Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ray Donovan 6x11 - Never Gonna Give You Up

2019. február 11. 13:00 - pethő.anni

Szóval Bridget eltűnt, Mac is felszívódott, csak a lány nyaklánca marad utánuk, amit Ray talál meg. Innen folytatódik a történet az új részben, és nem is kérdés, merrefelé kell ezután venni az irányt: nyomás Long Islandre. Csendben ülnek mindhárman a kocsiban, Mickey nagyon eltökélten néz előre, miközben a fegyverét a térdén nyugtatja, s Daryll sem vág tipikus hülyegyerek pofát, ez most komoly dolog. Azért Ray most is ugyanúgy pislog, mint az évad java részében szinte mindig. Elhajtanak a bár előtt, a tulaj épp odakint szivarozik, hőseink jól meg is nézik maguknak, a pasas meg rögtön leadja a drótot, hogy merre tartanak Donovanék.raydonovan6_11_15.jpg

Eközben Rad pofozza Mac feleségét, a gyerek meg odafent az emeleten pizsamában figyel. Hol van Mac? Feszült pillanat, a gyerek szemszögéből látjuk, ahogyan apu barátja anyu homlokához szegezi a pisztolyt. Na ekkor szólal meg a telefon, s fut be a bártulaj hívása. Majd hogy értsük - ha nem éreznénk magunktól is (márpedig annyira nem nagyon)  -, hogy Vöröhajú a mostani évad pszichopata villainje (azért korábban volt már erősebb felhozatal is), még felszól a gyereknek, kedvesen, mintha nem az anyja fejét akarta volna még pár pillanattal előbb szétloccsantani, hogy legyen jó fiú, tessék az ágyikóba visszafeküdni. Aztán lelép, a feleség meg kiborul. Amúgy egész takaros kis lakásuk van ahhoz képest, amiben Mac húzza meg magát mostanság. raydonovan6_11_1.jpgDonovanék meg is érkeznek az említett vityillóhoz, Daryllnek a kocsiban kell maradnia, s ha bármi gáz van, az FBI-t hívnia. Rad is ugyanoda tart, láthatjuk, ahogyan int a bártulajnak, aki aztán komótosan visszamegy birodalmába tévét nézni. Daryll észreveszi az érkező rendőrt, ettől elkezd kicsit parázni. Na, csak most ne ronts el semmit azzal, hogy mégsem fogadsz szót a bátyónak, léccike!  A kocsiban kell maradnod, baszki! De nem, ő is bemegy a házba, és nem tart soká, míg Vöröshajú a tarkójához szegezi a pisztolyát. Daryll mondja, haver, te halott ember vagy, Rad erre leüti.raydonovan6_11_2.jpgEkkor érkezik Ray, és beváltja az öcsike jóslatát, mert úgy szarrá lyuggatja a rendőrt, hogy Micknek kell rászólnia, álljon már le a lövöldözéssel. Ray aztán megindul gyalog a bárhoz - ez ilyen közel van?  -, s nyilván nem volt véletlen, hogy láttuk, hogy a tulaj visszamegy tévét nézni. Ray beront, majd hozzásegíti a másikat, hogy összecsókolózzon a pultjával. Hol van Bridget? Ekkor mondják be a hírekben, hogy Ferattiról kikerült egy hanganyag, melyben egy bíró megöletését rendeli meg. Ray kétségbeesetten motyogja, hogy basszus, ezzel most kicsinálták Bridgetet. raydonovan6_11_3.jpgFeratti bowlingozik a saját kis birodalmában, ezek szerint ott még nem néztek bele a hírekbe, mert nagyon nagy arccal tolja a pasas. Rögtön le is fagy az arcáról az önelégült mosoly, mikor meglátja saját magát a képernyőn. Ray közben visszaér Mac házába, kikotorja Rad zsebéből a telefont, hívja a polgit. Ígéri, meg nem történtté teszi majd az ügyet, csak adják vissza a lányát. Feratti - aki először érthető módon azt hiszi, Rad hívja -, erre nem válaszol semmit, sőt, Ray második hívására már fel sem veszi. Izzanak a vonalak ma este New Yorkban, most Feratti hívja Macet, majd Mac Rayt, aki épp belehányt a rendőr mosogatójába. A zsaru találkozni akar. Ray meghagyja Mickéknek, hogy a kollégákat addig tessék Sandy nénihez elszállítani.raydonovan6_11_4.jpgTerry ücsörög a lakásában, a kompozíció a szokásos: (majdnem) a kanapé közepén néz aggódva. Közben egy nyomozónő hallgatja ki épp Bunchyt. Arról érdeklődik, hogy hol van Mick, miközben felsorolja Bunch bűnlajstromát, hát bizony mindezért úgy 30 évet is kaphat. A rezzenéstelen arcú férfit látva ("mondja, maga spektrumzavaros? mert tök úgy néz ki!"), taktikát vált, és Mariáról kezd érdeklődni. Bunchy jelentőségteljesen előrehajol, majd annyit mond a nőnek, hogy baszódjon meg. Ezalatt Sandy néni nappalijában Smitty icereg-mocorog. Ray a téma, hogy már gyerekkorában is fura volt, leginkább miatta aggódott Donovan anyuka. Sandy néni szerint unalmas név a Smith, nem ilyen vezetéknevet tart Bridgethez illőnek.raydonovan6_11_6.jpg Ray megérkezik a megbeszélt helyre, a kocsi lámpájának fényénél mintha úgy tűnne, esne valami, de a szereplőkön ebből semmi nem érzékelhető. Mac továbbra is be van parázva Radéktól, hogy mekkora nagypályás szemétfiúk, azt mondja, ezért kellett elhoznia arról a helyről Bridgetet, mert azok megölték volna. Ray ígér neki mindent, inkluzíve útlevelet, segíti a pasas életének rendezését, csak a lánya kerüljön meg végre. Mac lelkizésbe kezd arról, hogy őt sosem vették komolyan, puhánynak