Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 3x05 - Esti mese

2019. január 24. 13:00 - Szencsike

A következő részben a mesék világába kalandozunk, ám a Disney cukiságai helyett véresen komoly drámákat fogunk látni. Maple Springsben, New York államban, egy készülő lakópark munkaterületén vagyunk. Minden elő van készítve a másnapi kezdésre, 3 főnökféle alak beszéli át  veszekedve a terveket. Valami morgásfélét hallanak, de a Jack nevű főember le se szarja. Egyikük azért körülnéz, sehol semmi, viszont igazából mindegy is, mindhárom pasas meghal, mert széttépi őket az a rejtélyes, morgós valami.

1.png

Úton vannak a tesóink, nagy a baj, veszekednek, mégpedig arról, hogy most bizony megmenthetnék Deant. Működik a Colt, lőjék le a démont, akivel alkut kötött, így az alku is megszűnik. Legalábbis Sammy ezt akarja, Dean viszont már ezredjére mondja, hogy nem, nem, és NEM! Ha megölik a démont, Sammy meghal, már ezerszer megtárgyalták. Csakhogy Dean nem az apjuk, ne döntsön helyette is! De ő a legidősebb, azt teszi, ami a legjobb és ne rugózzon többet a témán. Fagyos a hangulat az Impala utasterében, így kénytelenek megbeszélni az örült gyilkos ügyét, aki miatt úton vannak. Széttépi az áldozatait, ráadásul ha vérfarkas, akkor épp a holdciklus megfelelő idejében járnak, két nap van teliholdig, el kell kapniuk addig.

2.png

Oké, a három pasasból csak kettő halt meg, szerencsére egyikük, Kyle túlélte a támadást és kórházba került, ahol Plant és Page nyomozókkal beszél. Kyle már várta őket, azt hiszi, hogy a fantomképet jöttek megrajzolni. Dean Sammyre mutat, ő rajzol, de előbb mesélje el, mi történt. Szegény emberke maga se tudja, elbújt ugyan, de a lény megtalálta, már épp megtámadta volna, mikor egyszer csak leállt, bámulta egy ideig, majd elrohant. Sammy előveszi a jegyzetfüzetét, hogy rajzoljon, Kyle megadja egy 1,85 cm magas, nagydarab, sötét szemű alaknak a leírását, emberszerűnek tűnt számára, és nagyon furának találja, hogy a nyomozók agyarakra meg karmokra kérdeznek rá. Szegény embert nem csak a támadás rázta meg, hanem az is, hogy a két halott a testvérei voltak, ezek a nyomozók meg jönnek a hülyeségeikkel. Igen, Sammy megérti, hogy nagyon nehéz lehet elveszíteni a testvéreit, ugye Dean... Kyle fel tudott idézni még egy részletet, látott egy tetoválást is az alakon, a Prérifarkast. Jön a doki is, Dr. Garrison, Dean kikérdezi őt is, Kyle pedig elkéri Sammytől a fantomképet, lényegében egy gyurmaember támadt Kyle-ra.

3.png

Az utcán már Dean is röhög a gyurmaemberen, rajzolt volna ő jobbat, ha tudna, de nem tud. A doki szerint a másik két pasas már halott volt, mire a mentők kiértek, és a szívük egyáltalán nem hiányzott, de más szerveik igen: vese, tüdő, bél... Vagyis a vérfarkasokat kizárhatják, a démonok se hagynának félbe egy támadást... Menjünk el a közeli erdőbe, túrázás közben egy házaspár eltévedt, szerencsére találnak egy kis házikót, ahol egy kedves idős hölgy köszönti őket. Meg se lepődött, hogy eltévedtek, nagyon össze-vissza kanyarognak az utak errefelé. A hölgy behívja őket egy kicsit szusszanni, a férjet már az ablakban pihenő pite is meggyőzte, hogy igent mondjon, de a feleség nem szívesen élne vissza a vendégszeretettel. A férj igen, egy kedves idős hölgy, mi történhetne... Nos, csak annyi, hogy a hölgy megmérgezte a vacsorájukat, így őket is, majd a férjnek átvágta a torkát és több késszúrással megölte. Az ablakból mindezt egy fekete hajú, hófehér bőrű, 8 év körüli kislány is figyeli.

