Hogy volt?

Való világ 9x71 - A szolgálólány meséje

2019. január 14. 23:21 - Hoppancs

vlcsnap-2019-01-11-18h39m41s170.png 

Figyelem! Sürgősségi helyettesítés miatt (hozzám képest) rekordgyorsan készült, csökkentett részletezettségű poszt következik, a kérem, legyetek megértőek, mint MÁV-utas, amikor az IC már megint 20 percet késik.  

Már a kezdés is irtó erős,  Anikó ugyanis egy lélegzetelállító, limitid edisön, még Vivien fotóját is tartalmazó (!) villalakós naptárat lenget előttünk hipnotikusan, azt ígérve, hogy a nap kérdésére („Kinek a fotója sikerült a legjobban?”) válaszolók közül valaki ezt viheti haza. Amióta egy barátom nemrég megkapta a 2019-es Kiszel Tündéset, éreztem, hogy a sors egyszer még enyhíteni fogja kínzó irigységemet, és íme, itt a lehetőség valami még annál is csodálatosabbra! Váááó! A modellek eközben királyi esküvőre készülnek, ami az eszkalálódó Reni-Zsuzsu ellentéttel együtt biztos irtó szellemes (cöh) Trónok harca-poénokat csalna elő, ha lenne most időm ilyesmiken gondolkodni. De nincs. 

Hamar elhaló békülési kísérlet viszont van, nem is akármilyen meglátásokkal:

érdekes, ahogy mimikálsz, ahogy reagálsz dolgokra, ahogy hirtelen ki tudsz törni magadból…de egy idő után ellenszenvessé válik a dolog. (Reni)

bscap0000_6.jpg

A fő téma a viccből történő párbajemlegetés meg Zsuzsu gyakori kiborulása. Ez bizony nem visz előre az életben, oktat Reni, aki nyilván egy olyan párhuzamos univerzumba képzeli magát, ahol önkontrollból és dühkezelésből doktorált, ezért nem generál minden ilyesmire vonatkozó szava hisztérikus röhögést. Némi vita zajlik arról is, hogy ki nyel többet odabent (csak semmi huncut gondolat), és egy biztos, Reni a buli után többé nem hajlandó erre. Inkább tükörré válik majd, amelybe tekintve Zsu szembesülhet saját romlottságával, és a látvány rondább lesz, mint Dorian Gray arcképe a hírhedt spanyol néni restaurátori munkája után. Aztán felváltva vonulnak ki a szobából, Reni pedig eszelősen rikácsolja, hogy exbarátnője mennyire bolond és idegbeteg. Erre Zsuzsu sem cáfol rá kifejezetten, amikor újfent telenovella-hősnősen monologizál arról, hogy csalódott Raúl Pablo González De Riverában, aki miatt hiába úszta át tüdő nélkül az óceánt. Vagy valami ilyesmi. Reni bezzeg nem haragtartó, ha valakit elküld az anyjába és indokolatlanul leordítja a fejét, egy perc múlva már "el is tudja engedni". Kézfogással egyeznek meg, hogy nem foglalkoznak többé egymással, a jelenet mögött érezhető a visszafojtott dráma, akárcsak a Casablanca végén. Aztán nem lesz több köztük, mint menyasszony-koszorúslány kapcsolat.

bscap0001_7.jpg

Az esküvő és a lagzi pont annyira érdekes, mint amennyire valódi, az este csúcspontja nyilvánvalóan Reni vérfagyasztó „közvetlenül késelés előtti” tónusban előadott rikácsolása, amiért Zsu átgyalogolt a hóba írt O1…ööö…vagyis Csoki-feliraton. Miközben Zsuzsu panaszáradatot zúdít Gregre, a másik sértett Adrinak fejtegeti, hogy  semmit nem kell megbeszélni, se szerelemben, se barátságban, mert ahhoz agyra van szükség, és az neki luxus, hiszen a szíve a koponyáját is teljesen kitölti. Greg látszólag két csapatban is játszik (szigorúan a lányok konfliktusát tekintve). Másnap reggel sem történt semmi, ezért Szolgálólány Adri fel-alá mászkálását, reggeli-felszolgálását, nyelvi leleményeit („ohne momento”, „orandzsen zaft”),és éneklését élvezhetjük a kelleténél jóval hosszabban.

Ugyanilyen helykitöltős kínszenvedés az "olasz nászút", amelyet Roli firenzei gondolázás ígéretével harangoz be, amitől az általa nem hivatalosan birtokolt „villa esze” cím értéke nagyobbat zuhan, mint az "összebayerzsoltozott" lovagkereszté. Pláne, hogy Zsuzsu javítja ki, aki nagyon otthon van Itália-témában, még Greget is felvilágosítja, hogy a Rialto nem a Sóhajok hídja, meg mond más okosakat is, miközben Hunor és Adri elárulja az összezavarodott Reninek, hogy a Bazilika, mint olyan, az nem Rómában van, hanem Budapesten. Az egyik legalábbis tutira.

bscap0002_5.jpg

László király megígéri nejének, hogy róla is készíttet egy olyan művet, mint a Dávid-szobor, csak kuki nélkül. Greg és Reni sutyorogva morcizik, amiért Roli őket nem kamerázta. Nem baj, úgysem lesz már itt sokáig, höhö. Ha eddig nem mondtam volna, Reni az egész nászutat végigdalolja egymással valamilyen titkos koncepció alapján összekevert számokkal, mint a mentálisan sérült X-faktor jelentkező, aki még a folyosón is folytatja a rég leállított produkciót. Van továbbá "graciA, graciA", pizza, meg többféleképpen ejtett "vaffanculo", amiről nem tudom, vágja-e bárki is, hogy mit jelent, vagy hogy milyen pikantériája van egy olyan VV-ben, amely  powered by BB.

Később hiába kérdezgetik, Zsuzsu nem hagyja magát beleprovokálni Renivel megromlott viszonyának érzékeny témájába, még túl friss a seb. Az új ellenség önállóan szeretné magához venni a mozzarellát, nem kutya ő, hogy Zsuzsu gazdi a markából etesse. Úgy érzi, amióta a leányt is megkoronázták, gyorsabban felejtette el, honnan jött, mint egy ex-tehetségkutatós mentor. Nem is sejti, hogy a démoni nő a felséges vacsorát majszolva éppen az ő - és egész népe - jobb életkörülményeiért lobbizik.  Tökre megérti ugyanis, hogy az alattvalók idegesek, hiszen már napok óta intenzíven rakódik rájuk a feszültség, mint  a  guánó tömeges madárgyomorrontás idején. 

bscap0003_6.jpg

Közben Roli kancellári panasznapot tart, amelynek középpontjában az engedélyhez kötött mosdóhasználat és a hatalommal való visszaélés áll, meg a túlzott szigorúság és engedékenység. Vagy mi. Zsuzsu unaloműzőként azt javasolja, hogy legyenek játékos feladatok, például himnuszköltés, mert az úgyis olyan régen volt. Reni vérprofi szövegírónak tartja magát,  az uralkodók pedig maguk is Kovács Ákos és Geszti Péter eltitkolt szerelemgyerekét látják benne, ugyanis bőségesen megjutalmazzák az újabb borzasztó, csoportosan elvernyákolt produktumért. A többiek is kapnak édességet, de Reni külön virágot érdemel, ráadásul bent alhat a hálóban. Az igazi iszonyat még hátravan, hiszen Rapországban Ki mit tud?-ot tartanak, ami egészen szürreális, nagyon sajnálom, hogy pont most nincs időm gifeket készíteni. Kiemelném Hunor helyenként tényleg vicces bohóc-bűvész-jellegű műsorát, amelyen kívül még Adri meséjét, Reni hastáncát és Greg....nyerítve bukfencezését láthattuk.

bscap0004_5.jpg

Reni csak második lesz, már halkítanám a tévét, de ezúttal elmarad az őrjöngés. Hunor nyer, amivel egyetértek, ő legalább valamilyen volt. Közben Anikó bejelenti, hogy a naptáras szavazást meg Zsuzsu nyerte, de hál'  Istennek erről Reni nem értesül. Huh. Kapcsolják a villát, Anikó először a királyi párt faggatja: mindkettejük szerint a béke irányába haladnak az események, lassan stabilizálódik a birodalom gazdasága is. Visszatekintünk Greg győzelmére, ami akkor igazán vicces, ha közben elképzeljük, mekkora poén lenne, ha mindez a Hang nélkül című filmben játszódna le. (Szerintetek ebben az esetben hogyan alakulna a villában az elhalálozási sorrend? ) Anikó ezután párterapeutát próbál játszani, de hiába, Zsuzsu drámai bejelentést tesz: ország-világ előtt szakít Renivel. Utóbbi szerint barátnője belefáradt a színjátszásba, ha Hollywoodban lenne, most kezdene nagyon rossz vígjátékokban szerepelni. A karkötőosztás felidézése után Roli reagál röviden arra, hogy miként érinti, hogy senki sem szereti. Zsuzsu és Reni még utoljára nyilatkozik, utóbbi meg is ragadja az alkalmat, hogy elszavalja az „Én megértem azt…” című költeményt, majd igazi szentként, büszkén és rezignáltan várja a jövőt.

Kiválasztáskor Roli és Adri között szavazategyenlőség alakul ki, Laci király pedig Adrit, a mesélő szolgálólányt küldi párbajra. 

356 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:28:37

@Spitzbauer: Nem fair, vvvérnyusszancs, kettes. :(

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:35:07

@Spitzbauer: Azé' lehetek még a kancellár? :D

0.5 bit 2019.01.14. 23:37:41

Az nekem feltünt, hogy más szuperképesség esetén nem volt fodítás.

Csokiékat képességét sem fordították meg, amikor visszajöttek, hogy a romantikus randi fordítva irány egy napra a raktár. Vagy zsu féle VVV elzárást is megfordíthatták volna, hogy akkor a következő 8 órára lesz szives ZSu váltani az özvegyet.

Hümmögő Hammogó 2019.01.14. 23:37:46

Húú, ilyen előkelő helyen (top10;) ) még sosem kommenteltem!
Köszönjük Hoppancs a posztot!!

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:39:59

@0.5 bit: De ez a képesség eleve egy már létező tematikai hét volt gyakorlatilag. Szóval így is meg lett volna tartva meg úgy is, csak Lacika itt be tudta biztosítani, hogy tuti király lesz.
@Cukorborsó88: itt válaszolok a BLIKK-es kommentedre. Igen, akkor jó lenne, ha nem ezzel is szándékosan manipulálna az rtl, így jobb, hogy nincs. :(
@Hümmögő Hammogó: Jó éjt! :)

Thats What She Said! 2019.01.14. 23:42:10

Köszönjük szepen Hoppancs, jó lett, meg ha hirtelen rittyentetted is :)

Angora Cardi 2019.01.14. 23:54:17

Hang Nélkül szerint Lacika maradna életben utolsónak :D

Hatsumomo21 2019.01.15. 00:09:25

Nagyon jó posztcsi, ha az öfi szar humorbombákkal kell telerakni a HV-t az meg tökkkkéletes volt! ;) Jóéjt! :*

0.5 bit 2019.01.15. 00:11:16

@Vérnyusszancska: "De ez a képesség eleve egy már létező tematikai hét volt gyakorlatilag."

Akkor talán harmonizálni kellene a kettőt. Vagy szuperképességhez igazítani az eddigi gyakorlatot, vagy megtartani a gyakrolatot és kihagyni a szuperképességek közül.

"Lacika itt be tudta biztosítani, hogy tuti király lesz."

Ezek szerint ezzel a szuperképességgel az utolsó helyet is, ami elége egyedivé teszi a jelet.

Vagy most ha kongat Lacika és átadja a szuperképességet Adrinak vagy Reninek, akkor ők kerülnek a ranglétra legaljára Lacika helyett?

pomac 2019.01.15. 00:33:43

@0.5 bit: ezen gondolkoztam én is hogy igy egy kicsit azért nevetséges ez a szuper képesség ,akkor hívják úgy "én vagyok a királyjobbágy " ,vagy úgy lett volna jó hogyha az elején eldöntheti hogy elsőnek király akar-e lenni vagy foshcsicskaszolga , de akkor meg már nem és semmit az egész mert előre tudjék hogy fordítanak rajta . Szerintem nem volt betervezve ez a fordított királyság csak adri addig emlegette hogy meglépték, mivel úgy sem csináltak volna semmit, és így javítják az esélyeit mert tudják hogy tuti levárt hívja ki ,és mutassuk meg a 2 fél között mi a különbség, majd kiderül hogy sül el ,meg az is hogy rei fúrja-e adri királyságát :)

0.5 bit 2019.01.15. 00:51:19

@pomac: "mutassuk meg a 2 fél között mi a különbség"

Én ezt a részét értem és el is fogadom, de az egyetlen gondom vele, amit irtál, hogy "királyjobbágy" szuperképesség. Ez viszont nem fair. Olyan érzésem van mintha az RTL-nél arra gyúrnának, hogy ha vége a VV-nek átmennek a királyi egyre választási hírműsort műsort szerkeszteni és kellenek a plusz pontok az önéletrajzukba.

"rei fúrja-e adri királyságát :)"

A mai összefoglalóból az is kiderült, hogy a benti "ápoltak" is észrevették, hogy ezt a tematikus hetet Reni trollkodta szét, ami úgy tűnik a szerkesztőknek nem sikerült.

Thats What She Said! 2019.01.15. 06:35:21

@0.5 bit: nagyon jól látod a helyzetet, szerintem is így lehetett.
Bár átadni már talán nem tudna, hiszen már “felhasználásra került “.

ficekence 2019.01.15. 06:36:11

Jó poszt, köszi. Renit már nézni sem bírom. Boáá

hereverő heverő 2019.01.15. 06:45:29

Lóreggelt. Hoppancs ez így is tuti HV lett, a reggeli KV mellé prímán stimmel.

