Hogy volt?

Való Világ 9x58 - Őrült nők ketrece

2019. január 01. 18:40 - candyperfumegirl

Boldog új évet és fájdalommentes éledezést kívánok minden VV és HV rajongónak! Rögtön egy szolgálati közleménnyel kezdeném: ezt az epizódot nagyon NEM ajánlom másnaposságra, mert gyakorlatilag semmi mást nem tartalmaz, mint a nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas hanghatásokat. De az élet nem áll meg, a trashvonat robog tovább 2019-ben is, méghozzá fék nélkül, mert most megnézhetjük az eddigi egyik legelborultabb jelosztás előzményeit és utóhatásait. Háttérmotívumként fut még a fitt hét is, ami meg is látszik az ápoltak kedélyállapotán, mert mindenük fáj, nyűgösek, rosszkedvűek, éhesek, és eleve ennyit egyszerre nem mozogtak a beköltözés óta - egyesek tán még soha életükben. Roli máris rendkívüli reggeli csúcsot hív össze hű fegyverhordozóival, Lacikával és Hunorral. A cél a bolond hármas, az Őrült Nők Ketrecének szétrobbantása, mert azok egymás nélkül szart sem érnek. És mivel Renit és Zsuzsut túl veszélyesnek érzi párbajilag, kizárásos alapon marad Greg, akit a vesztőhelyre lehet küldeni, ez ennyire egyszerű, és igazából nem is lehet vitatkozni ezzel a gondolatmenettel. Ha pedig tőle megszabadultak, a hazug és kétszínű Adri következik. Roli már tisztán látja az utat a négyes döntőig, és szerinte csak az a kérdés, hogy melyik őrült némber fogja oda befúrni magát a triumvirátusuk mellé. Ez a levezetés több ponton is feszegeti az egészséges optimizmus határait, de majd meglátjuk. 01_vivi.png

Eközben a két futóbolond megérzi, hogy itt ellenük folyik a konspiráció, ezért mindent megtesznek Roli sztoikus nyugalma megtörésének érdekében; a lehető legidegesítőbb formájukat hozva nyüzsögnek körülötte minduntalan. A poén az, hogy Zsunak és Reninek együttvéve nincs összesen négy agysejtje, de abban jó nyomon járnak, hogy ők ketten Rolinak komoly fejtörést jelentenek. Pedig szerintem hagyni kell őket, hadd nyomják az elmeháborodottak amatőr színjátszókörének kísérleti előadásait 0/24-ben, mert ez rohadtul fárasztó lesz hosszú távon, hiszen már most bőven az. Zsu maximum egymagában, vagy a tőle nagyon különböző emberekkel való relációban szórakoztató, Reni viszont egy merő görcsös erőlködés, akit két percnél tovább nézni fájdalom. 

A változatosság kedvéért döglés van soron, és Reni és Zsuzsu nem bírja elviselni, hogy Vivien ott alszik a szemük láttára, ezért megállás nélkül baszogatják. Persze Vivikének is pont annyi esze van, hogy ugorjon az abszolút primitív provokációra, és egy olyan ugatás veszi kezdetét, ami az óvodás vitakultúra teljes eszköztárát felvonultatja. Van itt ismételgetés, nyafogás, projekció, személyeskedés és a másik külsejével való gonoszkodás, amiben legalább az vicces, hogy Reni Pumuklinak nevezi Vivit a szánalmasan meredező három hajtincsével, amit kitart a gagyi póthaja. Reni és Zsu még ezek után sem érzik megfelelőnek a rájuk irányuló figyelem mennyiségét, úgyhogy készítenek egy páros vlogot (soha nem akarom látni a végeredményt), majd rettenetesen béna színjátékban előadják, hogy az szarul sikerült. Szinte hihetetlen, de van ember a villában, akit érdekel mindez, igaz csak egy: Greget, aki meg azon sértődött be, hogy nem kérték fel a csajok az őrült nők ketrecének legújabb performanszához, és már így is többet írtam erről a baromságról, mint amennyit érdemel, úgyhogy hagyjuk.

