Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x56 - Csak dugással nem lehet fogyni (18+)

2018. december 30. 12:46 - sixx

vlcsnap-2018-12-30-12h43m14s974.jpg 

 

Ancsa akkor a legjobb, ha ezt a "szomszédcsaj vagyok a kettőperhatból, van egy óvszered?" lookot hozza, mint most, haj egyenes, semmi fakszni, már csak a kamerába belebúgást meg a sztreccsfarmert kéne hanyagolni és jöhet egy számmal nagyobb feladat is, mondjuk egy Reggeli. Mindegy, ez nem az a fórum, meg mi a fasz közöm van nekem az ő karrierjéhez, ugye, feleim, FELEZTÜNK. Már csak pont ennyi van hátra, mint amennyi eltelt, és megvan a Nyertes, aki visz kocsit, lovat, 36 millát, és jövőre a VV10 szerkesztőségében dolgozik majd nettó százér'. 

A felezőbulival nyitunk, fun fact, közöltem a lagzimban a násznéppel, hogy ha valaki vonatozni kezd, annak eltöröm a térdét ott helyben, bár az is igaz, hogy aki a Pantera Walk című nótájára tud olyat, az ügyes ember, és egy térddel is simán megoldja az életét.

A lakosságnak betolt alkoholmennyiséget valaki patikamérlegen számolhatta ki, mert senki nem baszott be, ugrott fejest egy szál pinában/pöcsben a dzsakuba, nem volt üvöltve hányás és emberkedés sem, azaz a VV6-7-8 tanulságait sikerült leszűrni, és a tudomány segítségével belőni azt a mennyiségű kevertet, amitől pont érzelmesre isszák magukat a delikvesek. Így születhetett meg a Roli-Laci-medvetánc és a közben elsuttogott "szeretlek", amit könnyek fogadtak; Greg hattyúdala, kiegészítve Reni előadásával, aminek a címe kb. az lehetne, hogy

Kerengő dervist akart belőlem az anyám, de egy fülemre mért ütés miatt az egyensúlyérzékem rémes, és ezen az sem segít, fellépés előtt belenyúlok a 220-ba, szóval ez van, ha nem tetszik el lehet menni a gecibe.

Ahhoz, hogy a fentiekből a világ legjobb dzsifje legyen, kell viszont Zsuzsu, aki két nap alatt a kedvenc szereplőm lett, és az ő háttérben folytatott, izé, mozdulatsora. Baszatáska-nyitogatás? Morzsinkálás gecisbejglivel?  
Hunor az egyetlen, aki kanosra issza magát, és az udvaron egyeztet Laciékkal, kit dughatok meg? Ha jól értem, a Vígözvegy az egyetlen préda, akire nem vigyáznak, de lehet PUA, a viszonyok néha nekem nagyon nem tiszták. Hunor viszont annyira még nem részeg, hogy Krisztián, Radics, meg ki tudja ki után belecsusszanjon Vivi Vészterhes Vaginájába, inkább rámegy Zsuzsura, aki újabb gyöngyszemmel gazdagítja a "mit nem tud ez a lány, amit a szomszéd Józsi Gump becenevű unokaöccse igen"-listát, ezúttal a lassúzás kerül fel rá, amit ő nem tud. Mármint hogy hogyan kell lassan táncolni, érted. Aztán lesz smárolás is, és a lista újabb elemmel bővül, így Zsuzsu, tényleg nem fogsz itten dugni. Pedig Hunoron nem múlik.

 

Közben Vivi, Reni és Pua kissé kétségbeesetten figyeli, hogy két faszi egymással lassúzik sírva, Greg csillámport szór az égre és alatta forog, mint egy nagyon elbaszott búgócsiga, a negyedik pöcsös meg elvonul a mosdóba Zsuzsuval. Roli véleményével zárunk, egyfajta keretet ad itt mindennek:

Minden klaffolt.

A buli másnapja elég lassan indul, Hunort például nem szabad emberek közé engedni, de a többiekre sem lesz büszke a termelőszövetkezet, ha hazamennek. Roli és Laca Zsuzsul akarja kiszedni, hogy akkor most beleült-e Hunor hegyibe, vagy sem, Greg és Pua a cigizdében pletykálkodnak számomra érdektelen dolgokról, ha jó értem, Pua átállt Gregék oldalára, és Hunor ezért nem akarja megpiszkélni a peckét többé, vagy azért, mert a nő iszonyú idegesítő, és más faszával sem dugná meg. Hunor közben bent fetreng másnaposan, és azt akarja, hogy Vivi simogasa a hátát. Ebből az lesz, ha jól látom, hogy Hunor a takaró alatt elkezdi piszkálgatni Vivit a stratégiailag fontos helyeken (pina, segglyuk, csöcs), de nem lesz folytatás, gondolom, majd este.

