Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x50 - Kará-Csoki meglepetés

2018. december 24. 15:00 - Dzsudibí

Péter vezeti a mai párbajmozdonyt, és a felvezetőben természetesen máris szóba kerül a hét - mit a hét - a hónap! drámája, Csoki kiköltözött, ennek okairól Péter vagy nem lett tájékoztatava, vagy ő mást gondol minderről, mert ahogy ő fogalmaz, Csokit kizárták Zsu testi épségének veszélyeztetése miatt, vagyishát nem is amiatt, illetve de, tulajdonképpen amiatt. Aktuális állás fantomképekkel, Roli valaki kurvára elhúzott, 22-78%, ez szerintem nagyjából annyit takar, hogy Erára valakire csak a család és a közeli barátok, meg a nagyi ismerősei szavaztak a délutáni póker klubból.

1_25.pngNa de, mielőtt még nagyon párbajhangulatba kerülnénk, van itt azért nekünk összefoglaló is, melyet egy olyan üvöltözéssel kezdünk, mely méltán fog bevonulni a VV-k leg-jei közé, abban még nem vagyok biztos, hogy melyik kategóriában,:a legtöbb üvöltve elhadart szó, illetve játszik az egymás arcába küldött legtöbb habos csula (igen, nem tévedés, Kokkiza-Krisztián féle vitát is beleszámolva!), vagy a vitában részt vevő négerek száma alapján, mindenesetre akik csak emiatt nézik a műsort, ma biztos, hogy álló fasszal mentek el aludni, és a merevedésük jó eséllyel kitart reggelig. Hogy a szikra miért pattan ki Era és Csoki között, azt én nem tudom követni, de valami olyasmi, hogy Csoki rossz helyen állt, meg Zsu se nézett sehová, és tessék, mint a zacskós leves, máris kész egy olyan hangerővel szóló instant óbégatás, hogy a halak ijedtükben a Fekete-tengerig úsztak a Dunán.

dec_-24-2018_08-08-58.gif

Itt tenném csak hozzá csendben, hogy az egybe pizsamákat én 3 éves kor felett betiltanám, mert amellett hogy igen szerencsétlenül néz ki, mondja már nekem azt bárki, hogy reggel a meleg ágyból jó érzés úgy kiszállni és pisilni egyet, hogy bokáig le kell tolni a teljes szettet? Na ugye. Vivi Csokit masszírozza a sötétben, tehát mostmár tudjuk, hogy ő lett volna a következő, ha az események nem vesznek ilyen tragikus fordulatot. Mindenesetre, én lassacskán elkezdenék azon gondolkozni a kanok helyében a villában, hogy vajon valóban érdemes-e a fekete özveggyel kezdeni, ráadásul az átok mintha erősödni látszana, hiszen ebben az esetben már coitus maximus sem kellett hozzá, elég volt egy bemelegítő masszázs.

9_9.png

10_10.png

Következzék hát a lényeg, újabb vita, mely most annak mentén alakul ki a hálóban fetrengő villajószágok között, hogy Lacika mit viseljen, illetve hogy ennek befolyásolásában kinek milyen jogköre vagyon. A perpatvar csúcspontján ismét előkerül a híres SZEMÖLDÖKCSIPESZ, melyet az évad befejeztével minimum múzeumban állítanék ki, annyi dolog fűződik már hozzá, Zsu visszakéri Csokitól, akinek kósza szőreit éppen Vivi kurkássza, mire Csoki akkor basszad meg a csipeszedet mozdulattal Zsuhoz vágja. Az igazán felhíborító egyébként számomra nem is igazán ez, hanem hogy ez a fekete véglény ezek után még úgy érzi, nem kell bocsánatot kérnie, hanem ráadásként még ő küldi el Zsut a véreresbe. Érkezik Anikó élőben, közli, hogy Csokinak bájbáj, mire Reni bagzó tevéket megszégyenítő vonyításba kezd, Csoki szevasz. Reni körbeüvölti a villa összes helyiségét, végállomása a cigiző, ahol valami olyasmit magyaráz, hogy vele mindig akkor történnek szar dolgok, ha felkel, úgyhogy mostantól nem fekszik le, melynek törvényszerűségével egyszerűen nem tudok vitába szállni, mert basszameg, most, hogy alaposan végiggondolom, velem is mindig akkor történnek szar dolgok, ha felkelek.

dec_-24-2018_08-09-30.gif

Greg és Vivi próbálja Renit vígasztalni, majd Reni Vivinek esik, hogy kétszínű geci ő is, kissé úgy tűnik Csoki elvesztése folytán átmenetileg megbomlott, na nem Vivi legecizése miatt persze, azzal egyet kell értenem. A többiek odabentről érdeklődve figyelik a cigizőben kialakuló újabb, potenciálisan erőszakba és műhajtépésbe torkolló visítást, de végül Reni balra el, özvegy meg egyedül gyújt rá a következő blázra, azon törve kicsiny agyát, hogy akkor most Lacikára, Rolira vagy Gregre menjen-e legközelebb. Könnyek, mindenki megrendülten téblábol, mialatt háttérzeneként az a betétdal megy, amikor Leo végleg elsüllyedt a jégtáblák között. Jön Csoki bőröndje, melyről Reninek azonnal eszébe jut, hogy akkor elcsomagolja Csokinak a közös szerencsebugyijukat, és még tasakba is berakják, hogy megőrizze a szagát. Pörgünk még egy kicsit a Csoki elvesztése nevezetű faszpörgettyűn, de engedtessék meg nekem, hogy ezt már külön ne részletezzem, mert rohadtul unom a témát.

dec_-24-2018_08-09-59.gif

33_5.png

PÁRBAJ! Rolit szólítják elsőként, őszintén tök szimpatikus az egész búcsúja, nekem eddig nem volt a szívem csücske a srác, de kellemes felüdülést jelent a nettó negyvenöt perce tartó óbégatás, gecizés és kurvaanyázás után, hogy valaki kerek egész mondatokban tud beszélni végre, és nem süt a mondandójából a rosszindulat. VV6 Viki, Ánusz és Sominger a közönség soraiban, Roli fürdőköpenyben érkezik, egy pillanatig azt hiszem, abban is marad, ami jó poén lett volna, de aztán leadja Petinek a ruhatárba. Era is búcsúzik, kicsi Pua valamiért kimarad a puszikból, Hunor csalódás, gong a vége, Era is köpenyben indul neki. Peti ezek után teljesen jogosan teszi fel a kérdést Erának a stúdióban, hogy Rolival összebeszéltek-e köntösügyileg, mert persze benne van a pakliban az is, hogy tök véletlenül, egymástól totálisan függetlenül választották ezt a belépőt.

Erának az egyik szíve örül, mert valami véget ér, a másik pedig szomorú, mert Rolival kell párbajoznia, akivel azért mégiscsak barátok, mégha a szarabb fajtából is. Ivós játék ötlet: Roli 2 “megmondom őszintén” közé csak ritkán iktat be más szavakat, kizárt dolognak tartom, hogy bárki is kibírja talpon az adás végéig, akkor sem, ha vizezett ciderrel megy a móka. Óriási szerencse, hogy a kortárs beszédeknek semmi jelentősége, mert az alapján mind a két párbajozó húzhatna haza a picsába, Lacika freestyle próbálkozik, de gyakran elkalandoznak a gondolatai például Reni villamesterségének irányába, aminek azért nem sok köze van Roli mai párbajához, Zsunál egyem a szívét, olyan, mintha egy kurva magas padkára akarnánk felállni csúsztatott kuplunggal, de csak visszadöccen újra meg újra,  hogy Erában mik vannak még a baráti, öhm baráti, maradjatok csöndbe baráti…. Öhm baráti, őőőőőőőőőő baráti (lehelletnyi gáz) érzések, amiket kifejez magában.

43_3.png

44_2.png

Na de, itt a vége, jönnek a fantomképek, az állás csak egy kicsit változott, Era mehet haza, Roli vissza, aki kapásból be is gyűjt egy büntit azzal, hogy kiszalad a közönséghez, milyen poén lett volna, ha azonnali hatállyal őt is kizárják, és nem megy vissza senki.

41_3.png

42_3.png

45_2.png

46_2.png

49_1.png

Kicsi Pua nagyon örül Rolinak, mutatom.

47_1.png

48_1.png

Boldog Karácsonyt, sok bejglit és hókiflit mindenkinek!

