Hogy volt?

Való Világ 9 extra - Így láttuk mi

2019. február 21. 14:18 - sixx

vv-zsuzsu-gyoztes-valovilag_1.jpg

muveltsegi-teszt-probara-tettuk-a-villalakokat_image_733a74b910f6f7a89b5916aeb04b_16-9.jpeg

Mivel ebben az évadban írtam messze a legkevesebbet (meg legszarabbat, de ez már más kérdés)

és ez volt az az etap is egyben, amiből a legkevesebbet láttam, nem biztos, hogy a véleményem számít-e, de a hagyomány az hagyomány. Szóval szerintem az évadnak úgy mentek neki, hogy a Radics-Csoki-Krisz trió illetve a Vivi-Ginu-Cintike pornóhármas mellé kb. MINDEGY, kit/mit tesznek be, mert a baszás adott, az aki Pumped Gabót filmen tolta (?) az nem fog beszarni ettől sem. Aztán szépen összedőltek a dominók, a faszik magukat golyózták ki, a csajokat a több csaj, a faszik, ők maguk meg a pinájuk, és ami maradt, a konfliktusokat sokkal jobban felvállaló, a kurvaanyázásba azonnal beleálló, mindent ott helyben lerendező típus és a háttérből figyelő, kevés esze ellenére is rafkós, jó döntéseket hozó másik, illetve a kettő között Zsuzsu. Akinek vagy nem volt annyi esze, hogy eldöntse, milyen lesz, vagy leszarta, és saját magát hozta, a naivát, aki viszont rémesen számító is tud lenni ha kell. Ezt az évadot nem rá építették, a szerkesztők/alkotók sem hitték komolyan, hogy van esélye, de ugye nem ők döntenek, hanem az ezerfejű, aki inkább adott 36 milliót egy együgyű csajnak, mint egy exrendőrnek vagy egy meleg faszinak. sixx

Amikor beindult a VV9, többen kérdezték tőlem, mint kóros szenvedélyét nyíltan felvállaló trash rajongótól

(nem, nálunk nem csak a natgeo megy), hogy szerintem milyen az idei gárda, én meg nem győztem hüledezni, hogy ilyen istenkirály, meg olyan telitalálat, és ez lesz minden idők legkirályabb VV-je. Lelkesedésem egészen a tizedik összefoglalóig tartott, nem tovább, ez volt az a pont ugyanis, amikortól csak azokat a részeket néztem meg, amiket a hogyvoltírás miatt muszáj volt. Nem akarok ebből nagy titkot csinálni, minden évben eljön az a pont, amikor már csak a hogyvoltokból követem az események folyását, csak eddig ez a bizonyos pont akkortájt jött el, amikor már csak 5-6 játékos volt versenyben, és az egymás utálatából adódó ellentétek miatt és a villában kiirthatatlanul bentragadt gombás láb és izzadt gátszag folyamatos belégzésétől beszűkült tudatállapotba került lakók vég nélkül üvöltenek egymással a legkisebb semmiségek miatt is, és nem a műsor indulását követő második héten. Gondolom ezek után nem árulok el nagy titkot, hogy nekem ez az évad nagyon nem tetszett, és bár már legutóbb is pampogtam, nálam ez a széria még a nyolcadikat is alulmúlta.

Lehet hibáztatni a szerkiket, a játékosokat, a formátumot, a szabadkőműveseket, meg az elmútnyócévet, lehet, hogy mind hibás, és lehet, hogy a hiba csak bennem van, ezt nem ebben a pár soros elemzésben fogjuk kideríteni. Annyi biztos, hogy nekem ebben a szériában nem volt egyetlen játékos sem, aki legalább csak egy pillanatig is szórakoztató vagy szimpatikus lett volna, a finalista trióból meg aztán végképp senki, de senki nem állt a szívemhez közelebb a másik kettőnél egyetlen görbe pinahajszállal sem, így tök mindegy volt számomra, ki nyer a végén. Talán ha PUA és Roli maradtak volna a végső hármasban, lett volna kinek drukkolnom, de még akkor is csak fél gőzzel izgultam volna.

Nem lehet egyébként szerintem teljes mértékben a szerkesztőkre meg a castingra rákenni mindent, mert amikor valaki úgy megy el a válogatásokra, hogy bemegyek, megtetszik, megbaszom, majd a harmadik nap már a szívszerelme után sírdogál, azzal nem lehet mit kezdeni, max a castingért felelős szakembörök fogják a fejüket erősen, hogy ezt elbasztuk gyerekek, de csúnyán (én szeretem egyébként a végén végignézni mindenkinek újra a bemutatkozó kisfilmjét, egy-két kivételtől eltekintve megint nem igazán azt kaptuk, amit ezek alapján elvárhattunk volna). Én mindenesetre bizakodó vagyok, és a műfaj elszánt rajongója továbbra is, így ha rajtam múlik, itt leszek a következő, meg az azt követő szériáknál is, és csendben reménykedem, hogy sikerül beszervezni régi nagy neveket egy rövidített allstar évadra. Dzsudibí

page_1_6_1.png

Azt gondolom, hogy itt az ideje a brand megújításának.

Ahogy én láttam, alapvetően 2 dolgon ment el ez a mostani évad és fulladt totális unalomba illetve kínba. Az egyik a casting. Nem ártana nem ugyanabból a demográfiai merítésből kiemelni a szereplők 90%-át, és ahhoz, hogy a műsor saját magát írja, konfliktusokkal, szerelemmel, humorral, kavarással, taktikázással, és csak olyan 60-70%-ban legyen szükség forgatókönyvre, tényleg változatos, egymástól markánsan különböző karakterek kellenek. Fogalmazhatok úgy is, hogy legalább a szereplők fele olyan legyen, akinek a szókincsében nem szerepel a „dikk” szó. VV Soma kiterjedt baráti körét ki kéne zárni végre a szórásból és egy jó castingon a befutók közelébe nem kerülnének a Radics meg Vivien féle mínuszos figurák. Tisztában vagyok vele, mekkora szerencse kell ahhoz, hogy egy VV Attilát vagy Korleónét (Éden Hotelt akarok!) kifogjon egy produkció, de igenis kellenek a jó taktikusok, és álmom, hogy 25-nél húzzanak egy alsó korhatárt.

Ebben a csapatban nem voltak izgalmas belső kapcsolatok, egy karakter nem volt, aki szórakoztatott volna, vagy akinek szívesen odaadtam volna a 36 milliót. Talán Hunor ügyeskedett legjobban, ahogy a „nagy taktikus” Rolit pajzsként tartva maga előtt menetelt a döntő felé, tujának álcázva magát. De mint láttuk, ez is kevés volt. Azt pedig öntudatos nőként is ki merem jelenteni, hogy ez a „női győztest 9 évad után” dolog egy baromság. Nem az a lényeg, hogy milyen nemű, hanem hogy tényleg jó játékos és/vagy szórakoztató karakter győzzön. Szerintem Zsuzsu egyik sem volt, de a többi nő sem érdemelte volna meg jobban. Meg a pasik és sellők sem.

A casting mellett a másik dolog, ami elkúrta ezt az évadot, az a szerkesztők lustasága, igénytelensége és fantáziátlansága volt. Ha tesped a banda, és fingot reszel 0/24-nen, akkor meg kell mozgatni őket, de nem tojásegyensúlyozó meg vetkőző versenyekkel, hanem izgalmas és kihívást jelentő feladatokkal, vagy olyan váratlan fordulatokkal, amik megzavarják a játékukat. Szükség szülte húzás volt a KrisztiÁnusz kiesése utáni totál váratlan kiválasztás, de fel is kavarta az állóvizet. Ilyen csavarokat érdemes lenne többet beépíteni a játékba, amire nem tudnak a játékosok felkészülni, meg változatos és kreatív tematikus heteket.

A casting és szerkesztői munka hiányosságai mellett már csak egyetlen gőzölgő trágyadombot szeretnék kiemelni a fostengerből, ami az egész évad legnagyobb szégyene, ez pedig a Belevaló. Győzike ha nem zsarolja az RTL2 vezetőségét és nem fenyegetőzik a családjuk kiirtásával, akkor el kell őt felejteni, mint műsorvezetőt, mert amikor megjelenik, nemcsak hogy izomból elkapcsolok, de legszívesebben a tévét is kihajítanám az ablakon és sóval hinteném be a helyét. Egy félig trash - félig kibeszélő, taktikaelemzős kísérőműsor, ahol a műsorvezető nem tolja magát előtérbe, az baromi jó lenne és szerintem igény is lenne rá, ehelyett a nézhetetlen posvány helyett. Utolsó gondolatként még annyit, hogy ha lesz all star évad, akkor oda duplán körültekintően kell kiválogatni a résztvevőket, hiszen már láttuk, ki mennyire irritáló tud lenni, és kit kéne örökre eltiltani a szerepléstől. (rád nézek, castingos, aki VV Renit átengedte a szűrőn) Ha pedig lesz VV10 vagy All Star VV, én szívesen itt leszek írni róla, mert ha nézni nem is, de hogyvoltozni élmény volt ez az évadot is. Candy

reni-o-a-legjobb-mindenben_image_754804ebdcfa63962f7b51c853df_16-9.jpeg

A Való Világ trash, és az is marad, erről kár lenne vitát nyitni,

de ahogy hogyvoltíró kollégáim is kifejtették, ettől még lehetne sokkal szórakoztatóbb. Persze mértékkel és jól elhelyezve van létjogosultsága a hernyózásnak és más burleszkes mókáknak, hosszú távon azonban ezek igen unalmasak, ha nem társulnak értelmesebb ötletekkel. Most is egészen jópofa eredményt hoztak a kreativitást igénylő feladatok, például milyen ügyesen festettek ezek a lököttek! A verseik között szintén akadtak gyöngyszemek, egy-egy rímben vagy gondolatban a vártnál sokkal többet lehetett felfedezni. Kár, hogy csak felolvasták őket, „jót nevettünk”, és ennyi.