vlcsnap-2018-12-30-11h27m26s287.png

Illetve nemigen, mert erejük nem lesz hozzá, az tuti. Elkezdődik ugyanis a fitthét, az egyik állandó műsorelem, aminek a legeleje a legviccesebb, az, amikor a lakosság szembesül a tévhitekkel, pl. "ha csak Túró Rudit zabálsz egész nap, nem hízol", vagy "ha állandóan dugsz, akkor fogysz." Az idei kiképző egy személyi edző, joviális, vicces, női cipőket és bugyikat szagolgatós pasi, aki síppal SÍPPAL, ÉRTED, S.Í.P.P.A.L., MINT VALAMI BARBÁR ÁLLAT ébresztette Greget, aki ezt nem is hagyta szó nélkül. NE IS, GREG! Roli felismeri a pasit, Vivi tapsikol, Zsuzsu arcán megjelennek a kétségbeesés első ráncai, de hát ő minden újdonságtól fél, még a visszazárható, szeletelt sajtoktól is. Mérlegelés, mondja az edző, Dániel, mozogni kell, mert néhányak kibaszott dagadtak. Jó, nem így mondja, de én 130 kiló vagyok, mocskosul elhíztam, csak én tehetek róla, szóvak ÉN mondhatom. Reni közli, hogy ő már volt 95 kiló, és nem akar megint annyi lenni. Én igen, Reni, látod, milyen relatív az ilyesmi? A mozgás hetének egyébként örülnek, DE Zsuzsunak van egy rossz sejtése, mérleget is hoznak? Igen. És mindenki előtt kell mérlegelni. 

Én ha a szupermarketbe elmegyek, úgy állok rá a mérlegre, hogy senki ne lássa.

Én az ilyenekért szeretem ezt a műsort. A VV nélkül soha nem tudnám, hogy van olyan ember, aki egy madarasteszkóban méri magát, DE ott is csak akkor, ha nem látják. Esküszöm kellene egy sitcomot forgatni a Zsuzsuizmusokból. És akkor a súlyok:

  • Reni:        65-ről 74
  • Pua:         56-ról 57
  • Zsu:         60-ról 61
  • Greg:       68-ról 69
  • Roli:         89-ről 99
  • Hunor:     88-ról 85
  • Vivi:         42-ről 55
  • Laca:       73-ról 79

Renit lehetett sejteni, ahogy Rolit is, az igazi meglepetés Vivi, aki a kinti kokain+ondó diétáról átállt az ondó (amíg volt)+kolbász+rudira, és 13 kilót úgy felkapott, hogy észre sem vette.

Sose kapok munkát modellként!

Roli ezt persze végigröhögi, mert így nem ő a legtöbbet hízó lakó, hanem a Vígözvegy, aki nem érti, hiszen ő dugott itt bent is, és ugye ha kúrsz=fogysz. KócsDániel szerint itten a lényeg a zaba, azt köll kordában tartani. A lakosságban most realizálódik, hogy innentől szevasz, éjjeli Snickersparty (és ez most nem a mell közé szarást jelenti, nyugi) és nyígnak, hogy egy búcsú sugar rush hadd mán. S lőn. Elég ijesztő, tessék:

KócsDániel elpakoltatja a nasitkólátruditcukrosszarokat, amiből az lesz, hogy a pakolás közben Laca, Hunor és Roli a korábban belengetett büntetés ellenére is dézsmál. Aztán elmegy, hagyja, hogy főjenek a levükben, és visszatér szintfelmérni, ami a fiúk részéről egy simán abszolvált rutinmeló, de a csajoknál már nem ez a helyzet. Zsuzsu nem tud egy négy ütemből álló gyakorlatot végrehajtani, mert BONYOLULT, fekvőtámasz senkinek nem megy, Reni a white-trash cirkusz minden elemét felvonultatja a kaminos baseballsapkától a seggéről lecsúszó melegítőig, Vivi meg megbolondul és olyan tempóban tolja a feladatokat, mintha az élete múlna rajta.

A végére egy videó emlékeztetőül arról, honnan indult Vivi:

Címkék: 18+ vv9
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avigal 2018.12.31. 14:07:11

@Angora Cardi: de őszintén: nem lenne érdekes? Ahogy a végén már Gregre is ráfanyalodik?:)

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:09:31

@Nyuszomuszo83: Te csupaszív-szegmens drágám! Hány pitvar nyílik az udvarra?