Angora Cardi 2019.01.15. 07:44:16

@úgymond olvasó mmkk: én csak nem dikkeltem be reggel de már itt voltam dikk

Angora Cardi 2019.01.15. 07:47:29

@úgymond olvasó mmkk: :D
@hereverő heverő: reggelit, egy ébresztő zenét lehet kérvényezni?

Angora Cardi 2019.01.15. 07:50:03

@úgymond olvasó mmkk: Trónok harca 1,5 perces előzetest láttad?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 07:54:44

@Angora Cardi: igen, láttam, de még nem dolgoztam fel :D

hereverő heverő 2019.01.15. 08:15:54

@Angora Cardi: Jóreggelt neked is. Persze hogy lehet kérvényezni. Ugyan nagyon sokszor volt már, de talán ébresztőnek megteszi Beethoven is.

www.youtube.com/watch?v=o6rBK0BqL2w
elképesztően ügyes ez a lány.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:16:50

Ez a kofastílus, amiben a két nő üvöltözik egymással egyszerűen nézhetetlen. Nem látjuk, hogy Adri, akinek állítólag barátnője Reni, nyugodtabb pillanatban próbálná Renit meggyőzni, hogy hagyja abba Zsuzsu ellen ezt a szóbeli bántalmazást. Kerüljék el egymást, van még benn elég villalakó, akihez lehet szólni. Még azt sem látjuk, hogy Adri elítélné Reni szóbeli abuzióját. . Szépen elröhögcsélnek hárman együtt Zsuzsun. Zsuzsu a bandája nélkül unalmas és savanyú.
Lacikának meg hirtelen egy új, igen bunkó oldalát látjuk. Ha ők ketten párbajoznak, sehova nem fogok szavazni, az biztos.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 08:19:32

@Angora Cardi: iszok egy buzikávét, és talán beindul az agyam helye

hereverő heverő 2019.01.15. 08:27:57

@Sanda.Ipse: :))))) Ez a 3 az1ben kávé népies neve

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 08:28:17

@Sanda.Ipse: attól, hogy nem kávé, csak 3az1ben :)

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:29:58

@Angora Cardi:
Mi történhetett Lacikával, hogy tör elő belőle a bunkó? Eddig a hallgatásával leplezte?
Ezért szoktam írogatni, hogy korai bárki mellett végleg letenni a voksot,mert minél tovább benn vannak, annál kevésbé tudják leplezni a valós énjüket.
Mondjuk én Adrit sem bírom kezdetek óta, de ilyen stílust senki nem engedhet meg a másikkal, mint Lacika most tette. (Persze attól ez még nem fenyegetés, hogy Nádai sugallni akarja).

Tökös... 2019.01.15. 08:30:13

Jó reggelt !

Adri ha okoskodik Rolit viszi....
Bár most ő lesz y királynő, és a hatalom megrészegíti az embert...

hereverő heverő 2019.01.15. 08:30:49

@Angora Cardi: de most elmegyek turok valami mas zenet is. Még én is alszom, lehet nekem is kávét kellene innom még egyet.

Zabkása 2019.01.15. 08:33:26

Jó reggelt mindenki!
Valaki magyarázza el nekem, hogy ezt az ocsmány Röné-t mi a búbánatos, kóchengeres gumikalapács miatt nem szórták meg jelekkel? Félnek tőle, mert az az üzenet, hogy aki harsány=szórakoztató? Mert ezt élte Radics is, Reni is ezt nyomja, de hát bizonyítottan ez egy kifingott stíl.
Ez a teliszájjal való kiabálás, nameg állandó kiabálás, kiakadás, ocsmány beszéd egyszerűen kiborít. És nem tudom ezt nem elképzelni, hogy otthon ez a sajátjaival is ezt csinálja.

Képzeljétek el a bojler testét - pont ő a stripper WTF - ezekben a proli otthonkákban, ami alatt ugyebár nem hord semmit jön, drámázik és ordít, ami a csövön kifér. De még ha azon akadna ki, hogy az aktuális kancigánya másik "gázsdi"-ról ugrik le, de nem. A SEMMIN!
Kedves szerkik, nyíljatok bele, hogy Adri őt vigye ki. Adri cserébe lehet finalista, köszönöm szépen!

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:35:22

@Zabkása:
Nem zavar, hogy Reni Adri barátnője "kezdetek óta"? Nem fogja kivinni.

moletty 2019.01.15. 08:36:32

Mai kinyilatkoztatás:
1. Lacikáról az elején azt hittem, hogy egy sötét, tudatlan 8keres dakota, most megvilágosodtam: AZ ! Csak azt találta ki, hogy majd csöndesen végig viselkedni fog...
2. EZt a teleszart zokni romnyi picsát fel kellen gyújtani nyílt színen rőzsenyalábokkal körülvéve (l. boszorkányok)
3. Zsut már szinte én is kezdem megsajnálni: UNDOROMMAGAMTÓL EZÉRT! :)
4. Adrit nagyon bírom , réfogok szavazni ha pl. Laci1G-t viszi (vagy bárkit Rolit kivéve)
5. RTL szerkik baszódjanak meg, kibaszott szarok !!!!!!!!
6. ANCSA JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! BÍrom a stílusát, végre!!! (Évekig utáltam, tehát képes vagyok változni, dikk!)

Zabkása 2019.01.15. 08:38:59

@Sanda.Ipse: Engem aztán nem zavar :D
Azért írtam, hogy kedves szerkik... magától nem vinné ki, mondják meg a riportban :)
BTW barátnő a lófaszt, Adri csak simulékony próbál lenni, próbál ellensúly lenni abban, hogy ha megy egy óbégatás és vita, akkor kivárja a kötelező 20 percet, és a cigizdében próbálja odamelengetni magát.
Abban a négyesben (amiből lassan Zsú kiesik, hisz Reni off, Greg is ugat rá a háta mögött) Adri volt a pótkocsi, többször mondták Reniék a négyesükre, hogy hármas, meg Adrika...
Ha Adri igazán végiggondolja, akkor azt nézi, ki ellen jöhetne vissza, akkor reális lenne Reni. Ok, a szerkik nem mondják meg neki, de nyílván irányított kérdésekkel rá lehetne vezetni...

Zabkása 2019.01.15. 08:40:06

@moletty: egyetértek, Ancsa egyre jobb, kifejezetten kedvelem! :)

csillagporszem 2019.01.15. 08:43:48

@Sanda.Ipse:
Jó kérdés. Lehet eddig is voltak ilyen megszólalásai Lacikának csak nem mutatták. Ha nem akkor eddig bírta visszafogni magát.
Én bírtam, de ez most nagyon primitív megnyilvánulás volt. Nem zavar ha valaki buta, de az igen hogyha nem tud egy konfliktusban vagy veszekedésben ész érveket felhozni akkor agresszív lesz mégha csak verbálisan is.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:44:54

@moletty: én is sajnáltam, de ő ugyanúgy beleáll ezekbe az üvöltözésekbe, most meg felvette a mártírszerepet, amit csak unalmasan lehet tolni. Neki egyszerűen ignorálni kéne azt az idegbeteg ex-barátnéját, ha intelligens lenne. De nem az.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:48:24

@Zabkása:
egyértelműen kinn hagyná, Reni ellen még kapna is tőlem egy szavazatot,. Még indokolni is tudná, hogy csalódott a "barátnőjében". De, ha azt vesszük, hogy Zsuzsut milyen vehemensen lebeszélte, hogy Renire tegye a jelét, akkor nem valószínű, hogy ezt meglépi. Sajnos.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:49:34

@csillagporszem:
Végre az is kiderülhetne, hogy miért utálja Adrit ilyen mélyről jövően.

Zabkása 2019.01.15. 08:50:33

@Sanda.Ipse: igen, bár Zsu-nál reálisan vázolta, hogy egyedül marad, ha Renire szavaz, mert kidobja a Greg team, Roli team ettől még nem veszi be, ezt csak akkor tudták volna tető alá hozni, ha Roliékkal beszélnek.
Reni duzzad az önbizalomtól, hogy ő itt aztán a nyerő játékos, pedig még a kipörgetős falra is többen szavaznának, mint rá.

csillagporszem 2019.01.15. 08:51:12

@Sanda.Ipse: mártír szerepet? Elképzelhetetlen, hogy tényleg megviseli hogy egy “barátja” állandóan nekiesik és emiatt egyedül maradt? :) Kit ne viselne ez meg?

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:52:17

@Zabkása: Ha jól látom, a sellő-teamnak már így is vége.Hát még, ha Zsuzsu hallaná ágytársa véleményét önmagáról...

Zabkása 2019.01.15. 08:53:03

@Sanda.Ipse: reméltem, hogy bejátszik ezeket nekik, de ebben az évadban semmi ilyen nincs :(

csillagporszem 2019.01.15. 08:54:41

@Sanda.Ipse: lehet nem szereti az okos nőket mert nem tud velük mit kezdeni :D Lehet kisebbrendűségi érzéseiből eredő frusztrációi miatt utálja :)

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:55:23

@csillagporszem: Nem csak hárman vannak a villában. Nem kéne bandáznia másokkal, de ahogy Lacival ültek a nyugiban egyetlen szó nélkül, tök depisen... Pl. beszélgetni is lehetne.

ibsen 2019.01.15. 08:56:13

jó reggelt

Hoppancs köszi az öfi tényleg jó lett, tetszik!
Lacika tegnap őszintére cigizte magát amikor Adrit megfejeléssel fenyegette. nem tudom Hunortól mikor várható hasonló beszólás, de látszik hogy akik sosem konfrontálódnak ezért vagy azért, most jön ki amit gondoltak a másikról csak hatványozottabban. Reni legalább face to face elüvölti de nem tartja magában. Rossz a stílus de legalább nem hetek múlva derül ki, kit is ütnék meg. Zsut megsajnáltam tegnap de érdekes módon a nagy barát Greg jól ki akar maradni ebből pedig ő is benne van Reniék balhéjában, legalább mediátor lehetne de inkább leszarja. Reni volt az aki Csoki kiesése után nem igazán találta a helyét és nehogy egyedül maradjon jól befészkelte magát Gregékhez. Egy a gond hogy a hármas kb annyira egymás seggében van mint a másik oldal csak azok tudják kezelni. Ez már komoly függés és a balhé mindig ott lesz a levegőben hacsak valamelyik csaj ki nem esik, de leginkább a rúdtáncos mihamarabb.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 08:58:57

Hoppancs tök jó lett, sose rosszabbat! :) Amúgy jó reggelit mindenkinek!

ibsen 2019.01.15. 08:59:52

@Zabkása: Ha Renit vinné ki az egész karkötősdi, meg ami az elmúlt 1-2 hétben volt Adrit tenné hiteltelenné a nézők sem hülyék. A rúdlény jönne vissza és nagy fölénnyel szerintem. Lacika vagy Roli lenn a jó választás. Lacika talán könnyebb Roli egy csavar lenne.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 09:01:03

@ibsen:
Mondjuk Laci eddig sem titkolta, hogy utálja Adrit. Az okát soha nem fogjuk megtudni. De semmi nem indokolhatja azt a bunkó stílust, amit megengedett magának. Nálam L1G leírva.

hereverő heverő 2019.01.15. 09:02:52

@Sanda.Ipse: Ha Adri csak a két csapatban tud gondolkodni, és mondjuk kiviszi lekvárt, akkor meg is érdemli hogy kinn maradjon. Abban a pillanatban, hogy a kendőt felköti, el kell felejteni az összes addigi sérelmet és kizárólag arra kell koncentrálni, hogy ki maradna kinn ellenem. Ilyenkor kell a jó memória, feleleveníteni ki mit mutatott magából az elmúlt héten és az alapján dönteni. Roli ebben jó. A kockázat persze benne van, mert ők nem tudják, hogy kiből mi kerül adásba. Lehey, hogy Renyhe egyébként tök vicces dolgokat művel, amin ők nevetnek, de mi nem látjuk. Viszont látni kell azt is, hogy mennyit ordibált az utóbbi időben. Majd kiderül, kik fognak mögé állni, és kit visz ki. Ha Renyhét viszi, a fiúk mögé fognak állni és még talán Süsü is. Ha viszont Lacikát választja, akkor a fiúk Lekvár mögé pályáznak, és neki senki nem fog segíteni. Most kellene Adrinak a Rolit felkérni tanácsadónak, mindketten jól járnának. Rolinak benn maradna egy gyenge játékos, Adri meg védett lenne még egy körig.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 09:03:02

@ibsen:
Roli remélem, hogy vissza is jönne:)

Sanda.Ipse 2019.01.15. 09:04:10

@hereverő heverő:
Ezzel a döntéssel én is tudnék azonosulni:)

ibsen 2019.01.15. 09:05:37

@Sanda.Ipse: Lacika sok mindent láthatott még korábban, csak egy a baj hogy vele Adri szerintem nem volt se bunkó se nem tett alá. Persze kavarta a dolgokat de van még bent 2 ember biztos aki dettó ugyanez.Lacika már azzal is lett hiteltelen hogy az általa utált Adrival masszíroztatta magát mégha játékból is. Roliék is sokat dumáltak neki hogy az Adri ilyen szemét meg olyan kétszínü de Roli a nagy utálat ellenére is kiskifli nagykifliben aludt vele. Semmi következetesség csak a nagy

csillagporszem 2019.01.15. 09:07:57

@Sanda.Ipse:
Nem gondolom, hogy ne beszélgetne Zsu másokkal. Greg korábban is megjegyezte hogy beszélget Rolival.. Láthattuk azt is amikor elhülyéskedett Roliékkal. Annyi csak hogy az ilyeneket nem vágják be összefoglalóba, mert az volt eddig a fő tematika, hogy a 2 csapat rühelli egymást. Ki tudja mi van bent. Akkor is csak lestem mikor Greg azt mondta a táblánál, hogy Roli ha ilyen maradsz akkor nagyon jóban leszünk vagy valami ilyesmi. Mi meg csak annyit láttunk egész héten, hogy szívatja őket Lacikával karöltve :)

Sanda.Ipse 2019.01.15. 09:08:33

@ibsen:
Adri legalább annyira kétszínű. Ő meg beállt csupaszívek közé, amiről már látjuk, mennyi valóságtartalma van.

ibsen 2019.01.15. 09:10:36

@Sanda.Ipse: Persze hogy az az egész játéka az ide oda helyezkedésről szól. Most kicsit visszavett, majd kiderül mire lesz elég pláne hogy királynő lesz ezen is el lehet csúszni akár a másik oldalra is pláne ha Renyhe is beosztást kap az még a fejére nőhet...

moletty 2019.01.15. 09:12:35

@csillagporszem: Nem ! Valójában Zsú is egy darab szar ! CSak minden relatív és a romapicsa mellette egy szarhegy ő meg csak egy kis lapátnyi fos ! Így tudnám szemléltetni

csillagporszem 2019.01.15. 09:17:14

@hereverő heverő: Nem fogja kivinni Renyhét, nincs is rá oka. Nekünk könnyű, de ők nem tudják az erőviszonyokat. Roli is meglepődött mikor Zsu nyert a közösségimédia hetén. Most is vakon vannak. Azt beszélték Hunorral, hogy egy hét alatt meggyengül ha egyedül marad és kiesik. Fogalmuksincs kinek mennyi rajongója van. Renit gondolom azért gondolják erősnek mert hasonlít azon korábbi vv-csajokra akik eljutottak a végéig :)
Egyébként ha Adri Reniben gondolkodna akkor szerintem a szerkik is megpróbálnák elterelni :) Kell a dráma későbbre, egy Zsu-Reni párbaj pl. milyen gyönyörű lenne :D

csillagporszem 2019.01.15. 09:19:02

@moletty: ahogy érzed, de lehetne ezt kevésbé primitíven is megfogalmazni :)

ibsen 2019.01.15. 09:24:34

@csillagporszem: EKG

hereverő heverő 2019.01.15. 09:27:45

@csillagporszem: Dehogyis nincs rá oka. Olvasd el még egyszer amit fejtegettem: mostantól azt kell nézni ki ellen jönne vissza. Ha nem azt nézi, hanem azt, hogy kit kihívni van oka, akkor kinn marad.

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.01.15. 09:34:11

@csillagporszem: fején találtad a szöget, jó eséllyel a négybe vagy háromba kerülésért várható ez a párbaj. bár ha legközelebb Rolit szórnák megint, akkor az a gyanúm, ő kivinné Renyhét.

én sem értem, mi alapján érzik erősnek Renit. jelen pillanatban még Radicsnál, Ánusznál is mélyebbre süllyedt.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 09:36:17

Jó reggelt mindenkinek!
Általánosban volt egy orosztanárnőm, akinek elől nem volt foga, mondván, így jobb a kiejtés.(?)
Ennek ellenére egyfolytában háztartási kekszet majszolt és amikor magyarázott az első padokban tornazsákot húztak a fejükre.
Renyhe üvöltözése kapcsán felsejlett az emlék. Szó szerint behúztam a nyakam a repkedő rántottafecnik miatt...

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2019.01.15. 09:37:14

@Zabkása: ekg, bár majdnem elhánytam magam a tökéletes leírásodnak köszönhetően. már most enyhén gusztustalan az a test, mi történik majd vele tíz-tizenöt év múlva? egyszer korábban már felvetettem a kocsisoron állást egy jelöletlen bekötőúton és ez még egészen optimista jövőkép.

Zabkása 2019.01.15. 09:37:43

@UdvariatlanBolondvagyok: :DDDDDDDDDDDDD de neki még a kiejtése is szar, artikulálatlan fostenger

Zabkása 2019.01.15. 09:39:41

@adamskij: az a baj, hogy én is elhánytam magam majdnema gondolataimtól, gondold el, miközben írtam, végig láttam a szemeim előtt :D

Spitzbauer 2019.01.15. 09:46:03

@ibsen: @hereverő heverő: Karkötősdi ide, öriszeribari oda, Renyhét kéne vinnie, de ezt nem látja ottbentről. Már csak azért is lenne az jó, mert Renyhe kiakadna mint a sezlonyrugó, és mégjobban lejáratná magát, amennyiben ez még egyátalán lehetséges.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 09:51:51

@UdvariatlanBolondvagyok: Édesem, hááát milyen osztálytársaid voltak neked, ez felér egy traumával! :D

ibsen 2019.01.15. 09:52:23

@Spitzbauer: Nyílván nem. De nekem ez az egész Adri-Reni barátság álságos. Mikor Adri mögött volt a sellőcsapat, Reni volt az aki leginkább nem bízott meg Adriban, úgymond muszájból állt mögé. Ez a nagy barátság most inkább Zsu helyett van Adrival.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 09:55:59

@adamskij: Persze kár fejtegetni, mi lett volna ha..., de Rolinak preventíve kellett volna kerülni a csapdát és magára rakatni a jeleket. A helyében most vittem volna Renyhét, felmérve, hogy körülöttem mindenki gyáva....,még egy átkozott jelet sem mernek rakni a dédó libára...

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 09:56:40

@moletty: annyira finom és udvarias vagy :D

Spitzbauer 2019.01.15. 09:58:47

@ibsen: Ja. Szerintem minden álságos, amit Renyhe csinál vagy csinált eddig. Őneki senki sem elég jó, annyival magasabbra értékeli magát mindenkinél. Tévesen.

Zabkása 2019.01.15. 10:00:50

A barikarkötős story amúgy is baromság, rengetegszer úgy adják, hogy "hát valakinek adnom kell"... maximum a legutolsó jó-rossz impulzus alapján.
Ez egy játék, aki most párbajozik, annak tényleg nem szabad villabarátságot nézni, ráadásul az, hogy Renike épp Zsút basztatja és nem Adrit, az nem barátság, csak most épp ez van porondon.

Ráadásul egyszer se mondták, hogy "a kinti életben is elválaszthatatlanok leszünk" és társai.

Lacikát én csíptem, de a tegnapi megfejellek dolog nagyon elrontotta az összhatást, igazi proli cigó move volt. Plláne Adri ellen, akit különösebben nem kedvelek, de értékelem, hogy nem kiabál, ordibál, normálisan tud beszélni, néha még érvelni is, valamint a királyos héten ő volt az egyedüli abból a négyesből, aki játszott is.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 10:04:25

@Zabkása: Közbevetném! A poliészter, tubarózsás otthonka alatt nem teljesen meztelen...
Ott figyel a gombok közt, az elmaradhatatlan fehér combfix...., megvan? DDD

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 10:07:27

@Spitzbauer: A megfordulás rangsora miatt tán Renyhe lenne a kancellár? Hogy is van ez?

ibsen 2019.01.15. 10:09:36

@Spitzbauer: Reni nagyobb színésznő, bár Zsu tekintgetéseit is látom de lehet csak az üvegben nézi magát hogy néz ki épp:) Vivien elmondása szerint Gregék mindig akartak olyat csinálni amivel tuti bekerülnek az öfibe.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 10:09:55

@Nyuszomuszo83: Ők arik voltak, csak védekeztek! Klári néni volt förmedvény és kicsit büdös...,bár ötször fürdött naponta...D

ibsen 2019.01.15. 10:10:51

@Zabkása: Ez olyan óvódás dolog, és bőven volt már ebből sértődés de ez is arra jó hogy egyrészt kiderüljön ki mennyire "őszinte" meg hogy 1-2 balhé és sértődés mindig generálva legyen ezáltal.

Zabkása 2019.01.15. 10:15:24

@UdvariatlanBolondvagyok: igen valóban, szakmai ártalom :D bár a ruhadarab nagy tisztelője vagyok, ha valami útszéli lefingott műafjjá teszi, az pont a fent említett példa :D Nameg amikor úgy áll kamerák előtt, hogy akkora ruha van rajta, hogy totálban kilóg :D

@ibsen: persze ez semmi másra nem jó, csak kis irányított vitára, de hát ez itt lófaszt ebben a szériában

mobilos perpetuum 2019.01.15. 10:16:06

@Zabkása: "a tegnapi megfejellek dolog"
Úgy meg fejelnélek ilyenkor. Csak kizárnak.
A pontosság kedvéért. Szerintem meg pl. Reni pont erre játszik, hogy Zsu-ból kihozzon egy olyan agressziót, amiért repülhet.

ibsen 2019.01.15. 10:20:12

@mobilos perpetuum: Erre rácáfol a mai előzetes hogy békülne vele a nyugiban mert marasztalta az meg nem akart menni. Reni egyszerüen nem viseli el ha valaki nem akar vele kommunikálni. zsut ismerhetné annyira már hogy annak idő kell nem fog lelkizni rögtön valakivel ha megbántják. De ez a picsa nem tud nyugton maradni. Zsu szerintem jól döntött cak egy bökkenő hogy ha Reni nem esik ki akkor a másik oldal prédája lesz. Mert azok erre spekulálnak.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 10:20:30

@Zabkása: Laszka szemlátomást kezd éveket öregedni. Soha nem volt egy higanymozgású gumiember, de a királyság még inkább megcsikorgatta az ízületeit. Úgy topog , miközben előre zárja a szöget, mint akinek messze van a rötyi és nem mer nagyobbat lépni.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.15. 10:22:05

bizti volt mát téma, csak nincs időm visszaolvasni.
Nekem nagyon bejött ahogy Adri elmondta lacika buta, mert nem képes megfogalmazni a gondolatait, képtelen értelmesen beszélni.
szerintem nem én voltam az első, aki az iskola héten engedte el laszikát és nem csak a lekvár miatt.
Ha Adri minden áron lacit akarja kivinni, akkor érvelhetne azzal, hogy laci roli bábja... talán
de jobb lenne ha észrevenné, hogy reni a tuti befutó, aki ellen visszajönne

Vérnyusszancska 2019.01.15. 10:22:12

@0.5 bit: Jaaa, nem védeni akarom a szerkesztőket, ultra gáz amit csinálnak, csak ez volt a tippem, hogy ezzel magyaráznák. :D

Adri párbajnál még mindig elég erős az érzésem, hogy Lacikát fogja kivinni. A rtl szerkesztési metódusából is ez tökéletesen leszűrhető. És az rtl Lacikát akarja kint látni. Mondjuk én még mindig nem hiszem el, hogy ez volt Lacika első ilyen megnyilvánulása, szerintem eddig ilyet nem vágtak be, de most figyeljétek meg az egész kiválasztás és párbaj erre lesz kihegyezve.

ibsen 2019.01.15. 10:24:38

@Vérnyusszancska: Adri finoman jelezte is Hunornak épp tegnap a nappaliban hogy Lacika lesz az. Nem mondott nevet de ha figyelt akkor ez kiderült.

mobilos perpetuum 2019.01.15. 10:24:43

@ibsen: Az előzetes pár másodperce alapján nem érdemes ítélni, mert nem egyszer előfordult, az összefoglalóba be se teszik.

Spitzbauer 2019.01.15. 10:27:05

@ibsen: Roller is 50%-ot ad Laczkónak, 35%-ot magának.

ibsen 2019.01.15. 10:27:05

Léptem, jó melót mindenkinek!

Vérnyusszancska 2019.01.15. 10:31:43

@ibsen: Az szerintem pont elkerülte a figyelmemet, de amúgy sem meglepetés számomra. Az rtl egy kiválasztás utáni összefoglalóban mindig az általa pártolt játékost fogja helyzetbe hozni, míg a leendő kiesőről rögtön elkezdi a negatív kép festést. Már bent vannak, hány hónapja is? 3? Nem hiszem el, hogy Lacikának ez az első ilyen vállalhatatlan megnyilvánulása, csak eddig nem volt érdeke az rtl-nek ezt mutatni. Most, hogy Adrit szeretnék bent tartani, így rögtön buknak ki ezek a dolgok. Amit azért tartok undorítónak, mert vagy mutatták volna eddig is, hogy milyen valójában, vagy ne most kezdjék el.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 10:32:54

@ibsen: Reny elképesztően erőszakos, mindamellett annyira nem oktondi. Pontosan tudja, hogy ők falkában erősek, ha elcselleng a befolyásolt, nagy veszélyben van összetartás.
Renyhe önérzetét sértette az élőben savazás, továbbá érzékelhetően rombolt a megítélésen Zsu apokalipszise ország- világ ,és 60 millió néző előtt.
Mivel a tehén sejti Zsu népszerűségét, úgy kell neki ez a "barátság", mint egy falat kenyér, hiszen csak ezzel tudja biztosítani a pozícióját

Vérnyusszancska 2019.01.15. 10:35:11

@UdvariatlanBolondvagyok: Pontosan. Ez látszik is abból a borzasztó erőszakos jelenetből, amikor nem engedi ki a szobából. Mondjuk nálam itt felmerül a kérdés, hogy ez nem ütközik-e valamiféle szabályzatba, mert nem éppen fair, hogy nem engednek ki egy szobából, ami ellen fel sem léphetsz, mert akkor téged zárnak ki tettlegesség miatt.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 10:48:41

@UdvariatlanBolondvagyok: Ilyen tanár általánosban nálunk is volt engem nem tanított Büdöske volt a beceneve, nem is tudom a rendes nevét azóta sem! :) Az ált. iskolai osztálytársaimmal a mai napig jó a viszony, sőt a legjobb barátnőm is onnan van!

