Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 38X02 - Mindenki keres, de csak egy talál

2019. március 04. 13:00 - Laura Ingalls

A mai részben felüti a fejét a jól ismert betegség, amit a visszatérő játékosok megjelenése okoz, s neve: ők már kaptak több esélyt, ez most az én köröm. Roppant fertőző és szájról szájra terjed. Az is kiderül mi van nincs az Extinction szigeten és mindkét törzsben maxon jár már a negyedik naptól a taktika csodás kereke.
Kezdetnek alább egy videó, hogy lássuk mind a 19 játékost, mert az első részben sokukat nem is mutatták és bevallom töredelmesen nekem szükségem volt rá, hogy tudjam a neveket.

Reemmel nyitunk Zombielandben, mert kb. zombie lesz belőle záros határidőn belül, ugyanis olyan helyre vitték, ahol nincs semmi, de S-H-E-M-M-I. A nyomorultul ébredés után kicsit értetlenkedik, hogy azt sem tudja hol van és arcoskodik, hogy milyen jó lesz, mikor meglátják a többiek, hogy mégsem ment haza, de aztán egy üzenet várja egy árbóc alatt: ez a kihalás széle, mindenért keményen meg kell dolgoznod, ha félsz, netán magányos vagy, felül kell rajta kerekedned, de ha mégsem és fel akarod adni, vond fel a vitorlát. Ennyi??? Semmi határidő? Akkor mégis mit fogok én itt csinálni? Reem kicsit kiakad az információ hiánya miatt. (A lenti videó jutott eszembe közben.) Ezt úgy hívják szakszóval, hogy beszopás. Egy kovakő és egy machete társaságában tök jól elnyaralgat majd. Na jó, lehet nem lesz tök jó és nyaralni sem fog, de az eleje igaz. Kezdődik is hamar a sírás-rívás, ő nem erre vállalkozott, DE nem fogja feladni, nem, sohasenem, inkább beledöglik. Hajrá!

01-12_reem.jpg

01-29_a_shemmi.jpg

02-03_tabla_v_a_01-19.jpg

02-56_reem_sir.jpg

A kékek a negyedik nap reggelére "kiáztak". Egymással versenyeznek a legráncosabbra ázott kéz címért. Ha Reem ezt látná, talán vigasztalná, hogy mennyire eláztak. David és Híradós Rick az esti tanács következményeit boncolgatja Wendyvel. A lány szerint hands down, Kelleyt kellene kiszavazni, mert ő már megkapta az esélyt kétszer is korábban, ne álljon be a sorba harmadjára is. David és Rick egyetértenek Wendyvel, de arra próbálnak rámutatni, hogy a számok egyelőre nem jönnek össze. Wendy szerint Keith és Wardog is velük szavazna. Szerintem meg el van tévedve. Keith pont egy nappal azelőtt fordult frissen fogadott anyja ellen és azt gondolom tökéletesen alkalmatlan a survivorre és életveszély bármilyen taktikába bevonni. Wardog meg kiszámíthatatlan, neki főleg nem szabadna szólni. Pont ezután mutatják a többieket, hogy Wendyről beszélnek és Wardog az aki felveti, hogy figyeljenek a csajra, mert ha elmegy idolt keresni és megtalálja, akkor ooops van. Kelleynek ez jó, hogy nem vele foglalkoznak. Rákérdez a többiektől mit szólnának egy nyílt idol kereséshez? Mindegy ki találja meg, csak ne Wendy legyen. Érdekes. Tehát mindenki keres.

04-18_wendy.jpg

05-19_wardog.jpg

06-00_korul_kelley.jpg

A sárgáknál nagyon jó a kedv. Törzsi táncot találnak ki, K-A-M-A. Legalábbis Ron beindul (lsd. lejjebb). Önfeledt kacagás és vidámság, de Aubryn azért látszik, hogy annyira érzi jól magát, mintha egyszerre gyomor-, végbél- és hólyagtükrözés után kellene a nevetős műsort előadni. Mondja is a riportban, hogy nemgyerebe az a nagy kumbájjá, de ha ez kell a békéhez akkor megkapják, kenyeret és cirkuszt... Aubry puhatolózik a lányoknál (Victoria és Julia), hogy mit gondolnak a visszatérők jelenlétéről. Öreg hiba. A válasz után ő is rájön, mert a csajok terelnek. Ha nem vigyáznak, hamar kieshetnek Joe-val együtt. Victoria és Julia Ronnal beszélik meg, hogy Aubry nagyon gyúrja őket. Ron véleménye az, hogy a visszatérők húzzanak haza zabot hegyezni, ebben az évadban már ne parádézzanak Mamanucán. Kiderül, ugyanazt a szöveget nyomta Aubry mindenkinek. És kapjuk is a bevágást, hogy Victoria, Julia, és Gavin is egyformán közel áll Aubryhoz, emlékeztetik saját magára, szeretne velük együtt dolgozni stb. Jól csinálná, ha ezek nem beszéltek volna egymással. Whoopsies.

