Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x49 - Mea culpa, mea maxima kibaszott culpa

2018. december 23. 20:57 - sixx

vlcsnap-2018-12-23-20h59m14s729.png

Tudom, hogy senkit nem érdekel, és én is leszarnám a fasz másik végén, de a decemberem olyan, mintha egyszerre

  • igyekeznék egy hímtaggal az Özvegyet, Puát, Zsuzsut, Cintikét és Krisztiánt szemkifordulásig dugni EGYIDŐBEN,
  • Baukó Évának adnék öltözködési- és párválasztási tanácsokat,
  • Győzőnek magyarórát tartanék,
  • Puskás Petit kopaszra borotválnám,
  • Anikót meg felültetném a körhintára, hadd nevessen önfeledten már egy kicsit.

Szóval a hónapom szopó, és elfelejtettem megírni a tegnapi események összefoglalóját, és igen, pont én, és igen, rohadjak meg.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy láttam ám az epizódot, és a TRAGÉDIA előtt azért olyan sok minden nem történt, mármint senkiről nem derült ki semmi olyan, amit nem tudtunk eddig, bár az igaz, hogy arra nem számítottam, hogy Zsuzsu annyira sötét, hogy a rájön a szapora kifejezéssel se tud mit kezdeni. Az első szegmens a közösségi médiás hét lecsengetése volt, pontosabban a kamera előtt vezényszóra pózolásról, aminek a végéhez valami germán galoppmetált kevertek a szerkik, kösz. Like, dislike osztás van, ill, diSZKlike, by Lacika, aki ostobább, mint Zsuzsu baszki.

Szegment cváj, vélog forgatás valami reggeliről by Era és by Roli, és valami verseny ez is, de legalább kiderül, hogy Zsuzsu a szarás mellett a bacont sem ismeri, Era meg a tojást annyira nem tartja állati eredetűnek, IGAZA VAN. Pua és Reni értékeli a kaját, a békön csak köretnek van odabaszva, de ennyi a kritika. Roli Hunorral főz, hemmel end békönnel készül, ha ez nem a ham and eggs, avagy hemendex (eskü láttam így leírva) lenne, leszopom magam. Rolival nem tudok megbarátkozni, végig az az érzésem, hogy a vatikáni pedofilhálózat szállítója, puszán csak a tésztaképe és vizihullára hajazó bőre alapján. Era aszongya, hogy ha neki Roli ilyen fos kaját adna neki, megöli, Hunorral meg közli, hogy a világ csalódása, azaz pont azt csinálja, amiért párbajra küldték.

vlcsnap-2018-12-23-20h59m28s893.png

Harmadik nekifutás: a lakosság kommenteket fogalmaz meg Era irányában, és ettől Era olvasás előtt kiborul, a kamerába vígszínház, ne sírj, mondja, kibírod, zihálja, majd aszongya, ő a nézőkben bízik, amiben van valami, mert automatikusan a gyengébbet, az üldözöttet védi az ember, kivéve, ha Sergio Ramosról van szó, mert akkor a kurva anyját, dögöljön meg. Era olvassa a kommenteket és sírás ide, sírás oda, összeszedett reakciót nyom, sajnos mutatják a fejét hátulról, a póthaj, baszki az valami félelmetesen gusztustalan. Egy plusz infónk van: VV Csoki nem dugta meg.

vlcsnap-2018-12-23-21h00m37s394.png

Uccsó kör. Két feladat: koktélt készítesz, DE párban ÉS csak az egyik lát, a másik meg irányít. Utána meg pincérkedés, legókockáva a cipődben. Derülés: a lakosság felének fogalma sincs melyik a jobbkeze, Greg nem tudja kimondani a bazsalikomot, Zuzsu egy ponton meg azt mondta, dzsin ubrol splass, ami nem tudom mi lett volna. A bónusz a TRAGÉDIA volt, VV Csokker kibaszódik a vellábúl, de csak a bejátszóból tudjuk, hogy egy bazinagy üvöltéses veszekedés utáni körömreszelő-hajigálás vezetett a BUKÁSIG. Ma este ez is kiderül.

És ismét: sajnálom, hogy elbasztam az időt.

Címkék: vv9
894 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:02:22

dikk :))) új posztcsi :)) köszi sixx :))) nyugodj meg és boldog karácsonyt :))) pusszancs

naezjó... 2018.12.23. 21:02:58

Puskás Petinek már most rendszerhibát okoz, hogy csak 1 kézzel kalimpálhat.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:03:12

21,62-78,38 - remélem era otthon ünnepled a karit

Mók_Ica 2018.12.23. 21:05:43

kerep-kerep-bla-bla.... miaf@szrólordibálnakmármegint?????

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:06:57

@Mók_Ica: szia Móki! Köszi, h szóltál :)

Mók_Ica 2018.12.23. 21:07:15

no, a csipesz dobolás smafu volt..... emiatt az ordibálás miatt és a csapkodás miatt zártam volna ki csokit.....

hereverő heverő 2018.12.23. 21:07:29

Sixx köszi a posztot. @Mók_Ica: ittvagyooook ragyogok

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:07:49

Sziasztok!
Köszi Sixx!!:)))

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:08:13

Most mi voooolt? :)
Erának ezek szerint soha nincs igaza, ha szerinte az ordit aki tudja h hazudik

hereverő heverő 2018.12.23. 21:08:21

Aki kitalálta a MUTE gombot most megy mennybe

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:08:25

Bakker... Idegbetegek... Csoki kész...

Mók_Ica 2018.12.23. 21:08:59

@Cukorborsó88: rohadtul nem lehetett érteni egy szót sem.....

úgymond olvasó mmkk 2018.12.23. 21:09:43

én viszont nem vagyok, úgyhogy csá

Mók_Ica 2018.12.23. 21:09:55

@hereverő heverő: dr john mute volt :))))

@Hümmögő Hammogó: totálisan

era visszatért???? inkább megy haza.....

naezjó... 2018.12.23. 21:10:11

@Mók_Ica: A tényekhez hozzátartozik, hogy Era ugrott bele a képébe. Egy kutyák voltak, őriztek együtt disznót, stb.

hereverő heverő 2018.12.23. 21:10:22

Zsuzsu ért mindent. Látszik rajta

Mók_Ica 2018.12.23. 21:10:27

@hereverő heverő: ez a szponzor koton-pizsi :)))

Mók_Ica 2018.12.23. 21:11:30

@naezjó?: egyik sem volt piskóta....rossz volt úgy, ahogy volt, remélem era is megy haza

csincsilla72 2018.12.23. 21:12:06

@naezjó?: Így van. Mindkettő idegbeteg.

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:13:16

Ha tegnap félrenéztem, akkor bocsi. Csoki aggresszivitását nem csökkenti de tényleg nem állt zsu elé. Oldalról szivatta, amit zsu vehetett volna poénra is. Ebben az egyben igaza volt, a stilus nyilván nem megengedhető.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:13:55

Jelen! Köszi Sixx! :) Szeretünk amúgy! ;)

Mók_Ica 2018.12.23. 21:15:35

@hereverő heverő: több puncija van??? (én kérek elnézést.... és röhögök :))) )

greg vajon miért rakott magenta zoknit a fülére???

pomac 2018.12.23. 21:16:26

már megint lemaradtam az elejéről... nézhetem vissza sok reklámmal..

mocskosmacska 2018.12.23. 21:16:33

És most lesz párbaj? Az eddigi kizárások után lefújták a párbajt. Vagy rosszul emlékszem?

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:17:08

@Mók_Ica: mert ő most műszakvezető:)))

hereverő heverő 2018.12.23. 21:17:17

@Mók_Ica: mindjárt rákivánok Gregre... (nem)

Mók_Ica 2018.12.23. 21:17:46

mínusz 20 centire meg kell beszélnünk - by greg to hunyor.... a késéssel kapcsolatban :)))) sírok :))) gregnek nem kicsit jön be hunyor :))))

hereverő heverő 2018.12.23. 21:18:08

@Hümmögő Hammogó: inkább áramot vezessen ne műszakot

mocskosmacska 2018.12.23. 21:18:29

@Cukorborsó88: jó, higgyük, hogy nem volt benne rossz szándék, de akár a szemét is eltalálhatta volna.
Én egyébként indulatot láttam benne, mint akinek fel van baszva az agya, és már mindenre ugrik.

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:19:07

Era takarodjon már könyörgöm

MosóMaca 2018.12.23. 21:19:18

Gyárekek! Én már hallom magam előtt ahogy vakera könnyeit nyelve rí ppéternek az adás végén,hogy “nem értem,nem értem akkor mi kell a nézőknek?! Hát én voltam a legőszintébb,legbarátibb, legokosabb,ja és a legszebb is! Hüpp,hüpp

naezjó... 2018.12.23. 21:19:20

Erának a maradék mentális egészsége miatt mihamarabb kint a helye. Minden szava, sértése, indoklása megáll rá, teljes összeomlás szélén áll.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:19:31

@Hümmögő Hammogó: én még nem láttam ilyet :)))

era nagyon erős.... miért kell beleállnia özvegyribibe??? ha nincs feszkó, akkor csinál....

csincsilla72 2018.12.23. 21:19:31

Vivicigánylány is beindult.

C.Chauchat 2018.12.23. 21:19:37

Új era acsívment: csámcsogás!

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:19:57

@mocskosmacska: amikor vitték az italokat, arra írtam. Bocsi, lehet, h nem volt érthető :)

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:20:11

@hereverő heverő: Azt-azt!! Röhögök, köszi!;) Amúgy eléggé szűkül rajta az a szponzor-pizsi...:)

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:20:27

Naaa Zsu kavarta a fost az orditáshoz vezető úton!
Vivi -Era! Era szerint Vivi a nyúl ugrál egyik faszról a másikra! Na de kérem!
Azért a Vivi anyjának emlegetése az nem gond? Csak mikor Csoki azt irta Erának, hogy csak az anyja szereti! Kabaré!

csincsilla72 2018.12.23. 21:21:08

@Mók_Ica: Azért ezt most Vivi kezdte, nem?

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:21:18

@Mók_Ica: Szerintem Greg sem látott még igazi műszakot;)

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:21:44

@MosóMaca: abszolút én is látom lelki szemeimmel! :)

mocskosmacska 2018.12.23. 21:22:29

@naezjó?: Igen, szerintem is kint a helye. Nem jó érzés látni, hogy valaki összeomlik.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:24:07

@csincsilla72: lehet....akkor bocsi...

@Hümmögő Hammogó: pedig ő is műszakban dolgozik.....

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:24:07

Naaa én akkor is tartom Zsu lesz a következő kiválasztott bosszúból, túlhisztizte a dolgot, Era meg is dicsérete!

Mók_Ica 2018.12.23. 21:25:05

renyhe is mindenkit kioszt a reklám után.....

naezjó... 2018.12.23. 21:25:06

Megnéztem tegnap ezt a kizárást, olyan hangok jönnek ki Reniből, amik visszahozzák a gyerekkori állatkerti séták hangulatát.

C.Chauchat 2018.12.23. 21:25:43

Reménytelen, mint @Sixx-nek a december

hereverő heverő 2018.12.23. 21:25:51

@naezjó?: a szag meg úgyis adott odabenn.

csincsilla72 2018.12.23. 21:26:11

@Mók_Ica: Era evett, Vivi szólt hozzá, aztán eszkalálódott. :-)

moletty 2018.12.23. 21:26:41

Hoppá láttátok az Özvegy már rámozdult volna a niggerre ? :D :D
De kibaszták alóla. Ennénl a VVV-nél nincs undorítóbb közel távol

mocskosmacska 2018.12.23. 21:26:44

@Cukorborsó88: Annyira nem vagyok képben, mert az adásokat nem szoktam nézni, hanem a hogyvoltokat olvasom, meg a honlapon lévő videokat néha megnézem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 21:26:56

Jaj, hát kereshetlek titeket itt az éterben. :)
Mire jövök, mehetünk cigizni. :)

mocskosmacska 2018.12.23. 21:27:19

@Nyuszomuszo83: Nagy elmék, ha összevitatkoznak.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:27:25

@Mók_Ica: Tényleg! Kórház, ápolás...ezt biza elfeledtem:) Hát ki tudja ott mivel ijesztgeti szegény kiszolgáltatott betegeket...

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.23. 21:28:18

Megnéztem az aquamant! Aztóta már 2szer nagyon jó volt nekem :)

Izgulok, hogy roli esik ki 21%kal

ibsen 2018.12.23. 21:28:22

Vivi kezdte a reggeli balhét finoman beszólt Erának, aki teganp óta szupererejét is visszakapta:-)

Senki nem anyázott de Vivike ahogy Era anno csokinál belekötött ebbe.Reggeli kabaré.Greg izgalmasabb volt.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:28:36

@moletty: most változtathaton meg @"-nél a szavazatom, mert azt tippcsiztem csokira tekeredik rá Vivi! Ehhh, a picshába!

moletty 2018.12.23. 21:28:36

@csincsilla72: Igen VVV kezdte egyértelműen ! Aztán bepipult mert Era visszaszólt
( Ettől még Era is egy bunkó)

ibsen 2018.12.23. 21:29:11

@Hedo a nokedli szaggató: Era van 21%-on volt már ilyen csak nem a kihívó van elöl.

mocskosmacska 2018.12.23. 21:29:34

@naezjó?: Az nagyon durva volt, amit reni levágott. Ha a II. világháborúban minden nő így reagálta le volna, hogy a kedvesét a frontra viszik, akkor minden nagyhatalom visszatáncol.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:29:53

@mocskosmacska: Greg meg kameraman játszott a háttérben megörökitve az eseményeket az utókornak!-

moletty 2018.12.23. 21:30:20

Era tirpák picsa, VVV meg nyóckeres proli cigó tiniribanc :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.23. 21:30:23

@naezjó?:
Majomhaznal hallottál ilyen neszeket? :)

hereverő heverő 2018.12.23. 21:30:29

@Hümmögő Hammogó: " ha nem veszi be a bácsi a gyógyszert, felfújom! "

moletty 2018.12.23. 21:31:05

No folytassukk akkó....

mocskosmacska 2018.12.23. 21:31:07

@moletty: Csak rámozdult és kibaszták? Egyre erősebb a pinaátok? (Vagy már minden férfire rámozdult az özvegy, így akármelyiket basszák ki, azt hiszem, hogy ez is vivi pinája miatt van?)

Bekkara 2018.12.23. 21:31:35

Szerintem Zsuzsu egy rejtett taktikus, aki ostobaságot színlelve kiejtette a legerősebb játékost, és beállt Era mögé, akiről sejti, hogy kiesik, és mivel mögötte áll, Era valószínűleg ráhagyja a szuperképességét, a lila kendőt, amit Zsu magára köthet, így a Csoki-vérbosszú elfelejtődik. Zsuzsu egy mesterelme!

ibsen 2018.12.23. 21:31:44

Csoki csattdobása lassan országos ügy lesz! nagyobb mint a karácsony!

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:32:22

Csoki arcán látszik,h tudja,h mi lesz...

naezjó... 2018.12.23. 21:32:29

@mocskosmacska: :D Hadat sem mertek volna üzenni.. Na Mute elő!!!! It's coming.

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:33:09

Prevencijóóós céllal - Szolgálati közlegény: mindenki vegye le a hangot a készülékén!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.23. 21:33:19

Tök jogos a kizárás! Hajrá Zsu

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 21:33:46

De hogyhogy mehet sípolás nélkül az öfi?

Mók_Ica 2018.12.23. 21:34:00

ma ismét kizárják csokit..... hallgathatjuk renyhét..... jöhet a mute gomb

Dr.Zé 2018.12.23. 21:34:03

Tekerjétek le a volumét!!!!

naezjó... 2018.12.23. 21:34:28

@szociál: lámák, gorillák, oroszlánok :)

Dr.Zé 2018.12.23. 21:35:34

Könyörögtem eleget véget ért egy fejezet

mocskosmacska 2018.12.23. 21:35:50

A fiaim a szomszéd szobába alszanak. Nem merem nézni.

ibsen 2018.12.23. 21:35:57

@Bekkara: Na ez érdekes....de nem hinném hogy ennyire kiszámítana előre mindent.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:36:02

özvegyribi siratja az újabb leendő vőlegényét..... vajon ki lesz az új célpont?????

MosóMaca 2018.12.23. 21:36:05

@Bekkara: ez nekem is eszembe jutott . Lehet ő a legokosabb és neki van a legjobban felépített tattikája

gazo 2018.12.23. 21:36:34

Renyhe úgy ájvékol mint a szopós disznó...borzalom

Dr.Zé 2018.12.23. 21:36:38

Mint egy halotti tor , ez egy embertelen szar.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:36:40

Na Vivinek csak sikerült sírni valahogy.

C.Chauchat 2018.12.23. 21:37:29

Lekvár milyen zaklatott

ibsen 2018.12.23. 21:37:43

Reninek is lettek könnyei a végére

Mók_Ica 2018.12.23. 21:37:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: még nem geciztek.... meg különben is karácsony van mingyá :))) de amire én tippcsizek, az az, hogy sípolással élvezhetetlen lenne.....
bár renyhe bőgését inkább sípolják ki......

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:38:07

Reni olyan mint egy trombitáló elefánt!

naezjó... 2018.12.23. 21:38:18

@Mók_Ica: Ha lenne esze, már megértette volna az igazi szuperképességét, rámenne mindenkire, és kisétálna a pénzzel.

Dr.Zé 2018.12.23. 21:38:31

Seduxen lószérumot nővérke.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:38:38

@Bekkara: :)))))))))))))))))))))))))))))

hereverő heverő 2018.12.23. 21:38:59

Tengernyi könny mindenütt.

MosóMaca 2018.12.23. 21:39:30

Ribi még mindig azon erőlködik,hogy egy könnycseppet kifacsarjon magából?!

ibsen 2018.12.23. 21:39:33

Reni a semmit törölgeti az arcán?

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:39:40

@mocskosmacska: Ne is, mert Renyhe hangja egy életen át kísértheti őket... Szerintem engem is fog.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:40:24

renyhe miért ordibál özv.ribire??? nem akar együtt gyászolni renyhe.....

MosóMaca 2018.12.23. 21:40:45

Aztaqrva.... a tetőről szerintem le tudnák lőni egy nyugtatólövedékkel

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:41:06

vivi olyan mint egy nyuszi. Greg halláskárosodott lett. Reni megőrült.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:41:15

Reni mindjárt mehet Csoki után...

2018.12.23. 21:41:15

“Faszomat már bazmeg” by özvegy

pomac 2018.12.23. 21:41:27

na renii most végleg bukta a 36 millát :D

naezjó... 2018.12.23. 21:41:44

Ezt a műsort ha nézné bármilyen felelős ember, egyből felemelnék a kötelező iskoláztatást 20 éves korig.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:41:46

renyhe még nem kapta meg a nyugtatót.....

özv.ribi átka még a parittya előtt fogott csokin.....

hereverő heverő 2018.12.23. 21:42:07

Hát.. dislike az egész banda.

gazo 2018.12.23. 21:42:30

Ribi képe közelről ..... bubópestis vagy kolera

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:42:45

Na, vonul a triumvirátus:)))

C.Chauchat 2018.12.23. 21:43:35

@hereverő heverő: diszklike. Bár az unlike is elhangzott

Mók_Ica 2018.12.23. 21:43:43

@hereverő heverő: nem drukkcsizol senkinek??? :)))) (én sem)

naezjó... 2018.12.23. 21:43:43

@MosóMaca: :) útban volt Greg lufija.

MosóMaca 2018.12.23. 21:43:48

@naezjó?: sokra mennénk vele! Most 16 év,mindegyik idősebb annál. Ezek be vannak oltva iq ellen

hereverő heverő 2018.12.23. 21:43:57

Kanszag szekcio a nyugiban.

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:44:13

Reni elég hamar lehiggadt. Érdekes.

Dr.Zé 2018.12.23. 21:44:25

Okos dolog jutott eszembe, haha

WICKEDWITCH 2018.12.23. 21:44:29

Sziasztok! :) Bakker, bekapcsolom, meg belépek, hogy visszaolvassak (még nem vagyok kész), erre mi van itt??? Reni teljesen meggárgyult, basszus, ilyen hisztériát... Na, majd olvasok...

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:44:54

@Cukorborsó88: Szerintem kapott nyugtatót... De komolyan.

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:45:08

Fúúúj, ugye nem küldi ki csokinak a használt bugyiját?!

Dr.Zé 2018.12.23. 21:45:18

Szerencs bugyi , hm pinát nem cseréltek.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:45:24

csokinak és renyhének közös szerencse bugyija van...... vajon mit szagolgattak rajta??? milyen illatot küld renyhe???? óóóóóóóóóóóóóóóóó......romantikás..... (nem)

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:45:53

@Hümmögő Hammogó: lehet, de vissza is vontam :). Folytatja.

Dr.Zé 2018.12.23. 21:46:31

A dráma te vagy puska.

naezjó... 2018.12.23. 21:46:32

@MosóMaca: A való világ 10 érdekében akkóóó :)

ibsen 2018.12.23. 21:46:57

@Mók_Ica: Nem szeretném tudni...ez annyira bizarr.)

Mók_Ica 2018.12.23. 21:47:19

@Cukorborsó88: dehogynem...

@hereverő heverő: a legokosabb szereplő :)))) már szériák óta :)))

mocskosmacska 2018.12.23. 21:47:43

Kicsit más, de most néztem vissza a tegnapi adást egyes részeit az rtl klub honlapján. VAlamelyik azt mondta, hogy era milyen szemét, mert el akarta venni más szuperképességét. De erának nem az a szuperképessége, hogy elveheti bárki szuperképességét?

AmanEdi 2018.12.23. 21:48:03

Ha era visszamenne ugyan igy csinalnanak

Mók_Ica 2018.12.23. 21:48:11

@ibsen: vajon ennek örül egy pasi???

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:48:18

@Nyuszomuszo83: nem-nem, sskk, csak volt egy pillanat, amikor olyan volt az arca mint a rajzfilmfiguráknak :) eskü még a pöttyöket is láttam a szája két oldalán :D

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:48:23

Hááát én nem tudom Zsu simogatja Renyhét aki miatt kizárták Csokit, miközben Renyhe Vivijent hibáztatja! Rossz műsort nézek??? Nem értem!

MosóMaca 2018.12.23. 21:48:32

@mocskosmacska: de, és el is vette gregét már

naezjó... 2018.12.23. 21:48:40

@mocskosmacska: no, neki extra védettsége van, amit előre kell jeleznie, hogy él-e vele.

csincsilla72 2018.12.23. 21:48:55

@Mók_Ica: Jaja :-) Ribi csúnyája már parittya előtt is hat.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 21:48:57

@Mók_Ica: de, már elröppent pár bazdmeg, meg geci, meg ilyenek. Erre kaptam fel a fejem. És még nincs 10 óra.

Mók_Ica 2018.12.23. 21:49:11

@mocskosmacska: már elvette gregtől..... lila kendő

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 21:49:49

@csincsilla72: az igazán csodapina. :)
Most már elkerülik messziről.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:49:53

@Cukorborsó88: hehe, én azt néztem ahogy erölködik legyenek könnyek, nem volt nála vereshagyma, hogy potyogjanak! :)

MosóMaca 2018.12.23. 21:50:19

@csincsilla72: ráült csokira,mikor masszírozta! Szóval a lába közé került! Ennyi elég az átokhoz

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:50:58

@Mók_Ica: csoki hogy fog neki örülni. Nem. Sztem már azt sem tudja ki az a reni, az a kis lüke meg teljesen kivan miatta. De azért zsu is említette, h csoki azt mondta neki, hogy szereti. Egy igaz úriember dicsak!

mocskosmacska 2018.12.23. 21:51:10

@AmanEdi: ezért az egyért megérné, hogy era menjen vissza. LÁtni a fejeket. De egyébként rolinak drukkolok, mert egyrészt még mindig szimpibb, másrészt era kikészülne bent, és nem jó látni, ahogy valaki tönkremegy.

naezjó... 2018.12.23. 21:51:19

Lásson el téged tanáccsal az Era, értsen meg téged a Zsu!

pomac 2018.12.23. 21:51:25

era te már annyi mindent és mindenkinek mondtál komolyan hogy már tényleg nem vesz senki komolyan :D

C.Chauchat 2018.12.23. 21:52:29

Csoky megvárja rönit.

AmanEdi 2018.12.23. 21:52:43

@mocskosmacska: En egyiknek se szurkolok a kettobol ha mar valaki nyerjen az vagy Zsu vagy Hunor vagy Reni

pomac 2018.12.23. 21:52:57

mit mondott zsu hogy az a műsor hogy ők bukfenceznek jól értettem :D

Mók_Ica 2018.12.23. 21:53:10

@Cukorborsó88: kidobja, mert nem az övé :)) nem is érti, hogy került a csomagjába :)))

@naezjó?: újabb átok :)))

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:53:20

@Nyuszomuszo83: ne mondd már. Hát nem láttad, hogy még a smink is megfolyt az arcán?! (Sztem bevizezte :D )

csincsilla72 2018.12.23. 21:53:24

Mi ez az ügyfélszolgálat-felirat?

mocskosmacska 2018.12.23. 21:53:36

@C.Chauchat: ezt ő mondta? vicces gyerek ez a csoki.

OriginalBlackMamba 2018.12.23. 21:53:59

Az Ügyfèlszolgàlat mire jó?

ibsen 2018.12.23. 21:53:59

@mocskosmacska: Fel se használta mondta is hogy nem fogja amikor Greg besértődött ezen.

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:54:17

@Mók_Ica: micsodaaaaaa? Hajjakmeg soha nem láttam!

ibsen 2018.12.23. 21:55:20

Lacika és Hunor az agytrösztök....:-)

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 21:55:38

@csincsilla72:
@OriginalBlackMamba:
Lehet itt kell jelezni,h elmaradt a sípszó:)))

Costanza 2018.12.23. 21:57:01

hello valakinek van stream ha meg tart?

Cukorborsó88 2018.12.23. 21:57:24

@naezjó?: főleg azt a kedves szomszédot aki most káposztát főz és nem lehet miatta megmaradni a lakásban

csincsilla72 2018.12.23. 21:57:44

@Hümmögő Hammogó: Télleg! Meg is lepett, hogy nem sípolják ki. Esetleg érdeklődni, hogy Reni kapott-e nyugtatót?
Viszont Gregnek igaza volt, amikor Zsuzsut vigasztalta: egy ilyen hülyeségért nem veszítheti el a szeme világát!

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:58:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: mert szefos és rájött miatta van az egész! Engem nem győz meg sskk!
@Cukorborsó88: jaaa lehet, mondanám hogy hóval, de elolvadt tegnapra! Azért két cseppet kierőszakolt! :D
@naezjó?: ez tetszik!-kapsz egy likeot meg egy szaloncukrot! ;)

Angora Cardi 2018.12.23. 21:59:04

Hajrá Roli mai nap.
Amúgy lekvár.

BarBwire 2018.12.23. 21:59:18

Lekvárság mindenkinek! Miről maradtam le?

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 21:59:36

@csincsilla72: miééért???? Szép szemének nem lesz párja! Teszünk bele piros rongyot! Hivhatjuk Küklopsznak vagy Jumurdzsáknak!

moletty 2018.12.23. 22:00:15

Ti nem hiszitek VVV könnyeit valódinak ? És az érzelmeit se ?
Hát milyen szívtelenek vagytok ! (Faszomat má bazdmeg geci ! :D )
Renyhe se hitte :)
NA folyt..

csincsilla72 2018.12.23. 22:00:15

@Nyuszomuszo83: Ne legyél lüke? Ez nem vicc, na! :-)

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:00:20

@BarBwire: Sziiiaaaaa! Sok ordításról! Én már kétszer hánytam!

pomac 2018.12.23. 22:00:29

ez most vajon 20 perces párbaj lesz :)

2018.12.23. 22:00:40

Ha hatterban csak “roli roli” hallatszodik

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 22:00:59

Igazából tényleg Erának drukkolok. Roli a villatuja triumvirátust irányítaná csak. Kár, hogy nagy a különbség, ezzel együtt bíztatok mindenkit, hogy szavazzon át! :-)

Mók_Ica 2018.12.23. 22:01:13

phávördbájbhhhigbhrádör...... phhhárbaj..... pornóbajusz auréliótól tanult bheszélni??? höhööhö

moletty 2018.12.23. 22:01:24

Ez a barom meg most is csatarászik össze vissza : a seggébe nyomnám a mikrofont legszívesebben ! (MInt délután a gépolajos puskát a filmben :D )

naezjó... 2018.12.23. 22:01:24

@Nyuszomuszo83: és egy szemmel lehet jobban átlátná a dolgokat. Természetesen elhatárolódok magamtól.

BarBwire 2018.12.23. 22:01:53

@Nyuszomuszo83: Banyek, azért jól vagy ugye?

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:01:55

@csincsilla72: ugyan hagyjuk már, medicin labdával kellett volna megdobálni ezt az ütödöttet vagy ledobni a Taigetoszról! Nagyobb volt enbek a füstje mint a lángja!

Mók_Ica 2018.12.23. 22:02:19

renyhe már jól van, zsu sajnálja..... mivan?????

BarBwire 2018.12.23. 22:02:41

@Mók_Ica: az egyetlen ember, akit szó nélkül megvernék, csak úgy.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 22:03:07

Ha Csokit most nem zárják ki VVV a következő héten biztos, hogy becserkészte volna. Sajnálom, hogy nem utána esett ki!

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:03:24

@BarBwire: már bevettem a dédalont! :D

csincsilla72 2018.12.23. 22:03:30

@VV Erőlegény: Nincs az az isten!! Era mennyen haza.

BarBwire 2018.12.23. 22:03:31

Megint jön az alvás időszaka.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:03:36

Na, Ribient mindjárt 2 f..sz várja kint! Csak azt nem tudja,h addigra az a kettő jobban el lesz foglalva egymással

tomi9425 2018.12.23. 22:03:39

Honnan tudják bent, hogy hányadika van?

naezjó... 2018.12.23. 22:04:10

Csoportos lónyugtató érkezhetett, már az RTL is nehezen bír az ápoltakkal.

mocskosmacska 2018.12.23. 22:04:11

Szerintetek ki fogja megnyerni az egész játékot? Tudom, hogy korai tippelni, de aki most eltalálja, az majd mondhatja: hogy én már az elején megmondta...
Szerintem az rtl-nek irányítható ember kell, mondjuk roli vagy reni.

MosóMaca 2018.12.23. 22:04:14

Ezek szponzorköntösbe mennek phhhárbajozni?!

Mók_Ica 2018.12.23. 22:04:27

@VV Erőlegény: ahogy elmondta roli is, talán most már jobban fog érvényesülni más poénkodása is és nem csoki lesz csak képernyőn..... jó lenne, ha nem csak ordibálás lenne az öfikben....

BarBwire 2018.12.23. 22:04:47

Lacikaaaaaa, ő fog beszédet mondani, uristeeeeen.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:04:51

Lacika mondja a kortárst

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:05:03

@VV Erőlegény: jah én is lett volna egy pontom pluszba! :D

Mók_Ica 2018.12.23. 22:05:25

@BarBwire: viszek lapátot :)))) meg a konténert is, ráönthetjük :)))

csincsilla72 2018.12.23. 22:05:36

@Nyuszomuszo83: Nyuszó, elhatárolódom tőled :-P
Csoki sajnos tényleg idegbeteg, a fene tudja, kibe állít bele legközelebb valamit.

Ego0123 2018.12.23. 22:05:38

Ez a Zsuzsu.. áááááááááááááááááá

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 22:06:02

@Mók_Ica: Azért mert levette, hogy már csak néhány nap kellett volna neki, hogy Csoki megparittyázza.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:06:07

gegv :))) roli ugye nem köntösben megy ki???

BarBwire 2018.12.23. 22:06:12

Na jó, a fodrászt irigylem tőlük, hetente mennek rendbe tenni őket.

Cimili 2018.12.23. 22:06:27

Jöttem én is drukkcsizni rolinak, era húzzon haza!!!!!!!!

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:06:40

@Mók_Ica: Igen, ezt én is díjaznám! Nem akarunk több ordibálást!!!! (Kiabáljunk jó hangosan,h meghallják a szerkik!;)))

MosóMaca 2018.12.23. 22:07:04

Miért most adja át a szuperképességet?! Wtf?!

OriginalBlackMamba 2018.12.23. 22:07:21

Jó lenne amúgy, ha Csoki helyett bemenne valami tartalék új játékos...

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:07:41

Most mindketten köntösben fognak kimenni????

Cimili 2018.12.23. 22:07:49

@Mók_Ica: úgy látom, h igen. de vajon miért?????

tvbuzi 2018.12.23. 22:07:57

Meggyöttem. Hajrá Róland

Mók_Ica 2018.12.23. 22:08:10

@BarBwire: sztem azt greg csinálja nekik

naezjó... 2018.12.23. 22:08:33

És tényleg kiment köntösben! ÁPOLÓK!! Kiszökött 1 beteg!

mentorosh lecsó 2018.12.23. 22:08:35

Nyugi Sixx ! :)))
A HV fórum már mindent kitárgyalt és megbeszélt... :)))))

Mindent ooooOffolva:

www.youtube.com/watch?v=GEBfQoIgMtk

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:08:39

Kicsit izgulok nehogy era menjen vissza. Remélem hogy holnap látom őt utoljára

Van der Waals 2018.12.23. 22:08:53

Szasztok.
Azt hol látni hogy ez póthaj? Sajnos képzetlen vagyok.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:09:29

@Cimili: szia cicusom :))) már hiányoltalak :)))
remélem leveszi ezt a köntöst..... nem vicces.... bár lehet van valami célja vele..... meglátjuk

Cimili 2018.12.23. 22:09:58

@MosóMaca: aki kiesik ingyen haza viheti.

csincsilla72 2018.12.23. 22:10:02

@Van der Waals: A hajtövére van felragasztva. Amikor feltűzi, látszik.

BarBwire 2018.12.23. 22:10:33

CSoki is ott van a közönség között.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:10:39

@csincsilla72: Nem védem Csokit, de rühellem Zsut! Lelked joga! Azért én csípem a csincsilla bundid!

Lynette21 2018.12.23. 22:10:55

A! Azt hittem vmi jo kis feliratos polo lesz rajta, mint a ajakab Peteren...

Angora Cardi 2018.12.23. 22:11:12

Viki és Ánusz ott tapsol.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:11:20

@naezjó?: levette :)))

@Cukorborsó88: sztem roli megy vissza :)))

@Van der Waals: látszik ahogy fel van csomózva..... főleg, amikor felkötik....

tvbuzi 2018.12.23. 22:11:21

Viki, Ánusz, Fosoma

Cimili 2018.12.23. 22:11:37

@Mók_Ica: puszi:) fontos telóm volt <3.

ánusz ott van a nézőtéren, mást nem láttam.

Van der Waals 2018.12.23. 22:11:38

@csincsilla72: hát eskü én nem látom, bár ezeken a képejen lehet nem is lehet

naezjó... 2018.12.23. 22:12:17

Roli már most megérdemelné a fődíjat, lefoglalta Puska kezét a köntössel. Már értem, szép munka Roli!

Van der Waals 2018.12.23. 22:12:21

@sixx a Zsuzsut meg a Puát átveszem!

csincsilla72 2018.12.23. 22:12:47

@Nyuszomuszo83: gondolj arra, hogy nem Zsut, hanem valaki mást dobta fejbe :-) Mindegy, ki volt a céltábla, ez durva.
A bundim nem adom!!

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:13:00

@Cimili: @tvbuzi: @Van der Waals: üdv néktek! Jó hogy jöttetek! :)
A kis csomók amik olyanok mint a tetük azok a póthaj illesztések! :)

MosóMaca 2018.12.23. 22:13:22

@naezjó?: és téLLeg!!! Okos,ügyes

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 22:13:28

Lacika járásában van valami pingvines totyogás, nem?

Mók_Ica 2018.12.23. 22:13:29

@naezjó?: :))))

era is köntösben...... még a búcsúbeszéde sem kedves..... pffffff

Cimili 2018.12.23. 22:13:37

GEGV megint. era is köntösben vonul ki. ki kit utánoz ezzel?

BarBwire 2018.12.23. 22:13:44

@Angora Cardi: el vagyon bujva, de egy pillanatra láttam, vagy az ikertesót.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:14:18

Nyomorult Era még mindig Hunort Ekézi.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:14:21

@Nyuszomuszo83: Nyuszó, én megszavazom Neked a 36 millát, beccccsssszó, csak tedd fel magad az ápppplikációra! :D

BarBwire 2018.12.23. 22:14:53

@VV Erőlegény: kicsit merev a srác, amikor visszafordul, azt is teljes testtel teszi,

mocskosmacska 2018.12.23. 22:14:59

@naezjó?: sajnos nem nézem. Melyik Nobel díj várományos ment ki köntösben?

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:15:08

@csincsilla72: hááát nem tom, én ebböl nem vágtam volna le ekkora hisztit! De letojom kb ezt a csipeszdobálást! :D
A csincsibundi puhi, de magtarthatod, van nyuszibundám, az elég nekem!

Angora Cardi 2018.12.23. 22:15:53

@Mók_Ica: @BarBwire: oh akkor csak ratyics sztrajkol még mindig

Van der Waals 2018.12.23. 22:15:57

@Nyuszomuszo83: franc valaki lenne kedves kariajandékként belinkelni egy képet? Amúgy ez mér jó egy nőnek? Aztàn leakadok a dologról.

Cimili 2018.12.23. 22:16:02

@Hümmögő Hammogó: jó ötlet, ha sikerül neki, én is rá fogok szavazni.

MosóMaca 2018.12.23. 22:16:23

És phhhéter csak tartja a köntöst szorgalmasan

naezjó... 2018.12.23. 22:16:43

@mocskosmacska: Roli és most Era is. PuskásPeti meg szorongatja a levetett holmikat mikrofonnal a kezében.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:17:00

@mocskosmacska: mindketten... De aztán levették.:)

Cimili 2018.12.23. 22:17:33

era, de utálom a nagyképű dumád!!!!!!!!

2018.12.23. 22:17:37

Na Era kezdi a rinyát.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:17:43

@BarBwire: elhatárolódtak tőle, ennyi erővel csocsitol is el kellene

tvbuzi 2018.12.23. 22:17:56

Konténert!! Helyet a konténernél!! Köszönöm!

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:18:12

Era mint taktikus hadvezér

csincsilla72 2018.12.23. 22:18:13

@Nyuszomuszo83: Most viccelsz? :-P Csokit az egyik legerősebb játékosnak tartották, mekkora már, ha a hülyéje a villaszabályzat megszegése miatt magát ejti ki:-)

MosóMaca 2018.12.23. 22:18:19

@Angora Cardi: szerintem annyira beakadt a gépezet attól,hogy nem kalimpálhat,hogy eszébe sem jut. De addig jó nekünk

BarBwire 2018.12.23. 22:18:20

@Van der Waals: mert kevés hajuk van? vagy nincs türelme arra, hogy megnőjjön. Én nem csinálnék, mert annyi hajam van, hogy egy falut tudék ellátni hajjal.

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:18:27

Viki is ott van a nézők között:)

Cimili 2018.12.23. 22:18:34

bajusz mé nem veszi magára a 2 köntöst?

naezjó... 2018.12.23. 22:18:34

@Angora Cardi: Egy született profi, vérében a SÓBIZNISSZ.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:18:48

@mocskosmacska: mind a kettő :)))) roli az antréhoz használta.... eldobta, era csak besétált benne..... pozítivum: a köntösöket pornó bajusznak adták, így nem mozog annyira a hadonászó keze :)))

@Angora Cardi: sztem ő persona non grata lett a reteknél

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:19:27

@Hümmögő Hammogó: huh elöször azt hittem máshova tegyem magam! :D
@Van der Waals: https://www.google.com/search?q=póthaj+csomózás&tbm=isch&ved=2ahUKEwio-J2h8LbfAhWM5KQKHRRPCIYQ2-cCegQIABAC&oq=póthaj+csomózás&gs_l=mobile-gws-wiz-img.3..0i24.28868.33913..34468...1.0..0.193.1591.0j11......0....1.........0j0i5i30j0i8i30j30i10.zJC08N2hn0c&ei=jfsfXOj9LIzJkwWUnqGwCA&client=ms-android-huawei&prmd=ivmn&biw=360&bih=524

Van der Waals 2018.12.23. 22:19:58

@BarBwire: kevés haja rákosi pajtásnak volt meg Pierluigi Collinának van!

Mók_Ica 2018.12.23. 22:20:51

@tvbuzi: gyere, töltsétek .... megy az egész pornóbajusz nyakába :)))

BarBwire 2018.12.23. 22:21:14

@Van der Waals: küldjük be kérdésként nekik.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:21:26

@MosóMaca: szóltak neki h leteheti :D

Cimili 2018.12.23. 22:21:26

igen Era, az igazság fog győzni.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:21:38

@Cimili: cuki vagy, nincs az a jó Isten hogy én ilyen appon legyek mint vv, éh stb...

csincsilla72 2018.12.23. 22:21:50

Még az öfi alatt 22-78%

Cimili 2018.12.23. 22:22:01

@Mók_Ica: leköptem majdnem a moncsit:DDDDDDDDDDDDDDDDD

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:22:30

Na, kivették Petya kezéből a köntösöket... De most a jobb könyökével leszorítja a bal kezét! Kész:DDD

Van der Waals 2018.12.23. 22:22:35

@BarBwire: vvv azt fogja mondani igénytelen gheccik vagyunk és a női nemet alázzuk

úgymond olvasó mmkk 2018.12.23. 22:22:41

@Angora Cardi: lekvárlak, bébi. fél szemmel vagyok.

@Cukorborsó88: tudod ugye, hogy szercsi? :)

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:22:44

@tvbuzi: aha, huszonvalamennyi-hatvanvalamennyi :)))

etikette 2018.12.23. 22:23:27

Valaki tudna kuldeni egy elo adas linket? Koszi es hala

naezjó... 2018.12.23. 22:23:59

@Cukorborsó88: a maradék 10envalamennyit meg kizárták Csokival együtt? :)

pomac 2018.12.23. 22:24:09

ez a pp tényleg agyhalott műsorvezetőnek :DDD

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:24:34

@tvbuzi: aha! A bv-s posztnál vannak a számok! :) 78-22 körül!
@Van der Waals: sikerült megnyitni?
így lehet jobban látod:
https://www.google.com/search?q=póthaj+csomózás&tbm=isch&ved=2ahUKEwio-J2h8LbfAhWM5KQKHRRPCIYQ2-cCegQIABAC&oq=póthaj+csomózás&gs_l=mobile-gws-wiz-img.3..0i24.28868.33913..34468...1.0..0.193.1591.0j11......0....1.........0j0i5i30j0i8i30j30i10.zJC08N2hn0c&ei=jfsfXOj9LIzJkwWUnqGwCA&client=ms-android-huawei&prmd=ivmn&biw=360&bih=524#imgrc=m5SnMerJtJtj9M

Rozsgyi 2018.12.23. 22:24:42

@Cukorborsó88: az nem jön ki, vagy van egy harmadik? :)

ibsen 2018.12.23. 22:25:15

Roli kezdte csak elfelejtette...

BarBwire 2018.12.23. 22:25:21

@Van der Waals: nő vagyok, de még én sem értem minek a póthaj.

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:25:28

@úgymond olvasó mmkk: puszcsi :) (ígérem, abba hagyom :))

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:25:49

@Nyuszomuszo83: Dehogyis, én csúnyákat nem írok! Pussz!

Rozsgyi 2018.12.23. 22:26:24

@Nyuszomuszo83: na így ok, Era húzzon haza!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 22:26:28

Az egyik szívem sír, de a másik nevet. :-) Amúgy így vagyok ezzel a játékkal én is, mint néző Era! EKG! :-)

BarBwire 2018.12.23. 22:27:29

PP-t nem lehet hazaküldeni?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.23. 22:27:38

@Cukorborsó88: abba ne hagyd :))

@etikette: szívesen, ameddig működik, használd egészséggel (én is ezen nézem)

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:27:40

@úgymond olvasó mmkk: már te is? Csoki kidobta a csipesszel??? Ne bassz... naaa az vért kiván!

OriginalBlackMamba 2018.12.23. 22:28:10

Amúgy, ha holnap nem jönnék, szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindenkinek! ❤️

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:28:10

@Rozsgyi: ejnye, aki nem néz belevalót, ugye :) rögtön kiderül kik slendriánok

Van der Waals 2018.12.23. 22:28:11

@Nyuszomuszo83: sikerült thx, meg a technológiát is látom, csak azt nem hogy ez milyen amiért itt szörnyülködtök:) gondolom lenő

ibsen 2018.12.23. 22:28:38

Roli jön kígyó fejével aztán ő lazán átadja Erának intézze el ő.

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:28:48

@Nyuszomuszo83: pontosan!!! De most nem kijön neki?

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:29:29

@Hümmögő Hammogó: Szeri van! Ma cukulós vagyok nagyon! (Pedig nem) :D

Nbl 2018.12.23. 22:29:38

Ánuszé volt az a mogorva fej az első sorban?

naezjó... 2018.12.23. 22:29:48

@Cukorborsó88: Én vállalom... Ahogy lemegy az ajánló, fénysebességgel ugrok a távirányítóért.

Van der Waals 2018.12.23. 22:29:49

@BarBwire: póthajat neki, buzerálja azt!

Rozsgyi 2018.12.23. 22:30:02

@Cukorborsó88: :) sry belevalót a két leny miatt akik vezetik képtelen vagyok nézni.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:30:17

@OriginalBlackMamba: Neked is nagyon boldog karácsonyt!

tvbuzi 2018.12.23. 22:30:29

Holnap kéne egy kiválasztás

úgymond olvasó mmkk 2018.12.23. 22:31:01

@tvbuzi: holnap győztest is hirdethetnének

tvbuzi 2018.12.23. 22:31:22

Lacika beszélni fog

Cimili 2018.12.23. 22:32:01

@OriginalBlackMamba: neked is boldog karácsonyt! :)

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:32:14

@Van der Waals: lenő csak gáz, 3 havonta kell újítani!

Lekvárunk beszél!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.23. 22:32:43

Lacika, dikk! Roli szépen fel van öltözve, aszondja. i m á d o m!

BarBwire 2018.12.23. 22:32:48

Lacikás volt a beszéd.

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:32:48

@naezjó?: nem csoda, az elején én sem tudtam magam rávenni arra, hogy megnézzem. Aztán láttam itt, hogy sok olyat mutatnak, amiket az öfiben “elfelejtenek” csak hozét nehéz kibírni.

Cimili 2018.12.23. 22:32:57

@tvbuzi: látom hegyezed a füled:DD (imádási az avatarod)

csincsilla72 2018.12.23. 22:33:32

@úgymond olvasó mmkk: Szerintem is.
Jájj, a kortársbeszédek nem mennek még most sem.

naezjó... 2018.12.23. 22:33:39

Zsuzsuka, mi is ki szeretnénk emelni Erát a villából.

pomac 2018.12.23. 22:33:45

öööö tiszta politikus :D

Ego0123 2018.12.23. 22:33:51

Ez a beszéd gázabb

csincsilla72 2018.12.23. 22:34:06

Sikerült a két legbutusabb szereplőt felkérni :-)))

Cimili 2018.12.23. 22:34:07

zsu kortárs beszéde: ö ö ö

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:34:13

@Rozsgyi: megértem.... :))) nem könnyítik meg a dolgunkat az biztos

Dr.Zé 2018.12.23. 22:34:28

Jézusom, egy negyed bit

2018.12.23. 22:34:35

Zsu mondja a kortarsbeszedet. Jézusom. Öhm öhm öhm “szerelmi düh érzés” “jóslásai szerelmi érzései” “fogadják vissza Erát” hívja mar valaki Lipotot

csincsilla72 2018.12.23. 22:35:19

@Cleveland55: A nézők örömmel fogadják vissza Erát a társadalomba. Roli meg menjen vissza :-)

MosóMaca 2018.12.23. 22:35:35

Laszika mennnyen vissza szellembe! Miért nem reppte el inkább?! Zsuzsi meg a szokásos....

naezjó... 2018.12.23. 22:35:45

Kéne egy lista azokról a dolgokról, amik nem zavarják meg Zsuzsut. Gondolom az lenne a rövidebb, mint azok, amik megzavarják.

BarBwire 2018.12.23. 22:36:39

@MosóMaca: miért nem készültek rá?

MosóMaca 2018.12.23. 22:37:12

Zsu egy perces beszédében nem volt egyetlenegy értelmes,egész mondat sem. Egy se,egy perc alatt...

tvbuzi 2018.12.23. 22:37:24

Átkapcsoltam. Zsuzsu=agyfasz

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 22:37:29

Adri hall a fülével dolgokat... Nahát!

csincsilla72 2018.12.23. 22:39:12

Jajj, Era....
hergelték felé a többieket....

Mók_Ica 2018.12.23. 22:39:14

én szeretnék nyerni egy polaroid fényképezőt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Angora Cardi 2018.12.23. 22:40:05

@úgymond olvasó mmkk: "akkor csinálj saját ötleteket" ehehehehe

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:40:11

Vajon most mit szól magához era?

Mók_Ica 2018.12.23. 22:40:22

era lekurvázta, zsu leribancozta a másikat..... éljen az örök villa barátság ..... höhöhöhöhö

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:40:35

@Cleveland55: bezárt babám! Azért rohangálnak kinn ilyenek!

naezjó... 2018.12.23. 22:41:09

@Cukorborsó88: Végre láthat 1 őszinte. igaz embert.

Cimili 2018.12.23. 22:42:09

mutassák, ahogy era kiugrik csoki mellől az ágyból!

Mók_Ica 2018.12.23. 22:42:34

era rádöbben, hogy gázul viselkedett??? hát látod era, mi ezt láttuk.....

Mók_Ica 2018.12.23. 22:43:29

@BarBwire: egyáltalán nyert ilyet már valaki?? itt senki nem tud róla.....

Cimili 2018.12.23. 22:43:32

era: csináltam a szálakat.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:43:52

@Mók_Ica: most láthatta! Magába szállhat!

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:44:05

@Mók_Ica: és még a visszafogottabb dolgait mutatták

Mók_Ica 2018.12.23. 22:44:08

pornóbajusz belefojtotta a szót roliba.....
no lássuk, ki megy vissza...

BarBwire 2018.12.23. 22:44:39

@Mók_Ica: én egyszer hallottam, hogy valakinek a barátjának a nagynénjének az unokahuga nyert.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:44:58

@tvbuzi: cuki :))) köszi :)))

@Nyuszomuszo83: hát rá is döbbent.....

etikette 2018.12.23. 22:45:22

@Mók_Ica: felek hogy ezek hogy hogy nem az rtl-es dolgozok csaladjainal landolnak :S

MosóMaca 2018.12.23. 22:45:23

Erárol soft video volt. Azért ennél ocsmámyabb vitái is voltak

Mók_Ica 2018.12.23. 22:45:29

@BarBwire: bakker, akkor jó :))) létezik a nyeremény :)))

2018.12.23. 22:45:37

Gondolom felnyomtak Era szazalekat 1-rol vagy 30ra

Cimili 2018.12.23. 22:46:12

era sipirc kifelé!!

Mók_Ica 2018.12.23. 22:46:14

24,15-75,85
roli megy vissza... era sírni fog.....

Ego0123 2018.12.23. 22:46:21

Ez az!!!!!!!!!!!!!!!!

MosóMaca 2018.12.23. 22:46:41

Hát,itt az igazság kedves era,amit a nézők ugye látnak!

pomac 2018.12.23. 22:46:53

na roli büntivel kezdi :DD

Mók_Ica 2018.12.23. 22:47:13

@BarBwire: jól drukkcsiztál

roli büntit kap, mert odarohant ánuszékhoz

MosóMaca 2018.12.23. 22:47:24

Boldog karit era,hiányozni fogsz (dehogy!

naezjó... 2018.12.23. 22:47:26

Na, Rolit 10 perc múlva kizárják a Krisztiántól kapott információk miatt.

mocskosmacska 2018.12.23. 22:47:32

@pomac: sarokba fog állni, mert rátette petya kezére a köntöst?

BarBwire 2018.12.23. 22:48:06

@Mók_Ica: Kérem a fényképezőgépet!

Cukorborsó88 2018.12.23. 22:48:07

Roli büntit kap: era ordítását kell hallgatnia felvételről

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:48:45

Era két hete baszta el maga szerint! Dehogy! Kis butus! :D

Van der Waals 2018.12.23. 22:48:46

4ből 3 párbaj egyértelmű volt.

tvbuzi 2018.12.23. 22:48:54

Ánusz elmondta a népszerűségi sorrendet

csincsilla72 2018.12.23. 22:49:27

Vajon mit kap büntinek?

Mók_Ica 2018.12.23. 22:49:36

@naezjó?: csak nem :)))

era most már teljesen másképp beszél, mint amikor a kisfilmjét forgatta.....

vajh, m i lesz roli büntije??? remélem nem a lila kendőt veszik el tőle

Cimili 2018.12.23. 22:49:43

era, ott basztad el, h az előző párbajod után túl nagy lett a képed! nem rád szavaztak a nézők, hanem ratyis ellen.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:50:05

@csincsilla72: remelem nem a lilat veszik el

naezjó... 2018.12.23. 22:50:19

@tvbuzi: Csoki, Radics, Ginu - eddig jutott.

pomac 2018.12.23. 22:50:20

@tvbuzi: ha el is mondta az napról napra változhat nem jelent semmi ,de szerintem vivinek üzent

Mók_Ica 2018.12.23. 22:50:56

most azért örülnek, mert era kint maradt.....

Angora Cardi 2018.12.23. 22:51:37

Vivike meghuzta az ures uveget

Ego0123 2018.12.23. 22:52:08

Na Zsu is mehetne már

ibsen 2018.12.23. 22:52:10

@Angora Cardi: Nincs fasz erre bukott rá:-)))

naezjó... 2018.12.23. 22:52:24

Az igazság odaát van. Már várom Era Scully elköszönését.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:52:52

ancsa a kezdeti botladozások után, nagyon jó lett..... pornóbajusz a kezdeti botladozások után, folyamatosan romlik.....

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:52:58

Pörgetik, nem küldenek be új embert???!!!

ibsen 2018.12.23. 22:53:37

Adri hogy örült majdnem meghágta Rolit:-)))

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:53:42

@Mók_Ica: Ritka szar a kapálózásával együtt!

Angora Cardi 2018.12.23. 22:53:50

@ibsen: hehe Hunort megszavazom neki

naezjó... 2018.12.23. 22:54:00

@Mók_Ica: De ruhatárosként viszont felfelé ível a karrierje.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 22:54:05

@Mók_Ica: ma az egész edzés szót, amit talált a szótárában, jól megnyomta az elején. :D

Rozsgyi 2018.12.23. 22:54:06

@naezjó?: ezek akik kiestek eddig?

ibsen 2018.12.23. 22:54:21

Normális párbaj volt, Petike nagyon finoman jelzett Rolinak....

BarBwire 2018.12.23. 22:54:24

@Mók_Ica: gyenge kezdés után erőteljes visszaesés?
utálom, hogy ugy beszél, hogy minden szó előtt levegőt vesz

Mók_Ica 2018.12.23. 22:54:28

baukó is kirohant egyszer egy párbaj után.... akkor kapott büntit? és mi volt az? emlékszünk még rá? (én nem... )

Angora Cardi 2018.12.23. 22:54:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem hiszem, csak utso nap e heti amit majd holnap latunk

Dr.Zé 2018.12.23. 22:54:42

A pezsgős üveg az jó kemény,.

Cimili 2018.12.23. 22:54:51

@Mók_Ica: szinte nézhetetlenre redukálta magát.

ibsen 2018.12.23. 22:55:09

@Angora Cardi: Hunor se csípi max megdugná aztán ennyi.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:55:30

@ibsen: Roli egy honapig a szolgaja lesz fogadasbol.

tvbuzi 2018.12.23. 22:55:49

Remélem, Baukónak lesz pár bunkó kérdése

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.23. 22:55:54

@naezjó?:
75% után Renyhe nem igen fogja basztatni Rolit :)
Laposkuszas.

Angora Cardi 2018.12.23. 22:55:56

@ibsen: dráma szempontból elég is :D

ibsen 2018.12.23. 22:55:58

petike annyira szigorú és kemény mint egy éti csiga kb.

Mók_Ica 2018.12.23. 22:56:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: sztem csak a karácsonyra készülnek.... ugye jól láttam????

@BarBwire: meg hadonászik, illeg-billeg... és no humor, no lazaság

ibsen 2018.12.23. 22:56:56

@Angora Cardi: csicskája nem? lehet lesz alázós szex is? :-))) Roli felveszi ismét Reni gönceit:-)))

Mók_Ica 2018.12.23. 22:56:59

@Cimili: köszi :))) :***

@tvbuzi: ámen :))))

BarBwire 2018.12.23. 22:57:27

@Mók_Ica: ezek után nem akarom látni szinpadon.

Cimili 2018.12.23. 22:57:34

ne reklámozzanak már! húzzák az időt, nekem meg le kéne feküdnöm.

pomac 2018.12.23. 22:57:52

@Angora Cardi:fordítva.. adri lesz roli szolgája 1 hónapig :)

Angora Cardi 2018.12.23. 22:58:04

@ibsen: jaja csicskája
Remélem lesznek vicces jelenetek :D

Mók_Ica 2018.12.23. 22:58:05

@naezjó?: ő lesz az új fogas a villában :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 22:58:14

@Angora Cardi: nem fordítva?
Roli meg műpillákat kap holnap.

MosóMaca 2018.12.23. 22:58:23

Era téLLeg azt hiszi,hogy azért esett ki,mert az emlúlt két hétben elgyengült és sokat pityergett? Remélem,a fb után ide is eljut kommenteket olvasgatni majd.

ibsen 2018.12.23. 22:58:49

@Angora Cardi: Vele kell aludnia vagy a zokniját szagoltatja vele? Mi lesz Adrika sorsa?

Mók_Ica 2018.12.23. 22:58:49

@BarBwire: bőven sok(k) itt is....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 22:59:09

@Cimili: nekem csomagolni. Ehelyett finom a gyerek haját, aki bedugott füllel háttal ül a tévének. :D

Mók_Ica 2018.12.23. 22:59:25

@MosóMaca: eret fog vágni magán.....

Angora Cardi 2018.12.23. 22:59:31

@pomac: akkor csak reménykedem hogy vicces is lesz

Cimili 2018.12.23. 22:59:36

@MosóMaca: ja, ha esetleg az fb-n valaki ide terelgeti.

mocskosmacska 2018.12.23. 22:59:50

@MosóMaca: Én nem szeretném, ha ezeket a kommenteket olvasgassa. Inkább valami barátja, vagy rokona finoman mondja el neki, hogy mi vele a baj.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 22:59:55

Többen is kirohangálak anno és nem volt bünti, biztos új szabály...

ibsen 2018.12.23. 23:00:10

Mit mondtak 8-an lesznek a jövő héten?

Maximista vagyok 2018.12.23. 23:00:17

:) köszönöm a Rolandok nevében

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:01:04

Hú gyerekek benn maradt egy szefós, egy fél szefós, egy aszexuális ripacs, egy prosztó ribanc, és négy óriási tuja. Miről fog szólni ez a játék még 5 héten keresztül...?

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:01:38

@MosóMaca: áhh, megmagyarázza magának, hogy mindenki féltékeny volt rá mert a legjobb csaj, ő milyen jó, mindenkinek jót akart, különben meg ilyen és mindenki kapja be

pomac 2018.12.23. 23:02:06

@Nyuszomuszo83: de mindig volt bünti de ne kérdezd mi volt :)

csincsilla72 2018.12.23. 23:02:43

@VV Erőlegény: kevesebb üvöltözésről? :-)

MosóMaca 2018.12.23. 23:02:57

@mocskosmacska: era tipikusan az a fajta,aki még nem érett meg a változásra. Ő ott tart,hogy nem meghallgatja a másikat és elgondolkodik,hanem mindenre önigazolást keres és felmentéseket ad magának. Nyilván nem azokra a kommentekre gondolok,amikben a csúnya haja,logó szempillája a hangsúlyos,hanem azért sokan írtak itt okos,megfontolandó gondolatokat is

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 23:03:08

Túl sok értelmet és érzelmet vitt bele. Hát, ezzel had vitatkozzak.

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:03:12

Hah, Éva akármilyen gyökér, most jól jön :)

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:03:35

@pomac: kukoricán térdelés legyen a sarokban! :)

ibsen 2018.12.23. 23:04:15

Csoki balhája Reni drámájával kötelező tananyag lesz ahogy látom az iskolákban:-)

mocskosmacska 2018.12.23. 23:04:28

@VV Erőlegény: Arról mint eddig: mindenki ordibál mindenkivel, aztán vivi este kefél valakivel. Most erre hunor a legesélyesebb.