425 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.25. 10:05:50

@csincsilla72: Jó hát az azért mégsem ODA történő benyalás. :-)

Sanda.Ipse 2018.12.25. 10:06:22

@VV Erőlegény:
Éppen ezt akartam magam is írni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.25. 10:07:39

@úgymond olvasó mmkk:

az borítékolható hogy ki nem nyeri meg :

Renyhe , VVV, Greg, Adri.
A maradéknak van esélye.

@0.5 bit:
Sok csavar nem lesz a játékban, meg idősíkok :)
Szép sorban kiesnek a mexikóiak, és egyre unalmasabb lesz a játék :)
Celebeket kellene beköltöztetni, de egyik se vállalja.
Elsőbe Dopeman költözött be plédának okáért.

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
Ez a bökkenő, hogy ezekhez csak megafonnal tudsz beszélni mert úgy hallják meg a zsivajban

csincsilla72 2018.12.25. 10:07:43

@VV Erőlegény: Nem hát. De milyen jól hangzik és milyen jól hergeli Renyhét :-)

Angora Cardi 2018.12.25. 10:08:51

@0.5 bit: Igen, Hunor a tegnapiban is mondta, hogy megmondta Erának amikor elkezdett a Radics párbaj után műsorozni, hogy még túl kora, még a játék túl korai szakaszában vagyunk, még nem szabad így beleállni emberekbe. Szerintem nincs ő egyáltalán vakon és tuja üzemmódban csak tudja, hogy az elején feleslegesen nem kell magára hívni a figyelmet.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 10:10:12

@szociál: Adri kezd feljebb jönni a szÍNpátialistámon, ami mindent elmond ennek a szériának a castingjáról.

mobilos perpetuum 2018.12.25. 10:11:11

@úgymond olvasó mmkk: Lacika, a hülye, megérdemel 36 millát, ha ő győz, tehát Rolit, és Hunort kirakja a villából.
Az a néző különdíjként megérdemel 36 millát, aki hónapokig gyönyörködik a karosszékben tespedő Roli látványában. Vagy műsor neki, ha Hunor lepedője alatt mozgást lát.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.25. 10:13:10

@úgymond olvasó mmkk:

Adri innen már nem fog zuhanni, mert ha kiesik VVV akkor nem lesz kivel üvöltöznie, Renyhe is visszavesz az arcból 75%-os Roliba csak akkor száll bele ,ha már nagyon el kezd hiányozni neki a Csokifax, és inkább arcon dobja Greggel hogy kizárják.

csincsilla72 2018.12.25. 10:14:33

@Angora Cardi: EKG! Azért ez mégiscsak a kilencedik széria. Nem csak hülyék vannak benn. Az első hetek teljenek el nyugodtan azzal, hogy a mocsár üvöltözik, bactatja és megpakolja egymást. Az értelmesebbje ehhez nem tud mit hozzátenni, mert akkor neki is bele kellene állnia az üvöltözésbe, abból meg senki sem jön ki jól. Hédereljen a kanapén, aztán majd eljön az ő ideje is, amikor megfogyatkoznak az ápoltak és mindenki kap műsoridőt. Akkor kiderül, hogy ő sem tuja, csak mást és másként akar játszani. :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.25. 10:15:48

@mobilos perpetuum:

olyan nézői kommenteket kellene beolvasni Roliéknak hogy a tujaság nem kifizetődő.
Az hogy megnyer egy játékot és úgy üvölt mint egy fogyatékos, az a felépített csendes fiú imázst lerombolja a gecibeh, minden alkalommal.

csincsilla72 2018.12.25. 10:16:24

@úgymond olvasó mmkk: Nálam Adri tegnap nagyot nőtt. Igazi tattika volt Renikének beadni a csokis infót. :-) Vivinek kellene még elhullania, a többiek aztán kezdjenek egymással valamit.

0.5 bit 2018.12.25. 10:17:04

@Sanda.Ipse: "Reninek mi jelentett újdonságot Adri információjában? Csoki nem hitegette, mindig is barátságról beszélt extrákkal."

Valóban emlegette, hogy ez barátság extrákkal mindenkinek kivéve Renyhét. Illetve Greg is ide tartozik attól függően, hogy épp a küszöb melyik oldalán van:

"Én is tudtam róla!" - küszöb átlépése - "Én sem tudtam róla!"

