Hogy volt?

The Alienist 1x09 - Requiem (18+)

2018. március 31. 15:49 - AaannnaaA

Mary temetésén Laszlo összes barátja részt vesz, de ő csak gépiesen köszöngeti a részvét nyilvánításokat, látszik, hogy teljesen maga alatt van. Johnnak kijelenti, hogy a nyomozósdinak vége, nem akar mások haláláért is felelős lenni. Barátja hiába tiltakozik, az elhatározása megingathatatlan.

A rendőrségen az Isaacson tesók kihallgatják a gyilkosság egyik elkövetőjét, de az csupán szemérmetlenül kamuzik arról, miszerint Mary hívta be őket teázni (igen ő, aki nem tudott beszélni), stb. Marcust testvérének kell lefognia, hogy ne ugorjon a hidegvérű hazudozó torkának.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Alienist
19 komment

Tévézni márpedig jó

2018. március 30. 18:06 - sixx

atanar.jpg

Változik a világ, mondták, és sóhajtottak, majd kikapcsolták a tévét, és azon lamentáltak, hogy régen minden jobb volt. 1970-et írtunk, és már akkor is az volt a menő, aki nem tévézett, szóval semmi új nincs abban, ha valakinek nincs tévéje, vagy ha igen, azon a nagyi nippjeit állítja ki a hímezőszakkör tagjainak. Ez a poszt, ahogy a mostantól rendszeresen jelentkező többi ajánló és eleve, maga a Hogyvolt is, azoknak szól, akik szeretnek tévézni, csak lusták megkeresni azt a kontentot, ami érdekelné is őket. És nem szégyelljük kimondani, hogy igen, mi direkt tévézünk, mert az jó.

A hazai

Főzni is jó. Én nem különösebben tudok, vagyis de, izé, azt hiszem, ja, ez jellemzi a legjobban a helyzetet, bár ha a főzős reality műsorokból indulok ki, akkor rá kell jöjjek, hogy nem, nem tudok főzni, egy rohadt rizsköretet nem tudnék összerakni rendesen szerintem. Ezért nézem tátott szájjal és csorgó nyállal azt, ahogy az RTL Klubon A konyhafőnök (péntek, 19:00) című műsorban főznek mindenféle jó dolgokat az amatőr veresenyzők, vagy azt, amilyen süteményeket raknak össze az Ide süss! dettó nem szakmabeli indulói a Viasat3-on (péntek, 20:00) Hajós András óvatos, de ettől még cinkes beszólongatása mellett.

screen_shot_2018-03-06_at_9_26_17_1.png

Tovább
2 komment

The Terror – 1X02 – A jég fogságában

2018. március 30. 16:00 - Bruti

1847 tavaszán járunk. Az Erebus és a Terror nyolc hónapja vesztegel a jégmezőkön csontrafagyva, és egyelőre rohadtul nem úgy néz ki, hogy mennek innen valahová az idén. Persze John Franklin kapitány és parancsnoka Fitzjames bizakodóak, bár én inkább két elcseszett dilettánsnak írnám le őket. Ezzel együtt a hajó menetre kész, amennyiben a jég és egy általuk preferált felsőbb lény is úgy akarja.

vlcsnap-00002_1.jpg

Tovább
Címkék: the terror
7 komment

Oltári csajok 1x96 - Költözzünk össze egy jó nagy házba mind!

2018. március 30. 14:55 - BBrigusz

Kornélanyu meghatónak szánt hattyú halála ezúttal úgy fest, nem igazán hatja meg Pirost, inkább csak értetlenül áll a helyzet és a nő előtt. Márk és Angéla folytatja az örömködést az összeköltözés apropóján, amikor leesik nekik, hogy ez egy szép kör lesz még a drámakirálynő hugicával. Angéla rendkívül következetesen az előre parázás helyett inkább ungabungát javasol. Közben Karola és Kálmán elégedetten támolyog ki a hálószobából, a boldogságot csak Karola véraláfutásai árnyékolják be kicsit, de nincs gáz, a nőnek a betegség miatt érzékeny a bőre, Kálmán meg amúgy is egy két lábon járó szexkazán ugyebár. Szilvia megkapja a könyvelőjétől a szomorú hírt, miszerint a csőd szélén áll. Piros megosztja Anyuval, mit produkált a leendő anyósa, aki azt javasolja neki, adjon a nőnek még egy esélyt.

1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Babilon Berlin 2x06 – Az Úr napja

2018. március 30. 09:00 - szde

Gereon a lakótárs-újságíróval várja a sarkon a megbízható embert, akire lehet támaszkodni. Érkezik is a tag, aki egy egyszerű mérnök, nem kell lerohanni, nem katona ő. Még mielőtt azonban odaérhetne hozzájuk az ember, egy kocsi elhúz előttük, és lelövik a tagot. Gereon a kocsi után fut, szétlövi a hátsó szélvédőt, de nem sikerül megállítani a járgányt. Főcím.

vlcsnap-2018-02-07-10h01m09s072.png

Tovább
Szólj hozzá!

Хорошая жена címen jön a Férjem védelmében orosz verziója

2018. március 29. 17:30 - sixx

A Sony Pictures a Doc Martin és a Mad Dogs című sorozatai mellett egy harmadikat is orosz remake-re küldött  2016-ban, és tessék, a The Good Wife, azaz A férjem védelmében lett az első, amiből valóban sorozat is leswz, ha minden igaz. Az amerikai verzióban (aminek zseniális testvérsoroztata, a The Good Fight Diane védelmében címen látható az HBO GO-n) Julianna Margulies alakította Alicia Florrickot, a New York-i államügyész feleségét, aki egy nap arra ébred, hogy a kedves férje prostibotrányba keveredett, majd hivatali korrupcióval is megvádolják, így vissza kell mennie dolgozni ügyvédként, ha el akarja tartani a családját.

Az utóbbi 25 év egyik legjobb ügyvédes sorozata (a másik a Boston Legal) már akkor erős női karakterekkel operált, amikor a #metoo és #timeup mozgalmak még a fasorban sem voltak, és igazság szerint valóban tökéletes alany egy ilyen adaptációra. A gyártó a Sony Pictures helyi cége, a Lean-M, a megrendelő pedig az NTV. A főszerepet Alekszandra Ursujak kapta meg, a férjét Alekszander Domogarov játssza. A forgatás már elkezdődött, mutatunk képeket is. Na jó, kettőt, ennyit adtak ki. Ez már egyébként a második verzió lesz belőle, az első egy 16 részes minisorozat volt Dél-Koreában.

1 komment

The Terror - 1X01 - Kezdetek

2018. március 29. 13:03 - Bruti

Az 1845-ben az Angol Királyi Haditengerészet két hajója indult útnak, hogy felfedezze az addig még fel nem tárt területeket Északon. A fő cél egy hajózási-kereskedelmi átjáró, a legendás északnyugati átjáró keresése volt, ami összekötné az Atlanti- és Csendes-óceánt. A két hajót utoljára európai bálnavadászok látták, ahogy belépnek a sarkkör jeges labirintusába.

vlcsnap-00001.jpg

Tovább
Címkék: the terror
4 komment

Oltári csajok 1x95 - Simon and Garfunkel

2018. március 29. 12:00 - BBrigusz

A szokásos kávé-és cipőreklám után már ismét a virágboltban vagyunk, ahol Lehel a kudarcba fulladt randiját ecseteli Pirosnak. Kornélapu eközben a magánytól szenved, nem találja helyét a nagyvilágban, bár a válópert már beadta. Hajni és Jani megosztja Karolával és Kálmánnal a nagy tervet, én már nem emlékszem mi volt a legutóbbi felállás, de mindegy is, ezúttal a távkapcsolat van porondon. A virágboltban felbukkan a Lehel randijának helyszínéül szolgáló étterem pincérfiúcskája, és a srácot keresi.
1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Oltári csajok 1x94 - A tetovált lány

2018. március 29. 10:00 - BBrigusz

Hajni és Jani a Zinternetet bújja albérletet keresve, amikor felmerül az ötlet, hogy a lakhely-kutatásnál sokkal fontosabb, hogy írjanak egy bakancslistát az elkövetkezendő hetekre. Noémi beteg, vagyis szerintem csak szimulál, de most még persze nagy a szám,térjünk vissza erre a kamubeteg-igazibeteg témára, majd ha tíz év múlva az én gyerekem csinálja ugyanezt. Márk felelős apaként persze otthon hagyja egyedül, na jó, ilyet én nem fogok azért csinálni. Piros tetkója készül, vagyis csak készülne, ha nem esne meg rajta a tetováló fiú szíve, nincs kényszerítés, randikázik Lehellel, nem kerül semmibe. Piros ekkor megvilágosodik, ő mégis akar varratni, és már tudja is, hogy mit. Remélem egy szivárványt okádó póniló lesz az Kornél-felirattal a seggén.
1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

X-akták 11x10 - Az én harcom IV. (ÉVADZÁRÓ)

2018. március 29. 09:00 - Hoppancs

Williamen a sor, hogy elmesélje élettörténetét, amelynek kezdete még viszonylag kellemes volt. Babaként jól érezte magát Scully, Mulder, majd Van De Kampék karjaiban, aztán kisgyerekként is elvolt a fura telekinetikus, kiscsibevarázsló képességeivel. A kamaszkor aztán belőle is a legrosszabbat hozta ki, ami egy Peter Parker, Clark Kent és más sorstársak által jól ismert iskolai verekedős szituációba torkollt Mivel a szekáló sulirémek bukását a közönség csak egy bizonyos pontig – esetünkben az illető szeméből és füléből spontán előbuggyanó vér látványáig - élvezi önfeledten, a hasonló jelenségeket generáló William az oktatási intézmények közti vándorlásra ítéltetett. Később jött a javító, a kamuzással átvészelt terápia, és ami a legrosszabb, felfigyelt rá a kormány. Utóbbi megrémítette, így nem akciózott egészen a Ghouli-tréfáig, amivel sikerült kinyíratnia az örökbefogadóit. Látomásaiban a mama mellett  gyakori vendég valódi faterja, Carl Gerhard Bush, akit gyűlöl, és aki a friss jóslat szerint hamarosan lepuffantja Muldert. Ugye, hogy vannak Peter Griffinnél is rosszabb apák!

bscap0000_9.jpg

Tovább
Címkék: x akták
2 komment