Hogy volt?

Jövőre forgatják a Halo-sorozatot

2018. június 30. 07:00 - Bob Benson

halo-768x480.jpg

Négy évnyi fejlesztés után a Showtime végre berendelte a Halo című videójáték világában játszódó sorozatot. Az első évad 10 részes lesz. A vezető író és showrunner Kyle Killen, aki korábban olyan rövid életű sorozatokon dolgozott, mint a Mind Games, az Awake és a Lone Star. A pilotot Rupert Wyatt (A majmok bolygója: Lázadás) fogja rendezni, a forgatás a tervek szerint 2019-ben indul.

Tovább
Címkék: hír showtime
Szólj hozzá!

Homeland 5x08 - All About Allison

2018. június 29. 17:00 - AaannnaaA

A terroristajelöltek csapata ideiglenesen letáborozik Koszovóban, aminek Quinn nem igazán örül; szerinte mielőbb Törökországba kellene menniük onnan pedig Szíriába. Bibinek azonban esze ágában sincs minden tervébe beavatni amerikai útitársukat, sőt itteni vendéglátójuk szeme elé sem engedi – Peter mégiscsak ellenségnek számít, szíveskedjék a furgon rakterében várakozni.

Allison és Ivan ismét találkoznak titokban, ezúttal mélygarázsban, ahova ki-ki a saját autójával érkezik, és a lehúzott ablakokon át beszélgetnek. Allison aggódik, amiért Carrie órák óta nem hívta, meg azért is, hogy végül beszélnie kell vele. A férfi megnyugtatja: Ahmed Nazarit eltüntettük az útból, senki nem köti őt többé hozzád. Ja, csak Carrie. Ezért is lenne jobb holtan tudni, ám Ivan nemet mond – már túl sokan haltak meg, óvatosnak kell lenniük. Most az a dolga, hogy találkozzon szőkénkkel, hallgassa meg, tegyen úgy, mintha segítene neki, aztán hagyja cserben.

1.jpg

Tovább
Címkék: Homeland
Szólj hozzá!

Marvels Jessica Jones 2x05 – Avagy a polip

2018. június 29. 11:00 - Qedrák

Még mindig meleg van, de Jessica ezúttal egy vécényi cellában rója a köröket, és ver lyukat idegesen a falba. Ezalatt a csupa vér elkövető egy kültéri tűzrakóhelyen módszeresen pusztítja el Jess összegyűjtött adatait, no meg a vértől pirosló gönceit is. Hogarth ezek után nem kecsegteti túl sok jóval Jessicát, aki azt hitte, hogy huszonnégy óra, és tiplizhet a cellából, hiszen Trish mellette tett vallomást. Igen ám, de próbaidőn vagy, meg ilyen apróságok, jelzi Hogarth, szóval semmi megnyugtató hír, kihozni nem tudja, mire Jess bekattan és összeveszik a saját ügyvédjével, pedig az ritkán számít jó ómennek. Hogarth kimérten visszautasítja és távozik.

jessicajones501.jpg

Tovább
Címkék: jessica jones
Szólj hozzá!

The Walking Dead 3x11 - I Ain't a Judas(18+)

2018. június 29. 10:00 - Chat Géza

Az egész rész Andrea kiruccanásáról szól, ami nem egy hű de nagy izgalom-faktor így magában, ugye. A menjek vagy maradjak dilemma után sikerül kisurrannia, Milton segít neki, de úgy, hogy a Kormányzó erre engedélyt ad. Az erdőben bóklászva Milton és Andrea becserkésznek és ártalmatlanítanak egy zombit, majd összefutnak Tyresse-szel és csapatával, akit Milton visz be Woodbury-be. Eközben Andrea megérkezik a kóterba, de a szívéjes fogadtatás elmarad. Szembesül, hogy mennyien haltak már meg így is, és látva az embertelen életkörülményeket úgy dönt meggyőzi a Kormányzót, hogy ezért a 10 emberért igazán felesleges háborút indítani.

Közben a Tyresse gang leadta az infót és a hűbéri esküt a Kormányzónak, hogy hogy és miként lehetne leabálni a börtön brigádot, és ha kell, segítenek persze. Andrea is visszatér, jól maga alá gyűri a Kormányzót, és amikor az már békésen alszik odaáll fölé, tisztes távolságból bicskát szegez a torkának, úgy hogy csak az árnyákja súrolja az ádámcsutkáját, majd Andrea elfordul és pucér pőre testét megfürdőzteti a holdfényben a szoba ablakánál állva.

Címkék: 18+ twd
Szólj hozzá!

SWAT 1x16 – Több (akar lenni), mint testőr

2018. június 28. 15:00 - szde

Szórakozóhelyen lány táncol, az oszlop mellől a srác a Campus háború egyszernézhetős tinifilmből bámulja, majd lövéseket hallunk. A srác is fegyvert ránt, de a lányt – Julest – már viszik a maszkos emberek. Rick, a srác rohan utánuk, majd miután Julest bedobták a csomagtartóba, testőrét még jól meg is lövik a vállán. Hondo-ék érnek a helyszínre, a gyilkosságiaknak segítenek be addig, AMÍG nincs meg az elrabló. Rick egy drága testőrcég embere, ráadásul háborús veterán az Egy-egytől (Irak), Hondo pedig Kilences volt, Szomáliában szolgált, ahol vannak még haverjai. Jules barátja csak álbarát, a pénz miatt voltak együtt, Rick menne is a helyszínre, de inkább orvoshoz küldik Hondo-ék. Deacon szerint a szülői lét átka az, hogy sosem tud az ember eléggé vigyázni a gyerekére.

vlcsnap-2018-06-23-10h20m39s875.png

Tovább
Szólj hozzá!

Milliárdok nyomában (Billions) 2x10 - With or Without You

2018. június 28. 15:00 - orsika29b

Rögtön a szülinapi buli másnapján kezdünk, Axe egyedül ébred, csak egy cetli várja Larától: hazudtál nekem. Lara lelépett a srácokkal és nem veszi fel a mobilt, Axe meg tisztában van vele, hogy ezt elbaszta. Kicsivel később Hall elkapja a gyanútlanul sétáló Wendyt az utcán, beülteti a kocsiba, ahol Axe felspilázva ugrik neki kedvenc pszichológusunknak. Axe szerint direkt javította ki Larát előző este a kapcsolatukat illetően. Wendy rohadtul megijedt szegény, miután megszabadul főnökétől, nem is megy be dolgozni. Lara egyelőre olyan ügyesen felszívódott, hogy még Hall sem találja.

35654404_944070589096096_608999579156742144_n.png

Tovább
Szólj hozzá!