A tesók ismét a kórházban vannak, ugyanis az erdős kalandot a feleség túlélte, őt is Dr. Garrison kezeli. A doki se nagyon érti, hogy mi történik ebben a városban, de a srácok kiderítik. Szegény nő teljesen kikészült, de emlékszik mindenre, ami történt. Ő nem evett annyit az ételből, a férje viszont telezabálta magát. Mialatt a hölgy a férjét késelte, ő meglökte, a hölgy fejjel nekiesett a tűzhelynek, megölte őt... Alig tudja visszafojtani a sírást, de fogalma sincsen, hogy miért támadt rájuk a néni. Látott még ott valakit, egy 8 év körüli gyönyörű kislányt, de a gyerek egyszerűen eltűnt, lehet csak hallucinálta, de még ő sem érti, hogy mit kereshetett ott. A tesók elmennek az erdőbe a házikóhoz, nincs kén, nincs démon, de az EMF-mérő az ablaknál jelez, ott ácsorgott a szellemgyerek. Sammynek van egy elmélete, a mesék a kulcsok. Az eltévedt házaspár és a hölgy, tiszta Jancsi és Juliska, a három testvér, akiket az építkezésen támadt meg a gonosz farkas, a Három kismalac, Dean szerint ők amúgyis ducik. De hol a boldogan éltek, amíg meg nem haltak rész? Sehol, mert az eredeti Grimm-mesékben ezek a történetek erőszakosak voltak, Disney-meseként lett családbarát mindegyik. Vagyis a mesék valósággá váltak, kész őrület az egész Dean szerint, de Sammy csak legyint, mihez képest, ugye. De mi van a kislánnyal, ő hogy kapcsolódik ide? Ha a háznál járt, akkor az építkezésen is járt, le kell ellenőrizni.

5.png

Dean és Sammy a parkban találkoznak, miután Dean végzett a könyvtárban. Ellenőrizte a helyi hírekben, hány, a személyleírásnak megfelelő gyerek halt erőszakos halált. Sajnos egy se, ahogy az várható volt. Egyetlen egy ilyen külsejű kislány se tűnt el, vagyis elpocsékolt az életéből majdnem 6 órát. Sammynek talán jobb hírei vannak, a '30-as években élt egy Lilian Bailey nevű médium, akinek a gondolatait és a tetteit transzállapotban a szellemek irányították. Talán a kislány is ilyet csinál, csak mesehősökkel, elég durva. A srácok útjába kerül egy jókora béka, ha meselényekkel kell harcolni, nincs az az isten, hogy Dean megcsókolja a dögöt. Egy közeli háznál a tornácon ki van téve egy nagyobb halloween-tök, hiszen nemsokára itt a beöltözős ünnep, és körülötte ott mászkál néhány egér. Sammy vágja, ez tiszta Hamupipőke! Dean elborzad, hogy miket tud az öccse... A srácok betörnek a házba, minden csendes, de a konyha felől mozgolódás hallatszik. Ott van megbilincselve egy fiatal lány is, a nevelőanyja megverte, kikötözte és itt hagyta, Hamupipőkét se kímélték hát... A házban feltűnik a fekete hajú kislány, ő Hófehérke, ez már biztos. Dean követi őt és beszélni akar vele, de a lány válasz helyett eltűnik és otthagy egy szép piros almát, ugye hogy Hófehérke!

6.png

Később Sammy jön a hírrel, hogy elvitték a mentősök Hamupipőkét, Dean megmutatja neki az almát, hivatalos, Hófehérke. Látta a filmet, a pornóverziót természetesen, abban is volt egy őrült mostoha. Sammy szerencsére ismeri a gyerekverziót is, abban is van mostoha. Az almával akarta megmérgezni a mostohalányát, de a lány valójában csak elalszik. Pont annyira mélyen alszik, hogy halottnak higgyék. A srácok visszamentek a kórházba, a nővér szerint nincsen 8 év körüli kómás kislány, csak az idősebb betegek és egy Callie nevű fiatal lány. Dr. Garrison lánya, már évek óta kómában fekszik. Nézzük a dokit, épp egy best of Grimm kötetből olvassa fel Piroska történetét a lányának. Eközben látunk egy kedves idős hölgyet, ő most tényleg normális, aki épp a kocsijához megy az áruház parkolójában. A hölgyet megtámadja a gonosz farkas, ugyanaz a farkas, aki a három kismalacunkat is elintézte, a Prérifarkas tetkós. Az illető tényleg nagydarab és erős, szegény hölgyet alaposan elveri, ellopja a kocsiját is. A 8 éves Hófehérke mindezt végignézte. A kórházban a srácok meglátogatják Callie Garrisont, az apja épp ott tart Piroska történetében, amikor felvágták a Farkas hasát. Callie nem egy 8 év körüli kislány, hanem egy huszonéves fiatal hölgy.

9.png

A tesók kikérdezik a dokit, Callie 8 évesen került kórházba, öblítőt ivott, hogyan került hozzá a vegyszer, azt még ő se tudja, a felesége hozta be a kórházba, mikor ő épp a kórházban volt ügyeletben. A feleség mostohaanyát jelent? Igen, Dean jól tippelt, ám egy éve ő is meghalt, most már ketten maradtak a lányával. Nagyon szomorú... A doktor elment dolgozni, a srácok szerint lehet a mostoha mérgezte meg Callie-t. Deannek beugrik a Hatodik érzék című film, Mischa Barton volt ott a szellem, aki megbetegítette a többi gyereket, hogy rá figyeljenek. Most is ez történik, Callie-t megmérgezték, nem tudja senkinek se elmondani, a szelleme egyre dühösebb lett, kitört és mivel az apja meséket olvas neki, hát ő azok alapján létrehozza a saját meséjét. Viszont Callie-t nem lehet csak úgy elintézni, hiszen az apja életben tartja őt. Ekkor behozzák a kórházba az agyonvert idős nénit, akinek a szúrt sebek és a törött csontok mellett van egy harapása is, mert épp Piroska meséjét olvasta fel az apja Callie-nek, ám a néni sajnos meghalt... A nyomozók a mentőst kérdezik ki, a hölgyet az út mellett találták, már alig élt, a legközelebbi rokon egy unoka, meg is kapják a címet. Sammy feladata lesz, hogy kitalálja, mi legyen Callie-vel, Dean megállítja a gonosz farkast.

10.png

Az unoka egy 10 év körüli kislány, épp végzett a suliban és stílusosan egy piros kapucnis felsőt visel. Ő nem tudja, hogy azt a kocsit, (eredetileg a nagyié ugye), amibe beszállt, már a gonosz farkas vezeti, lazán elrabolta a gyereket. A kórházban Sammy a legnehezebb megoldást választotta, egyszerűen elmeséli Dr. Garrisonnak, hogy mi is történt, történik valójában a lányával. A doki érthetően elutasítja még a gondolatát is annak, hogy a lányát a felesége akarta megölni, hagyja őt békén! Sammy nem hátrál meg, Callie egy szellem, muszáj tenni valamit! A doki meglepetésre nem hüledezik, hanem egy kis habozás után bevallja, hogy ő is látott valamit. Dean eközben sokkal vadabb dolgokat él át, eljutott a nagyi lakásába, ahol már ott van a rémült unoka is, és a Prérifarkas tetkós ember. Jöhet a bunyó, sajnos a tetkós jóval erősebb Deannél. A kórházban Dr. Garrison állítja, hogy érzi a lánya jelenlétét, az illatát, néha még látta is őt, de azt hitte, hogy csak álmodik. Nem álom, Callie a 8 éves önmagaként jelenik meg, beszélni akar az apjával. A doki rájön, hogy Sammy egyáltalán nem is nyomozó, nem is, de tud rajta segíteni. Miért mondta, hogy a felesége mérgezte meg őt? Callie maga mondta el nekik, nem egészen szavakkal, de megmutatta nekik, mi történt. Lehetetlen, hiszen a mostohaanyja szerette őt! Valamiért mégis megtörtént és most Callie dühös és embereket gyilkol, mert senki se hallgatja meg. Most itt az alkalom, hallgassa őt meg!

11.png

Eközben a Prérifarkas agyonveri Deant, aki talált egy szabóollót, azzal védekezik. A kis Hófehérke végignézi a verést, ám szerencsére meghallja az édesapját, őt hívja, így eltűnik a házból. A kórházban Dr. Garrison megígéri neki, hogy végighallgatja őt, igaz ami történt? A kislány ott van mellette, bólogat, hogy minden igaz. Ezt nagyon borzasztó az apjának is hallani, bocsánatot kér a lányától a történtek miatt. Most az a legfontosabb, hogy Callie ne bántson másokat és végre elengedje ezt a dühét. Sőt, itt az idő, hogy az édesapja is elengedje őt. Ad egy utolsó puszit a kómában fekvő felnőtt lányának, a szívmonitor ebben a pillanatban jelzi, hogy vége... A házban eléggé döntetlen szagú a dolog, de szerencsére mind Dean, mind a Prérifarkas nem szerzett súlyos sebeket egymás agyonverése közepette. Dean egy adott ponton ott tart, hogy az ollóval leszúrja a pasast, ám ekkor a pasas is észbe kap, hogy a fenébe került ide és mi történt vele?! Dean is megkönnyebbült, hogy vége, a kórházban pedig Dr. Garrisonnak is tudomásul kell vennie, hogy ezúttal tényleg vége a közös meséjüknek.

Szerencsére az unoka is jól van, tényleg minden Dr. Garrisonon múlt, már rég el kellett volna engednie a lányát. Rendes pasas, de időbe kerül mire feldolgozza mi történt. Elbúcsúznak, majd négyszemközt Dean ugyanezt kérné Sammytől is, engedje el. Azt biztos hogy nem, ebben a témában a srácok sose fognak megegyezni. Késő éjjel, Dean nyugodtan alszik a szállodai szobájukban, ám Sammy meglóg. Elmegy a híres keresztúthoz és megidézi a démont, aki alkut kötött Deannel. A csaj örül, végre Sammyt is megismerheti, aki ráfogja a Coltot, kezdhet megijedni. Ugyan már, nem fog működni, de a démon rájön, hogy Ruby segített ebben is, a csaj igazi bajkeverő. Sammy azt akarja, hogy engedje el Dean alkuját és így mindenki életben maradhat vagy megöli. A csaj nem hisz neki, tényleg meg akarja törni az alkut? Elég sokszor kell Dean után takarítania, ápolnia a lelkét, ráadásul még mindig ő a pisis kettejük közül, uncsi lehet. Sammy sokkal jobb nála és talán a lelke mélyén meg is könnyebbülne, ha Dean már eltűnne az életéből, és ezt be is bizonyíthatná végre. Sammy nem reagál ezekre, csak azt akarja, hogy az alku szűnjön meg végre! Ugyan már, Dean szabad akaratából kötött alkut, és ha őt lelövi, attól az alku még mindig megmarad. A démon csak az üzletkötő, aki a front office-ban dolgozik és neki is van egy főnöke, akinek nagyon kell Dean lelke. Sammy tudni akarja a részleteket, de a démoncsajszi nem árulhatja el azokat. Sammy elgondolkodik, majd lelövi a csajt. Hát, ennek még lesznek következményei.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása