Hogy volt?

The Alienist 1x05 - Hildebrandt's Starling (18+)

2018. február 28. 17:00 - AaannnaaA

A gyilok által írt levelet a főhadiszálláson megjelent grafológus elemzi, aki megállapítja, hogy ezt az írásképet nem olyan régen vezették be az amcsi iskolai oktatásban, ergo az elkövető 24 és 35 év közötti lehet (feltételezve, hogy elvégezte az iskolát). Plusz az Isaacson tesók rájöttek, hogy a borítékon ugyanaz az ujjlenyomat található meg, mint amit a Zweig-ikrek kihantolása után a fiú zsebóráján találtak. Bizonyított tehát ami eddig is sejthető volt: az ikreket és a Santorelli fiút ugyanaz a személy gyilkolta meg.

Laszlo felírt néhány jellemző fordulatot a levélből, a csapat erről és az elkövetés módjáról beszélget. Azt már korábban is feltételezték, hogy a gyilkosságokkal és az utána elvégzett rituálékkal olyasmit él át újra és újra, ami egykor vele is megesett. Sara feltételezi, ha még fiúként élte át mindezt, akkor az egyik szülő hatása lehet a tettei mögött – az apja, de akár az anyja is lehetett aki gyerekként bántalmazta. A doki erre feleselni kezd, kiabálásig heregelve magát, szerinte ugyanis csakis az apa lehet a bántalmazó. Az oké, hogy hősünk nem egy cukorfalat, ezt eddig is tudtuk, de fél fülemet rá, hogy extra oka van, amiért ezen a feltételezésen ennyire feldühödött.

1.jpg

Tovább
Címkék: The Alienist 18+
16 komment

Aranyláz Alaszkában 8x17 - Hatalmas Aranyos

2018. február 28. 11:00 - Chat Géza

Parker nem ma kezdte, nem is tegnap, és elég jó a szimat(j)a, hogy Rick fejtését tisztára mosni olyan, mint lószart talicskázni. Látványos, de aranyat nem fia. Legutóbbi alkalommal se tudott sok unciát felmutatni, a mostani  mérés még gyászosabb. Ha nem lennének haverok Rickkel, akkor már rég beszántotta volna sóval az egészet.Parkernek viszont arany szíve van, így csak halálos fenyegetéssel felérő ultiátumot adott Ricknek, hogy termeljen többet, különben baj lesz. Rick ezért felülírja gazdája döntését, és elmegy egy új területre markolózni. Ez azért szopóroller, mert Parker fizeti a számlákat. És egy újabb földön való kapirgálás bezony plusz zsozsó. Hálistennek Rick nagyot gurított, kockáztatott és nyert, mert 356 unciát tudott letenni az asztalra, amihez még Parker is hozzá csapott cirka 250-et, amivel így alig 100 unciára kerültek az 5000-es célkitűzéstől.

Tovább
Szólj hozzá!

Oltári csajok 1x70 - Pejkó

2018. február 28. 10:00 - BBrigusz

Bianca Cével Márkot ápolgatja a vérre menő kakasviadal után, igazi tökös csávó ez a Márk, konstatálják mindketten. Jani másképp emlékszik a történtekre, szerinte ő verte szarrá a havert, amit Hajni persze szexinek talál, úgyhogy irány is a hálószoba. Guszti közli Bélával és Anyuval, hogy le kellene bontani egy istállót, amit Anyu kiakad, merthogy annak története van. Indul is a flashback. Ahhh utálom az Anyus jeleneteket, miért kell még visszaemlékezés is vele? A lényeg, hogy Apu régen külön Angéla lovának építette, úgyhogy nagy az érzelmi töltet. Valaki magyarázza már el nekem, hogy Aput miért egy olyan színész játssza akinél Anyu olyan 20 évvel idősebbnek tűnik? Angélát bármennyire is próbálják tinédzser-színben feltüntetni, teljesen hiteltelen az egész. Képzavar.

Hajni elsztorizza Angélának, hogy összejött Janival, akinek a hatalmas meglepődése számomra nem igazán világos, hiszen egyszer már a hugica bevallotta neki érzéseit, ő pedig akkor gyors cselekvésre buzdította. Na mindegy, Csipkéből is Fehér lett ugyebár, kicsire nem adunk. Furulyás érkezik, tombol a szenvedély. Bianca Cével Márk lenyűgözésén fáradozik, ebből szerintem hamarosan dugás lesz. A csaj nem túlzottan boldog attól, hogy Noémi is jelen van, hiszen még arról sem volt halványlila fingja sem, hogy nyári szünet van a suliban. A tudósasszony is befut Angélához, a körömlakk elkészülési ideje baromi hosszú, Furulyás le is bassza rendesen.
1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Viktória 2x04 - Az apa bűnei

2018. február 28. 09:00 - orsika29b

A vajúdás sikolyaival indul a rész, sajnos fogó használatára is szükség van, hogy megszülethessen végre a walesi herceg, a trónörökösök sorában a második. Albert baromi büszkén gyönyörködik a kisdedben, Viktória szerint minden baba békára hasonlít. Gyermekágyi depresszió van itt kinézőben, amit akkoriban úgy neveztek, hogy a királynő nem önmaga a szülés óta.

28459661_881101582059664_1841080018_o.png

Tovább
Szólj hozzá!

Berlin Station 2x06 – Lazac, hering és tőkehal

2018. február 27. 11:00 - szde

Eredeti cím: The Right Hook

A választások előestéjén járunk, a 2. világháború után most először nyerhet a jobboldal, Katerina háza előtt újságírók várják a nőt, hogy nyilatkozzon. Lena a híreket nézi, és teljesen kétségbe van esve, hogy a nő simán letagadja, hogy ismerte volna aput. Hector érkezik egy váltás ruhával, tipli van, ugyanis a portás nemsokára fel fogja ismerni őket Lenát. A lány nem akar menni a CIA-s disznóval. Hector lassan leül, átértelmezi az életét, hogy neki mégis miért kellett bármikor is elvállalnia ennek a lánynak a bébiszittelését, és nyugodtan kijelenti, hogy EX-CIA-s disznó.

vlcsnap-2018-01-27-10h05m54s305.png

Tovább
Szólj hozzá!

Stranger Things 2x04 - Will The Wise

2018. február 27. 09:00 - Ancsinszka

Will transzban áll a mezőn, és anyja hiába próbálja visszarángatni a valóságba. Sajnos az Upside down erői a másik valóságban épp birtokba veszik Will testét az orrán és a száján keresztül. Hirtelen felébred, de senkinek sincs fogalma róla mi is történt, a barátai is értetlenül ácsorognak, Max meg pláne nem ért semmit. Willt otthon az anyja kérdezgeti, hogy mi történt vele, de fia nem emlékszik. Joyce a gyerek orra alá dugja a tévéről lerajzolt csápos lény alakját. Szeretné, ha Will végre minden elmondana, és Will megerősíti, hogy ez a lény kísérti mostanában, és nem tudott elmenekülni előle, de inkább olyan, mint egy érzés, ami hatalmába kerítette.

 vlcsnap-00014.jpg

Tovább
1 komment

A mi kis falunk – 2x02 - Pajkaszegi autópáyeah

2018. február 26. 17:00 - Gillotte

Akárcsak az előző részben, most is az első évadból kapunk visszaemlékezést, amikor is áthelyezték a Pajkaszeg táblát a közeli körforgalom elé, hogy úgy tűnjön, hogy jó helyre ment az EU-s pénz, és lett körforgalom. Feltételezhető hát, hogy ebben az epizódban is lesz szerepe a körforgalomnak. Idilli a reggel, a madarak csicseregnek, minden nyugodt és boldog. Egészen addig, míg meg nem érkezik a Hírmondó újság, melyben írják, hogy autópályát vezetnek fel a falu felett, így tartóoszlop kerül Károly szeretett tavába, és Gyuri és Erika újonnan telepített medencéjébe is. Erika félti a medencét, Gyuri viszont a remélt kártérítésből tervezi megnyitni a benzinkútját, hisz ,,há’ annyi autó lesz itten, hogy még!” - mondotta Bodri György, a pajkaszegi Jockey Ewing.

mi_kis_falunk_2_1.jpg

Tovább
Címkék: A mi kis falunk
4 komment

Barátok közt 8763-8772. rész

2018. február 26. 12:00 - Gillotte

Hanna a szokásos stílusában elküldi Balázst a csókpróbájával a búsba, majd olyan idegesen viharzik el, hogy Petinek is feltűnik. Balázs elpanaszolja barátjának, hogy Hanna fura, mire Peti felvilágosítja, hogy valószínűleg azért, mert Hanna belé, Petibe szerelmes. Balázs elmegy Hannához és megkérdezi tőle, hogy ez így van-e. A lány mondhat bármit, a hülyegyerek meg van róla győződve, hogy Hanna amúgy belé szerelmes, és az önelégült képét nézve bele sem fog törődni abba, hogy Hanna rühelli őt. Mindenesetre most nézi a Berényiék papírjait, hogy hátha talál kiskaput, ahol pénzt lehet spórolni az ő kocsikázására. Aki keres, az talál, mégpedig a sokat emlegetett András-féle alapot találja, mint finanszírozási lehetőség. Ez az alap a jövő generáció Berényieinek a tehetséggondozását hivatott támogatni, és ki Balázs, ha nem tehetséges Berényi?!

bk_feb5_feb9_1.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!