Angora Cardi 2018.12.23. 23:04:28

HIM Gone with the sin aláfestőre

OriginalBlackMamba 2018.12.23. 23:04:30

Ha még egyszer meg kell hallgatom Reni sírását, felkötöm magam.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:04:35

@VV Erőlegény: jó kérdés, de majd mi megbeszéljük itten! :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:04:53

@csincsilla72: Most már azért drukkolok, hogy VVV találja meg magának Hunort a következő héten. Egyébként azt hiszem, hogy Reni a kedvenvem mostantól.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 23:04:57

Nohát, hogy tud borsózni a szőr a kezén Hunornak?

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:05:13

@OriginalBlackMamba: ne tedd, még látni fogjuk párszor sajna! Drááámaaa!

MosóMaca 2018.12.23. 23:05:16

@ibsen: pszichológián,vagy a színművészetin?

mocskosmacska 2018.12.23. 23:05:25

@MosóMaca: era tényleg ilyen, az ilyen embereket én pont ezért hagyom a fenébe

Angora Cardi 2018.12.23. 23:05:33

@ibsen: kijön és samponreklámot kap ha elviseli :D

Mók_Ica 2018.12.23. 23:06:51

renyhe ..... szegénykém..... szerelem.... hát sztem ez nem az, de majd meglátod....

naezjó... 2018.12.23. 23:06:54

Reni 21 évesen már lemondott az életről, erre kapott csokit, de most újra mindennek vége.

BarBwire 2018.12.23. 23:06:59

REni ebből fog hetekig élni? Hogy kettőért kell megnyerni?

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:07:14

@ibsen: elég domináns volt, most érdekes lehet, hogyan rendeződnek át a kapcsolatok. Meg azért elég “nagy” esemény volt. Azért remélem, holnapra kiheverhetjük végre csoki elvesztését :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 23:07:25

@OriginalBlackMamba: szamárbőgés a hegyen........
Jáj. Remélem, többször nem adják le.

Angora Cardi 2018.12.23. 23:08:02

Mindegy mennyire jópofa ha vadállat akkod lófaszt se ér a jópofáskodás.

Mók_Ica 2018.12.23. 23:08:05

éva visszafogott.... még....

tvbuzi 2018.12.23. 23:08:07

Renyhének miért kettejükért kell továbbvinnie amikor Csoki szarik rá?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:08:10

@mocskosmacska: De akkor Hunor kiesik (momdjuk az eddigi "játéka" alapján tök megérdemelném, aktivitása neki is csak a faszvezéreltségig tart). :-D

Cimili 2018.12.23. 23:08:13

@Mók_Ica: köszcsi!
Na én húzok el, jól legyetek! :)

moletty 2018.12.23. 23:08:46

@naezjó?: :D :D "kapott csokit" király Tesóóóóóóóó :)
Szegény Renyhét picit sajnálom: mire kimegy Csoki le se szarja !
Kivéve ha megnyeri kettejüknek a 36millát, akkor azt elbassza tőle gyorsan :D :D

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:08:48

@BarBwire: mákja van, hogy nem kettő helyett kell ennie

Mók_Ica 2018.12.23. 23:08:53

@BarBwire: özvegyribi pedig ánuszért..... höhöhöhö

Mók_Ica 2018.12.23. 23:09:47

@Cimili: puszi, holnapra kitartást :))) boldog karit :)))

@moletty: így-így

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 23:10:03

Éva nem találta a helyes irányt

etikette 2018.12.23. 23:10:04

Reni komolyan elhiszi hogy a Csoki kint meg fogja varni? Szerintem legkesobb a Campona bejaratanal felajanlkozik neki par igenokos kislany o pedig hagyni fogja magat :D

Angora Cardi 2018.12.23. 23:10:14

@tvbuzi: mert nem fogja fel, hogy csoki leszarja

Mók_Ica 2018.12.23. 23:10:16

@Cukorborsó88: sírok :)))) ez jó volt :))))

moletty 2018.12.23. 23:10:16

EZta Zsút nem venném fel takarítónőnek se a cégbe annyira hülye !

BarBwire 2018.12.23. 23:10:17

@moletty: Vagy Csoki jól becsajozik addig mig Reni ki nem megy.

mocskosmacska 2018.12.23. 23:10:47

@VV Erőlegény: nekem lekvár hiányozna. olyan vicces

naezjó... 2018.12.23. 23:11:12

@moletty: @Mók_Ica: Itt mindenki másért harcol. Lassan 10 évad lemegy, de még mindig nem jön át, hogy 1személyes játék.

BarBwire 2018.12.23. 23:11:22

@Mók_Ica: Megvan a síró asszonykórus.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:11:48

Nem az Era kiesése a nagy dráma amúgy, hanem a Csokié. Ő akármilyen is volt, az egyik legnagyobb esélyese volt ennek a szériának. Hatalmas esély ez a tujáknak!

Mók_Ica 2018.12.23. 23:12:07

özvegyribi "csak" beszólt.... era viszont durván beleállt ribibe.....

moletty 2018.12.23. 23:12:12

Akkor is leszarom anyámat: semmilyen formában a szádra ne vedd ! :D :D
Ezt mondta szó szerint

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 23:13:01

Ez ritka szép bejátszás volt így karácsony előtt...

csincsilla72 2018.12.23. 23:13:20

Csodás összeállítás volt... Anyád...

moletty 2018.12.23. 23:13:49

Éva: "Ne a szavakon lovagoljunk" Vajon mi a faszra gondolt ? D: :D

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:13:49

Era most sem látja mennyire gáz?! Ez a nő full kretén. Évának pacsi, hogy osztja.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:13:53

@Cimili: pihenj gyorsan sokat, kitartást holnapra!

moletty 2018.12.23. 23:14:41

@Cukorborsó88: Era egy sötét tirpák barom és nagy ritkán pillanatokra kedves

Mók_Ica 2018.12.23. 23:15:00

@naezjó?: hát ez az..... őszinteség, barátság, szerelem..... ez a játék nem erről szól.... és még ne jöttek rá.....

@BarBwire: remélem nem kell hallgatnunk....

@VV Erőlegény: nem biztos, hogy tuják, csak nem kerültek az öfibe a sok ordibálós vita miatt

era skRizofrén .....

naezjó... 2018.12.23. 23:15:04

Gondolom Era másik fele tudja, hogy a tudathasadásos szót kereste.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:15:18

@Cukorborsó88: Éva most tök jól osztja! Te tudod mi az a skizofrén?
Era: két személyiségem van!
Éva: az nem a skizofrén!

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:16:39

@moletty: ....és az sem direkt van :)))

moletty 2018.12.23. 23:18:01

@VV Erőlegény: Tudod hogy nem úgy értem.... MInt a "paraszt" se a földművesre vonatkozik
( Téged egyébként bírlak, csak mondom )

naezjó... 2018.12.23. 23:18:05

Így, hogy kiesett Era, Adrinak nem kell kiszállnia Hunorból.

ibsen 2018.12.23. 23:18:13

Hunor mondd ki nyugodtan basztok.Ez a jó szó:-)))

Angora Cardi 2018.12.23. 23:18:34

Engedjük már el a Hunor szálat..

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:18:45

@Mók_Ica: sok barit szerzett a pszichiátriai osztályon mikor bevitték párszor! :D

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:18:49

Hunor is egy észlény. Atyavilág.

BarBwire 2018.12.23. 23:19:15

@naezjó?: inkább Hunornak Adriból....

moletty 2018.12.23. 23:19:37

Nekem most a Adri a kedvencem és meg is parittyáznám a kis tüll rucijában !

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:19:54

@Cukorborsó88: én csak annyit mondtam egek nyiljatok meg! :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:20:06

@moletty: OK, csak mondom, erre mi érzékenyek vagyunk (28 éve Pesten élek már, de akkor is). :-)

Mók_Ica 2018.12.23. 23:20:20

de jó, hogy éva leállította a kerepelést.....

moletty 2018.12.23. 23:20:29

Era máig nem tudta elengedni Hunort, most is szidja, alázza :)

ibsen 2018.12.23. 23:21:17

Előkarácsony a stúdióban....

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:21:50

picsát bőg, mindjárt látja őket

naezjó... 2018.12.23. 23:22:20

Vegyék már le ezt a szerencsétlent a képernyőről. Örülök, hogy a belevalóban is csak megerősítést nyert, hogy azért neki volt igaza, de most már be kéne jelentkezni egy pszichológushoz.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:22:44

@moletty: aszittem engem szeretel!
@VV Erőlegény:
Vannak szabolcsi barátaim, ez még mindig sértés számukra! :)
Dráma vagyok! Remélem utoljára!

BarBwire 2018.12.23. 23:22:51

@Cukorborsó88: gondolom a feszültség, meghatódás, stb, még van könnye.

gazo 2018.12.23. 23:22:53

Voltál, Era voltál, ahogy Éva is kiemelte...

ibsen 2018.12.23. 23:22:56

@moletty: Mivel? Hunor maga mondta hogy nem akar érzelmi szálat sem, baszni meg 15-e után fog.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:23:34

@moletty: persze mert ő nem lett megcicerélve!

Mók_Ica 2018.12.23. 23:24:35

@Cukorborsó88: nem is értem miért kellett ezt most itt odaadni???
olvasd el, olvasd fel, vagy ne olvasd fel hangosan, inkább olvasd el otthon..... - by éva

MosóMaca 2018.12.23. 23:24:41

Most elmondta,hogy Hunor felsőbbrendűnek tarja magát (nyilván olyan csajokhoz szokott,akiket azért nem kell ketrecben tartani,ha nem akarsz beégni velük) és era giga nagyságú egója ezt nem bírja elfogadni,hogy neki esélye sincs megfogni a szépfiút

C.Chauchat 2018.12.23. 23:24:49

@VV Erőlegény: talán lesz szünnap, mint régen és az lesz a történés

Hümmögő Hammogó 2018.12.23. 23:24:55

Hát jó éjt... Ez is megvolt.
Ha nem jönnék Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!! De lehet,h jövök.;)
Puszcsi!

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:25:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem hát, Adrinak nincs póthaja ez tetszik hunyinak! :D

BarBwire 2018.12.23. 23:25:10

jó éjszakát nektek, holnap tali, vagy karácsonyozzatok. KEKÜ mindenkinek!

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:25:49

@Hümmögő Hammogó: puszcsi neked is és boldog karácsonyt kívánok!

Mók_Ica 2018.12.23. 23:25:55

@moletty: teCCik neki hunor.... és bántja, hogy hunor nem akart tőle semmit, max ürítést....

ibsen 2018.12.23. 23:25:57

@Mók_Ica: tudták hogy meg fog hatódni, sírni, mindenki aki kijön ezt tenné az adásidő végén elég gáz...

Jax Cooper 2018.12.23. 23:26:16

Azért iszonyat, hogy Era mennyire elrontotta a játékát, a Radics ellen még mellette kampányoltam, most meg már azért szorítottam, hogy takarodjon ki azonnal. Volt benne potenciál, ha visszanézi az adásokat biztos rájön, hogy a legnagyobb hiba az árulásában volt, miután Roliék mögül kilépett és inkább elment Krisztiánélhoz pózerkedni. Ha a seggén marad, akkor még mindig játékban lenne. Innentől kezdve hajrá Zsuzsu, habár van egy sanda gyanum, hogy Hunci vagy Reni közül kerül ki a győztes.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:26:41

@BarBwire: Neked is boldog karácsonyt! Puszcsi!

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:26:54

@BarBwire: biztosan ez is benne van, csak vicces volt mert eszembe jutott amikor oltotta a reni-zsu-greg triót, pontosabban adrit aki aztán semmiről nem tehetett, hogy milyen gáz és gyerekes dolog örülni a havazásnak, (pontosabban szerinte a hózásnak) erre kiborult a jegesmedvétől. Szép és roppant felnőttes volt. Köszi era, leülhetsz, egyes.

moletty 2018.12.23. 23:26:56

Kitaláltam egy jót (majd véleményezzétek) : Karira a gyogyóba bemutatnék 4 kisfilmet, hogy válasszák ki, hogy melyik a legszimpibb nekik és beígérnék egy meglepit, ha komolyan indokolnaks tb.
Aztán beküldeném hozzájuk a nyertes filmen szereplőt Csoki helyett :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:27:00

@moletty: Adri nagyon mélyről hozta fel magát a középmezőnybe, igaz, hogy nagy szerencséje is volt, de eléggé ügyesen kavargatja a szálakat. Ő Era és VVV finomabb kiadása, nem tartom teljesen esélytelennek, ha minden szerencse faktor klappolni fog a jövőben is nála.

ibsen 2018.12.23. 23:27:45

A karácsonyi menüt ugye nem Reni főzi vagy Roliék? :-))

Mók_Ica 2018.12.23. 23:28:58

mindenkinek boldog és békés karácsonyt :))) ádámoknak és éváknak boldog névnapot :))))
sztem este leszek :)))

moletty 2018.12.23. 23:29:59

@Jax Cooper: Erával kapcsolatban EKG veled teljesen !!! ( Zsut nem szeretem)

ibsen 2018.12.23. 23:30:15

Tulajdonképpen nem is most a legszarabb kiesni hanem amikor ketten vagytok és nem a Te neved mondják:-(

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:30:33

No kedveskéim! Bár álmos még nem vagyok, de megnézem mi megy a cds-en esti mese gyanánt! Holnap jövök! Vegyétek fenyegetésnek! Puszcsi&lávcsi! Aki nem jönne annak nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok!

Mók_Ica 2018.12.23. 23:30:38

@Cukorborsó88: a jegesmedve pont olyan volt, amilyen a hugának van otthon..... ezért hatódott meg ennyire

naezjó... 2018.12.23. 23:30:39

Beszt vissiz. Puskáspeti integetés.

ibsen 2018.12.23. 23:30:51

@Cukorborsó88: Akkor megnyugodtam, egyék is a főztjét :-)))

ibsen 2018.12.23. 23:32:11

@VV Erőlegény: Adriban kb az az érdekes most hogy Hunor dugja és azt is éjjel.

mocskosmacska 2018.12.23. 23:32:19

Megnéztem a párbajt. Roli és Krisztán mióta lettek ekkora haverok, hogy ölelgetik egymást?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:32:46

@Jax Cooper: Ha Hunor nyeri, az utókor még annyira sem fog rá emlékezni, mint Robinra a 7-es szériából.

ibsen 2018.12.23. 23:33:06

@mocskosmacska: Annak örült hogy nem Era ment vissza.

Mók_Ica 2018.12.23. 23:33:12

@Jax Cooper: korábbi vv-agysebész ezt találta mondani az "egy hullámhosszon vagyunk" v. egy véleményen vagyunk helyett, hogy egy ekg-n vagyunk :))) azóta használjuk :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.23. 23:33:55

@moletty: megcsalsz, te szemétláda? itt hetyegsz a szemem előtt mással, mikor a múlt héten még az esküvőt terveztük?

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:34:14

@Mók_Ica: ezt megértem de úgyis hazaballag, aztán bandázhat a 2 maci. A havazásnál viszont szokás szerint nagy pofával osztotta az észt, szörnyű volt ahogy adrira támadt mert mások gyerekesen viselkedtek szerinte.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:35:04

@mocskosmacska: Na pl ez az ami az egyik legjobban zavar Roliban is. Egy jó játékos és tattikus maximus nem veszítheti el ennyire a fejét, még ebben az eufóriás pillanatban sem.

Jax Cooper 2018.12.23. 23:35:34

@Mók_Ica: Szuper, köszönöm a felvilágosítást. Akkor örülök az EKG-nek @MOLETTY!! :) Igaz, úgy látom Zsuban nem fogunk egyetérteni, sajnos lebeszélhetetlen vagyok róla, pedig ha 220 robbanna mellette sem gyulladna világosság a fejében, de imádom és ISZONYAT jól szórakozok rajta!

ibsen 2018.12.23. 23:35:46

Adri most hova csapódik mert van a hármas Reni-Greg-Zsu ők eléggé össze tartanak még egy ideig, Hunorral nincs igazán kapcsolata esetleg Roli mozgatja majd 1 hónapig?

Oh my... 2018.12.23. 23:36:14

@naezjó?: pszichológus? az kevés lesz ide, ez a szerencsétlen lány patológiás eset.

ez a bv egy kínszenvedés volt... de örülök, hogy többé nem kell az agyatlan kereplését hallgatni, valamivel elviselhetőbbek lesznek így az öfik.... ja, és Era, megkaptad, amit akartál, az IGAZSÁGOT – boldog vagy vele?

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:36:59

@ibsen: hááát, ha késsel bont fel mindent, akkor akár húsvétig is tarthat a játék :). Az alapanyag ismerete viszont lenyűgöző, nem is lehetne másra bízni a főzést :)

Jax Cooper 2018.12.23. 23:38:13

@VV Erőlegény: Pedig most nagyon sokat esett Zsu renoméja a Csokis eset miatt, és már abban sem vagyok biztos, hogy befér a 3-ba. Huncika eddig is ott volt, mert mindenki halál normálisnak tartja, ami szerintem is, meg okos is egy bizonyos szintig, de HALÁL UNALMAS. Reni stabilan áll a finalistáknál, pedig én pont nem őt tenném oda, mert ideggyenge és mert emlékszem az első pár hetes szemétkedéseire, amikor még Radics apó bent tolta a szekeret. Szívem szerint: Zsu-Hunor-Adri.

ibsen 2018.12.23. 23:38:26

@Cukorborsó88: Nézd a rántotta megy neki Era módra ezt eszik akkor :-)))

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:38:33

@ibsen: marad ott, ahol eddig. (Azt nem tudom hol :) ) Erával és csokival sem volt jóban, neki ilyen szempontból nem változott semmi.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.23. 23:38:38

@Nyuszomuszo83: meg Adri is csak szexet akar, nem romantikázni. Legalábbis egyelőre.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.23. 23:38:59

@oh..my...: Úgy is kimagyarázza, a nézőknek nem volt igazuk! :-)

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:39:40

@ibsen: nem vagyok benne biztos, hogy emlékszik belőle bármire is :)))

mocskosmacska 2018.12.23. 23:40:16

@VV Erőlegény: A másik, ami miatt nem szabadott volna ölelgetnie: roli egyik nagy erénye az, hogy ő nem radics és ánusz. Roli rájöhetett volna, hogy ez a két alak nem véletlenül zúgott ki, nem érdemes velük bratyizni.

Nyuszomuszo83 2018.12.23. 23:40:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó hát az embernek vannak szükségletei, pont lehet ezért vállalja be hunyi, nincs érzelem csak sex és,más semmi! :)

ibsen 2018.12.23. 23:41:07

@Cukorborsó88: Szerintem Adrit sem csípik annyira bent lejárta védettsége kiteszik. a ribanc után.

Jax Cooper 2018.12.23. 23:41:26

@ibsen: Adri valamilyen szinten eddig is egyedül volt. Ginuval kevergette néha a fekete levest, de alapvetően ő mindig egyedül volt, és egyedül építette fel magát és valaki nagyon helyesen jegyezte meg, hogy iszonyat mélyről jött fel. Kb másfél hónappal ezelőtt még azért kampányoltam, hogy őt szavazzák ki, annyira sz*rkeverőnek tartottam a játékát, aztán tetszett ahogy bevédte Ginut és utána rájöttem, hogy nem is sz*rkeverő, sőt rengeteg mindent jól lát. Nem olyan nagy showelem, szerintem csak szerencsével juthat be a fináléba, de tőle nem sajnálnám a döntőzést.

Akiktől szabadulni kéne mihamarabb: Vivircsók és Lacika.

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:41:55

@oh..my...: de, még a holnapi öfiben benne lesz

ibsen 2018.12.23. 23:42:08

@Cukorborsó88: Igen az biztos, szerintem a teflont is villával szedné fel:-))

Cukorborsó88 2018.12.23. 23:43:11

@ibsen: elég zavaros, ami bent van. Olyan jó kis összefoglalók vannak, hogy ember legyen a talpán aki képben van.

