Hogy volt?

Való Világ 9x100 - Kezdődik az utolsó hét

2019. február 12. 13:45 - Chat Géza

Az utolsó hét a villában pont olyan, mint az utolsó hét a suliban. Már minden dolgozat ki lett javítva, aki kétesre állt, az már kikönyörögte, hogy felelhessen a jobb jegyért, matekon, hittanon (katolikus suliba jártam, az Isten szerelmére), magyaron már csak a Mátrix-trilógiát nézzük, egyedül a töri óra az, ami meg van tartva a feszes tanterv miatt, hogy legalább ne legyünk annyira lemaradva, és negyedik osztályban még tudjunk két kósza adatot mondani a totál homály 20. század közepétől napjainkig tartó korról, azon túl, hogy '56 október 23. Itt is az eseménytelenség váltja a masszív nihilt. Adri és Zsuzsu megbeszélik a cigiskanapén, hogy miként is voltak a dolgok. Nem úgy voltak azok, hanem máshogy, mosdatja magát Adri, mintha bármit is számítana, hogy mit kavart kinek a háta mögött most már, mivel a kiesett, mint Quasimodo a Notre-Dame-i limbóversenyből. ennél egy hangyafasznyival érdekesebb.

vv1_2.png

vv2_3.png

Roli és Hunor privát kis Brokeback Montainja a nyugiban, amint megbeszélik a brománcuk eddigi mérföldköveit, hogy milyen jó volt cowboy kalapban pudingot zabálni a tűz közelében, majd bebújni a sátorba a szélfútta hegyekbe a kibaszott bárányokat terelve. Másnap meg, amikor Roli szemetes zsákba rakja ruháit, Hunor a lehető legszenvtelenebbül asszisztál, közben elhangzik egy olyan párbeszéd, amilyenért Niagarát tudnának sírni a drámaírók.

- Melyik ingembe menjek?

- A fehérbe.

- Mind a három fehér.

- Amelyik a legjobban áll.

- Mindegyik ugyanúgy áll.

- Akkor a legfehérebbe.

- Nem abba megyek.

Majd Roli elkezdi haverilag oltogatni Hunort, hogy majd meg sem fogja ismerni egy hét múlva, ha esetleg mégis kiesne az este. Ezt követően az új hármas szövetség is megbeszélik a dolgaikat. Mutatom Greg fejét, hogy mennyire érdekli az egész. 

vv3_4.png

Roli és Adri kötelező jelleggel elvonulnak a nyugiba romantikázni. A szar kap még egy pofont, de nem jutunk se előre se hátra. Adri szerint Roli egy manipulátor köcsög, mert nyomja itt a szerelmi sztorit. Közben a többiek a villában talált szemét ből csinálnak szép ajándékokat a párbajozóknak. Hunor gyufásdobozból rekonstruálja kedvenc törzshelyüket, VV Radics taktikai vándorszófáját, az étkező melletti kanapét. A Szépművészetibe illő műalkotás megér egy pacsit és egy ölelést Rolinak. Greg egy rózsát origamizik össze, majd ballagási hangulatot varázsolva átadja Adrinak. Zsuzsu egy táblát készít olyan varázsszavakkal, mint bevonzás, ami mellé saját fényképét is mellékeli. Ettől aztán beindulnak a könnycsatornák. Ugrás az időben és máris a párbaj végkimenetelénél vagyunk. A három maradék ott cidrizik az udvaron és várja a győztest.

Az ő kapcsolatuk annyira kigubózhatatlan volt számomra, annyira necces, hogy tényleg nem tudtam.

- mondta Zsuzsu, aki hiába vette fel Ted Mosby csodatevő vörös csizmáját, nem Adri jött vissza. 

vv4_3.png

Roli ünnepi bulija egy elpusztult hörcsög halotti torának fergeteges hangulatával indul, aztán mindenki elkezd rámenni a tojásos szendvicsek után a piára is, úgyhogy végül elindul egy szolidabb suli bulit megidéző táncház. Egy ponton viszont Greg lebuktatja magát. Eddig richtig azt hangoztatta, hogy ő csak barátkozni jött a villába, leszarja a pénzt, a 36 millió neki smafu, lófasz. Erre a következőt mondta koccintáskor.

Nyilván mindannyian nyerni jöttünk, és azt akarjuk, hogy miénk legyen a 36 millió forint, aztán győzzön a legjobb. 

Ahogy Provolone úr is megmondta a hóna alatt, gyatyájába rejtett, lábszárához csatolt fegyverarzenállal rohangáló Connie-nak az Oscar című filmben, úgy most Gregre is érvényes, miszerint:

A doki is megmondta: nem vagy más, csak egy oximoron!

Roli summázza a bulit: "azért már 100 napja látjuk egymást, senki sem tudja elengedni magát, a Hunor meg túlzabálta magát és nem tudott önfeledt lenni." A párbaj győztese a buli tetőfokára hágó hangulatra rátesz egy péklapáttal, amikor megpróbálja túlüvölteni Charlie Könnyű álmot hozzon az éj, azaz az ALUDJ EL KISEMBERT! Jelzem, ez valami kortünet. Nevelőapámon, illetve saját magamon is megtapasztaltam, hogy 30-hoz közel instant Charlie-rajongó lesz az ember. De csak házibulikon. A low budget X-Faktorozás után még sikerül kitárgyalni Greggel, hogy Adri amúgy úgy gondolta, hogy Zsuzsu fog kiesni. És Greg megvilágosul, hogy tényleg ezt mondta. Nem pont ezzel a szavakkal, nem pont így, és nem is teljesen egy az egyben erre utalva, de eféle gondolatok hagyták el a száját. Közben Greg a dísznövény Hunort paterolná ki, mert mit csinált itt ez a gyerek? Semmit, nehogy már betujázza magát a döntőbe és nyerjen?!

vv5_2.png

Ennek fényében meg is lesz a jelrakás: Zsuzsu ad egyet Rolinak, Greg pedig Hunornak, Roli Zsuzsura pakolja. Hunor dönti el végül, hogy Zsura teszi a jelét, ezzel két szavazattal ő megy párbajozni. És ezzel szinte fix, hogy szerdán Roli lesz a kihívott. Hacsak addig nem sikerül megbúbolni Zsu fejét, hogy Greg nem úgy sellő, mint egy Dinsey rajzfilmben, hanem  úgy, mint a görög mítoszokban a színészek, akik inkább gyilkos természetű lények.

 

Címkék: való világ
515 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sendmailto 2019.02.12. 13:55:12

Kimaradt hogy Greg megkerte Hunort hogy adja vissza a Like jelet amit o roli sofajaba rakott emlekul es amit a NagyTeso 3szor is kert hogy szolgaltassa vissza.
Ebbol is kiderul hogy nagyon sumakan vagjak meg az osszefoglalokat.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 14:14:55

Gézu ♥♥♥
és most olvasok.

Gia 2019.02.12. 14:17:25

Pákk!Harmadikkk?

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2019.02.12. 14:20:10

@Sendmailto: A csávó megemlítette a kiválasztáskor, hogy szólt nekik háromszor a nagy testvér a nyomoronc like kitűző miatt. (amit nem értek, hogy miért nem maradhatott a villában.)

ibsen 2019.02.12. 14:22:48

Köszi Géza jó lett!

Sellő megérezte a pénz szagát, Hunorral egyetemben:) Roli meg még a győzelmét ünnepli hogy visszament:)

Gia 2019.02.12. 14:23:19

Gregnek kellett valami kamu indok,hogy megmentse a poppolóját a phárbajtól.

Gia 2019.02.12. 14:25:15

Zsu elég dedós volt amikot szólt a többieknek,hogy ne lessenek róla az ajándékkészítésnél.A két srác fényévekkel jobbat alkotott..

Gia 2019.02.12. 14:26:25

Hunci ciki amikor részeg. :-)

ibsen 2019.02.12. 14:26:27

@Gia: Ha azt mondaná amit igazán gondol Hunorról még kaphatott volna egy plecsnit a villa oszkár mellé, de így hozta a szokásos formáját.

ibsen 2019.02.12. 14:27:34

@Gia: Hunor amennyire nem kreatív most odatette magát:) The best ajándék:) Mint valami bababútor:)

Gia 2019.02.12. 14:34:11

@hereverő heverő: Ezen most elmélkedem cseppet. ;-)

Bryan élete 2019.02.12. 14:46:02

@ibsen: igazából azt gondolja Hunorról, hogy húdemegfarkalnállak ha nem vennének a kamerák, de így csak a nyála csöpög és bassza a tisztaszívű csőrét, hogy még senki nem vitte ki párbajra.

ibsen 2019.02.12. 14:50:02

@Bryan élete: Lehet hogy még bemegy alkalmatlankodni amikor az fürdik...de hogy ki hajol le a szappanért?:-)

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 15:04:09

@Chat Géza: Köszi Gézu a korai áldást! Jó lett!

hereverő heverő 2019.02.12. 15:11:06

Egyszer régen, ahol a kurvafarkú kismalac túr meg még azon is túl volt egyszer egy blog. Egy amolyan nagyobbacska, sok apró kommentelő és blogíró tartott rajta találkozókat. És voltak benne apróbb és nagyobb kommentek, amiket a kommentelők és az apróbb és nagyobb fírgek is jól megkommeltelgettek.
No, történt egyszer, hogy az egyik ilyen fíreg, neve szerint hereverő heverő meglátott egy kommentet ezen a blogon. Szép kis kerek, formás komment volt, bögyös-faros, széle hossza egy, a szél csak úgy fútta gyönyörű aranyháját ahogy ment. Rögvest bele is szeretett.
De a komment dölyfösen nem volt ám akárkié! Azt mondta:
- Na te hereverő! Ha engem akarsz megkapni, hozd el nekem az üreghegyen túlról a faszorrú bába három homokos leányából a legszebbet!
Elszomorodott erre a hereverő heverő, hiszen neki nemhogy aranyderes versenyparipája nincs, de még csak egy göthös takarmánylóra se futja neki. De egy élete, egy halála, megpróbálja.
Elindult gyalog, estvére már nagyon elfáradt a folyamatos menetelésben. Megérkezett egy ótvar nagy odvas fa alá. Lefeküdt, és azt gondolta magában:
- No te szépséges kerekded komment! Milyen szép komment vagy, a kurva anyádat! Hát akkor legyél akárki másé, ha az enyimé nem lehetsz! - és ezzel kilépett a blogról, elköszönt a kommenttársaktul meg a trolloktól, és ott helyben megrohadt.
Itt a vége, fuss el véle.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 15:28:26

@hereverő heverő: Olyan szíp mese volt, hogy erre tuti bealudnék este! Mesélj még heverő! Kérlek! :D :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.12. 15:32:25

@Nyuszomuszo83: Érdekes, hogy nem a vezetéknevén szólítottad. :-D

ficekence 2019.02.12. 15:35:24

Köszi a posztot, nagyon jó, imádom a filmes utalásokat. :)

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 15:36:22

@VV Erőlegény: Mi már vagyunk olyan viszonyban jóóóó?!!! :D :D :D

Gia 2019.02.12. 15:39:53

@hereverő heverő: Kedves HH,remélem ez a mese nem azt jelenti,hogy megpattansz innen ideje korán?

pimasz borz 2019.02.12. 15:41:08

@hereverő heverő: ez mennyire romantikuss..
Csak irigykedek itt össze-vissza,ilyen szépet én nem tudnÁk írni sose'..megyek is felvágom az írói vénám :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.12. 15:41:49

@Nyuszomuszo83: Nekem még egy ideig Mr Hereverő ! :-DD

pimasz borz 2019.02.12. 15:43:38

@Gia: csak magát adta,mint mindig..otthon már hiányolják a kiscsoportban biztos.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 15:47:39

@Fridolin a pimasz borz: Én is kardomba borulok! Neeeem ámm! Szép volt a mese! És ne leskelődj légyszi a csoportos alvás idején, mert látom ám nem alszol még! :D
@VV Erőlegény: Heverőnek kijár a Mr. megnevezés! Ő egy talpig snájdig úriember! Én tuddooooom! :D Látod @hereverő heverő: mennyire sokan szeretünk???? :D

Gia 2019.02.12. 15:55:55

Azt írta ki LL (Lekvár Lacika) a face oldalára,hogy ahogyan mi is sejtettük,Zsu saját maga keverte el a fiókjában a személyes cuccait. :-)

pimasz borz 2019.02.12. 15:59:03

@Nyuszomuszo83: :D :D én mindig lázadó voltam :D nem alszom azér' se :P

Mate4182 2019.02.12. 16:14:24

@Gia: annyira tudtam! mar akkoris mondtam!!! kurvara remelem hogy a parbaj elott erre feny derul mert kinezem ebbol a tetu musorbol hogy Rolit meg be is allitjak a rohadeknak aki elkavarta a szefosribanc cuccait ...

MosóMaca 2019.02.12. 16:27:32

@Mate4182: Nem fog fény derülni! Ha akarták volna, már lett volna valamelyik öfiben szó erről. Ugyanúgy, ahogy érdekes módon, az sem kerül soha reflektorfénybe, hogy a debil (és persze csupaszív, nagyon kedves bájos kislány) soha nem kért elnézést ezért! Mert neki joga van hisztizni, vádaskodni (is)

Nlion 2019.02.12. 16:42:43

Hunor cseszte el megint a balhét. Neki Gregre kellett volna raknia és akkor Greg döntött volna hogy ki megy párbajra. És ha ott rárakja Zsura a barátjára csak hogy Roliék ne őt vigyék akkor Zsu is valószínűbb hogy őt vitte volna.

ibsen 2019.02.12. 17:09:39

@Gia: Az a gáz hogy már jóval az eset után egy késöbbi adásban Adri lett meggyanusítva ő azt mondta nem ő volt. Most is kérdezte a Baukótol a kiesésekor hogy meglett e a tettes, de azt monda nézze vissza. Lacika csak kavarja a szart.

