Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x95 - Nincs itten semmi látnivaló, kérem kapcsolja ki

2019. február 07. 17:34 - Dzsudibí

Úgy tűnik, a végéghez közeledve már a fűtést is kikapcsolták a stúdióban, erre utal legalábbis, hogy Ancsa bundabakancsban és irha ködmönkében vár minket, a lehellete még nem látszik, de várjuk meg a holnapot, én azt mondom. Mindenesetre ma kihívás, Roli megnevezi párbajellenfelét, csapjunk is bele a szkájbébivel felturbózott budatétényi lecsóba. Adri és Zsuzsus ébredeznek a kanapén, Adri szerint Roli őt vagy Greget vinné vasárnap. Greget azért, mert fiú-fiú párbajt akar, mire a bennem lakozó kötekedő geci azonnal üvölti, hogy az nem jó, mert GREG PÁNCSILLÁMSELLŐ basszameg, Adrit meg azért, mert ellene van a legtöbb érve. Utóbbival sem vagyok maximálisan kibékülve, merthogy ezek a gyökerek még így, a kilencedik évad végefelé közeledve sem jöttek rá arra, hogy az egyszeri rtl-es applikáción szavazatokat nyomogató nézőket kurvára nem érdekli, hogy mit mondanak a párbaj óráján rekedten üvöltve a stúdióban, az nekem igazán fájdalmas, legalábbis amikor majd beköltözöm a következő szériába, én mindenképp igyekszem majd észben tartani. Adri szerint nem mindegy, hogy így, a célegyenesben  33% vagy 100% az esélye annak, hogy párbajozni megy, Zsuzsun szemöldökének egyenetlen elrendezéséből úgy látom, ő még utánaszámol ennek.

1_30.png

A lakók egyenként bevonulnak Rolival a nyugiba, hogy tanácsokat adjanak neki a kihívással kapcsolatban. Adri igen csalafinta, mert Roli kihívhatja őt, de szerinte ott bizonytalan a párbaj kimenetele, míg Zsu vagy Greg ellen tuti visszajön. De persze döntsön Roli, ő nem szól bele, nem akarja befolyásolni, csak hát ugye a tények…

6_15.png

“Hát megmondom őszintén, hogy őszinte leszek veled.” (Zsu)

febr_-07-2019_15-32-07.gif

Nincsenek a kezemben hirtelen statisztikai adatok arra vonatkozóan, hogyha az ember azzal kezdi a mondandóját, hogy “őszinte akarok lenni”, akkor utána mekkora eséllyel folytatódik a mondat ordenáré hazugságokkal, és abban ezek után pláne nem vagyok biztos, hogy ha valaki őszinte azzal kapcsolatban, hogy őszinte lesz-e, akkor ezek az esélyek megduplázódnak, vagy feleződnek-e, mindenesetre Zsu szerint Roli bárkit is választ, mindenképp megy haza. Greg nem akarja magát körbenyalni (sic!), de Rolinak Zsu és Adri ellen több ÉRVE van, mint ellene.

7_14.png

8_14.png

9_13.png

A villamesterségért folyó küzdelem következik, amit Anikó olyan izgalommal vezet föl, mintha másfél hónapja már vége lenne a játéknak. Higított menzás finomfőzelékkel kevert répás hányást kell a lakóknak a fejük fölött megtartaniuk, Zsu vonyít, hogy belement a cicijébe, meg nem bírja, a vége az, hogy tényleg nem bírja. Fiúk közül Roli adja fel először, majd Hunor, így marad Greg, aki szerint jobb, ha nem tudja, mi volt pontosan a moslékban, mert ráfolyt az arcára is, és nem akarja tudni, mi ment a szájába. Én meg úrinő vagyok, úgyhogy nem lovagolom meg ezt a nyilvánvalóan remekbeszabott poJént. Adrinak és Gregnek lakatokat kell megtalálnia és kinyitnia, ebben ennyi van, nem több, Greg nyer, tehát ő az új villamester.

Anikó azt ígéri, hogy a reklám után médiatörténeti pillanatoknak leszünk szem és fültanúi, a fejemben hirtelen olyan médiatörténeti pillanatok elevenedenek meg, mint Éden Snezi teraszra hugyozása, Baukó Éva végighentereg élő adásban a színpadon vagy Oki elböfögi az Anyám tyúkját. Csalódnom kell azonban, mert nem tudom Ancsa mit ért médiatörténeti pillanat alatt, de egészen biztosan nem ugyanazt a szótárt használjuk. A lakók ugyanis sorozatot forgatnak, melynek ők a szereplői, rendezői, írói és kreatív producerei egyben, és akkor azt hiszem ezzel mindent el is mondtam arról, hogy kábé mi a faszt várhatunk ettől az egésztől. Ja, és Zsu modellt játszik.

febr_-07-2019_17-07-43.gif

Az első nap Hunor a rendező, aki nagyon meg van elégedve saját teljesítményével, mert olyanokat mond a szereplőknek, hogy “hozzál már neki egy papírt bazdmeg”, meg hasonlók, ami tényleg nem rossz egy kezdőtől.

“Egy munkát se szabad elkapkodni, mert különben félkész lesz.” (Zsu)

A kész műalkotásról sok dolgot nem tudok elmondani, nem rosszabb mint a Barátok Közt vagy Éjjel-Nappal Budapest bármelyik része, beleértve a rendezést, a történetet és a színészi teljesítményt is. Anikó szerint máris 8 és feles a zájjemdíbín, én meg elhatározom, hogy holnap létrehozom a wikipédia oldalát is.

25_11.png

26_11.png

27_11.png

28_11.png

29_11.png

30_9.png

Na de. Roli kihív, újra megnézzük, hogy hogy került rá a zöld, illetve hogy Hunor hogyan kerülte el, hogy ő legyen a görény, aki leveszi Zsuról a lilát. Adri szerint ugyan itten mindenki barátja mindenkinek, de azért mégiscsak végjáték, és mint olyan, mindenki számára kezd egyéni játék is lenni, hiszen azért mégiscsak ott villódzik az alagút végén a szaros 36 milla, ennél a résznél Zsu és Greg úgy csóválják a fejüket, hogy majdnem felborul a kanapé, ők csak barátkozni jöttek, igaz és mély emberi kapcsolatokat építeni, őket nem érdekli sem a pénz, sem a hírnév, sem a csillogás, ha neadjisten mégis megnyernék a végén a főnyereményt, minden egyes ezrest egyesével fognak felgyújtani, miközben a BARÁTSÁG szó világít a háttérben szolid dekorációként piros neonfénnyel. Roli vlogja, végigmegyünk a kötelező körökön, ezen felül Roli egy szolid kamerába böfögéssel színesíti az anyagot.

febr_-07-2019_17-06-30.gif

Nem nagy meglepetés, Zsuról leveszi végül a lilát, aki ezt láthatóan annak biztos jeleként értelmezi, hogy akkor a kék kendő is az övé lesz, holott nem jelent ez lófaszt sem, mondhatni kötelező eleme volt ennek az utolsó előtti körnek. Roli különinterjú, majd Roli kiáll és indokol, szerencsére nem húzza el a dolgot, és végül Adrira köti a kéket,  úgyhogy ők ketten párbajoznak vasárnap. Nem tudok többet mondani, kéremkapcsoljaki.

39_6.png

40_5.png

41_5.png

505 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.07. 17:57:02

Én már 10 perce el is olvastam. Jó volt Dzsudibí, különösen a kéremkapcsoljaki a végén! :-)

Gia 2019.02.07. 17:58:38

Szupi lett,köszi!

etikette 2019.02.07. 17:59:40

Vajon mi a jobb. Ha valaki megkapja a penzt es utana soha tobbet nem hallunk rola, vagy ha nem kap penzt de kap valami fsza “pozit” az rtl-nel es tovabb kovethetjuk a “munkassagat” a kulonbozo szinvonalas musorokban

Gia 2019.02.07. 18:00:00

Még jó,h.Reni már nincs bent és nem kellett a löttyös-miazmás tálat a feje fölé emelnie...

Gia 2019.02.07. 18:00:53

Greg abban a fekete szerelésben olyan volt,mint maga a kaszás... :-)

hereverő heverő 2019.02.07. 18:14:31

Dzsudi a zsuzsus gif priceless, pólóra vele! :D

bElannaTorres 2019.02.07. 18:21:42

Köszi az öfit, jó lett!

úgymond olvasó mmkk 2019.02.07. 18:33:27

@Maximista vagyok: itte, de haggyámán olvasni, tudod, dixlexiális vagyok, lemegy a nap, mire elolvasok egy mondatot

Gia 2019.02.07. 18:37:18

A Tony Taktikánó néven besírtam. :-D De Greg és Zsu filmes neve is jó lett.

Maximista vagyok 2019.02.07. 18:42:26

@úgymond olvasó mmkk: gyere topogunk erre. Majd mi is úgy csinálunk mint a vellalakók, felmászunk az asztalra és úgy csinálunk mint az állatok!

youtu.be/iaMkI1z3q4Y

moletty 2019.02.07. 18:44:10

NA beírom ide is :

Kitaláltam egy kurvajót : Zsu hasznlja fel a hazugságvizsgálatát és küldje ki MAGÁT
ahol a kérdés az lenne, hogy
"ZSU te csak színészkedsz itt a VV-ben vagy tényleg ekkora szefós hulladék vagy?" :D :D D:

Maximista vagyok 2019.02.07. 18:47:47

@moletty: te figyi, ki az a picsa a profilképeden? nem fog kiugrani a válla?

Gia 2019.02.07. 18:50:39

@Maximista vagyok: Nézd meg Sanda.Ipse képét,neki már lehet,h.kiugrott. :-D Bocsi,Sandi!

Gia 2019.02.07. 18:51:03

Mínusz vessző...

Maximista vagyok 2019.02.07. 18:52:21

@Maximista vagyok: Amanda Bingson, nem kérnék tőle pofont :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 18:57:14

@Gia: á, emelés közben kiment volna a válla, de lehet, hogy már előtte nyígott volna miatta és magának követeli a címet, merthogy ő sérült.

Mate4182 2019.02.07. 18:59:29

nekem nem volt egyszeru dontes de dobtam egy voksot Rolira

Sanda.Ipse 2019.02.07. 19:00:14

@moletty: nem jó a kérdés. Eldöntendő nem lehet, mivel a válaszok csak igen vagy nem.
Tehát pontosítsuk: "Zsuzsanna, te tényleg ennyire szefós vagy?"
Válasz: igen.

