Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 3x11 - Időcsapda

2019. március 05. 13:00 - Szencsike

Elérkeztünk a SupNat egyik „Leg” epizódjához. Ezt a részt még az átlagos nézők is emlegetik, ha a legjobb pillanatokat kell felidézni. A hardcore fanok egyenesen sikítófrászt kapnak, ha ez a rész szóba kerül, mindjárt ki is derül, hogy miért. Egy átlagos reggelen kezdünk, az ébresztős rádióból megszólal az a dal, ami a rémségek kezdetét jelzi. Asia: Heat of the Moment című klasszikusra riad fel Sammy. Dean már öltözik, de ő legalább bevallja, hogy tetszik a dal, Sammy is tegye ezt. Ugyan, ha megint meghallja, inkább megöli magát. És Deannek igaza van, felhangosítja a rádiót, és énekelgetni kezdi a dalt, ami amúgy egy tök jó szám, ha nem kapcsolódna hozzá ennyi borzalom.

1.png

Fogmosás, Dean gargalizál, ezt úgy, hogy Sammyt idegesítse és még a fogkrémet se tudja a bátyus pazarlás nélkül kinyomni a tubusból. Dean valamit nagyon keres, Sammy sietne, hoppá, van egy felesleges melltartó a bátyus cuccai között, de végre megvan a pisztoly is, irány reggelizni! Egy tipikus beülős étkezde, a pénztáros egy idős vendégnek adja a visszajárót, akitől azzal búcsúzik, hogy óvatosan vezessen. Egy másik vendég kifizet egy kávét, szegény elég csóró alak, alig van pénze erre is. A srácok leülnek, megnézik az étlapot, kedd van, így a mai reggeli a zsákbamacska, jópofa lehet, Dean kéri is, hozzá szalonnát és kávét. Sammy kávét és palacsintát kér. A srácok egy nyomozás miatt vannak a városkában, de Deannek nagyon nem fűlik ehhez a foga, inkább Minden Bajuk Okozóját, Belát keresné. Oké, hol van? Sammy fogja be, ha jót akar. Oké, de amíg nem találják foglalkozzanak csak a munkájukkal. Az ügy: egy professzor átutazóban volt a városkában és beugrott a helyi elvarázsolt kastélyba, azóta nem látta senki. Megjött a kávéjuk, de a pincérnő leejti a szószos üveget, ami összetörik a földön.

2.png

A srácok sétálnak egy jót, egy cuki golden retriever egy bolt előtt várja a gazdáját. Az elvarázsolt kastélyok a téma, Dean szerint átverés az egész, nem lehet kijátszani a fizika törvényeit. Ugyan már, vannak valódi helyek is, ahol tényleg eltűnhetnek az emberek, ilyen például a Bermuda-háromszög. Na persze, a helyi látványosság is pont ilyen, de ha mégis valódi lenne, mit mondanak a hiedelmek? Dean beleütközik egy szőke lányba, szerencsére nincs nagy baj. Sammy ismeri ezeket a helyeket, olyan erők működnek ott, ami elgörbíti a teret és az időt és valahová máshová küldi az embereket. Egy házban épp költöztetés folyik, a helyi Vágási Feri és Góliát egy jókora íróasztallal hadakoznak, nem fér be az ajtón. Sammy nagyon meg akarja nézni ezt az elvarázsolt helyet, így Dean javaslata szerint zárás után mennek oda. Elérkezett ez a pillanat is, a hely pont olyan, amilyennek kell lennie, plafonon álló asztal, érzékcsalódást okozó trükkök, de semmi extra, látszik, hogy mindent csak megterveztek, Dean pont ilyen unalmas dolgokra számított. Sammy nagyon igyekszik találni bármit, de az EMF-mérő nem jelez semmit, vakvágány ez a hely. Feltűnik a hely tulaja, azt hiszi betörők, Dean megmagyarázná, hogy miért vannak itt, ám a pasas reflexből lő, és Deant mellkason találja. Még van benne egy kis élet, Sammy elzavarja a mentegetőző tulajt, hogy hívja a mentőket, ám Dean meghal Sammy karjaiban.

3.png

Újabb reggel, újból Heat of the Moment, Dean él és imádja ezt a számot. Sammynek fogalma sincsen mi történt. Innentől minden pontosan úgy zajlik, ahogy láthattuk, jön az idegesítő gargalizálás, Sammy meg azt gondolja, hogy valami furát álmodott. Törpékről vagy bohócokról? Irány az étterem, megvan az idős bácsi, a kávés pasas, és ismét kedd van, jöhet a zsákbamacska reggeli. Ismét kedd?! Sammynek ez kezd egyre furább lenni, jön a pincérnő, Deannek a napi ajánlat, szalonna és kávé, Sammynek semmi. Dean azon gondolkodik, hogy Belát kéne elkapni, nem ezt a melót megcsinálni. Sammy azon töri a fejét, hogy ez az egész nagyon fura, mintha már megtörtént volna. Mint a deja vu, vágja rá Dean, de Sammy szerint ez nem deja vu, ez olyan, mintha ismét újraélnék az előző napot. Deannek ez határozottan deja vu-t jelent, közben megjön a pincérnő a kávékkal, a szószos üveg is leesik, de ezúttal Sammy elkapja, Dean megdicséri őt a jó reflexeiért.

4a.png

A srácok ismét sétálnak, ott a kutya is, ahol az előző kedden volt, Sammynek meg egyre furább ez az egész. Dean újból beleütközik a szőke lányba, viszont még mindig nem látja át Sammy elméletét, akinek egyre inkább a meggyőződése, hogy újraélik a keddet. Ott vannak Vágásiék is, Sammy pedig rájön, hogy az utolsó emléke az elvarázsolt kastély, majd felébredt. Lehet oda kell visszamenni, jó, zárás után mennek. Nem, inkább most menjenek, most van nyitva! Jó, oké, ha ennyire rá van kattanva a témára. Dean előre siet, ám a kereszteződésben elcsapja egy autó. Sammy odaszalad hozzá, csurom véres a tesó, az öregúr ütötte el őt. Reggel, Heat of the Moment, Dean él és virul, gargalizál, és ma ismét kedd van, hiszen zsákbamacska a reggeli az étteremben, Sammy lassan kezd megőrülni. Jön a pincérnő, Sammy adja  le pontos rendelést, ugyanazt, amit eddig, Dean vigyorog, imádja ha az öcsi ilyen határozott. Csak ne vigyorogjon, mert ez nagyon is komoly, minden megismétlődik! Dean látja rajta, hogy ez most komoly, olyan mint a filmben, az Időtlen időkig-ben?! Pontosan, de Dean szerint ez őrültség, igaz? Igaz, sőt Sammy azt is tudja, hogy mekkora őrültség, hiszen Dean ezt már elmondta egyszer. Megint jön a pincérnő a kávéval, Sammy újból elkapja a leeső szószos üveget. Ügyes, jók a reflexei, nem, csak tudta mi történik. Dean biztos benne, hogy valami más a megoldás, ám Sammy teljesen komolyan gondolja minden szavát, muszáj bíznia benne, ugyanis tudja, hogy Dean meg fog halni. Eddig már kétszer megtörtént és nem akar harmadikat. Dean látja, hogy a tesó idegei pattanásig feszültek, oké, legyen, Sammy tegye, amit tennie kell.

4.png

Séta, kutyus, szöszi, Vágásiék pipa, ezúttal se fognak zárás után menni és most Sammy elmondja, hogy ebben az esetben lelövik Deant. Akkor menjenek most, Dean előre siet, Sammy időben észbe kap és gyorsan visszarántja Deant, most nem üti el az idős bácsi, Dean jót vigyorog, Sammy nem, tegnap elütötték. És, olyan volt az ütközés mint a filmeken, vigyorog a menőjenő, de valóság az, hogy összepisilte magát, lehervad a mosoly az arcáról. Igaz, vissza is tud vágni, még jó, hogy összepisilte magát, hisz ilyenkor senki se tudja kontrollálni a hólyagját, ugyan már! A kereszteződésen átjutottak, ott vannak az elvarázsolt kastélyban, a tulaj szívesen beszél az újságírókkal, hogy népszerűsítse a helyet. Itt mindig fura dolgok történnek, hiszen a fizika törvényeit cáfolja meg a hely. És az eltűnt pasas, a tulaj nem tud róla semmit, a rendőrség se találja azóta se. Sammy nagyon határozott, szinte ráijeszt a tulajra, gond van a hellyel, beszéljen, mi van itt valójában? Semmi, ő csak egy házaló ügynök volt, mikor egy aukció során megvette a helyet. Dean kiviszi levegőzni, hadd higgadjon le egy kicsit. Este van, Dean végre hajlandó elfogadni Sammy Időtlen időkig teóriáját, ha ő meghal, Sammy felébred, ez az alap. Így azt kellene elérni, hogy ne haljon meg és kijöhetnek az időhurokból. Sammy elgondolkodik, hogy ez ilyen egyszerű lehet, Dean bólogat, vesznek kaját, visszamennek a hotelba és kivárják az éjfélt. Ha ez ilyen egyszerű lenne, ugyanis Deanre ugyanis rázuhan az asztal, a költöztetők az ablakon keresztül akarták behúzni a lakásba a bútort, mikor a tesók arra jártak, akkor emelték az asztalt, de a kötél elszakadt.

