Egy Marvel-filmnél előre be lehet lőni, hogy mit kapunk. Trükkhalmokat, vicceskedést, a Nagy Sztoriba (ha másként nem, erőszakkal) illeszkedő történetet, popkult-beszólásokat és Oscar-díjas mellékszereplőt. Ettől a mintától eddig csak a Thor 2 és a legutóbbi Bosszúállók tért el, fogcsikorgató dráma volt mindkettő, az előbbi a legrosszabb Marvel-fim, utóbbi meg a legidegesítőbb.
A 2015-ös Hangya egyet tekert a szokásos toposzokon, es bemutatott egy olyan szuperhőst, akit nem érdekel Thanos vagy a bolygó sorsa, csak az, hogy ki tudja-e fizetni a gyerektartást, és hogy a gyerek végre ne sittes apunak tartsa, mert Scott Lang börtönviselt besurranó tolvajból lesz Hangyává. Az első film laza volt és innovatív, a hangyaméretűvé lekicsinyített Lang kalandjain kiválóan lehetett szórakozni, a mellékszereplők (Michael Pena, Michael Douglas, Corey Stoll) remek munkát végeztek, a folytatás adott volt.
Mi kell egy folytatásba? Több. Mindenből. Nagyobb tét, több trükk, vicc, kaland, akció, misztikum, így lett a Hangya és a Darázs egy heist/akcióvígjáték/sci-fi-crossover, amiben Lang és a neki szuperruhát adó Hank Pym lánya közösen elterveznek valamit, de jönnek a gondok, a nekik keresztbe tevő ellenfelek (kettő is), egy romantikus szál, iszonyú jó trükkök, nagyobb tét, mint az első filmben, a végén meg egy olyan üldözés San Francisco utcáin, hogy csak nézel.
Aztán, amikor vége a filmnek, és félóra múlva a gyerekkel legózol, egy büdös szóra sem emlékszel belőle, mert ez egy ilyen egyszerű blockbuster. De néha ilyen is kell.
Tetszik, amit olvasol? Nézd meg a filmet a UPC Filmtárban, és egy 4K-s Thomson TV is a tiéd lehet! Regisztrálj itt, filmezz a Filmtárban!
(x)
Facebook kommentek