Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való világ 9x76 - A színészet egy nemes foglalkozás, értem?

2019. január 19. 21:12 - Hoppancs

clk_3.png

A tegnapi adás főleg a „színészvádak” köré szerveződött, ezért Puskás Peti is megragadta az alkalmat, hogy megvédje a szakma becsületét, hiszen náluk mindenki ezt űzi, még ő is, aki most éppen eléggé elripacskodja a műsorvezető szerepét. És hát szegény anyukája szomorú lesz, ha most ő nem lép, és csomagolja népnevelésbe a családi önfényezést. Köszönjük. Az én apukám meg tűzoltó, bebeeeeee. (Jó, nem is.) Bambinak, a Péter lába mellett heverésző extra cuki kutyusnak pedig azt üzenem, hogy tudom, kell az a prémium táp és a vadiúj csipogós játék, de biztos, hogy megéri ebben részt venni? Akkor már inkább a melegkutyapornó, nem?

Szóval...

Már az első percekben kiderül, hogy Adri és Roland szövetsége csupán utóbbi hazugságból és ármányból szőtt gigantikus hálójának egyik szála. Magyarul kamu az egész, kegyetlen játék a Szíves Bocsok érzékeny idegrendszerével. Mialatt utóbbiak kérdésekkel bombázzák a magát bizonyára szkeptikusgyűlés közepébe csöppent Ouija-tábla-árusnak érző Adrit, a kamera előtt magabiztosan vetkőző Roli a hangyányit megrendült Lacikát oktatja a jakuzziban.

bscap0015_4.jpg

„Két dolgot utálok az életben. Ha hülyének néznek, és ha keresztbe raknak”, mondja Zsuzsu, akit csak átlósan vagy párhuzamosan lehet rakni.  Reni bőszen helyesel, ő sem kíván palimadár lenni Roland kalitkájában, és Greg is csak addig szakítja meg a bólogatást, amíg szembesíti Adrit: túl gyorsan elébe ment a vádaknak, amitől még jobban körüllengi a bűn szúrós szaga.  (Mint amikor eltünedeznek dolgok a lakásban, és már éppen erőt vennél magadon, hogy szóba hozd, erre a lakótársad eléd áll, hogy „figyu, észrevetted, milyen fura jelenségek történek itt?” ) Elmélete ott hibádzik, hogy Reni bármilyen trükkösnek is hiszi magát, amikor először környékezte meg szolidan Adrit, a'la Columbo hadnagy, rögtön egyértelmű volt, hogy mivel gyanúsítja. A lány végül maga ajánlja fel, hogy kivihetik hazugságvizsgálatra, és akkor sem lesz ideges, amikor Zsuzsuék tényleg kongatnak. Elég egyértelmű, hogy igazat mond, kivéve, ha Fekete Özvegy-díjas titkosügynök, vagy tök hülye, és azt hiszi, majd csak átcsúszik, mint éti csiga a polgári jog vizsgán. „De mit fogunk kérdezni?”, érdeklődik Reni, kezdődő demenciát sejtetve. Igen, azt, amit már így is túl régen hallgatunk mindannyian, miszerint szövetkezett-e Adri a legendás Hétlábú Pókkal.  

bscap0002_7.jpg

Rolandot roppantul feldobják a fejlemények, de Lacika tekintete a helyzet lazasága ellenére olyan sötét, mintha most kapott volna kézhez egy hivatalos levelet arról, hogy a Rapperek Érdekvédelmi Szövetsége beperelte jó hírnév megsértéséért, a teszteredménye pozitív lett halálos jakuzzi-allergiára, és a tengeri malaca is válni akar. Szóval adja magát a kérdés:

bscap0005_7.jpg

Szerintem zömében gőz. Amúgy meg csak aggódik a párbaj miatt.

Roli már eleget ázott, be is vonul a csajok közé. Reni éppen azon hitetlenkedik, hogy a főintrikus akkora SZÍNÉSZ lenne, hiszen ennyire senki sem lehet tehetséges. De tényleg. Az egyetlen magyarázat, ha végig ő volt Christian Bale elmaszkírozva. Most mindenesetre a jelenlévők észbeli hiányosságait és a Reni rikácsolásától eltompult érzékeit kihasználva közli, hogy ő tud ám Adritól igazán terhelő infókat, csak okosan "elsimicskázza" őket. Különben is, az áruló nem akarta, hogy bárki megtudja, miket szivárogtatott ki. Na, itt kellene rájönni, hogyha léteznének ilyen infók, akkor Roland nyugodtan a titoktartás alóli feloldásnak vehetné, hogy Adri a többiekkel kórusban követeli: bökje már ki. Nem jönnek rá.

bscap0003_8.jpg

A villában módosult időérzékelés ráadásul kihívást kedvelő büntetőbírák álmait beteljesítve oda vezet, hogy mindenki másképp emlékszik, Adri mikor vállalta a fiúk utáni kémkedést, és egyébként is, ki volt ott akkor, mit akart és miért. Amikor ennél is izgibb témára, avagy a Madách Színházban végzett Zsuzsu színészkedésére ugranak, az érintett olyan, de olyan monológot vág le, a taktika szó jelentéséről meg a zérzelmekről, hogy még Puskás Peti füle is kettéáll. A gesztikuláció különösen erős, Peti, neked leáldozott. "Ha olyan gyengének tartottál volna, kivittél volna már régen", kiabálja hevesen Rolinak, majd nekünk azt is elmondja, hogy anyukája arra nevelte, ne hagyja, hogy a „gyengébbek eltapossák”. (Például hogy átgyalogoljon rajta egy kéthetes kiscica?) A zuhanyzóban folytatódó vita során már az altestét tisztigató Roland dupla nyelvbotlása, a „ne túld tol” is megkapó természetességgel épül be a közbeszédbe . „Nem túlom tol", mondja a reformokra fogékony Zsuzsu, aki szeretné, ha nem tartanák butának csak azért, mert nem érti az egyszerű kérdéseket. Sem. 

bscap0008_5.jpg

Másnap befut a vezérlőbe a Nagy Testvér nyilvánosság elől eddig eltitkolt gyagya öccse és húga, Pszicho Krisztián és Sátánista Vivi. Előbbi már bevonuláskor hisztérikusan lesmárolja nőjét, amivel bizonyára semmit nem akar demonstrálni a nemi irányultságával kapcsolatban.  Sztárjaink királyi fogadtatásban részesülnek (legalábbis messziről), pedig a bentiek nem is sejtik, hogy azóta megjárták az összes jelentős sajtótermék címlapját, és még a HVG is megszakította a kormánykritikát, hogy lehozhassa a téli vakációjukról készült exkluzív fotókat. Bár lehet, hogy álmodtam, és továbbra sem érdekelnek senkit. Reni sír örömében, és mert eszébe jut a jó Csoki. A lakóktól elkülönített gerlepár különféle elmés feladatokkal dobja majd fel a show-t, és néha kommentálnak is. („Dikk, a hurka!", mondja Krisz kedves barátnője, Zsuzsu derekát látva.) Az első kihívás az lesz, hogy mindenki befesti a haját zöldre vagy kékre, annak alapján, hogy ki mellé áll. A kellékeket négykézláb kell elhozni, az – egymás szerint igen büdös – értelmi szerzők hangos dicséretét kántálva. 

bscap0011_7.jpg

bscap0027_1.jpg

Zsuzsu úgy nyomja, mintha most nevezték volna ki cserkészvezetőnek, aztán csak odaérnek, hogy megtörténhessen a csapatválasztás meg az indokolás. Ugye az eredményt nélkülem is tudjátok? Mellesleg tovább szaporodnak a hazugságvizsgálós, Adriban bízós vagy nem bízós  eszmefuttatások, minek során Zsuzsut nem hagyják kellőképpen érvényesülni, ezért az aluljárókban gyűjtögető alapítványosok mindannyiunkat kísértő rémképét előhívva ordítja: "Megtisztelnél? MEGTISZTELNÉÉÉÉL?" Felfedi, hogy azért hisz Adriban, mert neki adta a képességét, és ő ezt szerette volna „visszakamatoztatni”, illetve „kompenzálni”. ( A szó, amit keresünk: viszonozni.)  Mindezt Vivi és Krisz csak folyamatos nyalakodással bírja elviselni, és a szerkesztők is érezték, hogy lassan minden szemlélő az unalomnak arra a fokára jut, mint az Airplane!-szereplők, akik gyanútlanul a főhős mellé ültek. (Van, aki még olyan öreg, mint én, és emlékszik erre?)

bscap0016_5.jpg

 A haláleseteket elkerülendő  Viviéken keresztül elrendelik, hogy eresszenek be tyúkokat a villában. Ez mindig beválik, hiszen azok roppant viccesek, jobban lehet tőlük parázni, mint egy vemhes tigristől, ráadásul úgy ürítenek, mintha kötelező lenne. „Ezek nem félnek tőlem", állapítja meg csalódottan Krisztián, majd, ha már egyik baromfi sem hajlandó behódolni, Vivit csicskáztatja. Roli terve túl hatékony, kicsit Lacika is elhitte, hogy mégis volt itt valami szövetség. "Ez egy csata, ezt egy kicsit érezd át" lelkesít a fején kék festékkel kísértetiesen William Wallace-os Roli. 

bscap0013_7.jpg

"Úristen, tyúkok, neeeeeeeeeeee!" ordít Zsuzsu, és nem tudom, én is városi gyerek vagyok, de mégsem bírom átérezni, mitől ilyen rémisztőek ezek a totyogó, repülni sem tudó, nem kifejezetten intelligens, jópofa kis madarak. Oké, tudnak csípni, de azt már VV8 Krisztián is simán túlélte, pedig neki még mutatványoznia is kellett velük. A fóbia egy komoly pszichés probléma, amiről senki sem tehet, de ez tényleg ilyen tömeges a fiatalok körében?  Szóval e félelmen felülkerekedve kéne Adrinak és Lacikának társaik biztatása mellett visszavinni a szárnyasokat az udvarról oda, ahonnan jöttek, oszt jól kizárni. A burleszkes részt nem fejteném ki, nézze meg, aki erre vágyik. 

bscap0028_1.jpg

 

bscap0029_1.jpg

adri.gif

"Tyuk, tyuk, tyuk!", hangutánoz (?) Reni, miközben Adri énekelgetve fél, Lacika meg elmondhatatlan kínokat él át, mert ilyen durvát eddig csak tévében látott, vagy esetleg még régen az állatkertben, de az lehet, hogy medve volt. Szóval most retteg, hogy nehogy egy ilyen VADÁLLAT egyszer csak MEGHARAPJA. Greg Dél-Amerikai harci csirkeként azonosítja a madarakat, amelyek szerinte bármikor kikapják egymás szemét a hatalmas lábukkal. Ez jó volt, köszi, Greg. Zsuzsu kivonul, mert ez már sok, ezek itt az „emberre is veszélyesek lehetnek”, hát még a kukoricára. Mennek ide-oda, néha meg is állnak, huh. Már csak a South Park Jimbója hiányzik, hogy "támadni akarnak" felkiáltással halomra lője őket. A horror végeztével Zsuzsu büntit kap a távozásért. Fel kell takarítania a tyúkszart, miközben a vele összekötött lábú Roland dalokkal szórakoztatja. Ennek egyetlen érdekes pillanata, amikor a Pók feladja, és kimondja, hogy a művésznő valóban nem játszik, hanem method actorként teljesen eggyé vált a karakterrel. Ő maga Zsu.

bscap0020_2.jpg

Az utolsó feladat egész jól sikerül, hála Adri és Lacika – ezúttal jó értelemben vett – színészi vénájának. Vivit és Kriszt kell ugyanis eljátszaniuk, és egész hitelesek. Még Vivi is elismeri, hogy ura valóban akkora kőbunkó, mint amilyennek Lacika ábrázolja. Adrinak egész jól áll a hajhosszabbítás, de aztán olyan sminket raknak rá, hogy ha Pennywise látná, soha többé nem tudna elaludni. Tényleg szórakoztató a produkció, a szexjelenet is emlékezetes.

bscap0025_2.jpg

bscap0021_2.jpg

bscap0014_5.jpg

A vidám percek után kicsit idegennek hat a Renivel egy ágyban pityergő és lelkiző Adri, aki továbbra is tagadja a szövetséget. Előre is vetíti, hogy amennyiben visszatér, a hazugok megismerik a haragját, ami talán még két tucat tyúknál is borzalmasabb. Reni is elbőgi magát, mert visszagondol a karácsonyra, amikor Adri meg sem látogatta, pedig annyira készült, és a kis beteg Timmy is nagyon várta. De azért szeretik egymást, akkora ölelkezés támad, hogy véget is ér tőle az epizód. 

632 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angora Cardi 2019.01.19. 21:28:20

Hála Adri es Lacika (nem Roli) színészi vénájának (ne utálj, ez a munkám részben, kiszúrni mindent).

Angora Cardi 2019.01.19. 21:29:32

Kiváló volt és a kiscicás poén a kedvencem

0.5 bit 2019.01.19. 21:36:35

Mai tipp mix: meglesz-e rögtön a hazugságvizsgálat eredménye vagy húzzák mint Rolinál?

ewita 2019.01.19. 21:36:41

Köszii! Latom tegnap sem maradtam le semmirol!
Amugy azt erti valaki, hogy olyanokat minek kuldenek be akikre a nezok qrvara nem voltak kivancsiak, azert vannak kint?

2019.01.19. 21:38:22

Adri után Greget kellene kivinni, szerintem Hunorral menne. Akkor lehetne után robbantani zsu és renyhe között. Szóval roli renyhe párbaj és akkor mar csak zsu maradna meg a 3 fiu és onnantól bármi lehet. Szerintem ezen a vonalon mennek

2019.01.19. 21:39:08

A füles zsunal ha valós akkor nagyon durva

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 21:41:30

Szép estét mindenkinek!
Szia @Angora Cardi! :)

Hoppancs: marha jó volt az öfi!!! Sokat nevettem, nem is tudnék kiemelni legjobb poént.

Nekem bejött ez a paródia rész, Lacika és Adri is jól hozták a karaktereket.

Szerintem Adrinak tényleg jól áll a hosszú haj.
Moletty kollégának mi a véleménye? Most már bele is lehet kapaszkodni lovaglás közben. ;)

Sargabogre 2019.01.19. 21:46:04

+1 a paródiára, tényleg tudtam nevetni rajta, meglepően jól hozták.

Angora Cardi 2019.01.19. 21:59:12

@KólaMámor: szia Kóla :)
Nyomjunk egy hajrálacikát.
Ma renitens voltam, fantáztam.
Kezdődik a mai. Nézed v van igény közvetitesre?

Oh my... 2019.01.19. 22:04:51

@0.5 bit: peeersze, hogy meglesz, nem kérdés! ;))

Oh my... 2019.01.19. 22:06:25

@Paic Róbert: majd mostantól figyeljük! ;)

Angora Cardi 2019.01.19. 22:07:11

Viki Denis érkezik
vérnyúlnak üzenem ma is ott a bodyguardunk
kérnek be csokit és energiaitalt és küldenek levelet
benne van hogy Adri külső helyszínre megy hazugságvizsire

Reni Hunort behívja beszélgetni hogy mi a véleménye az adri-roli témáról

Oh my... 2019.01.19. 22:08:10

huhh, nagyon jó a hv ismételten, köszcsi Hoppancska!

Angora Cardi 2019.01.19. 22:08:18

Zsu csatlakozik és hárman írják össze adrinak a kérdéseket.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:08:33

@Angora Cardi: HAJRÁ LACIKA! :D
Stream továbbra sem megy, de most szabad a tévé, úhogyhogy nézem, nézem! De köszi a közvetítés felajánlását! :-*

Angora Cardi 2019.01.19. 22:10:04

Greget is behívják, aki behisztizik hogy most már nem megy mert nem elsőre hívták.
(na gyűjjön kee ki één híjom buga jóska)

Oh my... 2019.01.19. 22:10:13

isstenem, de setétek.... Huncival fogalmaztatják meg a kérdést, kész! xDDDD ilyen van?? idiotizm csúcsra járatva, pipa mára

Angora Cardi 2019.01.19. 22:10:32

@KólaMámor: sziv :) azért leírom hátha másnak is jól jön

Angora Cardi 2019.01.19. 22:12:19

Adrit ugyanaz a bá vizsgálja mint aki rolit.

Mók_Ica 2019.01.19. 22:12:28

hali..... denisz mennyire megöregedett.....

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:12:51

@Angora Cardi: ez jó volt. XD néha tényleg bakterház a villa - értelmi szintet nézve mindkettő a jó magyar valóságot mutatja. Csak a bakterék legalább viccesek is voltak.

Mók_Ica 2019.01.19. 22:13:16

no, a jól megfogalmazott kérdésből csak az nem fog kiderülni, hogy roller és adri szövetséges-e :)))

Angora Cardi 2019.01.19. 22:14:23

@KólaMámor: Bakterék régi kedvenceim. :) Oszt a hajmát meg szoríjjja kee...

:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:14:59

És egy kérdés se volt Roli és Adri szövetségéről.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 22:15:14

@Angora Cardi: en meg a film hatasa alatt vagyok, de negyed szemmel figyelem a kozvetitest :*

Angora Cardi 2019.01.19. 22:15:29

Denisz ide nagyon felesleges semmit nem csinál.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:16:31

@úgymond olvasó mmkk: kedvedért írom bébishark és majd kérek beszámolót megnézzem-e tudjukmit

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:16:31

@Mók_Ica: sziaaa! :)
Hát ez az, annyira ravaszul és körmönfontan akarták megfogalmazni a kérdést, hogy csak egy nagy katyvasz lett belőle. Erre tuti az fog kijönni h Adri nem hazudott.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:17:41

pókjárás
behozzák a tojásokat a fejükön tojást szétnyomó tudod vagy nem játékban

Angora Cardi 2019.01.19. 22:18:44

Hunor Imre testvére neve Kadosa.

Oh my... 2019.01.19. 22:18:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hunci segítsége hozta az elvártakat (bravó srácok!) xDDDDDD nem rossz ez egy exrendőrtől!

Kartontigris 2019.01.19. 22:18:50

Pont a hazugságvizsgálatra kapcsoltam oda.
Volt valami értelmezhető történés, miért ilyen ostobaságot kérdeztetett a szefosa, vagy csak tényleg buta mint a főd?!

Angora Cardi 2019.01.19. 22:19:40

Lacika kedvenc kajája milánói.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:19:42

Van közte főtt tojás is? Zsu mázlista.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:19:53

Zsu kedvenc színe lila.

Oh my... 2019.01.19. 22:20:03

@Kartontigris: Hunci segítségét kérték a kérdés megfogalmazásához, ezzel mindent elmondtam... xDDDD

Angora Cardi 2019.01.19. 22:20:18

tojások hol főtt hol nyers

Mók_Ica 2019.01.19. 22:20:35

@KólaMámor: :)))) igyunk erre kólát :))))

Kartontigris 2019.01.19. 22:21:17

@oh..my...:
Neeeeee! :-)
Ez rettenetesen kínos .....

Mók_Ica 2019.01.19. 22:22:08

most már a válaszokat sem mutatják...... köcsög szerkik.... köcsög játék.....

Angora Cardi 2019.01.19. 22:22:48

Peti veri ki ma is a szemünket, alatta a kutyája aluszikál.

Mók_Ica 2019.01.19. 22:22:49

@Kartontigris: ennyire ostoba a szívcsapat.......

