Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x53 - Pásztorok, pásztorok

2018. december 27. 17:56 - Dzsudibí

Péter fogad minket, és rettentő lelkes, mert ezen a héten az agyhalottak kapnak két pónilovat, hogy megtudják, mi az a felelősség, és Péternek már attól feláll, ha csak kimondja, hogy PÓNI, melyet az alább látható módon illusztrál.

dec_-27-2018_06-54-36.gif

Jönnek is a páunik, Greg magához hűen rögtön végtelen lehetőséget lát a póniszőr lehetséges beállításait illetően, első próbálkozásra egy unikornis szarvat formáz az egyik szerencsétlen állatnak. Szerencsére a páunikat bekísérő hölgyet és urat több hete trénelik azzal kapcsolatban, hogy nagyjából mit várhatnak a lakóktól, má úgy agykapacitás ügyileg, ezért a szemfüles hölgy rögtön rá is vágja Gregnek, hogy nagyon szép, sose látott szebbet, de azért bezselézni majd nem szabad. Én még hozzátettem volna, hogy kivasalni, begöndöríteni, szőkíteni, illetve hajpótlással díszíteni sem, biztos ami biztos, mert ki tudja, milyen csökött gondolatok fogalmazódnak még meg drága barátaink fejecskéiben. (Félelmeimet megerősíteni látszik Reni visítozása, amikor felfedezi, hogy dikk de szép pillái vannak a jószágnak, innen már csak egyetlen lépés, hogy gyémántgyöngyökkel akarják feldíszíteni azokat a pillákat, majd Zsu szemöldökcsipeszével kiszedjék a szemöldökét).

1_26.png

2_21.png

3_18.png

Vivinek az átlagnál szegényesebb volt a gyerekkora, mert saját lova nem volt, de persze azért lovagolni járt ő, ezért nagyon szereti őket, bár jobban szereti a NAGY lovakat, amire fel lehet ülni és lovagolni. Tudom, hogy ezen röhögni legalább olyan primitív dolog, mint azon, hogy pisi meg kaki, de azért mégiscsak Viviről beszélünk, ezért engedtessék meg nekem, hogy egy pillanatra elmélázzak, és magam elé képzeljem azokat a nagy lovakat, amiket ő meglovagol. Greg villamesterségének ideje lejárt, az új villamester pediglen az vagyon, aki at udvaron szétszórt szalmában elrejtett lakatot megtalálja. Roli nyer, tehát ő az új villamester, így derül fény arra, hogy Hunor kettejüket már két test - egy lélekként aposztrofálja, legalábbis erre következtetek abból, hogy azt hajtogatja, megnyertÜK, jó helyen voltUNK. Együtt osztják ki a pónikkal kapcsolatos feladatokat is, külön pluszpont megint, hogy szarlapátolást saját magára osztja ki Roli.

4_17.png

Zsu és Reni viszi az etetéssel, itatással kapcsolatos tennivalókat, Zsu ezért felkelti Renit, amikor vizet kell cserélni a páuniknak, aztán ő valahol el is tűnik balfenéken, ha Reni ébren, egyedül is megcsinálhatja akár. Reni Roli segítségét kéri, ám sajnálatos módon kiderül, hogy a válla már nem a régi, mióta Csoki kiparittyázta a helyéről, így cserél Greggel, amin Zsu természetesen megsértődik. Eközben Adri beveti minden PUA-tudományát, hogy ujja köré csavarja Rolit, ábszolúte nem átlátszó módon még azt is elárulja neki, hogy őt tartja a legerősebbnek itten, miközben a kezét simogatja, meg a pilláit rebegteti. Később Roli és Hunor természetesen megbeszélik a nyugiban, hogy Adri egy megbízhatatlan némber, akinek ha kérdez, azt se, és hogy most majd Vivit küldik ki párbajozni.

dec_-27-2018_17-39-50.gif

5_16.png

6_12.png

7_11.png

Péter ugyan nem lesz soha Bencus, de legalább van önkritikája, így nem várja, hogy a LÓVILÁG 9 poénján percekig magunk alá hugyozva röhögjünk, ez is valami. A következő snittben egymás jó tulajdonságait beszélik meg a lakók, mer azért mégiscsak szentkarácsony van, vagy miafasz, Vivi szerint Ken úgy használja a highlightert, mint senki más, Lacika Adri horkolását méltatja, Hunor imádja, ahogy Zsu affektál, én meg magamban hálát adok, hogy engem nem a villalakók dicsérgetnek. Roli Lacikának adná a 36 millát, ha nem saját magának, amit Hunor miabüdösfaszom fejjel fogad, de aztán azzal magyarázza Roli döntését a villatündérnek, hogy neki odakint stabil albérlete és munkája van, Lackó meg ugye anyuval mosatja otthon a szarfoltos alsóit, neki biztos nagyobb szüksége lenne arra lóvéra.

 Namármost. Néhányszor már emlegettem drága nagyapámat, aki falun nőtt fel, és akinek minden bizonnyal most is magasra szaladt volna kócos szemöldöke, amikor egy cicanadrágos platinaszőke, sminkelt férfinek tűnő szerzet terepmintás szőrmegalléros női kabátban szalmát hurcolászik vasvillával tolatva, mialatt egy kedves hölgy meg felfelé huzigálva a kantárt “nem arra - erre” vezényszavakkal próbálja a kis póniját mozgásra bírni, aki szerencsétlen az istennek nem érti, hogy miért várják tőle, hogy a magasba ugorjon.

dec_-27-2018_17-40-16.gif

19_9.png

És akkor végre itt van a karácsonyi műsor is, melyre meghívták a taktaberkényi nyugdíjas klub krémjét, és akik őszintén élvezik azt hiszem a parádét, mert a sorok között többen együtt éneklik a betlehemest az agyhalottakkal, nem tudom eldönteni, hogy ez így kevésbé kínos, vagy inkább csak még kínosabb. Csoki kiesésével sajnos nincs autentikus szerecsen király, így Hunort maszkírozzák el, kivételesen Lacika sem rappelve mondja a szöveget, Reni pedig félreértette a feladatot, és a pásztorok pásztorok közben makarénázik egyet kiegészítésképp.

“Utolsó, de egyben nem legcsúnyább királyunk, VV Reni.” (Roli)

dec_-27-2018_17-41-08.gif

A klub tagjainak úgy tűnik csak akkor jár az extra 2500 forintos erzsébet utalvány, ha igazán nagyon élvezik a performanszt, így nem csak elénekelnek egy ráadás pásztorok pásztorokat a villalakókkal, de vissza is tapsolják őket hangos VISSZA! VISSZA! üdvrivalgás közben. 

dec_-27-2018_17-41-37.gif

Címkék: valóvilág rtl2 vv9
921 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MosóMaca 2018.12.28. 17:06:17

@KapitányG: Zsu apukája milyen értelmes, szimpatikus ember :o De szerinte visszafogott, otthon többet hisztizik??????? Amúgy látatlanban is arra tippeltem volna, hogy nem földműves, mert szerintem és megint hangosan elnézést kérek az általánosításért!!!! de az értelmiségi és/vagy gazdag családok gyerekei sokszor nagyon életképtelenek, mert minden a fenekük alá van téve és elintézve helyettük. Zsu családja ez alapján a video alapján tök normálisak tűnik. Így még kevésbé értem, hogy miért hagyta abba az iskolát és miért engedték, hogy céltáblává tegye magát egy ilyen műsorban

Nyuszomuszo83 2018.12.28. 17:08:52

@Avigal: puszilom a cicát csak lemaradt! :D

Perah 2018.12.28. 17:09:30

@mentorosh lecsó: Azaz, én is felrúgnám az összes hatalomban lévő politikust, akinek köze van a mai oktatáshoz :S. Meg abban is egyetértek veled, hogy az állatokat jobban féltem, akik a villában vannak (vagy lesznek a jövőben), mint a benti ápoltakat :D.

@KapitányG: Köszi, hogy betetted ezt a linket, még nem láttam ezt a videót! Egy kicsit jobban árnyalja a képet a bentiekről. Ez alapján azt gondolom, hogy Zsu viselkedési problémája tényleg onnan eredhet, hogy otthon teljesen elkényeztették és mindent megengedtek neki. Az számomra megdöbbentő, hogy a szobája tele van pakolva a saját fotóival, ez kissé nárcisztikus vonásokat mutat. Én is modellkedtem, szuper képek vannak rólam, még sincs a lakásomban egy sem kitéve...

@Avigal: Muszáj megnézned az a Fókusz videót, amit Kapitány 16:59-nél berakott ide, mert Rolinak van egy ugyanolyan gyönyörű fehér cicája, mint neked :). Mutatják a videóban Roli tengerimalacával és fehér csivavájával együtt, aki igen mérges, hogy el akarták venni a játékát :D :D.

MosóMaca 2018.12.28. 17:10:22

@Avigal: azt én is tudom, meg a hátsó T hangot is, (emlékeztek Zsanettre a BigBrother1-ből?) bár a család nem így beszél, de hallottam eleget :D Anyukám nem zalai születésű, ezért nem beszéltünk zalaiasan. Apu családjából viszont páran igen, meg a falusi osztálytársaim is. :)

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:10:43

@Avigal: jajjhhhhh... :)))
A nyílt és zárt "e" hangot nemzeti örökségnek (Hungaricum) kellene nyilvánítani !!! :)))))

Avigal 2018.12.28. 17:11:12

@Nyuszomuszo83: Most épp kiment a kertbe, mert segítenie kellett volna teregetni:)

MosóMaca 2018.12.28. 17:14:15

@mentorosh lecsó: a pónikért 3 napja aggodalmaskodok itt én is :) Szerintem a kupola alatt pár fokkal jobb idő van, mint a külvilágban, mert a gyökerek is bugyiban flangálnak ki cigizni. Márpedig én nagykabát nélkül még egy cigi idejére sem merészkedek ki az elmúlt hetekben. Szóval talán nem fáznak

Avigal 2018.12.28. 17:15:35

@MosóMaca: Nálunk anyu volt zalai, s ott éltünk. A gyerekem is sokat volt ott kiskorában, így a szóhasználat maradt, de a kiejtésünk már eltűnt.

Igen, emlékszem Zsanettre, Gellénháza:)

mobilos perpetuum 2018.12.28. 17:16:12

@UdvariatlanBolondvagyok: "amennyiben a környezete írástudatlan"

Írástudatlanság a múlt század elején még létezett.
Funkcionális analfabéta annál több akad, olvas, de nem érti mi van leírva.

Avigal 2018.12.28. 17:19:24

@mentorosh lecsó: De sokan nem tudják megkülönböztetni. Egyszer vkinek magyaráztam, hogy teljesen másképp formálom a két hangot, más az ajakmozgás, s ez ösztönös, de sajnos hangzásban nálam már nem igazán különbözik. De ha odafigyelek, akkor meg az echte keszthelyi tájszólás is megy, ahol a nyílt e már majdnem á:)

Avigal 2018.12.28. 17:20:21

@MosóMaca: biztos vigyáznak rájuk, ha nem is a Villalakók, hanem a pónik gazdái.

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:23:48

@MosóMaca: fosok én arra, hogy ki milyen ledér picsáv@l megyen ki dohányozni...

Remélem a Gondozók közel vannak...
A lovakat ne érje semmilyen fizikai / SZELLEMI károsodás...
(csak abban reménykedem, mint azt Vki írta korábban, hogy ők "terápiás" lovak és már ismerik az emberi hülyeség minden formáját)

Nálam, jelenleg Zara és Zephir a két befutó a 36 Mihályra... :)))

MosóMaca 2018.12.28. 17:25:13

@mentorosh lecsó: üdv a klubban! Jópáran vagyunk már akik rájuk szavaznánk! :D Lenyomták még a konyhás nénit is, bár lehet szoros párbaj lesz :D

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:28:19

@Avigal: egyszerű példa is létezik rá.... :)))

budapesti gyökérrel mondasd ki a szót: "ember"

ez első "e" zárt lesz, a második pedig nyílt... ennyire egyszerű :))))))))

KapitányG 2018.12.28. 17:29:20

@Avigal: Veszprémben is, Somogyban is. Mindig nagyon irigyeltem azokat, akik képesek használni a kétféle e hangot, született pesti vagyok, és az a néhány hét a somogyi rokonoknál a régi - gyerekkori - nyarakon természetesen nem volt elég, hogy megtanuljam.

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:33:15

@MosóMaca: erős lesz a verseny...
mert a budiajtó és a szauna ajtó is versenyben van még ! :)

akkor már inkább: Zara és Zephir ! :))))

Ötlet: nem lehetne egy olyan VV, amikor a lóvét nem egy értelmileg visszamaradott viszi el, hanem pl. jótékonysági szervezetek között oszCSÁK szanaszéjjel ?!?

mobilos perpetuum 2018.12.28. 17:33:54

@MosóMaca: A bemutatkozó kérdőívhez képest, ahol pl. a picér szót hónapok óta nem tudják kijavítani pincérre, Roli ígí promózza magát videójában:
" ... Egy futárcégnél dolgozom . A pontosság nem az erősségem, általában mindig rám kiabál(nak), olyan vagyok, mint egy rossz nő, ilyen szempontból. Eléggé szerencsétlennek tartom magam, ha el lehet törni egy poharat, én vagyok az egyetlen, aki eltöri... Imádom, amikor én okoskodhatok a pályán kívülről. Általában az életben is mindig okoskodok, és sosincs igazam. ... Ténylegesen egyedül maradtam. A kutyámon kívül nem szeret senki. Családom fekete bárányként kezel ...Közel a harminchoz, ideje lesz felnőni."

Valószínű, hogy az összes vvlakónál össze lehetne gyűjteni dolgokat, mire TivTivy felordítana: NEGATÍÍÍV!!!

De Rolinál azért ez kihagyhatatlan:
Ha állat lehetnél, melyik állat lennél és miért? Lajhár, mert cukik, és mindenki „simizi” őket.
Milyen rossz szokásaid vannak? Piszkálom az orromat, és sokszor szeretek a csapba pisilni.

És egy kamu a végére: Hány szexuális partnered volt már? 80-100.

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:36:48

@KapitányG: pesti majom módján is képes vagy használni a kétféle "e" hangot... :)))
(de nem tudsz róla, mert ösztönösen használod)

olvasd el ezt a bejegyzést: @mentorosh lecsó:

Avigal 2018.12.28. 17:37:07

@mentorosh lecsó: Én a hegyes ceruza és hegyes vidék közti különbséget próbáltam magyarázni:)

KapitányG 2018.12.28. 17:37:30

@mentorosh lecsó: Szerintem meg pont fordítva: embër

Avigal 2018.12.28. 17:40:30

@mentorosh lecsó: Nem biztos, akinek magyaráztam, ő csak egyfélét ejtett, látszott, hogy csak a zárt e hangot formázza. Próbálta megtanulni, de nem tudta sosem, melyik a zárt és melyik a nyílt

MosóMaca 2018.12.28. 17:41:55

@mobilos perpetuum: beszélgettünk Zsuról,erre annyi az érdemi válaszod, hogy ekézel valaki mást.... :) bezzeg a szomszéd Józsikának lehet....

Avigal 2018.12.28. 17:41:58

@KapitányG: igen, a második a zárt, szögediesen embör:)

Avigal 2018.12.28. 17:44:47

Lassan átmegyünk Édes anyanyelvünk műsorba:)

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:48:33

@Avigal: @KapitányG: ilyenkor elérzékenyülök ám... mert a magyar nyelv finomságait boncolgatjuk a fórumon, úgy hogy mégsem vagyunk off-topic... :)))

Ezért szeretek itt kommentelni, mert itt értő (!) szóra is lehet találni !!!

A Hogyvolt Fórum a legnagyobb !!! :)))

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:50:24

@Avigal: miért, hiányoznak a "ghheeccciii" , "f@szomba" , "izéééé" terminusok ?!?

,, 2018.12.28. 17:52:07

@Avigal: "Mi az anyanyelv nélküli élet értelmezése? "
Aki tudja, hogy honnan idéztem, az... az mmkk olvassa a kommenteket:)

MosóMaca 2018.12.28. 17:52:32

@mentorosh lecsó: azt hiszem elmondhatjuk, hogy az említett terminusok is már édes anyanyelvünk részei lettek :(

mentorosh lecsó 2018.12.28. 17:53:52

@MosóMaca: hivatalosan is felnyihogtam !!! :D :D :D

Avigal 2018.12.28. 17:54:24

@mentorosh lecsó: Neeem:) Ilyeneket nem használok. Az édes anyanyelvünket pozitívnak szántam.

Pont a fenti kifejezések miatt sem nézem rendszeresen az öfiket. Inkább a hogyvoltot olvasom.

A másik kedvenc hogyvoltom a luxi feleségek voltak, de azt csak olvastam, nézni egyáltalán nem bírtam.

mobilos perpetuum 2018.12.28. 17:54:41

@MosóMaca: Jaj, az lemaradt, hogy Roli úgy képzeli el, hogy a lajhárok természetes élőhelye az állatkert. Ott lehet őket esetleg simizni. Még nem próbáltam. De például a nyulak is aranyosak, viszont harapásuk veszélyes.

Avigal 2018.12.28. 17:56:35

@,,: erről lemaradtam:( A memóriám pocsék:(

Avigal 2018.12.28. 17:58:32

@mobilos perpetuum: Régebben lehetett a lajhárok közt sétalni a bp-i állatkertben, de annyian "simizték" őket a kiírás ellenére, hogy ezt, ha jól emlékszem, megszüntették.

mentorosh lecsó 2018.12.28. 18:00:18

Kedves Hogyvoltok !

Köszönöm a megtisztelő kommenteket ! Nagyon jóóóóóó Veletek beszélgetni...

Lecsó balra el...

( igény szerint Anal Intruder 2000-et, vagy RöntgenDiffrakciós Nyaligátor-t vagy HabosítottSzilikon Műpin@t / Műf@szt kívánok mindenkiBE! )

hivatalosan is rágyújtottam:
www.youtube.com/watch?v=DRNyCP9_9n0

2018.12.28. 18:38:57

@MOBILOS PERPETUUM: csak finoman megjegyezném pár napja kikeresztelkedtem. Jeleztem is írásban, igaz engedélyt nem kértem rá

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.28. 18:46:00

@mobilos perpetuum: Most miért? Emma, Marcsa, Casey, s valahány név van a naptárban.

Costanza 2018.12.28. 19:07:15

@moletty: marmint akkor o selejtes?

amugy te szaporitottad mar magad ebben a vilagban? erts: vannak gyerekeid? van egy no aki melletted van?

Sanda.Ipse 2018.12.28. 19:14:53

Véleményem szerint korai még az esélyeket latolgatni. Az egyértelműnek látszik, hogy akinek bejön Zsuzsu extrováltsága, nem fogadja el Roli introváltságát. Nincs ezzel semmi baj. Így kerek a világ. Számomra Zsuzsu mesterkélt és fárasztó. Tehát engem nem érdemes győzködni.

Valaki itt felhozta pozitívumnak, hogy Zsuzsu a csipeszek felrakását is milyen jól tűrte. Nos, először is az Rtl kreatív csapata ennél primitívebb "mérkőzést" ki sem találhatott volna. De ha már így történt, mivel Zsuzsu Reni számára akarta megszerezni a kártyát, Reninek lett volna kutya kötelessége, hogy ennek a fájdalomokozásnak ne tegye ki villabéli barátnéját és fel kellett volna adnia a játékot, mielőtt még elkezdi. Dehát Reni, az Reni. A királynő, Csoki népszerűségének örököse. Legalábbis önmaga véleménye szerint. Zsuzsu nyilván úgy érezte, hogy tartozik neki Csoki kizárása miatt. Nem kellett volna. Több szót ez a játék nem érdemel.

Sanda.Ipse 2018.12.28. 19:17:00

KÉRDÉS: mi a fene az az "mmkk"?
(Bocsi, műveletlen vagyok)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 19:22:28

@Sanda.Ipse:

Roli meg sem próbál képernyőre kerülni, a dögléssel nem lehet megnyerni egy VV-t, most is azért mutatták sokat mert párbaja volt.
Nem szeretem kimondani, de Renyhének ebben igaza volt mikor azt mondta, csak ül a sarokban és azzal a döglött hal fejével érzelem nélkül kémleli a többit.
Ennél érdekesebb Zsu akármennyire fejbe tudnám b*szni néha egy hoki ütővel .

Ez Renyhétől elég szemét dolog volt oda adni egy olyan képességet amit sajátmaga nem is merne felhasználni, mert ezzel negatív lenne a nézők számára, Zsut meg ismeri, ha eldurran az agya akkor egyből felhasználja, és ezzel a legjobb barinőjét beszopaSSA :)

Sanda.Ipse 2018.12.28. 19:27:34

@szociál:
Azért fel tudnék idézni néhány győztest a "döglő" kategóriából, ha megerőltetném magam:)
De, mint mondtam, én még nem esélylatolgatok ebben a pillanatban. Sok minden történhet.

mézescsók 2018.12.28. 19:28:29

Lecserélhetné a Bv vezetéséről valaki Baukó Évát!
Most pörgettem végig a tegnap esti Belevalót és a nő végig "kurvázott" a műsorban. Kurva jó, kurva szép, kurvára, stb. Úgy általában is gyakran szétesett, de ez már fel sem tűnt, viszont ocsmányul beszélt. Győzi sem jó és alapból is egy irritáló fazon, de legalább nem mosdatlan szájú. Emellett Éva még saját instagrammját is reklámozta, ahol szexis képeket tekinthetnek meg az érdeklődők, továbbá egyéb bennfentes információkhoz is hozzájuthatnak.
A héten valamelyik nap a műsor végén Vv Zsolti szerepelt, mint akinek nagy vágya, hogy műsort vezethessen az RTL-en (mondjuk nem a Vv volt a vágya, de mindegy), hát nosza, legalább képes volt összefüggően, érthetően elmondani pár mondatot.

Más: Zsuzsuval kapcsolatban felvetődött, hogy "miért nem engedték" tovább tanulni a kisasszonyt. Hát, talán mert belátták, hogy buta. Lehet, hogy szorgalmas, de vannak határok, amelyeken túl az elméje nem képes felfogni dolgokat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 19:29:44

@mobilos perpetuum:

"...De Rolinál azért ez kihagyhatatlan:
Ha állat lehetnél, melyik állat lennél és miért? Lajhár, mert cukik, és mindenki „simizi” őket.
Milyen rossz szokásaid vannak? Piszkálom az orromat, és sokszor szeretek a csapba pisilni..."

Én még az életben nem láttam senkit se lajhárt simizni, és úgy tudom nem is szokták engedni a gondozók.
Szeret azonosulni a lajhárra, kis kecskét nem mondhatott mert azok szökellnek, Roli meg ugye inkább lóg egész nap :)

MosóMaca 2018.12.28. 19:32:28

@Sanda.Ipse: Ha jól emlékszem (csak félszemmel néztem) akkor renyhe fel is adta, amint zsu elkezdett komolyabban szenvedni

úgymond olvasó mmkk 2018.12.28. 19:33:46

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): te igy udvarolsz? vagy mi volt a celod, irodalommal lenyugozni?

@Sanda.Ipse: szivesen, remelem nem fogja szazszor elkuldeni

@szociál: okos vagy

Sanda.Ipse 2018.12.28. 19:35:25

@MosóMaca:
Nem kellett volna megvárnia egy ilyen hülye játéknál a "komolyabb" szenvedést.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 19:35:26

@Sanda.Ipse:

jó láttam én is a legszebb pillanatait a párbaj előtt, de még szegényember VV Attilájának se lehetne nevezni, mert sokkal harmatosabb a játéka.

mézescsók 2018.12.28. 19:35:52

@Sanda.Ipse: Nem engem kérdeztél és @úgymond olvasó mmkk: meg is mondta, de pár hete keresgéltem, hogy nem gyűjti-e valaki a villalakók aranyköpéseit, mert ez korábban szokás volt. Ilyen gyűjtést az idei szériáról nem találtam, de régieket igen.
A "mindig minden körülmények között" szöveget Alekoszhoz kötjük, de nem ő, hanem Balázs mondta eredetileg. Alekosz ezt elferdítve használta, "MINDÉG minden körülmények között" formában, és voltaképpen tőle híresült el. Bocs, hogy beleugattam.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 19:37:35

@mézescsók:

De Alek úgy mondta hogy minDÉG minden körülmények között.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 19:38:44

@mézescsók:

vagy 10-szer megkérdezte Olivértől és az csak nézett ki a fejéből mit akar ez a részeg fasz :)))))))))

mézescsók 2018.12.28. 19:42:44

@szociál: Én is úgy írtam, csupa nagybetűvel! Igaz, a második szótagot erősen megnyomta.
Az Olivéres diskurzusokra emlékszem, hatalmasak voltak és tegyük hozzá, hogy általában már Olivér sem volt szomjas.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 19:47:37

@mézescsók:

Alekot nem lehetett kizökkenteni, hidegvérrel végig tolta.
És ember ennyit nem ivott mint ő a vv léte alatt , töményezett mint az állat:))))))
www.youtube.com/watch?v=H5jJ13blYpg

Maximista vagyok 2018.12.28. 19:49:33

Adjuk a lóvét az ültetett lovaknak, a többit hátravinni, agyonlőni.

Sanda.Ipse 2018.12.28. 19:52:57

@mézescsók:
Manapság közel sem isznak annyit. Nyilván megcsappant a pia-szponzorok száma, a bort meg talán nem preferálják annyira a villalakók.
VV Zsoltból szerintem nagyon jó műsorvezető lehetne akár PP, akár a két belevalós valamelyikének a helyén. Szépen artikulál, értelmesen beszél. Évánál a kurva egy olyan jelző, ami mindent helyettesít. Nagyon zavaró, mert amúgy neki azért megvan egy alapműveltsége, ezt a villában láthattuk.

MosóMaca 2018.12.28. 19:58:00

@Sanda.Ipse: Éva azt gondolja, hogy ettől ő kurva laza és a műsor is kurva laza, tehát belefér... Amúgy tényleg, miért nem isznak??? Még karácsonyi bulika sem volt? Hetek óta nem kaptak piát

Sanda.Ipse 2018.12.28. 19:59:35

@MosóMaca:
Ha jól emlékszem, régebben a párbajok után is volt ereszd el a hajamat.

MosóMaca 2018.12.28. 20:00:22

@Sanda.Ipse: Igen, tényleg! Mindig megünnepelték/elsíratták a párbajt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 20:01:19

@Sanda.Ipse: @MosóMaca:

Az nekem is feltűnt hogy nem basztak be hetek óta :)
Bezzeg az Alekosz évadban heti egyszer minimum, de asszem Alek minden nap kapott :)

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:01:26

@MosóMaca:
Mondhatnám, hogy qrva zavaró, hogy mindig qrvázik:)

MosóMaca 2018.12.28. 20:03:37

@Sanda.Ipse: Igen, néha már majdnem elfelejtenéd, hogy ő baunkó éva, egész összeszedetten beszél, aztán bedob egy kurva jó vagyok ma is mondatot és annyi :)

MosóMaca 2018.12.28. 20:06:08

@szociál: Biztos így veszik ki a lovat a médiahatóság alól, hogy legalább az ivászat népszerüsítéséért ne kelljen fizetniük :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 20:07:40

@MosóMaca:

10 után adják, miről beszélünk ? :)
A mai fiatalok jobban piálnak mint anno a bányászok, nem ezek miatt fognak bebaszni minden este :)

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:07:55

@MosóMaca:
Ezzel az erővel a teraszos jeleneteket is kihagyhatnák, ahol meg füstöt okádnak:)

MosóMaca 2018.12.28. 20:09:20

@Sanda.Ipse: @szociál: persze, csak vicceltem. Mit számít egy kis piálás ott, ahol józanon is dugnak premier plánba, meg repdesnek a csicskage...ik.... :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 20:11:02

@Sanda.Ipse:

Vagy lefóliázott nemzeti bagózóban szívhatnák, kamera nélkül :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 20:13:10

@MosóMaca:

igen a csúnya beszéd az nem gáz, de az hogy megisznak 2 kőbányait már tönkre is megy az RTL :)
Adjanak nekik egy kád piát, hátha lesz élet a villában, renyhe annyira szép részegen....mint egy jóker transzi:))

MosóMaca 2018.12.28. 20:14:34

@szociál: Vivike meg annyira okos és dögös olyakor (se) :D Mindenesetre több történés lenne, szóval nem értem, mire ez a nagy józanság

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:14:52

@MosóMaca:
Ráadásul olyankor jön ki az igazi valójuk. Adjanak csak nekik innivalót.
Na,majd Szilveszterkor:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 20:16:20

@MosóMaca:

Érthető hogy Karácsony volt, lehet a szilveszter afterpartys lesz és arra tettek el egy konténer piát :)
Vivike cica füllel a fején szopja le Greget :)

MosóMaca 2018.12.28. 20:16:28

Kíváncsi leszek. Bár nézni aznap biztos nem fogom :)

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:16:56

@MosóMaca:
Vivien sajnos leépítette magát a pasikkal Reményt keltő karakter volt a beköltözésekor. Értelmesnek is tűnt, dekoratív is volt. Én még nem temetném őt sem.

MosóMaca 2018.12.28. 20:17:19

@szociál: :D gondolod, hogy addig tart a gyászév?

mézescsók 2018.12.28. 20:17:35

@szociál: Most, hogy írod, tényleg inkább töményet ivott, bár inkább mindegy mit, csak legyen. Baukó meg inkább a bort preferálta, ha fogytán volt a pia, mások poharaiból is összeöntögette.
Alek egyedül megivott annyit, amennyit a többiek - Éva kivételével - együtt. Máig csodálkozom, hogy bírta.
@Sanda.Ipse: Nem tudom, annak idején ki volt a pia-szponzor, de nem nyert sokat az ügyön.
A mostani társaság nem piás, vannak egyéb szépséghibáik.
Vv Zsoltot nem kedveltem a szériájában különösebben, mégis halvány remény ébredt bennem, hátha lecserélik valamelyik műsorvezetőnek nevezett rettenetet. Kellemes meglepetés volt.

MosóMaca 2018.12.28. 20:19:26

@Sanda.Ipse: Ugyanígy voltam vele. Hogy olyan belépőt dobott, fel is néztem a telefonpötyögésből, hogy na, végre egy karakán, értelmes csajszi? Leugatta a csávókat, értelmes mondatokban beszélt. Csak a gyűrűmutogatás volt picit furi. Aztán mi lett belőle....

moletty 2018.12.28. 20:20:14

Erőt egész segget ! A nyelvi diskurzushoz csak egy szót írók : áámbööör ! így elöl hátul tájszólásos :)
Zsú pedig agyhalott turbós zombi bárki bármit is mond !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.28. 20:22:47

@mézescsók:

Alek orosz villalakókkal is felvette volna a versenyt, hogy nem lett májzsugora nem értem.

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:23:41

@MosóMaca:
Ha egy megközelíthetetlen hókirálynőt alakít, jól is állt volna neki, érdekessé is tette volna magát. Helyette választotta a ribanc szerepet. Kár érte!

MosóMaca 2018.12.28. 20:26:42

@Sanda.Ipse: szerintem megpróbálta ésszel, kitalált taktikával, aztán qrva gyorsan kiesett a szerepéből. Mert nagyon fiatal és könnyen befolyásolható, plusz életében egy percet sem volt még egyedül, úgy hogy ne álljon egy pasi mellette. (legyen az akármilyen)

moletty 2018.12.28. 20:28:16

@Sanda.Ipse: EKG ! Hát nem tudom vissza tud-e jönni,de a,it eddig mutatott az úgy érzem közelebb áll a valós énjéhez ! Mondjuk Reni kemény munkával lassan aláküzdi magát :)

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:30:05

@MosóMaca:
Talán minden másképpen alakul, ha nem ő a legkésőbb beköltöző villalakó. Védelmet keresett, hogy ne szabaduljanak meg tőle a villatársak az első párbajon. Ezért választotta taktikából Radicsot. Ezzel el is ásta magát kinn is, benn is. Innen már csak történelem...

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:34:50

@moletty:
Reni egyre rosszabb. A szerelmes mártír szerep passzolt hozzá, most nem találja a helyét. Legalább végülis bevallotta, hogy Csoki kimenetelekor ők nem voltak kapcsolatban. A fiúk ilyen szempontból egyenesek voltak a lányokkal, egyik sem a szerelmet, az érzelmeket kereste/keresi a villában. Normális nő csupán az ágymatrac státuszát nem vállalja. Önmagát alázza ezzel.

mézescsók 2018.12.28. 20:38:05

@szociál: Abba betegedett volna bele. ha nem ihat. Vagy kész genetikai csoda.

MosóMaca 2018.12.28. 20:38:20

@Sanda.Ipse: szerintem túl nagy belépőt akart. Azt is el tudom képzelni, hogy a való életben egy kemény, nagy pofájú csaj, viszont itt , a VV-ben kezdődhet számára az önismeret hosszú útja. Csak kérdés, hogy meg tud-e küzdeni azzal, ami kint rá vár majd (közutálat és bárhol rákeres a nevére, a ribi/qrva jelzőt találja), vagy végleg megtörik ettől és egyenes az út dubaiba, vagy egy másik elnyomó kapcsolatba trófeának...

Sanda.Ipse 2018.12.28. 20:44:34

@MosóMaca:
Egy normális, értelmes pasival egy normális párkapcsolat segítene rajta, hiszen még csak 18 éves.
De az a pasi nem Krisztián lenne!

MosóMaca 2018.12.28. 20:50:45

@Sanda.Ipse: Normális pasit ilyen ismeretséggel elég nehezen fog találni. Nála sokkal "értékesebbnek ítélt" nők sem találnak könnyen :)

MosóMaca 2018.12.28. 20:50:56

@Sanda.Ipse: Normális pasit ilyen ismeretséggel elég nehezen fog találni. Nála sokkal "értékesebbnek ítélt" nők sem találnak könnyen :)

Gia 2018.12.28. 21:06:07

Mikor lesz már poszcsi?

mocskosmacska 2018.12.28. 21:27:44

Tudom, hogy nem mostani széria, de 20.13.-tól egy ismerős
www.youtube.com/watch?v=SUJrKlSP0Qw
süti beállítások módosítása