Sanda.Ipse 2019.02.07. 19:01:01

@Mate4182:
Köszönet a Rolit pártolók részéről:))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.07. 19:17:56

@úgymond olvasó mmkk:

Hajrá Reni!
Remélem mindenkit kint hagy a vállas kislány.

javier2 2019.02.07. 19:20:32

sziasztok visszatértem
elolvastam a kiválasztást itt
hát adri lett jó döntés a legjobb
gyerünk rolikám kapard ki a gesztenyét....

Pamutbojt 2019.02.07. 19:21:50

Hajrá Tony! Ment a szavazatom.
Jobban örültem volna, ha a nyomit viszi, de így is jó. Viszlát Adri, vagy ahogy PPeti mondaná: ViszoNlátásra.

javier2 2019.02.07. 19:25:41

kösz csajok , hogy közvetítettétek
jár nektek a masszázs és "beszélgetés"

Pamutbojt 2019.02.07. 19:33:31

A posztcsi szupcsi. A cím különösen.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.07. 19:33:40

@Mate4182: Köszi részemről is. Ha nem Rolival menne párbajozni akkor én is Adrira tettem volna, de így sajnos Roli kapta az x-emet.

Angora Cardi 2019.02.07. 19:33:58

Csak egy sokadikk?

Köszi Dzsudi. Egyedül a lila levételt nézem vissza. A sorozatforgatás nem érdekel. Kihívást láttam, Roli visszajön.

Mate4182 2019.02.07. 19:35:02

@Sanda.Ipse: alapvetoen Roli drukker vagyok azota hogy belepett a villaba es ugy merte vegig a tarsasagot ahogy en tettem volna (ledobbenve) :D

a dontes cask azert volt nehez mert Roli utan Adri a masodik favoritom es meg egy Roli-Hunornak is jobban orultem volna kb

javier2 2019.02.07. 19:36:30

@Brigante: @szociál: @úgymond olvasó mmkk: @Sanda.Ipse: @Csakazértis én vagyok a királynő: @Mate4182:
zsuból minél többet látunk úgy veszti el a 36 milliót ez a tippem
rebecca macskám hunorra tett(gondolom mert izmos)

Cherie 2019.02.07. 19:36:37

@Gia: inkább a gonosz mostoha vagy a boszi a hófehérkéből - testhezálló

Angora Cardi 2019.02.07. 19:37:05

@szociál: koma nézed a TD-t? 5. rész is nagyon jó. Nekem már van tippem a rejtélyre is.

mmixvii (mixi) 2019.02.07. 19:52:04

bocsánat, hogy minden előzmény nélkül írom, és nem tudom volt-e róla szó, két nap lemaradásban vagyok, de ezt megosztom véletek:

Roli (54,52%)
Adri (45,48%)

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Való_Világ_9

tudom, hogy nem hivatalos, de jól néz ki, reméljük ez hivatalos lesz :)

MacákékIcukája 2019.02.07. 19:53:28

@Mate4182: detto, nekem is Adri a nr. 2 favorit Roli utan... ugyhogy szopo :D

Angora Cardi 2019.02.07. 19:54:39

Lacika lesz mai Bv-ben.

Kostarika 2019.02.07. 20:02:08

"Greg szerint jobb, ha nem tudja, mi volt pontosan a moslékban, mert ráfolyt az arcára is, és nem akarja tudni, mi ment a szájába.. "
Greg, van egy jó hírem!
Az állatkertben mintát vettek az elefántok szaporítóanyagából, de csak 1 csepp kellett, a többit megkaptad.

gazo 2019.02.07. 20:04:12

Köszcsi az öfit, szupcsi lett, puszcsi

Bocsika kiégett az agyam a tegnapi BVtől

Hajrá Roller...

Sanda.Ipse 2019.02.07. 20:04:38

@Angora Cardi: akkor megnézem. Lacikát azért még mindig kedvelem.

csincsilla72 2019.02.07. 20:05:31

@Sanda.Ipse: Már nem nézem, csak időnként olvasom. De ha Roliról van szó, akkor hajrá Roli! Családilag dobtunk rá pár szavazatot.

Sanda.Ipse 2019.02.07. 20:14:00

@csincsilla72:
Azért a párbajt gondolom megnézed. Köszike a pártolók nevében:))))

Cimili 2019.02.07. 20:14:37

sziasztok! tegnap nem voltam, de láttam. teljesen lesokkoltam, h adrit hívta ki roli és nem csillámfaszpónit. nem is értem, de azért remélem, h ő megy vissza. már ment rá 2 szavazatom és vasárnapig még lesz+2. hajrá roli!!!!!!!!!

Pamutbojt 2019.02.07. 20:14:51

@mmixvii (mixi): Túl kicsi a különbség. Ez még simán fordulhat. Rollert népszerűbbnek gondoltam.

Angora Cardi 2019.02.07. 20:17:12

@Sanda.Ipse: tényleg? Párszor mást nyilatkoztál :D

Sargabogre 2019.02.07. 20:20:07

én azért párszor felröhögtem ezen a gagyi kisfilmen :D Roliék jók voltak

Cinkeláb 2019.02.07. 20:21:54

@Sanda.Ipse: Maradjunk a valóságnál:
"Zsuzsanna, tudják otthon, hogy szefós vagy?"
:D

Sanda.Ipse 2019.02.07. 20:22:40

@Angora Cardi: abszolút jól emlékszel, azzal a különbséggel, hogy soha nem mondtam, hogy nem kedvelem, de azt igen, hogy nagyon csalódtam benne. Éppen akkor mondta a BV-ben, hogy mennyire szereti Renit, amikor az a leggusztustlanabbul viselkedett. Még csak el sem határolódott tőle. Igen, az a mai napig csalódás.
Ettől függetlenül egy kedvelhető figura.

Cinkeláb 2019.02.07. 20:23:50

24.hu/elet-stilus/2019/02/07/vv9-vv-9-valo-vilag-valovilag-valovilag9/amp/
Valaki már linkelte az előző poszt alatt, de csak a Adri 80%-a miatt. Elolvastam az egész cikket, ritka nagy marhaságokat hordanak össze. Vagy mi vagyunk itt nagyon vakon.

Sanda.Ipse 2019.02.07. 20:25:26

@Angora Cardi:
Nyilván arra is emlékszel, hogy a párbaján rá szavaztam és őt vártam vissza:)

Téliszony 2019.02.07. 20:29:30

BUNDAAAA! Nem tudok szavazni.

ibsen 2019.02.07. 20:29:50

Na ma Zsu ül a direkrori székbe... remélem a kamerát azért bekapcsolja:)

Sanda.Ipse 2019.02.07. 20:30:58

@Cinkeláb: egy nagyon elfogult barom, vagy a szerkik egyike írta a cikket

Cinkeláb 2019.02.07. 20:31:45

@Sanda.Ipse: tényleg! az utóbbira nem is gondoltam

ibsen 2019.02.07. 20:33:47

@Sanda.Ipse: Biztos a Zsóti volt! Már ide is elér a hatalma :D

Mate4182 2019.02.07. 20:45:22

@Cinkeláb: Ráadásul Csoki kizárása óta gyakorlatilag Renivel és Greggel ők tartották a műsorban a lelket.

eddig a mondatig birtam, es bar nehez volt, de megalltam hogy ne kopjem le a monitort, ne rantsam ki a sajat vallam es ne dobjam meg magam csipesszel.

ez 100% origo quality kerem szepen

mmixvii (mixi) 2019.02.07. 20:45:36

állítólag ma mutatnak állást (FB-n volt valami rtl-link, amiben azt írják...)
akkor viszont tényleg szoros lehet

Téliszony 2019.02.07. 20:49:27

Magácskáék hogy szoktak itt tetszikelni?

Cinkeláb 2019.02.07. 20:53:00

@Mate4182: így így!
"A nézők szeretni szokták a hozzá hasonlóan őszintén játszó játékosokat" Na, kiről írták? Greg a Süllőről!
Ezek mit néztek eddig? A Szomszédokat?

Angora Cardi 2019.02.07. 20:53:26

@Sanda.Ipse: nyomok egyet Rolira cserébe

Téliszony 2019.02.07. 20:57:30

@Angora Cardi: köszi a lehetőséget! Egyik másik hsz-re szeretném körbenyalni magam.

Gia 2019.02.07. 21:00:49

@Cinkeláb: Szerintem a Dallas-t.

Angora Cardi 2019.02.07. 21:03:47

Roli elmondta ő ejt ki utoljára játékost tehát Lacika múltkor jól mondta hogy a 4 szimpátiaszavazással lesz 3.
Ezt a kétkedőknek akik a múltkor is vitáztak ezen.

Angora Cardi 2019.02.07. 21:05:11

@Téliszony: tedd azt kíváncsian várom :)
Itt minden cicafan vagy sem, szívesen van látva

Cinkeláb 2019.02.07. 21:06:10

@Gia: Lehet, hogy azzal jobban járnánk mi is :DDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 21:06:42

@Téliszony: Odaírod, hogy teCCCCCik, vagy ekg, vagy +1, vagy egyetértesz, vagy akármi, ami eszedbe jut, de ha épp olyan nagyon bejön, a monitort is meg lehet nyalintani, habár ez a hsz íróját nem izgatja fel. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 21:08:14

@Angora Cardi: aztat hogy? Nem azt mondták, lesz még egy párbaj? Legyen már. Az nem ér, hogy Csillámfasz bent gebed, Hunyor meg párbajszűz.
Bemegyek és kiviszem mind a kettőt.

Téliszony 2019.02.07. 21:11:09

@Angora Cardi: csupaszív lények, bár az enyém inkább taktikázós genyó. Most is sunyin néz.

Angora Cardi 2019.02.07. 21:11:28

@úgymond olvasó mmkk: óvjunk
Vagy köpjünk be a kupola tetején

úgymond olvasó mmkk 2019.02.07. 21:12:44

@Angora Cardi: egy vödör moslék hunci fejére, egy greg fejére, és máris helyreáll a megtépázott lelkivilágom

Angora Cardi 2019.02.07. 21:12:44

@Téliszony: kedvenceim a sunyik
Üdvözöld meg a nevemben. Én vagyok a hv-s cukros néni van a zsebemben máááj.

javier2 2019.02.07. 21:13:32

szoros lesz
a villa legértelmesebb pasija kontra legértelmesebb (bögyőce) csaje
gyerünk roli !Tacticano!

pomac 2019.02.07. 21:13:55

@Angora Cardi: milyen szimpátiaszavazás amúgy , ezt nem vágom , ki fog szavazni ?

