Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x57 - A sellő vergődése

2018. december 31. 16:15 - candyperfumegirl

Fitt hét, izzadás, kavarás, sátánistakurvázás, gyere őrült, kiválasztás! Huh, nem panaszkodhatok. Ha trash kontentről van szó, nagykanállal ehettünk tegnap este. Ott tartunk, hogy a szeretet ünnepe után a vicces kedvű szerkesztők egy fitt hétnek becézett kínzásra fogták a lassan vágósúlyban lévő delikvenseket, aminek a nyitóakkordja egy nagyon szórakoztató mérlegelés volt. Annyit ezzel kapcsolatban még megjegyeznék visszautalva az előző epizódra, hogy úgy volt Vivien 42 kiló a beköltözéskor, ahogy gyűrűs menyasszony. Nem azért, mert valaha is lett volna rajta felesleg, mióta ismerjük, hanem azért, mert a 42 az nevetséges, és nem is vastagodott sokat. Ez a csaj gátlástalanul végighazudta szerintem a castingot, most meg jöhet az amatőr színjátszás, hogy úúúristen 13 és fél kilót híztam másfél hónap alatt, többet, mint Roli. Na de a lényeg, hogy fogyni KÖLL, méghozzá a párosok mindkét tagjának, különben nem jár az értékes jutalom, akármi legyen is az. Ennek értelmében - ha jól láttam - Vivi egy egész serpenyőre való szalonnát süt reggelire, Reni meg előre azon vekeng, hogy Lacika ellustulja majd a feladatot. Ezt ellensúlyozandó, ő máris celofánba tekercseli a hurkácskáit, majd megy lábemeléseket csinálni a szaunába, mert ez egy igazoltan hatékony fogyókúrás módszer. 01_reni.png

Reggel jön az edző, aki szerintem baromi jól hozza a karaktert, egyszerre kiképző őrmester, klasszik tesitanár, de van humora és közben még jókat is röhög magában a nyomorultakon, de nem megalázó módon. Ha egy csepp eszük lenne, örülnének ennek a hétnek, hogy gyakorlatilag kaptak egy személyi edzőt ingyen, és úgy fognák fel, hogy az egész értük van. Az meg hab a tortán, hogy a tréner nem is szararc. Most is éppen lábosfedő-cintányérozással ébreszti őket, ha már Greg olyan szépen kérte korábban, hogy a dobhártyarepesztő sípot hanyagolja. Lehet vele beszélni. Bemelegítő futással és pókmászással kezdjük a napot, valamint a jó hírrel, hogy mindez még nem a torna része, csak a kollektív büntetés volt, mert valakik (Roliék) beleittak a cukros szarokba, mikor az már tilos volt.

Nyomják egy kicsit a páros gyakorlatokat, majd bedöglenek az ágyba a kimerültségtől, és Hunornak ilyenkor jön a pavlovi reflex, hogy neki hátsimi kell, amint vízszintesbe kerül. Utasítja is Adrit cselekvésre. Ezen többen is fennakadnak különböző okokból, majd kimondatják Zsuzsuval (?), hogy Hunor azért költözött el Adritól, mert Adri uszította Hunort Roliék ellen. Adri reakciójából én arra következtetek, hogy ez igaz, a csaj ugyanis a másodperc töredéke alatt rekedt hangon ordítozó, hisztérikus, ijesztő hárpiává (mondjuk ki: Vivienné) alakul, legalább ez is kiderült. Szerintem végig nyilvánvaló volt, hogy ott kavarja a szart, ahol tudja, és vissza fog ez még ütni több ponton, mert koncepciótlanul csinálja. Azért a simit csak megadja Hunornak, amin Roli és Lacika háborodik fel, mert Adrit ki kéne már inkább közösíteni, nem vissza-visszahúzni folyton. Van erre egy nagyon egyszerű megoldás srácok. Ha Hunor csak hátsimogatással tud elaludni, fektessétek be magatok közé, simogassátok ti, a farkát meg kössétek ki az éjjeliszekrényhez.

Újabb tesióra blokk következik, bemelegítéssel kezdik. Úgy tűnik, szavak nélküli megállapodással is egyértelmű, hogy a pároknak a bemelegítés alatt a többi párost kell ekézni, mert úgy sokkal hatékonyabb minden mozdulat. Jönnek a felülések, medicinlabda adogatások, guggolások, és szól a Maniac, amivel kapcsolatban csak azt nem értem, hogy mi tartott eddig. (Felkészül: Eye of the Tiger.) Greg a porszívózsinórral ugrókötelezik, Zsuzsu egy párnát fogva guggol, Lacika és Reni meg látványosan szenved és a hattyú halálát adják elő. Tudjuk, Reninek Csokifasz szétkúrta a vállát is. Most jön egy kisebb megmérettetés: 5 perc időtartam alatt megnézzük, ki tud többet futni, és ez bennem borzasztó emlékeket kavar fel, mert nagyon olyasminek hangzik, mint a Cooper teszt. Ehhez behoznak egy futópadot, ami viszont Zsuzsuban ébreszt rossz emlékeket: Egyszer a konditeremben annyira bámult egy kigyúrt csajt, hogy leesett a futópadról. Epic. Na, lássuk, hogy tepernek az agyhalottak. Amikor Vivi futni kezd, a szerkesztő azonnal Attit rendel aláfestő zenének: Gyere őrült, névsorolvasás! Ez már csak azért is hibátlan választás, mert Vivike élete tartalmas 18 éve alatt nem tanulta meg, hogy be kell osztani az energiáit, és majd kiköpi a tüdejét. Ráadásul azt is benyögi, hogy asztmás, így külön szeretnék neki gratulálni, nemcsak az eszetlen sprinthez, hanem a láncdohányzáshoz is. Rolinak meg görcsöt kap a vádlija, és szó szerint leborul a futópadról, majd végiggurul az udvaron, elég ijesztően néz ki. Végeredményben Hunor és Vivi nyer, mert gondolom, Hunor simán lefutna itt akárkit. (a szemléletes gifekért ismét hatalmas köszönet Hoppancsnak)

gif01.gif

gif02.gif

gif03.gif

gif04.gif

A nyeremény: egy vállalható vacsi, valamint egy közös éjszaka a nyugiban, a szerkesztők szeretnék megnézni, hova vezethet ez. Kapnak médium (copyright by Roli) steaket meg masszázsolajat, használják ezeket belátásuk szerint. Hunor nagyon cselesen (NEM) kifejti Vivinek, hogy szívesebben nyerné meg ezt a hetet olyannal, akit meg is lehet csinálni, ha adott esetben páros wellnessből és szállodai szobából, vagy egyéb dugási lehetőségből állna a nyeremény. Vivike erre csak rebegteti azokat a borzasztó ötkilós műszempilláit, de Roli és Lacika minduntalan benyitogatnak cockblockolni meg pezsgőt lopni. A nyugovóra térés előtt Adri még bepróbálkozik Hunornál egy csöcsmasszíroztatással, majd rosszul leplezett aggodalommal a hangjában azt mondja Reninek, hogy szerinte Vivi nem dugatná meg magát Hunorral. Nem sok olyan pillanat volt eddig a VV9 történetében, amikor Reni engem szórakoztatott, de az erre adott zsigeri őszinte „NEM-E?!” válasza fergeteges volt. Tény és való, hogy egyszer nem hallottam még Vivientől határozott hangon, hogy "állj le Hunor, ne feküdj mellém, ne simogass, ne próbálkozz, mert totál esélytelen, hogy lesz valami, nem teszem ezt meg Krisszel." Akit el akarunk küldeni a picsába, azt elküldjük a picsába, de úgy, hogy ahhoz kétség nem fér, ez ilyen egyszerű. Leszáll az éj, Vivi kezeslábas pizsibe bújik a masszázshoz, majd azért csak leveszi, hogy Hunor bekenhesse a hátát. Hunor meg előveszi a már sokszor kipróbált csajozós módszereit („Mindig arra vágyom, ami elérhetetlen” - bloooááh), és itt álljunk meg egy pillanatra, mert a srác éppen most veszíti el a női szavazatok legalább 90%-át. Ugyanis azoknál a nőknél, akik nem pontosan ugyanolyanok, mint Vivien, semmivel nem áshatja el jobban magát egy pasi, mint azzal, ha rámegy egy ilyenre. 

06_elo_kapcsolas.png

Ennyi volt az összefoglaló, jöjjön a körömrágósan izgalmas kiválasztás, amit olyan jó lenne, ha megtanulna az RTL Klub egy kicsit pörgetni, mert olyan 80%-a sallang mindannak, ami innen következik. Bajusz vált egy-két szót az egysejtűekkel, akik közül Lacika simán ellopja a show-t azzal, hogy amikor Peti kérdezi, mi hiányzott nekik a héten, azt válaszolja, hogy „még 1-2 edzés”. Reninek meg elege lett abból, hogy egyik műsorvezető sem tudja a tisztességes nevén szólítani, ezért felveszi a VV Reni feliratú bészbóz sapkáját, ráutaló jelleggel. Sőt, az is elhangzik, hogy a betlehemes akkor lett volna csak vállalható, ha az összes szerepet ő alakítja, és ő is rendezi a darabot. Istenem, ha csak negyedannyira lenne érdekes ez a csaj, amint amilyennek gondolja magát, nem lenne akkora kín az összefoglalókat nézni, de lapozzunk. Az elmúlt hét eseményeinek visszajátszása jön, szemöldökcsipesz, Csokifasz kilépő, siratóasszony, Era végrendelet, volt nyalás vagy nem volt nyalás, Zsuzsu, Belevaló, féltékenykedés, Adri kavarás, infinity cry. Az egyetlen tényleg érdekes elem az, hogy így egymás után lejátszva a különböző időpontban rögzített jeleneteket, még jobban kijön, hogy Vivien gyakorlatilag egy egyszemélyes bohócszínház a röhejes sminkjeivel meg ovis színvonalú hajbavalóival. (Ma esti repertoár: hajpántnak használt műcopf, arany csillámos pillangócsatok ÉS mindehhez ezüstszínű csillárfülbevaló.)

Jöjjön már a lényegi rész, mert ez az időhúzás kibírhatatlan. Még egy gondolat: ha már ezen a ponton úgyis benyomnak egy kurva reklámblokkot, nem lehetne, hogy a nézőnek teljesen érdektelen, de kötelező bőröndcipelés, írás, borítékolás, zöld kendő elővevés és táblacipelés a reklámblokk alatt valósuljon meg? Köszöntem a figyelmet, és most már tényleg irány a tábla nyomorultak, valljatok színt. A két tábor ismét teljesen világosan kirajzolódik, és úgy tűnik, Gregnek tényleg most esik le, hogy Roliék csapata bizony összebeszélt az ő kibaszarintására (mi láttuk ezt egy párszavas megbeszélés erejéig), mert úgy szórják jelekkel, mintha nem lenne holnap. Azért Vivien is kap a jóból, a vége döntetlen (4-4), és Roli, mint villamester úgy határoz, hogy Greget küldi párbajozni (aki úgyis Vivit hívja majd ki, szóval tökmindegy). Greg nem bírja magában tartani a felháborodását, és élő adás ide vagy oda, előjön belőle a hajtűdobáló primadonna, ami azért valahol szórakoztató, mert ezt nem játssza meg. Úgy gondolja, most övé a színpad, úgyhogy rögtönöz egy kis "kit miért rühellek" -beszédet, amit Peti semmilyen szinten nem tud kontroll alatt tartani. A lényegesebb elemei a szónoklatnak: majmok ezek mind, és Rolit a főmajmot követik, Hunor egy Robotzsaru (köszi a szuper új becenevet, bár én szerintem átkeresztelem majd Robotkurvára), Vivien meg egy velejéig GONOSZ, hazug, aljas, álszent stb. magát sátánistának valló (!!!), szarházi büdösribanc! A végén meg már Zsuval szinkronban ugatnak teljes erőbedobással, de abból legalább nem lehet érteni egy rohadt szót sem. Annyi új információ lett így hirtelen, hogy azt sem tudom, hol kezdjem, de örülök, hogy marad így muníció a ma esti etapra is. Amit szintén én hogyvoltozok nektek, viszont kérlek, ne türelmetlenkedjetek majd, mert ki akarom aludni magam. Addig is kívánok mindenkinek sellőkben, unikornisokban, bolondságban és parittyázásban gazdag, boldog új évet, ma estére meg jó bulit! Csak óvatosan a pezsgős virslivel, petárdát meg senkinek eszébe ne jusson, még véletlen se.

Jut eszembe: Chat Géza interjúját a kreatív producerrel olvastátok már?

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.12.31. 16:48:03

Hú @candyperfumegirl, a nyitómondatod instant klasszikus!! És a cím is, imádom!

ficekence 2018.12.31. 17:26:11

Szuper poszt, gratulálok.

MosóMaca 2018.12.31. 17:28:42

Kedves Drága Kommentelők! Én ezt már csak jövőre olvasom el,remélem ma mindenkinek van jobb (

Sargabogre 2018.12.31. 17:33:50

Vivinek súlyos önértékelési problémái lehetnek ezzel a cirkuszi sminkkel. Meg fényezte magát, hogy neki milyen feszes mellei vannak (18 évesen kinek nem?) de valami nagy baj lehet ott, ha 5 tonna vakolat nélkül nem képes létezni..

C.Chauchat 2018.12.31. 17:35:27

Hát boldog lekvárt❗

mentorosh lecsó 2018.12.31. 17:43:11

Köszi candyperfumegirl ! Ütős lett :)))))

PornóBajusz olyan "erőteljes" volt élőben, hogy 3db veszekedő Danaida-lepkét nem tudna szétválasztani és "lecsendesíteni" ! :))))))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 17:47:39

@Sargabogre:
1. az 5 tonna vakolat a nyóckeres, fél-dakota származás elfedésére szolgál, kevés sikerrel...
2. majd lebiggyed a kis lavórszája, amikor a sikeres modell (sic!), akarom mondani pornós karrierje után, 28 évesen gyászolja majd a gravitációnak mégiscsak engedelmeskedő kis cickóit

én kérek elnézést !

Maximista vagyok 2018.12.31. 17:49:40

Boldog Újévet Kívánok a HV lakóknak, a VV lakóknak nem, nekik csupán annyit hogy please go fuck yourself, thx ;)

Angora Cardi 2018.12.31. 17:53:32

Előre is BÚÉK, a bulizóknak jó bulizást, többieknek lekvárt

,, 2018.12.31. 17:53:59

Lekvárban gazdag új évet kívánok a HV-lakóknak!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 17:58:13

Megyek a söntésbe szittyózni, már hiányolnak a csatolmányok!
Boldog Új Évet Mindenkinek!
Hát, ja...

ibsen 2018.12.31. 18:05:38

Köszi Candy jó lett! Adri tényleg mindenféle stratégia nélkül kavarja a szart majd kint visszanézi hogy is bacta el a játékát, a művésznővel együtt:-)

ibsen 2018.12.31. 18:10:12

@Sargabogre: Olyan sminkben mintha egy masz lenne rajta. Nem gondolom hogy szép arca van a teste jó, de nem egy 18 évesé, inkább 25-26. Jól mondták a többiek, leveszed a pillákat, a műkajat a vakolatot és egy átlag nőt kapsz. Többször aludt más sminkben is.

Tökös... 2018.12.31. 18:22:03

ken és zsú nagyon berágott....
Végre beindul a gyalázkodás, ebben szerintem elég jók az emlitett személyek...
kent elnézve, valakinek nekiugrik, azért az mégiscsak arcátlan hogy ő párbajra megy, egyébként szerintem vivient viszi ki, úgy hogy nem szabadulunk csak meg úgy kenbabától...
Erre viszont kell várnom egy hetet...

moletty 2018.12.31. 18:30:56

@ibsen: Igen el kell ismernem ez igaz (dacára h. bírom mint nőt és tudnék is vele bánni ugyanakkor meg is dugnám, hogy sírva beájulna :)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 18:33:54

Minden Szeretve Tisztelt Szerzőnek és a Hogyvolt közösségének, ezúton kívánok Erőben Gazdag de Nyugodt, Boldog Új évet !!!!

Lecsó balra el.... (jövőre ugyanitt... már alig várom.... :D )

moletty 2018.12.31. 18:34:51

@Tökös...: Igen Vivit valószínűleg kinn hagyja, bár most már én 2 közül VIvinek szurkolok.
(Nem mitnha szeretném vagy bírnám kicsit is, csak jobb lenne így a helyzet.)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 18:40:51

visszatértem, muhaha. a petárdásoknak a jó édes anyukájukat.
köszönjük a posztcsit

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 18:44:03

Vivike légyszi még éjfél előtt engedd magadba a robotzsarut, mert kell az a pontocska!!!! Cserébe visszaszavazlak greguci ellen. Köszönöm

Mók_Ica 2018.12.31. 18:52:09

Boldog új évet nekünk és természetesen a posztíróknak :)))) ma este én sem leszek, ünnepi konténert azért hagyok nektek :))))
Jó bulikázást, puszi pacsi :)))))

Tökös... 2018.12.31. 18:52:23

@moletty:

Kenbabába még van motiváció... mindent halálosan komolyan vesz, lehet egy dugás jót tenne neki is meg zsúnak is feszültségfeloldásra...
Ami vivient illeti, ő egy házisárkány, neki inkább egy füves cigi...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 18:53:00

@Angora Cardi: kutyának nem is kellett külön kérvényt benyújtani, hogy fáradjon be a pincébe, kinyitottam az ajtót és ment magától :/

Ego0123 2018.12.31. 18:58:44

Boldog Új Évet mindenkinek!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:08:21

@Angora Cardi: évente egyszer félelemből szót fogad. egyébként egy makacs, akaratos, hisztis blaha lujza :)

Avigal 2018.12.31. 19:20:10

@úgymond olvasó mmkk: @Angora Cardi: nálunk Süket épp kinn turnézik, pedig már durrogtatnak. Ő szereti a szilvesztert, nem hall semmit, de a tüzijátékot elbűvölten nézi. Bár jobb lenne, ha bentről tenné...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:22:10

@Avigal: a kiskutyának szelektív a hallása :)

Avigal 2018.12.31. 19:24:23

@úgymond olvasó mmkk: először azt hittük mi is, h alkalmi süket, de elég hamar kiderült, h születéstől. Fehér cicáknál gyakori.

moletty 2018.12.31. 19:36:07

@úgymond olvasó mmkk: Én picit sarkosabb vagyok a kérdésben : bassza szájba a kurva anyját minden petárdázós köcsög ! :)

moletty 2018.12.31. 19:36:53

@úgymond olvasó mmkk: " makacs, akaratos, hisztis..." amilyen a kutyusa olyan a.... :D :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:37:40

@Avigal: távolról :) imádom egyébként, de akkor is, blaha lujzát simán lejátssza a színpadról :)

@moletty: még jó, hogy kimondod helyettem, amit gondolok :)

moletty 2018.12.31. 19:38:41

Az mondjuk megható amikor éjfélkor mindenki kipattan a háza elé éjfélkor és a levegőbe ereszt kalasnyikovval egy sorozatot :)

Avigal 2018.12.31. 19:39:31

@úgymond olvasó mmkk: egyik ismerősömnek drótszőrűje van, mindig morog, farkot csóvál, míg nem vakargatom:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:39:51

@moletty: nana, én nem vagyok tacskó :)))))) én azért kiegyensúlyozottabb vagyok nála. egy kicsit :P

mentorosh lecsó 2018.12.31. 19:40:00

@úgymond olvasó mmkk: téged, mint hivatalból szociálisan segítőkész embert kérdezlek:

Mit tegyünk akkor, ha a töltött káposztától felfújódtunk "mint tehén a lucernában" és durrogtatni kezdünk (a Zasszonyal)... Mink is félünk ám !!!
Hová bújjunk egy 4 emeletes panel ghhhheeeccchiiibenn ?!? :))))))

Avigal 2018.12.31. 19:41:21

@moletty: itt a hülye szomszéd tüzijátékol, mindjárt ég a mandulafám:( Még jó, h Cica bejött.

moletty 2018.12.31. 19:41:34

@úgymond olvasó mmkk: Én is így gondoltam (merem máshogy? :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:42:05

@Avigal: az enyém utálja a pasik többségét (talán csak a családtagokat nem, de őket gyakran látja), az exemnek mindig elkapta a nadrágját, és megpróbálta elhúzni mellőlem :D viszont a szőke jányok bejönnek neki :) (engem csak elvisel :D)

Angora Cardi 2018.12.31. 19:42:25

@Avigal: süket de kis bájos hogy nézi hehe
Akartam előzőnél valaszolni de lett új poszt.
Cicás linket köszi :))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:43:03

@mentorosh lecsó: most nem vagyok szociálisan segítőkész, de ha az lennék se lenne sok ötletem :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:43:34

@moletty: gondolni mered máshogy, leírni nem ;)

Angora Cardi 2018.12.31. 19:44:58

@úgymond olvasó mmkk: kérem szépen micsoda kis művésznő lehet :DD

moletty 2018.12.31. 19:45:36

@mentorosh lecsó: Amíg nagy sűrű szelek fújna ne parittyázzatok , főleg popsiba ! Tudományos alapon ennyit tudok mondani !

Avigal 2018.12.31. 19:46:01

@úgymond olvasó mmkk: ismerős tacsija a magas szőke lányok fenekét harapdálja:) Én kicsi vagyok és sötétbarna, de nem szeretem, ha a hátam mögött ugat.

Cica rajtam és gyerekemen kívül mindenkit utál, nem barátságos. De hozzánk ragaszkodik.

Aranyos, hogy megvéd extől téged:)

moletty 2018.12.31. 19:47:03

@Avigal: Hmmm lehet h. tacsi vagyok ? vagy lennék.... :D

Avigal 2018.12.31. 19:47:13

@Angora Cardi: szegény csóri kb. 1 hétig még ül esténként az ablakba, hátha még lesz:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:47:18

@Angora Cardi: művészúr. pláne. majd egyszer felveszem neked a "szegény kiskutya egy hete nem kapott enni, és elsorvad" című előadást :D

Avigal 2018.12.31. 19:48:12

@moletty: ne irigyeld, pár éve érdekes műtéten esett át:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:49:41

@Avigal: azért nem kedvel engem különösebben valószínűleg, mert nem vagyok szőke. vénségére hálkis lett :)

Avigal 2018.12.31. 19:50:55

@úgymond olvasó mmkk: az ilyet jól tudják előadni. Nálunk az unatkozom, sosem játszol velem előadás megy. A kaja nem igazán érdekli, keveset eszik, beosztja magának, mindig van előtte.

moletty 2018.12.31. 19:51:07

@Avigal: Ajjjajj... Egyébként één amúgy se korlátoznám magam a "magas szőke"-re...
Csak formás és kemény legyen........... oké elég ha formás ! :D :D

Avigal 2018.12.31. 19:54:09

@úgymond olvasó mmkk: mindent a kutyáért, szerezz be szőke, hosszú póthajat, mint Vivié:) Mennyi idős a kis drága? Cica 13.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 19:54:36

@Avigal: a tacskók nem arról híresek, hogy beosztják a kaját maguknak :) elég széles repertoárral rendelkezik, van megsértődős, szomorú, játsszálvelem, hagyjálbékén, adjálenni, elsorvadós, udvarlós magánszáma is :)

nicu71 2018.12.31. 19:54:50

SZiasztok Boldog uj évet mindenkinek a Lacika fan Club nevében,helyzetjelentés a Facebookról.Elég sokaknál kiverte a biztositékot a kis sellő tegnapi hajtűdobálós szuperperformance-a ,de kétszer háromszor többen vannak akiknek nagyon is bejött,"ő őszinte ,frankón megmondta a véleményét őt nem lehet elhallgattatni "És igen tiszta szívű, nem is ilyen kiélt és megtört ember mint pl a savanyú Roli vagy a miss Vivi.
Hát hajrá Greg! Mutassuk meg hogy még győzhet a szív❤️ " ezenkívül minden exit poll-t toronymagasan vezet van ahol 10szeresen .Egyszerúen elképesztő,ne legyenek illuzióink :(

Avigal 2018.12.31. 19:56:08

@moletty: ha túl kemény, beletörik a fogad:) s mi van, ha implantátumba harapsz? Már ott is előfordulhat.

mentorosh lecsó 2018.12.31. 19:57:38

@moletty: lóf@sz lesz itt nem parittya !!!
szétizgulja magát, mert a kicsi (12 éves fiú) 2 emelettel lejjebb bulikázik... és ez sem nyugtatja meg, hogy nemsokára mi jövünk, mert a "felvigyázó" szülők 2 óránként váltják egymást.

Avigal 2018.12.31. 20:00:12

@úgymond olvasó mmkk: Szórakoztató kutyus lehet:) Nem unatkozol mellette.

mentorosh lecsó 2018.12.31. 20:00:18

@úgymond olvasó mmkk: azért MMKK körülmények között, Kivételesen Boldog Új Évet kívánok TeTeNéked !!!!

Avigal 2018.12.31. 20:01:11

@úgymond olvasó mmkk: akkor majdnem egyidős Cicával:)

Avigal 2018.12.31. 20:02:17

@mentorosh lecsó: na, ezen én már túlvagyok. Azt sem tudom, hol tölti a ma éjszakát.

fujimo 2018.12.31. 20:09:12

@úgymond olvasó mmkk: hehhe, azt a miénk is rendre előadja... igazi dráma tagozatos hercegnő... <3

...van az "ázott, éhező és kivert kutya" - fej... és az "ezer éve el vagyok hanyagolva, évek óta nem voltam lent" - tekintet... ez utóbbit akkor is képes előadni, ha történetesen éppen akkor érkezik vissza vele az asszony... nem érzi az összeférhetetlenséget... :))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 20:11:31

@Avigal: térden állva, a tapétát véresre kaparva könyörgöm, hogy adj tanácsot a Zasszonynak !
Gestapó üzemmódban van és nem tudok vele mit kezdeni...

fujimo 2018.12.31. 20:15:15

@fujimo: jahh... és van a fürdés előtti felszisszenésemre ("nahh, most...") történő látványos elsunnyogás... majd földhöz tapadás...

...illetve a fürdés utáni végtelen méltatlankodás... amikor úgy érzi, h mindenképp érzékeltetnie kell 1,5 napon át, h vele milyen igazságtalanság történt, h meg kellett fürdenie... :D <3

Avigal 2018.12.31. 20:18:25

@mentorosh lecsó: én sem tudtam mit kezdeni a gyermek apjával a gyermek ennyi idős korában. Túl kell élni:) A tiétek fiú, az enyém lány volt, az sokkal rosszabb aggódás szempontjából.

Ha jól szűrtem le, most is felnőttekkel vannak, s később ti lesztek velük, semmi sem történhet. A bujócska vészes, nálunk akkor szakadt zuhanyfüggöny, függönykarnis, húztam ki gyereket az ágyneműtartóból, de lazán kell kezelni.

Én a gyereket fenyítettem be előzetesen, ha nagyon elszabadul, akkor nincs következő huli.

Cimili 2018.12.31. 20:20:40

Csatlakoznék az előttem szólókhoz. Minden HV lakónak, poszt írónak és Sixx apánknak nagyon boldog új évet kívánok! A bulizóknak jó bulizást! Nekem is.:)
Candy, szupi lett a posztcsi, várjuk a holnapit is TÜRELMETLENÜL! :)

Tökös... 2018.12.31. 20:23:22

Hogy tudtok boldog új évet kívánni, a való világ műsora előtt ?

Angora Cardi 2018.12.31. 20:23:41

@nicu71: Lacika fanclub oszlopos tagjaként különbúék drukktársam!

mentorosh lecsó 2018.12.31. 20:25:31

@Avigal: a "bulizó" gyerekek szülei vigyáznak rájuk 2 órás váltásokban.
igen, nálunk két hím ivarú utód van (12 és 14 évesek)... El sem tudom képzelni, ha leány utódom lenne ! :))))))))

Viszont vagyunk olyan nexusban a fiúkkal, hogy TUDOM, hogy nem ejtik teherbe a "szomszéd Sárikát" a szilveszteri buliban... a Zasszony mégis Gestapo üzemmódban van... :))))

Talán azért, mert tudja, hogy nem áll távol tőlem a hülyeség... a tavalyi bulira is füstbombát és lézeres tánci-tánci rendszert építettem nekik...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 20:27:48

@mentorosh lecsó: kösz, rám fér, ennél szarabb évem, mint 2018, nem volt még :D neked is búék

@fujimo: a miénk nem jön be a lakásba, morog az előszobai padlómintázatra, érzékeny a lelkem az ilyenekre :D

Avigal 2018.12.31. 20:33:33

@mentorosh lecsó: nálunk az apja mindig elmenekült, én tartottam a frontot 10 kölökkel:)

Nálunk kicsi a korkülönbség a gyermekkel, elég rugalmasan kezelem a hülyeségeit. Ő sokkal konzervatívabb nálam, már előre sajnálom a gyerekeit. Biztos szakmai ártalom nála, tanít:)

nicu71 2018.12.31. 20:41:23

@Angora Cardi: köszönöm drága <3 kapsz egy szivet !

mentorosh lecsó 2018.12.31. 20:43:06

@úgymond olvasó mmkk: olcsó kis sz@r vagyok, aki a Zasszony szoknyája mögé bújik mindig...
De az elvitatatlan tény, hogy Nélküled a fórum nem az lenne ami !
Noszaaa ! Harcra fel az elkövetkező évben is... Meggyőződésem, hogy megtalálod a boldogságot... Csak egy Tolsztoj idézettel tudok szolgálni:

- Ismerjétek meg egymást:
- Ő, Helen a pincérnő... Ő Simon a buzi...

Minden logikai érzékem kizártnak tarja, hogy nem leled meg a Boldogságot !

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 20:44:16

@mentorosh lecsó: ne is haragudj, de ha én lennék a gyerekeid anyja, a tavalyi hülyeséged után biztos, hogy leszedálva tartanálak a hátsó szobában, bezárva :DDDDDD

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 20:44:27

Basztat az egyik rokon, hogy nagyon fiús a lányom, biztos meleg. Több pink cucc kéne neki, meg hercegnős mese. Én meg leszarom, ha a lányom zombi rajongó és a lövészet érdekli, akkor nem veszek neki barbit! Ha meleg, ha nem, ő az én csodás, gyönyörű, okos, vagány nagylányom! A különbség annyi, hogy élete szerelmét nem fiammá hanem lányommá fogadom! Köszönöm, hogy leírhattam

Avigal 2018.12.31. 20:46:47

@Hedo a nokedli szaggató: Rokonnal ne foglalkozz, az én lányomnak sem volt rózsaszín cucca, feketeöves karatés és augusztusban férjhez megy:)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 20:50:44

@Avigal: :D :D :D

Nálunk a kicsi (12) baromi konzervatív, és tanítgatja a nagyot (14) az illemre... :))))

Avigal 2018.12.31. 20:50:47

@Hedo a nokedli szaggató: ha ez kicsit segített neked, akkor szívesen:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 20:53:05

@Hedo a nokedli szaggató: én 2,5 éves koromban levágtam egy hisztit apukámnak állítólag, hogy soha többet az életben ne merjen rózsaszín ruhát rám adni, azóta nincs rózsaszín ruhám. a mai napig nem vagyok "lányos", 2 éve vettem fel először szoknyát a saját akaratomból. és nem vagyok leszbi :) a rokonnak üzenem, hogy szüljün farfekvéses sünt, minimum ötöt. köcsög.

Avigal 2018.12.31. 20:53:24

@mentorosh lecsó: velem közölte, nem adhatok az unokáimnak a tetőtéri lakáshoz a különbejárathoz kulcsot, közlekedjenek rajtam át és ellenőrizzem, ki megy fel:) Ja, unoka még csak gondolati szinten sincs:)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 20:53:38

@mentorosh lecsó: férjem 10évvel idősebb nákam, néha 80nak tűnik :) ő nem nevet a moziban, mert mit szólnak a többiek? Én a 9 évessel és 4-5 haverjával sikongatva röhögök a szenilla nyomában eposzon!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 20:53:52

@mentorosh lecsó: te írtad, hogy tavaly füstbomba volt :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 20:55:00

@úgymond olvasó mmkk: jó hallani, hogy jó humorú okos hetero csajok között is akad fiús :)

Angora Cardi 2018.12.31. 20:58:06

@nicu71: elkaptam <3 :))))) lekvárlak!

mentorosh lecsó 2018.12.31. 20:58:06

@Avigal: "feketeöves karatés és augusztusban férjhez megy:)"

gondolom, kizárólag könyökfeszítéssel vette rá a jövendőbelijét a frigyre lépésre ! :)))))

Hatalmas gratula és Örök Boldogság nekik ! #tapsvihar

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:00:20

@Avigal: hihhíííííí, de szép is a szülők élete ! :)))) ezt a bejegyzést a Zasszony elől takargatni fogom :))))))

Avigal 2018.12.31. 21:02:00

@mentorosh lecsó: a leendő férj is feketeöves, karatéról ismerik egymást vagy 20 éve:) meg mi is az egész családot. Azok a jó kis karateversenyek, meg edzőtáborok, és utána a sürgősségi:)

Gyermek puszta kézzel tud deszkát törni:) Meg a vőlegény is:) De inkább a srác a romantikusabb:)

Köszönjük a jókívánságokat:)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:03:31

@Hedo a nokedli szaggató: 7 évvel vagyok idősebb a Zaszonynál... és amiben csak lehet különbözünk... mégis MŰKÖDIK !

Amikor a fiúkkal nézem a Némó nyomában-t, akkor mindig könnybe lábad a szemem és közösen röhögünk rajta... :)))))))

Avigal 2018.12.31. 21:04:52

@mentorosh lecsó: bezzeg akkor nem reklamált, mikor őt nem ellenőriztem:)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:05:17

@úgymond olvasó mmkk: ez olyan "tudomány" amit a fiúk is értenek... tudod: alkalmazott tudomány... :)))))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 21:06:13

@mentorosh lecsó: bmg, szociálpedagógus vagyok, ne ijesztegessél már alkalmazott tudománnyal :))))))))

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 21:07:15

@mentorosh lecsó: nálunk is működik :) és még az ágyban is jó: nem veszi el takaróm, nem horkol, reggel fél 6kor eltűnik :)

Tejjelkifli 2018.12.31. 21:07:42

@mentorosh lecsó:
Légy empatikus a zaszonnyal! Enyim még csak 16 hós, de elviselhetetlen jelenleg a gondolat, hogy szeptembertől bölcsis lesz, és bíznom kell benne, hogy vadidegen, ám szakképzett emberekre kell bíznom, hogy etetik rendesenl, megvígasztalják, ha beveri a buksiját stb. Az is rémületes, hogy egyszer majd felnő, és el fog költözni. Enyim lány, bulikákba gondolni se merek. És közben TUDOM, hogy a gyereknek gyökerek mellett szárnyakat is kell adnom, ugyanakkor ösztönösen kódolva van bennem a para.

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:07:43

@Avigal: vhol megértem... :)))
régi katona és rendőr család vagyunk... mi is vonzzuk a "hülyéket" :))))

Avigal 2018.12.31. 21:08:34

@mentorosh lecsó: mi karácsonykor az az évi Dexter sorozatot nyomtuk le 25-én kettesben. Könnyed karácsonyi tömeggyilkosság:)

fujimo 2018.12.31. 21:09:46

@Avigal: könny szökött a szemembe... én éppen az első mesterfokomra gyúrok... és feltett szándékom, h a kislányom tekintetével öljön, mire 10 lesz... (most 18 hónapos... :D) azt hiszem én is parapapi leszek... :DD

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:10:47

@Hedo a nokedli szaggató: elveszem a takarót, baromira horkolok és 06:30-nál előbb nem kelek... Mit rontottam el ???? :)))))

Bekkara 2018.12.31. 21:10:52

@nicu71: Egyáltalán nem "elképesztő", itt elsősorban az Özvegyet utálják, nem Greget szeretik, én is így vagyok ezzel. Belegondolok, mit művelne a Ribi, ha visszatérne, a hideg is kiráz. Zsuzsura egyébként is pikkel, mert szebb nála (még Roliék szerint is), Reni nem egy erős bástya Zsuzsu mellett, tehát Gregnek két szavazóköre is van: Zsuzsu kedvelői és Ribi utálói (a csillámpónik a harmadik, de ők nincsenek olyan sokan). Vivinek hol a szavazótábora? Krisztián kedvelői? Radicsé? A Hunort kedvelők sem szavaznak rá, hiszen az, hogy Hunor ráment a Ribire, a legrosszabb dolog volt, amit megtehetett a játékában. Egyedül a Greget utálók adhatnak hozzá pár százalékot Krisztián szavazatainak számához, meg esetleg azok a férfiak, akik Vivi seggén nemigen látnak túl, de ennyi, én nem hiszem, hogy ez elég lenne, több a női szavazó.

fujimo 2018.12.31. 21:11:20

@Tejjelkifli: ööö... 16 hónapos... akarom mondani... :D :D ...de képben vagoyk... :D

Avigal 2018.12.31. 21:11:52

@fujimo: az enyém 6 évesen kezdte. Már edzőije is van a fekete öv mellé.

fujimo 2018.12.31. 21:13:10

@Avigal: és él még a romantika... mi is összebújva néztük, h hjajj... ha kiélhetnénk a vágyainkat... <3 :)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 21:13:24

@mentorosh lecsó: a Szabó bakter ért a szerelmeskedéshez is ;)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 21:14:08

@mentorosh lecsó: micsoda luxus, hétköznap 6:30ig aludni, nahát

Avigal 2018.12.31. 21:14:48

@fujimo: 1-2 hónap ide vagy oda:)

Azért nem vagyunk ennyire vérengzősek, bár egyik kedvenc filmünk az Arzén és levendula:)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:16:32

@Tejjelkifli: :D :D :D EKG !

A kölkök bölcsis és ovis korszakát nem tudom a jelenlegi ismereteimmel feldolgozni. Mármint, hogy, miért nem váltam ebben az időszakban tömeggyilkossá ?!? :)))))
A Zaszony amióta a világra hozta őket "AGGÓDIK", én próbálom hangyaf@sznyian reálisan megfogni a világot... :)))))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:18:21

@úgymond olvasó mmkk: az alkalmazott tudomány hajjjjjcccsssaaaa az autódat ! :)))))

Avigal 2018.12.31. 21:19:52

@mentorosh lecsó: 2019 az innováció éve! Vesszen az alapkutatás!:)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:21:09

@Hedo a nokedli szaggató: meeerrrrrrr "Buga Józsi nem szép ember... de gavallér" !!! :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 21:21:43

@mentorosh lecsó: akkor is hagggyámá ilyenekkel, az emberekhez értek, nem a tudományokhoz :D

Maximista vagyok 2018.12.31. 21:22:46

Hajrá fantomkép, nincs olyan opció hogy átrakjam :)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:24:59

@úgymond olvasó mmkk: meeeeeerrrrr 11:00-ra járok melózni :)))))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:27:52

@Avigal: "Vesszen az alapkutatás!" ?????????????????????
Minden kib@szott nap, röntgen diffrakciós mintákat elemzek, hogy nektek "földi halandóknak" könnyebb, erősebb ötvözetek álljanak rendelkezésre a "hülye" villanyautók építéséhez ! :)))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:30:53

@úgymond olvasó mmkk: akkor te most butus vagy ?!? :)))))))
TE a humán tudományokhoz érTEL, jómagam pedig a hülyeséghez...

Avigal 2018.12.31. 21:30:57

@mentorosh lecsó: Palkovics úr azt mondta, minek alapkutatás, innovatívnak kell lenni.

Én csak locsolgatom a növényeimet, hogyha itt már sivatag lesz, akkor is tudjatok mit enni....

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:39:50

@Avigal: jahhhh... értem, Palkovics úr ! :)))

Sz@r lesz alapkutatás nélkül 150-200 éven belül "lebegő autót" építeni, a Higgs-mező tanulmányozása nélkül... ... ...

De én innovatív leszek ! Feltalálom az önmagát megfőző sört !

mobilos perpetuum 2018.12.31. 21:40:10

Még egy olyan írás, amit érdemes (nem most, hisz az új év fontosabb) majd elolvasni. Hódos Hajni tette anno közzé , aki ha jól emlékszem az Éden első szériája idején Hogyvoltokat is írt.
24.hu/szorakozas/2014/03/14/kedves-rtl-en-elmondom-hol-lett-elcseszve-a-mutatvany/

Több jó, és máig aktuális megállapítási közül egyet idézek: "... (az összefoglalókban) a szánkba rágják, mit láttunk. ..., (de) amit látunk, azt Önök állítják össze, az olló ott csattog, ha úgy hozza a szükség, bármelyik szereplőből lehet eszement idiótát és földre szállt angyalt is csinálni."

Maximista vagyok 2018.12.31. 21:43:57

@úgymond olvasó mmkk: dicsak retektesóm, neked külön buék ;)

Avigal 2018.12.31. 21:47:22

@mentorosh lecsó: én inkább rukkolában utazom most:) Éljen a saláta:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 21:48:00

@Maximista vagyok: dikk, minden szépet és jót 2019-re :)

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:51:29

@Avigal: "Éljen a saláta"
Ehhez vmi nyuszi avatáral rendelkező Komtárs segítségét kérd lécci, lécci... :)))))

Avigal 2018.12.31. 21:53:03

@mentorosh lecsó: Nyúl nem jöhet, nem eheti meg a nehezen felnevelt kísérleti növényeimet:) S még nagyon picurkák is.

Avigal 2018.12.31. 21:55:35

És naaaagy dilemma: VV vagy Gyilkos elmék? Melyik a pusztítóbb???

mentorosh lecsó 2018.12.31. 21:56:51

BÚÚÚÚÚUUUÉÉÉKKKKK ggghhheeeeechhiii Tessákkk és TesssaaaNőőkk !

Holnap, folyt.köv.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 21:58:34

@Avigal: gyilkos elmék, azt nagyon szeretem

Avigal 2018.12.31. 22:00:31

@úgymond olvasó mmkk: igen, az jó, de hatha Greg is ámokfut ma:)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:03:20

olyan mint szarnak a pofon

Avigal 2018.12.31. 22:06:15

@Angora Cardi: még nem ehető, pici:)

Süket kapott karácsonyra Luca búzat, azt rágcsálja időnként:)

Avigal 2018.12.31. 22:07:23

@úgymond olvasó mmkk: ez a rukkola senkit se szeret, nőni se akar:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 22:09:03

@Avigal: kolléganőmnek volt otthon egy kaktusza, ami ki akart pusztulni. mondtam, hogy hozza be a munkahelyre, tegye oda az én asztalom környékére, és két héten belül újjáélesztem. újjáélesztettem, kolléganő azóta is elmondja minden nap, hogy mennyire sérti őt a kaktusz viselkedése :D

Angora Cardi 2018.12.31. 22:09:16

Milyen rosszindulatú fax ez a Greg, Roli nem is szólt a két libához azok mentek oda.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:10:11

@úgymond olvasó mmkk: rukkola is szeret én? óóó :)))
@Avigal: Süket a barim. :)

Tökös... 2018.12.31. 22:10:32

Imádom kenbaba következtetéseit...
igazi stratéga, mint győzike...

Avigal 2018.12.31. 22:11:24

@úgymond olvasó mmkk: minden nap megyek hozzájuk, épp csak nem énekelek nekik. De talán január végére lesz belőlük vmi:)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:11:48

Mocskos ocsmány ez a 3 ahogy most meg Vivit oltják és rosszindulatúan röhögnek, óvoda.

Avigal 2018.12.31. 22:13:18

@Angora Cardi: Latom, látatlanban is nagyon megszeretted:)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:14:06

@Avigal: Én nagyon :)
Le se tagadhatnám.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:14:48

Greg most Zsu és Renit ekézi mert nem hívták a vlogukba - gyönyörű vagy ezerarcú patkány.

Tökös... 2018.12.31. 22:15:30

Zsu tudja magáról hogy hülye...
És a nézőket ez szorakoztatja..
Mondtam hogy zsu egy gyöngyszem...

Avigal 2018.12.31. 22:15:53

@Angora Cardi: köszönöm a nevében is:)

Ego0123 2018.12.31. 22:16:01

Na végre átkapcsolhatok.

nicu71 2018.12.31. 22:16:02

A dilis trió egyre gátlástalanabb, atya ég kezdem megerteni a tegnap esti drámát. Mi lesz még itt...

Avigal 2018.12.31. 22:17:41

@úgymond olvasó mmkk: greg reklamál, h kimaradt a vlogból, rondán kárál

Zsu rájött, h a 3 páratlan szám, s így valaki mindig kimarad

Angora Cardi 2018.12.31. 22:18:10

3 fogyatékost küldjék haza. Mindenkit még egymást is ekézik ez már óvodának is sok.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:19:15

Edzőb viiigyázz! mérlegelés és szeméttel edzés, szép!

Ego0123 2018.12.31. 22:19:32

@Avigal: Ja kár, tegnap nagyon hamar véget értek, MVG kivégezte Gerryt.

Tökös... 2018.12.31. 22:19:58

3 az páratlan....
kenbaba szerint ez tökéletes...

Megjött a tréner, zsu nem tud elsüllyedni...

Avigal 2018.12.31. 22:20:18

Jött edzőbácsi zsírral, h ennyit híztak
Zsu: ő egyenletesen hízott, így is tökéletes
Vivi csontváz szeretne lenni

Angora Cardi 2018.12.31. 22:20:25

@Angora Cardi: korrigálok nem szemét, hanem szemét kaja amit eddig ettek, azzal teli szatyorral edzenek

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 22:20:30

Pezsgősvirslispukkantós szilveszter estét és fejfájásmentes új évet. :)
Hellyel-közzel jövök-leszek, de nem vállalok felelősséget az írásaimért. :)
Ma este mindenkit szeretek, tisztelet a kivételnek.

Avigal 2018.12.31. 22:21:03

@Ego0123: tegnap este gyenge volt

Angora Cardi 2018.12.31. 22:21:05

Zsu és Reni összevesznek edzés közben két nyomoronc. Zsu nem jól adott át szatyrot és reni őrjong.

Tökös... 2018.12.31. 22:21:42

Rövid szülés... ( zsu )
Hé, ennek van humora...

Ego0123 2018.12.31. 22:22:42

Zsu megint lrtetlen, nem értem, hogy mit szeretnek benne sokan.

Na eddig tartott a jó világ, megint kapcsolás.

Avigal 2018.12.31. 22:23:00

Ééés Bajusz:) és szünet

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 22:23:03

@Angora Cardi: na, az kimaradt, eszek a pezsgő mellé, úgy az igazi. :D

Angora Cardi 2018.12.31. 22:23:07

PP arany színű bomber dzsekiben vezeti csaxólok.

Tökös... 2018.12.31. 22:23:34

Ken úgy nyelte a tojásokat, mintha egy férfi micsodája lógna a szájába...

Angora Cardi 2018.12.31. 22:23:36

Reklám után acsarkodás amiért Greget jelölték, Roliék utána a nyugiban röhögnek rajtuk.

Tökös... 2018.12.31. 22:24:24

Baukó.. megyek szarni...

Angora Cardi 2018.12.31. 22:25:07

@Avigal: Roli csak tattikál a buták meg felháborodnak, kérem hova jöttek?...

Lynette21 2018.12.31. 22:26:01

@Ego0123: Azert szeretik Zsut, mert olyan oszinten, es szivbol jatszik.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 22:26:30

Roli idióta! Ebben mi a taktika???
Zsu minden rajongója greg mögé áll ( és tossza tossza) gregi most szinte mindenkivel szemben vissza megy. Mert akit kihív, annak az utálói is greg mellé állnak. Rólland pereputtya zsugorodni fog

Lynette21 2018.12.31. 22:26:45

@Tökös...: Elegge undorito volt ez a tojasivas, foleg igy egyben. Legalabb elkeverhettek volna, vagy valami...

Avigal 2018.12.31. 22:28:09

@Angora Cardi: de nekem vhogy nagyon ellenszenves...bár nem kell mindenkit szeretni

Süket az ágyamban alszik, pedig oda nem mehetne!

Avigal 2018.12.31. 22:30:12

@Hedo a nokedli szaggató: de legalább nagyon omosnak képzeli magát. Majd mekkorát fog koppanni....

fujimo 2018.12.31. 22:30:41

@Maximista vagyok: úgyúgy... letölöttem, nyomtam... vesszen a mélytengeri pikkelyes!!

nicu71 2018.12.31. 22:30:53

@Hedo a nokedli szaggató: sajnos pont ez lesz. Bárki ellen vissza fog menni, és akkora arccal, hogy minden eddigi visszatérőt kenterbe ver. Roli ezt most kissé benézte.

Avigal 2018.12.31. 22:31:08

@Avigal: okosnak

Gépelni sosem tudtam, a tablet meg külön öröm:)

Tökös... 2018.12.31. 22:31:24

@Lynette21:

Undorító... lehet, egyszer én is ittam mint a rocky című filmben fogyasztás gyanánt...
Olyan mint a takony... ( bocs )

Angora Cardi 2018.12.31. 22:31:59

Kimaradt, hogy Greg már vitte volna 8 órás elzárásra Vivit.

Avigal 2018.12.31. 22:32:31

@Tökös...: én képtelen lennék rá

Angora Cardi 2018.12.31. 22:33:03

@Avigal: az nem baj ha ellenszenves, ezen a ponton már valahogy ki kell sakkozzák egymást, nem azért jöttek, hogy egymásnak adják a pénzt

Süket kivételezett helyzetben van úgy érzem :)

Avigal 2018.12.31. 22:33:39

Tegnapi balhé ismét

Angora Cardi 2018.12.31. 22:34:01

Kihívás utáni hiszti jön.

Tökös... 2018.12.31. 22:34:34

@Avigal:
Szerencsére nem nekünk kellett lenyelni...
Én perpillanat pezsgőzőm...

Avigal 2018.12.31. 22:35:25

@Angora Cardi: 7 évet küszködtem, h életben maradjon, most már aránylag stabil, de nagyon szigorú életvitelt kell folxtatnia

Oh my... 2018.12.31. 22:35:52

huhh, tobzódik a mocsár, jeeeeej!!! akarom mondani pfejjj! xDDDDDD

Avigal 2018.12.31. 22:35:58

@Tökös...: pezsgőt nem szeretem, puncs:)

Tökös... 2018.12.31. 22:35:58

Zsú és ken....
most már tudom milyen szivvel játszani....
( mosolygok )

Angora Cardi 2018.12.31. 22:36:02

Zsu mutogat ismét, állatkertezik majmozzák a roli csapatot, roliék szó nélkül tűrik, Zsuék ordibálnak utánuk tapsolnak gratulálnak csicskáznak - roliék szó nélkül kimennek.Undorítóznak csalódnak.

BAZMEG mit gondoltok a kezetekbe adják a pénzt vagy mi? Ennyire hogy lehetnek buták?

Greg ordít Hunor arcába, Hunor leállítja. Zsu mint a fába szorult féreg.

Butterske 2018.12.31. 22:36:12

@Angora Cardi: Nem Zsunak mondta, hogy vigye. Mire Zsu felajánlotta, hogy neki adja a szuper képességet és erre Greg már nem is akart senkit elzárni. Amint a tette következményét, neki kellett volna viselni már visszalépet.

Avigal 2018.12.31. 22:36:53

Greg kinn kerepel a csapattal, a másikak benn puffognak

Angora Cardi 2018.12.31. 22:37:05

@Avigal: ügyes mammer vagy

én forralt borom iszom

Avigal 2018.12.31. 22:37:19

Kinn lLacikát osztják

Oh my... 2018.12.31. 22:37:20

ez óriási, lejáratják saját magukat, Roliék jól csinálták, na EZ, ez végre tattika! ;)))

fujimo 2018.12.31. 22:37:28

@úgymond olvasó mmkk: +1

10 évadon át néztem, utána alig mondott újat... de az emberi szélsőséges agyvihar egészen döbbenetes palettáját sikerült bemutatniuk viszonylag nagy hitelességgel... :)

...jó monnyuk hannibal lecter - vörös sárkány azért überebb :)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:37:36

zsu a taktikázáson van felháborodva csókollak menjél inkább haza pincérni

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 22:37:55

még a végén meghozzátok a kedvemet ahhoz, hogy visszanézzem

Avigal 2018.12.31. 22:38:56

Adri is üvölt, Lacika védekezik

Angora Cardi 2018.12.31. 22:39:41

még mindig ordibálnak, szívből játszik, de ők is 4-en Vivire tették, vicces

Avigal 2018.12.31. 22:39:42

Zsu benn üvölt Hunorral, Vivi kontrázik;)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 22:39:55

@Angora Cardi: veled mindig, bébi :*

@Avigal: az ordítozást visszanézem holnap

@Tökös...: :D

Butterske 2018.12.31. 22:40:09

@oh..my...: Létszámfölény összebeszél egy ember ellen. Ez önmagában azért nem nagy taktika. Erre már ovisok is képesek. Nekem Vivi bekerülése a "csapatukba" egyre unszimpatikussá teszi Roliékat.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:40:16

zsu azt mondja: nincs itt a helyetek :D
még jó hogy neked van kis bojlertestű fogyi trampli

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 22:40:31

Greg nem rak jelet??? Zsú megborult

Angora Cardi 2018.12.31. 22:41:11

@Butterske: 4-4 volt az nem létszámfölény

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 22:41:28

@Butterske: vibit csak megtűrik huni feszülő tökei miatt, szerintem

Angora Cardi 2018.12.31. 22:41:59

Még mindig a taktikáztak gumicsontot rágják.

fujimo 2018.12.31. 22:42:09

@nicu71: ez olyan mint a lavina effektus... letörési görbe a félvezetőknél...

...beindul a dilivonat és nincs megállás... hatványozottan hergelik egymást bele az őrület-rosszindulat-gonoszsátánista spirálba... :D

Avigal 2018.12.31. 22:42:11

@úgymond olvasó mmkk: most Roli félmeztelenül osztja az észt, nagyon gusztustalan

VVV közli, ez a ValóVilag, itt gondolkodni kell:)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:42:21

@Hedo a nokedli szaggató: Vivi kell nekik még velük szavazni.

Oh my... 2018.12.31. 22:42:56

bírom amúgy ezt a permanens gonoszozást, gonosz, gonosz, gonosz, soros, soros, soros.... bazzzzz... mint a szajkók, vagy inkább papagájkommandó! xDDD

Angora Cardi 2018.12.31. 22:43:10

Greg rolit osztja hogy rosszindulatú. Jó hogy te nem vagy greg örülünk.

Tökös... 2018.12.31. 22:43:17

Esküszöm itt mindenki pszichológus....

Avigal 2018.12.31. 22:43:44

@Hedo a nokedli szaggató: de történjen már vmi hunor és vivi közt, oszt hunor mehet. Aztán rárepül Vvv Rolira, s ő is távozik:)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:44:03

@oh..my...: szörnyű és aki kiabál annak a háza ég, őket idéztem bent, ki kiabál?

legecizte Greg valamelyiküket.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:44:47

zsuzsika bentről kiabál kifelé hogy szobanövények
belekapnak egy szóba és azt ismétlik
vitakultúra kérem

Butterske 2018.12.31. 22:44:54

@Angora Cardi: Adri elég labilisan tartozik, bárhova.
@Hedo a nokedli szaggató: Velük van, és átveszik a stílusát.

Lynette21 2018.12.31. 22:45:06

Most ezt a Zsu rajongoktol kerdezem: Nektek ez tetszik ahogy most viselkedik Zsu?!

Avigal 2018.12.31. 22:45:11

@oh..my...: nézd, a meglévő szókincsükből kell gazdálkodni. Aki hangosabb, az nyer. Sok lúd disznļt győz:)

Butterske 2018.12.31. 22:45:13

@Angora Cardi: Adri elég labilisan tartozik, bárhova.
@Hedo a nokedli szaggató: Velük van, és átveszik a stílusát.

nicu71 2018.12.31. 22:45:21

Zsu mindjárt agyrákot kap az ordibálástól. Olyan tiszta szivű.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:45:22

Bárki lett volna a kiválasztott ugyanez a cirkusz megy?

Angora Cardi 2018.12.31. 22:46:00

@nicu71: fuj behányok tőle undorító szegény kis trampli lány

Avigal 2018.12.31. 22:46:25

@Angora Cardi:

Szobanövény, gonosz, palotapincsi, jutalomfalat

Ezek ismétlődnek

Ja és a tattika:)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:46:40

@fujimo: phuj phuj
@Butterske: Adri is dőlne bármelyik csapat hívná a soraiba..

Oh my... 2018.12.31. 22:46:53

@Butterske: létszámfölény? négy-négy lett a vége.

a taktika az, hogy kihozták az állatot a debilbrigádból.

;P xDDDDD

Tökös... 2018.12.31. 22:47:18

Azért zsu segge nagyon ott van...

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 22:47:38

@Butterske: átvehetnek trippert, herpeszt, kandidát. Nem hat meg :) a szauna ajtó nyerje a 36millát

Avigal 2018.12.31. 22:47:38

Azért a Roli féle négyes is elég undi

Angora Cardi 2018.12.31. 22:47:40

@Avigal: fel vannak háborodva :D tényleg nem értem, kérem egy szatyor pénzt várnak ölbe a másik csapattól? gyézus

nicu71 2018.12.31. 22:47:44

@Lynette21: majd tudositok facbookrol..de vsz igen

fujimo 2018.12.31. 22:48:19

@Hedo a nokedli szaggató: sztem, zsut túlértékelik, ahogy radicsot is egykor face alapján... ráadásul csoki (aki nyíltan győztes esélyes volt) "rajongói" biztosan nem szeretik zsu-t sem... így zsu pajtijait sem...

...én látok rá esélyt, h kinthagyja a genyér csillámsellőt...

Angora Cardi 2018.12.31. 22:48:37

@Avigal: 8-an vannak, már nincs tovább hova jópofizni

Tökös... 2018.12.31. 22:49:05

greg nem szereti a zöldet... ez szopás...

Angora Cardi 2018.12.31. 22:49:11

Gregnek rosszul esett a zöld kendő. Összevissza beszél a riportban, nem engedi h zsu és közé álljanak. Senki nem akart csak ki akarnak takarítani onnan.

Oh my... 2018.12.31. 22:49:31

@Avigal: egyelőre.... de azért én még reménykedem, hogy hosszútávon csak nem uralkodhat egy kretén, tanulatlan, önálló gondolkodásra képtelen kisebbség az értelmesen gondolkodók felett.

Avigal 2018.12.31. 22:49:55

Greg legnagyobb baja, h nem szereti a zöld színt, s a kendő zöld:)

fujimo 2018.12.31. 22:50:09

@nicu71: nemár... mitől?!?! ...annyira próbáltam keresni benne bármilyen szerethető apró kis szegmenst... mindhiába... ki a faxom szavazna rá? :)) ...vagy nem értek a tattikához vagy valami... :)

Butterske 2018.12.31. 22:50:18

@oh..my...: Fenéket, volt ez a taktikájuk, max rámondjuk. Első valós kiszavazás volt.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:50:34

Reni lufit durrant h Vivit felébressze.
Erős pistát akar Vivi szájfényébe kenni.

A másik csapat alszik le se szarják ezeket akik nem győznek hogy rosszindulatúskodni és felbasztatni őket amíg aludnának.

Angora Cardi 2018.12.31. 22:51:45

@oh..my...: ezek butus kis tinik akiknek egy ilyen zsu szint, ha megnyeretik vele sem lesznek ezzel előrébb

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 22:52:08

Vibike remélem huni faszán pattogsz, mert már csak egy órácska van 2019ig!

Angora Cardi 2018.12.31. 22:52:37

PP cipője is arany az arany bomber dzseki mellett. Fel le mászkálva köszön el kezével hadonászik az erre allergiások kedvéért. Holnap is ő jön örüljünk.

Avigal 2018.12.31. 22:52:47

@oh..my...: a szó szoros értelmében itt értelmes nincs:(

Kárörvendő viszont rengeteg.

Tökös... 2018.12.31. 22:53:23

Oké...
Boldog új évet mindenkinek ( szivvel mondtam ! )

Oh my... 2018.12.31. 22:53:30

na, Greguc meg megkezdte a párbaj előtti kötelező el-Erásodást - ő soha nem volt gonosz, sose beszélt ki senkit.... broáf, konténeeeert!!!!
de legalább ebből levehető, hogy mennyi agya van... olyan stratégiát követni, ami biztos út a kieséshez? anyám! xDD

Angora Cardi 2018.12.31. 22:54:10

@oh..my...: nem nem... "haja is milyen már" nem is tudjuk ki mondta :D

Avigal 2018.12.31. 22:54:25

@úgymond olvasó mmkk: feltétlen nezd vissza, ez most nagggyon jó volt:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 22:54:56

@úgymond olvasó mmkk: hátbaszki, ezt nekem is újra kell nézni, kevesebb buborékkal, mert ez így nekem sokkkkk volt. :)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.31. 22:55:34

@oh..my...: ha kiesik több lelket dughat, mint bent! Aki szereti greget, szavazzon ellene XD

fujimo 2018.12.31. 22:55:42

@Hedo a nokedli szaggató: a szavazata miatt... sztem senkit nem érdekel huni töke... :)

fujimo 2018.12.31. 22:56:00

@fujimo: ...vagy azért, h kieshessen helyettük... :))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 22:56:27

@oh..my...: Ülök a konténeren. :)
Jöhet bárki, tartom a homlokát, fogom a haját. :)

Lynette21 2018.12.31. 22:56:31

@nicu71: Alapbol nagyon nagyon alacsony a vernyomasom. Ugyhogy ha azt akarom, hogy felmenjen, megyek facebookot olvasni... mert egyszeruen keptelen vagyok elhinni, hogy van akinek ez a Zsu es tarsai a szint.

ibsen 2018.12.31. 22:56:39

Sajnos Roliék egy lépéssel elöbb jártak. Zsuéknak is nyugodtan lehet tattikázni, összebeszélni. Mondjuk Roliék mikor sakkozták ki négyen Greget nem tudom.Viszont Gregék túltolták illetve Zsu és Reni. Roli valahogy egyre ellenszemvesebb. Hunor meg képes belehazudni annak a szemébe akibe beleélvezett jópárszor, ez mondjuk durva. Lacika tényleg egy csicska magától semmiben nem tud dönteni.

Butterske 2018.12.31. 22:57:38

Szuper tv2-n a Reszkessetek betörök kezdődik :)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:57:40

@Lynette21: én uezért nem nézem a fb kommenteket

ibsen 2018.12.31. 22:58:24

Jó hogy tesi hét van, remélem ha Hunor a cél elött kap egy szauna elzárást:-) na arra mit lépnének:-)

Angora Cardi 2018.12.31. 22:59:09

@ibsen: Vivit akarják elzárni, sztem meg is lesz az hamarosan.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 22:59:26

Azért érdemes meghallgatni a szavaikat. Greg-brigád fröcsögve rondábbnál rondább szavakat használ, másik csapat meg nem. Azért a mélyre süllyedésnek is van fokozata.

ibsen 2018.12.31. 22:59:53

Az a baj hogy a hármas nem tud normálisan gondolkodni. Illetve ha Reni nem lenne Greg és Zsu vihetné a dolgot. De az is billegős sokszor.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:00:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: roliék csendben mosolyogva tűrték, tudják, hogy ez jó nekik

ibsen 2018.12.31. 23:00:26

@Angora Cardi: Hunor hozza a pontokat őt kéne.

Oh my... 2018.12.31. 23:00:34

@ibsen: mert eddig nem beszéltek össze, mi? a puszta véletlen szülte hogy mindnyájan a fekete özvegyet pakolták meg, ugye? és amikor egymás seggébe nőve fetrengenek hol a hálóban, hol a kinti kanapén, hol a cigizőhelyen, mindent megbeszélnek egymással, csak pont ezt nem..... igy gondoltad? életszerű, igen.

ja, nem.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:00:47

Győzikével ver az Úr minket ma.

Avigal 2018.12.31. 23:01:07

@Angora Cardi: roliról mindig egy gyagyán vigyorgó tengerimalac jut eszembe

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:01:13

@ibsen: vagy esetleg az hazudik béke Hunor képébe, aki használta? Mert ez nem egy romi kapcsolat volt, mindkettő használta a másikat. És nem tudjuk, ki hazudott mit, a statisztika szerint Adri többet.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:01:18

@ibsen: Nekem mindegy, valakit el kéne, legyen még kis balhé.

nicu71 2018.12.31. 23:01:41

@fujimo: sajnos kb 10szeres tulerőben van kenbaba. Kislanyok kedvence, meg mindenféle nőcié. Most is azt írják hogy igaza volt, tiszta sziv, Roli egy gonosz gonooosz. A tuja csoport taktikázik!!!! És Radics a fbon nem volt népszerű, símán latni lehetett hogy ki fog esni úgy, és ahogy. Ez a mi csoportunk kis szamu normalisbol áll, szemben 40 ezer agyhalottal minimum.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:01:56

@Avigal: tényleg? hehe :D
nekem zsu egy ideges mókus amikor felhúzza magát

Oh my... 2018.12.31. 23:02:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: óriás-ekg ide is, akartam ezt már én is írni, de megelőztél... :)

Angora Cardi 2018.12.31. 23:02:18

@Angora Cardi: korrigálok: Baukó
előzetes becsapott

ibsen 2018.12.31. 23:02:52

Greg erre nem számított Roliék Renit nem merték megszórni. Én értem de eszerintem inkább most jött ki az elmúlt időszak elfolytott indulata és Roli is megint hozta a formáját.Meglepődtek.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:03:00

Évának jó lába van.

@Csakazértis én vagyok a királynő: akkor csak süket vagyok mint @Avigal: cicája

rostás 2018.12.31. 23:03:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ezek egybites állatok. Mégis, mit képzelnek magukról?! Üvöltve gyaláznak mindenkit, aki nem a kretén, nyomorult igényeik szerint viselkedik. Taksrodjanak ki a picsába, egyenként, sírva, nyüszítve

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:04:24

@oh..my...: De ezzel sincs semmi baj, de ha ezzel vádolják Roli csapatát, hogy megbeszélték, ők miért tagadják le a saját megbeszélésüket? Mert ciki? És a száz kamera az smafu? Vagy minket néznek hülyének?

ibsen 2018.12.31. 23:04:41

@Angora Cardi: A dagadékot is elzárhatnák.

fujimo 2018.12.31. 23:04:42

@Butterske: ...dede, lehet nem ennyire szándékoltan... de beszéltek erről, h ezt kéne csinálni... :)

Avigal 2018.12.31. 23:05:06

@Angora Cardi: mókusnak hosszúkásabb a feje, de mimikaban lehet:)

Angora Cardi 2018.12.31. 23:05:18

botrányos baukó - győzi tánc produkció van álbrazil táncoslányokkal

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:05:20

@rostás: tőlem mehetnek egyszerre is
Szégyellem, hogy volt idő, mikor Adrit védtem és Renit kedveltem.

Oh my... 2018.12.31. 23:06:08

@nicu71: eh, ez van sajnos minden szinten manapság....

de azért én még töretlenül reménykedem, és a szavazatom rá is toltam még tegnap, a kválasztás után azonnal a fantomra.

amúgy mi a bénatos lósz@r már ez a bv-ban??

Angora Cardi 2018.12.31. 23:06:13

@ibsen: lehet örülne is hogy nem kell edzenie
@Avigal: akkor még gondokodom :D

ibsen 2018.12.31. 23:06:57

Zsuék remélem rájöttek hogy a másik banda csak összebeszélt ennyi.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:07:02

@ibsen: Akkor magát Reni fölé helyezi.

Butterske 2018.12.31. 23:07:13

@Avigal: De, igen az összes Vajna csatornán leadják a héten. Karácsonykor a tv2-n, majd a Mozi +-on az ünnepek között, most meg a szuper tv2-n adják. Tuti rekord, hogy 18-szor ment le az ünnepek alatt a 3 rész.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:07:33

@ibsen: igen, ezen vannak felháborodva, hogy hogy merészeltek ilyet tenni és ráadásul taktikából

Avigal 2018.12.31. 23:07:53

@oh..my...: ez a baukó-győzi show ma:(

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:08:24

@Butterske: valahol annak a szerencsétlennek is lennie kell. Ha azt a formát hozzá, ahogy beköltözött, és nem faszra repül és nem nyóckeres kurvastílusban nyomja, akkor teljesen elviselhető.

ibsen 2018.12.31. 23:08:42

@Csakazértis én vagyok a királynő: Adri többet, de ezt konkrétan nem mondta Hunorról. Hát ezt is megértük a baszásnak vége szilveszterkor se lesz köztük. Vagy marad az özvegy vagy kiveri magának vagy befekszik Lacika és Roli közé és kiverik neki:-)))

Avigal 2018.12.31. 23:09:00

@Butterske: emléxem, volt egy év, mikor nem volt Kevin...de szép is volt:)

Angora Cardi 2018.12.31. 23:09:05

ez a győzi bejelentkezés nagyon gáz, beja asszony videjózza ő meg pálmafára mászik mert ő almafa műsorvezető na takaroggyál már győzi

Butterske 2018.12.31. 23:09:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehetne semleges is. Nem véletlen, hogy körülötte kiesett mindenki.

ibsen 2018.12.31. 23:10:31

@Angora Cardi: Nem helyezés kérdése. lacika tuti nem rakta volna most Renire, Hunor kétesélyes a kurva meg a dagadék igen.

fujimo 2018.12.31. 23:10:40

@nicu71: ...de ezt honnan tudjuk? ... a fb úgy tudom az egyetlen prekogniciós forrás... és az is mennyire félrehord a prmiitív seggek felé... :))

Oh my... 2018.12.31. 23:10:46

@Avigal: valami iszony-sz@r.... nincsenek rá szavak.

Avigal 2018.12.31. 23:11:23

@Angora Cardi: ez sem sokkal jobb, ami most győzi után van....

ibsen 2018.12.31. 23:12:38

Durva hogy szétesett a Radics féle banda és leginkább maguk miatt...Reni meg a ribi maradt csak belőle ja meg Lacika

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:12:47

@ibsen: mert ők nem beszéltek össze? Dehogynem. Vagy az a jó szívük lejáratása lenne, ha bevallanák? És hol az őszinteség? Vagy egyszerre csak az egyik fér bele?

ibsen 2018.12.31. 23:14:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem muatták nem tudom, de szerintem nem. Nyílván taktikáznak ők is. Máshogyan. Szerintem ők mondjuk Greg kivételével tényleg élnek bele a játékba mintha nem lenne nyeremény...Most kezd élesedni a dolog.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:14:48

@Butterske: senki se akar semleges lenni. Pont Adrin lehet látni, hogy inkább csatlakozik bárkihez, mint csak legyen. Mindenkit kicsináltak, aki egyedül volt, kezdve Ginuval.

Oh my... 2018.12.31. 23:15:28

@fujimo: igenigen, oda felmenni csakis lobotómia után... valamelyik korábbi szériában benéztem oda valami ide belinkelt komment-csemege miatt, hát... kb hanyatt-homlok menekültem, olyan primkó közönség irkál oda, hogy döbbenet; azóta számomra tabu a vv fb-oldala...

Angora Cardi 2018.12.31. 23:16:28

Baukó élőben kapcsolja őket, megkérdezi ki hogy van, első greg blabla.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:16:28

@ibsen: á, kizárt. Zsu tudatos, Reni is, hiszen kijelentette, Csokinak nyeri a lét, Adri meg muszáj taktikázzon a választott csapat szerint, mert most kurvára felejtette maga mögött a Roli-hidat.

Avigal 2018.12.31. 23:16:33

@Butterske: nagy volt a felháborodás, vezető hír volt mindenhol, a karácsony is majdnem elmaradt:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:17:18

Na, valaki fogja meg a konténerrm, szeretném lehányni Greget.

fujimo 2018.12.31. 23:17:32

@nicu71: <3 viva la revolucion!

Angora Cardi 2018.12.31. 23:17:46

@ibsen: igen de ők együtt fognak már szavazni a többiek ellen, Lacika régóta Roli szövetségese, nem hiszem hogy kérdés lett volna rolival szavaz-e

Avigal 2018.12.31. 23:18:04

Léptem, megyek Süketet terrorizálni....

BÚÉK!:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:18:18

Azt kívánom, valaki kötözze le Greget, Hunor dugja meg Zsut és boldog új évet nekik.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:18:34

mindenki haja be van festve-színezve

Lacika átmentem Neymarba, mondja és kevés az alkohol, mondja - Éva tanácsolja ne dübögjenek a riportban h kérnek még piát mert ők is mentek és nem kaptak.

Butterske 2018.12.31. 23:18:50

Bent járt a fodrász vagy maguknak csináltak, ilyen furi hajakat ?

fujimo 2018.12.31. 23:19:00

@oh..my...: nem hittem el, h radics bárkinek is szimpi lehet... ott meg istenítették... :oO ...tömegesen!!

...osztán gyíkká változtatták és elmúlt... :D

nicu71 2018.12.31. 23:19:22

Ó Lacika haját mért kellett elbaszni

ibsen 2018.12.31. 23:19:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem mondtam hogy nem az, még a tuja Lacika is az nemhiába kezdett most látszódni pér hete...

Angora Cardi 2018.12.31. 23:19:26

@Avigal: bv csak a bejátszások miatt jó minden győziéva show kaki

Oh my... 2018.12.31. 23:19:28

Szilveszterkor amúgy miért nem adnak nekik elég alkoholt? mikor máskor, ha nem most??

Butterske 2018.12.31. 23:20:47

@oh..my...: Mert félnek, a következményektől. Tanultak már a korábbi évadokból.

ibsen 2018.12.31. 23:20:54

Reni kurva idegesítő....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:21:54

És most Reni kurvajól néz ki. Minek egy nőnek póthaj? Amije van, abból is lehet szuper dolgot kihozni.

Lynette21 2018.12.31. 23:22:01

Asszem en is kilennek ettol a VVRenitol 0-24-ben es tattikaznek is, mert egy budos gonosz vagyok...

Oh my... 2018.12.31. 23:22:46

@Angora Cardi: leszámítva a rohadt idegesítő, gusztustalan bohócot, a karácsonyi adás volt a legjobb, amikor mindenféle értelmetlen közbepofázás nélkül CSAK a bejátszások mentek, az tökre jó volt!

Angora Cardi 2018.12.31. 23:23:10

roli hunor lacika álmodozik ha kimennek dőlnek majd a bulák

Angora Cardi 2018.12.31. 23:23:43

@oh..my...: igen olyan gyakrabban jobb lenne...

Angora Cardi 2018.12.31. 23:24:11

lacika de édes: én ha kimegyek a ginut azt megbaszom
másik kettő: á azt nem

ibsen 2018.12.31. 23:25:12

@Angora Cardi: lacika még akkor kellett volna mikor bent volt:-) Feléje nem néztél, hangember:-)))

Butterske 2018.12.31. 23:25:13

Ginu jó játékos lett volna, ha nm kattan meg az elején.

Angora Cardi 2018.12.31. 23:26:26

@ibsen: de kis nyomi volt, mikor bent volt rá se mert nézni mert anyu meglátja :D
@Butterske: igen kár hogy nem maradt tovább

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:26:32

@Angora Cardi: mondom én.
Mer én olyan kurvajófej vagyok, hogy én mindig mindenkiben meg akarok látni valami jót, vagy szépet és hiába küldöm el előtte a qvaannyába, ha valami jó vagy szép, az jó, vagy szép.
Na, most cseréltem a fröccsöt pezsgőre. :D

Oh my... 2018.12.31. 23:26:37

@fujimo: hála a magasságos egeknek!!!! remélem, GreGenyóra is valami ilyesmi sors vár... (tuudom, gonosz vagyok és rosszindulatú, jahh;)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.31. 23:27:19

@Butterske: ugye? Én szerettem.
M g ha nem csinálják ki. Na, ott Reni volt a nagy játékos és Csoki a szenvedő fasz.

fujimo 2018.12.31. 23:27:58

@oh..my...: ...nem vagy te véletlenül hobbisátánista highlighter? :D

ibsen 2018.12.31. 23:28:35

@Angora Cardi: Lacikára a csajok sem néznek férfiként olyan nőies feje van azzal kiszedett szemöldökkel.

Butterske 2018.12.31. 23:28:41

@Angora Cardi: Kár, hogy eleve rossz taktikával ment be. Belevalóba valami olyant beszélt, hogy ők megbeszélték a barátjával, hogy szex is lehet taktikájának a része. Na itt már el is vesztette.

fujimo 2018.12.31. 23:28:54

@oh..my...: jha... és kárörvendő... el ne feledkezzünk erről két "hogynézelmáki" pánszexuális megnyilvánulás között... :D

ibsen 2018.12.31. 23:30:03

@Butterske: Egy szexmunkás is elbachatja:-))

Oh my... 2018.12.31. 23:31:07

@Butterske: mer' mit csinálnának, tömegesen vernék a villaajtót, hogy engedjék őket ki, vagy tüntetni kezdenének, netán sztrájkolni, vagy mit? mitől félnek a szerkik? komolyan nem értem....

Angora Cardi 2018.12.31. 23:31:14

@Csakazértis én vagyok a királynő: jobb így, néha kicsit fröcsögünk de szívünk mélyén tisztaszívűek vagyunk :DDD

Oh my... 2018.12.31. 23:31:39

@fujimo: itt a pont nálad! ;DDD

Angora Cardi 2018.12.31. 23:33:55

@ibsen: várom a predátort mikor ereszti már ki :D olyan mélyen eldugta hogy csak na :DD
@Butterske: igen mert tényleg mindent akarnak azonnal ez a széria, ahelyett, hogy puhatolózott volna előbb. Sok erősebbnek vélt karakter esett már ki, a kis tuják meg a nyakunkon maradtak.

Butterske 2018.12.31. 23:34:24

@oh..my...: Nem tudom, szétvernék a villát. Egymásnak esnének, az egész bandát nem zárhatják ki.

Lynette21 2018.12.31. 23:35:28

BÚÉk mindenkinek! Jovore veletek ugyanitt!

Angora Cardi 2018.12.31. 23:35:34

@ibsen: majd csontváz koromban a tv előtt ülve még mindig várom a lekvárból predátort :D

Angora Cardi 2018.12.31. 23:36:22

@Butterske: Tényleg milyen lett volna a tegnapi jelölés után egy jó kis bunyó... akkor mindenkit kizárnak vagy csak azt aki először üt? szép széria zárás lett volna

fujimo 2018.12.31. 23:36:55

@Angora Cardi: különben is rondább, mint a seggemen a szőr... mármint a lelke... természetesen...

Butterske 2018.12.31. 23:37:55

@Angora Cardi: Azt biztos mindenki megnézné.

ibsen 2018.12.31. 23:37:57

@Angora Cardi: Még előjöhet belőle a vadállat...nem adnak hajzselét neki vagy a szemöldökét nem szedik ki szerintem szétveri a villát:-))

Angora Cardi 2018.12.31. 23:39:15

@ibsen: gyá, azt megnézném, legalább egy ilyen mélyről jövő kitörést, nagyon elfojtja a fiú pedig sokan lekvárunk itt neki
@Butterske: szumó verzió
@fujimo: tényleg... szépeket mond a kis csillámpóni

Maximista vagyok 2018.12.31. 23:43:38

Üdvözlöm a kretén hármas szurkolótáborát :D szarok vagytok

ibsen 2018.12.31. 23:44:07

Remélem mindenki jól tölti az év utolsó napját. Boldog és sikerekben gazdag 2019-et kívánok!

Angora Cardi 2018.12.31. 23:44:54

@ibsen: viszont kívánom

Továbbá mindenkinek BÚÉK!

Maximista vagyok 2018.12.31. 23:45:06

@Angora Cardi: én ütöttem volna elsőnek, de én már rég megtettem volna :D

fujimo 2018.12.31. 23:45:36

@Maximista vagyok: EKG! :D ...nálad is hatnak a buborékok? ...mink is érezzük mán a forradalmi hevületet... :D

Maximista vagyok 2018.12.31. 23:57:02

@fujimo: á, a vicc hogy nem vicceltem :D de ez én vagyok.

Butterske 2018.12.31. 23:57:33

Kívánok minden kedves hogyvolt olvasónak 12 hónap egészséget, 53 hét szerencsét, 365 nap nyugalmat, 8760 óra szerelmet! B.U.É.K.

zorja 2019.01.01. 00:15:51

Van-e ma Peti? Ki lesz ma a nemzet bajsza??? BÚÉK minden kommentelőnek, én bár read only vagyok, és jó ez nekem, hétről-hétre, hónapról-honapra sok örömöt okoztok nekem!

www.youtube.com/watch?v=yfUrK-KclLQ&fbclid=IwAR2S-v53I-5qP8OvZ2XfVfLeU4D5DKPKa4-OloTNw2UISZM3Zb_mwZJVyHc

Oh my... 2019.01.01. 00:24:11

@fujimo: de de, rajtakaptál; kikértem a vlogot, aztán jól megtrollkodom itt az internetet, higy tudjam, kik vannak elöl a nézők szimpácia-listáján.... a szerkik meg teljesen vakon vannak, semmit se vettek észre eddig... ;))

Oh my... 2019.01.01. 00:26:26

@Butterske: KÖSZIKE, VISZONT, NEKED IS UGYANEZT!

na meg a többi kedves komtársnak, és a posztereknek is

B.U.É.K.!!!! :)

AmanEdi 2019.01.01. 00:32:56

Boldog új évet mindenkinek
Ha greg vivit viszi és vivi kint marad a kövi kiválasztason megint szavazat egyenlőség lesz mert vivi oda adja a dupla jelét a három fiu felhasználja és így 4-4 lesz megint de ez csak szerintem lesz igy

Oh my... 2019.01.01. 00:33:09

@Angora Cardi: wannabe predátorunkról jut eszembe, már akartam kérdezni korábban is, hogy azt lehet tudni, hogy honnan az infója, miszerint ő erős idekint..? asszem a tegnapi öfiben volt, hogy mondta a többieknek, de ez nem biztos, mert lázas betegen kornyadozom itt már vagy két és fél napja, és közben daráltam a heti adagot, aztán összefolyt már itt egysmás a fejemben...
szal, honnan ered vajon lekvárunk magabiztossága?

Angora Cardi 2019.01.01. 00:35:45

@oh..my...: Nem látom őt magabiztosnak, Roli mondogatja neki, hogy erős és jó ember.

Oh my... 2019.01.01. 00:37:46

@AmanEdi: remélem, nem marad kint - el se hiszem, hogy ezt mondom - de ő most magasan jobban áll az elviselhetőségi listámon, mint a három mocsári drámakirálynő, élükön a gyűlölködést mesteri fokon űző identitászavaros pohos testű Ken (ahaha) babával... (broáf)

Angora Cardi 2019.01.01. 00:38:43

@oh..my...: Lekvár inkább csak lavíroz még mindig, megúszósan, de eddig bejött neki.
Nem tudom Roli tippelget-e vagy valamire konkrétan alapozza esetleg, nem hiszem hogy ilyen elhangzott de persze lehet én sem láttam :D
Jobbulást! :).

Angora Cardi 2019.01.01. 00:39:20

@oh..my...: Igen sztem ez sokaknál átfordult most.

Oh my... 2019.01.01. 00:41:54

@Angora Cardi: de ő maga mondta a fiúknak, még a Rolival való lassúzás előtt kint a cigizőhelyen, higy ő tudja, hogy ő jó a nézőknél, és a mocsáriak közt is szóba került, hogy Lacikát rddig gyengének gondolták, de már nem akrják kiküldeni, vagy kivinni, mert kint erős.... néztem i, higy mi a faaaa...?

Angora Cardi 2019.01.01. 00:43:43

@oh..my...: oh akkor én ezt nem láttam :D röstellem

Ego0123 2019.01.01. 00:45:31

@oh..my...: BÚÉK! Bent senki sem tudja, hogy mi van kint, mert arra azért vigyáznak a szerkesztők szerintem, hogy ne tudják meg, ezért téves elképzeléseik vannak, lásd. Radics+Krisztián, aztán jól pofára estek. A visszatérők arányaiból vonnak le következtetéseket, de ez sem jó lásd. Era.
Platon barlang hasonlata jut eszembe.
Amiről bent beszélnek, hogy ki erős, csak kamuduma , feltételezés. Egyet tudnak, hogy érdekesnek kell lenni, ez ment a Csokinak, de elcseszte.

Oh my... 2019.01.01. 00:49:06

@Angora Cardi: igen, azt nehezményeztem is a mai öfiben, hogy hagyta magát kint beterrorizálni a cigizőben a mocsáriak által, nem állt ki, nem vallott színt egyértelműen, mint Roli és Hunyor... gondolom, nem véletlenül vetette fel Roli se Hunyornak vmelyik nap a nyugiban, hogy Lacika felől vannak kétségei.... észrevette ő is a lavírozást, nyilván nyitott szemmel jár-kel, és nem csak a megcsinálható csajokat kajtatja odabent... ;)

Oh my... 2019.01.01. 00:55:23

@Ego0123: igen, erre hajt a mocsári trió is, sokat szerepelni, érdekesnek látszani (ami esetükben már átfordult vsz kontraproduktívba), de most én konkrétan Lacikára lennék kíváncsi, mert tőle szó szerint elhangzott az, higy népszerű idekint..... és mindezt ellenére annak, hogy eddig tujának gondolták őt, ki id akarták küldeni, sőt, a szerkik is ráerősítettek erre a mikulásajiba beküldött láthatósági mellénnyel, erre most? hurtelen mindenkinerősnek gondolja... honnan, miért, wtf??

Costanza 2019.01.01. 00:56:34

szanalmas tarsasag, ugyanugy azt gondoljak a vivienrol, amit a greg felsorolt, de a szavazata miatt ugye nyalva van vivi segge is reszukrol, szokasosan sunyiba.
Puhapocs banda, akik zseninek kepzelik magukat.
Rolika mar a milliokat szamolgatja, latszik rajta a nagy matekozas.
Apukam ehhez keves leszel. meg meg sok mindenhez ezzel a fel seggel ulok a lovon attituddel.

Happy 2019.
Zsu for prime minister. :) or what. vegul is nem mindegy?

Oh my... 2019.01.01. 00:56:38

@oh..my...: bocsi a mellépöttyintésekért, telóró bűvészkedem... ;)

Oh my... 2019.01.01. 01:04:15

@Butterske: de ezek olyankor sirva szoktak egymásba borulni..... lehet, azt nem akarják a szerkik?

Ego0123 2019.01.01. 01:04:55

@oh..my...: csak rossz duma, hogy erős idekint, szerintem arra megy, hogy nehogy kiválasszák azért mondja, hogy erős kint. Semmi alapja sincs. Greg is sunyiskodott eddig, hogy elevickél, ezért háborodott fel.

Oh my... 2019.01.01. 01:07:47

@Angora Cardi: köszcsi, rám fér (fránya influ és szövődményei)... kezdek arra gyanakodni, hogy Faránusz mégiscsak adhatott Rolinak némi infomorzsát, hogy kik a közönségkedvencek...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 01:09:25

Buek.
Most nézem ezt a xart.
Nigga renyhe már annyira gusztustalan hogy kifordul a belem, hogy elkezdtek basztatni ozvegyet.
Nálam Zsu is kiesett a friends listáról, túl nagy az arc.
Leszophatnak a bolondsaggal.

Pancsamanó 2019.01.01. 01:10:20

BÚÉK minden kedves hogyvoltosnak :)

Oh my... 2019.01.01. 01:12:08

@Ego0123: rossz duma, próbálkozás, oké..... de a többiek, Roliék sem látnak át rajta? a lavírozást is átlátta Roli, ezt nem..? és mivel győzte meg őket, hogy honnan tudja, hogy áll kint, amikor ő még nem volt kint sosem?

Oh my... 2019.01.01. 01:15:01

@szociál: hányinger tényleg... a két debil, ahogy egymásra talált... nice; és Gregenyó? őt nem kéred fel? pedig ő meg is tenné... ;PP

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 01:25:43

@oh..my...:
Állítólag nagy a tábora gregoriannak.
Pedig hogy megreccsenne renyhe ha kiesne greg mellőle, nem lenne már ekkora az arc.
Remélem az RTL megfurja a szavazast és kibassza greget :))

Oh my... 2019.01.01. 01:43:23

@szociál: én ebben nem hiszek, azt mondják, a fb-on Ratyisnak is megvolt a maga masszív tábora, aztán láttuk, ez mennyit ért.... ;) Gregenyó megérett a pusztulásra, már így is túl sokáig volt bent, iszony-irritáló.

Oh my... 2019.01.01. 01:47:39

@szociál: jah, a reccsent Renyhe ígéretesnek tűnik, nem kevésbé, mint az arcából majd durván visszavevő debillény, vagy az arcra zuhanó Pua.... na meg az észnélküli ordibálást is mellőzném már.

mobilos perpetuum 2019.01.01. 01:48:58

@szociál: Mehet Greg kifelé, de van előbb egy dolga. Visszaadni a menyasszonyt a vőlegénynek, és Radicsnak, és Krisztiánnak. Kő-papír-ollóval eldönthetik, ki döntheti meg.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 01:49:24

@oh..my...:
Az az ámokfutás amit letolt renyhe és Zsu durvább volt mint csoki és anusz együtt.
Tipli haza sorban.

Oh my... 2019.01.01. 01:54:21

@szociál: legnagyobb EKG, mind a hárman kitettek msgukért, gyakorlatilag tankönyvi módon sétáltak bele Roliék csapdájába, és járatták le magzkat, ahogy a nagykönyvben kidifikálva vagyon.. xDD

csillagporszem 2019.01.01. 01:55:09

B.Ú.É.K. mindenkinek!
Hajrá Greg, remélem kiviszi Vivit és kiesik a csaj a fenébe, aztán taktikázgathatnak Rolikáék hárman. Mondjuk ez az ordibálás így hajnal 1kor nekem sem jött be, de tetszik hogy letujázzák Reniék Roliékat és betojok, hogy utóbbi már megint egy könnyű párbajt akar magának és Adrit akarja következőnek kitenni. Nem gondoltam volna de eljön az idő hogy Adrinak fogok drukkolni :D Lacika is egy csalódás pedig drukkoltam neki. Nincs azzal baj ha taktikáznak de akkor mondják azt és ne mindenféle hülye indokkal rakják Gregre a jelet és ne mondják, hogy áhh ők nem taktikáznak.
Egyébként off-ként, mert magam sem akarom elhinni.... 11kor kimentünk tüzijátékozni baráti társasággal többen, sok kisgyerekkel és erre egy idő után a szomszéd idős pár kijön szidja az anyánkat majd az öreg csávó a konyhakéssel jön ki az útra kiabálni, meg verekedni... hát kösz hogy ilyen hülyék élnek a Földön és nincsenek tekintettel kisgyerekekre sem. Én értem hogy van akit zavar a tüzijáték de nem igaz hogy egy évben 1x nem lehet kibírni. Bocs az offért csak felcseszte az agyam. Ezekután a mai vv-t nézni tiszta felüdülés volt és már nincs is olyan nagy bajom velük, néha a valóság rosszabb mint ami a tv-ben megy :D

Costanza 2019.01.01. 02:00:05

@Maximista vagyok: koszi, tedd be a pezsgosuveget magadnak picit, hadd halljuk magas hangon is. ;)

mobilos perpetuum 2019.01.01. 02:01:09

@oh..my...: A Ribikét viszont utálja az ország, kacsahangú műnő, majd utána Greg is mehet a búsba.
A tujákat hetekig nem láttuk, Csokitól is be voltak sz@rva.

mobilos perpetuum 2019.01.01. 02:07:46

Ginut megb@szom - Tuja Lacika.
Tuja Roli majd celeb lesz, és a csajok is észreveszik. Ez lesz neki a fődíj.

fujimo 2019.01.01. 03:26:52

@oh..my...: ugye?! ...döbbenet de visszaszavaznám simán zsu vagy csillámsellő ellen... :)

fujimo 2019.01.01. 03:29:04

@Ego0123: iiiigen... varys a pók... :))

...kinél van a hatalom? ...a népnél, a királynál, a katonaságnál? ...bent annál van, akinél hiszik... :))

...kint meg aztán... :D

fujimo 2019.01.01. 03:31:45

@Costanza: "szanalmas tarsasag, ugyanugy azt gondoljak a vivienrol, amit a greg felsorolt, de a szavazata miatt ugye nyalva van vivi segge is reszukrol, szokasosan sunyiba."

nincs nyalva, megtűrik

"Puhapocs banda, akik zseninek kepzelik magukat."

vakok közt félszeműek... azért az off

"Rolika mar a milliokat szamolgatja, latszik rajta a nagy matekozas."

ehhez képest elmondta, h egy pillanatra volt önbizalma, aztán megint elszállt...

"Apukam ehhez keves leszel. meg meg sok mindenhez ezzel a fel seggel ulok a lovon attituddel."

ez sztem belőled jött mélyről... de nem nagyon érezni, h mire vonatkozik :D

"Happy 2019.
Zsu for prime minister. :) or what. vegul is nem mindegy?""

lol? :D

fujimo 2019.01.01. 03:42:07

@csillagporszem: "B.Ú.É.K. mindenkinek!
Hajrá Greg, remélem kiviszi Vivit és kiesik a csaj a fenébe, aztán taktikázgathatnak Rolikáék hárman. Mondjuk ez az ordibálás így hajnal 1kor nekem sem jött be, de tetszik hogy letujázzák Reniék Roliékat és betojok, hogy utóbbi már megint egy könnyű párbajt akar magának és Adrit akarja következőnek kitenni. Nem gondoltam volna de eljön az idő hogy Adrinak fogok drukkolni :D Lacika is egy csalódás pedig drukkoltam neki. Nincs azzal baj ha taktikáznak de akkor mondják azt és ne mindenféle hülye indokkal rakják Gregre a jelet és ne mondják, hogy áhh ők nem taktikáznak.
Egyébként off-ként, mert magam sem akarom elhinni.... 11kor kimentünk tüzijátékozni baráti társasággal többen, sok kisgyerekkel és erre egy idő után a szomszéd idős pár kijön szidja az anyánkat majd az öreg csávó a konyhakéssel jön ki az útra kiabálni, meg verekedni... hát kösz hogy ilyen hülyék élnek a Földön és nincsenek tekintettel kisgyerekekre sem. Én értem hogy van akit zavar a tüzijáték de nem igaz hogy egy évben 1x nem lehet kibírni. Bocs az offért csak felcseszte az agyam. Ezekután a mai vv-t nézni tiszta felüdülés volt és már nincs is olyan nagy bajom velük, néha a valóság rosszabb mint ami a tv-ben megy :D"

...az elejére akartam előbb... de durva a második fele... :oO ...egyrészt a konyhakés masszív hard attack... pláne gyerekek mellett...

...ugyanakkor nekem a kutyám és a kiscsemetém is az asztal alá bújt ilyedtében éjfél körül... szóval azért feldugnám én is annak, aki lakott területen és nem tágas saját birtokon gondolja újrajátszani a ww2-t... hiába az évben egyszer... de mégsem emelnék kardot, duzzogva de túléljük...

visszatérve... roli miért ne akarna sima párbajt? ...te neccesre vágynál? :))

...am nem mondják, h nem taktikáznak... :o ...más kérdés, h casus bellit lobogtatva rakosgatták a jeleket... ezzel szemben a csillámpicsateam majd felrobbant, mikor taktikát fröcsögnek a másikra... és közben ők maguk is ugyanúgy "tattikáznak"... (amivel amúgy sztem semmi baj nincs... és a roliék sem olvassák a fejükre... teljesen idióta és ottromba módon, ahogy a debilió trió...) :)

fujimo 2019.01.01. 03:44:57

@mobilos perpetuum: "A Ribikét viszont utálja az ország"

ezt honnan tudjuk? ...a fb-ról?

"A tujákat hetekig nem láttuk, Csokitól is be voltak sz@rva."

az sztem érthető volt... akkora volt a füstje a sok lármás lángtalannak... én sem láttam volna benne semmit... aurélió után meg csoki nyílt esélyes volt... nem volt alapozott a "tartás" tőle? :)

fujimo 2019.01.01. 03:46:39

ahh, magamra maradtam... :D ...vajon beszélgessek-e magammal? ...vagy inkább szóba se álljak? az aaa baj... hogy ritkán értünk egyet... :))

szóval jó8eket :)

pomac 2019.01.01. 04:46:00

buék hogyvoltozók holnap reagálás már elfáratam :)

ficekence 2019.01.01. 07:02:38

Boldog új évet mindenkinek! Remélem Greg kiviszi Vivient és mehet a csaj a fiúihoz. Ez a nő szégyent hozott korosztályára, szánalmas nőszemély.
Az nem tetszett, hogy nem fogadták méltósággal a zöld kendőt, de már nem csodálkozom, hogy elszabadulnak az indulatok.

Costanza 2019.01.01. 07:29:59

@fujimo: mi van be vagyok csipodve neked? happy new year. tedd magad tul rajta, a Zsu fog nyerni. :)
vagy velem van bajod?

hereverő heverő 2019.01.01. 08:30:10

Lóreggelt mindenkinek, boldog és sikeres és békés új évet!

@Costanza: ez utóbbira tippelnék, ugyanis eléggé provokatív vagy. Te tudod miért?

Im just here for the comments 2019.01.01. 09:00:55

@csillagporszem: mindamellett, hogy a tata valószínűleg ideggyenge és azért erős nagykéssel rárontani bárkire, de az éremnek mindig két oldala van. A kutyánk úgy reszket és fél a tüzijátéktól, hogy az embernek megszakad a szíve, ha ránéz, te meg azzal jössz, hogy az öreg nem volt tekintettel a gyerekekre? Te kire voltál tekintettel? Egyébként sem értem a tüzijátékot magát, egyet láttál, láttad az összeset, de ha már egy bizonyos rétegnek ez a szórakozás magasfoka, akkor mi a szarért nem csináljátok ott, ahol senkit nem zavar? Vagy ez is hozzátartozik az élményhez?
Na mindegy, úgyis kár belétek a szó.

Sanda.Ipse 2019.01.01. 09:26:13

Bele-bele kukkantottam a felvett tegnap estibe. Hányinger, ahogy a rúdtáncos és szende barátnéja provokálják Rolit, majd Vivient. Ez lenne a műsor? Meg a "vlogjuk", ahol szék alá másznak? A vitakultúrájukra inkább ki sem térek, mert a véleményem nyomdafestéket nem tűr. Nagyon le vagyunk mi sajnálva, nézők a játékosok és a csatorna által is, ha ez az érdemes látnivaló. Egyébként Roli soha nem mondta, hogy szívvel játszik és nem taktikával. Ez a műsor nem a szívről szól. Nem egymást szeretgetni mentek be, hanem egymást kigolyózni.
Baukó újévi beköszönésénél jól láttam, hogy zsizsikes Zsuzsu szemei rendesen keresztbe álltak, mint aki azt sem tudja hol van? Akkor megint kiköt Hunyor karjaiban?

@Im just here for the comments:
Nem kívánok ismételni, csak annyi, hogy maximális EKG!

Sanda.Ipse 2019.01.01. 09:31:02

@Sanda.Ipse:
Csak még annyit jegyeznék meg, hogy az is egyfajta taktika, hogy provokálom, sértegetem, idegileg kikészítem az ellenfelet, amit a hármak művelnek. Semmi "szívet" nem fedeztem fel benne. Csak éppen gusztustalanabb, mint a játék részét képező párbajra küldés.
Ezért nem értem a felháborodás okát.

csillagporszem 2019.01.01. 09:35:36

@fujimo: Roli Eránál is azzal jött, hogy jaj azért viszi ki mert hátbaszúrta... blabla, miközben őt is taktikából vitte ki, mert őt gondolta a leggyengébbnek. Nincs ezzel baj, csak ne magyarázza meg, hogy nem erősorrend alapján választ.

@Im just here for the comments:
A fene sem akar kimenni a világ végére gyerekekkel azért mert 1-2 embert zavar és amikor úgyis tudja az ember ez az este ilyen lesz. Nekünk is volt kutyánk aki félt tőle. Doki adott egy nyugtatót, átaludta az egészet. Mi szóltunk annak akinek kutyája van, mondta felkészült rá gyógyszerrel csináljuk nyugodtan. Az én gyerekem is félt kisebb korában tőle, megoldottam, mesét néztünk bent és összebújtunk, nem szidtam azokat akik 1x 1 évben tüzijátékozni akarnak. Minden csak hozzáállás kérdése, hogy mennyire tudja és akarja tolerálni az ember a nemszeretem dolgokat. Éjfélkor zengett az egész környék, kezdjen el az ember mindenkivel vitatkozni meg konyhakéssel fenyegetőzni? Fél 1re vége volt, szóval szerintem ennyit kilehet bírni, de nem akartam vitát generálni.

mobilos perpetuum 2019.01.01. 09:44:07

@fujimo: Semmit nem tudunk, de szomorú lennék, ha nem utálnák Ribikét.
Easypoll nem más, csak jelzés, 1 % -nál fentebb még nem láttam a kacsaszájút.
www.easypolls.net/poll.html?p=5c24e37fe4b0de41130406ca&fbclid=IwAR2B7QL3jqEQo6W4MkltDhKqz-zhy2owm98mfIiQ3BMJxl-Me1EMJROSSag

KapitányG 2019.01.01. 09:47:41

@csillagporszem: Nem egy-két embert zavar, hanem nagyon sokat. Egyébként is, a tűzijáték távolról szép, nem úgy, hogy ott áll alatta az ember.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 09:58:53

minden hogyvoltírónak, kedves és kedvetlen kommentelőnek boldog újévet

KapitányG 2019.01.01. 10:01:43

@úgymond olvasó mmkk: Így van :) Boldog új esztendőt mindannyiunknak!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 10:11:11

@csillagporszem: Pedig sajna vitát fogsz generálni, mert tele vagyunk állatkákkal.
Hozzáteszem, az én kutyám nem parázik a háborútól, de gyanítom ez idegrendszer, habitus kérdése. Mindazonáltal nyugtatót, ellenkező estben sem adnék neki, az elég cinkes.
Ez olyan, mint a síró gyereket rumos pelenkával altatni.
Mint minden, ez is tolerancia kérdése. Vagy valaki belátással van másokra, vagy a mások belátással vannak a valakikre. A robbantgatós ünneplők, ez esetben igyekezzenek kultúrált körülmények között vigadozni, az állattartók, ennek megfelelően felkészülni.
Az effajta csinnadattra olyasmi, mint a sertéspestis. Megállíthatatlanul terjed a járvány, emiatt zárd el a kondát. Vigasztalásul rövidebb az intervallum...DDDD
Amúgy BÚÉK....és ahogy megboldogult nagyanyám mondta volt:
"Egészség legyen fiacskám, az sem baj ha beteg vagy, csak legyél közben egészséges!"-és felhajtotta a reggeli kisüstit....DDD

Angora Cardi 2019.01.01. 10:13:09

A háztömb előtt csak pár métert vizslatva legalább 5 otthagyott petárdás dobozt látok. Távolabra nézve lesz ott több is. Az, hogy mások ablaka alatt petárdáznak is max gáz, de hogy el se takarírja maga után, kutyások és dolgozni menők ott kerülgetik, csak azért nem írok csúnyát mert év első kommentje de a jó édes #*%;÷_÷¥@(@?;÷:="/*@(-(%,

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 10:13:24

Jó reggelt! 8 óta olvasom vissza a komment áradatot, látom semmi nem változott tavaly óta! Majd este fele érkezem, mert a délelött még Zsu imádat van! ;)

Angora Cardi 2019.01.01. 10:13:46

Reggeles brigádnak is búék!

Angora Cardi 2019.01.01. 10:14:27

@Nyuszomuszo83: reggelt Nyusz, maxi gáz volt zs is es tarsai tegnap, majd gyere :)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 10:15:51

@Angora Cardi: mindenki bújjék el január elsején :*

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 10:18:33

Annyira nincs ingerenciám megnézni a tegnapi szart, hogy na!
Kezdek rájönni, hogy nem is ezért vagyok itt. Ennyi erővel egy mozdulatlan tárgyat is elemezhetnénk, különböző nézőpontok alapján...
Ok, legyen..., győzött a kíváncsiság!

Pamutbojt 2019.01.01. 10:21:59

Na most legalább látszik, hogy a tisztalelkű csillámpóni brigád mennyire ostoba és rosszindulatú. Valaki elmagyarázhatná nekik, hogy a játéknak mi a lényege.
Nem tudom, hogy Zsuban milyen bájt vagy szerethetőséget kellene látnom. Most komolyan, valaki magyarázza már meg, hogy miért népszerű? Mindig az a fő érv mellette, hogy ő jó és tiszta. Én nem látom benne ezeket a jó tulajdonságokat. Egy buta, rosszindulatú, bosszúálló pics@. Hogy ekézte Rolit, amikor örült, hogy megnyert vmi játékot. Szerinte gyerekes, hogy lehet így örülni stb. De amikor ő visongat,az kurvára oké. Most is, amit azzal a bohóc Renyhével művelt....pffff....
Amikor falkában támadták Vivient, az is olyan kis tisztalelkű volt. Nem tudom, neki hogy esett volna, ha őt támadják így, pl.milyen karikás a szemed, milyen oszlop lábaid vannak, hogy jársz már abban a magassarkúban stb. Hogy ki lenne akadva, de ez így tök oké volt szerinte.
Szóval a mocsár egyre gázabb.
Amúgy meg BÚÉK! :-)

Angora Cardi 2019.01.01. 10:23:49

@úgymond olvasó mmkk: én elbujtam de az ablakom alatt pukkasztottak sokáig amit nem szeretek és még kiskuta sem vagyok :D

Angora Cardi 2019.01.01. 10:24:33

@UdvariatlanBolondvagyok: pedig ezt megéri megnézni ahogy a greg banda égeti magát

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 10:24:34

@Angora Cardi: búék nyuszim! Olvastalak és észleltem nyuszi szenzorommal hogy biztositék kiverő volt a tegnapi!
@úgymond olvasó mmkk: bujék neked is! Bujok én is!
@UdvariatlanBolondvagyok: Jó reggelt Búék drágaszágom!!

Angora Cardi 2019.01.01. 10:27:00

@oh..my...: Végül is ha belegondolsz, azt egyikük sem fogja mondani magáról a többieknek, hogy jaj én vagyok a leggyengéb..

Angora Cardi 2019.01.01. 10:28:10

Így a felező után legalább látunk egy kis játékot és egy csomó önlejáratást, ne panaszkodjunk olvtársak :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 10:29:11

@fujimo:

Nekem Renyhe már túl soKK, elviselhetetlen, mint egy vásári cigányasszony, most hogy nincs Csoki ezt a taktikát választotta hogy fogyatékos lesz mint Zsu.
Ellenzem az erőszakot, de Renyhét hókon nyomnám egy golfütővel.
Renyhe, Greg, Zsu perszóna non grátisz :)

@úgymond olvasó mmkk:
Boldog újévet neked is és mindenkinek aki szereti :)

Angora Cardi 2019.01.01. 10:29:14

@úgymond olvasó mmkk: még én is beprotestáltam magam az új év elől az ágyba :)
Nem akarok dolgozni menni holnap :DDD

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 10:29:15

@Angora Cardi: még nem bírtam rávenni magam, hogy visszanézzem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 10:29:45

@Angora Cardi:

tegnapi volt a legütősebb összefoglaló ( Y )

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 10:30:18

és ez után mennyire képmutató lesz boldog új évet kívánni egymásnak ott a villában :)))))))))))

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 10:30:32

@Pamutbojt: ohhh én már mundent meg kaptam ezzel kapcsolatosan ha figyeltél! De mindig örülök mikor nem maradok egyedül s nézeteimmel, még ha bolond velejéig romlottá is lettem minősítve! ;)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 10:31:31

@Angora Cardi: ne is mondd, azért ébredtem meg fél 9-kor, mert a főnököm hangját hallottam... :DDDDD

Angora Cardi 2019.01.01. 10:31:54

@szociál: Nekem is tetszett :) @úgymond olvasó mmkk: -t rá kell venni hogy visszanézze, részesüljön ő is a jóból

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 10:33:15

@Angora Cardi: ügyes voltál nyuszibogár
@UdvariatlanBolondvagyok: új évben is szeri!! :)

Angora Cardi 2019.01.01. 10:33:22

@szociál: azt talán a maiban láthatjuk :D
@úgymond olvasó mmkk: rémálom

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 10:34:20

@Angora Cardi:

szerintem a maiban az lesz hogy kinyitják a pezsgőt, holnapiban lesz a tegnapi :)

Angora Cardi 2019.01.01. 10:34:24

@szociál: igen bújtsd fel rá :)
@Nyuszomuszo83: köszönöm tesanő :)) jót buliztál?

Angora Cardi 2019.01.01. 10:35:53

@szociál: rétestészta

Kaptam egy búék sms-t de nem tudom kitől.

Pamutbojt 2019.01.01. 10:36:01

@Nyuszomuszo83: Igen, visszaolvastam korábbi kommenteket is... De egyetlen meggyőző érvet sem olvastam Zsu mellett.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 10:36:19

Apám, ez a hármas egy sakáltanya!!!DDD

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 10:36:45

haggyatokbékén, úgysevesztekrá, nincsolyanisten

hereverő heverő 2019.01.01. 10:38:01

@Angora Cardi: még ő se tudja kinek küldte. Néha én is küldök random számokra üzeneteket:

Boldog új évet! Terhes vagyok tőled!

Angora Cardi 2019.01.01. 10:38:58

@úgymond olvasó mmkk: ne nyafogjál szépen nézzed :) mit kéreted magad? :D

Angora Cardi 2019.01.01. 10:39:49

@hereverő heverő: hehehe nagyon kedves, akkor lehet tőled kaptam azt írta váljanak valóra az álmaim milyen indiszkrét nem?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 10:42:17

na megyek fürödni, elvégre új éve van

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 10:43:40

@szociál: kuss :) :* ne fürgyé le!

@Angora Cardi: nemnemnemnem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 10:45:31

@úgymond olvasó mmkk:

én úgy tudom ,ha az év utolsó összefoglalóját nem nézed meg ,akkor nem teljesülnek a kívánságaid, szóval rajtad áll :)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 10:45:41

@Angora Cardi: én is kaptam két smst éjjel, el is voltam csodálkozva. egy embertől szoktam kapni, de ő kb. fél éve nem írt :D

hereverő heverő 2019.01.01. 10:46:26

@Angora Cardi: hát igaza van, váljanak valóra azok amikre vágysz :) de miért indiszkrét? Hullócsillagnál se szabad elmondani

Angora Cardi 2019.01.01. 10:51:14

@hereverő heverő: csak vicceltem mert mi van ha olyan álmaim vannak ami túl diszkrét de humorban nem vagyok olyan jó mint láthatjuk :D
@úgymond olvasó mmkk: :))

Sanda.Ipse 2019.01.01. 10:52:49

@UdvariatlanBolondvagyok:
Megszámoltad hányszor hangzott el a gonosz szó? Én még sorosbérenceknek is neveztem volna Roliékat. Az hatásosabb a magyar nézőknél:)

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 10:53:16

@Angora Cardi: elvoltam! A jägerre nem kellett volna a mojito, de semmi bajom,bírom én a kiképzést! :)
@Pamutbojt: pedig állitolag vannak érvek, csak biztos előlünk dugták el, mert én sem találkoztam velük! :)

hereverő heverő 2019.01.01. 10:57:49

@Angora Cardi: jaj akkor én vagyok még túl másnapos és bamba, nem értettelek. Mea curva.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:00:36

@Sanda.Ipse: És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelenül csak gonosz.
/Soros könyve 6,5/

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:00:46

@Nyuszomuszo83:
Érvet akartok? Mert olllyan cukki!!! kb, mint egy 3 éves. Kivéve ha savazni kell valakit.
Érdekes, hogy Era kortesbeszédénél öööö, kereste a szavakat, nem tudta magát kifejezni. Most meg látjuk, hogy ömlenek belőle a szitkok.

Angora Cardi 2019.01.01. 11:00:50

@úgymond olvasó mmkk: hehehe
@hereverő heverő: :DDD majd gyakorolom a humorizálást :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:03:10

@Angora Cardi: nem túl indiszkrét arról álmodni, hogy átalszok két hetet egyben?

Angora Cardi 2019.01.01. 11:04:46

Ritkán olvasok a facebook kommentekbe de most azért tolják az emberek gregi és bandája ellen a negatív kritikát.

Angora Cardi 2019.01.01. 11:06:00

@úgymond olvasó mmkk: az nem indiszkrét az lenne az ha meg is mondanád hogy kivel aludnád együtt :DDD

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:06:09

@hereverő heverő: :)))))) úgy is jó lenne, csak egyben legyen

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:06:38

@Sanda.Ipse:

Zsu már nem bolondság.
Tegnap kijött belőle az állat :)
Roli tattikája bejött, elgurult az összes gyógyszere, ők meg hátra dőlve moziztak hogy a bolondság átment kreténségbe :))

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:07:18

@Angora Cardi: öööööööö.. az már túlmenne a határaimon, ha bevallanám, hogy a párnámmal.. öööööö..

Angora Cardi 2019.01.01. 11:08:51

@szociál: ide vágó facebook idézet: "Zsu egy igazi gusztustalan buta ostoba paraszt"

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:09:00

@szociál: Kopik a cukiságfaktor:)
Bár a hívei körében nyilván ez is tetszést arat.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:09:14

@Angora Cardi: ne sértegesd a párnámat azzal, hogy tárgyiasítod :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:09:31

@Angora Cardi:

Amit tegnap leműveltek , a nézőkből pont azt váltották ki ,amit Radics az Era elleni párbaj előtt, azt hogy Greg ellen fog szavazni mindenki, aki utálja Renyhét az meg pláne Greg ellen szavaz :)
Még a Zsu szavazók is csak pislogtak hogy mit leművel a bolondságuk :))
Kizárt hogy Greg menjen vissza, bárkit választ.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:10:59

@Sanda.Ipse:

csillámpónikakiról lekopott a csillám :)

hereverő heverő 2019.01.01. 11:11:01

@Sanda.Ipse: ne emlegesd, mert megjelenik az összes

Angora Cardi 2019.01.01. 11:11:19

@úgymond olvasó mmkk: ezt akkor tudom elfogadni ha minimum aquaman alakú párnád van
@szociál: ezzel tökéletesen egyetértek és remélem így is lesz :D

Angora Cardi 2019.01.01. 11:11:59

@szociál: valami olyat olvastam még csillámpicsaszar csapat

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:12:56

@Angora Cardi:

tuti
mindenkit sokkolt a tegnapi
és vivi jól fogja tattikázni, mert nem lesz idegroncs, ezek meg maradnak állatok

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:15:35

amúgy roli a faszért olyan magabiztos?

Angora Cardi 2019.01.01. 11:15:46

@hereverő heverő: nedvesre mindenképp :D
@szociál: Vivi jól tűrtea tegnapi szemétkedéseket is, valaki már pszichiátriai hadviselést is emlegetett fb-on és hogy ezt is büntetni kellene mint a már kiesett fiúk nők elleni megnyilvánulásait, egyre megosztóbb a csillámfasz csapat ami jó

Angora Cardi 2019.01.01. 11:16:29

@úgymond olvasó mmkk: Nem az, mindig elmondja, hogy nem az, de ha belegondolsz az ellenfelek előtt miért mutatkozna gyengének?

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:16:57

@szociál:
Bízom benne, hogy jó jós vagy:)

Angora Cardi 2019.01.01. 11:17:09

@Angora Cardi: a pszichiátriai idézet volt még mielőtt...

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:19:47

@Angora Cardi:
Bárki írta, igaza volt. Ez a szóbeli abuzus tipikus esete. Ez a hármak tattikája (szeretettel)

Angora Cardi 2019.01.01. 11:20:37

@Sanda.Ipse: egyetértek, szóbeli abuzus, lufidurrantás, kenjünk erős pistát a szájfényére, stb... tényleg óvodás szinten vannak agyilag

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:24:49

@Angora Cardi: nézem ezt a szart, mert a szoci olyan szépen kért

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:25:02

@Angora Cardi: @Sanda.Ipse:

hát igen ez a lelki terror kb olyan mint ha hozzád basznának egy körömcsipeszt kifeszített csúzlival .
Bicskanyitogató volt mikor a hármas az ágyon elkezdte basztatni Vivit, közéjük basztam volna egy tescos szatyornyi papagáj szart.
Zsu kezét végleg elengedem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:26:14

@úgymond olvasó mmkk:

Most hogy nézed döntsd el melyik a szimpibb, halvérű Rolika és csapata, vagy a 3 daráló nyomorult bolondság :)

Pamutbojt 2019.01.01. 11:26:57

@Sanda.Ipse: A tisztalelkűek taktikája.

