe fel sem fogta volna miről volt szó, majd a riportban azt mondja: van egy olyan furcsa érzésem, hogy lehet hogy ki akarnak szavazni. Gondolod Columbo?

15-29_busted.jpg

15-50_clueless.jpg

Joe Aubryval és Aurorával sétálva megbeszélik, hogy valószínűleg veszélyben vannak. Micsoda éleslátás, el sem hiszem. Aubry nem szeretné a véletlenre bízni a dolgot, idolt keres nagy erőkkel. A kezdetektől keresgél, mert különböző ruhában lehet látni, más a haja is, sőt a riportban is kétféle a frizura, szóval többször beszélt is már erről, hogy nagyon vágyna arra, hogy találjon egy rejtett védettséget. Elmondja – és bejátszókat is kapunk – hogy az előző játékai alkalmával is kereste az idolt, de nem találta és nagyon hiányzik ez – és a végső győzelem – a tapasztalat a survivor élményből. A keresés ezúttal sikerrel zárul és Aubry megtalálja a rejtett védettséget. Elsírja magát örömében. Most először tűnik esendőnek, pedig harmadjára látom játszani. Azt mondja nagyon nehéz nyerni és ő nyerni akar és megérte a fáradtságot a keresés, jól fogja majd felhasználni amit talált. Ám legyen.

16-41_j_a_a.jpg

18-20_aubry.jpg

A kékeknél Wendy Wardognak nyavalyog, hogy „jáj a csirkék”… Wardog rákérdez eszik-e otthon húst. Wendy csak akkor eszik húst, ha nem neki kell megölni, vagy nem látja, hogy megölik a „húst”, tehát igen. Kiderül, hogy azokat a szárnyasokat megeszi, amiket ketrecekben összezsúfolva tartanak, mert azok már úgyis hallottak. Engem ezen a ponton elvesztett, nem találok rá szavakat. Olyat legalábbis nem, amit ide le szeretnék írni. Wardog felvilágosítja, hogy ketreces tyúkokat enni sokkal szörnyűbb, mire a válasz csak annyi, hogy tudja, de egy seggfej és mégis eszik húst. Ennyike. További érvek még, hogy egy húsmentes világ lenne a legideálisabb és egyébként otthon nem tud tenni az állatokért semmit. Tennél, ha nem ennél húst – mondja Wardog. Ok, akkor vegetáriánus leszek, mit leszek, vagyok. Mostantól. Wardog ráhagyja. Bolond lyukból bolond szél fúj.
Kelleynél és Laurennél kihúzta a gyufát Wendy a csirke-gate-tel és már a kiszavazását tervezik Wardoggal és Chrisszel.

19-02_wd.jpg

19-21_wd_2.jpg

20-22_k.jpg

Harmadik védettségi játék. A játékosok a vízből fognak indulni, négyen úsznak, rajtuk kötél, amivel húzzák maguk után a csónakot amiben a maradék három társ ül. Amikor elérnek egy tornyot a csónakban lévők egyenként felmásznak a toronyba (inkább emelvény), megszereznek egy kulcsot – egyszerre egy ember mászik, a következő akkor indul, ha az előző visszamászott a csónakba. Ha mindhárom kulcs megvan, irány a másik emelvény, ahol a három kulcs egy ládát nyit, amiben 3 zsák van. Hajó kormánykereket kell összerakni a zsákok tartalmával, sorban használva fel azokat. Amelyik csapat hamarabb pörgeti meg az összerakott kormánykereket, megnyeri a védettséget. A vesztesek kiszavaznak valakit maguk közül. A sárgáknál ezúttal Victoria és Julie pihennek.

20-30_vedettseg_1.jpg

20-47_jeff.jpg

21-45.jpg

A sárgáknál Aurora, Eric, Joe és Ron úsznak, Aubry, Julia és Gavin a csónakban. A kékeknél Wendy, Chris, Híradós Rick és Wardog húzzák Lauren, Kelley és David csónakját. (Ahhoz képest, hogy Wendy sérült, nagyon derekasan kiveszi a részét a játékból.) Fej-fej mellett haladnak, egyszerre kezdenek mászni a kulcsokért (David a kékeknél és Gavin a sárgáknál). Aztán Kelley a második kulcsnál átveszi a vezetést a kékeknek. Mire Aubry megszerzi a 3. kulcsot a sárgáknak, a kékek már a láda felé úsznak. A kékek előnnyel kezdik a kormánykerekes kirakóst, ám a sárgák hamar behozzák a lemaradást és átveszik a vezetést. A kékek szenvednek, a sárgák gyorsan és jól dolgoznak együtt és ők pörgetik meg a kormánykereket hamarabb, felhúzzák a Kama zászlót, övék a védettség. A Manu törzs újabb tanácsot tart, ahol újabb játékostól válnak meg.

vedettseg_1.jpg

vedettseg_12_1.jpg

David úgy érzi, most van itt az ideje Kelleyt kiejteni, ezt súgják az ösztönei. Wendy úgy érzi minden joga meg van a játékban maradni, mert nagyon jó volt a védettségi játékon. Wardog meg úgy érzi, elérték a mélypontot, le van sújtva. Chris vigaszként fel akar áldozni egy csirkét, mely indítványt a többség elfogadta. Nem úgy Wendy. A csaj lelépett a kovakővel! Kelley arca ökölbe szorul, mindenki azt kérdezi vajon Wendy vitte el a kovát? Lauren szerint csak egy pszichopata tenne ilyet. Nem akarják ezt elhinni, Chris szerint biztos a táborban van valahol, mindenki keres. A kis kobold meg vigyorog a riportban a kovát lóbálva…

28-34.jpg

28-45.jpg

28-50.jpg

Persze az eszköz nincs sehol, így a csoport arra jut, hogy Híradós Rick és David mégis keresse már meg Wendyt és kérdezzenek rá, nincs-e nála egészen véletlenül. David elmondja Wendynek, hogy képzeld el, tüzet akarunk rakni, de nem találjuk a kovakövet, nem láttad valahol? Chrisnél volt! – mondja Wendy értetlenül. Igen, nála volt, de nem emlékszik hova rakta. ÉS ennyiben ki is merül a téma, Híradós Rick elnyom egy sanda vigyort az orra alatt, aztán lapoznak. Megemlítik az esti szavazást, hogy Kelley-t kellene kiszavazni, de Wendy teljesen hasznavehetetlen. Mire visszaérnek a táborba Chrisnek sikerül tüzet gyújtani, kovakő ide vagy oda, ez pedig csak egyet jelent, egészségükre!
David beavatja a tervébe Christ és külön kéri, hogy ne szóljon Wardognak, mert jóban van Kelleyvel és nem akarja majd kiszavazni. Chris viszont barátjának tartja Wardogot, önmagát pedig nyitott, őszinte embernek, tehát első dolga megkérdezni tőle mi a terve estére, a második pedig Kelleyt javasolni kiesésre. Pancser. Wardog mit mond a riportban? Jobban bízik Kelleyben, mint Chrisben és az esti szavazat talán nem Kelley, vagy Wendy, hanem Chris. Wardog elmondja Kelleynek, hogy Chris ki akarja szavazni. Kelley nem díjazza az ötletet.

29-09.jpg

29-48.jpg

31-52.jpg

32-54.jpg

Azt találják ki, hogy Wardog beszél híradós Rickkel, hátha maguk mellé tudják állítani. Így is történik. Rick azt mondja Wardognak, hogy ő beszélne Daviddel is ha nem gond, mert szerinte velük (Kelley, Lauren, Wardog, Rick) szavazna. Wardog áldását adja. Ezzel Rick elmeséli Davidnek mi a helyzet. Mindkettejüket megnyugtatja, hogy nem derült ki, hogy a terv ötletgazdái ők. Ugyanakkor az a helyzet állt elő, hogy ők a mérleg nyelve és szavazhatnak Kelleyre, vagy Chrisre is. Úgy megyünk el a tanácsra, hogy nem tudjuk mire jutottak.

33-28.jpg

35-08.jpg

Tanács. Jeff: Hogy értékelnéd a törzset Híradós Rick ha otthonról néznéd? Lúúúzerek. Három védettséget veszítettünk el, az egyetlen győzelmünk egy sérült játékost eredményezett, „Ne feledd a kovát!” - szúrja közbe Chris - és még a kovakövet is elvesztettük. Plusz a vita a csirkék körül – mondja Wardog. Elmondják a sztorit, Wendy szépít, Wardog említi a vegetáriánus érvet, mire Wendy leszögezi: gyakorlatilag 8 napja vegetáriánus vagyok, szóóóval befe téma van. És vigyorog. A hogyan szavazás a kérdés. Rick elmondja, hogy be kell látnunk, hogy a kezdeti „tartsuk erősen a törzset” nem hozott eredményt, most más irányból fogjuk megközelíteni a kérdést. Valamit biztos rosszul csinálunk – így Kelley és helyben vagyunk, bizalom, hűség yadi yadi yada. Majd David érdekeset mond, igazából nem számít most már, hogy valaki gyenge a játékokban, mert ideje megszabadulni a játék szempontjából veszélyes ellenfelektől. Kelley ezen meglepődik, de David csak annyit mond, ne  is törődj azzal amit mondtam. -???- Kis chit-chat még, majd szavazás.

35-46_jeff.jpg

36-03.jpg

38-26.jpg

Van valakinél rejtett védettség? Mindenki lapít. A szavazatok: Kelley, Chris, Kelley, Chris. 2-2. Chris és ismét Chris. A harmadk kieső: Chris. Chris csendesen fogadja, néz nagyokat. Távozik. Csendesen elolvassa az út végén a lehetőségeit, majd egy "bekaphatják, beülök a hajóba" mondattal elindul.

40-28.jpg

40-54.jpg

A riportban aztán Chris bosszút esküszik, elmentek ti mind a fenébe. Várjatok csak míg visszajövök, lesz kapsz! És érez valami ismeretlen fájdalmat a gyomrában a szavazás után. Megmondjam mi az? Úgy hívják éhség, de ne törődj vele, lesz még rosszabb is.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tar 2019.03.14. 16:33:07

Nu, végre beindult a taktikai úthenger a Manuknál és elkezdtek ehylezkedni az emberek.

Chris kiszavazása,megerősítette azt a véleményemet, hogy ezt a játékot hosszú távon nem lehet elgyáváskodva, határozatlanul játszani, hanem - legalább az éppen aktuális szavazás erejéig - igenis le kell tenni valahová a garast, különben rosszul jász. (Az aktuális szavazás után persze lazán lehet oldalt váltogatni, de legalább az éppen aktuális szavazásra igenis el kell határoznod magad és döntened kell, hogy éppen melyik oldalhoz csatlakozol).
Chrisnek ugye döntenie kellett volna Wendy és Wentwoth kiszavazása között, de ahogy a riportban is elmondta, ő mindkét oldallal jóban akart maradni. No, ez az ami itt hosszú távon nem működik: aki mindenkivel jóban van, az egyrészt senkivel nincs jóban, másrészt már jóelőre totál megbízhatatlannak minősíti magát és az ilyen ellen többnyire az egyszerűség és a biztonság kedvéért ideiglenesen összefognak az amúgy egymással ellentétes frakciók és mielőtt egymásnak esnének kivágják a dönteni nem tudó/akaró semlegeseket (persze csak miután egyértelműen bebizonyosodott, hogy egyik fél sem tudja biztonsággal a maga oldalára állítani, ezáltal mindkettőnek kiszámíthatatlan veszélyforrást jelent).

Ezt a "senkit se sértsek meg" és "maradjak mindenkivel jóban"hozzáállását tükrözte, hogy:
1.) nem akart nemet mondani Davidéknek
2.) ugyanakkor nem mert egyedül velük szavazni, ezért belengette Wentworth nevét Wardognak
3.) de azt sem akarta, hogy Davidék haragudjanak rá azért, mert továbbadja a tervüket, ezért nem árulta el, hogy ők szervezkednek a háttérből és így olyan volt mintha ő lett volna a terv értelmi szerzője
4.) Wardog ellenben lerakta a maga garasát, Wentworth mellé állt és elmondta neki, hogy Chris az ő nevét emlegeti

és ezzel a gyáváskodó Chrisnek megpecsételődött a sorsa: Wentwoth-ék azt hitték, hogy magától fordult ellenük, Davidéknek pedig bebizonyította, hogy megbízhatatlan - lose-lose szituáció.

No, így - ilyen elgyáváskodó, elmismásoló, határozottan dönteni nem tudó módon - nem szabad játszani ezt a játékot, hacsak valami oknál fogva nem vagy NAGYON védett és biztos pozícióban.

enzo23 2019.03.14. 19:44:52

Na, pont időben, most készülök megnézni a 38x04-et :)

Szóval: Keith maradt, várható volt, szerintem nem is lesz olyan, aki hazamegy. (Max majd visszaolvasva röhögök ezen a mondatomon.)
Amúgy ezzel az EoE szigettel visszahozták kicsit a műsor eredeti egyik alapkoncepcióját, a lakatlan sziget-utánérzést, ahol nem a kihívások és taktikázás jelenti a nehézséget, hanem a tényleges puszta fizikai lét, a szinte erőforrások nélküli túlélés a megoldandó feladat. És ez valahol tök jó.

Tyűha, Wendy nagyot ment ebben a részben. Nem elég, hogy kiment a bokája, még jött ez a csirke-gate is – én nem tudom, mire számított a műsor előtt, elég érdekesen áll hozzá a dolgokhoz: ha deklaráltan full vega lenne, érteném, így jogosan forgatja mindenki a szemét. Mármint, ha én ott lennék, nem nézném végig (pláne nem végezném) a tyúkok előkészítését, de nem is csinálnék ekkora ügyet belőle, és főleg nem akarnám kiszabadítani őket. A kovakő ellopása meg már közelít a Brandon Hantz / J’Tia szinthez, ugyanakkor nem tudok rá haragudni, mert annyira cukin csinálja mindezt :D Hatalmas volt, ahogy mondta valaki, hogy “that would be pyschotic” -> snitt, Wendy ott vigyorog a flinttel :DD

További bestof pillanatok:
– Victoria elszólja magát, mert nem vette észre maga mögött Joe-t :D
– Aubry ahogy örül a talált idolnak :3
– Julie az immunity challenge elején úgy szorítja az idolt, hogy Jeff alig tudja kivenni a kezéből :D
– Tribalon Wendy elnevezése “Warpup”-nak :D

Ezen kívül volt új challenge, amit má’megin’ a Kama nyert (pedig megnéznék már onnan is egy tribalt), David meg tanult a múltkori esetből, és szólt Chrisnek, hogy ne továbbítsa a Wentworth-tervet Wardognak. Persze az csak elkottyintotta, és körbeért (David->Chris->Wardog->Rick->David), rá is fázott, Kelley meg harmadszor is megúszta, yay!

Ui.: Ronnak a másik törzsben ugye volt egy idolja, amit az első 3 körben lehetett használni, akkor azt most gondolom hazaviheti emlékbe.

@tar: nagyon szépen összefoglaltad/kielemezted, hogy miben hibázott Chris, jár a keksz!