Angora Cardi 2018.12.31. 14:12:39

@Avigal: Hát nem tudom, hamarabb képzelném róla, hogy a lányokat veszi célba. Beköltözéskor mindegy volt neki. Pán mmkk parlagon marad szerintem.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:13:11

@Avigal: @Angora Cardi: Tényleg, ha már sci-fi! Ha Greg nyerné a versenyt, akkor ő lenne a VV-k történetének első női győztese?

Angora Cardi 2018.12.31. 14:13:48

@Avigal: az a csúcs, a bizalom legbelsőbb köre :DD

mobilos perpetuum 2018.12.31. 14:14:40

@UdvariatlanBolondvagyok: Mesteri, ahogy kikerülöd az összes érvemet:
1. A szerkesztők nem mutatták, nem is mutathatják, hogy ki milyen hibákat vétett a fitness hét eddigi napjain. Egy illető, aki kiemelt egy bénán végrehajtott mozdulatsort, konklúziója: aki ügyetlen, az bolond.
2. Csoki folyton önmagát leste a tükörben, a Mikulásnak azt mondta, ő hibátlan. De ő nem nárcisztikus. A hisztérikus vagdalózása miatt súlyos sérülés lehetett volna.
3. Ha név már nem lenne foglalt, Radicsot őrült Nérónak nevezném.

Jössz egy érdektelen történettel, mit csináltál 5-6 éves korodban, ez vicc.

Na most ebben találj EGYETLEN ÉRVET, láda sör a jutalmad. Vezérszónokotok írása, (ő nevezte ki magát egyhangú szavazással a Zsu-ellenesek hadvezérévé - kac-kac. Íme:
XY : "Hiába puffogtatjuk észérveink a zsizsikes Zsu (ez kurva jó, tetszik) ellen, borítékolható, hogy megnyeretik vele, lesz sok bulvár címlap, majd aztán arról is évekig vekengés milént került egyre mélyebbre a pszichiátriai mélygödörbe, szül majd ez is egy Manót meg Jánoskát, akik soha nem tudják ki is,az anyjuk, mert az a zárt osztályon huzigatja a fogkefét, Morzsiként becézgetve azt, néha ujjával fenyegetvén az ápolókat, arcrángása elhatalmasodásával ttorz grimaszokkal gesztikulálva! Ez köll ide, egy újabb elmeroggyant! Hajrá! Nem vagyok én semmi jónak elrontoja, adjátok a bolondnak a zsét, hadd futkározzon ugrálva visítva hallójárataink bénítva! "

Angora Cardi 2018.12.31. 14:16:22

@UdvariatlanBolondvagyok: Elhatárolódom. Lófasz ő nem nő.
A leszbik is biztos elhatárolódnak. Vki írt vmi ilyet tegnap h ő akkor leszbi, hát kérem lópikula.

Avigal 2018.12.31. 14:16:59

@UdvariatlanBolondvagyok: Neeeem, ő lenne az első unikornis-sellő-csillámpóni győztes:) Sci-fiben ilyen lények is vannak. Az első női győztes még váratna magára. Itt nem a delfinek jönnének fel a 2. helyre, mint a klasszikus viccben, hanem a csillámpónik. S a nyereményt megosztja a 2 villapónival a több napos szenvedésükért:)

Avigal 2018.12.31. 14:18:38

@Angora Cardi: Lehetne kevésbé bizalmas

Tökös... 2018.12.31. 14:19:52

@Sanda.Ipse:

Ha megnézem ki vezet vetélkedőket...
A valóvilágból lehet a legjobban válogatni...
Greg vagy zsu szavait mindenki érti, akár majkáét....
Ez egy igazi bölcső, már mint a való világ...

Angora Cardi 2018.12.31. 14:21:50

@Avigal: kölcsönkérem, tessék szépen kiszolgálni nem nafizni

mobilos perpetuum 2018.12.31. 14:22:09

@UdvariatlanBolondvagyok: A lovaknak szemellenzőjük van, a gazda tette rájuk, ti levehetnétek, hogy ne csak egyvalakinek a hibáit lássátok.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:26:52

@mobilos perpetuum: Szóval! Azt állítod, hogy ha az orrod előtt áthelyezek A-ból B-be egy poharat, nem tudod lekövetni, mert ügyetlen vagy? Nem, nem vagy az! MERT!
Én azt állítom, hogy koncentráció nélküli, figyelemzavaros, elmebeteg vagy, akivel türelmesen bánok, mert óvom a poharat. A válasz kimerítő, adom a postacímet,,,ha lehet Heinekent!

Avigal 2018.12.31. 14:28:09

@Angora Cardi: adnám én, de nem megy! Csak engem terrorizál meg a gazdiját, másoktól elmenekül, pedig nagy rajongótábora van. Sokat nem voltam itthon az ősszel, most teljesen rám van gyógyulva. Mindenhova jön utánam, mint egy kutyus...

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 14:28:45

@UdvariatlanBolondvagyok: Te az elmémben és a szivemben is központi helyet foglalsz el kisbabám!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:33:24

@mobilos perpetuum: A verejtékkel kiföldelt, lábszagú polémia része, az kizárólag a boncolt személyre vonatkozik. Látjuk más hibáit is, olvasgasd a fikázást nyugodtan!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:35:33

@UdvariatlanBolondvagyok: Az imént Gregor testvért szálaztam szét! Nos?

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 14:36:34

Vaaaazeee Vezérszónokká lettem avanzsálva, hát megértem ezt is! Remélem a befagyott Duna jegén kapom meg koronám, jogarom, almám! Tudtam én fénylő jövő vár gyönyörű nyuszifejemre! Már megérte ezen évem! Minő szépség és gyönyör ez számomra!
Egy érvem van ellened kedves, az hogy az idiotizmusod messzemenő, felhozatalod hitvány! De boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa! Isten állatkertje meg nagy csak alacsony a kerítés! Ímigyen sajnálom, hogy Lipót már bezárta széles kapuit! Csókoltatlak!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:38:09

@mobilos perpetuum: A vezérszónok írásának esszenciája pedig: Ez a nő hülye! Ennyi!

mobilos perpetuum 2018.12.31. 14:47:59

@UdvariatlanBolondvagyok: Vezérszónokotok hozzászólásait nem fogom kikeresni, lehet hogy más szavakkal, de írta, hogy ő az. Ám, ha csak a kommentjeinek mennyiségét nézem, akkor is magasan vezet. És nő.
Tehát egyetértek: ez a nő hülye! Ennyi!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 14:54:01

@Nyuszomuszo83: A Lipótos részt kiollózza, mint corpus delicti...!!!
Merthogy ezek nem érvek, hanem prejudikálás!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:01:19

ugassatok is baszki, úgy az igazi

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:03:50

@mobilos perpetuum: Amennyiben az a célod, hogy szárnyaim alá vegyem Nyuszomuszo agykapacitását a védenceddel szemben, ki kell, hogy ábrándítsalak!
Ahogyan két nappal ezelőtt Einsteint citáltad egy kosárba Zsu-val, épp annyira botor és méltánytalan, mint egy értelmes, kedves, vicces lányt, összehasonlítgatni egy háborodott elmével.

mobilos perpetuum 2018.12.31. 15:09:23

@UdvariatlanBolondvagyok: Az olvasás nem az erősséged. A láda sör akkor jár neked, ha egyetlen ÉRVET találsz ebben: "Hiába puffogtatjuk észérveink a zsizsikes Zsu (ez kurva jó, tetszik) ellen, borítékolható, hogy megnyeretik vele, lesz sok bulvár címlap, majd aztán arról is évekig vekengés milént került egyre mélyebbre a pszichiátriai mélygödörbe, szül majd ez is egy Manót meg Jánoskát, akik soha nem tudják ki is,az anyjuk, mert az a zárt osztályon huzigatja a fogkefét, Morzsiként becézgetve azt, néha ujjával fenyegetvén az ápolókat, arcrángása elhatalmasodásával ttorz grimaszokkal gesztikulálva! Ez köll ide, egy újabb elmeroggyant! Hajrá! Nem vagyok én semmi jónak elrontoja, adjátok a bolondnak a zsét, hadd futkározzon ugrálva visítva hallójárataink bénítva! "
Most kicsit tovább megyek. Aljasabb hozzászólást keveset találni, pedig van bőven.
Látnoki képességei vannak: TÉVESZMÉS. Nevezzük inkább bolondnak.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:10:38

@UdvariatlanBolondvagyok: egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá

hereverő heverő 2018.12.31. 15:11:55

@Bekkara: Nem első éjjel hanem másfél hónap után, nem cigánygyerekkel hanem valódi olasszal, és nem osztogatnak hanem fosztogatnak. A többi stimmel.

hereverő heverő 2018.12.31. 15:14:27

@mobilos perpetuum: ezt pont te javaslod nekünk barátom?

