Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9X52 – Infinity Cry

2018. december 26. 16:55 - Bruti

vlc-2018-12-26-16h09m00s000.png
Vagy három hete nem írtam hogyvoltot, erre ma mit kapok? Karácsonyi vonyítva sírást, ahol még a legkeményebb játékosok is nyüszítve törölgetik a taknyos orrukat. Te meg kedves hv író rittyentsél ide egy kurva posztot könnyekből. Higgyétek el, én mindent megpróbáltam, de csak ennyire futotta ma. :D
vlc-2018-12-26-15h31m35s064.png

Háziállatainkat George Michael bosszújával, a Last Christmas-el ébresztik, ezzel megalapozva a karácsonyi bőgős hangulatot. Amíg a jószágok a hálóban táncolnak, érkezik VV Éva (a lényétől kurva messze álló angyal jelmezben), és egy bevásárló kocsiban taszajtja be az ajándékokat, egyenesen a műanyag fenyő alá. Miután a meglepett lakók kiintegették és kiszívecskézték magukat, Éva jobbra el, így jöhet az ajándékok birtokbavétele. Na, itt gyakorlatilag be is fejezhetném a mai posztot, hisz innen csak a virnyíkolás folyik, meg a takony, de az minden mennyiségben. vlc-2018-12-26-15h32m01s619.png

vlc-2018-12-26-15h32m23s547.png

vlc-2018-12-26-15h30m44s146.png

Rúdlény kezdi (ki más), aki szép bögrét kapott és már visít is, ahogy a villában karácsonykor kell. Persze levél is érkezett, szóval jöhet a SÍRÁS! Adri meglepetésre bögrét kapott, így értelemszerűen: SÍRÁS! Zsuzsu mit kapott? Bögrét bazdmeg. Akkor mi jön? (Kórusban) SÍRÁS! Egyre durvább! Özv. VVV, valami büdös nagy rózsaszín plüss izét kap, ami úgy néz ki a dobozban, mintha fel lenne darabolva, de nem, így jöhet a SÍRÁS! Kebab papucsot kap, meg unikornis pulóvert, tehát alap a SÍRÁS! Hunort és Lacikát valahogy még elkerüli a SÍRÁS (spoiler: nem sokáig), majd érkezik Roli, akinek sütöttek sütit. Na, erre lesz olyan SÍRÁS, hogy már azon is SÍRnak, hogy SÍR a másik. Ha valamelyik véletlen abbahagyná, akkor a harmadik azon SÍRja el magát, hogy ez miért nem SÍR. Hunor felolvasná a levelét, de meglepetésszerűen rájön a SÍRÁS! A többiek csendben SÍRVA biztatják, hogy ne szégyelljen SÍRNI, hisz a SÍRÁS nem szégyen! Majd jön Keban, aki még egy szót sem olvasott a leveléből, de már SÍR! Adri SÍR, Roli SÍR-RÍ, mikor megtudja, hogy az állatai szakszerűen el vannak látva. Zsú olvasna, de a SÍRÁStól nem nagyon megy, így csak azt tudjuk meg, hogy egész Bükfürdő érte SÍR. Majd mindenki nagy öleléssel és SÍRÁSSAL biztosítja a másikat a szeretetéről, és végül egy közös SÍRÁS!

Amíg a lakóknak bekötnek néhány zacskó infúziót, hogy dehidratálják magukat a jelentős folyadékveszteség miatt, jön VV Bajusz, aki sajnos nem SÍR, viszont bejelenti Roli büntetését. Előtte viszont még Kebab adja át a legjobb takarítónak járó talpas pohárra húzott, rózsaszín gumikesztyű díjat. Egyenesen Adrinak, bár Rúdlény megint meg volt győződve, hogy ő kapja. Gratulálunk, és további munkasikereket kívánunk neki, hisz a dzsuva az permanens a villában. Levél érkezik, ami Csoki szuperképességéről rendelkezik. Mivel a villa négerét kibaszták, nem rendelkezhetett a képességéről sem, így azért meg lehet majd küzdeni. Na, ebben nem vehet rész Roli, mivel a hülyéje össze-vissza rohangált a párbajon. Jön Rúdlény és kijelenti, hogy ő bizony fel fogja használni a képességét (nyolc órára elzárás), mivel a Csoki képessége szerinte neki jár, mert a néger valószínűleg ráhagyta volna. Szerintem itt többek fejében azonnal felmerül a kérdés, hogy: Mi a faszért járna neki? De egyelőre ezt senki sem fogalmazza meg, csak csendben elsunnyognak az akaratos picsa elöl. A hálóban folytatódik a hőbörgés, Rúdlény nem bírja magát leállítani, kint meg már azon kombinálnak, kit fog elzárni, és kié lesz a Villa királya képesség.

vlc-2018-12-26-15h38m00s523.png

vlc-2018-12-26-15h38m33s332.png

Szünet után érkeznek a jelmezek, így mindenki beöltözhet a szerepébe. Kicsit lemaradtam, a kisdedet ki fogja játszani? Roli a direktori szerepben, valami irtózatos román kucsmával a fején dirigál. Kezdődnek a próbák, én meg örülök, hogy az előadásról már nem nekem kell írni, mert már most akkora szekunderszégyen ült az arcomra, hogy bemenekültem a budiba, holnap meg tuti át fogom tekerni. Kebab pl. annyira megijedt a saját kosztüm szárnyától, hogy percekig vöröslött a feje, Zsúnak fingja nincs, hogy kéne eljátszani Mária szerepét, Rúdlény meg valami jelentéktelen faszságon megint felhúzta magát, így ő már a színészi pályától való visszavonuláson gondolkodik. A végén pedig húsz percig tanakodnak, hogy is kell meghajolni.


Az utolsó blokk azzal telik, hogy az összes lakó üzenhet a szeretteinek, vagy akinek akar. Persze ebből sem lesz más csak VÉGTELEN SÍRÁS. Itt most felsorolhatnám, hogy ki miért SÍR, de inkább készítettem róla egy összeállítást. Jó szórakozást és Boldog Karácsonyt mindenkinek és persze jó SÍRÁST!

 

634 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Falatkányi 2018.12.26. 17:11:26

Bruti! simán hidral vagy rehidrál a sírás után. mást nem tudok ehhez a fos részhez fűzni

Mate4182 2018.12.26. 17:11:32

na ennyire frissen se mentem meg ra osszefoglalora :D

ez a reni borzalmas .. komolyan annyira jot rohogtem amikor mar ott keszult atvenni a ,,dijat" Gregtol, meg bele is pofazott hogy o bizony akkor takaritott mikor senki se latta (ostoba barom ez a no komolyan)

amugy a karacsonyozas szerintem meghato volt. oszinten szolva VV Ozvegy, VV Jam, es Hunyor is megleptek kicsit. az ozvegy meglepett hogy van ,,szeretheto" oldala. Hunyoron jo volt latni hogy neki is van elerzekenyulo oldala. Jam meg jo latni hogy tud olvasni :D

Angora Cardi 2018.12.26. 17:11:44

Sok volt a sírás, jó hogy jöttél Bruti.

Jax Cooper 2018.12.26. 17:22:08

Remek összefoglaló, köszönjük szépen!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 17:22:30

Bruti te xarbol is várat tudsz építeni :)

2018.12.26. 17:23:10

Szégyenlem magam de én az összes pityergős jelenetet végig röhögtem. Mi volt ez az X-Faktor sirató asszony válogató különkiadása?
U.I.: aki nem nyer mehet a temetőbe másodállásban siratni. Greg, Ánusz esetleg a p.rnó iparba felszopónak.

2018.12.26. 17:23:51

Sok jó SÍRÁSóóóóóó kis Vellában is elfér.

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 17:29:25

Köszi Bruti, ebböl a foscunamiból ez maxmumra ban pörgetve! :)

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 17:40:48

@Paic Róbert: én is röhögtem nem olvastad??? :D

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 17:49:55

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): gyere, sírj a vállamon, a másik oldalon! Látom visszatértél! :D a mellkasom meg nem lapos! :D

mentorosh lecsó 2018.12.26. 17:51:31

Nagy röhögések által övezett "Bruti" !!!!!!! :))))

TAG-eljétek már be rendesen az írásokat ! Nem lehet egyszerű frissítéssel megtalálni !

A HV közösség harmada a régi poszt alatt röhigcsél és nem jut el hozzájuk az ÚJ agymenés...
Az ünnepek alkalmából, lécci... lécci... lécci...

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.12.26. 17:59:19

@mentorosh lecsó: ok, de mit tageljek még? a vv9 nálam az egyetlen.

mentorosh lecsó 2018.12.26. 18:13:41

@Bruti: hihhííí ! (végigolvastam a posztot... HÜLYE vagy !!! :D )

Nem tudom, hogy ki-mit művel, de jelenleg a 9x50 és 9x52 megjelenik a VV9 "tag" alatt...

Nincsen folytonosság... ! Számítógépről látom a folyamatot 9x50 - 9x51 - 9x51- 9x52, de csak akkor ha a HV főmenüből keresem. Mobil eszközről katyvasz az egész.

(Kérlek, ne küldj el a kur@ anyámba, ezek csak on-line tapasztalatok, amiket megosztok)

perszepolisz 2018.12.26. 18:15:38

Csoki szuperképessége egy lófasz - ha mondjuk el lehetne valakit zárni egy kiválasztás idejére is, na az már valami lenne.

Mók_Ica 2018.12.26. 18:15:43

Bruti, köszi a posztcsit :))) néha jöhetnél élőben kommentelni :)))

mindenkinek karácsonyi puszi :)))) @Nyuszomuszo83: köszönöm a konténer takarítást :))) pusz

Mók_Ica 2018.12.26. 18:17:16

@perszepolisz: csoki szuperképessége a királyság, renyhe szuperképessége az elzárás 8 órára... ezt akarja renyhe bevetni, hogy övé legyen csoki szuperképessége :)))

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 18:19:29

@Mók_Ica: alap Mókim, együtt hányunk, együtt eszünk, együtt SÍRUNK, együtt cigizünk, akkor már bevállalom néha a kontit! Igaz két maszkot elhasználtam, de a fijuktól elhozom a légzőt és úgy fogok hörögni mint Dárt Vödör nagyúr! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 18:20:18

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): naaaa az bazira nem vagyok, sem elöl, sem hátul! :D

perszepolisz 2018.12.26. 18:20:43

@Mók_Ica: Ja értem, a királyság sem egy nagy királyság.
Reni kit akar elzárni? Vagy mindenkit ele lehet? az tényleg menő lenne.

Mók_Ica 2018.12.26. 18:22:55

@Nyuszomuszo83: küldtem neked vmit, csekkold :)))

@perszepolisz: nem tudjuk milyen királyság.... de csokifasz öröksége :))) renyhe csak 1 embert tud elzárni.... gondolom majd azt, aki a legjobban veszélyezteti a nyerési esélyeit az örökségért folytatott harcban :)))

mentorosh lecsó 2018.12.26. 18:25:41

@Mók_Ica: "Bruti"-t élőben várom, amikor leharapja Bamakó Évi és FerdeCigány Győzi fejecskéjét, úgy hogy az artériás lüktetéssel elfolyó vér terítse be a stúdiót... Ennyikehhh....

én kérek elnézést !

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 18:25:56

@mentorosh lecsó: itt válaszolok!Szeretni nem bűn, én mégis bűnhődőm azért mert olyat szeretek akit nem lenne szabad! A tapasztalatot tőlem tanulta, így pláne ragaszkodom!
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Rejtőt nem olvasok bevallom, de ha elveszitesz egy kincset magadnak köszönd mert nem biztos hogy találsz még egy ugyanolyat. Lehet fényes, lehet csillogó de olyan értékes nem Oravecz Nyuszomuszo Coelho bölcsessége! ;)

Mók_Ica 2018.12.26. 18:30:33

@mentorosh lecsó: Bruti sosem tenne ilyet :))) kedvesen küldené el bármelyik említettet úgy, hogy azok még meg is köszönnék neki :))

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 18:32:17

@mentorosh lecsó: Bruti nem fog ilyet tenni! Bár megnézném! :)

mentorosh lecsó 2018.12.26. 18:33:06

@Mók_Ica: Bruti a diesel-motoros AT-ST lépegetőjét árulja a mai napig a Veterán ! :)))

mentorosh lecsó 2018.12.26. 18:38:08

@Nyuszomuszo83: félreolvastad a "nicknevét"... ! :)))

Erősítő fokozatom, Elektroncsöves Másodlagos RöngenSugárzásának...
másodlagos NagyEnegiájú Fotonja !!!

mentorosh lecsó 2018.12.26. 18:46:56

@Nyuszomuszo83: egyszerűen fogalmazzak ???

Szétb@@szok mindennnTTT... az sem baj ha NŐ !!

Mók_Ica 2018.12.26. 18:49:48

@mentorosh lecsó: itt válaszolok az előző posztnál küldött válaszodra :))) - KÖSZI <3

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 18:51:07

Bruti, te mennyit sírtál a poszt megírása közben?

mentorosh lecsó 2018.12.26. 18:55:33

@Mók_Ica:
ha jól csalódom, akkor Te tudod, hogy mi az, amikor az "ember fia" puncát kényeztet...

hatványozottan kérek elnézést !

Mók_Ica 2018.12.26. 18:56:43

@úgymond olvasó mmkk: bakker..... sztem rohadt sokat.... persze nem a meghatottságtól, hanem a szenvedéstől.... még most is mosom fel a könnyeit...... már az 5dik vödör könnyet öntöm ki :))))

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 18:56:43

@mentorosh lecsó: na b+, így mond, paraszt leány vagyol, míg pöstön éltem szédültem a betonyon, aztán meglepődtem a nagy sárga sínen jároktól. Nálunk csak az a menő aki traktorral megy a dizsibe,a paraszt meg még az ekét is rajta hagyja! Hát beszéjjé magyarúl aztán te vakersz nekem hogy szanszkritül vertyogok???