Kedd, Heat of the Moment, boldog Dean, Sammy kivan. A srácok az étteremben vannak, Dean tud mindent a saját Időtlen időkig kalandjukról, mitől lehet vajon? Sammy először az elvarázsolt kastélyt mondta volna, de most... Mit kellene tenniük? Dean élje meg a holnapot, Sammy mindent megtesz, hogy így legyen, de eddig mindig meghalt. El kell kerülni, meg kell változtatni az eseményeket, most kezdjék a reggelivel. A zsákbamacska helyett jöhet a kolbász, máris egy új napnak a kezdete, és ne feledje azt se, ha eldöntik, hogy nem fog meghalni, akkor nem is fog! Megjött a finom kolbász, Dean levág belőle egy darabot, enni kezd, félrenyel, megfullad. Kedd, Heat of the Moment, Dean épp fürdik, mikor Sammy elregélte neki a kalandjaikat, már reggelizni se mennek le. Dean elcsúszik a zuhany alatt. Kedd, Heat of the Moment. A srácok a szobájukban reggeliznek, Dean tacot eszik, ám ételmérgezést kap a hústól. Kedd, Heat of the Moment, Deant borotválkozáskor megrázza az áram.

Újabb kedd, Sammy ezúttal szétveri az elvarázsolt kastélyt, a tulajt egy székhez kötözték, Dean vigyáz rá. Szerinte már eléggé szétdúlta a helyet, Sammy szerint még nem eléggé, zúzni fog tovább, mert valami nem stimmel a hellyel. Dean odamegy hozzá, és el akarja venni tőle a baltát, verekedni kezdenek és Deanbe beleáll a balta. Kedd, Heat of the Moment. A srácok visszamentek az étterembe, Dean örül a keddi zsákbamacskának. Sammy kiteszi az asztalra az öregúr kocsikulcsát, biztosra megy a srác, kocsiba se üljön az öreg. Jön a pincérnő, Doris, Dean a „szokásos” menüjét kéri, Sammy arra biztatja a hölgyet, hogy vegyen íjászórákat, borzalmasan tud célozni. Se Dean, se a pincérnő nem tudják, hogy honnan tudta, mi a hobbija, Sammy csak jól tippelt, ki tudja, mi történt vajon... Dean most is tudja, hogy Sammyvel az Időtlen időkig-ben vannak, de az öcsi most igazán zsémbes. Bizony, az, ez a 100. keddje és már kezdi unni, hogy Dean mindig meghal. Csak figyeljen, csípős szósz a jelszó! Jön Doris, hozza a kávét, Sammy pedig zordan elkapja a századszorra is leeső üveget. Reflexekért jár a dicséret, de Sammy csak tudta, mi fog történni, azt is tudja, hogy Dean mit fog mondani. Mókás szóváltás kezdődik, ahol Sammy szóról szóra együtt mondja Deannel a legkülönbözőbb mondatokat, amiket Dean már 99. alkalommal elmondott, beleértve azt, hogy Sammy sír szex közben, vagy Sammy vonalzót tart az ágya mellett. Sammy azt is tudja, hogy a pénztáros lop a bevételből, a pultnál üldögélő idős úr, a helyi bíró éjjelente szeret nyuszijelmezbe bújni, a csóró srác, Cal, később kirabolja a helyi szerelőt. Deant sokkolja ez a rengeteg infó, Sammy egyszerűen csak minden lehetséges keddet átélt, rengetegszer látta Deant meghalni. Apró darabokra verte szét az elvarázsolt kastélyt, még fel is égette, de semmi. Dean mindig meghal, ő pedig felébred és megint kedd van.