Bekkara 2018.12.31. 15:15:22

@hereverő heverő: elnézést 2002-ben harmadik osztályos kisiskolás voltam :D Renátóról meg az van meg, ahogy az IHM kiparodizálta a bazi nagy roma lagziban :D
www.youtube.com/watch?v=hBwWmyk9L3I

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 15:19:37

Egy a nagy különbség, nem mindegy ha a hülye okoskodik vagy az okos hülyéskedik! Hozzám intézett kedves szavakat oda teszem ahová valók, a kukába! Ha azt hiszed álmatlan éjszakát okozol, ne ábrándozz, nem nagyon izgat, silány világodban lehet téged ez érdekel, engem hidegen hagy. Szerencsére van aki szeressen, így nem rád kell szoruljak! További jó fröcsögést neked! Üdv, az aljas vérgeci Nyuszomuszo

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:20:24

@mobilos perpetuum: Én csak azt látom, hogy a hálóból kiemelt halat bőven felülprezentálod, valami dafke -féle oknál fogva, és nagyvezéri ambícióktól hajtva, színlelt szociális érzékenységed fonalára felfűzve, és a mártírszerepből születő heroizmus iránti éhséged miatt, tartóztatod le önmagad...Engedtessék meg! Ki is a hülye???

hereverő heverő 2018.12.31. 15:20:49

@Bekkara: no para. Csak pontosítottam :)

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:23:24

@úgymond olvasó mmkk: felbasz,,,tudod az igazságérzet,,,de azért csókoltatom Esterházyt!DDD

hereverő heverő 2018.12.31. 15:24:43

@Nyuszomuszo83: és @UdvariatlanBolondvagyok:
Komolyan, mi késztet benneteket újra és újra válaszolni, belemenni egy értelmetlen vitába egy értelmetlen nő éteri lovagjával szemben?
Make love not war.

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 15:25:27

@UdvariatlanBolondvagyok: kicsim engem is lebolondozott, ergo bolondnak bolond a párja, minket az ég is efymásnak teremtett! :)

hereverő heverő 2018.12.31. 15:28:01

@UdvariatlanBolondvagyok: mindig gondolj arra, hogy vajon mennyivel leszel több vagy jobb egy adag falra hányt borsótól? Mert bármely replika ennyit ér, ezt már Viki esetén láttuk, és én emlegettem ezzel kapcsolatban a szemellenzőt először.

mobilos perpetuum 2018.12.31. 15:28:27

@UdvariatlanBolondvagyok: "koncentráció nélküli, figyelemzavaros, elmebeteg"
Ismertem egy fiút, azóta talán már családapa, amikor egy csattanást hallottunk az ajtónál, tudtuk, ő jön be. Nem ivott, elképesztően rossz volt a mozgáskoordinációja.
Senki se gondolta bolondnak.

Ha valaki nézte az eddigi VV-ket, tisztában van vele, hogy aki csinál egy szabályos fekvenyomást, nem fogják betenni az összefoglalóba. Zsu a kezdetektől minden alkalmat megragad, hogy bekerüljön. Mindeközben Roli, Hunor hetekig láthatatlansági versenyben állt Lacikával. Most már pánikolnak, pedig azt nem is sejtik, hogy mennyire le vannak maradva a népszerűségi listákon.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:31:37

@mobilos perpetuum: Kár lenne a szellemi egzisztenciám gőgjén kapaszkodni...
Az egy olyan felhő, aminek nincs kontúrja...és mindenhol ott van...igaz félsz tőle?
Ezért az ostoba vagdalkozás, mert a bőröd alá mászott a világ!
Olvasgasd soraimat nyugodtan! Van, aki az írást használja, mint fegyver!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:31:57

@UdvariatlanBolondvagyok: ez már régen nem az igazságérzetről szól, hanem arról, hogy folyamatosan egymásnak mentek olyan emberek miatt, akiket még csak nem is ismertek személyesen. fogalmatok sincs róla, hogy milyenek ők valójában, mik a motivációik, mit éreznek, mert csak azt látjátok, amit a szerkesztők összeraknak napi 45 percben. 45 perc! egy nap 1440 percből áll. de azért mindegyikőtök annyira nagyon magabiztosan szajkózza, hogy az egyik ilyen, a másik meg olyan. elfelejtitek, hogy valójában nem tudtok róluk semmit, csak azt, amit a műsorkészítők akarnak, hogy tudjatok.

hereverő heverő 2018.12.31. 15:36:05

@úgymond olvasó mmkk: mondjuk egy ország láthatja Zsuzsu legintimebb porcikáit is (nem mondom, hogy zavar, sőt!)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:37:36

@hereverő heverő: és azért, mert látod a legintimebb porcikáit, ismered? :)

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:38:41

@mobilos perpetuum: Ok! Utolsó kérdés és befejezem, bár érzem csak a vita kedvéért vitázol!
Azt állítod, hogy Zsu tudatos? Ez egy egyszerű eldöntendő igen-nem kérdés, nehogy megint más emberekkel emlegetésével precízkedj!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.31. 15:40:59

@Angora Cardi:

Lekvál úlfi a dalóla lelöki Lolit és Lenit és Gleget is, és megnyeli a játékot.

Mók_Ica 2018.12.31. 15:41:18

sziasztok :)))) hajrá fantomkép :)))) ha kiesik greg, kíváncsi vagyok zsu és renyhe barátsága hogyan fog alakulni......

zsu mozgás koordinációja, ill. annak hiányossága igenis összefüggésben van a szellemi képességeivel..... lehet, hogy orvosilag valóban nem "bolond"..... de biztos, hogy komoly gondjai vannak.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:42:36

@Mók_Ica: muttikám, édes, a gyermekednek is vannak mozgáskoordinációs problémái, oszt mégis a legokosabb gyerek a földön, nem? :))))))))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.31. 15:43:42

@úgymond olvasó mmkk:
1440 perc egy nap ?
Honnan tudol te ijeneket ?
Hüje értelmiségi

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.31. 15:45:45

@mobilos perpetuum:

Szerinted Zsu direkt úgy csinálta a fekvőt mint aki életében nem csinált fekvőt ? :)
Ennek a nőnek felvételiznie kéne a színművészetire :taps

mobilos perpetuum 2018.12.31. 15:45:54

"Zsuzsu az első mondatot menten elkúrja, de izgul szegény, belefér. Renit a szegény ember alkoholista bohócimitátorát utánzó elmeháborodottnak sminkelte valaki, gondolom, direkt. Zsuzsu közben belakja a stúdiót, aranyos, kedves, csinálja. Győzőnél jobb. Vivinek persze ez felbassza az agyát, mert egy irigy kutya, és aszongya, rémesen buta szar volt."

Az év utolsó találós kérdése: ki írta ezeket e sorokat?

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:46:38

@úgymond olvasó mmkk: Veled valóban nem vitázom,csak kíváncsi vagyok rá.
Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valakiről véleményt tudj alkotni?
Ha pusztán az eddigi élettapasztalatodra, az empirizmusra, az emocionális antennáidra támaszkodsz? Helyetted nyilatkozom és ezért elnézésedet kérem!
Te, aki naponta több tucat emberrel találkozol a munkádból kifolyólag.....megkockáztatom : 5perc!
És elhelyezed az embert!

Mók_Ica 2018.12.31. 15:46:41

@úgymond olvasó mmkk: értem amit írsz kicsi lányom.... de amit zsunál látok, az olyan mintha kimaradtak volna bizonyos mozzanatok a mozgás fejlődés során vagy rövidebb ideig tartottak, mint kellett volna.... te mindent szépen és egymás után megcsináltál, az pedig, hogy nem vagy egy sportbajnok, azzal nem vagy egyedül :))) lávcsi :)))
ja, és persze, hogy a legokosabb gyerek vagy a földön *-* <3

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:48:46

@Mók_Ica: Úúú, Móki hagyd! Erről írtam már egy kisregényt, de semmi hatása!

hereverő heverő 2018.12.31. 15:53:19

Kedves hogyvoltok, mindenkinek BÚÉK! Elmegyek offline, random jelenléttel.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:56:15

@szociál: megkérdesztem a guglit, paszmek :)

@UdvariatlanBolondvagyok:
pont nem vagyok jó alany az ilyenekhez :) az a fajta ember vagyok, akiben lassan kialakul egy kép a másikról, sokszor hónapok kellenek hozzá. nem merném kijelenteni senkiről, hogy 1-2 találkozás után jól látom, amit látok, mert borzasztóan rossz emberismerő vagyok.
a munkám meg azért nem jó példa, mert segítő szakmám van, legtöbbször segítő munkakörben is dolgoztam, és ha tetszik, ha nem, ítélkezés nélkül kell csinálnom. ha elkezdenék azon lamentálni, hogy jaj, milyen ez a Gizi, már megint itt van, akkor nem végezném jól a munkámat. nem az a dolgom, hogy kitaláljam, milyen ember a Gizi, hanem az, hogy segítsek neki, ha szimpatikus, ha nem.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 15:57:00

@mobilos perpetuum: VÁÚÚÚÚ!!! Heuréka!!!
Most macskajelezzek ide másik nyolc Archimédész alaptézist, amikor épp két vállon feszül Sixx szavaitól, és az irónia szögeivel keresztbe-kasul van pécézve?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:58:35

@Mók_Ica: nem hagyhattam ki, szeretem, ha fényezel, tudod :)))) :*

Mók_Ica 2018.12.31. 15:59:31

@UdvariatlanBolondvagyok: hagyom, de ettől én még így látom :)))) volt a környezetemben ilyen lány / nő.... szerencsére nem túl közel..... egymás között őt is "bolond"-nak hívtuk......

mentorosh lecsó 2018.12.31. 15:59:50

Jóóóóó Rhhheggelit !

Mijjjjezza parázs hangulat itten, az uccsó napon az évben ?!?

Mók_Ica 2018.12.31. 16:01:08

@hereverő heverő: Boldog új évet és jóóóóóó bulikázást :))))

@úgymond olvasó mmkk: ez egy rendes anya dolga :)))) mmkk fényezlek :)))) kérés nélkül is :)))) :*

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.31. 16:04:22

@úgymond olvasó mmkk:

úgy könnyű hogy van internyeted, én faxról írok.

azért a VV-szereplőket annyira nem torzítja a róluk készített 50 perces összefoglaló, mert a jó és a rossz oldalukat is látjuk , nem csak a rosszat, úgymond látjuk a teljes embert, és kitudunk róluk alakítani valamilyen véleményt.

Hümérosz 2018.12.31. 16:05:51

@UdvariatlanBolondvagyok: Éppen azért értékeljük többféleképpen ugyanazt az embert, mert eddigi élettapasztalataink, empirizmusaink, emocionális antennáink különböznek.
Tehát nem Zsuzsutól függ, hogy mit gondolok én, és mit gondol Nyuszómuszó.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:06:55

@úgymond olvasó mmkk: De vélemény az van! És ez te mondtad! legfeljebb megtartod!
És mi más a vélemény, mint a tapasztalatok rendjének értékelése, egy adott ideológiai keretrendszeren belül? Kötelességed segíteni, mert ez a munkád, de pontosan tudod mit, és kiknek teszed... nem szegregálsz, ellenben ismersz!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 16:07:04

@szociál: azt nem mondtam, hogy zinternettel kérdeztem fel a guglit. postagalaNbbal.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 16:10:51

@UdvariatlanBolondvagyok: ez nem így működik. most el kell mennem egy kicsit, aztán megpróbálom megmagyarázni.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:15:17

@Hümérosz: Én arra hagyatkozom, hogy van egy általános erkölcsi zsinórmérték....
Ezen belül ki meddig tolja a határokat, az az adott individuum kérdése.
Mindazonáltal, ha valaki piros klottgatyát visel, ne mondjuk rá eltartott kisujjal, úri jókedvünkben, hogy az zöld....Hisz ti is látjátok hogy piros, basszus!!!!

mobilos perpetuum 2018.12.31. 16:22:28

Aki még nem találkozott vele: alapmű.
meszarosmartonblogja.hu/2014/02/16/nyilt-level-kolosi-peterhez-az-rtl-klub-programigazgatojahoz/

Pár kiemelés: "kénytelen vagyok ... hallgatni ..., hogy mennyire megrendezett, vagy sem a show, ... szerinte mennyire komplett idióta VV Akárki, vagy éppen csak adja-e a hülyét VV Ikszipszilon. "

"ha valamit el lehet sajátítani a „VV-ből” akkor az nem más, minthogy szexelj eszement módjára a beköltözésed utáni második napon, beszélj olyan ocsmányul, amilyen mocskosul csak tudsz, és viselkedj a legprimitívebben! "

Még keresek egy írást, szerintem sixx írta: (nem szó szerint) a szerkesztők bárkiből angyalt, vagy éppen ördögöt csinálhatnak, ahogy azt a műsor érdekei szerintük kívánja.

@ úgymond olvasó mmkk 2018.12.31. 15:31:57 Végre valaki érti is, nem csak kommenteli.

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 16:23:45

BÚÉK Mindenkinek, megyek bulikázni a barátaimmal, mert bármily hihetetlen de vannak! A kedves tagoknak minden jót a kedvetleneknek is, a többiek osszák szét a maradékot! :)
@UdvariatlanBolondvagyok: BÚÉK Babám, találkozunk az új esztendőben! Csókollak!-

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 16:26:19

@mentorosh lecsó: Van itt minden ma Mester! BÚÉK Neked! Puszim!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:26:52

@Nyuszomuszo83: BÚÉK virágom, kellemes estét,, vigyázz magadra!

mentorosh lecsó 2018.12.31. 16:29:51

@mobilos perpetuum: a cikk alatt csak úgy beindult az "értelmiségi" cunami ! :)))))
Jókat röhögtem ! :)))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 16:32:14

@Nyuszomuszo83: Óóóóó... Szívem FHD monitorának, Fényesen Ragyogó Pixelje ! :)))
#LávcsiésSzeretet :)))

mentorosh lecsó 2018.12.31. 16:33:52

@Nyuszomuszo83: Kibeb@szott BUÉK neked is ! :))) Az Erő legyen Veled ! :)))

Hümérosz 2018.12.31. 16:36:05

@UdvariatlanBolondvagyok: Igen, van általános zsinórmérték, de azon belül nagyon szélesek a határok, ha tényleg erkölcsről van szó.
A piros gatyát mi is látjuk, de azt, hogy "Ez a nő hülye!" , nos, ezt nem.