Jax Cooper 2018.12.23. 23:43:42

@ibsen: Hunor általában odatesz ahova Roli, márpedig ő most nem fogja bántani az Adrit. Gregék szintén kedvelik. Szerintem Adri max csak a Vivientől kap majd most jelet.

ibsen 2018.12.23. 23:44:03

@Jax Cooper: Szerintem nem meghatározó ember amióta visszajött alig látni. Jól el van csapatban, de hajlamos az alattomosságra nem is affektál, olyan modoros a riportban látni főleg meg amikor értekezik valamiről a cigizőben.

csincsilla72 2018.12.23. 23:46:07

Holnap szenteste, Roli vajon büntiből lemondhat a szerettei üzenetéről? AZ fájna!

ibsen 2018.12.23. 23:46:38

@Jax Cooper: Nyerni nem fog az biztos.Szerintem a játék ezen részén már mindenki ismeri a másikat elég jól. Vannak régi sérelmek amik mindig előjönnek. A trió Adriban nem fog megbízni mert tudják Roli irányíthatja vagy Hunor és velük jó a kapcsolata.

Oh my... 2018.12.23. 23:47:30

@VV Erőlegény: könnyen lehet, bár, mintha egy egészen picikét megingott volna a fenenagy magabiztossága a (nem elhanyagolható mértékű) veresége láttán...

ibsen 2018.12.23. 23:48:21

Zsu is sanszos de a Csoki ügyet nem kenhetik rá, mást igen.

MosóMaca 2018.12.23. 23:48:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: a riportban,vagy vvlogban egyszer azt mondta,hogy ő pontosan tudja,hogy kell magába bolondítani egy ilyen pasit,mint hunor és majd meg is mutatja. Ott azért felszaladt a szemöldököm. Én pont ezért tartottam értelmesnek,mert a pasi elmondta kerek perec,ő meg elfogadta és a saját igényei miatt belement. Fair lett volna. De ezek szerint ő is el fogja követni a tipik női hülyeségeket (majd én megváltoztatom és stb) aztán jól kifordul magából,ha mégsem sikerült...

Oh my... 2018.12.23. 23:48:50

@Cukorborsó88: jajj neeeee! és tényleg.... broáf

ibsen 2018.12.23. 23:50:50

@MosóMaca: A csajok nagyobb vesztesei az ilyen összefekvéseknek érzelmileg és a játékuk is rámegy sokszor.

MosóMaca 2018.12.23. 23:51:51

@ibsen: igen,eddig ezt mutatja a történelem

Oh my... 2018.12.23. 23:52:02

@csincsilla72: nem is értem én ezt... mások is csináltak már Ilyet, és még soha nem osztottak érte büntit... most mire ez a hirtelenjött nagy szigor?

ibsen 2018.12.23. 23:55:01

@oh..my...: De volt bünti asszem Csokinál is legutóbb. De minden VV-ben.

Oh my... 2018.12.23. 23:55:31

mai öfi legjelentősebb revelációja számomra az volt egyébként, hogy Renyhelény legalább annyira szefós, mint Zsuzsu, ha nem jobban (csak másként)...

ibsen 2018.12.23. 23:57:11

Vajon lesz-e Era babás elköszönés? Nem mindig volt. pár ember kiéli majd magát biztos:-))

csincsilla72 2018.12.23. 23:59:15

@oh..my...: Hát, ha büntetni köll, akkor büntetni köll. Akkor Roli is bűnhődni fog.

moletty 2018.12.24. 00:00:07

@úgymond olvasó mmkk: Mással geci ? Faszomba hát ezek fiuk bazdmeg! Menj már csaj'e magadnak ! Egyem le a morzsát az álladrú, hát kija én bulám ? Naaa gyere má ide apáhó csaj'e !
(FAszomba má télleg!)

csincsilla72 2018.12.24. 00:00:35

@MosóMaca: szerintem Era ebből hiúsági kérdést csinált. És ez lett a veszte. Próbálgatta ő a "hatalmát" Hunoron is, Rolin is, aztán visszacsapott a vellaajtó.

ibsen 2018.12.24. 00:01:51

@Cukorborsó88: Szerintem ha valakit meg akarnak bent bántani ezt kéne mondani: "Főzzön Rád a Zsu!"

csincsilla72 2018.12.24. 00:02:38

@oh..my...: én Renyhe műsorát inkább a "nagyszínpad" jelzővel illetném. Tudta jól, hogy veszik a kamerák. Nem volt ebben 10% őszinteség sem. Elhiszem, hogy megdöbbent, azt is, hogy elsírta magát, de ekkora cirkuszt nem hiszem el neki.

ibsen 2018.12.24. 00:04:38

@csincsilla72: Kicsit tényleg ahogy reagált vagy előadta és még könny sem volt a szemében semmi csak a vége felé amikor ment be cigiből. Mint egy sorstragédia csak a ruhatépkedés hiányzott...

moletty 2018.12.24. 00:07:20

@csincsilla72: Hogy mit érez azt nem tudom, de a hisztije az ÖSZTÖnből ment ! Láttam ilyet nem egyet a dakotáknál !

Oh my... 2018.12.24. 00:07:33

@ibsen: mi volt az? csak egy büntire emlékszem, a szavazat-megvonásra, de azt nem ezért kapta Csoki.

más szériákban sem volt bünti ezért, max rájuk szóltak, hogy menniük kell vissza a villába, etc.... de ha te tudsz mondani büntis eseteket, ne tartsd magadba, pls.

moletty 2018.12.24. 00:08:47

@oh..my...: Jó a nick-képed, nem tudom mondtam-e már!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.24. 00:13:41

@MosóMaca: egyelőre még egálban van az adok-kapok, talán marad is. Akkor Adri nem rontja el.

ibsen 2018.12.24. 00:13:48

@oh..my...: Nem emlékszem, de volt aki kapott ez évadonkét 1 vagy 2 versenyző volt tehát nem csináltak sportot belőle...de valami nem egetrengetőt kaptak. meg a korábbi évadokban asokkal szigorúbban vettek dolgokat és gyakoriak voltak a büntik, itt szinte semmiért semmi.

Oh my... 2018.12.24. 00:16:11

@csincsilla72: én sajnos elhiszem, zéró önkontroll a csajnál, belegondolni is félelmetes, hogy milyen nevelést kaphatott, ha egyáltalán.... ahogy az ágyra dobta magát és ott örjöngött hasonfekve... mint egy dackorszakos kétéves, akit figyelemmegvonással szoktattak le a sirásról csecsemőként (hagyták sírni, amíg abba nem hagyta, ahelyett, hogy felvették és dajkálták-szeretgették volna)... és itt kb meg is rekedt szegény érzelmi fejlődése; meg ahogy Vivivel is viselkedett, amikor az vigasztalni próbálta.... félelmetes volt, Renyhe teljesen vakon van, minden tekintetben, Zsuzsu 2.0

moletty 2018.12.24. 00:16:20

Én elvenném Rolitól a védettséget, de csak mert M1G ! :)

moletty 2018.12.24. 00:19:07

@oh..my...: Nem akarom Renyhét védeni, de dakotáéknál ez tényleg így szokás !
VVV-vel kapcsolatban pedig Renyhe nagyon tisztán lát és fogalmaz !
(még 2 nap és VVV már csokin trónol ! L. "nem akarod átvenni?" )

pomac 2018.12.24. 00:19:10

@moletty: nyugodtan elvehetik nincs félnivalója, úgysem ő lenne most a kiválasztot/kihívott

ibsen 2018.12.24. 00:19:15

Lehet Greg visszakapja a képességét mivel az egy elvett dolog volt és nem sajátja Erának.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.24. 00:19:23

@ibsen: meg a hamu a fejéről. :)
Akkor jól láttam, hogy könnyet nem láttam

Oh my... 2018.12.24. 00:19:49

@ibsen: igen, ez igaz, előző évadokban valóban többet szankcionálták az ápoltakat, de párbajon való renitenskedésért én maximum szóbeli figyelmeztetésekre emlékszem, szigorúbbakra nem.

moletty 2018.12.24. 00:20:00

@pomac: Ebben igazad van !.... akkor ne kapjon karira ajit ! :D

moletty 2018.12.24. 00:21:06

@oh..my...: Párbaj utáni örömködésben azért máig Baukó a király(nő) ! :D

pomac 2018.12.24. 00:22:46

@moletty: az könnyen meglehet ,mert ha jól emlékszem más is ilyen büntit kapott :D

ibsen 2018.12.24. 00:24:10

Reniben mintha lenne valami roma beütés....nem prolis inkább ahogy a cigányok veszekednek.

Mit tippeltek a nagy balhék kora lejárt? Több szövetség lesz szerintem.

Oh my... 2018.12.24. 00:25:03

@moletty: de Renyhe dakota? tudjuk ezt?

amúgy az Özvegy esetében számomra épp az a meglepő, hogy eltelt egy hét Faránusz kiesése óta, és még nem csatlakozott rá senkire, a Csokirúdra sem!

az a gyanúm, hogy ezt benéztük, Renyhe pedig betegesen féltékeny, és gusztustalanul viselkedik olyankor.

pomac 2018.12.24. 00:25:35

@ibsen: van még 3 rikácsoló bőven lesz még balhé így is :)))

ibsen 2018.12.24. 00:28:02

@pomac: Most végül is csaj túlerő van + Greg aki hol átvedlik sellőből férfivé hol nővé már nem tudom követni....:-)))

Oh my... 2018.12.24. 00:28:38

@ibsen: dakotásan viselkedik, de nem azért, mert az, hanem mert így szocializálódott szerintem... számomra ez, a legtöbb megnyilvánulása inkább tűnik tipikus prolitempónak.

Oh my... 2018.12.24. 00:29:33

@oh..my...: "ez, ÉS a legtöbb megnyilvánulása.." (bocs, jav.)

ibsen 2018.12.24. 00:29:36

Lacikától valami rapes kortest vártam erre alig volt jobb Zsunál. Gáz....

ibsen 2018.12.24. 00:30:57

@oh..my...: Szerintem ő is ugyanazt a köröket futja bent kapcsolatilag mint kint....csak itt hatványozottabban.

Oh my... 2018.12.24. 00:32:03

@moletty: jajaja, a híres-hírhedt fetrengése... epikus volt, tényleg! xDD

Oh my... 2018.12.24. 00:33:28

@ibsen: tuti! ekg-zek erre veled... ;)

Oh my... 2018.12.24. 00:37:34

@ibsen: nekem is az volt az első gondolatom, miután befejezte, hogy ez lesz eztán ö az új *szerencse*-kívánatom, hogy "mondjon neked kortársbeszédet a Lacika..." – de aztán jött Zsuzsu... ;DDD

Oh my... 2018.12.24. 00:39:29

@ibsen: ez ÓRIÁSI!!!! köszcsi, nem ismertem... :)

ibsen 2018.12.24. 00:42:49

Radics ignorálva lett?

Oh my... 2018.12.24. 00:43:04

@moletty: de ki akarná/merné most kivinni Rolit? (m1g? de mijazaz *m*?;)

ibsen 2018.12.24. 00:43:23

@oh..my...: szívesen, klasszikusok lettek.

Oh my... 2018.12.24. 00:43:58

@ibsen: aha, igen, amióta szerződést szegett...

ibsen 2018.12.24. 00:46:48

@oh..my...: aha. mondjuk nem hiányzott, csak nem ült ott már a múltkorin sem.

Jax Cooper 2018.12.24. 00:47:55

@ibsen: Hatalmas! Legjobb széria! BAUKÓ ÉS ALEKOSZ!

Oh my... 2018.12.24. 00:48:21

@moletty: még nem, de köszi! ;)

ibsen 2018.12.24. 00:50:12

@Jax Cooper: Nekem ez a fajta megközelítés vagy humor tetszik mert találó egyedi animációja van és nem alpári.

Jax Cooper 2018.12.24. 00:52:04

@ibsen: Igen és remekül foglalta össze az akkori karakterek tulajdonságjegyeit. :)

ibsen 2018.12.24. 00:53:55

@Jax Cooper: Igen és nem egy összevágott best of másodpercek.

ibsen 2018.12.24. 00:54:27

na az se rossz de ezzel több volt a munka és megérte!:)

ibsen 2018.12.24. 00:56:11

lépek, jó éjt mindenkinek!

moletty 2018.12.24. 00:58:46

@oh..my...: Moletty 1 G :)

moletty 2018.12.24. 00:59:21

@ibsen: JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ regglet KArááááááááááácsonnny ! ( má másnap van:)

pomac 2018.12.24. 01:01:17

@moletty: nem akarlak lelombozni de még csak szenteste :)

Oh my... 2018.12.24. 01:11:55

@moletty: váááááá, na erre végképp nem gondoltam volna... ;DDDD

Oh my... 2018.12.24. 01:20:52

@ibsen: igenigen, nekem is ezért bejövősi, thx mégegyszer a linkekért!

na és én is ellépdesek, mert ha még nem is Kari, de Szentnap van ma, és egykettőre kireggeledik, aztán annyi de annyi dolog lesz még vacsoráig... szal aludni kéne addig kicsikét, úgyhogy jó pihit mindenkinek, és persze BOLDOG, NYUGIS KARÁCSONYT (persze addig úgyis talizunk még itt, gondolom;))

Costanza 2018.12.24. 01:25:11

uuh ezt a jajveszekelest... reg rohogtem ennyit. tudom, szegeny, mas fajdalma, meg minden, de en csak az oruletet latom, valahogy nem tudok egyutterezni ezzel sajnos, my bad.

Renike, csokika nem fog megvarni. Eloszor is meglat teven keresztul, es valoszinu azt is letagadja hogy ott volt.
Levarrja majd fel Budapestet mire kimesz. Neha persze elo fog venni, es jobaratod lesz, es megdugja majd a baratnoidet is. Te meg ha mellette maradsz az elmegyogyintezetben vegzed.

Costanza 2018.12.24. 03:16:05

@mocskosmacska: sztem nyerhetne a Greg, mert meg o az aki nagyjabol epelmeju tudott maradni, es annyira nem unalmas mint a sarokban ulo bokrok.... illetve o legalabb mar egy kicsit kozelebb van a noi nemhez, ha mar ugye no nem nyerhet soha.
De lehetne Zsu is.
Vegul is annyi esze volt hogy elment jelentkezni, gondolom csak van egy gyamja aki majd a penzt is kezeli.

Illetve Gregben van media potencial, a jovore nezve is, lehet belole musorvezeto.

mobilos perpetuum 2018.12.24. 03:30:54

Roli innentől egy aljas, képmutató a szememben. Letöltöttem a párbaj videót.
01 18 43-nál Krisztián mond valamit Rolinak
01 18 49-ig Roli nem a műsorvetetőt nézi, hanem Krisztiánt, és bólint egyet
01 27 31-né Rolit már Krisztiánnál, látjuk, valamit mond valamelyikük, nem érteni, de még a Krisztián mögött ülő nő is odahajolt
01 27 38-nél indul Roli visszafelé, pedig azonnal rászólt a műsorvezető.

Nem barátaihoz, rokonaihoz futott, hanem olyan valakihez, akivel a villában különösebben kapcsolata se volt. Egyértelmű, hogy külső információ miatt rohant oda. Én kizárással büntetném, ha a hangtechnikusok zajszűrő alkalmazásával kiderítik, mi hangzott el.

Costanza 2018.12.24. 03:37:43

amugy ott ult az elso sorban a VV Agi aki az elso evadban volt meg a Lorenzoval, 16 eve. Kegl Agi

Costanza 2018.12.24. 03:41:29

@mobilos perpetuum: igen lattam anuszrozsa manuperalta telepaciaval.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.12.24. 03:51:03

@Costanza: uhh, Renit szeretném kint látni, elképesztően idegesítő.
az biztos, hogy Roli vitt be infót Vvvnek, csak arra tudok gondolni, hogy Ánusz ellenfelet javasolt. ha csak az volt a nagy Üzenet, hogy megvárja drága virágszálát, ott élő adásban küldtem volna el Roli helyében.
Vvv felett tényleg szorul a hurok, de se Adri, se Reni nem túl erős.
a végén meg jó esetben a szerkesztők vagy takarítók észreveszik Lacikát.

mobilos perpetuum 2018.12.24. 03:58:09

@Costanza: A csalás, a játékszabályok megszegése nem vicc kategória.

@sixx írja a fenti blogban: "Rolival nem tudok megbarátkozni, végig az az érzésem, hogy a vatikáni pedofilhálózat szállítója, puszán csak a tésztaképe és vizihullára hajazó bőre alapján."

Ezek szerint nem csak nekem vannak rossz érzéseim a sráccal kapcsolatban. Egy jót tett, hogy Erát kinthagyta.

Costanza 2018.12.24. 04:02:17

@mobilos perpetuum: oh hidd el ha tolem fugg, repulne, mivel nem fair, szabaly az szabaly. egyetertek. Illetve nem birom a bargyu agyuakat

Costanza 2018.12.24. 04:10:02

@adamskij: a rikacsolas meg jajveszekeles szerintem nagyon meleg. Illetve ez az eroszakosan szeretos puszilgatos, tapados termeszet, konkretan elfaradok ha ragondolok...
igy eloben nezni mint ma meg egyenesen remiszto....... Mi lesz ha meghal valaki?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 04:49:09

@csincsilla72: Ja, valszeg ez lesz a nagy bünti. Hiába, a rutin az rutin! :-)

KapitányG 2018.12.24. 05:33:26

@oh..my...:
"Csaba 2012-ben a párbaj eredményhirdetésén tanúsított viselkedéséért kapott büntetést. A szabályzat megtiltja az érintkezést és bármiféle kommunikációt a hozzátartozókkal, ő azonban odament ismerőseihez a stúdióban. A szerkesztők azzal büntették meg, hogy nem kaphatott semmiféle üzenetet rokonaitól a játék ideje alatt."
"A Való Világ 4-ben Éva szegett szabályt hasonlóképpen, amikor győzelme után odament szeretteihez, és megcsókolta barátját. Ezért születésnapján nem érkezett hozzá látogató, amit nehezen vett tudomásul.'
www.origo.hu/teve/20150210-szabalyszegesek-a-valo-vilagban.html

Sanda.Ipse 2018.12.24. 06:10:54

A következő box-mérkőzés:
A zöld sarokban készülődhet: Zsuzsu (a fiúk célpontja ő lesz, csatlakozik: Adri)
Kellemes Karácsonyt!

Sanda.Ipse 2018.12.24. 06:13:37

Roli megérdemli a büntetést! Hülye volt. Nyilván csak egy "szerelmes-üzit" közvetít Krisztián és Vivien között. Ugyan már milyen külső infót adhat neki bárki, mikor a nézők naponta változtatják a preferáltjaikat?

Angora Cardi 2018.12.24. 06:24:19

@Sanda.Ipse: én is erre tippelek hogy mondd meg neki várom kint

Angora Cardi 2018.12.24. 06:25:32

Kellemes Karácsonyt a T. egybegyűlteknek sok lekváros szaloncukival!

Sanda.Ipse 2018.12.24. 06:29:35

@Angora Cardi:
Pontosan melyiküket? Vivient vagy Zsuzsut? LOL

Angora Cardi 2018.12.24. 06:42:31

@Sanda.Ipse: ne te mondd meg hanem anusz ezt uzenhette rolival, tattikat nem nezek ki belőle

Sanda.Ipse 2018.12.24. 06:48:37

@Angora Cardi:
Korán van. Lassan forognak a kerekeim...:)
Amúgy szerintem is.

hereverő heverő 2018.12.24. 07:19:21

Jóreggelt és boldog Karácsonyt mindenkinek.

Boldog névnapot Évák!

AmanEdi 2018.12.24. 07:25:57

Boldog karacsonyt mindenkinek elerkeztunk a top 8 hoz az elozo evadban ekkor volt a 3 as parbaj vajon megint most lesz?

Hümmögő Hammogó 2018.12.24. 07:34:43

Jó reggelt, Boldog Karácsonyt Hogyvolt-világ!:)

Hümmögő Hammogó 2018.12.24. 07:55:57

Ánusz valószínűleg VVV-nek üzent valami "gyönyörűt", nem hinném,h Rolinak tőle kellene taktikai tanács... Vagy ha igen, akkor megérdemli.:) És nem látom,h Ánusznak miért lenne érdeke Rolit "taktikával" segíteni...? (Ő meg elég hülye, ha megfogadja.) De ezért kizárni a játékból, mint ahogy fentebb írta valaki, eléggé abszurd lenne.

csillagporszem 2018.12.24. 08:13:05

“Rolival nem tudok megbarátkozni, végig az az érzésem, hogy a vatikáni pedofilhálózat szállítója, puszán csak a tésztaképe és vizihullára hajazó bőre alapján.”
Ez gyönyörű, örülök, hogy nem csak engem ráz ki a hideg a csávótól :D

Na kiesett szegény Era :) Így utólag nem bánom, érdekes lesz (remélhetőleg) a villa a 3 fős szövetségekkel, szemben a műsort csinálók a tujákkal, meg a két potyautassal (Vivi-Adri). Mondjuk utóbbiak lesznek valószínűleg akik kiesnek a következő körökben.
Roli szánalmas. Szánamas, hogy azt nyilatkozta Csoki kiesésével végre az ő poénjai is előtérbe kerülhetnek. Rolika ha akkora karakter lennél akkor egy Csoki mellett is tudnál érvényesülni. Remélem kap egy méltó büntetést azért, mert odafutott Krisztiánhoz. Elég nyugodtan vette tudomásul hogy büntetés jár érte, szóval vagy nagyon hülye akinek megéri egy büntetés, hogy üzit adjon át Vivinek, vagy értékes infokat kaphatott Krisztiántól. A legjobb az lenne ha kizárnák, ne kelljen a hülye fejét még abban a pár másodpecben sem látni amikor mutatják, hogy döglik a kanapén :D
Puskás Peti ha kérhetném ne vezzesen több párbajt. Az embernek ott elmegy a kedve az egésztől mikor meglátja, nem is néztem meg a párbajt csak a végét, gondolom sokat nem veszítettem, de azért meglepő, hogy ennek a szerencsétlennek mennyi reakcióidő kell mire végre rászól Rolira, hogy nem szanad odafutni a nézőkhöz és utána sem tudja kellő erővel nyomatékosítani Roliban, hogy ezért megszívhatja.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 09:19:09

@moletty: pont azt mondtam én is este valakinek, hogy elveszik Roli védettségét. de attól még megjegyeztem, hogy mással hetyegsz a szemem előtt, te céda :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 09:21:16

és amíg kedves hangulatban vagyok, békés, boldog karácsonyt, továbbá kevés rosszullétet kívánok a társaságnak a következő napokra.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.12.24. 09:38:49

@Costanza: és át is futott az agyamon, milyen levakarhatatlanul lóghat máson “szeretet” jeligével. Majd nagy hanggal harsányon kiabálja, te mit szeretnél, neked mi lenne a jó. Ha ezek után még ellent mondanál, ugyanígy kiveri a hisztit és miután elküld mindennek, még te vagy a legnagyobb szemét, ha nem kérsz sürgősen elnézést és bocsánat.

+1 védettség visszavonásos büntetéshez, bár ötleteket nem akarok adni.

Roli szerintem a játék eleje óta tisztában van vele, itt Hunor mellett nagyon nehezen nyerhet. Hunor sem egy valódi tuja, most már hangot ad neki, mi jó, mi előnyös, mi kevésbé nyerő. Lacika még a nézők számára is észrevehetetlen.
Ezzel a hármassal szemben állna fel Greg-Zsu-Renyhe. Hunort egyikük sem fogja megszorítani, mindkét lány borzalmasan ostoba, Zsu még olykor szerethető a sutaságaival. Greget szerintem - és ebben tényleg ne legyen igazam - a magyar társadalom magas homofóbiája (ha nincs migráns, nincs néger, ne legyen buzi sem) fogja kiejteni.

Vivi és Adri következő hetei párbajokban gazdagok lesznek, jól kell tudniuk ellenfelet választani: Renyhe, Lacika két kiváló ellenfél lehet.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 09:54:43

@adamskij:
Szerintem a következő kijelölt Zsuzsu lesz.

csincsilla72 2018.12.24. 09:55:38

@csillagporszem: Csoki nem vicces volt, hanem egy agresszív bunkó. A trash-játékosok között is a legaljább. A játékidő jelentős hányadát az tette ki, hogy a farkáért vekengtek a nők. Hát, én díjazom, hogy ennek vége.

ibsen 2018.12.24. 10:03:27

A tegnapi párbajon kiderült azért hogy Roli ugyanúgy kavart a háttérben pl: Greg és Era között. Ügyesebben csinálta mint Era és még Hunort is átbaszta. Vicc hogy 3 palinak kell kiesnie hogy teret kapjon igaz eddig se nagyon szerepelt most mit fog? Tényleg van valami sunyi nem szimpatikus a képében sokszor ahogy beszél mintha tele lenne sérelemmel. Nem tudtam megszeretni igazán még Era is kedvelhetőbb a faszságaival együtt a végére elfáradt. Nem tudom Roli mit fog ügyködni de az aljas húzásai vissza fognak ütni ugyanúgy mint Vivike esetében aki végigbaszatta magát 18 évesen menyasszonyként. Egy nő idáig hogy süllyedhet nem tudom. Anyád büszke lehet Rád hogy a klasszikust idézzem:-)))

ibsen 2018.12.24. 10:07:25

Ahogy lenni szokott az állás alig változott nem voltak keményebb kérdések bevágások, korrekt szinte baráti párbaj volt.

csincsilla72 2018.12.24. 10:11:03

@ibsen: szerintem a párbaj nem győz már meg senkit sem, hiszen úgyis az alapján döntünk, amit láttunk.

ibsen 2018.12.24. 10:12:46

@Costanza: Greg nem fog nyerni szerintem. A mássága miatt, amivel nem lenne gond egyszerüen az embereknek nem a nép gyereke vagy a szomszéd srác típus és még nem egy bohóc mint Csoki volt, bár az utóbbinak szart se adtam volna ennél még Aurelio is ezerszer többet tett le az asztalra.

ibsen 2018.12.24. 10:17:18

@csincsilla72: A párbaj fontos dolog. Volt hogy valaki eléggé elcseszte vagy épp feljött vagy fordítani tudott igaz ez még asszem az elején volt a vv-nek.

ibsen 2018.12.24. 10:20:45

@adamskij: Greget nem féltem, szerintem neki az is elég hogy itt parádézhat talpig glamben és egy ország megismerte ebből majd kint fabrikál valamit. Szerintem ha nem lenne meleg akkor sem az a tipikus karakter akit mindenki szeret. De vannak meleg barátaim nekik ő például baromi sok, ők se csípik az ilyeneket aki szinte nő.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 10:22:28

@ibsen: Remélem még nem tart a végénél VVV. Hunort azért még legalább be kellene cserkésznie. :-) Én ezt a sunyi, nem sunyi dolgot senki esetében nem osztom, Radicsnál, meg VVV-nél, meg Eránál meg Gregnél, meg Adrinál stb. sem. Ánusz esetében is láthattuk, hogy hogyan megvilágosodott egyből, amikor kikerült a "szabad levegőre", és átment normálisba. Tattikázgatnak mindannyian, de meglehetősen vérszegényen, és átlátszóan. Roli esetében ami engem a legjobban zavar az a tujaság a játék szórakoztató részeiben, és az igénytelenség a megjelenését tekintve. Pl. szürke a térdeknél kinyúlt trenya alsó, vagy egy számmal kisebb csípő farmer folyamatos kőműves dekoltázs villantásokkal.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 10:28:43

@csincsilla72: Ha 10 %-on belül lett volna a különbség az elején, akkor számíthatott volna. Az sms korszakban is nagyobb volt a jelentősége, mert akkor egyrészt még sokkal többen ültek a párbaj során a tv előtt, és másrészt még senki sem tudta, hogy nem a párbaj dönt alapvető esetben. Most sokan jó előre beállítják az appot, aztán a párbajt jó esetben megnézik utólag az RTL Moston.

ibsen 2018.12.24. 10:29:36

@VV Erőlegény: Tudom hogy a legtöbbjük egy normális ember egyébként kissebb-nagyobb jellemhibákkal ami bent izolált körülmények között előjön jobban vagy valaki felvesz egy szerepet.
Roli nem egy showman nem is ezért ment be utálja a műsorozást a ricsajt stb. Nekem az nem szimpatikus benne hogy elhitte ő a legokosabbés baromi büszke arra hogy ezeknek oszthatja az észt. Nem túl nehéz... A másik hogy valaki már az első párbaján a szövetségesét dobja a másik elé mert az vigye ki és nem áll bele keményen ebből is látszik megúszós. Beszart nem bízott magában pedig a nézők akkor ezt értékelték volna és rögtön adott volna egy olyan szimpátiát ami sokáig kitart.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 10:42:12

@ibsen:
Tévedsz. Éppen, hogy nagy húzás volt Rolitól a valamikori szövetségesét kihívni, aki hátat fordított neki. Egy olyan szereplőt, akit a bentiek amúgy mind nagyon erősnek hittek, hiszen a "nagy" Radicsot is kinn hagyta. Még a bentiek is hajlottak arra, hogy Erát véljék visszatérőnek, be is puncsoltak neki még azok is, akik amúgy nem álltak mögé.
Roli a jövőben vagy bizonyít, hogy "ott van" vagy nem. Ha nem, elhullik ő is.
@VV Erőlegény:
Roli megjelenése több, mint igénytelen, ebben tök igazad van. A nézőket legalább megtisztelhetné, nyilván ő is kapott egy csomó szponzor cuccot. Szerintem gondja, hogy talán ő hízott eddig a legtöbbet és nem mennek rá a beküldött és magával vitt ruhaneműi. Tovább fog hízni, ha ennyit döglik. Megijedtem, hogy fürdőköpenyben üli végig a párbaját:)

ibsen 2018.12.24. 10:50:20

@Sanda.Ipse: Én arról írtam amikor Radics lett a kiválasztott és Erát vitte. és ő választotta Radicsot pedig tudta hogy az nem őt viszi hanem Erát mert anno tőle tartott. Ha Roli megy párbajra és viszi Radicsot aki már majdnem feladta a játékot és az utoló napokban eléggé kivolt így is simán visszajön mert a nézőknek sok volt.ÉS akkor a kígyó feje le lett volna vágva és ő vágja le aki kieszelte és nem Erát küldeti ki vele.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 10:51:04

@ibsen: Ebbe a játékba senki sem mártírkodni jött be sztem. Nálam ez belefért, hogy úgymond odadobta, egyébként meg nem dobta oda, mert, ha Radicsnak egy kicsit több vér van a pucájában, és jobban felméri a helyzetet, akkor inkább Rolit, vagy egy harmadik játékost (pl. Adrit) kellett volna kihívnia. Persze utólag könnyű okoskodni, de Roli ellen több sansza lett volna, mint Era ellen, aki a harcos nőjogi aktivista kampánnyal ment ellene. Roli ellen mondhatta volna, hogy én műsort csinálok és tattikázom, míg te közben csak tujulsz és tattikázol. Ha Roli kitolt Erával ennél a párbajnál az csak az lehetett -utólag belemagyarázva az eseményekbe- hogy a győzelmi eufória kihozta az Erában rejlő meglehetősen torz önképet, és látens cezaromániát, amivel meg is ágyazott a kiesésének. Szóval Era a párbajról nagyon megerősödve jött vissza, de elbaszta, nem tudott élni ezzel az eséllyel, túljátszotta, túltolta, túlterjeszkedett a saját tattikai képességein. Ha ezt nem teszi, lehet, hogy a döntőig nem merik még egyszer kiküldeni párbajra.

ibsen 2018.12.24. 10:53:06

@VV Erőlegény: Az elöbb írtam Sandának hogy Roli találta ki ezt a z egészet és ha van vér a faszában akkor elsőre bevállalja és legyen már férfi basszus. Azt küldeti ki akivel szövetségben van?Gyávaság.

ibsen 2018.12.24. 10:56:23

@VV Erőlegény: Erában nincs semmilyen látens cezarománia. Egyszerüen felvett egy nem túl szimpatikus de harcosabb kötözködő stílust egy idő után mert attól félt ha a emberileg védtelen kicsinálják. Ez azért elég speciális helyzet. Van aki ezt választja.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 10:57:34

@ibsen:
Itt mindenki önmagáért küzd. Első párbaj kockázatos. Ha Radicsnak nincs a nőkkel kapcsolatos rosszízű megjegyzése, ő ment volna vissza, nem Era, hiszen ez fordította meg az addigi állást.
Miért áldozta volna fel magát egy vadidegenért, akit 2 hete nem is ismert?

Sanda.Ipse 2018.12.24. 10:58:22

@ibsen:
Legyen férfi? Neked az a férfi, aki hülye és csepp magához való esze sincs?
Gratula:)))

2018.12.24. 11:00:56

Helló Mindnki!
Előre is KEKÜ!

@csincsilla72: EKG. Az volt az végső fordulópont, ahonnan már nem volt visszaút, amikor Hunyor megnyerte a biciklizést, és jött a hajpakolásos hiszti. Azt hitte VIPera, hogy Hunyor majd becsicskul, oszt se fax, se vella a végére.

@Costanza: Ez EKG és EEG egyben. Fetrengve röhögtem, közben meg szégyelltem magamat, hogy más nyomorán visítva vinnyogok. Bevallom, visszanéztem többször is, a családom szörnyülködő tagjainak (akik engem hülyének néznek, mert ezt nézem) is megmutattam, ők is feküdtek, még úgy is, hogy azt sem tudták ki kicsoda. Renyhe a leggázabb: nyomul, rátelepszik az emberre, ostoba, közben cukiskodik, stb., de ez mindent vitt.

@csillagporszem: se EKG, se EEG, még csak sztetoszkóp sem:-) Én Rollerrel tudok legjobban azonosulni: "Buga Jóska nem szép ember, de gavallér." Hát roller még gavallér sem, de legalább gondolkodik, amennyire kitelik tőle. Ez még Kenről lenne elmondható, de ő egy rosszindulatú szarkavaró. Aki meg azt mondja, vagy azt írja itt, hogy Roller sunyin néz, az túl sok mesefilmet nézett. Helló, az életben a sunyik nem mindig néznek sunyin!

ibsen 2018.12.24. 11:01:20

@Sanda.Ipse: Annyi esze volt hogy elmondja a tervét de mással végezteti el a piszkos munkát. De akkor aha a férfi szó téged ennyire zavar maradjunk csak annál hogy mint ember a másikat nem áldozom fel.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 11:01:22

@ibsen:
Hála Isten Era kiesett. A magam részéről a személyével a jövőben nem kívánok foglalkozni. Ő a múlt, a többi nyolc a jövő.
Kellemes Karácsonyt!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 11:02:56

@ibsen: Radics választhatta volna őt is, Radics összesen 10 másik embert is kihívhatott volna (kettő védett volt), de realisan kalkulálva is legalább hatot ( Zsuzsu, Greg, Adri, Hunor, rajtuk kettejükön kívül). És amúgy meg fölényes győzelembe került Era, mert tudott érvelni Radics ellen.

Perah 2018.12.24. 11:03:55

@MosóMaca: @Cukorborsó88: Ja, nagyon szánalmas Era ezzel a Hunor ellen vívott hidegháborújával, hiszen mindenkinek levágós, hogy csak savanyú a szőlő... Soha nem lesz ilyen pasija és nem csak a külseje miatt, hanem a belsője, azaz személyisége miatt sem. Mint ahogy valaki írta egy kommentben, hogy Hunor valószínűleg eddig normális csajokhoz szokott, akiket nyugodtan bemutathat a barátainak vagy a családjának. Erát egy pasi helyében sem merném bemutatni a szüleimnek, mert mi van, ha bárki ellent mond neki? Beleáll az arcába 1 mm-ről üvöltözni, hogy de igenis neki van igaza és nála van az igazság?!

Mindegy, ennyit Eráról, tök szuper, hogy hazatakarodott, és ráadásul egy komoly 24%-kal, de volt az 21% is az elején :))).

@Sanda.Ipse: Szerintem is csak Vivinek vitte be az infót Ánusztól, hogy még mindig szereti és megvárja kint :). Mást 2mp alatt nem igen mondhatott neki, főleg nem ekkora ricsajban... Amúgy meg remélem, hogy a jós beszél belőled, és Zsuzsut fogják legközelebb kiküldeni párbajozni. Ráférne, meg már a múltkor is párbajozni akart, ráadásul unom nézni az szerencsétlen mimikáját és hallgatni az ostobaságait.

Egyébként pedig én is minden kedves és "kedvetlen" HV-olvasónak - és persze az íróknak is - Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok! :)

Sanda.Ipse 2018.12.24. 11:07:47

@Perah: Merry Christmas Neked is:)

WICKEDWITCH 2018.12.24. 11:09:19

Sziasztok! :) Na, nagyjából utolértelek titeket. Dióhéjban: részemről örülök neki, hogy Csokitól és Erától is megszabadultunk. :) Azzal kapcsolatban, hogy Roli odaszaladt Ánuszékhoz: kapjon valami kis büntit, mert szabályszegés, de én is azt hiszem, hogy özvegyribinek üzent valami "romantikusat". Egyébként meg taktika Ánusztól? Meg népszerűségi sorrend? Ugyan már. Hiába mond most bármit, hol van még a következő párbaj?
A következő napokban nem biztos, hogy leszek/sokat leszek, úgyhogy most megragadom az alkalmat, és nagyon boldog ünnepeket lekvárok minden kedves hogyvoltosnak, kommentelőknek és posztíróknak egyaránt, és ezúton is köszönöm mindazoknak, akik már kívántak, vagy eztán fognak kívánni! Puszi :)))

ibsen 2018.12.24. 11:09:50

@VV Erőlegény: Én tartom magam ahhoz amit leírtam. Ha Roli meglépi azt hogy magára teszi a zöldet és kiviszi ezt a faszt akkor másképp alakult volna sok minden Erával biztosan.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 11:12:36

Boldog hanukát zsidó barátaim ! :)

Ahogy Ánusz mondaná k*#*% geci ünnepeket kívánok !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 11:15:02

Azért meghittebb lesz a karácsonyuk az ápoltaknak két őrjöngő fogyatékos nélkül :)
Mondjuk még vévévivi bent van és Renyhe, ők még állatok, de csak kibírják gecizés nélkül :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 11:15:31

@ibsen: A végén én is Erára tettem a jelemet Roli ellenében (mert belőle néztem ki a nagyobb feszültség generálást a továbbiakban), de ennyire azért nem hiányzik nekem a játékból. Nem vagyok sem rokona, sem ismerőse, de azt gondolom, hogy Era ezt a játékot nem tudta volna tattikailag végigvinni SSKK. Ezzel a habitussal sajnos lehetetlen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 11:17:49

@szociál: Ti mind ki akarjátok herélni a műsort! :-D Csokiért sztem kár volt... :-)

bel ami 2018.12.24. 11:18:18

Zsuzsu, a villa naív csacsikája,
Övé a VV legszebb pofikája.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 11:19:50

@szociál: olyan úriember vagy már megint :))))

bElannaTorres 2018.12.24. 11:20:03

@ibsen: így van, taktikai játék, de a nézők szavaznak, felénk is szimpatikusnak kell lenni, úgy lehetett volna ha bátor. roli könnyű helyzetben van most már, hogy Csoki nincs, úgy is megnyerheti, hogy a többieket jobban utálják a nézők. Mindneki tudja bent is, hogy lányokkal szemben nagyobb az esély, greg még nekik is sok, már csak hunort kell legyőznie és megvan a nyeremény.
Ánusz megsúgta neki hogy Zsuzsi erős, de megosztó, majd rámennek hogy kikészítsék, ahogy korábban is volt már ez a tervük, most már elő lehet venni

ibsen 2018.12.24. 11:20:10

@VV Erőlegény: Persze hogy nem tudta volna. Az okokat elmondta mki vezetett idáig. Nem vagyok én sem rokona vagy ismerőse sem Erának sem a többieknek és védeni sem akarom tényleges hülyeségeit amiket feleslegesen csinált. De egy jó karakter volt az elején még aztán....na de lapozzunk.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.24. 11:20:16

@ibsen: Nyugtasson meg a tudat, ha Roli magára kapta volna a zölg kendőt annó, akkor sem Radicsot hívta volna ki! Azt mondta volna, hogy ennek a párbajnak még nincs itt az ideje...

2018.12.24. 11:21:33

@ibsen: Szerinte, a VV egyik ökölszabálya: ha teheted, ne párbajozz! Még Renyhe is felfogta ezt, igaz nem magára nézve (amilyen ostoba), hanem Zsura, meg Ánuszra, meg Pákóra. Renyhe, amikor Zsu helyett Rollerre pakolta a ződet, magára pakolta a kéket, aző logikája szerint.

Hja, azt még nem is mondtam, hogy ööm é bódottá, hogy VIPera és Pákó is repült. A szerecsen esetében csak azt sajnálom, hogy Özv. Ánuszné / Özv. Ratyisné szül. VVRibancnak nem maradt így lehetősége arra, hogy a fekete mamba a barlangjában verjen tanyát. A masszírozásos résznél csak 2-3 perc hiányzott szerintem. De bejött (most már Özv.) Pákóné szül. Sárkány Renáta, és megszakadt az idill: "Folytatod?". Még ribi hozzátehette volna, hogy "Már áll neki!" :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 11:22:36

@úgymond olvasó mmkk:

Egy úr vagyok mindig :)
Neked is boldog hanukát zsidó kislány :)

bElannaTorres 2018.12.24. 11:22:48

@ibsen: én Erára szavaztam, mert csokit leugatta. Meg amúgy is, de benne az tetszett, hogy bátor, odaáll a sokkal erősebbel szembe is. Pedig csoki akár meg is üthette volna, teljesen elborult pár percig.

ibsen 2018.12.24. 11:23:37

@bElannaTorres: Csoki tényleg sok volt bennt, az üvöltözéseivel egy ösztönlény szintjén ez a játék nem neki való vagy nem ezzel a csapattal ő másképp szocializálódott. Volt benne valami gyerekes is a jó pillanataiban nem volt szándékosan gonosz de más semmi extra, ja meg hogy fekete ez unikum itt.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 11:26:14

@szociál: neked is boldogat, kecskés szadomazos kisfiú :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 11:27:16

@úgymond olvasó mmkk:

én egy agorafóbiás muszlim zsidó modell vagyok :)

Perah 2018.12.24. 11:29:46

@Nyuszomuszo83: Én is azt néztem, hogy ez a Reni tök hülye, hogy Vivivel üvöltözött, miután Csokit kizárták, holott ő tényleg Csokit csak a barátjának tekintette, és Renivel is normális volt. Zsuval, Greggel és Erával meg ott bratyizott, amikor tulajdonképpen Zsu felfújt hisztije is hozzájárult a "szívszerelme" kizárásához, Greg örült legjobban az egésznek, Era meg folyamatosan azzal provokálta, hogy mórikálta magát Csokiinak. Reni most teljesen kiesett nálam a pikszisből, így most nincs is olyan csaj, akinek tudnék szurkolni.

@Sanda.Ipse: Köszi szépen :)

@VV Erőlegény: Egyetértek veled, szerintem is kár érte, én bírtam. Azzal egyetértek, hogy túltolta a szekeret, de már látszott rajta, hogy napok óta majd szétveti az ideg. Őszintén megmondom, hogy ha az én arcomba állt volna bele így Era, engem ott azonnal kizártak volna, mert letéptem volna a fejét a póthajával együtt, és ez most nem vicc. Szerencséje volt, hogy Csoki hímnemű, mert ha egy vehemensebb csajjal csinálta volna ezt, lehet, hogy nagyon pórul jár... Akkor mindkettejüknek kijárt volna a büntetés, mert az olyan üvöltözést és provokációt sem kellene feltétlenül megengedni, amiket Era (vagy anno Krisz) leművelt a többiekkel.

2018.12.24. 11:31:08

@bElannaTorres: Ja, VIPera is mondta a belevalóban, hogy rendesen lehetett a négustól félni, amikor behergelte magát. El is hiszem. Sokszor ezért rá is hagytak sok mindent. Nehéz lehetett ellene játszani, mert egyrészt humoros, kedves macsó, másrészt meg folyamatos lelki terror, hogy mikor robban.

ibsen 2018.12.24. 11:31:40

@Spitzbauer: Reni tudja hogy Roli tart tőle. Roli nem merte volna kivinni és itt is megvolt az ellentét mint Erával.

Én azt gondolom hogy ha szövetséget kötök és a másik is veszélyben van nagyon is akkor arra is figyelek.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 11:32:02

@úgymond olvasó mmkk:
Ja! Akinek elég zséje van, az akár terrorista is lehet.:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 11:33:30

@Sanda.Ipse: az arab sejk, aki a kitartója, az fizette neki a kötvényét :)

ibsen 2018.12.24. 11:34:40

@Spitzbauer: Menjen vissza Afrikába neki ez túl civilizált... :-)))

2018.12.24. 11:35:59

@Perah: VIPera ott a szavazatokért állt bele Pákóba, de igaza is volt: ha nem jön vissza, tök mindegy, ha visszajön, akkor meg ő lett volna az aki még a Négussal is ordítozik, meg Rollert is kint hagyta. Nem így alakult. Vagy ahogy Heltai Gáspár mondaná: "Hát így van ez" :-DDD

Amellett, VIPerának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a négusnál elszakadt a cérna. Köszönjük, VIP: a kér legerősebbnek hitt játékost kiejtetted: Ratyist és Pákót. Gratula, de a mór megtette, a mór mehet.

Cukorborsó88 2018.12.24. 11:37:52

Először is nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)
@bElannaTorres: rikács nem bátor hanem imádja hallatni a hangját és a saját igaznak vélt baromságait szajkózni. Lövése nem volt arról, hogy igaza van-e, utólag mondta zsunak, hogy nem látta pontosan hol volt csokker a pincérkedésnél. Ha valaki olyan idióta mint csoki volt akkor amikor felhúzta magát minek állt még bele ő is a vitába? Mert ez a lételeme, hogy mindenki agyára menjen de még csak észre sem veszi magát. Nem vagyok egy agresszív ember de én már rég lerúgtam volna a fejét.

ibsen 2018.12.24. 11:41:18

@Spitzbauer: Csoki magát ejtette ki. A palackdobálás, az Erás fight meg ahogy Rolihoz mint egy eszelős odament hívja ki párbajra... a csipeszdobálás már csak hab volt a tortán pláne úgy hogy még egy bocs sem jött ki a száján utána.

Cukorborsó88 2018.12.24. 11:43:49

@Perah: sztem undorító gyökér egy vénasszony lesz. A menyét vagy vejét tuti hogy kikésziti.

bElannaTorres 2018.12.24. 11:45:43

@Cukorborsó88: azt mindenképp tudta, hogy csoki megzavarta a béna Zsut, nekem bátor volt nagyon hogy odaállt és megmutatta csokinak, hogy van aki nem fél. Sok hibája van Erának is, de itt igaza volt, ne gondolja már csoki hogy mindig mindent megtehet.
Tipikus az akire nem vonatkoznak a szabályok, az utak tele vannak az ilyenekkel.

Gondolom ez a fasz már hozzászokott, hogy ordibál, időnként üt is és félnek tőle.

Cukorborsó88 2018.12.24. 11:47:00

@ibsen: nyilván nem való egy ilyen agressziv ember mint csoki még a vv-be sem. Éva a bv-ban mondta, hogy pszichológiai tesztet kellett kitölteniük. Wtf. Ki értékelte? Egy rozmár?

Cukorborsó88 2018.12.24. 11:49:46

@bElannaTorres: persze, csoki nem maradhatott, hiba volt beválogatni is, ez egyértelmű. De szegény zsut a még a kanapé is meg tudja zavarni :)

ibsen 2018.12.24. 11:50:28

@bElannaTorres: Csoki akár nyerhetett volna csak az agresszív énje többször kijött. Én Erát megértem hogy neki ez felspanolás volt abban a helyzetben, más is szerintem belement volna vagy ha más a szituáció. Nem segített rajta mert erősítette azt amiért ki akarták tenni és a legrosszabbkor csinálta de neki az segített ott.

ibsen 2018.12.24. 11:52:22

@Cukorborsó88: Éva sem mondta el hogy pánikbeteg és gyógyszert kell szednie ő be sem mehetett volna és még nyakalta bent a piát mg a többiekét is ez még rádobott a labiitására.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 11:56:15

@Cukorborsó88:
BV-ben látszott hogy Évike nem rajongója póthaj Erának, látszott a távolságtartás :)
Sztem Évi Zsunak drukkol a csajok közül.

Cukorborsó88 2018.12.24. 11:56:20

@ibsen: jó alaposan megvizsgálják ki mehet be :)

ibsen 2018.12.24. 11:56:50

Reninek ez a szövege hogy most kettőjükért fog küzdeni ezután...amit ő a fejébe vesz:-))) reszkessen mindenki jön Tank Aranka:)

ibsen 2018.12.24. 11:57:59

@Cukorborsó88: Igen, aki pornózott az előnyt élvez:-))

Cukorborsó88 2018.12.24. 11:58:56

@szociál: nagyon látszott, hogy nem bírja. Amikor tudta osztotta rendesen. De szerencsére eránkról lepergett :)). Szerintem most sem érti mi volt vele a probléma.

Cukorborsó88 2018.12.24. 12:01:36

@ibsen: nem akarok belegondolni, hogy mi lehet a castingon.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 12:04:38

@Cukorborsó88:

Szerintem sejti, csak nem akarta bevallani kamerák előtt.
Mikor meglátta a fantom képeket érezte hogy gáz van , 25 % :))

bElannaTorres 2018.12.24. 12:06:37

“A női felháborodást nehezen tűri a társadalom, irracionálisnak állítják be.”
tablet.hvg.hu/elet/20181224_Az_ev_amikor_a_nok_mertek_vegre_duhosek_lenni
Kicsit ide is illik

ibsen 2018.12.24. 12:13:05

@bElannaTorres: Azért ez egy izolált mesterséges közeg nem a valós élet. Itt a versengésben sokszor nem számít milyen a nemed. A cikk nem mindenhol korrekt de nagyrészt ok, valós problémákról beszél.

csillagporszem 2018.12.24. 12:13:57

@Spitzbauer: Én nem írtam, hogy Roli sunyin néz :D Nekem a tujaságával van bajom, meg az igénytelen kinézetével. Lenne ideje edzegetne, igazán nem csinál semmit és akkor nem folyna le a kanapéról a műsor végére. Ők beszélték tegnap a teraszon Hunorral hogy néz ki Era, miközben Roli mégis hogy a fenébe néz ki? Lehet szar Era haja, de bakker nincs elhízva úgy mint Roli. Előbb nézzen tükörbe mielőtt mások kinézetéről dumál a hátuk mögött. Írjátok Roli legalább gondolkodik. Mégis mi a fenén kellett eddig Rolinak olyan nagyon gondolkodnia? :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 12:15:48

@csillagporszem:

Roli mackó :)
James Gandolfini is cuki volt dagin :)

bElannaTorres 2018.12.24. 12:17:25

@ibsen: a nézők véleményére gondoltam, hogy tényleg Csoki is hányszor ordibált már, lazán túl lett rajta lépve, de Erát nem bírjuk elviselni. Nemcsak erát, adri is megkapta már pedig csak vivi kötött bele azt reagálta le dühösebben (joggal), Zsuzsunál is ez a csipeszes, csak annyira kiállított fel hogy normális vagy? Bármit megtehetsz, de voltak sokan - Facebookon látni, akinek ez már sok volt.

csillagporszem 2018.12.24. 12:17:26

@csincsilla72: Roli mondta hogy végre az ő poénjai is előtérbe kerülnek, szóval ők poénosnak gondolhatták, de egyébként attól függetlenül hogy van agresszív oldala Csokinak attól még sokszor vicces is volt, szerintem ezt kár elvenni tőle :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 12:17:49

@szociál:

mondjuk meg is halt :simi
De ő kokózott, piált, túltolta rendesen.
Roli csak zabál, nagyon be se baszik.

csillagporszem 2018.12.24. 12:18:39

@szociál: James Gandolfini az James Gandolfini, ő egy zseni volt, neki jól állt :) Rolinak nem :D

ibsen 2018.12.24. 12:36:26

@bElannaTorres: Csoki is igy hisztis kurva volt sokszor ahogy a csajok ez dettó:) Olyanokon kattogott folyton azt ismételve....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 12:43:22

@úgymond olvasó mmkk:

attól még be se lehet rúgni :)

@ibsen:

Kiszámítható volt, Renyhével azt csinált amit akart, és ezt élvezte.
Direkt vivivel maszíroztatta magát hogy Renyhe ideg legyen.
Elég szar ember ez a Csoki.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 12:45:02

@mobilos perpetuum:

Zsu Roli és Honor fej fej mellett menetelnek

2018.12.24. 13:00:46

@mobilos perpetuum: Adri sehol sincs, de nekem ő a második leximpatikusabb. Süsüt meg má' rég elengedtem. 1 percet sem bírnék ki vele, itt is csak frusztrál. Én annak örülnék, ha a döntőbe Roller, Adri és Hunyor jutna, ebben a sorrendben.

ibsen 2018.12.24. 13:05:18

@szociál: Max Zsu és Hunor, Rolika jócskán lemaradt:)

ibsen 2018.12.24. 13:07:06

Sixx minek ír, ha egy fos a végeredmény?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 13:08:48

@ibsen: ha nem írt volna semmit, akkor meg az lenne a bajod :-)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.24. 13:09:48

@ibsen: ízlések és pofonok! Nekem tetszik.
Lehetőség adott, írj te öfit!

ibsen 2018.12.24. 13:13:34

@úgymond olvasó mmkk: most lehet jobb lett wolna ha nem ő ír. olvastam tőle jobbat már.remélem nem leszek kirúgva ezért innen mint mások:-)

@Hedo a nokedli szaggató: megtisztelő, de maradok csak mezei kommentelő:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.24. 13:13:50

velvet.hu/gumicukor/2018/12/24/ha_ilyen_lanyom_lenne/
"Lehet, hogy ön nem szereti, hogy karácsonykor az összes antipatikus rokont végig kell látogatni, de ha bármikor is feszeng a társaságtól az ünnepek alatt, gondoljon erre a posztra, és rögtön jobban fogja magát érezni attól a gondolattól, hogy...
...DE LEGALÁBB NEM A VALÓ VILLÁBAN VAGYOK!" :))))))))))))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 13:20:49

@úgymond olvasó mmkk:

"anyámat ilyen formátumban ne vedd a szájadra héllo ! "

mobilos perpetuum 2018.12.24. 13:22:54

@Spitzbauer: Szandika, aki Alekoszékhoz tartozott a villán belül, elmondta, hogy ettől függetlenül napi 24-ben nem volt könnyű elviselni. Talán még ennél durvábban fogalmazott.
Zsu-val együtt élni nem tudom milyen lehet, DE eddig mi a bánatot néztünk volna, ha Adrit mutatnák, néha megszólal, néha valamit művel a takaró alatt.
Most, hogy kevesen maradtak, ki fog derülni, hogy szegény - Csoki miatt háttérbe szorultak - mint Roli és Hunyor tudnak-e érdekesek lenni.
Azért nem nyerjen valaki 35 misit, mert jóképű.
Ilyen alapon a beköltözéskor megkérdezhették volna a nézőket, ki a legjobb pasi, és viheti is a fődíjat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 13:23:38

@úgymond olvasó mmkk: @ibsen:

Sixx most el van havazva, lehet jobb lett volna ha más írja, pl képregényes változat adná :))

ibsen 2018.12.24. 13:24:38

@úgymond olvasó mmkk: Vivikének talán most eshetett le hogy az anyja is nézi a műsort esetleg... :-))

ibsen 2018.12.24. 13:32:32

@szociál: Igen nekem is a képregényes tetszik a legjobban. Az a csaj aki múltkor kiakadt hogy a férfiak rövidújjú ingét be kéne tiltani vagy micsoda szintén elég vacak. De ő mindig kb.

ibsen 2018.12.24. 13:36:49

@mobilos perpetuum: Kiderül Hunorka mennyire erölteti meg magát nappal...este tudjuk:)
Csoki sem érdemelte volna meg mert agyilag is zokni volt hiába volt jószive meg laza, de ez kevés.Akkor még a dühkitöréseiről nem beszéltem.

Jax Cooper 2018.12.24. 14:06:05

@szociál: Évi anno likeolt pár olyan posztot ami Era vissza szavazásáról és Radics kiszavazásáról szólt, aztán fordult a kocka elég nagyot Erával, gondolom ő is csalódott benne, most én is úgy látom, hogy Zsuhoz viszonyul a legnormálisabban. Szerintem Vivikét sem csípi, az is egy érdekes beszélgetés lesz, ha esetleg összekerülnek. :)

Amúgy most komoly, hogy Krisztián súgott valamit Rolinak a Zsuval kapcsolatban? Nekem ez nem tűnt fel és a visszajátszásból sem láttam ilyet.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.24. 14:20:34

Nekem az volt a kedvencem, mikor a mi hozzászólásainkból állt az öfi :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 14:36:47

@Jax Cooper:

Remélem az összes kiesőt Évi várja, mert Győzi még beszélni se tud velük.
Sztem Évi Vivinek és Renyhének adja majd az ívet :))
Zsut Hunort Rolit keblére öleli, tán még Adrival és greggel is jóban lesz.
Lacika pedig bent marad, mert elfelejtik, innen indul Lacikának a survivor, a maradék elemózsiából kell kihúznia a VV10-ig :)

Jax Cooper 2018.12.24. 14:47:33

@szociál: én azt bírtam amikor Csoki kizárását tökre érzelemmentesen konferálta fel Baukó, szerintem örült neki, hogy kizúgott a bantu, szerintem neki ez a Radics-Krisztián-Csoki vonal nagyon nem jött be. Vivinek és Renyhének szerintem is adni fogja, meg szerintem Lacikából is jóindulatúan viccet fog majd csinálni, de vele alapvetően szerintem nincs baja. A normálisabbik felével, akiket te is felsoroltál jól ellesz. És nagyon remélem nem Győző lesz velük, istenem az az ember levisz alfába ha 1-1 adásnál meglátom.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 14:52:17

@Jax Cooper:

Évi se egy lángelme, de Győzőhöz képest egy Hóking prof.
Szegény Győző annyira sötét hogy szavak nincsenek :)
Jah Lacikát is elkezdi majd savazni poénból.
Már kezd körvonalazódni kik jutnak el a döntőig, úgy néz ki nem a dakoták szavaznak olyan sokan, mert akkor a Radics team még mindig bent pusztulna :)
Roli Hunor Zsu ott lesz a döntőben.

ibsen 2018.12.24. 14:53:47

@szociál: Baukónál látom hogy próbája a régi villabeli patronjait durrogtatni inkább kevesebb mint több sikerrel, a telefonálókkal meg a vendégekkel eléggé muszájból beszélget...Pécikénk maradt volna a Biebersnél ennek akkora kamuszaga van hogy az utcán csodálom nem szólnak be neki mi a fcért égeted magad öreg ebben a szutyokban.PÉNZ. Hiába színész (!) kurva szar Győzikét nem is említem mert egyszerüen no comment. Anikó még talán a legjobb csak a lábait ne mutassák mert két görbe faág. DE lehet velem van a baj ezekhez a játékosokhoz ilyen "műsorvezetők" dukálnak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 14:56:49

@ibsen:

Jah Anikó deréktól felfelé elég jól néz ki, és annyira nem is gáz a műsorvezetése.
Azon agyaltam hogy Puskás hogy tud beénekelni egy nagyszínpadot ha egy ilyen párbajon alig lehet hallani a hangját ?
Lehet csak az első sor hallja a számot, vagy feliratozzák ?

ibsen 2018.12.24. 14:59:49

@szociál: A többiekhez képest nem gáz igyekszem így nézni:)

Nekem a Stohl volt az igazi. Örexem:)

0.5 bit 2018.12.24. 15:01:43

@szociál: "Puskás hogy tud beénekelni egy nagyszínpadot ha egy ilyen párbajon alig lehet hallani a hangját ?
Lehet csak az első sor hallja a számot, vagy feliratozzák ?"

Akkor ezért mutogat, hogy a hátsó sorokból is "hallják".

(Bocs.)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 15:04:50

@ibsen:

Stohl szét ripacskodná, Balázs jó volt.

@0.5 bit:
Biztos azért :))

ibsen 2018.12.24. 15:08:36

@szociál: Stohlnak ez egy "szerep" volt, megcsinálta.

ibsen 2018.12.24. 15:11:02

Tök furcsa de valahogy az a Puskás olyan semmilyen nekem. Nem ellenszenves, próbál valamilyen lenni mintha mindenkivel jóba akarna lenni vagy megfelelni valaminek miközben olyan átlátszó. Felmondja a leckét de mégsem hiszi amit mond. Ez az X-faktorra is igaz bár ott alig láttam.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.24. 15:17:46

@ibsen:
Én se utalom, de ezt nem kellene eroltetnie, maradjon a dalolaszasnal, azt legalább nem hallom :)
Eke Angéla talán jó lenne helyette, protezsalja be.