10.png

Az utcán sétálva Sammy már rezignáltan fogadja a kutyust, az öregurat, ahogy a kulcsát keresi és a szöszit. Dean gondolkodott, eddig mindig végigsétáltak az utcán, de vajon mikor ment utána a szöszinek? Úgy tűnik soha, így mindketten a lány után mennek. Dean kap a lánytól egy lapot, rajta egy eltűnt személy fényképével. A kép az eltűnt pasast ábrázolja, a szöszi pedig az ő lánya, eddig ez Sammyt nem is érdekelte?! Nem, de most igen, Sammy a lány után szalad, Dean meg pont ott áll a kutyus mellett, aki nagyon ugat. Dean barátkozni akar vele, de a kutya megtámadja. Kedd, Heat of the Moment, a srácok az étteremben reggeliznek, ezúttal Sammy arra az ügyre koncentrál, ami miatt idekeveredtek. A prof. másodállásban újságíró, leleplező cikkeket ír azokról a turistalátványosságokról, amik az átverésre épülnek: hamis UFO-leszállóhelyek, hamis elvarázsolt kastélyok, eddig 4 ilyen helyet sikerült bezáratnia. Dean megnézi a pasas fotóját, elég nagyképűnek tűnik, Sammy egyetért vele, az írásai alapján fejébe szállt a siker. Dean jót nevet rajta, arra teszi fel az életét, hogy lejárassa ezeket, ehhez képest pont egy ilyenben tűnik el. Dean elsiet, Sammy átgondolja, tényleg megérdemli, de a pulton felfedez valami érdekeset. Egy nemrég távozott vendég az elmúlt száz kedden juharsziruppal ette a palacsintáját, most epressel. Szabad ország, szabad választással, ám Sammy tudja, hogy ebben az étteremben, ezen a napon semmi se változik, egyes egyedül csak ő.

11.png

Kedd, Heat of the Moment, nohát, ezúttal nem láttuk Dean újabb halálát. Újrakezdjük a napot, minden a szokásos módon indul, boldog Dean, ám Sammy most lett igazán céltudatos. Sammy az étteremben a vendéget figyeli, Dean erről az Időtlen időkig kalandjukról kérdez, de ő jobban teszi, ha most a reggelijére figyel. Az eperszószos vendég távozik, Sammy utána megy, egy rejtélyes csomaggal a kezében. Sammy utoléri őt, és egy karót szegez a nyakához. Tudja ki, jobban mondva mi is ő: imádja a népszerű bunkókat lejáratni azzal, hogy megszívatja őket. A tag nem is érti, hogy miről beszél, Dean szerint is ez kezd túlzás lenni, de Sammy nem tágít, aki a semmiből is tud valóságot teremteni, időhurkokat létrehozni, az csakis egy istenség lehet, egy nagyon trükkös istenség, és ilyet már öltek. És lám, az átlagember átváltozik a vigyorgó Trükkössé, igazából sose ölték őt meg.

12.png

Ez a Trükkös bosszúja a múltkori megöléséért, sőt a profot egy féregjáratba dobta be, azt írta, hogy nem hisz benne, hát megkapta a büntit. Aztán jöttek a tesók, ahogy betették a lábukat a városkába, már el is kezdődött a játék, egy nagyon vicces játék. Viszont hiába vicces, ez nem Dean megöléséről szól, hanem Sammyről. Bármivel is próbálkozik, sose fogja tudni megmenteni Deant. Mivel Sammy egyre inkább a Trükkös megölését akarja, így ő megígéri, hogy abbahagyja a játékot. Sammy nem hisz neki, de mire beledöfné a karót, Sammy újra felébred, és ezúttal végre valahára új nap virradt, ugyanis a rádióból Huey Lewis and The News: Back In Time dala szólal meg. Sammy boldog, Deannek fura ez szerda reggel, viszont Sammy mindenre emlékszik, Deannek az az utolsó emléke, hogy elkapták a Trükköst, vagyis neki csak egy darab átlagos keddi napja volt. Na induljanak, azonnal le kell lépni, mielőtt valami történne. Dean már pakolja a cuccokat a kocsiba, ám felbukkan Cal, ki akarja rabolni, Dean megpróbál beszélni vele. Sammy a szobájában pakolja a cuccait, mikor meghallja a lövést, de mire lejut a parkolóba, addigra Cal már elrohant, Dean pedig a földön fekszik egy vérző mellkasi sebbel. Sajnos Sammy nem tehet semmit, hiába van szerda, Dean meghalt. Sammy hiába reménykedik, hogy újra felébred, de nem, ezúttal nem, tényleg elvesztette Deant, aki a karjai között halt meg.