Thats What She Said! 2019.02.12. 17:21:08

@Nlion: milyen igaz!! Így meg valószínű h Rolit viszi. Greget nem. Hunortol fel, mert nem ismeri a népszerűségét. Roli ugye kevéssel nyert( elmondta ezt nekik egyáltalán?! , így úgy gondolja ellene nyerhet. Rolieknak most össze kene őket ugrasztani vmivel.

ibsen 2019.02.12. 17:26:22

@MosóMaca: Lemaradtál róla, de elnézést kért Rolitól, igaz Ginu figyelmeztetésére.

MeadowSoprano 2019.02.12. 17:32:46

@Nlion:
Hu ez mennyire igaz.
Pedig de jo lenne valami cselt belevinne a Bromance paros Gregito ellen amivel a bubajos selloperformancebol atvaltana zombieunikornissa hatha kinyilna Zsu harmadik mindentlato szeme.

Paic Róbert 2019.02.12. 17:37:50

Napi J.A.

LÁNYSZÉPSÉG DÍCSÉRETE

Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.

Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.

Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!..."

Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.

S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.

Közbeszéd 2019.02.12. 17:59:34

Jaj, Roliék ezt benézték! Semmi értelme nem volt a múltkor levenni Zsuzsuról a lila kendőt, de most milyen jól jött volna a dupla jel! Amúgy is hülyeség volt Zsuzsura tenni, Greg sokkal könnyebb ellenfél lett volna. Rolitól ez már egy régi agymenés (Vikivel is beszélte), hogy ha Greg ül mellette a döntőben, akkor ő egy könnyű ellenfél is lesz. Ami igaz, ugyanakkor párbajellenfélként is ugyanolyan könnyű lett volna, így meg Zsuzsu jó eséllyel Rolit viszi, és a Facebook alapján Zsizsikes nagyon népszerű. Szerintem Roli arra számított, hogy Zsuzsu majd Hunort viszi (de mivel a jelét Rolira rakta, őt fogja szerintem), ha Hunor kiesik, ő a két "könnyű" ellenfelet simán kiüti a döntőben. Azért itt már egyéni a játék, Hunor egy rettentő szimpatikus, esélyes játékos, aki neki komoly ellenfél lehetne, de így meg az lesz, hogy ő nem lesz ott a döntőben. Sajnálom, mert szerintem az összes széria legjobb taktikusa volt (Atit leszámítva, de nekem Roli stílusa vonzóbb). Greg viszont biztosan döntős már, a helyében ezzel kezdtem volna a táblánál. Nyerni nem fog, bármit is gondol. És ha Zsu nyer, atyaég, az a nézőkre nézve szégyen, hogy egy ilyen gondolattalan valakinek jó szívvel odaadnak ennyi pénzt.

Mate4182 2019.02.12. 18:06:15

azt eselytelennek tartom hogy a szefos nyerjen.

orulnek ha kikapna Rolitol egy parbajon, a harmasbol meg Greg hazauszna az 5%aval, Roli meg Hunor meg leboxolhatjak a dontot (tippre : Hunor : 55 Roli: 50 Greg: 5)

Mate4182 2019.02.12. 18:07:07

@Mate4182: na akkor mielott megvadoltok hogy ugyanaz korrepetal mint Gyozit :D :D

Hunor: 50 Roli: 45 es Greg: 5

Bekkara 2019.02.12. 18:18:32

Mekkora húzás lenne, ha a kihíváson megmutatnák Zsuzsunak, miket mondott róla a sellő. De úgy összevágva, hogy dühében kihívja. Jó tudom, álmodik a nyomor, mert Zsóti benn akarja tudni a döntőben a csillámpónit. De olyan jó lenne...

mobilos perpetuum 2019.02.12. 18:23:19

@Közbeszéd:
A 2. számú Belevaló mindjárt Greg 18 + -os bemutatkozó videójával kezdődik. Ezt mi láthattuk, a villában lévők aligha.
www.rtlmost.hu/belevalovilag-p_11817/belevalovilag-2-resz-c_12203973
Greg a 03:00 percnél mondja: Úgy kell ezt felépíteni, hogy mindenki szeressen, és közben mindenkit hátba támadok. Tehát úgy, ahogy kb harminc éve teszem.....
(A harminc évben a szülész orvos is benne lehet:))

Közbeszéd 2019.02.12. 18:23:31

@Mate4182: Egyetértek, de nekem Roli nyerjen inkább. :) Megdolgozott érte agyban.

Sanda.Ipse 2019.02.12. 18:33:14

@Mate4182:
Hunor mennyivel jobb, mint Roller? Ő csak háttérben lapított végig Roli háta mögött az utóbbi időben meg elkezdett benyalni a zsizsikesnek meg Gregnek.

Sanda.Ipse 2019.02.12. 18:37:57

@mobilos perpetuum:
Hát igen... éppen ezt az arcát látjuk nap, mint nap.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.12. 18:40:24

@mobilos perpetuum: Köszi ezt a linket. Különben ez a bemutatkozó film marha jó volt Gregtől, és ha belegondolunk valóban így is játszott. És ha így játszott, akkor valójában a nézőket nem is csapta be!

Mate4182 2019.02.12. 18:40:40

@Sanda.Ipse: egy szoval sem mondtam hogy jobb

a kezdetektol Rolifan vagyok es ha ezt barki megkerdojelezi, sulytson le ra haragom!!! :D

viccen kivul, nalam Roli a no1, de oszinten tartok tole hogy a vegen Hunor kapja a susit :(
(megjegyzem az en szemszogembol az meg mindig a masodik legjobb vegkifejlet)

ibsen 2019.02.12. 18:46:10

@Bekkara: Szerintem a döntőben kéne ott fog víz után kapkodni:D

Sanda.Ipse 2019.02.12. 18:46:27

@Mate4182: csak éppen őt tippelted első helyre:)))

ibsen 2019.02.12. 18:49:09

@Közbeszéd: Nagyon vakon vannak bent. Roliék Adrival voltak elfoglalva ahelyett hogy Gregre figyeltek volna meg a holdudvarára. Nap mint nap láthatták hogy Greg hogy vezeti a két lányt aztán játssza ki egymásnak mindkettőt ő meg röhög a markába és közben majd kettészakad.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2019.02.12. 18:50:06

Zsuzsunak még a kihívás előtt harangoznia kéne, és kiküldhetné az utolsó hazugságvizsgálójával Greget valami kompromittáló kérdéssel. Persze ez csak ábrándozás, ilyen szintű gondolkodást hiba elvárni ettől a véglénytől.

Azt bírom amúgy, hogy Zsuzsu mennyire veri a mellét arra, hogy ő "őszintén és szívvel játszik". De könyörgöm, ez lenne az alapvető emberi norma, az ne legyen már önmagában erény, hogy valaki őszinte...

Bryan élete 2019.02.12. 18:54:56

Csípom Hunyort, de nyert már egy motrot, elégeggyen meg vele ennyi befektetett energiával, izé tujasággal.
Hajrá Rolli!

pomac 2019.02.12. 18:56:22

a mai előzetesből kiderül hogy miért raktak zsura ,csak hát ezt is utólag kell megtudnuk :D

Cherie 2019.02.12. 18:56:23

@Közbeszéd: azért a szefózósok inkább szégyelhetik magukat.. remélem nyer az egyszerű nőci - lesz nagy földön vergődés

Bryan élete 2019.02.12. 19:14:31

@Cherie: egyszerűűűű?
Zsu egy pszichiátriai eset, sok minden nem komplett ebben a nőben.
Vicc nélkül a nézése, a járása, a gesztikulációja, a permanens bőgése, dduzzogása minden szarért, sekélyes szókincse és mondatszerkesztése, hangulatingadozásai mind arra utal, hogy valami kurfli van a családban.
Az eredendő butasága miatt érdemtelen a nyerésre csak azért, mert naponta huszönötször elmondja, hogy szívvel meg őszintén. Angolna is elmondja, de ki hisz már nekik?

iTink 2019.02.12. 19:18:59

Zsuzsukanak kell nyernie. De ebben a szennyben akkor sem nyerne nő, ha csak nők játszanának.

Bryan élete 2019.02.12. 19:24:00

@iTink: nyerjen Zsizsik tapasztalatot!

Mate4182 2019.02.12. 19:24:48

@iTink: fejtsd mar ki miert kene neki nyernie

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 19:28:40

popcornom már van. érdemes behoznom hozzá valami üdítőt is, vagy addigra belemerültök?

Mate4182 2019.02.12. 19:34:12

@úgymond olvasó mmkk: nem vagy te holmi vizoszto hogy csak ugy lekopjelek :D

amugy nem hiszem hogy ebbol barmi komoly velemenycsata lenne mert ervekig sosem jutunk ezzel a rajongotaborral, de sebaj az utso hetbe leptunk, vasarnapra mar mind okosabbak leszunk

MacákékIcukája 2019.02.12. 19:35:42

@Mate4182: neha idetevednek facebookrol...

Téliszony 2019.02.12. 19:39:36

@Mate4182: így igaz. Csak a Hv-t meg a kommentjeit fogom igazából hiányolni az életemből.

javier2 2019.02.12. 19:41:40

@Téliszony: én is ezt fogom hiányolni
mennyire jó voltam ÚRISTEN?

Cherie 2019.02.12. 19:42:14

@Bryan élete: te szoktál emberek közé menni?? Aluliskolázott egyszerű, fiatal, megjátszós., túlérzékeny, önző. de ez nem jelenti, hogy beteg.. és ő az egyetlen akiben nem teng túl a rosszindulat.. nem hülye huncika is megmondta pld...

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 19:48:36

@Mate4182: matinénak kitűnő, amíg fel nem idegesítem magam rajta :)

javier2 2019.02.12. 19:50:24

@Cherie: most ismerted be milyen zsu és a kérdésed is jogos .Beteg vagy nem?
Azért MJacko paródia hegesztett.

Téliszony 2019.02.12. 19:54:36

@javier2: enyhe autizmus az tuti. Biztos, hogy ez az egész, nem tesz jót az idegrendszerének.

javier2 2019.02.12. 20:05:38

@Téliszony: és ezért nem is bántanám ,szegénynek lesz még problémája az életben.

MacákékIcukája 2019.02.12. 20:05:57

@javier2: a nyelvet ertem, de mit csinal a szeme? :-O :D

mrdel 2019.02.12. 20:07:12

Greg ezzel a húzással a döntőbe jutatta magát. Remélem átlátja ezt Zsú

javier2 2019.02.12. 20:11:17

@MacákékIcukája: nah okés az egyik szeme jó azzal lát
másik is jó de arra ránövesztette a haját és beatlesesre vágta érted? ?_) (és egy kozsós hajtincs is befigyel)

javier2 2019.02.12. 20:11:59

@mrdel: zsu biztos átlátja:)O

Téliszony 2019.02.12. 20:20:31

@javier2: EKG! Értem, hogy van bizonyítási vágya, de ez szar porond neki.

javier2 2019.02.12. 20:20:37

@Angora Cardi: nah pufi nyuszi neked viszont tíz bot ütés jár a fenekedre és cukorborsó komment társadnak is.(nem ér pucsítani)
Van aki érted "kortás" beszédet mond?

javier2 2019.02.12. 20:28:06

egy kérdés most nézem a tegnapi öfit
mikor roli visszajön zsu mit csinál?(adrival nem voltak barátok sem haverok sem szövetségesek)
nah ez a színészet .

Angora Cardi 2019.02.12. 20:28:22

@javier2: cukort felbújtom hogy protestáljunk a botütés ellen komoly pucsítással
Értem a kutya se vonítana kortárs beszédet de oldalba se pisilne.

Ms. Belcher 2019.02.12. 20:30:19

@mrdel: igen biztosan... Zsu képes önállóan átlátni ilyen dolgokon...

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 20:30:22

@javier2: van, mindkettőért mondom: hozzánemérsz ránemnézel, mert eltörömaderekad! közben mutogatok és grimaszolok, mint zsu, majd a végén énekelni kezdek

javier2 2019.02.12. 20:31:46

@Angora Cardi: pufi nyuszóm gyere ide szépen had horkoljak a füledbe ébren :)

MacákékIcukája 2019.02.12. 20:33:02

@javier2: tenyleg, de jo! Kicsit suttyos mondjuk

javier2 2019.02.12. 20:34:30

@úgymond olvasó mmkk: hu hát én úgy tudtam ez egy édes hármas lesz , de ha jössz?
akkor az már mi ?

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 20:36:20

@javier2: én ugyan nem jövök, csak kortársbeszédet mondtam. méghogy édeshármas, micsoda fertő!

@Angora Cardi: illetem, illetem, de megzavar itt mindenféle cekcuális utalásokkal

Angora Cardi 2019.02.12. 20:39:53

@úgymond olvasó mmkk: aszittem a borsót akarja a botjával izé

javier2 2019.02.12. 20:40:36

@úgymond olvasó mmkk: az van vaj van a fülük mögött
és a büntetést ki kell választani ugye pufó nyuszika.

Gia 2019.02.12. 20:44:20

Hunci jól áll anyagilag,valami menő verdában mutatkozott a kisfilmjében.Szóval jó lenne ha nem ő nyerné a millákat.

mobilos perpetuum 2019.02.12. 20:46:58

@!Márk!:
"gondolkodást hiba elvárni ettől a véglénytől"
Győzi Atya elmondta nektek, hogy annyi szép magyar szó van: pl. szeretet, jóság...
Itt ez a fórum egy áldott hely.
Villaszűz Szent Nyéki Roland híveinek Virtuális Szentélye.
Csúnyán beszélni nem szabad.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.12. 20:47:02

Az az igazság, hogy Roli egy VV Attila és VV Peti light.