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:37:08

@mentorosh lecsó: Szinte látom, ahogy artikuláltak hozzá!DDD

,, 2018.12.31. 16:37:09

és akkor idén is (mert ezt már az előző vévében is szóvá tettem): faszért kell egyszerre 3 nicken védeni az aktuális kedvencet. Hülye kretén troll.

Nyuszomuszo83 2018.12.31. 16:39:03

@,,: köszönöm ésszépen viszont! Az eddigi munkát is!

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:40:08

@Hümérosz: A piroson belüli színskálán, a rózsaszíntől a bordóig minden belefér, és ez alapján hajlandóságot mutatok a kompromisszumra...,,De könyörgöm,, Zöld????

,, 2018.12.31. 16:40:14

@Nyuszomuszo83: viszlát jövőre, ugyanitt:)

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:44:41

@,,: ....:)))),de jól esett ez a rózsaszínmalac lelkemnek! Most!!!
Jobb, mint az újévi bakelit kívánság-nyafi!!! Puszi-köszi-pusz!

mentorosh lecsó 2018.12.31. 16:46:42

@UdvariatlanBolondvagyok: akik kommenteltek legalább annyira sérültek mint az "imádott műsor szereplői" :))))))

Maximista vagyok 2018.12.31. 16:50:57

@,,: akkor nem vagyok hülye :D már egy ideje csak pislogok mint hal a szatyorban

mentorosh lecsó 2018.12.31. 16:54:44

@UdvariatlanBolondvagyok: egy Közönségdíjas IDÉZET a kommentekből:

"Minden Való Világ-szereplő rugdosandó, farkasok elé vetendő féreg, a világ mocskai! Folyóba kéne az ilyeneket lökni, elvágni az Achilles-inat, és fulladjanak bele a vízbe és a vérükbe!!!! Mocskos, rohadt nímandok!!! Szétbasznám a koponyájukat egy kalapáccsal. És nehogy valaki ellenvéleményt merjen megfogalmazni, mert aki ellenem van, az ártani akar, aki nem ért velem egyet, az inkompetens, ütnivaló, mocskos, szemét patkánynak tart, mocsoknak, akit el kell takarítani. Úgyhogy mindenki értsen egyet."

Könnyezve, fuldokolva röhögtem... :))))))

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 16:54:44

@mentorosh lecsó: És a felmerülő kérdés közvetlen csatolva: Honnan tudják a kedves érintettek a nyál összetételét, ha fogalmunk sincs a sercintés ívéről?

mentorosh lecsó 2018.12.31. 16:58:23

@UdvariatlanBolondvagyok: ha a sercintés megfelelő ívű és SEBESSÉGŰ, akkor lehet rajta vörös eltolódás mérést és spektroszkópiát is végezni, tehát megvan az anyagösszetétel ! :)))

ilyen butus vagy ? :))))))

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.31. 17:03:19

@mentorosh lecsó: DDDD,,,látod, az a kurva alma nem az én fejemre pottyant!DDD

mentorosh lecsó 2018.12.31. 17:08:48

@UdvariatlanBolondvagyok: nahhhh.... ezzéééé szeretem én a Hogyvoltot ! :)))
Mert itt értik és értékelik a poénTOT ! :)))))

Sanda.Ipse 2018.12.31. 17:25:15

Minden kedves (és kedvetlen) olvtársamnak BUÉK.
Távozom bulikázni. Holnap kitárgyaljuk a ma esti öfiben várható botrányokat.
Jövőre találkozunk:)

Tökös... 2018.12.31. 17:56:22

A leirás szerint ( mármint greg leírása szerint pont bejövök neki )
Kenbaba legyen a kitartott vagy én ?
Ha mondjuk megnyeri a lóvét, abból tudnánk huncutkodni egész évben...
Ha még főzni is tud, az maga a mennyország...

fujimo 2018.12.31. 18:19:34

@mentorosh lecsó: sztem erőltetett... nincs benne mély elementáris meggyőződés... tudom nagoyn meglepő lesz... de nem is akarja igazán látni a vérszökőkútarmageddont... <3 :DD
süti beállítások módosítása