13.png

Eltelt három hónap, Sam magányosan rója az utakat Babyvel, egyedül vadászik. Bobby telefonál neki, régen beszéltek, hívja vissza. Nem valószínű, hogy Sammy bármikor is visszahívná, inkább egyedül marad bezárkózva a saját fejébe. Egy vadászat után járunk, Sammynek van egy lőtt sebe, nem szívbajos, saját magának varrja össze. Bobby ismét telefonál, jók a megérzései, Sammy valóban tök egyedül van és a Trükkösre vadászik. Bobby ajánlkozik, hogy segít, de Sammy meg se hallja, még a dicséretet sem, amit egy vámpírfészek elpusztításáért kapott. Sammy új napra ébred, ugyanazzal a precizitással veti be az ágyát, ahogy minden reggel, Bobby végre jelentkezik, hogy megtalálta a Trükköst.

15.png

Bobby ugyanabba az elvarázsolt kastélyba hívta Sammyt, ahol minden baj kezdődött. A Trükkös itt használta utoljára a varázserejét, és Bobby talált egy megidéző rituálét. Csak sajnos ehhez 4 liter friss vér kell. Sammy gondolkodás nélkül rááll a dologra, keressenek valakit, ugyanis ha most nem teszik, talán csak 50 év múlva jöhet el a következő alkalom. Bobby teljesen megdöbben Sammyn, képes lenne megölni egy embert?! Sammy jelenleg olyan állapotban van, hogy bármire képes lenne, de Bobby nem fogja hagyni, hogy gyilkos legyen belőle, ő maga lesz az áldozat. Sammy képtelen lenne megölni Bobbyt, ám a jó barát felsorolja a halála előnyeit: öreg is, nélkülözhető is, hiszen Sammy és Dean az, akiknek sikerülhet jobb hellyé változtatni a világot. Sammy néhány pillanatig habozni látszik, majd elővesz egy véres karót. Bobby készen áll a halálra, Sammy el is fogja intézni, ha ezt kéri, mert tudja, hogy ő nem Bobby. Belédöfi a karót. Sajnos nem történt semmi látványos, Bobby hátából egy karó áll ki, minden csupa vér körülötte, Sammy is egyre kétségbeesettebben szólongatja Bobbyt. Végre történik valami, Bobby teste eltűnik, és megjelenik a Trükkös, akinek a kezébe odarepült a karó.

Csak megszánhatta Sammyt, de Sammy okos volt és kitalált mindent. Viszont elgondolkodtató az is, hogy eddig mindenki Deant tartotta az őrültnek, erre Sammy bebizonyította, hogy ő is képes ugyanerre. Sammy teljesen szétesett, kiskutya szemekkel kéri a Trükköst, hogy hozza vissza Deant, vigye őket vissza arra a bizonyos keddre vagy szerdára, nem fognak többet rá vadászni. Dean már halott, rég a Pokolban tölti az idejét. De a Trükkös képes lenne őt visszahozni, igen, megtehetné, de nem teszi, mert egy leckét akart volna megtanítani. Meg akarja menteni Deant, rögeszmésen feláldozzák egymást a másikért, aminek sose lesz jó vége. Dean a gyenge pontja, a rosszfiúk is tudják ezt, talán egyszer Dean juttatja őt a sírba. Engedje el, szokjon hozzá az egyedülléthez, mert ilyen lesz a hátralévő élete. Sammy könyörög, a mindig jókedvű Trükkös ezt már régóta nem találja viccesnek, de biztos abban, hogy Sammy meg fogja majd érteni. A Trükkös csettint egyet, Sammy a hotelban ébred, a Back in Time szólal meg a rádióból, Szerda van. Dean elégedett, hogy végre felkelt, csak sajnos nem az Asia szól. Sammy úgy néz rá, mintha szellemet látna, de végre szerda van! Igen, a kedd után ez következik, Dean nem is érti mi van, de Sammy mindent tud, ő mindenre emlékszik, egy hatalmas ölelést ad a tesónak. Hány keddet élt át vajon, hangzik Dean szájából a nem is olyan fura kérdés. Túl sokat, Dean mire emlékszik? Sammy nagyon rákattant valami elméletre, majd elkapták a Trükköst vagyis neki a kedd csak egy normál kedd volt. Lehet jobb is, ha csak ennyi, induljanak, Sammy sehova sem engedi el egyedül Deant, még a parkolóba sem, így lesz a legjobb. A srácok összepakoltak, Sammy még mindig messze jár gondolatban, ezt még Dean is észreveszi, Sammy csak furcsát álmodott. Dean vigyorog, törpék vagy bohócok? A bátyus elindul a kocsihoz, Sammy pedig mielőtt bezárná a szobájukat, megérti, mire célzott a Trükkös, egyszer Dean valóban eltűnik az életéből és nem hozhatja vissza.

 

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása