Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x70 - Barátságunk erdejébe vaddisznó fog költözni

2019. január 13. 18:23 - lulu1.0

Amíg Petya memoárt ír a bajszához, Anikó kalauzol minket végig a mai agysejt romboló utazáson, favágólánynak öltözve. Még mindig királyság, de már a finisben. Ez a tematika sem váltotta be/elégítette ki a hozzá fűzött, izgalomra és történésre erősen kiéhezett igényeket. Ani is azt mondja, van gond ezzel az I. László nevével fémjelzett kuplerájjal villakirálysággal, bár ő teljesen más aspektusból gondolja ezt, mint én. Részéről a renitens alattvalók állandó borstörési késztetései lesznek felemlegetve, részemről meg sír a lelkem, hogy akár még nézhetőt is lehetett volna csinálni ebből a hétből egy kis profizmussal, jobbra törekvéssel, de a hangsúly a lehetett volnán marad.

1_2.jpg

Ebben az adásban azon megy a senyvedés, hogy már majdnem a pihiszuszi idő előtt jut eszébe a királynak s kancellárjának, hogy rendet rakasson a jónéppel. Mivel a népet kitoloncolták a nappali élettérbe, persze, hogy ott áll hegyekben a szivacs, ágynemű, törülköző, miegymás. Na, most ezt kéne elpakolniuk, de sebtiben, így már indul is a magas cé. Hogy ez egy baromság, és miért pont most, és oké, hogy ez a két nyomorult itt most nagyon élvezi, hogy alázhatja a többit, de lesz ez még így se! A hangemelésért cserébe jönnek a büntetést kilátásba helyező fenyegetések, de már nincs megállás. A szív csapata nem tűri tovább, hogy őket porban-sárban húzgálják. Ennek eredményeképpen Renáta megy a szoliba egy órára (nem bekapcsolt állapotában), a többi meg a sarokba. Szó szerint.

Lacika nekem egyébként mindent hoz, amit egy balfasz vezető hozhat. Mondjuk az is igaz, hogy bármelyik kosztümös, lefejezős szarban - próbafolyamat nélkül és mégis - hitelesen alakíthatná a szifilisztől elhülyült, alapvetően nem rosszindulatú, ámde butácska/ egoista uralkodót, aki úgy jött létre, hogy mindenféle unokatestvérek üzekedtek egymással, fittyet hányva a beltenyészet veszélyeire és a genetikára. Jól tudjuk azt is, hogy sokszor előfordul, nem az erre hivatott kerül hatalomra, pozícióba, de Roli vajon olykor-olykor gondolkodik-e azon, hogy egy jól irányzott gége ütéssel kiiktatja Lacikirályt, amikor az ilyeneket mond, hogy

Mindenkinek más büntetés fog lenni!

3_2.jpg

Határozottan tetszett, amikor Adri – kikancsintva az alattvaló szerepéből – felszólította Rolit és Lacikát, hogy kapják már össze magukat oszt vigyenek már ebbe a játékba némi humort, illetve izgalmat, mert olyan fájdalommal élnek ők most a villában, hogy a nézők valószínűsíthetően már sírnak a képernyők előtt. A NÉZŐK NEVÉBEN IS KÖSZÖNÖM NEKED, ADRI! Ugyan történni már semmi sem fog, mert Lacika alkalmatlan és teljesen össze van zavarodva, hogy lehetne ebből a trutymóból még kihozni valami jót, s Roli – hiába dicsérik itt sokan, hogy vakok között ő a félszemű – se akkora spíler játékos, hogy át tudja ugrani a kicsinyes bünti osztogatást, meg, hogy Lacikát terelgesse, mint egy sunyi juhász.

Greg sem mond hülyeséget akkor, amikor azt fejtegeti, Lacika óriási csalódás ebben a szerepkörben, és hozza fel példaként a mondást, adj hatalmat valaki kezébe, és meglátod, milyen ember vala. Amíg a sarokban kell állnia a „népnek” is szanaszét oltják a két tesze-toszát. Reni időközben már elmajszolt háromnegyed milkát a szaunaszámüzetésben, de a maradékot, kb. négy kockányit, lelkesen beviszi a kis barátainak, majd ő is ráidomul egy sarokra, és ott hallgatja meg az újabb büntetését – immár a zugcsokievésért - , ami majd az lesz, hogy a következő hallózásnál már csak kenyeret és vizet vehet majd magához. Hmm, lehet, hogy a gonosz energiák telefingták a szobát a büntetés ideje alatt? Greg vajon mi másért állt neki a sarokba állás lefújását követően azonnal és látványosan illatosító aerosolt eregetni a légtérbe?

5_2.jpg

A reklám után állítólag a királyság legsötétebb órái következnek majd, de én kétkedem. Tartok tőle, hogy inkább üvöltözés várható, sem mint valami ingerküszöböt legalább alulról megbirizgáló változás a játék menetében. Kár, hogy ilyen jól látok előre, mert tényleg ez történt. Nevezzük a folyamatot lázadásnak. Az előkészületek során Reni fehér zászlót gondolt lengetni, de amikor Hunor kiröhögte, majd felvilágosította, hogy ez bizony világszerte a megadás jele, letett róla. Helyette fakanalat és egyéb csörömpölésre alkalmas eszközöket kaptak a kezükbe, hogy így vonuljanak aztán a hálóba, elégedetlenséget kifejezni.

6_2.jpg

Ebből meg következik a végeláthatatlan újabb bünti, ami ismételt sarokba – Reni esetében sarokra – állást jelent, aztán meg olyat, hogy fekete zsákba gyűjtik a fürdőből a tisztálkodó szereket. Mivel Roli egy úr, a tampont nem venné el, de Renit akkor már semmi sem veti vissza a szokásos károgásban és üvölti, fújtat, hogy most már aztán tényleg elég és vége! Az összes többi is egyetért változatlanul, hogy az oktondi szopatásból legyen már elég végre. Lacika ennek, vagy valaminek hatására, de megenyhül és igyekszik szót érteni népével. Lefekvés előtt tiszta lapról hadovál. Láthatóan az már nem tetszik neki, amikor Reni követeléseket kezd el felsorolni, hogy például pakolják nekik vissza a fürdőbe, amiket elkoboztak, de nemet mondani nem mer. Ennek oldalágaként még Hunort találják meg a többiek, miszerint egy áruló, amiért tartotta a gyertyát zsákot, ám a gyanúsított nem esik mély letargiába. Inkább csak azt fájlalja, hogya héten nem tud bandázni a szívének kedvesekkel, Lacival és Rolival.

7_2.jpg

Másnap reggel végre feladatot kapnak a skacok. Portréfestés a királyról. A háttérben finom hárfamuzsika szól (nem). Az alattvalók meglepő festői kvalitásokról tettek tanúbizonyságot. Elrugaszkodva a kör-pálcika emberformálástól, egészen jókat alkottak. Már majdnem azt hiszem, hogy most majd jön egy jópofa, röhögős kiértékelés, de helyette ismét az armageddon érkezik. Roli még nem tudja, hogy mit ránt magára, amikor a lakók törülközőivel merészeli letakarni a műveket. Reni a hálóból kilépve már üvölt is ismét. Renike baszod, ha majd egyszer kijössz onnan és visszaolvasol minket, R-É-M-E-S ez a non-stop rikácsolás. Javaslom, hogy vegyél vissza a cigányasszony virtusból, mert A. a hangszálaid már most rottyon vannak, B. valaki fejbe fog csapni egy szívlapáttal, és FEL FOGJÁK MENTENI!

8_2.jpg

Szóval még mielőtt eljutnánk oda, hogy ki a hányadik helyezett, nagyon nagyon nagyon sokszor meghallgathatjuk azt, hogy undorító, igénytelen retek, aki más tisztálkodásra fejlesztett eszközeivel festményt takar le. Sőt! Gáz, undorító, igénytelen retek mindenki, aki más bármilyen cuccához érni mer egyáltalán engedély nélkül.  Itt lesz pár másodperc, amikor Reni az ajtót majd kitépve a helyéről a kertben hűti le önnön kedélyeit, és ahol megtudhatjuk, hogy az ő festménye végez az ötödik helyen. Negyedik helyezett Adri pályamunkája, aki jól kapta el Lacika ülését. Harmadik lett Hunor, a második Zsu, Greg pedig az első. Reni ekkor már újra in the house és már megint vernyákol, de immár senki, de senki nem képes őt, a törülközőjét meg a testét komolyan venni.

9_1.jpg

Festészet után királynőválasztás az új játék. No, nem a Sarkakatás Miss World Hungary, csak olyan házi fajta. A meglévő csatakancákból választanak egyet Lacika mellé, hátha jó hatással lesz rá. Értsd, hátha végre történik valami. Reni természetesen magát gondolná a legalkalmasabbnak, de nem esszük ilyen forrón azt a kását. Először bugyikában vonulgatnak, aztán meg ruhácskában. Semmi extra. Ha csak az nem, hogy Zsu már megint az élre tör. Nem tudni, hogy a könnyeinek köszönhetően, vagy, mert a valóságban tényleg ennyire szuggesztív, de már nem először hozzák ki a srácok győztesként egy-egy olyan versenyben, ahol bizony a külcsín számít. Lehet, hogy ez valami szánalom?! Máskülönben miért?! Zsu nagyon jól sminkelhető pofival bír, ezt aláírom, de nyak alatt a tipikus teleszart búvárruha effektus. Értem,hogy ezek a srácok már egy meztelen csigára is gerjednének, meg azt is, hogy a sok együttélés és az ebből adódó csöcs-segg nézés egy idő után immunissá tesz, de a lelkesedésük konkrétan és már nem először indokolatlan.

10_1.jpg

Hogy miként jönnek ide a könnyek báj d övéj? Úgy, hogy Zsu és Reni összepattantak valamin a nagy előkészület során és repkedtek a bolond vagy, nem vagyok, te idegbeteg vagy, nem igaz, te vagy azok. Még egy tetemre párbajra hívás is befigyelt. Jó, ezt persze az vegye komolyan, akinek három anyja van, de az is tisztán-világosan látható, hogy Zsu egyre inkább Adrihoz hasonló perifériára kerül a szív négyesében. Reni és Greg már minden adásban beszélnek arról, hogy ezt épp elmével nem lehet elviselni. Zsu szájából pedig hallhatjuk az egyik legtöbbet elhangzó mondatot a VV9-ben, miszerint én még emberben ekkorát nem csalódtam.

11_1.jpg

Visszatérve a párválasztásra Zsuzsu könnyekkel küszködve és zaklatottan is fölényesen verte a mezőnyt a piros ruhácskájában, miközben ezek jöttek ki a száján:

Én a királyság mellett azokat az érveket hoznám fel, hogy eltörölném ezeket a kemény törvényeket, megpróbálnék jobban az emberek kedvébe járni, illetve szobrokat állítanák azokra az emberekre és példaértéket adnék, akik nagyon fontosak számomra. Én úgy gondolom, hogy Amerikában a függetlenség dominál, és én ezt vezetném be ebbe az országba.

12_3.jpg

Az elcsépelt szeretet és világbéke ugyan kimaradt, de a ház ifjai így is tátott szájjal és LENYŰGÖZVE HALLGATTÁK, s közben nem győzték a szépségét méltatni. Ebből következik számomra, hogy ha az ember kellően szenvedélyes, beszélhet bármilyen faszságot, követőkre talál. Kár, hogy ez a hipotézis nem csupán a villa falain belül került bizonyításra, hanem abszolút kiterjeszthető ország-világszinten. Nem baj, nehogy itt elkeseredjünk a felismeréstől! Örvendezzünk inkább, hogy ma este kiválasztás és csak pár óra választ el attól, hogy megtudhassuk, kire kerül ismét a zöld kendő. Na, és vajon Hunornak sikerül e megfűzni Lacikát, hogy Rolit leváltva, őt kancellárjává tegye?! Ezekről és a világ nagy dolgairól lehet itt mostantól diskurálni, kérem! XD

 

 

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angora Cardi 2019.01.14. 23:02:10

@Sevda: @Cimili: úgy mondta, úgy megfejelnélek

2019.01.14. 23:02:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szerintem pont nem. Jól fogja csinálni. Nagyon jól.

Szepvoltfiuk 2019.01.14. 23:02:34

egyre jobb lesz azt mondja armando.
mi nem úgy érezzük.

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:02:42

Kedves szerkesztők!
Attól, hogy győzikével elmondatjátok még vagy 10-szer, hogy mennyire jó ez a VV még mindig egy kalap, nézhetetlen, kívülről általatok irányított foscunami lesz.

Ármándójózsi 2019.01.14. 23:02:46

@mindenévfoglalt: Nem, nem, nem jól látod. Ha nem tudta volna Roli, hogy Adri nem rá tesz, akkor felhasználta volna a dupla jelet. Ellenkező esetben ő ment volna párbajozni.

Hatsumomo21 2019.01.14. 23:03:18

@Vérnyusszancska: szió! neked is beköszönök új kislányként! Az a békülési kísérlet szerintem konkrétan k...va ijesztő!!! :o :o :o ha valaki így jönne oda hozzám hívnám a rendőrséget, ezek meg együtt laknak...Remélem azért Zsut nem teszi el egy éjszaka Renyhe láb alól, mert kb úgy nézett ki a szitu! :o

2019.01.14. 23:03:32

@mmixvii (mixi): Dina egy kultúrember volt. Most láttam be.

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:03:48

@mindenévfoglalt: Plusz nem engedte ki a szobából sem, elég agresszív viselkedés úgy, hogy te nem is érhetsz hozzá, hogy félrelökd, hogy kimehessél.

mmixvii (mixi) 2019.01.14. 23:04:11

@Mók_Ica: Roli szerintem méltósággal fogja viselni szerintem, Lacika nem, már forr benne az indulat, robbanni fog, és pont Adrival szemben.
A többiek meg szinte a helyükön fognak maradni.
Zsu meg......

De igazuk van Roliéknak, a félig megásott sírját fogja most tovább ásni Reni, pont a következő kijelöléshez.

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:04:44

@mindenévfoglalt: mert az nem tettlegesség. Különben ekg, kritikán aluli ancsa és bajszi is de remélem nem önszántukból mondják.

Angora Cardi 2019.01.14. 23:05:02

@Sevda: Ancsa most játssza az agyát. Radics idejében meg Ánusznál is elég későn volt az elhatárolódás. Mondom ezt úgy hogy nem tetszett LekvárLaci kijelentése hiába kedvelem. Nővel sskk nem támogatom az ilyen fajta beszédet. Játszásiból sem. De ott elég erős ellenszenv van ami továbbra is reklám. Elkezdődött Lekvár párbajra vezetése és Adri ugye jó szolga volt mégsem lett lovagina hüpp - őt meg szopják épp felfelé, főleg hogy fordított héten máris Lacika szívatására készül.

Cimili 2019.01.14. 23:05:05

@Mók_Ica: igazigaz, akkor meg tartanak tőle. másra nemtok gondolni.

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:05:22

@Hatsumomo21: Szió! Mármint hogy te vagy az új lány, vagy hogy én? Mert én se vagyok itt csak kb pár napja, de annyira egy EKG-n voltam itt eredetileg is mindig, hogy mikor read only volt is már ide tartoztam szívben, szívbű. :D
Pontosan. Nagyon beteg, és a személyes szabadságában korlátozott egy másik játékost. De hát renyhe bármit megtehet, ezt már tudjuk. :)

Mók_Ica 2019.01.14. 23:06:13

szar a telefonvonal... alig érteni s mégis megy az a kurva zene alatta...... rohadt idegesítő.....

mmixvii (mixi) 2019.01.14. 23:06:25

@Spitzbauer: Te ezt látod be, mi meg a szájába láttunk be ;)
Beleégett a retinámba a kiflievése, miközben a félrészeg újlánnyal (Vikivel?) tudatta, hogy minimum-maximum fostizes státusza van beköltözésekor.

ewita 2019.01.14. 23:06:38

@tvbuzi: most miért? Ő olyan nőies! :DDDDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.14. 23:06:43

@mindenévfoglalt: kicsit tudatosítani kéne a jónép fejében, hogy az agresszió akkor is agresszió, ha nem egy kancigány üvölti egy nő arcába. És ne felejtsük el, ki volt Radics elsődleges szószólója a nőverős párbeszédnél.
Renyhe olyan módon agresszív, hogy félelmetes.

Szepvoltfiuk 2019.01.14. 23:06:46

remélem csabáról is kiderül, hogy mégsem adri tesója.

Hatsumomo21 2019.01.14. 23:07:20

Hááát ahogy olvaslak itt titeket, hogy mennyire manupilálva vagyunk itten mi egyszerű nézők, arra jutottam, hogy az RTL szerkik is OV nagyúrtól tanulják a médián keresztüli manipulációt.... :/ az én kis naív unikornis lelkemnek ez rosszul esik. :( :D -_-

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:08:24

@Angora Cardi: pontosan és amikor itt elkezdődött a nemtetszés kinyilvánítása ezzel kapcsolatban, utána volt a nagy elhatárolódás. Addig semmi nem volt

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.14. 23:10:26

Renyhe beteg. Szó szerint. Kezelésre szorul. El is hiszi, amiket mond. Én kongatnék a többiek helyében, de előtte eldugnám az összes kést.

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:10:44

@Hatsumomo21: Ezt az összefüggést már én is felfedeztem. :D
De ami szomorú egy az egyben leképzi a mai magyar valóságot. :/

mindenévfoglalt 2019.01.14. 23:11:32

@Ármándójózsi: Adri ennyire hülye lett volna, hogy tudja, hogy esélyes, hogy ő rá tesznek Roliék (ebben kvázi biztos lehetett), és ő ennek ellenére nemcsak hogy nem tesz Rolira, miközben a többiek igen, hanem még el is árulja Rolinak, hogy nem tesz rá, ezzel esélyt adva, hogy megtartsák a dupla jelet egy másik kiválasztásra? Ennél Adri okosabb. Szerintem.

Sevda 2019.01.14. 23:11:52

@Angora Cardi: Igen, nem beszélünk így. Senkivel. Ebben hatalmas EKG ☝️
Szerkik monnyanak le. Lehet, hogy volt valami feszkó már Lacika és Adri között korábban, amit Laci fantom idejében még Adrira való tekintettel tökre nem mutattak meg, és ez kinőtte magát.

mmixvii (mixi) 2019.01.14. 23:12:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: milyen jó lett volna ha Zsu nem használja fel Vivi ellen az elzárást, mennyire hasznos lenne most.

(Egyébként én "megjósoltam", még mielőtt felhasználták volna, hogy mekkora poén lenne, ha pont Reni ellen használná fel Zsu.)

tvbuzi 2019.01.14. 23:12:14

Amikor Győző beszél ti is megnyomjátok a MUTE gombot?

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:12:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: Főleg mikor megy a vita valakivel, már eleve üvölt, de nem is ez a félelmetes, hanem mikor random ráüvölt Zsúra, hogy valld be, valld be, hogy színésznőőőő vagy, valld be! Előtte még tök másról volt a vita témája és hirtelen, mint egy teljesen pszichológiai eset elkezdi ezt üvölteni.
Na, Renyhe lejáratás a maxra kapcsolva. Micsoda egyedi gondolkodók vannak. Ancsa és Győző is elmondta, hogy Renyhe undorító, mert állandóan eszik és üvölt. Első betelefonáló: Renyhe undorító mert Renyhe állandóan eszik és üvölt. :D

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:13:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: +1 tegnap is írtam de ma is kikívánkozik, hogy legalább egy gumiszobát csináljanak már neki. Ott kitombolhatná magát. Közben lőréseken lehetne nyugtatólövedékekkel lőni a többieknek. Aki legtöbbször eltalálja, az nyerje a zsét aztán kész

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.14. 23:13:04

Valljatok. :)
Ki telefonált be innen?
Épp Renyhét szidja. :)

Szepvoltfiuk 2019.01.14. 23:13:13

így legyen ötösöm a lottón, hogy győzike valami spanja vagy rokona telefonál be.:D

poénra akartam írni, hogy győző tesója betelefonálhatna.

viszont a cigány jól látja.

Szepvoltfiuk 2019.01.14. 23:14:15

megy a tesókámozás. óriási!

Franky4finger 2019.01.14. 23:14:29

Valentino és Ármando. Na a 2 személyiség zavaros cigó....

Szepvoltfiuk 2019.01.14. 23:14:45

hetek óta először nevetek valamin. csókolom a családot!

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.14. 23:14:59

@Spitzbauer: erős ellenszele lesz hozzá Adrinak, és nem a fiúk részéről, hanem Renyhe fogja hergelni.

Angora Cardi 2019.01.14. 23:15:11

@Sevda: Igen ilyen feszkó mögött kell legyen valami, látszott Lackón hogy mennyire nem bírja Adrit.
@Cimili: cupp
@Cukorborsó88: Mire gondolsz? Nem olvastam ma nagyon. Ancsa elhatárolódására?
Én Lacikának drukkoltam végig, de ettől a mondattól azért elgondolkoztam. Momentán kivárok mit alkot a héten. Eddig tökjól ellekvárkodott, de ha akkora kan akar lenni, menjen neki más pasinak, ne egy fele akkora nőnek még elméleti szinten sem.

Jó kis Muse feldolgozás megy a BV beszélgetés alatt.

Hatsumomo21 2019.01.14. 23:16:22

@Vérnyusszancska: Hát igen....sajnos néha úgy érzem az itteni (félreértés ne essék itt a villára, nem pedig az igencsak nívós, válogatott, és szuper humorral megáldott HV-zőkre gondolok ;) ) emberek agysejtszáma is leképezi a magyar valóságot...... o.O Amúgy én a VV-ket nézve minden egyes alkalommal meg tudok lepődni, hogy ilyen emberek léteznek és nem csak egy nagyon jó CGI segítségével kerülnek a villába. :D :O de hát evvan, így minden nap rá tudok csodálkozni az élet szépségeire XD

Angora Cardi 2019.01.14. 23:17:14

bazmeg még egy győzi haver a telefonban a kurva anyátokat már

Hümmögő Hammogó 2019.01.14. 23:17:26

Engem régen halálian szórakoztatott a VV nézés, szociológiai szempontból elnézegettem a bentlakókat, jó volt, mert kikapcsolt amikor hulla fáradt voltam, de szériáról szériára valahogy egyre messzebb kerülünk ettől.:( Vagy csak én öregszem.:)

Megyek is, előszedem a járókeretemet,h elérjek az ágyig. :D

mmixvii (mixi) 2019.01.14. 23:17:49

@Angora Cardi: addig nincs gond, míg Reni ellen dumálnak :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.14. 23:17:59

@Cukorborsó88: aki eltalálja a két szeme közét, ki ti programot kap.
Gumiszabály lehetne egy szakadék fölött? Mondjuk papírpadlóval? Ha leesik, hát leesik. :) Ménemkapaszkodott?

Szepvoltfiuk 2019.01.14. 23:18:08

most meg jocikám tószegről.:D

hát beszarok, szóltak ármándónak, hogy szóljon már a családnak, mert a kutya sem nézi.

Franky4finger 2019.01.14. 23:18:12

Atya világ! A cigók telefonbetyárkodnak.

Cimili 2019.01.14. 23:18:25

csak romák telóznak be?

Angora Cardi 2019.01.14. 23:18:44

@mmixvii (mixi): jah, de lenémítottam azért, mert a fasz se kíváncsi a tesókája véleménnyire

pomac 2019.01.14. 23:18:59

győző össze rokona telefonál..... minek raknak ki telefonszámot ha esélye sincs átlag földit bekapcsolni:)

tvbuzi 2019.01.14. 23:19:40

A két legértelmesebb játékos..

Angora Cardi 2019.01.14. 23:19:50

bejátszásban Lacika és zsu némán ülnek koronával a fejükön miközben mindenféle hangot alákevernek a szerkik csak úgy röpködtek a ... semmi

Angora Cardi 2019.01.14. 23:20:14

@Hümmögő Hammogó: köszi még gondolkodom dolgozzak-e vagy már kifolyik a szeme

0.5 bit 2019.01.14. 23:20:16

@mindenévfoglalt: "Adri ennyire hülye lett volna, hogy tudja, hogy esélyes, hogy ő rá tesznek Roliék ... esélyt adva, hogy megtartsák a dupla jelet egy másik kiválasztásra? Ennél Adri okosabb. Szerintem."

Bármit tesz nem kerülhette volna el a kiválasztást. Maximum annyit tehetett volna, hogy Rolira tesz, de akkor is ő menne párbajozni. Most is megy, de így legalább maga választhat ellenfelet Lacikában.

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:20:27

@Angora Cardi: még a radicsos óbégatásokra. Először semmi megjegyzés vagy ejnye-bejnye nem volt az rtl részéről, aztán amikor elkezdtétek írni, h ez milyen gáz, utána jól elhatárolódtak. Enyhe fáziskéséssel, teszem hozzá, mert már napok óta ment a csajok b@sztatása.

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:20:48

@Hatsumomo21: Én is a HV miatt kezdtem el nézni újra a VV-t, pedig megfogadtam, hogy sohatöbbetabüdöséletben nem. :D
@Angora Cardi: Pedig vicces volt, fingja nem volt semmiről. Közölte, hogy neki a fekete hajú csaj a kedvence, de a nevét már nem tudta. :D
Szerintem egy zsák krumplival fizetnek a soron nekik, hogy telefonáljanak és mondják Zsuzsut mind.

Angora Cardi 2019.01.14. 23:20:51

Greg nem hallott még Thomas Jeffersonról.
Buta kurva anyád.

Franky4finger 2019.01.14. 23:21:23

@Angora Cardi: Ezt mutatják, de még fogalmam sincs hogy miért utálja Lekvár Kalánka nénit.

Angora Cardi 2019.01.14. 23:21:56

@Cukorborsó88: ja igen azzal teljes EKG! Most hirtelen lacika elszólásától szigorú tanárnéni lett a kis ancsából..
@Vérnyusszancska: hehehe lehet, bakker nálam sincs itton krumpli

Angora Cardi 2019.01.14. 23:22:49

Fiúk fikázzák a szép bandát hogy nem a külső számít.

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:23:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: közben szimpátia sorrendet mutogatnának, ahol reni folyamatosan az utolsó

Angora Cardi 2019.01.14. 23:24:08

Galileo Galiveve -armando

Hümmögő Hammogó 2019.01.14. 23:24:18

@Angora Cardi: Akkor már ne dolgozz! Kár a Nyuszi-szemekért, aztán majd nem győzöl répát enni,h javuljon!;) Itt a lakás Férfi tagja még szintén dolgozik, de asszem őt is mindjárt ágyba zavarom.:)

Angora Cardi 2019.01.14. 23:25:00

@Hümmögő Hammogó: kulva laptopot nem szabad hazahozni inkább le kell a földle dobni dulván :)))

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:25:21

@Angora Cardi: Na látod, jelezni kell, hogy hozzánk is küldhetne az rtl némi apanázst, hogy fenntartjuk itt a HV-t és jobbnál jobb ötletekkel látjuk el őket. :D

mmixvii (mixi) 2019.01.14. 23:26:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: oszt mégis csicska5 állta el az útját...

1 óra elzárás... csak újabb műsoridő Reninek...
8 óra az már valami... annyi memória még a kamerában sincs...

Angora Cardi 2019.01.14. 23:26:06

@Vérnyusszancska: áh ezek meg sem érdemlik az itteni rengeteg jó gondolatot, bádogemberek, kutyák!

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.14. 23:26:06

@Cukorborsó88: azaz. :)
De jó is lenne. :)
Vagy beolvasnának neki néhány itteni kommentet. :)

OriginalBlackMamba 2019.01.14. 23:26:50

@Hümmögő Hammogó: minden szavaddal egyetértek. Jó éjszakát :)

Franky4finger 2019.01.14. 23:27:03

@Angora Cardi: az évad rejtélye részemre a szerkesztők összeválogatásának metodikája. A BV- Ben látható mindig visszajátszás avagy visszautalás ( fekete-fehérben) . Látszik, hogy azt hozzáértő vágja. A VV összefoglalókból a logikai láncolat teljesen hiányzik

Vérnyusszancska 2019.01.14. 23:27:49

@mmixvii (mixi): Elzárás kamera nélkül? :)
@Angora Cardi: Rókafejűhollóképű csicskák. :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: VV1-ben anno küldtek be BLIKK újságot, egy oldalasat, aminek az alján voltak válogatott kommentek. :)

SzabadEzANév? 2019.01.14. 23:31:17

@Franky4finger: A belevaló szerkesztői, vágói, stábja szemmel láthatóan profibb mint a sima összefoglalóké, ami meglepő és szomorú is valahol

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:32:36

@Vérnyusszancska: tényleg! Szerintem nem feltétlenül baj, hogy ezeknek nem jutott eszukbe, amilyen töketlenek, úgysem tudnák vele megkavarni a szálakat, ill saját ízlésük szerint manipulálnák csak őket. Úh jobb is h most nincs.

Hümmögő Hammogó 2019.01.14. 23:32:50

@OriginalBlackMamba: Köszönöm!:) Neked is!

@Angora Cardi: Ugye hogy?? Főleg ha cak ő használhatja azt a lohadt gépet a meló végett, én meg cak a telefont nyomkodhatom! Köcög egy világ ez.:)))

Na, tényleg léptem!

0.5 bit 2019.01.14. 23:33:40

@Franky4finger: " Ezt mutatják, de még fogalmam sincs hogy miért utálja Lekvár Kalánka nénit."

Ez a VV a legtöbbet meg nem mutató valóságshow címének abszolult nyertese. A szerkik csinálhatának egy nyomozós sorozatot is, ahol sosem derülne ki, hogy ki volt a gyilkos/elkövető. Hasonlóan szuper lenne az is.

Cukorborsó88 2019.01.14. 23:36:15

@0.5 bit: igen! És a nézőknek lehetne tippelni is, aki kitalálja mi történt megkapja a relytéjes fényképezőt :)

Franky4finger 2019.01.14. 23:37:14

@SzabadEzANév?: Gondolom a korábbi VV-k játékosai, mint a homár Zsolti szerkesztik a műsort. KB mint a műsorvezetők, azok is korábbi játékosok. PP mondjuk más reality ből és az almafa fasz is a BB által lett igazán ismert. A Romantik időszakban már ismert volt valamennyire, de a BB által futott nagyot. Erre még jött a Győző show.

Franky4finger 2019.01.14. 23:38:14

@0.5 bit: az megvan már hogy Süsü cuccait ki dugta el?

Ármándójózsi 2019.01.14. 23:38:56

@mindenévfoglalt: Akkor miért nem használta Roli a dupla jelet? Simán kiválasztott lett volna úgy. És ezt Ő is tudta. Egy korábbi adásban pont ezt beszélték meg 3-an. Hogy ha a villamester közülük lesz, akkor Adri-Roli 4-4 lesz és Adrit küldik. Ha nem náluk lesz a villamesterség, akkor nem használják fel a dupla jelet, mert értelmetlenül elpazarolják csak. Szóval így. :)

0.5 bit 2019.01.14. 23:41:28

@Franky4finger: "az megvan már hogy Süsü cuccait ki dugta el?"

Az titkosabb mint, hogy ki és miért nyer közbeszerzést.

Angora Cardi 2019.01.14. 23:49:11

@Franky4finger: "ezek" hát "kik ezek teee" :DDD ennyit tudok hozzáfűzni
@Hümmögő Hammogó: kifolyt a szemem
@Ármándójózsi: "gonosz" roli úgy intézte hogy az "ártatlan" lacika menjen helyette (LOL)

Hatsumomo21 2019.01.15. 00:01:20

@Vérnyusszancska: hát igen én az első 2 kivételével, ahol még szavaztam is kis bohó kisiskolás fejemmel, nem néztem csak HV-ztam...de most itten rá lettem beszélve. :D élőben tény hogy jobb kibeszélni, de Renyhétől azóta is zúg a fülem és kiégett a retinám.... Renyhénél ezt a mozgóképet nem kéne erőltetni,elég bőven a HV-kba bevágott pár kép, nem lehetne ezt az élő műsorban is? XD Na lassan a gésák is körbejárták a teaházakat és elmennek szépítő alvásra, hogy kiheverjék a ma esti sokkot! XD Kedves Vérnyusszancska, ha már vérben utazol, javasolnám Szépajkú Manöken Renáta torkának meglátogatását egészen közelről, legalább Zsu testi épsége érdekében. :o O:) :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.15. 03:14:09

@Spitzbauer: Nem, Reninek párbajon kell kiesnie 90-10 %-al.

Sanda.Ipse 2019.01.15. 08:01:42

@Angora Cardi:
ez ugyan semmiféle valós fenyegetést nem jelent, de egy nagyon bunkó oldalát mutatta meg Lacikának.
süti beállítások módosítása