Itt rá is térnék az iskolahétre, ami szerintem ebben a formában elég szánalmas. Elég rossz véleménye lehet az RTL-nek a nézőkről, ha azt gondolja, elég, ha térdcsapkodósan jót mulathatnak a játékosok hiányosságain, és másra nem is kíváncsiak belőlük. Mi lett volna, ha tényleg megbeszélik, esetleg elemzik a saját műveiket, netalántán egy kortárs novellát, vagy ha mesélnek a kedvenc filmjükről, hogy miért szeretik, mit mond nekik. Tuti, hogy akkor is bőven mondtak volna vicceseket, némi értelemmel megspékelve. A Küzdelem az álmokért sorozat nekem bejött, kicsit ahhoz hasonlított, amikor gyerekként vettünk fel ilyen hülyeségeket poénból. Viszont korábban kellett volna bevetni, még amikor népesebb volt a villa, mondjuk hetente egy epizóddal.

Zsuzsu győzelme nem lepett meg, benne volt a levegőben, csodálkozom, hogy ilyen sokan nem számítottak rá. Sokan emlegették a kommentekben a BB Évi-párhuzamot, remélem, nem lesz igazuk. Azért ne felejtsük el, hogy Évi speciális eset, nem egyszerűen egy butuska lány, hanem skizofrén beteg, ami valószínűleg kijött volna rajta a valóságshow nélkül is. Az más kérdés, hogy utána a média kéjesen élvezkedett a szenvedésén, de valljuk be, sajnos mindenkivel ezt csinálják, akiből sztorit lehet gyártani. Szóval bízom Zsuzsuban, a legjobbakat kívánom neki. Kár, hogy nem Adrival és Rolival voltak a top háromban, szerintem úgy lett volna igazságos. Hunorral semmi bajom, a szimpatikus szereplők közé tartozott, de a szépségén kívül azért valljuk be, nem sokat tett hozzá a játékhoz.

Hogy egy kicsit nyálas legyek így a végére, a VV-hogyvolt-csapattagság továbbra is hatalmas megtiszteltetés számomra, és minden nehézség ellenére sok örömet okoz. Köszönöm, hogy olvastatok, ha minden jól megy, találkozunk a következő évadban! Hoppancs

valovilag_lead_1.jpg

Amikor Sixx azt kérdeztet tőlem, bírni fogom-e a Belevaló hogyvoltozását, kurva optimistán vágtam rá, hogy persze.

Egy darabig bírtam is, de Győző anyámtyúkjánál és hogy mind a vallásból (nem mintha túl vallásos lennék), mind az irodalomból trashgúnyt űznek minden nap, végül csak csak levitt az életről. Szörnyen alkalmatlan volt minden műsorvezető, egyedül Anikó volt az, aki képernyőre való és tudta kezelni az egyébként rohadt dilettáns szerkesztői gárdát. Az évad szerintem jó volt, a szereplők is kellően sokszínűek, de szerintem Csoki kizárásával elkezdődött a lejtmenet. A szerkesztők úgy tűntek nekem, mintha csak hobbiból csinálnák a műsort, nem igazán sikerült ráérezni a lényegre sem feladatok, sem anyagok összeállítása terén. Az viszont kimondottan tetszett, hogy kicsit kevesebb pszichológiailag genyó feladat volt (alá-fölé rendeltség, mondd a pofájába a másiknak miért gyűlölöd, mégha nem is), bár azért még így is zavaró volt a sok mesterségesen generált konfliktus.

A szereplők közül én Rolinak drukkoltam, nagyon csalódott voltam, hogy kiesett a 4. helyen, méginkább, hogy az álszent geci HP Baxxter a fináléig tolta a scootert. Az, hogy Zsu nyert, különösebben nem bánt, bár úgy gondolom, PUA érdemelte volna meg a csajok közül. Özvy-t sajnálom, én bírtam amúgy, mert a sok érzelmi alapon működő idióta között, ő az eszével próbált tattikázni, igaz nem volt okos, ezért sem sikerült a játék neki. Parittyamester Csokit kurvára kamáztam (ahogy ő mondaná), de sajnos a kizárása jogos volt és időszerű is, mert biztos vagyok, hogyha még 1-2 hetet bent van, elfajulhatott volna a helyzet.

Rolit nagyon sajnálom, valaki közülünk írta már, hogy a szegény ember VV Attilája volt Ő, van ebben valami. Szerethető, mackógatyás, orraláfingós parasztgyerek akinek nem volt világos, hogyha beszél a taktikáról, akkor ezzel pont elvéti a lényegét. Mondta volna el nekünk nézőknek a riportba (mint anno VV Peti a könyvesházi fiúk résznél ha jól emlékszem), úgy nagyot ütött volna végignézni, hogy csinál mindenkiből hülyét. Még egy nagy hibája volt, nem volt elég bunkó. VV Attila vonzereje ebben volt igazán, nagyon jól tudod egy faragatlan tuskó módon viselkedni, de emberségből is jelesre vizsgázott, ha úgy hozta a helyzet. Akit igazán utáltam az évadban az Ánusz Radics és Reni volt. A néplélek olyan sötét rétegeit mutatták be, amire nem voltunk kíváncsiak. Torz személyiség, harsány és mérhetetlen ostobaság, gorombaság és a ami a legfontosabb: EGYÁLTALÁN NEM VOLTAK SZÓRAKOZTATÓAK. Ettől függetlenül nagy kaland volt írni róluk, követni az adásokat és folyamatosan elhajolni Puskás Pé hadonászása elől. Jó volt olvasni a kommentjeiteket, sokszor szórakoztatóbb volt mint némely rész. 6paw

reni-zsuzsunak-hatba-tamadod-a-barataidat-te-fereg_image_8e4492a378b5c5d3f07d76183895_16-9.png

A tavalyi évad végén azt írtam, hogy jobban várom a Budapest Jersey Shore-t, mint az újabb Való Világot.

Amikor megtudtam, hogy előbbi nem lesz, viszont VV9 igen, hát amnéziás lettem, mint az egyszeri fideszes, és elkezdtem várni, mint mszp-s főpolgármester-helyettes a nokiás dobozt, hogy politikailag korrekt legyek. Be is költöztem 24 órára a villába, megtapasztaltam, hogy milyen villalakónak, realityszereplőnek lenni, de most nem haknizok itt ezzel a sztorival, amiből könyvet turnék írni. A lényeg, hogy picit átértékelődött bennem az egész VV.

Sejtettem, hogy nem könnyű olyan 12 emberrel összezárva lenni, akiket amúgy nem is bírsz. Egyetemistakén, amikor együtt él az ember a haverjaival (jobb esetben, ugye), akkor is azért tűnik olyan fasza bebaszós disneylandnek az egész, mert közben vannak órák, napok, amikor nem látjuk egymást, így legalább olyan édes volt a viszont látás érzése, mint a kisboltban vett 384 forintos Bikatory bor kólával megbolondítva. Szóval így álltam neki a VV9-nek. Az eleje nagyon tetszett. Engem Radics sem zavart. Sőt! Kicsit Tivy 2.0-ként működött, csak még nála is jobban ledominált mindenkit, de amúgy nem húzta volna sokkal tovább. Nem tudott volna elkerülni egy párbajt, ahonnan max Cintike ellen tudott volna csak visszajönni. Csoki volt a legnagyobb találat, az kétségtelen. Lehet, hogy neki meg lett mondva, hogy a kisfilmjében el kell hangzania annak, hogy ő kint is néger és a villában is néger lesz, de róla nem kopott le ez a felaggatott dísz ködmön. Kár, hogy Zsuzsu fejéhez baszott egy körömreszelőt. Nem nyert volna, de vele izgalmasabb lett volna a top4-ig tartó játék. Renivel való kapcsolata is tudott még volna pusztító szartornádót kavarni a Nagytétényi úti félbevágott halálcsillag alatt. A kimaxolt ripacskodáson túl viszont nagyon jó volt, és kellett is egy józan hang, egy IQ Fighter, aki taktikázott is. Ő volt Roli, aki megtestesítette a klasszikus VV-nézőt. Lett volna esélye a győzelemre, ha az utolsó körben Gregre rakja Hunorral a jeleket, aki meg talán Hunort hívta volna ki. Mindegy is most már.

Összességében jobb volt minden, de ez a 100+ nap már sok. Lehet, hogy anno lehetett 160-nál több napig is nézni ezt a műsort úgy, hogy izgalmas volt, de ma már tényleg annyira rohamtempóban élünk, hogy ha egy 2 perces youtube-videóban valami 10 másodperces üresjárat van, akkor én abba belepörgetek, nem várom ki. Plusz iszonyat nyomasztó is nézni, amikor egy párbaj után 6 ember próbál lötyögve bulizni. Hogy én mit csinálnék? Az elejét hagynám hosszabbra, elvégre akkor vannak történések, amikor sokan élnek azon a fingnyi kis helyen. Az váratlan lenne, hogy ott vannak már 2-3 hete és sehol egy szimpátiaszavazás, sehol egy hierarchia hét, csak 12 ember, aki egy fedél alatt él. Ott lenne feszültség. Menne a gondolkodás, hogy mi a fasz van, miért nem történik semmi. És akkor tényleg az lenne, ami régen volt, amiről a Big Brother szól, hogy minden gond nélkül kukkolhatjuk 12 ember életét. Aztán a 4. hétben rádurrantanám a kiszavazáscunamit, és egy 85 nap alatt lezavarnám az egészet. Több beköltözős reality kéne. Géza

vv-zsuzsu-gyoztes-valovilag.jpg

Alapvetően más típusú műsorokról írtam idáig,

és bár a korábbi évadok hogyvoltjait többnyire követtem és viszonylag képben voltam, az adásokat sosem néztem, így meg nehéz megítélni, hogy ez az évad jobb, avagy szarabb volt-e a régieknél, és mennyire kellett korábban szarból várat építeni. Most nagyon. A feladatok többnyire nem voltak érdekesek, hiányoltam hogy míg régebben áthúzták ide más műsorok mintáját (rémlik valami éneklős/táncos hét pl), addig a mostani feladatok leginkább abban merültek ki, hogy vég nélkül pazarolják az ételt, és csinálnak vele disznóólat a villában. Persze voltak új elemek, megpróbálták például behozni a „csináljunk sorozatot a sorozaton belül” vonalat, ami akár jól is elsülhetett volna, de inkább csak időhúzásnak tűnt - nyilván nehéz lehet évadról-évadra újat mutatni, ezért nem is ugatnék itt a szerkikre, hogy unalmas volt amiket kitaláltak, de a jövőben inkább maradjanak az eddig jól bevált örökzöldeknél.

A lakók

Bár 30 másodpercen belül szerintem nem tudnám felsorolni az összes beköltöző nevét, de a lányokra kitérnék egy picit: ezt a repedtfazék hangon károgó, folyamatosan káromkodva üvöltő cigányasszony stílust hozó bandát nem tudom, honnan szedték össze, de kivétel nélkül mindegyik inkább csak idegesítő volt, mint karakterisztikus. A fiúknál Csoki egy ideig szórakoztató elem volt, míg ki nem bújt belőle a tahósága, Ánusznak a nevét sem vagyok hajlandó rendesen kiírni, Radicsot meg hagyjuk, mert egy ilyen pökhendi, felfuvalkodott, kevély faszkalapot még nem hordott hátán a Föld, örülök hogy nem kellett tovább nézni, hanem elsőként kiesett, és nem, nem értek egyet az olyan tévhitekkel mint az „akár jó is lehetett volna a játéka, ha kevésbé gőgös”. Nem lehetett volna jó, egy paprikajancsi volt, semmi több. Bár Zsuzsu nyert és ezzel szerintem nincs semmi gond, annak ellenére sem hogy a műhisztijeitől a hideg futkos a hátamon, de hozzám a Team Tuja állt inkább közel. Jóval emberközelibbnek éreztem a Hunor-Roli párost, mint a villából bárkit, bár azt hiszem itt is sokaktól eltér a nézőpontom, mert sokkal inkább szórakoztatónak találom, ha valaki képes végighenyélni több mint 3 hónapot egy kanapén okoskodva, és mikor már a játékosok fele kiesett, csak akkor veszed észre hogy „basszus, ez a gyerek eddig is bent volt?”, mint azokat akik óbégatni, veszekedni meg maszatolni mentek be. Nem tudom, mit mondhatnék még, bár óriási megtiszteltetésnek éreztem anno a megkeresést hogy csatlakoznék-e a VV9 csapathoz, nekem egyelőre ennyi elég volt a trashrealityből. Hektor

page_3_1_1.png

Hol is kezdjem... mert az elején nem érdemes,

annyira azért nem volt jó évad. De azt leszögezném, hogy a VV8-nál, ami szaros bödön legalja volt, messze jobb lett a casting. Az idén legalább újra volt pár ember, akinek a játéka, vagy a lénye szórakoztató volt, vagy lehetett volna. Itt van mindjárt „Taktikus” Roller, aki tényleg nem volt annyira hülye, de persze ő is többet képzelt magáról, mint kellett volna. Folyamatosan elemezték a helyzetet az aktuális tujával, Hunorral, de lássuk be, sokszor fingjuk sem volt, mi fog történni. Viszont legalább megpróbáltak játszani, és már ez is több, mint ostobán fetrengeni a telefingott hálóban.

Aztán ott volt Reni, aki kibaszott egy idegesítő picsa, de olyan elánnal vetette bele magát az összes feladatba, hogy néha rendesen megijedtem tőle. Persze reménytelenül ostoba, de legalább csinálta a showt. Greg a süllősrác is érdekes színfolt lehetett volna, kár, hogy egy kétszínű fasz. Volt egy Adrink, aki szerintem a legokosabb játékos volt, csak neki meg nem sikerült beágyazódni egy csapatba se, mivel sosem tudta tartani a száját. És persze, mint minden évadban, az idén is selejt volt a játékosok nagy része, akik aztán nem sokat lendítettek a műsor szekerén. Mert ugye 2019-ben, éjszakai adásokra kihegyezve, nem nagy mutatvány, ha már a második napon megkúrnak az ebédlőasztalon. Aki erre épített az ment a levesbe (lásd Szinti, Ginu, Radics).

Sajnos az idén volt egy kizárás is, ami igazán fájó pont, mert Csoki személyében egy olyan játékos repült, akiben voltak lehetőségek. Gondolom az RTL-nél is fogták a fejüket a szerkesztők, mikor ez az idióta kirúgta maga alól a stokit, hiszen egy folyamatos humorforrástól kellett megválniuk, aki a fődíjra is esélyes lehetett volna. Minden megvolt benne, ami egy ilyen játékhoz kell: a bohóc, a humor, az alkat, és a teljes gátlástalanság. Ok, ő se volt bántóan okos, de egy olyan országban, ahol Fekete Pákó celeb lehet, ez nem sokat számít. Én a helyében retkesre keresném magam valami hülye-vicces zenével. A fesztiválok és falunapok sztárja lehetne pár évig.

Bár én Hunorra szavaztam, de semmi bajom azzal, hogy Zsuzsu nyert. Nem egyszerű a lelkem, kicsit kattant is, tuti nem a legfényesebb izzó a csillárban, de nem is ostoba a nő. Végig következetes volt, sokszor jól látta a dolgokat, és nagyon okosan sulykolta a „VÉGRE NYERJEN NŐ” szlogent. Talán Greggel volt csak elfogult, vagy nem akart teljesen egyedül maradni. Így is kemény volt neki, mert gyakorlatilag mindenki lenézte a háta mögött, még a saját csapata is. És a végére kiderült, hogy a taktikázással kapcsolatban egyedül ő nem volt képmutató a villában. A csaj tényleg nem taktikázott, akivel baja volt, azt vitte ki, még akkor is, mikor a saját csapatáról volt szó. Persze borzasztó idegesítő lehet egy ilyen nehéz emberrel együtt élni, de ez a nézőket nem érdekli, hisz ők csak a jobb pillanatait látják. Innen is gratula neki!

Nézőként biztosan maradok a VV10-re is, de hogyvolt íróként nagy valószínűséggel nem. Ahhoz túl sok ebben a műsorban az üresjárat, és untam, hogy sokszor tényleg szarból kellett várat építenünk az írótársaimmal. Már öreg és cinikus vagyok ehhez, szóval átadnám a helyem a lelkes fiataloknak! :) Bruti

page_2_1_1.png

Mivel előttem már kábé minden elhangzott, ami elhangozhat a témában, kihagynám a felszopó részt és a közepénél kezdeném

Ebben a szériában nekem sem volt kedvenc játékosom, és szurkolni se szurkoltam. Az egyetlen meglepő fordulatot a finálé tartogatta számomra. Ahogy azt többen is észrevételeztétek, mi is vakon voltunk, mert a Hunorra gondoltunk végső győztesként, tisztelet azon kivételes írótársak felé, akik épp nem. Ha hiszitek, ha nem, nekünk se dobja át az RTL a lefújás előtt fél nappal, hogy kit kívánnak győztesként delegálni, tovább megyek, nekem olybá tűnt, hogy még házon belül sem volt egyetértés, sőt még tovább, mintha a műsorvezetők is kaptak volna egy enyhébb lefolyású sztórkot, amikor a fülükre mondták a végeredményt. Egy biztos, a Való Világok legszomorúbb, legszürreálisabb, szakmailag nagyon gyatrának tűnő fináléját hozták most össze a srácok, gondolok itt a megzabolázhatatlan közönségre, a rossz kameraállásra Zsuzsu konfetti szórásánál, a romantikus vége hangulat teljes elhagyására, ahogy mindenki bejön a színpadra a végén, ott van az összes szereplő, de még azokat a cuki objektumkövetős beltéri kamerákat se hagyták úgy lekókadni, pedig attól eddig mindig összeszorult egy picit az ember szíve, meg aztán ahogy kialudtak a fények áhhh, szóval na.

Ha bármikor lehetőségem lenne javaslatokat tenni a műsor tematikáját illetően, jómagam is visszatérnék a klasszikussabb reality világhoz és hagynám a fenébe ezt a szanaszét ingerelt környezetet. Nem avatkoznék be ennyit és be merném vállalni, hogy a közönség eleinte köpköd, mert a felgyorsult világunk meg a minden. Nem lennének külső ingerek, nem tudnák, hogy milyen nap van, mennyi az idő stb. Sokkal vállalhatóbb és izgalmasabb konfliktus helyzetek alakulhatnának ezeknél a brainstorming keretében létrejött, izzadtságszagúaknál. Reagálnék újra arra a kritikára, hogy mi itt agyonajnározzuk VV Attilát. Tovább árnyalnám. Nem őt, hanem az előtte szériát, meg az ő szériáját. S igen, lehet, hogy az idő mindent megszépít, de ha leültetnének egy tv elé, hogy na most akkor egytől kilencig végigélhetem újra bármelyiket, valahogy akkor is a négyet, vagy az ötöt mondanám. Alekosz és Olivér, Attila és Péter, Szandika, Szandika és Anikó LOL, szóval ezek miatt a karakterek miatt. A mostaniakban inkább csak szereplők vannak. S ez bizony nagy különbség. Nekem.