tartották, de aztán  jött Ray, és ő másként bánt vele, és ha nem így alakultak volna a dolgok, még országos cimborák, sőt, tesák is lehettek volna. Jó, jó, okés, haver, csak mondd már meg, hogy hol van Bridget. Aztán mindketten kocsiba szállnak, ki-ki a sajátjába, majd elindulnak valahová.raydonovan6x11_16.jpg Mick közben megörül annak, hogy megtalálta Rad zsebében a kocsija kulcsát. Kicsit aggódik Daryllért, nincs-e agyrázkódása, majd ketten együtt egy pokróc segedelmével burritót tekernek néhai  Vöröshajúból. Mennek a másik hulláért (a múlt rész végén lepuffantottért) a másik házhoz, aki, hát úgy néz ki, kicsit feltámadt. Vagy legalább is még volt ereje kivonszolnia magát a kertbe. Ott találnak rá Mickék, a pasas még valamit nagyon el akar mondani egy nőnek, de már nem tudjuk meg, hogy mit. Mick nagyon erőszakos vele, most Daryllen a sor, hogy szóljon, hogy már tök felesleges.raydonovan6_11_9.jpgRay és Mac egy motelhez érkeznek, a rendőr még egyszer nyomatékosítja, hogy ő megmentette mindkettejüket, majd Ray végre megtudja a szobaszámot és megkapja a kulcsot. Mac hívja a feleségét, elmondja, hogy szereti a fiát, a nő meg zokogva közli, hogy soha többé nem akarja látni. Ami ezután következik, könnyen kiszámítható. Mindenesetre  Ray odaér a szobába, rögtön látja, hogy Bridget a mosdó alá van begyömöszölve, segít is neki kiszabadulni. Míg ölelkeznek, hallják odakintről a fegyverdörrenést. Aztán látjuk a belülről véres autóablakot, halljuk a kocsi riasztóját, Donovanék meg mintha mi sem történt volna, elhajtanak.raydonovan6_11_10.jpgScholl bíró érkezik a bowlingpályára, nem tűnik egy lángésznek a pasas, szerintem rögtön beveszi, hogy nem is igazi a kiszivárogtatott felvétel, hát hiszen Sam Winslow egy hollywoodi producer, könnyen megrendelhetett egy manipulált anyagot. Beszélgetéskísérlet Ray és Bridget között a kocsiban, a lány jól van, de kíváncsi arra, miért ugrott annak idején az apja. Szerinte nem Abby miatt, kell ott lennie még valami más problémának is. Ray bezárkózik, és azt a kiutat találja, hogy tessék szépen Bridgetnek felhívni Smittyt. Nevezett fiatalember, aki ebben a részben kezd számomra szimpatikus lenni, épp Sandy nénitől tanulhat néhány rögbi szakkifejezést. Néni elmegy szarni ("ha az elnök keres, az irodámban vagyok"), a zsákkal a fején megkötözve tartott Danny eközben igyekszik magát kiszabadítani. Ekkor veszi fel Smitty a telefont a legrosszabbtól tartva, úgyhogy nagy a megkönnyebbülés, mikor Bridget hangját hallja, hogy jól van. A fiatalok beszélgetését hallva Ray közben letöröl egy könnycseppet az arcáról. (Ezt most minden irónia nélkül mondtam.) raydonovan6_11_17.jpgSandy néni visszatér, érdeklődik, vajon vékonyabb lett-e az iménti művelet után, de ennél fontosabb kérdés, hogy hova tűnt a fogva tartott zsaru, mert úgy tűnik, hogy sikerült kibogoznia magát. S ha már rögbi, akkor egy szép földrevitelt láthatunk tőle Sandy nénin végrehajtva, majd fojtogatni kezdi a nőt. Smitty meg már-már megfontoltan kiválaszt egy piszkavasat és szépen átszúrja vele az izgága vendéget. Az előbb burrito volt terítéken, most meg itt a zsarukebab, legalább is ez jut eszébe Sandy néninek. Amúgy kedves Smitty, üdv a családban, de még edződnöd kell, nem kell ugyanis szabadkozva bocsánatot kérned az áldozatodtól. A hányás a gyilkolás után az más dolog, az még a legnagyobbakkal is előfordul.raydonovan6_11_12.jpgPár jelenettel korábban Terryt kereste a nyomozónő, hogy beszélni kellene Bunchy fejével, s most ezt a kísérletet láthatjuk. Valahogy nekem most nem tűnik olyan erősnek a kettejük közti dialógus, mint amilyenek lenni szoktak, mindenesetre bátyus is próbálja rábeszélni a másikat, hogy tessék feladni Mickeyt, aki bizony rossz apa volt. Bunchy szerint el van átkozva az egész család, és mindig is egyértelmű volt, hogy ő így végzi. Terry úgy gondolja, hogy öccse előtt még az egész élet, tesó szerint azonban véget ért már 30 éve. Később az épület előtt cigarettázó Terry megkérdezi a nyomozónőt, ha ő maga adná fel Micket, akkor Bunchy menthető? Igen, de csak ha előtte vallomást tesz. raydonovan6_11_13.jpg Mick magyarázza Daryllnek, hogy nem lett volna szabad Rayt egyedül elengedni, érzi, hogy valami nincs rendben. Mert ha mégis, akkor már hívta volna. Daryll ezt kétli, és maga hívja féltesót, igen, igen, megvan Bridget. Nem tudom eldönteni, Mick tényleg meghatódva megkönnyebbül, vagy csak az illendőség kedvéért játssza kicsit túl a könnyezést. Daryll felhangosítja a rádiót, benne a Never gonna give you upot, rázendítenek ők is, és az egészben az a legdurvább, hogy az embernek kedve van még ebben a komor epizódban is velük énekelni. A hullák viszont nem szállnak be a buliba, csendben utaznak a kocsi rakterében.  raydonovan6_11_14.jpg

Smitty sokkos állapotban (ráadásul ugyebár rendőrt ölt), mikor Mick és Daryll behozzák a burritót a kebab mellé. No, de mi történt itt? Sandy néni szerint Smitty Donovan (mondom, hogy velkámtufemily) kicsit megpiszkálta a zsarut, de túlzásba vitte. Nos, ha már átesett a kölök a tűzkeresztségen, akkor tessék hasznossá tenni magát és segíteni a másik hulla becipelésében, így Mickey. Ray bocsánatot kér Bridgettől, az ő hibája minden, de hát annyira félt. Bridget megkérdezni, nem kellene-e szakemberhez fordulni (igen, igen, Alan Aldát még, még, még!), mert nem szeretné, ha apja is úgy járna, mint az a szerencsétlen Mac. Márpedig a dolgok most nagyon afelé tendálnak. Bridget kiszáll kocsiból, ölelkezés a fiatalok között, odabent a zajlik a brainstorming a hullák eltüntetésének módjáról. Ray pedig elhajt a kocsival. 

Címkék: Ray Donovan
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SOIL 2019.02.12. 10:38:44

Sandy néni for president :)

Is 2019.12.11. 16:19:04

"Smitty meg már-már megfontoltan kiválaszt egy piszkavasat..."

Kedvesemnek Bruce Willis jutott eszébe a Pnyvaregényből, mikor elindul kiszabadítani Marcelus Wallace-t. :)
süti beállítások módosítása