Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Valóvilág 9x64 - Vesszen az Özvy (18+)

2019. január 07. 22:34 - 6paw

1_27.png

screen_shot_2019-01-07_at_22_06_52.png

Elérkezett a párbaj napja, tudatja velünk a cigány órakereskedőnek öltözött PuskásP, majd bekokainozott indián módjára artikulátlanul üvöltve rakja máglyára a féltve őrzött agysejtjeinket. De előtte egy kis öfi!

Az utolsó éjszakára hálótársat kell választani az öreg HP Baxxternek. Bizony itt beúsznak azok a csúf felhők a tiszta szeretet egére és kerekedik belőle egy tisztességesebb foscunami. Greg, aki annyira tiszta lelkű és elkötelezett a gonosz elleni küzdelemben, hogy idekint már várja egy KDNP-s mandátum, a nyilvánvalóan feszült helyzetet úgy kívánja megoldani, hogy a két véglényt egymásnak ereszteni, hogy nehogy valakinek szarul essen, hogy nem vele hál. Mivel észérvek sosem voltak, nettó érzelmi pocsolyába pancsolás következik, amely végén a Zsu kinyögi, hogy Ő csak annyit kér, emlékezzen a játék elejére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra gondol-e, hogy lehet rossz ötlet volt jelentkezni, mert vele kell együtt lakni, vagy hogy a barátságkarkötőt Greg helyett Erának adta, de Rúdlény úgy elkezd tapsolni mintha Sztálin állna mögötte egy pártgyűlésen, majd távozik sértetten. Viharzás be a budira, ahol Zsu számon kéri a kaucsuk Kent, hogy miért is sugdolódzik a Renyhével, amire egy "Te meg a Rolival beszélsz és az még rosszabb" hárítással válaszol. Tehát azért, mert a Zsu nem hajlandó totálisan elszigetelődni a másik csapattól és legalább taktikai pingek szintjén érintkeznek, feljogosítja Greget és a Renyhét, hogy a bizalmi körből kizárják Zsút és fittyet hányva a tiszta szívnek, bizony nélküle hozzanak meg oly fontos döntéseket.

Nem értem egyébként, hogy milyen kényszer miatt beszélik meg az összes fontos témát mezítelenül zuhanyzás közben, de a szépérzékemnek továbbra is ökölcsapás Greg legalább 25% os zsírtartalmú teste. Lassan hátulról összekeverem a Rúdlénnyel. Greg faggatja a Zsút, hogy mi a fasz baja van vele, amire kiderül hogy a Renivel van baja. Adja a kérdés magát, hogy mi? Ez nem igazán derül ki, illetve amikor kiderülne, beront Rúd elvtárs és leteremti a szolgálati Zsút, hogy itten nincs pofázás, főleg meg róla nincs, mert mit gondolnak az imperialisták odaát, he?!  Azt hinnénk itt vége, de NEM! Kirohan ám a Zsú és közli, köztük mostmá mindennek vége, de amúgy komolyból! Ezt közli azonnal az egyharmad Scooterrel, mert Ő most őszinte volt, mintha náluk ez nem lenne alapértelmezett. Amúgy itt jegyezném meg, hogy a valóságban is hajlamosak az emberek a mérhetetlen tahó kinyilatkoztatásokat őszinteség erényeként feltűntetni, itt jelezném, hogy attól, hogy igaza van valakinek, ad absurdum őszinte, még nem kötelező bántónak lenni.

Renyhe ismét rájuk rúgja a budiajtót és megkezdődik a durva verbális párbaj. Tudja már a Rúd elvtárs, hol fáj a mentális botozás, mert emígyen szólal: Színész vagy!!! Zsú behelyezi pofájába a szolgálati fogkeféjét (nehezítés vagy könnyítés ez?) és megkezdődik az előadás. Nem igazán érthető a vita tartalmi része, mivel Greg folyamatosan a seggét törölgeti közben én pedig csak remélni merem, hogy az arcára már más törcsit használ. Eszmefuttatásom cukorösvényéről Rúd elvtárs újabb tapsolási rohama térít el, amiből arra következtetek, valószínűleg a budin prátolhatott mellette és neki szól. A végén két oroszlán ordítást is lehet hallani, szegény jó HP Baxxter meg kiszorult a budiról és a viadal kereszttüzében kényszerül beszárítani csibesárga tincseit. Be is vallja, hogy energiabuzi, lehet az MVM is lecsap rá! A nap végére Greg a sarkára áll (ezzel kellett volna kezdeni) és kijelenti, hogy akkor most ő a Renyhével hál, holnap meg majd Zsúval lopja a napot. Szegény PUA meg beragadhatott a betlehemi kisjézus szerepbe, mert gyermeki ártatlansággal szemlélődik a tisztaság és szeretet tajtékos tengerén. 

Esemény van, megérkezik az emberfaragó brigád, amit a villalakók egy szofisztikált dikk megjöttekkel perceptálnak. De kár, hogy a műsort nem az Unicum támogatja, mennyivel könnyebb dolgom lenne - gondolhatja a fodrász, amikor Rúd elvtárs parancsba adja, hogy skybaby-s csaj rőzséjét szeretné a dobozról. Kisvártatva érkezik a nehéztüzérség Lakatos Márk személyében, én már csak egy papot vezényeltem volna be. Pináp stílusú fotózás, amiből igazából csak Rúd elvtársat emelném ki. Elképesztő az a képessége, hogy bármilyen profi fényezés, sminkelés és divatrükkök ellenére is hozza az háromezer forintos szemétégető menti utolsó aktív éveit taposó örömlány életérzést. "Ha olcsó vagy semmi nem segít", juttatja eszembe Karl Lagerfeld szavait a párom. Említés érdemel még PUA, akit a kisjézus szerepben tartva bepelenkáztak. Még egy apró megjegyzés, egy ember van akinek a stylist nem tett jót, ez LACIKA. A srác mindig kifogástalan külsejét most sikerült elrontani ez feltűrt gatya, fehérzokni, makkoscipő kombóval, ezzel kimozdítva a komfortzónájából, de remélhetőleg nem tartósan! (barátnőm szerint a felhajtott gallér is megérne egy esztétikai csokiparittyát).

Túl vagyunk az első reklámon, Puskás kibaszott Péter ismét suttogva ordít, miközben a közönség magából kikelve tombol (rejtély miért). Magasztaló ódákat kell írni a két párbajozó csapatának. 

A versírás egy szakma kérem, de kreatív elméből nincs hiány az szív csapatában. Annyira imádják Greget, hogy a reflektorfényen osztozni sem tudnak. Rúd elvtárs ragadja magához a pennát, hogy az örökkévalóság kőtábláiba vésse a sellőség esszenciáját. Zsú bele próbál kotnyeleskedni, dehát ez most kurvára nem az a mozi, itt a lét a tét, szóval tudatlan lator, hallgass a neved. Sértődés lett ebből is, Rúd elvtárs egyedül írja meg a sagát. Előadják. Greg sír, egyébként én is a határán vagyok, bár valószínűleg nem ugyanazon okból. Roliék inkább lazára vették a figurát és egy Ámokfutók dalra drótozták az Özvy ódáját, hát a kiesés nem ezen múlt, de szerintem plusz szavazatokat se hozott. Viszont Kozsó szelleme átjárhatta a szív csapatot, mert ezután kártyavárként borulnak egymás nyakába és biztosítják egymást arról, hogy megbánták az elmúlt időszakban egymásra (ŐSZINTÉN) olvasott kígyót békát. Ja és azt is, hogy kishiján ellopták a Pánszextől a showt.

Következő bejátszásból kiderül, hogyan záratta magát 2 órára Roli a raktárba, mert leszarja Zsút, mint vellamestert. Nem túl izgalmas, max Özvy segge, ahogy várja vissza a villába. Rendesen jól esik a szépérzékemnek ennyi Rúdlény és Greg szappanozás után. 

Induljon a párbaj! Kinek milyen érzései vannak? Reni szerint az hármasukat az Isten sem bonthatja szét annyira stabil. Memóriája mint az aranyhalé. Vivien csapata nem izgatott, Hunci majdnem szétgurul a lazaságtól. Rúd elvtárs elmondja, hogy itt bizony ketté szakadt a vella, na de majd most eldől kié az igazság serlege. Roli reálisabb, szerinte az dől e, hogy ha 48 órán belül két faszba ülsz, azt kiheveri-e a közmorál, vagy esetleg elítéli egy 73-27-el. Elbúcsúzás, Pánscooter kezdi, semmi értelmeset nem sikerül mondani. Kint a stúdióban folytatja az önsajnáltatást, hát merénylet, hogy neki már most párbajoznia kell. Pedig Ő tisztaszívű, légynek sem ártott... de ha most ki kell esnie, felkészült, hogy elviselje az elviselhetetlent. Özvyn a sor, a búcsúzásra, a közönség számára a legkevésbé szórakoztató módon "amit megbeszéltünk" mantraszerű ismételgetésével borul mindenki nyakába. Mi az oka, hogy itt ülsz? - szól a kérdés Özvynek, jól érzi, a sok kárszeglovaglás vezett idáig. Kiegészíteném azzal, hogy Ő is képes olyan minősíthetetlen dolgokat pofázni mint a Győzike, ez sem segít sokat. Bejátszások következnek a villaviszonyokról, itt már tudni lehet, hogy Özvy búcsúzik, mivel irgalmatlan rikácsolásokra és a kúrásokra van kiélezve.

Jönnek a kortes beszédek. Rúd elvtárs vereti neki, sajnos nem tett le arról, hogy versben mondja el, ráadásul fejből próbálkozik, ami nyilván kurva kínos eredményhez vezet... aztán a végén még a gregbolond százat csinál varjúkárogásszerű ricsajával borzolja a kedélyeket, hát örülök, hogy csak 1 percük van erre. Lacika jön, aki kiválóan hozza az EzoTV hajnal kettes műsorsávjában agitáló gyógykristályügynököt, éppen csak annyi színnel a hangjában, hogy az alvás és ébrenlét közötti képlékeny állapotban tartson minket.

Újabb bejátszás következik, amelyet Rúd elvtárs sem vághatott volna szellemesebben össze, jegygyűrű, Radics, Ánusz, Csoki, Hunci, hát kérem ez itt egy igazi ribi, tessék szavazni a Gregre. El is érkezett a pillanat, ki az aki visszamegy? Bizony hát a hal az mennyi Greg térhet vissza, aki rítus táncot lejt, még a túlmozgásos Puskesznek is sok ez, le is dobja az agya az ékszíjat és ordibál, hogy húzzon már vissza a rezervátumba, mert ez már sok a jóból. Özvy szerencsétlen meg marad a megtépázott renoméval. Azon tűnődök, hogy tényleg miért kellett ennek a 18 éves kiscsajnak megkuratni magát a vella legalávalóbb két gyökerével? Mármint értitek, azért csak van valami ösztönös minőségérzet az emberben, nem? A választ megkaphatjuk a belevalóban, ahol megjelenik Ánusz élőben és leoltogatja az adásban Özvyt, hogy mit képzelt amikor Huncival szárazbaszott. Meghát neki szabad, dehát Ő az Ánusz. Szóval kétszer is átgonolja még, hogy a kis zavart és megszégyenült Özvyke megízelheti-e azt a csodát, amit Krisztiánnak hívnak. Amilyen balfasz szegény Vivi, még neki is áll puncsolni és lehet az se zavarja majd, hogy ezt a tesztoszteron dózert úgy megpumpálták hátulról, hogy kiakadna a bar-mérő.

Címkék: 18+ vv9 valóvilág9
578 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gazo 2019.01.07. 22:37:24

Dikk, fasza, na olvassuk.

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:37:56

Ez lesz a mai egész öfi? Bloáá, katasztrófa. Még egy ilyen unalmas semmit, szerintem a szerkik még mindig a szilveszteri bulikát pihenik ki.

Sevda 2019.01.07. 22:38:46

Most kajak teszleksüveg kell ahhoz, össze tudjanak vágni 20 percnyi csörtét, és azt várják, hogy mint az oviban, majd akkor itt nagy őszinteség lesz?
Btw Zsu miért nem kérdez rá a képre most senkinél? Ha már úgyis igazat kell mondjanak :D

Cimili 2019.01.07. 22:38:47

na most itt vagy ott?

Cukorborsó88 2019.01.07. 22:38:54

Akkor most hol kell lenni?

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:40:46

Renyhe egyáltalán felfogta, hogy itt kérdezni kell? És nem oltogatni a másikat...

tvbuzi 2019.01.07. 22:40:47

Tegnap is írtam. Renyhe egyre csúnyább.

Cimili 2019.01.07. 22:41:00

Móki!!!!!!!! hozd át a konténert!

Sevda 2019.01.07. 22:41:14

Reni félreértette a feladatot, most nem ő kell beszéljen, hanem ő kérdez.

Rozsgyi 2019.01.07. 22:41:25

Jobb későn... Egyébként jó volt ez, az özvyre vonatkozó utolsó kérdés bennem is felmerult.

javier2 2019.01.07. 22:41:40

én nem tudom de az rtl klub kétezer statisztája jobb ha figyel
mert rose bort iszok és lehet ötletelni fogok
és hát nektek semmi dolgotok megvalósítsátok
dzsedlik ányos na tessék hoppÁ

Mók_Ica 2019.01.07. 22:43:01

itt is sziasztok, hoztam a konténert a bulikával..... gyertek, gyertek....

rollerék is levették, hogy nem özvribi az esélyes......

Nyuszomuszo83 2019.01.07. 22:43:13

No jelen! Hunyiiii okos! Kivételesen! Ott a tattika!

Cukorborsó88 2019.01.07. 22:43:22

@tvbuzi: +1 olyan mint egy lepattant 40-es trampli.

pomac 2019.01.07. 22:43:58

no adr lesz a köv kiválasztott :)

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:44:00

Remek, hogy megint azt kell nézni, hogy a Roli-Hunor vonal egy szemét, bezzeg a szívmindenekfelett banda a megtestesült jóság. Ja, Renyhe szájából olyan szépen hangzik, hogy "Vivien, egy szar vagy"

Cimili 2019.01.07. 22:44:36

renyhe úgy mozog, mint egy tank. blöeeeeeeee

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 22:44:53

@Vérnyusszancska: Renyhe nem fog fel semmit. Tök mindegy, ki mit mond, ő azt nem hiszi el és kész és neki van igaza. Broáf.

Mók_Ica 2019.01.07. 22:45:04

basszus.... kiégett a retinám - greg sellő pörförmanszától - és megsüketültem - zsu sikítozásától....

Nyuszomuszo83 2019.01.07. 22:45:21

Visit ez az idióta! Neeem birom! Gregnek mindenki örül! Ahham!

2019.01.07. 22:46:09

Áthozom ide:

KON - TÉ -NERT ! ! !

Commodore 2019.01.07. 22:46:17

ÖSSZERÁZTÁTOK GECIRRRE!

Mók_Ica 2019.01.07. 22:46:20

özvribinek a ma eti öfit nézve, rádöbben, hogy ezt jól megszívta.......

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:46:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: EKG és extrán broáááf :D
Minap benéztem a FB csoportba, hát az tényleg egy mocsár. Őrjöngve imádják a hármast... Félek, hogy közölük kerül ki a győztes. :/

tvbuzi 2019.01.07. 22:47:22

Szegény Hunor megreccsen mint szilveszterkor

Mók_Ica 2019.01.07. 22:47:22

@Spitzbauer: gyeregyere.... még két lépés előre..... kicsit balra..... kicsit jobbra.... gyeregyere.... és már itt is vagy :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 22:47:48

@Nyuszomuszo83: Hunci eddig is okos volt, de mással viteti a balhékat. Nem hülye, kivár.

De miért kell egy két számmal kisebb ruhában nézni Renyhe seggét?

csincsilla72 2019.01.07. 22:48:01

A lánykák rendesen elbálnásodtak, mit ne mondjak.

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:48:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Vizuális környezetszennyezés.
Na, Greg már be van szarva. :D

Cimili 2019.01.07. 22:48:48

mé van roliékon is rózsaszín póló, sál, stb? mindenkin az van.

Cukorborsó88 2019.01.07. 22:48:57

@mentorosh lecsó: az volt de mivel a viselkedése egyre undorítóbb, ilyenkor sajna jobban feltűnik hogy milyen :/.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 22:49:06

Hoppá, Greg félti a picsáját, már Huncit győzködi, hogy kendőt nem levenni.

pomac 2019.01.07. 22:49:14

:DDD már most fél greg

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:49:19

Greg: "Ne vegyétek le rólam" xDDD
Sírok. :D

Oh my... 2019.01.07. 22:49:20

pfuuuuuujj de ordenáré hányadék trampli ez a Renyhe!!!!!!! broáf! helyet a konti mellett!!!!!

2019.01.07. 22:49:21

G1G valamelyik (bármelyik) fiút lexopná. Látom a szemében.

tvbuzi 2019.01.07. 22:49:41

Greg hátulról úgy néz ki mint egy 60 éves néni

Cimili 2019.01.07. 22:49:42

@Cukorborsó88: ja, meglátta renyhe nagy valagát.

csincsilla72 2019.01.07. 22:49:47

Adri beszél a szarkavarásról? :-)))

Cukorborsó88 2019.01.07. 22:49:48

Greg foscsizik, hogy leveszik rola a lila kendot.

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:49:49

Ti mit csináltatok direktesen ma? :D

Mók_Ica 2019.01.07. 22:49:51

roller szopatja greget..... greg be van nyomva.....
adri okoskodik..... renyhének..... khmkhmkhm

Sevda 2019.01.07. 22:50:06

Direktesen csinálnak valamit.
Adri nyelvújítóra itta magát :)

mentorosh lecsó 2019.01.07. 22:50:22

@Mók_Ica: egy pillanatig ne legyen kétségünk afelől, hogy VVV mit is keresett a Vijjjában !
@tvbuzi: -val már írtuk is, hogy várjuk a rosszlányok.hu-n való hirdetés megjelenését...

csincsilla72 2019.01.07. 22:50:23

Adri is fosik. Érzi ám a vesztét :-)

2019.01.07. 22:50:31

@Mók_Ica: ...Ich komme, Ich spritze... Ich bin Spritzbauer.

tvbuzi 2019.01.07. 22:50:55

Adri berántotta a fospropellert

Cukorborsó88 2019.01.07. 22:51:03

@Cimili: tényleg az asztalra “szökellést” nézte igy

Mók_Ica 2019.01.07. 22:51:04

@oh..my...: csatlakozz a bulikához :)))) nem kell rózsaszín ruci.... :))))

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:51:32

Imádom Anikót, nem kell több Bajusz! Anikót állandóan! :D

MosóMaca 2019.01.07. 22:52:18

Öröm nézni,hogy csillámpóni,hogy be van szarva.

Nyuszomuszo83 2019.01.07. 22:52:36

@Csakazértis én vagyok a királynő: nemmb tudom, olyan mint a lefosott kilométerkő vagy,a telefosott búvárruha!

Ennyike volt??? Lehet jobb is ebből a fosból!-Holnap Pöti, ma Hózentróger! Én most megyek bagózni!

tvbuzi 2019.01.07. 22:52:57

Laszika nem is bánja :DDDD

MosóMaca 2019.01.07. 22:53:26

Ohh,ordenáré bebaszcsizás! Lesz holnap mit nézni

Oh my... 2019.01.07. 22:53:26

@Cimili: gondolom, a csillámfaszsellő kérte, hogy pinki-buli legyen... vagy önerőből öltöztek volna be a fiúk is? mittomén...

triplaVé Rolira hagyta a dupla jelét?
hmm, ez jó húzás volt tőle ;))

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 22:53:27

@Spitzbauer: már tett rá kísérletet. Óvatos puhatolózó kérdések.

Mók_Ica 2019.01.07. 22:53:29

@mentorosh lecsó: új vőlegénytet, mi mástot?? :)))))))))))))))))))

@Spitzbauer: sírok.....

a tegnapi előzetesben mára ígérték az egymásnak való beöltözést..... oszt ez hogy kimaradt...... ismét..... pfffffffffffff

Vérnyusszancska 2019.01.07. 22:53:34

Ez egy borzasztóan szar öfi volt. Mindenkinek további szép estét, jó pihenést! :)

Cimili 2019.01.07. 22:53:42

nna vivi rollerre hagyományozta a szupiját. meglepő, azt hittem lacikára fogja hagyni.

javier2 2019.01.07. 22:54:07

nyuszómuszó fővezír több sellőkinézetű és mozgású egyén szeretne csapatunk vízi hadosztályába szerződni. Vegyem fel őket ?nyissak állatkert? vagy oldjam meg bayerzsoltosan?

MosóMaca 2019.01.07. 22:55:51

@oh..my...: azt nyilatkozta,hogy a fiúk maguk öltöztek pinkbe és ez őt könnyekig meghatotta

javier2 2019.01.07. 22:55:58

nyuszómuszó fővezír több sellőkinézetű és mozgású egyén szeretne csapatunk vízi hadosztályába szerződni. Vegyem fel őket ?nyissak állatkert? vagy oldjam meg bayerzsoltosan?

2019.01.07. 22:56:08

6paw! Te vagy a legjobb. Az utolsó mondatod ütött, mint a kakukkosóra. Még mindig röhögök.

Oh my... 2019.01.07. 22:56:09

@csincsilla72: én is rá tippeltem, már tegnap is, mert a Puát kockázatmentesen lehet megszórni, mindkét oldalról, win-win szitu a két tábornak...

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 22:56:47

@javier2: pikkelyezd le őket, majd irányítsd a serpenyőbe.

Oh my... 2019.01.07. 22:57:33

@MosóMaca: jaaaaa, erről lemaradtam, köszcsikeh! ;*

MosóMaca 2019.01.07. 22:57:43

@Spitzbauer: pont erre gondoltam,hogy valaki lehetne oly figyelmes,hogy ezt az írást kipostolja ribi valamely szósöl média felületére

Cukorborsó88 2019.01.07. 22:58:17

@Sevda: előferdül nála. Volt az a gyarmatosítási probléma is erával. Akkor azt hittem, hogy rosszul hallok.

2019.01.07. 22:58:35

@Cimili: Én meg aszidtem, hogy Huncira. Mégiscsak vele baxott.

gazo 2019.01.07. 22:58:55

Adri lesz a következő , érzi már , egyet tehet hogy megpróbálja lebeszélni a triumvirátust hogy megszórják Rollert, így ha Hunyiék őt rakják, akkor legalább ő választhat ha pl gyengébbnek gondolja Lekvárunkat

2019.01.07. 22:59:45

@oh..my...: Pont arra gondoltam, hogy éltes korom ellenére még nem volt ilyen seggű nőm. Nagggyon renyhe a segge.

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:00:01

Valószínűsítem, hogy Özv.VVVRibi nem a "szuperképességét", hanem 1db csüngő szeméremajkát hagyatékozza vkire... Jahh, nem, arra szüksége lesz a pornó iparban. Jahh, mégsem kell, amikor majd egy BBC kényezteti a kerek kis val@gát/száját... Mert más munkát úgysem fog találni !
Egy egész életre leírta magát, gratulálok hozzá ! Phhffhhejj....

javier2 2019.01.07. 23:00:13

srácok és főleg CSAJOK greg kurvára képben van hogy egy könnyű ellenfelet hagyott kinnt
persze hogy be van szarva

Oh my... 2019.01.07. 23:00:28

@Spitzbauer: ja, ehhez csatlakozom, szupcsi öfi lett!

2019.01.07. 23:01:14

Hozé, kerek a fejed bammeg.

Butterske 2019.01.07. 23:01:21

@Cimili: Nem mindegy, Roli azt mondta mikor Lacika képességét felhasználta, hogy náluk az is közös. Lehet ez csak egy hétig tartott?
Egyébként valaki árulja el, Anikó miért Péterezi Puskás Petit. Életbe, nem hívták így a médiába, annyira modorosnak tűnik.

Oh my... 2019.01.07. 23:02:01

@Spitzbauer: az nem kifejezés, ilyen segg márpedig NINCS!
em lehet!!!! xDDDDD

2019.01.07. 23:02:02

@Spitzbauer: És VIPera is hízott.

Ármándójózsi 2019.01.07. 23:02:10

Érdekes, hogy a Roli utáló(k) szerint mennyire eltaktikázta magát, aztán amikor azt válaszoltam, hogy ez így volt megjátszva, egy próbát megért, nem volt ebben semmi elbaszás, jött a hümmögés. Most meg maga az érintett erősített ,meg majdnem szóról szóra. Ezt kimaxolták, sajnos ebben nem volt több. Bárcsak lehetett volna.

Butterske 2019.01.07. 23:02:39

@javier2: Mindenki tudta, hogy neki esélye sincs. Összes lány aki kavart kiesett az első párbajon. Akkor ő aki 3 palival is kavart pont megúszná.

2019.01.07. 23:03:08

Ribinek most megy a promóciós videója. Lesz itt sponzor bőven. Ánusz úgyis megveri 1-2 anpon belül, és akkor szabad lesz.

gazo 2019.01.07. 23:03:49

Era milyen kis cuki fasírt, VVVnek még egy kis poreszes portfólió építés.

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:04:28

Rikács van a bv-ban. Amit tegnap linkeltetek most mosdatják.

2019.01.07. 23:05:01

Megy VIPera szerecsenmosdatása.

tvbuzi 2019.01.07. 23:05:11

Megnyugodtam. Szóval Era mégsem kurva.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:05:12

Győző kérdezi Erát az escortról. Era tagad, sztem ez csak a castingon készült képek
Na de ha nem ment el, a képei hogy jelentek meg?

Oh my... 2019.01.07. 23:05:51

jogos a triplaVé csupasz testének elbúcsúztatása, oké Hozé, nem mondattak veled hülyeséget kivételesen a szerkesztőid, mert ebben a formájában valóban nem lesz látható többet - egykettőre be fog ui cuppanni a bőre alá a szilikon... ;PPP

Cimili 2019.01.07. 23:06:06

era magyarázkodik megen és ismét hazudozik sztem.

Mók_Ica 2019.01.07. 23:06:06

erát mosdatja a retek......

jókaimore...... hozé, bazdmeg......

javier2 2019.01.07. 23:06:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: hmhm sellők gyertek szépen ott van előttetek az a fényes serpenyő
nem izzik az olaj
menjetek előre
nem serceg semmi ez a szél játéka lehet lelked bugyrain

sellő lépj oda az izzÓ olajba!!

jo8

gazo 2019.01.07. 23:06:51

“Elmentél a castingra, fel is vettek, meg is dugtak, aztán, folytasd...”
Megy a szerecsenmosdatás.....

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:06:58

@Csakazértis én vagyok a királynő: senki nem rendelte meg, így rövidre sikerült a pályafutása

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:07:33

@tvbuzi: @Csakazértis én vagyok a királynő: a "napiszaron" is ott figyelnek a pin@vakargatós, fizetős képei/hirdetései/szolgáltatásai... miről beszélünk ????

2019.01.07. 23:07:49

Ik líbe dick. Fünfcén ajró.

Oh my... 2019.01.07. 23:08:46

Renyhe és az inglis...... siiiiirokk basszuss!!!!!!

gazo 2019.01.07. 23:08:55

Renyhe a dich-et is dick-nek mondja XD

MosóMaca 2019.01.07. 23:09:06

Az nagyon jó,mikor a hülye okítja a még hülyébbet! Szóval ha nagyon tagadok,akkor don’t. Ha csak kicsit,akkor elég a doesn’t is. Ok,megjegyeztem!

2019.01.07. 23:09:14

@tvbuzi: De. Bárcás-nagy.

Mók_Ica 2019.01.07. 23:09:24

iklíbedik :)))) sírok...... éljen a hülyék műsora......
mikor tagadunk do not-tal és does not-tal..... és renyhe elmagyarázza.......

hogyan öljük meg a nézők még élő agysejtjeit - című bejátszást látták kedves nézőink, előadta renyhe és zsu

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:09:29

@mentorosh lecsó: mindegyik kb ugyanez..... egyik sem különb ilyen szempontból a masiknál

Oh my... 2019.01.07. 23:10:03

@mentorosh lecsó: semmi kül, csak a szokásos: hazudik(k) xDD

tvbuzi 2019.01.07. 23:10:14

Era kurva? Naneeeeeeeeeee

Mók_Ica 2019.01.07. 23:10:18

@gazo: de pénzt nem kapott érte..... aham :))))) höhöhöhöhöhö

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:10:28

Ha tudsz szusival enni, akkor könnyen meg tudsz tanulni kínaiul.

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:11:08

Era hülyézi a többieket. Ez a nő egy okádék. A diónyi agyával. Irigy, buta és randa. Ja! És önkritika továbbra is 0.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:11:13

@Mók_Ica: de ő ezt nem használja, mert sose tagad nagyon semmit.

krampy 2019.01.07. 23:11:24

@MosóMaca:
bocs, de fordítva van:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:11:53

@Cukorborsó88: nem nézte vissza a műsorokat? Rosszabb, mint KrisztiÁnusz. Az legalább magába szállt.

MosóMaca 2019.01.07. 23:13:14

@krampy: köszönöm,akkor még gyakorlom kicsit!

Komolyan kérdezem! Van lakossági igény Erától cekcuális szolgáltatásra?! Ilyen fejjel? Ilyen testtel?! Pénzért?

Mók_Ica 2019.01.07. 23:13:32

balázs is jó pali...... balázs pali...... höhöhöhöhöhöhö

Cimili 2019.01.07. 23:13:40

balázs és puskás örülhet most.

Mók_Ica 2019.01.07. 23:14:32

era még mindig féltékeny hunyorra.....

tvbuzi 2019.01.07. 23:14:33

Greg megkúr Peti, közben mutogathatsz ezerrel bazmeg

Maximista vagyok 2019.01.07. 23:14:50

Ma is tanultam sokat. Pl. Ich liebe dikk!

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:16:21

@Mók_Ica: aha, nem tudja elengedni a témát. Most is vmi nagyon frappánsat akart mondani csak hozé leoltotta

Franky4finger 2019.01.07. 23:16:53

Era moslék egy nő . Még most is a szenny folyik a száján, meg a kamu

gazo 2019.01.07. 23:18:16

@Mók_Ica: nem hát, akkor hülye volt nem kért előleget buszjegyre

Vzsuzsi1 instás képei is olyanok, hogy a tegnapi fotózásos Zsu bénázás is egyértelműen tisztaszívű őszinteség volt

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:18:51

@Franky4finger: nemtom ki vagy de nagy pacsi :). Jobban irritál mint reni. Pedig!..... :))

Cimili 2019.01.07. 23:19:07

@tvbuzi: :DDDDDDDD és nincs eltáncikálás.

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:19:12

@tvbuzi: az szép gangbang lesz....
Paplanszájú Szöttyedt Geronazzo - CsillámF@szPóni - GéppuskásPeti
azt sem fogja tudni a f@sznak melyik oldalán van... :)))))
Másnap csak terpeszben tud majd énekelni a Madách-ban, 2 oktávval feljebb ! :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:19:46

@mentorosh lecsó: biztos véletlenül. Nem kapta meg a képekért. Vagy mindig elérhetetlen, míg számára megfelelő összegig tornázza fel magát.

MosóMaca 2019.01.07. 23:20:35

Szimulálás? Az mi?! Édesistenem.....

2019.01.07. 23:20:40

VipEra nem ismeri a SZIMULÁLNI szót. Gyökér!

Cimili 2019.01.07. 23:20:45

era: mit is jelent az, h szimulálni? agyam eldobom.

Oh my... 2019.01.07. 23:21:11

@Cukorborsó88: jahja, ez van, amikor egyfajta iparág képviselőiből castingolnak.... de honnan is máshonnan? épp tegnap boncolgattuk itt, hogy miért nem jelentkeznek normálisabb játékos jelöltek....

szerintem a nevetségesen soványka fődíj miatt; épelméjű, értelmes ember nem járatja le magét egy életre havi egy milláért... az mire elég? épp csak annyira, hogy havonta kicsit nagyobb lábon vagizhassanak egy évig;
venni se lehet belőle semmi komolyabbat, mert csepegtetik csak a győztesnek a lóvét, szóval jónagy kicseszés ez velük, amit intelligens ember sskk nem vállal be.... ettől ilyen silány ez az egész wirtschaft.

nicu71 2019.01.07. 23:21:14

Sziasztok. Arra értem haza hogy era nem tudja mi az a szimulálás. Majdnem visszafordultam. Ezt a sötét csicska nőt.

gazo 2019.01.07. 23:21:39

Era mekkora egy segg. Szimulál: az Zsu a full szefóst, pedig csak félig

Mók_Ica 2019.01.07. 23:21:46

@gazo: ha csak casting volt és nem kapott pénzt, akkor mi került ki a netre????????? höhöhöhöhö

ezmiaf@sz????? hozé szerint ez miért vicces???

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:22:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: előre elnézést kérek !
De ezért a B30-as téglafejű, hídpillér testű, kereplőgépért ki az az állat, aki egy forintot is fizet, hogy webkamerán bámulhassa... ???

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:22:57

@oh..my...: olvastalak benneteket, teljesen igazatok van mindenben!

2019.01.07. 23:23:21

G1G hokkant ottbent. Greg Egy Ghecci. Bele a zuhanyzóba.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:23:57

@Mók_Ica: de legalábbis halálosan meg van sértve, hogy nem ő volt, aki kinyitja Hunci érzelmi szelencéjét.

gazo 2019.01.07. 23:24:12

@Mók_Ica: átkúrták a fejét és lenyúlták a lóvéját. Bár ezek a németországi pornósok biztos úriemberek

csincsilla72 2019.01.07. 23:24:26

Édesfaszom! Olvasni vajon megtanult ez a lyány?

Mók_Ica 2019.01.07. 23:24:36

hát ez szuper volt...... (NEM)
ritka foscsi volt......

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:24:39

Hű de jo volt! Era nem prosti, hunor pedig mindig tököndobja magát. Ez volt a lényeg, esetleg aki nem látta.

tvbuzi 2019.01.07. 23:25:16

én vagyok a fasz, hogy ilyen műsorokat nézek

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:25:38

@mentorosh lecsó: te jártál már a 4-es főúton? Az itt tanyázó vén retek bojlerekhez képest Era egy 5csillagos bombázó. És azoknak is mindig megállnak az autók.

Cimili 2019.01.07. 23:25:40

@Spitzbauer: s miután felmosta valamelyik lány, a mosdókagylóba csavarta ki a cuccot.

csincsilla72 2019.01.07. 23:25:45

@Mók_Ica: Móki, tele a konténerem. Holnap hozom kitakarítva...

Mók_Ica 2019.01.07. 23:25:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: és gátlástalanul segédkezik a lejáratásban..... pfffff

@gazo: vegyünk neki egy pólót, ÍJ felirattal - így járt.....

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:26:03

@csincsilla72: ugyan már, hova gondolod.....

gazo 2019.01.07. 23:26:04

@gazo: lehet a stricije bántalmazta, aki kivitte németbe pornózni, már ha igaz az a sztorija

Mók_Ica 2019.01.07. 23:27:11

@Cimili: még jó hogy nem a wc-be, mert vmlyik lány pisilés közben teherbe esett volna g1g-től.....

Nyuszomuszo83 2019.01.07. 23:27:19

Nu elolvastam a posztcsit köszi 6paw!
Győzi a fogóidnak nem fogorvos kell, hanem egy ütvefúró a fejébe vagy egy légkalapács! És megint a vallásos elköszönés... Győzi te Isten barma, hogy vitt volna el törökbe vmi dervis rabszolgának és húzott volna .... (a pontozott rész kitöltendő)
Jó éjt Mindenkinek! :)

MosóMaca 2019.01.07. 23:28:17

Lassan magamnak sem merem bevallani,hogy nézem ezt a sz@rt... egyre primitívebb,pedig már mikor kimondtuk,hogy nincs lejjebb?! Aztán mindig van

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:28:21

@Csakazértis én vagyok a királynő: hogyne... a 4-es főút a kedvencem... ! :)))
Mindig jókat röhögünk a Zasszonyal, ha látunk egy beton-bojlert, mert azonnal egy kis történetet találunk ki a "látványhoz"... :D :D :D

Mók_Ica 2019.01.07. 23:28:26

@csincsilla72: ne fáradj vele, vettem ipari tisztítót :)))) eCCerre mosom ki az összeset..... és nem a mosdóba öntöm :)))))))))))))

Cimili 2019.01.07. 23:29:22

@Nyuszomuszo83: jó éjt Nyuszó! én is lépek, jó éjt mindenkinek!

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:29:28

@tvbuzi: nicknevet kellene váltanod ! :)))))

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:29:38

@mentorosh lecsó: csak, hogy az építőiparnál maradjunk

2019.01.07. 23:30:02

@Cimili: Neeee! Vizuális típus vagyok. :-DDD

MosóMaca 2019.01.07. 23:30:56

A most díjat kapott biológusnő van Baló műsorában,ha valaki szeretné visszaépíteni néhány agysejtjét. Sajna nem tudom a hölgy nevét.

bElannaTorres 2019.01.07. 23:31:22

@Cukorborsó88: az érdekesebb volt mikor roli azt mondta egyikük el fog vérezni egyik nagyobb párbajon, de a másiknak meg lesz, tehát a végéig jók vagyunk - már megbeszéltek valami osztozkodást

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:32:04

@Cimili: az a "MilkaCsokiSzelő", a műkörmösök vágyálma volt ! (Zsuzsu)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:32:05

@Mók_Ica: igen. Ez a dögöljön meg a szomszéd tehene. Állítom, azt képzeli, hogy Hunor Roli utasítására nem dugta meg, ezért vesszen mindkettő, miközben még azóta is az éppen megnyalintott Csokifaszt siratja.

2019.01.07. 23:32:23

Na léptem. Joccakát!

Oh my... 2019.01.07. 23:33:58

@Mók_Ica: isstenem, annyira ordít róla.... szerintem reménykedik valami kinti szexben még, ha kijön Hunci ;)

Mók_Ica 2019.01.07. 23:34:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: ott tali, oszt alvás, mert mingyá holnap lesz :))))

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:34:31

@Cukorborsó88: és akkor a hidroglóbuszt még meg sem említettem... :))))

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:34:46

@bElannaTorres: nem csoda, mivel tegnap bajusztól megtudtuk, hogy a csapatok éve a mostani :) Azt mondjuk nem tudom, hogy ha tényleg megbeszeltek ilyesmit, akkor egy tényleges győzelemnél mennyire tartanák magukat a megállapodáshoz.

Mók_Ica 2019.01.07. 23:34:54

@oh..my...: nem kapja meg huncit..... sztem

Oh my... 2019.01.07. 23:35:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: eegen, az is benne van, bár... gondolod a csokif@sz még nem volt meg neki azóta?

bElannaTorres 2019.01.07. 23:35:45

@oh..my...: de azért az érdekes volt, hogy mondta, amúgy roli viszi a szót adrinak. Hunor is említett egy ilyet lacikának.

Cukorborsó88 2019.01.07. 23:39:00

@bElannaTorres: adri mintha mondta volna az egyik adásban gregnek, hogy szállít infót a 2 csapat között de roliéknak csak vetít vmit, nekik pedig értékes infót gyűjt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:39:24

@oh..my...: Sztem nem. Ha nincs összezárva vkivel úgy, hogy a kulcs a méhében van eldugva, esélytelen.

Oh my... 2019.01.07. 23:39:53

@Mók_Ica: mondanám én is, higy nem, mert ebben a csillámfaszsellőnek igaza volt, Hunci nagyságrendekkel jobb pasi, mint ő nő, na de.... láttuk, hogy van az az italmennyiség, amitől bárkit jó nőnek talál, szal... ki tudja? sztem simán csak megszexualizációra még meglehet neki ;)

Oh my... 2019.01.07. 23:41:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: hmm, lehet... de akkor szegény Renyhe, ő még esélytelenebb...

Mók_Ica 2019.01.07. 23:42:53

@oh..my...: végülis van rajta is néhány nyílás...... ha hunyor csak vmi likat keres..... és őszintén, ezt is kinézem hunyorból...... az eddigiek alapján....

Avigal 2019.01.07. 23:43:13

@MosóMaca:

A biológusnő Kondorossy Éva. De nagyrészt azért ő is Franciaországban dolgozott, nem itthoni kutatásért kapta azt a díjat....

mentorosh lecsó 2019.01.07. 23:46:02

Ellentmondást nem tűrően megnyalom a Zasszony mejjjjeeközét...
Mert elhangzott a "takarodó" !

Így hát... Kedves Feleim... lássátok szümtükkel, hogy alszom b@@@zzzmeg !!! :))))

bElannaTorres 2019.01.07. 23:46:53

@Cukorborsó88: pedig lehet hogy fordítva van :)
Most szerintem is Hunorra tesznek ahogy era is tipcsizett, és ő renit viszi.
Hunor szerelmes magába, hideg, rolival is valószínűleg megbeszéltek valami osztozást, ezért barátkozik, kint nem lennének barátok, nem az csajozós roli mint hunor. Reni sokszor túl hangos, feladatokat komolyan veszi, ami néha jól sikerül. Szerintem hunor megy vissza még sok férfi is neki drukkol nemhogy a tini lányok. De ha reni ellen szól a szavazás akkor meg is érteném.
Hunor mellettit nem tudnám :(

Oh my... 2019.01.07. 23:46:55

@bElannaTorres: hazudik szerintem, ahogy az escort-témában is, és ahogyan bent is tette végig, pl amikor Hunorral összeveszett, na meg különösen a párbaj előtti utolsó hetében, azt is gátlástslanul végigkamuzta - nekünk, a nézőknek címezve - ez volt a főműve, a legviccesebb... meg is lett a jutalma érte: 23% ;P xD

Oh my... 2019.01.07. 23:48:06

@bElannaTorres: Vakera vakon van, Adri lesz megszórva, csak figyelj.. ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:49:54

@oh..my...: Esélytelen is. Csoki a belsejét kamázta. Vagyis semmit se akar. Pláne egy nyóckeres öregasszonyra hízott és vetkőzött nőtől.

Oh my... 2019.01.07. 23:50:49

@Mók_Ica: ekg, én is erre gondoltam ;))
@Cukorborsó88: és erre is, igen, így volt :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:52:31

@oh..my...: De már nem lesznek egy légtérben se, hogy Hunor az ő nyílásaira fanyalodjon.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.07. 23:53:17

Na jóccakát, fellőtték a pizsim, mindjárt holnap.

Oh my... 2019.01.07. 23:54:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: na és a jó kis vv-s stábbulikák, azok talán smafuk? ;)

Oh my... 2019.01.07. 23:55:32

jóóó-ccakát a koránfekvőknek! ;)

elcsi84 2019.01.07. 23:55:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: Pedig a helyzet az, hogy az érzelmi szelencéjét tényleg kinyitotta. Ez Hunoron egyértelműen látszott.

Ja, és majdnem elfelejtettem: végre kiesett Vivike. Undorító egy nőimitátor volt.

bElannaTorres 2019.01.07. 23:57:06

@oh..my...: abban hazudik mert az ciki, de ebben nem biztos, végül is hunor is beszélt erről lacikának. De amúgy eráról pont hogy azokat nem vágták be amikor ezek a beszélgetések voltak, nem véletlen az sem hogy roli mondta bent hunoréknak hogy erával fogja tartani a kapcsolatot.

csincsilla72 2019.01.07. 23:58:03

Én még mindig azon vagyok kiakadva, mennyire nincs szókincsük ezekenek az agyhalottaknak. Ez a liba is ha eszkurtizálás helyett például könyveket olvasna, még a végén ragadna rá valami.
Nem csodálom, hogy a klasszik kötelezők megugorhatatlanok a számukra. Minden második szó ismeretlen, és csak a kötőszavak jelentésében lehetnek biztosak. :-(

bElannaTorres 2019.01.07. 23:59:19

@oh..my...: igen, az lehet hogy tényleg adrit viszik ki, most ő az akitől a legkevésbé tartanak, taktika ide vagy oda, könnyűt kivinni kisebb kockázat

csincsilla72 2019.01.07. 23:59:56

@bElannaTorres: A gyengéket kell leszalámizni. Adri erre a célra megfelel.

elcsi84 2019.01.08. 00:01:19

Én egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy Adri kint maradna. A férfi hármas alaposan amortizálja saját magát az utóbbi időben

csincsilla72 2019.01.08. 00:02:21

@elcsi84: Mivel is? Csak kíváncsiság.

elcsi84 2019.01.08. 00:05:05

@csincsilla72:
Roli sose volt egyenes jellem. Ezt ő maga sokszor bizonyította.
Hunor Era kiesése óta totál lejtmenet. Amíg a csaj bent volt, még valamennyire tartotta magát, De az, hogy ráment az Özvegy ribancra, szerintem nagyon gáz. A face-en darabokra is szedték mind a kettőt. És az a réteg szavaz...
Lacikáról szintén kezd leesni a máz, nem a nép egyszerű gyermeke, pont ugyanolyan képmutató, mint a társai (Vivit is hogy leszólta, bent meg "húgom vagy")

bElannaTorres 2019.01.08. 00:07:02

@elcsi84: nekem hunor nagyon lent van, többet nézi magát a tükörben mint bármelyik lány, nem is zsut támadták ezzel hanem hunort. üres szépfiú.

elcsi84 2019.01.08. 00:09:48

@bElannaTorres: Egyedül az agyonszapult Era tudott belőle érzelmeket kihozni. Jól betalált nála, amikor a férfiasságát firtatta. A pasi utána azon forgott egészen a csaj kieséséig. Csokira full féltékeny volt a játék és Era miatt is, azután ment rá Adrira is. Csak a pasi még saját magának se vallotta be, hogy érez valamit a lenézett "randa szemüveges nő" iránt. Pedig akinek van szeme, az észrevette.

elcsi84 2019.01.08. 00:11:55

@bElannaTorres: Ja, és Csoki legalább ennyire önimádó volt. Csak ő még ráadásul idegbeteg is.
Hunorra legalább sokáig el lehetett mondani, hogy tud viselkedni. De amit az özveggyel csinált, akkor is gáz.

Oh my... 2019.01.08. 00:15:48

@bElannaTorres: EZ a taktika lényege (kockázatminimalizálás).

különben arra emlékszem én is hogy Roli monfott olyat, hogy Vakerával tartani akarja kint a kapcsit, Lacika meg Ginut mondta, mert hogy megdugná.... ;) kb ennyire volt komolyan vehető az a csevej.

Oh my... 2019.01.08. 00:16:50

@elcsi84: mi volt benne a gáz, mesélsz?

Oh my... 2019.01.08. 00:20:34

@elcsi84: ez nettó hülyeség, már megbocsáss.
Hunor le se .... pipálta Vakerát, csupán használta, ahogy Puát is, ami nem szép, nem szép, de hát megbeszélték, közös megegyezéses alapon ment minden.

elcsi84 2019.01.08. 00:23:12

@oh..my...: Ja, hát beállni ország-világ előtt harmadiknak egy Radics és Ánusz után egy ilyen kis 18 éves picsához? Én kérek elnézését, akkor ez biztos normális...

csincsilla72 2019.01.08. 00:23:17

@elcsi84: Roli a nézővel szemben őszinte. Egy taktikai játékban többet nem is lehet elvárni. A csillámpóni-őszinteség maradjon az együgyűeknek. Persze ezt sem hisszük el, mert minden mondatuk és gesztusuk arról árulkodik, hogy egy kanál vízben megfojtanák egymást. Hunor már valószínűleg régen megbánta, hogy megpiszkálta Erát. Persze, érzett ő valamit: az álló farkát. És ennek kurvagyorsan vége lett, amikor Era a virtuális fészen átállította státuszát "kapcsolatban"-ra. Szerintem ezt Hunor bátran be is vallja magának. És azóta is veri a falba a fejét, illetve hálát ad az égnek, hogy Era már felszívódott a ködben. Laszika esetében pedig nem érzem negatívumnak, hogy kiderült róla, nem olyan ostoba, mint egyesek gondolják.
Persze ez csak az én véleményem, nem kell vele egyetérteni :-P
Csokival kapcsolatban egyetértünk. Megtoldva az agresszív jelzővel.

Oh my... 2019.01.08. 00:23:53

@elcsi84: ez is baromság, te nagyon vakon vagy.

másik dolog: azt mondod, kiesett a nőimitátor, és tspsikoosz a mésik imitétornak? jól értem? na gratula, nincs több kérdésem.

Oh my... 2019.01.08. 00:24:53

@oh..my...: mondom, *tapsikolsz".... gboard monnyon le! xDD

elcsi84 2019.01.08. 00:25:40

@oh..my...: Speciel Hunor akart Vakerával szexelni, már megbocsáss. Akkor még jóban voltak, csak a csaj lekoccintotta ezt a részét a dolognak.
A pasit önérzetében nem kicsit piszkálta fel egy olyan nő, akit odakint észre sem vett volna.
Én emberekkel dolgozok, szóval elhiheted nekem, hogy odabent csak ehhez a csajhoz fűzték érzelmek. Idekint ennek semmilyen formában nem lesz folytatása, mert sose vállalná fel. De minden vergődése ennek volt köszönhető.

elcsi84 2019.01.08. 00:27:02

@oh..my...: Tapsikol a halál, de már megbocsáss, ha választanom kell Vivi vagy Era között, akkor gondolkodás nélkül Erát mondanám, mit embert. Vivien egy borzalom, minden tekintetben.
Szerencsére nem kell választanom.

Oh my... 2019.01.08. 00:29:25

@elcsi84: "szexelni" - jól mondod, ez a kulcs; minden mást csak rávetítesz, nem akart ő mást, majd csak figyelj, ha kint lesz, kiteljesedik-e köztük a vizionált "érzelmi szál"? most szólok, NEM.

bElannaTorres 2019.01.08. 00:30:23

@elcsi84: a sértésnek nagyon betalálnak nála. Azon is kikészült mikor letujázták, utána volt hogy menne már haza, amúgy is csicskák tujázzák.
Önimádásba csajozásba tiszta csoki ő is, csak ő introvertált. És amúgy nemcsak az amit az özveggyel csinált, hanem előtte mondta hogy adri szerinte lehúzza őt, és már akkor eltervezte hgoy kihátrál az ágyból, csak egy jó ok kellett

elcsi84 2019.01.08. 00:30:58

@csincsilla72: Roland szerintem velünk sem őszinte, maradjunk annyiban. Ráadásul unalmas is, semmi fordulatot nem hozott a visszatérése. Abban sem lennék biztos, hogy Adrit kint tudná hagyni. Nem bírom a kiscsajt, de eddig jól csinálja, amit csinál a saját szempontjából.
Lacika szerintem felejtős. Valameddig szórakoztatott az együgyüsége, mert adott valami kellemes érzetet, hogy legalább van benne jóindulat. Sajnos nincs benne az sem.
Hunor esetében nem írom le még egyszer. De speciel még utána is piszkálgatta volna, miután Roli felvilágosította ennek veszélyeiről.

csincsilla72 2019.01.08. 00:30:59

@elcsi84: Vivi is borzalom, ez tény, de ő bizonyította, hogy ha akar, vissza tudja fogni magát. Era még most sem képes erre. Sem arra, hogy önkritikát gyakoroljon. Mindegy, majd 50 évesen, amikor társ és család nélkül vége a termékeny korszakának, gondolkodhat rajta, hogy biztosan neki volt-e mindig igaza.

Oh my... 2019.01.08. 00:31:13

@elcsi84: de itt most egy Greg versus Vivi párbaj volt, hogy jön ide Era, aki már régen kívülről nézheti csak a villaajtót?

elcsi84 2019.01.08. 00:31:45

@oh..my...: Én is azt írtam, hogy nem lesz itt kint semmi. Én a benti dolgokról írok. Idekint ennek semmilyen formában nem lesz folytatása.

csincsilla72 2019.01.08. 00:32:14

@elcsi84: Oké. Én egy másik csatornát nézek :-) De jól van ez így.

elcsi84 2019.01.08. 00:32:52

@oh..my...: Akkor ezek szerint Gregre értetted. Nos, én Greget se bírom, mert képmutató és gáz a szereplési vágya. Vivien viszont egy hulladék úgy nőnek, mint embernek.

elcsi84 2019.01.08. 00:35:52

Ez is egy olyan széria, mint a 8-as volt. Nincs köztük egy sem, akinek tudnék drukkolni, mert mindegyikben idegesít valami. A 8-as szériát félbe is hagytam. Ezt már szerintem végigszenvedem, de nem tudom akarok-e még egy ilyen törzsi táncot látni, mint a mai... Mondjuk legalább már végre azon nem kell "izgulni", hogy Ribi melyik faszba ül bele

bElannaTorres 2019.01.08. 00:36:33

@elcsi84: én is így látom, meg a hunoros dolgot is.

De hunornak nagy előnye, hogy flegmatikus, férfi és szép, ez nagyon sok szavazatot hozhat neki, hiába olyan amilyen

Oh my... 2019.01.08. 00:37:49

@elcsi84: akkor hové léttál te érzelmi szálat? komolyan kérdem, mert szimpla szexnek nem kell kint folytatódnia, de ha érzelmi szál volt, amit te láttál bele? annak igen, simán, kellene; de persze nem fog, mert ahogy többedszer írod, Hunyor csak "piszkálgatta" Erát, nem volt ott más, pláne nem érzelem a részéről.

persze Era helyzete más, mert részéről volt érzelmi bonyolódás, el is mondta, többször, többeknek is, "érez valamit" Hunyor iránt.... de ettől még nem lesz kint folytatás, épp az egyoldalúság miatt.

elcsi84 2019.01.08. 00:38:09

@bElannaTorres: Szerintem Zsu ellen neki se sok esélye lenne

csincsilla72 2019.01.08. 00:39:48

@oh..my...: Így van. Hunornak egészségügyi szex kellett, semmi több. Adritól megkapta. Era itt lezárva.

elcsi84 2019.01.08. 00:40:19

@oh..my...: Bent egészen máshogy csapódnak le ezek a dolgok. Érzelmi szál az volt, különben nem ment volna ez a huza-vona közöttük, hanem Hunor leoltotta volna a picsába és kész.

Kint nem lesz folytatás, mert Hunor 1. kijön és azt kap meg, akit akar, márpedig neki ez fontos 2. sose vállalná fel, s elég felszínes ember ahhoz, hogy ne zavarná a különbség

bElannaTorres 2019.01.08. 00:40:32

@oh..my...: valami volt, nem szerelem , jóval kevesebb de több volt köztük mint adrival, era érzelmesebb mint adri sokkal ,talán ez az ami kihozott hunorból is egy keveset

@elcsi84: nem őszinte a kamerának sem, látszik sokszor, figyel arra mit hogy mond

Oh my... 2019.01.08. 00:42:23

@elcsi84: ebben egyet gondolunk, ezt én sem bánom, a kutya nem volt kíváncsi erre a matatós-beleülős vonalra egyik f@szival sem! és igen, a törzsi performansz a legalja volt, abszolút értékelhetetlen.

elcsi84 2019.01.08. 00:42:39

@bElannaTorres: Roli egy nagyon furcsa ember, csak eléggé szürke emellett. Szerencséje, hogy talált maga mellé két ilyen társat, mint Laci és Hunor. Nem véletlen, hogy Vakerát kirakta, vele szemben nem tudott érvényesülni.

Adrinal szexhiánya volt + tetszett neki Hunor + elmondta, hogy ki akarja csinálni Vakerát. Adta magát a helyzet.

csincsilla72 2019.01.08. 00:44:05

@elcsi84: Bocs, de csacskaságokat beszélsz. Ha ez kinn esik meg, Hunor felszívódik és többet nem veszi fel a telefont az erőszakos picsának. Benn nem teheti meg. De le sem olthatja, mert nem akar kamerák előtt durváskodni (lehet, nem is az a típus, mert mondjuk volt gyerekszobája). A mi szimpátiánkat kell megtartania, nem Eráét.

elcsi84 2019.01.08. 00:45:43

@csincsilla72: Szerintem nem érted, amit írok, szóval engedjük el :) Te nem látsz attól, hogy utálod Vakerát. Én meg láttam, amit láttam. Elég sok ilyet láttam már a munkám miatt.
De már korábban is leírtam: nem lesz kint folytatása. Viszont több volt, mint amit Hunor bevallott nekünk/többieknek/magának.

csincsilla72 2019.01.08. 00:45:47

@elcsi84: vakerával szemben csak úgy tudott volna érvényesülni, hogy fejbeveri. Az meg milyen már. Era borzasztóan energiavámpír és rátelepszik az áldozatára.

elcsi84 2019.01.08. 00:46:23

Na holnap is nap van, szóval jóccakát

csincsilla72 2019.01.08. 00:46:30

@elcsi84: A munkád miatt.... Oké :-)
Béke, van, engedjük el. Menjünk inkább aludni.

bElannaTorres 2019.01.08. 00:51:09

@csincsilla72: az enyémet már rég elvesztette :) csak azért mert introvertált még nem egy jó ember, nem akar ő sem ártani, csak mégis megteszi a felszívódásokkal, meg egyéjszakás utáni tisztázásaival. Pont hogy adri illett hozzá, mert ő sem akart többet.

Oh my... 2019.01.08. 00:53:27

@elcsi84: Hunor neü ilt le senkit sem, nem ez a stílusa, sokkal símulékonyabb annál... ugyanakkor, amikor Era elvetette a súlykot nála azzal az ominózus biciklizős verseny kapcsán rendezett cirkuszolásával, akkor azért helyretehette rendesen, ahogyan kell - anélkül, hogy a hangját megemelte volna -, és ott ki is adta az útját.... Era később próbált kiprovokálni belőle egy békülést (ezért állt hele Greg, emlékszel?) de Hunor nem volt vevő rá, simán átcuccolt Adri mellé (minden tekintetben).
és Era innen kezdte piszkálni Csokit, hogy féltékennyé tegye Hunort - ő maga mondta el -, de nem érte el a célját vele, végleg bukta a Hunor-szálat, sajnos ezt elcseszte... viszont az nagyon látszik, hogy még mindig odáig van a srácért.

Oh my... 2019.01.08. 00:55:14

@csincsilla72: (csak remélni tudom, hogy nem valami olyasmi, mint Vakeráé...;D)

Oh my... 2019.01.08. 00:57:11

@csincsilla72: ehhez is csatlakoznék, későre jár...

szép álmokat mindenkinek! :)

Rozsgyi 2019.01.08. 00:57:39

@elcsi84: Hunor azért ment rá Erara, mert könnyű préda volt és ozvy akkor éppen foglalt volt, pedig bevallottan inkább az ilyen feszesebb kis fruskak jönnek be neki. Semmilyen őnérzetet nem bántotta meg, mert ahhoz era nagyon kevés volt, tényleg őrült neki hogy nem tapadt rá jobban a csaj. Roli meg mivel volt képmutató? Bármelyik masik lakó legalább ennyire de inkább jobban az, csak még maguknak sem valják be hogy a bentmaradasert küzdenek.

bElannaTorres 2019.01.08. 01:01:47

@Rozsgyi: dehogynem, bevallja azt mindenki, csak másoknak más az elképzelésük a játékról. És hunor nagyon megbántódott az öt forinton meg a nem férfin, ahogy most is mikor letujázták, aki egész nap bámulja magát a tükörbe annál nem is furcsa az hogy kicsit nárcisztikus.

Rozsgyi 2019.01.08. 01:12:01

@Rozsgyi: egyébként én Rolit bírom, de ehhez a játékhoz kevés. Nincs meg a manipulalo, enyhén pszichopata képessége, hogy kijatssza egymással szemben az embereket. Ebben szerintem Adri a legjobb, és sokszor meglepően ügyes csak néha olyankor is kavar, amikor nem kéne, mert nem tud leallni. Kíváncsi lennék hogy ennek a bagázsnak hogy alakult volna a sorsa egy éden hotel és kiesési rendszerben.

Rozsgyi 2019.01.08. 01:13:33

@bElannaTorres: ok, lehet hogy megkarcoltak az őnérzetet, de szerintem ez ellen régóta megvan az onfenyezos ellenszere ugyanúgy mint Csokinak.

Angora Cardi 2019.01.08. 05:43:03

Nem sok mindenről maradtam le.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 08:06:16

miért nyomják a szerkik renyhét???? már a pattanásaimból ez folyik, nem a genny

ibsen 2019.01.08. 08:20:13

Köszi az öfit 6paw nagyon jót szórakoztam rajta, Greg mint öreg Baxxter + KDNP-s na meg ribink aki a két leggázabb palival feküdt le 18 évesen a nagy eszével amit mindig hangoztatott mennyi is van neki.Ennyi.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:23:04

Ez a szerencsétlen Era jobban tenné, ha nem magyarázkodna, végülis senkinek semmi köze innen kezdve a magánéletéhez. Csak egyet nem értek. Senki nem kérdezi meg tőle, hogy a "próbafelvételek" hogy kerültek fel a netre? Ha nem ő tette fel, hanem az ügynökség (vagy hogy kell nevezni őket), akkor miért nem indít egy pert? Mindegy! Szerencsére már nem kell elviselnünk a rikácsolós, primitív lényét nap, mint nap.

Örülök, hogy Reninek köszönhetően fejleszthettem angol tudásom a "don't" és a "doesn't" helyes használatával. Még hülyén haltam volna meg...

Párbajra felkészül: Adri. Nem tudom megmagyarázni az okát, engem irritál a csaj.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 08:25:22

@Sanda.Ipse: én inkább renyhe roli párbajt vízionálok. De egyikből se nézem ki, hogy ki merné vinni a másikat. nagyszájú fostos mindkettő

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:31:37

@Rozsgyi:
Szegény ember vízzel főz... Ez a választék, ezt kaptuk. De eddig(!) még ő, aki nem járatta le magát és Lacika. A sellőhármas nem szórakoztat.
Amúgy amilyen villalakókat az utóbbi évadokba beválogatnak nem csoda, hogy normálisabb emberek nem jelentkeznek. Ki akarna egy ilyen csordával egy karámba zárva élni hónapokig?

ibsen 2019.01.08. 08:32:00

@Rozsgyi: Van ebben valami mégha jól lát dolgokat és van érzéke a taktikáhozm de ezek közt nem nehéz az ő takzikájával érvényesülni. Elnézve a kommentszerdás videókat már azt mondja ő is meg Hunor hogy nem Roli a főnök meg mindenkinek megvan a maga véleménye. Ezt nem kétlen de azért Roli mozgatja őket ha nem eröltetné a taktikázást velük kire tegyenek ez a kettő simán arra tenné akire akarja. Lacik most már magát adja ahogy kint is meg nem fog taktikázni, na ez is megér egy misét, kiváncsi leszek...

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:33:37

@Hedo a nokedli szaggató:
Roli miért lenne fostos? Igen nagy kockázata volt részéről Erát kivinni, hiszen ex "barát"(?!) volt, aki visszajött a nagyon erősnek tartott Radics ellen.

ibsen 2019.01.08. 08:34:02

Jó volt látni ahogy Zsu "keménykedik" a srácokkal legyen rend mert a nézők az élőben mit fognak gondolni...:-) De legalább nem Reni hárpiáskodik az még nem is vicces.

djökerek 2019.01.08. 08:34:09

@Sanda.Ipse: Nyilvánvalóan lódított a "ez csak próbafelvétel volt" dologról. Teljesen leírta magát. Nem (csak) ezzel, hanem ahogy együttműködött Győzike vallásgyalázó tébolyához. Vmelyik szerki mondja már meg neki, hogy kurvára nem vicces.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:37:00

@ibsen:
A többi szerinted nem taktikázik? Csak éppen nem nevezik néven.
Hogy tud másokat Roli "erőltetni" a taktikára? A táblánál mindenki azt jelöl, akit akar.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 08:41:02

@Sanda.Ipse: annyira nyomatta első perctől kezdve, hogy renyhe így úgy amúgy. aztán mégsem merte kivinni

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 08:41:29

Még mindig nem hiszem el hogy ez a Puskás Peti tényleg énekel koncerteken, egy stúdiót nem tud beüvölteni a nyegle hangjával.
Vagy olyan mint a Millivanili hogy valaki énekel helyette, vagy playback az egész konci.

ibsen 2019.01.08. 08:44:24

@Sanda.Ipse: Mindenki taktikázik valamilyen szinten, de van akinek az egész játékát ez határozza meg (Roli), Ha figyelted a korábbi adásokat, láthattad hogy Hunor annyira nem volt képben egy csomó mindennel hogy na. Senkivel nem beszélgetett szinte magában elvolt, Era és Roli kezdte neki magyarázni a dolgokat az meg csak nézett hogy jé, mi van? Roli befolyásolja őket nyílván érdeke a hármas egybentartása éppúgy mint Gregnek a másik oldalon. Roli egyedül semmire se menne mert annyira nem központ és kedvelt figura.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:46:20

@Hedo a nokedli szaggató:
Szerinted miért állt mögé támogatólag csaknem az összes villalakó? Mert Era volt akkor a legelviselhetetlenebb mindenki számára. Mivel Era terjesztette, hogy ki akarja vinni Rolit és kinn hagyni, megtette neki azt a szívességet, hogy kihívja.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:47:54

@ibsen:
Egyedül senki nem menne semmire. Ezzel nem mondtál újat. Azon sem változtat, hogy te nem kedveled Rolit, én meg preferálom egyelőre. Nincs min vitatkoznunk:)

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 08:53:42

@Sanda.Ipse: oké oké, elgondolkodtam azon, amit írtál.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 08:53:48

@úgymond olvasó mmkk:

nulla hangja van , kizárt hogy élőben tolja, vagy kurva kevesen vannak a koncertjén és kussban állnak

ibsen 2019.01.08. 08:54:14

@Sanda.Ipse: Az egyedül alatt azt értem hogy a srácokon kívül nincs olyan ember akivel el lenne, Lacika pl mindenkivel jól elvan. Aki taktikusnak mondja magát - bár már ez is megdőlt ha nem hazudta az hogy ezentúl szívvel játszik mikor visszajött a párbajról - annak kell szövetséges,és ez független attól hogy nem kedvelem Rolit.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 08:55:57

@Sanda.Ipse:

Szerintem is jó választás volt Rolinak Era, ő akarta seggbeszúrni.
Ha Renyhe tökös, már pedig van neki, mert nem néz ki nőnek, akkor kihívja Rolikát.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 08:56:19

@Sanda.Ipse: még mindig azt mondom, hogy ha valamiféle csoda folyományaként roli lenne a kiválasztott, nem merné renyhét vinni!

Sanda.Ipse 2019.01.08. 08:56:58

@szociál: Ne is mondd! Sajna pár éve volt szerencsém látni őt a Madáchban a "József és a színes szélesvásznú álomkabát" főszerepében. Finoman csak annyit mondok, hogy gyenge volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 08:58:09

@Sanda.Ipse:

Gondolom mutogatott mint Belmondo a filmjeiben :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 08:59:14

@Hedo a nokedli szaggató:

Ha nem hívná ki Renyhét, akkor nagyot csalódnék Roliban, addig megkapja a bizalmam, de ha nem akkor elengedem.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 09:01:04

@Hedo a nokedli szaggató:
Figyu! Fogadást nem kötök rá, mert napról napra változnak benn a kapcsolatok. Szerintem az, hogy ki kit hív ki, az éppen aktuális helyzet indokolja. Egyébként miért pont Rolinak kéne párbajra mennie, mikor még van benn néhány párbajszűz a villában? Csak azért, mert nem kedveled?DDD

hereverő heverő 2019.01.08. 09:03:22

Lóreggelt.

6paw: Azért említésre méltó még Adri segge is azon a képen, pelenka ide vagy oda :) Ezt a részt véletlenül láttam, ezennel neked itélem a "szarból várat" aranyköszörűvel ékesített térdszalagrendet és a vele járó komolyabb elismerést, ami sajnos nem adómentes.

Ármándójózsi 2019.01.08. 09:05:04

@szociál: Jó reggelt! :)

Ezt nem is értem amit írsz, mert Roli már eleve megmondta, hogy a következő párbajon (ha ő lesz a kiválasztott) Adrit viszi. Nyilván, mert azt gondolja, hogy Ő a leggyengébb most. És szerintem igaza is van. Miért hívná Renyhét? Mert utálja? Ez, ha valaki ésszel játszik kurvára nem indok akkor, ha nagyobb esély van, hogy kiesik ellene. Minél tovább ott maradni, szerintem ez a játék lényege és nem a ki utál kit. Különben minek menne a fődíjért, ha úgymond szívből nekimegy egy általa erősnek tartott játékosnak Teljesen logikátlan játék az.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 09:05:23

@Sanda.Ipse:

Ne hogy már Renyhe párbaj nélkül elgaloppozzon a 3-ba, remélem most megpakolják Roliék.

Rozsgyi 2019.01.08. 09:06:18

@Hedo a nokedli szaggató: miért lenne csoda? 4 a 3 ellen, és Rolit kedvelik a legkevésbé.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 09:06:56

Számomra sokkal visszataszítóbb Zsuzsu és Reni, akikről már többször kiderült, hogy alapvetően utálják egymást, de TAKTIKÁBÓL békülgetnek és eljátszák az igaz barinőt. Mindkettő örülne, ha a másikat valaki kinn hagyná a náthásban végre.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 09:07:08

@Ármándójózsi:

Gondolhatja hogy nem erős Renyhe, az állandó hisztije kiakaszt mindenkit, ha ezt nem látja akkor egy vakegér.
Zsu miatt ne aggódjon hogy barija Renyhének, napról napra változik minden, kiszámíthatatlan bükfürdő :)
Vigye csak Renyhét, 90%-al visszajönne.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 09:10:22

@Sanda.Ipse: a szív harcosainak 2 bites agyával próbálok gondolkodni, nekik most roli a főmumus, mert gregre kötötte a zöld kendőt és rögtön párbaj után megfenyegette, hogy huni leveszi róla. Adri is arról pampogott, hogy roli bántotta őt, bla bla bla. tehát rolinak 4 szavazat. Ha roli duplán szavaz a 3 pöcsös akkoris 4 szavzattal bír. villamester dönt, az meg renyhe lesz ( de csak megérzés) és ő ráköti rolira a zöldet.

Ármándójózsi 2019.01.08. 09:11:09

@szociál: Szerintem pedig nem biztos, hogy visszajönne, de ez mindegy is, mert Adri ellen szinte biztos, hogy igen. És Ö szerintem azt gondolja, hogy a nézők látják, hogy Adri ide-oda csapódik és ez visszataszító, míg Renyhéről nem tudja, hogy mi már konténerszámra hányunk tőle. Onnan bentről azt megítélni, hogy Renyhe sok itt kint, szerintem nem lehet. És Greg visszajövetele is azt erősíti benne, hogy nem szabad még a hármashoz nyúlni, ha van más is.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 09:13:06

@Hedo a nokedli szaggató:
Nem megfenyegette. Cukkolták csak. Persze, aki nem érti...

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 09:13:10

@Rozsgyi: ott az adri faktor, totál kiszámíthatatlan

hereverő heverő 2019.01.08. 09:16:47

@Hedo a nokedli szaggató: Valószínűleg az észcsapat ezt már átrágta, és Roli nem járna rosszul a második párbajjal. Akárkit is vinne ki, csak Lacika tudná őt kinn hagyni, de ez sem biztos, mert csak a hogyvoltos közönség és a saját gondolataimat ismerem. Azután védett is lesz, meg két párbajt nyert, nem fogják hamar kiküldeni, és bentről majd szépen elkavargathatja a szálakat

csincsilla72 2019.01.08. 09:17:30

@Sanda.Ipse: Tegnap jót röhögtem rajtuk. A fiúk először Zsuzsut ugratták, amire Renyhe igen rosszul reagált. Majd fordítva, mire a kaatos kezdett el takarókat dobálni. Annyira utálják egymást, hogy még a minimális figyelmet is sajnálják egymástól:-)

csincsilla72 2019.01.08. 09:19:02

@Ármándójózsi: EKG. Renyhét kinn hagyná, de biztos csak Adriban lehet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.08. 09:19:55

@ibsen: azt láttad, mekkora különbség volt a két keménykedés közt? Mikor a fiúkkal egyedül alkudozott, meg vitázott, az vicces volt, mikor bejött Renyhe meg Adri és rászólt Renyhe, hogy ő a villamester, mutassa meg, szóljon, hogy csinálják meg, akkor meg már nem Bt vicces. Pattogott, rohangált, kiakadt.
Látszik, hogy ő magában jobb lenne, a többiek viszik el.

Angora Cardi 2019.01.08. 09:22:27

Megnéztem végre a fotókat, Renáta szörnyen fest.

Sanda.Ipse 2019.01.08. 09:23:13

@hereverő heverő:
Lacika nálam egy kicsit leírta magát, amikor azon lamentált, hogy nem árt-e saját magának, ha Vivien mögé all a párbaja előtt. Aztán villabéli kishúgának nevezte. Igaz, hogy mi kb semmit nem láttunk a kapcsolatukból, de az most számomra kiderült, hogy Lacika az egyike a legmegúszósabb játékosoknak. Csak ő éppen nem hangoztatja, hogy taktikázik.
Persze lehet, hogy az embereknek ez kell. A populizmus.

hereverő heverő 2019.01.08. 09:23:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: EKG. Süsü kedves butus lehetne, ha Greg nem telepedne rá. Csakhogy mivel Zsuzsunál csak a jacuzzi sötétebb, a többiek könnyen kihasználják. még Renyhe is, aki pedig nem a legélesebb kés a fiókban

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.08. 09:23:57

@Hedo a nokedli szaggató: ott volt mellette Csoki, meg a banda, akkor még elég erős volt, nem ment le kutyába. Azért ahhoz is ész kell, hogy kivárja, míg meggyengül. És addig tartani ezt a szálat, hogy mindig emlékeztessen, nem kedvelik egymást, ő a következő.
Ha meg nem gyengül meg, jöhet a B terv, megkedvelte.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.08. 09:26:52

@hereverő heverő: Greg is elhúzta már nagyon ezzel a csillámos faszsággal, meg a sunyi természetével, ő apránként rontott Zsun, de a legjobban Renyhe lökte a mocsárba.
Neki tényleg az a jó, ha ezek ketten nincsenek
Rossz volt az is, mikor Era volt mellette, mert ő is csak a rosszabbik énjét erősítette.
Mikor Hunorral beszélgettek sokat, nem Bt benne semmi megjátszás.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.08. 09:29:20

@szociál: jó a hangmérnök és csúcsteljesítményű a mikrofonja. :D

Kérdés, ott is kiböki a nézők szemét? :D
Lehet, ezért nincs klub koncert, csak színpadi. :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 09:30:17

mennyi okossagot osszebeszeltek

Ay Mama, Que paso 2019.01.08. 09:32:21

Szisaztok!Én eddig csak olvastam, de most meg kell szólalnom.
Kár, hogy nem halljátok.

tudna valaki egy friss, ropogós népszerűségi listát linkelni?
vajon Zsu már átlépte a 100%-ot?

hereverő heverő 2019.01.08. 09:33:11

@Sanda.Ipse: Az emberek szeretnek birkák lenni, mert... f..om tudja, talán még az őskorból maradt a génjeinkben. Engem nem zavar Lacika megúszása, hiszen ő is nyerni jött. Lássuk, ki a jobb: a megúszó, a taktikus csendes, a harsány mocsárlány vagy a csillámfaszláma.
Én Adrit látom még surranópályásnak, szerintem tud gondolkodni bár eddig elég rossz döntéseket hozott. Én annyira megnéznék egy Greg-Zsuzsu párbajt!

Sanda.Ipse 2019.01.08. 09:35:31

@hereverő heverő:
Persze, mint mindegyik. De érdekes módon neki elnézzük, hogy tuja.

Ármándójózsi 2019.01.08. 09:37:28

@hereverő heverő: Adri nem tud, hanem próbál gondolkodni, de ez sajnos nem megy neki, mint látjuk. Ide-oda csapódik viszi az infókat a kis hazugságaival, de ezzel az a gond, hogy odabent átlátnak rajta, tehát szar a játéka, idekint meg kurvára nem szimpatikus, legalábbis nekem. Nem azért, mert kavar, hanem mert hazudik és úgy kavar. És a hazug embereket mélységesen megvetem. Hazugságért legfeljebb egy kurva nagy frászt adnék valakinek, nem 36 misit.

BarBwire 2019.01.08. 09:42:05

Lekvárok mindenkinek!
Tegnap szét kellett szednem a gyerek szobáját egy könyv miatt. Nem találtam meg, de az egész estém ráment.
Volt valami egyéb érdekesség az öfiben?

Lacikaaaaaa!

Ármándójózsi 2019.01.08. 09:42:32

@Sanda.Ipse: Nekem sohasem volt bajom a tujákkal, pláne ha a "jó oldalon" álltak. A tuják sokszor okosabbak azoknál, akik műsoroznak, kevésbé futnak bele számukra negatív szituációkba, tehát általában nem utáltak, legfeljebb nem annyira kedveltek. De a végjátékban, amikor mindenki ara szavaz ki viheti haza a pénzt ezek miatt előnybe kerülhetnek. (Pláne régebben, lásd 1-3 szériát különösen így volt, de azóta is már 1-2x.)

Maximista vagyok 2019.01.08. 09:43:16

Hi! Ez a tegnapi megint értékelhetetlen volt. Párbajok előtt tényleg ilyen szarokat kell kitalálni? Melyik barom találta ki ezt kifestős ordenaré fost? Hátravinni, agyonlőni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.01.08. 09:44:37

@hereverő heverő: de nem az a játék lényege, hogy megnyerje vki? Ha fejjel megy a falnak, elhullhat mindenki. Az okosabb megvárja, míg a többi kihullott, ez Hunor, Lacika, ha pedig látja, hogy nem ússza meg, igyekszik úgy hekyezkedni, hogy jól jöjjön ki belőle. Ez Roli.
Érzelmeket belekeverni hülyeség.
Aki nem a pénzért jött, az menjen a homokozóba szívvel játszani

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 09:46:22

@Maximista vagyok: szoval akkor ne is nezzem vissza melo utan, kelloen lezsibbadt aggyal? :D

Ármándójózsi 2019.01.08. 09:49:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: EKG!!! Pont ezt mondogatom már elég régen. Soha nem szabad ott bent indulatok, utálat, nemtudokveletovábbittélni stb. alapján dönteni a párbajban, ha arra kerül a sor. Egyedül 1 dolgot kell mérlegelni, ki ellen jöhetek vissza? (Nyilván nem biztos, hogy ott bent jól látja, de ezt kell erőltetni.) Minél tovább bent lenni, mert a preferenciák változnak, egy az elején tök esélyes játékost megutálnak, egy másik feljön a mocsokból stb. Minden a végjátékon múlik és oda valahogy el kell evickélni. Ez az igazi taktika.

hereverő heverő 2019.01.08. 09:49:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: én a homokozóban lapáttal és kisautóval játszottam. Meg néha az elkapart macskaszarokkal.

Maximista vagyok 2019.01.08. 09:50:06

@úgymond olvasó mmkk: biztos volt már neked is olyan hogy nézel valamit és még te érzed magad kínosan és majdnem elnézést kérsz. na ez ilyen volt. viszont Lacikán nevettem :D volt jó dumája amikor a félkegyelmű parapetes kazán utasítani akarta.

ficekence 2019.01.08. 09:51:15

Mint mindig, most is szenzációs volt az öfi!
Bármit mondhattok, amikor ezt a rituális táncot előadták, én annyira megdöbbentem, hogy lehet felnőtt embereket rávenni ilyenre, egészen elképesztő.
Nem volt vicces, de érdekes módon végig röhögtem, mert amit Renyhe produkált az kritikán aluli. Hihetetlen.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 09:51:27

@Maximista vagyok: kellemes idotoltesnek hangzik :D a ho meg monnyon le

hereverő heverő 2019.01.08. 09:53:17

@Ármándójózsi: és @Sanda.Ipse: Hogyne, itt kinn a hazudozós embereket én sem birom. De ott benn ez másként megy, ez a játék nem a szeretetről szól hanem az egyéniségekről. Én úgy hiszem, hogy PUA azért hazudozik ilyen szarul, mert nincs benne gyakorlata. Arra viszont baromi nagy EKG hogy a hazudozásos játékhoz sokkal több velő kellene mint ami neki van - vagy mint amit erre fordít. Megnyerni nem fogja, attól nemfélek, hogy a csapódós játéke sikeres lesz.

Ay Mama, Que paso 2019.01.08. 09:53:28

@hereverő heverő: emlékszel a VVEdina és szerelme VVLaci párbajára?
kinek kell az?
összetört, síró, fiatalok?akik közül az egyik nem lesz milliomos?
inkább küzdjenek meg full contact.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 09:56:44

@Csakazértis én vagyok a királynő:

egyszer megnézném egy darabban mit össze kalimpálhat, a társulat már fosik előre gyanítom :)

@Maximista vagyok:

Amikor Renyhét mutatják mindig ilyenem van, hogy nézem és én érzem kellemetlenül magam, Csoki kiesésénél az RTL-nek közbe kellett volna lépnie, ilyet kamerák elé nem szabadna engedni, nagyon beteg nő, mert képes ilyen mélyen bele élni magát csak azért hogy szerepelhessen.
Félelmetes.

Ármándójózsi 2019.01.08. 09:56:45

@hereverő heverő: Nem tudom... Én úgy vagyok vele, hogy se kint, se bent nem bírom a hazudozást és a hazudó embereket. :(
De ettől még hazugság nélkül is meg lehetne kavarni a szálakat az oda-vissza mondogatással, csak Adrinak ehhez sem esze, sem érzéke nincs.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 10:08:35

@úgymond olvasó mmkk:

Szótagolod hogy megértse ? :)
Ba-ra-nyában semmi :)

Sanda.Ipse 2019.01.08. 10:09:09

@úgymond olvasó mmkk: na akkor gyorsan elmegyek házon kívüli ügyet intézni, mielőtt ideér:)

Maximista vagyok 2019.01.08. 10:10:05

@szociál: engem már nagyon idegesít Reni és Zsu. lehet hogy áttérek a visszanézős módszerre és amikor őket mutatják akkor eltekerem. így kb lesz 2 perc egy összefoglaló. számomra semmi értékelhető nincs bennük.

bElannaTorres 2019.01.08. 10:10:09

@szociál: nála ezt a taktika részének gondolom, de valószínű, hogy benne is van valamennyire. Ezt jó taktiának gondolja, és igazából egy jó darabig bejött neki, pl. Amikor nyomozót játszott. Mióta Csoki kiesett lejtmenetben van.
Kicsit többet kell mutatniuk mint lacikának ha nyerni akarnak, lányban tuja sose győzne - unalmas húzzon haza.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 10:10:41

@Ay Mama, Que paso: ki hívott ki kit? nekem ez már homályba veszett o.O

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:12:12

@hereverő heverő: reggelt! :) sztem adri azért hazudozik mert vmi kis hajlama lehet rá.... én pl. nem szoktam és eszembe sem jutna hazudozással érvényesülni. Aki egyenes irl, eszébe sem jutna ilyen harmatgyengén kamuzgatni.a harmatgyengeség csak az észbeli képességeit mutatja, nem a jó lelkét.A kavarás más, a játékba belefér, sőt ebbe kellene is, de ahogy írtad, adri nagyon kevés ehhez. Az már párszor felmerült bennem, hogy ez a nő tényleg pasiknak ad tanácsot hogyan kell csajozni?! Se esze se tehetsége nincs hozzá, legalábbis abból ahogy pasizik. Hagyja, hogy ágymelegítő legyen, közben párszor hallhattuk amikor kijelentette, hogy ő játszik hunorral (!). Számomra elképzelhetetlen, hogy fizetnek neki bármilyen tanácsért.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 10:15:26

@Maximista vagyok: @bElannaTorres:

Én felszoktam venni és másnap megnézem, valamikor meg élőzök "kislánnyal" az ölembe :)
Elég ha látom renyhe fejét, ha elkezd monoton módon darálni az meg a halálom, meg sem hallgatja a másikat csak tolja a sebajtóbiás szájával.
A sminkje katasztrófa minden alkalommal bohócnak vagy 8 keres prostinak néz ki, doboz teste is egy vicc, az meg hogy felhúz magár combfixet....szavak nincsenek annyira gáz a nő.
Csoki ezt kint nem fogja kezelgetni.

Maximista vagyok 2019.01.08. 10:17:22

@szociál: persze hogy nem fogja, nem egy kategória. kint tudod mikor égetné magát ezzel a fossal...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 10:18:25

@Maximista vagyok:

kinevetnék ha megjelenne a joker fejével meg a vállalhatatlan szemöldökével :))

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:18:42

@szociál: combfixet meg kell védenem! Minél kevesebb harisnya annál jobb, különösen annak akinek nem bírja a műJanyagot a bőre.

BarBwire 2019.01.08. 10:19:10

@Sanda.Ipse: Zug-ló-ban volt egy csusszanásnyi hó hajnalban, de lehet hogy csak dér volt.

hereverő heverő 2019.01.08. 10:19:20

@Cukorborsó88: Azt hiszem, hogy azért mondja, hogy játszik hunorral, mert bár pontosan tudja, hogy vele játszanak, de nincs hozzá mersze, hogy elfogadja vagy megváltoztassa. És inkább elferdíti kicsit a valóságot, inkább mondjuk azt, hogy nekem ez jó, én játszom vele, mert én kétszer is elmentem közben.
Nekem még az is fura, hogy vannak ilyen tanácsadók - azért elég otthonosan mozgok a neten, de még egyszer sem jött velem szembe bármilyen ilyen 'vállalkozás' reklámja, vagy riport róluk, stb. Még ha igaz is, hogy megy ez? na tessék engem felszedni bácsi, én fogom játszani a marikanénit!

hereverő heverő 2019.01.08. 10:20:51

@Cukorborsó88: Rajtam még sosem volt combfix! Harisnya is 2 éves koromban utoljára

BarBwire 2019.01.08. 10:21:32

@Cukorborsó88: Bennem felmerült, hogy ezt is a szájába adták, kellett valami érdekes róla, hát akkor a pasikat okítom. Bár ha belegondolok milyen pasikat ismertem meg, jó lenne egy ilyen ember, aki megtanítja őket udvarolni.

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:21:36

@szociál: biztosan azt hiszi hogy szexi.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 10:22:29

arra gyanakszom, hogy era maga teregette ki a képeket, mert hanyagolta a médija

Angora Cardi 2019.01.08. 10:22:29

@Sanda.Ipse: Ezt minden nap leírod, de én továbbra sem értem miért ekkora probléma. Neki is a saját eszközei mellett joga van akár megúszósban játszani, akár félig felvállalva. Mitől jobb a szívhármas akik utálják egymást?... Szerintem semmi egetrengetőt nem tesz Lacika ezzel hogy a még általuk is gáznak tartott vivi mellé nem áll ki csak félgőzzel jut is marad is alapon.

hereverő heverő 2019.01.08. 10:22:40

@BarBwire: Sas-Hal-mon még most is van, pedig nincs messze Zugló. De a hóesés a nyugatiak kiváltsága, mert az @úgymond olvasó mmkk: nak mindig több jut.

ibsen 2019.01.08. 10:23:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Reni adta a lá a lovat, persze ilyen egy igazi barát... Zsu el is röhögte magát. Szerintem a hármas nem lesz már az ami volt de jobb is, baromira unalmas hogy a szerkik is eröltetik bent a megosztást.

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:24:55

@hereverő heverő: remélem hisztivel adtál hangot elégedetlenségednek.... én gyerekkoromban azt csináltam. Harisnya=cirkusz.
Mellékesen: a combfix biztosan jobban állna

hereverő heverő 2019.01.08. 10:26:26

@Cukorborsó88: Vess egy pillantást a bennlakó VV Gregre. Na rajtam még szarabbul állna.
Amúgy ja, hisztiztem mint álat, eléggé makacs gyerek voltam.

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:27:08

@BarBwire: néhánynak nem ártana de ne egy adritól tanuljanak ha lehet :).

Maximista vagyok 2019.01.08. 10:30:51

@hereverő heverő: combfix még rajtam se, de tuti jobban állna nekem :D

Sanda.Ipse 2019.01.08. 10:31:13

@Angora Cardi:
Nyugi! Még benne van ő is a pikszisemben:))

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:31:28

@hereverő heverő: jó, akkor kimondom én: kedves mostani és leendő szülők! SSKK ne adjatok a gyerekre harisnyát mert undi és mondjuk ki, szar viselni.
A szüleimnek már többször felhánytorgattam a harisnyás szetteket. Kiröhögtek mondjuk.

Gregen is szoktak furcsa cuccok lenni.

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:32:42

@úgymond olvasó mmkk: az íccaka? Meg merem kérdezni mi volt? :))

hereverő heverő 2019.01.08. 10:33:04

@Cukorborsó88: Komolyan lányok! Mit lehet tanítani egy pasinak udvarlásból?
Aki nem tud udvarolni, annak el lehet mondani az egész bibliát, akkor sem fog tudni. Vagy ösztönből jön, vagy sehonnét. És az udvarlás is minden nőnek más, mindenki másként reagál, mindenki másként szereti, csakúgy a tempót mint a tartalmat. És a szexet is. Ilyen csak a hülye amerikai vígjátékokban van.

hereverő heverő 2019.01.08. 10:34:00

@Maximista vagyok: nekem már semmi sem áll jól. Az én koromban már annak is örülök, ha a meleg levegőt fújja.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 10:39:16

@szociál: roj-tok-mu-zsaj

@Cukorborsó88: meg merheted kerdezni, igen, lifteztunk a westendben :DD

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:39:44

@hereverő heverő: ez pontosan így van, ezért állok értetlenül a jelenség előtt. Tanulni nem lehet de hogy ki milyen nevelést kapott, hogyan szocializálódott az befolyásolja a viselkedést. És milyen igaz, nagyon fontos amit írsz, hogy mindenkinek más jön be. Nem lehet egy sémát ráhúzni, á, ez a tanácsadás szerintem (és nagyon remélem), hogy egy nagy kamu.
Azért elképzeltem egy csajozási guideline-t by adri. Ööö....ööö.......

hereverő heverő 2019.01.08. 10:41:30

@úgymond olvasó mmkk: és @Cukorborsó88: A westendben nincs is lift bibibiii
(amúgy de van, csak mindig rossz szokik lenni)

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:43:28

@hereverő heverő: nemisigaz vond vissza! A múltkor is jó volt. Van benne tükör meg minden. Meg gombok is.

hereverő heverő 2019.01.08. 10:44:40

@Cukorborsó88:
-és most fogd meg a mellét, a nők szeretik ha megfogod a mellüket
-de a múltkor amikor megpróbáltam, kurvanagy pofont kaptam
-a nők szeretik, az ilyen nők mint én meg pláne szeretem.
-de a múltkor felpofoztak
-na jó, akkor én adom a kezedbe az enyimet. Fogd meg! Látod mennyire élvezem?

bElannaTorres 2019.01.08. 10:46:57

@szociál: :DD stílusát én sem bírom, nem áll közel hozzám, de az alakja nem érdekel, sőt elég vicces, hogy meghízott, meg hülyén sminkel és nem hord melltartót, rolinál sem zavar a trógerkülső. Jobban bejön mint a kis nárci hunor mindig szép külseje. Túl felszínes.
A lustaság az már inkább zavar, nincs mit csinálni, de basznak kicsit összepakolni, inkább döglenek a koszban meg bűzben. És akkor persze zsu a diktátor mert akart egy kis kultúrát csapni nekünk nézőknek :)))

katemoss 2019.01.08. 10:47:00

@6paw: Te vagy a legviccesebb. Mivel annyira nem történik semmi most már az összefoglalókban, nem lehetne, hogy Te írd a hátralévő hv-ket? Mert tényleg a szarból várat építesz, míg a többiek nagyjából csak elmesélik, hogy mi volt.

Magentax 2019.01.08. 10:47:05

Sziasztok!
Huhh, Renyhe ezen a képen, mint egy kivénhedt ténsasszony. Broáf...
Amikor visszajött Greg és az asztalon táncikáltak Zsuval, végig kilógott a nagy,dagadt picsája.
Amúgy is mindig úgy maszkírozza magát, hogy a lehető legjobban hasonlítson egy kirakodóvásáros kofára. Borzadvány ez a némber és akkor még beszól egy ilyet, hogy ő most milyen jól néz ki. Hát milyen tükrök vannak ott abban a villában, atyaég?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 10:47:45

@hereverő heverő: @Cukorborsó88: sose voltam a westendben, assetudom mirol beszeltek.

hereverő heverő 2019.01.08. 10:49:06

@Cukorborsó88: Mert te az A toronyban mászkálsz. A B toronyban megint szar az egyik lift. Talán valahol meg is van a fénykép, amikor a kijelzőn Kernel panic látható :D

Angora Cardi 2019.01.08. 10:50:56

Fővárosban is havazik már.

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:51:18

@hereverő heverő: persze, most jössz a felsőbbrendű tornyoddal :)) ahol még a lift is milyen király. Megvan! Csináljunk lift tanácsadást.
A másikra meg:

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 10:51:31

@Angora Cardi: pedig még nem jártam el a rituális törzsi táncot, amivel el akartam küldeni :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 10:52:15

az összes kicseszett ügyiratra 2018-at írtam. alig vagyok hülye.

Cukorborsó88 2019.01.08. 10:52:19

@úgymond olvasó mmkk: én sem, vmi tornyokról meg agyonajnározott liftekről :)

hereverő heverő 2019.01.08. 10:55:12

@úgymond olvasó mmkk: Nem vagy hülye. Vannak helyek, ahol pl megkövetelik a visszadátumozást. IS.

Angora Cardi 2019.01.08. 10:55:54

@úgymond olvasó mmkk: te gondolatban is ránk hoztad a pusztulatot, ha 15 centi hó esik hogy megyek haza? én nem ehhez szoktam hozzá :DDD jól meg leszek lőve a cipőm nem ér fel 15 cm-t

Magentax 2019.01.08. 10:58:19

@hereverő heverő: Nem a fatal exception error..blabla.. volt rajta? Nehezen elképzelhető, hogy a west end liftjét unix alapú oprencer vezérli. :))

Angora Cardi 2019.01.08. 10:59:56

@hereverő heverő: nem, csak bokacsizmát, de kisebb mint a várható hó :D úgyhogy most megijedtem

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:00:19

Kívánok!
Az írás tökéletes! Köszönöm...,jó munkához idő kell..,el van nézve a késő esti óra!
Nekem rémálmom volt...Greggel ! Nem tudom pontosan, még időben takarékra tettem a tudatalattimat.... Szerintem a zombie Apocalypto tett be!
Forduljak pszichológushoz, vagy még várjak egy napot?

hereverő heverő 2019.01.08. 11:00:43

@Magentax: Nem a liftet vezérli, hanem a beépített kijelzőn fut android. A lift éppen működött, csak fogalmad se volt róla, melyik emeleten álltál éppen meg. Illetve de, csak mert a másik oldalon ment a kijelző.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 11:02:38

@hereverő heverő: olyat én is szoktam, de ezt kézzel írtam rá szépen az ügyirataim elejére. most nyomtathatok vagy 10 borítót újra, és írhatom meg :D

@Angora Cardi: az tény, vannak olyanok a fővárosban, akikre ráhoznám a pusztulatot, de te nem tartozol közéjük :D én megint "nőies" voltam reggel, és bakancsban jöttem

hereverő heverő 2019.01.08. 11:03:51

@UdvariatlanBolondvagyok: Én ilyen esetekben a pszichológusomhoz fordulnék. Rendkívül elismert szakember, már Konz Zsuzsa is énekelt róla:
www.youtube.com/watch?v=Imr8etjXlYE

Magentax 2019.01.08. 11:05:30

@hereverő heverő: Ja értem. :D Én eddig csak kékhalált láttam repülőtéren, bankautomatánál, buszkijelzőnél - és ki tudja még hol. Ezért lepődtem meg, hogy van, ahol nem windows fut?

hereverő heverő 2019.01.08. 11:06:35

@Angora Cardi: Ne félj, a hó is kisebb lesz mint a várható hó. Vagy gyere erre felénk, én mindig ellapátolom a ház elől a havat.

hereverő heverő 2019.01.08. 11:08:43

@Magentax: gondolom egyszerűbb volt egy androidos tabletet beszerezni mint rendes kijelzőt csinálni mondjuk egy Raspberryből.

Parasite 2019.01.08. 11:10:16

ez kell nektek gyökerek, az országot meg közben szétlopják a prolik

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:10:53

@hereverő heverő: Körülnézek a hűtőben...DDD
Van itt kiütős kisüsti...megápolom, hátha jobb lesz és bekúsznak a kubai lányok...

Maximista vagyok 2019.01.08. 11:13:33

@Parasite: még jó hogy szóltál, szaladok is!

hereverő heverő 2019.01.08. 11:13:50

@Parasite: Barátom, vonulj el a klotyóba a tegnapi ingyenes Metropollal, és rántsál kettőt a répán. Mindannyian jobban járunk.

csincsilla72 2019.01.08. 11:15:28

@hereverő heverő: @Maximista vagyok: Megvolt neki a nap kétperces fénypontja. Bekerült az internetbe :-))

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 11:18:19

@Parasite: arany csillagom, gyere, feküdj ide a kanapéra, és meséld el a néninek, milyen trauma ért

Maximista vagyok 2019.01.08. 11:19:22

@UdvariatlanBolondvagyok: akkor már ketten fogunk szaladni, az már tüntetésnek számít :D

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:22:10

@hereverő heverő: @úgymond olvasó mmkk: Szerintem ez mobilos újabb cselvetése...
Kihűlt a Zsu-projekt,,,kezdjük leszarni...
Tegnap Ármándójocit még magára rántotta, de már a végén József is feladta...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 11:29:44

@úgymond olvasó mmkk:

liftezni panelban is lehet katicabárány :)

@bElannaTorres:

egy igazi redneck ez a Renyhe, pont úgy sminkeli magát, már csak egy halász gatya kéne rá.

hereverő heverő 2019.01.08. 11:31:29

@UdvariatlanBolondvagyok: elég gyenge kisérlet, mert őt is leszarom...

mobilos perpetuum 2019.01.08. 11:37:02

@hereverő heverő: Tegnap ezernél több hsz volt, kezdjek vitatkozni? Nem. Mindig EKG, az egyszerűbb.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:41:09

@szociál: Dél-tiroli jódlista abban a helyre kis zöld ruciban...,a tehenek közt, Bolzano környékéről...,a kappan hangja is meg van hozzá....Nekem ez a kép Renyhéről...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:42:26

@mobilos perpetuum: Az bánt, hogy egyébként jó fej vagy...

hereverő heverő 2019.01.08. 11:47:01

@mobilos perpetuum: most speciel nem rád gondoltam, hanem erre a @Parasite: parasztra. De amúgy EKG :)

mobilos perpetuum 2019.01.08. 11:47:03

@UdvariatlanBolondvagyok: Nem vagy se udvariatlan, se bolond.
Lehet, hogy nem is vagyok jó fej. Egyébként.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:49:32

@hereverő heverő: Én gyanúsítgattam, de ez nálam már pavlovi...

WICKEDWITCH 2019.01.08. 11:49:47

Sziasztok! :) Gyerekek, olvasva itt, hogy mi történt tegnap, ki kell jelentenem, hogy a tévém jó fej, és jót akar a gazdinak. Úgy gondoltam, hogy megnézem az öfi második felét, de az rtl2 helyén csak hangyafoci volt. :DDDD Szóval akkor, ha jól értem, nem nagyon érdemes visszanéznem...
Amúgy tegnap átpörgettem az rtlmoston a vasárnapi részt. 1. tömény hányinger, amit ez a 3 idióta művel "műsor" címen, 2. Roli arcát emelném még ki, amikor nézte, ahogy Csillámpofa a földön vonaglik, szegényre rá volt írva az a döbbenet, amit én is éreztem. Bármelyik fiú +Adri megérdemli a 36 millát pusztán azért, mert túléli ezt, és nem csapja le egyiket sem.
@Csakazértis én vagyok a királynő: sajnos van "szerencsém" ismerni ilyen embert. Félelmetes...
Hójelentés: Tolnában még nem esik, de fáj a fejem, úgyhogy valószínűleg fog...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:52:23

@mobilos perpetuum: Ha nem lennél az, többek közt, ezt nem írtad volna le...
De nem győzködlek, tudom,amit tudok...csak most zrikáló üzemmódban leledzel...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 11:59:34

@WICKEDWITCH: A legszebb pillanatok egyike, amikor Csillámfasz a párbaj győzelme után, hanyatt vágta magát a műfüvön és a rozsaszin pipellőjét egymáshoz dörgölte az ég felé, miközben párzó mozdulatokkal vonaglott...eszményi volt!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:04:41

csókoltatom a kibaszott közút zrt-t

hereverő heverő 2019.01.08. 12:05:06

@WICKEDWITCH: ha te is szekszárdi vagy, én nem tudom mit teszek :)

De tudom, iszom egy kávét végre.

WICKEDWITCH 2019.01.08. 12:14:59

@UdvariatlanBolondvagyok: valld be, hogy neked is már csak ez az élmény hiányzott az életedből, mint nekem (NEM) :)))
@hereverő heverő: nem, de nem vagyok messze tőle :) Azért csak nyugodtan kávézzál. :)))

bElannaTorres 2019.01.08. 12:20:27

@szociál: Csoki mit gondolhat ? Amíg bent volt úgy ahogy kinézett még reni, nem győz magyarázkodni a haveroknak, hogy odabent minden nő kiszépül :)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:21:15

valaki állítsa mán' meg a havat

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 12:24:47

@WICKEDWITCH: Rajongok a vizuális fertőért...
Kár, hogy nem meztelenül kalinpált!

hereverő heverő 2019.01.08. 12:27:17

@UdvariatlanBolondvagyok: Az a kár, hogy közbennem esett rá egy zsiráf.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 12:27:51

@UdvariatlanBolondvagyok:
Nekem a Nyocker című animációs film jut eszembe róla :)

@úgymond olvasó mmkk:
Szedulsz a betonon mackó? :)
@bElannaTorres:
Renyhe se gondolta komolyan csokival, tattikabol volt vele, renyhe a legszamitobb csaj a villában.

BarBwire 2019.01.08. 12:28:36

@UdvariatlanBolondvagyok: ilyet a kétéves lányom se csinált.

WICKEDWITCH 2019.01.08. 12:31:32

@hereverő heverő: rossz irányba indultál :) nyom: lábosok alja ;)
@UdvariatlanBolondvagyok: most azt akarod, hogy már fényes délelőtt igényeljem a konténert??? :)))

WICKEDWITCH 2019.01.08. 12:32:15

@hereverő heverő: esetleg víziló, ha már sellő...

moletty 2019.01.08. 12:32:17

@bElannaTorres: Egyszerű a megoldás, Csoki ezt mondja:
" Amig benn voltam, láttam Reniben valami szépet: MAGAMAT!! "

moletty 2019.01.08. 12:34:51

Viszont azon nagyon vidultam, hogy amint az első győzelmi öröm megvolt ( kb. 5 perc után) G1G elkezdett FOSNI, hogy leveszik róla a lila kendőt (ami ugye kibaszott igazságtalan volna, mint mondta, hiszen megdolgozott érte meg gonoszok, meg migránsok, meg Soros György) és könyörgött Hunornak és Rolinak, azok meg szopatták ! :D :D

WICKEDWITCH 2019.01.08. 12:35:36

@WICKEDWITCH: bár most, hogy így belegondolok, Renyhe kezd hasonlítani egy vízilóra, szóval...

bElannaTorres 2019.01.08. 12:35:41

@szociál: persze taktikázik ő is mindenben, Greggel még tényleg jól kijön, de Zsuval idekint sosem lenne barát.
Ahogy valószínűleg Hunor meg Roli sem

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:37:32

@szociál: megvakulok a hótól, katicamókus :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 12:39:03

@bElannaTorres:
Kamu az egész nő.

Valaki írta hogy Roli gömbhal teste jobban bejon mint hunore, igazat megvallva engem se zavar, de legalább gyurna hunorral hogy ne pusztuljon egész nap a kanapén mint egy döglött varanusz :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 12:40:14

@úgymond olvasó mmkk:

:(
Mindig megrikatsz.
Alap hóban napszemcsit viselni.

moletty 2019.01.08. 12:41:23

@bElannaTorres: Aki Zsuval kinn barátkozni tudna úgy érzi közületek, azt itt szopom le nyilvánosan 2x ! (Csalni nem ér buzik!)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:42:50

@szociál: van napszemcsim, jó drága vót, de a kocsiban hagytam :)

WICKEDWITCH 2019.01.08. 12:45:10

Éééés már itt is szállingózik. Be is jött a macsek. :)

bElannaTorres 2019.01.08. 12:45:34

@moletty: nem tudni mennyi a szerep belőle, de nekem inkább Zsu mint hunor.

moletty 2019.01.08. 12:47:14

@bElannaTorres: Neked tudjuk, de Te nem számítasz, mert kritikátlan ZSú fan vagy !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 12:47:16

@moletty:
Én megúsztam a szopást, Greg tért vissza.
Zsu szerintem civilben is hozni fogja a vvs stílusát, mert a nézők így ismerik, ezért szép lassan skizofrén lesz és megbolondul :)

bElannaTorres 2019.01.08. 12:48:28

@szociál: az a baj, hogy ő is nagy hajlamos a hízásra, mint reni meg vivi. Ha van kaja akkor tömi a fejét. Picit lemozoghatná, mert jól is esik, de inkább cipőben döglenek a kanapén.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:50:29

@szociál: próbálkozni szabad, rókamacska

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:51:21

@szociál: az állonverést jobban preferálom egyébként, ha súghatok

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.08. 12:52:08

@bElannaTorres:
Mint az amerikai filmekben, cipővel az ágyon.

@úgymond olvasó mmkk:
Kiteped karom csibefarhat :)

bElannaTorres 2019.01.08. 12:53:25

@moletty: érdekes, hogy én vagyok kritikátlan, miközben itt milyen sokan drukkolnak pl hunornak ?
Pont hogy kritikus vagyok, hánynom kell attól, hogy a fiúknak szinte mindent elnéznek a játékban, amit nőknek nem. Hunor vagy roli nő lenne már rég gyűlölnétek őket is a viselkedésük alapján egyik kurva lenne másik szarkeverő és gonosz

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 12:55:45

@szociál: sose bántanálak nyilvánosan, cicakanári :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 12:57:18

@szociál: Ha, már animáció és Roli apateste...Tiszta Auguszta pasija! (gyurmafilm), vagy Barba papa....

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 12:58:56

@UdvariatlanBolondvagyok: kit érdekel a teste? sötétbe tök mindegy, a méret a lényeg ;)

WICKEDWITCH 2019.01.08. 13:03:20

Engem igazán az igénytelenségük zavar. Elsősorban Renyhéé, mert ebben szerintem veri a teljes mezőnyt. Ő tipikusan az a csaj, aki az esti bulikára órákig készülődve kirittyenti magát (vastag vakolat, tűsarkú, picsaruci), amúgy meg úgy néz ki, mint egy csöves. Kb. rá sem lehet ismerni.

BarBwire 2019.01.08. 13:10:11

@Hedo a nokedli szaggató: azért nem mindegy mekkora súly nehezedik rád.

Angora Cardi 2019.01.08. 13:11:09

@úgymond olvasó mmkk: hehehe örülök :D
@hereverő heverő: Jó egyszer csak majd érkezem :D

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 13:21:31

@Hedo a nokedli szaggató: @BarBwire: Ahogy nézem Rolinál, szolidan befelé forduló az a kárszeg, amolyan introvertált csigaszarv....nem tudom mennyire flexibilis...???

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 13:26:07

@WICKEDWITCH: Mi meló lehet eladni ezt az alapanyagot?
A putri akkor is putri, ha muskátli van kiültetve az ablakban....

csincsilla72 2019.01.08. 13:35:16

@WICKEDWITCH: maradjunk a tengeri tehén, alias lamantin elnevezésnél. Az olyan kedves :-))

hereverő heverő 2019.01.08. 13:45:10

@csincsilla72: és @WICKEDWITCH:
Arra a rényre is a feledés fátyla borult, hogy minden valószínûségnek fittyet hányva, a számára idegen bolygó felszíne fölött néhány mérföldre hirtelen létrejött egy ámbráscet.
S mivel a bálna számára ez a pozíció természetesen tarthatatlan, szegény ártatlannak alig maradt ideje arra, hogy elfogadja bálna voltát, hiszen máris el kellett fogadnia, hogy nem bálna többé.
Íme gondolatainak teljes felvétele, létrejöttének pillanatától elhunytáig.
Ó!… Mi történik?
Öööö… bocsánat, ki vagyok én?
Helló?
Mit keresek itt? Mit kezdjek az élettel?
Mit értek azon, hogy ki vagyok én?
Nyugi, szedd össze magad… Ó! Ez egy érdekes érzés, mi ez? Valami… ásító, csiklandozó érzés a… a… talán jobb lesz, ha elkezdek neveket adni a dolgoknak, ha valamire vinni akarom azon a helyen, amelyet világnak nevezek, meg abban, amit ezentúl okfejtésnek hívok.Szóvel legyen ez az érzés a gyomor nevû szervemben.
Igáig rendben. Oooó, ez egyre erôsebb. És hé, mi ez a fütyülô zajforrás? Elszáguldott amellett, amit mostantól a fejemnek nevezek. Talán hívhatom… szélnek! Jó ez a név? Megteszi… késôbb talán jobbat is találok neki, ha már tudom, mire való… Nagyon fontos valami lehet, mert jó sok van belôle. Hej! Hát ez meg mi? Nevezzük… nevezzük faroknak… igen, farok. Hé! Hiszen ezzel pompásan lehet csapkodni! Hû! Hû! Remek érzés! Sokat nem változtat a dolgok menetén, de majd késôbb kitalálom, mire jó. Nos, van-e már összefüggô képem a dolgokról?
Nincs.
Sebaj, hûha, ez aztán izgalmas, ennyi kitalálnivaló, ennyi élmény, ami mind rám vár, szédülök az izgalomtól…
Vagy a széltôl?
Igazán sok van belôle, nem?
És hû! Mi az ott, ami olyan sebesen rohan felém? Nagyon-nagyon sebesen. Olyan nagy és sima és kerek, valami nagy és laposan hangzó névre van szükség, mint… ööö… fôôööö… föl… föld! Ez az. Ez jó név lesz. Föld!
Vajon barátságos lesz-e hozzám?

Hatalmas, nedves puffanás következett, aztán a csönd.

Maximista vagyok 2019.01.08. 13:47:35

Hát geci, hogy ebben az országban leesik 2 centi hó és megáll az élet az nagyon wánderfull!

WICKEDWITCH 2019.01.08. 13:48:46

@UdvariatlanBolondvagyok: így van. Viszont némi erőfeszítéssel a putriból ki lehetne alakítani egy tisztességes kis házat. De hát ahhoz ugye erőfeszítéseket kellene tenni (pl. jógázni, hogy javuljon a tartása, és ne úgy álljon huszonpár éves lányként a szoba közepén, mint egy kitolt hasú, görnyedt hátú, középkorú kocsmatöltelék). De nem, a kis ház amúgy nem elég, ő palota akar lenni, ezért a sok műszar, amit viszont nem tud kezelni. És akkor lesz belőle kicsicsázott putri. :D Én nem értem az ilyen csajokat, de ők tudják...

Kábel Barát 2019.01.08. 13:50:32

@UdvariatlanBolondvagyok: az a mozdulatsor nekem is beleégett a retinámba. Azzal a partra vetett vergődő sellőt imitálta. Majdnem hánytam. Tényleg a legjobb szó arra a srácra, hogy díszbuzi. Úgy beszél magáról, mintha az egész világnak csak egy célja lenne, hogy végre megpillanthassuk, hogy micsoda egy fantasztikus teremtmény van a Ken baba páncél mögött, mert olyan értéket még nem látott a világ.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 13:52:09

@Maximista vagyok: itt van 12 centi. a közút ura a helyzetnek (nem)

katemoss 2019.01.08. 13:54:43

@WICKEDWITCH: ilyen szuper hasonlatot! ez nagyon tetszett! :D

Maximista vagyok 2019.01.08. 13:54:55

@úgymond olvasó mmkk: majd jönnek az osztrákok segíteni :D de a kedvencem, hogy esőben, hóban eljönnek az igazi pilóták, agyfaszt kapok tőlük.

BarBwire 2019.01.08. 13:55:50

@csincsilla72: Szeretem a lamantinokat, én is az vagyok :-D

hereverő heverő 2019.01.08. 13:56:50

@UdvariatlanBolondvagyok: Bizony, a jó öreg Douglas Adams :) Találkozunk az idei Towel Day-en!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 13:58:40

@Maximista vagyok: tényleg, ágyalogolok osztrákiába, és ékes német nyelven megkérem őket, hogy bitte, hókotró, danke. :D ne is mondd, reggel előttem a főúton egy igazi niki laudába oltott michael schumacher közlekedett, a száraz úton 60-al vasárnapi sétálgattunk. feltartotta a sort, előzni nem lehetett, mert feszt jöttek szembe a kamionok. alig mondtam a magamét

Kábel Barát 2019.01.08. 13:58:47

@WICKEDWITCH: Reni hiába rittyenti ki magát. Számomra brutálisan taszító, annak ellenére, hogy a lányom lehetne. Bottal nem piszkálnám meg. Az ilyen nők azt hiszik, hogy felpakolják a műszempillát, a póthajat, meg műanyagdarabokat a körmükre, akkor már jó nők. Közben ez irtó távol áll a jó nő fogalmától. Életében 1 percet sem sportolt, látszik a szétfolyó hájas testén. Most még valamennyire összetartja a bőr, de pár év és úgy néz ki, mint egy piacos kofa.

WICKEDWITCH 2019.01.08. 13:58:54

@csincsilla72: oké, legyünk kedvesek :))) (mondja wickedwitch) :D
@hereverő heverő: :))) Légyszi, mondd, hogy szegény legalább ott csapódott be, ahol a sellő (+csapata) volt!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 13:58:59

@BarBwire: én is lamantin vagyok. inkább kettő

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 14:01:59

@WICKEDWITCH: Kellet volna a putri mellé, egy amolyan Ottlikos iskola a határban, ahová be-be jár ez a féleszű, talán természetes lenne az esztétika és nem disszonáns...

Maximista vagyok 2019.01.08. 14:02:18

@Kábel Barát: az megvan amikor tegnap asszongya, most hogy kurva jól néz ki, elbaszta a szemöldökét :D nulla önkritika, ez itt a legnagyobb baj. képzelem milyen lehet amikor nem néz ki kurva jól...

WICKEDWITCH 2019.01.08. 14:02:52

@katemoss: köszi, de @UdvariatlanBolondvagyok: -é az ötlet :)))
@Kábel Barát: pontosan. Nem a kirittyentés lenne a megoldás, hanem hogy alapból odafigyeljen egy kicsit magára. Úgy a hétköznapokban.

Kábel Barát 2019.01.08. 14:08:21

@Maximista vagyok: hát azon beszartam, hogy mekkora egója van. szegény Csokit sajnálom. Így kívülről kell néznie, hogy ezt az ócska igénytelen tehenet dugta meg. Ha kijönne én max 5 percet beszélnék vele a helyében, hogy bocs, de jobbat érdemelsz, én csak egy csokifasz vagyok.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 14:08:47

@Kábel Barát: G1G-nek az egész létezés egy pride a szivárvány rozsaszin sávján....

katemoss 2019.01.08. 14:10:53

@bElannaTorres: én veled vagyok! Számomra Roli, Hunci, Renyhe haza! Hajrá Zsu! Tudom, hogy kattant, de benne látom a legkevesebb rosszindulatot még mindig. Talán még ahhoz is buta szegény.
A Hunci fajta férfiaktól hidegrázást kapok, mert egy fokkal lehet, hogy jobban néz ki, mint az átlag, de olyan szinten van eltelve önmagától, hogy így az az egy fok számomra átmegy mínusz egy fokba. És amilyen bamba pofákat tud vágni, 0 értelem van a szemében.
Roli nem sötét, de azért az okostól messze van, soha nem lesz egy VV Attila, nah..
Rúdlény meg szegény úgy borzasztó, ahogy van.
Kenbaba se nyerjen, de nem is fog, ebben biztos vagyok.
Lacika és Adri pedig még most is olyan jelentéktelen, hogy alig jutottak eszembe, hogy ők is ott vannak.
Ettől függetlenül szerintem a végső hármasban ott lesz Zsu, Roli és Lacika (vagy Adri), és Roli fogja megnyerni sajnos...

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.08. 14:18:27

@katemoss: EKG! annyi változtatással, hogy roli nem fog nyerni :) zsúból előtör az isteni szikra és kiviszi párbajozni.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 14:21:22

@katemoss: Ami még Hunyiban igazán lehorgasztó, az a mély barátság, melyet a tükrökkel ápol..
Ez a fajta pali, dugás közben is önmagát nézi, és ajnározza..., na majd az ürítés után szenvtelenül és vizenyős tekintettel felteszi a kötői kérdést, melyben szintén önmaga erényeit magasztalja:
Na? Milyen voltam háni???

zeddez 2019.01.08. 14:21:45

@moletty: OK, ezt felfogjuk egy comingout-nak :P :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.08. 14:29:36

@hereverő heverő: miért pont zsiráf? Én zongorára gondoltam :)

zeddez 2019.01.08. 14:30:04

hat en nemtom, de ez a 3+1 no aki meg bent van, mind egy-egy kocakb
Ribi meg aranyosan nezett ki, latszott a mozgasan is
de a Reni-nek meg Adri-nak akkora logo bele van huszonparvesen is mar, hogy broááf
mintha kijott volna beloluk mar 3-4 puja, aztan rajtuk maradt a felszedett ~15kg

Avigal 2019.01.08. 14:33:25

Hahó:) Itt is hó:)

Bár mivel a Győr-Budapest tengelyben lakom, így nem túl meglepő.

Szerintem Lacika kezd egyre jobban feljönni:) És még mindig cuki:) Az viszont télleg priceless volt, amikor Reni megállapította, hogy "most, hogy jól nézek ki...."

BarBwire 2019.01.08. 14:35:25

@UdvariatlanBolondvagyok: vajon mit szívhat, hogy mindig ennyire rózsaszín?

WICKEDWITCH 2019.01.08. 14:36:00

@UdvariatlanBolondvagyok: Hunor nekem pasiként egyáltalán nem jön be, és eszembe nem jutna kezdeni vele, viszont abból, amit én láttam, nem árul zsákbamacskát. Ezt értékelem. Egy döntőben attól függően szavaznék rá, hogy kik az ellenfelek. Meg párbajon is.

Angora Cardi 2019.01.08. 14:36:31

@Avigal: Nagyon kis témához illő volt a helyzetjelentés, Süketnek kellemes bolhátlanítást kívánok :D

Avigal 2019.01.08. 14:41:12

@Angora Cardi: Szerintem minden fontos témát érintettem, hóhelyzet, Lekvárklub, Roli tunyulása:)

Süket nagyon szenved a bolhától és a bolhatlanítástól, alig eszik, aggódom érte. Elkezdtem neki adagolni az immunerősítőt is.

Angora Cardi 2019.01.08. 14:48:30

@Avigal: igen igen pontosan erre gondoltam én is :D
Fürdetni? Szokta az egyik cicás oldal mutatni akit nézegetek, hogy bolhincos cicákat kis szappanos vízben megfürösztenek, jó gondolom ez csak nagyját vinné le, jobb az állatorvos én csak belekakukk.

Avigal 2019.01.08. 14:52:38

@Angora Cardi: raktam rá bolhacseppet, most nem fürdethető pár napig. Remélem, arra a bolha is kimegy belőle. Most csomókban hullik a szőre:(

Mentem edzőterembe, kihasznalom, h még szabi, s nem este kell menni...

További szép napot, hajrá Lekvár!:)

hereverő heverő 2019.01.08. 14:53:08

@Brigante: Hasonló, de nem :) Karott kapitány és Vinkó Szilárd képtelen lenne megbirkózni ezzel a bálnával.
Az idézett részlet Douglas Adams: Galaxis utikalauz stopposoknak c. művéből való.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.08. 14:56:13

@hereverő heverő: basszus tudtam, hogy olvastam! Én kérek elnézést :) nagy kedvenc nekem is csak már régen volt!

katemoss 2019.01.08. 15:03:17

@UdvariatlanBolondvagyok: totálisan igazad van! volt egyszer egy pasim, aki hasonló volt, mint Huncika.... mikor egyszer bejött mögém a fürdőszobába, és megláttam, hogy magát nézi a tükörben, miközben éppen a nyakamat csókolja, abban a pillanatban rájöttem, hogy nanemáááá! olyan szinten kiábrándító ez egy pasinál, hogy elmondani nem tudom. :D

Tökös... 2019.01.08. 15:04:11

" Roli reálisabb, szerinte az dől e, hogy ha 48 órán belül két faszba ülsz, azt kiheveri-e a közmorál, vagy esetleg elítéli egy 73-27-el. "

Közmorál...

Ebben az országban ?

sziasztok !

Marcsee 2019.01.08. 15:11:24

Na kikászálódtam az agóniából, amit az özvegy elvesztése okozott (dehogy). Remélem Renyhe kipaterolódik gyorsan, mert durva ez az audiovizuális terror, amit nyom. Az egyik fülem felmondta a szolgálatot a másik szemem meg tikkel, pedig csak a két 7végi adást néztem vissza összvissz az imént.
Greginnyó amúgy a Szíriuszról jött? :D

Budapest-Szeged tengelyt is éppen önti el a hó, de dulván. ❄️

bElannaTorres 2019.01.08. 15:19:50

@katemoss: abból a szempontból is rossz lenne, hogy a következő szériát is elrontaná, így is milyen eltelve jöttek be a fiúk, hogy csak ők nyerhetnek úgyis. Egyszer a szaunában beszélgették akkor még öten- hatan, hogy de jó lenne már ha kiesnének a lányok. Így is most a legnehezebb nekik, hogy milyen sokat kell még várniuk a végéig

hereverő heverő 2019.01.08. 15:21:15

ÁÁÁÁ :))))))

Ez nagyon off, de most jött szembe velem a neten:
66.media.tumblr.com/abdd4a054ac61ac03728c3454b4530e4/tumblr_pkltdmf6sA1r29p1do2_1280.jpg

ki az akinek megvan?

katemoss 2019.01.08. 15:23:16

@bElannaTorres: én nem azért szeretném, hogy lány nyerjen, mert lány még nem nyert, hanem azért, mert ezek közül a pasik közül egyiknek sem adnám oda a nyereményt. a lányok közül Rúdlénynek semmiképp, vigye Zsu, vagy a kis tikkelős PUA, de PUA is csak akkor, ha ő maradna a döntőben, Zsu pedig valami csoda folytán kiesne..

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 15:26:23

@UdvariatlanBolondvagyok: ráskó esztit feleségül venném, ha pasi lennék.

Tökös... 2019.01.08. 15:27:16

A szavazóknak ezekszerint van közmorálja...
Már mint moralizál ha nézi a való világot, ami válogatott idiótákból áll...
Na jó, van aki szívjátékos, neki még az is elnézik hogy más kapura játszik, ugymond extravagáns, némi " életcsászára " beütéssel..
Nincs ilyen hogy moralitás, a való életben tuti hogy nincs, eszköz van, meg célok, meg csukott szem..
Ma már nem gond egy halotton is átlépni...

bElannaTorres 2019.01.08. 15:29:53

@katemoss: igen ezt értem, korábban én is így voltam, de mikor lánynak drukkoltam sose nyerhetett, aztán most már azt gondolom hogy jó lenne. Egyébként meg én is így látom, ettől függetlenül is

Dauda András 2019.01.08. 15:31:56

@UdvariatlanBolondvagyok: Ha Roli apateste bevillan nem rohanok el okádni, mint ha Kenbaba zuhanyoz...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 15:34:18

@úgymond olvasó mmkk: Tömény szexuális kisugárzás a nő,,,a hangjáért is megveszek!
És a humora....ááááá!!!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 15:35:43

@Dauda András: Én még pasiban ilyen éticsigát nem láttam,,,pedig volt nem egy meleg haverom...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 15:39:46

@katemoss: Gondoltam,hogy ismerős a történet, azért taglaltam ily részletesen...
A hölgyismerőseim zöme , már belefutott hasonló "szépfiús" kalandba...

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 15:39:55

@UdvariatlanBolondvagyok: szeretnék olyan lenni, mint ő.. külsőleg már sikerült :DDDDDD

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.08. 15:41:00

@úgymond olvasó mmkk: A humorod is jó...kezd összeállni a kép!!!DDDD

úgymond olvasó mmkk 2019.01.08. 15:41:43

@UdvariatlanBolondvagyok: rosszul. ő egy picit magasabb, mint én :DD

Marcsee 2019.01.08. 15:45:00

@Dauda András: tegnap pont azt néztem, hogy valamelyik nagypapája bejött azt zuhanyzik is velük?! Fehér haj, gnóm test. Amúgy nagyon rövid gerince van Kebabnak, lapockája meg csípőcsontja között kb egy tenyérnyi távolság van csak.

hereverő heverő 2019.01.08. 15:47:18

@Marcsee: Van gerince? Biztos takonyból van...

csincsilla72 2019.01.08. 15:47:41

@katemoss: Én szeretném, hogy lány nyerjen, de mivel az idei szériában egyetlen olyan sincs, akinek pénzt adnék a kezébe (Renyhe, PUA és a bolond nem jöhet szóba, de az elhullottak se), sajnos idén is fiú marad. Szomorú, de ez van.
@hereverő heverő: Imááádom :-)

Marcsee 2019.01.08. 15:48:20

@Angora Cardi: remélem nem lesz címlapon :D

Marcsee 2019.01.08. 15:51:12

@hereverő heverő: nah, meg is van miért nem néz ki úgy, mint ahogy kellene egy egészséges torzónak

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.08. 15:52:15

@Marcsee: mekkora a te tenyered? vagy a képernyőhöz tetted a kezed :)

Angora Cardi 2019.01.08. 15:58:21

@Marcsee: jah, pedig nagy tervei vannak :D

Marcsee 2019.01.08. 15:58:22

@Brigante: péklapátnyi jó hosszú ujjakkal

Angora Cardi 2019.01.08. 15:59:38

@csincsilla72: Én is fiúnak adnám, de Hunornak egyre kevésbé, Greg ugye nem számít, Lacika első számú, Roli kettes számú preferenciám.

BarBwire 2019.01.08. 16:20:21

@Angora Cardi: Szerintem nagyon nagy esélyes Lacika, normális, kezelni is tudja a hülyéket.

Angora Cardi 2019.01.08. 16:28:51

@BarBwire: Igen egyelőre minden jel azt mutatja, hogy benne van a pakliban kis lekvárunk :)

csincsilla72 2019.01.08. 16:33:12

@Angora Cardi: Egy tökéletesen semmiről sem szóló interjú. Persze, együtt pózolnak. Kérdés, mikor köszöntek el egymástól végleg: még az épületben, vagy kinn a buszmegállóban? :-)

Angora Cardi 2019.01.08. 16:34:50

@csincsilla72: a történtek után az lenne a csoda ha így megfelelnének egymásnak, mert akkor tényleg így érdemlik meg egymást mindenestül...

csincsilla72 2019.01.08. 16:38:18

@Angora Cardi: Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ez valódi szerelem. Vivinek Ánusz sosem lenne elég, pláne, ha már tudja is róla azt, amint röhög a fél ország.

Angora Cardi 2019.01.08. 16:45:33

@csincsilla72: nekem ezek ketten olyanok mint az ufok, egyszerűen nem férnek a fejembe

javier2 2019.01.08. 17:11:53

@Kábel Barát: ekg
reniben semmi nőiesség
gyerünk laci gyerünk roli most kell higgadtan humorosan játszani
kell a 10-es kűr zsu ellen

csincsilla72 2019.01.08. 17:20:58

@javier2: Nagyon örültem, hogy Zsu tegnap megerősítette Greg (!) kérdésére azt, hogy a viselkedésében sok nagyszínpad-elem is van. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyi az annyi :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.08. 17:24:03

@Spitzbauer: Zsuzsu mondta ki először, hogy győzött az igazság! :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.08. 17:30:14

Nagyon jó volt ennek a tegnapi öfinek a második része. Az indiános résztől kezdve! A játékosok kezdenek észhez térni!

javier2 2019.01.08. 19:08:19

@VV Erőlegény: tegnap bort fejtettem ,kóstolgattam a hordókat faterral , megis éreztem
erre bejövök és renit közelről mutatják mikor átszellemülten sámánkodik
mondom ennyire nem vagyok készen hogy ekkorát flesseljek , de

javier2 2019.01.08. 19:15:27

@csincsilla72: visszanézem ,mert nem láttam ,mert hogyvoltot olvastam

2019.01.09. 10:53:54

Szasztok!
@javier2: EKG!

Tegnap néztem ugyan, de nem volt kedvem kommentelni. Sokan most gondolhatjátok, hál' Isten. :-D
Egyébként legjobban az maradt meg bennem, hogy mennyire elszomorító az, ahogy a szeretetbrigád oltj Laszikát Roller ellen. Látszik, hogy Rollertől akarnak megszabadulni, de a valóságban nem azért mert gonosz, meg nem azért mert hátbaszúr, hanem mert zsigerből érzik, hogy ő az egyetlen aki keresztbe tehet nekik. Szomomra ez az életben is szokszor tapasztalt dolog: egy gyengébb/tehetségtelenebb/frusztrált csoport egy (hazug) ideológia/rágalom alapján, általában pusztán irígységből degradálja/támadja vélt vagy valós, esetleg tehetségesebb versenytársát, ellenfelét, ellenségét. A történelem is tele van ilyenekkel, pl. a kommunisták térnyerése, de előfordul ez az iskolában, a munkahelyen, még lazább baráti társaságokban is. Voltam már ilyennek tanuja, résztvevője és szenvedő alanya is. Számomra ez tényleg a legundorítóbb dolgok egyike. És akkor el is érkeztünk a jelenlegi helyzethez a vellában:
Az öribariszeri group egymást, PUÁt és mostmár Laszikát is győzködi, hogy Roller gonosz, mindenkit hátbaszúr, vagy mindenkit hátba fog szúrni. Meg olyan sunyin néz. Ez utóbbi a legerősebb indok. Pfhejj. Azt nem merik mondani, hogy az a bajuk vele, hogy ő is meg akarja nyerni a 36 millát, és ez veszélybe sodorja hasonló terveiket. Pedig szimplán erről van szó. A tegnapi részből kiderült, hogy Roller teljesen átlátja a játékot kivéve, hogy nem tudja a nézői preferenciákat. Csak sejti, hogy Süsü erős, PUA és Renyhe gyenge, és hogy PánKen is csak azért jött vissza mert a nézők rühellték VVVRibit.
És a legjobb az volt, amikor Laszikával nyiltan és abszolút nem sunyin közölte, hogy a szakadék nagyobb a két tábor között mintsem azt Laszika át tudná hidalni. Milyen finom fogalmazás ez már?
Úgyhogy hajrá Roli! Szerintem nem nyerhet a kőműves dekoltás, és a sixx szerint 3 napos vizihullát idéző bőre, meg a 20 kiló súlyfelesleg miatt, de ő az, aki a legszimpatikusabban játsza ezt a játékot. Laszika még aranyos, tőle sem sajnálnám a nyereményt. Hunyi elgaluppírozta magát, PUÁval csúnyán bánt, és elég nárcisztikus is, ami azért 2 hónap alatt kijött. PUA akármilyen xarkavaró is, nekem még mindig szipibb, mint a Mocsár 2.0: Renyhe vállalhatla, KenPán szo-szo, Süsü egy szefós, de értem, hogy miért kedvelik, akik annyira kedvelik itt. Egyébként róluk a Bëlga egyik, a kereszténységgel és Szt. Istvánnal kapcsolatos szövege jut eszembe: "Bevezetjük ezt a szeretetvallást, azt' akinek nem tetszik, felnégyeljük." :-DDDD
süti beállítások módosítása