06-36_joe_aurora.jpg

bbb-trans_copy_5.gif

07-00_k-a-m-a.jpg

07-46_lanyok.jpg

09-36_aubry.jpg

A kékek idolt keresnek kisebb csoportokban. David és Híradós Rick együtt mozognak. Egymásra találtak, olyanok, mint a borsó meg a héja. Tiszta Forest Gump. Wendy bukkan fel és érdeklődik, hogy mivanmá’ monnyátok meg velem vagytok vagy ellenem? Azon a véleményen vagyunk, mint te, de ki szavaz velünk? Davidék még mindig nincsenek meggyőzve Keith és Wardog felől. David tudja, hogy ha Kelleyn múlna, ő nem sokáig maradna survivor, ezért szeretné kiebrudalni a csajt, de ez még nem az a pillanat.

12-00_david_rick.jpg

Tűzoltó Sam Eric és Gavin (úristen az az ananászos ing!) is idol keresőst játszanak a sárgáknál. Eric ráébred, hogy a sziget nagy, az idő meg amit kereséssel tölthet feltűnés nélkül kevés. Nos igen, ilyen ez a filmes szakma. A lányok persze látják, hogy a hímek időről-időre, hosszabb-rövidebb időre eltűnnek. DE annyira lámák, hogy nem érdekli őket és nem indulnak el rejtett védettséget keresni, mert minek, úgysem találják meg. WTF??? Julie filozofál rajta miért is nem keresnek idolt a nők, Victoria meg simán csak annyit mond, hogy a sziget hatalmas és egyébként is hol kezdené és nem is érti az egész előny, meg idol dolgot… FACEPALM! Akkor minek vagy ott, dísznek? (Az tény hogy szereti a kamera.)

13-09_g.jpg

13-36_eric.jpg

14-38_v.jpg

15-02_julie.jpg

A kékeknél Lauren mindent megtestesít, amit a sárga csajok nem. Az egyik a sokból, hogy megtalálja a rejtett védettséget. Kitartó volt, használta a fejét „hol bújnék el, ha idol lennék” és vájolá! A másik erény, hogy nem beszél feleslegesen és bár bálványozza Kelleyt, nem fogja neki elmondani, mit talált. Good girl!

15-40_lauren.jpg

16-00_kelley.jpg

16-33_idol.jpg

6. nap, védettségi és jutalomjáték. A feladat: a törzsek egy a tengerben lévő platformról úsznak a part irányába. Félúton elérnek egy bambuszketrechez, bele kell mászniuk, kiszabadítani egy hatalmas kígyót. A kígyót ezután ki kell emelniük a ketrecből, majd nekik is utána mászni. Kivonszolni a partra, szétszedni, kiszedni belőle 6 számot. A számokból hármat felhasználva jó sorrendbe kell őket tenni, ezzel kiszabadítanak 8 karikát, amikkel célba kell dobni. Aki hamarabb befejezi a feladatot védettséget nyer és választható jutalmat: döluksz horgász cucc vagy konyhai cuccok, fűszerek. A sárgák eggyel többen vannak, Julie pihen. Start!