S ha már megint a régit sírom vissza (biztos öregszem) egy allstar évadot én is nagyon adnék! A hatalmas nihil közepette a legnagyobb dicséret volt, amikor egyikőtök azt írta egy kommentben, hogy hoztam a rám bízott napokat, sem felfelé, sem lefelé nem lógtam ki. Ezt még ilyen nehezített pályán is elvártam magamtól, egy viszonylag állandó és még értékelhető színvonalat, ha már a műsor erre nem volt mindig képes. Bizony sokszor átsegített a mélypontokon, hogy úgy egyébként rajongója vagyok a műfajnak. Lulu

Nagyon köszönjük a megtisztelő figyelmet, külön kiemelném írótársaimat, Dzsubidít, Hektort, Lulut, Brutit, Gézát, Candyt, Hoppancsot és az újinc 6paw-t, jó volt veletek, gyerekek. Hogyvót van még a blogon, tessen új dolgokat felfedezni, olvasni, írni.

Legyen ez a mantrád:

560 sorozatból csak akar EGY, amiről tudsz vicceseket mondani!

98 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oh my... goddess! 2019.02.21. 14:41:23

jó hosszú cucc lett, még nem olvastam el, de látatlanban is KÖSZI a beletett munkát!

Niké88 2019.02.21. 14:55:50

Köszi az elemzéseket, meg az évad összes irományát!! :) Én leginkább Bruti-val értek egyet, illetve üzenném, hogy ha tud, maradjon a 10-re is hv írónak is, mert amellett, hogy nagyon vicces, olvasás közben még a hangját is "hallom"...:)

Maximista vagyok 2019.02.21. 14:57:26

@oh my... goddess!: szia :) beállok a posztírók közé, után, alá ami a véleményemet illeti, éljen a VV4-VV5! most vagy rendesen csinálják a szerkesztők és munkát tolnak bele, vagy hagyják az egészet a picsába és nem kell több VV.

Niké88 2019.02.21. 14:58:15

Ja, tegnap belenéztem a VV2 ismétlésbe, hááát... tényleg látszik, amiről írtok, hogy ugyanis felgyorsult a világ, kicsit tényleg olyan volt, mint valami lassított felvétel.

MosóMaca 2019.02.21. 15:19:27

Ohhh, hát Candy minden egyes szavával maximálisan egyetértek!!! És ahogy már írtam, almafasz tutira zsarol, vagy fizet valakinek, hogy képernyőn lehessen. Más nem lehet! Köszönjük az összefoglalókat, szép végszavak.

Gia 2019.02.21. 15:28:53

@Niké88: Én is nézem a VV2-őt,valóban nem pörgős,viszont még nem is költözött be mindenki.Arra majd rá akarok figyelni,hogy ők tutira nem csinálnak disznóólat a villából.Valahogy régen ez nem volt divat..

Niké88 2019.02.21. 15:30:20

@Gia: Az igaz, tényleg nagyon undi, ahogy ezek léteztek a villában mostanában.

VV Erőlegény 2019.02.21. 15:44:02

Sziasztok! Tulajdonképpen mindannyiótokkal EKG, de leginkább 6paw, és Bruti azok akikkel a legnagyobb az EKG a végső konklúziók levonásában + A Gézu által javasolt jövőbeli forma 12-en sokáig benn vannak kb. 6 hét, benne egy, vagy két szimpátiaszavazás csere, utána hetente egy játékos kiesik 3 max 4 hét alatt, majd további két-három hét alatt lefogyasztják heti két kiszavazással a villát (szerda/vasárnapi) fordulókkal (a 3.-10.hétig lezajlanak a tematikus hetek). Köszi a munkátokat!

Veder1 2019.02.21. 15:45:26

En Candyvel ertek egyet leginkabb. Az meg hogy a hv irok tobbsege nem vagta le a kozepetol hogy Zsuzsu fog nyerni az vagy abbol adodik hogy nem igazan kovettetek a szeriat (ertheto) vagy nem eszleltetek a kozhangulatot. Sajat velemeny, hogy az rtl szerintem nem favorizalt senkit, oly mindegy nekik hogy Hunor vagy Zsuzsu nyer es a masik a masodik.

Bekkara 2019.02.21. 15:48:56

Az a baj az Allstar évaddal, hogy nem a jó karaktereket hoznák vissza (4, 5-ből), mert ők nem vállalnák, hanem jönne Mici-Kárszeg, Dina, Dorka, Dennis, Viki, Soma és udvartartása, Ánusz, Ribi, Renyhe ezek jönnének, normálisabbja nem, Bukó Éva esetleg beköltözne, meg Debílió még, de mondjuk Attila már biztos nem, Alekoszt sem hiszem.

BarBwire 2019.02.21. 15:51:24

Egyet értek az írókkal, meg kell változtatni a dolgokat, mert a végére nagyon uncsi és kiszámítható lett az egész.

Köszönjük a munkátokat, élvezetesek voltak a cikkek, minden nap ezt vártam .

Maximista vagyok 2019.02.21. 16:04:30

@Bekkara: ekg, tehát ezt az all star VV-t szerintem hagyjuk.

hereverő heverő 2019.02.21. 16:05:02

Minden hogyvolt írónak köszönöm az eddigi munkáját, a sok szenvedést és álmatlan éjszakát, amikor ezt a fostengert kellett nézniük. Egyet kell értsek azokkal akik szerint minden idők legrosszabb VV-jét sikerült összehozni, a szerekesztőknek pedig innét kivánom, hogy análisan inzultálja őket a második ukrán front összes tüzérlova, miközben a VV idei szériáját folyamatosan levetítik előttük. Pácz Viktória ebből kimarad mivel ő élvezné is, neki csak nézni szabad a paripákat hágás közben, esetleg hangosan vágyakozhat. Zsolti dettó, neki egy kismacskát szavazok meg, hogy lötyögjön - mert azért a VV aftervideókban volt munka - olyan amilyen.
Ennyi fantáziátlan, impotens, semmire sem jó feladatot voltak képesek kitalálni, ez a televíziózás szégyene. Elég lett volna visszatekinteni az eddigi 8 VVre és két BBre, és évekre elég feladatot lehetett volna összehozni. Vagy olvasni a hogyvoltot, ahol összekommenteltünk 3-4 műsorra való feladatot.
És akkor nem lett volne ennyire nézhetetlen szar az egész, B+.
Külön megemlékeznék a kommentelőkről, akik nem bírtak magukkal, és vérben forgó szemekkel anyázták egymást egy jobb világ reményében - nekik is jár a faszkorbács, egytől egyig. Nem érdekel ki mennyire veterán kommentelő volt vagy van, attól még nem kellene fasznak öltözni farsangon.

Köszönöm még egyszer mindenkinek.

Lónapot, sziasztok.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.21. 16:13:35

Köszi nagyon mindegyikőtöknek a belefektetett energiát, sok kellett ehhez a szériához, de sikerült, én jól szórakoztam és minden nap vártam a betevő hogyvoltot. :)
Köszike.

Cimili 2019.02.21. 16:16:37

Kedves HV írók, nagyon köszönöm az egész évados munkátokat, nélkületek unalmas és élvezhetetlen lett volna! Sixxnek külön köszönet, h engedte a sok off-ot és hogy másról is dumcsizhattunk! Köszönet a komment társaknak is, még akkor is, ha én nem pont úgy láttam a dolgokat, mint ők, vagy ha épp másnak szurkoltak! Jól éreztem magam itt esténként. Na húzok és el is olvasom. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.21. 16:17:43

@hereverő heverő: EKG. :)

Apropó, válaszoltam privát többször is. :)

Cimili 2019.02.21. 16:20:13

@hereverő heverő: ha nem unod még, megint hatalmas EKG!! :)

oh my... goddess! 2019.02.21. 16:20:42

First of all minden hogyvolt-írónak megkószónóm, hogy odatette magát - ki többé, ki kevésbé, de felróni ezt a világért nem merném senkinek sem, mert ez volt az első széria minden VV-k történetében, amelyet nem követtem teljes figyelemmel, mint a korábbiakat, ahol sosem fordulhatott olyan elő, hogy ne nézzek meg legalább felvételről minden egyes öfit (igen, még a fos8-as 8-at is képes voltam végigszenvedni;), ezt viszont skippelni kényszerültem, amikor olyan szinten irritált az öfikben burjánzó Renyhe-ripacskodás, gerjesztett műbalhék és elviselhetetlen ordibációk tömkelege, hogy még az itteni remek társaság (nektek is KÖSZI!) sem volt képes már itt tartani az öfik alatt... a maximum az volt tólem, hogy az elmulasztott adásokat 5-10 percek alatt áűtpörgessem, és ezt is csak azért, hogy teljes maradjon a képem azért a műsorfolyamról - de sokszor ez is kínszenvedés volt. Márpedig ha nézni ekkora kín volt, milyen lehetett hogyvoltot fabrikálni belőle..? Szal, részvétem és elismerésem a posztereinknek. Maradjatok legközelebbre is, főként azok, akik beletették az energiát rendesen a posztokba. :)

Bruti, nagyon sajnálom, hogy kiszállsz, megértem, de bakker, SAJNÁLOM!!! Én is úgy voltam vele, mint fentebb írta egyik kommtársunk, hogy a saját hangodon szóltak a fejemben a hogyvoltjaid, de esküszöm, még láttalak is a szinpadon közben! xD És hát, na. A legtutibb álnevek is tőled eredeznek, amiket azóta is használunk: Süllő, Rúdlény - később Renyhe, stb... ez azért már valami... ;DDD Szóval, köszi az eddigiekért. Az elemzéseddel is egyetértek, ahogyan a többiek zömével is, de leginkább Candy álláspontja tükrözi az enyémet, max annyival tudnám kiegésziteni, hogy Baukót se hagyjuk ki a maga elképesztőmód gagyi modorosságával és az önsztároló kis performanszaival, amik.... hát, mit mondjak, ami nem túl bántó már így, utólag? Idejét múlt, ócska szar ez a stílus, el kéne felejteni Baukóval, Győzivel és a szerkesztőikkel együtt.