"Azt is tudta, hogy Erával csókolózott és pettingelt. Era maga válaszolta ezt egy lakók által kiírt cetlire, amin azon érdeklődtek, hogy megdugta-e Csoki."

Roli reagálását végig nézhette a csipet-csapat. Era esetében úgy döntöthettek a szerkesztők, hogy nem mutatják meg nekik. Ha visszajátszák nekik, akkor ez egy újabb ordítozás generált volna, és ez kicsit alá vágott Csokinak. Gondolom ekkor még benne volt a pikszisben Csoki ezért mellőzhették a mozizást az ápoltaknak.

csincsilla72 2018.12.25. 10:17:32

@szociál: Nagy feszkó van ilyenkor az emberen. Én senkit sem ítélek el azért, hogy örül a nyereményének, akár szeretem, akár nem. Én is üvöltenék :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.25. 10:17:48

@Angora Cardi: Mondjuk ez valóban egy taktikai elem, mármint az időzítés, és a tattikai elemeknek a játék természetes dinamikájához való igazítása. És valóban ezt jól látta Hunor, és Era viszont abszolút nem érezte.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.25. 10:19:28

@csincsilla72:

De ahogy Roli teszi az már túmáccs, a kevesebb néha több, ahogy Pélibarna mondaná.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 10:22:21

@csincsilla72: nem láttam még a tegnapit.

@szociál: érdekesebb lenne a műsor, ha a mocsárlakó dakoták mind kihullanának, ki lehetne értelmes kontenttel tölteni az összefoglalót.

@mobilos perpetuum: még mindig várom, hogy Lacikából előtörjön a predátor, amit ígért

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.25. 10:24:06

@mobilos perpetuum: Amúgy pl Roli, ha elkezdene a villában komolyan edzeni, és megpróbálna fogyni vagy 5-7 kilót, az k*rvára sokat dobna a népszerűségén. Kajálnák az emberek, és azért valljuk be 36 misiért nem is lenne túl nagy áldozat (nem beszélve a többi haszbos mellékhatásról). Ehelyett a szürke kitérdelt mackóalsójával, vagy a fürdőköpenyében alakítja a saját édesapját a villában, pedig így is ő a legidősebb köztük.

Angora Cardi 2018.12.25. 10:27:08

@VV Erőlegény: @csincsilla72: A Roliék hármasa úgy tűnik sokmindent megbeszélhet, ha nincs is mindenki mindennel képben de együtt összerakják ezt a hogy viselkedjünk dolgot. Érdekes pl Hunorról sem adták le ezt eddig pl 2-3 hete, így mindenki tujázza. Holott lehet okosban is tujálkodni. Tökéletes meglátás, hogy a mocsár előbb végezze ki önmagát, be is jött most is. Lacika vagy hozzátesz ehhez vagy nem, de hármas szövetséggel jobban lehet menetelni, mint egy kettessel, és mivel Era kieste magát onnan, így berántották Lackót, lényegtelen ezen a ponton, hogy csak tuja-e vagy a háttérben neki is vannak be nem mutatott gondolatai, egyelőre ha a hármas tagja, akkor még tud menetelni. Még 8 ember is sok ahhoz, hogy túlzottan egyéni játékot kezdjenek, talán majd 6-nál, onnan a hármas döntő már csak karnyújtásnyira van.

Angora Cardi 2018.12.25. 10:27:57

@úgymond olvasó mmkk: Elő fog, ő sem véletlenül mondta ezt, készült valamelyest, hogy az elején felesleges legénykedni mert kivágják a többiek, hajlá lekvár :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.25. 10:28:51

@úgymond olvasó mmkk:

van remény, már csak vivi és renyhe rontja a levegőt a többi eltudna beszélgetni normális dolgokról is, pl hogy 1500 éve éltek az előemberek :)

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 10:30:17

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): éhes disznó makkal álmodik! (A buzi disznó Greggel!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.25. 10:31:12

@Nyuszomuszo83: na puff neki, se jó, se minőségi, se szép nem vagyok :DDD

Angora Cardi 2018.12.25. 10:32:22

@Nyuszomuszo83: én csak a lekváros szaloncukrot szeretem :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 10:33:56

@Angora Cardi: de mikor? :D

@szociál: te ilyen nagytudású vagy? :o

Angora Cardi 2018.12.25. 10:36:41

@úgymond olvasó mmkk: Még tattikailag rejtegeti. :DDD Hogy várakozással teli izgatottsággal várjuk az előjövetelt.

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 10:38:19

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Évától tudjuk a szépség szubjektív! Nálam kémia köll, nem mindig az a szép ami másnak szép!
@Angora Cardi: a zselés is lekváros ugyhogy gyühet! Most minden ami a seggemre rakódik!

csincsilla72 2018.12.25. 10:38:29

@szociál: A pillanat felfokozott öröme :-)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 10:39:43

@Angora Cardi: tehát Lacika akkor a kisjézus? :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.25. 10:40:23

@Nyuszomuszo83: az a gyanús, ami nem gyanús?
én is oda rakódom :D

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 10:42:33

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): az bizony! Akkor szereted a kerek formákat, a lapost nem! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 10:52:42

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): áááá minden pasi ezt mondja és álmodozik egy darázsderekú brazil táncoslányról, majd kiköt egy vékony piszkafa csaj mellett!

Sanda.Ipse 2018.12.25. 10:55:53

@VV Erőlegény:
Nagyon sokat felkapott. A párbaján "normálisabban felöltözve" is látszik, hogy a fehér ingét alig tudta begombolni, majdnem szétpattan a hájas testén. Azzal együtt nálam változatlanul ő a titkos favorit. Radics párbaja előtt egy igazán humoros Radics-paródiát mutatott be, amin még az érintett is jót nevetett. Persze ezt nem lehetett látni a legjobb pillanatai között, mivel Radics az Rtl-nél persona non grata lett.
Össze kéne kapni magát, leadni vagy 8 kilót, felszedni némi izmot és felállni az örökös döglésből. Szerintem várta, hogy a nagyhangúak eltűnjenek a közeléből. Valahol azért értem meg, mert ilyen kofastílusú, primitív társaságban én is teljesen lefagyok:)
Szóval, hajrá Roli!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.25. 10:57:44

@Nyuszomuszo83: nakabbe, írnám, ha nem lennék kultúrlény :DDD

Sanda.Ipse 2018.12.25. 10:59:39

@Sanda.Ipse:
Még egy! Tanuljon meg artikulálni. Néha alig érteni, amit lehajtott fejjel dünnyög.

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:05:27

@úgymond olvasó mmkk: ugyi, jól látom én! :)
@Sanda.Ipse: én a Radics parodiánál tettem le a voksom Rolira, nálam ő eddig a févorit! A többit hagyjuk. Hunyor átható nézése megőrjit van benne számomra vmi pszichopata, ami nem jön be! Éjjel így nézne rám, lehet kiugranék a negyedikről!

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:12:49

@úgymond olvasó mmkk: lehagytad a varázsszavakat:dikk, gheczi!

csincsilla72 2018.12.25. 11:13:24

Énnálam most: hajrá Roli, hajrá Hunyor, hajrá Adri és hajrá Laccika :-) Ebben a sorrendben. A többi kieshet a gheccibe bármikor, bármilyen tetszőleges formátumban. Akár egymás ellen.

Sanda.Ipse 2018.12.25. 11:14:21

@Nyuszomuszo83:
Nálam Hunor az Erával való utolsó udvarlásával (mi a jó szó?) esett ki örökre a pikszisból. Hülye kamaszok beszélnek úgy egy lánnyal, mint amit ő produkált akkor. "Aludjak veled, akkor csókolózunk?" "Megsimized a hátam?" "Akkor megcsöcsörézhetlek?" Jeez!!! Ez mi akart lenni? Hogy lehet ilyen prosztó módon beszélni egy nővel?

Angora Cardi 2018.12.25. 11:15:13

@csincsilla72: Igen a maradék 4 lófaszra sem jó.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 11:15:54

@Nyuszomuszo83: szent karácsony alkalmából úrinő vagyok

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 11:17:29

@Sanda.Ipse: mi bajod van a hátsimizéssel? :DDDDDDD

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:18:07

@Sanda.Ipse: úgy hogy agyban megrekedt egy 15 éves szintjén, az ilyen pasit szoktam elhajtani a vérve vagy megeszem őket reggelire, mert nem tudnak mit kezdeni velem mikor csipöből kapnak egy csipős választ! Hát csöcsöréssze meg a konnektort csillagfejű csavarhúzóval! Garantáltan maradandó és megrázó élmény lesz! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:18:56

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): akkor kérek hozzá egy kis fahéjat és egy tequilát! :D

csincsilla72 2018.12.25. 11:19:52

@Sanda.Ipse: Itt Era helyében röhögni kezdtem volna, és megkérdeztem volna, hogy én meg megmogyorózhatlak-e. :-)))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 11:25:33

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nagy a szád megint.

@Sanda.Ipse: na ugye :))))))) szerintem az nem prosztóság, ha megkérdezi. tőlem igenis kérdezze meg a bátor jelentkező, mert ha rossz pillanatomban ér hozzám, akkor a könyököm az orrában landol egész véletlenül :D

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:26:30

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): de csak finoman, modjával, nem szeretem ha túl sok! :D Ha sok, akkor nem kérem! Beirlak a panaszkönybe akkor ha átversz! Aztán megyek @úgymond olvasó mmkk: -hoz meg a Hatósághoz reklamálni ám!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.25. 11:27:07

@úgymond olvasó mmkk: tőled tanultam:D
jó megkérdezem: megcsöcsörészhetlek?:D

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:27:54

@úgymond olvasó mmkk: naaa de igy hogy megcsöcsörézhet-e!? Párzási szándéknál meg cicerélés??? :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 11:32:21

@Nyuszomuszo83: semmilyen szándéka nincsen felém, csak szeret szivatni :)

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:32:22

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): naaa kiestél a pixisböl hááát elöttem flörtölsz mással! Pfejjj! Legalább várd meg míg elnyargalok!

Sanda.Ipse 2018.12.25. 11:33:15

@Nyuszomuszo83:
Parittyázás. Téllleg! Az kimaradt:)

bElannaTorres 2018.12.25. 11:34:08

@VV Erőlegény: attól függ mit nevezünk agressziónak, nekem ez a kiabálással megfélemlítés, a dühnek az a mértéke amikor már dobál dolgokat a másik felé, pedig a szabály tiltja, az már az. Villán kívül simán kinézem belőle hogy lökne vagy ütne egy vagy két nagyot, aztán lecsillapodik.

Gregről nem nagyon írtam még, engem egyáltalán nem zavar, hogy sminkeli magát, és női ruhákban mászkál, valamiért teljesen eltudom fogadni. Viszont tegnap látszott rajta, hogy milyen amikor nála van a szereposztó dívány... Hunornál hogy felpattant, hogy még plusz feladatokat mutasson neki

Nyuszomuszo83 2018.12.25. 11:37:52

@Sanda.Ipse: az pedig kellett volna még! :)@savanyú a narancs ( Villanyfényes): majd kapsz répát meg kockacukrot! Most mennem köll, de este jövök! Addig is pusza!-Flörtölj míg nem látom! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 11:52:09

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): dehogy szeretnél, találsz te magadnak más szórakozást. akkor sem :)

Butterske 2018.12.25. 12:30:34

Mindenkinek Boldog Karácsukát Kívánok.

mobilos perpetuum 2018.12.25. 12:33:59

[URL=http://kepkezelo.com/][IMG]http://kepkezelo.com/images/f9pp6a9jelaks931z5ea.jpg[/IMG][/URL]

Sargabogre 2018.12.25. 12:58:21

ezeket a gusztustalan mamuszokat meg köntösöket lehet, hogy fogamzásgátlás céljából tették be. ami Adrin volt a tegnapi adásban...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.25. 16:23:23

@úgymond olvasó mmkk: de más igen:D neked meg a sértődés nem áll jól.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.25. 17:24:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): koszonjuk ezt a rendkivul relevans informaciot, nyilvan a kommentelok nagyon kivancsiak voltak ra

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.12.26. 01:01:26

@úgymond olvasó mmkk: bocs,hogy élek, az összes életkorod predesztinál az értelmetlen, ostoba hisztire.a villában a helyed. majd negyven felett talán rájössz, hogy lehet ezt normlisan is :(((((((((
süti beállítások módosítása