Mivel mind a két karakter hatalmas kedvencem volt, nyerjen ő :)!

hereverő heverő 2019.02.12. 20:48:22

@úgymond olvasó mmkk: édeshármas, micsoda fartő! Mindjárt én is ráverek egyet csendben...

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.02.12. 20:50:13

@javier2: húbaszki, azon úgy kiakadtam, hogy majdnem betörtem a tabletem üvegét. bármilyen főemlős több intelligenciával és érzelmi kötődéssel bír más élőlényekhez, mint ez a herbálon és ampullán növesztett sejthalmaz.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 20:52:07

@javier2: határozottan tagadom, hogy vaj van a fülük mögött. mindketten cuki aranyos szép lányok.

@Angora Cardi: tessék? :||| :DD

@hereverő heverő: te perverz állat :|

javier2 2019.02.12. 20:55:13

Szent Roland köszönjük , hogy levesünkbe dobtál karajcsontot!

mobilos perpetuum 2019.02.12. 20:56:03

@hereverő heverő:
Figyu, ezen a @Márk nevű illetőn viccelődtem, mert azt hiszi, az a belépőjegy a fórumra, ha még rosszabbat mond, mint a többi.
Roli, mint genlteman elmondta, hogy aki bejutott a négyben, az egy eredmény.
Ha véglény kerül a villába, akkor rossz volt a válogatás. Fújj Zsóti!!

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 20:59:01

szerintem meg ti vagytok a szentek, hogy nézitek ezt a szart.

@Angora Cardi: miiiiicsodaaaaaaaaa

Angora Cardi 2019.02.12. 20:59:56

@úgymond olvasó mmkk: igen igen amiért esti adás alatt kipletykáltuk a horkolását

Gia 2019.02.12. 21:00:47

@javier2: Meg a minden napi kenyeret is köszönjük! :-)

javier2 2019.02.12. 21:03:55

@úgymond olvasó mmkk: ma se fogom sajnos eddig a családom ápoltam
és szopóka nyalóka engem is elért , és már tudom mi jön .

@Angora Cardi: mondd meg cimilinek közvetítse majd meg te is ha fent maradsz

MacákékIcukája 2019.02.12. 21:04:13

@javier2: szivike, nagyon kis ugyes vagy :DDD

@Brigante: ekg, de azon gondolkodtam ma, hogy szerintem az, hogy egy gondolkodo ember nyerhette a valo vilagot 5-ot anno, valami szerencses veletlennek volt koszonheto...

@Gia: en is felfigyeltem ra, nem tunik egy alapbol csoro sracnak sem. A szuleinek is valszeg szep haza van, akkor tunt fel amikor anyukaja beszelt legutobb valami videoban amit lejatszottak nekik. Szerintem pont neki nem hianyzik a penz

Angora Cardi 2019.02.12. 21:04:32

@Gia: én a baracklekvárt is köszönöm

Angora Cardi 2019.02.12. 21:05:43

@javier2: jó megteszem amit tudok :)

javier2 2019.02.12. 21:06:57

@Angora Cardi: jajj már most félek :)))

mobilos perpetuum 2019.02.12. 21:10:15

Radicsot is utáltuk, mert one-man-show-t nyomott. Első héten meg akarta nyerni a játékot. Renikét is untuk, mert Renike-show-t nyomott.
Nem véglények.
Múltkor Radics oldalát néztem, egyedül Vivient szidta.
Lett volna két-három hasonlóan kemény villalakó, a legjobb széria lehetett volna.

javier2 2019.02.12. 21:11:02

ma kérdezték üzleti megbeszélésen mivel iszom a kávét?
-lekvárral.

Gery87 2019.02.12. 21:11:58

@Téliszony:

Nem kell mindig betegség mögé bújni és bújtatni!
Buta mint a föld és alacsonyan szocializált, ennyi...

Cinkeláb 2019.02.12. 21:17:47

'Stét!
Megnéztem az öfit kivételesen. És kivételesen hangosan felröhögtem azon a részen, mikor Hunyor már be van baszva kissé, és összehord hetet havat, Roli meg kiakad:
"Párbaj nélkül véletlenül itt maradtál, bazmeg, azt' most hallgatunk téged, a faszom kivan!"

Gia 2019.02.12. 21:18:31

@javier2: Én meg ma majdnem azt írtam vissza a főnökömnek,hogy ekg.... :-DDDD

Cinkeláb 2019.02.12. 21:19:38

Azt már régen még akartam kérdezni, hogy jól hallottam egyszer, hogy Roli és Hunor megbeszélték, hogy ha akármelyikük nyer, osztoznak a lóvén?

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 21:21:29

@Angora Cardi: mindig lemaradok, ha valami izgis van :)

Gia 2019.02.12. 21:22:59

@Cinkeláb: Hol hallottad?Mi itt lamentáltunk,de konkrét tények nélkül.

Cinkeláb 2019.02.12. 21:25:03

@Gia: Ha jól emlékszem a 70 valahányadik adás körül Roli és Hunor a cigizdében beszélt erről, de lehet, hogy csak álmodtam.

javier2 2019.02.12. 21:25:11

amióta reni kiesett nézhető lett , pedzegettük ezt mi is Cinkeláb.

Cinkeláb 2019.02.12. 21:35:09

@javier2: jaja, olvastam. Kíváncsi lennék, vajon kommenteket is olvasnak a kiesők vagy megkímélik magukat és "csak" öfiket néznek vissza.

MacákékIcukája 2019.02.12. 21:37:59

Hol van @moletty? Megtalaltam Adri facebookjat :D

javier2 2019.02.12. 21:41:20

@Angora Cardi: hát...te téjes asszony

@MacákékIcukája: moletty most mondja adrinak
-Megjöttem adri csináltam ma mosógépet, porszívót, nah ki van a soron?

Hatsumomo21 2019.02.12. 21:47:59

Sziasztok! Hát az a két egymás alatti kép, ahogy a fiúk lent a kukacot markolászva a zuhanyban a bromanceról dumcsiznak... XD az megfizethetelen! XD Én mostanában csak readonly módban vagyok, mert 10kor már alszom, mint nyuggerek. :O Egyetértek, hogy kb. Roli az egyetlen, aki tényleg tett is valamit a nyereményért, hol jól, hol rosszabbul (még Adrit is kedveltem valamiért pedig a hangszíne meg az óbégatása az agyamra, ment de tett valamit legalább) A sellőt meg felrúgnám a holdig, egy kis alattomos gyáva görény -amúgy, amilyen előítéletesek az emberek egy ilyen affektálós görény szerintem sokat árt a melegek, oppárdon a sellőunikornisok társadalmi megítélésében :/ :( Jah, és mivel több nő/csaj/kislány szavaz valószínűleg, Hunor könnyen nyerhet.... Hirtelen ennyi jutott eszembe.

hereverő heverő 2019.02.12. 21:49:14

@mobilos perpetuum: én meg csúnyán beszéltem, amúgy értettelek.

javier2 2019.02.12. 21:50:10

nah bogyókáim megyek gyógyulni jo8
puszi nektek

hereverő heverő 2019.02.12. 21:54:16

Én is vízszint, jóéjt mindenkinek

@javier2: jo8

Téliszony 2019.02.12. 21:57:55

@Gery87: Egyértelmű tünet együttes. Nem védem, nem is lenne szabad ott lennie.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:01:50

Bajszos hulyegyerek kantáros naciban pink csikos poloban.

Kostarika 2019.02.12. 22:02:35

Jó 'stét!
Bajszi kisvakondnak öltözött. ( A fiatalok biztos nem ismerik ezt a mesét )

Angora Cardi 2019.02.12. 22:03:29

Fiuk beszélgetnek hogy zsut még most kell kitenni.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:05:17

Fiuk tudjak greg mekkora gané és ugysem nyer.

nicu71 2019.02.12. 22:06:01

@Angora Cardi: ahelyett hogy a nyomorék gt tennék ki. Fuck!

Angora Cardi 2019.02.12. 22:06:09

Greg hunort ekézi riportban mit keres itt parbajozni se volt helyes es ures mint az ejszaka !!!

pomac 2019.02.12. 22:06:41

na csak jól látják a dolgokat ,csak azt nem tudják hogy bejön-e vagy nem,ugyan azt beszélik mint mi :D

Mutyuer 2019.02.12. 22:07:21

@MacákékIcukája: hunorban az nagyon szimpatikus volt, mikor egyszer azt mondta lacikanak nagyon orulne ha megnyerne a jatekot mert a srac anyukajaval lakik, neki pedig van alberlete egzisztenciaja stb. Ez nagyon megragadt bennem. Mindazonaltal en hunornak is odaadnam, mert szinte biztos vagyok abban hogy rolival megegyeztek valamifele anyagi osztozkodast ha nem is fifty-fifty alapon. Nem csak a baratsag tartja ossze oket ez tuti.

pomac 2019.02.12. 22:08:55

@Angora Cardi: még csak nem is hasonlítunk :DDD

Angora Cardi 2019.02.12. 22:11:17

El kell a keptől is bucsuzni nem csak a babutol minek!?

Mók_Ica 2019.02.12. 22:12:33

szasztok, ideértem..... tegnap már elbúcsúztak adri-bábujától.... ma a képétől???? holnap mijétől fognak??? pffff

tegnap annyira meglepődtek a kiválasztáson, hogy most kiderült levelet is kaptak róla......

Mók_Ica 2019.02.12. 22:13:39

zsu riportbeli beszédét fáj hallgatni......

Angora Cardi 2019.02.12. 22:14:32

Ők is azt hitték és Lacko is azt mondta a 4.szimpatia szavazassal esik ki. Ugy nez ki ezt mondtak nekik az elejen.

Mók_Ica 2019.02.12. 22:15:13

pornóbajszit dedósnak öltöztették ma???? :))))) illik hozzá :))))

Angora Cardi 2019.02.12. 22:16:02

Megint valami mondjatok egymas szemébe feszko generator feladat.

pomac 2019.02.12. 22:16:19

@Angora Cardi: ő meg végképp nem :D én egyéni vagyok :)

Angora Cardi 2019.02.12. 22:17:22

@Cukorborsó88: cuki, horkolós befenyített minket
Köszi

Angora Cardi 2019.02.12. 22:17:53

Greg nem sminkel merz most greg nem ken baba.mijafasz

Angora Cardi 2019.02.12. 22:18:21

@pomac: ah Pomac neked senki nem ér fel hozzád

nicu71 2019.02.12. 22:19:22

@Angora Cardi: ezt is bunkózsolti találta ki. Bosszúból mert olvassaa a hogyvoltot.

pimasz borz 2019.02.12. 22:19:59

@Mók_Ica: vagy most jött be a kertből kb.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:20:25

Megint a nem vagyok lemez fogyi zsuzsutol.

Mók_Ica 2019.02.12. 22:20:35

tegye fel a kezét, aki úgy látta, hogy greg kevesebbet sminkel??? a párbaj estéjén erőteljesen túltolta a highlighter-t..... de lehet nála ez a kevesebb smink......

Mók_Ica 2019.02.12. 22:22:08

@Fridolin a pimasz borz: lehet, de az biztos, hogy nem végzett semmilyen kerti munkát :))))

@Angora Cardi: borzasztó még hallgatni is...... pffff

pimasz borz 2019.02.12. 22:22:39

Greg mennyire szerény..öröm hallgatni..

Cukorborsó88 2019.02.12. 22:23:04

@Mók_Ica: van a yt-on egy langyi csávó, már nemtom mi a neve de milyen ügyesen sminkelt! Aztabetyármindenit

Angora Cardi 2019.02.12. 22:24:32

Megint a mikor jelentek meg a mammutok kerdes. Zs es g1g szerint Krisztus elott. Mondjak olyan pofaval mint aki barmit is tud a vilagrol. Ket szerencsetlen fogalmatlan tanulatlan suttyo.

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:29:33

Az nájsz hogy puskást beöltöztették meleg kertésznek.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:30:12

@Mók_Ica: konténert drága toljon be segitek is
@Cukorborsó88: ott van jópár melyikre gondolsz? Jeffree? Manny? James Charles? :D

tvbuzi 2019.02.12. 22:30:48

Jön a két agysebész leégetése, hogy több szavazata legyen a fiúknak.

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:31:42

@Angora Cardi: a mammutok a mai tudomány szerint a VV9-el jelentek meg, tömegesen.

SzabadEzANév? 2019.02.12. 22:33:00

az a "kellék" az kiderült már hogy hogy történt?

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:33:07

@tvbuzi: az a baj hogy nem égnek, hanem egy réteg szerint ez vicces, meg cuki, stb...

Mók_Ica 2019.02.12. 22:34:05

@Cukorborsó88: egyébként greg irigylésre méltóan sminkel....... csak amiket mond, azt nem értem.... én nem azt látom, amit ő mond.....

@Angora Cardi: már tolom, húzom...... sztem itt jó helyen van..... itt lesz a buli, a konténer mellett :))) gyertek-gyertek :))))

Angora Cardi 2019.02.12. 22:34:53

Zsu: ha akarnÁk se mondanák semmit
Kibújt a tajparaszt.

Madam. 2019.02.12. 22:35:14

Ha akarnák se tudnák mondani semmit.

Mók_Ica 2019.02.12. 22:35:17

@SzabadEzANév?: tippelj :)))) oda tehetjük zsu eltűnt dolgai mellé......

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:35:22

Megint elvonul produkálni...most már tényleg a kurvaanyádat Zsu.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:35:36

Már csak zsu bagózik a bentiek kozul.