Jax Cooper 2018.12.24. 15:35:11

Igazából Peti nem műsorvezető alkat, attól mert valaki színházban játszik, meg dalolászik, attól még nem biztos, hogy ebből a megközelítésből is kamera elé való. Olyan mint egy infantilis állat, meg mint aki éppen Pokemon labdákat akar a nézők elé dobálni és Pikachut akarja kiimádkozni belőlük. Amatőr. Anikó rengeteget fejlődött, végre most már tökéletesen olvassa fel ami a súgótáblára van írva, előző szériánál még ez sem ment neki. A megjelenése is képernyőre való, kár, hogy buta és nem tud improvizálni, mert néha 1-1 vicces vagy épp megbotránkoztató jelenet kapcsán olyan magaslabdákat hagy ki, amiket anno Sebestyén Balázs, vagy Istenes Bence simán lekezelt és így volt kerek egész és folyamatos a műsor. Ettől függetlenül nálam ő viszi idén a prímet, pedig nem csípem, de belejött, innentől kezdve lesz esélye megmaradni a képernyőn, ez fix. Belevalóban Győző no komment, Évit csípem, elfogult vagyok vele, de azért a helyére is kerülhetne bőven jobb és alkalmasabb ember. Mindenesetre ő elég jól közbetud kérdezni, jobban vág az esze mint pl. egy Anikónak, de őt is elég hamar zavarba lehet hozni és akkor borul az egész, meg jönnek a felesleges káromkodások is a részéről. Meg látványosan elfogult, mondjuk amíg egy követ fújok vele, addig ez nem zavar annyira. :)))

Perah 2018.12.24. 15:43:50

@Spitzbauer: Azzal egyetértek, hogy Era érdeme az volt, hogy kiejtette Radicst, de a Csoki agyilag felbaszásáért mérges vagyok rá. Az akkori előzetesből amúgy először azt hittem, hogy azért zárták ki, mert fejbeba**ta a képébe kereplő Erát, de nem, a hülyéje hozzávág egy csipeszt a drámakirálynő Zsuhoz. Na mindegy, Csokinak sem árt egyébként, hogy kapott egy büntetést (bár nem zártam volna ki ezért), mert talán ez egy jó lecke volt a számára, és egy kicsit visszavesz ebből a viselkedésből.

@Cukorborsó88: Neked is boldog Karácsonyt! :) Na végre valaki, aki rajtam kívül bevallja, hogy Era őt is kihozta volna a sodrából, még akkor is, ha alapból nem egy agresszív ember. Hát, még egy agresszívabb típust... Ja, még hogy bátor volt, dehogyis volt az. Hiszen sejtette, hogy Csokinak annyi kontrollja azért van, hogy nem fog megütni egy nőt, tehát biztonságban érezte magát. Az a látszott viszont Erán, hogy ha mégis kiüti Csoki, akkor tudta, hogy kizárják. Végül is annyiban bejött a taktikája, hogy teljesen felba**ta Csoki agyát, aztán már csak a csipesz-gate kellett, ami miatt tényleg repült. Viszont legalább a Karma utolérte ezt a kereplő madárijesztőt, és ő is húzott haza 24%-kal :D :D.

mentorosh lecsó 2018.12.24. 15:51:42

@Perah: Csoki kizárása teljesen jogos több szempontból is !
Zsuzsu mondta ki nagyon találóan: azt hiszi, hogy mindent megengedhet magának...
Feladatok nem teljesítése, szerkesztői utasítások semmibe vétele, fizikai erőszak...
(nézd meg az KerepErás veszekedést újra ! Renyhét és Zsuzsut is ellökte amiből szintén csak a szerencsén múlott, hogy nem lett esés és baleset... Zsuzsut úgy lökte meg, ha abból Zsu véletlenül elesik, akkor az asztalon csattan a koponyája... stb...)

mentorosh lecsó 2018.12.24. 15:54:57

@Perah: ezek után én még elő is venném Csoki 2 év felfüggesztett börijét... biztosan nem illegális barackhámozásért kapta...

Perah 2018.12.24. 16:01:52

@mentorosh lecsó: Az a helyzet, hogy annyira idegesítő ez a két némber, hogy én, mint nő simán lehet, hogy már rájuk borítottam volna az asztalt, de legalábbis Erára már biztosan. Szóval, abszolute nem érdekelnek, és inkább néztem volna még Csoki vicces dolgait, mint ezt a két szerencsétlen és ostoba nőszemélyt. Az életben is utálom az ilyen buta embereket, el is kerülöm őket... Jó, mondjuk azt be kell vallani, hogy Csoki sem egy észlény, de neki legalább voltak néha vicces dolgai. Erának és Zsunak viszont nulla humorérzéke van, még egyszer sem nevettem rajtuk.

Azt aláírom, hogy Csokinak már több szabályszegése volt, talán a szerkesztők többet is láttak abból, hogy egyre hamarabb felmegy benne a pumpa, és végül ez volt az utolsó csepp a pohárban. Azt én is észrevettem, hogy egyre kevésbé bírja idegekkel a bentlétet és a többieket, szóval azt gondolom, hogy pár napon belül rá fog jönni, hogy jól járt a kizárással. Persze, így a 36 millát már nem nyeri meg, de jó eséllyel kaphat majd az RTL-nél műsorvezetői állást :).

Perah 2018.12.24. 16:04:51

@mentorosh lecsó: Azért az elég nevetséges lenne, hogy ha egy csipesz hozzávágásért elő lehetne venni valakinek a felfüggesztett börtönbüntetését :D :D. Magyarországon ennél sokkal komolyabb dolgokért nem mennek börtönbe az igazi bűnözők, azért ne állítsd már meg a Napot. Nehogy egyszer te is úgy járj, hogy valakinek az eltúlzott reakciója miatt kerülj ilyen szinten negatív megítélésbe mások előtt, mert tudod: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess". Ezzel részemről lezártam a témát, mert engem nem fogsz tudni meggyőzni. BUÉK

Perah 2018.12.24. 16:11:21

@Cukorborsó88: Egyértek, sőt szerintem amíg nem lesz vénasszony, addig az anyósát, az apósát és esetleg a sógorait vagy -nőit fogja kikészíteni, ha egyáltalán bevállalja bármilyen pasi ezek után. Hála Istennek holnaptól nem kell hallgatnunk és néznünk azt a nyomorult hangját és fejét, a két szívével együtt mehet haza, meg a 24%-ával :D :D. Boldog Karácsonyt Neked! :)

mentorosh lecsó 2018.12.24. 16:22:39

@Perah: nem veszekszünk Drága Perah !
Észérvekkel beszélgetünk, nem ordítozunk... Csak beszélgetünk :)))
Ironikusan is fogalmazunk és szórakozunk ! Ez a Hogyvolt !
Nem volt célom a Te meggyőzésed, egyszerűen csak kifejtettem a lökött álláspontomat a kérdéseben... World Peace ! Szeretet és Lávcsi van...
Nagyon Boldog és Békés Ünnepeket kívánok Neked és Kedves Családodnak !

Costanza 2018.12.24. 16:28:37

szerintem anusznak 2 mp alatt sikerulhetett elmondania a lenyeget: hogy Zsuzsu a legerosebb.

de gondolom csak azt mondta, hogy igazibol nem a Gabot szereti, hanem a Ribit.

Merry Xmas everyone.

mentorosh lecsó 2018.12.24. 16:28:58

@Perah: egyébként már megkaptam a személyes büntetésem vki "túlzott reakciója" miatt ! :(
Amikor örökbe fogadásért folyamodtunk, akkor az "ügyintéző hölgy" emberi méltóságban sértő kérdéseket tett fel a Zasszonynak... ekkor szabadult el a pofám !
2 gyermeket egészségben, biztonságban felneveltünk és megpróbáltuk őket a JÓ irányba terelgetni... erre jön egy senkiházi bürokrata (akinek hatalma is van) és eljátssza nekem az Istent...
Óóóóóó Ibolya.... hagyjuk már a f@szságot !

mentorosh lecsó 2018.12.24. 16:31:35

@Costanza: Áááááááá dehogy, csakis kizárólag a tökéletes töltött káposzta receptjét adta át pár szóban.... Hova is gondolsz ?!? :)))))))

Perah 2018.12.24. 16:34:18

@mentorosh lecsó: Oké, én sem akarok veszekedni, pont ma nem, meg máskor sem szoktam - legalábbis itt nem :D :D. Akkor viszont, ha veled is volt már hasonló, tudnod kell, hogy milyen kellemetlen helyzetbe tud valaki hozni, aki eltúlozza a dolgokat. Igen olvastam, amikor írtad, hogy nem tudtatok örökbe fogadni egy kisgyereket, sajnálom, hogy ez történt, de sajnos ez Magyarország...

Neked és családodnak is kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! :)

Sanda.Ipse 2018.12.24. 16:36:26

@Costanza:
Hogy mi a Zsuzsu????!!!
Nem április elseje van:))) Remélem, hogy ezt nem komolyan mondtad. Egyébként óráról órára változnak az erőviszonyok a bentiek viselkedése és a nézők véleményei alapján.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 16:38:35

@Costanza:
Amúgy honnan lehet tudni, hogy ki a legerősebb, mert nekem fogalmam sincs például.

mentorosh lecsó 2018.12.24. 16:39:32

@Costanza: remélem volt a közelben 1-2 nem túl drága "puska"-mikrofon. Simán lehetne hallani 2 ember beszélgetését a tömegben...

1992-ben a Népstadionban a Guns N' Roses koncerten, a biztonsági "szervek " 4 méteres puskamikrofonokkal pásztázták a 50.000-es tömeget és simán le tudták hallgatni egy 4-5 fős csoport beszélgetését bárhol... Ez nem fikció, hanem tény... :)))

mentorosh lecsó 2018.12.24. 16:47:14

@Perah: Köszönöm és Örök Lávcsi ! :)))))

Nevetni gyűlünk itten össze rendszeresen, vagy mijjjjjaaaff@@sz ?!? :)))))

Perah 2018.12.24. 16:59:28

@mentorosh lecsó: Köszi :)). Hát igen, mondjuk én sokszor inkább csak olvasgatni szeretek, ritkán szólok hozzá a posztokhoz, illetve kommentekhez.

bElannaTorres 2018.12.24. 17:00:00

@Costanza: szerintem elmondta azt is, visszanéztem elég sokat beszélt a fülébe.

Most jön majd hogy rászállnak Zsuzsira.

mézescsók 2018.12.24. 17:05:32

Nincs kedvem végigolvasni 800 valahány kommentet, ezért bocs, ha valakit ismétlek:

1. Eddig azt hittem, hogy Zsuzsu a legnagyobb színésznő, de Reni legalább akkora kaliber. Mintha egy szülés hallottam volna - érzéstelenítés nélkül. Kíváncsi vagyok, mekkora gázsit kap a pluszmunkáért (példák a bv. egyes részeiből: Greggel Zsuzsuval csillag alapkőletétel - by Hollyvood -, Zsuzsuval házasságkötés, madzagon papucs húzogatása végig a villán kutyasétáltatás címén, stb.). Ha ingyen csinálja, akkor azért, ha alapból ilyen, akkor azért idióta. Vagy színésznő, a nagyobbak közül, karriert nyilván a pokolian idegesítő selypegése miatt nem csinált.

2. Aki Era távozását sajnálja, annak jusson eszébe az az ámokfutás, amit a párbaj utáni visszamenetele után csinált. Roli hiába mondogatta - hallottam, hogy Erának is mondta -, nem ő nyert, hanem Radics vesztett. Elszaladt vele a ló. Egy bizonyos kor után nem mentség, hogy ilyen vagyok, bassza meg, a világ úgy működik, hogy valakihez, valamihez mindig alkalmazkodni kell.
Ha ilyen messzire nem működik a memória, akkor utalnék a tegnap esti adásra, mert Era jellemét és játékát kitűnően mutatja a mosdós jelenet Zsuzsuval, amikor megdicséri, hogy milyen ügyes volt, remekül csinálta a balhét.

3. Csoki nem volt a legkedveltebb játékosom - olyan tulajdonképpen nincs -, de jó figura volt, elég sokszínű, mégis karakteres.
A játékszabályokat nem alkalmazzák következetesen. Ennyi év után sem tudom megérteni, anno miért zárták ki a naranccsal dobáló nőt, mert azért naranccsal, folpackkal életveszélyes sérülést okozni, azért elég meredek feltételezés. (Hogy mi történt később - a csaj állítólag pár évvel később megtépett valakit - az nem érdekel, lehet, hogy időközben lett kattant, ha meg már eleve az volt, akkor a castingnál valaki nagyon szarul végezte a munkáját.)
Amikor Alekosz lerántotta a széket és a Laci nevű játékostársa hanyatt esett a székkel együtt, akkor lazán túlléptek a szabályon, mert véletlen volt, nem a sérülés okozása volt a szándéka, stb. legalább is ezt mondták.
Egy ilyennek voltam tanúja még diszkóba járó koromban. A társaságban (senki sem volt ittas) két pasi szólalkozott össze piti témán (ki volt ott, vagy nem volt ott, amikor és ahol lennie kellett volna), az egyik meglökte a másikat, aki elesett. Mivel nem kelt fel, mentőt hívtak. Másnap tudtam meg, hogy a kárvallott meghalt. Önmagában az esés nem okozott volna gondot, viszont az eleső srácnak a szokásosnál vékonyabb volt a koponyacsontja, ami a fej odakoppanása következtében ripityára tört, ez a boncolás során derült ki.
Nem akarok feltétlenül párhuzamot vonni a csipeszdobálás és a fenti eset között, de ha a csatorna amúgyis úgy kezeli saját szabályait, hogy egyszer alkalmazza, egyszer meg nem, akkor mi lenne, ha a konkrét szituációtól, attól, ami valójában történt próbálná meg értékelni a hasonló eseteket.
Én kétszer láttam az ominózus jelenetet: a srác átvette Vivitől a csipeszt és ugyanazzal a mozdulattal dobta is. Nem célzott, Nem Zsuzsu feje volt kinézve, mint sérülés okozására alkalmas testrész.
Csoki dobása kicsit sem volt veszélyesebb, mint Alekosz székrángatása.
Még a büntetőjog is ismeri a gondatlanság, vagy mást ne mondjak, a praeterintencionális bűncselekmény fogalmát.
Biztos, hogy egy szabályzatnak ennél szigorúbbnak kell lennie? Nem lehetne egyedileg eldönteni? Ha pedig nem, akkor nem kéne kivételt tenni holmi Alekoszokkal, vagy Krisztiánokkal és Hunorokkal, utóbbiak az un. szexis táncnál Zsuzsu haját úgy ráncigálták, hogy csak azért nem szakadt ki, mert valódi.
És a verbális erőszakot miért nem díjazzák? Sokkal súlyosabb sérülést okoz, mint némi karcolás a homlokon. Nem síma patáliára, csetepatéra gondolok. Hanem az olyan egymásnak feszülésekre, mint amit Era és Csoki a tegnapi adásban bemutatott, vagy pl. az iskolás héten Reni, amikor Era fölé hajolt a padon. stb. Ezt nehezebb eldönteni, de nyilván van pszichiátere a stábnak, aki értékelni tudja, mi verbális erőszak, mi fér bele a játékba.

4. Miért is nem csodálkozom, hogy Zsuzsika ebből a balhéból sem maradhatott ki?

Perah 2018.12.24. 17:08:08

@Sanda.Ipse: Egyetértek, majd kiderül, hogy mennyire erős a Zsu, amikor - remélhetőleg hamarosan - kimegy egy párbajra. Persze, ez attól is függ majd, hogy kivel párbajozik. Amúgy szerintem egyáltalán nem erős, a legtöbben itt sem kedvelik, csupán pár emberke kampányol csak mellette, a többieket inkább irritálja a butasága.

Costanza 2018.12.24. 17:13:29

@Sanda.Ipse: legnepszerubb az emberek kozott, ugy mint anno az Alekosz, minden poll-on amit eddig lattam o az elso. meg ahogy itt irtak paran a fb-on is nepszeru.
Vagy nem?

@mentorosh lecsó:
azt nem tudom, mert meg nem voltam nagykoru...

@bElannaTorres:
sztem a Zsuzsi mindenki ellen bentmarad... folyamatosan bantva van, o a nep gyermeke, nem a Roli. meg ha itt bolondozzak is sokan, akkor is.

Perah 2018.12.24. 17:18:40

@mézescsók: Na végre, valaki ugyanúgy látja, mint én és Nyuszómuszó, hogy Csoki nem szándékosan dobta meg Zsuzsut, és emiatt nem kellett volna kizárni! Ráadásul többször visszanéztem én is az adott csipeszes jelenetet, és el sem találta Zsu fejét, mert a csaj most volt olyan ügyes, hogy kézzel kivédje. Viszont, amilyen hisztit levágott utána, nem csodálom, hogy az RTL inkább kizárta Csokit, és pontosan emiatt érezte úgy a Zsu, hogy nagyban hozzájárult ehhez az egészhez. Zsu azt hiszi, hogy attól kedvelik jobban a nézők, ha mindenhol ott van, és csinálja a hülyeségeit, pedig dehogy... de majd rájön erre, ha kiteszik a szűrét az értelmesebb nézők :)).

Pont azt írtam én is valamikor, hogy az sem sokkal különb, amikor valaki verbálisan alázza a másikat, volt erre jó néhány példa Radics, Krisz és Era esetében is. Akármennyire nem kedvelem Zsuzsut, az a jelenet nagyon gáz volt, amikor Krisz az asztalnál olyanokat mondott neki, hogy már hozzászokhatott az ilyen alázós szöveghez, mert ezt kaphatta egész életében. Ha pedig az ominózus egymás arcába 1mm-ről való üvöltést vesszük, akkor és ott Erát és Csokit is azonnal ki lehetett volna zavarni a villából, mert mindkettő ugyanúgy benne volt nyakig.

Sanda.Ipse 2018.12.24. 17:26:51

@Costanza:
Na megkaptam a linket. Eszerint az állás:
Roli 29 %
Zsuzsu 27 %
Hunor 19 %
www.easypolls.net/poll.html?p=5c20abf5e4b02e7a7210dbc6

Ettől függetlenül ezek a világon semmit nem jelentenek. A következő párbajig is jelentősen változhatnak az erőviszonyok, a döntőig meg különösen.

mézescsók 2018.12.24. 17:28:54

@Perah: Lehet, hogy Csoki alapból idegbeteg volt, de akkor nem kellett volna beválogatni. Hogy van agresszió bőven a pasasban, az sokszor kiderült, de a csipeszes dolgot túlhájpolták. Én Zsuzsut nagyon nem szeretem - más okok miatt - és már a kezdetektől hajtogatom, hogy nem az ártatlan, tapasztalatlan kis vidéki lányka, akinek mutatja magát. Egy mákja van: a babaarca. Ami remekül leplezi, hogy nem kis babafigura, hanem egy vipera.

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Perah 2018.12.24. 17:34:24

@mézescsók: Igen, ezt mondta róla Ginu is a kiesése után: hogy Zsu nem az az ártatlan kis bárányka, akinek tűnik, hanem nagyon is tudatosan csinál sok mindent. A többedik csipeszes kiborulása után el is hiszem, hogy tudatosan keveri a balhét maga körül, de úgy, hogy mindig ő jöjjön ki belőle sajnálatraméltó áldozatként. Nem akarom elítélni Csokit, mert egyrészt nem vagyok a bőrében, másrészt magamat ismerve - pedig alapból jófej vagyok - ha valaki ilyen szinten provokálna, mint Era, nem biztos, hogy tudnám magamat türtőztetni. Abban meg tényleg semmi szándékosság nem volt, hogy odadobta Zsuhoz a csipeszét, amikor az visszakérte.

Neked is kellemes ünnepeket! :)

Costanza 2018.12.24. 17:47:21

@Sanda.Ipse: jo en csak altalanossagban gondoltam, nem is ehhez a forumhoz merve, mivel itt sokan utaljak a Zsut, de nem tudom hogy mi lesz a vegeredmeny, csak tipp
ha Alekosz nyert, akkor ezek utan felteteleztem hogy a johiszemu bolondoknak all a vilag..

ibsen 2018.12.24. 20:27:50

Elolvadt a Csokibaba idő elött...:-))

ibsen 2018.12.24. 20:30:59

Kellemes Ünnepeket!

ezittegy 2018.12.24. 21:26:08

@Perah:
"Ráadásul többször visszanéztem én is az adott csipeszes jelenetet, és el sem találta Zsu fejét, mert a csaj most volt olyan ügyes, hogy kézzel kivédje."

Pedig biza eltalálta..

m.blog.hu/ho/hogyvolt/belevalo/9x49/bv1.gif
süti beállítások módosítása