Angora Cardi 2019.01.19. 22:23:08

@Mók_Ica: igen ez tök gáz volt azt hittem végre valami vicces

Angora Cardi 2019.01.19. 22:23:56

reklám után hazugságvizsi eredmény
reni greg összeugatás
és karateruhában adri-lacika szájkarate
innen a kurva anyádat viki mert sokadjára lacikát fikázod és hajrá adrizol

Hajrá Lacika

Mók_Ica 2019.01.19. 22:25:27

@Angora Cardi: mire vicces lett volna, csak a kérdéseket adták le nekünk...... rohadtul nem volt vicces, de még szórakoztató sem.....

Angora Cardi 2019.01.19. 22:26:11

@Mók_Ica: kérdés válasz nélkül mondd mit ér....:(

Oh my... 2019.01.19. 22:26:32

@Angora Cardi: azért na, a Humor után nem annyira meglepő még egy ilyen ősi magyar név, nem-e nyussz? ;P

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:27:36

@Angora Cardi: áh, én is csomószor láttam, alapmű bakterék története. :)

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:28:37

OFF
Olyan szentháromság van itt mellettem, amit ma este találtam eg, kis éjjelnappaliban: vaníliás, gyömbéres és málnás zéró kóla! Mindhárom kis fémdobozos.
Dr Pepper és mangós zéró nemvót, az egy következő beszerzés lesz. :)

ON

Angora Cardi 2019.01.19. 22:29:00

@oh..my...: jaja szerintem tökjó nevek :)
@KólaMámor: abszolút :))) én is koccintottam veletek kólások :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:29:20

@Mók_Ica: és ki mennyi kérdést kapott? Roli vagy 10x csapkodta a fejét, Zsu megúszta két kemény tojással, Renyhe nulla?

Oh my... 2019.01.19. 22:29:26

@Mók_Ica: én nem is értem, ez így most mire is volt jó?!
/dilettáns baromarc szerkik, eh!/

Angora Cardi 2019.01.19. 22:29:45

@KólaMámor: gyömbéreeeees? dzsízösz azt fel kell fedezzem

Kartontigris 2019.01.19. 22:30:18

@oh..my...:
Én bírom a trasht, de ezt a szart már inkább csak itt követem. Most belekapcsoltam mert néha kell , hogy az ember a nevekhez tudja rendelni az arcokat magában, de ez azért nehezen értelmezhető, ha erre fut ki egy főmotívumnak szánt konfliktus!

Angora Cardi 2019.01.19. 22:30:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: Renyhe bekérdezte mikor szexelt először csokival? először is kit érdekel másodszor a választ és a tojást sem láttuk - ennek mi értelme volt

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:30:42

@KólaMámor: az biztos. Könyvben is jó, a folytatás is. Csak ne utazás közben olvasd, magyarázkodni kell. :)

Angora Cardi 2019.01.19. 22:31:20

@oh..my...: humor vagy te :DDDDDDD értelek imádlak

0.5 bit 2019.01.19. 22:31:24

@oh..my...: "Hunci segítségét kérték a kérdés megfogalmazásához, ezzel mindent elmondtam... xDDDD"

Első körben Roli elültette Reni fülébe, hogy szövetséget kötött Adriva. Második körben Hunor elhintette Reniékkel, hogy Adri átverte Rolit azzal, hogy szövetséget kötöttek, de Adri részéről ez nem szövetség, mert valójában csak manupilálni akarta Rolit is.

Kartontigris 2019.01.19. 22:32:16

@KólaMámor:
off
Lehel piacon mindig szokik lenni extrémebb ízű Pepper!

Angora Cardi 2019.01.19. 22:32:58

@Kartontigris: ide az összes Peppert :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: nem vágták be ha volt is....

Mók_Ica 2019.01.19. 22:34:04

@KólaMámor: csin-csin :)

@Angora Cardi: hát igen.... ezt meg is énekelték már :))))

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát ja.....

@oh..my...: ahogy írod, idióta, dilettáns szerkik....... pfffff

Mók_Ica 2019.01.19. 22:34:47

@Kartontigris: mondsza, hol, melyik bótban????
dr pepper nagy kedvenc!!!!!!!!!

Angora Cardi 2019.01.19. 22:34:57

Hazugságvizsgáló bácsi ítélete: nem hazudott Adri.

Zsu bocsánatot kér, Reni is.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:35:44

Zsu bocsánatot kér Adritól, Rolitól miért nem?
Adrinak most is magyarázkodni kell.

Mók_Ica 2019.01.19. 22:36:01

renyhe..... totál önző picsa..... és erőszakos is

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:36:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: oh, a könyvet még nem olvastam sajns, de felveszem a listára. Köszi az ajánlást. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:36:51

@KólaMámor: de a másodikat is. Újra indul a bakterház.

Kartontigris 2019.01.19. 22:38:38

Roland, a kékhajú, ördögi taktikus, antagonista!
Váháháh
Eközben Reni folyamatosan beszél, bármiről.
Na, akkor ezt kikapcsoltam.
Maradok olvasó módban.
:D

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:39:12

Na, ezen se tudnak túllépni. Nem hazudott a vizsgálat szerint. Zsu bocsit kért, ennyi. De még kattognak rajta egy órát.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:39:24

szájkarate karate ruhában

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:40:12

Sziasztok!
Csak beköszönök meg hiányoztatok. :D
De ez a műsor annyira hányadék, hogy lassan már nézni sem bírom, ahogy a retek tolja Adrit. Kurva szánalmas.

2019.01.19. 22:40:15

@Mók_Ica: Hát nem magyar-történelem szakos, az biztos :-DDDD

Kartontigris 2019.01.19. 22:40:53

@Mók_Ica:
A galérián szoktam látni a kínaiaknál, a rántott csirkés felé.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:41:10

1-1 segítőt kell választani és felkészülni
indiánszökdelésben két kört kell tenni miközben a karateruhát behozzák

Mók_Ica 2019.01.19. 22:41:15

denisz felkarjának belső felén ott a tetovált vv logó .....

Angora Cardi 2019.01.19. 22:41:40

ari greget viszi
lacika hunort
tanácsadónak

Angora Cardi 2019.01.19. 22:42:50

@Hoppancs: puszillak :)
@Vérnyusszancska: vérem ott az emberünk ma is csak szólok és lekvárlak

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:43:12

Ezt a Vikit komolyan leköpném. Ez is benne van a szerkesztők között? Mármint a "valódi" szerkesztők között?

Mók_Ica 2019.01.19. 22:44:04

@Spitzbauer: hát nem :))))) le kéne ragasztani a száját......

@Kartontigris: köszi :))))

denisz és viki humorérzéke vetekszik az óvodásokéval...... ez vicces, hogy indiánszökdécselésre küldik a vella-lakókat.....??? pffff

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:44:15

@Angora Cardi: Ő már kiesett abban a pillanatban, hogy Adri ki lett választva. :/
Komolyan. Hánynom kell a műsortól, megy az Adri felszopás ezerrel, kretének asszisztálásával... :(

Angora Cardi 2019.01.19. 22:44:43

@Vérnyusszancska: jaja én is nehezményezem hogy viki adrizik és lacikát alázza neki nem ez a feladata

Mók_Ica 2019.01.19. 22:45:24

@Vérnyusszancska: igen.... gyökér is....lacikát ekézi most is

hunyor szájkarate edzőbá, edzést tart lacikának.....

Angora Cardi 2019.01.19. 22:45:30

@Mók_Ica: akinek Ázsia Center közelebb van ott is van mindenféle Pepper

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:46:16

@Angora Cardi: Nekem nincsenek illúzióim, neki pont ez a feladata most. Ha legalább a látszatra adna a retek, akkor legalább azt mondták volna, hogy vikike fényezze Adrit, az a másik nímand meg Lekvárt. De még ez se megy.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:46:17

@Kartontigris: köszi a különleges-kóla lelőhely infót :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:46:25

Denis Lacikára: ez zokniban tolja? Na és? Adri meg pomponos papucsban. És akkor mi van?

Mók_Ica 2019.01.19. 22:46:57

viki leszólja lacikát, hogy zokniban van.... bezzeg adri szöszmösz mamuszban nem ugyanaz a kategória.......

adri daráló lett......

Angora Cardi 2019.01.19. 22:47:06

odamondogatás blabla uncsi szokásos érvek

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:47:38

@Mók_Ica: Szánalmas, komolyan...
@Csakazértis én vagyok a királynő: Már nem tudnak mibe belekötni.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:47:48

@Vérnyusszancska: Denisz egy nulla mindig is az volt. Vikit meg most utáltam meg eddig elviseltem.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:47:59

@Csakazértis én vagyok a királynő:
@Angora Cardi:
Az első könyvet már le is töltöttem, guglizok az újra indul-ra is. :)

Mók_Ica 2019.01.19. 22:48:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: ugye??? +1000000000000000000 ekg neked :))))

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:48:39

@Angora Cardi: Egy-két részt láttam abból a szériából ahol bent ette a penész, nem is néztem tovább. Borzasztó gusztustalan, antipatikus, büdös gyökér. És látom a mai napig nem változott semmit. :)

Angora Cardi 2019.01.19. 22:49:11

@KólaMámor: ügyi vagy :)
@úgymond olvasó mmkk: hát eltesóztak lacitesóval :/

Mók_Ica 2019.01.19. 22:49:14

@Vérnyusszancska: adri monoton darálós hangja.... komolyan leütném..... ez nem kommunikációs készség.........

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:49:26

Nem is nagyon érteni h mit mondanak (Lacika és Adri), mert párhuzamosan beszélnek.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:49:29

@Vérnyusszancska: Ja, nem tette hozzá, hogy Vikikéről beszélek. De az a másik hímnemű véglény is katasztrófa volt az azóta már jobb létre szenderült barinőjével.

Múmin89 2019.01.19. 22:49:50

Lacikából kihozták azt, amit annó Radicsból, az ehhez hasonló feladatnál.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:50:13

@Vérnyusszancska: ah akkor is annyi volt a játéka hogy elhunyt fannikát kurizálta hogy most ide minek? passz felesleges, ennél még az általam utált simon is jobb lett volna viki mellé
és hol van VVAttila!!!!??? miért nem őt kapjuk ilyenkor?

Mók_Ica 2019.01.19. 22:50:30

adri kicsit túltolja..... egyáltalán nem szimpi.....

Cimili 2019.01.19. 22:51:04

basszus, mostanáig nem volt netem.:(( na majd visszaolvasok, h mi történt eddig. azta qrva életbe, mé üvöltözik püa??????

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:51:04

Na most én is megfejeltem volna Adrit, ahogy ott ugrált 2 centire Lacika arcától. Fúbazmeg.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:51:18

Greg cseppet se részrehajló. Adri jó kommunikáció, Lacika meg sérteget.
Milyen filmet néz?
Adri folytatja.
Az a baja, hogy nem tud Lacikáról mit mondani. Miért kéne mindenkinek fosni a szót és locsogni ide-oda?
Na, lement Renyhébe. Üvölt.
Tényleg jó kommunikációs képességei vannak.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:51:24

@KólaMámor: plusz már ordít adri ó jesus

mindenévfoglalt 2019.01.19. 22:52:01

Eddig sem kedveltem Adrit, és ez csak erősödött.

Cimili 2019.01.19. 22:52:04

@Mók_Ica: mi értelme az ilyen szócsatás baromságnak.

Mók_Ica 2019.01.19. 22:52:22

@KólaMámor: még jó, hogy adri megadja a tiszteletet....... amit ő egyébként hiányol az ellenfél részéről......

@Angora Cardi: remélem a döntő előtt ő fog jönni

hát ez az öfi sem volt túl tartalmas......

javier2 2019.01.19. 22:52:44

egyel előző topicba zártam a másokat!
szívesen

Angora Cardi 2019.01.19. 22:53:03

@Cimili: szájkarate volt, olvass vissza leírtunk mindent :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: áh Greg egy idióta, Lacika nem sértegette adrit

Nabazmeg itt a dagadtmici meg a kanja holnap pfej.
ReniGreg megint veszekenek holnap. Roliék meg röhögnek rajtuk.

Cimili 2019.01.19. 22:53:34

@KólaMámor: @Csakazértis én vagyok a királynő: nagy ekg!!
jól van, renyhével már csillámfaszpóni se akar többet beszélni.:DDDDDDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:53:35

Na, holnap Renyhe-só megint.
Most Greg vele nem barát. Visszanyalt a fagyi.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:54:11

@Mók_Ica: Pedig tudod mennyien hiszik azt, hogy ez a vitakultúra csúcsa, hogy elkezdesz hadarni és a másikat szóhoz sem hagyod jutni?
@Angora Cardi: Nem tudom mennyire leszek itt ezzel szimpi, de én Attilától is a falat kapartam. Annál a szériánál engedtem el olyan formában a VV-ket, hogy milyen alja módon manipulál az rtl. Gyakorlatilag Attilát úgy tolták el a nyereményig. Szerencsétlen Csaba, aki majd' minden játékban győzött és elvitte a lilakendőt, tök aktív volt (illetve lett volna, ha kapnak napi szinten értelmes feladatot) meg kapta a foscunamit a nyakába, hogy TUJAAA. Ennyi volt ellene annak az észlénynek az érve. :(

Angora Cardi 2019.01.19. 22:54:21

@Mók_Ica: remélem mert nagyon el van dugva, hahó Atti
@úgymond olvasó mmkk: hirtelen azt hittem Micit mondod de már értem hogy Imrét :D

Mók_Ica 2019.01.19. 22:54:45

@Cimili: értelme nem sok..... de az olyan retardált humorérzékkel rendelkezők, mint viki és denisz, jól szórakoznak rajta......

holnap greg "szakít" renyhével..... aki idegállapotba fog kerülni......

Cimili 2019.01.19. 22:54:46

@Angora Cardi: oké, köszi nektek a közvetítést! <3

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 22:55:10

@Angora Cardi: holnap meg renyhe fog ordítani. Dejó...

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:55:19

@Mók_Ica: neki sincs benne ez a szó a szótárában. Inkább sértegeti Lacikát. De Csillámfasz ezt nem látja.
Adri: nulla vagy, senki vagy.
Lacika: te vagy nulla.
Ergo: Lacika sérteget.
Aha.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:56:20

@Múmin89: Adriból meg előbújik Renyhe és Zsu. Egyik üvölt, másik ugrál és mutogat.

Cimili 2019.01.19. 22:56:26

@KólaMámor: sztem renyhéről már levette a kezét a csati.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 22:56:52

@javier2: hazudsz! :)))) válaszolok itt. közel sem értek annyira a kézilabda szakmai részéhez, mint amennyire az edzők(nek kellene), nézni szeretem, élőben főleg, meg értem a szabályait. de azt azért még én is felfogom, hogy 6 emberrel 10 meccset lehozni felér egy öngyilkos merénylettel.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:57:21

@Angora Cardi: Sajnos nem EKG. :(
Én próbáltam megkedvelni, de ócska módon tolták és ettől totál elkeseredtem, utána nem is néztem többet VV-t. Ide is azért kapcsolódtam be, mert olyan jókat kommenteltetek, de nem tudtam ki kicsoda, így kénytelen voltam. :D De látom, hogy amúgy semmi nem változott a retek részrehajlára terén. :)

Angora Cardi 2019.01.19. 22:57:55

@Cimili: szivi <3
@KólaMámor: Renyhét már mindenki utálja jó lenne köv párbajra kitakarítanák egyöntetűen 5 jellel

Mók_Ica 2019.01.19. 22:57:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: arra vagyok kíváncsi, hogy renyhe mikor találja meg zsut és mondja el neki, hogy greg nem is szívbéli barátja, mert kint nem barátkozna vele...... höhöhöhöhö

@Angora Cardi: nem hívja őt a retek túl gyakran......

@Vérnyusszancska: iq nuku emberek......

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:58:05

@Angora Cardi: vajon Kárszeg dugni fogja Micit feladat helyett a nyugiban?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:58:52

@Mók_Ica: aztat nagyon megnézném. :)
Úgy hiányzik, mint egy falat kenyér.
Hátha Csillámfasz tényleg kongatni fog.

Angora Cardi 2019.01.19. 22:58:56

@Vérnyusszancska: részrehajlók de mi azért cukik vagyunk mind bárkivel is szimpatizáltunk :)))

Vérnyusszancska 2019.01.19. 22:59:46

@Angora Cardi: Másért nem is nézném ezt a tömény fostalicskát. :D
Azért egy kicsit várom a holnapi Renyhe hisztérikus bőgést. xD

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 22:59:55

@Angora Cardi: ha itten most holnap lenne egy kiválasztás hirtelen, vajon Csillámfasz ismét szívbűl rárak Rolira, vagy Renyhe kap jelet?

Angora Cardi 2019.01.19. 23:00:16

@Mók_Ica: sajnos nem :(
@Csakazértis én vagyok a királynő: jaj istenem nem akarom látnitudnihallani blöeee

Cimili 2019.01.19. 23:00:18

@KólaMámor: Molettynek mindegy, az se zavarná, ha kopasz lenne.:))

0.5 bit 2019.01.19. 23:00:41

@Cimili: "mi értelme az ilyen szócsatás baromságnak."

Ha Adri túlkiabálja Lacikát, akkor gyenge lúzer, ha Lacika túlkiabálja Adrit akkor meg egy agresszív állat.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:00:41

@Angora Cardi: EKG. ;)
Hogyvoltlakók cukik mind, kivéve, aki nem.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:01:13

@Vérnyusszancska: jó drukkoljunk ennek együtt :)))))
@Csakazértis én vagyok a királynő: lehet és még rábeszéli zsut és a fiúk is szal szép történet lenne :DDDD
és grátisznak Csillámfasz feladná idén még úgysem volt feladás hajrááááááá

Mók_Ica 2019.01.19. 23:01:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: én meg azt, hogy zsu kiküldi hazugság vizsgálatra renyhét :))))

@Angora Cardi: én is bírtam attit..... de itt nem fogok összeveszni senkivel :))))

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:01:31

Nabazmeg, gyökerek a BV-ben.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:01:45

@Angora Cardi: ha az az ára, hogy Csillámfasz kongat, Renyhe meg kiválasztott lesz, bevállalom.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:01:48

BV-ben gyózó, viki, denisz

Cimili 2019.01.19. 23:01:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: na ez az. akkora szájhősök. összevissza hadoválnak és az ellenkezőjét teszik. pont mint a narancs dúcse.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:02:09

@0.5 bit: Pontosan. De a hülyék úgyse fogják ezt észrevenni, hogy mennyire megy itt a kettős mérce. :)

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:02:31

@Angora Cardi: mintha olyasmit olvastam volna hogy nyilatkozta atti a tv-ben vagy a FB oldalán ( nem emlékszem), hogy már nem vállal több VV-vel kapcsolatos felkérést, lezárta ezt a részét az életének. Mondjuk ehhez a szériához meg főleg nem csodálkoznék, ha nem adná a nevét és az arcát.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:02:35

@Mók_Ica: tegnap ezt kérdeztem, tippcsizünk-e arra, Zsu kire lövi el a harmadikat? Én Renyhére tippeltem. :)

Angora Cardi 2019.01.19. 23:02:50

anyádba jártál te gyózó nem pedig egyetemre!!!