04_vlog.png

Annyit látunk még, hogy Hunor megint nyomakodik valamit Viviennél (most basztad el a játékodat, gratulálok), és be is vágnak itt a szerkik egy mondatot talán Rolitól (?), hogy nem is Vivien a villa legnagyobb kurvája, hanem Hunor. Hmm. Na, elég a tespedésből, érkezik az edzőbá, aki viccesen behoz pont annyi kiló zsírt, amennyit a lemmingek magukra szedtek ittlétük alatt. Ha jól értem, most ezekkel a zsírkockákkal nehezített bevásárlószatyrokat kell kézzel és lábbal emelgetni, mindenki annyi zsírt kap a kis csomagjába, amennyit dagadt beköltözés óta. Vivien nagyon vicsorog, talán mégis inkább be kellett volna ismerni a valódi súlyt beköltözéskor. (Ami nem lehetett 50 kilónál több, tehát nincs mit letagadni belőle, de aki képes ilyen sminkekkel emberek közé menni, attól nem lehet racionális döntéseket elvárni.) Az edzés jeleneteit elnézve nagyon feltűnő, hogy ez a Cipó és Basz mennyire tré mackókat gyárt, akkor már inkább nézem az unikornismintás rózsaszín plüss kezeslábasokat mindenkin. Ezek után az következik, amit sosem értettem, és az is biztos, hogy engem 36 millió forint ígéretével sem lehetne rávenni, hogy megtegyem: nyers tojás ivása. Nem akarom én itt senkinek a gyomormozgásait fölöslegesen ingerelni ezen az amúgy is nehéz napon, úgyhogy legyen annyi elég, hogy Greg és Vivi nyelik, mint kacsa a nokedlit, a többiek legtöbbször kiköpdösik, de bevallom, nem néztem végig oda. 

Na és akkor az apokalipszis, ami - nem túlzok - kiteszi az epizód felét. Nyilvánvaló volt, hogy lesz itt anyag bőven a kiválasztás afterről, amilyen hangulatban otthagytuk legutóbb az agyhalottakat, és nem is okoztak csalódást. Abban a pillanatban, hogy Petike elköszönt tőlük, az apokalipszis négy lovasa bevágtatott a villába, és megindult az elementáris trashcunami. Mielőtt részletekbe merülnénk, azt azért hiányolom, hogy Vivike állítólagos sátánista hitéről nem esett több szó, pedig ezt érdemes lett volna kifejteni. Ami azt illeti, a Fekete Özvegy gyorsan feledésbe is merül, mert az őrült nők ketrece a három srácot veszi elő tajtékozva és rekedten ordítva. Ha jól értettem, az a baj, hogy HOGY MERTEK EZEK ÖSSZEBESZÉLNI ÉS ÖSSZEHANGOLTAN, TAKTIKAILAG SZAVAZNI???? Miféle agyrém ez? Jól néznénk ki, ha egy valóságshow-ban a TAKTIKA döntene arról, hogy kit akarunk elzavarni a halál faszára! Még csak az kéne, a kurva életbe!. Ezt a játékot SZÍVBŐL kell játszani, és arra rakni a jelet, akit tényleg utálunk, mint a vastag szart! Szerencsétlen Greg nem ártott senkinek! Ezen a vonalon haladva ijesztően gyorsan Lacika kerül a némberek célkeresztjébe, sőt Orbán Viktor kedvenc kifejezése is előkerül: mi az, hogy BECSICSKULT ő is Rolinak? Rolinak egyébként az az egy mondat üti meg a fülét a végtelenített kurvaanyázásból, hogy Lacika elvileg azt állította, hogy a másik bagázzsal jobban érzi magát. Ezt gyorsan tisztázni kell, nehogy kettősügynök legyen itt az ő gondosan nevelgetett tujájából! Kínzó kérdés: jól láttam, hogy mialatt a srácok ezt beszélték a hálóban, Vivien egy szál pinában álldogált köztük, amíg öltözködött? Vagy hússzínű zsinórangában? 

Itt jegyzem meg, hogy az elmeháborodott visítozás kellős közepén azért Reninek és Zsunak volt egy tiszta pillanata, de talán ők maguk sem vették észre. Megfejtették ugyanis, hogy az az oka, hogy Greg lett a kiválasztott, hogy szét akarja a csapatukat robbantani Roli, de az asszonyokat túl veszélyesnek tartja, ezért nem mer rájuk jeleket rakatni. Ez pontosan így van, csak az a baj a Reni és Zsuzsu féle emberekkel, hogy a mérhetetlen sok baromság, hiszti és színház között pillanatok alatt elvész a véletlenszerűen felbukkanó egy értelmes gondolat. Olyan szinten belelovallják magukat a dobhártyarepesztő rikácsolásba és új csúfnevek megalkotásába („szobanövények!”, „palotapincsi!”), hogy este sem tudnak leállni, és beindítják az idegeljük ki Vivit projectet. Sót a vizébe, Erős Pistát a rúzsába, majd csörtetnek, trappolnak, lufikat pukkasztgatnak, hogy felbasszák az özvegy agyát, aki legszívesebben a falhoz csapkodná a fejüket módszeresen. Eközben megfigyelhetjük, hogy Zsu kb. olyan kecsesen mozog a tűsarkúban, mint egy birodalmi lépegető. Ebből a vidám hangulatból pedig elég is volt ennyi, úgyhogy én ezen a ponton hagyom itt az egysejtűeket, majd meglátjuk, milyen vidáman és szeretetteljesen telt nekik a szilveszteri buli ezek után. Ráadásként pedig itt ez a nagyon tanulságos oktatóvideó a nárcisztikus személyiségzavarról, csak Renit figyeljétek elejétől a végéig:

 

898 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Franky4finger 2019.01.02. 14:24:26

@Franky4finger: basszus ez a telefon. Szóval nem én raktam fel

moletty 2019.01.02. 14:25:05

@Franky4finger: Mi van ? most ki rakott fel mit ? Te ? Vagy az anyja ?