Angora Cardi 2019.01.01. 11:27:36

@úgymond olvasó mmkk: ügyes vagy jár a lekváros kockacuki
@szociál: gyakorlatilag levegővétel nélkül dőlt belőlük a rosszindulat, sértegetés, nem tudom én mit csináltam volna ha alvásból ezzel felvernek de lehet hogy egy kancsó vizet közéjük locsolok hogy higgadjanak le

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:27:37

@Angora Cardi:
De a szóbeli abuzusnál sokkal nehezebb meghúzni egy határt, mint a fizikai bántalmazásnál, testi épség veszélyeztetésnél.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:28:08

majd keressetek meg egy szimpatikus diófán

Angora Cardi 2019.01.01. 11:29:16

@Sanda.Ipse: legjobb amit tehetett Vivi hogy szó nélkül hagyja őket, valamennyire persze visszaszólt, de az ilyet teljesen ignorálva hamarabb abbahagyják
Nem tudom erre van-e vonatkozó passzus a szabálykönyvben.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:31:05

@Angora Cardi:

én felkelek és beledurrantok ököllel a sebajtóbiás fejébe, azt várom a kizárást, ennyike.
Vivi úgy se nyeri meg, legalább feldagadna a cumizós szája Renyhének.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:31:57

@úgymond olvasó mmkk:

nem vagy szuicid baba, végig nézed és lenyugszol :)

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:33:31

@Angora Cardi:
Szerintem legfeljebb annyi, hogy egymás családjával ne foglalkozzanak.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:35:21

Zsu nem viseli a magassarkút...úgy trappol benne, mint egy birodalmi lépegető és egy muraközi szerelemgyereke!

2019.01.01. 11:37:00

Bakker ez a bv revű ultragáz. Senki nem tud egyszerre mozogni. A háttértáncosok meg ahogy vonaglanak broáff..... Kérem a nappali kontit. Győző igy kell lejáratni a magyarokat külföldön

Bekkara 2019.01.01. 11:37:01

@szociál: Nézzétek már vissza, hogy Vivi kezdte az egészet. Zsu csak megjegyezte, hogy összekeveredtek a takarók, és Krisztián összepiszkolta xD az övét, ebben szerintem nem volt rosszindulat, valószínűleg tényleg így volt, ezeknek az igényességét ismerve, de a Ribi azonnal ugrott, mert azzal, hogy magára uszítja őket, saját magát próbálja megsajnáltatni. Amúgy meg ne mondjátok nekem, hogy Roli bandája jobb, tényleg azt csinálják, amit Roli megparancsol. Szerintem még Adri csinálja jól, hogy megpróbál ebből kimaradni.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:39:42

mint egy mániás depressziós, úgy érzem magam

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:39:56

@szociál: Komolyan, mint az őrjöngő farkasfalka! Vicc!

Angora Cardi 2019.01.01. 11:40:14

@szociál: na igen, csodálnám ilyen viselkedés mellett a villán kívül nem lenne egy két kéz ami eljár rájuk... Lehet elég lenne ha közelről rákiabálnál :D
Vivi vajon mire számít minél tovább menetel vagy az áhított hírnév miatt már megkapta amiért ment? Végül is én sem adnám fel a helyében amíg lehet bent marad és kész. Nyilván most Roliék oldalán elvan.

@Sanda.Ipse: igen, lehet, bár már finom anyázás volt de nem kvaanyázás

@UdvariatlanBolondvagyok: ez az a nem kéne erőltetni tipikus esete, egy csinos ballerinában is lehet nőiesen

Avigal 2019.01.01. 11:40:46

Szép jó reggelt mindenkinek!:)

@úgymond olvasó mmkk: Tegnap próbáltunk felkészíteni erre, de talán nem voltunk elég képszerűek:)
Van diófám, jöhetsz:) Villanyvezeték is közel hozzá, ha fel szeretnél villanyozódni a látottaktól:)

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:41:12

@Bekkara:
A hír szent, a vélemény szabad.

Pamutbojt 2019.01.01. 11:41:48

@Bekkara: Ezt is tisztalelkű Zsu kezdte azzal, hogy a takarón rajta lehet Krisztián váladéka. Közben Vivi ott feküdt a másik ágyon. Ez rosszindulatú, gonosz beszólás volt. Vivi csak jelezte, hogy ez nem volt szép. Ami meg utana jött... akkor gondolom, szerinted arról is Vivi tehet... ???

Angora Cardi 2019.01.01. 11:41:59

@Sanda.Ipse: Vivi aludt, a zsu fanok meg ébredeznek.

Angora Cardi 2019.01.01. 11:42:56

@Avigal: Süket és gazdája az új évben is közel állnak hozzám :)

Avigal 2019.01.01. 11:43:09

@Paic Róbert: reméljük, csak mi láttuk Győzit itthon, kinn senki nem volt a közelben, amikor ez készült.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:44:27

10 perc még. holy fucking christ.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:45:43

@Bekkara: Tervezett vérszívás...,ez csak egy kiemelt epizód...Vagy fél órával előtte szétsátánozták, még a felmenőit is...persze, hogy szenzitív a célozgatásokra.
Bár rühellem Ribit, de én sem bírnám az alattomos kiszólásokat....

Avigal 2019.01.01. 11:45:47

@Angora Cardi: ó, köszönjúk:) Mi is szeretünk:) Süket éjfélkor megtekintette a tüzijátékot, az előbb rigókat mozizott az ablakból, most meg alszik a radiátoron:) Én meg már a salátáimat is meglocsoltam, ügyesen nőnek.

hereverő heverő 2019.01.01. 11:46:07

@Bekkara: Komolyan, nem kurvamindegy ki kezdte? Az a lényeg, hogy ki hogyan reagál, ki mennyire képes kultúrlény maradni (sic). Ez az egész társadalmunkra igaz egyébként.

Angora Cardi 2019.01.01. 11:47:43

@Avigal: Köszönö :) Süket tud élni :) cica lennék én is ilyen lennék. Hajrá rukkolák!

Bekkara 2019.01.01. 11:48:36

@Pamutbojt: Akkor szerintem avassuk szentté Vivit. Szegény kis ribit bántják a gonoszok, szavazzuk vissza Szűz Vivient, aki olyan jó, aki senkinek sem akart ártani, akinek egyetlen bűne, hogy a szerelem mindig megszédíti fiatal szívét.
A falkában támadás valóban nem volt korrekt, ezt nem írtam, Zsu pedig cseppet sem tisztalelkű, miért kell mindennek fehérnek meg feketének lennie? Amúgy Zsúnak jót tenne, ha kiesnének a kispajtásai, ezt nem tagadom, de nem azon az áron, hogy a szép lelkű Názáreti Szűz bennmarad.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:49:37

@Avigal: Vastag lenne hozzá a cumbája...Ebben meg nem tud menni,, tipik fejnehéz tapogás..,mondjuk ez még kínosabb így!

Franky4finger 2019.01.01. 11:49:58

Az utolsó 3 adás kritikán aluli. Eljutottambida, hogy barátikörben letagadom hogy ezt a műsort nézem. Visszásnak tartom azt is hogy a fórumokon, FB-n Vivit szexuális magatartása miatt ekézi mindenki, de a csillámfaszlámát még lebuzizni sem lehet.Buzinak lenni belefér mindenkinek, de a kiscsaj ne keféljen srnkivel. Holott a belevaló emiatt indult anno. Greg pont olyan undorító mint a többi játékos, csak eddig elbújtatta a valódi énjét. Sajnálom hogy ebből produkcióból ez lett. "Maunika só 2"

Avigal 2019.01.01. 11:50:03

@Bekkara: a Szűz Mária Zsu volt:)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 11:51:14

végtelenül szellemes és humoros sót rakni a vízbe meg lufit durrogtatni. tényleg.

Bekkara 2019.01.01. 11:51:45

@Avigal: Akkor Józseffé avatjuk Vivit? :O

Angora Cardi 2019.01.01. 11:51:57

@úgymond olvasó mmkk: és a tervek hogy erőspistát a szájfényre?

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:52:33

@UdvariatlanBolondvagyok:
Zsuzsu statikus állapotban, csukott szájjal legalább fotogén. De Renit elképzelni nem tudom rúdon ezzel a darabos mozgásával. Pláne 95 kilósan és ezzel a rossz formával! Zsuzsu nem csak magassarkúban nem tud menni:) A hasonlatod amúgy 10 pontos

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:52:56

@Bekkara:

És ilyen módon kell végig alázni valakit, szerinted ez normális hogy elkezdik hárman savazni, putris dakoták úri hölgyek ezekhez képest ? :)
És ezt úgy mondom hogy Vivit is utálom mint a xart.

Arról nem is beszélve hogy Renyhének egy igaz pillanata nem volt, ő gyerek kora óta VV Reni szeretne lenni, ez volt az álma, most pedig előadja a színielőadást a művésznő, a legbetegebb játékos Renyhe , túlzás nélkül mondom.

Avigal 2019.01.01. 11:54:12

@UdvariatlanBolondvagyok: a macskám fejnehéz?!:) Mert jóformán csak róla írtam:) Bár időnként a fejével döngöli a kezem, h vakarjam.

Egyébként az erős volt, hogy Zsut muraközihez hasonlítottad, ez sértés a muraközinek. A birodalmi lépegető oké, tegnap pont olyan volt:)

Angora Cardi 2019.01.01. 11:55:05

@Avigal: @UdvariatlanBolondvagyok: Bolond úrfi ezt Franky kommentelőnek szánta véleményem szerint :)

Franky4finger 2019.01.01. 11:55:11

@szociál: gyerek kora óta villa mester akar lenni, ez volt minden álma;) Nem rakta magasra a lécet:)

Sanda.Ipse 2019.01.01. 11:56:00

@Franky4finger:
Őszintén szólva én azon csodálkozom, hogy a melegek nem kérik ki maguknak, hogy egy ilyen díszratyi képviseli őket a villában. Ha valaki árthat az ügyüknek az éppen egy Greg-féle figura. .
Egyre jobban elhatalmasodik rajtam az eddig számomra nem létező homofóbia, ahogy látom őt napról napra.

Angora Cardi 2019.01.01. 11:57:15

@Sanda.Ipse: @Franky4finger: Azt látom többen VVZsoltinak róják fel, hogy ő tolja Greg szekerét ennyire (fb kommentek)

Avigal 2019.01.01. 11:57:18

@UdvariatlanBolondvagyok: Nem, kísérleti növények növénynevelő kamrában, naponta járok locsolni, mert még picik. 7-én átkerülnek cserépbe, akkortól átveszi őket a növénynevelő csoport.

Bekkara 2019.01.01. 11:57:23

@szociál: Az a baj, hogy nem látjuk Vivit 0-24-ben, de nem véletlen, hogy nincs olyan, aki kiállna mellette. Roli az összefoglalóban, mikor kalkulált, hogy Reni vagy Zsu párbaj nélkül megy döntőbe, úgy számolta, hogy Greg most visszajön, ergó beáldozza Vivit. Vivi azért csapódott Roliékhoz, mert nem volt más választása.
Renyhét meg én is utálom, írtam is, hogy jót tenne Zsunak, ha kiesnének mellőle.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 11:57:24

@UdvariatlanBolondvagyok:

Zsu magassarkúban olyan mint majom a köszörűkövön

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:57:30

@Bekkara: Dehogy avatjuk szentté..Nem Jean d' Arc a libus, maximum BűnbánóMagdi....
Helyén van ő kezelve, no de ki ellenében?

Avigal 2019.01.01. 11:58:39

@Angora Cardi: gondoltam, h nem nekem:) Bár időnként Süket is fejnehéz:)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 11:59:39

@Avigal: Gondolom átpakolják fűtött fóliába. Hány fejjel gazdálkodsz?:)

Franky4finger 2019.01.01. 11:59:52

@Sanda.Ipse: Engem sem zavar hogy homár. Engem a profi szinten művelt képmutatása zavar. 55 nap után azonban kiesett a szerepéből. A FB - ki is fejtettem a véleményem, Zsu anyukája volt az első nethuszár aki nekem esett:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:00:11

@Bekkara:

Zsu már b*szhatja, mert kijött az énje :)
Ha kihullik mellőle Renyhe már nem lesz szerethető bolondos csaj, hanem a fogyi lány aki agresszor is :)
Konkrétan élvezte mikor Renyhe tolta a sódert Vivinek, ennyire empatikus a szerény Zsu.
Az meg amit Greg letolt a táblánál, sátánistázott meg minden faszom LIVE bmg, na az kegyetlen volt, falusi vénasszony átkot szórt a hely ribijére.

Angora Cardi 2019.01.01. 12:01:45

@szociál: birodalmi lépegető
@Avigal: dehát Süket tökéletes :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:02:20

@Sanda.Ipse: Zsuzsu statikus állapota 11!!! DDD

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 12:03:11

@Bekkara: roli renyhe párbaj esetén renyhét támogatom!-pedig habzó szájjal tudom szapulni, de roli nálam totál lesüllyedt

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:03:14

@Angora Cardi:

két lába van mégis úgy mint akinek egy van :)

Avigal 2019.01.01. 12:03:57

@UdvariatlanBolondvagyok: Nem, maradnak a kamrában, csak most még tojástálcákban nőnek, így könnyen kiszáradnak. Kb. 250 növényem lesz január vegére, legalábbis remélem, akkor legyilkolászom őket:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:04:31

@Hedo a nokedli szaggató:

Nem vagyok Roli fan, de hogy ezt meglépték brilliáns tattika volt.
Így tudta kihozni belőlük a kretént, konkrétan ördögűzés volt :)

Avigal 2019.01.01. 12:05:58

@Angora Cardi: Süket csak majdnem tökéletes, a hátsó lábai kicsit hosszabbak az átlagnál, kicsit kengurus:) De egyébként télleg szép cica, bájos pofija van.

Bekkara 2019.01.01. 12:06:13

@szociál: Zsu sosem titkolta, hogy utálja Vivient, hiszen a Ribi úgy lépett be a villaajtón, hogy kijelentette, Zsu lesz az első, akit ki fog csinálni, akivel fel fogja adatni a játékot. (Mindezt azért, mert Ribi tisztában volt vele, hogy a szimpátiaszavazáson Zsu volt az első a lányok közt). Ezek után tényleg ki kéne alakulnia valamilyen szimpátiának vagy empátiának? Az a csoda, hogy igazn nagy veszekedés eddig még nem volt köztük.

Angora Cardi 2019.01.01. 12:07:40

@szociál: erőltetik mert ebben nőiesebbnek érzik magukat pedig tényleg nem kellene meg azok a szűk és felkapódó minirucik amiben minden röcögő látszik, sokkal előnyösebb lenne egy számmal nagyobb, de gondolom amiket behoztak magukkal azt veszik fel ilyenkor - idén nem kevesebb a ruhaszponzor?

Sanda.Ipse 2019.01.01. 12:08:20

@Franky4finger:
Zsu-mama persze, hogy neked esik:) Zsuzsunak szüksége van egy untermanra, aki agyon dicséri, segít a szerepeltetésében és főleg, hogy egyfajta kisebbséghez tartozik, tehát nem riválisa a lányának.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 12:09:45

@Angora Cardi: katatón állapotban zokogok a sarokban

Avigal 2019.01.01. 12:11:07

@úgymond olvasó mmkk: nem akartam, h ez legyen! Ha tudom, nem bíztetlek megnézésre... gyere a diófámra, kirakom melléd Süketet terápiás céllal:)

Angora Cardi 2019.01.01. 12:11:56

Most láttam egy videot amiben nagyi dobozban kap karira egy fekete cicát (nem volt becsomizva még mielőtt) és sírva öleli magához nagyon cukik.

Angora Cardi 2019.01.01. 12:12:33

@úgymond olvasó mmkk: áh nem ér ennyit :D igyunk inkább egy kis lekváros likőrt az új évre

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 12:12:34

@Avigal: keresem a fejemen a delete gombot :D

Pamutbojt 2019.01.01. 12:12:49

@Bekkara: Dehogy. Nem kell szentté avatni Vivit. De ebben a csörtében nem ő volt a kezdeményező.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:13:11

@Bekkara:

Vivi konkrétan Renyhének mondta hogy kicsinálja Zsut, de akkor Renyhe még magasról lexarta Zsut mert a Csokivonaton utazott, amivel beakart robogni a döntőbe, csak közben változott a tattika, átpártolt Zsuhoz cukiskodni, és a cukiskodásból ez lett, két sárkány bmg :))

@Angora Cardi:
Sztem a ruhaszponzorok se merik bevállalni, annyira sötétek ezek, konkrétan többet ártanának vele maguknak :)

Avigal 2019.01.01. 12:13:22

@Angora Cardi: :)

Bár én közöltem a családdal, hogy ide több macska soha többé!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 12:13:35

az ország leghülyébb megyéjében élek. 3 nap alatt 3 ember kezében robbant petárda.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:14:15

@úgymond olvasó mmkk:

katatón baba, majd az esti összefoglaló visszazökkent az életbe :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:14:19

@Avigal: Szép kis farm, de ha ilyen fénytelen -fos az idő, nem fognak addigra felfejesedni...
Csináltad már?

Avigal 2019.01.01. 12:14:35

@úgymond olvasó mmkk: nem érdemes, a negatív élmények is léleképítőek lehetnek:)

Angora Cardi 2019.01.01. 12:15:03

@szociál: Lehet. Régi évadok jutottak eszembe amikor nem győzték a szponzor rucit magukra húzkodni a csajok.
@Avigal: átvállalom a maradékot, nyugger mama koromban macskás mama szeretnék lenni

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:16:08

@úgymond olvasó mmkk:

lehet hogy nem annyira hülyék, csak kínait vettek ami azonnal robbaNIK :)

mondjuk aki petárdázik az alapból hülyegyerek, tüzijáték az más kategória mert látványos, bár azt sem szeretem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 12:17:16

@Angora Cardi:

emlékszeK én is, Béci fején villogott a márka, már nem ugrik be mi volt.

Avigal 2019.01.01. 12:18:04

@UdvariatlanBolondvagyok: A kamrában teljesen kontrollált körülmények közt nőnek. Télen, nyáron. Fény, hőmérséklet, megvilágítási idő szabályozva. A rukkola nem fejesedik, max. kivirágzik:) De remélem, ezek nem fognak.

Ilyesmikben nőnek:

www.conviron.com/products/e8-reach-in-plant-growth-chamber

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 12:18:28

@szociál: meggondolom, hogy nézzem-e az estit. ezek a petárdások nem normálisak, baszki. ott van pl. az a 17 éves kiscsaj. tök tehetséges csellós, nagy karriert jósolt neki mindenki, aztán petárdázik az ostobenkója, és leszakadnak az ujjai. annyi az életének.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:18:37

@szociál: Még a Háda is sarkon fordult!!!DDD

fujimo 2019.01.01. 12:19:08

@Costanza: az első vagy a második... vagy az első... ajh, nem tudom, nehéz dönteni... :D

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 12:19:51

Zsu állítása szerint szegény homárnak nem volt senkivel konfliktja. Aha, persze :) épp csak mindenkit kritizál és kibeszél :P

Avigal 2019.01.01. 12:20:09

@Angora Cardi: nagy kötöttség, nehéz moccanni tőle. Nagyon megviseli, ha utazom, most is ennek a levét isszuk. Állandóan rajtam lóg, ha nem alszik.

fujimo 2019.01.01. 12:20:37

@csillagporszem: jepp, deeeee és a kettő kizárja egymást? ...zsenge is volt és tényleg alá is akart rakni, ellene kampányolt... mondhatni jelentkezett kiejtésre. :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:21:07

@Avigal: Vauuu!!! Ez kurva jó,,olyan, mint egy szoli...

Avigal 2019.01.01. 12:22:17

@UdvariatlanBolondvagyok: pont olyan. Januárban UV-t is kap a fele.

Sanda.Ipse 2019.01.01. 12:22:23

@szociál:
Kiválóan levezetett fejlődéstörténet:) Gratula.

fujimo 2019.01.01. 12:22:41

@mobilos perpetuum: áá, értem... csak azért kérdem mert néha úgy érzem, h két körrel le vok maradva infóügyileg... ami amúgy többször megalapozott érzés... :)

Franky4finger 2019.01.01. 12:23:02

@UdvariatlanBolondvagyok: Semmi különös.Tiltottam mert pont olyan mint a lánya. Az a fránya genetika....

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:24:42

@Avigal: Nekem Brit-rövidem van, már kérkedtem vele. Amennyire szép, annyira köcsög.
Tőle elhúzhatok három hétre is, nagy ívben leszarja. A tied házicic?

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 12:25:11

@szociál: az lett volna tattika, ha zsura pakoltatja a jeleket, hisz lilakendős, betámadhat bárkit. Na akkor lett volna cirkusz maszkimusz. És ugyanúgy az özvegy hullik ki.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:26:51

@szociál: @Sanda.Ipse: Beonybeony,, Renyhe ottan még Ribnyával futott, a faszőserdők indái közt!

Angora Cardi 2019.01.01. 12:28:22

@szociál: sőt még a macák is lopkodták egymás ruháit

Avigal 2019.01.01. 12:29:03

@UdvariatlanBolondvagyok: igen, házi, fehér, emiatt süket. Azért süketezzük itt szegényt. De a süketségnek is vannak előnyei.

Volt brit-rövid ismerős cicánk, időnként babysitteltem, de ő ragaszkodó volt.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:29:53

@Franky4finger: Én szétoltottam volna...szarrá dicsértem volna Zsút!DDD

mindenévfoglalt 2019.01.01. 12:30:07

Jó reggelt! Mindenkinek BÚÉK!

@mobilos perpetuum: korábbi válaszodra reagálnék röviden:
A TÖBBIT SEM azt jelenti, hogy semmi mást sem, de én nem ezt mondtam, azt mondtam, hogy ezt sem, nem azt, hogy semmit sem, azaz ha a több szót akarod hozzáadni az én kommentemhez, akkor a TÖBBET SEM kifejezés lehetne helytálló, azaz nem mindent nem=többit sem, hanem (egynél) többet nem.
Továbbá, kértelek, hogy érvelj Zsu épelméjűsége mellett, erre megint azzal jössz, hogy Csoki meg mit tudom én ki is milyen hisztis, meg agresszív, meg stb. volt. Ismételten irreleváns, amit írsz, mert az, hogy Csoki hisztérikus, nem zárja ki, hogy Zsu is az.

Angora Cardi 2019.01.01. 12:30:50

@Avigal: Igen ezért akarok én is várni, volt több próbálkozásom és hiába imdom őket de most még jönnék-mennék a világban, de eljön az én időm is :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:34:03

@Avigal: Az albínók érzékenyebbek, tán azért...hihetetlen a bérbrit ragaszkodása(lehet, csajszi volt)

Avigal 2019.01.01. 12:34:21

@Angora Cardi: nekem nem volt választásom, gyermek gyűjtötte picinek 13 éve, kis kóbor volt, nem volt szívem kidobni az utcára. Aztán teljesen a fejemre nőtt.... de nagyon ragaszkodik hozzam, olyan, mint egy kutyus.

mindenévfoglalt 2019.01.01. 12:34:53

Amikor Csokira és Krisztiánra pakolták a jeleket, akkor az nem taktika volt? Ott is összebeszéltek annak érdekében, hogy Ginut és Adrit kivigye egyik és másik.
Akkor ez nem volt baj?

Nekem van egy olyan érzésem, hogy nem Vivit fogja Greg kivinni, hanem Lacikát.
Mert ők azt hiszik, ha valaki nagyon sokat szerepel, ordítozik, azaz nem tujáskodik, akkor az erős játékosnak számít.

Avigal 2019.01.01. 12:35:41

@UdvariatlanBolondvagyok: igen, lány cica volt:) Két hét után haza sem akart menni:) Pedig nagyon szerették.

Franky4finger 2019.01.01. 12:36:58

@UdvariatlanBolondvagyok: vannak erre elegen az FB-n. Most hogy minden putriban van okostelefon, és a produkció amúgy is réteg műsor van. A putri lakók erre gerjednek, hiszen náluk Zsu pl agysebészi szinten van. Ezt a műsort a castingtól a vágásokon át,a végéig elbaszták.

Sanda.Ipse 2019.01.01. 12:37:57

@mindenévfoglalt:
A te logikád szerint akkor hogy került vissza Roli Era ellen?

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:37:59

@úgymond olvasó mmkk: Igen, de ő párduccsíkos...,az enyém szürke, fehér mellény, fehér papucs..Egyébként, ahogy Gergő írja Erzsike is köcsög, de azért alkalmasint nyolcasozik a lába között a tonhalért...az én Melvinem full antiszociális....

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:41:20

@Avigal: ÁÁÁ,, ez egy deprimált kappan...Talán a kutyám a legjobb haverja, de az meg leszarja.DD

mindenévfoglalt 2019.01.01. 12:41:56

@Sanda.Ipse: nem az én logikám szerint erős az, aki ordítozik...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:43:05

@úgymond olvasó mmkk: Egyébként az...10 percenként szétdzsondzsiznám a fejét, de nem hagyja ez a retek!!!

Angora Cardi 2019.01.01. 12:44:10

@Avigal: engem is egy perc alatt lehetne meggyőzni különösen a még gombócképű fázisukban úgyhogy bármi lehetséges :D

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 12:46:14

@Angora Cardi: csüngök szavaidon :) ha ribi helyett laszit viszi, akkor sok szimpatizánst veszít! Annyira undorodik vibitől, ki kell vinnie, vagy szarjancsi és nem ken baba

Avigal 2019.01.01. 12:47:31

@Angora Cardi: nagyon pici volt, elfért egy tenyérben.

Na, léptem, további szép napot:)

Angora Cardi 2019.01.01. 12:48:58

@Hedo a nokedli szaggató: :)))
Na persze én lacika nevében nem örülnék, de ha viszi, Lacika mellett szól, hogy ő nem ripacskodik, greg meg már lejáratta magát. Mivel ribit hangoztatta, remélem azért hogy őt viszi. Ha be nem kulázik. És ha mégis Lacit viszi mert azt hiszi tuja és gyenge, akkor remélem szavazókat veszít. De nagyon kiabált tegnap, hogy Laciban csalódott a legjobban. Meglátjuk.

Angora Cardi 2019.01.01. 12:50:17

@Avigal: pá
@,,: idei első karameramelláscuki a tied

Pamutbojt 2019.01.01. 12:53:19

@Hedo a nokedli szaggató: Szerintem nem Vivit viszi. Lacika ellen már tolja a "csalódtam benned" lemezt. Erre fogja építeni az indoklását. A tegnapi vitában a tuja, szobanövény,csicska jelzőket nyomatták szitokként, végtelenítve. Valamiért úgy gondolják, hogy a folyamatos majomkodás, cirkusz, óbégatás a nyerő. Lacika ezt nem csinálja. Vivi mögött talán ott lehetnek a Csoki, Ánusz szavazók is. Lacikát sellőék semmilyennek tartják. Remélem, beleszaladnak ebbe.

fujimo 2019.01.01. 12:53:38

@fujimo: ohh.. és tényleg kár volt... :/ :(

Sanda.Ipse 2019.01.01. 12:57:53

@Pamutbojt:
A csalódásuk sem logikus. Lacika Rolinak adta a képességét az Erával való párbaja előtt.
Ebből azt szűrték le, hogy az ő oldalukon áll?
Persze logikát ne keressünk náluk. Önmagában hogy lehet felháborodni azon, ha valakit jelölnek egy olyan játékban, aminek a párbaj a legfontosabb eleme.

Sanda.Ipse 2019.01.01. 12:59:08

@Sanda.Ipse:
Vagy az logikus volt, hogy Greg az elmúlt alkalommal Rolit jelöli, majd támogatónak mögé áll?
Bullshit!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 12:59:08

@,,: Tudtam róla,, úgy vártam, mint a messiást...HVG-én az elsők között néztem meg..
Mazóból megnéztem a bajszos szar Újévijét, majd fájdalomtapasz gyanánt azonnal Bödöcs tavalyi....a rövidhátú paránykérészek, és a veszélybe került földikutyák...és ti...Lápipócok!
5*egymás után...DDD

,, 2019.01.01. 13:05:21

@Angora Cardi: ez már a cukormentes v még nem kezdtük el a fitness hetet?:)

Pamutbojt 2019.01.01. 13:06:32

@Sanda.Ipse: Azért háborodtak fel, mert meg voltak győződve arról, hogy ők nem párbajozhatnak, mert szívből játszanak. Főleg sellőfiú nem értette....ő senkit nem bánt (csak a háta mögött).

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:07:36

@Pamutbojt: Gregnek azért kigyúlt a fény a parányi agyában. Az özvegy mellől mindenki kiesett már, ennek alapján logikusan gondolhatja, hogy az egés baszásra épülő vonal amortizálódik.
Ezért marad Ribi, rengeteg a támadási felület a nőcin, a nyócker nagypofától meg bevédi az átkot szóró siratókórus...

,, 2019.01.01. 13:08:25

@UdvariatlanBolondvagyok: más: kutyákok nyugtatózásáról akartam egy hosszabb értekezést írni, de a telefonom úgy döntött, h mégse...úgyhogy csak +1 a vonatkozó kommentedre

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:10:17

fitness hét, lófaszt mama! van még pezsgős csokim

Sanda.Ipse 2019.01.01. 13:11:32

@Pamutbojt: eddig siklott a sellő. Roli mögé állt, de Erával is haverkodott, mert hátha...

Pamutbojt 2019.01.01. 13:11:41

@Sanda.Ipse: Greg próbált mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani, de mindenkit kibeszélt, még a barinőjét is. Ez is egy taktika, bár elég gusztustalan. Szóval semmivel nem különb, mint akiket átkoz. Adri és ő kb.ugyanúgy helyezkedtek eddig.
(Adri is kezdi kiejteni magát, gyorsan elfelejtette, hogy Roli mentette meg a seggét az elején. )

Sanda.Ipse 2019.01.01. 13:16:11

@Pamutbojt:
Adri tökéletesen odaillik Athos, Porthos, Aramis mellé, ahogy ők nevezik magukat. Adri lenne D'Artagnan? LOL

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:17:13

@,,: a pezsgő az nagyon paleós :)))))))

,, 2019.01.01. 13:18:24

@Sanda.Ipse: roli richelieu, lacika a szürke eminenciás

Pamutbojt 2019.01.01. 13:18:51

@UdvariatlanBolondvagyok: Igen, ez is igaz.Kíváncsi vagyok, kit gondol majd gyengébbnek. Mert sellőfiú is így választ majd. Persze majd azt mondja, hogy szívből döntött, semmi taktika.... :-))))

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:20:13

@,,: Ostoba barbárságnak tartom. A szívből jövő "simicskázásnál" nincs jobb nyugtató, de azt egy gránáttal a kezedben, igen nehéz abszolválni....

,, 2019.01.01. 13:21:35

@Sanda.Ipse: Vivike Milady de Winter, sírok

Pamutbojt 2019.01.01. 13:21:36

@Sanda.Ipse: Hát igen... de a "három testőr ne legyen négy". :-)))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 13:23:27

Most kell először gondolkodnom, hogy az üres kockára vagy a kihívottra tegyem a jelem. Ha Vivit hívja, akkor gondolkodnom kell egy darabig, de akkor sem hiszem, hogy nyerő lenne nálam. Ha nem próbált volna mindenkit kibeszélni a háta mögött akkor más lenne a helyzet, de volt egy csomó helyzet amikor kint meghallgatott egy szöveget és bent, egy félperccel később már úgy adta elő, hogy valakit rossz színbe tüntessen fel (és a sztorinak semmi köze nem volt a valósághoz) bárki mást, szerintem egyértelmű...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:23:41

@Pamutbojt: Greg a nagyfosásban elkezd majd kapkodni. Bősz oknyomozásba kezd majd a leggyengébbet illetően...Már most vinnyogok a bölcs tanácsadók remek gondolatain...DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:23:51

Ezeket a mért plusz kilókat nem hiszem el. Híztak egy picit, de ennyit nem. Ha VVV pl. szűk 2 hónap alatt 13 kg-ot hízott, akkor a tesstömege majdnem 30% nőtt, az brutális lenne. Szerintem a beköltözéshez képest kb maximum 5-6 kg lehet VVV-n, Rolin és Renin, a többieken kevesebb.

Pamutbojt 2019.01.01. 13:24:23

@,,, @,,: Hunor meg a ló?

Sanda.Ipse 2019.01.01. 13:25:45

@,,:
Tökéletes szereposztás:))

,, 2019.01.01. 13:26:26

@Pamutbojt: most erről asszociáltam valamire, de nem osztom meg:)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:26:56

@,,: Roli, pedig Richelieu bíboros...DDD

Pamutbojt 2019.01.01. 13:27:01

@UdvariatlanBolondvagyok: Vajon hányszor hangzik majd el a "gonosz" szó a kihívásig? :-))))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 13:28:08

@Hedo a nokedli szaggató: a tegnapi performance-uk után esküszöm még a Vivi is szimpatikusabb... pedig ő nálam nagyon a végén van a sorban...

Angora Cardi 2019.01.01. 13:29:02

@Sanda.Ipse: Roli és Laci már az elején titkos szövetséget kötöttek, ezt nyilván Gregusék nem tudják, de attól mi még igen :)

Ego0123 2019.01.01. 13:29:09

@úgymond olvasó mmkk: Azért élünk még néhányan itt nem hülyék.:)))) Itt könnyebb beszerezni.

Angora Cardi 2019.01.01. 13:31:41

@,,: ez a hét a tegnap miatt már kútba esett terv, de én jövő hétfőtől elkezdem, addig moderátóban még becsipegem a magadékot

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:33:43

@Ego0123: csak nem szintén a hüjemegyéből? :)))))

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:35:23

@Brigante: Gregor ott veti el a sulykot, hogy azt hiszi időnként, hogy a Piaf-ban afterozik a barinőivel, és a "ki-mekkora rohadt kurva volt az éjjel" című szappanoperán lamentálnak.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:35:59

@UdvariatlanBolondvagyok: azt olvastam háromszor, hogy Piaf-ban alterozik :))))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:36:18

Most nézem a tegnapi öfit, de egyszerűen "hang" vonatkozásában nézhetetlen, mert vagy üvöltenek, vagy feliratozás nélkül sugdolóznak. Előbbinél hang le, utóbbinál fel, folyamatos váltásban. :-)

Ego0123 2019.01.01. 13:38:05

@úgymond olvasó mmkk: Szerintem nagyon jó, hülyék meg mindenhol vannak lásd. bent.

Angora Cardi 2019.01.01. 13:38:30

@VV Erőlegény: trash lover éned örült a tegnapinak?

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:40:45

@Ego0123: én is szeretem ám, csak a hülyeségen ki tudok akadni :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:41:31

@Angora Cardi: Furcsa módon nekem az üvöltözés ellenére nem az itt többségben mocsárnak tartott csapat a mocsár, hanem az alattomos tattikusok. Ennek ellenére tény, hogy Reniék picit visszavehetnének a hangerőből és a hang élességből.

Angora Cardi 2019.01.01. 13:43:11

@VV Erőlegény: dehát a műsor erről szól, ki kell egymást tattikázni, mégsem kiabálhatják ki egymást a falon túlra :)

Ego0123 2019.01.01. 13:43:49

@Angora Cardi: nincs mutyi, jogkövetés van.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:44:39

VVV olyan természetes módon öltözködik a fiúk mellett alul egy szál semmiben, mint Éva Ádám előtt.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:44:41

@VV Erőlegény: a VV-nek az alattomos taktikázásról kellene szólnia, nem a folyamatos üvöltözésről

Angora Cardi 2019.01.01. 13:45:39

@VV Erőlegény: ugyanez elmondható már bent mármelyikről, egyedül a fiúk nem öltöznek ilyen természetességgel egymás előtt

Ego0123 2019.01.01. 13:45:46

@úgymond olvasó mmkk: azon ki lehet, a lány az egész életét elrontotta a felelőtlenség miatt.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:46:39

@Ego0123: az biztos. és nem csak ő, hanem a másik két jóképességű is.

hereverő heverő 2019.01.01. 13:47:11

@VV Erőlegény: kis mocsár és nagy mocsár között választhatunk. Idekinn egyikkel se haverkodnék, bár az ostromló üzekedési kisérleteket mérsékelten hárítanám Adri és Zsu esetében :) De odabenn a majomházban így érdekesek. És valószínűleg ők is tudják, hogy nem fog megoldódni az életük a VV után

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:47:12

@Brigante: Ahogy a gonosz felhozatalt elnézem, Roli Hannibal Lecter, Vivi pedig Kayako (mondjuk azt valóban hitelesen nyomta).

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 13:47:14

@úgymond olvasó mmkk:
De ezek fogyatékosok.
Némelyik survivoros is ki volt akadva, azt hitték barátokat találnak és napozgatnak, meg család és becsület :)))))

Bekkara 2019.01.01. 13:48:28

@úgymond olvasó mmkk: Az a baj, hogy lehet mesterien taktikázni, és lehet szánalmasan. Az, hogy kitalálnak indokokat, Adri azt mondta, meg mit tudom én, nem éppen zsenialitásra utal, még az is egyenesebb lett volna, ha kimondják, hogy ezt a jelet most taktikából teszem, hiszen amúgy is mindenki tudja. Utána szaladnak a nyugiba és odavannak saját zsenialitásuktól, na, ez az, ami kicsit sok. Roli azt képzeli magáról, hogy ő VV Attila, holott ő csak VV Viki gyenge utánzata.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:49:36

Érdekes, hogy így a felezőbuli után szinte minden szériában mélypontra kerülnek a játékosok idegileg. Most ez hatványozottan érződik.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 13:51:16

@úgymond olvasó mmkk: Áááá, az alterok mid hajléktalanok, aki romkricsmikbe járnak az elbaszott bölcsészek közé...Ittenmencs!!!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:51:25

@szociál: tudom, magasak az elvárásaim, de én még mindig szeretnék egy részt, ahol nincs üvöltözés :)

@Bekkara: azt nem mondtam, hogy szimpatikus volt, ahogyan csinálták, de legalább valami tattika-kezdeményt láttunk. én nem gondoltam volna, hogy Gregre teszik

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:51:49

@Bekkara: Igen, valahogy ez az ami nekem sem tetszik Roliékban, pedig alapvetően én is a taktikusoknak drukkolnék, de a sok üvöltözés ellenére még mindig Reni áll az első helyen, aki elmozdult nálam felfelé jelentősen az Adri.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 13:53:10

@hereverő heverő: Jó jelző a majomház, most ezekben a napokban valami ilyesmit adnak elő.

fujimo 2019.01.01. 13:54:18

@Bekkara: "Akkor szerintem avassuk szentté Vivit. Szegény kis ribit bántják a gonoszok, szavazzuk vissza Szűz Vivient, aki olyan jó, aki senkinek sem akart ártani, akinek egyetlen bűne, hogy a szerelem mindig megszédíti fiatal szívét."

vs

"miért kell mindennek fehérnek meg feketének lennie?"

rofl... :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 13:54:29

@úgymond olvasó mmkk:
Renyhet kell kiloni a Napba, és csend lesz a villában.

hereverő heverő 2019.01.01. 13:55:27

@Bekkara: Viki se voltbtaktikus szerintem, koncepció nélkül terrorizált bárkit bármikor, szimplán gonoszságból.
Rolitól ennyi telik. Én nem akarok belőle hőst csinálni és Macchiavellit megszégyenítő taktikát feltételezni, szerintem ennek a nagy része ösztönös védekezés Rolitól, maximum azt figyeli, hogy kire tud támaszkodni. Az egész játékidőt felölelő stratégiát én még csak Attilától láttam - ő tudott alkalmazkodni a sok és a kevés szereplős játékhoz is. Előre sose tudhatod ki fog melletted bennmaradni, alkalmazkodni kötelező.

Ego0123 2019.01.01. 13:56:31

@úgymond olvasó mmkk: ártatlanok is megszívják, mint a 81 éves néni és a 11 éves kislány. Őket nagyon sajnálom!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:56:34

@szociál: erről most eszembe jutott egy nagyon rossz szőke nős vicc, megyek vezekelni már a gondolatért is

Bekkara 2019.01.01. 13:57:09

@úgymond olvasó mmkk: A jelrakásos taktikázást amúgy Attila is próbálta az elején, de nem jött be neki, utána inkább az egyéni manipulálásra ment, és azt zseniálisan csinálta.

@VV Erőlegény: Egyébként Adri nálam is egyre feljebb van, Zsuzsu után már ő a második.

Pamutbojt 2019.01.01. 13:57:40

@Bekkara: Az a szomorú, hogy még így is ő a nagy taktikus ebben a csapatban. Ez elsősorban taktikai játék lenne. Roliék próbálnak gondolkodni, már a végjáték lehetőségeit beszélték át. Ez így van rendben. Zsunak az a taktikája, hogy sajnáltatja magát a kameráknak... Greg és Adri ide-oda csapódnak, Renyhe pedig VV Reniset játszik. Plusz falkában provokálják a többieket. Pl.amikor Roli fejére b@szták poénból a plédet, az is nagyon alja volt.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 13:59:28

@Ego0123: pont most olvastam, feldugnám a seggébe a petárdát meg a tűzijátékot azoknak, akik miatt megsérültek. egyszer mellettem is robbant valami pirotechnikai cucc, de nekem szerencsém volt.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 13:59:58

@UdvariatlanBolondvagyok: Én nem mondom, hogy Roliék játéka kimagasló, de ebben a mezőnyben eddig szerintem ők a legjobbak. Ok, Zsu még szimpi... de nálam a top 4 Roli, Hunyor, Lacika és Zsu

Bekkara 2019.01.01. 14:01:44

@fujimo: Vivinek is vannak jó tulajdonságai. Kitűnően tud rúdra mászni például. Szép masnikat csinál a fejére.

@hereverő heverő: Az a baj, hogy Roli tényleg csak ül a kanapén, és "gondolkodik", de mikor megnyer valamit, vagy örül valaminek, felbukkan belőle az állat, és ezt a kettősséget nem értem. Mikor Renyhe meg Zsu "poénkodtak" vele, direkt fapofát vágott, hogy a két csaj negatívan jöjjön ki belőle, holott ilyenben szerintem ő is benne lenne, ha nem vette volna fel a nagy taktikus szerepét. Valahogy nem egyenes.

0.5 bit 2019.01.01. 14:01:58

@VV Erőlegény: "Furcsa módon nekem az üvöltözés ellenére nem az itt többségben mocsárnak tartott csapat a mocsár, hanem az alattomos tattikusok."

Boldog új évet a kommenttársaknak!

Az, hogy egymás között milyen alattomosan taktikáznak az még a kisebbik gond. Ami viszont gáz, ha nem (csak) egymást akarják megvezetni, hanem a nézőket is.

Ha valaki szeretek mindenkit szöveggel jön, de a nézőknek bevallja, hogy ez csak a nyeremény megszerzése miatt mutatja a többiek felé az rendben lehet. Az viszont sokkal alattomosabb dolog, ha a nézőket akarja átverni a palánkon. Másrészről ha nem derül ki a játék alatt akkor is megérdemelheti a nyereményt.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 14:02:15

@Pamutbojt: Egyértelműen agresszivitást próbáltak Roliból provokálni. Ez pedig szerintem nem fér bele ebbe a játékba. Vivi amióta Ánusz nincs bent egyre emészthetőbb nekem...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 14:02:25

Reni szerintem idegileg bekattant Csoki kizárása óta, és az alapból ilyen Zsuzsuval egymást hergelik (sajnos). Amúgy eddig Greg manipulálta sokkal okosabban, és észrevétlenebbül a lányokat (mint Roli a fiúkat), első sorban Zsuzsut, viszont most oldalvizen Adri az, aki talán még Gregnél is finomabban manipulálja őket, ráadásul szerintem most Greg kiesik a párbajon (talán VVV ellen van némi sansza).

Ego0123 2019.01.01. 14:03:45

@úgymond olvasó mmkk: a Btk.-ban megvan erre a megfelelő törvényi tényállás.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 14:05:27

@Bekkara: nem reagálhat és rettenetesen gondolkodik, mit reagálhatna, hogy ne lehessen ellene fordítani. Szerintem kb@szot nehéz lehet ilyenkor kontrollálnia magát... becsülendő...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 14:05:55

@hereverő heverő: Szerintem Roli rendkívül sumák és sokkal kevesebbet oszt meg a gondolataiból a vártnál...az egyetlen figura, aki számol. Pl, kellő időben ment ki párbajra és kapta magára a lila kendőt. Maga előtt tol néhány beáldozható statisztát, közben belepiszkált a méhkasba. A matek szerint várható, hogy Greg Vivit viszi ki, kvázi megint lefut egy párbaj, a szövetségesek sérülése nélkül...Roli kezd az idővel játszani!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 14:07:19

@VV Erőlegény: Nem értem egyébként, hogy miért hergelik annyira magukat, hiszen kialakult két darab négyes csapat, és elég sokáig olyan párbajokat fogunk látni, ahol az egyik csapatból kerül majd ki a kiválasztott, a másikból meg a kihívott. Ha Greg kiesik, talán Lacikát el tudja majd szipkázni a hangosabb csapat, illetve lehet, hogy a Roli és Hunor beáldozza majd Lacikát (VVV után). Roliéknak jobb lenne, ha most VVV esne ki sztem, mert ez a három fiút még jobban egyberántaná.

Pamutbojt 2019.01.01. 14:07:36

@Brigante: Igen-igen. Zsu bezzeg veri magát, mert Vivi az elején "ki akarta csinálni". Most ugyanazt nyomja, csak bandában. Vivi ellen is, Rolival is ezt játszották. Ha ez fordítva történik, és az ő fejére dobják, akkor ment volna a vergődés ezerrel...meg repkedtek volna a sok "rosszindulatú, gonosz, gyerekes" jelző.
Milyen kéjes vigyorral trappolt magadsarkúban az ajtó előtt, hogy ne tudjanak aludni bent. De ha ezt vele csinálták volna, jött volna a sírás meg a rosszindulatúzás.

Angora Cardi 2019.01.01. 14:07:45

Bödőcs Böllérbalett a comedyn.

Angora Cardi 2019.01.01. 14:09:19

@UdvariatlanBolondvagyok: Tegnap le is vezette szépen, hogy a másik csapatból egy párbaj nélkül megy majd döntőbe.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 14:10:44

@Brigante: EKG..., bár a logika szerint valamelyikük véráldozat lesz...gyanítom Hunyor, főleg, ha nem bír a farkával és betöszköli Özvegybe...iszonyú presztízsveszteség volna!

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:12:41

@Angora Cardi: az a lényeg, hogy Lacika belekvárja magát a döntőbe

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 14:15:40

@UdvariatlanBolondvagyok: Emlékeztek az utolsó Farmra, amikor a tuti nyerő helyzetben levő srác, a nevére már nem emlékszem, egy nappal a hármas döntő előtt leparittyázta a nyíregyházi bárpultos kiscsajt és ezzel tuti esélyes létére elbukta a döntőt ?

,, 2019.01.01. 14:16:56

@Angora Cardi: Zsuzsu lesz sztem a párbajnélküli döntős. Ami érdekes lehet, hogy ha Greg nyerné a párbajt, akkor rögtön le kéne venni róla a védettséget már a kövi kiválasztáson, és akkor már tényleg kint maradna.

,, 2019.01.01. 14:18:42

@VV Erőlegény: miközben "bohóckodtak", a nyertes meg spontán módon IMÁDKOZOTT... De utáltam az egészet.

Pamutbojt 2019.01.01. 14:20:34

@,,: Csak az a kérdés, hogyan értékelnék G győzelmét. Értenék-e, hogy 3V vesztette el, és nem G nyerte meg... Mennyire tartanák erősnek
...

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 14:21:23

@VV Erőlegény: Bizony úgy volt, néha drágába kerül egy dugás!

Angora Cardi 2019.01.01. 14:21:59

@,,: Zsu talán igen, valszeg nem meri egyik fiú sem vállalni, hogy kicitálja párbajozni. Bár a hármas párbajról azóta sincs szó és az nem volt benne Roli levezetésében sem, ha jól értettem.
Következőnek Roli Adrit vinné, utána megint Greget küldené valakivel.
Nekem mindegy, csapassák, legyen rendesen játék. :)

Angora Cardi 2019.01.01. 14:22:43

@úgymond olvasó mmkk: Lacika for prezident forever :D Hajrá Lekvár!

Pamutbojt 2019.01.01. 14:23:47

@VV Erőlegény: Ú, tényleg... Szívből játszott. :-)))

,, 2019.01.01. 14:24:32

@Angora Cardi: @Pamutbojt: ha most vivit vinni greg, a köviben Lacikát, és Lacika nyerne, onnantól Lacikának már sima liba:)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 14:26:25

@Pamutbojt: Szoros lesz a párbaj, de G1G visszamegy... a százalékok miatt nem fog arcoskodni, inkább a bosszúra áhítozva vérpatakot kíván majd!!!

Pamutbojt 2019.01.01. 14:27:23

@,,: Világos. Csak ők bevállalják vajon? Jó lenne, ha újra Greget küldenék.

Pamutbojt 2019.01.01. 14:29:28

@UdvariatlanBolondvagyok: G1G... :-))))) Csak nem megy vissza. Akkor folytatódik a tegnapi sivalkodás. Az meg nézhetetlen.

Angora Cardi 2019.01.01. 14:29:46

@,,: én még kételkedem hogy most vivit viszi lacikára gyanakszom de még nem hivatalos tipp megnézem a mait mielőtt voksolok
de a levezetés jó

,, 2019.01.01. 14:30:21

@Pamutbojt: azt ők is érzik, h Vivit nem szeretik a nézők.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.01.01. 14:31:02

@Pamutbojt: A fatkában hordta a szívét. :-) Amúgy már emlékszem Gergőnek hívták, a csajt meg Cintinek, és ő volt ugyanúgy a Farm szépfiúja, mint most Hunor. Végignyomta a játékot úgy, hogy közben rendkívül visszafogott volt, az utolsó éjszakán elpattant nála a cérna... :-) . Remélem, hogy VVV még a héten befekszik Hunornak, utána kieshet a párbajon, beteljesítette a feladatát. :-)

Pamutbojt 2019.01.01. 14:34:18

@,,: Akkor G barinőinek az lenne jó, ha Lekvárt vinné. Ha 3V-t gyengének tartják, akkor maguknak is tartogathatják egy esetleges párbajra.

,, 2019.01.01. 14:34:46

@Angora Cardi: @úgymond olvasó mmkk: ez csak az én tippem volt, de én hátul kullognék a tipiben az eddigiek alapján, szal nem kell komolyan venni

Angora Cardi 2019.01.01. 14:37:25

@,,: én is csak okoskodom szóval ne szerénkedj :)

Pamutbojt 2019.01.01. 14:37:55

@VV Erőlegény: Emlekszem rá. Volt egy kutyája is, ha jól emlékszem. Igen, elkúrta. Szó szerint.
Robotzsaru simán kiparittyázza magát is és 3V-t is. Bár tegnap feltűnően távol voltak egymástól az ágyban. Egymásnak háttal... lehet, hogy ez tudatos.

Bekkara 2019.01.01. 14:38:13

@Angora Cardi: Ha Lacikát viszi, vagy Vivin kívül bárkit, akkor megérdemli, hogy kiessen, akkor én is leveszem róla a szavazatomat.

Amúgy ne felejtsétek már el, hogy Gregnek van egy lilakendője. Ha most visszamegy, alapból lesz neki egy, utána még egy, szóval egy hónapig védett, hacsak nem veszik le róla, de ha a Robotzsaru ezt megteszi, akkor borítékolt a párbajuk.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:38:33

@,,: nekem se megy a tippelés mostanában :)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:42:05

kövezzetek meg nyugodtan, de az jutott eszembe, hogy zsuzsunak csak leesett, hogy nem biztos, hogy jól járt az elzárós szuperképességgel.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:44:29

@szociál: akkor valaki felvilágosította :) a lényeg ugyanaz, nem meri elzárni özvit

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 14:45:20

@Pamutbojt: De visszamegy...,alig néhány százalékkal, de visszamegy,,,és ha van esze kussban marad, elbújik és a Renyhe ökör igazságérzetét felhasználva, betolja egy párbajra...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 14:45:34

@úgymond olvasó mmkk:
Szép ajándék Renyhetol, velejéig romlott ez a sebajtobias.

,, 2019.01.01. 14:46:02

@úgymond olvasó mmkk: tovább kéne ruháznia Rolira:)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:46:22

@UdvariatlanBolondvagyok: most hozzá kell szoknom, hogy a G1G Gregre vonatkozik, és nem a főnökök főnökére, az atyaúristen földi helytartójára, a közigazgatás úttörőjére (Gulyás G.) :)

Angora Cardi 2019.01.01. 14:46:48

@Bekkara: levenni tervezik ezt Roli abból sejteti hogy a Roli-Adri után újra Greget küldeni. Illetve a játék későbbi szakaszában már nincs lila kendő azt nem emlékszem hogy 5 v 6 játékosnál nincs tovább. Illetve a 3-as párbajt szeretném még ha megjátszanák.

,, 2019.01.01. 14:47:02

Roli meg visszaruházza Renire, Reni meg elzárja saját magát

Angora Cardi 2019.01.01. 14:47:31

@úgymond olvasó mmkk: persze már tegnap felajánlotta Gregnek

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:47:33

@szociál: a magához való esze mindegyiknek megvan

@,,: aztán Roli meg elzárná szépen, és tuti bekattanna :)

Cukorborsó88 2019.01.01. 14:47:40

Mindenkinek kedves hogyvoltosnak nagyon boldog új évet! :)
@Bekkara: mégis, rolinak mit kellett volna tennie? Ott idétlenkedett ez a 2 félkegyelmű, azt hiszik nagyon viccesek pedig csak szánalmasak. Különben egyértelműen provokálni akarták rolit a maguk végtelenül egyszerű és primitív módjàn. Marha nagy taktika nem beleállni 2 gyökérbe. Nem értem miért sunyiság feltétlenül az, ha valaki nem szenved feltűnési viszketegségben de ha megnyer egy feladatot annak örül, teljesen mindegy milyen módon. Aki introvertált esetleg az csak diszkréten tapsikoljon hang nélkûl? :)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:48:31

@Angora Cardi: azért előtörnek a sokk által elzárt információk is :D

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:49:22

@Cukorborsó88: boldog új évet, kedvesem, éljenek az introvertáltak :* :)

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:50:13

@Angora Cardi: én is, látod, csak megviselt az ordítozás meg a két óvodás vernyákolása :D

,, 2019.01.01. 14:51:07

@Angora Cardi: na abból mekkora hiszti lenne, ha levennék a kendőt Gregről:) 'stenbocsássa meg, de megnézném:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 14:51:57

A legfosabb szuperkepesseg, aki felhasznalja beszopta.

Angora Cardi 2019.01.01. 14:52:23

@,,: le fogják pedig :D csak így tudja a két bohóclányból az egyik megúszni a párbajt, ha gregi még egyszer megy
@úgymond olvasó mmkk: nem baj én nem oltalak le mert kedves vagyok :)

Angora Cardi 2019.01.01. 14:53:44

Roli helyében nem ragaszkodnék a Roli-Adri párbajhoz, Adri úgysem nyeri ezt meg.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 14:53:49

@Angora Cardi: legalább te kedves vagy :*

@Cukorborsó88: a jäger tényleg mondjon le :jajj

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 14:56:19

@Cukorborsó88:
Aki introvertalt az nem uvoltozik úgy mint egy makako ha banánt kap :)
Kicsit lajtosabban örül, túl nagy a kontraszt a punnyados és az uvoltozik Roli között.
Most Roli mellett állok, húzzon ki G1G, gong az eleje gong a vége :)

Cukorborsó88 2019.01.01. 15:02:27

@szociál: az én utolsó mondatom általános volt inkább, a te utolsó mondatodra ekg :). (Greget követhetné a 2 fogyatékos barinoje)

0.5 bit 2019.01.01. 15:03:05

@VV Erőlegény: "Nem értem egyébként, hogy miért hergelik annyira magukat, hiszen kialakult két darab négyes csapat, és elég sokáig olyan párbajokat fogunk látni, ahol az egyik csapatból kerül majd ki a kiválasztott, a másikból meg a kihívott."

Teljesen érthető a kiborulásuk, mert a gonoszok nem tartották be a lovagias háborúzás íratlan szabályait. A kiválasztás előtt legalább két nappal már hadüzenetet kellett volna küldeni, kutyázás formájában, mint ahogy a jószívűek VVV felé ezt megtették. A hadüzenetnek természetesen egy kiadós ordibálásba kellett volna torkollnia a kiválasztás előtt, hogy tiszta szívvel lehessen pakolni a jeleket.
Ami viszont igazán aljas húzás volt a majmoktól, hogy gonosz taktikájuknak köszönhetően a Greg - aki mindenkit szeret - nem tudott felkészülni erre és így elvették annak a lehetőségét is tőle, hogy magára tudja ölteni a lilát.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 15:05:46

@,,: ezt a víziót a jéger sugallta? Mert akkor elkezdek inni, ilyen látomásokért megérné XD

Pamutbojt 2019.01.01. 15:05:50

@0.5 bit: Greg vajon mire gondolhatott, szerinte kit küldenek ki Roliék?

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 15:07:05

@0.5 bit: Lassú behálózás..,ha valami tényleg jó húzás volt a gonoszoktól, az épp a felkészületlenség..., valóban váratlan volt!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 15:08:38

@0.5 bit: Jaaa, hogy irónia, most koppant!

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 15:08:45

@,,: kerekítem a sztorit! Greg visszajön ribi ellen lilában. Zsúra feladja a szuperképesség lilát. Renyhe kiakad, fröcsög, erre huni letépi gregről a lilát. Renyhét más érzések kerítik hatalmába, greg pedig összeomlik, mert megvilágosodik előtte, hogy megint ő lesz a zöld kendős!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 15:10:18

@0.5 bit:
:))))
Leggecibb Greg azt hitte a lelekdugassal meg a bolondsaggal nem kell a Döntőig parbajoznia.
Mindenki tudja mekkora pletykas pitsa ez a pán buzi :)
Tanulmány volt a kihívás ahogy mentek rá a jelek angyalbol ördög lett :)
Legrosszindulatubb játékos greg, még Vivinel is.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 15:10:22

@Pamutbojt: Lacika felelősségre vonásából ítélve, talán Adrira gondoltak...

Pamutbojt 2019.01.01. 15:12:28

@UdvariatlanBolondvagyok: Ja, téyleg. Volt egy ilyen mondat a dohányzónál. Akkor Adri miért hörög most ennyire?

Pamutbojt 2019.01.01. 15:15:43

@szociál: Igen, szépen szétfoszlott az álarca. G1G menjen haza!

Cukorborsó88 2019.01.01. 15:16:33

@Pamutbojt: nekem annyi jött le, hogy lacika adrira utalt gregnek, így a csillám csapat biztonságban érezte magát mert vagy adri vagy szóródnak a szavazatok, ők meg taktika mentesen, szívből mind a négyen vivire, szóval sztem biztosra vették vivit.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 15:19:59

@szociál: Ez a pán-chippes azt gondolta, hogy a jótétemények sorozatának burkában létezik és támadhatatlan...Telve van komplexusokkal, ezért az önhipnózist használ. Ebben a rózsaszín világban minden szép, minden jó...Ha valaki beleárt, összeomlik a rendszer és a komplexusai miatt, a támadhatóságára hivatkozik...mert mindenki gonosz, pedig dehogy...

Pamutbojt 2019.01.01. 15:20:03

@Cukorborsó88: Igaz, már megvan nekem is a jelenet, amikor felkérdezték Lacikát.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 15:22:00

@Angora Cardi: engem is annak nevelt apukám, de hát.. látjuk a végeredményt :D

@szociál: mér', védett vagyok, katicamókus? :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 15:23:58

@Pamutbojt: Adri klónozik...a négyujjas kesztyűkórus hangadója,,árnyékbokszol, ügyes jány!

0.5 bit 2019.01.01. 15:44:06

@Pamutbojt: "Greg vajon mire gondolhatott, szerinte kit küldenek ki Roliék?"

Gondolom azt érezték - mert Radics óta tudvalevő, hogy gondolkodást csak mímelni szabad megtévesztés céljából - Roli Renire, Hunyor Adrira, ekkor ez már lefutott a játszma.
Másrészről Lacikát kiemelték a mocsárból, mert az a megtiszteltetés érte, hogy eljátszahatta velük Zsu kérőjét - lehetőleg csendben - így az a legkevesebb, hogy ő is Vivire. Ha Lacika kikerült volna a fényre és végre szívből játszik, akkor meg szintén mindegy kire pakolnak a tuják. Bár most ezzel a húzásával eljátszotta az esélyét, hogy megküzdjön Adrival az elrendeltetett és megérdemelten TOP3 után következő előkelő negyedik helyért.

SzabadEzANév? 2019.01.01. 15:55:14

"Még egy gondolat: ha már ezen a ponton úgyis benyomnak egy kurva reklámblokkot, nem lehetne, hogy a nézőnek teljesen érdektelen, de kötelező bőröndcipelés, írás, borítékolás, zöld kendő elővevés és táblacipelés a reklámblokk alatt valósuljon meg? "

Nem, mert ez a rész hivatott alátámasztani a szavazás hitelességét és a "csalás", "bunda" szavakkal való dobálózást. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 15:56:48

@UdvariatlanBolondvagyok:
+1

Emlékszel mikor össze voltak kötözve, és kellett volna takarítani a bagózót, ő inkább relaxált, mert ő ilyen alantas dolgot nem csinál, ő nem söpörhet mert pán.
Na ilyenkor a szerkesztőség helyében adtam volna Roliéknak néhány doboz konfettit hogy szórják szét, és ha nem szedi össze mindet pakolhat és húzás haza.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 16:00:37

@UdvariatlanBolondvagyok: Annyira nem buta az a gyerek, remélem... mondjuk a Farm-ba is az utolsó este cseszte el az kaszkadőr gyerek.... szóval bármi lehet...

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 16:00:47

@,,: éééés akkor zsu bezárja rolit, de huni kijátsza az özvegytől kapott dupla jelet!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 16:01:03

@SzabadEzANév?:

szerintem jelrakásnál már legyen ott a tábla és a táska mikor bejelentkezik PantomimPeti élőbe.
Már ennyi időt megspórolunk ezzel.

,, 2019.01.01. 16:04:37

@Hedo a nokedli szaggató: :DD látom, te is kipihented magad:))

úgymond olvasó mmkk 2019.01.01. 16:06:08

ha Greg kiesik, akkor a két óvodás összeveszik majd azon, hogy a sellő melyikre hagyta a szuperképességét?

Angora Cardi 2019.01.01. 16:09:21

Mikortól nincs lila kendő, 5 v 6 után?

Angora Cardi 2019.01.01. 16:17:26

Legyen hármaspárbaj is.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.01. 16:21:10

@Hedo a nokedli szaggató: ... szerintem lesz itt még elég zavar az erőben a szuperkémességek miatt.

Mindamellett nem tudom, hogy a fekete özvegy kiesik-e ezen a héten... nem hiszem, hogy a csillámpóni annyira nyerő... nekem, a tegnapi jelenerük miatt eléggé ellenszenvesek lettek.

fujimo 2019.01.01. 16:21:49

@szociál: akkora az EKG, h iszonyat...

...a kis gyökér kikéri magának, h le férfizzák... aztán amikor takkerolni kéne, akkor meg tesztoszteron felhőből legyint, h az női munka...

...ha velem lett volna összekötve, ott helyben rátekertem volna az egészet és behajítom a dzsakuzziba egy vasmacskával... :D

fujimo 2019.01.01. 16:28:14

amúgy a kizárós szpesölt lehet saját magára is használnia az alkalmazónak... mert akkor ilyen hisztiknél kiváló menekülő eszköz...

"jóvan gyíkok, csináljátok... elmentem szabira... mire visszajöttem nyugodjatok meg szépen..." :D

miciur 2019.01.01. 16:45:45

Micsoda egy ocska ember ez a Greg, remelem barki ellen kihullik a picsaba, hatha felnyilik kicsit a szeme (hiu abrand, no nem a kisese)

C.Chauchat 2019.01.01. 16:49:05

New year, new words by Soma: "lefalsítani"...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 17:07:57

@fujimo:

G1G kint az életben melyik toalettet használja, a Férfit vagy a Nőit ?
Gondolom ha farkakat akar nézegetni akkor a férfit.
Ha olyanja van akkor meg a nőit, neki bármit szabad, ha betámadják azt mondja ez homofóbia.

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 17:27:45

@fujimo: @szociál: Az" időnként vagyok csak férfi"- a "mindent megúszás"- bepozicionálásának az epicentruma.
Óvatos tempóban építi a saját hierarchiát G1G, hisz ha női munkáról van szó, ő hirtelen férfi, ha mondjuk fát kell vágni, rögtön nővé avanzsál...
A bukta ott van, hogy ezt a tevékenységet 18 kamera kíséri, ellenben mivel hozott anyagból dolgozik és a külvilágból magával hozott lustaság-faktort még nem sikerült levetkőzni, hosszabb távon dőlni fog......,
Hiába várjuk, ez nem most lesz, tudniillik Ribi ellenőrzője tele van intővel!

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 17:35:16

@szociál: Valamelyik nap írtad a szervdonor riogatást G1G-vel kapcsolatban...
Na, most képzelj el egy ilyen munkatársat, aki transzi-labdán pinpongozva ússza meg folyamatosan a melót...

Sanda.Ipse 2019.01.01. 17:36:18

@UdvariatlanBolondvagyok:
off: Nagyon hideg lett
on: Gratula Keresztapa! G1G igen találó név a mi sellőnkre:)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 18:16:56

@Sanda.Ipse: Merítettem...,bár amíg G1G-spermama, addig G1G originál hímivarsejt!
Így a pontos definíció!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 18:17:21

@UdvariatlanBolondvagyok:

A nézők nagy mókamesterek ám, szeretik a csavart a játékban, a legnagyobb bonyodalmat az okozná ha G1G hullana ki a villából, és Vivike menne vissza fülig érő mosollyal :)
18 kamera fogja mutatni Renyhe ledöbbent arcát, utána beviharzik és fejest ugrik a vánkosba , ott fog zokogni UFO hangon.
Őt követi Zsu a magassarkúban, épp hogy nem töri ki a bokáját.
Roli meg MIVAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAN-ozik párat amitől megint esik a népszerűsége :))
Én hiszek a csodákban, bízom benne hogy VVV kint hagyja G1G-t.

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 18:21:15

Jó estét! Azt hittem van új posztcsi, de lehet mindenki próbálja kiheverni a gyógynövényes ital utórezgéseit! Én is! Jäger monggyon leeee! Nem akarok holnap dogozni menni! :(

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 18:27:11

@szociál: Ne feledjük el Hunyor állandósult manifesztálását, az "eeeeez iiiiigen!"-t, mellyel permanens "csillaghullás várományossá" harcolta magá,t a dunakisvarsányi őrparancsnokságon.

fujimo 2019.01.01. 18:34:13

@UdvariatlanBolondvagyok: ezzel hatványozva a konstans konkréta target nélküli merevedés általi mélyrepülést... hiába mondja lászlóka és roller, hogy ez igazán parafaktor kezd lenni... :)

UdvariatlanBolondvagyok 2019.01.01. 18:38:41

@Nyuszomuszo83: Én már túl vagyok az ökumenikus lufihámozáson, jelenleg teniszütőn keresztül gyakorlom a köldökbámulást..., bár az almapaprikán már nincs kovászlé...DDD

Angora Cardi 2019.01.01. 18:40:58

@Nyuszomuszo83: Candy irja türelmet kért tegnap este

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.01. 18:42:50

@szociál: abban a pillanatban zsu lelkifurka nélkül bebassza naccságát a szajunába uszkve 8 órácskára

Nyuszomuszo83 2019.01.01. 18:43:41

@UdvariatlanBolondvagyok: értem drágám, magyarul leborotváltad a tökeid, kockásan látod a világot, mert a kettöslátás már legalább megszűnt, az almapaprikán meg azért nincs lé mert az ecetes illat kiválóan semlegesíti a cefreszagot! Értem énnem kell ezt túlmisztifikálni. Így egyszerűen leírva is megértem kivsavarodott gondolkodásod!

candyperfumegirl 2019.01.01. 18:44:10

Kész van a poszt, élesítésre várunk.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.01. 18:44:37

@Hedo a nokedli szaggató:

:)))))))))

Ahogy bejönne a villaajtón már kolompolna is Zsu hogy 8 óra csendespihenő Vivikének :))
Képes rá bmg :))

mobilos perpetuum 2019.01.01. 19:11:00

@szociál: Roli, és csapata értékeléséhez. Idézet abból a videóból, amikor Viki párbaj tanácsadói szerepkörben a villában járt.
Szóba jön Csoki.

"Roli: (Ő) túl erős, ő még nem... nem adta ki az igazi énjét. Ő egy agresszív, egy ööö... kicsit buta...
v kedveled amúgy?
r őszintén, ha...
v most őszintén játszunk, úgy, hogy teljesen...
r őszintén, ha nem ezt a játékot játszaná, akkor igen
v és megnyerheti ezt a műsort?
r sajnos igen
v és most szóba jöhet nálad a párbajba?
r (rázza a fejét, de nem értem, amit mond, Viki beleszól)
v félsz tőle amúgy?
r igen, mert ő most még egy olyan karakter, mint a te szériádban volt a te embered (Aurélió???) ... ööö... a Hunorral szeretném kiküldeni, mert
v gyors megjegyzése: Jó fej vagy... (nevet egy nagyot)
R Mert... egyéni játékot játszunk, azt tegyük hozzá
v persze, ezt tudom. Kimondhatjuk akkor, hogy ez egy taktikai döntés, túl korainak érzed
R Igen."

Anno Attila taktikus volt, de nem tujult. Roli, amellett taktikus, hogy mást nem csinál. Mint a szövegből kitűnik, Hunort is beáldozza, ha arról van szó. Akkor Lacikát ne is említsem.
Bár nem kizárt, hogy jobban szeretne inkább Lacikával a döntőbe kerülni, jobbak lennének az esélyei.

Remélem Hunor is rájön, nem minden az, aminek látszik. Például az ő barátságuk.

fujimo 2019.01.01. 22:09:25

@mobilos perpetuum: ez nekem is pont szimpi interjuhh volt... őszintén nyomta a tattikás nézőpontját... teljesen rendben volt... :D :D

...sztem egyiknek sincs illúziója, h a végén 1 azaz egy ember fogja-e megnyerni... :D

Costanza 2019.01.02. 19:45:34

@hereverő heverő: igen tudom. szinten vicces megallapitas valakinek a szajabol, akinek a neve here vero :D

es te tudod miert hivod igy magad?

anelkul is hogy elmondanad, beszedes rolad.

ezt is vagod?
süti beállítások módosítása