Amúgy Renyhe miből jött rá ennyire hogy Zsizsikes színésznő? Hiszen annyi esze nincs, hogy magától rájöjjön valaki sugallt neki? Persze a sok hisztire is értheti, hogy mindenen elbőgi magát,, a hisztérika szót meg lehet nem ismeri... Tegnap este ismét látható volt hogy a kamerába néz a bolond! Mindkettő megéri a pénzét, nagy színésznők! Oscart nekik! Ja, mégse!!!! Ráadásul azt tudjuk, hogy Renyhe gyerekkora óta készült erre, tehát tudja hogy minden nap benne kell lenni az öfiben. Azt is tudja hogy Zsizsikes nagyon népszerű, csak arra nem jön rá hogy azzal hogy veszekszik vele és ez által kerül az öfibe saját renoméját rombolja. Azt a nem létezőt! Ha Adri nem Lackát vinné hanem Renyhét már menne is a savazatom Adrira gondolkodás nélkül!!!

Angora Cardi 2019.01.15. 10:50:42

@úgymond olvasó mmkk: én is azt iszom :D

@Sanda.Ipse: Nem volt fenyegetés, "Úgy meg fejelnélek ilyenkor. Csak kizárnak." mobilos idézte pontosan. Valami nagy ellentét van amit nem tudnak leküzdeni. Hogy mit beszélt ki Adri Lacika háta mögött nem tudom de arra van Laci rákattanva. Ez a megfejelős rész akkor volt, amikor kint cigiztek és Adri a körméről kezdett beszélni hogy elgyengült a körme a gel lakk alatt és milyen ocsmány vagy valami ilyesmi és erre reagált Lacika, nem tudom ez csak adott témának szólt-e, vagy Adri általános nyekergéseinek, vagy csak annak, hogy lehúzza saját magát akár a körmei miatt is - ezeket passzolom, de valami miatt így reagált Lackó. Amivel nem értek egyet, sskk nem beszél így egy pasi egy nővel, pláne tőle fele akkorával de lehetőleg semmilyennel.
Abban lehet sok igazság, hogy Lacika is egy frankón felvett viselkedést mutat és már fárad ő is, de nem történt Adri részéről semmi olyan ami miatt így kell reagálni. Ha csak ez nem annak megfelelője nála/náluk, hogy unlak/utállak/hagyd már abba stb... De semmiképp sem komoly fenyegetés csak ez a faszba kívánlak téged elég fura megnyilvánulása.
De nem mosdatom és nem is akarom kimagyarázni mert senkim, csak pislogok én is, mi lelte lekvárt.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 10:54:56

@Vérnyusszancska: A média hathatós befolyása, a vágási trükkök eredményezhetik a sakk-matt helyzetet. Bármit lehet állítani az ellenfélről (ehhez elég egy rosszul fogalmazott mondat, amelyet ki lehet fordítani), aki majd a cáfolatokkal ellehetetleníti a saját helyzetét. Ha viszont ignorálja a vádakat, akkor a vádak stimulálhatóan ott maradnak a levegőben.
Adri erre fogja felfűzni a párbaj stratégiáját, mert már tudja, hogy ez a nőköpködős téma bukásra van ítélve...
Finoman provokálja Laszkát, aki erre szemlátomást ki van hegyezve...
Mert mivel is indult Laszka émelyítő magömlése?
" Úgy szeretem, amikor Lacika néz engem!"...Mondja PUA ártatlanul, némi gúnnyal a hangjában.
A reakció várható volt, mint hallhattuk és amire Adri is számított...(innen már csak vágás, és tálalás kérdése a terelgetés)
A lányka jó előre megássa a csapdákat, amibe Laszka besétál....
Részben, mert óvatlan, részben, mert buta. Amit Adri is pontosan tud, ahogyan az esti kiválasztás eredményét is pontosan tudta....
Mondom én!!! Nem hülye ez a nő..., még mindig zárójelbe teszem, hogy ott lesz a döntőben!!!

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 10:58:20

@UdvariatlanBolondvagyok: ennél jobban nem írhattam volna le én sem. Kb elég, hogy eljátsza a higgadt, kiegyensúlyozott nőt, Lacika ellen nem is kell más. Megjegyezném, nem csodálom, mert ennyi idő idióták között megöli az embert, nem csoda, ha akár Lackó, vagy bárki robban olyan megjegyzésektől is, amik itt kint kb jelentéktelenek.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:02:01

@UdvariatlanBolondvagyok: Egyet értek, bár Adri ilyen szinteni tattikai gondolkodását kicsit kétlem. De persze alamuszi nyuszi.. mint tudjuk. :D
Ez a párbaj szvsz nem fog akkora embertömeget megmozgatni, mint mondjuk egy Renyhe vs Zsuzsu. Bár jőne el a Kánaán. :D

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:02:57

@Vérnyusszancska: Azért ne reagáljunk már mindent annyira túl, mint Zsu. "Borzasztó erőszakos"... Vicc. Az, hogy 2 másodpercig odaáll, hogy válaszoljon, tehát ne tereljen, meg félredumáljon, hanem végre mondjon is valamit őszintén. Ezt várta Renyhe. Akkor ha valamiért valaki az utcán meglök, akkor gyilkossági kísérlet? Ne essünk már át a ló túloldalára.

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:03:52

@Vérnyusszancska: Szerintem sem annyira okos, csak jól alakultak számára a dolgok, útólag meg elmondhatja, hogy "én tudtam", "engem nem lepett meg"

Sanda.Ipse 2019.01.15. 11:05:59

@Angora Cardi: @UdvariatlanBolondvagyok:
Sajnos Lacika kiesik abból a hülyécske, de jóindulatú szerepből. Tényleg mérhetetlen undorral tud Adrira nézni:) Egész betorzult a feje tegnap.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 11:07:33

@UdvariatlanBolondvagyok: bár nem csípem Adrit, de mit nem adnék ha így lenne! Sőt tovább megyek, Zsizsikessel szemben legyen a végső állomás és Adri nyerje meg! :D Na az lenne a nagy pofára esés! Hiszen ugye Adri utolsó volt a szimpátia szavazáson, tudjuk Roli tartotta benn. A nagy szövetség szétesett Adri kever folyamatosan, kis áspiskígyó a csaj, aki néha beszél összevissza meggondolatlanul. Néha nagyon jó helyen potyogtat el információ morzsákat, néha viszont saját csapdájába esik bele és lebukik. Nem annyira buta mint a másik két benn lévő ostoba nőszemély + Greg! Akkor is még mindig némi gondolkodást Roliban meg Hunyiban látok! Egyiknek sem tudok drukkolni már! :)

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:07:46

@Cleveland55: Ebben nem értünk egyet, + az se derül ki, hogy mennyit állt ott, ráadásul odamondta, hogy addig innen ki nem megy, míg nem válaszol. Ez nálam a krva gáz szitu és baromi agresszív, főleg úgy, hogy tehetetlen vagyok jelen helyzetben.
BTW nem véletlen a büntetőjogban a személyi szabadság megsértése paragrafus. És vannak ebből ölre menő viták, hogy volt-e egyáltalán egy mezei honpolgárnak joga mondjuk visszatartani azt, aki egy boltban fizetés nélkül ki akar sétálni.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:07:53

@Angora Cardi: Alapból idegesítő lehet Adri piaci légy viselkedése. Mindenhol ott van, mindenkinek belemászik az aurájába..,mivel Laszka némiképp melankolikus zárt típus, akinek az érintés számít, úgy érzi, hogy PUA behatol a személyiségébe, teret nyervén a befolyásnak.
Ugyanakkor Roliék kellő módon felhergelték a kiscsaj ellen. Laszka nem egy gránitszilárdságú jellem, kicsit hagyjatok lógva a picsába típus, akit az elvárásokkal össze lehet zavarni....

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:10:26

@Sanda.Ipse: Gondolom Lacika egy bizonyos közegből jön, ahol a Renyhe színvonalú és eszű női egyedek leledzenek, és akik ennél akárcsak egy IQ ponttal okosabbak, és összetett mondatokban is tudnak fogalmazni, az már borzasztó ijesztő. Védeni viszont semmiképp nem akarom, mert gáz ilyet mondani.
Aztán így reagálja le. Ezen felül még mindig tartom, hogy akár lehet valami valódi indoka is a nagy ellentétnek, amit mi eddig nem is láttunk.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 11:13:05

mai bók: "kár lenne magácskáért, ha elvinné a rák"

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:13:44

@Vérnyusszancska: Komolyan, nem ismerlek, de szerintem a 70 éves mindenkit mindneért feljelentgető mamák is így kezdték. Mi az, hogy tehetetlen vagy? Meg komolyan mit vársz? A lehető legtrash-ebb műsort nézed, ami fut ma Magyarországon, már hetek, hónapok óta. Azt meg nem hiszem, hogy néhány pillanat "nem kultúrált vita" miatt bíróságra kéne/ mennek emberek. Vicc, Vicc, Vicc... Mondom, ha valaki csúnyát mond rád, akkor meg feljelented zaklatásért vagy wtf?

ewita 2019.01.15. 11:14:02

@Hedo a nokedli szaggató: én már a szaunas nőalazos rappelesénél elengedtem, ott kijott h igazi sudribunkó! Amugy meg kb semmilyen érzelemt nem valt ki belolem, mintha ott sem lenne.
Adrinak igaza van buta mint a tök, de ezen a szinten van kenibaba meg reni is, nem tudnak két értelmes mondatot összerakni es kinyögni. Zsuzsu nyökögése is gáz, de ő még talán menthető.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 11:14:40

@Vérnyusszancska:
Biztos, hogy van, mert csak Adrira van kihegyezve.
Soha nem fogjuk már megtudni:)

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:16:03

@Sanda.Ipse: Majd hétfőn, ha a Blikknek válaszolt vagy OsváthZsolt youtube interjújában :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:17:35

@Nyuszomuszo83: Ahogy jósoltam...A sakálok tépik a "szeretet" szövétneket....,
Mivel Renyhe közönséges kirohanásaira már senki nem reagál érdemben, csak bambán nézik, majd vigyorogva elfordulnak( Lásd törölköző mizéria), így a permanens szekálással csak Zsút tudja megtalálni, aki balga módon felveszi a kesztyűt, és beleáll a vitákba....

Sanda.Ipse 2019.01.15. 11:19:04

@ewita:
Igaz. Érdekes módon valahogy elsiklottunk felette, pedig nagyon gáz volt.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:19:48

@Cleveland55: Huh, kicsit nagyon belelovaltad ebbe magad. Nem jelentgetek fel senkit, de had legyen már meg az a véleményem, hogy krva agresszív mást egy kis szobába bezárni és üvölteni vele, hogy addig innen ki nem mész, míg nem beszéled meg velem a bajod, értsd, amíg azt nem mondod, hogy a barinőm vagy. Kint a való életben vagy egy trashműsorban, teljesen mindegy. A büntetőjog felemlegetésével pedig csak azt jeleztem, hogy nem véletlenül van erre tényállás is, nem bagatell dologról beszélünk.
Amit várok az az, hogy ilyen helyzetben a szerkik fogják magukat, hívják be Renyhét a riportba és közöljék vele, hogy a következő ilyen alkalmat kizárással fogják honorálni, de addig is húzzon be a szaunába kamera nélkül, néma csendben 1 órára, hogy elgondolkodjon magán és a viselkedésén.

ewita 2019.01.15. 11:19:49

@ewita: ja még visszatéreve a tegnap esti beszélgetesuk alatt Adri tok nyugodtan beszelt arrol mi a ket ember kozotti kommunikació stb, valasz semmi, szerintem nem is értette, amikor vegkepp nem tudott mit mondani jott a megfejelnélek ilyenkor... :p

Sanda.Ipse 2019.01.15. 11:20:19

@UdvariatlanBolondvagyok:
Vagy balga módon vagy nagyon is tudatosan, hogy mártírszerepbe kerülhessen.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:21:03

@Sanda.Ipse: Mint a fényképsztorit. Néha az az érzésem azzal kapcsolatban is, hogy maga Zsuzsu dugta el a saját fotóját, hogy hisztikézhessen rajta, máskülönben miért nem látjuk már végre, hogy ki volt? :/

hereverő heverő 2019.01.15. 11:24:46

@Vérnyusszancska: Akkor nem küldte volna ki Rolit hazugságvizsgálatra.

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:25:25

@Vérnyusszancska: Én nem. Te vagy az, aki felháborodik egy óvodás szintű viselkedésen , és BTK.t akar alkalmazni . Én nem szeretnék rendőrállamban lenni. Bár véleményem szerint a lelki terror akár még nagyobb kárt tud okozni, mint a fizikai, attól függetlenül 6 évesen nagyobb atrocitás ért az iskolában kb bármelyik nap, mint ez. Kb naponta 100 embert jelentgethetne fel mindenki húgyért szarért ennyi erővel, már bocs. Téma lezárva, nagyon máshogy vélekedünk erről.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:26:21

@Sanda.Ipse: @Vérnyusszancska: Egyszerűen nincs ellensége, így gyártatott magának valakit, aki valamilyen módon irritálja. Kicsit félreértelmezte a láthatóságot, ezzel a "mindenképp haragudnom kell valakire, mert ettől leszek kameraképes", mindazonáltal elővette a sárga mellényt a szekrényből, mint a franciák...,Hajrá barikád!!!
Mivel nincs túl sok meggyőződés, őt viszik el először bilincsben....DDD

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:26:30

@hereverő heverő: Miért ne küldte volna ki? Hisz a hazugságvizsgálatból csak az fog kiderülni, hogy nem Roli volt. Ettől ő még nem keveredik gyanúba. :D

hereverő heverő 2019.01.15. 11:27:24

@Cleveland55: Ahogy haladunk, meglesz ez is. Emlékezz a könyvtárosnőre, aki feljelentette a mentősöket, mert csattogva mentek a lépcsőházban, miközben életet mentettek.

bElannaTorres 2019.01.15. 11:27:33

@Vérnyusszancska: igen ezt nem értem én sem miért nem derült ki, de nem illik zsuhoz hogy ő dugta volna el. Vele kapcsolatban sokaknak az nem tetszik és debilezik miatta, hogy nem mindig érti - illetve sokszor nem a célzásokat, csipkelődéseket, nem tudja lazán kezelni a kötekedéseket, mikor hazudni kellett a királynak abban is béna volt. Hazudozás helyett mindig inkább kikerüli a beszélgetést. Reni, Vivi, Greg, Csoki és Ánusz is olyan aki simán képes lenne ilyenre. Mindenki más dugott már el valamit pl. Csokit, bort :)

,, 2019.01.15. 11:28:23

@UdvariatlanBolondvagyok: @Vérnyusszancska: Adriról már korábban is hallottuk, h az a módszere, h kihozza az emberekből a geci énjüket, legutóbb Rolival próbálkozott. Alapból nem szimpatikus ez a hozzáállás, viszont kénytelen vagyok beismerni, h ebben a játékban helye van, és ahogy láttuk is, ez most nagyon betalált. Viszlát Laccika, aztán majd remélhetőleg utána vmikor viszlát Adri, most már csak Roli maradt, de őszintén, hánynom kell h a vakok között félszeműt kell(ene) választanom... úgyhogy nem is választom őt se, meg senkit se.

hereverő heverő 2019.01.15. 11:28:29

na ebédre zene, és el is tünök egy időre. :integet

www.youtube.com/watch?v=PJGpsL_XYQI

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:28:30

@UdvariatlanBolondvagyok: Erre még nem is gondoltam, hogy akár jöhet ez a hatalmas ellenszenve Adri irányába, hogy meg akarja mutatni magát és szerintük ez akkor sikerül, ha valakibe nagyon beleállnak. Van benne valami

bElannaTorres 2019.01.15. 11:29:31

@Cleveland55: persze ez az egy még nem volt annyira húzós reninél, a folyamatos baszogatás, ordítozása már inkább az. A lelki terror mellé meg sokszor jár fizikai, reniből is simán kinézem, hogy odakint ha ennyire idegbe kerül, akkor repül a másik felé az ami a keze közelében van.

hereverő heverő 2019.01.15. 11:31:11

@,,: Szörnycsi, beírnál nekem egy Renit holnapra? nem tudom, jutok-e táblázathoz a közeli helyeken, dombokon hegyeken...

,, 2019.01.15. 11:32:00

amúgy ez a folyamatos mentegetőzés-elhatárolódás a szerkik részéről (nyilván Anikó csak közvetíti ezt) vicckategória, ha komolyan gondolják, akkor minimum egy figyelmeztetéssel jelezzék h sztük nincs rendben valami... legyen szó bárkiről.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:32:06

@bElannaTorres: De van az a meglátás is, miszerint Zsú nagyon jól hozza ezt a butácska, ámde tisztaszívű karaktert. Aztán honnan tudod, hogy valójában nincs több esze? Azt már biztosan tudjuk, hogy simán produkálja magát, hogy az öfikben benne legyen, ez meg olyan epik történés volt akkoriban, amivel uralta kb jó pár napig az eseményeket és a középpontba került, mi több pozitív színben.
@Cleveland55: Mondjuk, ha igaz lenne, hogy tényleg jóval több esze van annál, mint amit itt mutat, és mondjuk a döntőben egyszer csak megszólalna totál normálisan, összeszedetten és értelmesen az én szavazatom vinné. :D
@,,: Na igen, ez tuti benne van, Adri elég jó ebben, hogy másokra rászálljon, szinte észrevétlen.

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:32:27

@bElannaTorres: Hát szerintem amiatt debilezik/debilezzük le, mert alapvető szavak jelentésével nincs tisztában, amiket egy 6 éves is tud, nem érti az iróniát(ehhez is kell egy nem alacsony intelligenciaszint), nem tudja kibontani a csokit, ezért ollóval vágja, valamint nem tudja eltörni a csokit a kockák között lévő vékony, gyengített részen, ezért összevissza tördeli undorítónak kinéző darabokra, mindenen megsértődik és bőg, mert hát a lelkem nem tudja értelmezni a másik mondanivalóját, illetve érvelni a legalapvetőbb szinten sem képes lásd Erával való veszekedés, amikor "te igénytelen, zsíros hajú" és hasonló érvkészletet sorakoztatott fel stb stb :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:36:20

@Sanda.Ipse: Nincs a nőben ennyi fondorlat, változatlanul tök idiótának tartom....
Valamilyen megmagyarázhatatlan okból, az önérzet dominál leginkább Zsúban és az ösztönös, reflexből tüzelt védekezési mechanizmus... Gyanítom igen sokat buzerálták a visszamaradottsága okán, a környezete pedig arra biztatta, hogy ne hagyja magát. A túlérzékenység és a konok ellenkezés disszonanciája ez az öntépelődés!

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2019.01.15. 11:37:03

@Vérnyusszancska: engem olyan szinten idegesít Zsu, és főleg az, hogy kb az első naptól kezdve az öfi arról szól, hogy Zsu bármit csinál, hogy nem szavaznék senki ellen rá. Ha Renyhével menne, akkor egyikre sem. Nyilván tudom mire célzol, hogy akkor kiderülne, hogy "okos", de én a hónapokon át ívelő idegesítést, de hogy a fentebbi "veszekedésünkre" rákötve LELKI TERRORT, mármint, hogy ahogy talán Roli mondta, hogy egyszerűen sokszor frusztráltak, mert sosem tudják, hogy Zsu éppen min fog megsértődni, és kb nem mondhatnak neki semmit szintén undorítónak tartom. Legszívesebben egyiknek sem adnék 1 forint főnyereményt sem . Ingyen lakhatnak, zabálnak ezerrel, meg én úgy tudom, hogy valamennyi pénzt mindenki kap, és kész.

bElannaTorres 2019.01.15. 11:39:00

@Vérnyusszancska: nem tudom, hogy mennyi esze van valójában, a karaktert nézem, merev, lazaság hiányzik, (az kell a jó kamuzáshoz), túl érzékeny, nehezen titkolja.
@Cleveland55: nem kedvelhetünk mindenkit:) de nekem zsu ezerszer inkább mint reni, csoki, vivi, ánusz stb
Csokit azért nem tudta kibontani, mert két centis műkörme volt akkor. Nem IQ az amit hiányoltok, pl. Az aspergeresek sem értik ezeket a dolgokat, mégis lehetnek nagyon okosak iQ-ra.
Az elején lévő veszekedések engem nem érdekelnek, mindenki hülyébb volt akkor, mintha mikor bementek volna szóltak volna nekik hogy műsort várnak. És érvelni is tud, most is nagyon jókat mondott reninek, és szerintem Rolinak is, mikor az olyannal vádolta ami nem igaz.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:39:45

@Cleveland55: Hát az biztos, hogy a nő krva sok, és rohadt fárasztó lehet. Mondjuk én tuti sarkon fordulnék és otthagynám a picsbe, mikor kezdi a hisztikét, holott nem vagyok ám egy béketűrő típus, ami a szívemen az a számon, és szívbű élek. :D
De szvsz fel kell ismerni az ilyen hülyét, és otthagyni a fenébe + akkor a műsorozásával is mehet a levesbe, nem lesz partnere ebben senki.
Dehogynem, a pénz harmada menjen Anikónak, a többit itten széjjel osztjuk igazságosan! :D

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:41:06

@hereverő heverő: Tizenkilencre lapot? Ez aztán a vértus!!!DDDD

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:41:37

@bElannaTorres: Erre írták itt többen, hogy ha nem mórikálná magát és ripacskodna, hanem olyan lenne, amilyenné most kezd válni (ami vélhetően a valódi éne) már sokkal szimpatikusabb lett volna az elejétől fogva.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 11:43:15

Mazsolázok nektek a VV9 facebook oldaláról kommenteket:
- Esküszöm rendesen sajnálom már a Zsuzsut. :(
Renit kinem állhatom, Greg meg elásta magát nálam tegnap, azzal hogy, kijelentette a kinti életben szóba sem állna a Zsuval...
- Én is azt gondolom,hogy a szerkesztőknek le kellene ülni Renivel beszélgetni. Sokan nézik a műsort. Egyenlőre. De ha ezt nem fejezi be,változni fog. Ki akar egész napi munka után ilyen ordítozást hallgatni? Nem Zsu az elmeroggyant,hanem ő...
-Komolyan ez a Reni úgy viselkedik Csak zabál és ordít köpködi a kaját a szájából hát kultúra az nulla ha férfi lennék nekem biztos nem kéne ilyen alpári mocskos idegbeteg luvnya . Már hányingerem van tőle .
- Én is úgy voltam vele az elején nem szerettem Renit aztán megszerettem kis aranyos volt ha nem idegbetegeskedne annyit akkor ugyanúgy lenne mert vannak néha jó poènjai de túl sok már kezd megbolondulni de hidd el Rolinak jobban örülnek ha ki esne
Sokan vagyunk veled Zsu. Reni meg lesz hamarosan reptetve. Majd az utca kapunak ordítozhat telipofával. Az arcára kíváncsi leszek mikor a közönség előtt visszajátszák neki amiket csinált.
- Inkább legyen egyedül, mint ezekkel az elmeroggyantakkal. Tuti ki akarja záratni Zsuzsut Renike, remélem nem jön neki össze. De egy pszichológus meg néhány nyugtató ráférne Rencsura.
- Zsu fogja meg nyerni a vv-t !!! :) remelem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 11:43:33

Miket olvasok :)
Tegnap Lekvár volt a napi bunkó ?
Renyhét lepipálta ?
Érnek még meglepetések :)

Sanda.Ipse 2019.01.15. 11:45:26

@UdvariatlanBolondvagyok: mogyorónyi agyával már felfoghatta volna, hogy egy Reni-féle ellenféllel szemben csak rosszul jöhet ki ebből a kofastílusból. Ha felveszi a kesztyűt azzal nem megvédi magát, hanem okot ad a további, még durvább alázásokra. Reni igazán akkor kapna hülyét, ha a támadásai süket fülekre találnának.

bElannaTorres 2019.01.15. 11:45:26

@Vérnyusszancska: az igaz.
Lacika is kezdi megmutatni magát egyébként, ha adri őt viszi, adrira nyomok, de csak azért mert adri sokkal érdekesebb a játék szempontjából

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:47:11

@Nyuszomuszo83: Ezek a legnagyobb FB csoportban vannak? Láttam amúgy, hogy maximális Zsú támogatás megy. Biztos is vagyok benne, hogy az rtl a Zsú szimpátia kimaxolásának érdekében áldozza be Renyhét, lásd vezéráldozat. :D
De hát elérik amit akarnak és a végén Zsuzsu fog nyerni. Az rtl kb már az elején kijelentette, és nem győzi mindenhol hangsúlyozni, hogy "most már végre nyerjen egy nő". :/
@szociál: Na látod, és nem nézed. :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 11:48:33

@Vérnyusszancska:

Amíg Renyhe bent van én egy percet nem nézek ebből.
Várom a szerdát, hátha meglepetés lesz, de kizártnak tartom.
Szóval két hét Renyhe műsor még vár rátok :simi

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:48:46

@,,: Ha valaki elméleti fekete özvegy, akkor az PUA...Lassan szövögeti a hálóját, az elfáradt vértelent meg kipottyantja...Még, hogy Ribi fekete özvegy? Talán a gyakorlatban, ahol önmaga hálójába keveredik a vaginamisén...Akinek fájdalmas lehet a csípése az Adri!
Mert számító, nehezen megfogható és tudatos!

mobilos perpetuum 2019.01.15. 11:49:44

@Angora Cardi: Így van. Mi lenne, ha minden, feltételes módban írt mondatot agressziónak minősítenénk? Előfordul, hogy valaki olyat ír: szívlapáttal jól fejbecsapNÁM. Ilyet hogyvoltíró is elkövetett korábban, - ez még a "belefér, de nem tetszik" kategória.

Angora Cardi 2019.01.15. 11:49:56

@UdvariatlanBolondvagyok: @Sanda.Ipse: Igen nem is értem ezt a Lacika féle viselkedést, de az az érzésem megágyaznak a kiesésének, végül is eddig a jóindulatú buta fiú szerepben nem zavart senkit de a nyereményt már nagyon odaadni neki inkább nem akarják ahogy most állunk.
Pluszban érzem kicsit hogy Roli is Lacikát tolta ebbe a kvázi párbaj szerepbe adrival mert sajnos sztem kihívja adri, és Rolihoz Hunor közelebb áll. De Lacika igen, ellenne egy sarokban, elbohóckodna néha, csak ez most már kevés. Végül is ez az egy botlása volt eddig szóval nem tragédia de a metoo mozgalom már nyerni nem fogja engedni.

@,,: Ez nem volt akkora horderejű hogy figyelmeztetni és elhatárolódni kelljen (ahol kellett volna ott nem tették) hiszen mondta, "ha nem zárnának ki érte" szóval tudja ő hogy nem lehet, mozdulat, semmi sem volt csak már nagyon unja adrit (attól még gáz amit mondott persze).
Én Lacikát megtippelem kihívottnak ha beírod.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:50:14

@Sanda.Ipse: Csillogó szemekkel nézném azt az összefoglalót. :D
@bElannaTorres: Most egy ilyen gyökér beszólás miatt nem mondanám, hogy kezdi megmutatni magát. Szerintem nem sokat változott az utóbbi időben, max más kontextusban kerül be az öfibe, megágyazva a kiesésének.