Maximista vagyok 2019.01.02. 14:25:20

@moletty: én szeretném azt hinni hogy ennyire sötétek nincsenek, aztán minden nap este tízkor rájövök, hogy de.

fujimo 2019.01.02. 14:29:37

@moletty: néztem egy darabig, mire lefejeltem az asztalt... :D :D

Franky4finger 2019.01.02. 14:31:25

@moletty: valaki a csoportban. Nem én, csak telefonom szívat. A kedves mama ott (is) megjelent, és perrel fenyegetőzik. Rám is berágott mert véleményeztem, hogy inkább abba fektetett volna energiát, hogy a lányát lebeszéli a szereplésről, mint nethuszárkodik.

Maximista vagyok 2019.01.02. 14:33:42

@Franky4finger: tehát akkor a mama is kisegítőt végzett, értem. nem baj, majd a 36 gurigából valahogyan megoldják a csokibontás problémáját, vagy felvesznek erre a feladatra valakit.

moletty 2019.01.02. 14:36:34

@Maximista vagyok: Szóval Ti sem tudjátok pontosan :)

Ay Mama, Que paso 2019.01.02. 14:38:34

@Franky4finger: ez hol van?
ahol a mama megjelent?

Maximista vagyok 2019.01.02. 14:38:56

@moletty: meglestem pár részt anno, nem akartam elhinni ami ott megy

Franky4finger 2019.01.02. 14:39:04

@Maximista vagyok: azt nem tudom, de szerintem többet árt a lányának ha az FB-n tovább agárkodik.

Franky4finger 2019.01.02. 14:42:29

@Ay Mama, Que paso: FB - való világ legnagyobb csoport- Reni Wolf megosztása. Egy állítólagos leszbi barátnő beszámolója. De más cikkekhez is ír ha bántják a lányát, vagy mostmár a csillámfaszlámát is.

Maximista vagyok 2019.01.02. 14:48:34

@Franky4finger: mire számított a mama de tényleg? :D ez ezzel jár, arról nem tehetünk, hogy Bükkfürdőre nem ment ki a hír, hogy bizony lesz itt szopóág része is a dolognak.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.02. 14:53:20

@Maximista vagyok: nem szeretem ezt mondani, mert nem tartom alapvetően igaznak, de: nézd meg az anyját...

Franky4finger 2019.01.02. 14:57:14

@Maximista vagyok: Ha megnyeri Süsü, a pénz elfog menni ügyvédekre. Èn a helyében nem szerepelnék, de nem is olvasnám a cikkeket. A cikk kitér arra is hogy erősen BB Évi 2 lesz.

,, 2019.01.02. 15:00:38

@Franky4finger: ha megnyeri a pereket a mama, akkor még kereshet is rajta.

Maximista vagyok 2019.01.02. 15:00:50

@Franky4finger: Ne menjünk bele feltételezésekbe szerintem, nincs itt HA, ezt megnyeretik vele. Aztán hogy mi lesz utána, pont leszarja majd mindenki. Vagyis én a magam részéről nagyon magasról.

,, 2019.01.02. 15:01:09

vagyis Zsu, nem a mama.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.02. 15:05:20

@Maximista vagyok: nem esett messza az alma a fájától

Ay Mama, Que paso 2019.01.02. 15:06:35

@Maximista vagyok: nem szarja le mindenki mert a brand tönkremegy ha a győztes beleőrül

@Franky4finger: bár idetalálna, lehet tud kedvezményes jegyet a fürdőbe
vagy egy hátsó bejáratot

Angora Cardi 2019.01.02. 15:06:45

Valaki már azt is bedobta, h Zsu Anikó unokatestvére.

fujimo 2019.01.02. 15:09:33

@Maximista vagyok: most mé' kell elrontani a másnaposságom másnaposságát... ? :D

...nem lehetne találni valami kevésbé tenyérbe mászó alkatú arcot? ...az "imént" dávid, most meg ez az agyilag zéró... nem kell, hogy csoda lény legyen, de ne okozzon már olyan csalódást a végjáték.. :) :/

Angora Cardi 2019.01.02. 15:13:04

@úgymond olvasó mmkk: nyilván kamu de mármindent kitalálnak, zsu anyuka meg mindenre ugrik és kikéri magának

Angora Cardi 2019.01.02. 15:14:11

@Angora Cardi: azt hozzáteszem, hogy sok válaszában a kedves mama is sértegeti a beszólogatókat

úgymond olvasó mmkk 2019.01.02. 15:14:44

@Angora Cardi: a kedves mamának egy ménesnyi lovat kívánok :D

Ay Mama, Que paso 2019.01.02. 15:18:08

@Angora Cardi: nem ő kezdte és az elég érv Bükfürdőn, ahol a Talio elv van a törvénykönyvek helyett
egyébként is! ő csak a lányát védi, ez az anyukák dolga

hereverő heverő 2019.01.02. 15:25:44

Ki tudja, lehet, hogy már regisztrált ide is egy nicket, annyira sokan védik gőzerővel a Süsüt...
Tisztelt Rozi mama, a lánya tényleg leszbikus? Láttam én már, látszott rajta a vetkőzős műsorban is, mert így csak a leszbikusok veszik le a bugyit! Én már csak tudom, én is az vagyok, és moletty is, bevennénk Zsuzsikát harmadiknak! Tessen má válaszolni!

bElannaTorres 2019.01.02. 15:28:38

@Angora Cardi: úgy látszik vannak páran akiknek fáj, hogy talán lány kapná most a pénzt. Nem olvastam ezeket, de tényleg milyen aljasnak kell lenni hogy kamukat terjesszenek. Anyukája meg nyilván nem viseli jól, erre a gyűlöletre ami egyesekből kijön nem számított. Zsu azért van ennyire támadva, mert esélyes, egyébként nála sokkal megosztóbb játékosok vannak bent , ő csak fura.

Nem vagyok Zsunak sem a rokona, ha valakinek ennyire fura hogy nem ugyanazoknak drukkolunk. Nekem roli nem szimpatikus, Hunort meg úgy ítélem meg amilyen vélemény lenne róla ha nő lenne.

hereverő heverő 2019.01.02. 15:32:59

@bElannaTorres: baromira érdektelen ez esetben, ki esélyes. Zsuzsu szerintem amúgy is kiesélyes, bár abszolut nem bánnam ha nő nyerne, akár ő is. Szerintem nem az esélyek miatt találták meg, hanem mert az ordibálással elvesztete az ostoba együgyű de jóakaró lány imidzset.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.02. 15:35:51

kövezzetek meg, de engem igazából kurvára hidegen hagy, hogy hímnemű avagy nőnemű egyed nyeri-e a végén a 36 millát. nem leszek büszkébb attól, ha egy nő nyeri.

ibsen 2019.01.02. 15:36:08

Sziasztok!

Látom balhé van, vagy már össze is verekedtek páran?:-)

bElannaTorres 2019.01.02. 15:37:29

@hereverő heverő: néztem, de alig ordított, tényleg mondjuk csoki mennyit? És ő megnyerhette volna. Zsunal sokaknak elég egy rossz mondat már indul a mocskolás. Roli is ordibált azon a rekedt hangján még többször is. Neki biztos szabad.
Szerintem az esélyek miatt van megtalalva, reni sokkal többet ordibál, meg vivi is. Adri és greg is szokott. Roli bárkivel kibaszna a kis kedves, Hunor meg csak a nőkre mászik rá ezen kívül meg unja magát.

Angora Cardi 2019.01.02. 15:38:16

@Ay Mama, Que paso: védje persze
@bElannaTorres: Nem hiszem hogy az a gond, hogy lány kapná a pénzt, nem mindenkinek elfogadott Zsu viselkedése sem ahogy te írod, neked Roli nem szimp, másnak Zsu.

A kamu hírek terjesztés érdekes nem is tudom láttam-e már ilyet, biztos volt, de itt egyre jobban elharapóznak az indulatok.

Maximista vagyok 2019.01.02. 15:38:43

@úgymond olvasó mmkk: pedig olcsóbb lesz a kenyér és a korrupció is eltűnik hazánkból. ezért is fontos, hogy milyen nemű nyeri.

Ay Mama, Que paso 2019.01.02. 15:39:00

@Angora Cardi: fitt hét van. mért ne ugráljon

bElannaTorres 2019.01.02. 15:41:24

@Angora Cardi: roliról vagy a fiúkról nem nagyon vannak kamu hírek.
Csak az lesz a baj, már nem is tudom másképp látni.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.02. 15:41:34

@hereverő heverő: :)

@Maximista vagyok: nem szeretem a kenyeret, és amíg engem nem akar senki megkorrumpálni, addig az sem érdekel :D

@Angora Cardi: de édes vagy :D

hereverő heverő 2019.01.02. 15:42:09

@bElannaTorres: nézd végig G1G kijelelése utáni fél órát az 58-as öfiben. Ebben az esetben tök irreleváns ki mit NEM csinál odabenn, csak az hogy mit IGEN. És az is mindegy ki kit kedvel. Szerintem...

Angora Cardi 2019.01.02. 15:43:36

@úgymond olvasó mmkk: lekváros vattacuki
@bElannaTorres: nem verték ki még annyira a biztosítékot ezek szerint, hogy kamu híreket terjesszenek róluk.

Maximista vagyok 2019.01.02. 15:44:05

Olyat nem lehetne hogy még a héten odaadják Zsunak a 36 gurigát és kezdjünk egy újat más barmokkal?

