Hogy volt?

Valóvilág 9x92 - Az utolsó rikács

2019. február 04. 21:11 - 6paw

Bajusz hobbiszélerőmű Péter felel ma a hangulatért, amiből biztosan nem lesz hiány. Első körben a Rúdlény kűzd meg valamelyik ÉNB-sel, nem túl szemérmesen nehézsúlyúnak hívják.. Azon gondolkodtam, hogy Renin ez a fogvédő talán inkább javított, mint rontott optikailag. De aki arra várt, hogy a nagypofájú sztripper itt végre megmutatja, hogy milyen kibaszott kemény, az csalódni fog. Fél perc alatt kiugrott a válla, aztán neymározott egy szolidat a földön... de komolyan, ha tudják, hogy egy laza parittyázástól is már kiugrik a válla, minek küldik a ringbe? Nembaj, nézzük a jó oldalát, kevesebbet látunk belőle. Már épp nyitottam volna a sört, amikor a PUA valami olyan elvetemült örjöngésbe kezd, mintha egy konyhamalacba egy elefántot préselnének. Összelapátolják a ringből a Rúdast, közben letol egy Ryan közlegény megmentése tributot. 

Jön ám a Sellő meg a Tivadar.. én meg rettegek mi lesz ebből. Hát elején amúgy jól harcol a két entitáns, de a végére Gregből megint feltör a mocsok, mert miután feladja (he?), azt ordibálja, hogy letérdelték és nem volt sportszerű.. hihetetlen, hogy bármikor bizonyítani tudja mennyire nyámnyila. Utána még az öltözőben is lever egy hisztit.. how much is a fish?

Jöhet a Zsuzsu! Kemény harc, durvább mint a sellőtánc. Épp meg akarnám dícsérni és mondanám, hogy mennyivel sportemberebb mint a Sellő haverja.. de a végén csak elkezd Ő is hisztizni, hogy szabálytalan volt a másik mert a tarkójára ütött.. Szóval csak egy fokkal vizsgázott jobbra mint Greg, mivel legalább nem adta fel és akkor is visszament pár ütésért, amikor már bőven látszott a tehnikai fölény. 

Jöhet a valódi box! Hunor érkezik! Feleim, itt laikus számára élvezhető boxesemény történt. Mindkét srác kiválóan harcolt, semmi maszatolás, semmi nyiválkolás, hanem kemény kocsmai bunyó. Hunor sajnos belefigyelt egy komolyabb ütésbe, amitől úgy érezte magát, mint én amikor Győzike verset szaval. Aki tudja azért ezt a meccset mindenképpen nézze meg, szép ütközet volt! Ja és Hunor veszített sajnos... érdekes módon, Ő nem panaszkodik utána..ke_pernyo_foto_2019-02-04_19_32_58.png

Vissza a villába,  ahol mindenki konstatálja, hogy úgy néznek ki, mint a német tankok sztálingrád után. PUA becsületére legyen mondva, mindenkit pártállástól függetlenül bekrémez és kedveskedik. Aztán egy kis háború utáni romantikába csöppenünk, Zsu és Hunor osztják meg egymással értékes meglátásaikat. Amúgy valaki elmagyarázná, hogy miert nem nézhették a villalakók egymást a ringben? Mit befolyásolt volna? Ki volt az a kretén aki ezt nem engedte nekik?  

Mostmár jöjjön a Párbaj!! Zsuzsu sátáni dominának full latexban, Rútlény pedig arának öltözött. Szokásos felmérés, ki hogy érzi a párbajt, Rútlény tolja neki az öribari szöveget, komolyan tudathasadásos a nő.. Megkérdezik ám a Pánt is, hogy kit vár vissza? Persze, hogy a balek rosszul méri fel a kabátot és a Rútat mondja, merthogy az őt még nem dobta ám el, nem úgy mint a Zsú, aki már 2x is! Zsu arca mindent elmond:ke_pernyo_foto_2019-02-04_19_31_45.png

Reni búcsúzásáról nem vagyok hajlandó írni, nyáltenger, mélyen az ízlésem ellen való, aki szeretné nézze meg, én bevettem egy savlekötőt. ke_pernyo_foto_2019-02-04_19_31_41.png

Jöjjön a párbaj, namost itt a Rútlény remegve örjöng és vonyít. Mi a fasz? Rekord mennyiségű a szavazat! Ezek szerint mindenki rühelli a Rútat. Reniből itt is előtör a mélyproletár, leidiótázza és szidja a Zsuzsut. Biztosra veszem, hogy ezután amikor majd kiesik, fingja sem lesz arról, hogy mennyire megvetik őt ezért az gyalázatos stílusért. Bezzeg bent még puncsolt. Színésznőnek tartja a Zsút. Ez amúgy mitől szitokszó? Nem hiteles, oké, nem őszinte, oké. Színésznő? Ezzel mit akar mondani? Valaki fejtse már meg nekem. Betolja a PuskásPé, hogy gyerekkorában imádta a Mónika show-t, senki nem figyelt rám amikor megmondtam, hogy ez ide vezet majd. 

Jöhetnek a kortes beszédek. Szegény PUA alig bír beszélni, de elmondja a kötelezőt. 

Greg mondja a beszédet a másik oldalon, milyen szép már, hogy az eddigi legjobb barátja ellen fogja hergelni a népet.. Reni tiszta ember! Lelövi a poénom a zuhanyzásról :( ezért most mégjobban utálom. A végén dalra fakadnak Rolival.. hát ezt most tényleg miért? Az agysejtjeim önmegsemmisítésbe kezdenek. Puskás velem van! Imádkozik, hogy ne énekelje Roli, én meg, hogy Ő kevesebbet gesztikuláljon. 

Utolsó szócsata: Rútlény szerint csak megjátsza az örömöt és a boldogságot a Zsu! Ez kérem bűn! Fasznak jól érezni magad, itt kérem, ha depi van, akkor depi van! Peet Gunman kérdezi Csokeszról, hát nem nyúlt most méhkasba. Aztán bekérdezi Zsút, hogy mit gondol a Rúdelvtárs játékáról. Na itt elindul a cunami, kötekedő, kétszínű, amit akarsz, a legdurvább, hogy igaza is van. Reni válaszul lepatkányférgezi púlba, rendkívül elmés visszavágás, illik az est fényéhez. Puskás is úgy érzi, ezt fokozni már veszélyes, lezárja a szavazást!!

ke_pernyo_foto_2019-02-04_19_39_20.png

EZAAAZ!!! KIASZINÉSZNŐŐŐŐŐŐ???! - Zsu büki finalista

Rútlény rútabb mint valaha, ül mint a teleszart búvárruha, Petya meg leblokkol a latextól, gondolom a pincébe ahol két adás között őrzik van elég belőle. Közeli kép Reniről, olyan boldog vagyok, hogy többé talán sosem kell majd ilyet látni róla. Megkönnyebbült! Valóra vált az álma, szerepelt a VV-ben. Új élet várja.. rikácsolja még utoljára, persze nem tudja merre van arccal előre.. Puskás kiteszi a csalódások utcájára, ahol nagyon sok métert kell falnia még, amíg egyszer rájön, hogy nagyon nem mindegy, hogyan beszélsz a barátaiddal, ellenfeleiddel és úgy általában. Bízzunk benne, hogy visszanézi amit művelt és talán odakint egy sokkal jobb (és csendesebb) ember válik belőle majd. 

 

 

 

786 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.05. 15:29:32

@mézescsók: értettem én :) de végre megtaláltam a hibát saját magamban, és törekedhetek a tökéletessé válásra :D

Tökös... 2019.02.05. 15:32:48

a sunyiság eggyébként nem rossz tulajdonság, ezt hívják az életben jó alkalmazkodóképességnek...
Ott nincs mögötted kamera hogy lebukj...
A munkahelyen az a legjobb ha mindenkinek azt mondod amit hallani akar....
Nincsenek Grál lovagok, ne etessetek már....

ficekence 2019.02.05. 15:39:36

Szerintem Hunornak nagyon tetszik Zsuzsu, de tudja, a no nem engedne , hogy megdugja. A tipitapi es a csok, amit Zsu bevallal. Meg a papir babuval imitalt szexnel is kiment a nappalibol. Ez nem eri meg a Hunornak.

Angora Cardi 2019.02.05. 15:43:06

@mézescsók: Nagyon jól összeszedted amiket a női versenyzőkről írsz.
Külföldi Big Brotherekben rendszeresen nyer nő (itthon is nyert BB Évi), átlagban fiatal, csinos nők. Survivort is rendszeresen nyer nő is.
(Való világ mint olyan nem hiszem hogy külföldön van, a Big Brotheren kívül, aki jobban tudja javítson ki).
Itthon az a karakter amivel Era indult, még akár lehetett volna nyerő, amíg nem kattant be a radics-verés után, elején, a nem legcsinosabb, de karakán, női jogokért kiáll szerepet elég jól hozta, az iskola hétig még aaaaaannyira butának sem tűnt, de hamar kifújt.
Nem tudom egyébként milyen karakter nyerhetne, az a véleményem, a túl szép, túl tökéletes versenyző sem nyerne mert főleg még mindig tinilányok szavaznak és ugye ők inkább a fiú versenyzők felé hajlanak.

rostás 2019.02.05. 15:47:11

@Tökös...: "a sunyiság eggyébként nem rossz tulajdonság" na ezt azért te sem gondolod komolyan... :) a sunyi többek között az, aki mosolyog rád szemből aztán hátba döf. nem kívánok neked sem sunyi barátokat, sem sunyi kollégákat. ne keverjük a sunyiságot a ravaszsággal. amúgy ebben a műsorban a fősunyik Greg, Reni, időnként Adri. Roli nem játszott sunyin. Néha elejtett itt ott egy kis dezinformációt, megpróbált befolyásolni embereket, elhallgatott dolgokat, de nem láttam különösebben puha gerincűnek, ami pedig a sunyiskodás alapfeltétele :)

ibsen 2019.02.05. 15:51:33

@mézescsók: Érdekes amit írsz, még valami eszembe jutott. Sok csaj egyszerüen társfüggő lesz ha bent lesz egy "párja" és elbasszák a játékukat sokszor ezzel. Ragaszkodnak, már nem nézhet a pasi úgy egy másik nőre, nem beszélhet vele stb. Sárkányosodnak sokszor. A férfiak ezt jobban külön tudják választani, talán mert racionálisabban gondolkodnak és nem viszik el az érzelmeik őket. Ez nem a való élet egy játék és másképp működnek az emberi kapcsolatok is.

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:03:52

@ibsen: Nagyjából egyetértek azzal, amit mondtál, de azért azt megjegyezném, hogy az meg milyen tiszta szívű korrektség volt már Zsuzsutól, hogy amikor búcsúzott Gregtől (!) a párbaja előtt, akkor durván kibeszélte azt az Adrit a háta mögött Gregnek, aki a párbaja előtti napokban elvileg a legfőbb támasza volt. Ha Adrinál ezt megbízhatatlanságnak nevezzük, akkor miért nem nevezzük ugyanezt Zsuzsunál is annak (mert ő őszintén beszéli ki az alkalmi szövetségesét ráadásul pont a legnagyobb szarkavarónak, aki még a villában van) ? Ezt ugye a legtöbben azért nézik el neki, mert ugye ő még a kibeszélésben is olyan Zsuzsus...

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:07:53

@VV Erőlegény: Zsuzsu elhitte, hogy nem jön vissza. Ezért mondta búcsúzóul Gregnek, amit.

mobilos perpetuum 2019.02.05. 16:12:19

Az durva, hogy nem csak Peti, Anikó, de a régebbi műsorvezető, Győzike se tudja levezényelni az élő kapcsolásokat:
Renyhe elbúcsúzhat EGYVALAKITŐL.
GY kitől akar elbúcsúzni, drágám? R Hát a Gregtől GY egy peced van rá, kis szerelmem
R nagyon szeretlek benneteket bla bla... Hunor, vigyázz az arcodra, (ITT kellene szólnia Gyözikének, hogy Gregtől búcsúzz) nehogy megint szétverjék, aztán visztek téged ágyastól, Adrikám, te vagy, tudod, a kommunikáció, Zsu, vigyázz magadra, aztán majd kint találkozunk, remélem meg tudjuk beszélni, tényleg gratulálok. Hát, Roli, maradj ilyen, amilyen most vagy, ne gonoszkodj, és ne taktikázd túl a dolgokat. Greg, úgy szerelmem, nagyon sze.... nenene ne sírjál, ne sírjál, nagyon szeretlek. Ken és Barbi, jó?
Most szól Győzi: köszönjük szépen, csao csao csao villalakók, mi is szeretünk titeket.
Azért nehogy már egy csúfos vereséggel távozó mondja meg Rolinak, milyen legyen.

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:13:49

@tanárnőkérem: Ezt az érvelést nem fogadom el. Zsuzsu végig azt mondta, hogy hitt magában, hogy ő jön vissza (senki nem hitt benne, csak ő magában). A riportban is, a párbaj előtt és után is ezt hajtogatta.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:14:56

Szervusztok mindenki! Végignéztem a párbajt, szürreál volt. Majd a kiválasztást. Szerintem Roli egyszerűen megreccsent, nem bízik már Hunorban - érzi, hogy a másik egyéni játékra kapcsolt. Ezért nem beszélt meg vele semmiféle jelrakást.
Teljesen logikus volt az, hogy elvette Zsuzsutól a jelrakás lehetőségét: nem kaphat jelet, ne is adjon - így megeshetett volna az, hogy mindenki egy jelet kap, és Hunoron múlik, hogy kit választ. De így is jó, Roli már nem tudta tovább kikerülni a párbajt, hetek óta érik ez neki. Remélem Greget viszi, ő lenne a leglogikusabb döntés.

ibsen 2019.02.05. 16:16:51

@VV Erőlegény: Zsu eléggé vakon van Greggel kapcsolatban sajnos. És még Roliék sem nagyon mondták neki hogy manipulálja és kihasználja. Ráadásul Zsu akkor mondta neki mielött párbajozott volna és megígértette vele ne mondja el senkinek az meg kipofázta. Szerintem Adrit is kedveli de egyszerüen úgy érezte el kell mondania ezt Gregnek mert lehet nem jön vissza. De ez nem akkora horderejü dolog volt ráadásul igaz is. ha zsu kicsit gondolkodik már amikor magára kötötte a lilát a kis "barátja" tudhatta volna hogy fosik Roliék jeleitől. És akkor még nem is tud mindent Zsu...

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:18:46

@VV Erőlegény: Persze, hogy ezt hajtogatta, nem is mondhatott mást. Mindenki ezt mondja, egyébként gyengének tűnne. A tettei és a viselkedése mást mondtak amúgy. Nekem az jött le, hogy az esélytelenek nyugalma volt benne, amikor a százalékokat nézték, akkor is az látszott rajta, hogy fú, csúnyán kikaptam, Reni pedig örült a nagy különbségnek.

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:19:32

@tanárnőkérem: Egyébként pedig Adri tök rendesen elmondta a riportban, hogy őt nem zavarja, hogy Zsuzsu pont Gregtől búcsúzkodik. Greg a nagy együttérzésével semmit sem segített Zsuzsunak a pakolásban (bezzeg Reninek utána), és marhára csak magával volt elfoglalva meg azokkal az információkkal, amiket Zsuzsu amúgy zsuzsusan őszintésen kikotyogott neki merő jóindulatból (sic) akarom mondani balfaszságból. Szóval ok, hogy őszinte meg ilyesmi, na de muszáj mindig őszintének lenni, néha nem jobb egy-két kegyes hazugság, mint az átgondolatlan őszinteség ?

Tökös... 2019.02.05. 16:19:43

@rostás:

Nem véleményt mondtam, hanem a meggyőződésemet....
A sunyiság pont az mikor az a stratégiád hogy felszínen maradhass...
a sunyíságban semmi őszinteség nincs, akár az életben...
Ha mindenkivel őszinte lennél, nem lenne barátod....
Mert nem csak sunyinak, de diplomatikusnak is kell lenned...
Az első mindig a saját érdek, a karrier, én ezt tapasztalom,...

Gia 2019.02.05. 16:21:15

@tanárnőkérem: mondta is,hogy azt hitte,hogy az övé a kevesebb..

Angora Cardi 2019.02.05. 16:22:21

@tanárnőkérem: szia Tancsi, jó meglátások. Én is remélem, hogy Greget viszi. Hunor sajnálom, hogy nem együtt rakott jelet rolival :/

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:23:33

@VV Erőlegény: Zsu szegénykém nagyon buta. Erre vezethető vissza minden. Nekem még mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy vagy enyhe fogyatékosság, vagy enyhe autizmus - vagy, ahogy talán te mondtad, születéskori oxigénhiány. De valami nagyon nem okés a csajjal.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:25:29

@Angora Cardi: Szia, Nyuff! Én annyira nem sajnálom. Még az is lehet, hogy Roli jön ki jól az egészből a végén.

Angora Cardi 2019.02.05. 16:28:57

@tanárnőkérem: Ha jól jön ki belőle, akkor OK persze. De mivel eddig Hunor csak rolin kapaszkodott mégis kicsit furcsa tőle ez a lépés. Már ha egyáltalán valaha kiderül, hogy mi történt tegnap...

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:29:39

@VV Erőlegény: EKG abban, hogy Greg egy sunyi fíreg. :) Egyébként Zsu mintha félig meg is bánta volna azt, amit kikotyogott, azért ígértette meg vagy ötször Greggel, hogy hallgat. No, annyit is ért vele.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:33:11

@Angora Cardi: Annyira nem furcsa. Ő azért továbbra is szövetkezett volna Rolival, úgy, hogy a saját pecsenyéjét is sütögeti közben. Igazából Roli bontotta fel a szövetséget, ha jól értelmeztem.

Gia 2019.02.05. 16:34:44

@tanárnőkérem: Nálam ott pattant el valami,amikor Zsu felkérdezte bizonyítványosztáskor az egyik tanárt,hogy normális-e (hogy olyan jegyet adott neki amilyet).Nem tud viselkedni.

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:36:59

@tanárnőkérem: EKG, ha Zsu szefósan megnyeri ezt a szériát, akkor kb. olyan versenyelőnnyel nyeri a szériát (mert a bolondoknak szinte mindent elnézünk), mint a genetikailag férfi Caster Semenya (korábban a szakállas agyondoppingolt NDK-s atléták és úszőnők) az atletikai közép/ hosszútávú versenyeket a nők mezőnyében, vagy a sérült, két speciális műlábas (jelenleg éppen gyilkosság miatt a börtönbüntetését töltő) Oscar Pistorius, elvileg paralimpiai, de gyakorlatilag a rúgós lábai miatt sehová sem besorolható, versenyző a 400 métert az egészségesek között. Egyszerűen unfair és igazságtalan, mert egy Zsu szellemi képességű, és ügyességű versenyzőnek valójában ennek a játéknak a közelébe sem lett volna szabad kerülnie.

Gia 2019.02.05. 16:38:09

Érdekes volt,hogy Hunor azért megerősítésként Rolira nézett,amikor Peti kérdezte,hogy felhasználja-e a szuperképességét,vagy sem.Ezért is hittem,hogy még együtt szavaznak..

ibsen 2019.02.05. 16:38:52

@Gia: Amennyire "rettegett" az iskolahéttől szerintem a 3 legjobb között végzett. Az nálam is kiverte a biztosítékot ahogy kérdőre vonta a tanárt...ilyen még nem is volt talán. De lehet egyszerüen úgy érezte jobb jegyet érdemelt volna, de elég alpárian adta elő.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:39:55

@Gia: Azt nem láttam, csak olvastam. Amit eddig láttam belőle meg a többiek reakcióiból irányába, abból következtettem, hogy valami nem százas a csajnál. Azon csodálkozom, hogy engedték be a szülei a játékba. Hogy miért válogatták be, azt értem, habár kurvára nem etikus.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:41:16

@VV Erőlegény: EKG - ezt mondtam én is. Nem lett volna szabad beválogatni.

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:42:54

@VV Erőlegény: Kivéve, ha kiderül róla, hogy csak megjátszotta magát, mert akkor zseniális a taktika.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:43:06

@Gia: no, nem tudjuk mi történt, de szerintem, ha a szerkiken múlik, nem is fog kiderülni. :)

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:45:28

@VV Erőlegény: Viszont akkor meg színésznő! De még milyen, Oscar jelölt! :-D

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:45:55

@VV Erőlegény: Igen, ez itt többször visszaköszönt már. Nem tudom, nem vagyok szakember, jó lenne egy pszichomókus véleményét is kikérni. Nekem teljesen önazonosnak tűnik, nem megjátszásnak. Amolyan női Forrest Gump, azzal a különbséggel, hogy Forrest sokkal szimpatikusabb.

ibsen 2019.02.05. 16:46:45

@VV Erőlegény: Miért lenne szefós? Ha megnézed a mostani díszpintyeket olyanok lettek összeválogatva akik nem iq bajnokok pár kivétellel akik jobban használják az agyukat de ők max itt számítanak okosabbnak. Az egész VV9 egy lebutított vacak lett. Nem láttam a 8-at de pár videó alapján még ezt is felülmúlja ostobaságban ami a játékosokat illeti.

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:47:55

@VV Erőlegény: De hát ő nem szíínésznőő, a nézők bebizonyítottak! :P

tanárnőkérem 2019.02.05. 16:52:11

@ibsen: Nem ostobaságra vagy iq-szintre gondoltam, szerintem Erőlegény sem. Hanem valamilyen veleszületett fogyatékosságra, amiről nem tehet, amit nem tud leküzdeni, de ezzel kell együtt élnie. A többiek is rájöttek, ennek megfelelően viszonyulnak hozzá - hol röhögnek rajta és szívatják vele, hol kihasználják stb.

ibsen 2019.02.05. 16:57:24

@tanárnőkérem: El lett koptatva ez a szefós dolog semmi köze a játékosokhoz. Azt elmondta hogy bántották, megrugdosták az osztálytársai mikor leköltöztek. Szerintem ez is elég indok hogy sokszor támad vagy úgy szól vissza + ilyen mesterséges, ingerszegény környezetben vannak. Nem mindenki bírja ugyanúgy.

VV Erőlegény 2019.02.05. 16:58:27

@tanárnőkérem: EKG, Illetve leginkább kihasználta ezt végig a játékban Greg, később Reni próbálta, amíg bírta cérnával, most pedig időnként Hunor próbál profitálni a Zsu által nyújtott relatív védettségből.

tanárnőkérem 2019.02.05. 17:05:52

@ibsen: Ezért is bánthatták az osztálytársai. Mert más.
Nem rosszindulatból mondom, hogy "szefós". Egyszerűen első pillanattól kezdve, ahogy megláttam a képernyőn, ez jött le (addig csak olvastam róla, meg képen láttam - ez nem tűnt fel). És abból, ahogy a többiek viszonyulnak hozzá. Én nem elítélem vagy megítélem, igazából undorítónak tartom az rtl húzását vele kapcsolatban.

tanárnőkérem 2019.02.05. 17:08:58

@VV Erőlegény: igen, Greg ezért is undorító fíreg. :) Adri akkor lett szimpatikus, amikor Zsuval egyenrangúként viselkedett, és tartotta magát a szavához. Rajta kívül mindenki lekezelően bánt vele, talán csak Lacika nem.

ibsen 2019.02.05. 17:10:41

@tanárnőkérem: Nem tudjuk mi volt az oka a bántásnak. Mire gondolsz undorító húzás címén?

tanárnőkérem 2019.02.05. 17:12:06

@ibsen: arra, hogy beválogatták falubolondjának. Pedig tutira megvizsgálták pszichológiai szempontból is.

ibsen 2019.02.05. 17:17:06

@tanárnőkérem: Szerintem ez erős. Egyrészt cselekvőképes nem szorul gyámságra, aláírt egy szerződést ami nyílván a csatornának több előnnyel jár mint a játékosnak... Egy lelkileg stabil játékosnál mint Hunor is eljött a pillanata amikor legszívesebben hazament volna mert egyszerüen besokallt.Igaz nem üvöltözik vagy kiborul de megviselte őt is.

tanárnőkérem 2019.02.05. 17:26:34

@ibsen: ok, akkor erős, bocs. Mondtam, hogy nem vagyok szakember, így az is biztosan megeshet, hogy egyáltalán nem látom jól. Nem azt mondtam, hogy cselekvés képtelen, a fogyatékosságnak vannak fokozatai, változatai. Teljesen jóindulatú voltam vele, de megeshet, hogy tévedtem, főleg, hogy teljesen korlátozott információkat kapunk egy-egy öfiben, illetve, hogy egyáltalán nem követem rendszeresen az adásokat.

ibsen 2019.02.05. 17:34:29

@tanárnőkérem: Persze értem, én sem vagyok. Csak azt írom le amit gondolok. Sokszor jó lenne látni mit nem adtak le... teljesebb képet kapnánk, de nem ez a céljuk vele.

Sabina Pohl 2019.02.05. 18:12:08

Én mindig megdöbbenek, hogy bent Zsut gyengének hiszik. Úgy szeretném Rút Reni fejét megnézni amikor rájön, hogy Zsut kint nagyon sokan szeretik. Ami amúgy teljesen érthető.
Az emberekre érzelmekkel lehet hatni. Zsu egész addig nem volt különösebben szimpi, amíg az a paraszt Radics el nem kezdte szivatni. Majd végignéztük, ahogy a kis csillám haverja elárulta, illetve ahogy tróger Reni üvöltött vele napi szinten. Az emberek nagy része, a szegény vidéki dolgos kiscsajt látja, aki bolondos ugyan, de őszinte. A legkisebb királylány, vagy hamupipőke, amit akartok. Renáta ott baszta el, hogy átment agresszívba, Greg ott, hogy elárulta Zsut, Adri hiába jó taktikus, itt a nézőket kell megnyerni és azt ők nem díjazzák. Anno Attila sem azért nyert mert akkora taktikus volt, hanem mert szépen megvezette a nézőket is. Adri szerintem nem szimpatikus az egyszeri szavazónak. Hunor megvette a női szavazók egy részét, Roller meg szintén elbaszta azzal, hogy inkább egy Renátát várt vissza. Engem pl ezzel teljesen kiábrándított. Nem tartottam egy okos játékosnak eddig sem, de aki inkább egy ordenáré Renit visel el, azzal én nem tudok azonosulni.

Cherie 2019.02.05. 18:18:34

@tanárnőkérem: miért lenne más? Mert grimaszol? Vagy morog? - amikre itt megrobált rájátszani? Vagy mert sír állandóan? Vagy mert egészben betöm egy paprikát, hogy nyerjen egy feladatban? Dehogy fogyatékos, normális alacsony végzettségű vki ennyi az meg, hogy bántották vagy igaz vagy sem, nem kell fogyatékosnak lenni, hogy bántsanak, sőt, sokszor csak kinéznek egy gyengébbet, ő sírós, kiválló célpont lehet. Tényleg nem értem hol éltek ...