Mók_Ica 2018.12.26. 18:57:40

@mentorosh lecsó: sőőőőt, értékelni is tudom ;))))

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:00:32

@Nyuszomuszo83: szóval....
a TE phhhhuncádddd sem illették megfelelőlen nyelv által ???

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 19:02:48

@mentorosh lecsó: gondolod te! Ez az elvárt minimum!

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:03:49

@Mók_Ica: hazug, kétszínű IZÉ vagy ! :))) úgymond !

(a mai világban senki sem értékeli a "NYALÁST") :))))

Mók_Ica 2018.12.26. 19:06:13

@mentorosh lecsó: höhöhöhöhö :)))) ki tudja? talán van olyan, amit lehet.... sőt kell is ;))) úgymond!!

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:06:18

@Nyuszomuszo83: elvárt minimum ???

Naaahh.... ezt teSSEn a jövő nemzedékeinek oktatni !!! :))))))

exponenciálisan kérek elnézést !

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 19:06:31

@Nyuszomuszo83: kicsit büdös az öndícséret *maszkot húz*

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 19:09:58

@mentorosh lecsó: nincs kecmec, társasjáték, viszonzásért meg köll dolgozni!
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): mióta a szerénységet feltalálták tökéletes vagyok!

mobilos perpetuum 2018.12.26. 19:14:49

És akkor
Leonard Cohen : Suzanne

Koncz Zsuzsa előadásában (élő)

www.youtube.com/watch?v=qj1mGjOMHRA

Hajrá Zsu!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 19:15:02

@Mók_Ica: én is sírtam, miközben olvastam :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 19:25:04

Szép estét mindenkinek. :)

Ezen a poszton besírtam. :)

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:26:52

@Nyuszomuszo83: @Mók_Ica: Olcsóóóó, kis Izécskék Vagytok !!! :))))

Miért képzelitek, hogy a "nyalásért" ellenszolgáltatás dukál ??? ??? ???

Miért nem lehet olyanTOT játszani, hogy "nyalogatásból" 2-12X lesikítod a tapétát... aztán megyünk alukálni ???

MosóMaca 2018.12.26. 19:27:33

És most kórusban! SÍRÁS!

ewita 2018.12.26. 19:27:44

Hali! Bódogot mindönkinek!
Nem tudjátok lesz ma jelpakolászás?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 19:29:36

@Nyuszomuszo83: az a te reszortod, én buta vagyok és a valóságban hiszek:D

Mók_Ica 2018.12.26. 19:31:37

@mentorosh lecsó: az, hogy értékeli vki, az nem ellenszolgáltatást jelent :))) hanem pl. imádásit :)))

Mók_Ica 2018.12.26. 19:33:12

@úgymond olvasó mmkk: kérsz zsepit?? :)))
@Csakazértis én vagyok a királynő: szeva, te is kérsz zsepit? :)))
@MosóMaca: mmkk sírjunk kórusban...... van zsepim.... 1 tonna :)))

Mók_Ica 2018.12.26. 19:33:51

@mentorosh lecsó: ja, és azt el is felejtettem.... kabbe :)))))

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:35:19

Kedves Hogyvoltok !

Kíméletlenül (!) el kell verni a Zaszonyt és az Ivadékokat... Ez némi időt vesz igénybe, tehát OFF leszek egy kis időre... :))))

Mindenkinek további Boldog Karit !

Lecsó balra el...

(fél, opto-elektronikus szenzorom rajtatok ám !)

MosóMaca 2018.12.26. 19:35:53

@Mók_Ica: zsepi?! Chööh... nyílt törésre ragtapasz kb. Az én könnyeim már kirekesztették a Zalát (Duna most messzebb van,csóri Zala meg így járt)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 19:35:54

@Mók_Ica: jöhet zsepi. :)
Tudsz mellé adni még egy sört? :)
Próbálom megfejteni, miről beszélgettek. :)

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 19:36:03

@mentorosh lecsó: mert egy nem elég és hedonista vagyok, nagyon fáradtságnál egye fene, de ez kevéske, másnap triplázni kell minimum!
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): én vagyok racionális, eddig úgy tudtam!

Mók_Ica 2018.12.26. 19:37:04

@úgymond olvasó mmkk: gyere kicsi lányom...... muti a nózidat..... így.... na most fújjad :)))))

@mentorosh lecsó: később aztán gyere.... itt is lesz igény némi taTTikai verésre az öfi alatt :)))

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:40:19

@Mók_Ica: a Magasságos Káoszelmélet illesse nyelvvel a "brilbidet".. :P ;) :D

mentorosh lecsó 2018.12.26. 19:46:26

@Nyuszomuszo83: @Mók_Ica: egy egyszerű "pin@nyalás"- nak akkora val@got kerítetek, hogy "setovább"... Miért is ?!?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 19:49:46

@mentorosh lecsó: nem akartam ebbe belepofázni, de szerintem kölcsönkenyér visszajár :)

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 19:50:54

@mentorosh lecsó: majd javaslom exeimnek látogassanak el hozzád mesterkurzusra akad egy-kettő puhapöcs aki sskk nem teszi ezt meg mert fúj, de azt elvárja hogy a nő bezzeg megtegye, hát meg a lófaszt! Szerencsére akad aki nem ilyen! ;)

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 19:52:25

@ewita: vasárnap gyanítom! :) neked is boldog karácsonyt! :)

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 19:53:41

@Mók_Ica: Neked extra zsebi jár, küldök régi békebeli textilzsepit! :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 20:00:52

@Nyuszomuszo83: és mégse dobjátok ki ezeket rögtön az első alkalommal.

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 20:02:40

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): öööö én bunkó vagyok, megesett már, kivágtam mint macskát szarni!

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 20:05:28

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): inkább gyanitom azért exek és nem állandók mert tettek róla! :)

0.5 bit 2018.12.26. 20:10:23

@Mók_Ica: "renyhe csak 1 embert tud elzárni.... gondolom majd azt, aki a legjobban veszélyezteti a nyerési esélyeit az örökségért folytatott harcban :)))"

Tippmix: Lesz-e valaki olyan bátor (így, hogy már nincs Csoki), hogy elnyeri renyhe elől vagy ezt is akkor is megnyeri, ha nem ő lesz az első, mint a vellamesteri címet?

Bár szerintem az lenne a legszebb, ha renyhe kizárja X-et, de Y megnyeri előle és "átkongatja" a 8 óra jegelés kárpótlásáért X-nek.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:18:07

@0.5 bit:

Díjaznám ha Renyhét páran megpakolnák jelekkel a jelrakás napon, ma este is kifakad a sebajtóbiás fejével Rolikára, ő alap hogy rá pakol, Hunort és Lekvárt is megkéri rája, ez már 3 jelecske, és vévévivi is utálja Renyhét.
Renyhe kihívja vévévivi-t és rohadjak meg ha nem a vivikére szavazok akkor :))

Mók_Ica 2018.12.26. 20:20:18

@0.5 bit: remélem lesz olyan bátor vki :))) renyhe természetesnek veszi, hogy, csakis övé lehet csoki szuperképessége...... hát sajnos ez nem így van.....

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 20:22:00

@Nyuszomuszo83: hát jó, de az exek azért exek, mert nem csak pár hétig voltál együtt velük, szóval hosszabb idő kellett ehhez.

MosóMaca 2018.12.26. 20:23:46

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): arra reagáltam,amit Nyuszónak írtál,hogy vannak ilyen,nevezzük nem túl odaadó pasiknak,és,hogy ezeket mégsem dobjuk ki. De igen,kidobjuk (már ha nem egy érdekhajhász nőről beszélünk) szerintem

mentorosh lecsó 2018.12.26. 20:29:15

Mindenkitől átlagos elnézést kérek... !!!

A cs@jok nem tudják mire szolgál a csiklójuk, a f@szik nem tudják, hogy mire szolgál a nyelvük...

Hová tart ez a világ ? ! ?

hereverő heverő 2018.12.26. 20:32:11

@MosóMaca: és @mentorosh lecsó: és @Nyuszomuszo83:

Ennek közös programnak kell lenni és ha az egyik fél valamiért ódzkodik akkor azt a másiknak meg kell értenie. Ez nem válóok, ha egyébként megvan az összhang.

MosóMaca 2018.12.26. 20:37:32

@hereverő heverő: igen,ebben igazad van! De azért én szívesebben találom meg az összhangot olyannal,aki nem ódzkodik semmitől

Mók_Ica 2018.12.26. 20:38:24

@hereverő heverő: ekg :))) de ha az említett összhangon felül ezt kapjuk és ez még jó is, akkor azt megbecsüli az embör lánya :))))) én csak ennyit mondok.... :)))

Aszi 2018.12.26. 20:39:41

VVV sírása, rázkódása, über-szentimentális üzenete marhára nem tűnik őszintének. Csak eljátssza, amit szerinte elvárnak tőle.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:42:35

@mentorosh lecsó: @hereverő heverő: @Mók_Ica:

Véglények, mindig csak a szex !
Nem hogy templomba mennétek misézni , eretnekek !

:P

MosóMaca 2018.12.26. 20:43:11

Most,hogy csokit kiszórták,meg vakera is kipotyogott,akkor ezt a hetet kihagyjuk? Most nem lesz kiválasztás?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:43:51

@Aszi:

jessztüdéj

Vivin mindig látszik hogy kamu a sírása, és az a gáz mikor a karácsonyi üziknél se tud őszinte lenni.
Brazil szappan ez a vivi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:45:09

@MosóMaca:

Nem lesz, mert Renyhe is kiüt valakit a villában, és ő is kiesik.

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 20:46:06

@MosóMaca: pontosan
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): az ex lehet akár egy futó kaland is, hiszen vmi nem stimmelt, lehet pont az ágy...
@mentorosh lecsó: én pontosan ismerem saját igényeim és a csiklóm is ha már erröl folyik a diskurzus!
@hereverő heverő: ezzel csakfélig értek egyet, nagyon fasza öszhang meg első szexnél előkerülő 10 cm... sajnálom, de nem... ha már szopat az élet ne ebben és ilyen formában! Megprobáltuk, nem ehez szoktam, köszöntem a részvételt és leléptem! Igeeen, köcsög vagyok!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 20:46:57

@szociál: maga, uram, ismét jó keresztény. megérdemel egy bokavillantást egy illedelmes hölgytől.

Mók_Ica 2018.12.26. 20:47:24

@szociál: voltam és megyek is.... addig hamut szórok a fejemre és elmondok 125 miatyánkot, meg miegymást...... :)))))))))))))))))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:50:38

@úgymond olvasó mmkk:

Egy bokavillantástól magára kerül a skarlát betű céda nőszemély !

@Mók_Ica:

Én a mise után ott is alszok a templomba, annyira keresztényi vagyok.

MosóMaca 2018.12.26. 20:51:58

@szociál: úgy legyen! De amilyen gyökerek,mindenki “lefekszik” neki,hogy oké,legyen övé csoki királysága... pedig én azt mondom,már csakazértse!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:54:07

@MosóMaca:

Direkt kibaszNÁK vele, hátha dührohamot kap is kiszavaztatja magát :)
Nem öribarik bassz@meg 36 misi a tét.

mocskosmacska 2018.12.26. 20:54:20

Nem vagyok elég erős, hogy a síráscunamit megnézzem.

Mók_Ica 2018.12.26. 20:54:50

@szociál: akkor te szoktál a mellettem lévő pad alatt horkolni :)))))

mocskosmacska 2018.12.26. 20:54:55

azért PUA is nagy szarkavaró.

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 20:55:27

@MosóMaca: kösziiii, most megnyugodtam hogy 1 embernél legalább nem vertem ki a biztosítékot a szabad szájúságommal! :)
Akinél igen, attól sűrű elnézést kérek! :)

Mók_Ica 2018.12.26. 20:55:52

@mocskosmacska: olvasd el Bruti posztcsiját és képben leszel :))))

@szociál: ekg....így van!!!

mocskosmacska 2018.12.26. 20:56:04

Most miért csodálkozik mindenki, hogy Csoki "benyalt" erának? Ahogy viselkedik az a csóka, miért megdöbbentő ez?

MosóMaca 2018.12.26. 20:56:22

@szociál: és szerinted ez melyiknek jutott el az agya helyéig már?! Ezen mindig felb@szom magam amúgy! 2 hetes óriás barátságok, 3 hetes nagy szerelmek után együtt küzdünk,megnyerem érted,stb Idióták....

mocskosmacska 2018.12.26. 20:57:24

@Mók_Ica: Ezt tettem, az vicces volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 20:58:23

@Mók_Ica:

és néha felriadok mert apnoém van :)

@mocskosmacska:

IRL mindig más nővel kavart ha járt is valakivel, ezzel rajoskodott bent a villában.
Szerintem Renyhe is csak megjátssza ezt a szerelmes szarságot, tudja miről szól a játék, gyerekkora óta VV-lakó akart lenni, fejből vágja az összes évadot, tudja hogy a szerelmi szál érdekessé teszi őt :)

Mók_Ica 2018.12.26. 20:58:53

@mocskosmacska: megnézni nem érdemes..... plusz még tehetsz vödröt is a tv alá :))) szóval nem éri meg.....

Mók_Ica 2018.12.26. 20:59:51

@szociál: vagy az én horkolásomra riadsz fel.... ki tudja ;)))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 21:01:28

@MosóMaca:

én még azt is elhinném hogy szerelmes lesz valakibe valaki mert annyira összevannak zárva, de ez a csoki hányszor kiverte az ágyából Renyhét ? :)
Ő meg csak visszamászott a niggához mert tudta mással ezt a szerelmes szart nem tudja eljátszani :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 21:02:59

@Mók_Ica:

az te vagy ?
legközelebb ne horkolj, elég baj az hogy rohadt hideg van :)

mocskosmacska 2018.12.26. 21:04:22

@szociál: Pedig valami extrát bele kellene vinni ebbe a szerelmes szarba. Erre jó alany lenne Roli. Renyhe eljátszhatná, hogy mennyire mások, mint az ő eddigi felpumpált, izomagyú csávói, ezért lenézni, de aztán elkezd iránta valamit érezni, amit először maga előtt is szégyell. Ez sokkal érdekesebb lenne, minthogy kiskutyaként mászkált egy egyenpasi után.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 21:05:45

@mocskosmacska:
Roli rosszul van renyhetol.
Kivitelezhetetlen.

mocskosmacska 2018.12.26. 21:07:04

@szociál: Bezártság, szexhiány.... valamit ki lehetne belőle hozni. És így annál izgalmasabb lenne.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.26. 21:08:25

@mocskosmacska:
Egy Greg Lacika szerelmi szál még osszejohet.

MosóMaca 2018.12.26. 21:10:10

@Mók_Ica: ejj,rajság,sukárság. hesstag hogyazanyjukbanéznekezekmáki?!

mocskosmacska 2018.12.26. 21:16:54

@szociál: Elképzelem Lacikát a heves pillanatokban....nem...nem tudom elképzelni

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 21:17:44

@MosóMaca: jó, de tapasztalatom szerint csak idővel dobjátok ki, addig szenvedtek, kb. a tipikus "megjavítom a pasit" szitu.

MosóMaca 2018.12.26. 21:21:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): többiek nevében nem beszélhetek,de nálam ez a sexre nem vonatkozik! Ha ott nem klappol a dolog,lehet akármilyen szuper pasi,nem tudok megmaradni mellette. Fordítva viszont hoztam a tökéletes példát már pár ex-el. Szuper sex,ezért nem vágtam ki időben...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 21:22:49

@Nyuszomuszo83: a futó kalandokat nem nevezik a nők exnek, tekintve, hogy tagadják, hogy ilyenbe belementek:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 21:27:04

@MosóMaca: Ezért nem vágnál ki engem se időben, hihi :DD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 21:27:24

@szociál: már megint jobban akarod tudni nálam :)

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 21:31:19

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): én nem tagadom miért is kéne? Exek mert közöm volt hozzájuk, arra az időre! Ennyike!

Mók_Ica 2018.12.26. 21:32:45

@szociál: majd veszek olyan cuccost, amit most reklámoznak, hogy ne horkoljak :))))

@MosóMaca: hát ez az.... ezért osztottam meg veletek.... ne egyedül ijedjek meg a képektől :))))

mocskosmacska 2018.12.26. 21:33:01

@úgymond olvasó mmkk: Tényleg hős, hogy végignézte 9 agyhalott karácsonyi vinnyogását.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 21:37:33

@Nyuszomuszo83: oké főni, ha ideges vagy, egyél narancsot:D

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 21:51:50

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ha ideges vagyok az nem ilyen! Ettem mandarint! Bibibi! :D

Jax Cooper 2018.12.26. 22:01:56

Atyaég Zsu és a Belevaló. :DDD
Mondjuk épp javasolni akartam, hogy adják át a második helyezettnek a díjat. Remélem nem Győzővel lesznek.

tvbuzi 2018.12.26. 22:02:29

Majd este is mutogatós bácsi? Szuper.

Mók_Ica 2018.12.26. 22:02:40

ójajjj..... ismét pornóbajusz van ma....... pffff..... szerencse, hogy ismét extra-hiper-szuper-giga-mega nagy konténereket hoztam......

Mók_Ica 2018.12.26. 22:03:38

@Ego0123: szia :)))

@tvbuzi: hogy a franc essen belé....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:04:19

@Nyuszomuszo83: hát nálam biztos nem verted ki a biztosítékot. :)
De majd inkább személyesen fejtem ki. :)

Mók_Ica 2018.12.26. 22:04:31

bakker.... vemhes pónis vittek be nekik???? óóóóóóóóóó

MosóMaca 2018.12.26. 22:04:41

Jajjjistenem! Szegény állatkák! Úgy aggódok értük! Amúgy ha csoki bent lenne,vajon ezektől a kis drágáktól is halálfélelme lenne?

Mók_Ica 2018.12.26. 22:05:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: mmkk összetartunk.... amúgy is, cigiszünetben mindent kibeszélünk, oszt iszunk rá :))))

Mók_Ica 2018.12.26. 22:06:25

@MosóMaca: megfejné őket hirtelen és meginná, amit kifejt..... ezt tanulta :))) (én kérek elnézést... a póniktól is :)) )

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:07:01

Na, kezdődik a zállatkert.
Arra lehet tippelni, hogy mikor és milyen mennyiségben hordják be a szalmát a vellába?
Illetve ez csak költői kérdés: mijafaxnak nem tettek valamit arra a szerencsétlen műfűre?

Jax Cooper 2018.12.26. 22:07:54

@úgymond olvasó mmkk: most Évi volt kétszer, szerintem ma már Győző lesz. Sajnos.

Ego0123 2018.12.26. 22:08:10

Már megint ez az obégatás.

Jax Cooper 2018.12.26. 22:08:18

Na, Renyhe már óbágat a mogyoró miatt.

Mók_Ica 2018.12.26. 22:08:36

@Jax Cooper: győző most türükbe' van..... minden 3dik bv után megy pihenni...... hol zalakarosra, hol türükbe.... van ott lóvéééé :)))

renyhe idegállapotba van.... átvette era kerepelését.....

MosóMaca 2018.12.26. 22:08:54

Renyhe akkora türhő paraszt mostanában,menjen haza

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:08:56

Ja, ha ma kiválasztás, megszórják Ribit és Renyhét. De Ribi lesz a kiválasztott.

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:09:01

na, pont jókor léptem be a streambe.
már ordít is az ótvar kurva, olyan borsodiasan.

Jax Cooper 2018.12.26. 22:09:27

Na, Adri milyen jól látja, hogy a Hunor is mindig a Roli seggében van. :))

Mók_Ica 2018.12.26. 22:09:56

@Jax Cooper: éva lesz, mondta tegnap... ismét angyal ruhában..... győző még nyaral

zsu és renyhe okoskodnak.... a két észlény... pfffff

MosóMaca 2018.12.26. 22:10:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: fentebb azt mondták,hogy na nem lesz kiválasztás

Mók_Ica 2018.12.26. 22:10:55

@MosóMaca: ekg, max ekg

greg homloka tele van piros pöttyel..... kiütés vagy pattanás????

Ego0123 2018.12.26. 22:11:05

egyértelmű feladatmeghatározás.

Jax Cooper 2018.12.26. 22:11:19

Áh, egy fokkal jobb ha Évi lesz.
Renyhét szórjuk ki, nagyon unalmas már a kerepelése.

mocskosmacska 2018.12.26. 22:11:52

@Csakazértis én vagyok a királynő: Vigye ki renyét, akármelyik esik ki, a nézők nyernek.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:11:55

@Mók_Ica: én ma kihagyom az esti cigit, de lélekben fagyoskodok veletek a teraszon. :)

Mók_Ica 2018.12.26. 22:12:01

pornóbajusz kezeit nem lehetne lekötözni???? mintha aerobik gyakorlatokat végezne folyamatosan.....

tvbuzi 2018.12.26. 22:12:14

Kezdődjön a balhééé

pomac 2018.12.26. 22:12:31

@MosóMaca: "jelrakás" hétvégén szokott lenni kihívás pedig szerdán általában :)

Ego0123 2018.12.26. 22:12:42

lovak bakker, mit csináljanak ugassanak..

Mók_Ica 2018.12.26. 22:13:06

renyhe nagyon aktív a gondozással kapcsolatban...... jól lecseszi zsut, hogy miért nem csinálta meg egyedül..... pfffff

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:13:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: oké drága ezt megbeszéljük tutira! Köszönöm!

Lemaradtam, vemhes az egyik póni??? Naaa neee, ezekre csörgő kígyót se!
Mondta pöti, hogy kiválasztás????
Akkor Renyhére savazok!

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:13:30

Zsu csinál ki mindenkit és nem fordítva
egyébként

MosóMaca 2018.12.26. 22:13:44

@pomac: jah,téLLeg.... a zünnepek összezavartak teljesen

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:14:43

Én is vasárnapot mondok kiválasztásra, szerdán kihivás, vasárnap párbaj!

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:14:46

a kiugró vállú rúdtáncos

Mók_Ica 2018.12.26. 22:14:55

renyhe ekézi zsut a hisztijei miatt.... oszt fél méter után már nem bírja a rárótt feladatot..... rögtön csereberél, variál.....

mocskosmacska 2018.12.26. 22:15:26

@Nyuszomuszo83: Én csörgőkígyót simán rájukbíznék. Az meg tudja védeni magát. A végén csak Lacika maradna életbe, mert őt kaktusznak nézné.

MosóMaca 2018.12.26. 22:15:47

@Ay Mama, Que paso: ki bírja azt a pusztítást elviselni,amit zsu művel?! Lehet tényleg kicsinál mindenkit és ő nyer

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:16:22

@Ay Mama, Que paso:
annyira van ennek a dagadt lógómellűnek a rúdhoz, mint nekem.

Mók_Ica 2018.12.26. 22:16:30

@Szepvoltfiuk: arra már van gyógyszer.....

nem is zsu a hisztis, hanem renyhe...... renyhe hess picsába....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:17:42

@mocskosmacska: maradjanak kint mind a ketten. Mondjuk amennyire jött fel nálam Renyhe, pont akkorát zuhant. Ha ketten mennek, Ribi jöjjön vissza.

Jax Cooper 2018.12.26. 22:17:44

Csípem Zsut, de most Reninek van igaza. Ha nem bírja a válla, hagyj váltson már csapatot, a reggeli förmedése miatt is elnézést kért. Ettől függetlenül egy paraszt, és mehetne haza.

Adri is gáz most már, azt hiszem ma p esik ki a pixisből nálam.

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:18:46

adri mit rolizik?
pulykázás lesz?

MosóMaca 2018.12.26. 22:19:23

@Szepvoltfiuk: ezt már én is lefigyeltem. Tuti kamu! Se mozgása,se külseje nincs hozzá. Vagy max valami huszadrangú külvárosi csehóban rázta magát a radiátorcső mellett

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:20:23

Most Hunor is az Adrit ekézi? Nem hiszi el Adri százalékát?

Mók_Ica 2018.12.26. 22:21:20

@Szepvoltfiuk: adri helyezkedik.... most sztem csak azért törleszkedik rolihoz, mert ő jött vissza a párbajról....

Jax Cooper 2018.12.26. 22:21:28

@Szepvoltfiuk: elég most már adriból, pedig csíptem, de tényleg gáz már, hogy ide oda vergődik. Roli is gáz, hogy fut egyből a Huncihoz átbeszélni a dolgokat. Ezt bizony kétszínűségnek hívják. Miért fekszik vele összesimulva, ha nem bírja?

Mók_Ica 2018.12.26. 22:22:14

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem értik, hogy miért pusztult rá rolira....

Mók_Ica 2018.12.26. 22:23:18

óóóó.. lesz nyugdíjas közönség :))))

pomac 2018.12.26. 22:23:31

itt vannak a hőn áhított nyuggerek :DDD

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:23:43

nem bírom már.
annyian vannak nálam a gyűlölt kalapban.:D

na, jön a betlehemes játék. ma is el leszünk ám kényeztetve...

tvbuzi 2018.12.26. 22:23:47

Közönség is van? Anyám

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:25:01

@Mók_Ica: pedig egyértelmű. Oda húz, ahol erősebb. A trió elmebeteg, azokkal nincs mit beszélni, marad Ribi, de azzal sincs. A Hunor ürítésre használja, Lacikával nulla kapcsolatban van, marad Roli. És van egy megbeszélésük, hogy Adri becsicskul neki. Gondolja, ez hozzátartozik.

nicu71 2018.12.26. 22:25:02

Juhé!!! Jönnek a lefizetett mamák a performanszraaa!! Cuki lesz

Jax Cooper 2018.12.26. 22:26:07

@nicu71: egy taps, egy bözsi utalvány.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:26:22

@tvbuzi: a közeli nyugdíjasotthon lakói. Biztos elromlott szegények tévéje és vmi műsor kell.
Vagy ilyen szórólapos termékeladásos utazás.

moletty 2018.12.26. 22:26:37

Naaaa: már szinte mindenkit utálok a mai nap után !
Egy ilyen szartócsa mint ez a Zsú minek él a Földön ? Mire jó egy ilyen selejt ?
Ilyen nőm lenne agyonverném egy lapáttal. ÉS még azt se értené a barma, hogy miért !
Renyhe is előadta magát ahogy kell... Pfőőőőjj

Avigal 2018.12.26. 22:26:52

Szép estét mindenkinek!

Ez a Roli-Hunor páros nagyon undorító volt most.

A pónikat meg ki kellene menekíteni időben, mert tartós lelki sérüléseket fognak szerezni....

MosóMaca 2018.12.26. 22:27:12

Remélhetőleg úgy válogatták a néniket és a bácsikat,hogy amelyik még hall,az nem lát el a színpadig,aki meg ellát még odáig,az nem hall! Így megúszhatják komolyabb károsodások nélkül szegény aggastyánok....

Jax Cooper 2018.12.26. 22:28:28

@moletty: Most nem azért, de Zsu mi a jó istent csinált a mai adásban, hogy így kell róla írni?