SzabadEzANév? 2019.02.12. 22:36:04

@Mók_Ica: valahogy éreztem hogy ez a szitu :))

Angora Cardi 2019.02.12. 22:37:05

Zs: Emberként essek ki nem taktikusként.
De hülye vagy te szerencsétlen :D

pimasz borz 2019.02.12. 22:37:41

Jézusgyerele...kiborulok ettől a pitsától.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:37:45

Soha nem nélkülöztem a szüleim nélkül mondja a fogyi.

Mók_Ica 2019.02.12. 22:37:51

a hűtő mennyire van full-on már.... láttátok??? :))))
greg megörökölte adri szőrős kiskabátját.....

zsu most min van ennyire kiakadva??? nekem ez "bizonyítvány magyarázásnak" tűnik..... greg meg hogy adja alá a lovat...... mi meg tudjuk, hogy igazából mit gondol...... pffffff

Madam. 2019.02.12. 22:38:02

Soha nem nélkülöztem a szüleim nélkül.

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:38:28

Így 100 adás után megkérdezem hogy mi az hogy RTL II Hd !!!ÉLŐ!!! ??? Hol, mi?

Mók_Ica 2019.02.12. 22:38:56

@Angora Cardi: koca....nem igazi bagós

@SzabadEzANév?: tudtad, csak nem sejtetted :)))

pimasz borz 2019.02.12. 22:38:57

@Angora Cardi: meg fogja tisztelni az ellenfelét..ahamm szokása ja

Angora Cardi 2019.02.12. 22:39:03

Fiúk jol latjak hogy g1g félt a parbajtol.
Zsut is kibeszélik.
Tetszik.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:40:02

@Mók_Ica: koca minden szempontból
@Fridolin a pimasz borz: hahaha ahogy meggratulálta rolit is, ja nem

Mók_Ica 2019.02.12. 22:40:06

@Maximista vagyok: azt jelenti, hogy még élnek..... :))))

@Angora Cardi: dehogyis, ezt társadalmi munkában csinálom, csak nektek és csak itt :)))

pomac 2019.02.12. 22:40:58

@Angora Cardi: hiába látják jól a dolgokat ha olyanok szavaznak rájuk akik csak néznek :D

Mók_Ica 2019.02.12. 22:41:06

hunyor és roller beszélgetésére: ekg :)))))

Gery87 2019.02.12. 22:41:11

@Téliszony:

Az autizmus nem ilyen....
Sok ilyen ember van mint ő: buta, rossz nevelés...

Azért bőg meg sértődik meg állandóan, mert képtelen kezelni a helyzeteket, felmérni a szituációkat, egyszerűen sose tanulta meg....
Emellett meg nincs szókincse, műveletlen...
Nem autista, csak egy átlag proli...

MosóMaca 2019.02.12. 22:41:26

Greg megörökölt adri szörnyűséges tyúkanyó kabiját?! De jó

Angora Cardi 2019.02.12. 22:41:48

Fiuk már pedzik hogy greget kellene vigye ahogy beszélt zsurol. Na hajra meséljétek el neki fiuk.

SzabadEzANév? 2019.02.12. 22:41:52

@Maximista vagyok: Az élő felirat a stúdióra vonatkozik, a stúdióban tartózkodó emberek ott vannak, élnek, élőben életteljesen éltetik ezt a valóvilágot :))

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:41:57

Nem tudom eldönteni hogy Greg vagy Peti a nagyobb buzi az outfittjét nézve...

Cukorborsó88 2019.02.12. 22:42:03

@Cukorborsó88: íme, a szóismétlések királynője

ewita 2019.02.12. 22:42:37

Megmondom őszintén hogy teliraktam most egy kontit!! Ahogy Greg langyos fosig nyal zsuzsanna kartarsnonek! Pedig isteni tonhalkrémes piritost toltam :p

pimasz borz 2019.02.12. 22:42:54

Pítör milyen kis nyugis ma..jót tesz neki a kertészkedés :D

Cukorborsó88 2019.02.12. 22:43:08

@MosóMaca: eddig többször volt rajta mint adrin :D

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:43:11

@SzabadEzANév?: Értem csak ki a faszt érdekel a studióban dekkoló meleg kertészgyerek?

nicu71 2019.02.12. 22:43:34

@Mók_Ica: mindig fullon van. Pedig régen volt hogy eheztették őket. Ezek meghalnálak.
Eddig is hordta Adri szőrcsuháját a nyomorék.

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:46:56

Zsu mi a kurva anyjáért ordít a TV-vel?

MosóMaca 2019.02.12. 22:47:32

Melyik évben? Krisztis előtt!!! Aha,milyen pontos

Mók_Ica 2019.02.12. 22:48:43

ugyanazokat a kérdéseket kapják????

@nicu71: gondoltam, hogy nem üres...... de nem láttam eddig, hogy így meg van tömve

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:48:54

Greg hatalmas karakter a zokni-tangapapucs kombóban. Hogy basszam tarkón.

Mók_Ica 2019.02.12. 22:49:58

@Maximista vagyok: a kiválasztáson is ebben volt ...... undi

Cukorborsó88 2019.02.12. 22:50:01

Greg milyen édi. Nem akar több vivis kérdést mert utálja.

Angora Cardi 2019.02.12. 22:50:58

@Cukorborsó88: o bakker de jo vagy, Marvyn Magnificent?

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:51:03

Ha a szerkesztők rámírnak privátban én bevállalok egy 2vs1 boxmeccset a Buzi-Gyökér paros ellen. De legyen inkább thaibox.

pomac 2019.02.12. 22:51:53

de dúl most a barátság greg és zsu között, bezzeg még 2 napja :DDD mekkora fordulat :)

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:52:27

@Maximista vagyok: na jó, az izgalmak kedvéért legyen 3vs1, csapjátok hozzá a kertészt is.

tvbuzi 2019.02.12. 22:52:53

Lesz mit nézni? A csöcsökre gondolt??

Mók_Ica 2019.02.12. 22:53:02

műsor közben is olvassák a szerkik a kommenteket?? milyen kiszólása volt már pornóbajszinak a ruhájára..... holnap ancsa is ebben lesz...... höhöhöhö

gazo 2019.02.12. 22:53:21

Ezek ki a tökömök?

Angora Cardi 2019.02.12. 22:53:22

Régi villalakok es farsangi buli.
Az ótvar Dina amelyik szajabol repult a kaja es masok akiket nem figyeltem erkeznek.

MosóMaca 2019.02.12. 22:54:02

Kik ezek az emberek,akik bemennek majd?

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:54:06

Na! Még szerencse hogy holnap Tottenham-Dortmund lesz, pont nem fogom látni az előzetesben mutatott fost. Kár (nem).

Gery87 2019.02.12. 22:54:14

@Maximista vagyok:

Mert azt hiszi ott van a mikrofon is...:)

agimano 2019.02.12. 22:54:28

Kik voltak, akik bementek? Eskuszom, hogy nem ismertem fel oket. Az a Dina volt? Ki volt a szoke csaj?

Mók_Ica 2019.02.12. 22:54:30

@tvbuzi: az lehet... de kiére??? gregére??? höhöhöhöhö

tomi9425 2019.02.12. 22:54:38

Erre az ajánlóra csak Győzit tudom idézni: Oh my jesus

pimasz borz 2019.02.12. 22:54:38

@MosóMaca: ádina meg expumpedné,ha jól láttam.

Madam. 2019.02.12. 22:54:38

@.iIi.: @gazo: valszeg cipóék meg Baxx személyesen...

.iIi. 2019.02.12. 22:54:42

Ezek ilyen futottak még játékosok, akik hajlandók voltak gombokert meg egyszer bemenni?

Gia 2019.02.12. 22:54:43

Ezek zs kategóriás exvv-sek?Csak a hörcsögképűvé változott Dinát ismertem fel.

MosóMaca 2019.02.12. 22:55:28

A fröcsögőszájú dinát megismertem

Mók_Ica 2019.02.12. 22:55:34

@agimano: én is dinát véltem felismerni... de a szőke csaj nem ismerős nekem sem......

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:56:12

Az a szőke kurva nem a Pumped exkurvája volt?

ewita 2019.02.12. 22:56:24

Jajj ne holnap meg tobb gyökér erkezik!

pimasz borz 2019.02.12. 22:56:38

@Mók_Ica: pumped exe nevét nem tudom

MosóMaca 2019.02.12. 22:56:42

@.iIi.: de tényleg! Már ezekből is lepkehálóval kell befogni párat?! Már a régi játékosonak is derogál?

Mók_Ica 2019.02.12. 22:56:59

@Fridolin a pimasz borz: fosoma beprotezsálta??? :)))))))))))))))))

@Madam.: felröhögtem :))))))))))))))))))

Angora Cardi 2019.02.12. 22:57:10

Egy régi VVs fiu is volt köztük gondolkodom a nevén.

Cukorborsó88 2019.02.12. 22:57:25

@Angora Cardi: megnéztem. Maxim giacomo, de ha nem akarsz sugárban hányni, ne nézd meg, greg klón

pimasz borz 2019.02.12. 22:58:07

@Mók_Ica: holnapra extra kontit plízzz :D

Mók_Ica 2019.02.12. 22:58:22

@Maximista vagyok: miért pont emőke??? :DDDDDDDDDDDDDD

gazo 2019.02.12. 22:58:34

A fekete a 8as Dina? Mert akkor kurvára megváltozott, visszatekertem de úgy se ismertem fel.

Maximista vagyok 2019.02.12. 22:59:22

@Mók_Ica: hát most ezt dobta a gép :D

Mók_Ica 2019.02.12. 22:59:29

@Fridolin a pimasz borz: mindenképp...... meg kényelmes foteleket is.... ne kelljen messzire menni hányni :))))))))))))))

Madam. 2019.02.12. 23:00:48

@Mók_Ica: mer az Aleska má foglalt.

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:01:03

@gazo: az a Dina aki kurvaanyázás közben egy komplett napközis ételadagot a szemedbe tud köpni, miközben cigizik.

Angora Cardi 2019.02.12. 23:01:14

@Angora Cardi: Tommyboy ő volt az egyik aki jön holnap

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:01:19

Ha jol lattam Pumped Ex Sebestyen Agi is erkezik ??? Ot biztos Hunorra rallitjak hatha megjatszhato egy kis nosztalgia a Majka Maya Gold paros emlekere...

Angora Cardi 2019.02.12. 23:02:43

@Fridolin a pimasz borz: fuj otvar kurva az is
@Cukorborsó88: viccelsz? Mar nezem is. En kedvencem John Maclean keresd meg hangja álom igazi asmr.

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:03:25

Adri mennyire kivirult mióta Moletty megcsinálta :D

Mók_Ica 2019.02.12. 23:06:08

@MeadowSoprano: az előzetesben az ő párja lesz a villa-fársángon.....

@Maximista vagyok: ez azt jelenti, hogy kivirulva is szarul néz ki?? :))))

Gia 2019.02.12. 23:06:59

Jaj,Évát ne mutassátok közelről.Jól áll neki a távolság..

Mók_Ica 2019.02.12. 23:07:34

greg ekézése elkezdődött.....

Angora Cardi 2019.02.12. 23:08:45

BV kivalasztas utani percek es megijt nem a VV-ben adják. Na l!ssuk.

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:09:33

@Gia: pedig közelről nem szar, persze segge az nulla meg bóticsöcsök vannak, de nem rossz anyag.

Cukorborsó88 2019.02.12. 23:10:01

@Angora Cardi: milyen jó csaj! :D de durva miket csinál, nagyon ügyes

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:12:09

@MeadowSoprano: Moletty, ipszilonnal!!! Mint a Bécy :D egy visszahúzódó kedves komment társunk, aki szerelmes Adriba.

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:13:13

Nagyon meg akarom ütni a buzit... Bakancslistára került.

Cimili 2019.02.12. 23:13:22

de jó, h közvetítettétek, köszi mindenkinek! :) minyá elolvasom.

pimasz borz 2019.02.12. 23:13:22

Greg azt mondja: "azon agyaltam"..azt hogy??Nem szívvel játszik?

Angora Cardi 2019.02.12. 23:13:24

A fiuk szerint greg gyávasagbol cselekedett, riportban kifejtik. Eddig mindig rolira tett most mégsem. Ekézik hogy nem akkora barátja zsu.
Greg is magyarázkodik miert nem rolira tett holott kijelentette mindig rolira fog tenni de ő a szívére hallgatott hahahahahahahaha. Még közelebb a 36m-hoz benne a 3-ban jaj te kis szarcsimbókm

Mók_Ica 2019.02.12. 23:13:32

hunyor is és roller is unja már greg mismásolós taktikáját.......
greg, bármennyire is örülsz, hogy most nem mész párbajozni, nem fogsz nyerni.....

Angora Cardi 2019.02.12. 23:14:07

@Cimili: Cimike jó hogy jössz javier is kidőlt.

Mók_Ica 2019.02.12. 23:14:45

@Maximista vagyok: sztem csak szexkapcsit tolna adrival :))))

@Angora Cardi: ekg :))))

Angora Cardi 2019.02.12. 23:15:00

Évike kimondja a szivvel jatszik is taktika.
Adri is ekézi greget.

Mók_Ica 2019.02.12. 23:16:15

az a baj greg mostani ekézésével, hogy zsuból áldozatot csinálnak, amivel növelik az esélyeit.....
:((((((

rostás 2019.02.12. 23:16:28

Igen, Greget gyalázza Adri és Éva. Mondjuk mindenben igazuk van kivételesen.

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:16:28

@MeadowSoprano: érdemes elkapni a kommentjeit, egy állat :D

Cimili 2019.02.12. 23:16:46

@Mók_Ica: ekg. egyszerűen nem nyerhet csillámsellő. hajrá roller!!!

Angora Cardi 2019.02.12. 23:16:52

Zuzán kifekszik csillagokat nézni.

pimasz borz 2019.02.12. 23:17:01

Zsunak aztán mondhat bárki bármit..úgysem fogja fel.Majd visszanézi,aztán valaki segít felvilágosítani,hogy greguci egy hulladék.

Mók_Ica 2019.02.12. 23:17:23

@MeadowSoprano: itteni kommentlakó és sskk nem esik ki innen :)))) szerizzük :))))

Angora Cardi 2019.02.12. 23:18:03

@Mók_Ica: ha greget viszi nem baj fiúknak el kell mindent meselni neki szepen

Mók_Ica 2019.02.12. 23:18:29

@Cimili: hajrá roller :)))

@Angora Cardi: hason fekve :))))) biztatja magát..... játszik a kameráknak..... pfffejjjj

rostás 2019.02.12. 23:18:35

@Mók_Ica: Igen igazad van. Zsut sajnáltatják ezzel is. Bár azt is megemlitik, hogy Zsunak el kellene mondani, hogy Greg mit csinált vele.

Angora Cardi 2019.02.12. 23:18:43

@Fridolin a pimasz borz: ez amit látni fog se fogja felfogni

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:19:16

Zsóti!!! Legyetek korrektek most az egyszer. Basszátok oda a TV elé a bükki kurvát és mutassátok meg neki a valódi Greget. Ha van faszotok, meghúzzátok. Ha nem, akkor maradtok senkik ;) Ne kelljen már helyettetek szerkeszteni basszátok meg! Ingyen..

Angora Cardi 2019.02.12. 23:19:17

@Mók_Ica: jaja én is néztem hason... idiotaaaa

Mók_Ica 2019.02.12. 23:19:22

@Angora Cardi: nem fogja greget vinni...... nem fog hinni a fiúknak.....

Mók_Ica 2019.02.12. 23:22:37

@rostás: zsuval az a baj, hogy nem fog elhinni ebből semmit...... :(((

@Maximista vagyok: igazad van, de erre az esély nulla.... :((((

@Angora Cardi: ő így nézi a csillagokat :)))

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:23:11

@Mók_Ica: jo kis csapat vagytok ugy latom

Cimili 2019.02.12. 23:23:33

@Maximista vagyok: hú de jó lenne, ha ezt meglépnék!! de tudjuk mennyire tökösek, ergo nem fogják megmutatni.

pimasz borz 2019.02.12. 23:23:55

@Angora Cardi: és közben beszél a láthatatlan barátjának :D

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:24:37

Amugy a Hunor miert ment ra minden nore? Most az ertem ferfibol van..de megis valahogy olyan ocska csajok ezek.

Mók_Ica 2019.02.12. 23:25:04

baukó az üres szobákba bekiabál..... ez ki szerint volt vicces???? pfff

Angora Cardi 2019.02.12. 23:25:13

Holnap gyozike. Es ex villalakok.

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:25:19

Most nézem hogy Éva magasabb mint Adri. Na, hát nekem inkább mélységem van mint magasságom és Éva magassarkúban egy fejjel alacsonyabb nálam. Mekkora lehet Adri? :D

rostás 2019.02.12. 23:26:09

@Mók_Ica: tudom. Leírtam még az elözö rész hv-jában, hogy Zsu nem fog hinni a fiúknak mert azok gonoszak, tattikusak és csak éket akarnak verni közé és az ő tisztaszívű szerető barija közé. Mivel egy félkegyelmű, értetlen hülye.

Mók_Ica 2019.02.12. 23:27:25

@MeadowSoprano: én az esti csapatot ismerem, itt jófejek a komment-lakók :))) csatlakozhatsz :)))

@Angora Cardi: há' mink eztet tuGGYuk :))))

Angora Cardi 2019.02.12. 23:27:41

@Fridolin a pimasz borz: maival is ki voltunk segítve Borzi :/
Holnap farsang :/ eh..

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:28:21

@MeadowSoprano: Én ezért nem tudok rá neheztelni. Szingli fiatalként ment be, a bentiekből tudott csak választani, gondolom jobb alternatíva volt mint a marokmarcsa.

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:29:06

@Mók_Ica: de kar hogy vasarnap vege sirva nevettem sokszor amiket irtatok :))))

Mók_Ica 2019.02.12. 23:29:23

@Maximista vagyok: 150+néhány cm :)))

@rostás: az bizony, akárki akármit mond!!!

@MeadowSoprano: sztem kint is ilyen...... nem kapcsolatot akart.... csak szexet.... ennyi

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:30:23

@MeadowSoprano: miért nem regeltél hamarabb? de nem kell aggódni, van ennél lejjebb, így tuti hogy lesz VV10.

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:30:54

@Maximista vagyok: persze nem is neheztelek ra vagy ilyenek csak nem ertem.az idei szeria annyira de annyira alpari ribikbol allt valahogy hianyoltam a noi hunort es rolit...
Valahogy izgibb lett volna.

Mók_Ica 2019.02.12. 23:30:57

@MeadowSoprano: kár, hogy nem csatlakoztál korábban :))) de most már maradj a végéig :)))) aztán majd a kövi vv-n már te is gyakorlott kommentelő leszel :))

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:32:01

@Maximista vagyok: ez egyszeru valasz lesz :))) hat mert tokre hulye vagyok nem regeltem elobb :)))

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:35:54

@Mók_Ica: mkeppen maradok az tuti :)))
Egyszer a vonaton olvastam az osszefoglalot es pont azt az irast amikor hunor arcjateka kontra paula es paulina.
En annyira nevettem hogy csoda nem kerdeztek meg mit szedek mert ok is kernek belole :))))))))

Mók_Ica 2019.02.12. 23:37:16

jó éjt mindenkinek, holnap itt tali és kihívás :))))

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:37:29

@MeadowSoprano: a lányok castingja nagyon szar lett. most a szerkesztők szerint erre van igény. nem bánnám ha végre lenne női nyertes, de egy Zsunak 5 forintot nem adnék.

pimasz borz 2019.02.12. 23:40:19

@Mók_Ica: Jóccakát :)Kemény este lesz..
Léptem én is..

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:42:11

@MeadowSoprano: szerintem minimum 2 év. Ami azért is vicces mert olyan országokban ahol ennek van "kultúrája" és nem a trashre raknak mindent, ott évente nyomják. Nem kis nézettség mellett. A baj az hogy nem igazán tudják felmérni a balfaszok, hogy mire lenne igény igazából, mert az alapjait tekintve ez egy rohadt jó műsor lenne.

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:43:47

@Maximista vagyok: igen en sem.a Reni ellen Zsu mkepp eselyesebb volt nyerni.
en instan megneztem Reni oldalat hat olyan szintu imadatot kap hogy nem ertem kik ezek vakok??? Es o meg a mai napig azt hiszi hogy aldozat.
Olyan jo lenne valami normalis noi karakter.most hirtelen nem is jut eszembe olyan aki full normalis volt vegig talan ezert nem nem nyert no.
Soha.

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:46:50

@Maximista vagyok: hatha olvassak a kommentet es meglesz az jovore es amugy sztem tenyleg lehetne belole egy normalisabb jatekossereggel full jo musort csinalni kreativ feladatokkal

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:47:05

@MeadowSoprano: nekem volt Anikó, de ő nagyon erős évadban szerepelt. A mai napig a kedvenc évadom, bár nem a kedvencem nyert, mégis sokmindenre emlékszem. A mostanira már márciusban nem fogok. A nevüket se tudom majd felidézni.

MeadowSoprano 2019.02.12. 23:50:00

@Maximista vagyok: Aniko...nekem aniko olyan modoros.erolteti ezt petistlylet de nem all neki jol.
De normalis az biztos

Maximista vagyok 2019.02.12. 23:54:11

@MeadowSoprano: mostanában néztem német (vagy osztrák) és angol realityt. Ami nagyon feltűnő volt, hogy nem kizárólag 18-30 évesek voltak bent, hanem felette is, sokat hozzátett, valamint nem hagyták el a régi receptet és volt beszavazó show, applikació nélkül, nehogy ingyé szavazzanak be valakit. De ezt is lehetne reggelig boncolgatni. Az RTL szétbaszta az egészet.

Mate4182 2019.02.12. 23:54:41

Most nezem vissza a reszt amirol az ofi szol (ezt most csak azert éreztem szuksegesnek mert gondolom ti mar az aktualisrol is dumaltok) es felmerult bennem vmi

A kivalasztas elott most kimaradt a boritekba elore megiros szakasz.

Ez csak nekem fura?

Maximista vagyok 2019.02.13. 00:00:25

@Mate4182: írtak borítékba. A csillámfaszláma hozta be a koffert. A tegnapiban benne van.

Maximista vagyok 2019.02.13. 00:20:22

@bel ami: ugye? :) Lehet büki is, a lényegen nem változtat. Én verset nem tudok írni. Azt viszont érzem hogy egy szar ember Zsu, sőt ezt bizonyítja is napról napra. A 36 guriga nagyon hamar el fog menni ;)

Cimili 2019.02.13. 01:26:02

@hereverő heverő: basszus, szabad ilyet? kivert a víz. amúgy kurvára tetszett és az előző posztnál is sok ekg.

@javier2: nem voltam. majd ma este és jobbulást!

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.02.13. 04:09:44

@Angora Cardi: ekg!
G1G úgy hajtogatta Krisztust, mintha más se lenne, mint ministránsként mikor szopni járt a gyóntatószékbe vasárnaponként. nem véletlenül kapta az egyik reggeli műsor a hit remény gyűlölet címet a régi tiloson.

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.02.13. 04:11:45

@Maximista vagyok: igazából jóval nehezebb szétkúrni ezt a formátumot, mint jól csinálni. de Zsóti akarta, megkapta, szétbaszta, ij.

hereverő heverő 2019.02.13. 06:51:29

Lóreggelt

@Cimili: bocsánat és mindenkitől aki azt hitte, hogy törlöm magam (pedig igény az lenne rá). Csak tegnapra köszöntem el.

@adamskij: de még mennyire! EKG

@MeadowSoprano: üdv a fedélzeten. Móki konténerjeitől nem szabad messze menni ha nézed a műsort. Szegény minden este ideráncigál 2-3 konténert. Bicepszmókus Ilona a mi anyunk!

MeadowSoprano 2019.02.13. 07:40:55

@hereverő heverő: hu latszik uj vagyok es bocsi az amator kerdesert mert biztos az de mi az a kontener?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 07:55:11

@MeadowSoprano: Bulémiás a kommenttársunk, és gyakran abba szokott hányni sugárban, különösen akkor, amikor valami nagyon nem tetszik neki a műsorban, ezekről az alkalmakról általában tájékoztatja is kis közösségünket. :-) Itt jegyezném meg, hogy elég sok bulémiás van közöttünk. :-)

hereverő heverő 2019.02.13. 07:59:47

@MeadowSoprano: eleinte a virágládáiba hánytunk, de túl hamar kicsik lettek, aztán jött a konténer. Nekem van tartályhajóm is. Mókica még a hajadat is fogja, annyira rendes.

MeadowSoprano 2019.02.13. 08:02:27

@VV Erőlegény: ahammmmm igy mar minden vilagos!! Koszi hogy megirtad
Hat en nem is csodalom hogy neha megy a sugarban celzott hanyas.nekem sellokeszivesbocs okoz rettenet kellemetlen perceket

MeadowSoprano 2019.02.13. 08:03:17

@hereverő heverő: Akkor Mókica egy igazi felcser a kozossegben!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 08:13:24

@adamskij: Hejj, hogy nektek semmi sem jó... :-) Amúgy lenne egy javaslatom Sixx-ék felé ebben a blogban. Amolyan Survivoros módra a műsor után hívjátok már be a blogba az RTL-es felelős VV felelős producereket, élükön Nyári Gáborral, és a vezető kreatívokat, egy kis összefoglaló, tanulság összegző megbeszélésre. Előtte itt a blogon összegyűjthetnénk a kérdéseket. Engem pl. az érdekelne, hogy 1, Ki a célcsoportja ezeknek a műsoroknak (kik nézik, kik szavaznak), 2, Milyen szempontrendszer szerint castingolták a VV9-et? 3, Van-e arra remény, hogy egy jövőbeni VV-ben erősebb (mondjuk minimum survivor kompatibilis IQ és EQ szintű) társaságot hoznak össze, sokkal komolyabb tematikus feladatokkal, vagy attól tartanak, hogy akkor hamarabb lecsökken a nézettsége a műsornak, a nagy taktikázások miatt, melyet a célcsoport egy része valószínűleg meg sem értene, így hamar ráunna a műsorra?

úgymond olvasó mmkk 2019.02.13. 08:15:39

@Cukorborsó88: azt hittem, már rég elfelejtetted a Brigit :)))))

Gregnek igaza van.

jóreggelt.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.13. 08:21:26

@úgymond olvasó mmkk: tényleg Greget írtam? baszki. Rolit akartam.

.iIi. 2019.02.13. 08:41:07

@MeadowSoprano: a normál női karakter a való életben is ritkább. Most komolyan, tisztelet a kivételnek, de hány fiatal nőt érdekel a kinézetén és az anyagi jólétén kívül más dolog?! Ebben a mostani férfiak is felzarkoztak mondjuk...

úgymond olvasó mmkk 2019.02.13. 08:42:04

@MeadowSoprano: megpróbáltam Adri lenni, nem jött be

MeadowSoprano 2019.02.13. 08:43:35

@.iIi.: persze nagyon is ertem miert irtad ezeket.lehet az a reteg aki ugymond normalis nem akar a vv ben szerepelni hisz azert a vv jelzo egy orok pecset hol pejorativan hol nem..

.iIi. 2019.02.13. 08:49:21

@MeadowSoprano: valószínű így van. Vagy csak a kasztingosok is ugyanilyen primitív ösztönlények. Azért én próbálkoznek az egyetemek környékén is, hátha. Bár lehet az meg a big brother 2 unalmaba fulladna, azért nem merik. Az emberek gyozikeket akarnak.

MeadowSoprano 2019.02.13. 08:50:04

En azt lattam tegnap Gregen hogy elhiszi megnyerheti. Bocsanat inkabb igy mondanam biztos benne o a nyertes. Kajakra latszodott rajta.dobbenet

Sanda.Ipse 2019.02.13. 08:50:32

A két fiúnak seperc alatt lejött, amihez zsizsikesnek további 100 nap is kevés lenne, hogy Greg a jelrakásával ügyesen bebiztosította a helyét a top 3-ba, odadobva a párbajra a lányt.
Első alkalom, hogy párbajra hívás előtt Hunci arcán némi aggodalmat vélek felfedezni. Bár nem sok kétségem van, hogy Rollert viszi a Süsü.

MeadowSoprano 2019.02.13. 08:53:21

@.iIi.: de ha egy Hunor es Roland tudott jelentkezni aki mondjuk azert erosen verik a mezonyt a kvazi normalis viselkedessel.vagy ok nem is jelentkeztek csak valahogy megtalaltak oket??

Gia 2019.02.13. 08:53:57

@Sanda.Ipse: Jaja.Stabilan Rolleros.Nem hiszem,h.most okoz meglepit.

Gia 2019.02.13. 08:55:04

@MeadowSoprano: Roli benne volt a készletben,már más tv műsorban is szerepelt.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 08:56:54

@Gia: Nem az a típus, aki meghúzza a váratlant:)
Kíváncsi leszek a fiúk "jutalmára". Kaphatnának egy kis kinti programot így utoljára.

MeadowSoprano 2019.02.13. 08:57:12

@Gia: jaaaa igy mar ertem lehet jelentkezett a survivorbe csak ahhoz tul izmos volt.

MacákékIcukája 2019.02.13. 08:58:06

@VV Erőlegény: "vagy attól tartanak, hogy akkor hamarabb lecsökken a nézettsége a műsornak, a nagy taktikázások miatt, melyet a célcsoport egy része valószínűleg meg sem értene, így hamar ráunna a műsorra?"

A jelek szerint mar most sem ertik, tuuuul magas nekik... lasd facebook kommentek, eszmeletlen mi megy ott.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:03:00

Azért a zsizsikes orcájára kíváncsi lennék, ahogy megnézi csupaszív G1G castingos videóját arról, hogy milyen játékstílust tervezett képviselni a szemben mindenkivel édi-bédi, hátbaszúrós tattikájával. (lásd: 2.sz. Belevaló)

.iIi. 2019.02.13. 09:04:09

@MeadowSoprano: azért nem volt rossz az idei. Ennyi öntelt bunkó karakter együtt korábban nem volt, és jó volt hétről-hétre nézni a bukasukat. :)

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:04:56

@MacákékIcukája:
Nekem úgy tűnt, hogy még a Puskásgyerek sem fogja fel Roliék logikus levezetését, hogy miért stabil döntős már G1G.

hereverő heverő 2019.02.13. 09:10:13

@Sanda.Ipse: az lenne a váratlan, ha Zsizsikes parányi agyában felgyulladna az értelem szikrája és kivinné Greget. Csak 1 maradhat, ez egy egyéni játék stb. Érted Zsu, JÁTÉK...
Ah, hagyjuk, mondjuk beszéljünk a műkörmökről.

rostás 2019.02.13. 09:14:04

@.iIi.: Sajnos igazad van. Nem entellektüeleknek szerkesztik ezeket a műsorokat, hanem a "tömegnek". Illetőleg operálnak azzal is - amit mi is nap mint nap megerősitünk és kiélvezünk - hogy ilyen karakterek mellett az átlagember is náluk különbnek, okosabbnak, szebbnek tarthatja magát, le tudjuk sajnálni, meg tudjuk vetni őket :)

pimasz borz 2019.02.13. 09:14:45

Jó reggelt!
Renyhe szerint "Csoki életem szerelme"..Hűha..Ez be is indította a napom..a 2kávé után persze.

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 09:21:49

Sziasztok Kedveskéim! Néztem a tegnapit, igaz a dögrovás meleg posványában dagonyázom, láz nélkül... Hogy hétvégére hogy leszek, ezt a jó Isten tudja megmondani. Én meg pénteken hirdetem ki az igét! Addig megpróbálom konkrétan felépíteni a darabjaim. A mai napon minden érintettnek küldök e-mailt. Mert ha én nem is ti azért mindenképpen gyűljetek össze!
Na szolgálati közleményt befejezvén a tegnapi!

Imádtam ahogy Roli és Hunyor megmutatta hogy igenis van agyuk a játékhoz, tisztán látják, hogy Greg mennyire féltette a valagát és miért tökölt a papírra írásnál a névnél. Rolit, akarta, de rájött- mert az a kicsiny borsó még gondolázik a dióhéjban a fejében- ha Rolira pakol ő is mint a szefós barátosnéja, akkor megy a fenébe párbajozni és lemorzsolódik mint Kukorica János, így inkább mondva csinált ürüggyel Huncit írta a papírra.
Hunci, hogy szereti hogy Huncizzák :D Sajnos a fiúk csak azt nem tudják Zsizsikesnek mekkora a rajongótábora idekinn, de azt jól látták hogy Renyhe magát ejtette ki.
Greg nyalásától már megint rám jött a hányhatnék, pedig a Neocickány Maxtól a műsor előtt már majdnem sikerült.
Pffff Flektor por íze van, azt is utűlom és kerülöm mint a leprást, de ebbe most belefutottam rendesen. Bár le van szarva csak hasson!
Ma megnevezi a bolond kit visz, sok lehetőség nincs, vagy Hunort vagy Rolit, mert a saját öribariját akkor sem viszi ki ha az vérig sérti mert hiába az észérvek, ő szívből cselekszik és megígérte sskk nem rak a barátjára. Igaz az már a nagykést belebaszta párszor a hátába, de Zsizsikest ez akkor sem érdekelné ha nem képletes lenne. Kicsit duzzog, ha megtudja ezt, de agyban nem fogja fel úgysem, neki másak a sérelmei, mást kell utálni.
Jaaa Adrinak tényleg vannak szex videói, de ezek home vidik, az exek készítették és örül hogy nem került ki sok kompromittáló róla- mire a blikk munkatársa megjegyzi, ami késik nem múlik- Gregrről megvan a véleménye, ezt a BV-ben is elmondta, hogy nem olyan erős ez a kapcsolat G1G és Zsizsikes közt azért és taktikázik a díszbuzi.

mobilos perpetuum 2019.02.13. 09:29:30

Ebből az elkövetkezendő napokban fogok idézni. Tanulságos.
index.hu/tudomany/2014/02/04/miert_imadjuk_gyulolni_a_valo_vilagot/
„A valóságshow-ban történt események feletti ... felháborodás ... megerősítheti a társadalmi normákat, vagyis azt az érzést, hogy velük ellentétben mi normálisak vagyunk.”
"A mechanizmus egyszerű: ha ki is mondom, hogy mennyire gyalázatos, amit a tévében látok, ... (és ezzel indirekt módon azt mondom, hogy bezzeg én mennyivel jobb vagyok náluk), azzal erősebb lesz az önbecsülésemet növelő hatás. Minél hangosabban, minél több ember előtt, minél erősebb kifejezésekkel élve mondom ki, annál inkább."

I

rostás 2019.02.13. 09:32:06

@Fridolin a pimasz borz: Nyomorult feka... Ki fog menekülni inkább Londonba táncolni, csak ne kelljen azzal szörnnyel lennie. De lehet, hogy az rtl már aláíratott velük valamit, hogy egy évig ők lesznek a vv szerelmes pár és akkor majd vághatja a szalagot.

rostás 2019.02.13. 09:33:14

@mobilos perpetuum: Pont ezt írtam 4 hozzászólással előbb. Örülök, hogy ezt tudományosan is megerősítették :)

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:35:01

@Nyuszomuszo83: ami Adrit illeti talán az első vagy második adásban meséli a többieknek, hogy ő nagyon szeret orális szexet nyújtani (nem így mondta). Ezt az egyik partner levideózta és még a kollegáinak is elküldte, akik gratuláltak neki, hogy milyen ügyes a fellációban. Mindezt röhögve, vadidegeneknek... Itt volt a pillanat, hogy Adri elásta magát nálam, csak nem akartam felidézni a jelenetet. A primitívségnek is vannak határai. Nem volt véletlen, hogy a nézők szimpátia szavazásán a két utolsó között volt. De ő már kipotyogott, a fene sem foglalkozik vele:)

pimasz borz 2019.02.13. 09:47:46

@úgymond olvasó mmkk: "Az a helyzet, hogy korábban szerettem ilyen személyes hangvételű felvételeket készíteni, amikor épp párkapcsolatban voltam. Valahogy kikerült ez a videó.." Személyes hangvételű

MeadowSoprano 2019.02.13. 09:50:11

@mobilos perpetuum: hat akkor ezt csak megerositeni tudjuk hogy ezt erezzuk :)

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:52:26

Nem tudom eldönteni, melyik fiút szeretném, ha kihívná a zsizsikes. Roller a favoritom, de talán másodiknak kiesni a döntőben még rosszabb, mint most. Ugyanakkor a döntőben még az utolsó pillanatig élhet a remény...
Fogok egy plédet, hasra fekszem valahol a fűben és gondolkodni fogok á la zsizsikes:)

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:54:43

@Fridolin a pimasz borz:
Számomra ennél még durvább, hogy a villa pszichológusának titulálja magát:)
A színész szót már lejáratták, ez a következő.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:55:39

@úgymond olvasó mmkk:
Talán azt jobban szeretném én is. Ellene egyetlen jó érv van: még nem volt párbaja.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 09:56:51

@Angora Cardi: nincs (annyi?) esze, hogy a váratlant meghúzza.

pimasz borz 2019.02.13. 09:58:59

@Sanda.Ipse: Legyen végre Hunci.Bár zsu makacs,elvakult és becsípődött neki Roller,mint orbánnak Soros..de hátha győz a ne m nyerhet,aki nem volt párbajon érv.Az,hogy greget vigye,még egy lobotomia után is esélytelen..pedig feltenné a koronát vele az évadra.Álom..álom

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 09:59:44

@Sanda.Ipse: Erre szokták azt mondani hogy aki kiáll a sarokra az ne csodálkozzon ha megbaccák. Adri tudott saját hülyeségéről, home videóiról, mit várt akkor? Tehát gyakorlatilag eddig a két fiúról nem derült ki semmilyen erotikus munka...vagy lehet csak én nem tudok róla....
Nálam is még Roli van sínen, Hunyor soha nem is volt- valahogy taszít az az ember a nézése (meg a járása, csípőjének a ringása...) De kiváncsi vagyok kit visz ki a hóra a szefós....

Sanda.Ipse 2019.02.13. 10:05:01

@Nyuszomuszo83: mint írtam, benn a villában még dicsekedett is vele. Roliról nem tudok elképzelni semmiféle erotikus munkát, Huncit nem zárnám ki. Minimum escort munkát simán kinézek belőle.

MacákékIcukája 2019.02.13. 10:07:08

@Sanda.Ipse: @Fridolin a pimasz borz: Hunor a jolly joker, a Roli es a Zsu fanok tobbsege is ot tamogatjak masodik lehetosegkent. Szoval emiatt pont neki a legnagyobb a tabora szerintem. Sajnos :(

úgymond olvasó mmkk 2019.02.13. 10:08:36

@Sanda.Ipse: @Angora Cardi: sellőt úgyse választja, azért menjen hunci

Sanda.Ipse 2019.02.13. 10:09:37

@MacákékIcukája:
ha Roller kiesik én a továbbiakban nem szavazok senkire. Döntsön a nép, az Isten adta nép:) Nem szeretem a valódi életben sem a megúszós, mások háta mögött lapító és érvényesülő figurákat.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 10:11:28

@úgymond olvasó mmkk:
Van most olyan szavazás, hogy ki várható kihívottként?

pimasz borz 2019.02.13. 10:15:19

@MacákékIcukája: :(
@Sanda.Ipse: ekg..ezzel ugyanígy vagyok.Eddig is csak Roli párbajon szavaztam,illetve Lekvárra az utolsó pillanatban.hátha.A többi nem érdekelt.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 10:25:02

@Mutyuer: "hunorban az nagyon szimpatikus volt, mikor egyszer azt mondta lacikanak nagyon orulne ha megnyerne a jatekot mert a srac anyukajaval lakik, neki pedig van alberlete egzisztenciaja stb. Ez nagyon megragadt bennem. ..."

Akkor pontosítok egy kicsit. Volt egy olyan feladat, hogy meg kellett nevezni, kinek adnák magukon kívül a főnyereményt. ROLI Lacikát nevezte meg. Erről kellett később Hunornak véleményt mondani, és ő azt mondta, hogy nyilván Roli azért Lacikát mondta és nem őt, mert neki van egzisztenciája, Lacika meg még mindig az anyukájával él. Egy kis különbség!

Niké88 2019.02.13. 10:33:47

@Sanda.Ipse: Én is el tudom képzelni róla... Egyébként meg egy pasi akkor is nyerhet, ha olyan gáz, mint mondjuk Soma volt, nőben egy hasonló biztos nem! - Félreértés ne essék, nem Adrit szerettem volna látni nyerni, hanem Somát NEM :)

Dauda András 2019.02.13. 10:34:03

Nekem visszatetsző néha már ez a full biztonsági taktika.

Attilának azért volt töke azért.

Nem mondom h van az a pont amikor elkerülöd a párbajt, de az is visszatetsző ha csak mindig a könnyebnek gondolttal megúszod. És a nagy csata csak tolódik és végül el is marad.

Akkor csak száj vagy...

Ez önmagában is szavazatvesztő lehet önmagában.

Meg az is h csak lányokat vitt ki mindenki. (lehet h én vok az ucsó persze akinek ez nem tetszik, de nem érdekel)

Mentségül mondanám talán azt hiszi h Zsu a fináléban erősebb.

Nem tudom. Sztem már lassan mindenhol erős...

Anno én azt mondtam volna h Zsut úgy kellett volna meggyengíteni Roli(ék)nak h kiejtik mellőle Renit, de legfőképp Greget. És egyedül már lehet nem lett volna az esetlensége olyan vicces.

Ez nem történt meg. Ha Roli veszít, akkor ilyenek miatt fog.

Mindenesetre most lehet nem szavazok sztem és a döntőben arra fogok szavazni aki a kövi párbajról visszamegy...

Hunorra max akkor szavazok ha vmi csoda folytán Greg nem esik ki harmadiknak...

Greg volt az egyetlen aki olyan stílusban támadta Rolit ha a bicska kinyílt az ember zsebében.

Minek képzeli magát ez az ember...? Még ha meleg is úgy gondolja h csak ő szenvedett életében?

Talán azt gondolja Roli h elég visszavágás h ő viszi haza a zsét(?) nemtom...

Zsu támadásai inkább gyerekesnek tűntek. (Elloptad a fésűt, képet, taktikus vagy ilyenek)

MacákékIcukája 2019.02.13. 10:37:10

@Sanda.Ipse: ekg, en sem. Nincs utana mar kire voksolni, tobbiek nem erdekelnek annyira

MacákékIcukája 2019.02.13. 10:37:10

@Sanda.Ipse: ekg, en sem. Nincs utana mar kire voksolni, tobbiek nem erdekelnek annyira

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 10:40:42

@Sanda.Ipse: Maxi EKG! Ugyanezt gondolom, Hunyor ,ahogy kifejtettem, nem szimpi, Zsizsikes sosem volt, ahogy öribari fartúró greguci sem.

Sanda.Ipse 2019.02.13. 10:42:27

@Dauda András: "Attilának azért volt töke azért. "

Konkrétan?

MacákékIcukája 2019.02.13. 10:46:19

@Dauda András: Attila is mindig elkerulte a parbajokat. Konkretan a vegen ment ki ketszer.

Tökös... 2019.02.13. 10:48:59

Sziasztok

A tegnapi összefoglalóból Zsizsik memóriája padlóztatott le....
Lehet hogy csak engem, de olyanokra emlékezett ami ha agyonvernek sem jutna eszembe...
Voltak úgymond geci kérdések is, ezeket a kérdéseket valami elmeroggyant állíthatta össze...
A meztelen csiga kapásból tudta a választ mindenre.. hogy aszongya : Krisztus előtt !

Rolcsi memóriája is igencsak megkopott, mert Hunyor tudta a válaszokat, bár a végén azt is magának vindukálta Rolcsi...

99 % hogy ma este csomagolhat ujra Rolcsi mert megint párbajra megy, szerintem nagyon szoros lesz, én erre számítok, a sunyi összecsap a jóidulattal...

Tökös... 2019.02.13. 10:50:07

Ja....
Hajrá Hunyor !

Dauda András 2019.02.13. 10:50:08

@MacákékIcukája:
"Attila is mindig elkerulte a parbajokat. "
Ilyen durván nem.
Egyszer kerülte ki amikor Verát ráúszította Dukaira, de az is inkább mesterhúzás volt.
Meg sose félt volna kihívni Fecót és nem csajokat hívott volna helyettük ki folyamatosan...

Dauda András 2019.02.13. 10:53:44

A kövi párbajnál jobban várom, a finálé elejét, amikor Greg repül...

Tökös... 2019.02.13. 11:02:08

@Dauda András:

Ebben az egyben itt szinte mindenki egyetért....
Mármint hogy meztelencsiga repüljön....
Valahogy nem sikerült szimpátiát szereznie, pedig dolgozott rajta a tükör előtt...
...a büszke nyiltszívű kenbaba !

Sanda.Ipse 2019.02.13. 11:02:14

@Dauda András:
igen, Attila szeretett alázgatni embereket, ha te ezt nevezed tökösnek. Fölösleges a két pasit összehasonlítgatni, mert abszolút más karakterek.

Zsuzsut egyik fiú sem kedveli, ahogy az ex villalakók sem. Ők most szimpátiaszavaztak:) Tök mindegy így a végén, a döntőben úgyis összekerülnek vele.

Tökös... 2019.02.13. 11:06:57

Zsizsik és meztelencsiga arról győzködte egymást hogy ők büszkék arra hogy végig önmagukat adták....
Na akkor ezt nem értem, mert Ted Bundy is ezt mondta magáról, és nem lett vele népszerű...

Sanda.Ipse 2019.02.13. 11:07:50

@Dauda András:
Erre akár fogadást is köthetsz már ma a párbaj kimenetelétől függetlenül.
Hacsak a zsizsikes nem meri meghúzni a váratlant és kiviszi őt, de erre kb nulla az esély.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 11:08:04

@MeadowSoprano: Biztos, hogy lehetne azért ebben a rétegben is 6-6 (ffi-nő) vállalkozószellemű fiatalt találni a 20-40 korosztályban (lehetőleg független szingliket).... Azt gondolom pl. hogy a Survivor jelentkezők közül sokan kipróbálnák magukat egy előre meghirdetetten igényesebb, és tematikusabb, VV szériában is, ahol elsősorban szellemi és fizikai feladatokkal, másodsorban bolondozással és ripacskodással lehet védettségeket szerezni a párbajvédettségeken túlmenően. Természetesen maradnának a szuperképességek is, meg a belső konfliktus szavazások, és konfliktus táblák, valamint természetesen ezek a random műsorszerkesztési változtatások is, mint pl. a tudatosan megváltoztatott játékritmika, a vasárnapi párbaj utáni hétfői, vagy keddi kiválasztással, vagy egy-egy közbevetett szimpátiaszavazással, stb...

MeadowSoprano 2019.02.13. 11:10:48

@VV Erőlegény: Kedves Erőlegeny.en ezt a koncepciot ugy ahogy van megvettem! :)))) ha a capak kozott penzosztogatoja lennek mar utalnam is a megvalositasi alapot! :))))

Tökös... 2019.02.13. 11:17:55

Én meg is teszem a tippmixemet már most.....
Ma este Rolcsi lesz a kiválasztott, és kiesik vasárnap....
Az adri párbajból nálam ez jött le...

Gia 2019.02.13. 11:20:31

@Tökös...: Pénteken lesz a párbaj.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 11:20:37

@MeadowSoprano: Ja és természetesen maradnának az alkoholos bulikák is, a nagy zabálások (a dőzsi-bőzsi, aminek vagy ellent tud valaki állni vagy sem). a dohányzósarok, meg a nyugi, a jakuzzi, a szolárium, és a szauna, a villamester, az unalomórák (a játékosok részére), amikor kénytelenek lennének egyesek pótcselekedni. Azt nem tudom, hogy egy ilyen játéknak mennyi az optimális terjedelme, ez a mostani 106 nap kicsit hosszúnak tűnik talán, bá azért kell a szappanopera feeling is, és a játékosoknak, valamint a nézőknak is egyfajta kihívás a hosszú bennlét.

Gia 2019.02.13. 11:22:41

Greg magában most biztos azt mantrázza,hogy megnyerte Vv-t,mert azt hiszi,hogy azzal bevonza. :-)

Dauda András 2019.02.13. 11:22:50

@Tökös...: Kvázi odadobta az "öribari" Zsut...

Amit anno úgy felhoztak Lacikának h Roli odadobta párbajra. Akkora arroganciával, mint egy ház...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.13. 11:22:52

@Tökös...: Volt egy évfolyamtársnőm az egyetemen aki Zsura hasonlított. Volt esze, memóriája, de otthon olyan burokban tartották, hogy nem volt tisztában a körülette levő világgal. Zsut szerintem a szülei egy olyan burokba zárták be, hogy lehetne akármilyen okos akkor se láthatna semmit a világból.

Sajnálom (a lány évfolyamtársam nagyon ráfázott a házasságára). Zsut is ettől féltem. 21 évesen még nincs tisztában a világ kegyetlenségével. Ilyenkor már könnyebb megtörni, mint felnőni!

Tökös... 2019.02.13. 11:22:57

@Gia:

akkor még időben vagyok.... ( mosolygok )

Dauda András 2019.02.13. 11:24:49

@Tökös...: A finálé elején lehet még Bunkó Éva fejénél is jobban fogom elvézni Greg fejét amikor repül...

Gia 2019.02.13. 11:25:13

@Tökös...: Ja,te már átugrottad a párbajt.Sajna Zsu fog visszajönni.

MeadowSoprano 2019.02.13. 11:25:16

@VV Erőlegény: illetve tegnap emlitette valaki azt hogy a regebbi szeriakban bevagtak olyan jeleneteket amikben kibeszeltek egymast. Sztem igenis kellene egy ilyesfajta info is nekik mert annyira vakon vannak neha egymasrol mint szegeny Esmeralda

Dauda András 2019.02.13. 11:25:55

@Brigante: Engem Zsu kicsit a nagyon pici 2 ezres hajdúsági faluban élő lány unokatestvéremre emlékeztet.

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 11:25:59

@Brigante: Dehogy dugják el, szabadon jár kel, csak nézd meg az instáját! www.instagram.com/varga_zsuzsanna01/

Tökös... 2019.02.13. 11:26:04

@VV Erőlegény:

Én úgy tudom hogy ezt a féle műsor ( való világ ) egy megvásárolt műsor, ahol szigorú szabályok szerint lehet műsort készíteni....
Alapvetően különböző nemű identításu emberekről, játékosokról van szó...
a lényeg a feszkó

.iIi. 2019.02.13. 11:27:41

@Dauda András: számomra nem visszatettszo ha valaki elkerüli akármilyen módon a parbajt, mivel ebben a játékban az eredmény a lényeges, hogy minél tovább bent maradj és végül megnyerd. Ez nem lovagok csatája, nem azért kerültek be. Ezért nem zavar Greg alamuszi lépése sem, szerintem jó taktikai húzás volt Hunorra raknia, és ezért zavart az első éden hotelben amikor a Don valami felreertelmezett bajtarsiassagbol meg gerincessegbol eldobta a játékot.

Tökös... 2019.02.13. 11:28:57

@Brigante:

Én Zsut illetően nem mennék komoly elemzésbe...
Életem folyamán túl sűrűn találkoztam vele, én túl sok Zsút láttam....

.iIi. 2019.02.13. 11:31:12

@.iIi.: meg irtad: "Meg az is h csak lányokat vitt ki mindenki. (lehet h én vok az ucsó persze akinek ez nem tetszik, de nem érdekel)"

Egyrészt hol marad az egyenjogúság? :) másrészt, miért kellene a lányokat kímélni, nem bányászat ez! Harmadrészt a csajok sem igazán holgykent viselkedtek ebben a játékban :)

Tökös... 2019.02.13. 11:32:20

Itt van például Vajna Timea.....
Annyi esze van mint egy döglött egérnek...
És egész jól megvan...

pimasz borz 2019.02.13. 11:36:15

@.iIi.: Szerintem sokunkat nem zavarna annyira ez a taktikai lépés,ha nem egy olyan ember tette volna,aki még a tattika szó kimondásától is irtózik.Másoknak ezt fel is emlegeti(pedig hülyeség,hiszen ez egy játék)..majd sunyiban meghúzza a valagát mentő taktikai döntést.Nem hiteles greg és akkor finoman fogalmaztam.

Gia 2019.02.13. 11:36:36

@.iIi.: Jó taktika volt,csak ahogy magyarázkodott utána egyből,hogy azt hitte,hogy a fiúk rárakják a jelet...Átlátszó..Vagy legalább a nézőket avatná be,de ő a riportba is játsza a gnóm fejét..

MeadowSoprano 2019.02.13. 11:38:02

@Gia: a gnom fej annyira talalo jelzo :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 11:38:03

@MacákékIcukája: Azt gondolom, hogy ha egyszer lesz még VV10 (szerintem egyébként lesz, már csak azért is, mert ez egy kerek szám), akkor elkezdem nézni, de ha 2-3 hét után kiderül, hogy a casting újra trash lesz, tele műveletlen, és faragatlan játékosokkal (pincérekkel, felszolgálókkal, és szexmunkásokkal), akkor el fogom engedni az egészet, és nem fog nehezemre esni. Azért fogom elengedni, mert az egész csak ismétlése lesz az előző szériáknak, a tematikus feladataival együtt, csak más szereplőkkel.

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 11:38:30

Amúgy tegnap nézelődtem, és több volt VV-s Zsizsikest Pinokkiónak hívja, mert hazudik. ugyebár a másik, hogy nem tudta, hogy kell pózolni amikor a fotózás volt, viszont az instája alapján több műtermi kép is van, ami azt bizonyítja, hogy bizony nem először kapták lencsevégre.

pimasz borz 2019.02.13. 11:40:35

@Nyuszomuszo83: ez jó :D csak neki nem az orra,hanem a segge nő,ha hazudikk :D Én kérek elnézést.. :D :D

Tökös... 2019.02.13. 11:40:57

@Fridolin a pimasz borz:

egyértelmű hogy Zsu nem tudja értelmezni a taktika kifejezést, nem ez az egyetlen félreértelmezése...
Neki inkább valamiféle ármány, vagy összeesküvést jelent...
Pedig magában a taktikában csak az van hogy nyerni szeretnél...

.iIi. 2019.02.13. 11:41:40

Greg maga előtt sem ismeri el hogy a seggét féltve taktikazott. Szerintem tényleg elhiszi hogy most is őszintén rakta a jelet Hunorra, az meg hogy ezzel berepitette magát a fináléba, az csak a véletlen műve :D

rostás 2019.02.13. 11:41:43

@Nyuszomuszo83: Zsu intstája de kurv@ "érdekes"... Műköröm, szoli, miteszem, szelfi, műköröm, konditerem, miteszem, szelfi, műköröm, szoli, miteszem, szelfi... etc. Ez teszi "gondolkodásának" 95 %-át, a maradék 5 a pisikaki+lélegzés gondolom.

MacákékIcukája 2019.02.13. 11:42:28

@VV Erőlegény: ekg, szerintem mar nincs remeny. Egyszeruen nincs igeny gondolkodo jatekosokra, mivel a nezok sem tudnak gondolkodni. Ezert sem remenykedek mar Roli gyozelmeben, kb ennyi volt a VV.

Dauda András 2019.02.13. 11:43:20

@.iIi.: Önmagában lehet igazad van. de Greg előtte 2-2,5 hónapig tiszta szívről beszélt, összetartásról meg arról h 4en legyenek benne a játék végén.
Ezzel viszont gálánsan odabobta Zsut a disznóknak.

Ez nem Éden Hotel. Itt a közönség fog visszaszavazni.

Igazából az egész vita akadémikus. Greg 15%-ot se ér majd meg a fináléban...

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 11:45:03

@Fridolin a pimasz borz: Jaaaj találtam olyan képet ahol mémként ábrázolják mikor mutogat és megfeszíti. Ezzel a szöveggel: VV Pinokkio tragédiája amikor a nyakad nő meg hazugság közben! :D
Itt találtam, persze ezeket nem a konkrét személy üzemelteti, de jókat röhögtem a képeken- mert olvasni úgysem tudok! :D
www.facebook.com/VVRadics/

.iIi. 2019.02.13. 11:46:13

@Dauda András: én sem bírom Greget nem azért írtam, csak tetszett ez a moveja, ha felvallalta volna legalább nekünk nézőknek akkor megjobban, de akkor le kellett volna dobnia ezt a cukormazat amit felepitett.

Tökös... 2019.02.13. 11:46:45

Nincs igény gondolkodó játékosokra....
Ezt hallom mióta megy a VV....
Ez nem műveltségi vetélkedő, ha azt akarsz nézni, arra vagy kiváncsi menj a milliomosra...
Nem bonyolult...
Itt a VV -ben feszkóra, anyázásra, fasszopóra van kihegyezve a műsor, és mellette mutogatják a pöcsödet, picsádat több millió embernek, akiknek ugye csorog a nyála....
Nem olyan bonyolult megérteni, ezt még Zsizsik is megérti...

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 11:46:52

@rostás: Lehetséges! De gyanítom ha az agyában lévő huzalt elvágnánk leesne a füle is, meg mivel kikapcsolna a hang ami mondja a fülébe hogy kilégzés, belégzés, azonnal összeesne, mert nem tudná, hogy kell levegőt venni! (A víz alatt sem ment neki :D

pimasz borz 2019.02.13. 11:47:29

@Tökös...: Ez a játék ilyen,nem barátkozni mentek be..az,hogy van aki közben mégis barátra talált(tartósságot illetően lennének kétségeim) az csak plusz.
Sokkal izgalmasabbak a taktikai fordulatok,mint egymás körbe nyalása,főleg,hogy pont zsu az akit már mindenki nehezen tolerál..még öribari is.Ez egy felvett mantra nála,amivel manipulál..már akit lehet ugye.

MeadowSoprano 2019.02.13. 11:49:34

Szerintem a Hunor nyer
Letennem a nagyeskut hogy ez amolyan Vv Szabolca minta lesz.

Tökös... 2019.02.13. 11:51:02

@Fridolin a pimasz borz:

Nekem az a bajom, hogy ez egy szerkesztett műsor, amit ugye lehet jóindulattal vagy rossz indulattal összehozni...
Én szeretném eldönteni hogy mi történik, nincs szükségem faszkalap puskáspeti felkonferálására...
Nekem az a gondom hogy manipulált műsort látunk...

pimasz borz 2019.02.13. 11:52:10

@Nyuszomuszo83: köszi Nyuszó!Feldobtad a napom megint,akkorát nevettem..:D És milyen igaz amúgy.

Dauda András 2019.02.13. 11:52:24

@Tökös...: Nálam nagy plusz pont volt, amikor a fakabát nyomult a párbaja előtti este.
Erre Zsu nagyívben beintett Hunor tizedesnek, hogy bújjon vele össze a bánatos pék haragja.

Lehet működött webcamos Eránál, Adrinál meg youpornos Vivinél, de nem minden nőnél...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 11:53:48

@Tökös...: Én nem állítottam azt hogy ez ne így legyen. De nézzük már meg a VV9 hét női szereplőjét, hogy milyen foglalkozással mentek be: 2 db pincér, 1 db pultos (ez egyébként szerintem ugyanaz a kategória), 1 sztriptíz táncos, 1 erotikus masszőr (ez is ugyanaz), és ide sorolhatjuk a tanulóként deklarált VVV-t is (sztem), 1 értékesítő férfikommunikátor (WTF !). A fiúk között 1 erotikus színész, 1 youtuber (WTF) ezen belül persze nevezhetnénk őt is erotikus színésznek, egy állítólagos tolmács, az 1 db futár volt a taktika és az ész a játékban.... A játékosok származása szerint legalább 5 db roma. Kérdésem hol van itt a sokszínűség? Greg mondjuk tényleg egy érdekes karakter, ezt elismerem. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Való_Világ_9

.iIi. 2019.02.13. 11:53:56

@Tökös...: a gondolkodás/taktikazas és a műveltség két különböző dolog (bár valóban szórakoztatóbb ha egy művelt ember taktikazik). Itt elég lenne gondolkodni és e mellett mehetne a többi műsor is amit írtál.

Dauda András 2019.02.13. 11:54:04

@Nyuszomuszo83: Radicsnak nincs jobb dolga? Gondolom RTLben már a portás se engedi be!

MacákékIcukája 2019.02.13. 11:54:48

@Tökös...: jezusmaria :D gondolkodo = taktikazo. Lehet ezt a jatekot mashogy is jatszani, lehet okosan is feszkot szitani. Ennyire nem erted? :D

Tökös... 2019.02.13. 11:54:54

@Dauda András:

Én innen kintről bottal nem nyultam volna Adri mangalicához, de aki volt katona az tudja mi azt az összezártság, utánna még egy mangalicát is megdug az ember... ( már mint Adrit )

pimasz borz 2019.02.13. 11:55:43

@Tökös...: Ekg
@MeadowSoprano: Szabolcs volt pár párbajon,ahogy lehetett vitték szerencsétlent.Hunci viszont nuku.Amúgy esélyes szerintem is..

Dauda András 2019.02.13. 11:56:25

@Tökös...: Hát én nem állítok szobrot fakabát Hunornak!

Tökös... 2019.02.13. 11:57:02

@MacákékIcukája:

Próbáld eladni ezt az ötletet egy kereskedelmi műsornak...
Amerika az őshazája a bugyuta műsoroknak, minél bugyutább, annál sikeresebb....
Persze ez bonyolult világ, nem lehet egy mondattal elintézni...

Gia 2019.02.13. 11:57:31

Nem sok szponzorruhát kaphattak a lakók,mert végig néztem Zsu instás képeit és rengeteg ismerős darabbal találkoztam.Márciusban lesz a szülinapja,lehet,hogy az idei már milliomosként éri..

Tökös... 2019.02.13. 11:58:49

@Dauda András:

Szobrot.....
Vigyázz, mert azt a fidesz ledönti....

Dauda András 2019.02.13. 12:00:18

@Nyuszomuszo83: Gondolom nagyon fáj Radicsnak h a barinőjét a Piac Kofát Zsu kirakta, mint macskát sz*...

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 12:02:41

@Dauda András: Ezt az oldalt nem a Radics használja, ez csak egy ugyanolyan facebook oldal mint a rajongói oldalak, nem a valós személy használja!

.iIi. 2019.02.13. 12:03:47

@Tökös...: az igaz viszont hogy itt Roliek voltak kikialltva taktikusnak de egyben ok voltak itt sokszor a "tuják" , "unalmasok" , "lusta dögök" is egyben. Csak ilyen karakterekkel nem lehet nézettséget generálni. Örüljünk hogy volt most legalább egy női taktikus kezdemeny is, utoljára mikor volt ilyen?

MeadowSoprano 2019.02.13. 12:07:51

@Fridolin a pimasz borz: sztem azert nem vittek ki mert annyira nem volt egyik sem bator hogy azt mondja hogy radrakom mert semmilyen sem vagy illetve azert annyi eszuk talan volt hogy a jofiu karaktert imadjak a nezok es kiviszek valakit aki ugymond semmi rosszat nem csinalt akkor azt visszakuldik a nezok mert hat az igazsag. A Renike is igy esett ki es nem hiszem a Zsu szimpibb annyival inkabb ellenszavaztak ( tam)

MeadowSoprano 2019.02.13. 12:10:19

@.iIi.: Adrival semmi baj nem lett volna ha amikor lebukik akkor nem magyarazkodik.ha mar hazudik akkor legyen kovetkezetes es ne mondja azt nem ugy gondolta.
Akkor be kell vallalni es azzal szerethetobbe valt volna igy viszont csakis napraforgomagocska lett

MeadowSoprano 2019.02.13. 12:15:13

@.iIi.: bar en Adriban soha nem ertettem azt hogyha ilyen jo karakter vagyok akkor miert nem gondolom vegig kik mellett van nagyobb eselyem bizalmi jatekra.ha mar taktika es jatek akkor ezzel siman bentmaradt volna de igy csikicsukizott es rendre ki is kuldtek.

Dauda András 2019.02.13. 12:29:58

@MeadowSoprano: Nem szeretem ezt a Napraforgót. Mindig szánalmas Bunkó Éva és BAlekosz óbégatta!

Adri ennél összetettebb volt!
Roliékat akarta büntetni, hogy Gregékkel (is) haverkodott. Meg kicsit pletyis is volt. Sok nő ilyen. Lásd a dédnagymamámat.
Viszont ott messzire ment amikor Reniből előjött a telep és elkezdett ordenáré módon óbégatni Zsura, akkor azonnal el kellett volna határolódni tőle...

Nyuszomuszo83 2019.02.13. 12:31:34

@Fridolin a pimasz borz: Nyah akkor a foglalkozás elérte a célját, legalább valakinek okoztam a mai napon pár jó percet! Ezért érdemes volt felkelnem reggel! :D
@Dauda András: Ááááá szerintem ő maga lett Voldemort nagyúr, ő az akit nem nevezünk nevén! :D

hereverő heverő 2019.02.13. 12:33:44

@.iIi.: Lehetne élvezhető jó műsort csinálni a tujákkal is. Csak kellene hozzá a kreatív csapatban legalább egy olyan is akinek az észbeli képességei meghaladják egy moháét.
A tujákat is lehet mozgatni, nekik is lehet feladatot adni (és kibaszarintani a villából, ha kihúzza magát mint Csoki), és ha mint írod eszesebbek, akkor azok a feladatok is szórakoztatóbbak lesznek.

Adri valóban jó volt, sokkal jobb mint a buzi és a süsü együtt.

Paic Róbert 2019.02.13. 12:41:29

Tegnapi J.A. mára is

Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott

S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.

S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.

S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.

AmanEdi 2019.02.13. 12:50:27

Akik erkeznek ma este Sebestyen Agi,Farm Gabor,VV8 Dina, de a masik nem tudom kicsoda

Bryan élete 2019.02.13. 13:03:02

@Brigante: Zsu egy nyugat magyarországi, kiváló termálfürdőiról, szállodáiról, intenzív idegenforgalmáról közismert, az osztrák határtól kb. 20 km-re lévő községből jön, nem a sötét borsodból.
Ilyen helyen az is kikupálódik - főleg ha még pincér is ráadásul- aki az ágy lábához van láncolva. Az ő esetében nem lehet kifogás a szülői ház a viselkedésére és a lelki defektusaira. Minden adott abban a környezetben, hogy valaki normális lehessen, hacsak.....

Mate4182 2019.02.13. 13:13:07

@VV Erőlegény: faragatlan játékosokkal (pincérekkel, felszolgálókkal, és szexmunkásokkal),

azert itt felmerult par kerdes :D

1.: a pincer es felszolgalo kozotti kulonbsegre tok kivancsi vagyok itt es msot
2.: azert ez elegge ugy hangzik mintha, akik ezt a szakmat uzik faragatlan, muveletlen emberek lennenek
3.: hogy ez a 2 miert egy kategoria a szexmunkassal

khm khm ... so ?

Angora Cardi 2019.02.13. 13:25:52

@AmanEdi: Tommyboynak néztem de én nem ismerek mindenkit lehet csak hasonlít.

Dauda András 2019.02.13. 13:33:20

Ez a vv szezon inkább a bromance-okról szól meg az álbarátságokról.

Nőket csak ürítésre használták a férfiak meg ágyútölteléknek...

MacákékIcukája 2019.02.13. 13:40:49

Gyertek mar at az uj posztba

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.13. 13:45:34

@Mate4182: Talán Te is pincér vagy, akkor elnézést kérek! Nyilván én általánosítottam egy kicsit, te pedig kötözködsz... A pincér, a felszolgáló és a szexmunkások természetesen nem mind faragatlanok, és műveletlenek, lehetnek, sőt vannak közöttük nagyon okosak és intelligensek is, de a VV9-sek ennek fényes bizonyságát adták, vagy szted. nem ?

Angora Cardi 2019.02.13. 14:00:22

@AmanEdi: Tommyboynak néztem de én nem ismerek mindenkit lehet csak hasonlít.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.13. 14:55:13

@Nyuszomuszo83: volt ez a Zsu vékony is, csak itt bent a vellában rárakódott néhány kiló...
süti beállítások módosítása