Már a keddi műsornál tartunk, de ma se lépünk sokat előre. A szerkesztők még mindig a párbaj utóhatásaira koncentrálnak, mi meg nem tehetünk mást, csak nézzük a nyomorultak részeg vergődését. Láthatatlan László kiesése egyébként borítékolható volt, hisz még a villalakók sem hittek benne, hogy visszatérhet, nem hogy a tévénézők. Hunor konkrétan ki sem jött az ajtó elé a visszatérésnél, csak bentről szemlélte rezignáltan az eseményeket. Egyébként L. László esete a tipikus példája annak, hogy lehet egy ilyen műsort manipulálni a vágóasztalon. Ha nem kerülsz adásba, kiesel. Ennyi. Márpedig Lácika kurvára nem került adásba, pedig talán lett volna mivel. Erre több jel is mutatott, hisz folyamatosan kaptuk az elejtett mondatokat, hogy szórakoztatja a lakókat, youtube videókat idézget, meg vicceskedik, közben meg csak annyit láttunk belőle, hogy öregemberként csoszog a hálótól a dohányzóig, meg néha lefejelné Adrit. Igen szép karaktergyilkosság, még a Tények is megirigyelné.
Másrészről persze nem lett volna jó, ha László marad, mert a játék szempontjából tényleg egy ballaszt volt. Semmit nem tett hozzá, és ezzel elég sokat elvett belőle. Adri lényegesen érdekesebb karakter, így akár meg is köszönhetjük a szerkesztőknek, hogy terelgetnek bennünket. Még akkor is, ha ez csalás. Ezt csak azért pötyögöm ide, hogy addig se kelljen a mai unalmas résszel foglalkoznom, hisz sokat nem lendítettek a történeten.
Anikó felmondja a leckét, majd bekapcsolódunk a vasárnap esti buli részegebbik felébe. Adri, Zsú és Rúdlény a dohányzóban fejtegetik a villalét értelmét. Karrierről, barátokról álmodoznak, ami jól is van, hisz fiatalok, részegek és pár hétig még biztos nem kell aggódniuk a rezsi miatt. Bent Roller és Hunor kesereg, nagyon úgy néz ki, hogy megszopták. Legalábbis a következő két hét elég nyomorult lesz itt bent. Rúdlény valamiért ordít, mint a fára borult részeg, Zsú meg úgy gondolja, hogy ebbe neki is be kell szállnia. Szóval már ketten ordítanak, majd a büki így nyilatkozik a buliról:
„Ezt a sok-sok nap után, ezt a sok mindent, ami bennünk rakozódott feszültséget most le tudtuk vezetni.”
Na, egyem azt nem bántóan okos kis pofidat, látod már miért nem bízta rád Adri a „kortárs” beszédet?
Közben rájönnek a lányok, hogy igazából nem is utálják annyira a két srácot, legalábbis az alkohol feledteti velük a sérelmeket, ezért Adri leül velük társalogni, Rúdlény meg beleül Roller ölébe. Ez szép gesztus, de nem Kebabanak! Igazából rá kellett jönnöm, hogy a nyálas „sellőcsávófaszomtudjami” mögött egy geci lakozik. Nem bírja elviselni, hogy Rúdlény az ELLENSÉGGEL barátkozik, még ha csak szánalomból is. Ezt ki is fejti a riportban, amitől egyáltalán nem lesz szimpatikusabb. Visszakapcsolunk a buliba, ahol Rúdlény úgy vonyít és bőg, mintha L. László nem egy játékból esett volna ki, hanem elbaszta volna a 7-es busz. Zsú vigasztalja, de aki vigasztalhatatlan azt nem lehet, és pillanatok alatt levezeti, hogy nem neki való ez a játék, hisz Ő TÚL JÓ IDE! Akkora szíve van, mint egy bálnának! Hát nem értitek, TÚL JÓ VAGYOK IDE! Értjük. Csak Kebab nem, szerinte a nézőknek ez nem szimpatikus. Kedves Greg, majd mi azt tudjuk, ok? Szóval így történt, hogy az Unikarnisok ahelyett, hogy összezártak volna és örülnének, hogy lyuk van a seggükön, inkább a feszültséget választják.
Jött a buli fénypontja, elbúcsúzhattak Láthatatlan László bábujától. Na, itt is volt minden, de leginkább könnyek, jajveszékelés és szipogás. Rúdlény érkezik, és olyan kegyetlen óbégatást rendez, amilyet utoljára egy debreceni kórház folyosóján hallottam, mikor egy népes cigány család hozta a nyolc éves Brandonkát, valami kegyetlenül durva műtétre, ha jól emlékszem be volt nőve a körme, vagy mi. A nő ki van, mint a liba, és az esik neki legrosszabbul, hogy tőle nem köszönt el a tesó, ráadásul őt már nem ölelgeti senki. Persze leginkább magát siratja, csak még nem vette észre. Érkezik Adri, aki már kellően be van szórakozva. Gyorsan leveszi a láthatósági mellényt a babáról, majd könnyek közt, kétszázhatvanszor bocsánatot kér, amiért kiejtette. Zsú, majd Kebab következik, akik se jóban, se rosszban nem voltak a csávóval, ennek megfelelően nem is hatja meg őket a kiesése, max hiányoznak majd a vicces alsógatyái. Jön Hunor és Roller, akik kissé elérzékenyülve, bizonygatják, hogy ne bánja a kiesést, úgysem érezné már magát jól.
A reggel igen rosszkedvében találja a lakókat, hisz másnaposan nem annyira fasza a takarítás. Zsú konkrétan alig bírja kivinni László babát, a többiek meg csak ímmel-ámmal takarítgatnak. Adri miután kijózanodott és elszállt a köd, már másképpen látja a dolgokat. Megint Roller a főgeci.
Levél érkezik, László végrendeletével. A szuperképességét, 20.000 Villért Hunorra hagyja és mindenkitől elköszön. Majd, hogy ne fulladjon teljesen unalomba a mai nap, feladatot kapnak: Pozitív és negatív tulajdonságokat kell adniuk a többieknek. A legszerethetőbb Greg lett, a legőszintébb Rúdlény, aki természetesen maga is így gondolja. A legmegbízhatóbb Zsú, a legviccesebb megint Rúdlény, a legokosabb meg Hunor. Negatív: Roller begyűjtötte a legidegesítőbb, legtörtetőbb, legkevésbé szerethető, legmegbízhatatlanabb játékos címet, egyedül a leghisztisebbet nem bírta elnyerni Rúdlénytől.
A következő játék a villamesteri címért megy, amit Roller nyer meg, mert ügyesebben épített szeletelt kenyér tornyot, mint Reni. Kemény feladat, gratulálunk.
Az uccsó feladat mára az volt, hogy tegyék ki a már kiesett és a saját képeiket a falra, és kicsit elmélkedjenek el azon, hogy már csak hatan küzdenek egy halom pénzért. Vicces, hogy az RTL-nél roppant módon vigyáztak arra, hogy a meglehetősen suttyó Radics nevét még véletlen se mondják ki a lakók, ami mondjuk érthető is annak kinti megnyilvánulásai után. Sorra jönnek a többiek és vicces, hogy egy-két játékosnál még mindig kiborulnak a villalakók. Majd mindenki felhelyezi a saját fotóját és ezen könnyekig hatódnak, vagy éppen összevesznek. Ennyi mára, holnap talán már a fizetős-pénzes hétbe is belenézhetünk.
Facebook kommentek