Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Véget ér a Mr Robot

2018. augusztus 31. 17:00 - Dzsudibí

mrrobot_s2_cast_rami-malek2-920x518.jpg

Úgy néz ki, egy újabb sorozat, aminek befellegzett. Az USA Network-ön futó Mr Robot nemrégen berendelt 4. évada lesz az utolsó is egyben, jelentette be nemrég a csatorna. Az eredetileg 8 részesre tervezett évadot valószínűleg éppen emiatt kibővítették 12 részesre, és várhatóan 2019-ben kezdik majd el vetíteni. Sam Esmail, a sorozat írója és rendezője szerdai nyilatkozatában úgy vallott, hogy eredetileg egy szűkebb, ám annál lelkesebb rajongói körnek szánta sorozatát, ám az idő múlásával, és a stáb áldozatos munkája révén a dolog kinőtte magát, Esmail legnagyobb örömére.

A vég igazán nem lehet meglepő a sorozat igazán elhivatott rajongói számára, mivel Esmail a kezdetektől nyílt lapokkal játszott, és több fórumon is hangoztatta, hogy a sorozatot 4, maximum 5 évadosra tervezi. A sorozat nyitóepizódja annyira sikeres volt egyébként, hogy az USA Network azonnal berendelte a második évadot is gondolkodás nélkül, annak ellenére, hogy a finoman szólva is fomrabontó történetnek nem mindenki jósolt nagy jövőt. Aztán Rami Malek és a stáb bemutatva a kritikusoknak összehozott egy olyan show-t, amely minden túlzás nélkül az USA Network megítélését is jócskán megreformálta. 

Rami Malek-et hamarosan Freddie Mercury-ként láthatjuk viszont, Esmail pedig feleségével, a Shameless Fiona-jaként ismert Emmy Rossum-mal dolgozik majd együtt egy közös produkción.

Szólj hozzá!

911 LA 1x03 – Chimney

2018. augusztus 31. 15:00 - szde

Húgommal egyszerre nyögünk fel, amint a gólyalábakon egyensúlyozó bohóccal nyitunk, ugyanis gyűlöljük őket, én alapban a beöltözött személyeket sem értem, felnőtt létére miért érzi késztetésnek, hogy egy kitalált ember legyen, jelen esetben hattonnányi smink és vörös vigyor kíséretében? Szerencsére a bohóc csak egy kellék, a fő dolog egy ugrálóvár, amit egy elvált apuka akart fénypontként a fia tízedik születésnapjára. Az apukának már új neje és gyereke is van, majd úgy gondolja, felnőtt létére a vihar kellős közepén jó ötlet csatlakozni a gyerekekhez a várban… mondjuk a szél erőssége se semmi, simán viszi a 3*30+80=170 kilót.

vlcsnap-2018-06-20-16h38m43s219.png

Tovább
Címkék: 911 911 LA
Szólj hozzá!

Sean Penn a Marsra utazik

2018. augusztus 31. 12:54 - Dzsudibí

Megérkezett a Hulu új sorozatának, a The First-nek a hivatalos trailere, melyben Sean Penn a Marsra megy. Na persze senki ne higgye, hogy a sztori ennyire egyszerű, hiszen a Tom Hagerty-t játszó színész és utastársai búcsút kell mondjanak családjaiknak és szeretteiknek, ami sosem könnyű, pláne, hogy Hagerty lányának komoly problémái akadtak a Földi törvényekkel, és könyörög apjának, hogy ne menjen. Na de azért basszameg, ez mégiscsak egy Mars expedíció, nem egy szaros Zalaszentmártoni üdülés, amit csak úgy le lehet mondani. 

Tovább
Címkék: the first hulu
3 komment

The Walking Dead 6x08 - A kezdet vége

2018. augusztus 31. 10:00 - hektor_

Félévadzárónál tartunk, ezt hallva egymást sürgetve menetelnek a hangyák a földön felejtett fél szendvicsmaradékért egy olyan kiváló muzsikára, amit még az oldszkúl Chip&Dale, Donald Duck és egyéb ötpercesekben is megirigyelnének. Sam békésen rajzolgat, miközben odakint Alexandriát ellepi tízezer zombi, Deannát megharapják és Maggie is nagy szarban van, mutatom:

w1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ twd
Szólj hozzá!

Ők lesznek az új vendégszereplők a The Walking Dead 9. évadában

2018. augusztus 30. 14:00 - Dzsudibí

ryan-hurst.jpg

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a The Walking Dead október 7-én startoló kilencedik évadával kapcsolatban, és ahogyan az lenni szokott, egyre relevánsabb és érdekesebb információk szivárognak ki, ahogyan közelít a nagy dátum. Ezúttal ugyanis fény derült jó pár olyan új szereplő kilétére, akik vendégszereplőként színesítik majd a következő évadot. Az első, és tán legnagyobb durranás  Ryan Hurst, aki a Sons of Anarchy Opie-jaként lett igazán ismert, de szerepelt a Remember the Titans-ben is. Hurst a Whisperer-ek közé érkezik és Beta szerepét játssza majd,  így a megszokott cut valószínűleg lekerül róla, és azt is tudni lehet már, hogy több részre szerződtették. 

Tovább
Címkék: hír
Szólj hozzá!

Winter is coming, csak később?

2018. augusztus 30. 11:00 - Dzsudibí

cq5dam_web_1200_675_1.jpeg

Winter is coming. De lehet, hogy egy kicsit többet kell rá várnunk, mint eddig gondoltuk. Az HBO ezúttal igazán biztosra megy, ha a Game of Thrones utolsó évadáról van szó: önmegsemmisítő szövegkönyvek, minden eddiginél hosszabb forgatás és utómunkálatok, egyértelmű, hogy nagyon szeretnének a rajongók kedvére tenni, de közben arra is vigyáznak, hogy amíg lehetséges, a lehető legkevesebb információ szivárogjon ki a befejezésről. Ez persze ideális táptalaja a folyamatos találgatásoknak, nincs ez másként a premier dátumával kapcsolatban sem.

Tovább
Címkék: hbo trónok harca
1 komment

The Walking Dead 6x07 - Fejeket fel

2018. augusztus 30. 10:00 - hektor_

Glenn Menekülés Perceivel nyitunk: persze, hogy nem halt meg, míg a járkálók a Nicholas teteméből való falatozásra fordították figyelmüket, ázsiai barátunk kecsesen kicsusszant a halott alól és befészkelte magát a kuka alá. Másnap reggelre a zombihorda elhordta magát, így Glenn előjön a rejtekéből, persze hogy a kinn kóborló Enidet épp oda vetette a sors, így ledob neki egy üveg vizet, Glenn meg bemászik az emeleti ablakon. Enid odabent bújócskát játszik, a férfi kérdéseire épphogy válaszolgatva, majd mikor Glenn rátér a lényegre, oszt a csajom él-e még, akkor a kis liba válasz nélkül lelép.

w1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ twd
Szólj hozzá!

Samantha Mathis beszáll a Billions következő évadába

2018. augusztus 30. 09:00 - Dzsudibí

maxresdefault_2_1.jpg

Samantha Matis csatlakozik a Billions 2019-ben induló negyedik évadáshoz. A sorozatnak eddig igen jól megy a szekere, a harmadik évadot átlagosan 5 millió néző követte, ezzel a Showtime második legnézettebb sorozata a Homeland mögött. Mathist a Taylor Mason Capital új COO-jának szerepében láthatjuk majd a Showtime sorozatában, akit Taylor (Asia Kate Dillon) szervezett be a vállalathoz, hogy segítsen az újraformálódó céget irányítai és persze megvédeni Axe-től (Damian Lewis). 

Tovább
Címkék: showtime Billions
Szólj hozzá!

A nézőt csak egy ideig lehet hülyének nézni

2018. augusztus 29. 17:00 - sixx

12408209_914b53c3b6bbaaf28df4692ddc63208f_wm.jpg

Robert Kirkman 22 évesen jelentette meg első képregényét, 25 évesen pedig az Image Comics piacra dobta a The Walking Dead című történetét, amiből mára hatalmas siker lett. A 157 füzetnél járó zombis túlélőhorror azóta szült egy tévésorozatot, majd egy másikat is, és szó van egy harmadikról is. Interjú a zombikirállyal, főleg az Outcast című sorozatáról de nyomokban TWD-t is tartalmaz . A teljes interjú erre>>>

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása