Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való világ 9x99 - Szerelmesek párbaja

2019. február 11. 16:43 - 6paw

Eljött hát a nap, amikor két szerethető karakter közül távoznia kell majd valakinek. Nem volt még párbaj, amelyen mindkét fél gondolkodó ember lett volna (általában egyik sem az), nem is igazán értem, miért nem a kaucsukhomár Kebab ül a PUA helyén.

Anikó magára rántotta a csipkés abroszt és loholt is a stúdióba, hogy levezesse ezt csörtét, közben már ordít is az alkalmi B-közép, hogy róóli. Küzdelem az álmokért az utolsó részhez érkezett, csatlakoznék a többi hogyvolt szerkesztőhöz és szóra sem méltatnám, kínos, felesleges. Aki szeretné nézze végig, de vegyen be előtte valamit. 

Szavazás következik, ki kapjon díjat, külön kiemelve magunkat nem írhatjuk sehová.. Greg kezdi a monológját, Hunor velünk együtt fogja a fejét. PUA kapta a legrosszabb rendezésért járó citromot. Legrosszabb alakítás pedig Zsu. Rossz érzés számára.. pedig reméltem, hogy ordít majd megint, hogy KIASZÍNÉSZNŐŐŐ?! Megsértődik természetesen, magyarázza, hozzá képest Julia Roberts kutyafasza. Legjobb rendezés Hunor. Nem meglepő, mert már közben is hypeolták, amúgy tényleg jól csinálta, szerintem meg is érdemelte. Remélem idekint Kovi nyomdokaiba lép! Legjobb alakítás pedig, Greg. Láthatjuk a sellőtáncot, amitől nekem továbbra is forog a gyomorom. Először vagyok nagyon dühös Rolira, hogy nem a Scootert vitte ki párbajra... A végén PUA szív egy kis héliumot, így már tényleg olyan mint egy extracuki pokemon.

2.jpg

Anikóval tér vissza az elbutulás posztmodern zászlóshajója, felesleges hangulatkeltés, megnézhetjük a fantomképeket, ahol semmi meglepőt nem látunk, szoros a meccs. Közben azon tűnődöm, hogy vajon Anikó feneke a ruhatárban maradt-e? 

Egérverseny a mai menü, kis simogatás barátkozás és ökölcsapás az esztétikai érzéknek, mivel Roli kolbászol keresztül kasul a képernyőn nagypapi papucs fehér zokni kombóban. Ez is cipóendbaxxos? Ha máshonnan nem, innen biztosan tudhatjuk, hogy még mindig inkább a kelet-európai kultúrkörhöz tartozunk és nem szippantunk nagyokat a hanyatló nyugat ópiumából. Egy kis lelki terror a rágcsálóknak, aztán már pörög is az érdekfeszítő viadal. Roli hörijére (Husi) is átragadt a taktika, így végigrohant az 1 méteres dobozon, ezzel nyer (pár dikk dikk ha jól értettem elhangzott amúgy biztatólag). 

3.jpg

Playback párbajjal folytatódik az elkeseredett küzdelem a figyelmünk fenntartásáért, ha jól sejtem megint idiótát kell csinálniuk magukból, amin pedig majd azért röhögünk, mert mi nem vagyunk azok. Ez lehet a koncepció. Jön az elkerülhetetlen, Roli szőke parókában, kirúzsozva. Mondom, anno a tesitanáromat pont így képzeltem el iskolán kívül, már akkor is nyomasztóan hatott rám. Zsu, közben produkálja magát a kameráknak, nyilván unatkozik, tudjuk mit érez mert mi is. Adrira festenek egy szolid blackface-t, még jó, hogy itthon ennek valószínűleg nem lesz visszhangja, illetve hogy Csokesz már kint parittyázik.

4.jpg

Najó, Roli tényleg vicces ebben a hacukában, mintha egy ütősebb skandináv legénybúcsúról esett volna be a villába. Greg fel is pörgött ettől, gondolom a sellőivarszerve sebességbe kapcsolt, de szerintem nem lesz ebből szja mentesség. Ezután PUA zombiskodott egy sort, alátették ezt a hangnemtelen furulyázást, már sokadjára. Kedves szerkesztők, ez kurvára vicces kb 10 mp-ben a facebookon amíg átgörgetem, esetleg átküldöm egy haveromnak, hogy szenvedjen kicsit ő is. De már sokadjára keveritek be az összefoglalók alá, már egyáltalán nem vicces. Tessék jobb feladatokat kitalálni, hogy ne kelljen szarból várat építeni utólag. A végén Greg még okoskodik egy sort, essen már ki a faszba könyörgöm. Roli így kifestve emlékeztet Lacikára, ez szerintetek így oké? 

5.jpg

Kapcsolás a vellába, Greg HP Baxxter túltolta a highlightert, úgy néz ki mint egy műanyag terminátor egy transzi klubban. Megcsodálhatjuk Roli mikiegeres kopaszodását is, de tudja viselni. Itt a búcsú ideje, Roli virágot ad minden hölgynek, majd magára ölti a boxos köpenyt aztán irány a stúdió. Roli legjobb pillanatai következnek, kiváló zene választás, LINKIN PARK - Papercut című dala! Jóvátették most a szerkik a furulyázást, de mégegyszer pls ne. Miről szól számodra ez a mai párbaj? - teszi fel ezt a meglepően értelmes kérdést Anikó. Nem arról, hogy szidjuk egymást, válaszolja Roli. Szép válasz, kár, hogy nem ebben a szellemiségben folyt a versenyzők játéka eddig. PUA búcsúzik, extra nem történik, imádom a szoknyáját. 

Mi az oka, hogy folyamatosan magyarázkodnod kell? - kérdezi Anikó. Kiderül, hogy nem akar mindenkivel veszekedni és társaságot választani. Amúgy meg azért kell általában magyarázkodni, mert az emberek lusták belegondolni, mit miért csinál (ez csak az én meglátásom). Amúgy PUA nem önszántából lógott ki mindenhonnan. A Roliékhoz tartozni igazán nem akart, mert Rolinak nem hódolt volna be, a másik csapat pedig egyszerűen túl ostoba volt hozzá. Közben a B-közép szól Rolinak, már csak egy jó Haka hiányzik nekem. Roli és Adri kapcsolatait nézhetjük meg, itt már azért érződik, hogy Rolit jobb színben, Adrit picit rosszabban tüntetik fel.

Jöhetnek a kortes beszédek, Hunor korrekt módon elmondja a kötelezőt és jófiúként anyukáját is felköszönti. Greg próbálja az erkölcs harcának beállítani a párbajt.. lemaradt arról, hogy PUA és Roli nem utálják egymást.. gondolja csak ilyen módon lehet visszajönni, valószínű 20 deka párizsit is erkölcsi alapon kér a boltban. 

Jöhetnek a százalékok, Roli megy vissza, 45-55 el. Ordibálás, de jedi módon. PUA nincs letörve, Roli pedig örül, mint a románok a fekete tengeri gázmezőnek. Kicsi PUA mondja nem csalódott, Anikó azért próbálja rávezetni, hogy de mégis! Ki fog hiányzoni? Senki, de csak mert hamarosan szabadulnak. Utoljára még amolyan Balázs Show-san megordítattja az Adrit, totál indokolatlanul. Sajnálom Adrit, szerintem hosszú idő óta, az egyik legjobb női játékos volt, véleményem szerint a fődíjat is megérdemelte volna, de egy finálét mindenképpen. 

6.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: 18+ vv9
722 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niké88 2019.02.12. 10:53:27

@Nyuszomuszo83: Most olvastam ez a hsz-edet, igen, pont ezt írtam az elébb, hogy nem hiszem el, hogy nem látják a fiúk, Gregről mennyire negatív kép lehet idekint...

Tökös... 2019.02.12. 10:53:36

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból a csajoknál nincs hosszú lejáratú barátság a villában....
Az első adandó alkalomkor kibeszélik a legjobb "barcsi" nőjüket....

Dauda András 2019.02.12. 10:58:05

@Niké88: Mondjuk Gregnek lesz elég baja odakint:

-nyista 36 miska

-odakint annyira mégse szereti mindenki a 'tisztaszívet'

-a 'csini-bini boytoy' keresett odakint egy jóképűbb lmbtabcdxyzzs-t és ment a félrekufirc

Sanda.Ipse 2019.02.12. 10:58:25

@Niké88: az számukra sokkal inkább úgy jött le, mint protestszavazat Reni ellen, aki valóban minősíthetetlen szavakat használt Zsuzsu ellen. Bevallom, még én is a zsizsikesre szavaztam emiatt.

Sanda.Ipse 2019.02.12. 10:58:59

@Tökös...: szerintem az életben is pontosan ugyanezt teszik.:)))

Gia 2019.02.12. 11:04:08

Szavaztam a fantomasra,aztán lesz,ami lesz.

rostás 2019.02.12. 11:13:29

@Niké88: Szerintem abból, hogy Reni helyett Zsuzsu jött vissza, nem az következett nekik, hogy Zsu "népszerű", hanem az, hogy Reni ordenáréságát büntették a nézők és a két hülye közül a kevésbé hülyét küldték vissza. Ismétlem, ők másképp élik meg odabent. Részben nekünk itt könnyű okosnak lenni úgy, hogy a tizedét sem látjuk annak ami odabent folyik, másrészt nem nekünk kell hallgatni azt az ostoba vernyákolást 0-24-ben, harmadrészt - mivel ők látják, hogy milyen igazából Zsu - azt hiszik, hogy ezt mi is látjuk és el sem tudják képzelni, hogy egy ilyen ostoba nyávogógép kint bárkinek szimpatikus lehet. És igen, látják milyen Greg, de nekik odabent a sellőpondró sokkal kevesebb problémát okoz, mint az örökké siránkozó debil dömper.

Niké88 2019.02.12. 11:14:07

@Dauda András: Lesz, de jobban örültem volna, ha párbajon zúg ki, valami kis százalékkal vmelyik fiú ellenében. Így lesz egy 3. helye a döntőben, viszonylag szépen búcsúzhat, pfff

VV Erőlegény 2019.02.12. 11:16:36

@Dauda András: Egyáltalán nem így látom. Greg egyáltalán nem játszik rosszul (még ha nem is szimpatikus, és biztos, hogy ezt a játékot nem fogja megnyerni). Gregnek pl. kiváló színészi kvalitásai vannak. A filmjükben is egészen jól alakította a szerepeket, tud beszélni, tud bájologni, kedveskedni, smúzolni, ripacskodni, igényesen öltözködik, a "buzis" affektálási szintje, illetve testbeszéde, metakommunikációja elviselhető. A villalét után fényes celebjövőt jósolok neki, és különböző rtl-es munkákat. A celebjövője fényesebb lehet Aurelio, Alekos, vagy Baukó stb. szintjénél, de talán a Majkához nem fog felérni. Talán egy Pán Ancsát mondanék, azzal a különbséggel, hogy amíg Ancsát évekig tartott felépítenie az RTL-nek, Greget néhány hónap alatt sikerülni fog.

ibsen 2019.02.12. 11:21:34

@rostás: Én is osztom. Ráadásul Reni elmondta már kint hogy Roli elmondta mit fog csinálni vele ha visszajön csak épp Zsu jött vissza amire nem számított senki. Ennyire nem látják a bentiek a népszerűséget.

Dauda András 2019.02.12. 11:21:46

@VV Erőlegény: Anikó végzett vmi színészi dolgot azt hiszem ilyen amatőr társulatba játszott Baján meg szépségversenyen indult,

Greg buta mint a tök. alap dolgokat nem tud. Hamarabb tanítaná be az RTL VV8 Zsoltit, aki tényleg értelmes és szimpatikus.

@Niké88: Nekem mondod? Azt szerettem volna ha két napig arról beszélnek h mégis gyenge volt Greg. Így annyi örömöm volt, hogy kiesett és láttam 2 percig.
Bár anno a VV4nek is ez voilt a legszebb pillanat. Amikor Bunkó Éva feje, amikor alacsony százaléékkal repült a fináléból...

hereverő heverő 2019.02.12. 11:23:30

@VV Erőlegény: Ugyanezt hittük Zsóttiról, aztán tessék ennyi lett. Mondjuk nem tudjuk ki mit szeretne, lehet hogy Zsolti nem akart celeb lenni, megfelel neki a szerekesztőség és a zsoltidívány - gregenyónak meg persze a Capella világot jelentő deszkái lebegnek a szemei előtt. Meg lebeg ott egy szellőfasz is, persze.

rostás 2019.02.12. 11:23:48

@Nyuszomuszo83: Köszi. Hátborzongatóak, mint a fb úgy általában. Bízzunk benne, hogy ezek csak a saját véleménybuborékukban aktivkodó hangos kisebbség. Jól értettem, hogy múltkor 50ezren szavaztak?! Nos, annyian azért nem emberkednek Zsu mellett a fb-on. :)

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.02.12. 11:25:46

Nem látok sok különbséget aközött, hogy most Zsuval kell párbajoznia az egyik srácnak - vélhetően Rolinak ismét - vagy hogy a döntőben Hunor és Roli mellett Zsu állna és őt kéne legyőzniük. Sőt, így nem osztódhatnak a srácok szavazatai, több esélye van Rolinak is egy az egyben Zsu ellen. ez a több esély persze nem azt jelenti, hogy biztosan nyer is, mint Adri ellen, Zsu ahogy írjátok, nehezebb falat. viszont érvek jócskán vannak Zsuval szemben is, akár Hunor, akár Roli lesz az ellenfele.

mondjuk ha Zsu hirtelen 100al több IQval rendelkezne, azon nyomban Greget hívná ki, de ugye a sötétség. azért egészen megdöbbentő, hogy pl @VV Erőlegény: is szintnek nevezi Greg játékát, ami az első VVk mezőnyében legfeljebb átlagos, vagy szürke lett volna. Zsu pedig tényleg elképesztő ostoba és makacs, mégha nyerne is, semmit sem tud vele kezdeni egyetlen médiacég sem. a tolerancia és megértés legkisebb szikrája is hiányzik belőle.

Niké88 2019.02.12. 11:29:20

@ibsen: Hát ja, csak ennek fényében meg úgy néznek ki (főleg Roli), mint aki azt hiszi, hogy mindent tud, közben meg nem feltétlen...

Niké88 2019.02.12. 11:33:53

@adamskij: Hát, ha még Roli sincs tisztában az erőviszonyokkal, "szegény" Zsu-tól tényleg mit várjunk... Egyébként régen volt ilyen, hogy bejátszottak nekik a hátuk mögött zajló eseményeket, hogy megkavarják a dolgokat. Ezt most is nagyon bírtam volna. Mint az Aréna feladatokat is!

VV Erőlegény 2019.02.12. 11:38:46

@hereverő heverő: Zsolti emlékezetem szerint sokkal hamarabb kiesett, mint Greg. Greg szerintem jóval ápoltabb, jóval képernyőkompatibilisebb, mint Zsolti. Zsolti nem is annyira ambícionálta a celebséget, ő inkább ilyen kreatív háttérmunkás akart lenni, igaz, ha rajta múltak a tematikus kreatívkodások ebben a szériában, akkor van még mint tanulnia. Ezen a téren voltak nagy melléfogások ebben a szériában.

rostás 2019.02.12. 11:39:43

@Sanda.Ipse: Majdnem mindenben egyetértünk itt, és nagyon hasonlóan látjuk a dolgokat. De... megkérhetnélek, hogy kevesebb politikát keverj ide? Tudod az agymosás az agymosás, bármelyik politikai oldalon. Idekeverni a "mélymagyar" szavazókat elég gáz. Főleg mert szerinted a "mélymagyar" szavazók a homokosokat és cigányokat támogatnák (ők voltak a szívcsapat magja)? Nocsak, eddig úgy tudtam kirekesztő, bigott, rasszista homofóbok? Én elhiszem, hogy nagyon utálod a kormánypárti szavazókat, de csak azért utáld őket amit valóban tesznek, gondolnak, az általuk vallott értékrenddel teljesen ellentétes tulajdonságukkal felruházni őket, csak azért hogy gyalázhasd őket hiteltelenné tesz. Épp az a lényege ennek a fórumnak itt, hogy többnyire értelmes emberek világnézetüktől függetlenül szinte azonosan látják mi a jó és mi a rossz, persze eltérően. Itt Viktorozni, meg "mélymagyarozni" elég szánalmas. Az rtl és egy trashreality kapcsán nagyon könnyű lenne libsizni meg genderezni, meg migránsozni is, de nem ide való. Tudod nézi jó pár "mélymagyar" ismerősöm is ezt a műsort és mind kivétel nélkül diplomás, művelt ember, akiknek ugyanazoktól fordul ki a bele mint neked meg nekem. Egy-két beszólás belefér és poén, mert a politikát sem kell túl komolyan venni, de ez a mindennapos direktbe uszítás itt tőled már kellemetlen. Amúgy szinte minden másban EKG.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 11:51:18

@hereverő heverő: Jáááááj ha ez a menő akkor nem akarok menő pasit! :D :D :D

VV Erőlegény 2019.02.12. 11:51:27

@ibsen: Na ezért csíptem ezt a lányt. Minden kérdésre tökéletesen válaszolt.

Tökös... 2019.02.12. 12:00:53

@rostás:

nem értek egyet veled....
Minden idevaló...
Elvégre ez a játék egyféle embertipusról szól aki megnyeri a 36 milliót....
Ha a miniszterelnök játszana, biztos nyerne, mert ő bárkiit legyőz aljasságban....
Ez a keresztény geci...

Tökös... 2019.02.12. 12:04:03

OFF

A politika nem valami különálló dolog, az bizony az életünk része, és igenis foglalkozni kell vele...
ha nem veszünk róla tudomást csak ott ragandunk le hogy Zsizsik mekkora hülye, és ezt ezerszer képesek vagyunk elismételni, akkor nem látjuk a fától az erdőt...

moletty 2019.02.12. 12:07:28

@Tökös...: EKG !
Más: Ha Zsú most kiviszi G1G-t akkor szombaton délben a Deák téren a templom előtt leszopok minden önként jelentkezőt !!!
Ez annál is nagyobb szó , mert nem vagyok Homár(osz) !

(Azt akartam mondani ezzel h. nem fogja :D )

Tökös... 2019.02.12. 12:07:41

Milyen típusú játékost szeretünk, aki átbujik a lánc alatt ( sorbanállás közben ) vagy aki kivárja a sorát ?
Renyha a szavazók szerint nem is olyan rossz embertípus, anyázni kell, meg patkányozni, majd 5 perc mulva átölelni azt akit elküldtél az anyjába....
Ezt úgy hívják társadalmi kontroll...

Tökös... 2019.02.12. 12:08:15

@moletty:

( mosolygok ) azt megnézném.....

Sanda.Ipse 2019.02.12. 12:08:28

@rostás:
Köszönet a kioktatásért. Ettől függetlenül, ha bizonyos párhuzamokat vélek felfedezni az aktuálpolitikával, annak ezen túl is hangot adok. Ha te ennyire nem erősíted fel az általam leírtakat, lehet, hogy másoknak fel sem tűnt volna:)
Köszi!

moletty 2019.02.12. 12:08:45

Akkor mégegyszer :
@Costanza: Agyatlan hülye picsa vagy te is azért értesz vele egyet ! :D

Fridolin a pimasz borz 2019.02.12. 12:08:51

@Nyuszomuszo83: "törpe kurva csakhogy kiesett! a büki gnómot is magával vihette volna!" Síroook.Hát ez szép kis csokor lett :D :D
Jobban vagy már?Hat a neocickány? :)

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 12:11:39

@rostás: Sajnos barátom tényleg azt látom, hogy hatalmas ennek a retardnak a tábora mely sajnos minősíti a magyar társadalmat, hiszen aki tud azonosulni az ő gondolataival , értékrendjével attól mit is várhatunk? Komolyan kíváncsi vagyok a pénteki párbaj kimenetelére.
Tartom magam ahhoz az elvemhez hogy bárki megy ki Zsizsikes barátosnémmal arra rakom a voksom. Nem köptem magam eddig sem szemben és múltkor is Renyhére szavaztam inkább.
De ha kiesik ez a liba, akkor Gregucinak esélye sincs. Huncit nem szeretem mert roli hátán kúszott be sunyin a döntőbe. Roli sem a szívem csücske, de egyedül ő villantott a kőművesdekoltázson kívül bármi agyat. Ember tudott maradni- az emberek talpán, igaz az én talpamon sincs senki, sőt most még puha is- de ne Hunci nyerjen, mert megijedek a nézésétől! :D

Bryan élete 2019.02.12. 12:11:56

Huncit viszi ki Zsu, mert úgy gondolja, ha Adrinak nem sikerült legyőznie Rolit, akkor ő sem fogja tudni. Mindegy is, mert úgyis a sün jön vissza. Vasárnap a nézők kiszavazzák a csigát. Remélem.
Hajrá Roliiiiiiiii!!!!!!!!!!

moletty 2019.02.12. 12:16:17

@Nyuszomuszo83: Én mán szavaztam a Fanytomra !

Tökös... 2019.02.12. 12:17:03

@Nyuszomuszo83:

Nekem viszont Rolcsival szemben vannak fenntartásaim....
Zsizsikben megbíznék, adnék is neki kölcsön, mert nincs benne sunyiság....
Nálam ez a jelző szokta kiütni a biztosítékot...
Rolcsinak sosem fordítanék hátat, és nem adnék neki kölcsön....

hereverő heverő 2019.02.12. 12:22:03

@Tökös...:
Gregnek nem fordítanék hátat, mert azonnal megdugna, vazelin nélkül.
Rolinak nem fordítanék hátat, mert rögtön ledüglene a kanapéra és elaludna
Hunyornak nem fordítanék hátat, mert megbilincsel
Zsuzsunak bármikor hátat fordítok. És szaladnék, de kurvagyorsan.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 12:22:42

@Tökös...: Nézd én egyiknek sem adnék, egy ócska vasat sem, és tudod miért? Mert Zsizsikes nem ért a pénzhez fikarcnyit sem, Roli lehet átbaszna. Zsizsikben nincs sunyiság???? Ó dehogynem, nem olyan őszinte csupaszív a kisbarinő mint gondolod. Irigy is ráadásul....

@moletty: Mert ügyes, okos vagy! Cupp!

Sanda.Ipse 2019.02.12. 12:23:10

@Tökös...:
Az én "próbám", hogy kivel mennék a sivatagba úgy, hogy az egyetlen vízzel teli kulacs a másiknál lenne. Ez a személy a villából kizárólag Roli. Zsizsikes az utolsó, mert olyan szinten önző.

Más kérdés, ha használt autót kinálnának ezek ketten eladásra. Ott Rolin elgondolkodnék, de az üzleti rafinéria nálam belefér. Viszont kölcsönt minden további nélkül adnék Rolinak. Zsuzsunak azért nem, mert elfelejtené:)))

Tökös... 2019.02.12. 12:25:48

@Nyuszomuszo83:

De neked nem is kelL adnod....
a te dolgod hogy kiválazd azt a tipust aki közel áll hozzád....
Aki mosolyogva vallja be hogy hazudozik az nálam a hátsó sor....
Minden komoly kapcsolat bizalomra kell hogy épüljön....

Tökös... 2019.02.12. 12:27:03

@Sanda.Ipse:

Feltennék egy kérdést.....
Milyen tulajdonsága szimpatikus Rolcsinál ?

Spitzbauer 2019.02.12. 12:27:25

@Sanda.Ipse: A csillámfaxpondrócsiga is meginná előled a vizet, de megmagyarázná, talán azt is, hogy nem ő vót, és együttérzést mutatna, amikor haldokolsz. Az se jobb.

Spitzbauer 2019.02.12. 12:29:15

@Tökös...: Kisportolt. Például. Ugyanúgy, ahogy Süsü szívből játszik.
(Egyéként bazi izmos Roller, kockahas, meg minden, csak az a 10-20 centi háj takarja :-))))))

Figyuzzka 2019.02.12. 12:30:11

Roli miért nem használhatta fel a dupla jelrakás lehetőségét??? :/
Igaz, Peti meg se kérdezte tőle...

hereverő heverő 2019.02.12. 12:33:28

@Figyuzzka: már elhasználta. Úgy szólt, hogy vagy dupla jel, vagy elvehet valakitől egy jelrakási lehetőséget. A múltkor Zsuzsutól megvonta a szavazás jogát.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 12:35:36

Adri de vakon van még mindig, egyedül Greggel szembesült, de annak is képes megbocsátani, majd mennek plázázni, bocsátana meg neki a durrogatós Istennyila! :D

ficekence 2019.02.12. 12:39:48

@Sanda.Ipse: Például nekem sem tűnt fel, persze, lehet csak ezért mert egyetértek veled. : )) Ettől függetlenül ha reggeltől esetig lehet embereket sárba taposni , akkor úgy gondolom egy kis politika is belefér, mert semmivel sem etikusabb embertársainkat mindenféle eszement jelzőkkel illetni.

.iIi. 2019.02.12. 12:46:24

@Tökös...: pl van onkritikaja, ellentétben az összes tobbivel

MacákékIcukája 2019.02.12. 12:46:54

@Sanda.Ipse: Zsunak ne adj kulacsot es ne is vedd el tole mert szembekop :D

@Nyuszomuszo83: heh en is Renyhere voksoltam ugyanebbol az okbol kifolyolag. Pedig emlekszel, h jatek elso harmadanal meg birtam Zsut? :D Most meg mar a hatam kozepere se...

rostás 2019.02.12. 12:48:36

@Nyuszomuszo83: 100% EKG Én még reménykedem az emberek többségének józan eszében makacsul. Vélhetően ráfaragok :) Igen, én úgy látom egyébként, hogy odabent Rolinak van a legnagyobb szíve, ha nyaralni mennék biztos inkább rábíznám a kutyám/macskám/tengerimalacom, mint bármelyik másra. Tartja magát a szavához, uralkodik magán stb. Sunyizni meg hazugozni lehet, de félkegyelműekkel, sérült lelkű pszichopatákkal, közveszélyes agressziv marhákkal óvatosnak és cselesnek lenni egyszerű önvédelem, ezt odakint is csak így lehet :) Én is leszavaztam már rögvest adás után, nincs ezen mit töprengeni :)

Tökös... 2019.02.12. 12:48:56

@.iIi.:

Az önkritika a jó tulajdonságok egyike.....
De ha rendszeresen kell tenned, akkor ott valami nagy gáz van....

Dauda András 2019.02.12. 12:49:01

@VV Erőlegény: "a "buzis" affektálási szintje, illetve testbeszéde, metakommunikációja elviselhető. "

Ezt adom!
Aki tényleg ilyen és vödör után szaladok az a Greg "Renuca" (broáááá!!!)

Sanda.Ipse 2019.02.12. 12:50:18

@Tökös...: Sajna most mennem kell, de ki fogom fejteni neked. Alap, hogy kizárólag a többi játékoshoz viszonyítva állja meg az összehasonlítás, illetve a jellemzés a helyét.

Dauda András 2019.02.12. 12:50:28

@Nyuszomuszo83: "Gregucinak" sose volt esélye.
De az elmúlt 1,5 honapban már az is csak romlott...

Tökös... 2019.02.12. 12:51:49

@rostás:

Ha egy társaságban utálnak, ne őket hibáztasd....
Emlékeim szerint Rolcsit szabályosan utálta a lakók nagyrésze....

Tökös... 2019.02.12. 12:53:17

@Sanda.Ipse:

Szóval akkor két énünk van ?
Van egy benti, meg egy kinti ?
Szerintem a helyzet a változó, az emberi tulajdonságod meg örök...

Dauda András 2019.02.12. 12:53:54

@Nyuszomuszo83: "tényleg azt látom, hogy hatalmas ennek a retardnak a tábora mely sajnos minősíti a magyar társadalmat"

Tényleg?
Talán mert senki sem szeretne azonosulni a szokásos "telepi" vonallal vagy a későbbi Sellőcsapattal...

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 12:54:19

@rostás: Maxi EKG!
@Dauda András: Igaz, de a beköltözéskor többet vártam, aztán az első 3 percben kiderült, hogy csak egy sunyi gerinctelen féreg!
Kiváncsi lennék Zsizsikes fejére mikor szembesül barátjával, milyen egy álszent hazug szemétláda. Mivel mindenkire megharagudott majd később kiengesztelődött így nem várok mást tőle. Öribari4ever! :D :D :D :D

MosóMaca 2019.02.12. 12:58:00

Szerintem a kedves szerkik kihagyják azt a magas labdát, hogy bejátszanak zsizsikesnek pár mondatot a kisbarátjáról, ebben kár reménykedni. Pedig de szép is vóna...

Figyuzzka 2019.02.12. 12:59:10

@hereverő heverő: Akkor jó bénán volt kitalálva, h vagy-vagy... :)
Bezzeg Zsuzsunak meg több hazugságvizsgálata volt...

Sanda.Ipse 2019.02.12. 12:59:50

@Tökös...: nem helyszínről, hanem személyekről van szó. Mindig úgy döntünk (szavazunk), hogy kinek a személye áll közelebb hozzánk. Hozzám Rolié áll a legközelebb. Na, tényleg mennem kell.

MacákékIcukája 2019.02.12. 13:02:37

@Tökös...: "Ha egy társaságban utálnak, ne őket hibáztasd....
Emlékeim szerint Rolcsit szabályosan utálta a lakók nagyrésze...."

Ez relativ. Engem is utaltak altalanosban pedig nem csinaltam semmi kulonoset, csak a term.tudomanyok irant erdeklodtem es szemuveges voltam.
Rolit mar a legelso percben leneztek a kulseje miatt. Nem tartozik a "menok" koze (akik persze mar reg kiestek szerencsere.

Bryan élete 2019.02.12. 13:03:16

@Tökös...: azért nem akkora világbajnok machinátor ez a Roligyerek, csak a többiekkel ellentétben előre gondolkodik, sakkozik, manipulál és "tattikázik". És ráadásul mindezt nem gané, aljas és bántó módon,, hanem szimpatikusan , szerethetően teszi.
Ha attól szimpatikus valaki, hogy"szívből" játszik, az egy ilyen direkt kiesős, egymás kitúrásában érdekelt 36 misis játékban szart sem ér. Egyébként nem is igaz, mert akkor mindig az összes öröbari maradna bent végkimerülésig a vellában.
A Terminátor Zsunak "ezt most őszintén megmondom", pedig egy fillért sem adnék, soha nem tudná visszaadni, tehát ugyanott lennék, mint Rolinál, aki nem is akarná.

hereverő heverő 2019.02.12. 13:04:23

@Tökös...: Rosszul emlékszel. Bár haverjai nem igazán voltak, de aztán ott van Lacika és Hunyor is, no meg Reni és Adri is azt nyilatkozták kinn, hogy Rolival szeretnék tartani a kapcsolatot. Érdekes, de a gyökér Radicsról senki nem nyilatkozott ilyet. Lehet, hogy te utálod Rolit, szíved joga - csak kérlek ne téríts, nem akarom azt utálni akit te is. Ezen már annyit vitatkoztunk az idei évben hirtelen feltűnt nickekkel, hogy belefáradtam.

Gia 2019.02.12. 13:07:17

Remélem ha Hunci nyer,akkor megdobja Rolit 1-2 milkával.Zsu viszont ne adjon Sellőkének semmit,nem érdemli meg.

Gia 2019.02.12. 13:08:35

Zsu vajon kivel tartja majd a kapcsit kint?Szerintem senkivel..

.iIi. 2019.02.12. 13:09:30

@Bryan élete: a "szívből játék" csak egy ócska kifogás arra, hogy úgy viselkedhessenek ahogy a pillanatnyi osztonuk kívánja és ne kelljen gondolkodniuk.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 13:10:01

@Dauda András: ne kóstolgass! Hónapok óta itt is lehet látni, hogy mennyire támogatják az őt favorizálók, nem csak más fórumokon! Én sem Zsizsikessel, sem Rolival, sem Huncival, Greggel meg pláne nem tudok azonosulni. Ez vagyon! Telepi vonallal sem vagyok egy szinten.

Dr.Zé 2019.02.12. 13:11:59

A szőke herceg fog nyerni.

Mate4182 2019.02.12. 13:14:56

Csak egy mondatban kiternek az ofire:

a szappanopera amit forgattak, az idei vv legelvezhetobb tematikus hete volt.

a kreativitas es normalis emberi viselkedes amit a forgatasokon tanusitottak, teljesen mas szinben tuntetik fel oket. en imadtam minden epizodot :D
ja es hurra Roli

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 13:15:29

szerintem meg mindegy, ki nyer

hereverő heverő 2019.02.12. 13:25:15

@úgymond olvasó mmkk: Szerintem is, de az a valaki legyen Kimi Raikkönen.

@Mate4182: Én nem bírtam nézni a szappanoperát, meg hát nem is érdekel már a műsor, annyira lejáratták már hetekkel ezelőtt. DE! Hiszek neked, és akkor ez azért is szomorú, mert láthattuk volna ezt az emberi stb. arcukat, ha a szerekesztők mondjuk normális feladatokat adnak nekik (nem csokievés kéz nélkül B+). A babázás is rémes volt, pedig abban óriási lehetőségek lettek volna, ez mind a kreatív háttércsapat impotenciáját mutatja. És ez a legszomorúbb az egészben, a mi lehetett volna.
Mondjuk az is tény, hogy az agyasabb emberek maradtak benn a végére, amikor ez a feladat feladat lett, egy Ratyis vagy egy VVRibi szereplése szerintem nem lett volna ennyire "emberi" hanem inkább "állati"

Angora Cardi 2019.02.12. 13:34:18

@hereverő heverő: Lehet ő sem kedveli a zsigeri rosszindulatú kommentelőket akik még verik is a mellüket hogy mekkorákat beszólnak. Meg lehet mosolyogni, de inkább elhúzom a számat.
PS a politizálás sem érdekel a hv-n.
És kéLem szépen a napi zenei betevőmet mert kikövetelem magamnak zeneelvtárs.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.12. 13:34:32

@úgymond olvasó mmkk: Sajnos nem mindegy! Illetve az a lényeg, ha meg akarunk védeni egy embert az összeomlástól akkor Zsunak az lenne a legjobb ha nem nyerne. Ideális esetben egy nagyon szoros 2.-hellyel járna a legjobban a mentális egészsége végett... sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nagy valószínűség szerint így van!

Angora Cardi 2019.02.12. 13:35:23

@MosóMaca: az jó lenne, de még a döntőben megtehetnék

úgymond olvasó mmkk 2019.02.12. 13:35:55

@Brigante: engem minden szinten hidegen hagy. az se érdekel, ha punci nyeri

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 13:37:16

@Sanda.Ipse: Ment válasz neked priviben! :)

Niké88 2019.02.12. 13:37:43

@Bryan élete: Nem tom, nekem nem szimpi, ahogy kaján vigyorral közli az "áldozatával", hogy hogy megvezette... Hiába VV Attilára hajazó karakter ő, valahogy mégse tudta kiváltani azt belőlem (de sztem a nézők többségéből sem), amit az elődje. De lehet tévedek és nagy aránnyal ő győz végül.

Bryan élete 2019.02.12. 13:45:37

@Nyuszomuszo83: "mikor szembesül barátjával, milyen egy álszent hazug szemétláda. "
Soha, mert tipikus esete annak, amikor valaki nem a szemének, hanem a "szívének" fog hinni.
Reménytelen.
Renivel többször kidumálták, hogy a kinti életben soha nem barátkoznának vele.

Bryan élete 2019.02.12. 13:49:05

@Brigante: mindegy, hogy Zsu nyeri meg, mert az angolna már a vellaajtóban kiénekli a szájából a felét.
És amennyi agya van, oda is adja.

Nyuszomuszo83 2019.02.12. 13:51:26

@Bryan élete: Erre írtam, hogy úgyis megbocsát, öribari4ever! :) Így igaz, sőt Puával is beszéltek erről emlékeim szerint. A Blikkes válaszok alapján -amire említést tettem- Gregen már meglepődött Ardi, pedig mennyi mindent nem látott még. A többiek is mikor kijöttek szembesültek a bentiekkel. De a legnagyobb pofont Zsizsikes kapja, ő meg olyan hülye hogy elvonul a sarokba duzzog fél órát és barátság lesz mintha mi sem történt volna.

hereverő heverő 2019.02.12. 14:00:05

@Nyuszomuszo83: ne feledd, mi csak kis részét látjuk a villa napjának. Lehet, hogy Greg amúgy egy szerető és odaadó barát, aki segít Zsuzsunak csokit vágni, vagy csókolózik helyette a Hunyorral. Esetleg esténként, amikor mindenki alszik és mi nem látjuk, akkor Zsuzsu lábujjaihoz dörgöli a pocakját. Mert őszinte barát.

... most megyek kimosom a szájamat és a klaviatúrámat.

Angora Cardi 2019.02.12. 14:06:26

@Ármándójózsi: én ezt a pár szerencsétlent nem vetítem le az egész társadalomra, nem mindenki szavaz, de azzal EKG hogy gáz hogy ott vannak a fináléban. Azt is látjuk ki támogatói fröcsögnek a legjobban. Most persze lehet fröcsögni de szefós attól nem lesz több ha nyer, ugyanaz a senki marad az életben, max leesik neki egy éjjel nappal Bp szerep. Nagyjából ennyikét gondolok.

hereverő heverő 2019.02.12. 14:12:23

@Angora Cardi: sokan csak hírnevet akarnak magunknak, amire pl a PUA is utalt: most már építheti a saját vállalkozását, mert ismert ember lett. Ezek után én is VV Adri tanácsadó cégétől fogok csajozási leckéket venni.

Tényleg, te bejössz nekem, nem megyünk el vacsorázni? Szép a szemed, meg a hajad, meg a... ööö... van egy bazi nagy dobozom, hűtőszekrény volt benne. És vettem négy téli gumit is, jó lesz az így februárban még

VV Erőlegény 2019.02.12. 15:34:16

@hereverő heverő: mármint, hogy téli óvszert...? :-D

MeadowSoprano 2019.02.12. 17:16:54

Akkorakat kacagok mindig ezeken az irasokon

Costanza 2019.02.12. 22:32:49

@moletty: ennyi bullying egy mondatban, csak tan nem nem sikerult az elet?
awww.
vajon miert ?

Dauda András 2019.02.13. 00:48:50

Ez a mostani kiválasztás se nagyon tetszett.

Roli: Nem értem miért nem fogja fel, hogy Greget lassan kapával-kaszával várják odakint...
Mit gondol miért maradt kint Reni 32%-al? És azzal, hogy Greg a patkánykutyaférgezés után továbbra is Reni mellett állt ezzel ő saját csekélyke kis népszerűsége is elillant.

Még azt is mondta pedig hogy Zsunak jó érvei vannak Reni ellen. Érthetetlen.

Hunor: Kokettál Zsuval, de simán ráteszi. Ezen már csak mosolyogni tudott Zsu is...

Gondolom Rolival ledumálták.

Alapvetően persze azért mert ez a szerencsétlen finalista. Annyira felbosszantom magam, hoyg lehet nem is szavazok majd Rolira...

Dauda András 2019.02.13. 01:02:58

Gregnek küldtek egy drag Queent?

Közbeszéd 2019.02.13. 12:50:26

@Fridolin a pimasz borz: Greget nem tartom egy buta fiúnak. Amikor volt a (második) hazugságvizsgálós kérdés, milyen jól átlátta, hogy egy foskilences kérdést ötöltek ki a lányok (Hunor támogatásával). Ennek fényében viszont nem értem, hogy hogyan hagyhatta, hogy a saját csapata önmagát falja fel, Reni és Zsuzsu kimenjen párbajozni. Meg sem próbálta összebékíteni őket, sőt még tüzelte mindkettőt egymás háta mögött. Egy okos embernek át kellett volna látnia, hogy a játék ott még nem volt abban a fázisban, hogy a számbeli fölény ne számítson. Ugyanígy nem értem azt sem, hogy hogyan lehet egy taktikai játékot egyeztetett jelrakás nélkül végigtolni, na, ez a vakmerőség! Koordinált jelrakással sokkal többre vihették volna. Csak véletlen, hogy Greg megúszta ezt a meggondolatlanságot. Szóval nem tartom butának, nehéz lehetett ezekkel az agytrösztökkel, de igazán meg sem próbálta, hogy orientálja őket. Amúgy Rolinak szurkolok. Végig észnél volt (most a végén hibáztak ezzel a Zsuval meg a kendőlevétellel a múltkor, mert az tök értelmetlen volt, illetve Adrit be lehetett volna korábban vonni egy jó kis taktikába), de a lényeg, hogy ő gondolkozott, cselekedett végig, agyaltak, összehangolták, amit csinálnak, nagy manipulátornak tartom (a játék szempontjából jó értelemben!). Mondom ezt úgy, hogy amikor bement, én azt mondtam, hogy ez a májbeteg kinézetű fiú (Roli) bárki ellen megy ki, én az ellenfelére fogok szavazni. Meggyőzött, le a kalappal.

Fridolin a pimasz borz 2019.02.13. 13:49:25

@Közbeszéd: nekem greg hiteltelen és a saját "barátaival"is gusztustalan.Nálam ő áll a sor végén emiatt.