Reni sem fogyatékos, akkor sem, ha totálisan hülye a reális önértékeléshez, vagy ordít, mint a fába szorult féreg... sőt gregbéka sem, aki miatt az alacsony eqs emberek még jobban fogják utálni a másságot, mert az ő általa előadott képmutatást és magamutogatast, gyávaságot rájuk fogják aggatni, mint alaptulajdonságot

Gia 2019.02.05. 18:32:44

@Sabina Pohl: Némi mentsége Rolinak,hogy kijelentette,hogy az ordenáréságával abszolút nem tud azonosulni.Zsu kiküldte hazugságvizsgálatra,őt nem várhatta vicca.

,, 2019.02.05. 18:37:59

@Sabina Pohl: szerintem semelyik vv játékossal nem kell azonosulni... hihetetlen h még mindig ez megy, meg az h "te xy-nak drukkolsz, te is biztos pont ilyen vagy, tutira 8 általánosod van nekem meg 8 diplomám beee" (ezt nem tőled emeltem ki, csak ide passzol)

MacákékIcukája 2019.02.05. 18:41:14

Van egy ilyen kettyos no Komlon akitol mindenki tart, meg a helyi rendorseg is. :D Mindenkivel randomra ordit az utcan es mindenkit be akar perelni, mert ot mindenki bantja stb. Nem emlekszem a nevere, de youtube-on is vannak videoi. Masik heppje az, hogy o valami huszoneves izmos gazdag pasival akar osszejonni (azt hiszem 40-45 koruli) - o termeszetesen munkanelkuli.
Zsurol jutott eszembe ez a sztori, mert elofordulhat, hogy o is hasonlo lehet. Emlekszem, hogy valakik anno itt irtak, hogy egy ismeretlentol kert vizet az utcan es amikor az nem adott neki, elkezdett ra kopkodni (??). Lenyeg, hogy mind a kettonek van valami... agybaja :D

Nyuszomuszo83 2019.02.05. 19:06:43

@Sabina Pohl: bocs, de hol láttad Zsizsikest te dolgosnak??? Én semmit nem láttam tőle amiben remekelt volna, kivéve a vetkőzéses ordenáré tánca az elején! Olyan az egész csaj mint aki barlangban nőtt volna fel és anyuci még mindig eteti, itatja a bugyikát is kiválasztja neki miután fürcsi után megtörölte, hiszen a törölköző magára tekerését is Greg mutatta meg neki, a csokit vágja, a körömcsipeszt nem ismeri, beszélni nem tud, ostoba hisztérika, aki képes földhöz verni magát ha nem kapja meg azonnal. Ha ilyen a dolgos vidéki lány akkor nagy a baj!

Sanda.Ipse 2019.02.05. 19:09:20

@Sabina Pohl:
Ezek szerint te olyannal tudsz azonosulni, aki leköp az utcán egy szociális munkát végző személyt? Hmm...

Nyuszomuszo83 2019.02.05. 19:11:04

@MacákékIcukája: nekünk bolond jóskánk van, meg egy olyanunk aki már ki van tiltva egy csomó helyről. A legjobban azon röhögtem mikor feljelentette a szomszédját, hogy veszélyezteti az ő életét,mert üstben főzi az erkélyen az uránt!
Baján ott a Palika, aki ismerkedik velük, majd lekurvázza őket és örülj ha nem ver meg, bemegy a boltba felveszi a cipőt a lábára és kisétál, nem tudnak vele a rendörök mit tenni mert sárgalapos bolond. Sajnos mindhez volt szerencsém! :D

MacákékIcukája 2019.02.05. 19:16:40

@Nyuszomuszo83: :DDDDDDD uránlevest?? Jaj, szakadok :DDDDD ezekhez kepes a pecsi "langos" kb semmi, o csak ordibalva jarkalt az utcan eveken keresztul. Most mar nem, ugy tunik hogy rendszeresen szedi a gyogyszereit :DD

mézescsók 2019.02.05. 19:16:59

@ibsen: Nagyon ekg!!! Szinte egyik szériából vagy un. "szerelmespárból" nem emlékszem kivételre. A csajok nagyon azt hiszik, hogy egy benti "kapcsolat" nélkül a játék nem megy
.@Angora Cardi: Tényleg nincs semmi infóm a külföldi hasonló realitykről. Itthon is csak a Vv-t nézem és hellyel közzel az Éden Hotelt. Szóval e témában a véleményem: mélységes csönd.
Azért a BB szabályai kicsit mások voltak, nézői tapasztalatok sem voltak még és valahogy így utólag az a benyomásom, hogy Évánál a szociális szempontok is benne voltak a nézői szavazatokban (fiatal lány, sok adóssággal). Amellett egy esendő, de szerethető figura volt. Sosem felejtem el, amikor beült mesét mondani a bevitt állatoknak. Lehet, hogy ez feladat volt, de az tuti, hogy nem kieszelt kis aranyosság volt, mind Zsuzsu akcióinak többsége, mert ő ösztönből játszott. Ha jól emlékszem.
Era bemutatkozó filmje alapán nem tetszett. Aztán eltűnt a villában, alig lehetett látni, tkp. nem is emlékszem rá a Radics párbajig. Akkor viszont elszállt az agya, de teljesen. Sajnálom, mert jó lett volna, ha van bent egy karakán nő. Elkezdett kapkodni és egyik hülyeséget a másikra halmozta.
Egyetértek, hogy a nem modell(?) csajok nyerőbbek lehetnek.
@úgymond olvasó mmkk: Óh, te....Tudom, hogy értetted, és szerintem hibátlan vagy.

ibsen 2019.02.05. 19:21:00

@MacákékIcukája: Ez egy kamu sztori szerintem. Valaki kitalálta és fent van a neten. Arccal és névvel kéne az ilyet vállalni de az ugye nem megy...