Angora Cardi 2019.01.02. 15:44:32

@bElannaTorres: Van sapka nincs sapka lesz itt akárki nyer.

bElannaTorres 2019.01.02. 15:45:34

@úgymond olvasó mmkk: hat csak van abban valami hogy sose nyerhet lány, én sem leszek büszkébb, nem erről van szó, hanem arról hogy rosszabbnak látják a lányokat. Taktika náluk szarkeveres, szex , vagy szexi tánc kurváskodás, felkapja a vizet kiabál akkor meg nyolckeres, mégha amúgy igaza is lenne .
De ezeket a fiúk is csinálják

ibsen 2019.01.02. 15:45:38

@oh..my...: Jó nagy baromságot írtál. Mindenki úgy játszik ahogy akar. Van aki szimpatikusabb és van aki kevésbé.

Maximista vagyok 2019.01.02. 15:46:34

@úgymond olvasó mmkk: semmi értelme nem lenne, első estén kizárnának.

szociál 2019.01.02. 15:49:35

@bElannaTorres:

Az a Hunor szerencséje hogy nem kiabált senkivel, különben ő lenne a Vivi faszi verziója.....kis túlzással :)
Ha Roli csaj lenne már rég kirakták volna, mert szobanövény.

Lacika él végre, mondhatni jobban tolja mint Rolika :)

bElannaTorres 2019.01.02. 15:49:46

@Angora Cardi: annyira Zsuzsi se amúgy, komolyan. Fura egy lány, de ez a gyűlölet túlzás. Mondjuk az is lehet, hogy az álhíreket olyanok terjesztik akiknek érdeke fűződik hozzá, pl valamelyik másik játékos rokona :)

Angora Cardi 2019.01.02. 15:52:32

@szociál: kapsz egy szaloncukit
@bElannaTorres: egyik sem százas bent és egyik sem lesz 100% közönségkedvenc, ez van, ezt kaptuk
Mondasz valamit hogy az ellentábor terjeszti az álhíreket. Vagy csak simán unatkoznak egyesek. Fene tudja.

ibsen 2019.01.02. 15:53:33

@bElannaTorres: A szavazók nagyrésze nő és a ők a pasikat szeretnék nyertesnek legyen az reality, kornyika verseny stb. Ez van. Lehet tenni ellene de nem az a megoldás hogy mindegy cak nő nyerjen mert különben is már metoo van meg a többi. Nem a neme a fontos. Viki harmadik lett úgy hogy sokan utálták és párbaj nélkül ment a döntőbe. VV Anikó majdnem megnyerte a játékot a 2-es vagy 3-as szériában.

fujimo 2019.01.02. 15:54:56

@bElannaTorres: csoki és zsu is esélyes... és csoki is ugyanúgy esélyes... mégis csokit sokkal gázabbnak tartom... ahogy csokinál greget is... mivel ezek lépcsőzetesen magasabb tudatossággal gyökerek egymásnál...

...zsu-nál engem az ajnározás "motivál"... minél inkább egy kedves kis bárgyú teremtésnek festik le... annál inkább érzem szükségesnek visszarántani a mérleg nyelvét középre, hogy azért ez a butaság végtelenül idegesítő és gyerekes is... amit nem vitatok, h lehet szeretni, de azért nah... kezeljük helyén... ő nem csak fura... ill amennyiben ebben benne foglaltatik a sértődékeny, méltatlankodó és a gyerekek minden egyéb negatív karakterisztikus jellemzőjét is, akkor rendben... :))

...nem tudom mások hogy vannak ezzel, nálam valahogy így alakul... semmi köze az esélyekhez... pláne a neméhez... :)

zsu amúgy messze többet ordított, minr a roli... aki szintén nem tökéletes... :)

szociál 2019.01.02. 15:57:22

@úgymond olvasó mmkk:

hogyvoltosok között kellene szétosztani a lóvét, az lenne a korrekt.
36 misit ha nem is , mert nem vagyunk bezárva, de fejenként fél millát simán szétoszthatnának, ami az én részem 2 misi lenne, így testvéries :P

fujimo 2019.01.02. 16:00:56

@bElannaTorres: ez mondjuk teljesen jogos... bár ez sztem társadalmi konvenció... nem tudom mitől lehet... tippjeim vannak...

...végtelenül konyhanyelven... a férfi az attacker... nekik kell megszerezni a nőt... és a nő a defender... nekik kell rendíthetetlennek lenniük... innen valószínű, hogy offenzívabbnak neveljük a fiúkat és defenzívebbnek a lányokat...

...a támadó jellegű operációknál meg hullik a forgács is, ha eredményt akarunk... a védekezőnél pedig az a legjobb stratégia, ha nem hagysz magadon támadható felületet...

...nagyon primkó... de valahol a zár - kulcs metafora él ezek szerint a társadalmunkban... az a kulcs, amelyik sok zárat nyit... az egy jó kulcs... ellenben az a zár, amelyiket sok kulcs nyit, az egy szar zár...

...talán... tippelek... mindenesetre tényleg úgy van, ahogy írod...

Maximista vagyok 2019.01.02. 16:01:28

@szociál: én Ancsát kérem pár órára (lehet 15 perc is elég és abban már benne van egy cigi utána), a pénzzel azt csináltok amit akartok :D

fujimo 2019.01.02. 16:02:45

@szociál: még aggódom... az első néhány mondata anno domini lacikának nagyon esetlen és indokolatlan kekeckedésnek tűnt... de most tényleg ő a leginkább normális... (az amúgy mi? ...egy statisztikai közép? ...egyszer úgy találkoznék egy "normális" emberrel...) ...vagy csak ő járatta le eddig legkevésbé magát... :)

bElannaTorres 2019.01.02. 16:06:25

@szociál: ez igaz :)
rolit már nagyon rég kétszínűnek és szarkeverőnek mondaná mindenki, meg irigynek és kárörvendőnek.
@ibsen: nem a neme fontos, de mindig fiú nyer, mint a gazdag gyerek a survivort, közben egyik legrosszabb játékos volt csak a szerencse mindig mellé állt, gondolom, hogy a nézőknek kedvezzenek.
@fujimo: Rolinak nincs olyan éles hangja. De tény hogy a három fiú csendesebb, de attól még nem jobbak. Zsunal meg a mérleget a hogyvolton nem kell billegtetni, mivel a legtöbben utálják, mikozben anusszal nem volt ennyi bajuk.
Ezért is írtam a múltkor, hogy láttam amikor éden Milan rugdosta a barátnőjét az utcán, ő is milyen kedvelt fiú volt még egyszer talán sírt is a játékban. Krisztián meg radics tényleg megérdemelte a kritikát, ahhoz képest a fura Zsuzsi sokkal többet kap.

szociál 2019.01.02. 16:08:28

@Maximista vagyok:
Anikó tiéd lehet.
Lestoppolom Pukast, csak jó valamire.

@fujimo:
Lacika végre levegőhöz jutott.

Maximista vagyok 2019.01.02. 16:09:33

@szociál: minek neked a Peti, össze fogja törni a berendezést otthon :D

szociál 2019.01.02. 16:09:55

@bElannaTorres:

Első naptól tudta Dávid hogy ő nyeri, végig csak mosolygott a tattikus fejével.

fujimo 2019.01.02. 16:11:57

@bElannaTorres: ...milyen szepontból nem jobbak? ...kevésbé idegesítőek, tudatosabbak, nem veszik magukat olyan szinten komolyan és lényegesen több élettapasztalat süt róluk... nem ülnek fel apróságoknak, fejlettebb humoruk van... ilyen szempontból - számomra - jobbak... :))

...billegtetek, ilyen vagyok... vigy'é ki... :D (...elnézést :D) ...szóval lehet nem kell... de csak nem tilos... :))

...am sztem kapott radics és ánusz is igen keményet itt... joggal... és az közelébe nincs a zuzu féle leírásnak... :) ...bár bevallom ezt nem tudom miben mérjük... kilóra vagy karakterláncra... :D

...milánra csak halványan emlékszem... öö ilyen féltuja volt talán...

ibsen 2019.01.02. 16:13:14

@bElannaTorres: Több vagány csajt az ilyen műsorokba akik nem a női negatív sztereotípiákat erősítik és akkor kiderül.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.02. 16:14:58

@szociál: peti nyáron jó szunyogot hessegetni!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.02. 16:21:13

@bElannaTorres: Zsu egyedi, de ha valaki jót akar neki és a Rúdlénynek, nem adja oda nekik a 36 millát. Szerencsétlenek úgy járnának, mint BB Évi... azt meg embernek nem kívánom. (mindamellett ha eljutnak a döntőig, nagy gratula nekik).

A srácok... nem tudom, hogy jók-e... az az igazság, hogy még Soma is többet, jobbat produkált. Ha Csoki nem hülye, ő vitte volna a 36 millát.

De elcseszte ... ha azonnal bocsánatot kért meg esedezik akkor nem vágják ki, az az egó 36 milliót szerintem nem ért meg...

szociál 2019.01.02. 16:22:55

@Maximista vagyok:
:))
Nadal a porcelanboltban :)

@Hedo a nokedli szaggató:
:)
Vagy ventilátor helyett.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.02. 16:25:00

Én azért nem Gregre raktam az x-emet, ha kihívja Renit esküszöm őrá szavazok

bElannaTorres 2019.01.02. 16:26:26

@fujimo: Hunor rámegy az összes nőre, de csak a test kell neki, neki mindegy csak simogassa valaki a hátát, közben adrival is szemét, most Vivire mászik rá, pedig Ánusz mögé állt be, őt támogatta. Ösztönösen tűnik, csak flegmatikus ezért nem fog kiabálni, vagy idegeskedni. Roli meg átver mindenkit a saját érdekeit nézve, ez a játék nemcsak taktikai, itt az is számít milyen embernek látják a szavazók.
@ibsen: nem tudom, mindenkiben megkeresik a rosszat, mindegy lenne,de kezdetnek nem rossz, ha van bent vivi féle csak fiúkkal barátkozó, nőkkel veszekedős tipikus műnő, akkor lehetett volna bent okos lány is.
@szociál: igen, hiába is mondanak utólag bármit, az előre el volt döntve

bElannaTorres 2019.01.02. 16:31:28

@Brigante: bb évi skizofrén volt , nem jó az összehasonlítás, Zsuzsi egy merevebb, szabálykövető ember, aki naiv, de nincs egyedül az életben vannak szülei, testvére. Nem lenne rossz helyen nála a pénz. Az ismertséget egy darabig meg már így is megkapta. Azon se változtatna hogy pénz lenne mellé

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.02. 16:37:56

@bElannaTorres:

Én kedvelem Zsu-t. Megérdemelné, hogy végre egy nő és ő nyerjen, a másik három és fél hölgy annyira nem jön be nekem.

A sárcokból, hiányzik nekem valami. Hármójukból lehetne egy jó figurát csinálni.

fujimo 2019.01.02. 16:40:17

@bElannaTorres: igen, most változott meg hunor nagyon az utóbbi időkben... lett ténylegesen a villa legnagyobb ribije... de ez nálam a fentiekkel nem feltétlenül függ össze, mond azoknak ellent... vagyis lehet ribi úgy, h kevésbé idegesítő és lehet ettől még jobb humora... és bár ez az új ösztönviselkedés csorbítja hunor esetéeb... mégis sokkal tudatosabb így is a 3 a többiekhez képest... (am engem viviben sem különösen a ribisége zavar... sokkal inkább a a gettó picsasága, ami végtelenül idegesítő :) ) :))

...ráadásul a másik két srác többször jelezte, h ez így gáz és cink és nem kéne magát kiqrnia a villából... és bár tényleg flegma, azért az erával - adrival történő beszélgetések során inkább azt érzem, h a kekeckedések nem érik el azt a szintet, amit felvehetne... hülyeségeket minek is venne... nem azért nem hisztizik, mert általában nem érdekli a környezete... krisztián... nahh aaaaaz flegma... :))

...roli-nál jogos, hogy mindenkit "átver"... bár nem gondolom, h a "haverokat" úgy, ahogy a többi kezeltet... ill. sztem egyiknek sincs illúziója, hogy ezt 3-an is meg lehet nyerni... vagyis mindenki tudja, h a vége a "party attack"-ként ismert szerepjátékos jelenség... ahogy általában az ilyen szövetséges mókáknál.. finoman vagy kevésbé az részletkérdés... :)

...és ebben szerintem is az a lényeg, amit már pedzegettek néhányan, hogy a nézőket is hülyére akarják-e venni... vagy csak a társakat... (ez nem azt jelenti, h esetlegesen ne akarnának nyerőnek látszani... de nem hazudnak az arcunkba) ...a riportban pedig roli tökre őszintének tűnően szokott nyilatkozni arról, h mit hogyan gondol... :) (ez egyébként még féregdávidban is szimpatikus volt az elején... egy darabig)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.02. 16:56:19

@szociál: ha neked jó, akkor nekem is jó, mert olyan önzetlen lány vagyok :P

Sanda.Ipse 2019.01.02. 17:51:03

@bElannaTorres:
Zsuzsuval kapcsolatban írod: "Nem lenne rossz helyen nála a pénz."
Ezt az érvelést nem értem. Van valaki a bentiek közül, akinél rossz helyen lenne a pénz? Szociális alapon kéne szavaznunk, vagy mi?

bElannaTorres 2019.01.02. 18:16:18

@Sanda.Ipse: ez egy válasz volt a fentire, ahol Brigante írta, hogy nem kéne neki adni a pénzt. Mert ezzel is többen jönnek, pont hogy én nem értem. A bentiek közül mindenkinek szüksége van a pénzre.

@fujimo: hunor már az elején is hozta ezt a hideg, eszem-nőzök-alszok stílust, picit ésszel játszana nyerő lehetne, mert nagy előnye az is hogy jóképű, meg hogy konfliktuskerülő.

fujimo 2019.01.02. 18:18:42

hidegnek hideg volt... azzal semmi para nincs... az eszem alszommal sincs... és ahogy az elején csajozgatott, az sem volt vészes... illetve nem volt komolyan vehető... úgy utólag azért tényleg más fénytörésben látható már... :) :/

...mindenesetre neki egy pillanatig sem adtam volna... pont a nyálgép karaktere miatt... :))

Sanda.Ipse 2019.01.02. 18:31:36

@bElannaTorres:
Értem. Bocsi, annyit nem olvastam vissza:)

Sanda.Ipse 2019.01.02. 18:34:04

@fujimo:
Hunorral az a gond, hogy felsőbbrendűnek próbálja beállítani magát a többi villalakóhoz képest. Holott az önmagában minősít, hogy valaki egy ilyen műsorba jelentkezik:)

fujimo 2019.01.02. 18:37:29

@Sanda.Ipse: igen, van ilyen érzésem nekem is... bár abban igazat adtam neki, h olyan baromságokkal, amikkel betalálták... hülye lett volna leállni szüttyögni... (eránák vmikor a szaunában nagyon szépen kifejtette ezt) :))

Sanda.Ipse 2019.01.02. 18:41:39

@fujimo: az nekem is tetszik, hogy a fiúk többnyire ignorálják a provokációkat, idióta produkciókat meg nem gyártanak.

Sanda.Ipse 2019.01.02. 18:53:08

@fujimo:
Rolinak ezt a képességét kellett volna többször használnia:
rtl.hu/rtl2/valovilag/reni-roli-era-radics-vv9

Costanza 2019.01.02. 20:03:58

@fujimo:

ha tulertekelnem magam, elsokorben nem kinoznam magam itt. khm.

mézescsók 2019.01.02. 20:38:28

@Franky4finger: Még a délutáni hsz-dre válasz (hadd ne keressem vissza): nem vagyok fenn a FB-n, így ezekről az infókról (ki mellett hogyan szállt be a családja, stb.) nem nagyon tudok.
Tapasztalatom szerint az anyukák FB-n vagy más fórumokon való ámokfutása inkább ártani szokott. Ami jelen esetben a kedvemre való, mert Zsuzsu nagyon-nagyon nem szimpi nekem.

fujimo 2019.01.02. 21:00:39

@Costanza: ...és láthatóan mégis... :D ...am túl kevés, túl későn... :) ...mindensetre jó reggelt... :)

Costanza 2019.01.02. 22:09:39

@fujimo: hat istenem sokat kellett aludni ennyi unnep utan.
kuldok neked nyugis zenet, megtisztitjuk a csokraidat az uj evre.
www.youtube.com/watch?v=tHwP_eAFeDg

Butterske 2019.01.02. 22:21:55

@Brigante:
"De elcseszte ... ha azonnal bocsánatot kért meg esedezik akkor nem vágják ki, az az egó 36 milliót szerintem nem ért meg..."
Ez, biztos nem igaz. Annak idején Zsu egy narancsért kivágták, pedig elkerülte Olivért. Itt meg egy éles tárgy konkrétan a szeme mellett csapódott. Tuti mindképp kizárás, lett volna.

Egyébként valaki mondja el, Vivi mégis mire számít játék utánra? Hunor rendőrök között elfér, még talán menőnek is tartják a kreténibb társaság.

fujimo 2019.01.02. 23:34:36

@Costanza: úú, igazán lekötelezel... ám csak semmi perverzió... :)

...mindensetre a manahálót jól látom, csakráim nyitottak, aurám fényes... de azért köszönöm, ohmmmmm... ,)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.03. 09:45:15

@Butterske: van igazság a szavaidban...

Vivi szerintem pokoli rossz irányba megy (mint ember) pedig van benne jóság... néha lehet látni, de az amit mutat magából az problémás...

Hunornak meg van a saját élete, ziher, hogy ő ugyan úgy fogja élni az életét, mint ahogy bejött...

KapitányG 2019.01.03. 11:22:03

@Butterske: "Kizárták a Való Világ 4-ből a bombanő kategóriában bejutott Zsuzsit, akit addig idegesített egy lakótársa, Olivér, hogy előbb narancsokkal dobálta meg, majd folyamatos káromkodás közben meglökte, és egy palackot is hozzávágott."
www.origo.hu/teve/20101220-agresszio-miatt-kizartak-egy-jatekost-a-valo-vilagbol.html
"...képtelen volt türtőztetni magát és iszonyatos ordibálás közepette megdobálta naranccsal Olivért. A Villalakók persze próbálták leállítani a két felet, több kevesebb sikerrel, de Zsuzsi képtelen volt lenyugodni. Vitájuknak végül akkor szakadt vége, amikor tiszta erőből egy teli üdítős palackot vágott Olivér felé, ami ráadásul majdnem Kristófot találta el."
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/elkepeszto-dontes-kiraktak-zsuzsit-a-villabol/sj7zvc6

Hiába, no, koptatja az idő az emlékeket...

Dauda András 2019.01.04. 20:24:27

@ibsen: A balfasz Greg se jobb. A suttyó Reniről nem is beszélve!

Dauda András 2019.01.04. 20:25:09

@KapitányG: VV4 Zsuzsi ócska cigányribi volt. Smink nélkül menekülni kell az ilyenektől.

KapitányG 2019.01.04. 21:02:37

@Dauda András: Most nem erről van szó, hanem arról, hogy tényleg "egy narancsért" vágták-e ki, ahogy @Butterske állítja.