Angora Cardi 2019.01.15. 11:52:00

@mobilos perpetuum: Persze, ír itt is mindenki mindent, csak minket nem ítél meg ország világ és az elcsatolt részek a tévében, ezért van Lacika most kellemetlen helyzetben emiatt a kiszólás miatt.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:52:09

@szociál: Oh. :(
Mindenképp szólunk ha már kapunk kívül lesz. :D
@mobilos perpetuum: EKG
@Angora Cardi: Csoki és Era egymás arcába üvöltözése már simán megért volna minimum egy büntetést, azt meg le se szrták. Nem szeretem mikor az rtl ilyen ocsmányul manipulál, de hát evvan. :(

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 11:53:11

@Vérnyusszancska: Nem csoport a hivatalos oldala facebookon a VV9-nek, semmilyen ilyen csoportba nsskk nem kérek tagságot, a fene sem idegesíti magát idióta emberek faszságaival! :D Ezek nyilvánosak akinek van facebookja bármikor meg lehet nézni. Maximális a Zsizsikes támogatottsága, igy egyértelmű ki nyeri. Nem kell a reteknek semmit belenyúlni majd a szavazásba Zsunál mert a nép szava elég lesz.

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:53:18

Na, mindenkinek finom ebédet, meg jó étvágyat! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 11:53:21

@Vérnyusszancska:

HV-t azért olvasok, ha már könyvet nem :)

Vérnyusszancska 2019.01.15. 11:53:51

@Nyuszomuszo83: Ohh, én kamureggel nyomultam be. A sajátom már csak nem szennyezem be. :D

bElannaTorres 2019.01.15. 11:54:08

@Vérnyusszancska: kicsit hatott rá roli is meg vivi levele is hogy mutasson többet, de én is valószínűnek tartom, hogy csak ki lettek hagyva az öfiből a hasonló megjegyzései.

Angora Cardi 2019.01.15. 11:54:44

@Vérnyusszancska: Pontosan, most már Lackót kifelé vezetik ez a tippem ehhez meg elég volt egy fél mondat. Csokoládé bezzeg tényleg közel volt Era megfejeléséhez oszt semmi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 11:56:51

@Angora Cardi:

Hiába szavazna mindenki Lekvárra, akkor is Adri menne vissza, ezt Zsóti már eldöntötte.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 11:57:38

@Angora Cardi: Lacika erőltette Adri kihívását.
Persze tudjuk, hogy mindenért Roli a felelős:)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 11:58:29

@Sanda.Ipse: Nincs mogyorónyi agya, csak zsigeri. Bántanak- sírok, nevetnek-nevetek! Ennyi!!!

bElannaTorres 2019.01.15. 12:01:03

@Angora Cardi: mondjuk Csokit azután már szerintem ki akarták tenni, mert befoscsiztak hogy a végén tényleg üt és nem tudnak időben bemenni. Egész jól jött hogy odabaszta a csipeszt zsu fejéhez.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 12:01:49

@Nyuszomuszo83:
Biztos vagyok benne, hogy te sem írtál oda pl. kommentet. Én sem írnék. Szóval azért nem kell annyira komolyan venni a támogatottságot. Ki a fene állna oda vitatkozni ilyen elvakult emberekkel? Inkább elkerüljük az oldalt.

mobilos perpetuum 2019.01.15. 12:02:55

@Vérnyusszancska: Reninek a törülközőjéhez nem szabad hozzáérni.
Ő lekaphatja a király fejéről a koronát. Az nem személyes holmi?
A középkorban kevesebbért egy fejjel megrövidítik.
Szerintem Laci győzne most egy párbajon Adrival szemben, de kis százalékkal.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 12:04:50

@Sanda.Ipse: Nem erőltette, ráhagyta, ami ez esetben egyenértékű....Laszkát Renyhe ellen kellett volna hergelni, hogy fél tőle!!! Erre kattant volna László! Most a megúszásra játszott Roli, pedig előbb-utóbb szembe kell néznie a tehénnel!!!

Maximista vagyok 2019.01.15. 12:04:56

@,,: Szia, szerdára húzz be nálam egy Lacikát plíz, vasárnapra pedig egy Adrit. Köszi.

Spitzbauer 2019.01.15. 12:05:53

Szerintem, minden, amit Adri mondott tegnap - akármit, akárkinek - ült. Rollernél is okosabb, csak ez ugye még nem jelent semmi különöset. Kettőjüket szívesen látnám a döntőben, de senki mást, asszem.

Spitzbauer 2019.01.15. 12:10:15

És nemtom, hogy a VV-ben vagy a BB-ben volt, de bevágtak egy ásítást Renyhétől. Gyomorforgató volt. Ott veszett el a hitem az emberi kultúrában. A civilizáció megérett a pusztulásra.

Spitzbauer 2019.01.15. 12:10:48

@Maximista vagyok: Ha játszanék, ezt tippelném.

Spitzbauer 2019.01.15. 12:15:13

@Sanda.Ipse: Erre már Renyhe is rájött, és nem is tud vele mit kezdeni. Ezért szólogat be Süsünek teljesen ártalmatlan szituációkban is.
@UdvariatlanBolondvagyok: Igen. Ha levágnánk a fejét, kb. ugyanezt csinálná. Akárcsak a csirkék. Az egyik levágott fejű kakas még 18 hónapig élt. (itt az irodalom: modernfarmer.com/2014/08/heres-chicken-can-live-without-head/)

bElannaTorres 2019.01.15. 12:15:39

@Spitzbauer: hunornak vannak ilyen dolgai, mikor széthúzta a seggét hogy lefingja adrit. Utána befekudhetett vivi mellé és ráfogta adrira :D

Angora Cardi 2019.01.15. 12:15:48

@mobilos perpetuum: Viszont tangában simán leül mindenhova. Itt nálam megdőlt a tisztasága.

bElannaTorres 2019.01.15. 12:17:08

@bElannaTorres: már azt hogy adri ment el előbb mellőle, ezért megy vivi mellé. A kis taktikus :))

Angora Cardi 2019.01.15. 12:20:08

@Sanda.Ipse: mindhárom hangoztatta, én nem láttam ki mondta először de mind3 fiú ellene van, Roli is meggyőzően állítja, hogy hátba szúrta, Hunor hogy kibeszélte, Laci pedig hogy háta mögött beszélt. Ez kicsit tyúk és tojás esete nekem.
@szociál: ez így lesz

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 12:20:42

@szociál: te már megint mit értelmiségesgeCC?

Spitzbauer 2019.01.15. 12:21:51

@bElannaTorres: Az direkt volt, poén. De Renyhe? A mindent(is)tudó, a megmondóember, az édibédiöribari... pfhejjjj.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 12:22:39

@Spitzbauer: Inkább rafináltnak mondanám PUÁ-t...Hiába, szakmai ártalom...
Roli ennyire nem ért a nők nyelvén.
Ugyan tetszik neki, ahogyan Adri manipulálja a népet, ugyanakkor nem tudja megfogni, nem tudja leleplezni, nem érti, nem képes átlátni.
Csak egy dolgot tud, hogy valami nem stimmel a kis nőcivel, de ezt nem tudja markánsan megfogalmazni, ezért redukálja a "hazug" szóra az ellenérzéseit....

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 12:24:03

azért annyiban sajnálom Zsuzsut, hogy szar dolog túlérzékenynek lenni. én is felidegesítem magam egy csomó felesleges dolgon

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 12:24:56

@Maximista vagyok: egy lacika-adri párbajon bajban lennék, kire szavazzak

bElannaTorres 2019.01.15. 12:28:47

@Spitzbauer: az lehet vicc volt, de sokszor böfög beszed közben , állandóan ásít mikor beszélnek hozzá, nyitott szájjal eszik, szóval ebben őt sem kell félteni.
Mondjuk renin nem tesz túl az igaz, reni miatt már nézhetetlen az egész

Gia 2019.01.15. 12:30:05

Én már sajnálom Zsut.Reni kezelhetetlen és menthetetlen.Nem lehetne valahogy eltüntetni?

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 12:30:08

@Angora Cardi: A sertésre is azt mondják, hogy tiszta...,mondjuk ezt soha nem értettem!
Hello Röfi!!!

Angora Cardi 2019.01.15. 12:32:38

@UdvariatlanBolondvagyok: Renike pinából koszosodik a tangából kilogo szervvel mindent felszippant aztan nem győzi mosni kifele.
Az megvolt mikor egyik nap a konyhaban egy üveg nyakat odanyomta es szagolta mennyire büdös?

,, 2019.01.15. 12:33:47

@Angora Cardi: Amúgy nézzétek vissza, vágott volt a jelenet. Laccika nem a körmökre reagál. Akkor már cigi van a szájában, aztalon 2 kávé. Érdekes.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 12:35:02

@bElannaTorres: Mentségére szolgál, hogy valaha rendőr volt..., a testületben a fingás és a böfögés háztáji,,,,belső nyelvjárás, ahol félszavakból értik egymást!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 12:39:04

@UdvariatlanBolondvagyok: rendőrségen voltam gyakorlaton fél évig, és egy ilyen rendőrrel sem találkoztam, szóval kikérem magamnak a nevükben :) Hunor egy fasz, azért viselkedik fasz módjára.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 12:40:37

@Angora Cardi: Szóval a kisajak egy megnyúlt tapogatószerv? Akkor a vagina a kémlelőnyílás!
Tényleg egy harckocsi a némber!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 12:41:24

@úgymond olvasó mmkk: Engedtessék meg, hogy ne szeressem a rendőröket!!!!

,, 2019.01.15. 12:46:38

@Angora Cardi: :) éhes voltam, úgyhogy csak egy másodperc töredékéig finnyáskodtam:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 12:47:59

@úgymond olvasó mmkk:

ezt se tudod leírni hejesen

értelmiségisgetel

de ha gondolod szótagolom bástya :P

,, 2019.01.15. 12:48:04

@Angora Cardi: az biztos, h volt vmi más is a körmök után, amit nem láttunk. Nem mentség, de kíváncsi lennék, mi.

Angora Cardi 2019.01.15. 12:48:09

@,,: én is beküldltem a mait :D

Gia 2019.01.15. 12:49:28

Hüle wifi..jön-megy..Harmadszorra írom be,hogy kivi vagyok,hogy lesz-e annak következménye,hogy Adri elkotyogta a fiúknak,hogy ő járt közben,hogy Zsu ne Renire szavazzon.Már nem bírta visszaszívni az infót,de szerette volna.
Persze sok értelme tényleg nem lett volna,de ha Renihez ez visszajut nagy lesz a feje.

bElannaTorres 2019.01.15. 12:54:10

@Gia: mondjuk oké hogy beszélt erről zsuval, de zsu most nem tett volna renire, megfordult a fejében, ezt még reni is tudta, adri meg úgy adja elő mintha rajta múlt volna
Azért ügyes az adri, remélem bentmarad.

Ármándójózsi 2019.01.15. 12:55:14

@Cleveland55: Cleveland, már ne haragudj, de most nagy hülyeségeket beszélsz...

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 13:06:42

@szociál: te vagy az értelmiségi, baszod, neked kell tudni helyesen írni :)

Gia 2019.01.15. 13:08:13

@,,: Tényleg jó lenne tudni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 13:15:22

@úgymond olvasó mmkk:

Látom Renyhe volt a hálótársad, rád ragadt a csúnya beszéd, nem túl keresztényi tudod e kishölgy ?
Mondjál el 100 mijatyánkath te ördögfióka.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 13:19:47

@szociál:
elnézést kérek, számat rögtön folyékony szappannal illetem. milyen jó nekem, hogy itt vagy te, aki a sötétből kivisz a fényre, és mutatja a helyes utat.

javier2 2019.01.15. 13:21:43

@Nyuszomuszo83: köszi nyuszó a faces hozzászólásokat

zsu tökéletes mártír szerepbe került ,greg - őrült kövér reni már kiestek ,egyszerűen kiutálták a háta mögött -én mondom ez az igazi tiszta szív csapat
roli most kellene bent sportolni fogyni jól jönnél ki belőle mate

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 13:25:22

@úgymond olvasó mmkk:

Megtanulhatnád hogy kell viselkedni az MTA tagjai közt, itt mindenki elismert tudós, fontos dolgokról értekezünk, nem szabad a szint alá menni, ezért figyelmeztettelek kedves kollegina.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 13:29:36

@javier2:

Ha végig sportolná a hátralevő időt akkor szerintem is sokat dobna a népszerűségén.
De ez Zsótikának nem gyünne be, mert Rolit kéne mutatni Renhye rikács helyett, ez Zsóti VV-je ő a Spielberg.

Spitzbauer 2019.01.15. 13:30:47

@Gia: Jó felvetés. De lássuk, hogy bármi jut el Renátához, attól nagy lesz a feje. Tehát, ha valakin van sapka, nagy lesz a feje, ha nincs, akkor is nagy lesz a feje. Eddig bírta az édibédizést, na. Megjegyzem, nem túl sokáig, mert Ribit kutyázhatta kedvére még egy hete. Tehát egy hetet bírt.

hereverő heverő 2019.01.15. 13:31:34

@Angora Cardi: Sosem lehet tudni. Lehet, hogy azzal illatosította magát, gondolta ha tegnapi olaszrizling szaggal közelít Hunyorhoz akkor majd jobban belefetyel a kis ínyenc.
De lehet, hogy csak összehasonlító kisérleteket végzett a tegnapi nyál és a mai vizelet szagát illetően.

www.youtube.com/watch?v=bSJ9vMTiTzA

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 13:36:06

@szociál: engedélyt kérek megalázkodni a nagytiszteletű úr és pajtásai, akarom mondani tudóstársai előtt, ezzel elfeledtetve modortalanságomat.