A műsorvezetőkről annyit még, hogy engem PP annyira nem irritált, mint itt sokakat, többnyire tudtam szórakozni rajta, ami viszont igazán zavart - és ez Ancsára épp úgy érvényes -, hogy az élőzés nagyon nem ment nekik, képtelenek voltak segítség (füles) nélkül spontán reagálni a történésekre, de főleg "kézben tartani" a játékosokat meg végképp nem ment egyiküknek sem, amitől gyakran elburjánoztak a kiválasztások pl., szót adtak egy tudottan szómenésesnek (Süllő, Renyhe), amit aztán nem igazán ment visszavenni tőle, hogy más is szóhoz jusson, és így tovább... és akkor a gyakran élvezhetetlen párbajokat már nem is említem, ahol szintén nem jött össze életszerű párbeszédeket folytatni a résztvevőkkel, nem beszélve a totálisan funkciótlan, ám de túlüvölthetetlen közönségről...

/Hozzáfűzés: nem véletlenül lett ám a BB úgy kitalálva, ahogy!/ Eh, de megnéznék egyszer már újra egy hazai, de igazi, VV-s sallangoktól megtisztított realityt megint, ami nem "Powered by..", hanem valódi, originál BIG BROTHER!!!

hereverő heverő 2019.02.21. 16:27:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ah megvagy hadnagy! A gmail meg húzzon kotont a spamfilterre, köszcsike.

oh my... goddess! 2019.02.21. 16:54:45

Eh lemaradt az előbbiből, hogy Candy mellett 6paw, Laura és Gézu elemzésében foglaltakra is csak azt tudom mondani: EKG, EKG és EKG, a legteljesebb mértékben. ;)

úgymond olvasó mmkk 2019.02.21. 17:16:59

úgy jártam, mint Lulu, sokan írtak már előttem, úgyhogy nekem a felszopás helyett már csak a köszönetnyilvánítás maradt :)))))
köszönjük!

oh my... goddess! 2019.02.21. 17:18:23

@Bekkara: jaigen, még ezt is akartam írni, de akkor most már csak EKG ide is, mert pontosan ez lett volna az én mondandóm lényege is, hogy AllStart SSKK NE!!! Mert a győztesek zöme, az érdekesebb játékosok már szétszéledtek, sokuk már a konkurrens kanálist erősíti, a kevésbé érdekesebbekre pedig ki kíváncsi? Már a saját szériájukban is uncsik voltak, minek őket összeterelni, attól érdekesebbek lennének? Nem hiszem. Aztán - ahogy mondjátok -, sokan végleg kiszálltak a m,édiából, tudatosan távol élik a privát életüket távol a nyilvánosságtól, őket mivel lehetne rávenni egy újabb szereplésre, ráadásul most már érettebb fejjel? Szerintem semmivel.... Az ismert médiakurváktól pedig megcsömörlöttünk már mindannyian, én spec. egyikre se vagyok kíváncsi, így is túl sokat nyomulnak mindenfelé, őket köszönjük, NE.

Legyen inkább egy normális, igényes casting, a Candy által elővezetett szempontok alapján, valódi szakemberek (!) által összeválogatott karakterekkel, akár Gézu, akár Laura ötletét megvalósítva - vagy inkább mindkét ötlet mixét, de lényegi elem a külső ingerek teljes kizárása, ahogyan azt egy originál beköltözős realityben kell! Fontos még, amit sokan említettek közöttünk és a poszterek szinte mindegyike is, hogy a szerkesztőgárda teljes lecserélésért kiált - mit kiált, artikulátlanul, amolyan Renyhe-mód ordít!!! Tudom, hogy drágák a valódi szakemberek, de ők adják a műsorfolyam gerincét-velejét, rajtuk múlik gyak. minden, szóval ezen spórolni - amint az látható -, nem érdemes...

Fentebb pedig kihagytam még Hoppancsot és Hektort, ezúton pótolnám, mert velük is EKG! :)

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2019.02.21. 17:47:42

@Niké88: @oh my... goddess!: Ha lenne valami kurva nagy változás, pl. amit Géza említett, akkor maradnék, de nem hinném, hogy sokat fejlesztenék már ezt a formátumot.

oh my... goddess! 2019.02.21. 18:02:34

@Bruti: tökigazad van, megértem, csak... érted, nekünk veszteség.. :)

Van amúgy ez az új, szintén az Rtl-en futó kiköltözős dokureality, az "Isten veled Magyarország!" - első rész ment még le csak, de jó példázza, hogy tudnának itt minőségi munkát végezni, ha akarnának; persze gyanítom, hogy ezen teljesen más csapat dolgozott, akik valszeg jobban meg is vannak fizetve, de legalább látható, hogy lenne kikkel dolgoztatni, csak... akarat nincs rá. Nagyon úgy tűnik sajna, mintha tényleg a VV-brand teljes lezüllesztésén munkálkodnának...

Cimili 2019.02.21. 18:38:36

Áthoztam, mert nem jó helyre írtam. :)
Gézu, kár h nem írsz a villabeli élményeidről. sztem rajtam kívül mások is kíváncsiak lennének rá.

Dzsudibí 2019.02.21. 18:51:22

Visszanéztem, ezt írtam a vv8hoz, akár nyomhattam volna kopipésztet idén is.

Casting, szerkesztők, feladatok, tematikus hetek, kivitelezés, hangmérnökök, technikusok, vendégek (kivéve Anti és Laci bácsi) mind-mind kuka, az rtl ennél nyilvánvalóbban csak úgy szarhatna a dolog közepibe, ha senkit nem költöztetnének a villába, és arról mutatnának minden nap egy negyven perces összefoglalót. Azért vagyok egyébként különösen morcos, mert a szereplők kiválasztásában van nem kevés lutri, értem én.

Egy-két interjú és teszt még nem garantálja, hogy az illető valóban olyan bolond/ostoba/kurvás (vagy fentiek fogyasztható és eladható keveréke), mint amilyennek mondja magát. Láthattunk már ilyet korábban is, fogunk is még, de ahhoz különösen nagy balszerencse (avagy beleszaromság) kell, hogy 15 ember közül a legnagyobb jóindulattal is csak egy-kettőre lehet ráfogni, hogy érdekes karakter. Ha meg már így alakult, még mindig lehet próbálni menteni a menthetetlent érdekes feladatokkal, szórakoztató tematikus hetekkel, és még különösebben meg sem kell erőltetniük magukat, elég, ha visszanyúlnak korábbi szériákban látott jól bevált ötletekhez. Motiválatlanok? Hát motiváljátok őket, baszom alássan, lila kendő, kirándulás a Budakeszi vadasparkba, mama házi almáspitéje, bármi, jó előre beharangozva, had’ feszüljenek a gyökerek.

csincsilla72 2019.02.21. 19:02:28

Én is köszönöm mindenkinek a szórakoztatást.
Sajnos pár héttel ezelőtt muszáj volt kiszállnom a buliból, leginkább a rengeteg melóm miatt, no meg azért, mert leharcolt állapotomban már nem bírtam a napi Renyhe-showt idegekkel. (Igen, szarjon sünt, aki azt a nőt beengedte a villába.)
De egyet kell értenem: iszonyat szar volt a casting, lusták a szerkik és kurvára fapados a széria. És nagy EKG Candyvel: 25 alatti kölyköket tartsanak már távol a műsortól. Valamint jó lenne, ha agyra is szűrnének, nem csak arra, hogy melyikük hajlandó magát már az első este megbaszatni a dzsakuban, lehetőleg még azelőtt, hogy megkérdezné, kinek köszönheti az örömet.

VV Erőlegény 2019.02.21. 19:34:02

@Bekkara: Szerintem az Allstar nagy csalódás lenne.... Nagy Ő Anikó is teljesen kiöregedett már ebből...

naty77 2019.02.21. 19:53:23

Sziasztok! Én csak olvasó vagyok, a tévében nem láttam semmit, konkrétan összekevertem végig Adrit és Renit. :D De olvasni mindennap lelkesen olvastam, szerettem mindenki hogyvoltját és kommenteket is. Köszönöm Nektek!
Valamikor ősszel az okmányirodában az egyik főembert hallgattam végig telefonálni erről az évadról, a szereplőkről és Anikóról beszélt, de nem azt jegyeztem meg, amit mondott hanem a zokniját, amin rózsák voltak férfi létére :D Pedig összességében heteronak tűnt. Aki ilyen zoknit hord 40 feletti férfiként, attól bármi kitelik-rossz évad is. Mert ez az volt. :(
De egyébként Anikót Kiss Ramónához hasonlította, csak nem annyira intelligens és céltudatos- mondta.

Dauda András 2019.02.21. 19:56:24

@Bekkara:
Allstar? Ugyan! A kutya nem kiváncsi már balfasz BALekoszra és Bunkó Évára.
Amúgy is kb szépülnek az emlékek és azért emlegetjük azt, mint a katonaságot az öregek.
1 hónappal később nyíltan már mindenki letagadta h arra két kreténre szavazott volna...

Debilió bűnöző, Soma meg a kamera előtt verte.

Dauda András 2019.02.21. 20:03:30

Nekem annyi a véleményem ha VV9 meglepően jó volt. Jobb minta VV6-7-8. Persze nem olyan jó, mint a VV8-9.
Kisebb költségvetésű ugyan, de az ilyen Somáéknál, Denniszeknél, Debilióéknál jobbak voltak.
A szokásos telepi vonal, a kötelező youtuber most viszonylag hamar kiesett. A kötelező díszminoritás most sokáig húzta. Pedig bőven kivihető lett volna.
A Roli+Hunor párost bírtam.Többre tartottam, mint az előző VV8 Dávid+tirpák Atti párosnál. Zsuszut bírtam. Jobb szerettem a VV8 Vivinél.
Rolit sajnáltam amikor kiesett, de valamennyire Zsut is szerettem.

Angora Cardi 2019.02.21. 20:46:38

Köszi a posztereknek!

@Cimili: @úgymond olvasó mmkk: csatlakozom a Gézu fanclubunk kéréséhez

Cimili 2019.02.21. 20:53:45

@Angora Cardi: remélem olvassa Gézu!! :)

emilu Harris 2019.02.21. 20:57:56

@Bruti Értékeléséből kiemelve: " Ha hiszitek, ha nem, nekünk se dobja át az RTL a lefújás előtt fél nappal, hogy kit kívánnak győztesként delegálni... Egy biztos, a Való Világok legszomorúbb, legszürreálisabb, szakmailag nagyon gyatrának tűnő fináléját hozták most össze a srácok, gondolok itt a megzabolázhatatlan közönségre. "
A párbajon az első 58 percben csak Hunor-odítozást, hallani, az ő tábláit emelgetik, Renike többször premier-planban látható, Zsu családja először csak 00:58:48-nál látható, Zsuzsu táblát a jelek szerint nem engedtek a studióba bevinni. A skizofrén szerkesztői gárda, úgy tűnik, női győztest akart, de Hunort látta volna szívesebben befutóként.

Ego0123 2019.02.21. 21:40:21

Köszönöm a posztokat!
Jó éjszakát!

Thats What She Said! 2019.02.21. 22:04:31

Kedves Hogyvoltos Írók! Ti igazán kitettetek magatokért, a legjobbat hoztatok ki ebből a rosszul sikerült evadbol! Köszönöm én is, hogy a csatorna helyett szorakoztattatok minket!
RTL klub! Kérjük szepen, h a következő évad castingjanal gondoljatok azokra a nézőkre is, akik nem a vv9 szereplőivel vannak azonos értelmi szinten( tisztelet annak a 2 kivételnek-RoliAdri). A sötét nézők elcsamcsognak az intelligensebb játékosokon is, higyjetek el, s akkor legalább az értelmesebbje sem csalódik. A szerkiket és műsorvezetőket pedig leváltani!! Peti-Ancsa,ti maradhattok részemről .:)
A többi kuka, irtó gaz és méltatlan egy vezető csatornához! Aki őket odatette, az is mondjon fel.

emilu Harris 2019.02.21. 22:23:44

@emilu Harris: @Lulu-tól elnézést kérek, hogy mondatait @Butinak tulajdonítottam.:)

emilu Harris 2019.02.21. 22:27:54

@emilu Harris: Hát még, ha nem tévesztenék: természetesen @Bruti, és minden más HV írónak köszönöm.

lulu1.0 2019.02.21. 22:53:09

@emilu Harris: Az, hogy Brutinak tulajdonítottad a gondolataim, megtisztelő. :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.21. 23:54:48

@Angora Cardi: hoppácska, még egy fanklub? Ott a helyem. ;)

Maximista vagyok 2019.02.21. 23:56:42

@Dzsudibí: Szia, egyik kedvencem vagy és most kicsit a magam módján segíteni szeretnék ha csak a castingot nézzük. Adott a casting csapatból egy fiatalember aki !messengeren! megkeres egy adott személyt olyan szöveggel, hogy a profilját részletesen átnézve (ennek még lesz jelentősége) alkalmasnak tartja hogy a VV9-ben szerepeljen. Ez egy automatikus üzenet, sokan megkapják. A gond ott van, hogy ezt egy volt RTL-es sorozat szereplője kapta meg. Akkor most gondolkozzunk el a casting komolyságán... Beszélhetnénk itt sokmindenről, de ez már az elején elment északnak. Nincsenek illúzióim, jobb már nem lesz, sajnos :/ Neked és a többieknek viszont hatalmas köszönet a napi posztokért, az biztos hogy nem a műsor szívott ide be, hanem ti és egy kommentelő bázis, akiket nagyon megkedveltem.

SzilajSzilard 2019.02.22. 00:25:28

Még 50 komment sincs, hátha idáig elolvassák a szerkesztők és megfogadják!

2019 van, ha kinyitom a vajasdobozt, abból is pornó ömlik. Senki nem kiváncsi már a lógó seggekre és kajla mellekre a zuhanyzóban.
Rakjatok fel egy homokszórt (nem átlátszó) üveget, legyen elég a sejtetés, és sokkal több normálisabb ember fog jelentkezni, akiknél kiesik a műsor csak azért, mert a seggüket kell mutogatni. Aki akar, úgyis terpeszben borotválja le magát a hálóban, vagy mondjuk odapisál a szőnyegre.

Így akár el lehetne tolni a megélhetési kurva - kurva - webcamkurva - díler - pultos - munkanélküli tengelyről egy picit cizelláltabb arcok felé. Igen, ilyen sokat számít hogy kell-e segget villantani, igen.

SzilajSzilard 2019.02.22. 00:37:27

Ja és Anikó nagyon belejött. Hibátlanul tolta. Se nem kevés, se nem sok. Pont annyit kacsintott ki, és delejezte tekintettel a pörköltszaftos necctrikós nézőket, amennyit és ahogy kellett.
Prémiumot meg névre szóló parkolót neki!

r0mantik 2019.02.22. 02:56:58

Azt a hv írót kéne szaros/szöves strandpapuccsal csapkodni, akinél Anikó élvezhető kategória volt műsorvezetőként.
Ugyanolyan fosh volt, mint az összes többi. Bájdövéj ha Puskás kezét lekötözték volna, és kevesebb metamfetamint vesz magához, még akár jó is lehetett VOLNA. Azt nem tudom megérteni, hogy egy ilyen trashtalk szerű műsorba mint a belevaló, miért állítanak be egy fogyatékost aki csak egymás után bedob szavakat (jesztüdéj máj frendsz, almafa műsorvezető vagyok), vagy a másik a szilikonnal telepumpált, de mocskos szájú, és magáról kurvára sokat képzelő Baukót...
Anikó-PP vonalra vissza: ezeket folyamatosan nullázták az élők alatt a bentiek. Lilunak nem egyeneset válaszoltak anno, visszakérdezett. Ha terelt a bentlakó, dobta a beszélgetést, és lehetett gondolkozni mit baszott el az illető. Tudtak szavakkal büntetni. Ez a két díszfasz meg... Hogy basszátok meg nem volt elég over100 nap a lekonfnál megjegyezni, hogy "most pedig a fogyatékos sukárgyerek jön a belevalóval, maradjatok velünk", minden egyes adásvége főcímnél lehetett látni, hogy mondat vége, hangsúly le, a gyártásvezető ráodrít a fülére, hogy BELEVALÓ BAZMEG! és akkor gyorsan elhadarják....

Szánalmas a szerkesztőgárda is, ohne fantáziával.
Iskolahét. Brávó.
Együnk bogarakat. REVOLÚSÖNERI!
Táncoljanak egymásnak fehérneműben a lakók. TVÁJSZISZÖMÉJZING!!!!!4444NÉGY!!!!

Meg a büdös lófaszt! Mindegyiket kibaszni, kereni új gyártásvezetőket, kreatívokat, MŰSORVEZETŐKET, és lehet nekiállni a szarból várat építeni, mert ez az évad gyenge volt, mint egy aszott lepke fingja...

r0mantik 2019.02.22. 03:08:05

@SzilajSzilard: ne haragud: egy évadot néztünk?

"...ezt komolyan nem értem hölgyeim és uraim"

Annyira jól lehetett látni hol fogy el a megírt szöveg a papírról/prompterről, és hol kéne bele némi ad-hoc kreativitás.

A kurvás vonaladdal egyetértek btw, továbbfonnám viszont. Az ÖSSZES lakó 1 hónap után terebélyesedő hájas valagára SEM kíváncsi szenki, az étvágyam elment az utolsó 4 pitscha látványától, ahogy zsírba vág a 2 számmal kisebb tanga. Ja, mert olyan csúcsgasztrót toltak végig, hogy túró rudi-nutella-energiaital, fagyasztott pizza. Ez ám aztán a valami! A sok panelproli vérszemet kapott a "bármit rendelhettek, és mivel van energiaital szponzor, ezért a májatoknak is ingyér' baszhattok oda" kombótól.
A faszomér' csak a döglés megy, meg a sportolós HÉT után sírás, hogy hírtambazmeg?!?!?!
Állj fel te nagyvalagú szefós, és a 10. csokirudi (khmmm áthallás :D) helyett mozgasd meg a picsád.
Nem kell farmnak lenni ahhoz, hogy megmozgassák a valagukat, de terelni kell őket.
Most pl pont annyira szarták le ki mennyit bagózik, hogy cigimegvonás sem volt. 1 doboz/fő/nap aztán csókolom...
HV írókat be szerkiknek, a sok okos gyakornok bölcsészt meg kibaszkodni a picsába onnan.

emilu Harris 2019.02.22. 07:05:43

@r0mantik: "Állj fel te nagyvalagú szefós". Kár ezt a férfi-nő szembenállást folytatni. A szefós 62 kg volt, Roland 101 kg,
A szerkiknek kellett volna felállni, megmozgatni magukat. Még előbb sokezer jelentkező közül sikerült cimbiket beválasztani: Krisztián, Sellő, Vivien.
Soma. Krisztián menjetek nyugdíjba.

,, 2019.02.22. 07:16:02

Vivi-Krisz babát várnak, háttezkéssssz

emilu Harris 2019.02.22. 07:50:32

@,,: Ha a baba elkezd jutúberkedni, akkor más az apa, ha zöld robogóval érkezik, szintén.:)

_z_ 2019.02.22. 08:48:43

Köcsögöm széken minden ironak, hogy nem kellett neznem :)!
Az egesz evadban az lenne a legszomorubb, ha tenyleg elvenne Bruti kedvet az irastol… Remelem nem. Bruti, ne hagyd abba, Te vagy a kedvencem (csak semmi buzulas :))!

_z_ 2019.02.22. 08:56:08

@SzilajSzilard: A magam neveben egyetertek, de felek, hogy a celközönseg nem en vagyok. Szerintem annak, akit megcelzott az RTL ezzel a müsorral, sajnos jo igy...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.22. 09:03:15

Sziasztok!

A véleményem:
Casting: voltak jó karakterek az irritáló karakterek pont azért kellettek, mert irritálóak.
Győztes: miután Adri és Roli kitattikázta egymást - pedig megérdemelték volna ők is a fináléba jutást - szívem szerint én is Zsunak adtam volna a nyereményt. Kívánom, hogy ne jusson BB Évi sorsára.
Hunor, Roli: Srácok jó volt amit csináltatok, de jobb lett volna ha kifelé a riportszobában elmagyarázzátok amit tenni készültök, odabent meg mindenki marad volna bent a sötétben. Roli, konkrétan az első 4 hétben profin játszottál, után elkezdtél bepunyulni. Ez van nem feltétlen a te hibád, de ezt majd a következő pontban.
A játék felépítése: olyan feladatokat kellet volna adni a csapatoknak ami megterheli őket. Ez által nem ücsörögtek volna a kanapén egész nap. Lehetett volna katonai hét, fessük ki a házat, iránya dzsungel hét akármi. Meg lehetett volna oldani szerintem apró pénzből és olyan helyzeteket letehet volna teremteni, hogy a karakterek kibontakoztak volna ahelyett, hogy beszűkültek.

Röviden ennyi. Jut eszembe az Özvy karakterének volt egy fantasztikus karakter fejlődése. A végére már egészen kedvelhető volt.

,, 2019.02.22. 09:27:45

@Angora Cardi: kb így reagáltam én is:)

Borz_alom 2019.02.22. 09:37:30

@SzilajSzilard: maximálisan egyetértek a zuhanyzós javaslattal + nem kellene erőltetni a kötelezően vetkőzős táncikálós feladatokat sem, nem mindenkinek jön be ez a vonal.
A másik, ami szerintem már nem túl vonzó, a nyeremény.
Az első szériákban lakást (új építésű, menő kecót), autót és havi 1 milla kp-t nyert a győztes, plusz talán még egy luxusutat is. Ma mire elég 36 milla? Nem kevés pénz, de ennyiből jó, ha egy jobb állapotú panelt veszel a fővárosban, a többi meg álom marad max....ez is sokakat távol tart a jelentkezéstől.

mmixvii (mixi) 2019.02.22. 10:02:50

@,,: és mi van ha Radicsé a baba? ;)

SzilajSzilard 2019.02.22. 10:52:04

@r0mantik: Bár nem szeretek aládolgozni egy írásában dagonyázó embernek, de most legyen, verd el szaros strandpapuccsal a talpam.
Anikótól nem kell többet várni, mint ami minimálisan elég a műsorhoz. Kit érdekel hogy a fülére mondják? Az sem érdekel hogy valójában mindig csak annyit kérdeznek a szerencsétlenektől, hogy "és mit gondoltál erről/róla?" csak más szavakkal.
Nem reggeli műsort kell csinálni, nem kell minden műsorvezetőnek Lilunak vagy Vadonjanis Balázsnak lenni.

Csinos volt, aranyos volt, fejlődött, ennyi elég, nem színpadra készül.
Ráadásul nem neki kell lenni egyedül a portásnak, sminkesnek, szerkesztőnek, világítónak és közönség csillapítónak lenni egyszerre.

hereverő heverő 2019.02.22. 11:12:22

@mmixvii (mixi): Akkor nem felsírni fog, hanem azt mondja: Dikk!

csincsilla72 2019.02.22. 11:42:15

@r0mantik: Anikó volt ebben a szériában magasan a legélvezhetőbb, beleértve a szövegeit és a megjelenését is. A pipaszár lábai ellenére. Fejlődik, jól belejött a műsorvezetésbe.

csincsilla72 2019.02.22. 11:43:20

@,,: Szerencsétlen kölyök. Ezek tényleg nem tanultak meg védekezni???

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.22. 11:52:50

@csincsilla72: hogy? Mikor? Az nem került volna bele az öfikbe. :)
Most inkább az apasági tesztre kellene koncentráljanak a nagy örömhír után. :)

,, 2019.02.22. 11:54:51

Zsuzsu bolondság hogy toporzékolhat most, h ellopják előle a sót:)

Bekkara 2019.02.22. 11:58:47

Szerintem Radicsé.

SzilajSzilard 2019.02.22. 12:09:33

@csincsilla72: Úgy vannak vele hogy csak a gyengék védekeznek, az erősek már élesítik a filtert és az Impact betűtipust a gyerek képaláírásaihoz!

MosóMaca 2019.02.22. 12:11:53

Csak egyet kértünk, hogy ne szaporodjanak.... Erre tessék. Még jó, hogy Renyhe nem maradt együtt Csokival :/

Mate4182 2019.02.22. 12:40:45

Eloszor is minden ironak hatalmas koszonet es pacsi es puszi es miegymas ami belefer !!!
kulon egy-egy:
Bruti - cask addig csinald amig elvezed, ez nem munka, nem kapsz erte penzt, nincs ertelme ugy csinalni ha nem jelent oromot (es most felejtsd el hogy nekunk igenis oromot jelentett) :)
6paw - haver (amennyiben ferfi vagy :D) koszonom, a te irasaid voltak a kedvenceim !

Az ideirol : szegyen ...
A casting katasztrofalis, a tematikus hetek fantaziatlanok. kiabrandito es unalmas volt
De!

Valahol megertem hogy ugy gondoljak ez a jo casting mert legyunk oszintek a celkozonseg is ilyesmi. nem akarok kivenhedt baromnak tunni a 30 evemmel, de baszki ami mostanaban zajlik a fejekben 11-16 eves korig az nagyon nem stimmel ...
Amig a 12 evesek tudnak azonosulni a karakterekkel (igy a musor utan direct nem irok konkret szemelyt midnenki rakja ossze ugy ahogy kenyelmes) addig ilyen karaktereket fognak keresni.
Mert ennek a kozonsegnek igenis meno az hogy valaki bully, igenis cool az hogy valaki nem tud irni-olvasni es egyenesen ciki az ha valaki kepvisel valamit az instagramon es az influenszer eletmodon felul ...
Ezeknek az embereknek az olyanok akik azzal mennek be hogy : megtetszik-megbaszom, azok a macso ferfias karakterek es azok akik vegnelkul uvoltenek de idonkent egy percre megallnak lihegni es mindenkit biztositani arrol hogy ok az aldozatok, azok meg a kovetendo szemelyiseg...

az en elavult osdi fejemben az lenne a megoldas hogy tartsanak most par ev szunetet, es aztan mondjuk 2022ban inditsanak egy vv-t aminek az less az apropoja hogy kerek 20 ev telt el az elso ota, es hozzak vissza a fizetos smst amivel kizarhato az osszes inkompetens 15 ev alatti akik az elborult es meg ki nem alakult latasmodjukkal elferditik es tonkrebasszak a vegeredmenyt

es persze ahogy sokan mar elottem es nalam jobban megfogalmaztak, valtoztatni lehetne a musor szerkezeten, a korhataron, par szabalyon (en pl emlekszem hogy regen ha valaki kivalasztasnal vagy kihivasnal beszelt akokr mindenkinek kussolnia kellett sot meg remlik is hogy vkit egyszer meg is buntettek mert belekotyogott, iden bezzeg volt egy ket ,,holgy" akik ugy pofaztak bele a kihivasok es kivalasztasok beszedeibe mintha ez lenne a dolguk)

verkli 2019.02.22. 12:40:52

Asszem ez az első kommentem idén. Megpróbáltam nézni az évadot, mert szeretem a trasht, de nem nagyon sikerült. Helyenként annyira kispályásan prosztó volt a műsor, hogy nem bírta a gyomrom. Maradt a hogyvolt, azt a világért sem hagytam volna ki. Köszönöm a szerzők munkáját.

Zsolti!
A műsorból Anikót, és a zenei szerkesztőt tudom kiemelni, ők időnként beletrafáltak. A Belevalóért felelős döntéshozóknak viszont egyenként a kurva anyját. A Belevaló még akkor is arcpirító, ha kifejezett nézői igény van arra, hogy ennyire vállalhatatlan legyen.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.22. 13:44:07

@MosóMaca: attól még...... A nászt elhálták, kétszer, egyikről tudjuk, hogy három perc, a többit szerencsére nem, de Csoki tempóját ismerve ez már így is ikerpár.

Hétkilenced 2019.02.22. 19:04:41

Köszi a hv-kat, míg Reni bent volt, kb heti 1x tudtam nézni, meg a párbajok végét. Számomra a banda nagy része vállalhatatlan volt. A szerkesztőknek üzenném, hogy a konstans kurvaanyázva ordibálás nem show, ettől csak idegrángást kapunk. Ennél már azt is szívesebben nézném, hogy valaki csendben rántottát kavargat. Az ételpazarlás meg nem hogy nem menő, de nem is vicces. Kajában is lehettek volna tematikus hetek, napi fél óra mozgás, tényleg kötelező takarítás következményekkel, stb. Szerintem bármelyikünk jobb ötleteket tudna adni, amik pénzbe sem kerülnek. A hv írókat nem irigylem, nehéz abból szórakoztatót összerakni, hogy X-ék basztak, Y-ék meg ordítoztak. Mindenkit imádtam, de a kedvencem 6paw lett, kár -bár érthető -, hogy ledobta a láncot a bv-től. Volt olyan, hogy az előző napi bejátszásokat adták le újra (Reni kiesése utáni két nap), az igénytelenségnek is az alja volt egyébként is. A kedvenc részem az volt, mikor a felfújt hólyag Radics az önelégült fejével próbálta feldolgozni, hogy is eshetett ki elsőként. :D A komment-társaimnak is köszi a mókát, szerettem az offot is.

ibsen 2019.02.22. 21:42:18

@Bruti: Köszi a kis összefoglalóitokat is meg a mostanit is.A casting tényleg szar volt. Hál isten nem láttam a 8-as szériát de nem is bánom. Sokszor fogtam a fejem és senkinek nem adtam volna a főnyereményt. Az utolsó hetet nem is néztem szinte mert már meguntam a játékosok fejét és csak a sok agyonismételt feladat volt terítéken. A párbajt néztem, meg a szombati adást.
Jó lett volna ha itt pár kommentelőt kiraktatok volna mert olyan minősíthetetlen hangnemben kommunikált vagy saját maga szórakoztatására vagy azért mert a másik embernek más véleménye volt.

ibsen 2019.02.22. 21:45:10

@csincsilla72: Igen én is így látom. De szerintem a nem kell feltétlen képernyőn lennie annyira nem nagy szám. Peti nekem kicsit színpadias meg túljátszott volt.

ficekence 2019.02.23. 06:28:12

Köszönöm az összes poszt írónak a több hónapos munkát. Nem tudok senkit kiemelni, mert mindegyik stílusát nagyon élveztem.
Mindegy, hogy hogy sikerült a casting, azért elég szépen felforgatta az országot ez a játék, figyelem elterelésnek ragyogó volt, nem mellesleg mi is itt voltunk szép számmal este, vagy reggel, tehát olyan mint trash tökéletesen elérte a célját.
Ez a mindig minden szar, nekem nem jön be, azért voltak jó pillanatok a nevetéstől a megdöbbenésig, hiszen ezért nézzük. például szerencsére csak itt találkoztam olyan emberekkel mint Vivien, vagy Reni, de jó tudni , hogy léteznek, legalább tudsz védekezni ellenük.
Némi moderáció sem ártana, mert egyeseknek időnként elgurult a gyógyszere. Ők persze jól érezték magukat, de többen inkább elmenekültek és érdekes, hogy senki nem próbálta őket megfékezni a régiek közül.
Anikó jó volt, nekem Peti is bejött, ezt már többször írtam, sokat nevettem az előadásmódján.
A belevalók tényleg siralmasak.
Én biztos, hogy a következőnél is itt leszek,olvasóként mindenképpen , addig is minden jót kívánok az összes hogyvoltozónak.

ficekence 2019.02.23. 06:28:54

Köszönöm az összes poszt írónak a több hónapos munkát. Nem tudok senkit kiemelni, mert mindegyik stílusát nagyon élveztem.
Mindegy, hogy hogy sikerült a casting, azért elég szépen felforgatta az országot ez a játék, figyelem elterelésnek ragyogó volt, nem mellesleg mi is itt voltunk szép számmal este, vagy reggel, tehát olyan mint trash tökéletesen elérte a célját.
Ez a mindig minden szar, nekem nem jön be, azért voltak jó pillanatok a nevetéstől a megdöbbenésig, hiszen ezért nézzük. például szerencsére csak itt találkoztam olyan emberekkel mint Vivien, vagy Reni, de jó tudni , hogy léteznek, legalább tudsz védekezni ellenük.
Némi moderáció sem ártana, mert egyeseknek időnként elgurult a gyógyszere. Ők persze jól érezték magukat, de többen inkább elmenekültek és érdekes, hogy senki nem próbálta őket megfékezni a régiek közül.
Anikó jó volt, nekem Peti is bejött, ezt már többször írtam, sokat nevettem az előadásmódján.
A belevalók tényleg siralmasak.
Én biztos, hogy a következőnél is itt leszek,olvasóként mindenképpen , addig is minden jót kívánok az összes hogyvoltozónak.

szociál 2019.02.23. 13:19:00

Egyetértek a hv írókkal, rohadt sok meló lenne újra feléleszteni a VV-t, de megérné mert ez már tényleg a legalja volt, de én kinézem belőlük hogy ennél szarabbat is képesek csinálni, látva VV Zsóti örömét a Zsuzsus interjúján, érdekli mi ez a Zsuzsu varázs bazmeg :fogomafejem
Ez is annyira sötét mint Győzi, küldjék vissza a Capellába öltöztetőnek.
Castingon is változtatni kéne, ezt is jól írták, legalább beszélni tudjanak, vagy kombinálni, mert 0-24-be geci, meg parittya elég unalmas tud lenni.
Belevalót vagy lőjék le, vagy tényleg ne ilyen trash legyen mert ennek semmi értelme, nézhetetlen szemét volt azzal a két véglénnyel.
Győzit nem lenne szabad kamera elé engedni, soha !

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2019.02.25. 17:56:52

Hakllottátok, h VVV bekapta a legyet?
Így Ánuszunk többet nyert mint 36 millát, egy családot ;)

Lilith.Inanna.1 2019.02.25. 18:52:23

@MolnarErik: Picit elkéstél ezzel a hírrel. :)

É2I 2019.02.25. 19:33:07

@Babaarcú Joe: Nema, én futottam be utsónak. A hétvégén a halálomon voltam és hason csúszva elég nehéz vágtázni. ;P
Szóval a hogyvoltíróknak köszönet! Mind jók voltatok! (Akik beírták, hogy a következőt inkább nem vállalják be, remélem meggondolják magukat, legalább egy-egy beugrásig :)

Nekem sem jött be ez az évad és csak ismételném a többieket: Több kreativitást a szerkesztésbe és több gondolkodásra alkalmas szereplőt!

A gőzekét meg tényleg pihentetni kellene, mint ahogy teszi azt kedves oldalbordája a hús sütésnél. :P

Na jót mindenkinek!

ficekence 2019.02.27. 07:55:33

Most láttam, hogy Vivit lehagyták a fenti csoportképről. :D Még ennyit sem érdemelt.

KapitányG 2019.02.27. 10:33:32

@ficekence: Lacikát látod a tablón?

ficekence 2019.02.28. 12:14:29

@KapitányG: Tényleg! De a villában sem láttam. :D

GENERATI 2019.03.01. 11:37:57

@KapitányG: Mert utoljára mentek be ketten, mikor szegény Cinti már kibaszódott a villából :(

gorgo 2019.03.05. 15:31:37

"Kis" csúszással olvasom az évad összefoglalóját.
Sok mindennel egyet tudok érteni, de Candy szavai nagyjából 100%-ban lefedik a véleményemet.
Az ítéletek eléggé sommásak - az illetékes elvtársak remélem olvassák és építkezésre használják a kritikát.
Hogy a következő évadra tényleg ne szarból kelljen várat, mert sokszor tényleg elviselhetetlen volt mindaz, amit előttem már megannyian kiemeltek (üvöltözés, értelmi színvonal, belevaló, fucking Győző)

Alauda Arvensis 2019.03.16. 09:13:18

Nem tudom valaki jár e még errefelé, hogy elolvassa, amit írok, de elkezdtem nézni nosztalgiából a VV2 összefoglalóit, amiket az RTL elkezdett feltölteni és megdöbbentő, hogy mekkora a különbség a VV2 és VV9 között, mind a feladatok kreativitása, mind a szerkesztés, mind az összefoglalók alá vágott zene minősége, valamint a szereplők általános intelligenciája, viselkedése és közöttük zajló párbeszédek színvonala tekintetében. A műsorvezetők, pláne a Stohl András profizmusát pedig bámelyik VV9-es megirigyelné. Vicces, hogy még a trash színvonala is mennyit tud süllyedni tizenöt év alatt..

ezneménvagyok 2019.03.16. 11:59:03

@Alauda Arvensis: Nem csak a trash színvonala, a világé. Annak a hatását, hogy az internetnek, a blogoknak, a facebook-nak köszönhetően ma már a leghülyébbek véleménye is ugyanannyi emberhez jut el (sőt), mint a legértelmesebbeké (akiknek régebben monopóliumuk volt ebben), szóval ennek a pusztító hatását még csak most kezdjük érezni. Rohamosan butul a világ.

Cimili 2019.03.19. 15:35:00

@ezneménvagyok: Max ekg. :)

www.youtube.com/watch?v=OmpPxoDBHHc&feature=youtu.be
Itt magyarázza a bizonyítványt zsóttika. többek között azt is elmeséli, h casting után próbajáték volt, amibe bevonták kárszeget és micit is. nagy kár volt!!! akkor már majdnem mindent értek.