17-25_jatek_1_1.jpg

17-35_torzsek.jpg

18-21_immunity_1.jpg

Mindenki a vízben, spuri a ketrechez. Várható módon Keith lassítja a kékeket, ő nem a vezetésért, hanem az életéért küzd. A sárgák kis előnyre tesznek szert. Már próbálják eloldozni a kígyót a ketrec belsejében, miközben Chris még mindig Keithnek segít, hogy egyáltalán elérje a ketrecet élve, majd abban, hogy bele tudjon mászni. A sárgák kezdik a kígyót kiszedni a ketrecből, ezzel egyidőben esik be Keith a ketrecbe és kezdik a kékek kikötözni a kígyót. A sárgák lassan, de biztosan mozgatják a dögöt, ám a kékek nehéz helyzetben vannak. Keithre nem számíthatnak, pedig ehhez a feladathoz mindenki kell. Kama már a parton van a kígyóval, amikor a kékeknek sikerül kigyötörni a ketrecből. A partra érve Keith annyira elfárad, hogy csak alibizik és hempereg a kígyó mellett. Nézni is gyötrelem. A számos résznél zárkóznak a kékek és csak kicsit lemaradva kezdik a célba dobást. A sárgáknál Joe Erickel váltva csinálja, a kékeknél Chris kezdi. Joe és Eric jól dobnak, Chris vegyesen, ezért Keith jelentkezik és váltja. Sajnos nem megy neki, de mire Chris visszaveszi a lehetőséget, a sárga oldalon már csak 2 pont kell az üdvösséghez. Nem meglepő módon nyernek is és a horgászfelszerelést viszik magukkal haza, a kékek meg keserűséget, hogy este megint tanács.

A játék után egyáltalán nem egyértelmű, hogy az esti kieső Wendy vagy Kelley. Keith hirtelen nagy esélyesként lép elő, hiszen használhatatlan volt a challenge-en. Bár én nem varrnám az egészet szerencsétlen gyerek nyakába, mert a dobásnál nem tolongott egyik társ sem Chris körül, hogy majd én dobok, segítek, de vitathatatlan, hogy most Keith a leggyengébb láncszem. Wardog addig ütné a vasat amíg meleg, azt mondja a többieknek Keith megérett a pusztulásra. Kelley viszont a riportban kifejti, hogy bár gyengécske Keith, de veszélytelen is, míg Wendy mindenkire veszélyes lehet – főleg Kelleyre ebben a pillanatban. Ugyanezt mondhatná Wendy Kelleyről és mindkettőnek igaza van, mindketten veszélyesebbek, mint Keith.

27-17.jpg

27-46_kelley.jpg

Chris picit másképp látja a helyzetet. Keith mindent megígér neki, a kiskutyája lesz a játék végéig, csak segítsen neki játékban maradni. Chrisnek szöget üt a fejében, milyen jó is lenne egy utolsó csepp véréig hűséges csatlós. Ebben a szellemben beszél Híradós Rickkel, meg kellene szabadulni Kelleytől, mert ki tudja hány lehetőség adódik erre a jövőben? Híradós Rick alig tudja leplezni az örömét és mikor elmondja Davidnek ő is hozsannázik és kifejti, hogy egy törzs túl kicsi két visszatérő játékosnak és de jó, hogy ezzel más jött elő. Rick Keithnek is szól a szavazásról, örömboldogság.

28-32_chris_rick.jpg

30-28_d.jpg

31-05_keith.jpg

Chris Wardögöt is beavatja, aki rámutat, hogy amíg játékban van Kelley mindig nagyobb veszélyt jelent a többi játékosra, mint ők, ezért még nem szabad kiszavazni. (Ezzel tudnék vitatkozni. Vagy pont ezzel érvelni, hogy akkor ki kell rakni a ..csába, mert észre sem fogják venni és megtörténik a fordítottja, aztán kamillázhat Wardog Reem mellett a sunyiban.) Kelley tanács előtt rájön, hogy valami nem kerek. Sejti, hogy az ő neve is felmerült és reménykedik, hogy az este neki kedvezően alakul. (Nehogymá' Keith előtt essek ki - mondja.)

31-xx_chris_wd.jpg

32-51.jpg

Tanács. Jeff nagyon komolyan várja a játékosokat. Rá is térnek a lényegre. Kelley neve az előző szavazáson megjelent az egyik papíroson, most is lehet rá számítani. Jeff megkérdezi Kelleyt, milyen visszatérő játékosnak lenni. Újra halljuk az érveket, hogy mivel tud hozzájárulni a játékhoz, csodás szövetséges tudna lenni, pajzsként is használhatják, mert a játék elején nagyobb fenyegetést jelent, erős, jó a játékokban stb. Keith is lehetőséget kap arra, hogy megvédje magát. Nem veszélyes a többiekre és hűséges, megbízható. Oda-vissza hallunk már unásig elmondott érveket és ellenérveket a „tartsuk erősen a csapatot” és az „a legfontosabb, hogy kiben bízhatunk” témákról. Majd azt is kibeszélik, hogy ma este valaki biztos átverve érzi majd magát, biztos a blindside. Akkor szavazásra fel!