Avigal 2018.12.26. 22:29:27

@MosóMaca: Kedves vagy, h aggódsz értük:)

Sztem én a performanszt kihagyom, majd olvasgatlak itt benneteket:)

MosóMaca 2018.12.26. 22:29:44

@Jax Cooper: konkrétan rosszat nem,csak a folyamatos rinyálása kiborîtó. Azaz kiboritttttttó

Ego0123 2018.12.26. 22:31:05

Hirtelen megittam egy üveg bort.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 22:31:29

@moletty: ez egy igazán kedves komment volt, gratulálok

MosóMaca 2018.12.26. 22:31:54

@Avigal: a lovacskákért,vagy a nyugdíjasokért? A pónikért sokkal jobban aggódok,ők kiszolgáltatottabbak és tovább maradnak bent

Avigal 2018.12.26. 22:31:56

@Ego0123: Paulus Molnár Borház-félét?;)

Avigal 2018.12.26. 22:33:30

@MosóMaca: a lovakért jobban, nekik nem volt választásuk, a nézőközönség inkább vállalta önként. De értük is olyan cukin aggódtál:)

MosóMaca 2018.12.26. 22:33:50

@Jax Cooper: lemaradt a vége az előzőnek. Szóval kiborító,de ez a fenti komment csúnya volt azért!

Mók_Ica 2018.12.26. 22:34:03

@MosóMaca: ez jó volt :))) röhögök :))))

@Ego0123: én meg a maradék forralt boromat....

moletty 2018.12.26. 22:34:06

@MosóMaca: Pontosan ! A világon semmit nem képes se megérteni, se megcsinálni. De azért visszaszól , fintorog, besértődik, besír, stb. Most komolyan az ilyen lény MIRE JÓ? Mi haszna ?
MI értelme ?

Ego0123 2018.12.26. 22:34:53

@Avigal: nem rosszak a móri borok sem, de ez pannonhalmi borvidék kékfrankos, kollégámé és kiváló.

mocskosmacska 2018.12.26. 22:34:59

@MosóMaca: Szerintem elhozták a demenseket, aztán azt mondják nekik, hogy ezek az unokáik.

Jax Cooper 2018.12.26. 22:35:25

@MosóMaca: rendben, de meglehet válogatni mit írunk. Van egy szint ami alá szerintem nem kéne menni, pl az agyonverném, meg hogy minek él nálam pont ez a szint, főleg úgy h a mai részben kb. alig mutatták.

MosóMaca 2018.12.26. 22:35:29

@moletty: ez a része oké,de akkora indulatot nem kéne kiváltania belőled,mint amiket írtál.

Mók_Ica 2018.12.26. 22:35:54

ünnepi étek az asztalon..... vajon ki főzött??? vagy beküldtek nekik a rokonok kaját? :))))

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:35:54

@Szepvoltfiuk: pókemberezés! :D

Zsu szerint jó Hunyor stillje! De szar duma!

@mocskosmacska: ezen kurva jót röhögtem!

Avigal 2018.12.26. 22:36:12

@Ego0123: csak pont akkor olvastam a kommented, amikor a szponzort harsogta a tv

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:36:26

Zsu nem ennyire tud az arcával kommunikálni, hanem ennyire nem tud uralkodni az érzelmein
mondjuk az a kevés értelem olyan kicsi, hogy nem tudna kiülni egy ilyen nagy arcra

C.Chauchat 2018.12.26. 22:36:44

Dicsérjen téged egy villalakó...

tvbuzi 2018.12.26. 22:36:48

Rolinak mindenki benyal?

MosóMaca 2018.12.26. 22:36:51

@Jax Cooper: igen,egyetértek! Ezért helyesbítettem,mert ez a fontos rész lemaradt az előző kommentemből.

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:36:53

@moletty: én ezzel egyetértek! Abszolút!

Mók_Ica 2018.12.26. 22:37:29

@mocskosmacska: a retek bevetette a jó kis unokázós telefont?? jöjjenek, meg kell menteni az unokákat :)))

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:37:37

@Mók_Ica: vagy a Trófea mint Debilióéknál!

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:37:42

@moletty: onnan ahonnan Zsu jön ott a műköröm mérete a MINDEN
semmi más nem számít, csak hogy mekkora
ha ezt megérted, megérted Zsut is

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 22:38:08

@moletty: az oké, hogy karácsony utója, de egy bizonyos szint felett nem megyünk bizonyos szint alá :)

nicu71 2018.12.26. 22:38:37

Greg!!! Ezt a szofosást! Konténert!!

moletty 2018.12.26. 22:38:51

@Jax Cooper: Nem azt írtam, hogy agyonverném, hanem azt, hogy HA AZ ÉN NŐM lenne (ami nem fordulhat elő), így bánja a fene keserítse meg más életét !

tvbuzi 2018.12.26. 22:38:53

Van autóm, van házam,...

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:39:13

@Ego0123: akkor is Szekszárdi és Villányi! :D Kiemelve a palkonyai Mokos Pincészetet! :)

MosóMaca 2018.12.26. 22:39:49

@Avigal: nagyon nem szeretem,mikor védtelen állatokat ész nélkül fel/kihasználnak pénzhajhászásra. És lehet,hogy a nap nagy részében nyugiban elvannak ott,de lehet,hogy halálba stresszelik őket ezek a gyökerek:/

Mók_Ica 2018.12.26. 22:39:57

greg a benti mamuszában tapicskol a szénában??? szupcsi...... (nem)

Avigal 2018.12.26. 22:40:05

@tvbuzi: csak albérlete, nem?

moletty 2018.12.26. 22:40:32

@Ay Mama, Que paso: Azt mondod, h. van egy közeg ahol sok ilyen egyed van egy véges területen belül ? De hát hogy élnek meg ?

Jax Cooper 2018.12.26. 22:41:10

@moletty: rendben, habár egy feltételes mód ezen nem változtat.
Na kezdődik a prömierrrrr.....

Mók_Ica 2018.12.26. 22:41:27

@tvbuzi: albérlet..... azaz nem otthon lakik :)))

@MosóMaca: ekg..... szegény zafír mondta is az előbb..... én nekik adnám a 36 millát....

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:41:50

@moletty: hát nem lóvezetésből
van velük egy másik réteg akik fent- és eltartják őket

tvbuzi 2018.12.26. 22:41:51

Greg letegezte a nyuggereket?

Mók_Ica 2018.12.26. 22:42:17

nem is mindegyik nyugger.....

Maximista vagyok 2018.12.26. 22:42:56

Peti farmering zsebe a faszért van leszakítva? Hajrá a két póninak, nekik jár a 36 guriga.

Avigal 2018.12.26. 22:43:04

@Mók_Ica: egyetértek, kapják a pónik:) Ha egyáltalán túlélnek szegények....

MosóMaca 2018.12.26. 22:43:16

@Mók_Ica: ebben a vv-ben nem hallottam még ilyen összeszedett,választékos és lényegretörő nyilatkozatot! Megy a szavazatom Zafírra

Ego0123 2018.12.26. 22:43:42

@Nyuszomuszo83: Minden borvidéken vannak kiváló borok, hála Istennek Magyarország el van látva jó szőlővel és borokkal.

Én kifőzetem pálinkának, mert nem tudok jó bort készíteni, de a pálinkám kiváló!

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:43:51

@Mók_Ica: honnan tudod?lehet az ifjabbak katonák voltak

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:43:54

áááá.
nem hiszem el, hogy tényleg behívták a gyöngyösi nyugdíjasotthont.

Mók_Ica 2018.12.26. 22:44:00

1. a zene miért ilyen k.... hangos???
2. adri a bölcsőben priceless :)))
3. miért fetreng a földön????

pomac 2018.12.26. 22:44:08

vajon nem unják még a szép korúak hogy mindig Betlehemet kell nézniük már ők fújják kívülről :D

Jax Cooper 2018.12.26. 22:44:59

Adrinak van a legjobb dolga. Csak döglik. :D

Ego0123 2018.12.26. 22:45:02

Tegnap a Brian életét néztem. :):) 3 király

Mók_Ica 2018.12.26. 22:45:25

@MosóMaca: ugye? :)))

@tvbuzi: pásztor

@Ay Mama, Que paso: azt már eltörölték.... :)))

moletty 2018.12.26. 22:45:42

Renyhe mekkora ripacs :D :D :D:

Jax Cooper 2018.12.26. 22:45:48

Lacikát sem hallottuk még ilyen sokat szövegelni. :)))

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:46:01

nem cseréljük ki a közönséget a játékosokra?

Avigal 2018.12.26. 22:46:01

@Ego0123: az jó:) Gondolom, nagyobb élmény volt, mint ez a mostani.

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:46:03

Lacikát épp most jelölték a legjobb mellékszereplő Oscarra

Mók_Ica 2018.12.26. 22:46:22

@tvbuzi: nézd meg, vannak egész fiatalok is....

@Ego0123: én 24én néztem :)))

tvbuzi 2018.12.26. 22:46:33

Jó napot, jó napot!
nem vagyunk mi vén faszok, vén faszok!

Jax Cooper 2018.12.26. 22:46:58

@tvbuzi: szerintem valami random pásztort, juhászt, tudja a franc.

csodalámpa 2018.12.26. 22:47:25

Eddig nem tűnt fel, de Puskás Peti naturálban ilyen, vagy speedet tol az adások előtt? Ijesztően néz ki, ha leveszem a hangot...

MosóMaca 2018.12.26. 22:47:26

Ezek téllleg megtanulták a szöveget?’

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:47:36

@Mók_Ica: de minden külföldön háborúban eltöltött nap duplán számít
nem?

Avigal 2018.12.26. 22:47:41

@Mók_Ica: S mit adtak nekünk a rómaiak?:)

moletty 2018.12.26. 22:47:57

Láci tééé ne rakd el az aranyat Tesóóóó! :D :D

Mók_Ica 2018.12.26. 22:47:57

@moletty: pont, mint özv.ribi :))))

moletty 2018.12.26. 22:49:07

Sajnos a szerecsen király már nincs köztük ! :D

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:49:27

fúúú baszdmeg, mint valami mszp éves kongresszus.

Ego0123 2018.12.26. 22:49:38

@Mók_Ica: meg a Tapló Télapót is :):):)

moletty 2018.12.26. 22:49:49

A közönség is DEbil :D :D visszázik...
Renhye érintkezni akar :D

Jax Cooper 2018.12.26. 22:49:57

Ez az előadás megérett egy aranymálna díj...khm...Oscar díjra,

Avigal 2018.12.26. 22:50:19

@Szepvoltfiuk: Inkább MSZMP-t kellett volna írni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:50:39

@MosóMaca: tudták. Ebből a szempontból jobbak voltak, mint pl. Edináék.

moletty 2018.12.26. 22:50:48

Hát renyhe rosszabb mint Özvegy újabban !

Ego0123 2018.12.26. 22:51:13

Last Christmas aláfestő zene

csodalámpa 2018.12.26. 22:51:21

De, Renike, idióta vagy :D :D ki fognak baszcsizni a többiek hamarosan.

Mók_Ica 2018.12.26. 22:52:05

@tvbuzi: :)))))))))))))))

@Ay Mama, Que paso: aham..... melyik háborúban?? :)))

@Avigal: Jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól... mit tettek a rómaiak értünk?

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:52:10

tetszik neked a Lacika - kérdezte a férfi kommunikátor(?)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 22:52:30

@moletty: hagyták volna a pitsába ölelkezni, aztán kapjon büntit. Hülye nő.

tvbuzi 2018.12.26. 22:52:55

Renyhe elindult a lejtőn

Jax Cooper 2018.12.26. 22:53:38

Na a következő rész is nagyon izgalmas lesz. Hunor... ja nem.

moletty 2018.12.26. 22:53:50

MA nincs kiválasztás ?

tvbuzi 2018.12.26. 22:53:58

Baukóra mennyi idő alatt lesz kiborulva Zsu?

Avigal 2018.12.26. 22:54:00

@Szepvoltfiuk: Még most is ez van?? Politikailag nem vagyok up-to-date....

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:54:26

@Mók_Ica: kijaza Zafir?

Mennyi nyugget volt... azti
Zsuzsu belevalót fog vezetni??? Nem nézem!
@Ego0123: igen jó sok borvidékünk van kiváló borokkal! És jó pálinkával! :)

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:54:39

@Mók_Ica: hát ahol a magyar nato katonák voltak
az a bácsi a hátsó sorban úgy ült ott, mint aki megjárta Kandahart

Jax Cooper 2018.12.26. 22:55:10

@Ay Mama, Que paso: ahhoz vajon milyen diploma kell, hogy férfi kommunikátor? Vagy OKJ-n megtalálom az akkreditált képzések között? :D

nicu71 2018.12.26. 22:55:18

@Jax Cooper: biztosan nem szövegel többet Lacus mint máskor, csak eddig a harsányakat mutatták, igy hogy kiestek, több idő jut a maradékra. Hálistennek

Mók_Ica 2018.12.26. 22:55:28

@Avigal: :))))
Békét hoztak...
Ó, békét... Demagóg!

renyhe beleélte magát a sikeres színésznő szerepébe..... óóóóóóóóóóóóóó

@moletty: már ő is özvegy....

Avigal 2018.12.26. 22:55:47

@Nyuszomuszo83: Az egyik szerencsétlen póni a Zafír.

Jax Cooper 2018.12.26. 22:55:54

@moletty: nincsen sajnos. majd vasárnap.

MosóMaca 2018.12.26. 22:56:13

@Nyuszomuszo83: Zafír az egyik lovacska ♥️

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 22:56:55

@Jax Cooper: férfi tréner a helyes, az az Adri,
szerintem OKJs

moletty 2018.12.26. 22:57:02

Zsuzsu belevealó ? Győzikénél csak nem lehet rosszabb....
"Én a magyar Báthory Erzsébet, körtefa műsorvezető" vagy valami hasonló... :D

Mók_Ica 2018.12.26. 22:57:09

@Nyuszomuszo83: az egyik póniló :)))

@Ay Mama, Que paso: őt nem figyeltem.... de akkor lehet... és a sok nő??

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:57:27

amúgy tényleg nem értem.

az egy dolog, hogy ki kellett zárni a négert, de ez még nem jelenti azt, hogy nem vezethet belevalót.

vagy tartogatják a puskaport.

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 22:58:05

@moletty:

a bükfürdői bridget jones.

nicu71 2018.12.26. 22:58:21

@Avigal: ezek most fidesz nyugdíjasok, azt hiszik Böske utalványt kapnak. Régebben MSZP rajongók voltak, azelőtt meg Kádárban bíztak.

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 22:58:27

@Mók_Ica: @MosóMaca: jaaa köszönöm, én neki itélem a 36 miskát!

pomac 2018.12.26. 22:59:21

@Szepvoltfiuk: száműzték mit radicsot mert nem azonosulhatnak egy szemökölcsipesz dobálóval

MosóMaca 2018.12.26. 22:59:28

zsu a kortárs beszédnél is megakadt egy picikét. A bv-ben meg tud majd szólalni,vagy csak vinnyog majd,hogy annyira izgul és el se hiszi,hogy ott lehet?

Mók_Ica 2018.12.26. 22:59:45

@Nyuszomuszo83: igen, én is így döntöttem :)))

Avigal 2018.12.26. 23:00:00

@nicu71: Köszönöm szépen a politikai továbbképzést:) Főleg nyugdíjas ügyben:)

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:00:30

@Mók_Ica: ők lehet, hogy kiszolgáló személyzet tagjai voltak Kabulban

Butterske 2018.12.26. 23:01:01

@Ay Mama, Que paso:
Országban Bükfürdő a gyógyfürdők közül a harmadik legnagyobb forgalmú hely. Nyáron konkrétan több a turista mint a helyi lakos. A lakások minimum 60%-ka magánszállásnak van kiadva. Ott nem vasazásból élnek a szegények, hanem a Bükfürdő táblánál megállnak és a magán szállásokra irányítják az embereket. Ebből konkrét családok megélnek, olyan ott a forgalom. Szóval Zsu sem olyan szubkultúrában nőtt fel az 1000%.

MosóMaca 2018.12.26. 23:01:11

@Nyuszomuszo83: már abszolúte,meg kétharmados többséggel is meg mindenhogy megszavaztuk nekik!

Jax Cooper 2018.12.26. 23:01:37

Jesszusom. :D Egész jó felkonf volt! :D

Avigal 2018.12.26. 23:01:38

@nicu71: Apropó: az Erzsébet utalvány nem fog megszűnni januártól?

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:01:48

Évi hogy örül, hogy van aki nála is bénább

C.Chauchat 2018.12.26. 23:02:32

Megérdemeljük a sorsunkat

tvbuzi 2018.12.26. 23:02:36

Mint anya a hülye gyerekével

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:02:43

valaki telefonáljon már be és keverje össze.

amúgy miről beszél?
faszt kapott ő nem szavazatot.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:02:47

borzalom...... zsu..... kicsit rikácsol..... közösségi médiai héten nyertem......
éva, mint egy tanci néni oktatja az oktondit.....

Jax Cooper 2018.12.26. 23:03:30

@Ay Mama, Que paso: :DDD Nekem is ez jutott eszembe! :D

tvbuzi 2018.12.26. 23:03:35

Átlépte a komfortzónáját

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:03:46

@Butterske: ezt feljegyzem magamnak a gyógyfürdős füzetembe

a "B" betűhöz

Nyuszomuszo83 2018.12.26. 23:03:59

@MosóMaca: helyes!
Na kijöztem cigizni az erkélyre a szefost nem nézet istenuccse!

Avigal 2018.12.26. 23:04:00

@Butterske: Ráadásul közel az osztrák határ, rengeteg osztrák is van. S egy nagyon hosszú múltra visszatekintő fürdőhely, nem mostanában nyílt.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:04:03

@Avigal: még idén kaphatnak.... jövő év dec 31-ig beváltható :)))

@Szepvoltfiuk: no, hát azt sem kapott :)))

@tvbuzi: rosszabb...... kioktató....

MosóMaca 2018.12.26. 23:04:26

Viszont,így,hogy izgul,kevésbé affektál legalább. De legalább ööö-zik rendesen

nicu71 2018.12.26. 23:04:51

@Avigal: dehogy fog. Egyébként elnézést kérek a normális nyugdijasoktól. Mert vannak azért, akiken nem fog a mindenkori agymosás

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:05:12

@C.Chauchat:
meg baszdmeg.

mindjárt elhívom inkább @nyuszomuszo83 -at randizni.

lehetne akkor más az esti programom.

C.Chauchat 2018.12.26. 23:05:13

Wtf vatta(fuck)cukor??!

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:05:27

Zsu már érti a tévés szlenget!!

Avigal 2018.12.26. 23:05:29

@Ay Mama, Que paso: Jó hely nézegettem, hogy el kéne menni. Kénes gyógyvize van.

Ezer éve nem voltam ott. Sárvárnál mindig elakadok.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:05:42

szegény zsu.... annyira izgul, hogy olvasni sem tud....

tvbuzi 2018.12.26. 23:05:47

Elég is volt ennyi gyerekek. Holnap reggel ráülök a gályapadra.

Butterske 2018.12.26. 23:06:48

@Avigal: Osztrák, német,szlovák,orosz turista minden van ott.

Avigal 2018.12.26. 23:06:49

@nicu71: Én általában a normálisakkal találkozom, azért csodálkoztam.

Jax Cooper 2018.12.26. 23:07:02

@Mók_Ica: nem baj, szerintem Évi sem valami nagy segítség neki. Jó ez. :))))))

Mók_Ica 2018.12.26. 23:07:13

@Szepvoltfiuk: csak akkor, ha rendes leszel és udvarolsz :))))

Jax Cooper 2018.12.26. 23:07:52

Ez Évi mondta neki, hogy mondja be, hogy milyen szép!!! :D :D :D

Mók_Ica 2018.12.26. 23:07:55

@tvbuzi: jó éjt :))) én is megyek holnap.....

zsu csámpásan áll.....

Avigal 2018.12.26. 23:08:00

@Butterske: Rég voltam, akkor még csak a környéken volt felkapott.

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:08:28

@Avigal: most menj amíg Zsu nincs ott!

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:08:43

amúgy a zsu eléri a baukó-gáspár szintet.

Ego0123 2018.12.26. 23:09:44

@Butterske: Bükfürdőn nagyon normális emberek élnek, és nem így beszélnek ,mint Zsu

MosóMaca 2018.12.26. 23:10:32

@C.Chauchat: igazából már volt pár úgymond majd jön

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:11:11

Táncolni fog a trampli...

Avigal 2018.12.26. 23:12:03

@Ego0123: Igen, az országnak az a része jó hely.

Butterske 2018.12.26. 23:12:24

@Ego0123: Igen, én is ezt tapasztaltam.

Jax Cooper 2018.12.26. 23:12:26

@Szepvoltfiuk: szerintem simán hozza őket. :D

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:12:36

@Mók_Ica:
te az ügyvédje vagy, vagy több a nicked dikk more?:D

más:

baukó újra táncol. vmivel ki kell tölteni a műsort.

MosóMaca 2018.12.26. 23:13:22

@Szepvoltfiuk: azért a gázspár-baukó léc nincs olyan magasan

C.Chauchat 2018.12.26. 23:13:29

"Miben hisztek ti makacs égitestek,
hogy föllobogva
lángokkal egymásnak nem estek,
csak kerülitek egymást óvakodva?"

Avigal 2018.12.26. 23:13:36

@Butterske: Talán majd tavasszal egy napra.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:13:37

ez miért kell??????

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:13:48

@Maximista vagyok: de miért? Miért kell ilyen faszsággal kitölteni a műsoridőt?

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:13:56

Na! Ez a Zsu tánca! Rugdos össze vissza :D

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:14:14

gyerekek.

azért egy ilyen bv, aztán lehet az előjegyzést kérni a neurológustól.

Avigal 2018.12.26. 23:14:57

@Ay Mama, Que paso: Nem hiszem, hogy sok vizet fog ott zavarni.

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:15:02

vannak még itt Bükfürdőről?v
agy a környékéről?
vagy aki már járt Bükfürdőn?

moletty 2018.12.26. 23:15:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: EKG ! EZ VÉRSZAR ! Baukó kidöglött! :D :D
Ez a barom Zsú nem tudja még a 2 ló nevét se ! Selejt ez Zsú

Jax Cooper 2018.12.26. 23:15:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: nincs elég anyag. :( vagy passz. meg a mostani bejátszásokban is a mai öfi részeit mutatják.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:15:30

@Szepvoltfiuk: nincs több nick-em :))) régóta ezt használom :)))) nyuszinak rendes pasi jár, csak szóltam :))))

MosóMaca 2018.12.26. 23:15:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: inkább beszéljen?! Zsu?! akkor már inkább rángatózzon,azzal nem idegesít

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:15:39

És újra megnézzük a vv bejátszásait. Nem volt semmi történés 24 óra alatt?

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:15:58

szerintem menjen a döntőig a két póni, aztán nézzük a fantomképeket.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:16:21

@Maximista vagyok: baukó sem volt jobb.... még az egyszerűbb mozdulatokat sem vette le....

moletty 2018.12.26. 23:17:31

De tetszene ha valakit megharapnának ! A pónik nagyon makacs és mérges állatok tudnak lenni ! :)

Mók_Ica 2018.12.26. 23:17:41

sztem rosszul feliratozták a pónik beszédét......:))))

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:17:42

hugyoznak és szarnak. jézusom.

roli is rajzfilmen nevelkedett úgy látom.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:17:52

@MosóMaca: ne beszéljen egyik se. Inkább nézem a lovakat.

Jax Cooper 2018.12.26. 23:17:56

Baukó Éva: "Én mint jó műsorvezető"... ööö excuse me?

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:17:58

Eddig bírtam, inkább cigizek.

Avigal 2018.12.26. 23:18:02

@Ay Mama, Que paso: én az Őrség mellett nőttem fel, életem első gyógyfürdője Bükfürdő volt. Jó hely az, közel Szombathelyhez.

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:18:13

telefonáljon már be valaki!!

moletty 2018.12.26. 23:18:32

@Mók_Ica: "Én mint jó műsorvezető" Baukó is selejt egyébként (de ő nem életképtelen)

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:19:12

@Mók_Ica: de most már betudom lőni hogy Zsu milyen magas. Vagyis mély.

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:19:37

Zsunak magasságra a Hunor tetszik

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:20:02

@moletty: azt megnézném. Lányomat harapta meg, fájdalmas. Túlhajszolták szegény pónit, és rosszkor akarta megsimogatni.
Ha kiborítják szegény állatokat, sanszos.

Avigal 2018.12.26. 23:20:08

@úgymond olvasó mmkk: itt nálunk a faluban van egy legendásan harapós póni, nem is tudják eladni:)

C.Chauchat 2018.12.26. 23:20:23

Mai tanulság: az ironikus ellentéte a spontán. Kösz

moletty 2018.12.26. 23:20:36

Na itt van Jókai ! :D

MosóMaca 2018.12.26. 23:20:39

@Szepvoltfiuk: én még sms-ben is szavaznék rájuk,emelt díjason

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:21:05

na, megint jön a magyar jókai mór.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:21:07

Hogy ma se maradjunk almafasz nélkül....

Ay Mama, Que paso 2018.12.26. 23:21:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: karácsonyi best of van
Zsu ma a műsor/tartalom maga

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:21:10

ez nekem annyira kurvára fáj!

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:21:47

@moletty:

kurvaélet.
miért erőltetik?
adjanak nekem pénz, megcsinálom ezt a kurva műsort.

C.Chauchat 2018.12.26. 23:21:57

Szava Petőfi, szíve Arany, agya Tompa

Mók_Ica 2018.12.26. 23:22:22

@Szepvoltfiuk: ez valóban meglepő volt :)))) pláne, hogy rolinak vannak állatai.... :)))

@Maximista vagyok: :))) nem telefonálsz be??? :)))

@moletty: mindig fényezi magát..... amúgy sem azt a rajzfilmet, sem ezt az udvarló-oktató filmet nem értem.....

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:22:24

Győzi a mélymagyar... Évának milyen szar segge van. Vagyis nincs segge, a bóti csöcs nem ellensúlyozza...sőt.

Ego0123 2018.12.26. 23:22:26

Ezt a sárospataki palijának üzeni.

MosóMaca 2018.12.26. 23:22:35

Na,most kapcsoltam el!!! Hát f@szomat bameg,hànyszor kell még megnézni ennek a köcsög retardált f@szkalapnak az idiótaságát,hogy a magyar nyelv.... ő,mint kívülálló nyilatkozik a magyar nyelvről.... agybaj

Jax Cooper 2018.12.26. 23:22:42

NE HAZUDJ! :D NE HAZUDJ!

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:22:47

@úgymond olvasó mmkk:

nagyon amúgy. és gondold el, hogy ezért a SZARÉRT az egész stáb pénzt kap.

MIÉRT?

moletty 2018.12.26. 23:22:51

Ez valami baromi szar ! És nem is Zsu miatt...
Egyébként találtam Zsuban 1 pozitívumot: Nem fog dugni a villában !

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:23:15

@úgymond olvasó mmkk: én félek tőlük. A póniktól nem, de a nagyoktól igen. Meg minden nagytermetű állattól.

Mók_Ica 2018.12.26. 23:23:28

@Ay Mama, Que paso: arcra viszont greg...... no comment

SzabadEzANév? 2018.12.26. 23:23:40

Itt az a lényeg hogy nem akarják hogy Zsu bármi olyat lásson amit ő amúgy nem lát bent (titkos beszélgetések melyek csak 2 játékos között zajlottak le) és ne jusson előnyhöz, ami érthető is, de akkor is lehetett volna valami közepesen uncsi de még nem látott részletet bevágni amin Zsu is ott volt

Butterske 2018.12.26. 23:23:42

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szerintem egyszerűen nem játszhatnak be semmi olyant, amitől Zsu taktikázni tudna. Elvileg hozzá sem juthat plusz infohoz.
Szerintem egyáltalán nem volt rossz. Anikó kb. így vezette az első évadját.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:24:10

én is adok tanácsot:
kedves férfiak! lehet bármekkora pénztárcátok, ha faszok vagytok.
tisztelettel, én

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:25:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: én is félek a lovaktól. a közelükbe sem merek menni.

Jax Cooper 2018.12.26. 23:25:04

@Butterske: igen, ebben van valami, lehet azért nem adnak friss anyagokat. és igen, szerintem sem volt olyan gáz. izgult, meg nem tud választékosan beszélni, de azért próbálkozott.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:26:13

@Butterske: @SzabadEzANév?: Erre pont nem gondoltam, annyira lefoglalt, hogy keressem azt a kurva konténeeeeert. :)
Igazatok van. :)

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:26:14

@úgymond olvasó mmkk: ha akkora tárcám lenne mint ami Évinek kell akkor lenne egy kurva jó napja, mert bizony levinném a Hortobágyra aztán otthagynám a puszta közepén pucéran :)

moletty 2018.12.26. 23:26:26

@úgymond olvasó mmkk: Ezt nem mindenki gondolja így Kedvesem ! Sőt néha azt hiszem a Tefélék vannak kevesebben.... jóval kevesebben.... sajnos

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:27:24

@Maximista vagyok: sárospatakra vigyed, a hűtlen férfi családjához :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:28:20

@úgymond olvasó mmkk: kiegészítésként: kedves hölgyek: a gyerekek nem a bmw-re fog hasonlítani, hanem a sofőrre.....

Pénztárca mérete normális nőknél semmit nem kompenzál, de ismerünk olyanokat, akiknél igen. :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:28:29

@moletty: Éva azt mondta el, milyen udvarlót szeretne magának, én meg azt, milyet nem :))

moletty 2018.12.26. 23:28:33

Az szenzációs amikor egy ló röhög ! Vagy amikor a tenyeredből eszik a hatalmas fogaival...
és olyan okos a szemük.... szeretem őket főleg a nagy kemény seggűeket :D

MosóMaca 2018.12.26. 23:28:33

@Maximista vagyok: vidd sárospatakra a gané pasija kertjébe!

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:28:48

@úgymond olvasó mmkk:

abból a sztoriból még egyszer blikk címlap lesz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:29:29

@Maximista vagyok: nem kell ahhoz egy nap, az ország legtávolabbi csücskéből is fél nap alatt ott vagy, minek pazarolni rá több időt? :)

MosóMaca 2018.12.26. 23:29:54

@moletty: igen,csodás állatok! Én az orrukon szeretem simi őket

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:30:45

@Szepvoltfiuk: felébred a bulvár a bejglikómából, és botrány lesz belőle, akárki megláSSa :D

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:31:03

Évek óta tervezem hogy megnézem a Felhőatlaszt, így most búcsúzok, talán négyre végzek vele :D

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:31:10

na, kv, cigi nálam is.

emésztem a mai szart.

közel egy milliárdba kerül egy vv. és ezt tudják belőle kihozni.
nem hiszem el.

árpa attila gyere vissza!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:31:15

@úgymond olvasó mmkk: azt nem udvarlónak híjják. ;) Az udvarló sokat beszél, míg bejut a nő bugyijába, Évi a bugyijával lasszózna magának. :)

moletty 2018.12.26. 23:31:45

Jójéjt mindenkinek hónap mán nincs Kari!

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:32:37

@úgymond olvasó mmkk:

csak egyszer nézzen be ide egy blikkes.
mi buktattuk le.
ezt nevezik úgy, hogy oknyomozó bambulás.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:32:40

@Szepvoltfiuk: mi itten a hv-n feléből sokkal jobbat tudnánk. :)

Jax Cooper 2018.12.26. 23:32:48

Jó éjt mindenkinek, holnap már részemről bejglimentes nap és konditerem.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:33:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: tudom, az szponzor ;) amelyik férfi belemegy a szponzor szerepbe, az nem is érdemel jobbat egy baukónál :)

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:33:33

@Csakazértis én vagyok a királynő:
nem tudjuk ki lasszózott kit.
lehet, hogy évát lasszózták még valami escort oldalról.

Jax Cooper 2018.12.26. 23:33:44

@Maximista vagyok: jesszus. :DDD nagyon hosszúúúú éjszakád lesz. azt nem mondom, hogy meg is éri, de hajrá! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:34:29

@Szepvoltfiuk: röhögnék, ha még idén tényleg címlap lenne belőle

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:35:12

@Jax Cooper: éva nem kurva, sokszor esik szerelembe vagy mibe/kibe.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:35:42

@Maximista vagyok: a felhőatlasz jó, nekem tetszett. jó szórakozást :)

nicu71 2018.12.26. 23:35:51

@Maximista vagyok: én a das Boot-a tengeralattjáró film 3.5 órás rendezői változatát néztem meg 3 nap alatt :) mekkora film te jo isten..

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:36:43

@Jax Cooper: hárszor futottamár neki, de most végigtolom, most pont rákészülök :D ha most nem nézem meg megint egy évet várhatok.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:37:19

@úgymond olvasó mmkk: azért néha már sajnálom, akik a szereposztó díványokat használják, mármint pasikat. Egyre többen állnak sorba és egyre rosszabb a felhozatal

MosóMaca 2018.12.26. 23:37:20

Elteszem magam,mert holnap korán kelés, négy nap családozás után végre hazahúzok a kis lakásomba. Szép álmokat mindenkinek!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:37:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: éva még keresi szponzo.. akarom mondani életre szóló hű szerelmét

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:38:41

@nicu71: nekem sűrű a program mert a Gyűrűk Urával végeztünk és én még leakarom pörgetni a Harry Pottert 2 nap alatt. Aztán lenne még kedvenc bőven!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:39:41

@Maximista vagyok: holnap délelőtt én is Harry Potterezek, aztán majd pénteken meló után folytatom, semmi sem akadályozhat meg :)))

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:40:20

@úgymond olvasó mmkk:

én amúgy vinném.
aztán kiokosítom és mondanám, hogy társaságban nem beszélhet.

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:40:53

@úgymond olvasó mmkk: amit eddig láttam belőle az tetszett, de ez egy olyan film amihez kell hangulat. Ez a hangulat leginkább ilyenkor van meg nálam :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.26. 23:41:33

@úgymond olvasó mmkk: ráér még. :) Minek is kötelezné el magát? :D
Ja, nem jó műsort nézek. :D

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:42:06

radics megvan?
újra berobbant a pali, most épp egy erőltetett zenével. tegnap láttam, de nem akartam ide betenni.

maradnia kellett volna a natúr youtube ökörködésnél, mert az még a tizenéves ronaldoknak tetszik.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:44:39

@Szepvoltfiuk: évát?

@Maximista vagyok: ha nem tetszik, akkor engem szidj nyugodtan :)

@Csakazértis én vagyok a királynő: ugyan már, elköteleződés, minek az?

Szepvoltfiuk 2018.12.26. 23:45:53

@úgymond olvasó mmkk:

persze. csak úgy kell kezelni az alapokról, mint egy újszülött kutyakölyköt. okítgatni, hogy mit szabad, mit nem.

Maximista vagyok 2018.12.26. 23:47:09

@úgymond olvasó mmkk: olyan nem lesz, nekem még nem tudtak szar Hanks filmet mutatni... Ma is szedtem tőle egy újat.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:48:44

@Szepvoltfiuk: hát, ízlések és pofonok :D

@Maximista vagyok: :)))) majd mondd el holnap, milyen volt.

jóccakát!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.26. 23:49:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: vajna papán kívül biztos akad még megfelelő szponzor.

na jóccakát tényleg

mobilos perpetuum 2018.12.27. 00:05:40

@moletty: Nehéz lehet most a Zsu elleneseknek. A macskámnak semmi neve nem volt, jaj nem tudta az állatok nevét. Győzike a magyar nyelvet naponta sárba tiporja, azon méltatlankodjatok. Zsu nála már jobb. Jövőre még jobb lesz.

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 00:14:55

@Szepvoltfiuk: naaa ez már tetszik! Végre! :D Mi tart vissza? :D

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 00:22:39

@Mók_Ica: De Drága vagy! Imádlak Móki! Ma is kitakarítom a kontit, mindjárt kezdem, csak eddig döglöttem! Vagyis nem tudos eldönteni, hogy holnap Siófokon a Piroskába vagy a János Étterembe menjünk csülköt enni barátnőmmel vagy a Calysoba a kemencés vasalt csirkémet együk?!

Szepvoltfiuk 2018.12.27. 00:33:25

@Nyuszomuszo83:
megtettem az első lépést.:D

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 00:36:05

@Szepvoltfiuk: válaszoltam is! :) tessék lecsekkolni! :)

2018.12.27. 02:20:02

Ilyenből adhatnának többet is le. Ezen legalább lehetett nevetni. Ja és őszinte is volt, meg nem megjátszott.

rtl.hu/rtl2/valovilag/roli-es-hunor-a-ket-szakember

2018.12.27. 02:20:30

Éjszakai műszak bent van most?

2018.12.27. 02:48:12

Kicsit elkalandoztam

2018.12.27. 02:50:02

Azért küldhetnének már be nekik megint valami töményet, hadd jöjjön ki belőlük az őszinteség, vagyis menjenek le kutyába. Az előző szériában jobban itatták őket

2018.12.27. 02:50:38

még 3 óra gálya

Sanda.Ipse 2018.12.27. 06:58:09

@Paic Róbert:
Végre egy 2 perces jelenet, amin tényleg lehet egy jót röhögni. Helyette kapjuk a végtelenített Reni vs Zsuzsu rikácsot. Köszi.
Lepörgetve most néztem meg a tegnap estit. Felejtős az egész úgy, ahogy van. Basszus, az énekek dallamát egyik idióta sem ismerte???? Sebaj! Remélem a nyuggerek legalább kaptak egy kis statisztapénzt.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.27. 07:32:04

@Nyuszomuszo83: Hé meg hó, én sokkal korábban megtettem és nagy semmi.

hereverő heverő 2018.12.27. 08:17:02

Lóreggelt mindenkinek, kellemes csütörtököt!

Látom nyuszó se sokáig marad özvegy :) Vagy de, csak válogat?

Visszanéztem a tegnapit, 3 perc volt az egész pörgetve. Nem tudom van-e értelme tovább rágni ezt a gittet, a casting is pocsék és a tematikus hetek is, érdekesség zéró. Rezeg a léc. Ha egyszer csak nem jövök kommentelni, tudni fogjátok, hogy lecsúsztam a szerről.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.27. 08:43:25

@Szepvoltfiuk: Én kérek elnézést mindenki nevében, aki ezt elhitte:D

Gia 2018.12.27. 09:01:14

Hopi.VVEra nagyija elhunyt,ezért Era nem Blikk chatel.Remélem még tudtak találkozni,és nem akkor történt,amikor még Era villázott.

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 09:26:17

@hereverő heverő: Jó reggelt! A szerről sskk nem szabad lecsússzá, míg tart, ha nem nézed itt értesülsz majd a történésekből! Ezért én nem tudok haragudni rád, mert a tegnapi is átment egy unalomba csapó infantilis semmibe. Bevallom én felét nem is néztem, mert csodálatosa nyuszitappancsaim ápolgattam! :D
Nyussz kezdi gyászruháját levetkezni, mert milyen lenne már ha szépen és fijatalon elszáradna mint a kóró! A virágot locsolni kell, hogy virágozzon! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 09:39:21

@Szepvoltfiuk: @savanyú a narancs ( Villanyfényes):
Javasolhatom a küzdjetek meg és menjetek ölre verziót egy lovagi torna keretein belül??? Az olyan romi! Majd a nyertes dárdájára kötök szalagot!
(Csak nehogy úgy járjak mint Boleyn Anna! :D )

2018.12.27. 09:48:34

Szasztok!

Most nézem vissza: hát, akit Renyhe nem irritál, arról meg van a véleményem. ;-)

hereverő heverő 2018.12.27. 09:54:07

@Gia: szegény Era. Sajnálom, mert akármilyen us vklt benn, de egy halálesetre kijönni nagyon durva. Remélem hamar kiheveri.

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 09:57:32

@Gia: Szegény, ezért én nagyon sajnálom, elveszteni vkit aki fontos lélektörö. Így tuti kell majd az az emlegetett pszichomókus. :(

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 09:58:46

@Spitzbauer: engem eddig csak Roli Roli nem irritál még per pillanat!

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 09:59:28

A telefonom mongyon le! :D

hereverő heverő 2018.12.27. 10:00:20

@Nyuszomuszo83: Egyrészt nem vagyok én olyan érdekes/humoros/bölcs/stb nem kivánt törlendő, hogy hiányozzak. Másrészt hiába az itteni társaság, ha nem történik semmi amiről lehet kommentelni akkor mi se tudunk várat építeni. Sajnos.
A virágról nem láttunk képet, úgyhogy a szépen fiatalon témában nem tudok nyilatkozni. Én már linkeltem képet magamról amikor még fiatal voltam és kellett a pénz, és hát igen, sajnos bevállaltam ruha nélküli képet is...

2018.12.27. 10:02:47

@Nyuszomuszo83: EKG! Meg engem Adri sem. Tán Lackó sem, de ő egy nyóckeres czigánykisfiú, addig jó míg nem nyilvánul meg. Hunyor féltékeny lett :-).

hereverő heverő 2018.12.27. 10:04:58

@Spitzbauer: engem irritál, de nem sokkal marad le tőle özv. Ribike, Greg és Zsu sem. A lányok közül Adri a legnormálisabb. Fiúk közül szerencsére kihullott a férgese, ők most tőlem tujulhatnak.

mobilos perpetuum 2018.12.27. 10:05:53

Minden évben fel szoktam hívni erre a régebbi cikkre a figyelmet, aki még nem ismerné.

index.hu/tudomany/2014/02/04/miert_imadjuk_gyulolni_a_valo_vilagot/

Egy elgondolkodtató részletet kiragadok belőle belőle:
"... egyszerű: ha ki is mondom, hogy mennyire gyalázatos, amit a tévében látok, és fel kéne gyújtani az egészet (és ezzel indirekt módon azt mondom, hogy bezzeg én mennyivel jobb vagyok náluk), azzal erősebb lesz az önbecsülésemet növelő hatás. Minél hangosabban, minél több ember előtt, minél erősebb kifejezésekkel élve mondom ki, annál inkább.
És a közösségi médiával (*) máris belekerültünk egy önmagát erősítő körbe: egymást túllicitálva kell gyalázni a valóságshow-t".

(*) itt a szerző gondolom, hogy főleg a Facebook-oldalakra, bulvárlapok hozzászólásaira utal, ahol jellemzően sokan kezdik úgy, hogy én ezt nem is nézem, utána elkezdi gyalázni, amit, ha nem néz, nem is tudja, milyen.

hereverő heverő 2018.12.27. 10:07:13

@Spitzbauer: Persze hogy féltékeny lett, beküldték a lovakat és alájuk nézett

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:07:18

@hereverő heverő: dehogynem, mi a semmiről is tudunk kisliturgiát írni, téma mindig akad, beszélgethetünk akármiről is!
Sajnos azért nincs ilyen csudás kép rólam mert nem keresett meg a nánási pali hogy a ckm-nek készitsen rólam kitárulkozó fotót igényeset és egy bizonyos szintalá nem süllyedek, pedig én is lennék olyan szép mint zalatnay anno, 80 kiló sminkkel és retussal! A vaginamonológot már megírták igy maradok a magam tömör gyönyör szépséggében, mert a szépség, Éva doktorasszony is megasszonta, szubjektív. :D
De tesa nem itéllek el, a pénz boldogít, inkább egy bmw-ben pityeregjünk, mint az árok partján! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:08:47

@Spitzbauer: azért minddel úgy vagyok mint a zsiráffal! Szép, szép, de otthonra nem kéne! ;)

hereverő heverő 2018.12.27. 10:13:45

@úgymond olvasó mmkk: ne nézz csúnyán, annyira semmi nem történik, hogy én idekinn megmakkanok, nemhogy azok ott benn... De legalább marad időm olvasni este

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:14:19

@mobilos perpetuum: én anno nem néztem, de elég volt felmenni a blikk, bors oldalakra és akkor is tudtam a "fontos" eseményekről, ha akartam, ha nem. Debilióékat néztem végig először rendesen. Mégis van képem, az előző szériákról! Amúgy nem is tagadom, hogy nézem ha a barátok közt előkerül, van aki röhög, hogy agylehúzó van aki megsimizi a fejem verbálisan, hogy milyen kis ügyi vagyok. Amit nem tudtam pl nézni és megmondtam, hogy nálam semki nem is nézheti azaz Édes Élet nevű borzadály illettve az ÉNB. Naaa ennyire még nem menttek el nálam otthonról! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 10:14:42

@hereverő heverő: még a csúnyánál is csúnyábban nézek

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:16:18

@hereverő heverő: ezért nincsenek képeim, sem bömösöm, nyaralni is, nem Abudabiba megyek, hanem vagy a járdaszigetekre vagy a pszichiátriára!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 10:18:42

@Sanda.Ipse:

muzsika tévéről átröffentek a demenciás statiszták, némelyik azt sem tudta szerintem milyen rendezvényen van, csak mosolygott :)

hereverő heverő 2018.12.27. 10:21:54

@Nyuszomuszo83: látod, nekem is csak citroenre telik, meg Dalmáciára.. meg mondjuk idén voltam még az alpokban gleccsert mászni, meg Szlovéniában barlangtúrán, meg a Bakonyban, ööö...

bel ami 2018.12.27. 10:22:19

Jó voltál tegnap - is! Hajrá!

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:24:36

@hereverő heverő: na elmész te kedves heverő a búbánatos picshába! :D
Én meg még a Balatonra is most-ma- jutok el, hogy lássam! :D
Én kérek elnézést! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:26:09

@szociál: de a taps sugógép nélkül is már ment, mert betanulták, hát ez neked smafu???

hereverő heverő 2018.12.27. 10:31:32

@Nyuszomuszo83: a Balaton nekem nagy szerelmem, de már sose lesz olyan amilyennek én megismertem és megszerettem. A Balcsit lerabolták, jó magyar szokás szerint tönkretették és még a mostani félholt állapotban is csak újabb és újabb bőröket húznak le róla. Inkább nem ragozom pedig órákat lehetne beszélni a szűklátókörű pénzéhes "fejlesztésekről" és a betelepült gazdag zsírbunkó faszparasztokról.

Ay Mama, Que paso 2018.12.27. 10:31:34

@mobilos perpetuum: ez egy trash reality műfaj.
én szeretem
a műfaj egyik eleme, hogy mindig egyre lejjebb menj
azokat nem értem, akik szörnyülködnek ezen a műsoron
ez olyan, mint veszel egy jegyet metal koncertre és a koncert alatt sírsz, hogy Úristen metál és metálosok

azt gondolom magamról, hogy nem vagyok semmiben különb a bentieknél, valamiben jobb vagyok, valamiben rosszabb

azt is gondolom, hogy innen bárki bekerülne, hasonló műsort lehetne csinálni vele

hereverő heverő 2018.12.27. 10:34:33

@Ay Mama, Que paso: aki innen bekerülne az megérdemli. Mi itt annyiban különbek vagyunk a bentieknél, hogy nem jelentkeztünk lemmingnek.

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:36:56

@Ay Mama, Que paso: nem tudom de én akkor is különbnek érzem magam azoknál akik benn vannak és azoknál is akik jelentkeznek ilyen műsorba! Sokkal nagyon az értékrendem, az önbecsülésem, a büszkeségem mint a bent lévőknek, lehetséges, hogy nem várt dolgokat hozna ki a bezártság belölem is, de senki nem fogott fegyvert rájuk, hogy be kell vonulni. És vagyunk így egy páran szerintem, hogy nem megyünk házhoz a pofonért feleslegesen.

Sanda.Ipse 2018.12.27. 10:38:27

Remélem Renit pakolják ki legközelebb. Egyre elviselhetetlenebb, az arca meg hatalmasra nőtt.

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:40:12

@hereverő heverő: nekem is az, a szerelem, engem is borzaszt a sok betelepült gazdag zsirbunkó, az elszállt árak, de a szépsége számomra töretlen! Mikor először láttam a tengert az nem villanyozott fel annyira, mint az, hogy megyek ma hattyúkat és kacsákat etetni és látom a kékséget! Alig várom bevallom!

hereverő heverő 2018.12.27. 10:40:55

@Ay Mama, Que paso: még valamit hozzátennék, bár azért alapjaiban egyetértek veled. Szóval trash és trash között is van különbség, mint ahogy metál és metál között is. Törekedni kellene a legjobb szemetet letenni az asztalra, nem csak valami kamut, mondván ez a trash, majd eladja magát.

hereverő heverő 2018.12.27. 10:43:43

@Nyuszomuszo83: hattyú helyett inkább a vizityúkokat etesd, a hattyú betelepített invazív madár és felzabál mindent a kisebb vizimadarak elöl. A vöcsök (népiesen vizityúk) ellenben őshonos. Csak sajnos a nádasokkal együtt ők is lassan eltűnnek.

Sanda.Ipse 2018.12.27. 10:45:43

@Paic Róbert:
Az igazi csattanó az lett volna, ha a két laikus gyümölcsöző munkájuk eredményeképpen nem tudott volna kiszabadulni a nyugiból.

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 10:46:05

@hereverő heverő: ha találok megetetem őket! Igérem!

moletty 2018.12.27. 10:46:51

@hereverő heverő: A Balatonnal kapcsolatban EKG teljesen!
( Bár azt bevallom amióta én voltam a tengerben, azóta nem megyek a Balatonra nyaralni soha. Inkább gyűjtöm a pénzt a következő tengerhez ! Tudom nem szép, de nem tehetek róla , ez van)

Ay Mama, Que paso 2018.12.27. 10:47:44

@hereverő heverő: bent meg azt mondják, hogy legalább mi bekerültünk

sok szempontból lehetne ezen vitázni, pl. hol végződik az egészséges exhibicionizmus
hol kezdődik az/a intim/magán szféra határa

de mindjárt indul a vonatom
és én szeretnék rajta lenni

www.youtube.com/watch?v=0ig_QRG7owQ

moletty 2018.12.27. 10:48:10

@Sanda.Ipse: Igen, vagy kiesik az ajtó és nem tudják visszatenni !
Az ilyesmiken ÉN nagyon jól tudnék szórakozni és ez esetben magamon is nevetnék, mert nem vagyok kibaszott ügyes ! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 10:50:18

@Ay Mama, Que paso:

Ahogy indult a VV még elég jók voltak a korai évadok, közben meg felcseperedtek a Renyhe félék akik gyerekkoruk óta VV Renik szerettek volna lenni, ezért ők már csak színi előadást tartanak nekünk.
Idővel kijön belőlük az állat, mert nem tudnak non stop cukipofik lenni, lásd Békés karácsonyt mindenkinek, rá fél órára már leüvöltötte a másik fejét :)
Értelmesebb játékosokkal jobb lenne, survivorba jelentkezők mehetnének VV-zni, ők tudnak legalább beszélni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 10:52:10

@Sanda.Ipse:

Őt szórják meg jelekkel, Csoki nélkül kamionsoros sebajtóbiás.

Sanda.Ipse 2018.12.27. 10:55:05

@moletty:
Szórakoztatóbb, mint a némberek ricsaja. Greg meg már nagyon unalmassá vált a megszokott transzis mozdulataival, hanghordozásával.

Sanda.Ipse 2018.12.27. 10:55:51

@szociál:
Még Lacika is kinn hagyná.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 10:58:06

@Sanda.Ipse:

Lekvár kint hagyja Renyhét 20%-al :)
Milyen megalázó lenne :)

Sanda.Ipse 2018.12.27. 10:58:46

Az első szériából ismert VV Ági visszaemlékező cikkéből kiderül, hogy annak idején valamennyi szereplő könyvet vitt magával, mint egyetlen bevihető tárgyat.
Kíváncsi lennék, hogy most akár egy is van-e közülük, aki könyvet vitt be plüssök, fényképek helyett.

MosóMaca 2018.12.27. 11:00:16

Szerintem renyhe a szuperképességért folytatott harc során olyan hisztériát fog lenyomni,hogy megtizedeli a savazóbázisát. Szerintem Rolit bepaterolja a nyugiba,hogy ne legyen ellenfél. Ezzel kivívja majd laszika és hunyor ellenszenvét is. Remélem jól megszórják majd jelekkel és ha el is nyeri azt a képességet,nem élvezheti ki királyságát

hereverő heverő 2018.12.27. 11:01:22

Még a trash témához: én nem tudom mennyiben vagyunk különbek a bentieknél, de azért az itt jelen lévő kommenttársak jó része felsőfokú végzettségű, egy-több gyereket nevel, stabil egzisztenciával rendelkezik. Mindenki eljutott valahova már, exhibicionizmus ide vagy oda. Ha ez az értékmérő, akkor jobbak vagyunk. Ha az egy percre eső faszhelikopterezés akkor ők a jobbak.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:08:03

@hereverő heverő: diplomával nem osztanak intelligenciát, és a gyereket nevelők semmivel nem különbek annál, akiknek nincs gyerekük.

MosóMaca 2018.12.27. 11:10:48

@úgymond olvasó mmkk: maximálisan egyetértek. Talán annyiban van benne igazság,hogy a tanulásra,fejlődésre való hajlamot mutasssa. Itt egyesek még az éreccségiig sem jutottak el,pedig az azért nem olyan meoldhatatlan dolog

bel ami 2018.12.27. 11:10:59

Kezdetnek:

Kidobták a baszóst, vétkes könnyelműség!
Ha kiesik Radics, oda a nézeccség!
Aztán határoztak, majd a Csoki kever,
Ha már Krisztiánusz csak az ágyon hever.

Ámde:

Repül a nehéz vas, ki tudja, hol áll meg?
Szegény Zsuzsu fején mit hogyan talál meg?
Ezt elqrtad, Csoki! foghatod a fejed,
VV villa helyett az utcán a helyed!

És most? Hol az igazi trash?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:14:24

@MosóMaca: nem érzem magam többnek a szakmunkásnál csak azért, mert van két diplomám :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 11:15:39

@MosóMaca:

Bárkit bezárt 8 órára akkor már baszhatja, nem kötelező felhasználnia.
Ilyenkor derül ki milyen ember valaki.
Róla tudjuk hogy seggfej ,leány létére :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 11:16:25

@úgymond olvasó mmkk:

nekem még elemim sincs bástya, hogy a csudába kerültél ide ?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:17:17

@szociál: hazudok, és valójában nyolc osztájom van, két első osztáj, meg hat második. az nyolc, ugye?

MosóMaca 2018.12.27. 11:17:21

@úgymond olvasó mmkk: nem is gondolom,hogy diploma miatt többnek,jobbnak kellene éreznem magam másnál! Csak arra utaltam,hogy valami fejlődés iránti vágy legyen az emberben. Lehet az tanulás,vagy lehet az,hogy kiváló szakmunkás legyen,vagy az,hogy szépen rajzoljon. Tökmindegy. De persze az is lehet egy cél,hogy én legyek vv reni

hereverő heverő 2018.12.27. 11:17:48

@úgymond olvasó mmkk: van hülye diplomás és okos szakmunkás. És fordítva is. Itt most, ahogy @MosóMaca: írta a tanulásra és fejlődésre törekvést szerettem volna kinangsúlyozni

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 11:19:03

@Sanda.Ipse:

kifestő való ezeknek, nem könyv.
úgy írok ide hogy éppen kunderát olvasok, háttérben meg a mezzo szól, ezek hozzám képest véglények !

MosóMaca 2018.12.27. 11:19:39

@szociál: seggfej és korábban ott volt csoki óbégatni,ő meg,mint a kis ribije,beállt mögé szélárnyékba. De mióta nincs a kanja,azóta kötelességének érzi,hogy ő hallassa a hangját és legyen az igazságosztó. És ezzel ássa a sírját

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 11:22:44

@MosóMaca:

Már a sajnálat faktor megszűnt létezni, nincs aki kidobja az ágyából, erre volt jó Csoki, hogy alázza, és ezért megsajnálják.
Most hogy nincs a strici egy másik utat választott, ami egyenlő az öngyilkossággal.
Vivi erősebb Renyhénél, pedig nem volt az egy hete még.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:23:02

@MosóMaca: te nem, meg én sem, meg sokan nem. viszont ismerek olyan nőt, akinek ismerkedésnél minimum két diploma és egy nyelvvizsga a kikötése, nincs is senkije, muhaha

@hereverő heverő: pont én ne tudnám, hogy mit akartál mondani? ismerlek :)

2018.12.27. 11:23:19

@MosóMaca: De nem Hunyort baxxa ki? Az előzetesből azt sejteném...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:24:11

@szociál: én sem, mókuspingvin, de neked több osztájod van, mint nekem, gondoltam hátha könnyebben összeadsz ilyen sok számot.

MosóMaca 2018.12.27. 11:24:55

@Spitzbauer: nem láttam az előzetest,de valaki olyat,akit erősnek vél ügyességi/okossági játék szempontjából

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 11:26:18

@úgymond olvasó mmkk:

el vagyol tévedve, én a számokat azért ismerem ,mert sokat lottózok, és ott nem kell összeadni :P

2018.12.27. 11:27:41

@MosóMaca: Pont ezt gondoltam: sunnyogott ott a négus mögött, főleg azért, mert nem akarta elijeszteni. Valószínűleg tudja már magáról, hogy milyen elviselhetetlen, ha beszél. Illetve, ööö, illetve, nem tudja, mert akkor most is sunyna. De nem: most ő szerepel, ő cuki, őneki igaza van, ő most jáCCik a 36 milkáért. Gondolja ő. Szerintem, a 36 milka ellen... Nagggyon irritáló!

Angora Cardi 2018.12.27. 11:28:20

@MosóMaca: Roli nem játszhat a szuperképességért, büntiből.

MosóMaca 2018.12.27. 11:28:20

@szociál: valami királyság. Gondolom ha lesz valami nyomorgós,királyos,szolganépes hét,ő lehet a jani

MosóMaca 2018.12.27. 11:30:01

@Angora Cardi: ja,igaz! Akkor sanszos,hogy hunyor lesz parkolópályára téve! Amiért megint nem szerez jó pontot nálam a renyhe. Még ha greget,zsuzsut,vagy ribit paterolná el... de azokat nek fogja

2018.12.27. 11:30:49

@MosóMaca: Akkor mindenki veszélyben van :-DDDD Mármint ha okossági szempontokat nézünk. Na jó, tán Süsü nem.

2018.12.27. 11:32:32

@MosóMaca: Vaaaaagy: ha a 3 királyokból az egyik nyeri, akkor küldhetnek a szerkik egy levelet, hogy hát mán király vótá', hö.

Angora Cardi 2018.12.27. 11:33:24

@Spitzbauer: Mondjuk arról nem tehet senki, hogy hova született. Lacika nem mutatja a Radics féle mocsár jegyeit. Sőt ahogy írtad Hunor egyre féltékenyebb rá és ekézi mert tudja, hogy Lacika bent nem tett semmit mások ellen, ezzel az ekézéssel fog Hunor Lackóval szemben alul maradni.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:34:04

@szociál: mijaza lottó? olyan, mint a tipszmiksz?

Angora Cardi 2018.12.27. 11:34:42

@MosóMaca: mindenképp erőset rak ki attól függően mi lesz a feladat, tegnap mondta a bömbölőgép.

moletty 2018.12.27. 11:39:16

Érdekes látni, hogyan változik a MI ellen és rokonszenvünk időről időre...
Lehet hogy manipulálják is ?
Bár azért a mély alapok szerintem nem változnak inkább csak az arányok.
Adri pl. azóta szimpatikus nekem amióta elhagyta a kezdeti asztalon üvöltözést. Láthatóan az egy próbálkozás volt neki, ami nem jött be és azt belátta! Nálam az se negatívum, hogy mindenhova próbálkozik, csak ügyesen tegye.
A Hunoros összefekvés nem tetszett de ha viszketett a nunája és ha Huni olyan jó csávó hát legyen
( Tudom az is benne van hogy nekem bejön mint nő és parittyáznám, de kezdetben Era is az volt aztán mégis megutáltam ahogy sokan mások és végén ellene tettem)

MosóMaca 2018.12.27. 11:39:24

@Angora Cardi: remélem húzócckodás,azt nyihoghat a válla miatt

moletty 2018.12.27. 11:40:49

@Angora Cardi: Mondjuk Lacika életjeleket is alig mutat.... :)

MosóMaca 2018.12.27. 11:41:08

@moletty: igaz,adrit az első héten abszolút péklapát pozitívnak tartottam,most elvagyok vele,nem zavar

moletty 2018.12.27. 11:42:48

@MosóMaca: VVV özvegy ribi bele szokta tenni magát a feladatokba el kell ismernem! :(
Ha tartotta volna a belépő image-t sokra vihette volna... dehát az évek és a tapasztalat félrevitte :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:44:27

@moletty: biztos, hogy manuperálják, mi csak azt látjuk, amit a szerkesztők akarnak, hogy lássunk. Adri nálam is jön felfelé a szimpátialistán.

Angora Cardi 2018.12.27. 11:46:41

@MosóMaca: jajdejó vagy, legyen húzóckodás :D

Nyuszomuszo83 2018.12.27. 11:47:06

Osztom azon nézetet, hogy mivel Roli nem játszhat a szuperképességért, Hunyort elzárja, két erős ember, legalábbis én így tattikáznék, aki még szóba jöhet hogy elcsaklizza az Vivi és Greg, de Renyhe úgy gondolja mind felett áll! Majd meglássuk mit hoz ki belöle. Szerintem is ez, hogy sunyult Csoki mögött jó volt, hogy sajnálják, bár emlékezzünk vissza ő adott legnagyobb igazat Radicsnak, hogy egy nőt meg lehet verni ha kiérdemli...

Angora Cardi 2018.12.27. 11:47:36

@moletty: mégis van egy stabil bázis aki szimpatizál vele

MosóMaca 2018.12.27. 11:47:53

@Angora Cardi: na,kedves szerkik,ezzel is megvagyunk,nem kell tovább brainstormingolni,lehet szépen hazamenni! Szívesen!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.27. 11:54:53

@MosóMaca: @Spitzbauer:

Szóval uralkodni szeretne, és azt hiszi ez bejön a nézőknek :))
Tényleg faék a lány.

@úgymond olvasó mmkk:

igen pont olyan, x-elni kell rajt

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:56:35

@szociál: uuuuuuu, mennyi izgalom! de a monitorra mivel rajzolsz x-eket? :o

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 11:58:58

@Angora Cardi: na ne őrícCCSé meg, a lekvár erre is jó?

Angora Cardi 2018.12.27. 12:01:51

@úgymond olvasó mmkk: mindenre
Arcra hajra pakolasnak, bütyökre, irigységre, mindent gyógyít.

Angora Cardi 2018.12.27. 12:05:19

@úgymond olvasó mmkk: Igen arra a rebarbara lekvárt javasolja a javaskönyv.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 12:07:12

@Angora Cardi: rebarbarás vizet ittam előbb, az is jó a javaskönyv szerint?

Öribari Szerivan 2018.12.27. 12:08:04

Szimpátia-lista pillanatnyilag:
www.easypolls.net/poll.html?p=5c20abf5e4b02e7a7210dbc6
Ha nem látható, akkor mondom:
440 szavazatból
Roli: 34%
Zsuzsu: 25%
Hunor: 16%
és a végén
Vivi és Greg: 2-2 %

Angora Cardi 2018.12.27. 12:08:37

@úgymond olvasó mmkk: határeset, a biztonság kedvéért dobok egy kanállal a gombapörköltbe

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 12:10:09

@Angora Cardi: ma úgyis olyan rebellis hangulatom van, tuctuccal szórakoztatom a családot (nagyon örülnek neki)

Angora Cardi 2018.12.27. 12:11:09

@Öribari Szerivan:

Lacika a 4. helyen áll mondom a t. Lekvár klub kedvéért.

Angora Cardi 2018.12.27. 12:12:23

@úgymond olvasó mmkk: ha este nem jönnék, gombát ebédelek

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 12:14:31

@Angora Cardi: :DDDDDDDDDD hülye.
azért kapnak ma zenét, ha akarnak, ha nem, mert holnap nyugtuk lesz tőlem, legalábbis addig, amíg termelem a GDP-t.

Angora Cardi 2018.12.27. 12:18:19

@úgymond olvasó mmkk: miért nem holnap hagysz magad után egy kis végtelenített tuctuct?

moletty 2018.12.27. 12:56:03

@úgymond olvasó mmkk: Ezt a lekváros dolgot nem értem: Nem úgy volt h. az egy IGE ?
Akkor meg hogy a f@szba jó midenre ? Egy ige ?
(mondjuk hallottam már h. az ige gyógyit...)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.27. 13:32:32

@Sanda.Ipse: a lekvárt nem ragozni kell, hanem ragzani!

2018.12.27. 15:24:06

Mindenki hazament?
Továbbra is töményet követelek nekik, hadd jöjjön az őszinteség nekik

2018.12.27. 15:36:20

Azt néztem ennek a Greg gyereknek nem volt az egész műsor alatt egy őszinte spontán pillanata. Milyen ember lehet ez a való életben. Mindent megjátszik, valóban meg egy köcsög szemét felszínes tapló aki mindenkin átgázol, és megjátssza a világbékét. Hányinger. Saját maga hergeli a népet azzal, hogy színészkedik.

moletty 2018.12.27. 15:40:11

@Paic Róbert: Igazad van. Nem tudom hova a picsába lettek a tesók...
Lehet h. van uj hogyvolt azt ott vannak...

2018.12.27. 15:44:35

nincs még új poszt. Mondjuk korán is van még.

2018.12.27. 15:46:23

Kihalt a kommentelők hada bejgli és káposzta mérgezésben. Vagy a szaloncukor piros mérgezett felélt kapták be lókolbi helyett :D

Maximista vagyok 2018.12.27. 15:53:20

Most, hogy látthattuk Zsut műsortvezetni, megnézhetnénk az áramot mennyire tudja.

2018.12.27. 15:54:16

@Maximista vagyok: támogatom de szerintem csak félvezető lenne

Maximista vagyok 2018.12.27. 15:57:38

Greg amúgy honnan a rákból veszi hogy ő erős itt kint? :D a vizespohár ellen sem lenne esélye visszamenni...

2018.12.27. 16:01:41

Gondolom Maris küldi neki a jeleket

ibsen 2018.12.27. 16:17:14

Sziasztok!

Erának meghalt a nagyamamája, ezért nem tudott a Blikkhez elmenni. Abszolút érthető.

Alauda Arvensis 2018.12.27. 16:19:32

@Maximista vagyok: Most néztem az összefoglalót ott Roli is Greget nevezi legerősebbnek a fiúk közül, bár az is lehet hogy csak trollkodott Adrival és nem akarta kiadni neki mit gondol igazán.

ibsen 2018.12.27. 16:23:10

A tegnapi adást elnézve ez tényleg színjáték Roli és Hunor nem bírják Adrit, Reni mindenkinek próbál nyalni Rolinak is. Hunor miért nem azok képébe mondja mit gondol róluk és miért másnak dumál róluk?

ibsen 2018.12.27. 16:25:44

Roli is beállt a sorba és nem ő volt ennyire erős hanem Erával volt tele a töke a nézőknek valószínüleg.

MosóMaca 2018.12.27. 16:31:05

Jelentem nem haltam ki,csak hazaértem a családozásból,kitakarítottam a kis vackomat és leheveredtem nyugalomban

MosóMaca 2018.12.27. 16:32:06

Szerintem,szerintem vagy a telefon hüJe,vagy én szerintem

Mók_Ica 2018.12.27. 16:59:54

szasztok :)))
@hereverő heverő: azt gondolom, hogy annyiban vagyunk különbek, hogy van más lehetőségünk is a boldogulásra, az életben maradásra, az előre jutásra, a megélhetésünkre.
Akik bemennek - persze tisztelet a kivételnek - ez az egy kiút van, amit maguk előtt látnak. Így akarnak kitűnni, érvényesülni, a médiában elhelyezkedni. "Értelmes" munkát nem akar vagy nem tud végezni a nagy részük.

Gia 2018.12.27. 17:03:27

@ibsen: Állítólag dédnagymama,nem a nagymama.

ibsen 2018.12.27. 17:08:01

@Gia: Sajnálom bárki is volt az, akkor rosszul hozták le.

MosóMaca 2018.12.27. 17:39:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem verekszem! (Pláne,mert már asse tudom,melyik kommentre reagálsz! :) ) Úgyhogy ezt most megúsztad!

MosóMaca 2018.12.27. 18:34:45

Brékó! Van új post!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.27. 18:42:21

@MosóMaca: Erre: "Szerintem,szerintem vagy a telefon hüJe,vagy én szerintem"

togez76 2018.12.28. 00:06:32

@Bruti: Remélem a kövekező írásod nem 3 hét múlva lesz, a tieid a legjobbak!
süti beállítások módosítása