Spitzbauer 2019.01.15. 13:36:08

@bElannaTorres: Abszolúte ez volt. LáCCott.
Még a szerecsenhez visszatérve: szerintem epedve várja Renyhét idekint: hát a hóba írta a nevét. És ha valaki a közelébe ment az feliratnak, "kedvesen" figyelmeztette. Bárcsak ilyen érzelmeket válthatnék ki egy lányból... (nem)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 13:37:42

@hereverő heverő: mivel most utasított rendere a nagytiszteletű urak közül a legnagytiszteletűbb, ezért véleményemet nem fejezem ki a megidézett úrhölggyel kapcsolatban, csak tiszteltetem önt, és hasonló jókat kívánok uraságodnak is.

hereverő heverő 2019.01.15. 13:38:13

@Spitzbauer: Én is belehugyoztam a hóba, hogy O1G, hátha nem tapossák meg másnap reggelig.

www.youtube.com/watch?v=TLIppgE45wM

Angora Cardi 2019.01.15. 13:40:31

@hereverő heverő: Féltem hogy valakinek vizet kínál belőle, de hálistennek nem tette.

meghallgatom a zenét :)

Spitzbauer 2019.01.15. 13:42:13

@hereverő heverő: Miért hittem most hirtelen, hogy lány vagy? :-DDD Sorry.
De ha lány vagy, és úgy húgyoztad bele, akkor respekt! :-DDDDDDDDD

hereverő heverő 2019.01.15. 13:42:36

@úgymond olvasó mmkk: nálunk szabaCCSág van, elmondhatod ki váltott belőled ki nyomdafestéket nem tűrő véleménytET? A Tereskova Nagy Kriszta, vagy a Renyhe?

hereverő heverő 2019.01.15. 13:43:20

@Spitzbauer: Abban a hidegben lány voltam, elhiheted.

hereverő heverő 2019.01.15. 13:50:00

@Angora Cardi: Nekem sem tetszik amúgy, csak gondoltam illik a témába.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 13:50:20

@hereverő heverő: de én rendes kislány vagyok, ha rendreutasítanak, akkor rendes vagyok. nem vagyok jóban a krisztinákkal, tereskova művésznő pedig nem tűri a nyomdafestékemet.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 13:56:38

@Gia: ebben a csajban semmi nem marad meg. Mindenhol mindent kifecseg. Miután beszélt Lacikával, már vitte is tovább az infót Hunornak. Amit itt egyesek Adri okosságának vélnek, az csupán a lepcsessége és a szarkavarása. Ha az ember azt akarja, hogy valami biztosan eljusson mindenkihez, csak egy ilyenfajta embernek kell elmondani és célba ér.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 13:58:25

@úgymond olvasó mmkk: Szóval...,mindamellett, hogy poén volt megengedem, de nem elengedem. Ahol kizárólag férfiak tartózkodnak ez egy természetes jelenség. Akár tréningöltöző, akár katonaság, akár bármilyen szerv. Magam is tapasztalt, átéltem.
Ugyanakkor azt is átéltem, hogyan viselkednek ezen emberek hölgytársaságban, akiket csak felületesen ismernek. Nyilván tartózkodnak az obszcenitástól....
Nem feltétlen a rendőr a lényeg, ha Hunor hivatásos labdarúgó, arra hivatkoztam volna!
DE!
Ha már rendőr, aki társaságban megembereli magát és tud viselkedni!
Ugyanaz a rendőr fúj vérben forgó szemekkel gázt, és ugyanarra a lányra, akivel az előző nap kávézott és nem fingott az orra alá, mert úriember és nem egy fasz! Ugye?
Akik egy autoriter, hazug rendszert védenek öntestükkel, merthogy egy hazug jogállam összetákolt alkotmányára esküdtek fel, ahol éppen úgy szívatva vannak...
Engedtessék meg, hogy ne emeljem piedesztálra az egyenruhás szemforgató hipokritákat, mert a farizeusággal vállalnék magam is sorsközösséget!
Már bocs!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 13:59:31

@UdvariatlanBolondvagyok: jó, nekem most nincs agyam moralizálni. legyen igazad.

Gia 2019.01.15. 14:00:21

@Sanda.Ipse: Bár nem vagyok Zsu fan,az viszont tetszett,hogy ő nem panaszkodott pl Rolinak.Zsu kevésbé lepcses.De amúgy hajrá Roli,vagy az az értelmes,aki a döntőbe jut.

Angora Cardi 2019.01.15. 14:02:03

@hereverő heverő: @Angora Cardi: nem a legjobb linket küldtem itt el de a Paranoid-ot a helikopterekkel nagyon jól összehangolták ebben a filmben

hereverő heverő 2019.01.15. 14:06:51

@Angora Cardi: Én meg a klasszikussal válaszoltam. Remélem még olyan fiatal vagy, hogy újdonság legyen, bár ezt a filmet a fiataloknak is látni kell.

Tökös... 2019.01.15. 14:25:20

Adri mint királynő, Rolit veszi célba, és halálba szekirozza...
egy Roli Adri párharcra számítok, a két okostojás háborúja..
Az összefoglalókon múlik kinek tolja a szekerét a retek, Zsu egyre erősebbnek néz ki nálam, úgymond tököscsaj lett
Azt feltétlen megemlíteném hogy egyetlen tökös férfi nem szól közbe renyhe és zsu veszekedésébe, néznek mintha mozi lenne, a felek lenyugtatása szóba sem jöhet..
Milyen közeg ez ?
Számítok még kenbaba kétszínűségének a megerősödésére is, gyengébb lesz mint renyhe...

Angora Cardi 2019.01.15. 14:30:04

@hereverő heverő: Papíron már nem vagyok sajnos :D De a zenét mindig meghallgatom, hallok újat azért, bőven. Sajnos most csak zúzósabb tart ébren mert kicsit túltolom a túlórázást.. :/

mobilos perpetuum 2019.01.15. 14:31:23

@,,: A körmök után ez volt (Adr VS Laci)
Laci? ...Te meg olyan tehetség vagy
Adri: Ez az. Irigylésre méltó. Kommunikációnak hívják. Azért teremtett az ember minket, a nyelvünket, az agyunkat, hogy használjuk. (valamit még mond, nem értem, mert hadar.)

Tehát ő használja a nyelvét és az agyát, Laci meg nem.
Erre a dumára rágott be Laci.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 14:38:20

@UdvariatlanBolondvagyok: Ugye hogy ugye! Csak gondoltam aki nem lát bele vagy nem nézi meg tisztában legyen mi megy kint a másik fórumokon ahol egekbe emelik Zsizsikest! Úgyhogy ahogy már párszor írtam, a női nyertes borítékolható! De meg lehet nézni az írások színvonalát! Fele egy bizonyos réteg a többit kiteszik a kiscsajok és a nyugdíjas nénik és az unatkozó anyukák illetve a nagyon alacsony iq-val rendelkezők! Amiket mazsoláztam nagyon nagyon enyhe irások, láttam már durván savazósakat is, Vivi párbaja előtt!

VV Villamanó 2019.01.15. 14:40:00

Sziasztok! Ezt láttátok? Lacika beszél benne az adrival való kapcsolatáról kb 3:20-tól. (Lehet nem ágyazza be bocsi.) Na nem a védelmébe csak érdekességként, mert tegnap óta elég sok szó esett itt róla.
Ezeket a kommentes vidiket amúgy néha érdemes megnézni.

rtl.hu/rtl2/valovilag/kommentszerda-adri-egyszerre-bujna-agyba-hunorral-es-rolival

,, 2019.01.15. 14:42:04

@mobilos perpetuum: nézd meg még 1x, azt a részt ahol lebetegezi Laccika Adrit. Az előző snittben még cigizik Adri, Lacika nem, ebben a jelenetben viszont már(?) fordítva. Ami engem érdekel, h ezt mire reagálhatta, furcsa is volt elsőre, h a körmökre.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 14:46:02

@Vérnyusszancska: Én még arra is lusta vagyok, hogy kamuregeljek! :D
@Sanda.Ipse: Nagy magas ívben, ezért szoktam megnézni, hogy némi infót gyűjtsek amit itt továbbadok nektek! :D

Gia 2019.01.15. 14:47:47

@mobilos perpetuum:Adri embert mondott Isten helyett... :-)

mobilos perpetuum 2019.01.15. 14:58:34

@,,: Na itt nem tértem ki rá: vagy a Természet, evolúció, stb, vagy Isten.
Off
Az Ész lehet egy zsákutca: ha az ember elpusztítja saját bolygóját, valaki segítsen ki, milyen film(ek) festenek ilyen sötét képet.
On

hereverő heverő 2019.01.15. 15:15:04

@úgymond olvasó mmkk: de még mennyire hogy jó!

Ánusz itt is milyen bután néz, ha kettővel kevesebb lenne az IQ-ja, már növény lenne. Így meg gumicsizma.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:16:16

@,,:
Ha ez így van, Akkor megint manipulaljak a nézőket, így Adri jó fej marad lekvár meg bunkó mert beszol neki.
Vágatlan verziót úgy se fogtok látni.
Zsotika mahinal.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:18:14

@hereverő heverő: ne legyen gonosz uraságod. mily csodás pár, megérdemlik egymást. kívánom, hogy pumped gabó szórakoztassa mindkettőjüket bis hundertzwanzig.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:18:34

@úgymond olvasó mmkk:
Végre egy ki bulvár, eddig néztem a mezzot, operabol is megart ha sok.

Maximista vagyok 2019.01.15. 15:18:37

Feltétlenül kell szelfizni mindig, mindenhol. én tulajdonképpen 0-24-ben csinálom. Majd szólok nektek ha sikerült megértenem az emberiséget :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:20:09

@szociál: mert ön oly csodálatosan művelt, hogy szavaim nincsenek rá.

@Maximista vagyok: ugyan, kérem, hát magának sincs instagramja? azt hittem csak én vagyok ilyen maradi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:20:31

@Maximista vagyok:
Idióták ezek a szefisek, én sose szelfiztem, nincs is kép rólam, igazolvanyon is az van amit álmomban csinált rólam anutam.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:21:43

@szociál: egyáltalán mi az a szelfi? hiányzik ez a szó a szótáramból.

Maximista vagyok 2019.01.15. 15:22:38

@szociál: én arra gyanakszom, hogy ugye az ozorai hippi picsah meg a lekvár a nyugiban beszéltek. utána az ozorás retek futott a doszpothoz hogy a lekvár mekkora sötét. ezt a torrente visszamondta lefejellek kollegának (ezt nem mutatták nekünk, mert ugye mi a fasznak). és erre reagált aztán lekvár egy lefejelnélek udvarlással. nincs itt semmi látnivaló, lehet oszolni.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:23:13

@szociál:
ahhoz képest egész jól nézel ki, öööööööö, akarom mondani mély tisztelettel adózom ön előtt.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:23:45

@Angora Cardi: angoltudásomból eredően úgy tippelem, manikűrmutogatás.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:24:01

@úgymond olvasó mmkk:

Szel a majszelf vagy fakkjorszelf rövidítése, a fi meg a fenykepezot jelenti, ebből ered a magamat fotozom angolos kifejezés.

Angora Cardi 2019.01.15. 15:24:46

@hereverő heverő: másiknyuszi nem szereti? én nagyon :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:26:03

@Maximista vagyok:
Kár hogy nem láttam.
:(
Renyhe mennyi jatekidot kapott a 45 percbol?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:26:57

@szociál: vissza fogsz táncolni, tudtam én.

Maximista vagyok 2019.01.15. 15:27:00

Várom mikor futnak be az első asshole és armhole selfiek.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:28:41

@úgymond olvasó mmkk:
Faxom táncol vissza, simán bírom.
Majd mikor renyhe kiszall nézem, addig turtoztetem magam.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:28:55

@Maximista vagyok: le vagy maradva, múltkor valami kimkárdesienes cikkben olvastam, hogy van ilyen

Angora Cardi 2019.01.15. 15:28:58

@VV Villamanó: Főcímeket olvastam csak el "Brutál szexi műsor a jacuzziból" zsuzsu és reni
itt megálltam röhögni és nem nyitottam meg..

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:29:56

@szociál: :****

@Angora Cardi: szerintem a brutál az helytálló

javier2 2019.01.15. 15:33:33

a belevalóban mi volt?

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 15:34:43

@hereverő heverő: Eztet sajna nem játsza le a hivatali gépem mert valamily oknál fogva a jútyúb a nagyon nem engedélyezett oldalak közé sorolható, ilyen a gmail is! No comment! :D De nem, mmkk utálom a Rammsteint :D Sorry!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:34:55

@úgymond olvasó mmkk:
Eddig csúnyán néztél sztivivander?
:simi
Kulgy egy szelfit úgymond

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.15. 15:38:16

@szociál: sztivivander a koncerten: gyerünk, gyerünk! Nem látom a kezeket!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:38:25

@szociál:
nem tudom, mi az a szelfi, haggyámá
:simi

ewita 2019.01.15. 15:38:38

@Vérnyusszancska: nem kellene következő alkalomra várni szerintem! én ezt utálom, tényleg tehetetlen , csak azzal érne el valamit ha kiütné a retkes kurváját a haja alól, de azt meg tudjuk h nem lehet...

hereverő heverő 2019.01.15. 15:38:53

@Angora Cardi: Melyiket nagyon? Eisbrechert vagy Rammsteint? És van neked lejjebb egy kis In Extremo is, hátha felébredsz.

Angora Cardi 2019.01.15. 15:39:12

@Nyuszomuszo83: én átvállalom a meghallgatását :D
@Hedo a nokedli szaggató: Hedoooo :DDDDDDDD

hereverő heverő 2019.01.15. 15:39:28

@Nyuszomuszo83: de nem is Rammsteint küldtem, beeeee

Angora Cardi 2019.01.15. 15:39:52

@hereverő heverő: Rammsteint szeretem, Eisbrechert nem ismertem de elég hasonló.
A másikat is indítom két ásítás között azonnal :DDDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.15. 15:39:57

@Hedo a nokedli szaggató:
:))

@úgymond olvasó mmkk:
Fotográfiat készítesz abrazatodrol amit megosztol másokkal ha olyanod van malacsiraly

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 15:40:55

@szociál:
erről, ami már nem is fej, hanem fúj? mókus.

hereverő heverő 2019.01.15. 15:43:21

@úgymond olvasó mmkk: ha én képes voltam elküldeni azt a képet rólam, amikor fiatal voltam és kellett a pénz, és TOTÁL meztelen vagyok... Akkor te is küldhetsz neki szelfit.

javier2 2019.01.15. 15:44:11

@csillagporszem: "Renit gondolom azért gondolják erősnek mert hasonlít azon korábbi vv-csajokra akik eljutottak a végéig :)"
vv. seherezáde mindenhol kerek volt és vékony
vv. reni nyakatlan púpos mint egy török súlyemelő hátulról
ki jutott el ilyen testtel a végéig?

Bekkara 2019.01.15. 15:49:17

@javier2: Úgy ordít, mint VV Éva a jobb napjain.

Angora Cardi 2019.01.15. 15:50:15

@Nyuszomuszo83: Kösz bébi, kétszer belebólintottam a laptopba már (elaludtam) :D

Cherie 2019.01.15. 15:57:27

@,,: nem arra reagálta folytaták tovább a beszélgetést.. lacika egy suttyó és ez kijött belőle, persze megtehették volna, hogy nem mutatják meg, de így érdekesebb a karakter, hogy kibukott

Nézd meg zsut is érdekes, most tud ordibálni, beszélni elnagyolt grimaszok, fejrángatás nélkül, színészkedett ő is, akár lacika, renyhe kibírhatatlan, de őna valődi karakterét hozta kb mindig, csak mostmár elvonási tünetei is vannak

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 15:58:31

@Angora Cardi: Én csak lábon kihordtam egy agyvérzést, de csoda módon a fönök nem baszott le, sőt azt mondta basszak az egészre! :D Pedig már kezdtem mutogatni az ujjammal és fenyegetőzni hogy felmondok! :D

javier2 2019.01.15. 15:58:57

@Bekkara: vv évában volt valami ,alekosszal meg olival extrém jó hármast alkottak
éva tudott üvölteni de azért úgy emlékszem nem 0-24-ben.

csillagporszem 2019.01.15. 16:00:48

@javier2:
Miért, szerinted külső alapján döntik el a nézők ki kerülhet be a döntőbe?

@Bekkara:
Nekem is mindig Éva jut eszembe róla. Ő se volt semmi, de Renihez képest egy kisangyal volt :)

Cherie 2019.01.15. 16:02:45

@,,: nem arra reagálta folytaták tovább a beszélgetést.. lacika egy suttyó és ez kijött belőle, persze megtehették volna, hogy nem mutatják meg, de így érdekesebb a karakter, hogy kibukott

Nézd meg zsut is érdekes, most tud ordibálni, beszélni elnagyolt grimaszok, fejrángatás nélkül, színészkedett ő is, akár lacika, renyhe kibírhatatlan, de őna valődi karakterét hozta kb mindig, csak mostmár elvonási tünetei is vannak

javier2 2019.01.15. 16:05:47

és így roli nyeri :)

Spitzbauer 2019.01.15. 16:11:18

@Cherie: Renyhe nagyon is színészkedett, csak olymódon, ahogy azt az emberek, főleg az (öreg)asszonyok csinálják, és ezért elfogadott(?): mézes-mázaskodott itt az elején rendesen, meg kussolt nagyokat, nyelt nagoykat (kivéve a betevő faxját kerülgették), de mostmár senkivel sem tud kedves lenni.

csillagporszem 2019.01.15. 16:13:56

@javier2:
Roli max egy párhuzamos világban nyerheti meg még nála is érdektelenebb játékosokkal szemben.
Mondjuk itt is van egy kis esélye... ha kizárnak minden játékost :D

hereverő heverő 2019.01.15. 16:18:38

@csillagporszem: Reálisan nézve rolinak elég jó esélye van megnyerni. Tud összeszedetten beszélni, átlátja a játékot, elég jó stratéga. Ugyan nem szekálja halálba a többit mint Attila a végén, de alapjaiban ugyanazt a játékot játsza.

Angora Cardi 2019.01.15. 16:18:44

@Nyuszomuszo83: mutogass, tikkelj és rángatózz, grimaszolj, látod másnak is bejön ;-) :DD

hereverő heverő 2019.01.15. 16:21:19

@Nyuszomuszo83: Én egy rakás trágyát hordtam ki, de nem lábon hanem taligán. Elterítettem a fődön, oszt várom, hogy szá(a)rba szökken. Az lesz a szarfa, amibe beleesik a szarfaszú.

csillagporszem 2019.01.15. 16:23:52

@hereverő heverő: Attilától olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől :D De amúgy reálisan nézve ha bekerül a döntőbe akkor van esèlye :) De nehéz lesz a 2be bejutnia, Hunornak sok rajongója van. Most azt érzem Zsu-Hunor döntő lesz és Hunor nyer. Remélem nem lesz igazam :D

Cherie 2019.01.15. 16:25:12

@Spitzbauer: jah próbált, de már az elején kijött az igazi énje, ez amit most csinál pedig elvonási tünet, ennyire nem lehet mindig egy isten csapása, de tuti a való életben is vannak kitöresei..Lacika jól adja a figurát, sokan benyalják, zsuzsu is egész jól nyomta, csak elfáradt

hereverő heverő 2019.01.15. 16:26:01

@csillagporszem: Én is remélem hogy nem lesz igazad. Egyiket se lenne szabad a döntőbe engedni. Lesznek itt még nagy párbajok, Zsu-Lacika és Greg-Hunyor.

,, 2019.01.15. 16:29:15

@Cherie: azzal teljesen egyetértek, h mindegyik lemmingről mutassák meg a jót is, rosszat is, lehetőleg részrehajlás nélkül.
A színészkedés: azt nem tartom színészkedésnek ha vki tudja magáról, h lobbanékony, de önkontrollt gyakorol és visszafogja magát, hétköznapi életben ki nem csinálta már ezt. Ettől még Laccika suttyó persze, Reni meg... hagyjuk is.
Zsuzsu ebből a szempontból más, ő valóban színészkedik inkább. Szerintem.

Maximista vagyok 2019.01.15. 16:31:38

Én lefújnám a VV9-et most ezzel az indokkal: csak nem gondoltátok komolyan hogy erre kaptok 36 gurigát?

,, 2019.01.15. 16:33:29

@Cherie: "csak mostmár elvonási tünetei is vannak " tegnap elkezdtem reménykedni, hogy hátha kiderül h terhes, nagyon röhögnék:)

csillagporszem 2019.01.15. 16:36:20

@hereverő heverő: Zsu-Lacika?
Hát remélem nem.
Én ilyen párbajokat szeretnék:
Zsu-Reni
Roli-Hunor
Greg-Zsu
Adri-Hunor
Greg-Reni

Ilyen összetételű párbajok mind izgik lennének :D Reális esély nem nagyon van hogy összejöjjön ezek közül bármelyik, de érdekesebbek lennének mint pl. a mostani.

hereverő heverő 2019.01.15. 16:37:04

@,,: Akkor kicsi konnektorokat fog a világra hozni mert őt már csak a 220 ba..a meg. Csoki is csak a hasára csorgatta a drága életelixírt, de nem vállalta hogy a csokicső lerohadjon.

javier2 2019.01.15. 16:51:32

@csillagporszem: te írtad renitől félnek ,mert ilyen típusú játékosok jutottal el a végéig,
kérlek írd le kire gondoltál?kíváncsi vagyok

eddig kik nyerték?
jó képű csendes mosolygós tuja
humoros tuja
taktikus - humoros
jóképű de maga módján szerethető debil (de azaz évad minden idők leggázabb szériája volt)
és mindig pasi
és ugye roli jóképű humoros és taktikus . -)

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 16:53:43

@Angora Cardi:hmmm, én nem bírok ekkora szinészi képességekkel igy meghagyom ezt a vérprofiknak, mezei kisvirág vagyok még hisztiben is, pedig néha kijön belőlem a zállat! :D
@hereverő heverő: ejjj de szép megfogalmazás és a csokicsőves is! #szememlesütve #pukedlizekelötted #nagyonröhögökközben

hereverő heverő 2019.01.15. 16:53:44

Ez meg most jött elem szembe, itt hagyom.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--IduJKWmO--/7FzeQe8gr89JaiZUs.png

Legyetek ma este is zabolátlanok, üssetek a kölökre a lapátnyéllel jó nagyot!
www.youtube.com/watch?v=fbRBQOmLfBw

Szép estét mindenkinek!

Cherie 2019.01.15. 17:01:28

@,,: hát persze a hétköznapi életben is a jó oldalunkat akarjuk mutatni, és ok lacika inkább visszafogta magát igaz..

,, 2019.01.15. 17:03:01

@hereverő heverő: szerintem utána vállalta:) vagy csak én álmondtam rosszat:S

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 17:08:16

@Nyuszomuszo83: Ez a hitről szól. Nem az ésszerűségről, nem a tényekről, nem a kézzel fogható valóságról, nem igazságról és hazugságról. A hitről.
Ezek a rajongók veszik meg a kimondhatatlan nevű varázsarckrémet és hiszik, hogy kisimítja a ráncokat és a hatvan éves bőr hamvas lesz, a nyolcvan éves arc húszévesnek fog látszani. Hiszik, mert erre vágynak. És megveszik a pirulákat, kencéket, mágneses karkötőket, matracokat félmillióért, mert akkor majd ismét rugalmasak lesznek az izmok, nem fájnak a megkopott ízületek, kacagva szaladnak fel a dombon. És nem lehet meggyőzni őket, mert a másik opció, hogy nincsenek csodák, az nem kell.
A hit kell, a rószaszín csillámfaszpóni világban.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 17:14:57

@UdvariatlanBolondvagyok: igazad van, bár hitre szükség van, csak sokan az alacsony értelmi képesség miatt, naivságuk által megvezethető, tudnék mesélni mikor adósságbehajtással foglalkoztam, mennyi átvert embert történetét hallgattam végig. Sok olyan idős ember is volt akit saját gyermeke, unokája vert át, mert azt sem tudták mit irnak alá, aztán jött a hidegzuhany az addigra akár milliósra duzzadt adósságról felszólító levél formájában. Sokszor szídtak, átkoztak, engem is meg a jó édes anyám is!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 17:29:40

@Nyuszomuszo83: Nem a hit hiánya, hanem az értelmetlen dolgokba vetett elfogult reménykedés zavar. Hit nélkül nem lehet élni. Aki nem kíváncsi és nem hisz a holnapban halott, legfeljebb nem tud róla.

VV Erőlegény 2019.01.15. 17:32:08

@Maximista vagyok: Én azt mondom, hogy aki (és itt most bárki, akár Radics is, VVV is, vagy Reni is) lehúz köze 4 hónapot a villában, és a végén, akár a szerencsés véletleneknek köszönhetően is megnyeri, az megérdemli ezt a pénzt.

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 17:32:47

@UdvariatlanBolondvagyok: drága egyetlenem, ebben is maximálisan egyetértünk ismételten!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.15. 17:34:07

@Nyuszomuszo83: nekem az egyik nem atkozos ugyfelem elarulta, hogy mikor atkoznak a dakotak, azt kell nekik mondani, hogy maganak is hasonlokat kivanok. igaza volt, hatasos :D

VV Villamanó 2019.01.15. 17:35:21

@Angora Cardi: ok nem is azokra gondoltam, hanem vannak olyan vidik, amikben kommentekre válaszolnak szerdánént (gondolom face), ezt csak azért tettem be, mert lacikától pont azt kérdezték, hogy milyen a kapcsolata adrival (vagy vmi ilyesmit)... és elmondott a "konfliktsról" pár dolgot, témába vágónak éreztem :)

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 17:41:36

@úgymond olvasó mmkk: két évig 2009-2011 közt gyakran alkalmaztam telefonon, a köszönöm a jó kívánságokat, viszont kívánom! Vagy a hasonló jókat Önnek is! Volt amikor orditott az ügyfél a telefonba addig kihangosítottam, hogy a fönökasszony is hallja, csináltam egy kávét, néha benyögtem egy, igen, persze értem választ, mikor megunta vagy szimplán rám csapta vagy megkérdezte ott vagyok-e, ilyenkor válaszoltam, hogy igen, óhajt e még valamit megosztani velem? Nem izgatott, nem az én pénzem ment telefonálásra. Egy durva eset volt velem, a cigányasszony jött felém átkozódva, de a rendőrség szóra nem jött nekem. Csak nagyon megátkozott! :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.15. 17:46:16

@Nyuszomuszo83: Ez puszi..,mert nemtom, hogy kell csinálni!DDD

Angora Cardi 2019.01.15. 17:48:21

@VV Villamanó: ok jogos, csak vicceltem :) megnézem mindenképp

Nyuszomuszo83 2019.01.15. 19:00:09

@UdvariatlanBolondvagyok: ugye azért élőben tudni fogod vagy mindenre én taniccsalak meg????