Angora Cardi 2019.01.19. 23:04:39

reni greg okoskodnak
legkisebb a dekagram
gram
kiló
miligram is előkerül
mázsa tonna madonna

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:05:12

@Angora Cardi: az elet egyetemere jart, ahol isten a professzor

Angora Cardi 2019.01.19. 23:05:15

@Commodore: állítólag nem iszik alkoholt akkor mit szív?

ibsen 2019.01.19. 23:05:48

Sziasztok

Hát Reni elkezdte a mélyrepülést ahogy a holnapiban mutatták...Szerencsétlen, de magának köszönheti.Akkora egója van hogy szerintem elhiszi a VV) rá épül direkt:-) Greg a múltkor kiakadt hogy Zsu élőben országvilágozottan nem kért többet Reni barátságából, most meg ő szimplán ugyanazt csinálja. Reni meg egyedül folytatja hivatalosan is bejelentette. Viki nekem speciel tetszett. A tojásos játék jó volt ők is jót röhögtek a srácok nagyon belenyúltak a nyers tojásokba:-) Ezt a gagyi kérdést adni Adrinak...Reni komolyan el van veszve. A rendőrt hívja be aki majd biztos segíteni fogja őket.Ááááá:.. Megint alakulnak a dolgok bent. Lacika még most sem tudta magát felszívni egy jó rapszöveggel Adri ellen aki átment pankrátorba a végén. Nem volt nehéz dolga mondjuk.

0.5 bit 2019.01.19. 23:05:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: "ha itten most holnap lenne egy kiválasztás hirtelen, vajon Csillámfasz ismét szívbűl rárak Rolira, vagy Renyhe kap jelet?"

Kiválasztás előtt újra gránit szilárdságú lenne a csupa szív csapat és csak a véletlenek furcsa játéka nyomán szornák meg Rolit, nem pedig taktikából.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:06:13

Lackó okosságokat mond a bv-ben Renyhének és Gregnek.

Nagyon vágják a mértékegységeket. Csak ne eszerint süssenek-főzzenek.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:06:40

@KólaMámor: hm akkor hiába várjuk... na jó elengedem de akkor se kéne ilyen deniszeket előhúzgálni a semmiből mert ez egy nagy lófasz gyerek
Hol van VVPeti, Atti párja..
De még Alekosz szakértésén is röhögnék bevallom...
@úgymond olvasó mmkk: jaj imádom ezt a szövegeeeeet

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:07:04

@0.5 bit: én kérek elnézést, igazad van. :)
És mindezt szívbűl. :)

2019.01.19. 23:07:19

4 évig jártam egyetemre takarítani by győzi

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:07:26

Greg, mint a legszebb arcú??? WTF? Hát szegénynek olyan lárva feje van, Zsuzsu tényleg a legszebb, hiába tartom egy hülye pcsának. :D
Na, Vikike: "Roli sunyi" Aham, de amikor bementél hozzá ott nyomtad a faszságod, hogy ő kedvenced és jaj így, meg juj úgy...

Oh my... 2019.01.19. 23:07:29

@Angora Cardi: freudi volt, na, én is imádlak, alap :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:07:44

Édesfaszom, hogy néz ez ki? Odakozmált a szoliban?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:07:47

@Angora Cardi: kicsit atalakitottam, mert az arckonyvon nem igy szoktam latni (vhogy ugy, hogy az elet iskolaja, ahol isten a tanitomester), jaj baszki, mekkora eretnek vagyok, megyek szegyellni magamat melysegesen

Angora Cardi 2019.01.19. 23:07:53

ne hari de reniről az jut eszembe:

csálé csöcsű stoppos picsák

Cimili 2019.01.19. 23:07:56

jól van viki, grat., amiért megkedvelted renyhét. nem véletlenül nem csíptelek annak idején.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:08:09

@Angora Cardi: dehogynem járt egyetemre! A kutyáknak moslékért. (by Bödőcs Tibor)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:08:18

@Maximista vagyok: teged meg soha tobbet nem dicserlek meg, te retek!

Angora Cardi 2019.01.19. 23:09:15

@úgymond olvasó mmkk: jaj szoktam ilyet olvasni a kétosztályt végzettektől égessük már el a diplomáinkat légyszíves mert meg leszünk köpködve de dulván
@oh..my...: jeeeeee :)

Angora Cardi 2019.01.19. 23:09:36

Viktória! A kurva anyádat!
Igenis szavazunk mert LEKVÁR!

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:09:42

Ez volt Lacika mellett a kampányolás??? Azért légyszíves egy turhásat köpjél fel kedves Viki és állj alá.

ibsen 2019.01.19. 23:10:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: Rolinak kint nincs valami nője, mintha mondta volna valaki várja kint.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:10:16

@Angora Cardi: Almafasz a Mindent Dugás Egyetemre járt. De ott is csak kisegítőbe, neki már kecske se maradt, csak pite.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:10:42

@ibsen: volt, de nem voltak együtt a beköltözéskor.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:10:58

@Csakazértis én vagyok a királynő: mekkkkhalok :DDDDD kecske se maradt csak pite
én most röhögök leesik a laptop is rólam :DDD

Mók_Ica 2019.01.19. 23:11:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: te már előre láttad :))) én csak most jöttem rá :))))

viki egy jókatona...... a retek érdekeit védve, adrit tolja....... ja, és még ő sunyizza le rollert??? pont ő??? aki rohadtul kavarta a szart annó...... pffffff

Oh my... 2019.01.19. 23:11:08

@Vérnyusszancska: ez a gusztusa, most micsináJJon csóri? xDDD ez a két ma vendégszerki meg egy rakat fos volt, ruppót nem ért egyik sem; a tonnadonna meg ezerrel nyomja puát, savazza lekvárt, hát.... elmegy a bánatos pitlibe de téLLeg!!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:11:09

@Angora Cardi: dehogy egetem el oket. mivel egyensulyoznam ki az asztalt, ha nem lennenek, he?! :DDD

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:11:17

Már a múltkor pedzegettem, de valaki erősítsen meg. Ugye, hogy Renyhének fel van töltve a szája? De az az igazi ócska, gagyi szar minőségben, attól tud folyamatosan ilyen hápogó fejet felvenni. :D

Angora Cardi 2019.01.19. 23:11:49

greg a faszát fogva urgál egy budipapír darabbal pucéron az udvaron jézusmáriamkutyafasza

Cimili 2019.01.19. 23:12:28

konténert!!!!!!!!! csillámfasz egy szál pöcsben ugrál kint a kertben.blöeeeeeeeeeeee

Angora Cardi 2019.01.19. 23:12:29

A nagymamák és unokák nevében kikérem magamnak greg produkcióját!

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:12:35

@Angora Cardi: Képzeld el, ahogy ott törte a fejét, hogy ma mivel kerülhetne be az öfibe és ez jutott eszébe. Egy agyrágó bogár éhen halna a fejében.

ibsen 2019.01.19. 23:12:50

Sellő a kertben rsg-zik. Tehetségesen fog tüdőgyuszit kapni:D
Ez azért hiányzott eddig nagyon:-))))))))))

Oh my... 2019.01.19. 23:12:54

úúristennn, kiégett a retinááám!!!! ez a meztelencsiga, bazzzz, de gusztustalan volt már, most tényleg kell ezt?!

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:13:21

@Csakazértis én vagyok a királynő: nyuszival együtt én is fulladok ezen a kommenteden XDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:13:36

Fiúk egymást kenegeti, kézzel, Csillámfasz egész pucér hátával dörgölőzik Zsu totál pucér testéhez.
Csillámfasz egy szál faxban csillámát takarva piruettezik az udvaron (Adrit felvidítani). Ugrálás közben hátulról kétszer is látszott, amit rejteget hetek óta.

Mók_Ica 2019.01.19. 23:13:37

@0.5 bit: ahogy mondod..... mer' ők szívbű' raknak....

Angora Cardi 2019.01.19. 23:14:10

@Vérnyusszancska: hallod ez tényleg a legalja már mindennek

Oh my... 2019.01.19. 23:15:01

@Vérnyusszancska: pacsi ;) de most komolyan, azért külték be őket, hogy egyik játékost lenyomják, másikat meg felhúzzák? *asszák meg!!!!

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:15:21

@Angora Cardi: Szekunder szégyenem van, komolyan mondom.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:15:27

szívcsapat a 3 fiúnak mekkora farka van beszélgetést tolja

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:15:48

jezusom, mar attol is aszexualis lettem egy evre, amit irtatok, mi lenne, ha meg latnam is? :DDDD

2019.01.19. 23:16:03

10 milligramm 1 gramm, 10gramm 1dekagramm, 100 dekagramm 1kilógramm, 100kilógramm 1mázsa, 10 mázsa 1tonna.

Megint Adrit erőltetik, hányinger

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:16:22

@oh..my...: Ezért kapják meg fejenként a 10 ezer forintot. Ez karrier ám! :D

Angora Cardi 2019.01.19. 23:16:25

@úgymond olvasó mmkk: én már azt sem tudom hol porosodnak nyomikáim
@Vérnyusszancska: csatlakozom :/

ibsen 2019.01.19. 23:16:37

Jól mondja Viki nagyon más az akkori csapat meg a mostani.

Mók_Ica 2019.01.19. 23:17:02

asszem ezzel a beszélgetéssel egy újabb legalja.hu szintet értek el...... renyhe zsu és greg, hunor és lacika farkáról beszélgettek......

Oh my... 2019.01.19. 23:17:30

@Vérnyusszancska: már hány éhenhalhatott, mennyi tetem oszladozhat azokban a fejekben... a szívcsapat jah, most éppen a farkakat méregetik, kié mekkora és milyen, anyám! még jó, hogy Süsünek van tartása..... (konténert!!!!)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:17:45

@Angora Cardi: nekem most a felveteli miatt elo kellett vennem az elsot, de aztan visszakerult a doboz aljaba :D

Angora Cardi 2019.01.19. 23:17:46

@úgymond olvasó mmkk: ezután minimum egy Texasi láncfűrészest le kell nyomnom éjszakára

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:17:52

@Mók_Ica: De szívbűűűű, hát nem érted? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:17:59

@Angora Cardi: és sajnálják, hogy Gregét nem látják. De én láttam, bibibi. És hánytam is. Mert olyan gusztustalan emberre farkat pazarolt a teremtő.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:18:12

gyózike: reninek milyen a zsugorjítási elmélete

Cimili 2019.01.19. 23:18:13

bazd+viki!! mi a szórakoztató renyhén?????????

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:18:48

@oh..my...: Eleve az baszki, hogy Renyhe tök természetesen mondja, hogy bement és megbámulta a srácok farkát. Most komolyan? Ez mennyire szánalmas. :D

Mók_Ica 2019.01.19. 23:18:55

renyhe ismét megcsillogtatja az eszét....... gyökér......

Oh my... 2019.01.19. 23:19:24

@Mók_Ica: ez..... erre nincsenek szavak.

Renyhét és Greget valahol értem, náluk ez szakmai ártalom (vagy skill?), de a Zsizsikes? a tartásával..?

Angora Cardi 2019.01.19. 23:19:41

@úgymond olvasó mmkk: én azóta sem azokkal keresem a kenyerem :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: pontosan.... a brazil ken baba le akarja műttetni a farkát h még jobban hasonlítson a babára lehet Greg is ezért takarja folyton a kis miniatűr !!! markában

ibsen 2019.01.19. 23:20:01

Reni nem is olyan hülye, milyen komoly témákat fejteget....: D Nem dicsekszik a diplomájával:-))

Mók_Ica 2019.01.19. 23:20:01

@Vérnyusszancska: és kézzel mutogatta, hogy mekkora ..... szánalmas .....

@Cimili: jókatona..... a retek véleményét mondja

Angora Cardi 2019.01.19. 23:20:34

@Mók_Ica: újabb betanult sztori a la előző vivi és az alufólia sapi

Cimili 2019.01.19. 23:20:45

@oh..my...: időnként elfelejti, h milyen szerepet jáccik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:20:54

@Vérnyusszancska: undorító és felháborító. De Ginuval is ezt csinálta, meg sztem mindenkivel.
Nulla tisztelet van benne, mindenkinek belemászik az intim szférájába.

Oh my... 2019.01.19. 23:20:55

@Vérnyusszancska: mondom, szakmázik basszus... broáf!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:21:17

@Angora Cardi: en azzal fogom, eladom oket az ecserin jopenzert :DDDD

Mók_Ica 2019.01.19. 23:21:28

és ismét zsu szekerét tolják..... hányinger

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:21:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: xDDD
@Mók_Ica: EKG :)
Na, Dennis visszaböfögte az rtl álláspontját. Dennis híréből el tudom képzelni mennyire Zsuzsu a legszimpatikusabb neki. Kicsit sem lóg ki a lóláb. :D

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:21:39

@Angora Cardi: láncfűrészest, jigsaw-t, freddy kruegert, jason-t stb.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:21:51

denisz szerint aki nem érdekel senkit álljon a 3 lány a fináléban
viki szerint hunor zsu és v greg v reni

2019.01.19. 23:21:59

Roli egész sármos vizes hajjal.

Lacika arca mikor a díszbuzi pucéran az udvaron volt :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:22:06

@Angora Cardi: az övé annyira nem miniatűr, hátulról is kilatszott elég belőle.

2019.01.19. 23:22:35

Vikitehén komolyan gondolja, hogy Renyhének van esélye a 3-as döntőre? Vagy van az a pénz (5eFt), hogy ezt mondja?

Oh my... 2019.01.19. 23:22:45

@Cimili: ja, tényleg.... null-huszonnégyben azért csak nehéz lehet szerepben maradni, ezért már megérdemel 36 millát... (nem!!!)

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:22:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: Mert hát ugye ő a VV Renike, neki mindent lehet.
@oh..my...: Fúúúj, ilyenkor mindig megdöbbenek, hogy van valakinek ilyen nőre gusztusa. :D Sőt még hajlandó is fizetni érte. :D

ibsen 2019.01.19. 23:23:16

Komolyan megnézném Reni egyéni játékát. Meddig bírja?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:23:31

@Angora Cardi: hunor, zsu, greg, reni? :DDDDDDDDDDDDDDD csak viccelt, ugye? a prosti, a szefos, a pan meg az otvar. gyonyoru negyes!

Maximista vagyok 2019.01.19. 23:23:37

Feleségem kérdése: győzi buzinak vagy kaviárnak van öltözve?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:23:43

Almafasz direkt kérdései. Eszerint fogja a Retek alakítani a párbaj kimenetelét, hogy mások szerint mi lesz bent az emberekkel?

Angora Cardi 2019.01.19. 23:23:53

@úgymond olvasó mmkk: hallod megyek énis
@KólaMámor: ó te az én lelki világomat simogatod :D Mostanában nosztalgiáztam a Kedvencek temetőjével is párszor, éjszakánként leadják, amikor alvászavaros vagyok mindig megnézem.

ibsen 2019.01.19. 23:23:54

@Spitzbauer: Tippelt vagy ő vagy Greg.

2019.01.19. 23:23:57

Most meg azt mondja, hogy biztos, hogy lesz Renyhe-Süsü phárbhaj. Ez hülye. Most akkor melyik?

2019.01.19. 23:23:58

Hű milyen vicces volt, odahánytam

Cimili 2019.01.19. 23:24:41

@Angora Cardi: az indoka meg az volt, h szórakoztatóak és szerethetőek. renyhére és gregre egyik jelző sem áll.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:24:49

@úgymond olvasó mmkk: csak a retek preferenciáit sorolta az alkalmazott művésznő

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:25:05

@Angora Cardi: aztan meg eladom a vesemet a mariastimferfrasszen

2019.01.19. 23:25:25

@ibsen: Akkor az én tippem meg Ratyis. Az is volt ilyen "jó", mint Renyhe. És esélye is annyi van.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:25:47

@Paic Róbert: Én is azt néztem pont, hogy Roli szvsz sokkal jobb képűbb, mint Greg, akiről kb mindenki elmondja, hogy mennyire helyes. Rolinál csak az a gond, hogy el van hízva és igénytelen a végtelenségig. De belőle előbb kihozol egy jóképű sztárt kisegítőkkel, mint csillámfszból. :)
@Maximista vagyok: Feleséged a csapatunk tisztelebeli tagja. :D

Mók_Ica 2019.01.19. 23:25:50

@Maximista vagyok: buzi kaviárnak...... akit lepisilt egy tintahal.....

@Spitzbauer: önmagának is ellentmondott...... renyhe, zsu és adri legy a döntőben.... de lesz egy renyhe-zsu párbaj szerinte

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:25:58

@Paic Róbert: Roli nem csúnya. Visszafogyna, edzene, egész jó pasi lenne.

Oh my... 2019.01.19. 23:26:12

@Angora Cardi: ó bakker téLLeg! na menjenek a...... eh, majdnem mondtam valamit. legalább valami újjal rukkolnának elő, de azt se, csak a plagizálás.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:26:25

@Paic Róbert: Lacika elhűlt
@Csakazértis én vagyok a királynő: jajdejó hogy nem figyeltem eléggé
@Cimili: szörnyű ha tényleg ezt gondolja, idióta, ha kötelezőből mondja meg átlátszó

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:26:47

@Mók_Ica: Sötétség, sötétség mindenhol. :D Vajon mit szívott, mielőtt a kamera elé állt? :D

2019.01.19. 23:26:57

@Cimili: Fizetett statiszták. Már megint a hülyék okoskodnak, pedig jobban szeretem, ha az okosok hülyéskednek.

mézescsók 2019.01.19. 23:27:06

Ettől a Greg performansztól kéne jókedvre derülnie Adrinak?
A hazugságvizsgálatra megfogalmazott kérdés idiótaság volt és azért az lett, ami, mert a történetnek megint Zsuzsuról kellett szólnia. Hunor javaslata jobb volt (kb. kibeszélte-e a csapatokat egymásnak Adri).
Greg beszólása Reninek (nem róla szól a Vv) teljes zavarról árulkodik. Ez ugyanis tévedés, ez a széria Reniről szól. Mindenki más mellékszereplő. Még december elején három egymást követő napon arra vetemedtem, hogy megnézzem az adásokat. Ez hagyján, de mértem, ki mennyi percet szerepel. Reni mindhárom napon magasan vezetett, volt olyan, hogy egyedül birtokolta a villáról szóló tiszta adásidő (nem reklám, nem műsorvezetői összekötő szöveg, nem nézői szavazás ismertetése, bármi) 60 %-át.
Bármennyit kampányolnak ellene, maradok Lacika híve.

Cimili 2019.01.19. 23:27:14

@úgymond olvasó mmkk: nagyon profi megfogalmazás!! ekg

ibsen 2019.01.19. 23:27:27

Vikinek@Spitzbauer: Reni elvérezne a döntőig simán, tényleg nagyon rottyon van.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:27:48

@Spitzbauer: én egy greg-renit is elviselnék menjenek ordibáljanak

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:27:59

@Spitzbauer: mert nagyon okosnak és e akart tűnni, de a nagy koncentrálásban nem tudta megjegyezni, mint mondott az előző percben.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:29:08

@mézescsók: én is maradok Lacika mellett, hiába a sokat szereplő szív-brigád, már rég leírták magukat, lacika a maga egyszerűségével nem blamálta magát negyed ennyit sem
jó összefoglaló volt most is tőled

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:29:41

@úgymond olvasó mmkk: Nagyon aranyos. :)
@mézescsók: EKG, azzal a különbséggel, hogy az én százalékaim (hozzáteszem, hogy pontos mérések nélkül) 50% Renyhe, 35% Zsuzsuka, 10% Greg és a maradék 5% az összes többi lakó.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:30:03

@Angora Cardi: nem csak kóla tesók vagyunk, hanem horror rajongó tesók is ezek szerint? ;) Én nagyon szeretem a horrror filmeket. Nem minden típusát egyformán, de szeretem a műfajt. Főleg a lezárt-elmegyógyintézetes-szellemeseket.
Ezért nézem VV9-et is. :D

Angora Cardi 2019.01.19. 23:30:39

@oh..my...: ahhoz ész is kellene... ő meg ugye ovi óta erre készül és biztos otthon gyakorolta anyunak a sok progyuksziót amit most mi láthatunk

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:30:58

Tényleg. Nem voltam még itt a HV-n, mikor kiderült, hogy Adri hazugságvizsgálatát azonnal kiértékelik. Ki lepődött meg? :D

ibsen 2019.01.19. 23:31:12

@mézescsók: Az a baj hogy ő ezt el is hiszi...
Greg azt mondta amit megél nap mint nap bent. Reni sokkoló és baromi fárasztó, nem tudom hágy Skybabyt iszik egy nap hogy bírja vagy gyárilag ilyen?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:31:43

@Angora Cardi: én direkt figyeltem, hogy mit félt annyira, hogy elfér egy markában. Azért ritkán akadt olyan pasim, aki egy kézzel láthatatlanná tette, mije van.
Másnaposokban a kínai díler, Leslie Chow. Na, annak icipici nudlikája volt.

Oh my... 2019.01.19. 23:31:55

@Vérnyusszancska: @Csakazértis én vagyok a királynő: szerintem is, csak kéne mellé egy csajszi, aki motiválná, és aki miatt Roli erőt venne magán, hogy összekapja magát... Greg viszont... tényleg olyan kárvaszerű, engem taszít kifejezetten - de lehet, hogy csak elvisznek a benyomások, amiket a silány jellemével tett ránk a bentléte alatt...

úgymond olvasó mmkk 2019.01.19. 23:32:16

@Vérnyusszancska: ugye? barmelyikunket ketteroppantana pillanatok alatt a kis huncut

@Cimili: :)

2019.01.19. 23:32:21

@Mók_Ica: Nem véletlenül ekéztem végig a tonnadonnát az Aus szériában, na. Akkor is rühelltem. Mostanra egy kicsit elmúlt, de most "visszaküzdötte" magát a bögyömbe.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:32:46

@KólaMámor: kávét még belevesszük? :) (meg lekvárt haha)
Igen én is! Imádom mindegy milyen csak félelmetes legyen és horror, lelki terror, bármi csak ne nyálas romantika. American Horror story-t nézted? Asylum a kedvenc évadom. Az de beteg.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:32:58

@ibsen: gondolj bele, vége ennek a szarságnak, hazamennek, és ott már nem ingyen lesz az energiaital. Meg fognak őrülni az elvonási tünetektől.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:34:25

@oh..my...: Nagyon távol ülnek a szemei egymást. Az ilyen típusú arccal rendelkezőknél van ez a lárvafej érzése az embernek. :) Nem is tudom, hogy ezt honnan a picsből szedik, hogy ő milyen szép arcú. Ráadásul olyan ócskán van odatetováltatva a szemöldöke, hogy kb vagy 3 ujjnyi távolság van a kettő között, ezzel még jobban ráerősítve a távol ülő szemeire.
@úgymond olvasó mmkk: Azért megsimogatnám. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:35:00

@oh..my...: Roli pasitestű, pocakkal, belőle lehet faragni.
Greg puhatestű. Mint egy tízéves kicsit elhízott gyerek. Karja is semmi.
Belőle is lehetne faragni, de sokkal több munka. Viszont nincs dereka és feneke.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:35:08

@KólaMámor: most kezdi az Alvás! ZAVAR c filmet a film cafe, belenézek hátha ellensúlyozza a csillámfasz szökellést

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:35:28

@Vérnyusszancska: Jézusom. Nagyon össze-vissza írok. Lehet a kései időpont miatt. :D
Nagyon távol ülnek a szemei egymástól. :D

2019.01.19. 23:35:43

Viki és Denis jó volt a bv-ben, ez most nagyon jól sikerült

ibsen 2019.01.19. 23:36:05

@Spitzbauer: Viki uralta azt a szériát párbaj nélkül ment a döntőbe ott koppant, mondjuk ez várható volt még Zsófika is megelőzte az utánfutója aki elég ostoba volt. Ez elég ciki, de Au győzelme várható volt már az elejétől sztárolták a facebookon toronymagasan vezetett stb. Ez kellett a népnek.
Most Roli hasonló karakter mint Viki csak sokkal csendesebb nem harsány de olyan taktikus mint ő.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:36:21

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az hagyján, de ami a legrosszabb, hogy nincs férfia, széles háta. Azt meg már semmilyen edzéssel nem tud magának növeszteni. Esetleg valami tiltott szerrel, de hát arra ugye az egészsége is rámenne.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:36:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: lehet azért hívja kagylónak mert feldugja a golyókat a vesszőt meg hátratolja mint a fiúhímringyók hogy nőnek látszódjanak

Rommvili 2019.01.19. 23:36:52

Ez a Viki már Vikcsu korában undorító lett.

Oh my... 2019.01.19. 23:37:04

@mézescsók: pontos meglátások, és tökjó, hogy meg is mérted, amiért mi csak érzésre háborogtunk... és naná, hogy hajrá Lekvár Lacika! /gusztustalanul tolja a csatorna megint a másik felet, ezt eleve utálom./

ibsen 2019.01.19. 23:38:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az a durva hogy a szervezetüknek se jó hosszútávon a cigiről nem beszélve. Cigielvonás még nem is volt. Na akkor mi lenne...

Oh my... 2019.01.19. 23:38:40

@Angora Cardi: az simán lehet, főleg mert maga is fiúhímringyó....

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:38:45

@Angora Cardi: sajna nem kávézom. :/
AHS-t még nem láttam, pedig mondták már h nekem való nézzem meg. De ha belegondolok, eddig csak filmeket néztem inkább horrorban, sorozatokat nem. Max ha Supernaturalt ide vesszük, bár az nem annyira para szerintem.

Mók_Ica 2019.01.19. 23:39:36

@Spitzbauer: én eleinte szimpatizáltam vele, mondván végre egy lány, aki taktikázik, gondolkodik.... de annyira genyó volt...... ő saját magát sem szereti, hogy szerethetne mást.... ámde irigy.....

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:39:41

@Angora Cardi: kettő az egyben. Van saját gésagolyója.
A többit is feldughatná magának.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:40:12

@KólaMámor: Mondjuk nem igazán horror, de ha szereted a '80-as évek + King fílinget vegyítve, akkor a Stranger Things-et nagyon melegen ajánlom. Főleg az első évadot. :)

Angora Cardi 2019.01.19. 23:40:46

@KólaMámor: ó én kiokosítalak sorozatból, te meg hozol filmcímeket :)
@oh..my...: na igen... nem láttam azt a linkelést amit valaki berakott amiből kiderült hogy hímringyó de én meg sem lepődtem... ezeknek ez természetes a kurválkodás a könnyű pénz, undorító társaság

Oh my... 2019.01.19. 23:41:58

@Vérnyusszancska: talán, mert a plasztikfigura, akire hasonlítani akar, ugyancsak lárvaszerű a maga mozdulatlan vonásaival.... amúgy teljesen egyetértek, a távol ülő szemek sokat rontanak az összhatáson, és nem is teszik szimpivé az arcot.

Mók_Ica 2019.01.19. 23:42:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: jááááj..... :))) ezen felröhögtem..... :))) de egyébként, ha zavarja, akkor tényleg vágassa le......

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:42:51

@ibsen: mondjuk ezt tudniuk kéne nekik is. Renyhe iszik nagyon sokat.

ibsen 2019.01.19. 23:43:37

@Mók_Ica: Igen ez jó volt és nem a Baukó féle hisztis, piás idegbeteg manipulátor hanem egy vérbő csaj akinek humora is volt és elég genyó volt sokszor azt nem mindig tetszett de elmondta, hogy ez egy felvett dolog volt mert rájött hogy olyan buta emberekkel van körülvéve hogy ezt kihasználja.Roli most hasonlót csinál. nem gondolom hogy kint ugyanilyen lenne de be is ismerte felvett egy szerepet taktikázik. Ezt vállalta, de Vikiről csak a nézők tudták a riportban hogy ez nála egy szerep. A vége felé már ő is lazított a jelmezén.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:44:14

@Mók_Ica: vagy fusson át így pucéran egy kutyás udvaron. :) Nem lesz dolga a levágással. :)

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:44:16

@oh..my...: A szemöldök stimmel, amit rajzoltatott magának ez a hülye csillámpóni, de a szemek nem. Ken és Barbie babának nincsenek távol ülő szemei, ellenben jó nagyok.
www.ebay.com/itm/Barbie-Camping-Fun-Ken-Doll-/372392496604
Szerintem Greg a haján és a szemöldökén kívül nem igazán hasonlít egy Ken babára. :D

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:44:28

@Angora Cardi: alvás zavart most jó h mondtad, azt meg kell még néznem.

Rommvili 2019.01.19. 23:45:26

Régen voltak bolondok. Ma 2h,3h,sni gyerekek,felnőttek. Senki sem meri kimondani,hogy zsu elmebeteg mert félnek,hogy őket támadják majd. Mert ugye a másságot tisztelni illik... Meg mit szólnának a nézők. Persze azért magában mindenki tudja és utálja is. Ahogy a cigányokat is elfogadjuk,de azért a szomszédba ne költözzön...

ibsen 2019.01.19. 23:45:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én Rolinál láttam hogy hamar elmarkolja a piás üvegeket meg Hunor pl. már amikor kapnak, mert egyébként nincs. Megértem őket ezt pia nélkül nem lehet bírni egy idő után.

Oh my... 2019.01.19. 23:46:42

@Angora Cardi: igazad van.... pont ma láttam egy mémet a legnagyobb fb-csopiban, ahol az útszéli ribancot kérdi az autóból kiszóló kuncsaft, hogy "hát a többiek?" mire a szexipari szakmunkásnő: "hát a VV-ben vannak!" xDDD nagyjából ez van, tényleg....

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:46:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: sötét folyosókst láttam, az egész jó volt. :)

Angora Cardi 2019.01.19. 23:47:46

@KólaMámor: Eddig tetszik :D Jeff Daniels amúgy is nagyon jó színész.

Rommvili 2019.01.19. 23:48:18

Mondjuk a vivi és krisztián is elviselhetetlenül undorító.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:48:58

@oh..my...: ez nagyon jó, hehehe, amiből már mém is van, az a valami :D
facen egyébként renyhének mi a megítélése? nem néztem ezer éve a csopikat mert felfordult a gyomrom amikor egyszer olvasgattam őket ...

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:49:23

@Vérnyusszancska: ha úszna sokat, talán alakulna. Meg sok edzés, szálkásítás.
De a fején az sem változtatna.

Oh my... 2019.01.19. 23:49:56

@Angora Cardi: óó.... én ezt láttam egy dokufilmen valamelyik tematikus csatornán (jelzem, ugyanilyen törpenövésű kb, mint a "mi" csillámfaszúnk), de azóta mégrosszabbul fest.... ijesztő.

Oldfos 2019.01.19. 23:50:05

@Rommvili: Én kimondom : Zsu egy retardált félhülye,aki még idegesítő is és ha közöm lenne hozzá arcba rúgnám egy szöges bakanccsal.
A nyóckeres fosribanc szeri-bari ja meg végetért ha jól látom :)

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:50:58

@Angora Cardi: jöhet a kiokosítás, csak legyen időm több évadnyi sorozatot végignézni. Azért is filmeztem eddig inkább, mert azt 2-3 óra alatt lezavarom és kész. A sorozatokra viszont oda kell figyelni, ráadásul hosszabb ideig. De a legjobbakat szívesen megnézném. :)

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:51:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Gondolod, hogy 30 évesen ilyen testtel nem menthetetlen? Nekem kétségeim vannak. :D
@Angora Cardi: ^^

Oldfos 2019.01.19. 23:51:17

És hajrá Adrika kúrjalak félholtra !

Mók_Ica 2019.01.19. 23:52:22

@Rommvili: húúúúú...... ezért mit fogsz kapni a zsu-fan kommentelőktől :)))) ezt mi már az eleje óta mondjuk, hogy szefo-s ......

Oldfos 2019.01.19. 23:52:31

@oh..my...: Én azt vallom : aki hülye haljon meg ! természetes kiválasztodás...

Oldfos 2019.01.19. 23:53:17

@Mók_Ica: A Zsú fanok is vagy félhülyék vagy rokonok:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:53:29

@Angora Cardi: nahát, Gregnek van hová fejlődni. A bordáit távolíttassa és a farkával egyszerre, akkor egy füst alatt megvan minden.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:54:28

@KólaMámor: ok, csinálunk listát :)
@oh..my...: igen ez a pali már állati durva, a mű hasizmával, vádlijával és minden izma mű, bicepsz stb... a fekete haja agyonszőkítve, ez olyan mintha én kitalálnám holnaptól Cindy Crawford leszek és márpedig addig húzzák a lábamat amíg nem leszek 180 cm nem baj ha közben beledöglök de akkor is az akarok lenni - na ezeknek én egy elrettentő példát szeretnék ahogy végignézik hogy egy ilyen műtét után az egyikük ott marad...
@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem akar ő férfias lenni, nem az a cél, hogy kislányos (khm) teste legyen?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:55:10

@Vérnyusszancska: sztem sose menthetetlen egy test, csak sok munka kell vele. De ehhez elhatározás kell, kitartás és sok lemondás. Ja, és nem kés. De Gregben ezekből nincs, ő a smink és fodrász által gondolja megoldani

Rommvili 2019.01.19. 23:56:03

Hát elmebeteg zsut már már a szelíd csirkék is kinyírnák.

Angora Cardi 2019.01.19. 23:56:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: tartom, hogy egy szöges bakancsba is belefejelhetne párszor hogy szebb legyen

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:56:43

@Angora Cardi: Ken akar lenni. Valóban nem túl férfias maga a baba. Nekünk nincs, a fiúbabákkal nincsenek kibékülve a lányaim. :)

Oldfos 2019.01.19. 23:57:03

@Oldfos: Rogton egy példa: Ittasan zuhant a mélybe a biztonságos szelfizésért kampányoló indiai pár

Oh my... 2019.01.19. 23:57:05

@Angora Cardi: én is csak ma néztem be először, amikor ide belinkelte valaki, akkor klrtem hozzáférést, de azóta se csekkoltam, elfelejtettem, de ma eszembe jutott, hogy megnézem, hogy áll lekvárunk.... pont posztolt egyet Renyhe anyjának a barátnője, hogy milyen nehéz dolga van bent szegény kislánynak, mert még Csoki szétmarcangolta a lelki világát, és azért olyan, amilyen.... mosdatta, na.
de hogy mit kapott érte... tízből nyolcan ócsárolták szal nem áll jól, bezzeg a Zsizsikes... ő a sztár még mindig, bár, örömmel láttam, hogy végre vannak a másik, agyas oldalt (főleg Rolit) támogató posztok és kommentek is.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:57:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: Sajnos nem vagyok nagy sportember, így teljesen elfogadom amit mondasz, nálam biztos jobban értesz ehhez. :D
Úgy gondoltam a hátának a szélességén ilyen korban már nem tudna változtatni, csak izmot lehet felszedni, meg szálkásítani.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:57:33

@Angora Cardi: az valóban jó arcalakító és ingyér van.

ibsen 2019.01.19. 23:57:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: Gregnek egy kamasz teste jutott ami most hízásnak indult.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:58:06

@Vérnyusszancska: Kinget szeretem, szóval ez lehet h szintén tetszene. Köszi neked is az ajánlást.

Lóbelt bácsi 2019.01.19. 23:58:26

Srácok ma annyi jó ajánlást kaptam itt (könyvek, sorozatok, filmek) h most tökre örülök! :) Jó kis csapat vagytok. Így még egy jó van ebben a VV9-ben a hogyvoltok mellett. ;) Köszi nektek.

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:58:30

@oh..my...: Komolyan? Felcsillan egy halvány remény?

Angora Cardi 2019.01.19. 23:59:09

@Oldfos: ezt pont ma olvastam :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: a nemtelen faxtalan baba... de végső soron greg is csak seggbekukira vágyik..

Oh my... 2019.01.19. 23:59:39

@Rommvili: már nincsenek játékban, szal nem tökmindegy, milyenek..?

Vérnyusszancska 2019.01.19. 23:59:40

@KólaMámor: Remélem, ha megnézed tetszeni fog. Kicsit mindig izgulok ajánlások miatt, hogy ne okozzak csalódást. Én nagyon szerettem, de amúgy is menthetetlen King + '80-as évek fan vagyok. Szóval nekem így egybe a kettő maga volt a Kánaán. :D

Angora Cardi 2019.01.19. 23:59:49

@KólaMámor: Te is a csapi része vagy Kóla :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.19. 23:59:52

@Vérnyusszancska: szélesíteni nem tud a hátán, de izomzattal alakítható. És onnan lefaragni, ahol felesleg van. Nem lenne ilyen meztelencsiga kinézete. :)

Én se értek hozzá, bárcsak. :) Én csak futok, edzés csak ha nagyon akarok, étrend ami jön. :) Nem tudnék lemondani a kedvenceimről, most pl. a madártejes jégkrém van soron. :)

2019.01.20. 00:00:05

@ibsen: Annyi különbséggel, hogy Roller nekem szimpi, Vikit meg úúúúúúúúúúútáltam. Egyébként Attilát is. Attila miatt nem is néztem (annyira) a VV5-öt.
Egyébként Viki direkt szemétkedett, Zsófikát is szivatta, úgy tűnt teljesen öncélúan volt V1G. Attila dettó. Roller csak annyit csinál, hogy próbálja elkerülni a szív, oh, csapat (szívócsapat) által sűrűn és hol tudatosan, de inkább öntudatlanul elhelyezett aknákat. Az első direkt megmozdulása Renyhe tegnapi beetetése volt, de ez sem volt olyan ghecchi mint Viki és Attila szemétkedései.

Hja, és alig várom a holnapi részt: Renyhe kiközösül! Meztelen csiga meg majdnem kongat. Szerintem, Renyhe üsse le, utána kongasson a buznyák. Az tetszene. De nem álmodozom itt tovább.

Cakát mindegykinek!

Rommvili 2019.01.20. 00:00:45

@Oldfos: Ez tényleg nem színészkedik. Ez alapból hülye. De mivel a többiek látszatból tisztelik,így lovat adnak alá és elhiszi,hogy normális. Minden zsu hívőnek kívánom,hogy legyen a szomszédja és járjon át hozzá dumcsizni.

Oh my... 2019.01.20. 00:01:37

@Oldfos: akkor viszont essen ki, hogy mihamarabb megtehesd... nemde? ;))

Angora Cardi 2019.01.20. 00:01:46

@oh..my...: örülök hogy reni oldal elhullik... Zsut kell még igen megbillenteni kicsit, remélem Rolinak sikerül és talán ez hat a támogatóira...
Rolinak is örülök, hogy van azért aki elismeri hogy próbálkozik.

2019.01.20. 00:02:59

@Rommvili: Nagy igazságot írtál le itt: "elhiszi, hogy normális". Életében először érezhet ilyet szerintem.

Rommvili 2019.01.20. 00:03:07

@oh..my...: épp ezért ne mutogassák őket!

Oh my... 2019.01.20. 00:03:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem csak azzal... mondta már bent, hogy műtétet akar a nyereményből...

Lóbelt bácsi 2019.01.20. 00:03:58

@oh..my...: legalább renyhe nem népszerű, de zsu meg ennyire az... még mindig nem tudom, mit esznek rajta.

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:04:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Akkor lehet én írtam rosszul, mert úgy akartam magam kifejezni, hogy ellentétben azzal, akinek szerencsés a genetikai állománya és eleve szélesebb háta van és/vagy gyerekkora óta mondjuk kajakozik, azzal szemben Gregnek ennyi idősen már esélye sincs. De az biztos, hogy ha épít izmot tud vele csalni.
Irigyellek a futás miatt, régebben én is jártam kocogni, de sosem bírtam. Aztán tavaly ősszel elmentem a kardiológiára és sajna kiderült, hogy örökletesen túl magas a pulzusom (nyugalmi 90-100), könnyű terheléskor 130-140 (gyaloglás), emiatt voltam tőle mindig rosszul. Nagyon nem örültem ennek, mert mindig irigyeltem akik futni járnak és szépen fejlődnek. Így marad a gyaloglás. Azt is szeretem, de na, a futás lenne az igazi. :D

Rommvili 2019.01.20. 00:05:04

@Spitzbauer: hát többször mondta,hogy bántották,kiközösítették. Vajon miért? Mert bolond.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:05:16

@KólaMámor: én a Marvel-sorozatokat néztem végig, na meg természetesen a Trónok harcát. :)
Meg még sok más. :) Csak szólj. :)

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:06:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: Uhh, Marveles kollegina! :) Remélem a márciusi, de legfőképp az április dátum már benne a naptárban. :D

ibsen 2019.01.20. 00:06:56

@Spitzbauer: Ok. Én sem bírtam Vikit mindig a zsófikás szülinapi torta az arcba szemétség volt a kiscsaj barbie házban nőtt fel nem ehhez szokott.
Zsófika azért élvezte hogy Viki mellett van, kevésbé basztatták, Viki se poénból tartotta maga mellett. Egyedül nem megy.... Szóval mindketten elmeneteltek a döntőig tehát megérte nekik.
Más csapat volt mind a három Attiláéké kemény volt, nagy harcok, szemétkedések, taktika szóval ez nagyon lightos.
Reniék még ahhoz is hülyék hogy csapdát állítsanak ezt most láthattuk. Rolinak nem sok mindent kell csinálnia kb. Mondjuk ezek közt nem könnyű okosnak lenni.

mézescsók 2019.01.20. 00:07:25

@oh..my...: Idegesített az állandó vernyákolása. Kíváncsi lettem, de biztosan mazochista is vagyok, hogy naponta mennyit vesz el az életemből a nő, ha a Vv-t nézem. Sokat.
Egyébként talán nem is lenne mindig rekedtes a hangja, ha nem üvöltene folyamatosan. Bár valószínű, hogy alapból is hangosan beszél. Talán kommunában nőtt fel.

@Angora Cardi: EKG. Egyébként visszanéztem az Adrival kapcsolatos affért (lefejelés). Szóra sem érdemes. Voltak súlyosabb beszólások is a villában.

@Vérnyusszancska: Valamelyik hv-író a múlt héten sokallta Reni szereplését. Én meg csodálkoztam, hogy ez egyeseknek csak most tűnik fel?
Az az érzésem, hogy Reni rettenetesen celeb akar lenni. Nyilván szeretne győzni, de szerintem sokkal jobban hajtja, hogy a bulvármédia haszonállata legyen.

.@ibsen: Greg elég későn vette észre, vagy ha már észrevette korábban is, sokat javíthatott volna a saját renoméján és a nézők élvezetén, ha szóvá is teszi. Persze Greg is a médiaku....ság miatt ment be, úgyhogy voltaképpen semmi alapja nem volt, hogy leállítsa.

Más: ha kitagadtok is, nem szeretem a horrort!!!
Szeretem viszont a thrillert. Tegnap a Vv helyett egy nagyon jó dán filmet láttam. A bűnös, ez a címe és szenzációs.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:07:49

@Vérnyusszancska: futás, hát, én két éve futok, de nem tudok fejlődni, mert nekem a hasam rossz, így legtöbbször éhgyomorra futok, meg kis víz, de azzal 10 km felett már necces. De azért nem adom fel. :)
Gyaloglás is tök jó, azt is szoktam. :)
Lényeg a mozgás.
Csak kéne vmi keresztedzés az állóképesség miatt.

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:07:54

@Angora Cardi: Pedig amúgy jó az, tényleg. Utána annyira jó érzés önt el, csak nekem tényleg ezzel a borzasztó szapora pulzussal van a gondom. :( Egyszerű kocogás 180. És folyton kaptam az ívet, hogy biztos azért, mert nem vagyok elég kitartó, nem erőltetem, mittomén. Szóval kicsit elégtétel volt a diagnózis, habár rohadtul nem vagyok tőle boldog. :/
@mézescsók: Remélem hamar eltűnik a süllyesztőbe. :)

ibsen 2019.01.20. 00:08:10

@ibsen: Illetve nem nehéz okosnak lenni:)

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:09:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: És, ha ilyen szőlőcukorral tömnéd közben magad? Tényleg nem nagyon értek hozzá, csak eszembe jutott, hogy azzal a gyomrod nem terheled meg, mégis kapsz energialöketet. :)
Keresztedzés alatt valamilyen súlyzósra gondolsz?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:09:15

@mézescsók: EKG mindennel. :)
Nézd meg a Keresés C. filmet. Nagyon jó. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:10:51

@Vérnyusszancska: igen, vmi súlyzó, kardió, torna, ilyesmi.
Szőlőcukor broáf. Egyszer ettem egy karika banánt egyik frissítőponton, 10 perc múlva azt néztem, étterem, vagy bokor. Ez versenyen volt.

Oldfos 2019.01.20. 00:11:07

@Rommvili: DE azon túl még idegesítő, arrogáns m unszipatikus is! Aurélio is idiota da van benne egy szerethető vonás...(Ok Zsűnál 100millioszor értelmesebb)

Lóbelt bácsi 2019.01.20. 00:11:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: az avatárodból valahogy sejtettem. ;) köszi neked is! :)

Angora Cardi 2019.01.20. 00:11:50

@Vérnyusszancska: nem tudom hogy kezdjek neki
@mézescsók: Thrillert is nagyon szeretem. Minden borzongatót.
Igen a megfejelnélek-be kapaszkodik azóta is Baukó köpködős Évikével az élen a csatorna. Viki is ment be oltani lacikát az adás közben kifelé a nézőknek. Lacika egyszerű gyerek, de nem "állat". De kell rajta lovagoljanak ha már Ánusznak és Radicsnak és Csokinak elnézték az agressziót.

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:11:52

@Csakazértis én vagyok a királynő: Azt talán egy hete ajánlottam ANGORA CARDInak :) Utóbbi időszak legdurvább thrillere volt számomra. :)
Ohh, sajnálom, hogy ennyire utálod, amúgy én is. :D Egy van amit meg tudok enni, az a DM-es áfonyás. A többitől undorodom. :D

Rommvili 2019.01.20. 00:11:56

A lacika meg mindig cigizés közben belecsulázik a hamuzóba. Ritkán mutatják. Pedig ha összegyűjtenék egy kisfilmbe tuti kiesne a tuja.

Lóbelt bácsi 2019.01.20. 00:13:16

@mézescsók: biztos nem tagad ki senki mert nem szereted a hororrt. Sőt mondok valamit: én a thrillereket is szeretem. Ha filmes oldalakon keresgélek, ezt a két kategóriát szoktam nézegetni. :)

ibsen 2019.01.20. 00:13:18

@mézescsók: Greg már nyert azzal hogy bement. Van róla bőven anyag, tesz is érte. Ha egy kis esze lenne és nem a Genorazzo féle baromságokat meg a többit hajkurászná akár még műsort is vezethetne. De ez sok munka és főleg a háttérben... a youtubon meg csinálhat sminkvideókat szerintem ez is pénzt hoz majd neki, bjutiblogger lesz:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:14:05

@Vérnyusszancska: jaja. Thanos mongyon le. :)
De jön a Trónok harca is. :)
Addig se unatkozom, most Jessica Jones megy. :) Meg még pár másik szimultán. :)

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:14:46

@Angora Cardi: Húú, nagyon sok ilyen kezdő futó program van fent a neten. Csak egy szuper, drága cipőt szerezzél be, meg egy tartót, amibe a telefonod tudod rakni a karodra és már lehet is menni. A telefonra mehet zene, hangoskönyv, rádió, podcast, bármi. :) Tényleg szuper érzés. Annyi a lényeg, hogy az elején nagyrészt gyors tempójú séta lesz, rövid gyorsabb kocogó etapokkal megtűzdelve, és utána ezeket a gyors etapok időtartamát növeled. Persze az is megeshet, hogy nem fogod megszeretni, azzal sincs baj. Akkor az nem a te sportod. :)

Rommvili 2019.01.20. 00:15:04

@Oldfos: Igaz!!! Zsu idegesítő,egyedül létezni nem tudó elmebeteg. Aki szereti,az éljen vele együtt napi 24-ben!

Oh my... 2019.01.20. 00:15:29

@Angora Cardi: jah, azt nem mindtam, higy vettem egy mély levegőt, és megnyitottam néhány magasabb kommentszámú Süsü-témájú posztot, és azért az nyilvánvaló, hogy ugyanaz a tendencia ott is, mint itt: három-négy profil tobzódik egyfolytában, minden egyes kommentet kommentelnek, támadnak, személyeskednek, stb...

Angora Cardi 2019.01.20. 00:15:37

@Vérnyusszancska: fent van a listán a Keresés :)
Asszem most kaptam pont ilyen áfonyás dm-eset és ízlik.

Lóbelt bácsi 2019.01.20. 00:16:27

@Vérnyusszancska: @Csakazértis én vagyok a királynő: A Keresés tényleg piszok jó film volt.

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:16:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hehe, mondjuk én bírom Thanost, de csak azért, mert Josh Brolin. :D
Mostanában itthon nem nézünk sorozatot, valahogy így elmaradt. De a VV-t a Zurammal együtt nézzük. :D
@Angora Cardi: Hehe, sokan kedvelik. Nálam azért Thor a nyerő. :D :P
Ugye, hogy az az áfonyás nem is rossz? Egész ehető. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:17:09

@Angora Cardi: későn és rossz embernél akarnak példát statuálni az agresszió miatt. Ott van inkább Renyhe, na, ő aztán tényleg Radics, Csoki, FarÁnusz nőben.

mézescsók 2019.01.20. 00:17:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hallottam róla (egy laptopon játszódik az egész?), de még nem láttam. Kösz a tippet, megnézem. Tán még ma éjjel.

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:18:18

@KólaMámor: Szerintem már csak a nézéskor vagy 130 volt a pulzusom, bár ahogy írtam ez nálam nem szokatlan. De ettől függetlenül, ha egy 1-10-es skálán kéne jelezni, hogy mennyire szorongtam néha rajta, akkor a 8-ast simán eléri. :D

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:19:00

@mézescsók: Mindenképpen nézzed meg, elképesztő filmélmény, el se fogsz tudni előle szakadni. Előtte javasolt a pisilés. :D

Angora Cardi 2019.01.20. 00:19:08

@Vérnyusszancska: OK, köszi, valamit megpróbálok küzdeni a témában, rossz esetben marad a kondigép..
@oh..my...: Milyen meglepő (nem). Én bírom Lekvárt de ha valaki fikázza nem megyek neki mert kit érdekel, mindenki azt gondol amit akar, adás után úgysem látjuk őket. Akiknek meg bejön Süsü hát éljenek vele, ahogy már többen megénekelték fentebb, vigyék haza tegyék a vitrinbe.
Anno volt pár játékos aki ilyen indulatokat váltott ki, emlékszel a Zsuzsára, akit kiutáltak?

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:19:49

@Angora Cardi: én Thor rajongó vagyok. :) És Havas Jon. :)

Ja, ma megnéztem a Fák jú, tanár úr három részét. :)

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:21:17

@Csakazértis én vagyok a királynő: Thor? *.* EKG :D
Rohadtul merem remélni élni hagyják. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:21:24

@oh..my...: Oh, mazochista. Én nem mertem csatlakozni egyik VV-s Facebook-csoporthoz se, rettegek, hogy odalesz az idegrendszerem. :)

Angora Cardi 2019.01.20. 00:21:36

@Vérnyusszancska: Én rossz vagyok sokszor a gonoszokat támogatom :DD
Igen az áfonyás kellemes már 2-t elfogyasztottam majd igyekszem rendszeresen főleg ha megerőltetem magam és feltápászkodom a kondigépre :/ :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: Ó igen dehát nőként nem szállhatnak rá mert gyenge nőket nem bántunk :D haha. Nyomi kis Lacikánk megkapja az összes eddigi rohadék helyett a csatorna bosszúját...

ibsen 2019.01.20. 00:22:18

@Angora Cardi: Már Roli is fogta a fejét konkrétan mert Lacika annyira nem volt jelen ebben a szájkaratéban. A hálóban mondták neki hogy tegye már magát oda, szinte könyörögtek...
Ő a kemény gyerek odakint? Az meg hogy majd akkor mutatja meg magát a nézőknek amikor ő gondolja? Könyörgöm párbajra megy....Vicc.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:23:01

@Vérnyusszancska: még mindenki támadjon fel, főleg Dr. Strange. :)

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:24:44

@Angora Cardi: Szurkolok neked. Hátha megszereted a futást. :)
@Csakazértis én vagyok a királynő: Igen! :D Basszus, ilyenkor mindig megszólal a fangirl bennem, erre a hypevonatra ülök fel egyedül, de erre nagyon. :D Remélem baromi gyorsan eltelik ez a pár hónap. :)

Lóbelt bácsi 2019.01.20. 00:24:58

@Vérnyusszancska: ekg. Én úgy gondolom h inkább izgalmas mint félelmetes. Amikor para van benne, akkor az is inkább lelki para. Szóval igazi jó thriller.

Angora Cardi 2019.01.20. 00:25:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: mindenki Thornak szurkol, valaki kell Loki mellé is :DDD
Havas Jont a végére kedveltem meg, előtte vígasztalhatatlan voltam, hogy Robb-nak annyi.
A két legjobb alakítás nekem egyébként Ramsey és Theon.

Vérnyusszancska 2019.01.20. 00:28:12

@KólaMámor: EKG :)
Huh, jó késő lett, megyek aludni. Mindenkinek szép álmokat! :)

Oh my... 2019.01.20. 00:29:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem is vagyok aaz! xDDD csak nem akartam elhinni, hogy akkora a tábora, vagyis kiváncsi voltam, tényleg igazi tábor-e, vagy csak a családtagok, ismik... és bingó! főleg utóbbiak védik, nyomják, emelik.... persze vannak azért mások is, de zömmel ez a pár profil uralja a fb-csoportokat...

Lóbelt bácsi 2019.01.20. 00:31:07

Én is megyek. Holnapi párbajt szépen kisimultan akarom nézni. :D
Köszi mindenkinek mindent. :))))
Jóccakátot!!!

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:33:18

@oh..my...: Ékes példa, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Pár rokon nyomat sokszáz kommentet, de csak egyet tudnak szavazni. ;)

Oh my... 2019.01.20. 00:33:57

@Angora Cardi: persze hogy! :) én neki drukkcsiztam, amíg lehetett, aztán azt már nem birtam nézni, ahogy a csatorna engedi öt végleg kicsinálni néhány gátlástalan játékos által, az végtelenül gusztustalan volt, és állitom, durvább agresszió, mint egy pofon adott esetben, vagy egy elhajitott csipesz...

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:34:08

@Angora Cardi: Loki nyikhaj istenke. :) Sose felejtem el. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:36:03

@Vérnyusszancska: töltsd ki egyéb sorozatokkal, holnapra gyűjtök neked. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:37:25

@Angora Cardi: gyenge nő? Bah. Röhögnöm kell. Meg eljátszani se tudja se a gyengét, se a nőt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.20. 00:38:10

Na, egyedül beszélgetek. :)
Jóéjt. :)

Oh my... 2019.01.20. 00:38:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: nagyjából igen, pesze biztos van kéznél pár okoseszköz innen, onnan; meg próbálják győzködni a csopitagokat, kampányolnak, ahogy tudnak, de azért bizom benne, hogy ez talán nem lesz elegendő, elvégre innen se kommentel oda senki (én sem)...

ibsen 2019.01.20. 00:38:38

Lacika beszólása nem napi téma.Megtörtént látjuk, de ha kiesik nem emiatt fog. Egyszerüen saját maga miatt. Annyi lehetősége volt megmutatni magát, pörögni a véleményét elmondani másoknak, kiállni magáért stb.Rolinak épp ezért volt jó katona.Nem a riportban kell a nézőknek bizonygatni mekkora arc is valójában.Mutassa meg.Ez a játék erről is szól. Láttunk belőle részleteket de ez kevés.

Oh my... 2019.01.20. 00:48:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: azé' na! és én..? ;) jelzem, filmileg egyezik az ízlésünk, imádom a Marveleket, a GoT pedig alapmű... és @mézescsók:-hoz is csatlakoznék, imádom az igényes thrillereket, horrort sosem szerettem; persze tiniként próbálkoztam társaságban egy-egy klasszikussal, de nem birtam végignézni, nekem annyira nyilvánvaló volt már akkor is, hogy kamu az egész, hogy képtelen voltam üzemszerűen rettegni. ;DD

mézescsók 2019.01.20. 00:48:45

@Vérnyusszancska: Így vagyok ezzel én is (süllyesztőre gondolok).
@Angora Cardi: Valakivel muszáj példát statuálni, ez nyilván még előjön a párbajon is. Erre a többiek (Roliék) felkészíthetnék a srácot, hogy legyen valami ütősebb válasza. Amúgy vannak olyan pillanatok, amikor kiszalad az ember száján olyasmi, amit valószínűleg sosem tenne meg. Adri másik érve, mármint hogy nem mutatta meg magát Lacika, szintén baromság. Annyit mutatott meg magából, amennyit akart, vagy amennyit már nem tudott eltitkolni. A villába nem azért mentek be - gondolom én - a játékosok, hogy kibeszéljék a depresszióikat
Más: én úszok és biciklizem, ha van rá időm és olyan az időjárás. Egy baleset utáni felépülésemben (műteni kellett a lábam) sokat segített mindkettő.
.@Rommvili: Még mindig jobb, mint ha a padlóra köpne, bár ott talán fel sem túnne.
@KólaMámor: A kitagadást nem gondoltam komolyan, de valahogy az volt az érzésem, hogy itt ma a horror kedvelők jöttek össze. Amúgy szeretem a katasztrófafilmeket is, a történelmi, valamint a hétköznapi témájúakat (Mielőtt ... trilógia - ez utóbbira példa) is. Tulajdonképpen a filmnézés hullámként jön elő nálam, van úgy, hogy hónapokig nem nézek egyet sem, aztán jön pár hét, amikor igen, akkor kielégül a kíváncsiságom és szünet, majd megint kezdődik előről.
@ibsen: Egyetértek a Greggel kapcsolatban írtakkal, csak az a helyzet, hogy nem bírom a pasit. Ennek semmi köze a nemi irányultságához. A Ken-babasághoz van, meg ahhoz is, hogy valamiért engem egy nagyon rosszul sikerült nőre emlékeztet. És nem a külsejében, hanem a tulajdonságaiban. Ettől persze még beautyblogger lehet, bár felőlem akár asztronauta is.

mézescsók 2019.01.20. 00:51:31

@Vérnyusszancska: Megnézem, esetleg kiviszem magammal a wc-re a laptopot.

ibsen 2019.01.20. 00:53:26

@mézescsók: Greg az a meleg aki sminkeli magát affektál és állandóan produkálja magát. Ilyen is van. sajnos egy sztereotípiát erősít fel. Ő is egy szerepet vett fel, nyílván megvan benne ez a fajta viselkkedés amit írsz, de láttam teljesen normálisan interjút adni mindenféle allűr nélkül. A sellősdi meg a cukiskodás és társai egy szerep ahogy a szeressük egymást is. Ez egy játék ezt játssza el részben.

Oh my... 2019.01.20. 00:54:26

@ibsen: azt mutatta, ami; ő ez, nem több; vagy szeretik így, vagy hazamegy; nem kell folyton másnak akarni őt, nem fogja megerőszakolni magát, mert egyrészt képtelen színészkedni, másrészt nem is kell neki - megmondta a szájkaratén, vagy így kedvelik, vagy sehogy. és jól mondta.

Oh my... 2019.01.20. 00:58:07

@ibsen: ezt a szerepet nem most vette fel, kint is ugyanezt alakítja, ez a kinti élete, szal nem is biztos, hogy szerep az, amit látunk, EZ ő. silány cucc, de lelke rajta, ha neki ez jön be, ezzel kíván érvényesülni... tegye. kit érdekel.

ibsen 2019.01.20. 00:58:17

@oh..my...: A riportban elmondta már hogy robbantani fog, meg majd meglátják tud majd meglepetést okozni...Vártunk.

Oh my... 2019.01.20. 01:02:17

@mézescsók: köszi a tippet, ezt én is megnézem; a Keresést láttam, tényleg nagyon ott van az is!

Oh my... 2019.01.20. 01:06:43

@ibsen: fog a fenét! ;DD ezt te se veszed már komolyan, biztos vagyok benne ;) de persze neki drukkcsizok holnap, Adri ellenszenves nekem a kezdetektől, azóta pedig csak lejjebb került a benti munkássága okán, nekem nem fog hiányozni - ugyanakkor azt is látom, hogy a szerkik nyíltan őt nyomják, na mindegy...

Oh my... 2019.01.20. 01:07:52

elköszönök én is, bis morgen!

mézescsók 2019.01.20. 01:11:27

@oh..my...: A horror akkor jó, ha annak ellenére, hogy tudom, ordas filmesek készítették direkt azért, hogy rám hozzák a frászt és ez sikerül nekik. Namármost: én nem szeretek megijedni
.@ibsen: Lacikához: nem mindenkinek a pörgős fazonok jönnek be. Ezen az alapon ezt a Vv-t Reninek kéne nyernie, mert ő aztán végigszáguldotta az egész szériát. Az eddigi 8 Vv-ből Aurélió, Attila és Alekosz volt az a nyertes, aki valóban műsort csinált. A többi 5 nyertes jószerivel csak jelen volt.
Greg: elhiszem, hogy képes normálisan viselkedni és nem állítottam, hogy buta. Amikor a legrosszabb női tulajdonságokat említettem, akkor a sutyorgásokra, a mások rosszindulatú kibeszélésére, a terelésekre, az ádáz gyűlölködésre gondoltam.

mézescsók 2019.01.20. 01:18:41

@oh..my...: Nem bánod meg, ha nem valami akciófilmet vársz. A bűnös lényegében egy helyiségben játszódik, egy szereplővel, de nekem nagyon tetszett.

Hagylak benneteket aludni. Jó éjszakát!

mobilos perpetuum 2019.01.20. 01:42:59

Szelfivel nem tudom bizonyítani, de több facebook oldalon lájkoltam Laszikát.
A kis mitugrász csak úgy ordítozott, ahogy korábban Erától, Vivikétől, Renyhétől láttuk. Szerintem a szó-karatén leszerepelt.
Lekvárunk visszavárunk.

nicu71 2019.01.20. 02:09:41

Sziasztok, napok ota felvételrol nézem az adást, nagyon el vagyok kenodve, ahogy a Lekvárunkat amortizálja gusztustalanul a szerkesztőség. A mai a legalja volt eddig. Mindegy. Akkor is hajrá LACIKA!!!!

Sanda.Ipse 2019.01.20. 07:01:11

A BV-vel kezdtem a tegnapi adás megnézését. Mottó: NŐNEK KELL megnyerni! Milyen jó lenne a döntőben a női hármas! Mint egy papagájkommandó! Aztán megnéztem a VV-t. Ott is Viki és az ocsmányfejű minden kommentálása arra irányult, hogy Lacikát savazzák és Adrit agyon dicsérjék. Még Lacika zoknijába is belekötöttek, ami már tényleg röhej volt. A mai párbajt még megnézem. Ha nem Lacika megy vissza, akkor a továbbiakban nem látom értelmét a műsor nézésének. Utálom, ha manipulálni akarnak.
Sajnos úgy látszik, hogy VV Tivi a leleplező videóján igazat mondott. A műsor szerkesztők által irányított, a szavazásokat elcsalják.
Csak azért is HAJRÁ LACIKA!

hereverő heverő 2019.01.20. 07:12:38

Gutten morgen mindenkinek.

Hoppancs, szuper a poszt, miattad talán vissza is nézem! Airplane-re persze emlékszünk, én be is kommenteltem valamikor tegnapelőtt v azelőtt a robotpilótát. Giffel! :))

Angora Cardi 2019.01.20. 07:16:20

@nicu71: kitartás hajralacika
@hereverő heverő: morgen, nem jött email zene ügyben

Sanda.Ipse 2019.01.20. 07:39:52

Az iskolahéten illemtanórán kellett szájkaratéznia Adrinek és Vivinek. Hangos üvöltözéssel pörgött is a nyelve mindkettőnek. Úgyhogy ez most nem volt valami kreatív feladat egyáltalán. Ha Lacika túlüvöltötte volna, akkor ő lett volna az agresszív állat. Ebből sehogy nem tudott volna jól kijönni.

Sanda.Ipse 2019.01.20. 07:53:34

Zsuzsu meg arra büszke, hogy úgy védte meg magát egy ingyenvizet osztogató lánytól, hogy leköpte. Ezzel a castingján meg is nyerte a beválogató csapatot. Gratula, Rtl!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 08:15:33

@Sanda.Ipse: Zsuzsu személyisége a "ráhagyós" nevelés miatt torzult...,amikor a földön fekvő kislány hisztizik a játékboltban és nem szólnak rá. Ahogyan sehol nem szóltak rá, semmilyen közösségben, mert a őrjöngő dühroham után következik a napokig tartó duzzogás.
Gyakorlatilag féltek, félnek tőle...
Ezt a fékezhetetlen akarnokságot nehéz kezelni, amennyiben elengedik nehéz megfogni (talán felnőttként kinövi), amennyiben a szülők a "ráhagyásos" módon nevelnek....
A Reny is ilyen....

mobilos perpetuum 2019.01.20. 08:20:26

@Sanda.Ipse: Adri beköltözéskor is három napig ordítozott. Van olyan mondás: pattog, mint kecskeszar a deszkán.
A győztes Lacika lett, nem ment át értelmetlen üvöltözésbe. Az, hogy Viki miket mondott, egy dolog, de Dennis csicska volt mellette, szánalom.

Angora Cardi 2019.01.20. 08:32:54

@Sanda.Ipse: Erre volt a csatinak igénye.

Angora Cardi 2019.01.20. 08:33:25

@Sanda.Ipse: Tivyset nem láttam pedig tudom linkelték páran.

Pamutbojt 2019.01.20. 08:36:53

Pikacsu húzzon haza a pics@ba. Ugyanolyan idegesítő rikács, mint a barinői.
Hogy nő nyerje ezt a szériát? Na csak az kéne.

Sanda.Ipse 2019.01.20. 08:56:20

@Angora Cardi:
Zsuzsu saját elmondása a lány szembeköpéséről meg arról, hogy azért megy a villába, mert meg akarja magát "próbáltatni" (sic)
rtl.hu/rtl2/valovilag/belevalovilag/vv-zsuzsu-modellkedik-tancol-es-verset-szaval-mindezt-kamera-elott

Sanda.Ipse 2019.01.20. 09:00:46

@Angora Cardi:
ez a saját nézőközönségük lenézése, szarba vevése. Mondhatom, elég megalázó számunkra.

hereverő heverő 2019.01.20. 09:03:12

@Angora Cardi: aztakutyapicsa.. nézd meg a spam mappában, nekem visszaigazolta. Ha ott sincs akkor eluldom priv a linkeket, de limitált ideig élnek csak.

Sanda.Ipse 2019.01.20. 09:07:32

@Pamutbojt:
Nyilván arra számítottak, hogy a vita hevében Lacika szájából ismét kicsúszik egy olyan kifejezés, amivel az Rtl, mint magas erkölcsiségű intézmény nem azonosulhat. Nem volt szerencséjük. Lacika nem vesztette el a fejét. Adri viszont undorító volt.

hereverő heverő 2019.01.20. 09:08:34

@Angora Cardi: ment a masikra is, talan jo. Most csak telefonom van, de megnezem ha hazaerek. Mea culpa.

Angora Cardi 2019.01.20. 09:13:25

@hereverő heverő: köszönöm szépen, első megérkezett

Angora Cardi 2019.01.20. 09:18:05

@Sanda.Ipse: megnéztem na ez aztán a sokoldalú tehetség...

umbriel 2019.01.20. 09:19:10

Eddig nem tudtam eldönteni, de most, hogy Adri a szájkaratén átment Erába... ment a szavazat Lacikára.

Sanda.Ipse 2019.01.20. 09:21:33

@Angora Cardi:
Semmi gondom azzal, ha az Rtl eredeti szándéka az volt, hogy idén nővel nyeretik meg a fődíjat. Csak akkor legalább egy olyan nőt be kellett volna válogatni, akire az ember jó érzéssel szavazhatna. A játék kezdetétől valamennyi lány az alja kategória.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 09:22:23

@Sanda.Ipse: Most nem értelek, próbálj meggyőzni kérlek. Általában egy a véleményünk, az észjátékot favorizáljuk mindketten, mintha az lenne a közös nevezőnk...
Ez alapján tedd mérlegre a két embert..., legalább is én ezt tettem...! Ezért Adri...

,, 2019.01.20. 09:23:55

jó reggeltet!
marvelosoknak pacsi, AHS-ből nekem is az Asylum a kedvenc.

lehet tipcsizni, majd nézem.

Pamutbojt 2019.01.20. 09:24:38

@Sanda.Ipse: Egyetértek. Nem hiszem el, hogy ez a daráló, pampogó, ordítozó stílus nyerő legyen... Lacika jól beszélt amúgy.
Mégis Adri a királynő, mert ő volt a hangosabb, erőszakosabb. Ezeket az embereket a farkasok nevelték?

Zsuban rengeteg elfojtott indulat van. Ez a köpés is ezt mutatta, plusz egy csomó jele volt már. Pl.bizonyítványosztásnál is beugatott a tanárnak, hogy "maga normáliiiiis?"... Nem a tv-ben kellene mutogatni, hanem a pszichiátrián.

Pamutbojt 2019.01.20. 09:27:23

@UdvariatlanBolondvagyok: Adri értelmesebb, de a viselkedése visszataszító.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 09:33:08

@Pamutbojt: Nézd! Az Adri-Ánusz párbaj egyetlen tanúsága, hogy ezt a nődarálós kampányt folytassa a kistyúk....Elég ügyesen kommunikál és ezzel a passzív-agresszív, meghúzom-eresztek PUA politikával teret nyert, és most tarajozik a mitúúzás hullámain...
Szerintem ügyes...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 09:36:17

@Pamutbojt: Gyengeséget, támadhatóságot, kapaszkodókat, hibákat keres...
A módszerek közt valóban nem válogat....,de valakinek, talán pont ez szimpatikus.

Sokorai_Atala 2019.01.20. 09:39:31

@Sanda.Ipse: szerintem is, teljesen kihegyezték Zsuzsura - legalábbis, amennyit láttam belőle - már írtam egyszer , eleinte próbálkoztak a többi lány szereplővel is, de az első napok hozzászólásai többnyire Zsuzsu baromságait emelték ki, ezért teljesen ráálltak. Ez is egy szakma, csak lehetne jobban, okosabban csinálni, hogy ne tűnjön fel a manipulálás - nekünk is kevésbé.

Sanda.Ipse 2019.01.20. 09:46:34

@UdvariatlanBolondvagyok:
Adrit a kezdetek óta nem preferálom. A visítozásait, hogy önmagát degradálja a Hunorral való ágyas szerepben, csak azért, hogy képernyőre kerüljön. Valóban sokkal értelmesebben tudja kifejezni magát, mint a többi nő, Lacikánál pedig - lássuk be - nem nehéz értelmesebbnek lenni. Mivel én a döntőben nem kívánom Adrit látni és azt sem, hogy a sellőhármast erősítse, jobban örülök, ha most hazamegy.

mobilos perpetuum 2019.01.20. 09:48:43

@Pamutbojt: Sajnos a "tanárok" azt hozták ki, amit a retek nekik mondott, az akkori kedvencnek, Csokinak az első háromban kellett lenni. Szerintem se normális, hogy a szakmát lejáratva, ilyenbe belemennek.
Lacikáról:
Egy nő írja: Legalább tud kumonikalni Adrienn Lacika semmi.
És ezek szavaznak...

Sanda.Ipse 2019.01.20. 09:52:11

@UdvariatlanBolondvagyok:
Konkrétan számomra akkor volt a leggusztustalanabb, mikor a Hunorral való együttlétét a legrészletesebben kitárgyalta a sellőkkel. Undorodom az ilyen nőktől.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 10:09:42

@Sanda.Ipse: Alapjában mily megütköző lehet, ha egy negatív hősnek szorítunk a filmben.
Talán pozitív értelemben is lehet bankot rabolni, vagy csak a cselekmény szempontjából adunk a bonyodalomra lehetőséget? Laszka eltűnésével semmit nem veszítünk, Roliék, pedig semmit nem nyernek. Mindazonáltal a kígyó sikamlós csúszása még okozhat meglepetéseket.
Azért ígérem bontok egy ízt, Lekvár tiszteletére (amennyiben kiesik), mert kedvelem.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 10:12:06

úgyis el van már döntve, ki fog kiesni

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 10:15:20

@Sanda.Ipse: Hibázott, viszont nem akkorát, hogy ne ismerje be a hibáját,= mondván, az dobja rám az első követ....Igazából ezt sem lehet bekarikázni, kinyomtatni és indexre tenni!

Sabina Pohl 2019.01.20. 10:24:19

Jó reggelt, most nézem vissza a tegnapit. Azt hittem, hogy a tojás fejen széttörése vagy az indián szökellés max az álti alsó osztályban vicces. Úgy látszik a trampli Vikkancs és az ostoba Dennis még ott tartanak. Őszintén elképedtem ahogy a térdüket csapkodták a nevetéstől. Mi a fasz?!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.20. 10:28:18

@Sanda.Ipse: A Sellőhármas a tegnapi adásban végleg felbomlott, de ha nem lett volna világos, holnap a spoilerben megmutatva még tovább bomlik. Reni kijelentette, hogy innentől egyéni játékot játszik. Adri már régen egyéni játékot játszik, és kimondva kimondatlanul Greg és Zsuzsu is egyéni játékot játszanak. Ezért nem muszáj Adrit utálnod. Az úgymond "szájkarate" feladatban Adri teljesített jobban, de ez borítékolható is volt, a "vihar a biliben" téma miatti hazugságvizsgálatból is jól jött ki, annak ellenére, hogy Sellőék (talán Greg kivételével) továbbra sem hisznek neki. Lelkük rajta, vagy inkább a szívük hiszen ők szívjátékosok. És ebben a szövetség-nem szövetség témában, illetve annak jelentőségében Roli is vakon van, Hunor szót sem érdemel a vakság-nem vakság kérdésben. Lacikánál a szájkarate felkészítésben érvként adja a szájába, hogy Adri nem Rolit hívta ki, hanem őt, amikor meg majdnem ezzel egyidőben lenyilatkozza, hogy nem tiszteli Adrit ezért nem néz a szemébe, meg ő más hetek óta Adri rllrn szavaz minden konfliktus szavazáson és kiválasztáskor... Sajnálom Lacikát, de egyre inkább az az érzésem, hogy holnap neki is vége lesz a játéknak. Nem ő érdemli, de szerintem Adri jelenleg az egyik legerősebb játékos benn. Nagyon mélyről kezdte a játékot nálam, de úgy érzem, hogy 3-as döntős lesz.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 10:29:20

@úgymond olvasó mmkk: Már a hétfőben gondolkodom, a párbajt azért a közjegyző miatt megcsinálják...DDD. Ha van esze az ugribugrinak, lejattol a Roliékkal...

ficekence 2019.01.20. 10:36:18

Nagyszerű lett a poszt, köszi!! Petit változatlanul szeretem, egy élmény. :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 10:37:45

@UdvariatlanBolondvagyok: remélem a párbaj után rögtön lesz kiválasztás is

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.20. 10:39:18

Amúgy vizsgáljuk csak meg röviden, hogy mi is volt ennek a tegnapi hazugságvizsgálatnak az eredménye ? Én azt szűrtem le, hogy valamelyik segédkérdésre, tehát nem, az egyébként értelmetlen, fő kérdésre Adri azt válaszolta, hogy nem, és ez a nem válasz őszinte volt...? :-D

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 10:39:46

@VV Erőlegény: Greg vágja, hogy Reny vállalhatatlan, aki nála önzőbb az már kegyetlen. Úgy tűnik a kevésbé idiótához húz, akit ráadásul könnyebben tud befolyásolni. Amennyiben felbomlik a szövetség, azt sem tartom kizártnak, hogy a villa három részre szakad és Renyhe Adriban keres partnert.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.20. 10:42:45

@UdvariatlanBolondvagyok: Ha az ugri-bugri alatt Adrit értes, akkor szerintem győztes párbaj után már nem szabad lejattolnia velük. Továbbra is középen állva kellene játszania ide-oda tekintgetéssel, alkalmi szövetségekkel. Nem gondolnám, hogy két megnyert párbaj után, ami előtt mindkétszer gyengének tartották ott benn mind, bárki is belé merne állni még egyszer.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.20. 10:42:59

@UdvariatlanBolondvagyok: Ha az ugri-bugri alatt Adrit érted, akkor szerintem győztes párbaj után már nem szabad lejattolnia velük. Továbbra is középen állva kellene játszania ide-oda tekintgetéssel, alkalmi szövetségekkel. Nem gondolnám, hogy két megnyert párbaj után, ami előtt mindkétszer gyengének tartották ott benn mind, bárki is belé merne állni még egyszer.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.20. 10:45:26

@UdvariatlanBolondvagyok: Én inkább a Greg-Adriban-Zsu lazában hiszek. Renyhe izolálódni fog, vállalhatatlan...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 10:47:10

@VV Erőlegény: Itt szakadt el Gregnél végképp a cérna, hogy a továbbiakban megkérdőjelezze Renyhe értelmi képességét...Eleve, hogy került oda Hunyor? Ennyi erővel Adri is összeállíthatott volna magának egy kérdéscsokrot....(?)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.20. 10:51:15

@UdvariatlanBolondvagyok: Az a baj Gregnél, hogy nem azért nem ment be a kérdéskészítéshez, mivel rájött arra, hogy teljesen értelmetlen ebben a játékban ezt a kérdést egyáltalán boncolgatni, hanem azért mert Reni, VV Reni show érezve ismételten magát újra el akarta lopni a showt előle is.

Pamutbojt 2019.01.20. 10:53:42

@UdvariatlanBolondvagyok: Ez igaz. De ez a másik leüvöltése engem fáraszt. Ennél értelmesebbnek gondoltam Adrit.

@mobilos perpetuum: Teljesen mindegy, hogy a sulihéten ki lett a győztes. Zsu bunkó volt, amikor feltette ezt a kérdést. Neki ezt is lehet. Leköpni valakit, beszólni a tanárának, pont az ünnepségen stb. Nemcsak buta, mint a segg, de nem tud viselkedni sem. Ezért kellett volna iskolába járni, hogy legalább az alapvető normákat elsajátísa.
Ezért nem értem, miért nyomja a retek ennyire. Egy tanulatlan kis bunkó, aki folyamatos önsajnálata mögé bújik.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 10:57:26

@VV Erőlegény: Ennél Renyhe erőszakosabb, hogy szegregálják. A győztes párbaj után rászáll Adrira, és a tőle való félelem farvizén jó ideig elevez. Az öntudatos jelleme negligálja a csillámfaszpóni- duó unalmas vergődését, ha érdekei úgy kívánják, a tőlik elszenvedett sérelmek alapján, simán ellenük fordul.

Intruder71 2019.01.20. 10:59:10

"Másnap befut a vezérlőbe a Nagy Testvér nyilvánosság elől eddig eltitkolt gyagya öccse és húga..."

Vezérlőbe? Az valami tévés szelektív hulladékgyűjtő. Salgo polcokon 20-30 éves cuccok. Értéktelenek, mint a két ösztönlény.

Pamutbojt 2019.01.20. 11:01:08

@UdvariatlanBolondvagyok: Én is így gobdolom, hogy bárki jön vissza a párbajról, Renyhe kullancsként rácsatlakozik.
Adri esélyesebb, de Lacika győzelme érdekesebb lenne.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 11:12:03

@Pamutbojt: Erről nem vagyok meggyőződve...bármekkora gebasz is lenne a szentek között, még inkább összetartanának....

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 11:18:28

@Ármándójózsi: Jogos felvetés, kérdés, hogy Hunor kint hagyja-e Greget. Szkeptikus vagyok...
Zsu szélütött tábora csillámfasz mögé áll...Mit kezdjen Lekvárral? Vajas kenyérre kenje?
Jobban járna egy áspiskígyóval....

mobilos perpetuum 2019.01.20. 11:23:03

@Pamutbojt: Ez műsor. Soha tanár nem megy be egy Csokihoz könyörögni, hogy keljen fel. Nem szoktak, mint Robin, szerelmes levelet felolvasni a tanárnőnek. Nem keresem elő, de voltak beszólások más szériákban is. Buta. ? ?!! Ezt papagájként szajkózzátok, valóságtartalma nincs. OKJ-s pincér, ahol tanulnia kellett. (Gazdálkodási ismeretek Élelmiszerismeret Élelmiszerbiztonsági alapismeretek Pincér szakmai idegen nyelv Felszolgálási alapok Felszolgáló szakmai ismeret)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 11:25:09

Hunort kizárólag Renyhe ellen szavaznám vissza, egyébként mehet a levesbe egész nyugodtan

Sanda.Ipse 2019.01.20. 11:27:38

@Pamutbojt:
Tanult. Gyorséttermi kiszolgáló:))))

Sanda.Ipse 2019.01.20. 11:31:50

@mobilos perpetuum:
Nem pincér. Gyorséttermi eladó.

mobilos perpetuum 2019.01.20. 11:31:53

@Sanda.Ipse: Roli futár. Az ám a karrier csúcsa.

bel ami 2019.01.20. 11:34:31

@Ármándójózsi:
Álom, álom, édes álom, álomkép,
álmodj csak, hogy Roli lesz a végén szép.
Nagy Testvérék, ha ránk néznek, suttogják:
mi mondjuk meg, kié lesz a boldogság!

Sanda.Ipse 2019.01.20. 11:37:04

@mobilos perpetuum:
csak egy pontosítás volt, nyugi:)))
Szíved joga, hogy ne tartsd butának, szíved joga, hogy szimpatizálj bárkivel, aki szemen köphet az utcán, ha éppen úgy tetszik neki.

mobilos perpetuum 2019.01.20. 11:37:13

Jelen pillanatban hét villalakó közül egy hisz még Rolandnak: Hunor. Tattikus. 2019 év vicce.
Remélem, Laci visszatérése után három csoport lesz, vagy egy-egy párbaj előtt alkalmi szövetségek.

bel ami 2019.01.20. 11:37:31

Majd elfelejtem: hajrá Adri!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 11:40:32

@mobilos perpetuum: Nebassz, gondolhatja a sok panelproli, és elgondolkozik erősen, hogy már megint szügyig vagyunk a példaként felhozott fekáliában, és arról győzködnek, hogy csokikrém lesz az, tejszínnel a tetején. Mindig gyanús, amikor meg kell magyarázni, hogyan értsük a szavakat, az ilyesmi a valóság átírásának aljas buzgalmára int engem.
Elvégzett egy OKJ-és tanfolyamot? És? Ez enyhítő körülmény az ostobaságra?
Az idézgetéseid alapján lehet csűrni és csavarni a hangalak és jelentés sajátos kapcsolatát, az iskolai végzettség általános nívójának fokát, de a magam részéről, hogy feloldjam itt a gyötrő kétségeket, s mivel úgyis szereted az óvodás megnyilvánulást, megfogyva bár,de törve nem, csak neked, és csak most, leírom e becses két szót: ZSUZSA OKOS!!!

mobilos perpetuum 2019.01.20. 11:41:07

@Sanda.Ipse: Valamit a castingon mondani kell, hogy nem csak egy vagy a sok közül. Gondolom azt se hiszed el pl. Roli bemutatkozó kisfilmjéből, hogy a csaja épp egy másik kannal fekszik az ő lakásában.

mobilos perpetuum 2019.01.20. 11:46:17

@UdvariatlanBolondvagyok: Zsuzsa nem okos, de nem buta. Minden benti lánynál, a kiesetteket is beleértve, különb.
Mai témánk szempontjából közömbös: Laci vagy Adri. Adri vagy Laci.

Sanda.Ipse 2019.01.20. 11:46:36

@mobilos perpetuum:
Ne erőlködj! Kedvenced anyja is elismerte, hogy az eset megtörtént.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 11:50:07

Zsuzsu különb minden benti lánynál :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mobilos perpetuum 2019.01.20. 11:55:19

Az OKOS Rolit mindenki kiismerte, Hunor is, csak nem tud hova menni. Meg kényelmes is volt eddig, magával is elhitette, hogy majd együtt lazán bemeneteknek a döntőbe.
@belle amie -t idézve: Álom, álom, édes álom, álomkép.

Ay Mama, Que paso 2019.01.20. 11:57:12

sajnos tönkrement a számítógépem

pedig olyan műveken dolgoztam, mint a
'Triumvirátusok tündöklése és bukása a Való Világban' - Majoros Péter előszavával
illetve
Villaszótár

:/ ez van
ezt kell szeretni

meg Zsut, aki születése óta őszinte

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 11:57:26

@mobilos perpetuum:A többi lánynál különbben buta, vagyis majdnem okos, kvázi semmiképp sem ostoba.... A definíciót igazolandó, kísérletképpen kidobnám Johannesburg főutcájára ...,
amikor felfelé kapaszkodik a Hold...,gondolom keresgetné Csokit, no meg Trianont!!!

Ay Mama, Que paso 2019.01.20. 12:01:09

@mobilos perpetuum: miben különb, hogy csak egy Varga Zsuzsa van bent a villában?

Zsuzsika annyira hisztis picsa, hogy már a barátai is ráhagyják, hogy jó, szép, okos, kedves, őszinte
mint inkább megmondják neki az igazat

ha véletlen megnyeri, végigszántom vele a médiát,
aztán majd bevetjük

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 12:01:32

a 444 szerint meghalt andy vajna

mobilos perpetuum 2019.01.20. 12:02:31

@úgymond olvasó mmkk: Segítek: az első hónapokban Ginuval együtt szarkavaró Adri. Renyhe, a költő, rendező, villa-szépe. (Ordító Erát, Ribi kisasszonyt hagyjuk.)
Tudnék eggyel több D-t írni.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 12:11:23

Szájzár! Ezen nem élcelődöm.....

Pamutbojt 2019.01.20. 12:25:37

@mobilos perpetuum: Azért, mert a többi csaj is vállalhatatlan, még nem lesz a féleszű Zsu vállalható.

Dr.Zé 2019.01.20. 12:27:22

,,,,,és jött a gyöngyhajú lány, álmodtam vagy igaz talán,,,

mobilos perpetuum 2019.01.20. 12:56:01

@Pamutbojt: Soma se egy ész. Aurélió ész, de önimádó, nárcisztikus személyiségzavarral.
Engem az jobban zavar, ha egy Miló, amilyenből minden utcában lakik vagy húsz, egy SHOW-műsorban nyer. Ha lottón nyeri, az OK.

mobilos perpetuum 2019.01.20. 12:59:14

@tanárnőkérem: Az Index cikket ketten írják, egyikük sixx, azaz Varga Attila. Remélem nem ő következne a mai Hogyvoltot írni.

Oldfos 2019.01.20. 13:09:02

@mobilos perpetuum: Te valami Zsu rokon vagy avagy csak egy egyszerű félhülye ?
Zsu a legokosabb benn ? Hát esez-faszommegáll !!
Vajdahoz: Egy nagyon tehetséges pali volt respect ! Kár hogy O1G és bandájához állt,de én így is becsülöm a tehetségét. A kurva-özvegy most mindent visz ? (NA őt szívből gyűlölöm !)

Oldfos 2019.01.20. 13:10:29

@UdvariatlanBolondvagyok: Esetleg O1G ről nincs valami hasonló?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 13:13:37

@Oldfos: a kacsamesék megszakítására még várnunk kell, gyanítom

Oldfos 2019.01.20. 13:15:13

Még közölnm a versírogató Tesókkal,hogy szar a versük,olyan Nyomasek Bobos !

Oldfos 2019.01.20. 13:19:17

Ez a Renyhe egy végtelenül szar állat! Szerencsétlen Greg óvatosan közli vele h. nemvolt jó a kérdés erre nekiesik annak is ! Egyébként Hunyor eléggé segítőkész normális kérdést talált ki csak a cigányluvnya átalakította baromsággá,

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.20. 13:27:40

@Oldfos: Eszerint az öreg jó néhány hónapja beteg, ez az alja meg LA-be megy macskát vágatni...,
Na, ez a betyár!

Oldfos 2019.01.20. 13:41:26

@UdvariatlanBolondvagyok: Így igaz legalja a picsa valóban. Inkább vet volna az öreg kizárolagos használatra egy jóravaló tisztességes kurvát,aki azt csinálja amit kell! És a végén nem viszi a vagyont....
Retek ribanc !

Pamutbojt 2019.01.20. 13:54:03

@mobilos perpetuum: "Éreccségi"-Soma legalább képes volt értelmes, összefüggő mondatokban kommunikálni.Ez Milóra és Aura is igaz. Erre Zsuzsu nem képes, mert a szavak felét nem is ismeri (a helyes szóalakot és/vagy a jelentést.) Cserébe viszont tud önsajnálni és óbégatni meg idióta pofákat vágni. Továbbá önző és rosszindulatú.
Az nyeri az ilyen játékokat, aki a nézőknek a legszimpibb. Na most Zsuzsu sokaknak nem szimpatikus.
Amúgy meg tök mindegy, hogy előző szériákban ki nyert. Nem változtat a tényen, hogy Zsuzsu idegesítő karakter.

Oldfos 2019.01.20. 13:56:50

@Pamutbojt: Hiába magyarázod neki, ez is szefós !Vagy rokon ,amely esetben írhat bármit , nem kell h. igaz vagy logikus legyen

Pamutbojt 2019.01.20. 14:06:27

@Oldfos: Ha rokon, akkor értem. De kíváncsi vagyok olyan érvekre, amelyek Zsuzsu szerethetőségét támasztják alá. Korábban beleolvastam Face-kommentekbe is. De az teljes káosz, ott nincsenek érvek. :-))) Gondoltam, hátha itt lesznek...

mobilos perpetuum 2019.01.20. 14:06:27

@Oldfos: Régi fos vagy. Magyarul. Olyat mondatot tulajdonítasz nekem, amit nem írtam, nem is fogok írni, utána lebaszol érte, na ez a kommentelés alja.
"Zsu a legokosabb benn " lécci, hol láttál ilyet?

mobilos perpetuum 2019.01.20. 14:09:54

@Pamutbojt: Hosszú Katinkának is rokona vagyok, amikor pont az olimpia előtt beteg kommontelők támadták, és visszaszóltam nekik. Van egy terjedelmes listám, kinek vagyok még rokona.
(Anyagi gondjaim megszűnnének.)

Dr.Zé 2019.01.20. 14:15:01

Mi a picsának kell egymásnak esni? Xar ez az egész úgy ahogy van. Három értelmes szónál többet nem ér ez a hulladék műsor.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 14:20:30

@Dr.Zé: en is mindig ez mondom, de csak etetik a trollokat

bElannaTorres 2019.01.20. 14:28:06

@úgymond olvasó mmkk: aki más véleményt ír, arra mindig rátámadtak páran.
Aztán még ők vannak kiakadva. Kb Reni szint.

bElannaTorres 2019.01.20. 14:29:32

@mobilos perpetuum: mindenki rokon aki nem a fiúknak drukkol. Vagy kuncsaft.

ibsen 2019.01.20. 14:37:30

Vannak akik itt élik ki a hogy szar az életük és neki lehet rontani a másiknak... Ez a játék sem az már ami volt.Legyen ma este egy kiválasztás aztán párbaj jövő vasárnap.

ibsen 2019.01.20. 14:46:07

@Ármándójózsi: Látom mégsem hatott a gyógyszer, dupla adagot kéne szedned :-))))))

csillagporszem 2019.01.20. 14:46:17

@mobilos perpetuum: szerintem van az a kommentelő, akivel nem érdemes vitába keveredni, mert úgyis csak a saját tévképzeteit nyomatja :)

A tegnaphoz:
Imádom Renit, ahogy szépen lassan kivágja maga alól az ágat :D Nekimegy Gregnek, az egyetlen embernek, aki képes volt még a legnagyobb hülyeségei után is megvédeni :) Tetszett mikor elkezdte mondani csillámpóninak, hogy te sem az vagy amit mutatsz. Még a végén beköpi Zsu-nak, hogy miket mondogatott róla Greg a háta mögött. Imádnám :)
Viki a BV-ben sok újat nem mondott (jaj de... Roli sunyi :D). A fészes lájkok alapján nem nehéz megjósolni, hogy Zsu, Hunor és valószínűleg Greg lesz benne a 3-ban, Renyhe teljesen leírja már magát szerencsétlen. Örülnék neki, ha a végén tényleg egy csaj nyerne, akár Adri is. Eddig nem támogattam, de csak rá rakok, hátha neki sikerül megnyerni a vv-t nőként. Tegnap mondjuk ritka irritáló volt a szájkarate végén, nem csodáltam volna ha Lacika tényleg lefejeli, lehet erre játszott :)

Ármándójózsi 2019.01.20. 14:48:17

@ibsen: A szokásos, primitív visszaszólás...

csillagporszem 2019.01.20. 14:49:41

@Spitzbauer: nem írunk hülyeségeket, csak saját véleményt. Ennyi erővel mi is mondhatnánk, hogy ti írtok hülyeségeket. Miből gondolod, hogy csak az lehet igaz, amit ti írtok?

ibsen 2019.01.20. 14:53:18

@Ármándójózsi: Te kóstolgatsz állandóan, soha nem beszéltem Veled aztán betámadtál.
Elmondtam sokszor ha nem tetszik amit írok, ugord át.
Nem akarok reagálni Rád, ezt miért nem lehet megérteni...Itt legyen vége.

ibsen 2019.01.20. 14:56:15

@csillagporszem: Reni most megtapasztalja hogy hova vezet az amit eddig műsor címén előadott...nekünk is sok meg a többieknek is.

Dr.Zé 2019.01.20. 15:02:49

Na tessék , most írtam le már megint itt van.
Fogadjátok már el azt a tényt h lehet más vélemény is (még itt is). Kutyafaxát sem érdekli minek van minősítve (troll, rajongó, hülye v jóskapistasándor) . Ő így gondolja és kész. Soha nem kötelező sem elolvasni sem pedig reagálni rá!!! De hát,,,,falra borsó.

bElannaTorres 2019.01.20. 15:03:07

@csillagporszem: ezt én sem értem, ráadásul agresszíven sokszor, eleve úgy támadva, hogy pl. “Faszságokat írsz”
Csak visszakapják a stílust attól aki nem tűr el mindent. Bár legtöbben még annyit sem írnak hogy vegyél be gyógyszert, ha ennyire ideg vagy bazd.

2019.01.20. 15:05:14

Sziasztok!

Beqkk!

A trolloknak üzenem:
-"Ki kell menni terepre, le kell menni kutyába"
-"Igen Miniszterelnök úr"
:DDD

Amúgy meg nem értem. Én ha egy helyen folyamatosan nem értenek egyet velem és nem jutunk dűlőre vagy nem hozom fel azt a témát, vagy más társaságot keresek. De nem maradok, ott, hogy még jobban bántsanak vagy ne tudjam megvédeni magamat. Szóval nem tudom miért kell itt erőltetni azt ami a többségek nem tetszik itt. Ez romboló dolog. Mondjuk teljesen jól tükrözi a mai magyar állapotokat. De pl. egy olyan helyen ahol Rolit utálják, és Zsu-t éltetik ti is jobban érezhetnétek magatokat és még támogatást és egyetértést is kapnátok. De itt HIT TÉRÍTENI valami olyan mellett amiről úgyis tudható, hogy nem fog sikerülni....
Komolyan mintha ez a műszar ennyit megérne. Nem múlik rajta senkinek se az élete és az ország jövője se ezen fog eldőlni. Szóval szerintem mindenki menjen oda ahol őt elfogadják és akkor könnyebb lenne békébe élni mint értelmetlen viszályokat szítani.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 15:05:37

@bElannaTorres: szerintem nem arulok el nagy ujdonsagot azzal, hogy egyiknek se adnam oda a 36 milliot, aki nehanapjan elolvassa, amit irok, ezzel tisztaban van. ugyanugy megmondom Hunorrol is, hogy egy prosti, Zsuzsurol, hogy szefos, Rolirol, hogy igenytelen, stb stb. szoval engem pont nem lehet a "fiuknak szurkol" kategoriaba sorolni :)

ibsen 2019.01.20. 15:06:10

@Dr.Zé: Sixx, Hoppancs, Bruti és a többiek is elég más stílusban írnak és ez a jó. Másképp látnak ők is dolgokat de biztos nem kapnak össze ezen:)

mobilos perpetuum 2019.01.20. 15:07:14

A zöldségesnél vagyok, mikor bejön egy anyuka tizennégy körüli debil fiával, akinek a szája lefelé fordulva, néha nyál-cseppek esnek a padlóra. Minden érzékem tiltakozik a látvány ellen. Magamban az egyik percben tisztelem az anyukát, hogy nem mond le gyerekéről, még így sem, majd haragudni kezdek rá, hogy senki mással nem törődve csak játssza a hősies anyát. Közben így beszennyez egy boltot, ha öt perc múlva az ÁNTSZ ellenőr bejön, büntetik esetleg az üzlet tulajdonosát.
Az asperger szindrómás nem debil. (Valaki felvetettel, hogy Zsu talán aspergeres). De minden pszichés problémánál vannak egészen enyhe, közepes és súlyos esetek. Az aspergeresek egyébként nem feltétlen buták, sőt ragyogó elméket is találni köztük.

bElannaTorres 2019.01.20. 15:13:02

@Paic Róbert: hát én nem megyek máshová, köszi. Néha leírom mit látok másképp, hihetetlen hogy oda jutottunk, hogy akinek más a véleménye az kussoljon vagy húzzon el.
Engem nem bánt hogy másképp látjátok, régen is másoknak drukkoltunk mégis jól elfértünk egy helyen.

@úgymond olvasó mmkk: pedig többször volt, hogy teljesen indokolatlan volt a letámadás , most ne jöjjünk azzal, hogy velünk van a baj. Pl. Amikor írtam hogy lacika rosszul jött ki a királyi hétből és jobban is meg lehetett volna csinálni, miért kellett letámadni érte. Még igazam is volt mellesleg.

Dr.Zé 2019.01.20. 15:13:28

@ibsen: Persze. Jól van ez így, Néha nem hiszem el h emberek vagyunk. legszívesebben kérnék egy találkát h megnézzem szemtől szembe h ki is az a mandóra.

ibsen 2019.01.20. 15:17:07

@bElannaTorres: Én sem értek Veled mindenben egyet, de egyszer nem szóltam be vagy nem akartalak meggyőzni azt meg pláne nem írnám hogy hazudsz... van amikor nem is látom értelmét válaszolni akár neked akár másnak, van amikor meg válaszolok mert tudom hogy nem lesz egy parttalan dolog belőle.

ibsen 2019.01.20. 15:21:37

@Dr.Zé: Igen? Nálam ennyi nincs a dologban.

mobilos perpetuum 2019.01.20. 15:22:03

@Paic Róbert: Tehát: Valaki idejön, köteles elolvasni néha napi ezer hozzászólást, és eldönteni, hogy beáll-e ezeregyediknek.
Közben van úgy, hogy két órán keresztül off témák szerepelnek.
Amikor sikerül mindenkit elűzni, - a szólás-szabadság felejtős - akkor lehet kórusban szidni egy játékost, és dicsérni egy másikat.
Valaki vezényeljen, úgy szebb. ÉLJEN RÁKOSI! ÉLJEN RÁKOSI!

bElannaTorres 2019.01.20. 15:26:45

@ibsen: igen egyetértek, elfér itt más vélemény is, meg lehet normálisabban is válaszolni, nem úgy hogy az egészből az jön le, hogy jobb ha kussolsz, mert még írok valami csúnyát
Hát mintha a másik nem tudna, mindenki tud. Csak nem akar.

2019.01.20. 15:26:48

Hajajjaj látszik, hogy bezárták a Merényit

Oldfos 2019.01.20. 15:28:05

Érdekes ez....
Én például zsigerből tolom Adrit és azt is tudom h. Armando utálja mint a szart, DEmégse mondom rá h.szefos...MIÉRT ? vagy mmkk-t vagy mindenféle nyulakat mókusokat egyéb tesókat.... MIÉRT? Mert bár nem értünk egyet néha de érvelnek ugyanazon vv-s mellett vagy ellen. De azoka félhülyék akik mindenből azt csavarintják ki h. pl. Zsu mennyire szuper na őket igen isleszefózom ! Gyűlölködni egyéként is JÓ! :D Ezért vagyunk itt... Örömködni ott a templom

Oldfos 2019.01.20. 15:30:02

@bElannaTorres: Na pl. Te vagy a másik szefós :D :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 15:31:51

@bElannaTorres: en biztos, hogy nem "akadtam ossze" meg veled VVs temaban sem :) szerintem kozel sem veled van itt a problema, latod, most is szepen, kulturaltan el tudunk beszelgetni egymassal, nem egyoldalu kinyilatkoztatasokat teszel.

Dr.Zé 2019.01.20. 15:34:51

Na jó elég ebből ennyi. Már így sem ismerek magamra. Asztalravissza!

bElannaTorres 2019.01.20. 15:39:35

@úgymond olvasó mmkk: van akinek velem is baja van, látod :)
Tegnapit még nem láttam nem is tudok hozzászólni, csak követtem picit itt a közvetítést. Sokszor csak a mostról nézem, de én is egyetértek azzal, hogy sokkal jobb válogatás kellett volna.

csillagporszem 2019.01.20. 15:40:13

@bElannaTorres:
Engem ez az egész nem tud felcseszni. Valaki írta nekem 1x, hogy itt mosolygok összevissza, de csak azért, mert nem veszem komolyan a műsort. Azon sem fogok idegeskedni, ha nem az nyer, akit mondjuk én szeretnék. Ez csak kikapcs az életből és nem tud olyan ember véleménye idegesíteni, aki annyira vérkomolyan veszi ezt az egészet, hogy képes emiatt másokat lehülyézni vagy durvábban leszólni :)

Pamutbojt 2019.01.20. 15:45:16

@mobilos perpetuum: Zsu aspergeres? Egy tünetet sem látok. Az érintésektől nem irtózik (felmeztelenül dörgölőzött Renyhéhez), nincs semmi szabályszerűség vagy rituálé a napjaiban, fogja az érzéseket, empátia is van benne, nincs semmi olyasmi, amit felnőtt aspis produkál. Vagy elkerülte valami a figyelmemet?
De ha az is lenne, akkor mi van? Nem teszi szerethetőbbé, sőt... Ha tudja, hogy ezzel küzd, akkor minek megy be pont egy ilyen játékba... Elvárja, hogy mások alkalmazkodjanak hozzá úgy, hogy be sem avatja őket. Tisztességtelen lenne.

Oldfos 2019.01.20. 15:51:41

@csillagporszem: Te billegsz Tesó ! Mostanában egészértelmezhetőeketis írsz... meglátjuk :)
@bElannaTorres: Na majd jelzem amikor szefoskodsz !
Mobliosnak nincs értelme szólni, mert ő mindig szefós :)

Oldfos 2019.01.20. 15:52:27

@Oldfos: elnézést a kibaszott SPACE-m sztrájkol !:D

bElannaTorres 2019.01.20. 16:03:11

@csillagporszem: igen, valaki így nézi, más meg jobban beleéli magát, nekik is meg kell érteni, hogy nincs értelme letámadni a másikat falkában azért mert másképp látja, meg ostobázni amiatt mert más a szimpatikus neki. Más okunk van rá, olyan is van, akit valaki emlékeztet valakire akit nem bírt, ezért nem tud drukkolni.
@Pamutbojt: attól még lehet az, ez egy spektrum zavar, ami az enyhétől, ami alig tér el a normálistól a súlyos tüntekig terjed.
@Oldfos: jó majd én is jelzem neked mikor vagy kötekedő és idegbeteg mint Reni.

2019.01.20. 16:08:15

VV Lacika: „Kinyíltam, mint a tubarózsa. Egyre többet zuhanyzom és tudod, hogy a virágokat is ahogy locsolod, úgy nyílnak ki. Én szórakoztatni jöttem ide. Lehet, ti nem tudtok nevetni, de mások biztos tudnak.”

csillagporszem 2019.01.20. 16:09:07

@mobilos perpetuum:
“A zöldségesnél vagyok, mikor bejön egy anyuka tizennégy körüli debil fiával, akinek a szája lefelé fordulva, néha nyál-cseppek esnek a padlóra. Minden érzékem tiltakozik a látvány ellen. Magamban az egyik percben tisztelem az anyukát, hogy nem mond le gyerekéről, még így sem, majd haragudni kezdek rá, hogy senki mással nem törődve csak játssza a hősies anyát. Közben így beszennyez egy boltot, ha öt perc múlva az ÁNTSZ ellenőr bejön, büntetik esetleg az üzlet tulajdonosát.”

Ez kicsit fájt, már maga a debilezés is. Ismerek ilyen anyukát és hidd el ez nem arról szól, hogy a hős anyát játssza, hanem arról hogy érzések vannak amiktől nem lehet csak úgy eltekinteni. Sokkal több empátia kellene az emberekbe és akkor ez a világ sokkal jobb hely lenne a mostaninál.

2019.01.20. 16:11:53

A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét. A trollkodás idővel a kevésbé agresszív, inkább viccesebb gúnyolódást, élcelődést jelentő tevékenység jelzőjévé is vált, amivel fontosabb, komolyabb témák, személyek is nevetségessé tehetők, ezzel egyfajta kritikai élt adva. Korábban ilyen jellegű „trollkodás” volt például a politikusok karikatúrái.

A troll szó másik jelentése egy északi mitológiából ismert lény. Az internetes szlengben használt változat azonban nem ebből származik, hanem a trolling vagy trawling nevű horgászati technikából, amely során a horgász elhúzza a csalit a halak orra előtt, ahogy az internetes troll is teszi egy provokatív megjegyzéssel.

Oldfos 2019.01.20. 16:16:22

@Paic Róbert: Köszönjük Emese! :D :D
(megnesértődj csak viccelek:)

2019.01.20. 16:16:36

A youtube a troll szóra való kereséskor szinte csak Echo tv-s találatokat dob ki. Ez biztosan a véletlen műve

2019.01.20. 16:18:12

www.youtube.com/watch?v=LfW_E0bQCAk

Imádom a csajt nagyon klassz színész Stefanovics Angéla

csillagporszem 2019.01.20. 16:23:45

@bElannaTorres:
Simán lehet sprektumzavar.
Zsu tuti nem aspergeres. Az aspergeresek azok az autik akik nagyon magas IQ-val rendelkeznek, de nagytöbbségében a négy fal között élik le az életüket otthon dolgozva programozóként, mert ők nagyon nem tudnak mit kezdeni az emberekkel.
Manapság már nem is használják a szakemberek az asperger szót. Vannak az értelmileg akadályozott autik, a normál IQ-val rendelkezők és a kiemelkedő IQ-val. Ez is csak leegyszerűsítés, széles a spektrum, mindegyikőjük máshol helyezkedik el. A két szélén elhelyezkedő autiknak a legnehezebb és vannak a normál tartományban lévők mint az enyém is, akik tök jól fejleszthetőek szociálisan is és nagyobb esélyük van majd beilleszkedni a társadalomba, de legalábbis nem elzártan leélni a kis életüket.

De egyébként mindegy is, mert attól hog valaki auti, attól még meglehet neki tanítani azt (ha nem esik bele az ért. fogy. tartományba), hogy hogyan kell viselni a kudarcokat, hogyan kell hozzáállni más emberekhez. Rossz kifogás az, hogyha valaki azt mondja el kell nézni az ilyen kiakadásokat valakinek csak azért mert auti.Manapság már annyiféle-fajta fejlesztés van, ami segíthet nekik. Persze könnyen beszélek én, nem ismerem mindegyikőjüket, az enyém kiegyensúlyozott egy gyerek, sok gond nincs vele, biztos van akinek rosszabb, de ugyanúgy állok hozzá, mint egy nt gyerekhez. Amit egy normál fejlődésűnek nem lehet, azt az enyémnek se, nincsenek kifogások, hogy ráhagyom csak azért mert ő más :)

bElannaTorres 2019.01.20. 16:36:48

@csillagporszem: ma már, talán már 15 éve is, de biztos vannak olyan enyhébb esetek akiknél régebben elsiklottak felette, nem kaptak fejlesztést.

Angora Cardi 2019.01.20. 16:40:30

@Paic Róbert: kösz Robi

Ès Hajrà Lacika!
Lacika fanok este drukkoljunk

bElannaTorres 2019.01.20. 16:43:04

@csillagporszem: amúgy köszi, én ilyen szinten nem ástam bele magam, de régebben olvasgattam a témában, az aspit tényleg arra értettem hogy enyhébb auti, jó is hogy leírtad mert tényleg félreérthető így.

2019.01.20. 16:44:07

Ha Lacika fog kiesni, vajon meg fogja érteni, hogy hol rontotta el, vagy ráfogja majd Roliékra? Amúgy Adri tényleg jobb játékos, de ha a fiúk csak ketten maradnának az nagyon gáz lenne. De lehet, hogy a játék szempontjából meg jobb mert a szívcsapat teljesen elszállna magától és még többet rombolna. Amikor tegnap Viki azt monda, hogy Roli is el van fáradva igaza lehetett, de én is elfáradtam volna abban a sok verbális abúzusban amit Renyhe és Zsu művel. Ezt a játékot ép ésszel kibírni is már egy főnyeremény valakinek. Mondjuk Reninek nem sikerült, Zsu meg már ép ész nélkül jött be.

csillagporszem 2019.01.20. 16:45:40

@bElannaTorres:
Régen nem is nagyon voltak szerintem ilyenek. Szomszédnéni lánya értelmileg akadályozott szegény oxigénhiányos születés miatt, már van a lány olyan 50 éves. Ez a néni mesélte, hogy próbálták ők mindenfelé vinni a gyereket, de akkor még nem volt semmi ilyen fejlesztés.
Manapság meg a mozgásra ott a Tsmt-t és nem tudom ez mióta létezik, lehet 15 éve még nem volt. Mi hamarosan 2 éve, hogy hordjuk terapeutához feladatsorért a gyereket és nyomjuk itthon a tornát. Ő aki a saját lábában elesett és nem mert kismotorra ülni 2 évesen se, mert olyan mértékű egyensúlyzavara volt, most simán bringózik már és sokminden másban is segít. A többit nem is sorolom. Sok olyan fejlesztés, segítség van autiknak, amik még újdonságnak számítanak és sok helyen nem alkalmazzák, használják.

2019.01.20. 16:48:51

@úgymond olvasó mmkk: :-)))))))))))))))))))))))))))))
bár én se tudok hozzád felérni ;-)

csillagporszem 2019.01.20. 16:50:44

@bElannaTorres:
Én is csak azért tudok ennyit, mert a gyerek érintett :) Mikor egy pszichodoki a fejemhez vágta 2 évesen, hogy a gyerek autista akkor magamban lehülyéztem, mert az enyém nem lehet az, mert mosolygós, mert nyitott, mert van akikkel barátkozik és bújos ésatöbbi :D De nem is akarom itt osztani az észt, ez az a téma amiről regényeket tudnék írni, de azért befejezem, másoknak biztos nem lehet ez olyan érdekes :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.20. 16:51:42

@Paic Róbert: magasságban előfordulhat, minden másban simán :)

bElannaTorres 2019.01.20. 17:04:40

@csillagporszem: pont ezért jó, hogy van olyan is itt aki többet tud mint az aki nem érintett egyáltalán. Zsu ma lenne kisgyerek az beilleszkedési problémái, a rugalmatlan viselkedése, az affektálása, az ügyetlensége miatt egyből rámondaná az óvónő hogy auti. Elküldenék a nevelésibe hogy tesztelgessék, ott meg vagy továbbküldenék autizmus miatt, vagy megkapná a fejlesztéseket és sni-t írnának a lapjára.
Ezek a fejlesztések jók, nagyon jó hogy ilyen eredményeket tudtatok elérni.

Ay Mama, Que paso 2019.01.20. 17:20:57

@mobilos perpetuum: nem az a baj veled, hogy komolyan veszel egy szórakoztatót műsort, hanem az, hogy akinek más a véleménye azt hülyének nézed
négy láb jó
két láb rossz

persze Auréliót nevezed észnek eközben, aki biztos csak azért drogozott mérleggel, mert ezt látta az amcsi filmekben

MacákékIcukája 2019.01.20. 17:35:49

@Paic Róbert: szerintem jobb a ket fiunak ha kiesik Lacika, a szivcsapat ugyis szetszedi egymast, ma is fog renyhe ordibalni. A ket srac meg legalabb biztosan visszamegy a parbajokrol, mert a tobbi vallalhatatlan most mar. Adri meg igazabol egyik csapatban sincs benne... en szemely szerint ot tartom a legugyesebb jatekosnak a csajok kozul.

csillagporszem 2019.01.20. 17:40:46

@bElannaTorres:
Ezek jók igen, ha fizetsz és nem olcsóak a fejlesztések. Akinek nincs pénze hogy kifizesse az csak egymaga próbálhat elérni valamit otthon és sokkal nehezebb lesz, ha nem segít valaki megértetni egyszerű dolgok miért okoznak akkora problémákat vagy miért nem megy úgy valami mint egy nt kisgyereknél.
Zsu-nál azért elég feltűnő, hogy nem olyan mint a többiek, nem hiszem hogy ezt a szülei ne vették volna észre, lehet max csak nem mondják milyen problémái vannak :)

Nyuszomuszo83 2019.01.20. 17:47:41

Jó estét!
A maival kapcsolatban nem olvastalak titeket vissza teljesen!
Egyet kell értsek a Zurammal aki vmikor leírta hogy nincs gond Laszikával, de Adrit várja vissza a párbajról. Játék szempontjából szerintem is Lekvárunk nem sok vizet zavar, nem otthon eszi anyukája lekváros kenyerét, de ennyi. Mert ennyit látunk belőle, ugyanis a szerkik ennyit mutatnak nekünk. Hiszen bent is elhangzott, hogy jössz a vicceiddel amiket a jutyubról loptál. Nem láttam még Laszikától egy viccet sem-bár én felületesen nézem-mert nem került bele a 45 perces öfibe. Zsu és Renyhe sokkal érdekesebb. (Nem!) De ha Adri megy vissza ismét fordulat lehet (cöh), hiszen a szíves bocsok nem biztak benne, Roli-Hunor játékát úgy látják majd gyengül és a taktikájuk nem helyes, mert csak a szívből játék a helyes, szerintük. A következő párbajozó Roli vagy Renyhe lesz. Tök mindegy melyik lesz a kiválasztott úgyis a másikat viszi! Úgyhogy ma Adri megy vissza szerintem is! De hajrá L. Laszika!

Tökös... 2019.01.20. 17:53:23

Szép estét....

Nálam tegnap rolcsi vitte el a sót....
Vagy 30 tojást vert szét a fején....

ibsen 2019.01.20. 17:54:52

@MacákékIcukája: Roli még örül is neki nem is ő párbajozott... közelebb van a döntőhöz amire vágyik.A másik oldal szerintem szétesett, de nem is baj ezt az egymás seggében vagyunk és nagyon szeretjük egymást nem kellett volna eröltetni. Adri most elég ügyesen megtalálta a helyét a hazugságviszgálat sem rontott igazán a helyzetén. Most kíváncsi leszek hogy Greg és Adri mit fog szervezkedni és Zsu mennyire fér be majd oda.

ibsen 2019.01.20. 17:55:52

@Tökös...: Greg és hunor se volt kutya...hajpakolásnak jó volt:)

Tökös... 2019.01.20. 18:02:27

@ibsen:
Hajra a legjobb azesővíz...
Rolcsinak már elment a hajó..

Tökös... 2019.01.20. 18:13:37

@ibsen:
Szerintem Zsut rolcsi már elbaszta, Zsu az elejétől fogva taktikaq ellenes...
Kocsonyalacika este otthon vacsorázik, kenbaba ismét a földre veti magát és sikongat...
Jó lesz ez....

ibsen 2019.01.20. 18:18:17

@Tökös...: Max beszélgetni fognak vagy párbajozni, két külön világ...:-)
A másodikat inkább kihagynám.Legutóbb meztelen rsg tornász volt... mi jöhet még mindjárt vége:-)

Maximista vagyok 2019.01.20. 18:19:52

De megcsinálnám az emma waccont! :D

Tökös... 2019.01.20. 18:25:42

@ibsen:
Kenbabában még van potenciál....
Valakit buztosan leszop 36 milláért....

bElannaTorres 2019.01.20. 23:55:04

@csillagporszem: nagyon sok pénz azt gondoltam, gyógytornász, logopédus árakat ismerek, abból már tudok következtetni :/
süti beállítások módosítása