úgymond olvasó mmkk 2019.02.05. 19:22:23

@mézescsók: sajnos nem vagyok az, számtalan rossz tulajdonságom van :)))))

,, 2019.02.05. 19:22:24

Kezdem úgy érezni, h nem is végeztek rossz munkát a szerkik, a Zsú sztorit is milyen szépen eladták. A kis dolgos eccerű Tónyó , akit bánt a csúf gonosz Radics, Renáta, Greg stb, de majd a nézők jól kárpótolják, grat, szép történet lesz. Bár még mindig inkább ő, mint Hunci.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.05. 19:23:26

@bElannaTorres: Adrit szerintem nem fogja vinni, tehát marad Greg. Adrit meghagyja Hunornak... (remélem) és akkor én Adrira fogom tenni az x-et.

Nyuszomuszo83 2019.02.05. 19:24:31

@MacákékIcukája: én is szakadok, de sajnos szegény megkattant, 25 éve meghalt a férje, neki megbomlott az elméje. Sajnos mindenkivel kötekszik, feljelent bárkit bármikor, intézményekből ki van tiltva, ápolatlan, kémyszeres gyűjtögető, gyámság alatt van, de nem tudnak vele mit kezdeni! Az urán miatt aggódik hogy felrobbannak, de a lakást nem lehet megközelíteni, belül mindent felhalmozott, tűzveszélyes. Bolond Jóska 200-ért kinyalja a kipufogót, róla vannak videók youtubeon. A szép lányok után meg megy és vegzálja őket, pedig hányszor verték meg. De ilyenkor tél elején elkövet vmit pár hónapra lesittelik. Úgy is hívja magát! Bementem a börike Józsikaként és kijöttem Csipkerózsikaként/Csipkejózsikaként!

ibsen 2019.02.05. 19:24:51

@mézescsók: Ha bent megvan a "szerelem" az kint nem mindig működőképes. Nem tudom kik vannak még együtt azóta. Igaz nem is követem.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.05. 19:34:16

@,,: az utolsó mondatodra könnyek kezdtek záporozni a szemeimből :)))))

úgymond olvasó mmkk 2019.02.05. 19:37:31

@,,: tiszta szívem minden taktikamentességével megremegett :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.05. 19:40:16

@ibsen: Egyik pár sincs együtt a "villa szeremékből" talán csak az erdélyi csaj a fickójával, de még az se biztos...

javier2 2019.02.05. 19:40:52

most olvastam el a tegnapit , érdemes megnézni?
roli minden lépése jó volt , már belekalkulálta mi van ha ő megy , gyönyörűen gregre tette

ibsen 2019.02.05. 19:43:59

@Brigante: Azok is felértek egy brazil szappanoperával...:-))

Alauda Arvensis 2019.02.05. 19:45:51

@ibsen: Ha arra gondolsz, hogy az kamu, hogy Zsu leköpött egy vizet osztogató lányt, akkor el kell hogy keserítselek - ezt ő maga mesélte el a beválogatásán készült videófelvételen, amikor megkérdezték tőle, hogy mikor történt és mi volt az utolsó konfliktusa. Én is láttam pár hete a videót, talán pont itt linkelte be valaki.

Gia 2019.02.05. 19:47:56

@Brigante: Mici és Krisztián van együtt.Laci és Edina rég nincs.

tanárnőkérem 2019.02.05. 19:48:47

@javier2: Én megnéztem, de nem tudok arról nyilatkozni, hogy érdemes-e. :) Talán, ha érdekesnek tartod PP-t beszívva, amint totál hülyeségeket beszél, ha még akarod látni Renyhét, amint utoljára szerepel, és mindenben ő akar lenni a középpont, illetve, ahogy üvölt, amint megint kimegy a válla...
Roller macskája aranyos volt, valamint most már egyéniben nyomják Hunorral. Talán ennyi.

Spitzbauer 2019.02.05. 19:49:20

@Alauda Arvensis: Szasztok, aztat én is láttam, és maga Szt. Süsü nyilatkozta.

Spitzbauer 2019.02.05. 19:51:09

Jah, má' savaztam Rollerre a zappon.

Gia 2019.02.05. 19:51:41

Ha már nincs poszt,nézi valaki az Exatlont?Szépen kezdtünk a mexikóiak ellen.

Spitzbauer 2019.02.05. 19:52:18

Nagyon elkanászkodtak a posztírók, hogy a főni (=sixx) le se xarja ezt a szériát. Pedig itt van a sokk katt meg klikk, nem?

tanárnőkérem 2019.02.05. 19:53:53

@Spitzbauer: Nem vagy egyedül. :) Úgy döntöttem, bárki ellen megy, őt támogatom. Habár Adrit is kedvelem, de vele szemben is Roller.

Spitzbauer 2019.02.05. 19:53:55

@Gia: Én eccer belenéztem, de a Csepű, lapu, gongyola izgisebb volt Déri jánossal vagy Rózsa Gyugyival, már nem emléxem. Vagy ez is izgis? (Nem :-)

Spitzbauer 2019.02.05. 19:54:52

@tanárnőkérem: Csak nem oly botor, hogy Gurigát hívja ki? De persze, akkor is Roller. Ő is guriga egyébként.

mézescsók 2019.02.05. 19:54:56

@Tökös...: A sunyiság és az alkalmazkodó képesség messze nem ugyanaz. Az előbbihez általában nagyfokú önzés, rosszindulat és hasonló tulajdonságok társulnak.
@úgymond olvasó mmkk: A hibáim hozzám tartoznak. Azokkal együtt vagyok olyan, amilyen. Ha kell rajta változtatnom (mert lehetetlen helyzetekbe sodródok miattuk), ha tudok rajtuk változtatni (mert előfordulhat, hogy nem, mert nem akarat kérdése, stb.), akkor változtatok. Vagy esetleg nem, mert így érzem pokolian jól magam. Szóval nekem kommtársnak hibátlan vagy, emberként meg nem tudhatom.

tanárnőkérem 2019.02.05. 19:57:18

@Spitzbauer: remélem, hogy Greget hívja ki. Az lenne a leglogikusabb. De itt minden megeshet, ugyebár. :)

mézescsók 2019.02.05. 19:57:23

@ibsen: Én sem követem. Talán Miciék, de más szerintem nincs együtt a villabeli szerelmével.

MacákékIcukája 2019.02.05. 20:01:36

@Alauda Arvensis: kosz az infot, akkor jol emlekeztem

En is Rolira szavaztam, mmkk Rolis vagyok.
Egyebkent a Zsu-Reni parbajon Renire nyomtam Roli miatt. Konnyebb ellenfel lett volna neki. Szerencsere pont mult heten nem jutott idom vv-t nezni es nem hanytam magamtol emiatt :D

úgymond olvasó mmkk 2019.02.05. 20:03:01

mekkora lenne, ha roller kivinné huncikát

Spitzbauer 2019.02.05. 20:05:16

@tanárnőkérem: Zsóttinak is üzenjük, hogy érdeksebb lesz/lenne G1G vekengése, mint PUA hebehurgya tattikázása.

Alauda Arvensis 2019.02.05. 20:05:47

@MacákékIcukája: Némi keresgélés után megtaláltam a videót a válogatásról, ahol elmesélte a sztorit. Ha valaki még nem láttam az oldal aljára görgetve megnézheti:

vipzone.reblog.hu/zsuzsu-igy-kopte-szemen-az-onkentest-foto-es-video

mobilos perpetuum 2019.02.05. 20:06:24

@MacákékIcukája: "valakik anno itt irtak, hogy egy ismeretlentol kert vizet az utcan"
Ha csak annyit tudsz, hogy valakik írtak valamit, akkor erről az a hír jut eszembe: – Igaz-e, hogy Moszkvában Volvókat osztogatnak? – A hír igaz – közlik a hivatalos források –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Kijevben, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Az, hogy X városban van egy kerge nő, abból következtetsz, hogy Zsu hasonló lehet. Mert úgy gondolod, az pont elég.
A múlt héten kb. két osztálynyi 7. vagy 8. osztályos gyerek szállt fel a vonatra, amelyiken utaztam. A közeli település gyógypedagógiai iskolájába mentek vissza valamilyen tanulmányi kirándulásról. Két egyforma nem volt köztük, soknál arc szerint látszott, hogy szellemileg sérült, másokon ez nem látszott. Mellettem egy pedagógus ült, és elkezdett beszélgetni egy gyerekkel. Kicsit érződött, hogy nem teljesen százas a fiú, de semmi agresszivitást nem lehetett észrevenni. Sajnos nem vagyok újságíró, mert szívesen elbeszélgettem volna a tanárral, biztos tudott volna mesélni történeteket, jót és rosszat. Szerencse, hogy vannak olyanok, aki vállalják, hogy ezekből a sérült gyerekekből, akik nem tehenek róla, hogy így születtek, olyan embereket nevelnek, akik akár hasznos munkát is végezhetnek.
Senki nem lát a jövőbe. Ma annyiféle ártalomnak vannak kitéve a várandós anyukák - veszélyes gyógyszerek, ételekben, ivóvízben, levegőben káros anyagok, hogy senki nem tudhatja száz százalékban: a születendő gyereked, vagy unokád egészségesen jön-e világra.

Angora Cardi 2019.02.05. 20:11:32

@mézescsók: Én is csak pár általánosságot szedtem össze.
Bb Eva idején még ártatlanok voltak a szereplők, a mostaniak mint reni is bizonygatja, ovis koruk óta erre készülnek. Van idejük felépíteni egy karaktert, anno ez nem volt.
Van új poszt, tipegjünk át :)

ibsen 2019.02.05. 20:14:38

@Alauda Arvensis: Két verziót hallottunk /olvashattunk. Majd kéne ebből egy Fókuszos riportot csinálni, Zsu és a vízáruslány. szembesítése + a hazugságvizsgálós bácsi a végén:-)

tanárnőkérem 2019.02.05. 20:23:39

@úgymond olvasó mmkk: jó lenne. :) Álom, álom, édes álom... Habár ennek is lehet logikus alapja: a végjátékban már nem erősítenék, inkább gyengítenék egymást. Ezért lenne jó kiejteni párbaj során - csak félő, hogy Hunci népszerűbb.

Gia 2019.02.05. 20:33:06

@Sanda.Ipse: De szépet ment Ungi!Ez nagyon kellett neki,le volt már eresztve.

javier2 2019.02.05. 21:25:34

el vagyok maradva , de titeket visszaolvastam tegnap szóval képben vagyok
macsekok és nyulak nagyon jól közvetítettek :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.02.06. 10:12:16

@tanárnőkérem: mekkorát röhögnék, ha Roller levenné Zsu liláját majd megkérné, hogy tegye rá Gregre :).

Azt hiszem az lenne az évad csúcspontja :D