Angora Cardi 2019.02.07. 21:15:44

@pomac: appon? Bonyi nekik átállítani?

Téliszony 2019.02.07. 21:24:50

A szompátiaszavazáson a bukottak döntenek? Ők Rolit vagy Zsuzsit likvidálnák?

Angora Cardi 2019.02.07. 21:27:51

@Téliszony: jah nem ők döntenek, valahogy csak tudnak a nézőknek lehetőséget adni erre

De a gondolattal eljátszva szerintem végig roli volt közellenség úgyhogy a kiesettek nem hiszem, hogy őt tartanák bent.

2019.02.07. 21:28:06

Én ugy emlekszem, mellesleg a logikus is az lenne, ha a nezok, ugy mint az elso heten(amikor mellesleg Roli megmentette Adrit a kiesestol...) , a legkevesebb szavazatot kapomkepet megmutatjak, o megy haza,a tobbinek nem mutatjak meg a kepet, csak a szazalekokat. De lehet ezt almodtam valamikor besorozve

Mutyuer 2019.02.07. 21:31:08

Sajna roli fog visszamenni, pedig ugyanolyan jo taktikus volt adri is, csak sajnos nem kolbasz van a labai kozott... :( Sajnalom adri! :*

2019.02.07. 21:34:32

@Mutyuer: miert lenne ez az ok? Eddig azert nem nyert VVt BolondVivi, Seherezade, Éva, Zsófi, Dóri mert nők? Én teljesen mas okot velek felfedezni

csincsilla72 2019.02.07. 21:36:55

@Mutyuer: Ha lenne benn értelmes nő, aki nem a lába közével próbál taktikázni (ha egyáltalán próbál), akkor talán nő is nyerhetné a játékot. De ide csak ordenáré taplók, hibbantak és kurvák kerülnek be. Így nehéz.

pomac 2019.02.07. 21:37:15

@Angora Cardi: azt gondoltam hogy az appon ,csak azt nem tudom ki találta ki vagy ki adta az infót ,mert a döntő előtt mi értelme egy szimpátiaszavazásnak ,mikor a döntő pont arról szól . ezt nem értem én úgy gondolom hogy még ők(játékosok) választanak egyet utána már csak a döntő van, egyszóval nem látom értelmét egy szimpátiaszavazásnak akkor minek van a döntő :D

2019.02.07. 21:37:37

Nem tudom, hogy itt van-e aki szerkeszti/belenyult a vv wiki oldalaba, de szerintem ezt nagyon nem kene...”Roli 100000000% Adri 0%. - Adri szar vagy”

2019.02.07. 21:39:08

@csincsilla72: Én pl nem sdnam olyannak, aki szexel bent. Szóval Adri Hunyor kapasbol kizarva.

Téliszony 2019.02.07. 21:40:34

@Angora Cardi: ilyen "bukottak bosszúja" a surviben volt, de itt azért meredek lenne.

2019.02.07. 21:41:38

@Téliszony: en nem emlekszem semmi ilyenre vvbol

mmixvii (mixi) 2019.02.07. 21:42:19

@Cleveland55: hehe...
gondolom ezzel akarta valaki demonstrálni, hogy nem hiteles amit írtam, (én mondjuk tudom, csak érdekességképpen írtam)
Nekem ez utóbbi is megfelelne, mondjuk a megjegyzéssel nem értek egyet.
A legjobb lányjátékos szerintem is Adri, csak nem adnám neki a 36misit.

MacákékIcukája 2019.02.07. 21:45:34

Letoltettem a zurammal az rtl-es appot es olyan kis draga volt hogy szavazott nekem egyet Rolira, pedig nem is nezi :)

Dr.Zé 2019.02.07. 21:46:21

99,99 : 00,01 biztos helyről tudom.

javier2 2019.02.07. 21:55:37

bárhogy nézem greg(zsóti öccse top3ban)

nicu71 2019.02.07. 21:55:54

@Cinkeláb: teljesen méltatlan a 24/hu hoz. Fogtam a fejem a greges résznél meg már a falba vertem, főleg hogy a cikkiró üde szinfoltként megnyeretné vele. Attyaég.

2019.02.07. 21:59:10

@nicu71: ha megnezed az “ujsagiro” kepet, aki irta a cikket, nem meglepo a Greg imadat...

2019.02.07. 22:01:09

@MacákékIcukája: nyilvan valami 51-49 et mutatnak majd. De hát kb a Vv5 ota gumiszabalyok es kozjegyzok vannak

javier2 2019.02.07. 22:02:13

greg ha bemegy a top3-ba az első kieső lesz ne dramatizáljátok túl a helyzetet
másnap meg már a san marinoi melegfesztiválon lesz ara

nicu71 2019.02.07. 22:02:16

@Cleveland55: megnéztem, nem tűnik olyan veszélyesnek, de teljesen vakon van.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:02:35

sziasztok :))) hogy-hogy mutatnak állást ma??? és hogy-hogy a lakóknak is???? óóóóóóó

tvbuzi 2019.02.07. 22:03:29

Geronazzo bemegy a villába

2019.02.07. 22:03:38

Na vajon Zsu kapja-e a szemelyes talalkat...

nicu71 2019.02.07. 22:04:51

Bazdmeg nem akarom látni megint greg paliját. Konténert.

2019.02.07. 22:05:04

Na nem ugy lett, de Zsu kezdi a hisztit..

Cimili 2019.02.07. 22:05:47

@Mók_Ica: hihetetlen mindenesetre. vagy nézem, vagy írok, mert vasárnapig nem otthon vagyok és itt nekem háttal van a tv. :(

2019.02.07. 22:06:36

Úgy hazudik mindenki, hogy az botrány!

Cimili 2019.02.07. 22:06:59

öribarik blöeeeeeee.

javier2 2019.02.07. 22:07:10

zsu meghatottság volt (elbújt a wcn)
aztán kompenzál

2019.02.07. 22:08:22

Az lenne a jó, pondróka faxija benyögné, hogy bocs, 100 fax vót mán a seggembe, mióta G1G te bent ghecciskedsz.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:08:26

ójaj..... remélem nem lesz smár...... vagy legalább nem látjuk.....

Cimili 2019.02.07. 22:08:29

smacizni nem fognak?

nicu71 2019.02.07. 22:08:31

Renuco megjött. Unikornist hozott. Greg bőg. Én is.

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:08:32

@tvbuzi: egyszer megnyered máriát, annyiszor írod

2019.02.07. 22:08:38

@javier2: fuj baumeg, azt mar tenyleg ruhellem, mikor nekunk hazudik az interjuszobabna egy jatekos...az hogy egymasnak, az meg ok

Dr.Zé 2019.02.07. 22:08:49

Nahhh már csak ez hiányzott.

SzabadEzANév? 2019.02.07. 22:09:06

Zsótti ezt mér kellettt?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:09:26

Na, nézzünk Csillámfaszt és Csillámfasznét. Tiszta Renyhe Greg: hűséges vagy?
Ugye szex nem lesz? Azért nemrég vacsoráztam.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:09:40

@Cimili: én NAGYON remélem, hogy nem...... nem akarom látni......

2019.02.07. 22:10:06

És most a főhős ágyékának hatalmas, oppárdon közepes méretű, oppárdon kis méretű anakondáját, a másik főhős szájába helyezi, aki megjegyzi, hogy kicsit xar ízű a faxod.

AmanEdi 2019.02.07. 22:10:40

Nekem ez a tippem:
Roli most visszamegy kövi kiválasztason Roli 2-Zsu 2 Greg mint villamester dönt rákoti Rolira Roli kihívja Greget kint hagyja a top 3:Roli-Hunor-Zsu Roli egy olyan 25 százalékkal elsőként kiesik és a két finalista ből Zsut tippelem győztesnek

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:10:44

Jesszus, greg féltékeny. Azt hittem, hogy nincs bajom a homikkal. De most rájöttem, hogy különösebben nézni sem szeretem az enyelgésüket.
Greg faszija kicsit fura. Sztem sunnyog.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:10:49

Tisztára úgy néznek ki, mint a szerelmesek. Ja nem. Tíz méter távolság. Kis szopósszájú, tuti talált másik kolbászt.

javier2 2019.02.07. 22:10:51

@Cleveland55: zsunak pont ez lesz a veszte
most sokkal több időt kap amit tartalommal tölt ki vagy elhullik

Mók_Ica 2019.02.07. 22:11:15

ő is ott volt...... vajon ki az az ő??? greg arca elborult......

Cimili 2019.02.07. 22:11:17

@Spitzbauer: nemáááá, vizuális vagyok.:DDDDDDDDD

tvbuzi 2019.02.07. 22:12:20

Greg féltékeny egy kissé

gazo 2019.02.07. 22:12:30

Ő ez a csillámghecc oltogatja itt a fasziját....nemsokára Zsótin pörögsz te te gyíkarc

Cimili 2019.02.07. 22:12:30

@Cukorborsó88: sztem is sunnyog. van egy nézése a palinak.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:13:05

@Cimili: igen.... elég egyszerűnek tűnik.....

@Cukorborsó88: én is így látom.......

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát az "Ő"-t......

Cimili 2019.02.07. 22:13:09

@Mók_Ica: vele csalhatta meg régebben.

nicu71 2019.02.07. 22:13:10

Rohadtul kinos ez a kis randi. Buzi bárba ünnepelt a kis drága. Olyan ostoba ez a renuci és a szeme se all jol. Konténer tele.

2019.02.07. 22:13:17

Ajjaj, fartúrásba keveredett a kisbuzzancs... Az a jó, hogy G1G most idegállapotba fog kerülni, mert dobja/dobta a pajtija.

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:13:25

Ha greg olyan tiszta a kapcsolatában mint a játékban, akkor a csávó meneküljön

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:13:27

Na, itt is kijött a tisztán csinálom. Ha Greg a játékhoz hasonlóan tiszta a kapcsolatban, akkor jobb, ha a másik menekül.

javier2 2019.02.07. 22:13:56

greg most szólok a hímednek új hímje van
a hímek híme csak nem Krisztiánusz?

2019.02.07. 22:14:26

@Cimili: Kapus, s véd a meccsen, úgy érted, Náti?

Cimili 2019.02.07. 22:14:26

@Mók_Ica: jaaaa, hát biztos az. renáto a böcsületes neve.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:14:39

hát ez a tali nem volt túláradóan szeretet-teljes...... én nem láttam a szerelmet......

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:15:07

@Cimili: @Mók_Ica: mintha nem lett volna túl lelkes....

2019.02.07. 22:15:22

PUA anyja egész jó MILF

Mók_Ica 2019.02.07. 22:16:11

@Cimili: özvribivel közös csávó??? höhöhöhöhö

gazo 2019.02.07. 22:16:16

@Spitzbauer: azért ne túlozzunk kérem szépen :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:16:32

Na, jön a menetrendszerű síráscunami.

2019.02.07. 22:16:50

Süsü anyja egész jó MINTLF (I wouln't like to fuck)

javier2 2019.02.07. 22:16:53

@AmanEdi: kettőben bukik zsu
mert senki sem adna 36 millát egy idiótának

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:17:08

Zsu anyukája milyen levert

Mók_Ica 2019.02.07. 22:17:11

@Cukorborsó88: nincs ott szerelem.....

zsu anyukájára nincsenek szavaim..... zsu nem hasonlít rá

javier2 2019.02.07. 22:18:19

@AmanEdi: kettőben bukik zsu
mert senki sem adna 36 millát egy idiótának

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:18:31

Roli keresztanyukája beszélt? Karácsonyra is ő írt neki.

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:18:48

@Mók_Ica: megvárja a 36 millát, attól függ a kapcsi további sorsa....

Mók_Ica 2019.02.07. 22:19:11

huncinak van vmi problémája anyukájával.......

Cimili 2019.02.07. 22:19:18

hunci muterja hogy hasonlít az erára, csak idősebb, meg barna a haja.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:20:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen... azt hiszem nem élnek a szülei.....

@Cukorborsó88: erre nem is gondoltam, de valóban...... így lehet

Cimili 2019.02.07. 22:20:19

@Spitzbauer: köszcsi, majd szünetben megnézem.

nicu71 2019.02.07. 22:20:31

Hunor anyja nagyon jo arc. Csak azt a Kadosa név adást tudnám feledni. /Hunci öccse

AmanEdi 2019.02.07. 22:20:39

@javier2: Semmi nem biztos facen van egy csomó Zsu rajongó
Én neki van Hunor nak adnám a nyereményt de engem őszintén nem érdekel ki nyeri úgyse nem az enyém lesz a pénz

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:21:53

@nicu71: pillanatnyi oxigénhiány lehetett az oka, aztán megszokták

javier2 2019.02.07. 22:22:18

nyuszik macskák ideje összebújni és zokogni
zs üzenetéről lemaradtam

Cimili 2019.02.07. 22:22:20

@Mók_Ica: csak egy pillanatra láttam, mert mint mondottam volt, háttal vagyok a tvnek.

2019.02.07. 22:23:03

@Mók_Ica: igen, emlitette egyszer amikor Zsuek megvadoltak a szuperkepesseg es a teso kepenek eltuntetesevel, hogy azert akadt ki azon kivul, hogy nem o tette, mert hogy neki nincs normalis csaladja, es emiatt nem tenne soha ilyet

Dr.Zé 2019.02.07. 22:23:24

telenovella ,,,,,,,,,,,,,,,

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:23:27

Ó, bakker, még egy rész abból a szarból. Inkább csinálok szendvicset és tömöm a fejemet

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:23:44

@Mók_Ica: ha jól emlékszem, nem örültek neki, hgy bemegy, nem is beszéltek vele. Meg emlegetett vmi olyant, hogy 2011-ben volt utoljára otthoni karácsonya, vagy vmi hasonló.

SzabadEzANév? 2019.02.07. 22:24:05

egyik 19 másik egy híján 20 szembesíti egymást hogy hazugok
*2 pókember egymásra mutat meme beillesztése ide*

gazo 2019.02.07. 22:24:16

Azért lesz egy kis felkérdezés is

Mók_Ica 2019.02.07. 22:24:43

@Spitzbauer: régen hallottam, de még mindig jó :)))) greg és kis barátja vajon értékelné-e ezt a humort, immár?????? :DDDDDDDDDDDDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:26:07

Cseppet se vagyok ám paranoid. :)
Végig azt figyeltem az üzenetekben, van-e rejtett infó. :)

javier2 2019.02.07. 22:27:55

@Cukorborsó88: nekem is légyszíves testileg kiégtem
:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:28:35

@Cimili: ó, és még mennyi baromság ragad meg a fejemben. :)
De ez valahogy megmaradt, mert csak az utolsók kisfilmjét láttam.
Még Ginura emlékszem, hogy talán őneki az apja nem örült, de az is homályos. :)

Mók_Ica 2019.02.07. 22:29:54

@javier2: és a mókusok???!!!! (összehúzott szemöldökkel nézés)

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen... ez a 2011 óta nem volt otthon karácsonykor fura volt nekem......

2019.02.07. 22:30:44

@Mók_Ica: A G1G és a kötsöge mai beszélgetésükről rögtön Nátira asszociáltam... :-DDD

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:31:00

@javier2: küldöm csak milyen sajtot kérsz bele? Van pannónia és camabert. Csípősparika mehet?

Cimili 2019.02.07. 22:31:21

@javier2: ilyen korán????? neked is főbogyóka! :)

Mók_Ica 2019.02.07. 22:31:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: szóba sem állt vele.... nem vette fel a telefont.....

Mók_Ica 2019.02.07. 22:33:04

le club :))) sírok......

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:33:26

A lucsiánózástól kivagyok

Mók_Ica 2019.02.07. 22:33:39

@javier2: a szendót meg sem vártad????

Cimili 2019.02.07. 22:34:01

szereposztó dívány?

2019.02.07. 22:34:06

@Mók_Ica: az a kamubemutstkozojaban volt Ginunak.

Cimili 2019.02.07. 22:34:36

@Mók_Ica: majd mi betóljuk:DDDDDDDD

Mók_Ica 2019.02.07. 22:34:47

zsu szőke parókában.... és mi van a mellein???????????

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:34:51

Basszameg, Zsu mellbimbótapasza büntet. Nagyon.

javier2 2019.02.07. 22:35:09

@Cukorborsó88: áááááá mind imádom
de csípős paprika annyira ne legyen csípős , hogy érezzem a többi finomság ízét is
kedves vagy

@Cimili: izomlázam van mindenhol és kezdek bekötni
robot elmegy az ágyikóba :P
holnap elolvaslak ám benneteket.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:36:16

@Cleveland55: igen..... neki volt a szülei válásának dátuma a nyakára vagy hová tetoválva.....

@Cimili: én már ettem salit..... :)))

rabolás van....

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:37:17

Ez vmi zs kategóriás pornófilm? Csak a nyögések miatt kérdezem

Mók_Ica 2019.02.07. 22:38:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: aszittem rosszul látok..... de ha te is láttad, akkor mégsem.....

Mók_Ica 2019.02.07. 22:39:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: le studio :DDDDDDDDDD

mi mást énekelhetnének, mint romantic-ot...... szeretem a bőrönd illatát...... sírok

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:40:34

Hunyor pilóta. :)

Hát ezek a mellékszerepek a legviccesebbek. :)

Mók_Ica 2019.02.07. 22:40:40

turné vagy túra???? repülővel a szomszéd kerületbe???
le repülő...... ez annyira szar, hogy kezd tetszeni......

Cimili 2019.02.07. 22:40:53

olyan fura idegen tv-n nézni, mert ahogy látom, nem a valós képméretre van állítva és mindenki olyan sovány. a zsu, mint egy anorexiás. :DDDD

Mók_Ica 2019.02.07. 22:43:14

azért ancsikának nem kellene ennyire túltolnia a lakók ekézését..... mi még emlékszünk, amikor ő is bent volt..... fos9es volt és klippet forgatott, szandikával témázgattak a takaró alatt, stb, stb, stb........

Cimili 2019.02.07. 22:43:49

@Cimili: vagy csak azon a bejátszott filmen voltak sovik? má nem is tudom:))

2019.02.07. 22:44:23

@Mók_Ica: az azota “felepitett eletmuverol” nem is beszelve...

Cimili 2019.02.07. 22:44:31

@Mók_Ica: jajaj, arra emléxem is.:DDDDD

Mók_Ica 2019.02.07. 22:45:14

zsu szerint a taktika még mindig szitokszó......

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:45:57

Greg megint nehéz helyzetbe került.
Komolyan szegény ember, a világ összes nehéz helyzete az övé.

Cimili 2019.02.07. 22:46:33

mi lenne adri? rolin kívül mindenki hazudik.

2019.02.07. 22:46:40

@Mók_Ica: az a baj, hogy a hulye szavazoi sem ertik, higy ez egy TATTIKAI jatek, nem oszintet jatszva populista kozhely puffogtsto jatek

Mók_Ica 2019.02.07. 22:46:41

@Cleveland55: igen.... arról nem is beszélve....

@Cimili: sskk nem felejtjük :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:46:43

@Mók_Ica: hagyd, ez már beragadt. Ott van valahol a parasztlengő, meg a precedens mellett. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:47:47

Édesfaszom. Ha lenne igazság, most nyílna meg a föld Greg alatt. de sajnos elfogyott.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:48:28

@tvbuzi: :)))

@Csakazértis én vagyok a királynő: a világ összes fájdalma az ő vállát nyomja :))))

@Cimili: jó kis 3as jött össze..... greg-zsu-adri...... csodacsapat..... utálják egymást, nem bíznak egymásban..... pffff

Mók_Ica 2019.02.07. 22:50:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: sztem az "őszinte" "tiszta szívvel" "magamat adom" kifejezéseken kívül semmi nem jut el a megértés szintjére a fejében......

ó micsoda meglepi...... szoros..... pffff

Angora Cardi 2019.02.07. 22:50:39

@pomac: nem tudom de meglàtjuk hamarosan :)
@Téliszony: jaja csak ez nem a survi sajna

tomi9425 2019.02.07. 22:50:42

Most valami céljuk van ezzel vagy már végképp nem tudnak mit mutatni?

Angora Cardi 2019.02.07. 22:50:55

45-55-öt meg nem hiszem.

Mók_Ica 2019.02.07. 22:51:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: zsóti a hasára ütött és ezt type-olta be :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:51:05

@Mók_Ica: tipikus cégvezetés, ahogy a régi öregek mondták. 3 vezérigazgató, mindegyik utálja a másikat, és ezért sose fog össze kettő a harmadik ellen. :)
Ezek itt elásnák egymást amúgy.

nicu71 2019.02.07. 22:51:38

Még mindig redvás a kanapé

Cimili 2019.02.07. 22:51:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: ez is azt bizonyítja, h nem adrit kellet volna kihívnia, hanem a sellőfaszt.
@Mók_Ica: az lenne álmom, h ezek megint összekapnak.

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:51:59

Adrinak muszáj volt belepofáznia amikor roli beszél.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:52:23

@Mók_Ica: viszont ezek a kifejezések meg ferdén rögzültek, vagyis jó szó rossz viselkedésmintához.

.iIi. 2019.02.07. 22:52:46

Adribol azért csak kijott az onteltseg, hát hogy képzeli Roli hogy akár csak hasonló játékot játszott az ubermega kavarogeppel?!?! :)

SzabadEzANév? 2019.02.07. 22:53:08

ó jaj ne lezuhant a repülőőőőőőő

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:56:10

@.iIi.: pedig jól mondta roli, hasonló játékot játszottak csak más stílusban

Angora Cardi 2019.02.07. 22:57:09

Győző Lacika Csoki Soma Krisztián
Ha valaki lemaradt

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:57:32

@Cimili: tegnap bealudtam a kihívás alatt pár pohár bortól, így kimaradt az elméletem.
Mi van, ha ez direkt így volt megtervezve? Roli pontosan tudja, hogy Greg gyenge, tehát a következő menet, ha ő jön vissza, sima lesz és bent van a háromban. Ha meg nem, akkor jobb hamarabb kiesni. Emellett még úgy gondolom, hogy Hunor keze is benne van a dologban. Adri az ő párbaja lett volna, de kisusmorogta, hogy Roli vigye, mert ő meg akarja úszni. A jelrakásnál is látszott, hogy ellene dolgozott. És ezt Roli látja, így ezért hagyta meg magának a gyengébbet a következőre, ha Hunor egyéniben tolja, hogy neki könnyebb legyen.

Cukorborsó88 2019.02.07. 22:58:29

@Angora Cardi: nem tudom melyik irritálóbb. Ezt a nyikhaj somát miert kell még szerepeltetni?

SzabadEzANév? 2019.02.07. 22:59:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: hű ez azért eléggé mély taktika egy valóvilághoz képest, de sose lehet tudni

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 22:59:47

@Cukorborsó88: azt hallottad a múltkor a box alatt, mikor ezek sztárolták magukat, hogy jó befektetőként marketingolta önmagát. Hangosan felnyerítettem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:01:06

@SzabadEzANév?: sokat néztem ki belőlük, ugye? TuTTTam, hogy ártalmas a bor, de hogy ennyire. :D :D
De lehet, hogy csak a levezetésem bonyolult. :)

Cukorborsó88 2019.02.07. 23:01:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: erre én is gondoltam. Tudja, hogy adri nehezebb ellenfél, most is mondta, hogy a hasonló játékstílus (taktikázás) miatt lehet ilyen szoros az állás.

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:02:28

Lyézusom mi van a kanapén. 40 év fegyház. Összefújta a szemetet a szél.

Cukorborsó88 2019.02.07. 23:02:36

@Csakazértis én vagyok a királynő: jaj, szerencsére nem :) nem csodálom, hogy feltört egy göndör kacaj :))

Angora Cardi 2019.02.07. 23:02:51

@Cukorborsó88: nekem győző :/
Nem tudom sajnos meddig kötelező fosomát foglalkoztatni a győzelem utan de unom én is.

Angora Cardi 2019.02.07. 23:05:34

Győzo szerint eszméletlen a hangulat.

Cukorborsó88 2019.02.07. 23:05:36

@Angora Cardi: jaj, akkor süsüt nézhetjük egy darabig még

Cimili 2019.02.07. 23:06:16

renyhe hívja csokit. blöeeee

Angora Cardi 2019.02.07. 23:06:36

Tultoljuk a csokireni álszerelmi szálat.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:06:51

@Maximista vagyok: a ripacs cigány, a baszós cigány, a fehér cigány, a lekvár cigány és a néger cigány.
Atyaég.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.02.07. 23:07:35

Magyarországon most szerintem a BV-ben a legnagyob az egy kanapéra jutó kisebbségiek száma.

Cukorborsó88 2019.02.07. 23:08:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: akkor viszont aggódom mert az előzön reninek szurkolt :/

Cimili 2019.02.07. 23:08:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen, lehetséges, épp ma gondoltam erre én is utazás közben, h a végjátékban már nem szeretné adrit látni.

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:09:06

Ki a faszt akarnak meg a buzi Zsótiék megvezetni? Ez megint milyen műsor?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:09:23

@Cukorborsó88: hát nézz rá erre a szerencsétlenre. :)
Azért hord fehér cipőt mindig, mert abban jól tud csajozni. Mondja idióta FoSoma, és körülnéz. Pasik. Seggét leszorította a kanapéra.

Cimili 2019.02.07. 23:10:08

zsunak kifejezetten jól áll a napszemcsi.

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:11:28

Lesz még olyan VV ahol nem cigányokra, buzikra, kurvákra és fogyatékosokra csinálják a műsort? Tudom hogy ez egy kurva nagy réteg itthon, de ne ez legyen már a szint basszameg.

2019.02.07. 23:11:33

Es meg a Bvben is Romantic zene megy...ennel hogy a faszba lehet meg undoritobb szellemi kutmergezes ez a musor. Mellesleg bortontoltelekek es homokos a musorban egyutt...

nicu71 2019.02.07. 23:11:53

@Angora Cardi: főleg hogy somácska imád szerepelni.De hogy a kizárt csokifasz is minden további nélkül ott ripacskodik ejjj.Viszont lekvár Lacika is ott van ,szeressük :))

Thats What She Said! 2019.02.07. 23:12:16

Uuu mi megy a stúdióban ... Kárszeg is hogy tolja :)

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:12:43

Mi ez a "zene" is faszom?! Gondolom svéd népdal volt.

Angora Cardi 2019.02.07. 23:13:29

@nicu71: csak Lacikát néztem a többire rá se nézek (haha) milyen kis sukár megint

Thats What She Said! 2019.02.07. 23:13:38

@Maximista vagyok: férjem szerint Zsu is cigány. Mondjuk Anyukajat elnézve... ööö...

Cimili 2019.02.07. 23:13:52

persze almafasz, meglepi volt. mi meg most jöttünk le a falvédőről.

2019.02.07. 23:14:12

Ez médiatortenelmi pillanat volt ma...Két roma musorvezeto amibol az egyik notorius hazudozo es adocsalo, a masik erdekkapcsolatokkal epitgeti palyajat, egy bortontoltelek kisebbsegi vendeg,egy masik bortontoltelek aki neger, egy szokecigany, meg egy lekvar. Melle romantic zene. Ennel lentebb meg nem volt nem kormanparti mediahoz tartozo...

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:14:28

@Thats What She Said!: Persze hogy az, nézd meg a szemét. Reni dettó ilyen volt.

nicu71 2019.02.07. 23:15:07

@Angora Cardi: mindig az a kis drága.Én krisz papit is kamáztam :) a többit le se szrom

2019.02.07. 23:15:18

@Maximista vagyok: ekg. Szem, hajvonal, beszed, ertelmi szint stb

Angora Cardi 2019.02.07. 23:15:55

@Cleveland55: lekvár azon kívül hogy lekvár mitől csípi a szemedet?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:15:58

Moletty, Soma rágerjedt Adrira. Jobb, ha a párbajon várod az ajtóban. :)

Thats What She Said! 2019.02.07. 23:16:03

@Cleveland55: és az egy főre jutó tetovalasok száma negyzetmeterben? :)

FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.02.07. 23:17:44

@Cleveland55: Csoki volt börtönben? Felvilágosítanál ezzel kapcsolatban?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:19:55

A téma Adri hája. Tokája van.
Hunor: nincs is tokád.
Greg: mindene van.
Hunor: Rolinak szakálla van. Adri, növessz szakállat, akkor nem látszik.
Roli: csak akkor látszik, ha kinyitod a szád.

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:20:10

@Thats What She Said!: A tetkó fontos, ezzel fejezik ki magukat. Tudod, kézfejre Üss, meg Szeretlek Mari, tarkóra kínai recept, stb... Ők ettől egyéniségek. Mondjuk manapság már én vagyok az egyedi, mert nekem egy sincs, szal leszophatnak az egyedi tetkós ájfonos balfaszok :)

Thats What She Said! 2019.02.07. 23:21:07

Kárszeg mióta vv bracsó??

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:22:06

Győzi felvette a Pataki kabátját?

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:23:33

Ma amúgy volt a VV-ben egy jelenet amikor Zsu kitárta a száját. Vajon tud és szeret szopni? Csak úgy elkalandoztam :D

Cukorborsó88 2019.02.07. 23:23:35

Hála Istennek, hogy van a klozetban kamera. Hozé ezért nem költözik be a villába. Nem akar wc-s és fürdőszobai jelenetet. Mi sem!!! Nagyon nem, a-a, semmi esetre sem mert azonnal megállnék a fejlődésben.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:24:43

Hunor: egy egészséges fingnak kint van a helye.

Visz a szerelmének, Zsunak csokit, akitől megtudjuk, hogy épp éppen megvan neki. Köszönjük, Emese.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:26:04

@Maximista vagyok: kedvenc viccem (eszembe jutott Zsu szájáról)
Móricka, nyisd ki a szájad. Még jobban. Még nagyobbra. Jó, most már ráférsz a vonóhorogra.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:27:04

@Maximista vagyok: Én meg most nyáron varrattam magamra, de csak és kizárólag szexi nőcist, és semmi ribancrendszám. :)

Thats What She Said! 2019.02.07. 23:29:02

Na jó ejt mindenkinek:) nem láttam ma sem a műsort, de nem bánom :)pussz

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:31:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: én amúgy szeretem a fasza tetkókat, de csak nézni máson :) vannak nagyon jó meg ötletes tetoválások, azt viszont nem szeretem ha valaki felvarratja az életét, az már olyan mint a FB.

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:33:32

@Thats What She Said!: Jó éjt, nem maradtál le semmiről, én kaptam közben 2 strokeot, a BV alatt további 7-et.

Dekken 2019.02.07. 23:34:51

@Maximista vagyok: naaa! Szoktam svéd népdalokat halgatni, azok jók! Kéretik őket nem a bv-ben hallható "csodákhoz" hasonlítani!

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:43:01

@Cleveland55: gondolom akkor is csipeszt dobált :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:43:26

@Cukorborsó88: nem tudom elküldeni itt. :( Pedig a szándék megvolt.
Kacskaringósvirágos, meg madaras. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:45:11

@Maximista vagyok: na, ahhoz nincs elég nagy testfelületem, hogy az életem ráférjen. Ráadásul olyan helyre nem varratok, ami hízik, meg öregszik. Mert így lesz cuki Mikiegérből dagadt Micimackó.

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:48:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: vagy delfinből bálna :D nekem volt egy idő amikor akartam és volt/van egy konkrét elképzelés aminek számomra jelentősége lenne, de ez megmarad a fejemben, ott kurva jól néz ki :)

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:50:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: sajnos most nem tudok :/ de ha lesz következő akkor mindenképpen ott leszek veletek!

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:51:14

@Cleveland55: az szerintem valami verekedés lehet, 2 év felfüggesztett az már nem játék.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:55:01

@Maximista vagyok: következő vv, vagy következő tali? :D
Nekem nagyjából az lett amit elképzeltem, felét én rajzoltam meg. Boka és csukló és nyak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.07. 23:55:58

@Cleveland55: Biztos lila színű. Sima mezei fémcsipeszért nem adnak ennyit. :D

Maximista vagyok 2019.02.07. 23:58:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: következő találkozóra gondoltam, VV10 szerintem 2-3 év mire lesz, az túl sok :) azt se tudom ha ennek vége mi alatt fogunk kommentelni. Nekem alkar vagy szív környéke lett volna, viszont nem rajzoltam le mert csak pálcikaemberkét tudok :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 00:04:43

@Maximista vagyok: na, ez a kommentelés jó kérdés. :)
Nekem hüvelykujjtól csukló fölé az egyik.
Alkaron gondolkozom még

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 00:11:29

@Maximista vagyok: Ja, és hogy a tetkó is VV-kapcsolatos leegyen, Elvis szalonjában varrattam. :D

Maximista vagyok 2019.02.08. 00:11:40

@Cleveland55: ja, az más, kábszer első tippre.

@Csakazértis én vagyok a királynő: mivel Survivor nem lesz, nem nagyon látok alternatívát hogy hova lehetne írni, nem igazán lesz reality. Főzősműsor posztot meg nem láttam még itt. Pedig lehet nem lenne szar.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 00:12:02

Na, mentem aludni. :) Jóéjt mindenkinek.

Maximista vagyok 2019.02.08. 00:13:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: azt se tudtam hogy van szalonja, legutóbb valami balhéjáról olvastam évekkel ezelőtt :D

Cinkeláb 2019.02.08. 03:25:31

@Maximista vagyok: Lehetne a Konyhafőnököt hogyvoltozni, úgyis azt hallottam, hogy Renyhe ott kapott most munkát.
Ő lesz a konyha malac. :D

2019.02.08. 05:54:53

Na ma kivételesen nem verset kaptok tőlem reggelre.

Napi "Phooowered by irodalom mindenkinek"

Február 8.

VÍZKERESZT UTÁN AZ ÖTÖDIK

Reggel apa bejött a szobámba, és azt mondta, beszélni akar velem. Megnézte a Kevin Keegan albumomat, visszacsavarozta a gardróbszekrény ajtajára a kilincset a svájci katonai
bicskájával, és az iskoláról kérdezett. Azután azt mondta, sajnálja a tegnapi kiabálást, meg
hogy anya meg ő rossz passzban vannak. Megkérdezte, van-e valami mondanivalóm. Azt
feleltem, hogy harminckét pennyvel tartozik a kínai sült krumpliért meg a szójaszószért. Adott
egy fontot. Hatvannyolc penny tiszta haszon.

Gia 2019.02.08. 06:21:35

Kár,hogy nem mutatták meg,hogy mit mondott Greg a pasijával való találkozás után.Sunyi volt Renuci.

Sanda.Ipse 2019.02.08. 07:21:32

@Gia:
Szegény Sellőfarok! Utólag szerintem megbánta, hogy kérte a találkozást, mert feltöltés helyett kétségeket kapott. Bár!... Mi volt neki a legfontosabb, amit elsőre megjegyzett? Hogy szépen manikűrözöttek a vőlegénye körmei:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 07:21:34

Gyerekek egy héttel a vége előtt mi értelme van a szerettekkel találkozni...

Hedo a nokedli szaggató 2019.02.08. 07:29:21

@Sanda.Ipse: hát ha én 3 hónap után végre találkoznék és beszélhetnék a szerelnemmel nem egy méterre ülnék tőle, hanem ölelném, míg el nem zsibbad mindkét karom

Sanda.Ipse 2019.02.08. 07:33:58

@VV Erőlegény:
Annyi értelme van, mint a videóüzeneteknek. Semmi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 07:40:15

Adri csórikám, hogy örült már neki, hogy Hunor őt támogatja, és utána milyen csalódott lett: "Isten áldjon...!" :-)

Más... Szerintetek miért mutatják most egyrészt nekünk a %-kat (amikor más párbajoknál a végéig nem mutatnak semmit), másrészt miért mutatják a villalakóknak?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 07:42:03

@Hedo a nokedli szaggató: Egy csók nem csattant el közöttük, nem hogy nyelves, de még egy szájra puszi sem....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 07:50:59

@VV Erőlegény: Bár egy pillanatra Roli is elhitte, hogy Hunor Adrihoz megy...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 07:55:53

@Sanda.Ipse: Kettejük között szerintem egyébként inkább Greg a vőlegény, a másik inkább a menyasszonynak tűnik.

Sanda.Ipse 2019.02.08. 07:57:36

@VV Erőlegény: eddig egyetlen egyszer mutatták a Radics vs Era párbaj előtt.

Sanda.Ipse 2019.02.08. 08:02:15

@VV Erőlegény: nekem Greg tűnik femininebb figurának.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 08:09:05

@Sanda.Ipse: Egyébként szerintem mindkettejüket meglepte a szoros állás. Roli nem mondott igazat (hogy ő erre számított), azt láttam az arcán, hogy ő ennél nagyobb különbségre számított (és egy picit bekulázott), a PUA viszont örült neki, hogy van még remény.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 08:09:59

@Sanda.Ipse: Lehet, de akkor egy igazi házi sárkány típus, sok fejű! :-)

,, 2019.02.08. 08:10:47

Upsz véletlenül megint a kurucinfó töltődött be a kommentek helyett, brb

tvbuzi 2019.02.08. 08:11:15

@Sanda.Ipse: szerintem is. Greg egy féltékeny, hisztis picsa

,, 2019.02.08. 08:12:31

@,,: azt jobban tolerálnám:)

,, 2019.02.08. 08:20:22

@VV Erőlegény: nem tudom, miért magamnak válaszoltam :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 08:40:51

@tvbuzi: Szerintem volt ott azért valami kis kavarás Renato részéről, de Gregnek erre pont nem kellett volna reagálnia tudva azt, hogy biztos, hogy adásmenetben van, illetve simán benne van a pakliban az is, hogy Renáto azt akarta jelezni Gregnek, hogy nem tetszett neki Greg szívből tolt őszintétlen játéka, és erről majd beszélniük kell a műsor után. Most, ha én lennék Greg partnere és láttam volna azt, amit ő itt leművelt, valakinek a szemébe, vagy a riportszobában a kamerába mondva, valamint akkor amikor azt gondolta, hogy nincs adásban, akkor abból elég sok információt kaphattam Greg igazi, azaz nem a valóság előtt megjátszott/színész énjéről.

iTink 2019.02.08. 08:59:54

Snezike és az ő pisálása, baaaazmeeeg. A mai napig előttem van, ahogy sipítozik közben. Baaazmeeg.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.08. 09:02:34

A filmjükkel kapcsolatban annyit, hogy ez a kézikamerás, keskenyebb, felbontás igazán jótékony hatású a kinézetükre nézve. Tulajdonképpen a beköltözéskori önmagukra emlékeztetnek rajta mindenkit. :-D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 09:23:42

Jó reggelt mindenkinek!

Az gondolkodtam, hogyha véget ér a VV, mi lesz velem nélkületek :).
Posványos hétköznapjaimban jó volt egy kicsit felüdülni veletek! Nem baj, élvezzük azt a maradék tíz nap fikázódást :)

Back to Roli: nem lepődtem meg a százalékokon. Az a gond, hogyha Roli győz és egy Zsu-Roli-Hunor párviadal lesz, lazán ki fogja ütni Hunor Rolit, mivel a szavazatok osztódnak.

Onnantól kezdve meg teljesen vakon vagyok, hogy a Zsu fanok be fogják-e tudni húzni a győzelmet a kis lánynak vagy se.

Mindegy ameddig lehet hajrá Roli!

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 09:24:35

@VV Erőlegény: Greg nem bírta megállni, hogy ne kérje számon, és ne uralkodjon. Ez az ő valós énje. Mindenképp el akarja érni, hogy az ő akarata érvényesüljön. Akárhogy.

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:25:16

@VV Erőlegény:
Nem győzöd Rolit egyre hülyébbnek beállítani. LOL

"...egy pillanatra Roli is elhitte, hogy Hunor Adrihoz megy..."
"Roli nem mondott igazat (hogy ő erre számított), azt láttam az arcán, hogy ő ennél nagyobb különbségre számított (és egy picit bekulázott), a PUA viszont örült neki, hogy van még remény."

Már a fejébe is látsz:))))

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:27:16

@Brigante:
off Ugyanitt van sixxnek egy exatlonos oldala is. (TV2) Eddig is láttam pár embert ott innen. On

Tökös... 2019.02.08. 09:28:00

szép napot !

Nekem amúgy kötél idegeim vannak, de ez a tegnapi kamú támogatási arány....
Csütörtökön legfeljebb max 5 ember tippelhetett, az sem volt ilyen szoros....
Nálam az a tantusz esett le, ha szoros az arány, pontosabban azt mutatom, majd mindenki lázasan szalad és egy telóról megszámlálhatatlan szavazatot ad le...
( mondjuk mivel én sosem szavazok, nem tudom hányszor lehet nyomkodni a szavazást )

Szegény Mangalica még hisz a feltámadásban....

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:29:19

@Brigante: nem hiszem, hogy Hunor több szavazatot kapna, mint Roli. De lehet, hogy vakon vagyok. Ő tulajdonképpen végig Roller árnyékában sunnyogott surranópályán. Persze nem ismerhetem a szavazók preferenciáit.

moletty 2019.02.08. 09:29:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: EKG !
Mellesleg G1G pasija olyan buzis volt nekem.. Lehet h. ő is az ? :D :D

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:30:09

@Tökös...: egy telóról csak egy szavazat adható le.

moletty 2019.02.08. 09:32:05

NEm tehetek róla, de nekem Hunor szimpatikus!
Nem annyira mint Roli és Adri, de mégis...
Kinn simán el tudnék vele lenni, melóban is, bulizásban is.

moletty 2019.02.08. 09:33:39

@Tökös...: Semmi baj nincs Adri alakjával csak kinn le kell kicsit fogynia, de arányos!
Tény hogy a tölöttgalamb forma, akinek bejön bejön, akinek nem az basszon deszkát :D :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 09:35:17

@Sanda.Ipse: Az exatlon olyan távol áll tőlem mint Makó Jeruzsálemtől. De miattatok feláldozom magamat :)

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:36:18

@moletty: amúgy nekem is szimpi, én csak a játékát minősítettem, nem a személyét. Biztos, hogy hamarabb szavazok rá, mint a zsizsikesre vagy G1G-re.

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:38:38

@Sanda.Ipse: ja! Jut eszembe! Az utóbbi kettőre egyáltalán nem:)

bel ami 2019.02.08. 09:41:48

Aggódva nézlek, Zsuzsuka drága.
Egyre kevesebb a játék, a mosoly,
és egyre több a hányaveti fintor.
Ha nem vigyázol, meg is bukhatol!

Tökös... 2019.02.08. 09:42:32

@moletty:

a mangalica alakjával sincs baj...
Ha vágósulyba ér, le kell vágni, a szalonnáját meg kisütni...

@Sanda.Ipse:

Akkor a retek saját maga ellensége.....
Legyen mondjuk 1 nyomás 120 forint...

Tökös... 2019.02.08. 09:44:09

Amugy meztelencsiga csalódást okozott ha lehet ilyet mondani....
Nem volt nyelves csók...
Lehet azért mert felmérte hogy a tévé előtt mindenki kidobja a vacsoráját....

Tökös... 2019.02.08. 09:47:28

Rolcsi hangja egyre jobban hasonlít Don Corleonéra....
Nem hiszem hogy direkt csinálja, született maffiózó....

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:50:44

@Tökös...: szerintem meg van egy csomó a hangszálain, ami csak műtéttel oldható meg.:)

Sanda.Ipse 2019.02.08. 09:52:07

@Tökös...: nem kerül pénzbe a szavazás.

rostás 2019.02.08. 09:56:09

@Maximista vagyok: Pontosan ezt a kérdést teszem föl magamban minden VV-nél, de csak egyre rosszabb lesz a felhozatal. Legközelebb csak börtönviselt, színesbőrű, transznemű prostituáltakat fognak beválogatni, mert az a retek szerint "érdekes". Értem én, hogy ha akadémikusokat zárnának össze etikettanárokkal, az kevés nézőt hozna, bár szerintem még az sem biztos. A jó humorhoz intelligencia kell, lehet hogy néhány értelmes ember sokkal szórakoztatóbb lenne még ha nem is kurnának meg ordítanának egész nap :)

Tökös... 2019.02.08. 09:58:08

@Sanda.Ipse:

A memóriámat tornáztatom.... tuti hogy nem ilyen hanggal költözött be...
Ami a szavazárt illeti, ha csak egyet lehet, abban nincs semmi üzleti haszon...
Azt a 36 millát plusz nyereséget ki kell termelni....
És akkor még ott vannak a médiahatóság büntetései....

Tökös... 2019.02.08. 09:59:32

@rostás:

Minden alkalommel ez a téma, hogy a versenyzők nem elég okosak....
De hát akkor mit csináljunk ezzel a 10 millió magyarral ?

csillagporszem 2019.02.08. 10:00:59

@VV Erőlegény:
“Egyébként szerintem mindkettejüket meglepte a szoros állás. Roli nem mondott igazat (hogy ő erre számított), azt láttam az arcán, hogy ő ennél nagyobb különbségre számított (és egy picit bekulázott), a PUA viszont örült neki, hogy van még remény.”

Ez nem igaz, semmi meglepődés nem volt az arcán. Mondta is, hogy pont valakinek azt tippelte aznap, hogy 55-45 körül lehet. Elfogult vagy kicsit de ez nem baj, ez ilyen :)
Egyébként a Radics párbajnál mutattak még %-ot nem? Úgy emlékszem akkor is szoros volt és Radicsnak el is ment a kedve az élettől :D

Gia 2019.02.08. 10:18:43

@Sanda.Ipse: Hol van az a Palikos Szexatlonos oldal?

Gia 2019.02.08. 10:23:56

Renátó szerintem azt akarja Greggel kint megbeszélni,hogy kész,vége,finito.Célzott is rá,hogy őt a 3 hónap nem erősítette meg az érzéseiben.

2019.02.08. 10:37:40

@Gia: Megérdemlik egymást!

2019.02.08. 10:38:56

@Hedo a nokedli szaggató: Én is vártam egy 18-as karikás cselekményt, de így is jó volt, mert G1G!

2019.02.08. 10:41:36

@VV Erőlegény: De finoman fejezted ki magad... Én úgy mondanám, hogy többnyire Rómeó vagy kiafaxom tartja oda a fosszóróját. :-DDDDDDDDDDDD

Gia 2019.02.08. 10:59:14

@Sanda.Ipse: Jah,ezt a cikkecskét láttam,de köszi!Tegnap a bajnokok győztek,de végre befogadták Aleskát.

mobilos perpetuum 2019.02.08. 11:08:16

@bel ami: Mindenki megbukhat még a végjátékban, aki nem vigyáz.
Adrit kivéve, mert arra fogadnék, hogy a kisebb százalék az övé, és ez csak rosszabb lehet. Ő egy bukott játékos, csak még nem tud róla. Mindenkinek mondott mindent, random, ahova épp csapódott. Gregnek szilveszterkor azt mondta, inkább fejbe lövi magát, minthogy az csalódjon benne. Jó, hogy csak játékpisztoly van bent.
Mosolyogni a végjátékban egyre nehezebb. Attila is kicsit feszült volt, amikor Verával, Csabival és Fecóval maradtak ott.
Remélem küldenek be régi VV-seket az utolsó héten, mert így gyászos lesz a hangulat.

Ay Mama, Que paso 2019.02.08. 11:16:38

Felhívtam a való világ 9 forró drótot. Azt kérdeztem meg,hogy ki tette el Zsu személyes tárgyait.
Ugyanis Zsuzsa, onnantól került a műsorba. Mindaddig Radics és Krisztián céltáblája volt. Illetve amikor lehetett Zsu félmeztelenül ropta a bükfürdői mellmutogatóst. (Jó néha még műkörömmel törte a csokit és vágta a paprikát, bizonyítva a híres tételt, mely szerint: minden örömöm a műkörmömön)
Senki nem tette el Zsu tárgyait. Zsu úgy húzogatta a fiókot, hogy később nem találta meg a dolgait. De Zsu annyira okos, hogy betámadta az egész villát, hogy őt:
- meglopták
- megalázták
- nem szeretik.

Szóval csak annyit akartam ebből kihozni, hogy Zsu tényleg okos.Ha, nem, a, legokosabb, mindannyiunk, közt.

pimasz borz 2019.02.08. 11:26:40

Most néztem vissza a tegnapit.Sellőnek ez a kapcsolat bukó lesz hamarosan..enyhén kínos volt.
Az jutott eszembe,hogy azért Rolit ekézte Greg eleget a játék során,de például itt Roli volt az első,aki ennek a pondrónak adta a találkozás lehetőségét elsőre.Még ha neki most nincs is olyan személy,akivel feltétlen találkozna..
Amíg csupaszívőszinte zsizsiknek lefittyedt a szája,hogy nem ő találkozhat anyucival.Utána már hiába mentett a 'meghatódtam' blabla szöveggel.Létezik olyan szitu,amit nem tol túl ennyire mindig?

2019.02.08. 11:31:19

@Fridolin a pimasz borz: Szerintem a sellőpondróra a TV miatt épp elég homár rákívánt már, tehát lesz kivel köpülnie a vajat, ha Renátórómeó le is lép.

pimasz borz 2019.02.08. 11:35:01

@Spitzbauer: :D :D
Nem aggódom a lelkivilágáért,sem egyéb szükségleteiért amúgy,de ez elég fura találkozó volt :D :D

mobilos perpetuum 2019.02.08. 11:36:34

@Ay Mama, Que paso: Felhívtam Spielberget, hogyan érzi magát, miután kiderült: lófaszt se érnek a filmjei, a VV9 két játékosa taktikázásához képest.
VV Roli és VV Hunor először elérte, hogy Adri Lacikát vigye párbajra, a sellő-csapat is atomjaira hullott.
Elmondta, hogy első elkeseredésében átvetette magát egy híd korlátján, de épp egy pehelypárnákat szállító uszályra esett.
Mára visszatért az életkedve.
Tervezi, hogy jelentkezik résztvevőnek, ha meghirdetik a VV 10-et.

hereverő heverő 2019.02.08. 11:38:22

@Spitzbauer: a "zsolti tudja" és a "fasztudja" az ugyanaz

Ay Mama, Que paso 2019.02.08. 11:47:32

@mobilos perpetuum: jó de te Zsunak és Hosszú Katinkának is rokona vagy
ilyen családdal nem lehet versenyezni, hogy Spielbergig ér a kezed
nekem meg csak a Barátok közig, vagy a Nagytétényi útig.

egyébként van a neten egy szavazás, Zsu vezet. fölényesen. (56%)
szerintem megnyeri

Gia 2019.02.08. 11:54:21

Zsuzsunak jól állt tegnap napszemüvegben az áléneklés.Kivéve amikor nem találta el a szöveget. :-)

Angora Cardi 2019.02.08. 11:57:45

Bocs ha már volt, de miért Greghez ment be a fiúkája? Zsu lemondott a személyes találkozóról? Ezt mutatták? Majd visszanézem de most nem tudom.

siriq111 2019.02.08. 11:57:53

Megy a VV ? Majd talan legkozelebb xD

pimasz borz 2019.02.08. 11:58:08

@Gia: Adri meg mit énekelt?Még véletlenül sem a szövegre mozgott a szája :D

pimasz borz 2019.02.08. 11:59:40

@Angora Cardi: mert a többiek megszavazták neki.Roli és Hunyi lemondott róla,Adri még kibírja ezt a kis időt..így neki adták.

mobilos perpetuum 2019.02.08. 11:59:46

@Ay Mama, Que paso: Most Rolinak szurkolok, szavazni nem szoktam, de Adri műsírása rosszabb, mint Zsu sírása.
Taktikának nézni, hogy Roliék kirakták a csapatból Adrit, és csak Gregékhez mehetett, túlzás.
1. Vagy azért dobta Hunor, mert kifecsegte amit a takaró alatt történt
2. Vagy Roland eltiltotta barátját. Ez kétszer is elhangzott.
A kettő nem üti teljesen egymást: elegük lett a szarkavarásából.
Zsu-nál most fontosabb, mi lesz vasárnap, és jövő héten Hunor kiviszi-e a sellőt párbajra. Ha nem akkor döntős.

pimasz borz 2019.02.08. 12:01:00

@Angora Cardi: ja hogy a kérdésedre is válaszoljak..igen,zsu lemondott róla.Olyan zsuzsusan..

Dauda András 2019.02.08. 12:05:09

Amikor ennyien vannak a Belevalóban és LekvárLacika tűnik a legértelmesebbnek...

Gáspár mellett 4 ember van, de mégis mindig ő szerepel.

Dauda András 2019.02.08. 12:05:25

Ez a Greg mennyit hazudozik.

rostás 2019.02.08. 12:09:18

@Tökös...: :) Te is tudod, hogy direkt válogatnak össze extrovertált, meghökkentő, néha felháborító alakokat, hiszen a cél éppen az érzelmi hatások kiváltása a nézőkből. És azt is tudod, hogy ha lemész a legközelebbi buszmegállóba, 15 perc alatt 20 ezeknél normálisabb, értelmesebb embert össze tudnál szedni, nem ezek a nagymagyarátlag.

Gia 2019.02.08. 12:11:38

@Fridolin a pimasz borz: Adrinak nem ment a szöveg,pedig gondolom olvashatták.

Gia 2019.02.08. 12:12:33

@Dauda András: És végre többször is elmondta,hogy drukkol Rolinak.

Dauda András 2019.02.08. 12:16:36

@Gia: hát Adrival szemben igen.
Renyhe kiesett.

Gia 2019.02.08. 12:16:37

Reni szerintem megpukkad,hogy nem maradhatott bent a filmforgatásra.De hupákolós Michelin babára nincs is szükség. :-)

moletty 2019.02.08. 12:50:02

@Fridolin a pimasz borz: Azért Zsúnak az anyja se volt kevésbé félelmetes kinézetű mint a lánya...
Adri anyját is levarrnám ha már úgyis ott vagyok náluk :D :D

Angora Cardi 2019.02.08. 12:54:34

@Fridolin a pimasz borz: köszi Borzika, mekkora fos greg hogy nem ő lépett vissza :/

pimasz borz 2019.02.08. 12:55:12

@moletty: azok a fránya gének,nem hazudnak :D
Síroook :D :D

hereverő heverő 2019.02.08. 12:57:56

@moletty: Na aztán akkor meg oda is láncolnak majd az ágy lábához ha jól teljesítesz. És majd Adri minden reggel azt kukorékolja az erkélyen: Ma is megkaptam, jóreggelt!

hereverő heverő 2019.02.08. 12:59:05

@Angora Cardi: még jó, hogy nem Geronazzót küldték be neki. Csillámunikornissal. Bár igaz, hogy vele telepáciával kommunikál.

rostás 2019.02.08. 13:12:29

@moletty: Pont ezt mondtam a páromnak akivel néztük. Hogy basszus, ennek az anyja is szefósnak tünik!!!

moletty 2019.02.08. 13:13:01

@hereverő heverő: Szerintem a kisgyerek répázott párat kinn, míg greguci benn szopott ( értitek höhöhö )

pimasz borz 2019.02.08. 13:14:31

@hereverő heverő: Adriéknál elmondása szerint történnek paranooormális dolgok..az anyját valami lehúzta az ágyról.Bármi megeshet,de@moletty: helyében azért vigyáznék :D :D

hereverő heverő 2019.02.08. 13:27:44

@moletty: Tudod hogy volt az a bemenetel...

- ÓÓÓ, Rómeó (vagy ki a pöcsöm), te vagy az? Istenem, te vagy az! Gyere ülj le!
- Szia Greguci. Ülni még nem tudok...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.02.08. 13:32:11

@mobilos perpetuum: egész biztos, hogy Adrié a kisebb százalék. én is pl csak ma hajnalban szavaztam Rollerre.
viszont ha van még egy párbaj, akkor G1G se jut döntőbe, nincs az a deus ex machina, amivel elkerülheti sorsát. akkor se, ha Roli még egyszer kijön a stúdióba egy héten belül.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.02.08. 13:35:52

@VV Erőlegény: ekg, szerintem is zátonyra futás lesz a vv9 után rendezett megbeszéljük egymás között vége. esetleg a józan Renátót szülinapján leszopta Vivien csak úgy barátilag, no és persze hogy kibasszon Greggel.

mobilos perpetuum 2019.02.08. 13:43:05

@hereverő heverő:
Greg és a pasija összekap, az egyik az utca egyik oldalán megy, másik a másikon.
Egyikük átkiabál: Lófasz a seggedbe.
Másik: Nem békülök.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.08. 14:29:36

@hereverő heverő: hasonlókat kívánok, méltóságos uram. örvendezek, hogy pár karaktert reám pazarolt.

É2I 2019.02.08. 14:44:52

Gyóreggelt!

Jók voltatok mai is :D

Lóbelt bácsi 2019.02.08. 14:46:02

Üdv a HV közösségnek!

Angora Cardi 2019.02.08. 14:46:36

@KólaMámor: kólllaaaa most ittam kólát ebédkéhez eszembe jutottál

Lóbelt bácsi 2019.02.08. 14:48:21

@Angora Cardi: Imádlak nyusszancs! :) Te is mindig eszembe jutsz! :-*
Visszanézted már a tegnapit?

Lóbelt bácsi 2019.02.08. 14:52:00

@adamskij: Még én sem szavaztam, én mindig vasárnap szoktam.
Rollerre megy a szavazatom nekem is.
Mondjuk nekem nem Adri a legellenszenvesebb, hanem Zsu és Greg, szóval G1G-t vihette volna inkább. De - ahogy mondtad - a sellő nem kerülheti el a sorsát. Előbb-utóbb eljön az ideje, hogy hazamenjen, nem ő fog nyerni, az fix.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 14:52:17

@moletty: tegnap a bv-ben FoSoma rágerjedt Adrira. Csapj le rá a párbaj után. ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 14:54:26

@Angora Cardi: meg se szólalt. Roli elsőre visszalépett, utána Hunci, aztán Adri, hogy ő úgyis látja vasárnap a szüleit és már csak két hét van. Roli mondta, hogy akkor döntsenek ők ketten.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.08. 14:55:23

@Brigante: ahol vagytok, oda megyek, mégha fogalmatlan is vagyok, mi alá írunk. :)

Angora Cardi 2019.02.08. 15:07:02

@úgymond olvasó mmkk: akkor éljen a hétvége
@KólaMámor: :***
Nem néztem még vissza, de majd ha letettem a munkát megteszem.
:)
@Csakazértis én vagyok a királynő: köszi, és hogy dőlt greg javára
Ilyenkor és takarításkor nem férfi a sellő. Érdekes jelenség

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 15:07:42

@Spitzbauer: azon gondolkodtam, hogy Rolernak nem érte volna-e meg megtartani a szuperkeépségét még egy kihívásig. Az utolsó körben több hasznát vehették volna...

Lóbelt bácsi 2019.02.08. 15:13:30

@Brigante: Elvileg utolsó lehetősége volt, mert aki most visszatér a párbajról, az már nem kap lila kendőt, nincs többé védettség.
(Emiatt szerintem sanszos, hogy ha Roli jön vissza, megint megrakják jellel - Sellő+Zsu - így szegény mehet majd ki újra, kétszer egymás után. :/ )

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 15:21:00

@KólaMámor: Ha megtartotta volna a dupla jelet, akkor az utolsó körben ő dönthetett volna ki lesz a zöld kendő alatt. Az taktikai hiba volt szerintem. Bár ha belegondolok, és Greget viszi a következő körben akkor még jól is jöhet ki az egészből. De, ha Zsut viszi akkor necces.... mondjuk ha azt nézzük ez az Adris párbak akár még vízválasztó is lehet. Ha (és szerintem ő fog visszajönni) akkor feltételezhető, hogy a Zsu rajongók zöme is ellene szavaz. Mivel Zsu és Adri most nagy barátnők... meglátjuk. Ha meg beszívja ezt a párbajt, akkor Zsu fogja nyerni a VV9-et.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 15:28:14

@Maximista vagyok: köszi a klipet, imádom őket ezt még nem hallottam :D

Maximista vagyok 2019.02.08. 15:40:34

@Brigante: friss ropogós klip a Within Temptationtől :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 15:46:11

@Sanda.Ipse: most néztem meg az exatlonos oldalt, az csak egy poszt a comment blogon...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.08. 15:47:56

@Maximista vagyok: ja ja ja, én is néztem február 6. a kiadása. Régi nagy kedvenc. :)

javier2 2019.02.08. 15:53:32

hunor egy hete kiakadt rolira hogy adrival szövetkeztek
akkor roli azt mondta hunornak -Akkor viszem ki adrit amikor szeretném.
Hunor válasza :tudjuk bátyja , hogy őt nem viszed ki.
tessék hunor (remélem nem azért viszi , hogy hunornak bizonyítson)
adri és roli hasonló karakterek , itt az idő az egyiknek kiesni.
roli- hunor -zsu hármast várom a fináléba
ha fiu lesz az első kieső akkor azon szavazatok mennek a másik srácra .
kérdés ez elég lesz-e zs ellen duplapikkpakk?

Limb0 2019.02.08. 16:05:17

Hali

Mit jelent a G1G?
Mi ertelme minel tovabb bent maradni, ha ugyse nyer az ember? Nem pont a 2.-3. helyezetteknek a legrosszabb? Vagy..?

hereverő heverő 2019.02.08. 16:27:51

@Paic Róbert: Lóestét. Nagy életet most nem találsz

2019.02.08. 16:29:58

Napi "phowered by wers mindenkinek 2.0" for nyuszi

AMIT SZIVEDBE REJTESZ
Freud nyolcvanadik születésnapjára
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

Gia 2019.02.08. 17:28:48

Nincs új a nap alatt..
süti beállítások módosítása