34-03_morci_jeff.jpg

34-40.jpg

Oszt’ idol van-e? – kérdezi Jeff. Nope. A szavazatok: Kelley, Keith, Wendy. Majd újra Keith. És újra. A survivor 2. kiesője: Keith. A srác nem tud méltósággal veszíteni. Úgy csinál, mintha szóba sem került volna a kiesése. Folyamatosan Jézusozik és Istenemezik, aztán teljesen szétzuhan, mikor döntenie kell, hogy megy, vagy marad.

40-29_keith_goodbye.jpg

Bevágják Reemet a legvégén, hogy nem bírja a kiképzést (3 napja egyedül van csóri, csak kamerás Johnny van ott mikor riportozik) és ha nem érkezik hozzá senki az este folyamán, akkor lehet meglengeti a zászlót és tipli. Remélem nem lengeti meg a zászlót és azt is remélem az ő érdekében, hogy Keith hazafelé veszi az irányt, mert cudar világa lesz Reemnek, ha a kiskölök megérkezik.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2019.03.04. 19:24:33

Nem mondom, hogy péntek óta kb. napi háromszor néztem fel ide, hátha van már hogyvolt, de... egy kicsit igen. :P
Szóóóóval:

1. Kama törzsnél ez a törzsi tánc elég vicces volt :D kár, hogy végül nem adták elő az immunity során (vagy kivágták…).
2. Aubry-nál nem értem mit várt a társaitól, hogy azt mondják a szemébe, hogy “kiszavazlak, mert visszatérő játékos vagy?” Az “Aubry mindenkinek ugyanazt mondja” montázson meg jót röhögtem, azért ezzel be lehet égni eléggé :D
3. Sikerült felfedeznem olyan játékost (Julia), aki még arcról se rémlik az első részből, pedig nem szokott sok ilyen lenni. Ha már memória és nevek: Aputestű Hírolvasó Ricket miért hívja Kevinnek(vagy Gavinnek?) Jeff?
4. Okos gondolat #1, amit kiemelnék: David észrevette, hogy Wendy makacsul lojális (lásd előző rész), és hogy emiatt tán megérné az ő oldalukra állítani.
5. Okos gondolat #2, amit kiemelnék: Wardog-tól a pajzsos hasonlat (amit aztán Kelley szájából is szinte szóról szóra ugyanúgy hallottunk, wow!) - persze csak amíg az illető "pajzs" a számok rossz oldalán van.
6. Lauren idolt talált :3 Őt is bírom egyelőre, gyönyörű és amilyen fejeket tud vágni, nagyon cukin örült :D Victoria szegényem viszont sajna nem egy észkombájn az eddigiek alapján, de azért nem csak a kamera szereti :3

Chrisnek kellett volna jelezni valami visszacsatolást Davidéktól, hogy megvannak elegen a Kelley szavazathoz, akkor hátha nem megy el Wardog-hoz is az ötlettel, aki határozottan nem volt fogékony rá. Na nem mintha bánkódnék, hogy Wentworth marad még, hajrá hajrá :) Keith-t egészen megsajnáltam a végére, azt meg pláne nem értem, hogy hogyan lett 7-1-1? Ennyien elpártoltak Keith-től? :O És ki szavazott Wendyre? Sajnos most nem mutatták meg a szavazatokat a stáblista alatt, hanem kaptunk helyette még 10 mp Reem-vekengést, meh. Ez jobban zavart, mint hogy Keith döntését nem mutatták meg, amúgy belőle pont kinézném, hogy esetleg a hazamenést választja.

#hétidézete Rické:
“Let’s shake on that I’ll cut your throat at 4” :DD

Laura Ingalls 2019.03.04. 20:36:56

@enzo23: A vezetéknevén Devensnek hívja Jeff Ricket. (Meglehet ismerik is egymást látásból, vagy futólag, mert híradós.)

Látod ezért nyitottam az openinggel, mert Julia nekem is ismeretlen volt és Christ is csak a védettségi játékon lehetett látni, egyébként előtte nem is mutatták. :)

enzo23 2019.03.04. 23:46:35

@Laura Ingalls: áh, tudtam hogy meg kéne nézni Rick teljes nevét, csak lusta voltam, köszi :D (mindenesetre elég zavaró)

Julia nekem még hosszú főcímmel együtt se volt ismerős :DD
süti beállítások módosítása